[Magánjáték]Me, myself, you and yourself

Kényelmes késő esti nyomozómunkának tűnt az egész.
Sosem gondoltam volna hogy elválalom a dolgot, hiszen az alsóvárosban elveszett fiatal nők többnyire sosem kerülnek meg...még ha az őrség a fél várost felhányja is érte. Ugyan ritka, de időről időre bekövetkező esemény az, amikor egy fiatal úrihölgy elveszik odalent. Mégsem voltam képes elutasítani Brünhilde asszony kérését. Talán a szülői ösztönünk talált közös hangot, hiszen ha Mika tűnne el...akár a várost is porig égetném hogy megtaláljam. Bárminemű bűntudat nélkül. Egy ötvenezer fős városban szinte lehetetlennek tűnt a feladat, így szinte csak a csodával határos módon bukkantam rá a nőre egy sikátor szélén. Tetőtől talpig vér borította remegett és erőtlenül ellenkezett ahogyan megpróbáltam talpra állítani. Talán nem láttam hogy mi történt vele, mégis volt egy olyan érzésem hogy nem egy szép társaságba keveredett.

- Én...én...igazán köszönöm, Sigfried úr. - markolta a ruhám Brünhilde asszony a vaskos, zsíros ujjaival. A kisujjam erősen beleremegett, hogy ne adjak egy nagy pofont a kedvenc öltözetem összemocskolásáért. De kedvesnek kellett maradnom. Nem csupán azért, mert neve van az asszonynak, hanem azért is, mert ez nem a helyes eljárás. Ő csupán egy ember...sosem fogja megérteni hogy mennyicskét is ér számomra.
- Igazán szívesen, asszonyom. - feleltem mosolyogva, majd kibontakoztam a nő kezei közül. - Most pedig ha megbocsát, hazatérnék. - búcsúztam el, és teljesen kizártam a fejemből mindent amit mondott. Fáradt voltam és kedvetlen. Manapság nem történik sok mókás dolog a világon, azóta a torony óta. Hacsak nem akad némi időm még elbújni a műhelyben hajnalig, és egy újabb szórakoztató talámányon dolgozni. Azok mindig jó mókának számítottak. Egymáshoz zártam a lépteim, és tempósan haladtam előre High Lights felé vezető macskaköves úton, amikor egy férfi sikolya hasította át az éjszakát. Meglehetősen közel hozzám. Ahogy oldalra fordítottam a fejem, egy selfet pillantottam meg aki éppen elhessegetett egy hófehér sárkánygyíkot egy vérben fetrengő férfiról. Karba font kézzel néztem végig ahogy szinte eltűnik egy sikátor árnyékában, megvárva a lábát kapkodó őrséget, majd újra előlépve egyenesen rám pillantott.
- Gyere csak közelebb, fiú... - húzódot csalóka mosolyra az ajkam miközben előreléptem, a vállam felett hátravetve a hajam - ...hadd nézzem miféle szerzetet sodort az utamba az élet. Gyere csak, ne félj...

Az eddig ismeretlen sötét tünde végre kilépett a holdfénybe, megmutatva az ezüstös haját és  meglehetően jóképűnek nevezhető vonásait. Azonnal kizártam a lehetőségét hogy valamelyik helybéli bérgyilkos legyen. Egy beidomítatlan állat, nyílt terepre lépés és az éjszaka lehetőségeinek kihasználatlansága nem volt jellemző a környéken lakó szakmabeliekre. Nem a városból való, és valószínűleg nem is élhet itt. Akkor viszont mit kereshet erre ? A kérdésnek viszont várnia kellett, hiszen a kérésemnek elegett téve egyre közelebb lépett.
- Nem szokásom félni, és már nem is vagyok fiú. - indult meg az ösztönös reakciója, amelyet elvártam a piszkálódó kezdet után. - Mennyit láttál? - mordult rám követelőzően, miközben a pengéjét ráfektette a karjára. Meg akar ölni, ez egyértelműen sugárzik minden mozdulatából. Jobbnak éreztem, ha válaszadás helyett csak hallgatok. Szemeim végigfutottak a felszerelésén, mosolyra húzódó ajkaimon végignyalva eltűnődtem egy kérdésen...vajon ha tövig mártanám a karmocskáimat a puhácska húsában, vajon hasonlítana-e a tegnap felszeletelt marhahúshoz ?
