Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Legutóbbi témák

» [Magánküldetés: Kyrien von Nachtraben] - Családi titkok
by Kyrien Von Nachtraben Kedd Nov. 05, 2024 6:37 pm

» Erlendr - emlékiratok
by Erlendr von Nordenburg Pént. Nov. 01, 2024 7:40 pm

» Küldetés: Az arany fényében tündökölvén (V.I.Sz. 822. Tél)
by Jozef Strandgut Hétf. Okt. 28, 2024 3:45 pm

» [Magánküldetés] Rote Fenster hinter den Wänden (V.I.Sz. 822. Nyár)
by Nessaris Maera Szomb. Okt. 26, 2024 6:21 pm

» [Útvesztő] A magoi hét próbája
by Ostara Kedd Okt. 22, 2024 12:49 am

» Élménynek túl rövid...
by Erlendr von Nordenburg Szer. Szept. 25, 2024 7:39 pm

» Képességvásárlás
by Jozef Strandgut Vas. Szept. 22, 2024 7:21 pm

» Mesterségekhez kötődő vásárlások, receptek, alapanyagok
by Hóhajú Yrsil Csüt. Szept. 19, 2024 12:19 pm

» Enoch ben Metathron
by Noel Vas. Szept. 08, 2024 12:18 pm


Ön nincs belépve. Kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon

Aranyláz

+4
Lamia von Nachtraben
Vyrath
Eiryn
Gerard D. Lawrenz
8 posters

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Go down  Üzenet [2 / 3 oldal]

26Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Hétf. Márc. 27, 2017 11:23 pm

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona

Ahogy visszaérünk a faluba, ott minket már egy összecsődült tömeg vár.
- Szörnyeket hoztatok ránk! - hallatszik egy dühös hang.
- Csak ennyien élték túl? De hát olyan sokan elmentek! - hallatszik máshonnan. A tömeg kétségbeesettnek és haragosnak hangzik. Lassan körülvesznek minket, mint a háborgó tenger hömpölyögnek minket körül. Tartok a gondolattól, hogy zátonyra futhatunk.
Előrántom a kardomat és magam mögé terelem Vic'-et. Remélem a fegyver látványa magában elijeszti a csőcseléket, és nem kell használnom. Szegény emberek szenvedtek eleget anélkül is, hogy a vérüket feleslegesen kelljen ontaniuk.
- Nyugalom, mindenki nyugodjon le! - ordítom ennek a felzavart méhkasnak. - Aki lement az mind vállalta a kockázatot, és semmilyen szörny nem jött ki onnan! Nincs ok a hőbörgésre!
- Komolyan egy karddal fenyegetőzve próbálja lenyugtatni őket?! - lép oda hozzám az egyik bányabúvár társam, aki szerencsésen kijutott velünk együtt. Törékenynek tetsző, márványbőrű hölgy, jelenleg összehúzott szemöldökkel, és karba font kezekkel méreget rosszindulatúan.
- Ezek szerint eddig nem voltak ilyen... lények a bányában? - kérdezi a tömegtől, jobbára nyugodtabb hangon mint én. Úgy látszik személyemet csak egy ledorgálásig érdekelte. Ezek a nők...
Csakhogy a helyzet még érdekesebb legyen, a csoportunk másik fele is bevonult a színre, valahonnan elő az árnyékből. Jelenleg egy másik sápadt bőrű vette fel magára a rivaldafényt. Itt a világ végén elég sokan összegyűltek belőlük úgy látszik. Hosszú beszédbe kezdett, úgy szőve selyem szavait mint egy pók. Ha valaki ennyi ékesszólás mögé próbálja rejteni a mondanivalóját, az mindig okot szolgáltat nekem arra, hogy gyanússá legyen.
- Mi folyik itt? Kik maguk? - furakodik át a tömegen egy hangosan csörömpölő, páncélos alak. Ahogy nem messze tőlem előtör az embertömegből, egy leányzót pillantok meg a karcos hangú lovag helyett keresztbe bugyolálva. Egyre különösebb alakok tűnnek fel itt a semmi háta mögött. Hangosan felsóhajt. - Ez a nap egyre jobb és jobb, előbb árnyfarkasok, most Átkozottak. A falut akarjátok prédálni? - kérdezi ledorgálóan. Istenem, ments meg szolgádtól.
- Ti hoztátok ránk ezeket! - kiáltja egy falusi.
- Így van, eddig semmilyen szörnyek nem voltak itt, békés faluban éltünk!
- Nem vagyunk harcosok, csak egyszerű bányászok!
- Azt hiszitek csak mert kardotok van bármit megtehettek?
A kő nagyot koppan a fejemen és el is kezd vérezni a homlokom. A vér végigfolyik rajta hosszan, rá a szemkendőmre, így nem hátráltat.
- Magatoknak akartátok az aranyat, anélkül hogy megküzdenétek érte? Hol éltek ti, emberek? Egyértelmű, hogy mindenkinek kelleni fog! És ha mi nem megyünk le, és hagyjuk ott a vérünket, akkor titeket téptek volna szét a dögök!
A vámpír felé fordul, így utólag, hogy válaszoljon neki. Idegesen sziszegi a fogai közt a szavakat.
- Ezeket az emberek csak szép szóval nem fogja senki se megállítani, de ha van jobb megoldásod akkor kíváncsian várom.
- Hát, ha nekik támadsz, akkor valószínűleg kevéssé fognak lenyugodni - jegyzi meg, majd leül a földre. - Én a magam részéről szeretném nyugodtan átbeszélni a dolgokat.
Kíváncsi vagyok, vajon ez a fajta ignoráció - milyen szép szavakat lehet tanulni egy könyvtári könyvből - valaha bevált bárhol is.
Hirtelen, a lassan halk légyzümmögésé fakuló szitkozódásokból és kígyóbeszédet megszakítva egy fényes gömb jelenik meg fölöttünk, felkeltve mindenki figyelmét. Lassan kezdem azt hinni, hogy nem jöhet olyan, ami még meglephetne.
- Kérem, térjenek vissza a házaikba. A Katedrális és Ernest atya kérésére küldtek ide, keresztes lovag vagyok és az önök érdekeit képviselem. Bízzanak bennem, ha szörnyek ha haramiák, én és Andromeda nefilim kisasszony megoldjuk. - jelenti ki a lovagnő, miközben egy fényes szárny nyílik ki a hátából. Nefilim? Egy apró lépés oldalra téve rögtön láthatóvá is teszi a keresztes mögött megbúvó félangyalt. Tévedtem. Ez a társaság pillanatról pillanatra váratlanabb tagokkal bővül, és méghozzá mind hatásvadász pozőr is.
- Nővér, biztosan meg tudja oldani egymaga? A kalandorok veszélyesek ám!
- Hallgassunk rá, az úr szolgája...
- Az Úrnak legyen hála, hogy az egyház végre segítséget küldött! Űzzék el innen a betolakodókat! - lehet hallani a lassan csökkenő tömeg utolsó hangosabb felszólalásait. Maga a gömb alig befolyásolja a szétrebbenésüket. Ha volt egy pillanat, amikor a markomban érezhettem a helyzet fölötti irányítást, az már régen a múlté lett. Feleslegesen meg nem fogok a kardommal hadonászni, így visszalököm a hüvelyébe, és karon ragadom megnémult társamat. Kis szerencsével egyé válhatunk az elvonuló tömeggel. Eléggé eltávolodom a beszélgetéstől ahhoz, hogy ne halljam mik történnek, de valami mégis összerezzent.
- ... Maga pedig ne kullogjon csak úgy el miután kardot rántott egyszerű parasztokra! - ér utol a lovagnő tompa pengéjű mondatai. Úgy teszek, mint aki meg sem hallotta és megyek tovább.
- Most mi lesz? - találja meg a hangját Victorex.
- Nem tudom, a legjobb lenne gyorsan kereket oldani és nyugalomban kitalálni mi legyen. Hirtelen nagyon sokat összegyűltek itt, akikkel nem akarnék ujjat húzni.
Az utunkat a félangyal zárja el. Észre se vettem mikor került elénk. Idereppent volna? Nem kell szót váltanunk ahhoz, hogy megértsük egymást. Egy látványos fordulattal visszatérek oda, ahonnan elindultam, és közben csak azon jár az eszem, miféle kifogást találjak ki ezeknek, amit el is fogadnak.
- ... Kik maguk, mit kerestek a bányában és mit találtak. Ne haragudjon, Frau Maria de nem tudom ilyen sebességgel követni a kifinomult észjárását úgyhogy jó lenne előbb az alapokat tisztázni. - térek vissza a beszélgetés közepén, és örülök neki, hogy nem engem szednek elő rögtön. Beszállok a beszélgetésbe mentve azt ami menthető. Nem szeretem ha feleslegesen vagyok szúrós szemek kereszttüzében.
- Aranyásók vagyunk, mind ahányan, és farkasokra hasonlító szörnyetegeket találtunk lett a bányában. Többen oda is vesztek.
- Én nem aranyásó vagyok, csak ékszerész. Pusztán felmérem, hogy mennyire lesz érdemes erről a vidékről beszerezni az alapanyagaim. Egyébként Eiryn Nebelturmnak hívnak, örvendek a vidám megismerkedésnek. - jelenti ki magát mentve a kis hölgy. ~ Jól van akkor, nyugodtan, KÖSSÉL belém, a lényegen nem változtat, lent voltál, velem vagy a probléma, ne húzd ki magad! - morgolódok magamban, ahogy rám kenődik lassan a bűnbak szerepe.
- Az én nevem Egan Tyr Foley, Holdpap. Én a közösségnek szeretnék jót, s nem másnak. Egy családot már meggyilkoltak Milingenben, pusztán az arany miatt. Szeretném, ha nem lenne további ilyen eset. - mondja a sötételf, aki most szólal meg először. Nyugodt és kimért hangja felüdülés a magas vérmérsékletű vitáéhoz képest, amit épp levezénylünk.
- Aranyásók? Tudja, hogy aranyat nem karddal szokás ásni? Vagy számított szörnyekre? - kérdezi tőlem a keresztes hölgy, olyan hanggal, aki most rögtön kivégezne, ha megtehetné.
- A célunk pedig nem hiszem, hogy egyezne. Mi a falu békéjét és az Úr törvényeit képviseljük, de ameddig csak a veszély elhárítása a céljuk talán hajlandó vagyok meghallgatni mit akarnak tenni ellene. - válaszolja az albínó kígyónak.
- Hölgyem - mondja pár már elvetett megnevezés után - szerintem Ön sem menne sehova a fegyvere nélkül. De nem vagyunk rablók sem - intézi a szavait a sötét elfhez - egyszerűen élni akartunk az arany adta lehetőséggel. - megfordulnék hogy segítséget kérjek Victől, de azóta elszelelt a probléma elől. Gyáva.
- Nos, az úgy tűnik, mindenki érdeke, hogy a bánya újból szörnymentes legyen. De hogy akarják ezt elérni? Nem hinném, hogy jó ötlet lenne visszamenni. Nem mind rendelkeznem az éjszakai látás képességével, és azok a dögök nagyon sokan voltak... - mondja a vámpír partnerem egy sóhajtás után.
- Ahogy a kisasszony is mondja, a célunk egyezik, még ha az elsőre nem is tűnik úgy. A látszat néha csal, meg fogja látni... - sziszegi a másik.
- Uram, mit tett a falu érdekében? Megegyezett e fontosabb személlyel, hogy kibányászhasson némi aranyat? - válaszol nekem a sötételf, aztán a többiekhez fordul meglátásaival. Ez a világvégéről szakasztott pap pont ugyanolyan mint a falusiak. Naiv. Nem látta még a világot maga körül?
- Sajnos egyet kell értenem a tündével, ideje lenne tisztázni a dolgokat. És arra nincs jobb mód mint összerakni a morzsákat, amit tudunk és kisöpörni onnan az átkozottat. Ha azonban addig valakinél egy uncia aranyat is meglátok az inkvizíciónak fog felelni érte! - mondja a páncélba bújtatott nő komoly ábrázattal.
- Ha mágia teremtette őket, talán a teremtőik is a közelben vannak. - tette hozzá a félangyal, hideg hangon. Amikor télen beszökik a jeges szél a rosszul épített deszkák között, egészen felmelengeti azt, aki ennek a nőnek a szavait kell hallgatnia.
- Az arany azé, aki megszerzi. Magának vallotta mindenki, így senkinek sincs fölötte tulajdonjoga. Nem tartozom az itt élőknek többel annyival, hogy békén hagyom őket, de ha rám támadnak, természetesen megvédem magam.
A keresztes felé fordul.
- És Ön ne aggódjon. Ha ugyanannyian vannak lent mint az előbb, senkinek nem lesz ideje az arannyal foglalkozni.
- Farkas nagyságú, fekete lények. Nem állatok, vérük nincs, helyette kátrány folyik a sebeikből. Fizikai testtel és anyagi valóval bírnak, éreznek fájdalmat, látnak hallanak és valamién szinten kommunikálnak is. Bestiák módjára harapnak és karmolnak. Ez minden, amit meg tudtam állapítani. - foglalja össze a villás nyelvű.
- Azé az arany aki megtalálta. Milingen lakosai találták meg, az egy másik dolog, hogy miként terjedt el a híre. - böki nekem oda a Holdpap a véleményét, szinte kimondatlan ellenszenvet sugározva vele.
- A tolvaj is csak találja a vagyonát a lakásában, herr... Az is az övé ezek szerint? - mondja nekem a keresztes, egyértelműsítve az eltérő véleményünk. Gyűlnek az ellenségeim. Remek. - Aki segítene kipusztítani az istentelen férgeket onnan azt szívesen veszem, aki nem az ne akadékoskodjon errefelé!
- Ez esetben itt elválnak útjaink! - mondja az ékszerész, és odébb áll. Én némán követem a többieket, szűkre húzott szemmel.
Mindenki azt gondol rólam, amit akar, de nem vagyok haramia. Azoknak az időknek már régen vége van.



A hozzászólást Leon Wittman összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Ápr. 12, 2017 2:24 pm-kor.

27Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Kedd Márc. 28, 2017 10:48 am

Serene Nightbough

Serene Nightbough
Mesélő
Mesélő

//Új kör, új kör! Ada valid indok miatt ebből a körből kimaradt, a mostaniban pótolja majd az előző reagot is. A határidő 2 hét lesz, az előzővel részben az én hibámból is kicsit megcsúsztunk, de mostmár tartani fogjuk rendesen.//

Amy és Cyne: Annak rendje és módja szerint elindultok reggel Milingen felé, hogy végre telejsítsétek a megbízásotokat, miszerint meg kell győzni a falut, hogy szükségük van Herr Bormann védelmére és felügyeletére. Mikor odaértek hatalmas felbolydulás fogad benneteket, látszólag nagy pánikban vannak az emberek, mindenki feszült és ideges, számos veszekedő embert láthattok, az elkapott szavakból azt szűritek le, hogy az aranyat valaki elátkozta, mások ellenben bizakodnak, hogy az egyház szolgái, a Két Angyal majd megvédi őket és minden rendben lesz.
Mielőbb gyertek egyeztetni, hogy ha úgy alakul még összefolyhasson a körötök a másik csapattal, ha nem folyik össze akkor meg sok időtök legyen írni.

Eiryn: Úgy döntöttél, hogy nem tartasz a többiekkel, hanem a faluban maradsz. Láthatóan senki sem szeretne egy ideig a közeledbe menni, hiszen a kalandozókhoz tartozol akik egylőre nem túl népszerűek. Távolról láthatod Amyt és Cynet megérkezni, utóbbit már ismered korábbi kalandjaitokból, ha akarod odamehetsz hozzájuk, ezt mielőbb jelezd pm-ben mert úgy közös egyeztetésetek lesz. Ha nem mész oda hozzájuk, akkor viszont egy különös fog hozzád odalépni, de ez maradjon meglepetés, h ezen az úton mész tovább. A döntés a tiéd.

Többiek: Kristin vezetésével megindultok vissza a bányák felé, hogy felderítsétek mi is helyzet. Az idő délutánba kezd fordulni, az árnyékok megnyúlnak, így talán a bánya este még veszélyesebb lesz, mint nappal...

28Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Szer. Ápr. 05, 2017 12:03 pm

Eiryn

Eiryn

Az Öngyilkos Osztag nekiindult tehát a bányának, Ery pedig az eléggé ellenséges falusiak közt dekkol.
~ Remek... ~
Elkezdhetné kiépíteni a maga kis üzletét, csak hát a drága nép nem feltétlenül örülne egy Átkozott üzletasszonynak a jelen körülmények között. Marad tehát a "többet ésszel, mint erővel" módszer, és esetleg megpróbálhat innen segíteni a kicsi csapatnak. Vagy egy olyasvalakivel boltolni, aki nem volt szemtanúja az iménti incidensnek. Körülnéz, hátha talál egy kevésbé ellenséges arcot. Az egyik fiatal, kalácsképű lány tűnik a legkevésbé barátságtalannak, így odalép hozzá, és megérdeklődi, hogy merre találja a bányafelügyelőt.
- Arra... A falu szélén lakik a bányászok vezetője. Gondolom rá gondolt, borostyános ház a kúttal szemben. - mondja. Mielőtt elindulna, látja, hogy az emberek félrehúzódnak két lovon érkező alak elől, és - minő meglepetés - mindketten ismerősnek tűnnek. Ahogy közelebb trappolnak, már ki tudja venni a vonásaikat is: az egyikük Amelia Tewelon, a másik pedig az angyalkönyvtárnál megismert self férfi. Ery meglepődve ismeri fel az újabb "kedves" ismerősöket - bár Amyvel tényleg nem ápolt rossz viszonyt, a sötételf Andromédához hasonlatosan meglehetősen rossz emlékeket idéz fel benne.
~ Ha a könyvhuszár druida és a picur self is csatlakozna, már teljes lenne a Könyvkukac Kutatócsoport ~ gondolja epésen, és csakazértis az eredeti útirányát követi, vagyis megkeresi azt a bizonyos borostyános házat a falu szélén. miközben lépdelsz a faluban keresve a házat, a szeme sarkából közeledő alakot vesz észre, aki könnyeden kezd sétálni mellette. Egy nő az, fehér hajú, hosszú kék ruhában, ami viszont a legkülönösebb benne, hogy tisztavérű elf, amit keveset látni ennyire emberlakta területen. Az is biztos, hogy nem az ő karavánjával érkezett, és a faluban sem látta eddig - amennyire feltűnő, már biztos kiszúrta volna.
- Jól láttam, hogy te is ott voltál azokkal, akik a bányából menekültek? - kérdezte könnyedén. hangja dallamos volt és csilingelő, a hanglejtése pedig meglepően kedves. Egy ideig csak bámulja az őt követő elfet. Eddig még nem nagyon találkozott a fajtájával, már Lady Loreenát leszámítva, és eléggé meglepi az a tény is, hogy az erdejükön kívül lát egy nemesvérűt. Mindenesetre amikor a nő megszólítja, megáll, és nyugodtan válaszol.
- Igen, hölgyem. - Egyelőre nem mond többet, ha a tünde kíváncsi valamire, majd rákérdez. A választól láthatóan izgatott lesz, már amennyire a folyamatosan belőle áradó derűs nyugalom ezt engedi, és majdhogynem mohón kérdezi:
- És? Milyenek voltak?
Ekkor mintha egy picit megrázkódna, arca fájdalmas grimaszba torzul, és mérgesen dörzsöli meg a bal szemét.
- Jól van már jól van... - motyogja. Eiryn egy picit visszariad a nőből áradó izgalomtól, és az sem tetszik neki, ahogy gyakorlatilag magához beszél. Így tehát úgy dönt, érdemesebb az idiótát játszani. Ha teljesen alkalmatlannak tűnik, mint információforrás, akkor az elf talán békén hagyja.
- Óh, hát a lakosok remek munkát végeztek, a tárnák szépek és biztonságosak, és nagyon gazdagok! - bólogat elismerően egy kissé bárgyú mosollyal az arcán - És az arany! Meg van odalent mindenféle szép ásvány is, úgyhogy szerencsések az itt lakók!
A nő elneveti magát.
- Nos, minden bizonnyal csodásak. De engem a szörnyek érdekelnek. Tudományos érdeklődés. Serene Nightbough. - nyújtja a kezét. Eiryn kissé bizonytalanul rázza meg a felé nyújtott kecses kacsót.
- Áááá, hogy a szörnyek... Nos, azok szörnyűek voltak. De mit is ért egész pontosan "tudományos érdeklődés alatt"?
Ezek az izék, a falusiak szavaiból kivéve legalábbis, csak most jelentek meg. A nő honnan a fenéből tudott tehát róluk, hogy idejöjjön a "tudományos érdeklődése" miatt? Persze lehet, hogy túlkombinálja a dolgokat, és a tünde is csak az aranyért jött, a bányafarkasok felbukkanása pedig csak felvillanyozta a napját, mindenesetre még ha így is van, az is meglehetősen... gyanús.
- Nos kíváncsi vagyok hogyan teljesítenek harcban. Hogy reagálnak... Inkább szörnyek, vagy inkább farkasok voltak? - feleli Serene egész derűsen, és látszólag nem zavarja, hogy Eiryn nem mutatkozott be. Ismét morcosan dörzsöli meg az egyik szemét de most nem szólal meg mellé, inkább a vámpírt vizslatja érdeklődően. Eiryn ezzel szemben kezd kissé kiakadni. Hogy hogyan teljesítenek? Mintha csak egy csatamén vagy egy vadászkutya tulajdonságait kérdezné...
- Hát, nem igazán volt lélekjelenlétem megfigyelni őket, tudja, az ijedtség... - rázza a fejét szánakozóan - De az biztos, hogy nagyon félelmetesek voltak, és sokan! Leülhetnénk valahová? Még nem hevertem ki a dolgot - néz körül ártatlanul. Bár, a mondókája utolsó része teljesen igaz.
- Ha megnyugszom, biztos többet tudok mondani. Addig is elmesélhetné, hogy ön hogy került ide? Nem sok tündét látni errefelé...
A nő mosolyogva bólintott és egy pad felé intett.
- Nos valóban a külsejük kissé félelmetes lehetett. - válaszolta tárgyilagosan, tényleg mintha csak vadászkutyákról társalognának. Leült ő is a padra, kecsesen és elegánsan.
- Ó, engem egy ismerősöm hívott, hogy segítsek a kutatásaiban. Inkompetens barom, de az ötlete érdekes volt, így jöttem. Azért is érdeklődöm az eredmény felől. Mennyit öltek meg?
Az "eredmény felől?! Tehát valami marha azzal szórakozott, hogy ilyen... szörnyeket fabrikáljon?! Eirynben heves düh lobban, de sikerül visszafojtania, csak a szeme villan meg, és a hangja válik egy leheletnyit keményebbé.
- Mennyi farkast, vagy mennyi embert? - kérdezi, még mindig viszonylag ártatlanul.
- Mennyi farkast. Már ha persze lehet még így nevezni őket, de jobb híján.... - feleli, mintha észre sem venné hogy Eiryn egyre idegesebb.
- Nem tudom pontosan, de valószínűleg csak egyet-kettőt. Nagyon meglepő volt a felbukkanásuk, a legtöbbeknek reagálni sem maradt idejük - válaszolja a lány. Ennek a nőnek aztán kötélből vannak az idegei! Itt ücsörög, és úgy beszél a történésekről, mintha csak az arany árfolyamát vitatná meg valakivel... Mindenesetre nem úgy tűnik, mintha eltántorítaná a beszélgetéstől egy kissé nehéz felfogású társalgópartner, így Eiryn lassan felhagy kezdeti stílusával.
- És ön mit tervez kezdeni ezekkel az értesülésekkel?
- Egyelőre semmit. Csak tudni akartam mennyire erősek.
Ismét görcsbe rándul és a szeméhez kap, és láthatóan sokkal rosszabbul van mint az előbb.
- Megtudtad amit akartál, most már meg is ölheted. - szólalt meg, de a hangja egészen megváltozott, mélyebb lett, torzabb, és mintha valahonnan teljesen máshonnan hallatszott volna.
- Nem! Még nem! Amúgy is mit érdekel az téged? - Válaszolta Serene a hangnak mérgesen.
- Elnézést. Istenkomplexusa van. Nem tervezem megölni magát. - fordult hozzád ismét. Láthatod hogy a szeme amit mindig dörzsöl vérben úszik és könnyezik is.
- Visszatérve, ez egy érdekes kísérlet volt, hogy állatokból mit lehet kihozni, de ha szétesnek az első csatában vagy túl könnyű őket megölni, akkor nem foglalkoztam volna tovább a történettel. Így viszont...
~ Mégis mi a fene volt ez?! ~
Eiryn egy pillanatra teljesen leblokkol. Mi ez a hang, miért kéne őt megölni, és amúgy is.... Aztán nagy nehezen összeszedi magát, és kényelmesen keresztbe veti a lábát. Van egy olyan sanda gyanúja, hogy amint félelmet mutat, vége...
- Egész pontosan kinek is van istenkomplexusa? - kérdezi egy apró mosollyal.
- És mit is próbáltak kihozni az állatokból? Mert nem úgy tűnt, mintha sok jó sült volna ki a kísérletből... Azok az izék legalább annyira sérülékenyek voltak, mint bármely más állat, csak éppen - mint már említettem - sokan voltak, és senki sem számított rájuk.
Az az igazság, hogy egy cseppet lelkiismeret-furdalása van. Ha miatta ez a pszichopata nő elkezd mindenféle szörnyeket gyártani, azt sosem heveri ki. Még szerencse, hogy a bányafarkasok tényleg nem voltak annyira erősek, valamiért nem tetszik neki az ötlet, hogy hazudjon a tündének. Valószínűleg nem élné túl a próbálkozást.
- Hoshekhnek. Valahogy mindenre az a megoldása, hogy "öljük meg." - von vállat a nő, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. A sérülékenységre csalódottan biggyeszti le a száját.
- Óh. Ha annyira sérülékeny, lehet nem is éri meg a vesződséget. Hm... Csak annyit néztünk, hogy át lehet-e adni az erőnket állatoknak is, hogy valami nagyobb, jobb eszközöket hozzunk létre belőle.
Meglepően készséges, és komolyan, még mindig kedves. nem tűnik úgy, mintha nagyon rejtélyeskedne. Eiryn ezzel szemben legszívesebben már majdhogynem sikítana az idegességtől.
~ Mélységi! ~
A gondolat teljesen letaglózza. Emlékszik, mit mondott Androméda a könyvtárban.... "Mi az a mélységi? A legrosszabb dolog, amivel valaha találkozhatsz" Most mi a francot kezdjen magával? Nem engedheti csak úgy el a Gonoszok Gonoszát, de megállítani kész öngyilkosság lenne... Komolyan, jobban járt volna, ha visszamegy a bányába a csapattal. Mindenesetre ha már így alakult, megpróbálhatja kihúzni a legtöbbet a meglepően készséges nőből. Ha úgy dönt, hogy mégis megöli, akkor abban aligha akadályozhatja meg, addig viszont nincs mitől tartania... ugye?!
- Az erejüket? Ezek szerint... Ön is olyan, mint Hoshek?
- Én? Ugyan dehogy. Ők sokkal rondábbak, higgye el, én tényleg tünde vagyok. - nevetett fel. - Úgy értem, az erőt, amit Hoshekh kölcsönzött nekünk.
- Tehát maga neki dolgozik? Azt hittem, a tündék csak a természetet tisztelik... - a meglepettséget nem nagyon kell színlelnie. Ennyit az eddigi jó tapasztalatairól, már ami a tisztavérűeket illeti... Mindenesetre kezd belerázódni ebbe a kis kérdezz-felelek játékba.
- Áhh, a tündék között is van mindenféle, mint az embereknél. Én annak segítek aki nekem segít, a Természet pedig eddig magasról tett rám, Hoshekhkel ellentétben.
~ Legalább ezen az elven nem ölhet meg itt és most... Én segítettem neki a farkasokkal - legalábbis fogjuk rá. ~
- És mit tett önért Hosekh? Mármint, ha tényleg minden problémára gyilkossággal felel, az nem lehet túl előnyös a kapcsolatoknak... - jegyzi meg.
- Nos, valóban nem. De szerintem már nem emlékszik rá, hogyan kell normális kapcsolatokat fenntartani, szerintem ezért is kellek neki én. És hogy mit tett? Erőt adott, hogy legyőzzem a saját korlátaimat és azokat akik korlátozni akartak. Jó tudni, hogy akiben hiszek, az valóban mellettem áll, és Istennel ellentétben nem olyan mintha a falnak beszélnék, hanem többnyire válaszol. Legyen elég ennyi. - a nő feláll.
- Maga miben hisz?
Eiryn egy pillanatra elgondolkodik. A tünde a maga nyilvánvaló őrültsége ellenére is egész logikus választ tudott adni. Nem egészen biztos benne, hogy hogyan viszonyul hozzá. Ami biztos, hogy nem szimpatikus - nagyon nem -, de a kezdeti félelemmel vegyes dühös gyűlölet is átalakult valami mássá. Persze, ebben is ott van a félelem és a düh, de talán egy hangyányi sajnálat is. Szomorú, ha a tündével annyira kibabrál az élet, hogy egy mélységi lesz a lélekállatkája... Mindenesetre határozottan megkönnyebbül, amikor a nő feláll. Tehát sikerült ép bőrrel megúsznia a kalandot... A kérdésre felkapja a fejét.
- Hogy miben hiszek? Talán abban, hogy minden és mindenki egy tükör a számunkra.
~ És hogy Isten a jobb napjain akár még nem is büntetheti a vámpír lányát... ~
- És nem vágyott sosem arra, hogy higgyen valakiben, aki több magánál? Sosem akart erős lenni?
- Hogy erősnek lenni? Számomra az erő inkább eszköz, mint cél. És hogy egy külső forrás miatt legyek erős? Azt nem érezném... igazinak. Szerintem azáltal leszek igazán erős, hogy elfogadom a saját gyengeségeimet, és megpróbálom kompenzálni őket. Ha valaki segítene, folyton azon rágódnék, hogy vajon ÉN a magam erejéből mennyire mennék?
- Légy hálás, hogy van lehetőséged ezen rágódni. - mosolyog Serene.
- Köszönöm az információkat. Remélem még találkozunk. - köszön el, majd feláll és egyszerűen elsétál a falu széle felé. Eiryn még elkap egy-két szót a távozótól.
- Érdekes halandó. Kár hogy nem csatlakozik.
- Tényleg kár.
Amint a nő látótávolságon kívülre ér, egy hatalmasat sóhajt. Ő nem olyan biztos benne, hogy örülne a viszontlátásnak, főleg, ha az is mindenféle szörnyekkel függene össze. Mindenesetre nem csak ő az érdekes... Elgondolkodva bámul a tünde után. Talán kissé komplexebb ez az egész mélységi-ügy, mint azt gondolta... Egy darabig még a padon ücsörög, és fáradtan dörzsöli a halántékát. Most mihez kezdjen? A többiek után rohanhatna az információval, de ez miben segítené őket? Ráadásul most nincs elég lelkiereje a viszontlátás örömeihez, és emellett az sem egy utolsó ellenérv, hogy még mindig öngyilkosság lenne lemászni a bányába, főleg így egyedül. Így tehát végül folytatja az útját a bányamester felé. Könnyedén megtalálja a házat az útmutatás alapján. Egy pillanatra megtorpan a verandán, majd derűs arckifejezést öltve bekopog. Egy negyvenes, nagydarab bajszos ember nyit ajtót.
- Segíthetek? - kérdezi, láthatóan igen fáradtan.
- Jó napot kívánok, Eiryn Nebelturm vagyok, ékszerész - mutatkozik be - Elnézést, ha zavarom, nem szeretnék a terhére lenni...
Kérdőn néz a férfira. Nem szeretné ráerőltetni a társaságát, valószínűleg nem lehet túl könnyű errefelé az élet mostanság...
- Áhh hagyja csak... Maga már a második ma. Mit szeretne?
- Tulajdonképpen tudni szeretném, hogy pontosan mennyi és milyen ásványok és fémek vannak a bányában, meg hogy milyen áron tudják őket adni... - mosolyog a férfira. Hiszen ki tudná jobban ezeket a dolgokat, mint a bányászok vezetője? A férfi láthatóan megkönnyebbül.
- Nos az arany előtt leginkább rezet bányásztunk és vasat, ez után jött az arany.
Közben kinyitja az ajtót és beenged a takaros kis házikóba.
- Ásványok közül... Volt mindenféle, de ahhoz kevésbé értünk. Nagyon kevés rubint találtunk, és kvarcot, némi jádét... De ennyi. Mélyebben talán lehet még smaragd is, de annyira még nem ástunk le. Hogy mennyiért adjuk... Végre egy vásárló!
Az asztalhoz vezet és tölt neked is vizet meg magának is.
- Nos ez alku tárgya.
Eiryn örül, hogy a férfi készséges tárgyalópartner.
- Pár órája én is jártam odalent, és láttam, hogy igen gazdag teléreket találtak... És nekem, a kincsvadászokkal ellentétben feltűnt a jáde és a rubint is - mosolyodik el. A vizet megköszöni, és kényelmesen elhelyezkedik, elégre egy jó alkudozáshoz idő kell.
- Hogy érti azt, hogy "végre" egy vásárló? Egy ilyen termékeny bányának nyilván biztos ügyfélköre van... - kezdi ártatlanul, bár jól tudja, hogy a férfi valószínűleg a kincsvadászokra utalt.
- Akik idejönnek, és ahelyett, hogy vennének, megpróbálják kiásni a saját aranyukat. Azt hiszik megéri a sok meló, ha nem kell érte fizetni. - a férfi keze ökölbe szorul, láthatóan haragos. - Herr Bormann pribékjei pedig "adó" néven veszik el, ami nekik jár.
Megértően bólogat. Tulajdonképpen teljesen jogos a férfi felháborodása, neki sem tetszene egy hasonló helyzet. Tényleg együtt érez a falusiakkal, bár talán nem mutatná ennyire, ha nem éppen egy üzleti tárgyaláson lenne.
- De a szerencsevadászok úgysem tudják hatékonyan kitermelni az aranyat, nem? Egy idő után csak belefáradnak és elmennek... - jegyzi meg - Bár, teljesen megértem önt... Nálunk a Tornyokban a jól végzett munkának van a legnagyobb becsülete.
- De ameddig erre rájönnek, rengeteg kárt csinálnak.
- Ez is igaz - biccent elgondolkodva. A szerencsevadászok ellepték a bányákat, nem hagyják dolgozni a falusiakat. Akár hónapokba is beletelhet, hogy lelohadjon a kedvük, addig pedig az ittenieknek gyönyörűen felkopik az álluk.
- Gondolom a kibányászott nyersanyagokat nem sokáig tárolják itt...
- Próbáljuk őket eladni, vagy felhasználni.
- Mennyi van nagyjából készleten?
A férfi összehúzza a szemét.
- Mire akar célozgatni kisasszony?
Eiryn magában elmosolyodik. Jól alakul a helyzet.
- Nos, mint említette, én vásárló vagyok. A szakmámhoz elengedhetetlen a jó alapanyag és a biztos forrás, amit nem kapok meg, ha kihal a falu, igaz? - fonja össze az ujjait.
- Nekem tehát érdekem, hogy segítsek önöknek, esetleg azzal, hogy mesélek erről a helyről az ismerőseimnek...
A férfi elkezdte simogatni a bajszát.
- Ismerőseinek, mármint a vámpíroknak? Nincsenek kicsit messze ők innen?
~ Okos. ~
A lány egyre jobban belelendül, élvezet egy intelligens tárgyalópartnert győzködni.
- Nos, ők valóban messze vannak, a szállítás valószínűleg nem érné meg, de az az igazság, hogy én amolyan vándor lélek vagyok... Mindenfele vannak ismerőseim - von vállat. Való igaz, hogy rengeteg helyen élt és dolgozott már, sok kapcsolata van a szakmában.
- És mit szeretne mindezért?
- Egy biztos alapanyag-forrást, valami kisebb engedménnyel - mosolyodik el Eiryn. A férfi felnevet.
- Maga nagyszerű üzletasszony, és részemről nem is lenne semmilyen akadálya, csakhogy van némi problémánk. Például egy kapzsi nemes a nyakunkon, szerencsevadászok a faluban, és most még valami szörnyek is... Ameddig a helyzet meg nem oldódik, Milingen nem köthet megállapodást. Idejön az aranyért, nem mondhatjuk azt, hogy elnézést, de Herr Bormann úgy döntött, mindet elviszi.
Eiryn a fejét rázza.
- Tudom, hogy rossz helyzetben vannak, és egyelőre nem köthet hasonló megállapodást, egyelőre csak a lehetőségeket mérem fel... Ami a szerencsevadászokat és a kapzsi földesurakat illeti, azzal kapcsolatban sajnos nem tudok segíteni, de a szörnyek... - egy pillanatra habozik, majd úgy dönt, megosztja a férfival az iménti beszélgetését Serene-nel. Legalábbis egy részét.- ... Az imént találkoztam egy nagyon furcsa alakkal, aki mondott valami olyasmit, hogy ezek az izék valami nyomoronc kísérlet eredményei. Nincs ötlete, hogy ki lehet ilyen idióta, hogy farkasokat változtasson szörnnyé?
A hírre egyértelműen hitetlenkedés látszik a férfi arcán.
- Nem tudom ki lehet ilyen őrült... De ezek szerint nem átok, és nem véletlenül kerültek éppen ezekbe a bányákba. Valaki olyan hozhatta ide őket, aki ártani akar nekünk.
- Nem, nem átok... De vajon kinek lehet érdeke, hogy lezárja a bányát? A kincsvadászoknak egyértelműen nem.... Ráadásul ma sokan meg is haltak odalenn. A földesuruk meg szintén magának akarja az aranyat, igaz? - tanácstalanul néz a férfira, hátha annak lesz valami ötlete.
- A bánya lezárása senkinek sem érdeke. - válaszolt elgondolkodva. - De az már igen, hogy elijessze a hívatlan vendégeket.
Elsötétült az arca.
- Ha valaki közülünk lenne az feltűnt volna a közösségnek. Most talán nem úgy tűnik, de aprócska falu vagyunk, mindenki ismer mindenkit. Vagy valakinek elege van ebből az egész hajcihőből. Én megérteném... Esetleg Herr Bormann, ha az arany nem lehet az övé, és sikerülne függetlenednünk, akkor ne legyen senkié sem.
Eiryn sötéten töprengve mered maga elé.
- Eh, ezzel semmire sem megyünk - rázza meg végül a fejét - Az Egyházuk küldöttei néhány lelkes vállalkozóval épp a bányában vannak farkast irtani. Ha visszajönnek - és remélem, hogy visszajönnek - majd nekik is elmondom a dolgot, hátha ők okosabbak nálam...
Feláll, és kezet nyújt.
- Nos, remélem hamarosan elrendeződik ez az ügy, Herr...
- Schulz. Franz Schulz. - rázza meg a kezét a férfi.
- Sok sikert magácskának is Frauline. Remélem, ha ennek vége, sikerül üzletet kötnünk.
- Akkor a viszont látásra, Herr Schulz - mosolyog a bányamesterre, majd távozik. Nagyon reméli, hogy a bányászcsapat hamarosan visszatér.

29Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Vas. Ápr. 09, 2017 6:16 pm

Amelia Tewelon

Amelia Tewelon
Déli Katona
Déli Katona

Nem tudom mi baja a tegnap még olyan virgonc tündének, ha csak a napfény nem, mivel úgy begubózik a faluba vezető utunk során, hogy az orra sem látszik ki, de én kimondottan örülök, hogy végre nappali fény ragyogja be ezt az átkozott helyet.
Nem vagyok boldog, hogy a nyakunkba varrja mégis az embereit, de az ideges Bormann-nal, aki a tudósát keresi és akit remélem sosem talál meg, most nem érdemes vitatkozni, így bosszúsan, de tudomásul veszem.
A városkában aztán kiderül, hogy már felütötte a fejét az őrület, ahogy arra számítani lehetett.
Minden felé szörnyekről beszélnek, és az emberek félnek, valaki pedig megszólal, hogy:
- Már csak ez kellett nekünk! Még több kalandozó!
- Kalandozó? Na sértegessen már, legyen szíves. Mi... ....öhm, Bormann megbízásából vagyunk itt. De nem kell megsértődni, ránk támadni meg főleg nem, mi nagyon rendes fickók vagyunk ám, azért jöttünk, hogy megvédjük magukat!
Cynewulf nem sokat teketóriázik, egyből a közepébe vág, ami elég megdöbbent, hiszen pont azt akartuk elkerülni, hogy egyből a báró embereinek nézzenek bennünket. Jó lett volna előbb elnyerni a bizalmukat, mondjuk azzal, hogy kinyírjuk a farkasokat, aztán győzködni őket.
- Öööö, a báró úr megtudta, hogy vadállatok fenyegetnek benneteket és segíteni akar. - vágom rá, hogy mentsem, ami menthető.
- Ó azok az átkozottak! - kiáltott fel az egyik nő.
- Herr Bormannak most bezzeg eszébe jut segíteni! - mondta egy másik. Végül egy férfi lép oda hozzánk.
- Egy csapat kalandor most ment fel, aztán jöttek vissza... A szörnyek széttépték a nagyrészüket. Ha maguk is meg akarnak halni menjenek csak...
- Azt én nem tudom, hogy Borocska mikor akar segíteni és mikor nem, ez nagyon nem az én dolgom. – mondja Cynewulf, de a férfi következő mondatára már sokkal izgatottabbá válik. - Ohh...szóval szörnyek? Még is, milyen szörnyecskék? Bár a terveim között nincs az, hogy meghalok, de ha ezzel megmenthetem a drága falusi életeteket, miért is ne?
Egyébként a báró tegnapi szavai után és, ahogy ott él a kastélyában valami hasonló reakcióra számítok, de szerencsére valamiért jobban meg vannak rettenve, mint, hogy nagyobb felháborodás lenne.
És minden bizonnyal annak az őrült tudósnak a kreálmányai már kitettek magukért, ha hinni lehet a fickónak itt előttünk.
- Nem mi vagyunk átkozottak, hanem az arany, amit találtak, talán elgondolkozhatnának rajta, hogy érdemes-e vele foglalkozni, vagy ráhagyják a gondot a báróra. - jegyeztem meg csak úgy könnyedén, majd a férfira emeltem a tekintetem. - Mi már felkészülten megyünk oda, gondolom a kalandorokat elkábította az éhségük. Van még odalenn valaki?
Nem túl biztató, ahogy még be sem fejezem szinte és már hevesen összevitatkoznak és több olyan vélemény is elhangzik, ami nem a báró malmára hajtja a vizet. De hát először tudjuk le a farkasokat, aztán ismét jöhet a meggyőzés, talán akkor jobban hajlanak majd a dologra.
Végül egy ember megköszörüli a torkát és a vitázók helyett felém fordul.
- Néhányan visszamentek még, Kristin nővér és a félangyal vezetésével, hogy elűzzék az istentelen lényeket.
Nem tetszik az, amit a falusi mond.
~ Egy nővér? Félangyal? ~
- Félangyal? Milyen félangyal? Mi a neve? – válik most már láthatóan egyre izgatottabbá sötét tünde társam is, aki már a rejtőzködéssel sem törődik.
- Az egyház itt? Mit akarnak? - tettem még hozzá a kérdésemet. - Jobb, ha megnézzük szerintem. - fordultam Cyne felé.
A név kérdésekre a falusiak csak a vállukat vonogatták, láthatóan vagy nem mutatkozott be nekik, vagy a nagy kavarodásban elfelejtették. Az egyháziakról viszont többet tudnak már mondani.
- A pápa áldása kell hogy elszakadjunk attól a mocsoktól, aki csak el akarja kobozni az aranyunkat! - köpött a földre a férfi, Her Bormannra utalva.
- Így eljött Kristin nővér, és azt mondja segít nekünk és megküzd a szörnyekkel. És magával hozta az úr egy angyalát is. Így már minden rendben lesz!
- Na, akkor Ti szépen itt maradtok, vigyáztok a falura ÉS a falusiakra. Mutassátok meg a drágaságaimnak, hogy Borocska mennyire szívén viseli a falu sorsát, mi Eva-val elmegyünk és kinyírjuk a szörnyeket. – már ismét a fején Cyne-nek a csuklya, úgy fordul hozzám, halkan a fülembe suttogva. - Szerinted arra, hogy reagálnának, ha megtudnák, hogy Borocska szolgája szabadította rájuk a szörnyeket? - majd hangosan folytatja, hogy a közelünkben állók is hallják. - De igazad van, menjünk és nézzük meg ezeket a cuki szörnyeket, a drága nővérkét meg az angyalkát. Jól fog jönni nekik szerintem egy selfike segítsége a sötét alagutakban.
Hát azt hiszem ezeket nehezebb lesz meggyőzni, mint amit mi be tudunk vetni, ha csak valami csoda nem történik. De nem olyan csodára gondolok, amit ez a nővér és kísérője tenni akar és aminek árát még nem ismerik ezek az emberek.
Na, de először a szörnyek!
- Ha nem a bárótól kapnánk a megbízást és a bérünket, akkor minden bizonnyal könnyebb dolgunk lenne, ha elmondanánk. De még kísértésbe eshetek, csak lássam ,mi van odalenn. Menjünk, nézzük meg mire mentek az Úr követői, talán elkél a segítség még nekik is.
- Amúgy mi lesz a taktika? Bemegyünk, szétcsapunk minden farkast és reméljük, hogy nem halunk meg? És ha ki is jövünk, az összes kis dögöt elintézve, a falusiak tényleg Borocska ellen vannak. Remélem, hogy neked jobb a beszélőkéd, mint az enyém...- fordul felém a sötét tünde.
- Muszáj lesz kinyírnunk azokat a farkasokat, hogy egyáltalán esélyünk legyen meggyőzni a falusiakat. Nem hiszem, hogy a báró egy fillért is fizetne nekünk, ha ez nem sikerül. Meg egyébként is rühellem, ha valami mélységi szórakozna itt. - válaszolom neki.
- Óh, az nem is kérdéses, hogy kinyírjuk őket, és a Mélységiekkel én se pacsizgatok. De utána mi legyen? Én tényleg nem vagyok jó a meggyőzésben, csak szólok, tőlem maximum annyit várj, hogy kinyírom azokat, akik a báró ellen vannak.
- Akkor ki fizetne adót? - tűnik fel egy vigyor az arcomon, az első mióta a faluba tettük a lábunkat., de aztán komolyra fordítottam a szót. - Majd azt mondjuk, hogy a báró elfogta a kultistát, akiről megtudta, hogy ezt művelte és tömlöcbe vetette, majd azért küldött minket, hogy megmentse a falut a kreálmányoktól, mert ez a föld az övé, de szívén viseli az emberei sorsát. Ezért csak a részét kéri, semmi többet. Na, milyen?
- Igen, ez...talán működhet, egészen addig, míg nem követelik, hogy hozzuk ide a kultistát, hogy lássák, ahogy kivégzik, vagy ilyesmi, mert akkor Jancsika pofázni kezd. De kínozhatom addig, míg már megszólalni sem képes és akkor cibáljuk a falusiak elé? Ugye megengeded, hogy picit megcsiklandozzam a pociját?
- Az igazságszolgáltatás a báró kiváltsága, ezt már magyarázza ki ő, nekünk a bányában lévő arany sorsát kell pátyulgatnunk. De az biztos, hogy nem hullatnék könnyeket a kultistáért, de azt hiszem ő a kisebbik gond, Serena a nagyobb. - sóhajtottam
- De Ő nincs itt, még szerencsére, mert ahogy a szavaidból kivettem, nem egy túl kedves nőszemély. Akkor jó, egyelőre aranyozzuk be a napunkat, aztán meg improvizálunk, ha nagyon úgy adódik. Mondd csak, mennyire bánsz jól a fegyvereiddel? Milyen a stílusod? Széles vágásokkal dolgozol vagy sem? Csak hogy ha netán egymás oldalán harcolunk, akkor tudjam, mekkora távolságot tartsak.
- Zsoldos vagyok, ha nem bánnék jól velük, már nem élnék. - vonom meg a vállam. - És inkább a taktikát részesítem előnyben, mint az erőt, így nem suhogtatok feleslegesen. - kapok fel egy fáklyát a bánya bejárata előtt.
- Ezt jó tudni. Ja, és lehet, hogy néha idegesítő vagyok, de azért ne engedj a kísértésnek, hogy engem is lecsapj a farkaskákkal együtt. Legalábbis addig, míg ki nem próbálok valamit... – mosolyodik el szélesen Cynewulf. - Tényleg, tartja a mondás, hogy ember embernek a farkasa...akkor a Farkas a farkasnak embere?
- Nem hiszem, hogy összekevernélek egy farkassal, csak igyekezz ne négykézláb közlekedni. - kap egy újabb vigyort, kezdem megkedvelni a srácot, egészen a poénjáig.
Megforgatom a szemem.
- Inkább siessünk, még a végén lecsapják a kezünkről a dögöket, vagy ha megetetik őket magukkal az előttünk járók, akkor meg túl erősek lesznek.
- Négy kéz láb csak hány...izé, rókázni szoktam. Az már majdnem farkas, nem igaz? Na de ja, legyünk komolyak, kinyírjuk a farkasokat, megmentünk mindenkit és még Hószexszel és a hülye követőivel is kibabrálunk. Ilyenkor szép az élet
Ha szájjal kéne legyőzni az ellenfeleket, akkor egy cseppet sem aggódnék, hogy velem van Cynewulf.
Inkább meggyújtom a fáklyát és benyomulok a bányajáratba, egyenesen előre.
- Bocs, de én megyek elől. A fáklya fény engem elvakít és tovább látok előre a sötétben, mint Te most a fáklyáddal.
Előre engedem Cynewulf-ot, mert teljesen érthető, hogy nem akar fáklyalángot a szemébe, de én nem vagyok sasszemű elf.
A fejem fölé tartom így is, hogy engem se vakítson el és előhúzott karddal sietek a férfi után.
- Siessünk, elölről mintha lármát hallanék.
És lőn igazunk, vannak előttünk egy páran és eléggé feszültnek tűnnek, előre figyelnek.
- Juhé, buli van! – hallom társam vidám hangját felcsattanni valahol a közelben.
- Farkasok? - kiáltok előre, de a morgásból már nem nehéz kitalálni, hogy miért torpantak meg, de ha mindenki a szűkületbe ácsorog, az nem lesz jó. Elnézve a fejük felett látom, hogy előrébb kiszélesedik a járat.
- Szóródjatok szét, ha lehet. - igyekszem előrefelé, a fáklyát is kidobva az öblösödésbe, hogy megvilágítsa a barlangot.
Most már inkább a Falmbard-ot (lángoló kard) húzom elő, hogy belevessem magam a harcba.
Aztán hirtelen lendül mozgásba mindenki és magasabb-mélyebb hangok, átkok, idézések zengik be a teret és legfőképp hangos acsarkodás, ami azt jelenti, hogy a lények is támadásba lendültek.
Először nehéz kivenni az árnyékokból, hogy ki merre mozdul és eddigi társamat is elveszítem szem elől, csak remélni merem, hogy tényleg érti a dolgát, de ezek szerint most már mindegy, hogy miként, milyen stílusban harcolok.
Magam maradtam és ideje, hogy keressek magamnak egy ellenfelet, főleg, hogy másnak is van láthatóan lángoló pengéje, fényes színekben izzó dárdája és van már farkas is, mely meggyulladva kitűnően világít.
Szép kis csapat gyűlt össze, van itt minden, ahogy már a falusiak is mondták, félangyal, egyházi és még jó pár ismeretlen.
Mikor megindulnak a farkasok, beleállok egy ütésbe és megcélzom a felém rontó fejét.
- Ezek mélységi vérrel fertőzöttek, nem csupán sima farkasok, vigyázzatok velük. Ki tudja mit okoz, ha megkapnak valakit.
- Na MOST már buli van! – hallom ismét Cynewulf kiáltását, amitől önkéntelenül mosoly terült el az arcomon a kemény helyzet ellenére. - Na nézzük csak, kedveskéim, hogy mi van belőletek több? Farkaska vagy Jancsika kísérlete?
Hatalmas káosz van idebenn, de eddig csak a kultista farkasait láttam elhullani szerencsére, már amennyit látni lehet, mert az egy re több égő lény füstje kezdi akadályozni az észlelést, arról már nem is beszélve, hogy orrfacsaró bűzt árasztanak, igyekszem aprókat és lehetőleg nem mélyeket lélegezni.
Mert azért még ellenfél akad bőven.
Az ijesztő hangra, ami szinte felsikolt, magam is megrezzenek, de a farkasok meghátrálása azonnal cselekvésre ösztönöz és az előttem lévő farkas után lépek, hogy egy erőteljes csapással megfosszam a fejétől. A lángoló penge és a híres zsoldos gyorsaság talán meghozza az eredményét.
Vértől csöpögő pengével torpanok meg aztán, ahogy színes fények kezdenek villódzni a barlangban.
~ Most már biztos, hogy díszes társaság jött itt össze, csak úgy röpködnek a különféle varázslatok! ~
Kezdenek fogyni a négylábú rémálmok és lassan láthatóvá válnak a harcosok is, akik lassan ellenfél nélkül maradnak.
Cynewulf stílusa másnak is bejön úgy látszik.
- Óh, még nem láttál engem kibontakozni! - válaszol valakinek vidáman, aztán inkább feszültté válik. - Dracon, baszki, a francot csinálsz?! – majd aztán aggódóvá. - A kva nénikédet Te dög...
Mindez az önállósodott sárkánykának szól, aki a még életben lévő farkas mögött landolt, de már vágódik is az utolsó farkasnak, akinek nincs két tűz között esélye.
Ismerős hang töri meg a hirtelen beállt csöndet. Tyr?
- Nézzünk széjjel, vagy menjünk ki?
Igen, határozottan ő az.
- Dracon...te rohadt...mocskos...szemét dög – dohog tovább Cyne kis háziállatára, aki azonnal elröppen előle.
Látom a szemén, hogy dühös, de aztán a nem messze álló félangyalhoz fordul. Mit fordul, rohan hozzá, mint aki már régóta ismeri valahonnan.
- Örülök, hogy újra találkozunk, Ada. Bár valamivel jobb körülményeket képzeltem el a viszont látásra... De egyelőre tipli van innen kifelé gyerekek, várjuk meg, míg elszáll a füst.
- Úgy látszik, megkedvelt téged... – int az újra megjelenő szárnyas felé, aki a nefilimet részesíti figyelembe.
Lassan mindenki leereszti, vagy elteszi a fegyverét, láthatóan vége a harcnak.
Nem nehéz kiszúrni az egyház küldöttét sem, főleg mert elő is adja magát rögtön.
- Nem tudom. Sok förtelem van ezen a világon. A Sötétség? A Sötét Apostol? Ki tudja. De nem vagyok benne biztos, hogy csak ennyi volt belőlük. Jobban járnánk, ha szétnéznénk azokban az oldalsó tárnákban. Viszont még mindig áll, hogy aki aranyat mer kaparászni az egy hétig kukoricán térdelve fog vezekelni a gyóntatófülkében a falu templomában!
Nem szívesen megyek el, míg nem néztem körül és legszívesebben felnevetnék a nővér fenyegetésére, de nem ezért akarok kimenni, hanem, mert a fojtó füsttől már alig kapok levegőt és a szemem is könnybe lábad.
Ráadásul az egyik férfi eléggé érdeklődő lesz, aki olyan könnyedén landol előttem, mintha súlytalan lenne, talán ő is valamiféle mágus?
- A kérdés nem az, hogy hányan vannak még itt, hanem hogy, hogy került beléjük a mélységi vére...nem akarom megkérdőjelezni senki erejét se, de egy mélységi ellen kevesek vagyunk.
Aztán az előbb Cynewulf-ot megszólító nő is kérdezgetni kezd.
- Úgy látom a kis mitugrász a szárnyasokra gerjed... – vigyorog először társamra, aztán……..- jut is eszembe, ti kik is vagytok egész pontosan...vagy ami jobban érdekelne, honnan tudjátok, mifélék ezek a dögök.
Így ideje bevetni a mesét, amit még kinn kitaláltunk.
- A báró megbízásából jöttünk. Úgy tudjuk egy kultista műve ez, mélységi vérrel kísérletezett. De jobb lenne menni, fene tudja mi van ebben a füstben.
- Jó ötlet Menjünk. – bólint a félangyal is, bár olyan elgondolkozva nézve Cynewulf-ot, hogy szerintem még az ő szavaira reagált.
Aztán az egyik férfi térdre zuhan, de a nővér azonnal oda is ugrik hozzá és a kezét nyújtja
- Elfogyott a harci kedv?
Nagy valószínűséggel nincs nagy baj, csak a fáradtság, mert a férfi egy nyögéssel elfogadja a segítő jobbot.
- Ha ez mélységi vér, akkor a mélységit lélegezzük be...szerintem se kéne itt maradni. - mondja a kíváncsi férfi mögött álló alak.
- A szentség nem hat erre a fura valamire? - kérdezi a nő.
- A kultista idelenn él? – lép mellém Tyr - Ha nincs több belőlük, akkor menjünk ki. Esetleg megkereshetnénk ezt a Kultistát. – teszi hozzá a kijárat felé húzódva.
- Ez jó ötlet! Kedvem lenne társalogni vele...- morogja az előttem álló férfi (Gerald).
- Meghalt! - vágom rá hirtelen ötlettől vezérelve. - Szökni akart és a báró emberei megölték, csak ennyit árult el. - vonom meg a vállam. - De mi csak felbérelt zsoldosok vagyunk erre a munkára, amit úgy néz ki elvégeztünk. A báró megtett mindent, hogy megmentse jó lakosait.
- Megtett mindent? – néz rám hitetlenkedve az egyház lovagja. - Látta, min csámcsogtak azok a dögök? Maga szerint ez megmentette a lakosokat? – támad nekem.
- Egészen pontosan hol bújkált ez a kultista? Hol kutakodott, hogy egész idáig senki sem vette észre? – fejeli meg a kérdést a Könnyűléptű.
- Emberek...akármit is akarunk tenni, tegyük gyorsan. Nem hiszem, hogy jót tesz nekünk, ha itt állunk a füstben. Ha tovább akarunk menni, legalább essünk túl rajta gyorsan. – sürget minket a háta mögött álló társa (Leo).
- Láttam és mi köze ennek a báróhoz? – nézek keményen a nővér szemébe. - Jöttünk, hogy megöljük őket, ahogy mondtam és ez igenis megmentette a lakosokat, vagy nem így látja? - állom a lovagnő tekintetét, miközben a pokolba kívánom Herr "Boroskát"
- Jól van, csak folytassátok így a veszekedést. Valaki álljon a füst kellős közepébe, kíváncsi vagyok az élettani hatásaira. – szólal meg Cynewulf is, lapos pillantást küldve felém. - Nem a báró idézte ide ezeket a szörnyeket, neki tudomása se volt erről az egészről, Őt is ugyanúgy megvezették, ahogy itt mindenkit. Ha kopogtatni akartok az ügyeletes rossz fiúnál, keressétek meg a Hoshekh névre keresztelt Mélységit, biztosan szívesen látna titeket.
- Én egyébként a mélységi miatt aggódnék, nem a halott kultista miatt, mert ha a vérét használták, itt kell lennie a közelben. - erősítem meg Cyne szavait, bár én nem akartam ezt a többiek orrára kötni, de már mindegy.
Egy pillanatra kihuny minden fény, csak a sötét elf szava hangzik továbbra is szenvtelenül.
- Mit mondtam, kint beszéljük meg a dolgokat. A farkasok már nem mennek innen sehova, de Mi sem fogunk ha tovább álldogálunk itt.
A nő Cynewulf-hoz lép.
- Te aztán tudod, hogy vond magadra a figyelmet.
Lassan mindenki megindul kifelé, ahogy én is.
- Nem. Nem mentett meg senkit. Ideküldte magukat feltakarítani az lehet. Honnan tudta a kegyelmes báró úr hogy mi fogja önöket itt várni, mit kell megölni, mikor alig egy órája támadtak rá az első falusiakra? – hallom a nővér hangját felcsattanni magam mögött, de nem állok meg, úgy sem fogjuk megúszni, hogy kinn ne folytassuk ezt a kényelmetlen beszélgetést.
A fene se gondolta, hogy ilyen népségbe botlunk, lehet, hogy nem ezekkel a dögökkel vívtuk az utolsó harcot itt a bányánál?

30Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Szer. Ápr. 12, 2017 2:01 pm

Lamia von Nachtraben

Lamia von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

//köszönöm a megértést és türelmet, ez még az előző reag pótlása. folyt.köv.//

A félangyalon látszik a tettre készség, ahogy sietős léptekkel követi a páncélos Kristin Angelikát. Bár az ő viselete fölött, melyet egy tóga és kabát alkot, nincs fémlemezek alkotta védelem, s ő maga vékony és fiatal mind korra, mind kinézetre, mégis valami intenzív jelenlét, valami különös erő aurája lengi körbe.
Egyértelműen kiütközik a tömegből, s nem csak egy pár hófehér szárnyával, melyek hűen tükrözik lelki állapotát - ha feszült, ha csüggedt, ha más - de aranyszínű íriszei és hajának ezüstös szőkesége is elárulják az angyalvért, ami az ereiben folyik.
Szorosan társnője nyomában marad, miközben pillantásával a falusiakat figyeli. Nem kell messzire menniük, hogy felfedezzék, a jelenlévők kisebb tömegben állnak valakik körül s heves szóváltás alakult ki a két csoport között. S hogy közelebb érnek, már azt is ki tudják venni, mit beszélnek.
- Szörnyeket hoztatok ránk! - hallatszik egy dühös hang.
- Csak ennyien élték túl? De hát olyan sokan elmentek! - hallatszik máshonnan. A tömeg dühös, de még inkább kétségbeesett.
A körben állók annyira belemerülnek, hogy alig veszik észre őket, ám a lovagnő nem késlekedik, s hamarosan utat nyit számukra a páncélja keménysége.
- Nyugalom, mindenki nyugodjon le! - ordítom hallatszik egy ordítás, s Ada csak egy villanásnyi időre látja, hogy a kiabáló férfi egy kardot lenget maga előtt. - Aki lement az mind vállalta a kockázatot, és semmilyen szörny nem jött ki onnan! Nincs ok a hőbörgésre!
- Komolyan egy karddal fenyegetőzve próbálja lenyugtatni őket?! Ezek szerint eddig nem voltak ilyen... lények a bányában? – csendül egy Ada számára erősen ismerős hang, de a további beszéd belevész egy magasztos, jó kiállású, elegáns nő beszédébe, aki társával beáll a karddal hadakozó férfi és a falusiak közé.
- Lám mégis valóra vált, mit a rémálom ígért nekem! Mit kell látnom? - kezdett bele patetikusan lehetőleg úgy, hogy mindenki rá figyeljen - Mind tudtuk, hogy a gazdagság bajt és bánatot is fog magával hozni. És mégis, a pokol érce nem volt képes szétszakítani az egységünket egészen mostanáig! Mit számít az, hogy valami garázdálkodik ott bent a tárnákban. Nincs az a pokol, amire együtt ne lennénk képesek. Mert itt az alkalom, hogy végre biztosítsuk azt, mit eddig nem adatott lehetőségünk: a jövőt! Együttes erővel egy jobb világot teremthetünk gyermekeinknek! Én ugyan nem láttam, miféle látomás ólálkodik ott lent a tárnákban, de hiszem, nincs az a vész, melyet együttes erővel ne tudnánk elűzni. Mert az egység az, ami miatt egyáltalán itt lehetünk! Rajta hát, űzzük el együttes erővel azokat a rémálmokat!
- Ti hoztátok ránk ezeket! - kiáltja oda Maria szónoklatára egy falusi.
- Így van, eddig semmilyen szörnyek nem voltak itt, békés faluban éltünk! - kiabálja egy másik nő. Egy kölyök egy kővel meg is dobja Leont, bár aprócska így különösebb fájdalmat nem okoz vele.
Ekkor érnek át a tömegen, hogy szembe nézzenek a kalandorokkal.
- Mi folyik itt? Kik maguk? – néz végig rajtuk a lovagnő és felsóhajt. - Ez a nap egyre jobb és jobb, előbb árnyfarkasok, most Átkozottak. A falut akarjátok prédálni?
De a falu népe nem nyugodhat, felbolydultak, dühösek, sőt kétségbeesettek.
- Nem vagyunk harcosok, csak egyszerű bányászok!
- Azt hiszitek csak mert kardotok van bármit megtehettek?
A nefilim egy féltenyér nagyságú kerek foltot lát elsuhanni, s az a kardoskodó férfi fején koppan. Elvetették hát az első követ... Most már akkor is közbe lépne, ha a lovagnő külön nem kérné rá.
A kalandorok és a falusiak tovább vitatkoznak egymás között, s most már felismeri, kié az ismerős hang, amit az előbb hallott. Az a vámpírnő áll előtte, akivel nem is olyan rég egy mélységi uralta könyvtár mélyén találkoztak először. Mikor a tekintetük találkozik, a nő szólítja meg őt először.
- Androméda, ugye? Mit keres itt? - kérdezi kíváncsian.
- Igen. – feleli ösztönösen, tekintete és arca szokás szerint olvashatatlan, de hangján érződik a meglepettség. - Segítek Kristin Angelikának visszaállítani a rendet a faluban.
Sem akkor, sem most nincs rá különösebb oka, hogy ellenséges legyen vele, bár különösnek tartja a felbukkanását. S ahogy sem akkor, sem most nem tudja meg a nevét, illetve a szándékát.
Tekinetét ekkor egy levegőért kapkodó fiú vonja magára. Ő nem érzi a démonokat...de a démonok megérzik őt és ezt ő is tudja. Kristinre pillant nyomatékosan, ám ekkor egy almanagyságú fénygömb jelenik meg szinte a semmiből, s lassan beúszik közéjük. A jelenést Egan Tyr Foley holdpap követ a velük ellentétes irányból.
Egyre többen vannak, az elegáns nő tovább szónokol, a zsivaj nem csitul... Ada fél lépésre áll a lovagnő mögött, s hallja félig lemondó sóhaját, ám amikor megszólal, a csüggedés nem érződik a hangján. Nyomatékosan beszél, és tisztán.
- Kérem, térjenek vissza a házaikba. A Katedrális és Ernest atya kérésére küldtek ide, keresztes lovag vagyok és az önök érdekeit képviselem. Bízzanak bennem, ha szörnyek ha haramiák, én és Andromeda nefilim kisasszony megoldjuk.
A nefilim továbbra sem téveszti szem elől a fiút, akit démonnak vél, de most ő is a falu tépelődő lakói felé fordul, s lassan széttárja a szárnyait Kristin Angelika mögött. S a falusiak lassan megértik, hogy a sorsuk már egy felsőbb hatalom kezében van, melyet a lovagnő képvisel.
- Nővér, biztosan meg tudja oldani egymaga? A kalandorok veszélyesek ám?
- Hallgassunk rá, az úr szolgája...
- Az Úrnak legyen hála, hogy az egyház végre segítséget küldött! Űzzék el innen a betolakodókat!
A tömeg lassan oszlik, de amikor meglátják a kis tér fölött a fénygömböt ismét bizonytalanul néznek körbe, hogy ez már megint micsoda, bár a fénytől szerencsére azért nem ijednek meg. Egy kislány lép oda közben a térdeplő fiú mellé. Maga a megtestesült ártatlanság.
- Bácsi... betegnek tetszik lenni?
A kislány szavaira idegesen rezzen össze a ‘bácsi‘, majd felnéz rá.
- Romlott éltelt ettem...jól leszek - mondta, miközben feltápászkodott és Ada felé fordította a tekintetét.
A félangyal viszonozza a tekintetét, s mindaddig rajta pihenteti, míg a kalandorok között újabb szóváltások alakulnak ki. Egan Tyr Foley holdpap visszatér, s úgy tűnik ő is ismerőse a vámpírnőnek, amit Ada egyre érdekesebbnek talál.
- Látom egy csónakban evezünk. - szólította meg Kristint az előbb szónokló nő valamivel alacsonyabb hangerővel - Gyümölcsöző lehet, ha együttműködünk...
Ada talán először kívánja, hogy választotta volna inkább a másik utat, mivel tudja, hogy apostolaik megérzik a hazugságot, az őszintétlenséget.
- A társa démon. - jegyzi félig Kristin Angelikának, félig Mariának. Nem tudja, hogy mennyit számít ez a lovagnőnek jelen helyzetben, de tudnia kell, ha nem sejtené. Ekkor a vámpírnő is közbeszól, s csatlakozik fajtársa javaslatához:
- Nos, szerintem nem rossz ötlet legalább az információmegosztás. A bányában a szörnyekből hasonló testnedvek folytak, mint abból az idézett vacakból a könyvtárnál - biccent Ada felé - És fentről jöttek, természetes járatokból, legalább is azt hiszem. Más? - pillant körbe.
Ada nem akar hinni a fülének, a szemei elkerekednek miközben viszonozza Eiryn pillantását. A testnedvek, avagy a trutyi... az egy jellegzetes dolog, ami egy másik jellegzetes dolog nyomát igazolja, amit mélységinek hívnak. Ada nem érti, nem ismeri még elég jól őket ahhoz, hogy kitalálja, miféle indítékok vezérlik őket. Ő vak gyűlöletet, puszta gonoszságot sejtett róluk míg nem látott maga is egyet és élte meg egy másik 'munkálkodását', eddigi találkozásai sokféle sajátságot mutattak, teljesen belezavarodik... a sakktábla jut eszébe Sabriyah sátrában.
- Én ismerem őt... A könyvtár egy angyalromhoz tartozott, de már beomlasztották, miután kijutottunk. Egy fenevadat akartak felébreszteni emberek, akik kultistáknak nevezték magukat, és egy szörnnyel támadtak ránk.
Egészíti ki Eiryn szavait a lovagnő felé. Krisin Angelikán látszik, hogy kezd bele zavarodni a sok szálba. Andromeda nem csodálja, ha nem lett volna ott, maga sem tudná, mire vélje a sok információt, de valahol a tudata peremén érzi, amire a vámpírnő is utal, hogy talán a dolgok összefüggenek, vagy legalábbis kísértetiesen hasonlatosak.
- Szívesen jutok közös megegyezésre, amennyiben az nem károsítja meg sem a falut sem a lakóit, frau... Megkérdezhetem a nevét és hogy ki is ön voltaképp ebben a kis társaságban? - feleli a lovagnő Marianak, majd kitekint a csoportból. - Maga pedig ne kullogjon csak úgy el miután kardot rántott egyszerű parasztokra! - szól fennhangon a férfira, akit először pillantotta meg, s aki most nekik hátat fordítva kullog a falusiak nyomában.
S míg Maria von Neulander bemutatkozik, a nefilim azt teszi, amiért ide jött. Kristin Angelika meghosszabbított akarataként követi a férfit, majd elé kerül, szembe fordul vele és megáll előtte. Egy szót nem szólnak egymáshoz. Viszont a távozó visszafordul, pontosan oda, ahonnan jött és megáll a beszélgetőktől nem messze. Ada most őtőle áll egy lépés távnyira, félig mögötte. Addig nem engedi el, amíg a lovagnő úgy nem rendelkezik, jelenléte és pillantása néma parancsával tartja sakkban.
- Szerencsére már van tervünk. - mondta Maria Kristinnek - Az üregek nagy része vájott, de találtunk olyan járatot, ami természetes és eredetileg is ott volt. Arra kell keresgélnünk. Ugyan alig pár pillanatra voltunk lent, de könnyűszerrel meg tudjuk találni a helyes utat.
- A kérdésem még mindig áll. Kik maguk, mit kerestek a bányában és mit találtak. Ne haragudjon, Frau Maria de nem tudom ilyen sebességgel követni a kifinomult észjárását úgyhogy jó lenne előbb az alapokat tisztázni. - rázza meg a fejét Kristin.
Ám ekkor az előbb meglépni igyekvő férfi is megszólal:
- Aranyásók vagyunk, mind ahányan, és farkasokra hasonlító szörnyetegeket találtunk lett a bányában. Többen oda is vesztek.
- Én nem aranyásó vagyok, csak ékszerész. – csatlakozik hozzá a vámpírnő is. - Pusztán felmérem, hogy mennyire lesz érdemes erről a vidékről beszerezni az alapanyagaim. Egyébként Eiryn Nebelturmnak hívnak, örvendek a vidám megismerkedésnek.
- Ha azt mondanám, hazárdírozni jöttem, úgyse hinnék el - vonta meg a vállát Maria. - de legyen elég annyi, hogy egyezik a célunk. Azt a sötét teremtményt keressük, amire gondolom önök is vadásznak.
- Aranyásók? Tudja, hogy aranyat nem karddal szokás ásni? Vagy számított szörnyekre? - néz összeszűkült szemekkel Leonra, majd a vámpírnőre. - A célunk pedig nem hiszem, hogy egyezne. Mi a falu békéjét és az Úr törvényeit képviseljük, de ameddig csak a veszély elhárítása a céljuk talán hajlandó vagyok meghallgatni mit akarnak tenni ellene.
- Az én nevem Egan Tyr Foley, Holdpap. - szól közbe a sötételf - Én a közösségnek szeretnék jót, s nem másnak. Egy családot már meggyilkoltak Milingenben, pusztán az arany miatt. Szeretném, ha nem lenne további ilyen eset.
- Hölgyem - mondja a kardoskodó férfi. - szerintem Ön sem menne sehova a fegyvere nélkül. De nem vagyunk rablók sem - intézi a szavait a sötét elfhez - egyszerűen élni akartunk az arany adta lehetőséggel. – megfordul, mintha keresni készülne valakit, de a mozdulat annyiban marad. Talán volt egy társa is.
A vámpírnő csak sóhajt a fejleményekre.
- Nos, az úgy tűnik, mindenki érdeke, hogy a bánya újból szörnymentes legyen. De hogy akarják ezt elérni? Nem hinném, hogy jó ötlet lenne visszamenni. Nem mind rendelkeznek az éjszakai látás képességével, és azok a dögök nagyon sokan voltak...
- Ahogy a kisasszony is mondja, a célunk egyezik, még ha az elsőre nem is tűnik úgy. A látszat néha csal, meg fogja látni...
- A bányát fáklyákkal ki lehet világítani – szól Egan Tyr Foley a vámpír nőhöz, majd a többiekhez fordul:
- Közös cél? Akkor fel tudna világosítani végre, hogy milyen lényekkel állunk szemben, azon kívül, hogy farkasoknak tűnnek, akik árnyékból ugranak elő.
Újabb sóhaj kél, ezúttal Kristin Angelika páncéljának mélyéről.
- Sajnos egyet kell értenem a tündével, ideje lenne tisztázni a dolgokat. És arra nincs jobb mód mint összerakni a morzsákat, amit tudunk és kisöpörni onnan az átkozottat. Ha azonban addig valakinél egy uncia aranyat is meglátok az inkvizíciónak fog felelni érte! - veszek fel egy lehetőleg szigorú arckifejezést
Most már a nefilim is közelebb megy hozzájuk. Végignéz rajtuk, úgy fest, mindenki kész visszamenni akármiért is. A vámpírnő kétkedő tekintetében visszhangra lel, ami saját aggályait illeti. Túl különbözőek, talán jobban járnának, ha hagyták volna elmenni a kardost, és a démont a barátaival nem engednék a hely közelébe. Ám Kristin Angelika már eldöntötte, hogy megtűri őket, a feltételeket is kiszabta. Miután a többiek hozzáadták a morzsáikat a lovagnőre pillant.
- Ha mágia teremtette őket, talán a teremtőik is a közelben vannak. - néz a bányára.
A félangyal, mint szinte mindig ha átkos lényekről van szó, szinte türelmetlen a harcra, de nem indul addig, amíg társnője úgy nem dönt. S hamarosan újabb lángra kap a vita, ezúttal az aranyról van szó, s hogy kinek áll jogában meddig és miért a magáévá tenni. A félangyal üres tekintettel követi nyomon a beszédüket. Mindig is egy Törvény uralkodott csak, minden más szabály az égi mintának egy hitvány másolata, mégis fontos betartani, különben a világ rendje borul fel.
Ló tignóv...Ne lopj.
A démonfiú szavai zökkentik ki, aki farkas nagyságú fekete lényekről beszél. Lényekről, melyek nem állatok, melyeknek vérük sincs, helyette kátrány folyik a sebeikből. De fizikai testtel és anyagi valóval bírnak, a fájdalmat érzik, látnak, hallanak és talán valamilyen szinten még kommunikálnak is. És bestiák módjára harapnak, bestiák módjára karmolnak.
- Aki segítene kipusztítani az istentelen férgeket onnan azt szívesen veszem, aki nem az ne akadékoskodjon errefelé! – zárja le a vitát Kristin Angelika. S úgy fest, mindenki velük tart, kivéve a vámpírnőt. Vajon merre tarthat? Andromeda vet egy utolsó pillantást utána, majd a lovagnő nyomában elindul a bánya bejárata felé.

31Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Csüt. Ápr. 13, 2017 6:11 am

Vendég


Vendég

A csapat megindul a bányák felé, ám én csupán Kristint és Adát követem. Hosszúra nyúlik a gyaloglás, de én cseppet sem aggódok ezen tény miatt. Fiatal vagyok és életerős, lábaim pedig megszokták már a távolságot. Csendben nézem a tájat, miközben arcomról le lehet olvasni, hogy minden rendben van nálam. Nem tartok attól, hogy bármi megtámadná a társaságot, vagy belerondítana ebbe a jóízű hallgatagságba. A bányához érve feltűnik a bentről ordító sötétség, azonban ezen gondolatom nem osztom meg a többiekkel. Cserébe a következő kérdéssel állok elő.
- Noh itt vagyunk, ki gondolta meg magát? – teszem fel a kérdést, mert nem lehet tudni, hogy esetleg valakinek út közben inába szállt e a bátorsága. Ha most bemegyünk, akkor minden bizonnyal fennáll a lehetősége annak, hogy meghalunk. S ez egyáltalán nem vicces tény,
- Hozott valaki fáklyát? – hallom Kristin hangját, de a figyelmem máshol kalandozik. A bejárat környékét fürkészem, hogy nem e bukkanok rá valami valami fontos bizonyítékra. Örülök annak, hogy lefoglalom magam, mert a lovagnő kérdése után senki sem válaszol. Egy perc után a démon veszi magához a kezdeményezést, s indul be a bányába. Nagyon ráérősen, mint ha az idő nem sürgetné őt. Egy lángoló kardot idéz magának, hogy az segítse őt a lenti tájékozódásban. A két szövetségese minden további szó nélkül követi.
- Megteszi – hangzik el Kristin szava, aztán nem sokkal megszólal a zsoldosnak látszó alak -  Nálam... volt. Lent hagytuk. – mondja ki, aztán jobbára követem az egybe gyűlteket a tátongó sötétségbe. Számomra ugyan nem, de ezt nem kötöm senki orrára. Mikor benn vagyok, akkor egy kicsi izgalom úrrá lesz rajtam, mert kíváncsi vagyok ezekre a farkasokra. Ezenfelül a bányára úgy szintén, hiszen megfordul a fejemben, hogy lehet csupán ez egy átverés, amivel némi népszerűséget vívnának ki Veronia szerte. Haladunk egyre mélyebbre, mikor eszembe ötlik a bányavezető szavai.
- Csak ez az egy út számít, ami előre vezet. Vannak oldaljáratok, de azok el vannak hagyva. – magyarázom a többieknek, de ekkor meghallom az egyre erősödő csámcsogó hangot. Ez óvatosságra int ugyan, ám nem akadályoz meg abban, hogy előre merészkedjek. A jelenlevők közül én látok a sötétségben a legmesszebbre, mindenféle mágia vagy varázstárgy nélkül.
- Látsz valamit, sötét tünde? – érdeklődik a lovagnő, aztán picivel utána hozzáteszi. - Nem lehet, hogy pont az oldaljáratokból jönnek ezért nem vette őket észre senki? – szól hozzám. A démon babrál valamit, csupán e két sz hallatszik tőle.
- Természetes járat
A csapat többi tagjával nem tudom, hogy mi a helyzet. Egyik részről, egyáltalán nem nézelődök hátra, bízva azokban, hogy semmi nem lep meg hátulról. Másik részről a csámcsogás túlságosan leköt. Kettőt lépek, s Kristin szavaira válaszolok, a tőlem jól megszokható módon.
- Egyelőre semmit. A bányavezető elmondása szerint az oldaljáratok nem futnak bele természetes képződményekbe. – magyarázom neki, miközben a láthatáron felbukkan egy árnyfarkas. Megállok hirtelen, aztán halkan a többiekhez szólok.
- Készüljetek, farkasok – figyelmeztetem őket, hogy bizony előre láthatólag harc következik.
- Végre – hangzik a démontól, majd kicsivel később a következőt. - Még mindig nem szoktam meg... – morogva mondja ki. A farkasokat nézem, mikor mellettem Ada elhalad, miközben számomra még ismeretlen nyelven mormol egy szöveget. Feje felett egy aranykorona jelenik meg. Mi vagyunk elől, s én cseppet sem bánom. Fel akarom mérni, hogy ezen négylábú állatok mire képesek? Mit jegyezhetek le az utókor számára? A kezdeményezést én átadom a farkasoknak, de természetesen felkészülök a harcra. Megvetem a lábam ahol vagyok, majd várakozom mit fognak csinálni. Ebben a helyzetben tán engem verhetnek át a legkevésbé, hiszen nincs olyan árnyékos hely a közelben, ahol megbújhatnának. A felém közeledőre elkezdek varázsolni egy Holdport, aztán várom a hatást, hogy mi fog vele történni? Kristin azonban másképp gondolja a harcot, így nem tudom mitől vezérelve, de kisegít.
- Maradj mögöttem! – lép be elém végül, engem védve ezektől a furcsa dögöktől. Kardjával döfésre kész, miközben pajzsát maga előtt tartja. Érdekes. Mögöttem tán a démon hangját hallom?
- ...Ideje elkezdeni – ennyit mond csupán, s ami utána történik, azt nem látom, hiszen a saját célpontomra figyelek, ami most Kristin védekező eszköze előtt található. Tán a szemem sarkából valaki előre tőr a farkasok felé. Magamban úgy vélem, hogy elég meggondolatlanul cselekszik. Teljesen hátulról kiáltást hallok.
- Farkasok? – kérdez rá elég röviden, azonban én nem válaszolok rá. Valahonnan ismerős a hangszín. - Szóródjatok szét, ha lehet. – ezen szavak jutnak előre következő körben. Ekkor jut eszembe, hogy honnan ismerem ezt a hangot. Ez az a nő, akivel volt egy kalandom a mocsárban. Nem kell sok ahhoz, hogy egy ismeretlen alak is megszólaljon.
- Túl sok a kaszabolós egyén az én ízlésemnek. Most kajak, én mit is csináljak? – tűnődik hangosan. Nincs időm, hogy a többiek küzdelmére figyeljek, mert a Kristin pajzsán koppanó farkasom tökéletesen leköt. Cseppet sem szeretnék védekező szerepben feltűnni, így Kristin jobb oldala felé kilépek. Ha megpillantom a farkas egy pici részét, akkor teljesen felé fordulok, majd felé indítok egy Égi Pengék varázslatot. A lovagnő velem együtt dolgozva támad a dögre. A környezetemből annyit érzékelek csupán, hogy a környezetemben mágia jön létre. Jön Amytől egy figyelmeztetés.
- Ezek mélységi vérrel fertőzöttek, nem csupán sima farkasok, vigyázzatok velük. Ki tudja mit okoz, ha megkapnak valakit. –  mikor ez megtörténik, akkor nemsokára újra megszólal az ismeretlen férfihang.
-  Na MOST már buli van! – hangzik és később hozzáteszi. Na nézzük csak, kedveskéim, hogy mi van belőletek több? Farkaska vagy Jancsika kísérlete?   – mondja, aztán nehezen arra leszek figyelmes, hogy az engem támadó farkas holtan fekszik előttem. Meglepődök annyira, hogy a továbbiakban csak annyit tudjak csinálni, hogy egyelőre az előttem zajló tevékenységeket lessem. Mikor úgy sikerül észhez térnem, akkor egy Segítő fénygömböt dobok azon helyre, ahol úgy vélem a legtöbb bestia található. Annyit észlelek a körülöttem zajló eseményekből, hogy mellőlem eltűnik Kristin, hogy a nefilimet segítse.
- Leo, cseréljünk kardot – hangzik valahonnan, így a harc sűrűjében nem tudom eldönteni, hogy pontosan ki mondta ezen szavakat.
- Dracon, baszki, a francot csinálsz?! –  ez hallatszik, így egy picit azon irányba fordulok. A harcok végül befejeződnek, így csupán az a kérdés, hogy mi a fene irritál ennyire? Tán a farkasok testéből jövő füst? Nem tudom. Kapok az alkalmon és a többiekhez szólok.
- Nézzünk széjjel, vagy menjünk ki? – teszem fel a kérdést, amire remélhetőleg kapok választ. Azonban ehelyett mindenki mással beszélget, így a legkülönfélébb szófoszlányok érnek célba nálam.
- Nem tudom. Sok förtelem van ezen a világon. A Sötétség? A Sötét Apostol? Ki tudja. De nem vagyok benne biztos, hogy csak ennyi volt belőlük. Jobban járnánk, ha szétnéznénk azokban az oldalsó tárnákban. Viszont még mindig áll, hogy aki aranyat mer kaparászni az egy hétig kukoricán térdelve fog vezekelni a gyóntatófülkében a falu templomában! – mondja a lovagnő, ami után egy másik személy szavai hangzanak el.
- A kérdés nem az, hogy hányan vannak még itt, hanem hogy hogy került beléjük a mélységi vére...nem akarom megkérdőjelezni senki erejét se, de egy mélységi ellen kevesek vagyunk. – szól a démon, azután azonban Amy szólal meg.
- A báró megbízásából jöttünk. Úgy tudjuk egy kultista műve ez, mélységi vérrel kísérletezett. De jobb lenne menni, fene tudja mi van ebben a füstben. – meséli el, miközben a csoport tagjai egymáshoz mennek, hogy egymással beszélgessenek. Végül a következő férfi hangra leszek figyelmes.
- Ha ez mélységi vér, akkor a mélységit lélegezzük be...szerintem se kéne itt maradni. – amihez később egy női hang csatlakozik. - A szentség nem hat erre a fura valamire?
Még sosem hallottam ezen szavakat, mármint a mélységi és kultista. Bennem feléled a kíváncsiság, annak ellenére, hogy itt idelenn egyre nehezebb megmaradni a különös füst miatt. Odalépek Amyhez aztán a következő szavakat intézem felé.
- A kultista idelenn él? – kérdezem tőle hangosan, hogy a többiek szintén hallják. A füst a tűréshatárom utolsó erős pontját támadja, ezért jobb ötletem nincs mint eltávolodni zene lényektől. Ha nincs több belőlük, akkor menjünk ki. Esetleg megkereshetnénk ezt a Kultástát. – szólok még hozzájuk, de már távolabbról.
- Ez jó ötlet, kedvem lenne társalogni vele... – ejti ki a szavakat a tudásdémon.
- Meghalt! Szökni akart és a báró emberei megölték, csak ennyit árult el. De mi csak felbérelt zsoldosok vagyunk erre a munkára, amit úgy néz ki elvégeztünk. A báró megtett mindent, hogy megmentse jó lakosait. – hangzik Amy szavai, ami bőven elég számomra, hogy ne idebenn ácsorogjak.
- Megtett mindent? Látta, min csámcsogtak azok a dögök? Maga szerint ez megmentette a lakosokat? – csattan fel a lovagnő, s hangjában érzem azon ingerültségi fokot,  amit én személyesen megtapasztalhattam már.
- Egészen pontosan hol bújkált ez a kultista? Hol kutakodott, hogy egész idáig senki sem vette észre? – teszi fel a kérdést a tudásdémon, aztán egyik szövetségese szintén szól.
- Emberek...akármit is akarunk tenni, tegyük gyorsan. Nem hiszem, hogy jót tesz nekünk, ha itt állunk a füstben. Ha tovább akarunk menni, legalább essünk túl rajta gyorsan. – ekkor én már elég távol voltam ahhoz, hogy ne legyen annyira zavaró a füst jelenléte.
- Láttam és mi köze ennek a báróhoz? – mondja a régi ismerősöm, de később még másnak is szól Jöttünk, hogy megöljük őket, ahogy mondtam és ez igenis megmentette a lakosokat, vagy nem így látja? – hangzik Amytől.
- Jól van, csak folytassátok így a veszekedést. Valaki álljon a füst kellős közepébe, kíváncsi vagyok az élettani hatásaira. Nem a báró idézte ide ezeket a szörnyeket, neki tudomása se volt erről az egészről, Őt is ugyanúgy megvezették, ahogy itt mindenkit. Ha kopogtatni akartok az ügyeletes rossz fiúnál, keressétek meg a Hoshekh névre keresztelt Mélységit, biztosan szívesen látna titeket. – szól a fajtársam.
- Én egyébként a mélységi miatt aggódnék, nem a halott kultista miatt, mert ha a vérét használták, itt kell lennie a közelben. – végszóként a tudásdémon beszédének hangja jut el hozzám. Végül a többiek beszédét kizárom az elmémből, s nyugodtan kisétálok a barlang elé. Ott keresek egy kényelmesebb helyet magamnak, hogy meditáljak a Holdfényben.

32Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Csüt. Ápr. 13, 2017 1:40 pm

Vyrath

Vyrath
Kísértő
Kísértő

A társaság nem beszédes, vagy mindenkit lefoglal az előttünk álló fenyegetés így a bő két fertályórányi menetelésben csak a csizmám csikordulása szakítja meg a néma csöndet. A városka kellemesen egyenes, döngölt földútjai lassan elfogynak a talpunk alatt, helyette csak a szapora munkáslábak által letaposott csapás marad a bánya sötéten tátongó bejáratáig. Sosem voltam még bányában és nem is láttam hasonlót így szinte ösztönösen taszít hátra a bizonytalanság.
- No, itt vagyunk, ki gondolta meg magát?
Egan Foley modora szokásosan a helyzet megkívánta komolyság fölött lebeg, egyelőre azonban fontosabb dolog foglalkoztat, mint a sötételf furcsa szava járása.
- Hozott valaki fáklyát? - nézek szét a mögöttem felsorakozott vakmerő jelentkezőkön, de senkin nem látom a magabiztos helyeslést. Az aura borzongásával körüllengett démon előrelép, lassú, kimért léptekkel, mintha közben számolgatná minden mozdulatát. Ahogy a bánya sötét levegője beszippantja feje fölötti magasságban szikra gyúl és egy lángoló kard alakját ölti fel, hasonlóan mint a tapasztaltabb keresztesek egyik áldása.
~ Uriel? ~ szemöldökeim kétkedve ugranak össze, de óvatosan megrázom a fejem. ~ Nem, az kizárt dolog. Ez egy démon, egy átkozott, az angyalok ereje nem kísérheti. És egyébként sem az acélt öleli körbe tűzzel, hanem mintha maguk a lángok alkotnák a pengét. Érdekes ördöngösség ez.
- Megteszi. - bólintok, mivel a mágia elég fényt ad, hogy kiszorítsa a sötétséget és látni engedjen minket, legalább is egy bizonyos körben. Ha ilyen körből észrevesszük, a titokzatos rémfarkasokat már tudunk lépni ellenük. Gyorsan zárkózom fel a démon mellé, rögtönzött ütköző sorunkat annak tünde társával zárva le, és mint az idegen földön, csatában kúszó felderítők lépésről lépésre, minden neszre figyelve haladunk előre. Igaz a bölcs I. Károly úgy mondta, „Sötétben kézen fogva járnak a bölcsek”, de a fiúból áradó démonlég így is elég kellemetlenül kaparja a koponyámat és a hajam tövét, nem akarom a testi érintkezést is megtapasztalni vele.
- Csak ez az egy út számít, ami előre vezet. Vannak oldaljáratok, de azok el vannak hagyva. -szólal meg a holdpap, szavai súlyos visszhangot vernek a tárna ürességében. Váratlanul átnyomakodik a démon mellett, szemét meresztve a mágia fényén túli sötétbe.
- Látsz valamit, sötét tünde? - Ekkor érik el a fülem az undorító, nedves cuppanások és apró koppanások, amelyek a kutyák marakodásának hangjaira emlékeztetnek egy zsírosabb konc fölött. Magam elé emelem a pajzsomat, kardom hegyét annak széléhez illesztve és lassú félkört írok le a sarkamra támaszkodva. - Nem lehet, hogy pont az oldaljáratokból jönnek ezért nem vette őket észre senki?
A démon mellettem érdekes formájú talizmánt vesz elő, és kétségem sincs, hogy valami általam ismeretlen varázslatra készül.
- Természetes járat.
Láthatóan a mágiának nincs látványos hatása, mert körülöttünk nem történik semmi. Egan Foley pár másodpercig mereszti a szemét, aztán megrázza a fejét.
- Egyelőre semmit. A bányavezető elmondása szerint az oldaljáratok nem futnak bele természetes képződményekbe. - Vitatnám, hogy ez miért teszi őket abszolút érdektelenné, de nincs időm veszekedni a holdpappal ugyanis a marcangolások hangjai egyre erősödnek.
- Készüljetek, farkasok. - szól a sötét tünde, ám addigra már mind megpillantjuk az előttünk nyammogó ellenséget. Hárman vannak, legalább is egyelőre. Az ’árnyfarkas’ találó megközelítés volt, valóban olyanok mint az átlag erdei ragadozók, de bundájuk között valami ősi, rettegést keltő sötétség honol. Ahogy tompa fénnyel megcsillanó szemeik felénk fordulnak a felismerés szikráját látom bennük fellobbanni, így nem késlekedem. Kioktattak minket a taktikáról és a harci formációkról, a csapatharcról és elég időm volt átgondolni a stratégiát. A démon mágus, az idézet kardból és a ruhájából is látszik, valamint ebbe a kategóriába sorolható Egan Foley is. Andromeda valahol a varázsló és a harcos mesterség között van, de nekik hármójuknak a legkevésbé védett a testük a támadások ellen. A tünde két kardot hord, így harcmodora magában foglalhatja a hárítást, a fiatal kardforgató férfi pedig egy szál karddal készül csatába, így mi hárman kell képezzük az ütközősort.
- Végre! - szólal meg elszánt vadsággal a démon, és aurája hirtelen kétszeresére erősödik, amitől megakad a lélegzetem és önkénytelenül a számhoz kapom a kezemet. Láthatóan ő sem szokott még hozzá az ellenség érzetéhez és a nefilimből áradó szentséghez, mert megbicsaklik a lépése és összegörnyed.
~ Helyes, maradj inkább hátul. Nem tanácsos köpenyben élre menni.
Mintha csak meghazudtolni akarnának, Egan Foley és Andromeda is ellép mellettem, egyenesen a farkasok felé tartva. A félangyal homloka fölött aranyló korona ragyog, ám a szövetruháján kívül nem védi semmi, ahogy a holdpapot sem. Megdöbbenve nézek a két mágusra és állkapcosm izami elernyednek a korábbi feszülésből. A sötét tündét megszoktam, hogy bolond módra harcol, már első találkozásunkkor is bebizonyította, de Andromeda meglepett.
- Amatőrök… - morgom bosszúsan, ahogy az első farkas vértől csöpögő pofáját Egan Foley felé fordítva nekikészül az ugrásnak. Két hosszú lépéssel termek mellette, és ahogy a fenevad karmai megcsikordulnak a bánya talaján és testét előre löki, pajzsomat magam elé emelem, és teljes testsúlyomat latba vetve nekifeszülök. A fém keményen csapódik a csontnak és a közöttük megbújó izmoknak, a farkas azonban meglepően nehéz így kis híján elvesztem az egyensúlyomat. - Maradj mögöttem! - vetem meg a lábam Egan Foley előtt, pajzsomat védekezően magam elé tartva, míg kardom döfésre készen magam mellé emelem.
- Farkasok? - szól egy ismeretlen hang, ráadásul mögülünk. A falusiak közül lenne valaki olyan bátor, hogy utánunk jön segíteni? - Szóródjatok szét, ha lehet.
~ Még több amatőr! ~ sóhajtok fel, de nem veszem le a szemem a vicsorgó bestiáról. Andromeda koronájából vakító fény villan meg, eltalálva az egyiket a másik két farkasból, amitől azt azonnal lángok borítják be. A szent lángok égetve rágják magukat a dög szőre alatti sötétségen keresztül, közben szinte nappali fényességgel borítva be a barlangot, amelynek bejáratában csatát kezdeményeztünk. Hét ronda, vicsorgó pofa fordul felénk a tárna belsejéből, hét, vértől megrészegült ragadozó rohan kaparva a kis csapatunk felé. Megtorpanok, szemeim a félelemtől kitágulva merednek előre, izmaim megmakacsolva magukat nem engedelmeskednek a parancsnak – nem a farkasok okozzák, hanem a tűz. Ugyanúgy lobog és lángol, mint aznap a Nagytemplom előtt… Nálam senki nem tudja jobban, mire képes a gonoszok gyújtotta tisztító tűz. Egan Foley kilép a jobb oldalam felé és ujjairól a hold fényéhez hasonló pengék indulnak meg, végigszántva a farkas bundáját. Az fájdalmasan vinnyog és a tünde felé fordítja a tekintetét, ami elég, hogy visszarántson a valóságba. Gyakorlottan, szinte ösztönösen lépek ki, kardom körbefordul az ujjaim közt így egy hátradöfés szerű mozdulattal, a lendületet kihasználva döföm bele a véreres, ádáz szemek közé a pengét, jó két hüvelyknyire. A dög utolsó vicsorgó kaffogással múlik ki, de még koránt sem örülhetünk. További hét maradt még, és bár mindenki becsatlakozni látszik a harcba nem tűnt biztosnak a győzelmünk.
~ Uram, te, aki erőt adtál Dávidnak a filiszteus Góliát ellen, aki győzelemre vezetted a választott népet, aki leomlasztottad Jerikó falat, adj nekünk erőt a sötétség ellen!
Ujjaim ösztönösen fonódnak rá a nyakamban lógó kereszt láncára és magam elé veszem, a páncélom fölé, mintha attól várnék igazolást. Mert az Úr velünk, ki lehet ellenünk?!
- Ezek mélységi vérrel fertőzöttek, nem csupán sima farkasok, vigyázzatok velük. Ki tudja mit okoz, ha megkapnak valakit. - Lopva hátrapillantok a beszélőre, megpillantva a két alakot akik a segítségünkre jöttek. Az egyik egy nő, durva bőrpáncélban, kezében egyszerű, természetes lángoktól égő karddal, a másik pedig egy sötét tünde, fehér mint a holdvilág, de arcán sokkal eszelősebb boldog vigyorral mint Egan Foley komoly mindent tudó gőgje.
- Na MOST már buli van! - A férfi hangja úgy hasít bele a morgásba, mint a fajdkakas tavaszi rikoltása, és utána iszonyatos nevetés követi. A földöntúli, kétség kívül mágikus hangtól bennem szakad a lélegzet egy pillanatra, de a Jégkereszt hűvös hidege a nyakamban elég, hogy összeszedjem a hidegvéremet. A farkasok rosszabbul viselték a varázslatot, fejüket lesütve, hátravetett fülekkel kezdtek hátrálni, ám a csapat nem kegyelmezett. Varázslatok villantak, Andromeda koronájából kicsapó fénynyalábok újabb farkasokat lobbantottak lángra, és a barlangban lassan szúrós, fullasztó szagú égett hússzag kezdett terjengeni. Elismerő pillantással követem a nefilim szent fényben fürdő alakját, aztán védelmezően mellélépek. Ha annyit tudok tenni, hogy megvédem az Úr angyalát, míg az elhozza a Seregek Urának ítéletét a sötétségre, hát azt fogom tenni. Újabb varázslatok villannak, csak a szemem sarkából követem, ahogy kék és fehér fények gyúlnak fel, a farkasok pedig sorban az elszabadított pusztító erő és az acél kegyetlen marásának martalékává lesznek. Alig vagyok képes elhinni, hogy vége a harcnak, ujjaim még mindig görcsösen szorítják a kardom markolatát, szemeim a következő ördögöt keresik, amire le kell sújtanom. Szemeim fájdalmasan tágultak ki, hogy a barlang félhomályában vaklálva keresem az ellenfelet, míg Andromeda hangja nem zökkent ki.
- Mit gondolsz, ki tette? Miért?
Lecsukom a szemem, míg légzésem visszaáll a nyugodt ütemébe, aztán hosszan fújom ki a levegőt és hüvelyébe csúsztatom a kardomat.
- Nem tudom. Sok förtelem van ezen a világon. A Sötétség? A Sötét Apostol? Ki tudja. De nem vagyok benne biztos, hogy csak ennyi volt belőlük. Jobban járnánk, ha szétnéznénk azokban az oldalsó tárnákban. Viszont még mindig áll, hogy aki aranyat mer kaparászni az egy hétig kukoricán térdelve fog vezekelni a gyóntatófülkében a falu templomában!
- Dracon...te rohadt...mocskos...szemét dög. - hallatszik a sötét tünde ócsárlása, amire érdeklődve követem a tekintetét. A szidás egy apró, gyíkszerű szárnyas valaminek szólt, ami jól nevelt módon nyelvet öltött gazdájának. Nem tudtam megállni a helyzet ellenére sem, hogy el ne mosolyodjak a sárkánygyík aranyos lázadásán, am láthatóan a sötét tünde feladta a küzdelmet. - Ott rohadsz meg! Örülök, hogy újra találkozunk, Ada. Bár valamivel jobb körülményeket képzeltem el a viszont látásra... - fordul a nefilim felé, mire nekem felszalad a szemöldököm. Újabb ismerős? Kezdem úgy érezni én vagyok az egyetlen, akit a legutóbbi összejövetelből kihagytak és aki nem a boldog viszontlátás örömét éli meg. - De egyelőre tipli van innen kifelé gyerekek, várjuk meg, míg elszáll a füst.
- A kérdés nem az, hogy hányan vannak még itt, hanem hogy hogy került beléjük a mélységi vére...nem akarom megkérdőjelezni senki erejét se, de egy mélységi ellen kevesek vagyunk. - lép közel a démon, amitől ismét verejtékezni kezd a homlokom. Kezdem azt hinni, hogy a démonlég érzékelésének megtanítása csak egyfajta propaganda lehetett, hogy ellehetetlenítsék a velük való együttdolgozást.
- Jó ötlet. Menjünk. - Helyesel Andromeda a sötét tündének, ám engem valami más köt le. A faluban még olyan bátor és nagyszájú kardos legény köhögve esett térdre és bármennyire haragudtam is rá a falusiak megtámadásáért sok pelyhedző állú újoncot láttam, aki megrökönyödött az első csatája után. Ugyanígy görnyedt Konrad is, de még Lothar sem bírta ki az első alkalmat, mikor egyetlen kardcsapása nyomán felnyílt egy bandita mellkasa. Csak én nem voltam közöttük, ugyanis az én első csatám sokkal régebben meg volt. Még azon a véres és lángok marta éjszakán, Hellenburgban.
- Elfogyott a harci kedv? - nyújtom a kezem az arca elé, a legkedvesebb és legféltőbb mosollyal, amit a csata után képes voltam kipréselni magamból. A fiú megragadja a kezemet és bizonytalanul bólint, ahogy felrántom magam mellé. Mellette egy szétnyitott fejű, ocsmányul szétroncsolt farkas hever, ami még nekem is megkeményíti az arcomat. Még egy utolsó vállveregetéssel próbálok belé lelket ölteni, de aztán valami más vonja el a figyelmemet.
- A báró megbízásából jöttünk. Úgy tudjuk egy kultista műve ez, mélységi vérrel kísérletezett. De jobb lenne menni, fene tudja mi van ebben a füstben.
~ Szóval a méltóságos báró úr végre hajlandó becsatlakozni a színdarabba. Kár, hogy elkésett a segítsége!
- Ha ez mélységi vér, akkor a mélységit lélegezzük be...szerintem se kéne itt maradni. - szól a tünde, engem pedig a puszta gondolatra is kiráz a hideg.
- A szentség nem hat erre a fura valamire? - kérdezi Maria, amire kedvem lenne elé dobni a szétégett farkasok tetemeit bizonyításképp.
- A kultista idelenn él? - fordul Egan Foley a lángoló kardos nő felé, de közben határozottan hátrál ki a szúrós szagfelhőből. - Ha nincs több belőlük, akkor menjünk ki. Esetleg megkereshetnénk ezt a Kultistát.
- Ez jó ötlet! Kedvem lenne társalogni vele... - hallom a démonfiú hangját, de koránt sem a megfontolt és praktikus pontossággal. Sokkal inkább a sötét tünde eszelős vérláza tűnik fel, olyan tónusban, ami önkénytelenül a kardom markolatgombjára vezeti az ujjaimat.
- Meghalt! - vágta rá kissé bizonytalanul a nő. - Szökni akart és a báró emberei megölték, csak ennyit árult el. De mi csak felbérelt zsoldosok vagyunk erre a munkára, amit úgy néz ki elvégeztünk. A báró megtett mindent, hogy megmentse jó lakosait.
- Megtett mindent? Látta, min csámcsogtak azok a dögök? Maga szerint ez megmentette a lakosokat? - csattanok fel ingerülten ekkora képmutatás láttán. Senkit nem mentettek meg, több ember meghalt ebben a bányában és ők ketten is meghaltak volna, ha mi nem jövünk le előre.
- Emberek...akármit is akarunk tenni, tegyük gyorsan. Nem hiszem, hogy jót tesz nekünk, ha itt állunk a füstben. Ha tovább akarunk menni, legalább essünk túl rajta gyorsan. - próbál sürgetni a nemestünde, de már rég nem érdekel a füst.
- Jól van, csak folytassátok így a veszekedést. Valaki álljon a füst kellős közepébe, kíváncsi vagyok az élettani hatásaira. Nem a báró idézte ide ezeket a szörnyeket, neki tudomása se volt erről az egészről, Őt is ugyanúgy megvezették, ahogy itt mindenkit. Ha kopogtatni akartok az ügyeletes rossz fiúnál, keressétek meg a Hoshekh névre keresztelt Mélységit, biztosan szívesen látna titeket. - csatlakozik be a sötételf is, de valahogy nem tud meggyőzni. - Mit mondtam, kint beszéljük meg a dolgokat. A farkasok már nem mennek innen sehova, de Mi sem fogunk ha tovább álldogálunk itt.
- Láttam és mi köze ennek a báróhoz? Jöttünk, hogy megöljük őket, ahogy mondtam és ez igenis megmentette a lakosokat, vagy nem így látja? - A nő állja a tekintetem, szóval ha mást nem azt el kellett ismernem, hogy bátor – avagy elkerülte az Egyház híre, bár ezt kizártnak tartom. - Én egyébként a mélységi miatt aggódnék, nem a halott kultista miatt, mert ha a vérét használták, itt kell lennie a közelben.
A fény hirtelen kialszik a barlangban, alig egy szívdobbanásnyi időre. Először megszökik a vérem dobolás a fülemben, hogy újabb sötét teremtmények tűnnek fel, de szavaiból ítélve a sötét tünde egyik, népének ügyes trükkjei közé tartozó mágiája lehetett csak.
- Nem. Nem mentett meg senkit. Ideküldte magukat feltakarítani az lehet. Honnan tudta a kegyelmes báró úr hogy mi fogja önöket itt várni, mit kell megölni, mikor alig egy órája támadtak rá az első falusiakra?
Sokan mondták már a rendben, hogy az Úr Vérebei közül nekem a legszorosabb az állkapcsom. Úgy éreztem valami gonosz és alattomos dologra kaptam rá és nem voltam hajlandó elengedni…

33Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Csüt. Ápr. 13, 2017 6:40 pm

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor

Reggel van. A Nap még épp csak hogy pislogott az égen, de ettől független engem már a rosszul lét kerülgetett. Enyhén szólva is morcos voltam, és ezen az se segített, hogy egész este csak forgolódtam az ágyban, vagy amikor végre sikerült elaludnom, rémálmaim voltak, olyanok, amelyekre inkább nem is akartam visszaemlékezni. Dracon a lábam mellett toporgott, szemmel láthatólag rá is átragadt a rossz kedvem és a morcos hangulatom. A fejemen csuklyával, össze vont szemmel figyeltem Boroskát, aki az udvaron csatangolt, keresve Jancsikát, aki valami titokzatos módon eltűnt. Valószínűleg nem nagyon örülne, ha megtudná, hogy miattunk nincs meg az inasa, azonban az a mocskos szemét jó helyen van ott, ahol most van és nem is szándékoztam élve kiengedni őt az alagsorból. Ha ennek az egésznek vége, még alaposan megkínzom és kivallatom, aztán amikor már nem lesz nekem semmi hasznom abból, hogy Ő még lélegzik, elvágom a torkát, mert megérdemli.
  Nem túl vidám hangulatomon csak tovább rontott, amikor megtudtam, hogy az a szerencsétlen barom minden tiltakozásunk és kérésünk ellenére három balfaszt bízott meg a kísérgetésünkkel. Nem bízott bennünk, ez biztos volt,és ennek elég nyilvánvaló jelét adta. Tény, hogy mi sem bíztunk benne, főleg azok után nem, amiket megtudtunk a pincében, de ez egyáltalán nem tett jóvá semmit sem. Végig néztem a jellegtelen ruhákba bujtatott szerencsétlenekbe és csak arra tudtam gondolni, hogy Ők is simán megérdemelnék a halált. Így aztán az öt főre duzzadt "sereggel" indultunk meg Milingen felé. Az oda felé vezető úton teljes némaságba burkolóztam és csak lapos pillantásokat vetettem a nyomorult környezetemre. Dracon megunta a társaságomat, és inkább a fejünk fölött repkedve próbálta valahogy levezetni a feszültségét. A lovak patájának ütemes kopogása volt az egyetlen aláfestő "zene" az utazásunkhoz, és már ez is kezdett idegesíteni, így örültem, amikor végre megérkeztünk az oly' sok bonyodalmat okozó faluba. A hangulatom eddigre már annyit romlott, hogy már alakoskodni se volt kedvem, főleg amikor megláttam a csőcseléket, ami az utcán gyülekezett. Szánalmas lények, amelyek képtelenek magukat megvédeni, ettől független a pofájuk nagyobb, mint Elatha főkapuja. Ők is megérdemelnék azt, hogy a pengémmel felnyissam a torkukat. Hmm...ha tovább folytatódik így a nap, a végén vérengző őrült leszek, aki szétcsap mindenkit a fenébe. Shea biztos, hogy örülne a gondolatnak és a változásnak. Na, már csak ezért se teszem meg. Ideje megint adni a felelőtlen, hülye selfikét, hogy ragaszkodjunk a felvett szerepemhez.

