Magánjáték: Hosszú távú megbízások

Mélyet szippant a tavaszi friss levegőből. Alig pár hónapja kezdett el épülni a mintatelepülés, a protestánsok álma, de már most olyan hangulatot érez, mintha egy nyüzsgő kisváros főterén lenne. Lightleaf rohamosan növekszik, még a közepén is hallja a fűrészeket és kalapácsokat, ahogyan húzzák fel az újabb és újabb házakat. Tulajdonképpen csak ellenőrizni jött, hogy minden rendben halad-e, szükség van-e bármilyen segítségre, első sorban Michael atyának, aki nemrég érkezett a faluba a katolikus nyájat terelgetni. Kemény munka volt eddig is, kemény munka lesz ez után is a békét fenntartani, de most először érezte azt, hogy tényleg van remény, hogy megváltoztassa a jövőt, és hogy egyszer még béke legyen Veronián. Igazi béke, ahol minden faj és minden vallás képes megférni egymással.
Egy csapat tünde járőr tiszteleg neki, ahogy elhalad mellettük. Még mindig furcsa számára, hogy mindegyikük tudja kicsoda, és hogy hiába nem ő a rend őreinek kapitánya, sőt, még csak nem is tagja a helyőrségnek, mégis mindenki úgy kezeli, mintha az elöljárójuk lenne. Viszonozza a tisztelgést egy mosoly kíséretében, majd megérkezik a piactérre, vagyis a helyre, ami majd talán népes vásárok és színes forgatag helyszíne lesz. Még kevesen vannak, kevés az árus, kevés a portéka, többnyire csak a legszükségesebbek állították fel a bódéjukat, de tudja, hogy lesznek még többen is. Az első újdonság, amit meglát az egy új szekér, rajta cégérrel, amin a „Tarden és Társai” felirat díszeleg. Áll körben néhány bámészkodó, főleg gyerekek, de azért a felnőttek is oda-oda pillanatnak a színes üvegek láttán. ~Bájitalok?~ Teszi fel magának a kérdést. Igazából már gondolkozott rajta, hogy kéne hordania magánál legalább egy adag gyógyitalt, és néhány egyéb dolog is jól jönne… Fáradtság ellen, talán könnyebben magolna unalmas krónikákat, hogyha lenne valami, ami ébren tartja, vagy kiélesítené az érzékeit… Mire észbe kap már ott is áll a szekér mellett, és kicsit feszengve szólítja meg a rajta ülő férfit.
- El… elnézést. Megkérdezhetem, miket árul? – a hangja kifejezetten kedves, nyoma sincs benne számonkérésnek, inkább kíváncsiságnak. Mindennek ellenére persze azonnal látszik rajta, hogy miféle, hiszen hátán ott van a vésetekkel díszítet mágikus íja, egy tegez tele nyilakkal, jól látható tőr az övében… Mondhatni teljes fegyverzetben áll a falu közepén, de végülis Hellenblattban ez már egész megszokott.

Bizonyára azon kevesek, akik ismernek, azt kérdezhetik, mi a fenét keresek egy szekér tetején méghozzá egy tömeg közepén. Igaz azt a társaságot túlzás lenne tömegnek nevezni, de én soha sem szerettem a tumultust. Ez egy elég hosszú történet, úgyhogy kérem, a kedves olvasót helyezkedjen kényelmesen. Az egész ott kezdődött, hogy egy idős férfi és annak kacér unokája megmentették az életemet. Nem akarom részletezni, de eléggé lesérültem ők rám találtak, a gondomat viselték majd végül összebarátkoztunk. Időnkét, ha arra vetett az utam-betértem hozzájuk egy könnyed csevegésre. Mivel tudták rólam, hogy nemcsak alkimista vagyok hanem nekromanta is így előttük semmi titkolni valóm nem volt. De hagyjuk a fölösleges fecsegést és térjünk rá inkább arra az ominózus napra. Éppen be akartam kopogni mikor Alicia csak úgy kirobbant az ajtón megragadta a karomnál fogva és már húzott is befelé.
- Jaj de jó, hogy itt vagy kétszersült nagyon nagy baj van. A Papa beteg és csak te segíthetsz neki.
Ezt halva egy gyors mozdulattal félretoltam a leányzót és rögtön a hálószobába siettem. Szegény vénség ok feküdt az ágyban méghozzá rendkívül rossz állapotban. Oly hevesen zihált, mint egy meghajszolt versenyló és mindenütt kiütések lepték el a testét. Valószínűleg magas láza is volt ám ezt már csak úgy tippeltem. Szegény nem volt magánál bár úgy tűnt soha többé nem fog felébredni.
- A nagypapi pár napja lett rosszul. Éppen el akarta készíteni a gyógyszert mikor rájött egy roham így csak a könyvben tudta megmutatni majd elájult. Elmentem a piacra megvettem mindent, de hiába minden nem segít. Lehet valamit elrontottam, de nem tudom mit.
Szegény lány a szokásosnál is gyorsabban beszélt annyira ideges volt. Annyira már ismertem, hogy a nagyapjától sokat tanult és egy kiváló alkimista a kora ellenére így kizártnak tartottam, hogy hibázott.
Megnéztem a receptet ám nagy sajnálatomra nem volt ismerős ráadásul még hiányos is volt. Bizonyára azért lehetett, hogy ha rossz kezekbe kerül, ne derüljenek ki a családi titkok. Ezért egy részét csak szóban szokták átadni egyik generációról a másikra. Éppen kérdezni akartam valamit mikor szemet szúrt nekem egy furcsaság. Az asztalon több eszköz és összetevő is hevert én fölvettem ezek közül egy kicsinyke virágot. Megszagoltam és azon nyomban elkámpicsorodott az arcom.
- Ez honét van?
- Magam szedtem miért?
- Jó szaga van.
- Tudom én is szeretem, de ez most, hogy jön…
- Mondom, jó szaga van.
Beletelt pár pillanatba, míg rájött mit akarok mondani majd a szája elé kapta a kezét.
- Igazad van. A valódi úgy bűzlik, mint az egy hónapos zokni. Hogy lehettem ilyen ostoba. várjunk csak mintha bűzlött volna valami a kamrába.
Ezzel, gyors léptekkel elrohant. Nem értettem a gyógyításhoz a betegségeket sem ismertem eléggé, de az évek alatt jó pár összetevővel volt dolgom így könnyű felismerni, ha valami nem stimmel. Szegénykét nem szidhattam le bizonyára nagyon ideges volt bár azért koncentrálhatott volna jobban. Igaz elég könnyű összetéveszteni egy sima gazzal kivéve, ha tudjuk, mire kell odafigyelni. Némán vártam amint visszatért a megfelelő összetevővel, amit mozsárba tett mással egyetemben és villám gyorsan elkészítette a gyógyszert.
- Fogd meg kérlek.
Odaléptem az öreghez majd segítettem, hogy a szájába tudja önteni a folyadékot. Ezután nem tehettünk mást, mint vártunk. Pár óra múlva lement a láza estére pedig magához is tért. Alicia elmondta, hogy mit tettem és mindenáron meg akarta hálálni. Próbáltam lebeszélni mondván kvittek vagyunk, de nem engedett egy tapodtat sem. Elmesélték, hogy kaptak egy rozoga szekeret és egy lovat ajándékba. Azt akarták fogadjam el jutalmul az életmentésért. Némi vitatkozás után a leányzó szorosan átölelte a hátamat ettől a mellei a hátamnak nyomódtak. Tisztában volt vele, hogy könnyen zavarba jövök és ezt rútul ki is használta. Végül akarva akaratlanul, de elfogadtam az ajándékot. Mivel már igen későre járt ahhoz is ragaszkodtak, hogy náluk töltsem az éjszakát. Másnap reggel éppen meg akartam nézni a szekeremet mikor látom, hogy a kis hölgy serényen ügyköd valamin. Üvegeket pakolt fel az oldalára pedig a Tarden és társai nevet festett fel.
- Ez meg mi?- mutattam a firkálmányra.
- Hát nem alkimista vagy? Nekik kell, egy hely ahol árulni tudják a portékáikat és szükségük van még egy jó névre.
- Társai?
- Igen. Olyan magányosnak tűnt a neved ott egymagában és így sokkal jobban hangzik.
Hát így tettem szert egy szekérre napokkal később pedig egy piac közepén találtam magamat.


