Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
![[Magánjáték]Ingrid & Cyne/Shea - In my time of need Empty](https://2img.net/i/empty.gif)
![[Magánjáték]Ingrid & Cyne/Shea - In my time of need Left_bar_bleue](https://2img.net/i/fa/i/left_bar_bleue.jpg){kind=small}
![[Magánjáték]Ingrid & Cyne/Shea - In my time of need Empty_bar_bleue](https://2img.net/i/fa/i/empty_bar_bleue.jpg){kind=small}
Rohanás. Pár faág az arcomba csapódott, ahogy a zöldellő fák között rohantam teljes erőmből. A fene se tudja, hogy mi a franc volt az a dög, ami megtámadott engem, de valahogy nem is volt kedvem ahhoz, hogy még egyszer hátra nézzek és alaposabban szemügyre vegyem. Az ember - esetünkben sötét elf - azt hinné, hogy Hellenburg-hoz ilyen közel biztonságban van. Hát, ez esetben mindenképpen tévedés ez a teória, s mindezt a saját bőrömön tapasztaltam. Az egész úgy kezdődött, hogy az utamat a Déli királyság felé vettem, mert milyen királyság lenne már, ha ott vernék tanyát egy kis időre - hogy miért, ne kérdezzétek, de valahova el kellett lőnöm a "királyság" poént, és ez a hely pont olyan jó erre, mint a többi. Na szóval, tegnap reggel kis tábortüzet vertem, bár elgondolkoztam abba, hogy elugrok Elatha-ba, hogy ott vegyek pár felszerelést, de aztán jobb eszemre(?) hallgatva inkább a vadonban vertem tanyát, mert elegem volt az emberekből, akik a környéken éltek. Aztán késő délután arra ébredtem, hogy valami dög kotorászik a holmijaim között...ami azért több dolog miatt is eléggé kellemetlen volt, de leginkább az önérzetemet zavarta, hogy valaki meglepett egy fejvadászt! Hát ez már milyen dolog én, kérem szépen?! Frissen felkelve, kómásan körbenézve egy...hát egy valamit láttam. Ha nem tudtam volna, hogy a sárkányok csak a legendákban élnek, én tuti hogy rögtön egy bébi sárkányra gondoltam volna. De ez a rohadt dög akkor is a cuccaim között kapargált, így hát önérzetes self módba belépve megpróbáltam arrébb hesegetni.
Aztán jött a rohanás úgy, hogy épp csak feltudtam kapni a cuccaimat, mert az a korcs üldözőbe vett. Szerencsére már sötétedett, a Nap lemenőben volt, így legalább a nappali gyengeség nem hátráltatott, s kivételesen Sheatro is kussban volt, így teljes erőmmel a menekülésre tudtam koncentrálni, amíg az a förtelem végig követett. Szerintem megsértettem a becsületét, de hát Ő kezdte, hogy rohadjon meg! Mivel nagyjából sejtettem, hogy merre is található Elatha, úgy döntöttem, hogy inkább a faluba rohanok be. Amúgy ezt el se hiszem, hogy bérgyilkos létemre menekülőre kell fognom a dolgot és emberektől kell segítséget kérnem, de hát most épp itt az ideje a "szégyen a futás, de hasznos" taktikát használni. Kiértem a fák közül, és innentől kezdve nyílt terepen kellett végig rohannom. Ha valahol most akadt egy magányos lény, aki a mezőkön mászkált, szerintem jót röhöghetett azon, hogy egy félmeztelen elf - szerencsére felülről félig meztelen, nem alulról - lélek szakadtából rohan, miközben egy pikkelyes csőrös üldözi őt, akinek nagyobb karmai vannak, mint ami normális lenne! KI A FRANC ALKOTTA MEG EZEKET A DÖGÖKET?! MELYIK ELVETEMÜLT ÁLLAT GONDOLTA ÚGY, HOGY EZ VICCES?! Későn jutott eszembe az, hogy talán még is csak a fák között kellett volna maradni, mert így bár én nem nagyon haladtam gyorsabban, a csőrikének viszont jobban kedvezett a terep és teljes sebességre kapcsolva eredt utánam.
- AZ ANYÁDÉRT VAGY ENNYIRE KITARTÓ?!