- Nem gondolod...jajj, bocsásson meg, minő bárdolatlanság, hisz szemmel láthatólag úriember maga. Tehát: nem gondolja, hogy kicsit veszélyes ezen sötét éjjelen egyedül bóklászni az utcákon? Furcsa történeteket hallani feltépett torkú emberekről. Biztos valami veszélyes alak kószál erre felé...ezek az utcák se biztonságosak már többé.
- Valóban ? - kérdeztem vissza játékos arckifejezéssel, miközben a bal kézfejem felfelé tartva megvillantom a hosszú, finom ívű karmaimat a félhomályban. Kitartottam a fénybe, hagyva hogy megcsillanjon némi holdfény, miközben tükörként használva a sima felületet megigazgattam az összekócolt hajam. A bolondoknak több szerencséjük van, így addig játszom a bolondot, amíg egyszer utol nem ér az őszinteségem. Vagy a múltam. Lehet mindkettő egyben is.
- Mit gondolsz... - kezdtem bele játékos hangon, mialatt Jörmungand előcsúszott a mellkasom réséből, egyenesen felfelé haladva a hajamba, onnan pedig a vállamon át a jobb karomra tekeredve - ...mégis ki lehet... - tüntetem el a karmaim egy pillanat alatt, majd a balom a körbácsom nyelére helyezem, amely végén jól láthatóvá teszem a pengés kialakítású kampót - ...ez a szörnyen, szörnyen veszélyes alak ? - vetettem széles, hibátlan mosolyom a fiúra. Elléptem a faltól, teljes vállszélességben megmutatva magam a széles holdfényben, majd megálltam a másik előtt vagy tíz lépésnyire. A jobbomon lógó Jörmungand ezalatt lassan elkezdett visszamászni a nyakamba, veszélyesen sziszegve hol eltűnt, hol feltűnt a ruhám résein és dús hajzuhatagom át. Jókedvűen konstatáltam, hogy egy kicsivel magasabb a fickó, mint amit vártam. Bár még így is lefelé kellett néznem, ha a szemébe akartam nézni. Apró self, veszélyes self. Ezt már réges rég az eszembe véstem. Hirtelen enyhe szorítást éreztem a karomon, amely épp elég volt arra hogy a figyelmem a hirtelen felbukkanó férfi és Jörmungand között osztanom kelljen.
- Hmmm ? - néztem a hirtelen felsziszegő Jörmungandra - Egyetértek, inkább dobjunk be egy italt. - válaszoltam, amit újabb elfolytott sziszegések sorozata követett - Nekem sincs kedvem...nem, egy újabb balhé nem hiányzik...jaj, anyám csak Mika meg ne tudja... - emeltem el a kezem a korbácsomról, azonban tekintetem éberen leste a self minden mozdulatát. Bolond vagyok, nem ostoba.  - Egy potya pia, és aztán sosem láttuk egymást ? - ajánlottam fel jókedvűen a lefizetés lehetőségét, hiszen úgyis a fenséges úrinép pénzét szórtam minden álló nap és éjjel. Hiszen ha megtehetem, akkor meg is teszem. Mint ahogy a régen az anyám szokta mondogatni...

A démon némán szemlélte a sötét tünde agresszív sértegetését. Nem nyerte el a tetszését a meglehetősen idegbajosnak látszó férfi, azonban tudta hogy minden bizonnyal az ő hibája lesz. Az apró, ártatlan blöffjével talán túllőtt a célon. Mindenesetre a másik már nem mutatta jelét annak hogy szeretné felkoncolni, habár egy pillanatra sem lankadt a figyelme. Elég vérszomjasnak tűnt hogy felkoncoljon egy ártatlan szemtanút. A cseppet sem bizalomgerjesztő fegyvere erősen árulkodott az orgyilkosi mivoltáról, és a társa...aki történetesen még egy egészen aranyosnak mondható sárkánygyík volt, szintén megfeszítette benne az idegeket. Bár az ezzel kapcsolatos emlékeinek részletei homályosak voltak, arra emlékezett hogy meggyűlt már a baja az sötételfek orgyilkos szervezetével. Megborzongott ahogy rágondolt, de igyekezett hogy ne látszon rajta.
Ez esetben inkább elmenekült volna, már ha képes lett volna lehagyni a másikat. Még mindig ott volt a hálás kis trükkje, amivel képes volt a házak tetejéig ellebegni...Eichenschild rozoga háztetőin pedig nem sokan közlekedtek a Héjákon kívül. Nem azért mert nehezen volt megközelíthető, inkább azért, mert aki nem ismerte a járást egy kettőre beszakadt egy házba. Szégyen a futás, de hasznos. Főleg azoknak, akiknek több a vesztenivalójuk egy élet-halál harcban.