Tulajdon képen véletlenül kerültem oda hisz mindig arra mentem amerre a szél fúj. Halottam, hogy frissen nyílt valami ezért úgy döntöttem szétnézek, hátha találok valami használhatót. Azon nyomban körbevett pár érdeklődő és azt kérdezték mit árulok. Bizonyára a felírat miatt gondoltak árusnak, amitől nemegyszer próbáltam megszabadulni sajnos eredménytelenül. Ott ültem fenn és néztem azt a pár árust, ami a portékájától igyekezett megszabadulni. Azon gondolkodtam lehet errefelé nem igazán szoktak vásárolni az emberek. Néhányan sugdolóztak, ami nem szokatlan tekintve elég furcsa látvány az arcom mivel a csuklya miatt semmi nem látszik belőle. Egyszer csak sokadikként egy fiatalnak tűnő hölgy kedvesen megkérdezte miket árulok.
- Semmit. - mondtam mogorván majd feléje fordítottam a tekintetemet.
A menyecske elég szépen nézett ki a hátán lévő íj nemkülönben. egyből rájöttem, hogy nem egy közönséges háziasszonnyal van dolgom. Mivel az a némber gyakran járt a nyakamra, hogy legyek kissé kedvesebb ezért még hozzátettem.
- Mond, mire van szükséged.
Sosem tekintettem magamat kereskedőnek, mert túl sok vesződséggel és idegességgel járna. Ha valakinek szüksége volt valamire és nekem volt hozzá kedvem, akkor elkészítettem.
- Ha tudom, elkészítem.
Az a pár ember, aki minket figyelt bizonyára csodálkozott, mert előtte sorra küldtem el az érdeklődőket. Hogy könnyítsek kicsit a hangulaton egy elegáns mozdulattal leugrottam mellé, hogy ne keljen folyton fölfelé néznie.
/Bocsánat, hogy sokáig tartott és elég rövid lett. Mármint a tényleges nem pedig az előstory./

Kicsit meglepődik a mogorva válaszon. Pedig neki pont úgy tűnt, minthogyha ő is árus lenne, elvégre a piactéren áll, szekere is van meg portékája is… Még neve is a vállalkozásának! Összehúzott szemmel próbálja megfigyelni a csuklyás alakot – kevés sikerrel, talán annyit tud megállapítani, hogy férfi, és nem öreg még, de abban sem biztos, hogy tünde-e vagy ember. Már éppen elnézést kérve haladna tovább, amikor a másik ismét megszólal, és megkérdezi, mire van szüksége.
- Úgy látom bájitalokkal és főzetekkel foglalkozik, arra gondoltam megnézném a választékot. – mondja egyszerűen, hiszen honnan tudhatná, hogy mit akar, amikor azt se tudja miből válogathat? De úgy tűnik, a férfi rendelésre dolgozik, így végül inkább bólint egyet, és már csak az után kezdi el összeszedni a gondolatait, hogy egy szintre kerültek. Körös-körül a piacon nem állt meg az élet, masírozó háziasszonyok katonákat megszégyenítő tempóban és egyenes derékkel igyekeznek megszerezni a napi betevőt a piacról, amiből majd vacsorát főzhetnek az uruknak, ha hazaért, kisgyerekek rohangásznak el, egy három fős csapat pont a lovagnő és a csuklyás között szalad el, majd’ feldöntve őket. Loreena megköszörüli a torkát, és úgy kezd bele a mondókájába.
- Igazából elég sok mindent tudnék hasznosítani. Első sorban gyógyító főzetekre lenne szükségem, hogy ha megsérülök az erdőben legyen mihez nyúlni és ne kelljen rögtön druidát keresnek. Szükségem lenne még valamire, ami kiélesíti az érzékszerveimet, valami, ami ébren tart esetleg fel is élénkíti a testet és a fejet. Hmm… Talán ha van valamije, ami kiélesíti az érzékeket, azt is tudnám hasznosítani. De ha mérgekben utazik, a nyilaim végére azok közül is tudnék választani.
Elgondolkozik. Közben egyre többen nyújtogatják a nyakukat feléjük, hogy vajon miről is beszél Lady Wildwind a csuklyás alakkal, néhány őr is odapillant, de mivel látják, hogy nincs probléma tisztes távolságban maradnak.
- Viszont az igazat megvallva még sosem használtam ilyesmit. Nem is tudom, mik kellenek hozzá, és azt sem hogy van-e valami mellékhatása a fogyasztásuknak. – bizonytalanodik el egy kicsit. - Nagyra értékelném, hogy tudna felvilágosítást adni. Fizetni természetesen tudok.
Emeli meg a díszes veretes övén az erszényét. Egész szép zsoldot kap lovagként, hogyha már keresztül-kasul száguld Veronián a lovával, és már nem csak a nagyobb szörnyeket intézi, hanem diplomáciába is ő járkál. Bár kétség kívül megvan a gyümölcse a befektetett munkának.
//Teljesen jó mennyiséget írsz, látod én sem viszem túlzásba. Amennyi jön.//

Szegénykét sikerült kissé elbizonytalanítanom ezzel a morcos hanghordozásom. Arról beszélt, hogy meg szeretné nézni mi a választék. Én jobban szerettem volna, ha megmondja, mire van szükség én pedig kerek perec rávághattam volna, hogy van illetve nincs. Már kezdtem bánni, hogy elfogadtam azt a nyavalyás szekeret. Úgy döntöttem, ha még egyszer az öreg alkimistához vett az utam nem rakják zsebre, amit tőlem kapnak. Az emberek egyre jobban bámultak és sokkal furcsábban, mint amit már megszoktam. Lehet, az a fura felírat volt az oka vagy pedig az a nőszemély, aki mindenféle ostobaságot akart összehordani. Egy csapat gyerek kettőnk között rohant el majdnem felborultam épphogy csak meg tudtam kapaszkodni a szekérben. Mérgelődtem egy keveset, hogy a mai gyerekeket nem tudják megnevelni a szüleik. A szépség elkezdte felsorolni, hogy mire lenne szüksége és szerencsémre mindegyiket ismertem. Szüksége volt egy gyógyító főzetre ám sajnálatos módon én csak a gyengébbik fajtát ismertem, ami az egyszerű sebeket vágásokat gyógyította be. Bár nem láttam még soha, de halottam olyan gyógyitalról, ami a legsúlyosabb sérüléseket pillanatok alatt képes begyógyítani. Ezen kívül egy olyan szer kellett neki, ami kiélesíti az érzékszerveit és egy másik, amivel mellőzheti az alvást. Ez után valami olyasmiről beszélt, hogy nem volt még dolga ezekkel a szerekkel és mindegyikről tartsak neki egy kiselőadást. Már azon kezdtem gondolkodni, hogy hagyom a fenébe az egészet és azt mondom, hogy jelenleg nincs semmim. Sosem szerettem sokat beszélni mindig olyan hallgatag típus voltam. Végül sikerült úrrá lennem az indulataimon majd felmásztam a szekérre is kutakodni kezdtem. A legtöbb üveg üres volt, de akadt néhány szer, amiről nem tudtam pontosan, hogy mi ugyanis nem volt rajtuk semmiféle felírat. Némi kutakodás után találtam egy vöröses és egy átlátszó italt. Mindegyikről levettem a dogút és beléjük szagoltam majd elégedetten visszazártam őket.
- Ezek azok. –mondtam majd ismételten leszálltam a szekérről.
- Ez gyógyít csak kis sebeket, ha sokat iszik, belőle akkor berúghat tőle. A másik élénkítő szer. Túlfogyasztás esetén kimerültséget okoz és a teste jó ideig nem tud pihenni.
Nem emlékeztem mikor beszéltem egy huzamban ilyen sokat. Mikor az erszényét kezdte mutogatni mérgesen felhorkantam akár egy dühös vadállat. nagyon utáltam, hogy egyesek azt hitték pénzel mindent meg lehet oldani. fogtam a két üveget majd feléje tartottam, hogy vegye el.
- Ne sértegessen. – mondtam és ezzel a pénzre gondoltam.
Igaz vándoréletet éltem és nem voltam túl gazdag ám jó ideje nem voltam rászorulva senkire. Azért adtam neki a az italokat mert így akartam.
- Más nincs. – hogy ne tűnjek olyan faragatlannak még hozzátettem egy apróságot- Bocsánat. –
Azért lettem alkimista, hogy segíthessek másokon és, hogy mindenféle összetevőből különféle szereket hozhassak létre. Én döntöttem el kinek segítek és kinek nem és sértőnek éreztem, ha valaki pénzt akart adni a ’ kedvességemért.’ Hogy oldjam a kínos csöndet valami olyat akartam mondani, amit az átlagemberek szoktak egymásnak.
- Nagyon szépek a mellei akarom mondani a szemei.
Annyira zavarba jöttem a tévedés miatt, hogy az egész arcom elvörösödött szerencsére ezt senki nem látta. Ez az ára, hogy ritkán beszélgetek, így néha összekeverem a szavakat.