- Már csak ez kellett nekünk! Még több kalandozó!
  Valószínűleg ha egy kicsit gondolkozok, mielőtt járatom a pofámat, a dolgok máshogy alakultak volna és én is köntörfalazok egy kicsit, azonban tényleg, de tényleg semmi hangulatom nem volt ahhoz, hogy még ezekkel a hülyékkel is cseverésszek. Szerettem volna minél hamarabb letudni ezt az egészet, hogy utána eltakarodhassak a környékről, felmarkolva a fizetségemet és fontosabb dolgokat intézni. Ingerelt, hogy ennyi ember van a közelemben, s egyelőre csak Eva-t tűrtem meg magam mellett, mint ideiglenes szövetségest - a kérdés az, hogy vajon Ő ellenem fordulna-e, ha a helyzet úgy adná? És vajon mennyi kéne ahhoz, hogy a nyugodt tekintetekben harag csillanjon s a kardját ellenem fordítsa? Nem tudtam és nem is akartam kipróbálni. Nem féltem tőle, soha, senkitől se féltem, és lehet, hogy győznék is, de ettől független tényleg nem akartam harcolni vele, hisz még információkkal szolgáltathat arról a hülye nevű tünde csajsziról, aki Hószex főpapnője, vagy mi a fene. Eva-nak tehát túl kell élnie.
- Kalandozó? Ne sértegessen már, legyen szíves. Mi...
  ...kedves utazók vagyunk, akik csak segíteni akarnak...
  ...mi idegbeteg őrültek vagyunk, akik legszívesebben szétcsapnának titeket...
  ...minket rohadtul nem érdekeltek! Csak haljatok már meg!...
  ...mi vagyunk azok, akik rohadtul nem örülnek annak, hogy három balfaszt is mellénk osztottak. S ahogy hátranézek a balfácánokra, az arcom a csuklya alatt még jobban elkomorul. Sok mindent mondhattam volna. De minek? Számít egyáltalán? Három fél is harcol azért, hogy Ő kerüljön ki győztesen ebből az egészből. Kezdve azokkal a megtévelyedettekkel, akik a falusiakat akarják segíteni, folytatva az önző kalandorokkal, s zárva a mi párosunkkal, akik elvileg Bormann akaratát kéne hogy érvényesítsék itt. Azonban az a hülye barom már évekkel ezelőtt elcseszte a dolgot és maximum fenyegetőzéssel tudnánk megoldani az ügyet, amit az első csoport biztos, hogy nem hagyott volna és valószínűleg jóval többen vannak. Tehát: minek is áltassam őket és magunkat? Főleg, hogy itt vannak a csicskái és kémei?