- Nem baj, ha csatlakozik a barátom is? A piában mindig benne vagyok, de Ő és Fury - kopogott a fegyverén a sötételf - velem maradnak. Ne vedd sértésnek, de nem érzem valami túl nagy biztonságban magam a közeledben...de az ajánlatot se merem visszautasítani, mert kinézem belőled, hogy a nyomomba eredsz és rám támadsz valahol. Akkor már jobb, ha szem előtt tartalak.
A démon annyira megdöbbent hogy hirtelen szóhoz sem jutott. Ezek szerint nem csak egyszerűen megijesztette, hanem egészen komolyan megrémítette az éjszakai vadászt. Egy sötét elf, aki nem csak a terep, hanem a harci képességeinek előnyeivel is rendelkezett, megijedt egy hajasbabától, mint ő.
- Ne haragudj, de azt hiszem tévedsz. - nevette el magát a démon, jókedvűen kacagva az éjszakába - Nem jelentek ártalmat én senki fiának, és ne haragudj hogy így rád ijesztettem. Természetesen hozd Fury-t és a barátod is, őket is szívesen látom. Elvégre ha mindenki az utcán hagyná a fegyverét, akit csak meghívtam egy italra, a macskakő helyett kardpengék lennének lefektetve... - nevetett tovább, és beletúrt a hajába, elsüllyesztve benne a kígyóját. Jörmungand belekúszott a dús fehérségbe, és körétekerődzött, mint egyfajta dísz, lehűtve magát a forró testmeleg után.
- Harapnál is valamit a pia mellé ? - kérdezte a démon, és udvariasan közelebb invitálta egy barátságos karlendítéssel - Ismerek egy jó fogadót, ahol még éjnek évadján is főznek. A sózott disznójuk valami isteni, hogy és az almasörük is hihetetlenül jó...

- Szóval sok idegent hívsz meg iszogatni? - hangozott le a kérdés a self szájából. A démon inkább visszanyelte a röhögését. Mivel sosem voltak hosszú életű ivócimborái, rengeteg vadidegen emberrel ismerkedett össze, majd itta le magát velük a sárga földig. Volt hogy a legmocskosabb, legolcsóbb felvizezett söröket vedelték valamelyik sarki lebujban. Máskor a bálokon részegedett le mocskosul, egy nagy tucat, fenhéjázó nemes társaságában...nem volt olyan hely vagy közeg a városban, ahol már legalább egyszer ne bukkant volna fel bortól kipirult arcú Hóhajú.
- A sör jöhet és a disznó husika is. Remélhetőleg nem fogok tőle röfögni, nem lenne valami túl biztató látvány és halvány. Már mint most nem úgy "halvány", mint amikor valaminek elveszik a fénye, hanem mint hát...ha a szemeddel látsz, a füleddel hallasz és van "lát-vány" akkor kell lennie "hal-vány"nak is, nem? - ontotta ki magából a bolondságot a self, mire a démon hangosan felkacagott. - Ja várj, de az két "l" akkor legyen már inkább "hall-vány" és akkor nem tévesztjük össze a dolgokat. Szóval összegezve: a röfögésem nem lenne valami túl jó hallvány, de ha mondjuk van valami más kaja, amitől szerinted viccesebb hangokat lehet kiadni, akkor arra is vevő vagyok.
Yrsil szinte biztos volt benne hogy egy újabb mókamesterrel akadt dolga. Talán inkább viccelődnie kellett volna ahelyett, hogy a nem létező erejét fitogtatta, és az egész találkozásuk sokkal mókásabb hangulatban váltott volna irányt a kocsma felé. Mindenesetre kapkodnia kellett a lábát, hiszen a fura férfi nem várta meg őt...egyenes léptekkel indult meg High Lights felé. A démon már-már gyanúsnak ítélte volna ezt a felelőtlen viselkedést, amikor észrevette hogy a másik minden útjukba kerülő sikátort alaposan megvizsgál. 'Felesleges rajtaütésre vagy csapdára gyanakodni. Errefelé több őrjárat van, mint égen a csillag. Csak bele ne fussunk egybe.'