Türelmesen várja meg, ameddig a férfi a szekéren kutakodik, és legnagyobb örömére vissza is tér két üvegcsével is. Úgy tűnik, csak két féle van neki azokból, amiket szeretett volna, de ez így is több volt, mint amennyit eddig használt. Sűrűn bólogat, amikor a csuklyás elmagyarázza a hatást és a mellékhatásokat is. Berúgás… Katonából van, a kantinban való alkoholfogyasztás rendszeres esti elfoglaltság, még úgy is, hogy nő hiszen a seregben normális esetben ez amúgy sem számít, így attól nem tart, Ellenben a kimerültség és a pihenésre való képtelenség már súlyosabbnak hangzik.
- Megértettem. – közli egyszerűen, ám amikor fizetne, akkor a férfi közli vele, hogy ne sértegesse. Felszalad a szemöldöke a homlokára. Sosem volt túl jó érzéke az emberi interakciókhoz, ezért is nevetséges, hogy mennyi küldik diplomáciába. Gyorsan számot vet, hogy vajon mi olyat mondhatott, ami esetleg bántaná a másikat, de nem érti, még mindig. Talán nyelvi hibát vétett?
- Elnézést Herr… ön Tarden vagy a társa? – néz itt ismét a szekérre. – A világért sem szerettem volna megsérteni, úgy láttam, hogy kereskedő. Utazó orvos lenne hát?
Még ezt tudja elképzelni, hogy a másik hivatásos gyógyító, és ez egybe is vágna azzal, hogy gyógyitala volt és élénkítője. Egyik a betegeknek, másik meg magának a doktornak egy-egy húzósabb napon. Ráadásul a fénylevél gyógyító erejéről is elkezdhettek terjedni a pletykák, így még az is beleillene a képbe, hogy miért van itt. Ezek után pedig arra, hogy nincs más, csak megértően bólint.
- Semmi baj. Tudja rengeteg gyógynövény él a környéken, meg itt van a fénylevél is, bár az nem szállítható… Szóval, ha híján van orvosságnak biztos, hogy össze tudok szedni pár segítő kezet, akik szívesen beszerzik önnek, ami kell.
Ajánlja fel kedvesen. Ha már hallgatnak rá az itteniek, legalább jóra akarja kihasználni ezt a tényt és mi más lehetne nemesebb, mint kisegíteni egy utazó gyógyítót? Ki tudja, talán a közös gyógynövény keresgélés összehozhatná az eltérő vallású családokat is kicsit. Igen, határozottan jó ötletnek tartja. Bár a hangulat kicsit feszültebb lesz közte és a csuklyás között, őt annyira nem zavarja. Túl sok ilyenben volt már része ahhoz, hogy egyáltalán feltűnjön neki. Benne ott a segítő szándék többnyire, bár eléggé zárkózott teremtés, Hellenblatt valahogy kihozza belőle a kedvesebbik énjét. Legalábbis addig ameddig nem idegesítik föl, mert akkor jön a lovagi tekintély. Így még különösebbnek hat a férfi bókja. Bár nem tud jól németül, így a „mell” szónál még azt hiszi rosszul hall, de a gyors javítás után valahogy biztosabb benne, hogy jól értette. Így viszont abban is egészen bizonyos lesz, hogy hiába a csuklya a férfi egy ember, csak a nagyon visszahúzódó fajtából. A tündék között elég átlagosnak számít a külseje, de az emberek minden tündét szépségesnek látnak. Ezt nem tudta még megszokni, de már próbál nem fennakadni rajta. Nagyobb baja, hogy erre hogyan illik reagálni? Hogyan fogadjon egy bókot úgy, hogy ne flörtöljön, merthogy egyértelmű, hogy egy embertől nem szeretne semmit. Lehetne a világ legjobbképűbb ember férfija, akkor is ember volna.
- Őőőőőő….. – ennyit tud kinyögni elsőre. – Köszönöm. Azt hiszem. Viszonoznám a bókot de nem látom az arcát.

A hölgy mintha egy kicsikét törte volna a nyelvet bár ez engem egyáltalán nem zavart. Megkérdezte tőlem, hogy én Tarden vagyok vagy esetleg a társa. Olyan kedvesnek és szerénynek tűnt abban a percben, hogy még az én mogorva szívem is megdobbant.
- Tarden vagyok.
Direkt használtam rövid mondatokat, mert sosem szerettem sokat beszélni és reméltem, hogy ezzel elijesztem, és végre egyedül lehetek. Tisztán látszott, hogy nem értette meg mivel sérthetett meg azonban nem volt hangulatom ahhoz, hogy mindent elmagyarázzak neki. Azt felételezte rólam, hogy egy vándorgyógyító vagyok, ami nem csoda hisz gyógyitalokat adtam neki és másom nem is igazán volt. Felajánlotta nekem a lehetőséget, hogy a kapcsolatai révén segít hozzávalókat szerezni azonban nem szoktam még hozzá a csapat munkához.
- Nincs rá szükségem.- sajnos a hangom jóval bizonytalanabb lett, mint szerettem volna.
Ezek után történt meg az-az ominózus eset, hogy a szemei helyett véletlenül a melleit dicsértem meg. Az idegen nem sértődött meg még fel sem képelt, hanem megköszönte és igyekezett viszonozni a bókot. ebben a pillanatban egy borostás arcú férfi jött oda hozzánk bizonyára ő is vásárolni akar.
-  Agyá valami gyógyírt.
- Nincs.
- Ne mondjad, hiszen látom, van pár üveg a kocsin.
- Mondom nincs!
Kis idő múlva morogva elment, de azért belerúgott egyet a szekér kerekébe bár semmi kárt nem okozott. Igaz mindketten emberek voltunk és én se voltam valami kedves, de hozzá képest kifogástalan volt a modorom.  Nem tudom miért, de úgy döntöttem a tünde érdemel némi magyarázatot.
- Egyszerű vándor vagyok és értek egy keveset az alkímiához. A kocsit ajándékba kaptam egy kedves khm barátomtól ők írták ezt rá. Nem árulok semmit, akit érdemesnek találok, annak segítek, akit meg nem az így járt.
Pár pillanatnyi várakozás után még egy apróságot hozzátettem.
- Ezeket vegye ajándékként.
Jó hogy nem mondtam el neki az egész élettörténetemet, de legalább így minden kérdésre választ adtam.
- Segíthetek még valamiben?
/Meggyőzhető csak kicsit győzködni kell./