Ordítottam magam elé, bár már a fél tüdőmet kiköptem a megerőltetett tempótól, de úgy éreztem, hogy a költői közbeszúrásnak eljött az ideje. Erőteljes rikácsolás formájában érkezett a riposzt és én azt kívántam, hogy dögöljön meg az a dög! A távolban megláttam Elatha házainak kéményéből felszálló füstfelleget és úgy éreztem, hogy nemsokára célba érek. Aztán a szárnycsapásokat túl közelről hallottam. Ösztönösen lebuktam és éreztem, ahogy a pikkely-madár elszáll felettem. Lendületemet felhasználva bukfenceztem egyet, s sikerült talpra érkeznem. Rögtön előkaptam az éjgyilokomat és árgus szemekkel figyeltem a rohadékot, aki egy széles ívet leírva visszakanyarodott és karmait meresztgetve iramodott felém. Totálisan megfagyva, mozdulatlanul vártam, aztán amikor már csak a másodperc töredéke választott el attól, hogy elérjen, elhajoltam a szárnyas elől és vakon utána csaptam a fegyveremmel. Csak pár centivel vétettem el, és ahogy láttam, nem is nagyon hatotta meg, hogy a prédája visszatámad. Bár nem értem, hogy mit lát bennem, azért kicsit túl nagy falat lennék neki, hogy a tetememet elvonszolja, bár valószínűleg ez nem aggasztja, majd megoldja valahogy. Elindult visszafelé, én meg gyors felkaptam egy kis földet és amikor közelebb ért, feléje hajítottam. Hát, ha azt vártam, hogy legalább egy kicsit megzavarja, tévedtem. Átrepülve a kis próbálkozásomon egyenesen az arcomnak repült a karmaival. Az utolsó töredék másodpercben fordítottam el a fejem, így csak a halántékomon hasított végig éles karmaival, s majdnem leszakította a fülemet. Hangosan szitkozódtam, és kitöröltem a szemembe fröccsent vért, majd a sérüléssel nem foglalkozva ismét harci állást vettem fel.
Immáron nem törődtem azzal, hogy taktikázok, vagy cselezek, egyenesen arra hajtottam, hogy kinyírjam ezt a hülye korcsot! A támadás felülről érkezett, s villámgyors pengecsapásokból fontam hálót magam köré. Egyszerre úgy tűnt, mint ha a fegyverem mindenhol ott lenne, s párszor sikerült megvágnom, de nagyobb sérülést nem okoztam vele. Na jó, meggondolva a vágások nem is voltak olyan gyorsak, inkább csak vad hadonászás volt, de egyelőre ennyi telt tőlem. Aztán amikor az ellenfelem megpróbált megfordulni, a kezem kicsapott olyan gyorsasággal, amin még én is meglepődtem, s mélyen belevágott a madárka lábába. A sebesült élesen felvijjogott, aztán elérkezett egy idegállapotba, ahol konkrétan aztán már pont letojta, hogy mi lesz vele, dühödten megfordult, s az ép lábát használta támadásra. Megpróbáltam elfordulni a támadás elől, de így is végigkaristolt az arcomon, majd a karmai átcsúsztak a nyakamra. Fordulatból csaptam felé és a pengém megtalálta a lény hasát. A szúrás nem hatolt mélyre, de legalább fájdalmas volt. Eléggé fájdalmas ahhoz, hogy a rohadt kötekedős dög meghátrálásra kényszerüljön. Elégedett vigyorral néztem, ahogy a fák felé veszi az irányt...
...aztán elkezdtem szédülni. A franc van most meg? Lenézve a ruhámra rájöttem, hogy valószínűleg a sebek mélyebbek, mint amire gondoltam volna. A fejem lüktetett, s a nyakamat markolásztam. Most, hogy elmúlt a csata izgalma, majd' összerottyantottam magam a fájdalomtól. A nyaki sérülés erősen vérzett, s tudtam, hogy ha nem kapok megfelelő ellátást, ez a hely lesz a végzetem! Nagyszerű, Cyne, a király fejvadász egy pikkelyes dög áldozata lesz! Na még mit nem! Hasítottam a harc során elrongyolódott nadrágomról egy csíkot, majd gyors összehajtogattam és a hosszanti nyaki sebre szorítottam - szerencsére se a torkomat, se az ütőeret nem találta el a karmolás - majd egy másik csíkkal megpróbáltam valahogy rögzíteni, hogy ne vérezzek el azonnal. Miután ezzel végeztem, az utolsó erőtartalékaimat összeszedve elindultam a házak felé...