- Azok a mocskok hát...megtámadtak engem, minden figyelmeztetés nélkül, tudod. -magyarázkodott a férfi - Én amúgy egy nagyon rendes fickó vagyok, néha még az is elmondható rólam, hogy a fejemmel minden rendben van. A "néha" itt általában az esetek elenyésző részét jelenti. - pofázot tovább, amire a démon már hangosan röhögni kezdett. Mindig is szerette az eszementeket. Messze jobb móka volt velük lógni, mint a világtól besavanyodott képű zsoldosokkal. - Már mint MINDIG -nyomta meg a szót erősen - rendben van a fejemben minden, hisz ha nem lenne, a szemeim kiesnének a helyükről, tekintve, hogy nem lenne mi bent tartsa őket, a füleim lepotyognának, és az orrom is leesne a helyéről. De akkor legalább el tudnám játszani azt, hogy ha valaki kopogtat az ajtón, csak lekapom az orromat és szó szerint kidugom azt. - Yrsilnek meg kellett álnia, hiszen a röhögéstől már könnyek jöttek a szemébe. - Szerintem meg lenne a maga kis bája az ilyen jelenetnek, nem gondolod? És amúgy tényleg Ők támadtak rám, nem én provokáltam őket. Jó, mondjuk sejtettem, hogy ott lesznek, hisz kis alsóbbrendű balfaszok voltak, akik a védteleneken szeretnek élvezkedni...már mint a létező vagy nem létező vagyonukon, szerencsére szexuálisan nem akartak szerintem bántalmazni. Na szóval...eh, túl sokat pofázok. Szerintem inkább tényleg igyunk valamit... - fejezte be a self, mire a démon csak a könnyeit törölgetve bólogatott.
- Amúgy meg....hol a francban is vagyunk? Azt hittem, hogy TE vagy az idegenvezető, aki mutatja az utat, erre meg tessék, miattad alattomos módon eltévedtem. És nehogy felhozd nekem mentségként azt, hogy én rohantam előre. Tudhatnád, ha piát emleget valaki, akkor én már rohanok is előre. Ha meg eddig nem tudtad, most már tudod és azért mert megsértettél azzal, hogy ezt nem tudtad rólam és vagy éppenséggel tudtad, és ezért is hagytad, hogy előre rohanjak...szóval az alattomos alakoskodásért meg kell hívnod engem legalább egy kör piára. Ez a Cyne-logika, jobb ha hozzászoksz...
- Tehát Cyne a neved, igaz ? - kérdezte a démon, egy kissé sem problémázva a másik pattogó viselkedésén. Úgy döntött, hogy még nem mutatkozik be neki, mégha az illem meg is követelné. A neve jelentéktelen volt. - Örvendek. A eltévedés miatt pedig ne aggódj, nem indultál rossz irányba. - villantotta meg a legőszintébb mosolyát, majd hátravetette a haját a válla felett - Szívem szerint a szerény otthonomba invitálnálak, de a lányom nem szereti ha vendégeket hozok haza ilyen későn. A legjobb amit ajánlhatok, a Sörpocak. Egy saroknyira van arra - mutatott egy széles, macskakővel kirakott, olajlámpásokkal kivilágított, csinos kis utcára - és még ott is kaphatunk valami harapnivalót. Meg természetesen jófajta lélekmelengetőt, amit kötve hiszem hogy érdemes visszautasítani egy ilyen hideg éjszakán. - húzta össze a ruháját a nyakánál.  Ekkor valami csörgésszerű hangra lett figyelmes. Nem kellett belemélyednie a hallgatózásba, a páncéllemezek egymásnak csapódása elég jellegzetes volt. Valahol egy őrjárat menetelt az éjszakában, s bár nem voltak közel, a démon mégsem futott volna össze velük éjnek évadján.
- Igazán szép sárkánygyík a társad. - jegyezte meg, miközben a megindult az előzetesen megnevezett kocsma felé. - Meglehetősen szelídnek tűnik. Mindenkit megtűr, vagy csupán téged ?