Nos a név hamar kiderült, az viszont nem, hogy tényleg gyógyító-e. De mivel Herr Tarden bár nem erősítette meg, nem is cáfolta gyógyítói mivoltát, hogy a tünde úgy értelmezi, hogy eltalálta a férfi foglalkozását. Nem is feszegeti ezt tovább, inkább felajánlja a segítségét, hiszen aki a gyógyítás nehéz szakmájára adja a fejét, annak véleménye szerint minden segítő kéz elkelhet…
Legnagyobb meglepetésére viszont Herr Tarden visszautasítja az ajánlatát. Nem tudja mire vélni, ugyanakkor a korábbi magabiztosság helyett most hallja a hangjában azt a belevegyülő kis bizonytalanságot. Talán csak a büszkesége nem engedi, hogy elfogadjon segítséget… Már épp kezdené győzködni, mikor megtörténik a kis közjáték azzal a felettébb furcsa bókkal, és már éppen kínossá válna a helyzet, amikor megjelent az idősebb emberférfi. A lovagnő kicsit hátrébb állt, hogy odaengedje az új vásárlót, de úgy tűnik, a csuklyás cseppet sem akarja kiszolgálni. Nem szól közbe ameddig a helyzet nem fajul tettlegességig, és végül csak megkapja Tardentől a magyarázatot is, amikor a másik elment.
- Ő miért kevésbé érdemes az ajándékra, mint én? – teszi fel a számára egyértelmű kérdést. Csak azért mert tünde, nő és katona? Nem kéne, hogy ennyi legyen, véleménye szerint még jobban is tud magáról gondoskodni, mint a falusiak többsége, főleg mióta keresztbe-kasul bejárta Veroniát. Elteszi a két bájitalt közben, és amikor a férfi megkérdezi segíthet-e valamiben még bólint.
- Ami azt illeti… talán megegyezhetnénk. A korábbi bájitalokra, amiket emlegettem még mindig szükségem van, viszont ön azt mondta, Herr Tarden, hogy nincs. Esetleg megrendelni meg tudom? Adok egy címet, és leszállítja, amikor meglesznek.
Várni tud amennyit kell, és ki tudja talán a többi lovagnak is jól jönnének ezek a szerek még. Kicsit elgondolkozik.
- Ha viszont van alapanyag, amit nem tud megszerezni, és tudunk segíteni, hogy hamarabb tudja szállítani az italokat, akkor kérem, ne tartsa magában, mit tehetek. Nekem is jobb, ha előbb készen van, és magának is jobb. Szerintem nemes dolgot tesz, hogy járja a vidéket és gyógyszert ad annak, akiről úgy gondolja, aki jó dolgokat tesz, annak pedig jár a segítség, ha már fizetséget nem fogad el.
Jutalmazza meg a férfit egy kedves mosollyal. Nem fog erőltetni semmit, az nem ő lenne, de talán nincs hozzászokva a másik az őszinte segíteni akaráshoz vagy, hogy nem egyedül kell járnia a világot.
- Egyébként Lady Loreena Wildwind vagyok. Nem tudom, meddig marad Hellenblattban, de én még itt leszek néhány napig, ha esetleg szüksége lenne valamire.

Miután a szőrmók elment a hölgy megkérdezte tőlem mi volt a kettejük közti különbség. Miért döntöttem úgy, hogy a férfi nem méltó a segítségemre, míg a meseszép harcos nő igen. Ezen egy rendkívül érdekes kérdés volt. Egyrészről a férfi modortalanul veselkedett és még köszönni sem tudott. ezzel ellentétben a kisasszony minden tiszteletet megadott. Másodszor bizonyára valami marhaságot csinált és erre keresett orvosságot. Bizonyára csak teleette magát és ezek után görcsölt a gyomra bár ez csak egy tipp volt. A nőn viszont látszott, hogy nem áll távol tőle a veszély bizonyára sokszor került bonyolult helyzetben. Ezeken végigmenve logikusnak tűnt a választás, hogy kit szolgálok ki és kit nem azonban volt egy mindennél nyomosabb érv. Az a pasas egy cseppet sem volt szimpatikus a számomra. Sosem szerettem, ha mások mondták meg mikor mit csináljak. Én magam döntöttem el, hogy éppen kinek segítek és kinek nem.
- Csak.- mondtam röviden.
Mikor megkérdeztem, hogy tehetek érte még valamit bólintott majd megkérdezte, hogy lehet-e rendelést leadni. Kissé megkönnyebbültem, azért mert nem neheztelt rám, amiért nem tudtam minden igényét kielégíteni. Az viszont egy cseppet sem tetszett, ahogyan szólított mintha valaki lennénk nem pedig egy hétköznapi ember. Nem kedveltem a feltűnősködést jobban szerettem beleolvadni a tömegbe. Mondjuk, ez eléggé furcsán hangozhat, ha elég ijesztő kinézetem figyelembe vesszük.
- Csak Rin. Nem vagyok én senki pláne nem úr.
Ismét felajánlotta, hogy segít alapanyagokat beszerezni, ha már nem vagyok hajlandó pénzt elfogadni. Arról is beszélt, hogy szép dolog, ha a rászorulókon segítek és ez a dicséret egy kicsit jól esett. Ezután pedig kaptam tőle egy bájos mosolyt jutalmul, amitől ismételten pír öntötte el az arcomat. Ez után megtudtam a hölgy nevét és, hogy egy ideig még a környéken fog tartózkodni és szívesen segít, ha szükségem lenne rá.
- Rendben van, elfogadom, a segítségét bármi jól jön, amit csak tudnak adni mármint hozzávaló. Megtenné, hogy körbe vezet a környéken? Még soha nem jártam erre és nem sikerült kiismernem még a helyet. De persze ha fontosabb dolga van, nem akarom zavarni. És természetesen, amire szüksége lesz, elkészítem amint módomban áll.
Sajnálatos módon kissé dadogósra sikerült a mondókám, mert előtte soha nem kértem meg senkit, hogy sétálgatna-e velem. Zavaromban a tarkómat próbáltam megvakarni azonban túlkésőn jöttem rá, hogy a csuklya miatt nem fértem hozzá.

Felvonja a szemöldökét, amikor a kérdésére annyi választ kap csupán, hogy „csak”. Ezek szerint a férfi vagy arcra dönt, és maga sem tudja, ki érdemli meg, vagy nem akarja elmondani. Veszélyes lehet megérzés alapján ítélkezni rögtön arról, hogy ki érdemel gyógymódot és ki nem, hiszen sosem tudhatja az ember (sem a tünde), hogy mi állhat a háttérben, vagy, hogy közvetve kinek segíthet mégis. Megmented-e a részeg, bunkó apját annak a kislánynak, akiről tudod, hogy egyszer megmenti a világot? Olyan filozófia ez, amit hosszasan lehetne vitatni egy korsó sör fölött de mindig az lenne a végső konklúzió, hogy nem az ő tisztük dönteni. Pontosan ezért hagyja annyiban Rin Tarden válaszát is, de ettől függetlenül mélyre elraktározza magában a véleményét.
A névre bólint, és azt is tudomásul veszi, hogy nem úr, bár eddig úgy tudta, hogy a „Herr” csupán udvariassági formula. Sokat kell még tanulnia az emberekről, de minduntalan kénytelen ráébredni, hogy annyi félék, mint amennyi fa van a Tünde Erdőben, és egyszerűen képtelenség rajtuk kiigazodni. Nem tehet mást, mint sodródik az árral, és igyekszik alkalmazkodni, ha akar valamit. Másképp kell szólnia egy paphoz, egy kereskedőhöz, egy utazóhoz, és sokszor még csak az sem egyértelmű, hogy ki micsoda is voltaképp.
- Rendben, Rin Tarden. – bár mivel létezik, beszél, önálló lelke és személye van, ezért már nem lehet senki, de a senkit sokszor az alacsony rangú emberekre is használják, ezt már tudja, így ismételten nem kezd bele a filozófiai vitába. Mi van ma vele? Talán a tavasz és a Hellenblattból áradó nyugalom teszi ilyen gondolkodóvá, pedig többnyire inkább ösztönből és stratégiai megfontolásokból szokott cselekedni.
Amitől viszont megkönnyebbül, az az, hogy végre elfogadják a segítségét, ami az alapanyagokat illeti, sőt a férfi meg is kéri, hogy vezesse körbe. Végre haladnak valamerre!
- Ami azt illeti, pont az a dolgom, hogy körbejárjak és megnézzem hogyan haladnak a munkálatok, így összeköthetjük a kellemest a hasznossal. Nem csodálkozom, hogy még nem járt erre, hiszen alig fél éve kezdtél el felhúzni Hellenblatt első házait, talán még kevesebb. Mit szeretne látni, a falut inkább, vagy a környező erdőt? Esetleg fel a patak mentén? Ha gondolja megkérem az őrséget, hogy vigyázzanak a szekérre.
Int is néhány tündének, akik rögtön tisztelegnek, majd kiadja nekik a parancsot (angolul), hogy vigyázzanak a szekérre, ameddig ők sétálnak. A katonák rögtön védelmező kört formálnak a szekér köré, így már biztos, hogy nem történhet semmi gond. Nem fognak velük ujjat húzni a falusiak, hiszen mindenkinek jobb a béke.
- Hallott már magáról a fénylevélről? Azt mondják annak is gyógyító ereje van, ameddig nem szárad ki. Úgy nő itt, mint a gaz, de egyébként gyönyörű, főleg éjszaka, amikor látszik is a derengése… - egy alkimistának és főleg egy gyógyítónak ez igazán érdekes lehet véleménye szerint.

