Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Latest topics

» [Magánküldetés] - A Fekete Valkűr Ébredése
by Wilhelmina von Nachtraben Vas. Okt. 02, 2022 8:16 pm

» Kaland: Nebel der Stadt II. - New Fog
by Wilhelmina von Nachtraben Szomb. Okt. 01, 2022 5:02 pm

» Képességvásárlás
by Alicia Zharis Csüt. Szept. 29, 2022 10:39 pm

» Magánjáték és PvP Zárás
by Nessaris Maera Vas. Szept. 18, 2022 10:22 am

» [Magánjáték - Damien & Nessa] Im Wein ist die Wahrheit
by Nessaris Maera Szomb. Szept. 17, 2022 6:39 pm

» [Azonnali] - Hexenjagd
by Voice of Beltany Hétf. Szept. 12, 2022 9:13 pm

» Városleírás
by Voice of Beltany Csüt. Szept. 08, 2022 7:51 pm

» [Útvesztő] A magoi hét próbája
by Voice of Beltany Szomb. Szept. 03, 2022 10:59 pm

» [Magánjáték] Hó és Sár
by Hóhajú Yrsil Csüt. Aug. 25, 2022 10:34 pm

Top posting users this month
Wilhelmina von Nachtraben
[Magánjáték] Hó és Sár 1szava10[Magánjáték] Hó és Sár Voting_bar2[Magánjáték] Hó és Sár 1szava11 


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték] Hó és Sár

2 posters

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Magánjáték] Hó és Sár Empty [Magánjáték] Hó és Sár Vas. Jún. 26, 2022 11:09 pm

Alberich Fischer

Alberich Fischer
Nekromanta
Nekromanta

Mind ismerjük a történetet: a jó győz, a gonosz megjárja, az én erszényem pedig hízik, mint gyesznó a makkoltatás közben. Feltéve, ha jó helyre viszi a kanász, de úgy gondolom, hogy erszényemnek jó kanásza vagyok, ha nem is feltétlenül a legbölcsebbike: ahogy meghízik egy cseppet, azonnal le is vágom a szalonnájáért, s nem sok időt adok neki, hogy talán tovább kövéredjék. De minek is? A teli erszény se ér sokat, ha az ember hasa üresebb, mint egy földesúr feje.  

Megrántottam még egy picit a kezemben a keresztet, amitől a herceg táncot járt a holt sárkány körül. Arcomon széles mosoly szalad végig, hiszen én voltam az egyetlen, aki igazán tudta, hogy mennyire is holt volt bizony az a sárkány... És nem a báb végzett vele, hanem valami utcakölyök. Vagy csak elvitte az idő. Szokott olyat.
– Kimúlt hát a sárkány, nincsen többé léte, hercegnek pedig, kijár nyereménye. Fele királysága, s mellé lánya keze, fájt is hát ettől, a kisherceg feje. – a bábbal megvakartattam a fejét, mint aki nagy gondolkozóba esett. – Egy királyság éppen, akár meg is teszi, de a lánynak keze, fenét se érdekli. Van már neki kettő, minek még egy másik, adja inkább keblét, inkább azzal játszik!
Elégedetten vigyorodtam el, ahogy figyeltem, hogy egy hiányos fogsorú paraszt köpködve hahotázott, majd keblet imitálva kezdte csöcsörészni magát. Óh, mire is mentem volna az ilyen jó népek nélkül? Nem, tényleg. Örömmel töltött el, hogy valaki értékelte a játékom. 
– Üdvöz legyetek ti ismét, nagyérdemű népek: okosak, ügyesek, s persze mind szépek! Vége mesémnek, sokat nem is kérek. Szegénytől kacajt, pórtól vidám képet... Gazdagtól váltót, sört-bort, bármi étket!– meghajoltam, s vele meghajolt a herceg is, meg a sárkány is. A hercegnő, s a király most nem, de őket felakasztottam a kocsma istállójának falára. Furcsa lett volna, ha maguktól mozognak. –Megtelik ám szívem, a sok szép kacajtól, de a gyomrom sajnos, kongva tovább harcol. Ezért, ha nevettél, jutalmazd meg énem, ígérem, ha tehetem, pár hold, s visszatérek.
Csengés, csiligenlés. Ezt szerettem én, így meghajolva is hallottam, hogy jó pénzt hozott ez a mai móka a konyhára. Az igazat megvallva nem igazán érdemelhettem meg, hiszen az egyik leggyakrabban játszott sárkányos herceges történetet meséltem el (a déliek természetesen nem Szent György szerepel benne!), szinte rutinból. Csak annyit változtattam, hogy mivel zömében nem gyermekek voltak ma itt, kissé disznóra fogtam a dolgot, s hagytam, hogy az egyszerű ember is szórakozzon. Akárhogy forgattam is a szót, a bábjátékom nem a magasművészetek egyike volt, jól kellett megcéloznom a közönséget. Ide pedig csöcsök és fingos sárkányok kellettek, nem hős szerelmesek. 