- Jör arra megy, amerre ő akar. A kígyók... - bökött a vállán át nézelődő kiskedvencére - ...nem tartoznak a könnyen idomítható pincsik közé. Nem is féltem, tud magára vigyázni. - vont vállat, majd ennyiben hagyta az egészet. Nem igazán aggódótt a sárkánygyík támadása miatt. - De hogy tisztázzak valamit, Hóhajú állja a piád, Mr. Hórihorgas viszont nem. – tette egyértelművé a démon, hogy melyik megszólítást szeretné valójában hallani. Nem volt újdonság hogy valaki viccet űzött a magasságából, azonban ez még messze jobb helyzet volt, mintha hajababának szólították volna. – Másrészt pedig igen, szoktam horgolni. Kötögetni is. Varrok is ha kell, bár szövögetés művészete számomra már kissé unalmas. De nem fogom az öregkori szokásaimmal traktálni… - sóhajtott egy nehézkeset, majd előkotorta a pipáját, és a szája sarkába akasztotta. Épp jó idő volt rágyújtani, és pöfékelni egy kellemeset. Kevés olyan elfoglaltság volt számára, amely jobban megnyugtatta volna, minthogy elszívjon egy fél marék Vörösdombi dohányt. A rajongásig imádta ezt a különlegesen finom fajta növényt, és soha nem volt olyan alkalom, hogy nélküle lépett volna ki az otthona ajtaján. De nem mintha valaha is mehetett volna nélküle, hiszen akárhányszor nyúlt a zsebébe, mindig talált valamennyit benne…
A jó előre megtömött, szépséges faragásokkal és jelekkel díszített pipáját a kocsma ajtaja mellett lógó fáklyához tartotta. Egy gyors pöfékelést követően kellemes dohányillat lengte körül Yrsilt, valamint a sűrű, vörös füst kezdett el az ég felé szálingózni. Odalépett és egy könnyed mozdulattal felrántotta a nehézkesnek tűnő tölgyfaajtót, amely kissé nyikorogva tárult szélesre, bepillantást engedve az odabent zajongó, igencsak jókedvűen kurjogató népségre. A démon lehajolva lépett át az ajtófélfa alatt, majd odabent félig felegyenesedve indult meg a söntés felé. Ahogyan a legtöbb kocsmát, ezt sem az ő méreteihez igazították.
- Erre, erre ! – emelte fel kissé a hangját, hogy átharsogja az odabenti hangoskodást. Átlépett egy részegen szundikáló embert, és egy bravúros manőverrel kikerülte a pincérnő körül legyeskedő részeget. Egy gyors mozdulattal belecsípett a nő fenekébe, mire az dühödten megfordulva egy hatalmas, csattanós pofontban részesítette azt őt zaklató férfit. A démon halkan kuncogott egyet az orra alatt, majd újra nagyot szívott a pipájából. A füstjének színe jópár tekintetet magára vonzott, ám a démon nem törődött velük. Jókedvűen dőlt rá a pultra és a megvárta az odabicegő kocsmárost.
- Áh, jó napot Schneehaar úr. Adjam a szokásosat ? – érdeklődött vidáman a bajszos, vöröslő orrú kocsmáros, miközben gyanakvó tekintettel méregette a selfet. Ugyan a külvárosban nem volt ritka látvány, de a belvárosban fehér holló is gyakrabban tette be a lábát, mint egy kormos.
- Előbb a bemelegítés, Eichenschildi módra. – válaszolta a démon, majd jókedvében elvigyorodott, ahogyan a mellzsebéből egy pakli kártyát húzott elő. Meghajlítva a paklit a lapokat az egyik kezéből a másikba repítette át, amelyet végül a pultra fektetett. – A mai estét írja a számlámhoz.
- Az úr a barátja ? – kérdezte a kocsmáros, miközben két felest tett ki a pultra, és egy flancos, díszes üveget tett a pultra.
- Igen úgy van, ma én állom a piáját. - válaszolta a Hóhajú, majd a kocsmáros füle mögé nyúlva egy kártyalapot varázsolt elő a semmiből. - A jobbikból, kérem.
- Ez esetben… - emelt fel még egy felespoharat a pultra, majd az üveget lecserélte egy kissé poros, dísztelen flaskára - …igyunk mindhármunkra.
- Mire fel az ünneplés ? – kérdezte érdeklődve a Hóhajú.
- Megszületett az unokám ! – dicsekedett ragyogó képpel a férfi.
- Örvendetes hír ! – rázott kezet a kocsmárossal, majd megemelte a poharát, és a self felé fordult – Nem sok dolog lehet szebb egy unokánál. Erre igyunk !

- Csak a 'kibaszottul kulturált egyéneknek' való kártyajátékokat ismerem. - nevetett a Hóhajú, miközben újra beleszívott a pipájába. Elég mókás fickónak tűnt ez a férfi. Elképzelni sem tudta hogy honnan szedi azt a sok hülyeséget, amely folyóként ömlik ki a száján. - De nevezz csak Yrsilnek, vagy Silnek, ahogy neked jobban tetszik. - mosolygott, miközben a pipája füstjéből a Dracon kicsinyített mását alkotta meg. A hasonmás egy pillanatra gyámoltalanul nézett körbe, majd szárnyra kapott, és a tetőgerendák felé kezdett repülni, ahol szertefoszlott. Szeretett szórakozni a trükkjeivel, ráadásul ez az egy olyan könnyen ment, akár a karikacsapás.