Az üzlete végül sikerült megkötnünk, vagyis nagyjából. Ő valamikor ad nekem egy listát a két szerekről én, pedig ha tudom, elkészítem és leszállítom egy előre megbeszélt címre. Minden úgy ment, mint a karikacsapás és egyikünk sem próbált alkudozni. Ez után megkértem, hogy vezessen körbe ő pedig készséggel meg is tette. Én teljesen megfeledkeztem a szekérről tőlem el is lophatták volna. Ellenben Loreena kisasszonynak helyén volt az esze és egyetlen intésére őrök vették körül a rozoga szekeremet. Még soha semmit nem őrizték ennyire, mint akkor az a nyavalyás kocsit. Valami azt súgta nekem, hogy egy rendkívül fontos személlyel sikerült találkoznom. Ráadásul minden parancsot idegen nyelven adta ki bár erről mintha már halottam volna. Mondjuk ez egy cseppet sem érdekelt csak az volt a fontos, hogy élvezzük egymás társaságát. Mikor megkérdezte tőlem a környék melyik részét nézzük meg én nem tudtam mit válaszoljak.
- Mindegy.
Ezután egy különleges nővényről kezdett beszélni, aminek a hírek szerint különös gyógyító ereje van. Erről nem halottam még azelőtt pedig mindig igyekeztem nyitott fülekkel járni. A nagybátyám sokszor említette, hogy az ember sosem tudhatja, melyik információ mentheti meg egyszer az életét.
- Ez érdekes.
És ezt teljesen komolyan is gondoltam ez a nő nemcsak csinos volt, hanem roppant intelligens is. Bár igaz, ami igaz a tekintetem gyakran elkallódott és figyelmeztetnem kellett magamat, hogy ne bámuljam a melleit. Nagy szerencsémre a csuklyám okozta árnyék miatt nem látszódott az arcom én viszont szégyelltem magamat. Nem illik ilyet tenni egy hölggyel főleg egy olyannal, nem aki már így is sokat tett értünk. Séta közben ő csak beszélt a nővényről és a környékről, hogy mit mikor építettek én pedig lelkesen figyeltem. Annyira elmerültem a társalgásban, hogy észre sem vettem a mögöttem álló alakot csak m késő volt.
- Most megfizetsz!
Oldalra fordulva láttam valamit az arcom felé közelíteni így ösztönösen magam elé kaptam a kezemet, amibe éles fájdalom hasított. Mozdulat közben véletlenül arrébb löktem a tündét bár egy nézelődő gondolhatta volna, hogy így módon próbáltam megóvni a testi épségét. Sajnálatos módon a botomat a szekéren hagytam így a kissé részeg ám annál dühösebb ex vásárlom képébe az öklömet passzíroztam. Mivel nem voltam valami jó erőben ezért az ütésem erejétől csak megrándult a feje azonban semmi komolyabb baja nem esett. Próbáltam rájönni mit is kéne tennem ugyanis a csontvázat nem hívhattam segítségül akkor. Talán a stressz vagy a kiképzés hatására teljesen megfeledkeztem a csuklómon lévő sebről, amiből szépen cseppekben csöpögött a vér.

Rin Tarden igencsak szűkszavúnak bizonyult az út során, de végülis most ő töltötte be az idegenvezető szerepét, így nem is a férfinak kellett elszórakoztatnia a lovagot. Elindulnak a kis utcán a házak között, úgy döntött elviszi a patak mellé, le a fogadóhoz, így ha akarnak, később talán ebédelhetnek is, és közben elkezdett mesélni. A fénylevelet mindenki érdekesnek szokta tartani, így amikor ezt meg is jegyzi a férfi akkor bólint.
- Igen az. A druidák és a protestáns lelkészek egyesített mágia hozta létre, teljesen véletlenül. Pont volt is szerencsém látni a balesetet, de annyira jól nézett ki, hogy megtartottuk. Később jöttek rá már a falusiak, hogy gyógyít is, bár nem is csoda, végülis szent erőből van. – nevetett fel. Még mindig jót szórakozik, hogyha visszaemlékszik Anna és Hildrún arcára, amikor először megpróbáltak valami értelmes harci mágiát kitalálni, amit a tündék is tudnak használni a mélységiek ellen, erre kinőtt egy világító bokor a gyakorlópályán. Már éppen mesélné is tovább a történetet, amikor Rin korábbi vásárlója igyekszik megtorolni az őt ért sérelmeket. Bizonyára zokon vette, hogy korábban az alkimista nem akarta kiszolgálni a lánnyal ellentétben.
A férfi védekező mozdulata oldalra löki őt, így neki is esik egy ház frissen meszelt oldalának, összekoszolva ezzel a tunikáját a karján. Jóformán ez az egyetlen rész, ami kilátszik a könnyűvért alól, amit visel – jóformán mindig ha nem éppen a szállásán van. Rin már cselekszik is, és igyekszik egy jobb egyenessel kiütni a támadót.
- Hé! Itt nincs verekedés! Elég legyen!
Szólal meg erélyesen, majd hogy ezt nyomatékosítsa is odaugrik, és igyekszik gyomorszájon ütni az agresszív férfit. Nem is megy közel, csupán elindítja a mozdulatot és elereszti a szelet, ami olyan erővel vágja hasba az ellenfelét, mintha valóban eltalálta volna. Ettől (már ha valóban eltalálja), akkor kétrét is kell, hogy görnyedjen. Loreena karja a sok íjászat miatt jóval erősebb, mint amilyennek a termete alapján tűnik…
- Ha nem akarja, hogy kipenderítsem a falu határain kívülre jobb lesz, ha viselkedik. – közli még megvetően. Az emberek egyszerűen képtelenek kulturáltan viselkedni, ezért nem is szeret sok időt közöttük tölteni. Ha ezt elintézték, akkor fordul az alkimistához.
- Köszönöm, hogy megpróbált megvédeni azzal a félrelökéssel, igazán értékelem… De szükségtelen. Lovag vagyok, az… hm… Hogy mondjam németül… - a nyelvvel néha még mindig gondja van, bár a kiejtése már elég jó, azért sokszor nem jutnak eszébe a szavak. – Olyan különleges katonatiszt féleség. Magasabb rang, de keményebb kiképzés a fegyvereken kívül a természet erejével is.
Ez magyarázat lehet a férfinak, hogy miért követték a lány parancsait korábban az őrök. Rangban jóval felettük áll. Ekkor látja meg az alkimista kezét.
- Megsérült? Visszamenjünk a szekérhez, hogy ellássa magát? Én sajnos egyáltalán nem értek az ilyesmihez.

Mikor meghallottam, hogyan jött létre a fény levél felszaladt a szemem a meglepődöttségtől bár ezt nem láthatta senki. Sosem gondoltam, hogy az egyházon belül legyen az bármelyik hasznos emberek is tartózkodnak. Mindig úgy képzeltem el, hogy egész nap csak prédikálnak a kénköves pokolról és csak az jut be a mennyországba, aki azt teszi, amit ők mondanak. Mivel jómagam egyetlen hívővel sem találkoztam így mindent mendemondákra és fél füllel halott pletykákra alapoztam. Arra döntésre jutottam, hogy jobb lenne közelebbről is megismerkedni ezzel a növénnyel. Azon kezdtem tanakodni, vajon ha szereznék, pár ritka összetevőt az egyesítésükkel mi sülhetne ki belőlük. A nagy bambulásból a kissé ittas férfi szakított ki és éppen, hogy tudtam hárítani a támadását. Sajnálatos módon mivel nem rendelkeztem se megfelelő mennyiségű fizikai erővel se pedig kellő tudással így nagyon úgy tűnt a férfi végezni fog velem. Miközben valami kiutat kerestem a beszélgető partnerem egyszerűen elé állott és egy olyat bemosott a gyomrába, amit még jómagam is éreztem. Ettől az illető úgy esett össze, mint egy zsák krumpli nekem meg majdnem leesett az állam a csodálkozástól. Ahogy jobban megnéztem rájöttem abból a távolságból nem is érhette volna el ezek szerint az ütés keltette fuvallat fektette ki. Egyre jobban csodáltam azt a szépséget és igyekeztem megjegyezni nehogy a közeljövőben magamra haragítsam. Miután a földre küldte megfenyegette, hogy kipenderíti a faluból, ami látszólag be is vált. Kissé törte a nyelvet, de megköszönte, amiért meg akartam óvni a veszélytől. Végül abban maradtam, hogy nem árulom el neki a valóságot, jobb neki, úgy ahogy van. Azt is megtudtam, hogy ő egy különleges katona, ami rögtön megmagyarázta, hogyan volt képes arra a hihetetlen ütésre. A sok izgalom miatt észre sem vettem, hogy megsérültem csak mikor felhívta rá a figyelmemet. Mikor lenéztem láttam, hogy egy kisebb vérfolt vöröslik a ruhám ujján majd közelebbről szemügyre véve találtam egy nem túl mély vágást.
- A fenébe. – mondtam ingerülten. – Ez az egyetlen csuhám.
Tisztában voltam vele, hogy nehéz kiszedni a vérfoltot ráadásul a vágásnyommal sem tudtam mit kezdeni. Szépen visszasétáltam a szekérhez némi kotorászás után találtam egy gyenge gyógyító italt, amitől pillanatok alatt begyógyult a sérülésem.
- Elnézést kérek az előbbiért. Távozom, ha úgy kívánja.