Az embernek locsolnia kell a zöldséget, mert kellő víz nélkül megbetegszik, elhervad, majd végül meghal. A művész lelke is ilyen, hiszen ha nem kap elég nedűt, bizony ő maga is hajlamos a hervadásra, s legrosszabb esetben még a halálra is! Mert mi az élet egy kis bor nélkül? Kétségtelen, hogy halál, sőt, rosszabb! 

Nem voltam szomjas, közel sem. Fejemben legalább annyira lötyögött a nedű, mint ahogy a gyomromban. A kocsma izzadtságtól, s zsíros sültektől súlyos szaga teljesen megbolondított, s pont az erszényemben matattam, hogy egy korsó jó savanyú bort kérjek (istenkém, mit gondoltam? Most még egy korsó bor?). Szemem többször megragadt az asztalok között szaladgáló kocsmároslányon, s ismét akartam tőle valamit kérni. Bort, igen. Meg valami mást is. 

Ahogy elszaladt mellettem, az asztalra tehénkedtem, s pont emeltem volna a kezem, de mire megszólaltam, már itt sem volt. Felsóhajtottam, s hallgattam egy picit a dalnokot, aki a kályhazugban játszott hevesen, de legalább jó szarul is. Nem kellett hozzá sok fül (fél is elég lett volna), hogy megmondja az ember, hogy hamis volt, mint a kivert kutya vonyítás... De legalább a ritmust jól tudta tartani, s felismertem, hogy a rongyosra táncolt cipőkről dalolt. Lloyd is sokat énekelte ezt régen, ezért ismertem a délvidéki, s a tünde dallamot is hozzá. Komám szerint a tünde volt az eredeti, de én úgy éreztem, hogy az emberek írhatták. A tündék nem tudtak úgy mulatni, mint egy ember. Senki sem tud úgy mulatni. 

Nagyot böfögtem a sűrű, füstös barna sörtől, s felemeltem a fejem az asztaltól, majd biccentettem a nőnek.
– Egy gorzsó ssavanyú vereset, aranyom. – majd elvigyorodtam, s félárbócos tekintetemmel a nő nyugtató, barna szemeit figyeltem. – Meg valami jó édeset mellé.
– Édeset? Talán valami lekvár akad az atyám konyháján, de biztos megy az a borhoz? – mosolyodott el a nő.
Mit találtam olyan vonzónak benne vajon? Butácska, kedves arca volt, s habár nem volt kövérke véletlenül sem, azért jó vaskos kezei voltak, olyanok, amiket nem a kapa edzett meg, hanem az iccék. Barna szemei alatt szeplők hevertek lustán, mintha csak egy piktor csapta volna la festékkel. Vonásai lágyak voltak, de még így ittasan is inkább csak jóindulatúak, mint szépek. Emlékeztetett valakire, akibe végletekig bele voltam pistulva évekig. Mi tetszett hát a legjobban ebben a nőben? Talán az, hogy meg voltam részegedve, mint egy kutya, akinek egy egész leveses csontot vetnek oda.
– Annnnnál valami édesebbet, valami olyat, amihezz képest a méz is éretlen almának hat. – nagyon igyekeztem érthetően beszélni, de sajnos a nyelvem nem tudott utolérni, akárhogy is próbálkoztam. – Egy csókot a kocsma legszebb virágszálától, tőled.
A nő méregetett egy kicsit, majd elnevette magát. Nem volt ebben a nevetésben semmi furcsa, vagy a megszokottnál gúnyosabb: meg se lepődtem, de valahogy mégis borzalmasan esett ez, hiszen legalább ittasan elhittem magamról, hogy igent is mondhatna.
– Hozom a bort. – vágta végül mosolyogva rá, s el is indult, menekülve a helyzet kellemetlensége elől.
Ismét az asztalra tehénkedtem, s nagyot fújtattam. Éreztem, ahogy a vöröslő orrom egyre forróbb és forróbb lesz. Szégyen? Düh? Csalódottság, keseredettség? Részben. Leginkább a sok sör és bor, az mindennél jobban pirít. De mérges is voltam. Miért nem lehettem egy szép ember? Valaki olyan, akinek elég mosolyognia ahhoz, hogy szeresség? Akinek az erénye a szépsége. Valaki, akit nem állítanak meg minden kanyarban az őrök, hogy tán tolvaj... Kissé haragudta most a világra, s csak a borra vártam, hogy elmerülhessek a feledés habjaiba. Szerencsére már a nyakamig ért a víz. 