- Nem tervezett ma zenélni, Yrsil úr ? - kérdezte a kocsmáros, miközben újra telitöltötte a poharakat. - Ma este biztosan sokan vannak, biztosan elhallgatnák.
- Ma nem, Sedrick. - válaszolta a Hóhajú, majd a pultra támaszkodva végigmérte a tömeget. Kétségtelen hogy nagyon fel tudta volna dobni a hangulatot, azonban ma nem volt kedve zenélni. Jobbnak érezte egy kis pia mellett ellazulni, és kipihenni az egész heti kemény házimunka fáradalmait. - Bár vonz a gondolat, nem hoztam magammal semmit.
- Van valahol egy öreg lantunk. - ajánlkozott a kocsmáros. Szemmel láthatóan nagyon szerette a dalait. Vagy csak többet akart keresni rajta. - Egy vándorbárd hagyta itt, amikor nem tudott fizetni.
- Csábító ajánlat, de kihagyom. - intette le a férfit. - Ma szórakozni jöttem ide. Apropó, hozzon egy üveg Eichenschild-i pálinkát az asztalunkhoz, négy korsó sört. Csapja a számlámhoz.
- Na, na. - szabadkozott a kocsmáros, miközben átnyújtotta a szinte majdnem teli üveget. - Erre a vendégeim. Igyunk még egyet, az unokám és mindannyiunk egészségére.
- Egészség ! - válaszolta démon, majd a magasba emelte a poharát és benyakalta a piáját. - Mit gondolsz, leülünk ? - kérdezte a selfet, miközben egy sarki asztal felé biccentett és felmutatta az üveget. Egy pakli kártyát mindig magánál tartott a bűvészmutatványai kedvéért. Magában már előre vigyorgott azon, hogy mennyire érdekes menet lesz ez. Pokolian jó szerencsejátékos volt, és ebben benne volt az is, hogy úgy tudott csalni, mint még senki más sem a világon. Eddig minden játékpartnerét kiforgatta a vagyonából, de ezúttal kegyesnek akart maradni. Kis tétekben játszani pont elég volt ahhoz, hogy jól érezze majd magát...

- Huszonhat ? A Holdanya és Holdapa éltessen sokáig, Cyne. - köszöntötte a selfet kedélyesen. - A lányom is majdnem ennyi idős. - nyúlt bele a mellzsebébe, majd rövid kotorászás után egy tenyérnyi méretű, téglalap alakú vékony fémlapot húzott elő belőle. A hüvelykujjával könnyedén felhajtotta a fedelét, majd átnyújtotta a másiknak. - Ő itt az én szemem fénye, Mika. Áprilisban tölti a huszonhármat. - folytatta miközben hátradőlt, és megigazította a hosszú, a félhomályban inkább ősznek, mint fehérnek látszó hajzuhatagát. - Talán nem látszik, de én már ötven felett botorkálok. - nevetett. - Hihetetlen, mi ?
- A kért sörök, Yrsil úr. - lépett oda az asztalhoz a kocsmáros, majd letett négy nagy sört. - Kívánnak még valamit ? - kérdezte, miközben a hóna alól előhúzta az Eichenschild-i pálinka díszes palackját.
- Köszönöm, Sedrick, egyenlőre ez minden. - intett a férfinak, majd újra a self felé fordult. - Feléd mi a helyzet, Cyne ? Van család, asszony aki hazavár ? - nyúlt bele a zsebébe a kártyalapokért, miközben az ajkait a pipa szívókájára tapasztotta. A dohány nagy fénnyel felparázslott, ahogyan a démon teleszívta a tüdejét, torkát, és még a szájába is felhúzta az összes füstöt amit tudott. Lehunyta a szemét, majd lehajolt az asztal széléhez, és gyengéden szétfújta rajta a vörös színű füstöt, az pedig teljesen beterítette egészen a széléig. A vörös fellegekből megszámlálhatatlanul sok, rendezett sorokban álló katona emelkedett ki, akik olyan picik voltak, hogy hozzájuk mérten a sárkánygyík egy hatalmas sárkánynak tűnt. Lándzsások haladtak elöl, mögöttük pedig íjászoknak látszó gyalogosok meneteltek, egyenesen a self ölében ülő Dracon felé. Az ujjaival lassan dobolni kezdett az asztalon, mintha csak a leghátul ballagó harci dobok hangját utánozta volna, és halovány mosollyal várta a self kiskedvencének reakcióját...