A férfi akit kénytelen volt gyomorszájon ütni végülis nem ugrált többet. Kicsit összegörnyedt, de nem szólalt meg, innentől kezdve pedig a lovagnő nem gondolta úgy, hogy több figyelmet kén szentelnie rá, ellenben az alkimistával. Amikor az említi, hogy ez volt az egyetlen csuhája és az is véres lett elhúzza a száját kicsit. Nem akart kárt okozni neki, és így is sajnálja, hogy tudja, hogy nem ő tehet róla.
- Lemehetünk a patakpartra kimosni. Ameddig nem szárad rá, és friss a vér addig talán könnyebben kijön. Volt már elég véres ruhám. – azt nem teszi hozzá, hogy többnyire nem ő mosta őket, sőt, szinte egyáltalán semmilyen házimunkát nem végzett még életében. Se mosás, se főzés… Seperni már sepert, de erre tartják a személyzetet. Nem is emlékezett rá, hogy kislánykorában, amikor még nem kiképzésen volt ki csinálta mindezt. Anyja őfelsége testőrkaptiányaként aligha tehette meg ezt. Ha a férfi bólint elindulhatnának, de ehelyett az visszafelé megy a szekérhez, a lovagnő pedig követi és odaérve amikor meglátja a gyógyitalt rögtön meg is világosodik hogy miért. Hát persze… A vér jött valahonnan, de Rinnek egyáltalán nincs szüksége rá, hogy ellássák, hiszen ő maga az utazó gyógyító. Így van lehetősége látni is egy kis demonstrációt, hogy hogyan is működik a gyógyital, amit vásárolt, és roppantmód elégedett a látvánnyal, ahogyan a nem túl mély, de mégiscsak vágás szépen eltűnik. Jó hasznát fogja még venni a csatatéren. Már épp tenne egy újabb ajánlatot, amikor a férfi megszólal ismét, és elnézést kér.
- Nem maga tehet róla. – rázza meg a fejét Lory. – Láttam, hogy a falusi támadt magára, mert nem viselte a visszautasítást, sőt lehet fel is öntött a garatra. De ha tudná! Protestánsok és katolikusok egy utcában, ráadásul láthatja szemben a két templom is… Ne akarja tudni hány verekedés volt már itt vasárnaponként. Azért vagyunk itt, hogy őrizzük a békét, de ha ennyiért kidobnánk, valakit kiürülne a falu! – nevet fel. A Lightleaf-vállalkozás egyáltalán nem sétagalopp, de tudta, hogy nem lesz az. A lényeg hogy vérontás ne törjön ki, és akkor nyert ügyük van. Néhány jobb egyenesért és balhorogért nem küld még el senkit.
- Szóval maradjon. Ha gondolja vegyen ki egy szobát, egész kellemes kis fogadót húztak fel néhány utcával arrébb… - mutat az adott irányba. – Egyébként… Így legalább láthattam élesben működni a gyógyitalát és meg kell mondjam egész lenyűgöző. Sima betegségekre is működik? Úgy értem, mint nátha vagy ilyenek.

Eredetileg nem akartam a gyógyitalokat pazarolni erre a karcolásra, sőt meg akartam tartani a sebet, hogy emlékeztessen arra a napra. Ha valakinek akár egy kicsit is lankad, a figyelme nagyon rosszul járhat. Azonban mégsem így tettem, hanem a visszamentem a kocsihoz és az egyik csodaszer segítségével meggyógyítottam magamat. Meglehet mélyen a lelkem mélyén bujkáló kereskedő vett rá arra, hogy ilyesmit tegyek. Ugyanis ha nemes egyszerűséggel csak elszorítottam volna a vérzést még azt hihette volna, hogy nem bízok a saját termékemben, vagy ami még rosszabb selejtes árut adtam el neki. Hogy miért is tettem, amit tettem nem tudom, de tulajdon képen nem is érdekel a seb rövid idő alatt nyom nélkül eltűnt. Úgy éreztem talán az lenne a legjobb, ha elmennék ugyanis énmiattam tört ki egy kisebb zűrzavar ám a hölgy közölte velem erre semmi szükség. Tisztában volt a körülményekkel és úgy tartotta semmiért nem lehetett engem hibáztatni. Ez ebben a formában nem volt igaz, ugyanis ha kiszolgáltam volna a mogorva embert, akkor ez a kis csetepaté nem történt volna meg. Rendkívül kedvesnek és előzékenynek bizonyult velem szembe, ami elég jól esett ám igyekeztem mogorvának látszani. Megtudtam, hogy egy időben gyakran voltak ennél súlyosabb estek is.
- Köszönöm akkor maradok még egy kicsit.
Említette nekem, hogy nemrégiben építettek egy fogadót és nyugodtan ott megszállhatok, ha úgy gondolom. Erre a kijelentésére vakarni kezdtem a fejemet ugyanis nem igazán szerettem sok időt sűrűn lakott településeken tölteni. Ettől a mozdulattól eszembe jutott, hogy a ruhán még mindig véres ráadásul már majdnem teljesen megszáradt. A hölgy bezzeg említett egy módszert, amivel ki lehetett volna tisztítani azonban én nem figyeltem oda eléggé. Elkezdtem nézegetni a csuhámat majd legyintettem egyet végül pedig unott hangon kezdtem beszélni.
- Most már mindegy.
Az ezután következő kérdése miszerint másra is jó-e a gyógyszer nem csak kisebb sebekre elgondolkoztatott, amitől vakargatni kezdtem a fejemet. Ilyesmiről nem halottam azonban a benne lévő alkohol miatt van rá némi esély.
- Nem tudom. Még nem próbáltam.
Hírtelen eszembe jutott valami majd nagy lelkesedéssel szinte kikelve magamból megfogtam a nő két kezét és mélyen a szemébe néztem igaz ő sötétségen kívül semmit nem látott.
- Fogadó. Van maguknál fürdő is?
/Elnézést kérek a késésért./