2[Magánjáték] Hó és Sár Empty Re: [Magánjáték] Hó és Sár Csüt. Aug. 25, 2022 10:34 pm

Hóhajú Yrsil

Hóhajú Yrsil
Kísértő
Kísértő

Yrsil elégedetten tapsikolt az előadás végeztével az elöljáró házának térre néző ablakában könyökölve. Anyaszült mezítelenül üldögélt a háziúr kedvenc karosszékében, miközben a lábát az ágyra feltéve jókedvűen fütyörészve megpiszkálta az előbb említett feleségét aki csak annyit reagált erre, hogy átfordult a másik oldalára és álmában dünnyögött. Egy nagyot szívott a pipájából és jólesően kortyolt a délen ritkaságnak számító Karolusburgi Királyvérből. A fenséges félszáraz vörösbor íze erősen emlékeztette őt az Eichenschildi életére. Egy szép és luxusban gazdag élet volt az, amely azonban magával hozta a démon teljes hanyatlását is. A selymes ágyak, ízes borok és finom étkek társaságában teljesen elpuhult. Noha a démoni mivolta jelentősen felélénkül mióta csak hátrahagyta az Örlosungban élt remete életet, kényes és lusta lett, érzékei eltompultak, ébersége pedig lankadni kezdett. Noha azt hitte meg fogja bánni hogy elhagyja a várost, erre azonban még sem került sor. A Mikával való közös utazás feledhetetlen élmény volt. Noha az elf társuk vonakodó volt a már kivívott székhelye hátrahagyását illetően, még ő sem tudot ellene mondani a kis szőkeség kérlelő pillantásainak. A hármasban eltöltött utazásaik amelyek körbevitték őket az apokalipszis előtti utolsó napokban egy vaskos kötegként kerültek be a démon emlékeiből álló kolosszális könyvtárba. Ez volt Mika akarata, és utólag igazán örült neki hogy a lány világot láthatott, még ha csak egy rövid időre is.
Nehezen kecmergett ki a karosszékből, hogy összeszedje a szobában szétszórt ruháit, miközben remélkedve nézett körül valami bornál töményebb után kutatva. A lánya derengő emléke egy tetemes mennyiségű tömény után üvöltött. Szinte már morcosan öltözött fel, próbálva megszabadulva a gondolattól. Lenyakalta a maradék bort az üvegből, majd utolsó mozdulatként átkanyarította a főzetektől súlyos oldaltáskáját a vállán. Bármennyire is élvezte volna még az elöljáró felesége által kínált "szívélyes" vendégszeretet, itt volt az ideje hogy elmenjen a fizetségéért. Utána pedig irány a kocsma. Kiszórta a dohánya maradékát az ablakon, és kinyújtotta a haját hogy lenyúljon három almát az íróasztalra letett ezüsttálcáról. Gyorsan a zsebébe süllyesztette őket, majd megigazította a köpönyegét. Odalentről az ajtó csapódása hallatszott, és a ház urának öblös hangja harsogta át a házat.
- Drágám, megjöttem !
Ideje volt mennie. Az ablakba ülve letekintett az üres utcára amely sarkában csupán egy magányos koldus üldögélt, keserűen reménykedve abban hogy a elöljáró esetleg hajít számára némi alamizsnát annak fejében hogy máshol csúfítsa a város látképét. Az arcára húzta a maszkját, majd megropogtatta a nyakát. Még egyszer körbenézett a szobában, meggyőződve arról hogy semmit sem hagyott hátra, majd nemes egyszerűséggel hanyattdőlt és kiesett az ablakon. Zuhanás közben könnyedén kapaszkodott meg a homlokzatból kiálló lámpavason és egyenesen talpra érkezett, a ház bejárati ajtaja előtt egy méterre. A mozdulatot egy mély, színpadias meghajlás követte egy elképzelt közönségnek, amelyből talán az egyetlen valós alak a sarkon üldögélő toprongyos koldus volt, aki szőrös arcával értetlenül nézett felváltva az égre, és az abból alázuhant égimeszelőre.
- Tadá ! - egyenesedett fel, széttárva a karjait a levegőben, akár egy mutatványos. - Legyen neked is szép napod, kölyök. - pöccintett egy tízváltóst az öreg koldusnak jókedvűen, majd előre lépett egyet és bekopogott az ajtón.
- Egy pillanat ! - hallatszott az elöljáró hangja, és a padlódeszka recsegéséből a démon szinte pontosan meg tudta állapítani hogy nagy igyekezettel sietett az ajtóhoz. Alig néhány pillanat múlva fel is tárult az ajtó, és meg is jelent benne az elöljáró pufók, vörös képe. - Áá, maga az ! Kérem, kérem fáradjon beljebb !
- Köszönöm méltóságos uram. - biccentett, majd belépett az ajtón.