- Tényleg nem rossz. - döntötte félre a fejét Yrsil, miközben palástolni a karóba húzóan szigorú tekintetét a másik elől. Inkább kitöltött két adagot a palackból, és az egyiket odatolta a self elé.
- Egészség. - emelte a poharát a levegőbe, majd gyorsan lehajtotta és megküldte egynéhány jókora korttyal a palackból. Letörölte a pálinkát a szája sarkából, majd átnyújtotta a kopogó szemű selfnek. - Ezek a poharak igen csak kicsik, nem ?
Ezek után csendben folytatta a füstsereg gyártását, még egy regimentnyi pikást alkotott, akik lassan menetelve haladtak a self kis jószága felé. A katonák lassan körbezárták a teremtményt, és félelmet nem ismerve indultak a csatába. A démon a szájában tartotta a pipát, miközben a két kezével serényen kevergette a lapokat. Az egyik kezéből a másikba szórta a lapokat, meghajlította, majd széthúzta és újra összetolta őket. Még egy mosolyt is megengedett volna magának, ha éppen hangulatban lett volna. Régebben gyakran szeretett hamiskártyásokkal játszani, de ma kivételesen nem akart kiforgatni senkit sem a vagyonából. Két dologra vágyott leginkább : Inni és kártyázni. Meg táncolni. De ez még ráért néhány palackkal későbbre.
- Energikus kölyök, ezt meg kell hagyni. - morgott a pipát a szája sarkába csúsztatva. - Vágsz ? - nyújtotta oda a kártyát.

Derűsen figyeltem ahogy Draci tovább fenyegeti a felé áramló füstsereget. Nem tudtam, hogy mi is játszódhatott le abban a cuki kis fejében, de miközben egyik kezemben egy pohárka volt, amelyet, ahogy Hórihorgas megállapított, eléggé kicsi volt, a másikkal a kis dög fejét, pontosabban a füle tövét vakargattam, amitől elkezdett az ölemben taposni, mint egy jól idomított házimacska.
- Eléggé...a mostani ízlésem szerint legalább fél hektós poharak lennének a megfelelőek. Nevezhetnénk azokat akár nagy self feleseknek is.
Biccentettem a fura alak felé. Még mindig nem tudtam dülőre jutni felette. Nem árasztott magából fenyegetést, de akkor is...fura volt. Ki az az elmebeteg, aki látja, hogy valaki kinyír két alakot és utána kedélyesen pipázgatva iszogatni és kártyázni hívja? Valami belsős ember lenne? Valaki, aki inkább így próbál engem kihallgatni, semmint hogy a cellákba dugva az inkvizíció gondjaira bíznának? Vagy valami nagy harcos, aki nem ismer félelmet? Vagy csak egyszerűen őrült? Az itteniek jól ismerték - legalábbis úgy látszott - de ez még nem jelentett semmit sem. Egyszerűen nem tudtam kiismerni ezt az alakot, igaz, hogy még csak alig pár perce találkoztunk s nem volt mást információm, mint az éveinek körülbelüli száma és az, hogy van egy 23 éves lánya. Már ha ez az egész nem egy jól kitalált és felépített hazugság volt. Amikor felém nyújtotta a paklit, először értetlenkedve néztem rá. Vágni? Azt akarja, hogy megvágjam őt? Aztán rájöttem, hogy másra értette.
- Ja, igen...bár így még nem hallottam. Nem vagyok valami nagy kártyás.
Néztem felé félre húzott szájjal. Ez nem is volt hazugság. Megemeltem a paklit, nagyjából a felénél, majd visszanyújtottam felé a kezemben maradt részt. Legalábbis azt hiszem, hogy erre szokás ezt érteni...de nem voltam benne biztos. Van egy olyan érzésem, hogy csúnyán ki fogok ma kapni...egy meghatározhatatlan alaktól.

Alaposan megkeverte a kártyát, kivételesen mellőzve a felvágós trükköket, majd gyorsan osztani kezdett. Három lapot osztott le a másiknak, majd még hármat lapot magának, az asztalra pedig felfordított a pakli tetejéről még ötöt. Alig látható szemöldökráncolással vette tudomásul a lapjárást. Egy vámpír lovag, egy elf lándzsás, egy sötét elf király, egy emberi hercegnő, és démon király nézett felfelé az asztalról. Mielőtt még folytatta volna, beleszívott a pipájába, és még fújt néhány katonát az asztalon viháncoló sárkánygyíknak, egy kissé távolabb az italoktól.