...és arra ébredtem, hogy ott fekszek a földön. Próbáltam rájönni, hogy mi a franc történt, meg hogy hol vagyok egyáltalán, aztán megláttam magam előtt a véres kezeimet s elkezdtek derengeni a dolgok. Az egész világ elmosódott volt, és minden zaj, minden hang olyan volt, mint ha én víz alatt lennék és onnan hallgatóznék. Nem tudtam kivenni semmit sem, csak homályos látásommal érzékeltem, hogy valaki, vagy valakik állnak körülöttem. Teljesen le voltam gyengülve, így azt tehettek velem, amit akartak. Mielőtt ismét elájultam volna, megpróbáltam pár szót kiejteni, bár nem tudom, mennyire sikerült:
- Orvos. Felcser. Segítség. Most.
Aztán jött a sötétség.
Aztán jött a rohanás úgy, hogy épp csak feltudtam kapni a cuccaimat, mert az a korcs üldözőbe vett. Szerencsére már sötétedett, a Nap lemenőben volt, így legalább a nappali gyengeség nem hátráltatott, s kivételesen Sheatro is kussban volt, így teljes erőmmel a menekülésre tudtam koncentrálni, amíg az a förtelem végig követett. Szerintem megsértettem a becsületét, de hát Ő kezdte, hogy rohadjon meg! Mivel nagyjából sejtettem, hogy merre is található Elatha, úgy döntöttem, hogy inkább a faluba rohanok be. Amúgy ezt el se hiszem, hogy bérgyilkos létemre menekülőre kell fognom a dolgot és emberektől kell segítséget kérnem, de hát most épp itt az ideje a "szégyen a futás, de hasznos" taktikát használni. Kiértem a fák közül, és innentől kezdve nyílt terepen kellett végig rohannom. Ha valahol most akadt egy magányos lény, aki a mezőkön mászkált, szerintem jót röhöghetett azon, hogy egy félmeztelen elf - szerencsére felülről félig meztelen, nem alulról - lélek szakadtából rohan, miközben egy pikkelyes csőrös üldözi őt, akinek nagyobb karmai vannak, mint ami normális lenne! KI A FRANC ALKOTTA MEG EZEKET A DÖGÖKET?! MELYIK ELVETEMÜLT ÁLLAT GONDOLTA ÚGY, HOGY EZ VICCES?! Későn jutott eszembe az, hogy talán még is csak a fák között kellett volna maradni, mert így bár én nem nagyon haladtam gyorsabban, a csőrikének viszont jobban kedvezett a terep és teljes sebességre kapcsolva eredt utánam.
- AZ ANYÁDÉRT VAGY ENNYIRE KITARTÓ?!
Ordítottam magam elé, bár már a fél tüdőmet kiköptem a megerőltetett tempótól, de úgy éreztem, hogy a költői közbeszúrásnak eljött az ideje. Erőteljes rikácsolás formájában érkezett a riposzt és én azt kívántam, hogy dögöljön meg az a dög! A távolban megláttam Elatha házainak kéményéből felszálló füstfelleget és úgy éreztem, hogy nemsokára célba érek. Aztán a szárnycsapásokat túl közelről hallottam. Ösztönösen lebuktam és éreztem, ahogy a pikkely-madár elszáll felettem. Lendületemet felhasználva bukfenceztem egyet, s sikerült talpra érkeznem. Rögtön előkaptam az éjgyilokomat és árgus szemekkel figyeltem a rohadékot, aki egy széles ívet leírva visszakanyarodott és karmait meresztgetve iramodott felém. Totálisan megfagyva, mozdulatlanul vártam, aztán amikor már csak a másodperc töredéke választott el attól, hogy elérjen, elhajoltam a szárnyas elől és vakon utána csaptam a fegyveremmel. Csak pár centivel vétettem el, és ahogy láttam, nem is nagyon hatotta meg, hogy a prédája visszatámad. Bár nem értem, hogy mit lát bennem, azért kicsit túl nagy falat lennék neki, hogy a tetememet elvonszolja, bár valószínűleg ez nem aggasztja, majd megoldja valahogy. Elindult visszafelé, én meg gyors felkaptam egy kis földet és amikor közelebb ért, feléje hajítottam. Hát, ha azt vártam, hogy legalább egy kicsit megzavarja, tévedtem. Átrepülve a kis próbálkozásomon egyenesen az arcomnak repült a karmaival. Az utolsó töredék másodpercben fordítottam el a fejem, így csak a halántékomon hasított végig éles karmaival, s majdnem leszakította a fülemet. Hangosan szitkozódtam, és kitöröltem a szemembe fröccsent vért, majd a sérüléssel nem foglalkozva ismét harci állást vettem fel.