A fickó illedelmesen a dolgozószobájába tessékelte a démont, majd maga is helyet foglalt a jókora, kövér testéhez méretezett karosszékben három jókora étellel megpakolt tálca előtt. Egy cseppet sem zavartatva magát vadul csámcsogva habzsolni kezdett.
- Az emberem megbizonyosodott arról hogy maga elintézte őket. - kezdett bele, miközben a szájából kenyérmorzsák záporoztak az asztalra. - Igazán szép munka, mondhatom. Nagy szolgálatot tett a településünknek.
- Örömömre szolgált. - válaszolta Yrsil vidám, dallamos hangon.
- Így van. - bólogatott az elöljáró, miközben a vastag, zsíros ujjaival megragadott egy kacsacombot. - Azokkal a gazfickókkal csak a baj volt. Szerencse hogy maga erre járt.
A maszk elfedte Yrsil lenéző tekintetét ahogyan a mohón zabáló férfit nézte. Azok a bizonyos gazfickók akikről a másik beszélt csupán egy maroknyi nincstelen, hontalan menekült volt egy szomszédos, szénné égetett faluból. Azok a férfiak és nők elveszítettek mindent az apokalipszis napján. A település szélében található erdőben meghúzódott nyomorultak annyira betegnek látszottak hogy Yrsilnek is megesett rajtuk a szíve. Illetve megesett volna, ha nem próbálták volna kirabolni őt. Bár megfordult a fejében a gondolat, de még ennek ellenére sem akarta bántani őket. Azonban elkövettek egy végzetes hibát, amelyre nem volt gyógyír. A démon főztje bár párját ritkította, a ritka fűszerezése miatt halálos méreg volt a halandók számára. Amióta csak a testét kondicionálta a mérgekhez, előszeretettel főzött erősen mérgező növényekkel, amelyek páratlan ízeket kölcsönöztek a Veroniai ízvilágba halálosan beleunt szakácsmesternek. Az izgalom amely egy-egy új recept feltalálását követte, szinte mámorító volt számára. A gyöngyvirág remekül illett a szaftos húsfélékhez, a dongóméreg picit savanykás ízt kölcsönzött a főzelékeknek...a tönkvirág remek pácként szolgált, a bürök pedig apró adagokban remekül illett a vajas-halas kenőjéhez. Nagy kár hogy az átlagember számára a főztje ellenszer nélkül a legjobb esetben is órákig tartó kínzó görcsöket, vérzékenységet és egyéb apróbb problémákat okozott. Őszintén hiányolta Alicát. Ő legalább tudta értékelni a főztjét..vagy legalábbis a grimaszával jelezte ha valami jobb is lehetne. A szerencsétlenek az erdőben még ennyire sem voltak ennyire szószátyárok, tekintve hogy elég gyorsan kifeküdtek miután megkötözték őt és megették a vacsoráját.
- Teljességgel egyetértek ! Mégis hogyan merészeltek a falu határában letelepedni. - bólogatott egyetértően. - Az a koszos csürhe rossz benyomást tett az itt élő tisztességes, dolgos emberekre !
- Így van, teljességgel így van ! - rázta a kezét az elöljáró, amibe a vaskos tokája egészen beleremegett. - Ezért megérdemli a jutalmat...várjon... - dobta a csontot a tálba, majd kotort bele a fiókjába. - tessék, számolja csak meg. - dobott egy kis bőr erszényt az asztalra. - Amit megígértem.
- Áh, köszönöm méltóságos uram. - vette el Yrsil majd gyorsan megolvasta a váltót. - Azt hiszem ezzel rendben is volnánk. - állt fel az asztaltól.
- Várjon, várjon ! - kezdett bele a fickó izgatottan. - Kérem, csatlakozzon hozzám vacsorára.
- Attól tartok, nem tehetem. - hajolt meg kissé. - Már vacsoráztam. - nézett fel a plafonra, szinte átlátva a hálószobára.
- Áh, ezt sajnálattal hallom. - kelt fel a székéből a férfi, és apró lábaival odasietett mellé és halkra vette a szót. - Mondja, umm...emlékszik a kérésemre még ?
- Nos... - válaszolt röviden a démon, ahogyan a táskájában kutatni kezdett a főzetei között. - Igyon meg ebből egy kortyot előtte és az bizonyos "problémája" megoldódik. - helyezett három fiolát a férfi asztalára, aki rögvest elkapta és szemügyre vette őket.
- Ebben egészen biztos ?
- Igen, méltóságos uram. Egy korty és a kisfickó daliás lovaggá nő azon nyomban ! - súgta oda halkan. - De figyelmeztetem, csak egy kortyot. Nem az egészet.
- Igen, természetesen, Doktor. - zárta el a fiolákat, és egy újabb erszényt helyezett az asztalra. - Köszönöm...esetleg... - nézett a vacsorája csaknem teljesen felzabált maradékára. - megkínálhatom valamivel ? - kérdezte zavartan.
- Már megvan amit akartam. - rázta meg a fejét a démon, és az ajtó felé sétált.