- Nem úgy tűnik mintha ismernéd ezt a kártyajátékot, szóval elmagyarázom a szabályokat. - mosolygott barátságosan, miközben meghúzta az italát. Ugyan észre sem vette, de Jörmungand elősiklott a ruhájának nyakából, érdeklődő tekintetét pedig a kártyák felé szegezte.
- A kártyák öt csoportba tartoznak. Ember, tünde, sötét tünde, vámpír és démon. Minden csoporthoz tíz lap tartozik. Sorban a legerősebbtől a Király, Hercegnő, Hadvezér, Lovag, Varázsló, Lándzsás, Íjász, Orgyilkos, Gyalogos és Városőr. A király tíz pontot ér, a Hercegnő kilencet, és így tovább, egészen a Városőrig, aki csak egyet. Most vedd a kezedbe a kártyákat. - húzta fel a sajátjait. Első ránézésre nem volt rossz választék. Egy emberi lovag és egy varázsló, és egy vámpír hercegnő. A kígyó gyengéden nekidörgölőződött a nyakának, majd kiöltötte villás nyelvét a démon lapjai felé. - Amikor felhúztad, ki kell jelentened hogy kinek a frakciójával játszol, és csak annak a frakciónak a pontjai válnak érvényessé. Ezután pedig... - emelt néhány váltót ki az erszényéből, és tett le az asztalra - megteszed a tétjeidet. Ha mindenki megtette a tétjeit, esélyed nyílik egyszer eldobni azokat a lapokat, amelyeket cserélni szeretnél. - dobta le a vámpír hercegnőjét lefelé fordítva, majd húzott egyet a pakli tetejéről. - Ekkor pedig húzol egy újat. - vetette a tekintetét az új lapjára. Palástolta a mosolyát, ahogy megpillantott egy ember hadvezért. Erős köre volt, mint mindig.

Érdeklődve figyeltem, ahogy a velem szemben ülő, igen csak magasra nőtt alak a lapokat osztogatja olyan eleganciával és magabiztossággal, hogy tudtam: nem kezdő volt. Mondjuk erre számíthattam is volna és csak a saját hülyeségem volt, hogy egyáltalán bele mentem abba, hogy leállok vele kártyázni. De mivel a piát állta, így pár váltó elvesztését még talán el tudom viselni. Na meg, addig is valaki lefoglalta Draci-t, aki most jól el volt a füstkatonák hajszolásával és addig se borzankodik azon, hogy én mellette iszogatok és talán még egy felszolgáló lánykát is sikerül beújítanom az estére. Végig néztem az asztalra kitett lapokon és végig hallgattam a gyorsan ledarált játékszabályokat. Eléggé egyszerűnek tűnt...viszont a legtöbb játék egyszerűnek tűnik, egészen addig, míg menet közben véletlenül újabb és újabb szabályok kerülnek elő. Unottan tettem le az asztalra pár értém az erszényemből, nem terveztem az összes vagyonomat egy hamiskártyás miatt elveszíteni.
- Az elején inkább kisebb tétekben gondolkoztam. Tudja, ameddig bele nem jövök a gyakorlatba.
Majd óvatosan felemeltem a lapjaimat, attól tartva, hogy az a mocskos kígyója segítségével vagy máshogy megnézné őket. Elmeredve néztem a lapokra, próbálva felidézni az ékegyszerű szabályokat. Egy démon hercegnő, egy démon íjász és egy tünde gyalogos. Ahogy mondta ez a fickó, választanom kellett frakciót és ostoba lettem volna, hogy ha nem a démonokat választom, ha már két lapom is volt belőlük, és a démonkirály lent volt az asztalon. Mivel a tünde lap amúgy is csak egy jelentéktelen gyalogos volt és az asztalon lévő lapokból is csak egy lándzsás volt vele, így inkább őt dobtam el és húztam egy lapot helyette. Egy vámpír orgyilkos. Kár hogy nem sötét elf volt, az lett volna ám csak az igazán találó. De most már meg kellett tartanom ezeket a lapokat.
- Oké, és most?

(A kockákat a wizards.com-on gurítottam ki, először a frakciókra: 5,5,2 (a leírásod sorrendjét használtam fel, 2. a tünde volt, 5. a démon;
aztán a tíz lapból gurítgattam: 9,2,4 -- tehát hercegnéni, íjász és gyalogos
hasonló metódust követtem az elf gyalogos újrahúzásakor.)

Alright, akkor ez is zárható. Tekintve, hogy Sil lett inaktív Cyne kapja a 100 TP jutalmat.