Nem szereti rákényszeríteni senkire, amit nem akar, csupán lehetőségeket ajánl fel, hogy a gyógyítónak ne kelljen elmennie. Az ilyen emberek végülis tiszteletet érdemelnek a már csak a tevékenységük miatt is, ráadásul… A Hellenblatt-projectet valahol a sajátjának érzi, így a lelke mélyén az ő felelőssége is (a helyieken kívül), hogy ez a rohamosan növekvő falu minél virágzóbb és teljesebb egyen. Hogyan lehetne ez megvalósítható, ha elüldöznek innen olyan embereket, mint Rin Tarden? Így arra, hogy a férfi marad még, mosolyogva bólint, és kifejezetten örül, hogy nem kell győzködnie. Amúgy sem túl jó az ilyesmiben, akkor sem, ha mostanában egyre többszörny kényszerítik a felettesei a diplomata szerepbe. Egyedül a köpenyt sajnálja, főleg hogy a férfi mondta is, hogy nincs neki másik.
- Kell, hogy legyen itt valaki, aki ruhákkal foglalkozik. Bár nem tudom nyílt-e már szabóság, de szerintem, ha körbekérdezünk biztos lesz valaki, aki megmondja, és ha a váltó gond lenne, biztos, hogy bájitalokért cserébe is segítenek. - ~legalábbis ha én itt vagyok biztosan. ~ teszi hozzá gondolatban. Ez persze csak ötlet, így Rin bármikor mondhat nemet erre is.
Arra, hogy a másik még nem próbált a gyógyitalokkal kórokat gyógyítani bólint, bár érdekes lenne kipróbálni egyszer. A kisebb balesetek mindennaposak, így ahhoz mindenképp hasznosak a főzetek, de még jobb lenne, ha teljesen univerzálisak lennének. Ebben a faluban ugyan a fénylevél miatt nincs rá szükség, de nekik, katonáknak, és a lovagoknak méginkább fontos lenne, hogy semmi se tudja ágynak dönteni őket egy tüzes szeretőn kívül.
- Értem. Akkor viszont ha kipróbáltam mindenképp értesítem az eredményről. Nem tudom mennyire szokott hosszú távú szerződéseket kötni, vagy rendszeresen beszállítani, de talán meg tudnánk egyezni. Úgy tudom a tünde őrposztokon nincs állandó gyógyító, sem készlet bájitalokból. Persze ha ön nem vállal ilyet, azt is nagyra értékelném, hogyha tudna ajánlani valakit, aki ön szerint jó a szakmájában.
Ki más tudhatná jobban, mint nem egy mester, hogy ki az akitől érdemes? Nem akarja megkockáztatni, hogy valami sarlatánnal kössön üzletet, főleg hosszútávra és Herr Tarden munkájának minőségéről már meggyőződhetett az imént. A két üvegcse, amit kapott még mindig nála van, így magán is kipróbálhatja majd, hogy mégis mennyire működnek jól, de nem használná el őket, ameddig nem szükséges. Már indulnának is tovább, mikor a férfi hirtelen lelkes lesz, és megragadja a kezét. Az érintéstől teljesen megmerevedik, nincs hozzászokva és nem is szereti túlzottan azoktól, akikkel nincs közeli kapcsolatban. A fürdő iránti lelkesedésre azonban nem bír visszafogni egy kuncogást.
- Amennyiben megfelel önnek egy dézsa, és melegített víz, a fogadóban ezzel tudnak szolgálni. Hőforrások nincsenek ezen a vidéken.
Óvatosan elhúzza a kezét, nem hirtelen, és nem is agresszívan, de azért egyértelműen.
- Hogy legyen? Fogadó először és kicsit megpihen, vagy keressünk rögtön új csuhát?
Bármelyiket is választja a másik, arra fognak elindulni, bár a fogadóban biztos tudnak majd felvilágosítást adni a szabóról is. Esetleg ameddig Rin fürdik ő el is mehet neki egy új köpenyért, hogy a dézsából kilépve már rögtön tiszta ruhába tudjon átöltözni. Kicsit zavarja, hogy nem látja a másik arcát, nem tud a lélektükrökbe nézni, de nem kéri meg hogy vegye le. Úgy gondolja, oka kell hogy legyen, hogy a másik viseli és esetleg kellemetlen lenne nélküle.

Mikor a hölgy arról kezdett beszélni, hogy bizonyára van mód, hogy új csuhát szerezzünk nem tudtam megállni és mérgesen ráripakodtam.
- Tán lopom én a pénzt?- azonban pár pillanattal később felfogtam mit is tettem is igyekeztem békésebb hangon elnézést kérni. – Vagyis nem szükséges. Majd lekopik.
Lehet furcsának tűntem azonban csak arra költöttem, amire feltétlenül szükségem volt. Azt a ruhát még akkor kaptam mikor beálltam nekromantának. Az évek folyamán mindig vigyáztam rá ne legyen, semmi baja azonban semmi sem kerülheti el a sorsát. Így utólag belegondolva kicsit különös, hogy pont én panaszkodtam a pénz miatt pedig mindig fölöslegesnek tartottam. Tudom jól, hogy párszor nagyon hasznosnak bizonyult például mikor főt ételre vágytam vagy hozzávalókra a kutyulékaimhoz azonban az eset többségében a természethez fordultam segítségért. Nagyon sok helyen találhatóak, amik tele vannak különböző növényekkel az alkímiához, bogyókkal és kisebb állatokkal pedig az éhes hasamhoz. Ha fürödni akartam, akkor megmártóztam egy hideg patakban néhanapján a gondviselés pedig elvezérelt egy meleg vizű forráshoz. Szóval elég keveset használtam ezt a pénz nevezetű dolgot, a nagyját úgy is odaadtam annak, akiről úgy véltem megérdemli természetesen csak akkor, ha a kedvem úgy hozta. Sajnálatos módon nem tudtam kielégítő választ nyújtani azzal kapcsolatban, hogy a Gyenge gyógyital betegségekre is hatásos-e. Megígérte, hogyha kipróbálja, a szert majd közli velem az észrevételeit, ami elég kedves volt tőle bár rosszul is éreztem magam miatta. Hogy tarthatnám magam jó alkimistának, ha azt sem tudom mikre is képesek a készítményeim? Ezután a nagymértékű áruszállításról beszélt, ami nemcsak, hogy nem érdekelt még egy kicsit idegesített is. Mindig csak annak segítettem, akinek én akartam ez egyfajta kiváltság volt a számomra. Fölajánlotta nekem, ha én nem vállalnám, akkor talán az egyik ismerősöm megtenné.
- Nincsenek ismerőseim.
Ez ebben a formában nem volt igaz, de a tündér nőszemélynek ezt nem kellett tudnia. Rendkívüli alkimista az öreg, aki nem is olyan régen megmentette az életemet és az igen tehetséges ám rendkívül cserfes unokája azonban ők elég messze laktak onnan. Ugyan ezzel a mesterséggel foglalkozott a nagybátyám és ő is nagyon sokat tudott azonban vele egyáltalán nem szerettem volna kapcsolatba kerülni. Mikor még nekromanciára képzett titokban belekontárkodtam az alkímiába és recept alapján készíteni akartam egy méregtelenítő italt. Természetesen rajtakapott majd megkóstolta a készítményemet, amitől erős görcsei támadtak és szélvész módjára rohant oda ahová a király is gyalog jár. Megígérte nekem, hogy darabokra fog tépni és én ezt el is hittem neki ezért megpróbálom nagyívben elkerülni a vele való találkozást. Mikor említette a fogadót túlságosan is eluralkodtak rajtam az érzelmeim. Nincs annál mámorítóbb érzés, mint mikor az ember testét körbeveszi a jó meleg víz. Nagy sajnálatomra csak egy dézsát tudott felajánlani, mert sem fürdővel sem forrással nem rendelkeztek.
- Nem fontos. - mondtam majd köhécselve visszahúztam a kezeimet.
Kérdezett még valamit ám arra már nem igazán figyeltem ugyanis egyre jobban éreztem valami furcsa bizsergést a sérült karomon. Óvatosan megnéztem nehogy észrevegye és máris megláttam mi a probléma.
~Én ostoba.~ hordtam le magamat gondolatban majd a hölgyhöz fordultam.
- Visszakérném a gyógyitalt. - bár kedvesnek kellett volna lennem a hangom mégis sürgető volt és talán kissé fenyegető.
Ha megteszi, alaposan szemügyre veszem, az üveget majd kinyitom és az egész tartalmát kiborítom magam elé a földre. Ezután lehajolok és fölveszek, a földről egy ágdarabot majd elhúzom a ruha ujját és megmutatom neki a seb helyén lévő vöröses foltot.
Vacak alkohol. Csak a teteje gyógyult be. - ezzel megnyomom a foltot, aminek nyomában kis vérpatak buggyan, elő a bőr alól majd bocsánatot kérek és felajánlom készítek egy frisset.