Nem kellett sok idő hogy a kocsma ajtajában találja magát a két rókája társaságában. Inni akart valamit, lehetőség szerint olcsót, erőset és...sokat. Ma nem akart józan maradni, még annak ellenére sem hogy tudta hogy nem jó ötlet. Majd Fluff és Pluff vigyáznak rá, okos jószágok voltak mind a ketten. Ha pedig valaki kötekedni akart volna...nos...egészen szívesen leverte volna valakin a lánya fejében kavargó keserű emlékeit. Ahogyan belépett, azonnal megütötte az orrát a padlót és asztalokat átitatott olcsó sör és gomolygó pipafüst szaga. Azonnal otthonosan érezte itt magát. A maszkját a feje búbjára tolta, majd belépett. A figyelmét kitöltötte a kocsma sokszínű, zsibongó népe, ha már a fülét a zenész kornyikálásának kellett. Lassan végigsétált az asztalok között, és letelepedett egy üres asztalnál a zenésztől távol eső részen. Kényelembe helyezte magát, majd felültette a két rókáját a mellette lévő székre és előhúzta a falszterpipáját. Türelmesen tervezett várni amíg a felszolgálólány oda nem lép, de alig ült le a fiatal teremtés máris odalépett.
- Egy üveg szíverősítőt a jobbikból és két poharat hozzá, kedvesem. Hozzá pedig valami vacsorának valót, bőséggel. - legyintette útjára a leányzót, miközben néhány érmét helyezett az asztalra. - És egy pofa sört oda a zenésznek.
Yrsil csendesen megvárta míg a zenész elhallgatott egy időre hogy beleigyon a sörébe, majd hagyva a másiknak pillanatnyi szünetet belefúvott a hangszerébe. Lassan kezdődő, bánatos hangon szólalt fel a falszterpipa, egy messzi vidék régi korát idézve fel a dallamban. Az emberek egyik ősi dalának dallamát játszotta, egy olyat amely már réges rég elveszett az idő tengerében, olyat amelyre csupán ő maga emlékezett, mint egy tanúként vallva igazságot a létezéséről. A bárdként való életének minden szeretete és ismerete csendült fel egy pillanatra a kocsma kopottas falai között, ahogyan nagy élvezettel játszotta az apránként vidámodó és élettel megtelő dallamot a lába dobbantásaival kísérve.


_________________
I call on Fox.
Shapeshifter and Trickster, Edge-walker and Messenger.
Help me bend with my surroundings, and adapt to the changing landscapes.
Show me the hidden paths between the Worlds.
Teach me with the ways of Invisibility and Camuflage.
Gift me your keen senses that I might see what is around me, and use it accomplish my goals.
I call on you Fox, to bring magic and discernment into my life.
Lead me at your steady gait to those places where I might do the greatest good.
Let us walk the borders of day and night, and follow the scent of Divine Mischief.
Fox, I call on you.


[Magánjáték] Hó és Sár Fox-icon
https://questforazrael.hungarianforum.net/t324-hohaju-yrsil#21329

Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.