[Hilde&Dana] Ergo terra, stella, hiems et aestas

Az őrség járőröző tagjainak biccentek egy-egyet viszonzásul utam során. Nem vagyok mostanában gyakori látvány idehaza, mert folyamatosan úton vagyok és ami külön öröm szánalmas kis életemben, hogy a múltkor sikerült megint megdobnom egy kővel azt az inkvizítort. Azt hiszem... sikerült a nevét is kiderítenem. De majd még később foglalkozom ezzel.
Atyám és nagybátyám sem nézi túl jó szemmel, hogy pusztán az embermágus botommal felvértezve járom a tájat, így kaptam egy nevet, egy címet és egy ígéretet, hogy minőségi tőrt lelhetek itt.
Benyitok a kovácsműhelybe és lehúzom a fejemről a csipkeköpenyt, így éppen kissé kuszán álló lángvörös tincseim is érheti a benti a fény. Egy pillanat alatt felszívom magam és odalépek a fiatalnak tűnő, ám nálam akkor is magasabb vámpírhölgyeményhez.
- Jó estét! Hilde von Nebelturm? - alig várok választ, tudom, hogy jó helyen járok. - Én Ardana Falkenrath vagyok, atyám szerint kegyednél elsőosztályú tőröket lehet vásárolni...
Majd átnyújtom felé a nevet és a címet, amit a cetlin hordoztam eddig magammal. Őszintén, eddig csak apám kardjáért voltam kovácsnál...

*Lába unatkozva táncolt hol előre, hol hátra, ahogy kormos arcával néha ki-kipillantott a műhely ablakán. Unalmas nap volt a mai, kora estébe nyúlóan sem történt semmi, s jobbnak híján tucatjával verte ki a szögeket, de már a puszta rátekintés a formára is émelygést indukált nem oly érzékeny gyomrában, így ha a világ minden váltóját ajánlották volna, akkor se lett volna hajlandó akárcsak még egyet is verni belőle, pláne, hogy ebbél még csak haszna sem volt, a műhely gazdáját puszta jószívűségből segített ki ezzel, s így a hónapok elhaladtával kezdte úgy érezni, hogy talán ideje lenne saját helyet találni, de hát ugye az sosem volt olyan könnyű. Ellépett az résnyire nyitott üvegtől, majd a tüzet bámulta, s az abban táncoló lángocskákat. Mi értelme volt most egyáltalán itt lennie? Le lett szidva, hogy túl sok acélt emésztett fel gyakorlásával, s még nem tudott eleget hozni otthonról, ugyanis eléggé ritka árú volt a fém a piacon, s nagyobb tételben való vásárlásra pénze meg még nem igen akadt. Révedését végül a műhely nyikorgó ajtaja törte meg, amit menten követett a felette lógott kis rézcsengő trillázása. Haját reflexesen feltűrte egy mozdulattal, tovább kormozva homlokát, majd egy kissé meghajtotta a fejét a jövevény tiszteletére, meghallgatta annak szavát, röviden biccentve utána.
- Üdvözlöm a műhelyben kisasszony, úgy vélem aligha csalódna szolgálataimban, de ha mégis, felelősséget vállalok érte.
* Kíváncsian végigfuttatta szemeit a nőn, pár pillanatig tétovázva, mielőtt megtörölte volna kormost kezét csak oly mocskos barna posztónadrágjában, s átvette volna a papírost. Furcsa volt magánál alacsonyabbat látni, megszokta jól a parókián sertepertélő mindenféle plafont súroló lovagokat, s Oswaldnak is éppen csak ha a hónaljáig ért, így kissé kellemes meglepetésnek találta, hogy valaki felé, ha nem is egy fejjel, de egy harmaddal belóghatott.
- Megtiszteltetésnek veszem, hogy von Falkenrath ilyen jó véleménnyel van szerény munkámról. Hogy szolgál atyja kedves egészsége? * A nőre pillantott, fejével oldalra intve, majd tett pár lépést egy palatábláig, ahol is kezébe vett egy kis hegyezett széndarabot, kocogtatva azt az írófelülethez * - Mégis milyen tőrre gondolt konkrétan?

A játékot inaktivitás miatt LEZÁROM.