Őszintén meglepi a férfi felcsattanása, majd közvetlenül utána az enyhülés, hogy nem kell neki új köpeny.
- Ha valami elromlik és nem lehet megjavítani ahelyett újat szokás venni. De ha maga véres köpenyben akar járkálni… - megvonja a vállát. – Akkor tegye.
Neki nem tiszte hogy döntsön mások feje felett, hiszen mindig is annyit tett, hogy parancsokat teljesített, és ennek ellenére keveredett a világ eseményeinek közepébe, mikor csak annyira vágyott, hogy hűen szolgálhassa a királynőt és a népét. Nem fogja megmondani senkinek sem, hogy mit tegyen, amennyiben ez nem a hadsereg és a saját osztagának kell parancsot adnia, így ha Rin nem akar új köpenyt, akkor nem. Lelke rajta. A hosszútávú megrendelések sem tűnnek úgy, mintha össze akarnának jönni, pedig tisztes ajánlatot tett, és arra hogy a férfinak ismerősei sincsenek, csak bólint. Így járt, és sajnálja is, de ha nem hát nem. A gyógyító remete tovább fog menni a találkozás után, annyit tehet, hogy megveszi tőle, ami éppen kell, aztán mehet Isten hírével. Amúgy sem volt soha az a pátyolgatós típus, nem fog pont egy csuklyás (valószínűleg felnőtt) emberférfit győzködni.
Csakhogy ez után már a fürdőt sem akarja, pedig mi rossz van abban, hogy valaki igénybe veszi egy fogadó szolgáltatásait és felfrissül? Loreena kezdi úgy érezni, hogy mostmár vagy egyáltalán nem érti az embereket, vagy csak Herr Tarden furcsább, mint a többiek együttvéve. Már épp elköszönne tőle, hiszen már nem tud érte mást tenni, amikor pedig a létező legfurcsább kérést kapja. Most először látszik az arcán a frusztráltság és némileg a felháborodás. Már csak a hangnem miatt is legalább megérdemelné a gyógyító, hogy faképnél hagyja, mert őt ne fenyegesse olyan, aki egy mozdulatától el tudna terülni a fűben, de maga a kérés és vérlázító.
- Nem tudom hogy megy ez maguknál embereknél, de mi tündék nem szoktuk visszakérni az ajándékokat. Hatalmas modortalanság. De nesze itt van, vigye ha annyira kell!
Odadobja Rinnek az üvegcsét. Egyszerűen nem tud vele mit kezdeni, és nem érzi hogy hibázott volna, sőt még meg is védte valamennyire a rátámadó emberférfitól. Hiba lett volna? Mindegy már, a szomorú helyzet pedig az, hogy van jobb dolga is a faluban, ugyanis nem ezért jött ide.
- További szép napot!
Azért jó lett volna, ha tud venni némi gyógyitalt, de ezek szerint ez nem az ő napja. Majd bevásárol ha visszament Zephyrantesbe, vagy Hellenburgba. Megfordul, és hacsak az alkimista nem állítja meg, akkor továbbmegy az őrposztok irányába.

A hölgy megsértődött, amiért visszakértem az ajándékát ám az is meglehet, hogy a hangnemem nem tetszett neki. Miután átadta nekem az üveget morcosan elköszönt majd végül távozott. Tisztában voltam vele, hogy ezzel a cselekedetemmel az életét mentettem meg, de valami mégis zavart. Miközben kihúztam a dugott és a földre öntöttem a folyadékot a mellkasomban egyre erősödő fájdalmat kezdtem érezni. Azelőtt még nem volt részem hasonló élményben így beletelt pár pillanatba, míg rájöttem mi is történt velem. Ezzel a kedves hölggyel, aki megmentette az életemet bunkó voltam ezért gyötört a bűntudat. Semmivel sem érdemelte ki ezt a viselkedést én mégis vérig sértettem. Úgy döntöttem figyelmen kívül hagyom majd elindultam a szekér felé. A fájdalom csak nem akart elmúlni és minden egyes pillanattal egyre nehezebbnek éreztem a szívemet végül megfordultam és rohanni kezdtem a tünde felé. Ez volt az első alkalom, hogy egy nő után futottam. Mielőtt bárki is félreérteni nem a szépsége miatt tettem csakis a saját lelkiismeretem miatt. Mikor sikerült utolérnem gyorsan elálltam és feltartottam a kezem jelezve, hogy álljon meg. Természetesen pár lépésnyire tőle álltam meg nehogy véletlenül támadásnak vegye. Mielőtt megtudott volna szólalni lehúztam fejemről a csuklyámat így láthatta a teljesen hétköznapi emberi arcomat. Tudtam, hogy van egy nagy gyengeségem ám akkor ezt a javamra akartam fordítani. Jó páran mesélték, hogy olyanok a szemeim akár egy nyitott könyv ezért is szoktam eltakarni az arcomat. Reméltem, ha látja, a szemeimet tudja, hogy csakis az igazat mondom.
- Várjon egy pillanatot és figyeljen. - úgy éreztem valami még hiányzik és kissé késve, de még hozzátettem- Kérem.
Ezzel elhúztam a ruha ujját és így láthatóvá vált a seb helyén éktelenkedő vörös folt.
- Ha ezt használta volna a bőre alatt vérzett volna el. Sajnálatos módon a modorom ilyen ezért is járom utamat egyedül. Többek közt. - ezzel visszahúztam fejembe a csuklyát.
Nem tudom megmagyarázni miért ám jól esett a tündér társasága és a kedvessége és nem akartam, hogy rosszat gondoljon rólam. Ha elhiszi, ha nem én mindent megtettem, ami tőlem tellett.
- Hol árulnak tiszta alkoholt és barlangi tinórut? Olyat keresek, aki nem veri át a vevőket. - ezúttal ismételten a modortalanabbik énem került előtérbe- És kéne egy kisebb fajta üst is meg némi tűzifa.
Úgy döntöttem játszom a jófiút és csinálok egy össznépi főzőcskézést. Igaz én nem gulyást fogok készíteni, hanem gyógyitalt igaz a gyengébbik fajtából, de ez ha minden összejön hatásos lesz ráadásul ingyenes.

Nem siet sehova, nem is rohan, így Rin futva könnyedén utól érhette. Loreena meglepetten áll meg és néz a férfire, hiszen részéről már lezárta ezt az ügyet, és ha úgy döntött, nem foglalkozik tovább valakivel, akkor nem is fog. Ám Herr Tarden makacs, és a csuklya levétele egy olyan gesztus, aminek a jelentőségét még a lovagnő is megérti. Nem mintha az a teljesen hétköznapi arc jelentene neki valamit, vagy híres lenne vagy ismerős… Nem. Ez a nyíltságot jelenti, hogy próbál egy olyan személyességet kialakítani a másik, ahol nem kell a lánynak egy csuklya alatti árnyékhoz beszélnie. Ez az a gesztus, amiért nem kerüli ki, és hajlandó meghallgatni.
Szinte érzi a másik megfeszült igyekezetét, ahogy próbál udvariasabban viselkedni és jóvá tenni, amit az előbb elrontott. A magyarázat amit ad az pedig teljesen érthető. Nem tudta volna használni a gyógyitalt, csak még nagyobb baj lett volna belőle.
- Ha rögtön ezzel kezdi nem vágtam volna olyan gorombán magához az üvegcsét. – mondja egészen megenyhült hanggal. Nem feltételezi, hogy Rin szándékosan verte volna át, hiszen használta az italt saját magán, és amint rájött, hogy gond van rögtön visszakérte az italt, így nem fog jelenetet rendezni. A hozzávalók kérdésére viszont el kell, hogy gondolkodjon. Anna gyógyfüves kertje jut először az eszébe, de ott barlangi tinórú biztosan nem lesz, hiszen nem terem az csak úgy, ellenben nagyon népszerű étel is…
- Tiszta alkoholt nem tudom, kik használnak az alkimistákon kívül, nem jó a bivalyerős pálinka is? Persze ha van olyan foglalkozás, akik használják és van a faluban akkor megkérdezhetjük. Üst tűzifa és gomba szerintem lesz a fogadóban, ettem itt már isteni kirántott tinórút, meg gombapörköltet is… Újra akarja főzni a gyógyitalt?
Nem ismeri az alkimista mesterséget, de nem tud másra gondolni, ez esetben pedig a férfi igencsak nagyvonalú gyógyító. Nem kerülte el a figyelmét viszont hogy amint megteremtődött egy bizalmasabb légkör már vissza is került a csuklya a férfi fejére. Lory int, és elindul a fogadó felé, nem akarta az utcán ácsorgással vesztegetni az időt.
- Miért hordja a csuklyát? – kérdezi menet közben. – Egyáltalán nincs csúf arca. Persze, ha nem akar, nem kell válaszolnia.

//Elnézést kérek a hosszú várakoztatásért, remélem megfelelő lesz//

Sajnálatos módon befejezetlenül kell lezárnom a játékot, de mivel mindketten írtatok eleget (nem számoltam meg, de szemre többnek tűnik mint 1500 szó) szóval jár a 100 TP.