Immáron nem törődtem azzal, hogy taktikázok, vagy cselezek, egyenesen arra hajtottam, hogy kinyírjam ezt a hülye korcsot! A támadás felülről érkezett, s villámgyors pengecsapásokból fontam hálót magam köré. Egyszerre úgy tűnt, mint ha a fegyverem mindenhol ott lenne, s párszor sikerült megvágnom, de nagyobb sérülést nem okoztam vele. Na jó, meggondolva a vágások nem is voltak olyan gyorsak, inkább csak vad hadonászás volt, de egyelőre ennyi telt tőlem. Aztán amikor az ellenfelem megpróbált megfordulni, a kezem kicsapott olyan gyorsasággal, amin még én is meglepődtem, s mélyen belevágott a madárka lábába. A sebesült élesen felvijjogott, aztán elérkezett egy idegállapotba, ahol konkrétan aztán már pont letojta, hogy mi lesz vele, dühödten megfordult, s az ép lábát használta támadásra. Megpróbáltam elfordulni a támadás elől, de így is végigkaristolt az arcomon, majd a karmai átcsúsztak a nyakamra. Fordulatból csaptam felé és a pengém megtalálta a lény hasát. A szúrás nem hatolt mélyre, de legalább fájdalmas volt. Eléggé fájdalmas ahhoz, hogy a rohadt kötekedős dög meghátrálásra kényszerüljön. Elégedett vigyorral néztem, ahogy a fák felé veszi az irányt...
...aztán elkezdtem szédülni. A franc van most meg? Lenézve a ruhámra rájöttem, hogy valószínűleg a sebek mélyebbek, mint amire gondoltam volna. A fejem lüktetett, s a nyakamat markolásztam. Most, hogy elmúlt a csata izgalma, majd' összerottyantottam magam a fájdalomtól. A nyaki sérülés erősen vérzett, s tudtam, hogy ha nem kapok megfelelő ellátást, ez a hely lesz a végzetem! Nagyszerű, Cyne, a király fejvadász egy pikkelyes dög áldozata lesz! Na még mit nem! Hasítottam a harc során elrongyolódott nadrágomról egy csíkot, majd gyors összehajtogattam és a hosszanti nyaki sebre szorítottam - szerencsére se a torkomat, se az ütőeret nem találta el a karmolás - majd egy másik csíkkal megpróbáltam valahogy rögzíteni, hogy ne vérezzek el azonnal. Miután ezzel végeztem, az utolsó erőtartalékaimat összeszedve elindultam a házak felé...
...és arra ébredtem, hogy ott fekszek a földön. Próbáltam rájönni, hogy mi a franc történt, meg hogy hol vagyok egyáltalán, aztán megláttam magam előtt a véres kezeimet s elkezdtek derengeni a dolgok. Az egész világ elmosódott volt, és minden zaj, minden hang olyan volt, mint ha én víz alatt lennék és onnan hallgatóznék. Nem tudtam kivenni semmit sem, csak homályos látásommal érzékeltem, hogy valaki, vagy valakik állnak körülöttem. Teljesen le voltam gyengülve, így azt tehettek velem, amit akartak. Mielőtt ismét elájultam volna, megpróbáltam pár szót kiejteni, bár nem tudom, mennyire sikerült:
- Orvos. Felcser. Segítség. Most.
Aztán jött a sötétség.