-...öhm, Bormann megbízásából vagyunk itt. De nem kell megsértődni, ránk támadni meg főleg nem, mi nagyon rendes fickók vagyunk ám...  
  ~ Rendesen felvágnám a torkotokat, ja, meg van közöttünk egy nő is, akivel szintúgy ne szórakozzatok. A "ránk támadni meg főleg nem" rész pedig inkább figyelmeztetés volt, mint kérés, de ettől független örülnék, ha nekem jönnétek. Legalább lenne kin levezetni a dühömet és megbüntetni őket olyan dolgokért, amiket el se követtek, de elkövethetnének...~
-... azért jöttünk, hogy megvédjük magukat!
  ~Még is hazudok. Behalás...de ha más nem, legalább azért, hogy most tényleg ne támadjanak ránk, még a végén valaki megsérülne...~
- Öööö, a báró úr megtudta, hogy vadállatok fenyegetnek benneteket és segíteni akar.
  ~Akar a francokat. De jó, Eva, akkor Te játszd ezt a játékot.~
- Óh, azok az átkozottak!
- Herr Bormannak most bezzeg egésze jut segíteni!
- Azt én nem tudom, hogy Borocska mikor akar segíteni és mikor nem, ez nagyon nem az én dolgom.
  Ezt már valami másik alak mondta. Szúrós tekintettel méregettem őket. Csesszétek meg, ne panaszkodjatok már itt állandóan. Aki nem tudja megvédeni magát, az megérdemli, ha felkoncolják a farkasok, vagy bármi más. Ti se nagyon siettetek oda védelemért. Igazából Ti megérdemlitek egymást Bormann-nal. Ugyanolyan csökönyös marhák vagytok...
- Egy csapat kalandor most ment fel, aztán jöttek vissza...A szörnyek széttépték a nagy részüket. Ha maguk is megakarnak halni, menjenek csak...
- Ohh...szóval szörnyek? Még is, milyen szörnyecskék? Bár a terveim között nincs az, hogy meghalok, de ha ezzel megmenthetek a drága falusi életeteket, miért is ne?
  Az már más kérdés, hogy nem titeket akarlak megvédeni, hanem igen csak érdekel, hogy végül is, mi lett az eredménye Jonas kísérleteinek. Az alapján, amit a föld alatti könyvtárban láttam, nem lehet valami túl bizalomgerjesztő látvány, de kell valami, ami tovább hergel engem és táplálja a haragomat, hogy ne térjek le a "helyes ösvényről". És addig innen úgy se szabadulok, míg el nem intézzük ezt. Valószínűleg be kéne fogni a számat és hagyni, hogy Eva beszéljen mondjuk.
- Nem mi vagyunk átkozottak, hanem az arany, amit találtak, talán elgondolkozhatnának rajta, hogy érdemes-e vele foglalkozni, vagy ráhagyják a gondot a báróra.
  ~ Szerintem itt már az ész érvek semmit sem jelentenek, bár az jó, hogy ha azt próbálod elérni velük, hogy féljenek az aranytól és inkább a leggyűlöltebb ellenségükre bízzák a veszedelem legyűrését. Utána valószínűleg könnyebb lenne kereskedelmi egyezséget kötni, mert az az egyetlen valid megoldás, ha a helyzetet nézzük. A báró biztos, hogy nem akarná, hogy a teljes aranykészlet a falu kezére kerüljön, míg a falusiak nagyon nem akarnák, hogy a fordítottja történjen és ha kell, a királyhoz vagy kihez fordulnának segítségét, vagy az egyházhoz bár annak meg elvileg világi dolgokba nem kéne hogy sok befolyása legyen. Tehát, kölcsönös megállapodás kéne független közvetítőkkel. Vagy lerohanni a falut, kinyírni mindenkit, eltusolni valahogy az ügyet és újra benépesíteni olyanokkal, akik nem akadékoskodnának Bormann-nal...~
- Mi már felkészülten megyünk oda, gondolom a kalandorokat elkábította az éhségük. Van még odalenn valaki?
  ~ A felkészülten azért túlzás, de mi legalább tudjuk, hogy mi vár ránk. A ketrecek száma alapján tíz mélységi vérrel fertőzött farkas. A kalandorok biztos, hogy kinyírtak egyet vagy kettőt, többre nem lehet számítani tőlük. Mindenki a maga célját és érdekeit nézi, nem gondol arra, hogy össze dolgozzanak...~
  Amire számítottam az az volt, hogy ezek a hülyék vitatkozni kezdtek egymás között. Jó pár megjegyzés érkezett, ami a báró ellen hangolta az amúgy is felhergelt tömeget, mások meg valami angyalokról beszéltek. Szegénykék képzelődnek, vagy már annyira vallási fanatikusak lettek, hogy mindenkiben a Teremtő megváltóját látják. Azt hiszem, hogy itt mi semmikép se fogjuk érvényesíteni az akaratunkat egészen addig, míg alá nem ássuk az egyház megbízhatóságát és hatalmát a többi versenyzőjével egyetemben. Ami viszont lehet, hogy rizikós vállalkozás lenne. Bár lehet, hogy elég annyi is, ha pár farkasfejet a falu szószólójához vágnék, hogy "nesze, ezektől mentettünk meg titeket." Alaphelyzetben nem is érdekelt volna a beszélgetés, amíg...
- Néhányan visszamentek még, Kristen nővér és egy félangyal vezetésével, hogy elűzzék az istentelen lényeket.
  Erre a megjegyzésre azonban hirtelen felkaptam a fejemet, annyira, hogy a nyakam nagyot reccsen a hirtelen mozdulatra és a csuklya is lecsúszik a fejemről. A hirtelen reakcióra Dracon is össze rezzen és értetlen tekintettel méreget engem, ahogy biztos vagyok benne, hogy mások is, akik láttak. Valami összeszorította a mellkasomat. De nem, Ő nem lehet itt. Van még bőven nefilim ezen az átkozott földrészen, nem igaz? Nem feltétlen jelenti azt, hogy Ada is itt lenne. Valaki másnak kell, hogy legyen. Akármennyire is vágytam, hogy végre újra lássam őt, azonban azt nem ilyen körülmények között képzeltem el. Reménykedtem benne, hogy nem Ő lesz az...ha valami baja is esik, akkor Jonas ÉS Bormann is meghalnak, ahogy az összes szolgálójuk és katonájuk, utána jönnek a falusiak, akik a hülye aranylázuk miatt ide rángattak mindenkit a környékről A szemem összeszűkült, a szemem mint ha lángokat vetett volna. A hangom mély volt és fenyegető.
- Félangyal? Milyen félangyal? Mi a neve?
- Az egyház itt? Mit akarnak?
~ Valószínűleg még több aranyat, amivel cicomázhatják a Katedrálisukat, vagy mi. A franc se tudja, hogy minek hívják azokat a hülye viskókat, ahol tisztelik a hamis istenségüket és közben félik a teremtményeit, amelyeket a saját gyengesége miatt szabadított erre a földre. A lemondás egyháza, még is a papjaik gazdagabbak, mint egy báró...~
- Jobb, ha megnézzük szerintem.
  A félangyal nevére feltett kérdésemre csak összezavarodott  tekinteteket kaptam, illetve némi vállvonogatást. Vagy nem mutatkozott be nekik a nefilim, vagy pedig elfelejtették. Csodás. A kínzó kérdésre akkor később kapok majd választ, a bányákban. Úgy látszik, hogy lett még egy okom, amiért oda le kell mennem, bár egy kicsit előre borsódzott tőle a hátam. Mi van, ha nem csak tíz farkaska volt, hanem több is? Vagy vannak más kísérletei, amik sikerrel jártak? Bár azt mondta, hogy nem, de akár hazudhatott is. Plusz ott lesz még egy-két másik alak is...
- A pápa áldása kell, hogy elszakadjunk attól a mocsoktól, aki csak el akarja kobozni az aranyunkat. -mondandóját és ingerültségét egy köpéssel intézte el, milyen elbűvölő. - Így eljött Kristen növér és azt mondja, segít nekünk és megküzd a szörnyekkel. És magával hozt az Úr egy angyalát is. Így már minden rendben lesz.
~ A pápa engedélye kell az elszakadáshoz?  Jó az ilyen dolgokat észben tartani. Nem mint ha érdekelne. Tehát ezért van itt a nővér és a félangyali kísérője, hogy biztosítsa, végül a pápa részesül az aranyból, meg talán hagy egy kicsit a falusiaknak is. Milyen képmutató egy fráter...Semmivel se jobb, mint Bormann, csak ezt meg a falusiak nem látják be. ~
  Inkább visszahúztam a csuklyát a fejemre, hogy védjen a naptól és így figyeltem tovább az eseményeket. A falusiak tovább pofázhattak felőlem egymás között, én már letettem a voksomat a távozás mellett, ahogy Eva is. Annyit beszélnek az aranyukról és hogy az mind az övék lesz, hogy az valami szánalmas. Drága aranyoskáim, amint ennek vége, az arany senkié se lesz, mert itt valószínűleg durva vérengzés fog kialakulni, mert még mindig mindenki magának akarja a földi javakat. Megcsóváltam a fejemet, arcomon keserű mosoly-szerűség játszadozott, amikor a három katona felé fordultam.
- Na, akkor Ti szépen itt maradtok, vigyáztok a falura ÉS a falusiakra...
  Nyomtam meg az utolsó szót. A falusiak már tudják, hogy Ők Bormann emberei és ha kedvük támadni levezetni a feszültséget, akkor biztos, hogy beléjük kötnének. Ha ezeknek a hülyéknek hamarabb jár el a kezük, mint hogy gondolkoznának és rátámadnak ezekre a szerencsétlenekre, akkor már biztos, hogy bukni fogjuk az ügyet. Legjobb lenne magunkkal vinni őket, azonban nem tudhatjuk, hogy a bányákon kívül vannak-e még máshol is farkasok, és azt meg nem nézem ki a falusiakból, hogy meg tudják védeni magukat. Még ha övék is lesz az arany és nem kérnek Borocska védelméből, akkor is megszívják. Egy védtelen, kiszolgáltatott falu csábító célpont lenne bármilyen, a környéken táborozó bandita tábornak...mindegy, egyelőre itt lesz három katona, akik nem tudom mennyire értenek a fegyvereikhez, egyelőre róluk is le van tudva a gondom.
- Mutassátok meg a drágaságaimnak, hogy Borocska mennyire szívén viseli a falu sorsát, mi Eva-val elmegyünk és kinyírjuk a szörnyeket.
  Meg se vártam, hogy a katonák mit is fognak reagálni, ha ellenkeznek, akkor majd móresre tanítom őket a falusiak szeme láttára. Azonban nem hallottam felőlük semmi ellenkezést, így Eva-hoz léptem és egész közel hajoltam hozzá, hogy az már a személyes terét sértse, de ezen meg remélhetőleg Ő nem sértődik meg.
- Szerinted arra hogy reagálnának, ha megtudnák, hogy Borocska szolgálja szabadította rájuk a szörnyeket? -súgtam a fülébe.
- Ha nem a bárótól kapnánk a megbízást és a bérünket, akkor minden bizonnyal könnyebb dolgunk lenne, ha elmondanánk. De még kísértésbe eshetek, csak lássam, mi van odalenn.
- De igazad van, menjünk és nézzük meg ezeket a cuki szörnyeket, a drága nővérkét meg az angyalkát. Jól fog jönni nekik szerintem egy selfike segítsége a sötét alagutakban.
- Menjünk, nézzük meg, mire mentek az Úr követői, talán elkél a segítség még nekik is.
~ Óh, abban biztos vagyok...~
  Öntudatlanul is a mellényem zsebéhez nyúltam, amiben ott lapult a három fiolányi Mélységi vér. Vajon ha a dögök szervezetébe kerülne, akkor milyen hatással lenne rájuk? Jonas azt mondta, hogy a próbálkozásai rendre kudarcot vallott, amikor a vért használta csak, de aztán ki tudja, hogyan sikerült elérnie az áttörést. Lehet, hogy ezek a dögök csak erősebbek lennének attól, ha ez a cucc a szervezetükbe jutna? Nem tudom, de lehet, hogy még lesz alkalmam kipróbálni, csak jussunk el odáig. Kissé türelmetlenül indultam meg a bányák felé. Az első szakaszt szótlanul tettük meg, aztán éreztem, hogy meg kéne törnöm az őrjítő csendet...
- Amúgy mi lesz a taktika? Bemegyünk, szétcsapunk minden farkast és reméljük, hogy nem halunk meg? És ha ki is jövünk, az összes kis dögöt elintézve, a falusiak tényleg Borocska ellen vannak. Remélem, hogy neked jobb a beszélőkéd, mint az enyém...
- Muszáj lesz kinyírnunk azokat a farkasokat, hogy egyáltalán esélyünk legyen meggyőzni a falusiakat. Nem hiszem, hogy a báró egy fillért is fizetne nekünk, ha ez nem sikerül. Meg egyébként is rühellem, ha valami mélységi szórakozna itt.
  Óh, azt én is nagyon de rühellném...na meg valószínűleg akkor élve nem kerülnénk ki a bányából. Lehet akármennyire nagy a pofám és az egóm, de Ada szavaiból azt vettem ki, hogy nem egyszerű esetek azok a dögök, és a főpapnőjük elég erős volt ahhoz, hogy alaposan borsot törjön Eva orra alá, akkor milyen lehet a mestere? Több információ kell ezekről a dögökről. De egyelőre koncentráljunk a jövőre és reménykedjünk a legjobbakban.
- Óh, az nem is kérdéses, hogy kinyírjuk őket, és a Mélységiekkel én sem pacsizgatok. De utána mi legyen? Én tényleg nem vagyok jó a meggyőzésben, csak szólok, tőlem maximum annyit várj, hogy kinyírom azokat, akik a báró ellen vannak.
~ Tehát lényegében az egész falut...~
- Akkor ki fizetne adót? -meglepetten vettem észre, hogy Eva elmosolyodott. Szokatlan, de üdítő látvány. - Majd azt mondjuk, hogy a báró elfogta a kultistát, akiről megtudta, hogy ezt művelte és tömlöcbe vetette, majd azért küldött minket, hogy megmentse a falut a kreálmányoktól, mert ez a föld az övé, de szívén viseli az emberei sorsát. Ezért csak a részét kéri, semmi többet. Na milyen?
- Igen, ez ...talán működhet, egészen addig, míg nem követelik, hogy hozzuk ide a kultistát, hogy lássák, ahogy kivégzik, vagy ilyesmi, mert akkor Jancsika pofázni kezd. De megkínozhatom addig, míg már megszólalni sem képes és akkor cibáljuk a falusiak elé? Ugye megengeded, hogy picit megcsiklandozzam a pociját?
- Az igazságszolgáltatás a báró kiváltsága, ezt már magyarázza ki ő, nekünk a bányában lévő arany sorsát kell pátyolgatnunk.
~ Tehát lényegében akkor nem engeded meg, hogy megkínozzam őt...~
- De az biztos, hogy nem hullatnék könnyeket a kultistáért, de azt hiszem, Ő a kisebbik gond, Serrena a nagyobb.
  Eva sóhajtott egyet, biztos, hogy nem voltak kellemes élményei azzal a nővel. Legalább volt bennünk valami közös pont és egy közös ellenség. Remélhetőleg ez elég lesz ahhoz, hogy ne forduljunk egymás ellen a közeljövőben. És mindig jó az ilyen dolgokat tudni. Talán még beszervezhetem őt a későbbiekben, ha a dolog úgy adódik. Ha ráakadok Hoshekh-re, vagy Serrena-ra vagy más kultistára.
- De Ő nincs itt, még szerencsére, mert ahogy a szavaidból kivettem, nem egy túl kedves nőszemély. Akkor jó, egyelőre aranyozzuk be a napunkat, aztán meg improvizálunk, ha nagyon úgy adódik. Mondd csak, mennyire bánsz jól a fegyvereiddel? Milyen a stílusod? Széles vágásokkal dolgozol, vagy sem? Csak hogy ha netán egymás oldalán harcolunk, akkor tudjam, mekkora távolságot tartsak.
- Zsoldos vagyok, ha nem bánnék jól velük, már nem élnék.- érkezett az amúgy elég egyértelmű válasz.- És inkább a taktikát részesítem előnyben, mint az erőt, így nem suhogtatok feleslegesen.
  Mondjuk ezt jó tudni. Nem nagyon volt alkalmam még arra, hogy másokkal párban harcoljak, de ha valaki neki kezd hadakozni egy karddal, akkor ott az éjgyilokommal nagyon messze kell kerülnöm tőle, mielőtt még véletlen engem találna el. Hosszabb penge, hosszabb hatótáv és nagyobb veszély a közelben...meg ezzel együtt nagyobb tér is kell a harchoz. Ha Eva közelében ugrándoznék, nem tudna olyan effektíven hadakozni, mivel hátráltatnám őt a mozgásban. Tehát: távol kell maradni tőle. Aztán felvett egy fáklyát. Még jó, hogy nekem erre nincs szükségem, az egyetlen előnyöm ebben a helyzetben, bár már kezdett sötétedni, de a Nap még mindig éreztette a hatását, így igyekeztem minél hamarabb az alagutak sötétségébe húzódni.
- Ezt jó tudni. Ja, és lehet, hogy néha idegesítő vagyok, de azért ne engedj a kísértésnek, hogy engem is lecsapj a farkaskákkal együtt. Legalábbis addig, míg ki nem próbálok valamit...
- Nem hiszem, hogy összekevernélek egy farkassal, csak igyekezz ne négykézláb közlekedni.
- Négykézláb csak hány...izé, rókázni szoktam. Az már majdnem farkas, nem igaz?
  Ezzel az ujjamat végig simítottam a furcsa, tökfigurát ábrázoló puha gyűrűn, amit még Mistwood-ban találtam egy utazásom alkalmával. Elvileg visszariasztja az állatokat és a harcban járatlan kétlábú társaikat, bár csak egyszer próbáltam ki, és akkor hatott. De vajon mennyi farkas és mennyi mélységi van ezekben a dögökben? Rájuk hogy hatna a gyűrű mágiája? Ettől független elmosolyodtam: ideje kipróbálni, nem igaz? Eva arcán ismét egy mosoly jelent meg. Talán nem is utál engem annyira....ez igen csak jót tesz az egészségemnek.
- Tényleg, tartja a mondás, hogy ember embernek a farkasa...akkor a Farkas a farkasnak az embere?
- Inkább siessünk, még a végén lecsapják a kezünkről a dögöket, vagy megetetik őket magukkal az előttünk járók, és akkor meg túl erősek lesznek.- s ezzel el is tűnt az arcáról a mosoly...
- Na de ja, legyünk komolyak, kinyírjuk a farkasokat, megmentünk mindenkit és még Hószexxel és a hülye követőivel is kibabrálunk. Ilyenkor szép az élet.
  Eva meggyújtotta a fáklyát és azt előre tartva nyomult be a járatba. Egy ideig mögötte mentem, de pár lépés után rájöttem, hogy a fáklya fénye bizony nekem nem tesz valami túl jót..
- Bocs, de én megyek elől. A fáklya fénye engem elvakít és tovább látok előre a sötétben, mint Te most a fáklyáddal...
  Azzal meg se várva a nő reakcióját, előre rontok, izgatottan. Ideje pontot tenni az ügy végére, így vagy úgy, de szabaduljunk már innen. Szerencsére Eva nem akadékoskodik, így aztán én meg törtem az utat előre. Ahogy mentünk tovább, előttünk már hallani lehetett, hogy valakik és valamik összeakadtak, és ez nem csak az én fülemet ütötte meg. Eva hangja csendült mögöttem.
- Siessünk , elölről mintha lármát hallanék.
  Igazat adtam a zsoldos nőnek. A vérem felpezsdült annak a lehetőségére, hogy most végre találkozhatok a csúnya kísérleti eredményekkel és az előttünk járó csapattal. Kíváncsi voltam, hogy még is, kiket sodort ide a Hold Szeszélye. Ellenségek? Szövetségesek? Bár valószínűleg mind a három frakció képviseltette magát itt, úgy hogy túl sok szövetségesre nem találunk, egyedül maradtunk Eva-val...kár, még pár segítő kéz elkélt volna.
- Juhé, buli van!
  Eresztem meg nem túl hangosan a hangomat, nehogy magamra vonjam a csapat figyelmét, akik szemmel láthatólag valamit nagyon nézegettek, bár egyelőre a testek takarása miatt nem láthattam, hogy mit, csak sejthettem. Azonban már innen is észrevehettem azt, hogy a csapat tagjainak feje felett valami fénylik, bár nem tudtam beazonosítani, hogy az még is, mi a fene lehet. Nem úgy tűnt, mint ha a kultisták műve lenne, legalábbis tőlük ilyen tiszta fényt nem vártam volna el, így valószínűleg az eredeti csapathoz tartozók idézték meg. Dracon körmei hangosan kopogtak a bánya járatának kövén. Lenéztem rá. Az egész testében feszült sárkánygyík szemei ide-oda járt, keresve a fenyegetéseket, a fülét hátra sunyította, a farkát maga alá húzta. Lehet, hogy nem ártott volna a táskámban lévő vasállkapcsot ráadni? De inkább nem akartam megkockáztatni azt, hogy megvaduljon tőlük, hisz eddig csak egyszer próbáltam ki, akkor is majdnem rám ugrott. Meg nem akartam őt arra buzdítani, hogy a farkasokba harapjon, nem tudom, hogy milyen hatással lett volna rá az ereikben száguldozó Mélységi vér. Így csak megpaskoltam a fejét biztatóan és haladtunk tovább. Nem terveztem előre vágni és az élvonalban harcolni, az nem az én stílusom. Ha valahogy a dögök mögé tudnék kerülni, az már inkább jobban illene hozzám, azonban nem láttam egyetlen olyan helyet sem, ahol meg tudnám kerülni a csoportot és az esetleges ellenséges egységek mögött felbukkanni. Arcom elkomorult: nesze neked, megint egy olyan helyzet, ahol nyílt harcra kényszerülök.
- Nyugi van kisfiam...nemsokára bemutatkozhatsz itt mindenkinek!
  Próbáltam lenyugtatni Fehér Szellemet, akin már egyre jobban kiütköztek az izgatottság jelei. Nem volt az a túlzottan harcias típus, kivéve amikor az én vagy a saját védelméről volt szó, vagy a nők elűzéséről, netán a piák elpusztításáról, azonban most valószínűleg mindannyiunk élete veszélyben forgott és átváltott "testőr üzemmódba". Aranyos kis dög....örülök, hogy az én oldalamon volt, hisz igen csak nehéz őt lecsapni, amikor belelendül a harcba. Aztán valami mozgás támad előttünk és úgy látszik, hogy az elől lévők valamivel harcba bocsátkoztak. Most már én is elég közel kerültem ahhoz, hogy jobban kivehessem, kik is vannak elől. Egy sötét elf, egy páncélba bújtatott - valószínűleg emberi - alak és...hát igen, az, amitől a legjobban tartottam. Nem lehetett összetéveszteni azt a kecsesen bájos alakot, a szárnyakat, hajának lágy vonalait. A szívem kettős mód reagált: egyrészt meglódult már csak annak a tudatától is, hogy itt van a közelemben Ada, akit már annyira vágytam látni....másrészt a félelem szorította össze a mellkasomat. Nem tudom, mit tennék, hogy ha bármi baja is lenne. Tekintetemet eközben egy másik alak vonja magára, akinek a ruháján érdekes szimbólumok kezdenek kirajzolódni. Tehát legalább még egy mágus is van velük, vagyis inkább most már velünk. Meg még egy pár kardos alak és egy másik nő, aki egyelőre nem nagyon tesz semmit. Elég szép és változatos egy bagázs, ideje, hogy egy bérgyilkos is csatlakozzon hozzájuk.. Úgy látszik, hogy Eva is úgy döntött, hogy nekiáll bulizni. Tetszik a lány hozzáállása.
- Farkasok?
  Kiáltja előre, valószínűleg válaszokat várva a többiektől, bár én sokra nem számítanék tőlük, mindenki el van foglalva a maga dolgával. Mi már tudjuk, hogy azok...hát, Jancsika, ideje megnézni, hogy mennyit tudnak a kis dögjeid. Az alkalomra fektetem az éjgyilokot és ellazítom az izmaimat és az elmémet is lecsendesítem. A felesleges gondolatok, az aggódás, a félelem, a szeretet és a harag elvonják egy harcos figyelmét arról, ami ilyen helyzetben igazán számít. Kiűztem hát a gondolatomból Ada-t, a barlangot és a sok alakot, akik itt voltak, csak fegyvereket és mágiát láttam bennük, leegyszerűsítve számomra a helyzetet, hogy minél több figyelmet tudjak szentelni a farkasoknak. S miközben Eva további utasításokat/tanácsokat osztogat, a pengéje lángolni kezd. Ügyes trükk...
- Szóródjatok szét, ha lehet.
  Hát igen, nincs túl sok értelme egy helyen csoportosulni, csak akadályozzák egymást és a farkasoknak több esélyük van arra, hogy egyszerre akár több kétlábúra is rátámadhassanak. Mivel most már a zsoldosnő is belevetődött az elől tobzódó tömegbe, rájöttem, hogy nekem ott semmi helyem és esélyem nem lenne. Ott van Ada, a páncélos egyén, a self, aki nem éppen bérgyilkosnak tűnik, az alapján, amit eddig láttam, valószínűleg inkább Hold Pap, és a furcsa jelekkel teleszőtt alak, aki szintúgy kardot forgat a kezében. Négy harcos, akik egy szűk átjáró előtt hadakoznak, megakadályozva, hogy én bemenjek oda, őket megkerülve...s egyben megakadályozva, hogy a farkasok kirontsanak onnan és széles terepen szóródhassanak szét.
- Túl sok a kaszabolós egyén az én ízlésemnek. Most kajak, én mit is csináljak?
  Tűnődök inkább hangosan, miközben egy helyben ácsorgok. Dracon azonban már rohanna előre, így a szárnyánál kaptam el az utolsó pillanatban, mielőtt még valami hülyeséget csinálhatna. Ha a sejtésem beigazolódik, itt nemsokára még a pecsétes alak nemsokára elindít pár szép mágiát, ahogy a - valószínűleg - Hold Pap és a nefilim is, a páncélos/pajzsos alakot nem tudom hova besorolni és lehet, hogy a többiek is beszállnak a buliba. Egyértelműen nem olyan szituáció, amibe beakarom engedni az ilyen jellegű harcban még igen csak tapasztalatlan és gyakran túlságosan is önfejű Dracon-t.
- Nyugi van, mocskos dögje, hadd szórakozzák ki magukat a fiatalok.
  Még mindig Apuci Szeme Fényén tartva a kezemet óvatosan közelítek a társaság felé, megtartva a kellő távolságot. Jobban át akarom látni a helyzetet hogy ez alapján meg tudjam állapítani, hogy még is, mi lenne a legjobb alternatíva a számomra. Az már biztos, hogy mögéjük nem kerülök, így inkább elfoglalom a hátvéd szerepét és készen állok arra, hogy ha bármi is áttör a kordonon, az az éjgyilokommal és Dracon karmaival találkozzon. És amúgy is, még várnunk kell, míg a többi farkas is elő kerül, egy esélyem van arra, hogy a gyűrűben felhalmozódott energiát elszabadítsam és ha rosszul időzítek, akkor az maximum az előttünk álló három farkaskára hatna. Lehet, hogy megfutamodnának, lehet, hogy csak lekushadnának és már ezzel helyzeti előnyhöz juttatnám a frontharcosokat, de értelmetlenség három dögre elpazarolni az értékes mágiát.
  A lángba borított farkasokon túl megláttam végre azokat, akiket én kerestem. Elég csúnya mágikus vihar volt itt már kitörőben, ahogy Ada lándzsája lángba borított egy dögöt, Eva és a mágus? kardjai is lángolnak, szépen bevilágítva a helyet, engem meg némileg elvakítva, de így is meglátom a hét további Mélységi kreálmányt.  Itt az ideje annak, hogy én magam is készenlétbe helyezkedjek. Mindent kitöröltem az elmémből, nem figyeltem arra, hogy a többiek mit csinálnak. Az egész elmosódottá vált, ahogy fókuszáltam. A nefilim mágia által lángra lobbantott farkas aranyszínű lángnak tűnt a látómezőm szélén, a lángoló kardok csak vörös foltok voltak...egyedül a farkasok képe volt tiszta. Azok rohamozni kezdtek, s feléjük halványan izzó valamik indultak meg. Nem számít. Az egyik lángoló folt mint ha elhagyná a gazdája kezét, helyette valami fekete szín jelenik meg a kavalkádban. Egy szürke alak meg a pecsétes alak felé. Nem számít.  Egy másik alak is megjelenik, szürke foltként rajzolódva csak ki. Ez se számít. A farkasok bevágódtak a szürke és imitt-amott más színekkel borított térségbe. Aztán a szemem találkozik Ada-ével, ami elrontja a koncentrációmat. Belenéztem azokba a mélyen izzó, gyönyörű kutakba és hirtelen el is feledkeztem arról, hogy hol vagyok. Megint az angyalromoknál találtam magam, ahogy kiléptem a munkaadóm sátrából és Ada kérdőre vont engem...a kép változott, és ott álltunk egymással szemben...aztán ismét változás, már a sátorban, ahogy a kezem végig simít....

~ KONCENTRÁLJ! NEM GONDOLHATSZ MOST RÁ!~
 Pirítottam magamra. Mindennek el jön a maga ideje és ez most nem az az idő, amikor az édes emlékeken kéne elgondolkozni. Megrázom a fejem és ismét a belső énembe vonulok vissza, amelyik csak a harcra koncentrál. Azért az arcomon megjelenik egy eszelős vigyor.
- Na MOST már buli van!
  Rikkantom el magam, a hangom elmosódottan érkezik vissza hozzám, ahogy minden más hang is. Az acél pengék csattanása, ahogy belemélyednek valamibe....elmosódott. A kétlábúak lépteinek zaja, a hangok, amiket kiadnak koncentráció közben...elmosódott. Eva mint ha mondott valamit...elmosódott. Egyedül a farkasok vicsorgása, lépteik trappolása a kövön, az volt tiszta. Itt az idő, hogy kipróbáljuk a tervünket. Szinte megbabonázva megyek közelebb hozzájuk, hogy biztos hatótávon belül legyenek. Az utamat egyszer akasztja meg az eddig háttérben lévő nő hangja, ami tisztán cseng a fülemben.
- Tetszik a stílusod!
- Óh, még nem láttál engem kibontakozni!
  Kiáltok neki vissza menet közben, aztán folytatom tovább az utamat. Elég közel értem már, úgy éreztem, itt az ideje aktiválni a gyűrűt. Végig simítottam rajta, mire egy tiszta, csengő hang robbant a barlang sötétjében. A hangtól még én is összerezzentem egy kicsit, egész idáig csak egyszer hallottam, és akkor se volt túl kellemes...
- Na nézzük csak, kedveskéim, hogy mi van belőletek több? Farkaska vagy Jancsika kísérlete?
  Tűnődtem el hangosan. Na ebben a pillanatban azonban több dolog is történt. A farkasok összerezzentek, de nem menekültek, csupán zavarodottnak tűntek és megtorpantak, ahogy reméltem is, bár azért féltem, hogy menekülőre fogják a dolgot, mert akkor viszont eléggé érdekes hajtóvadászatnak néztünk volna elébe, és valószínűleg a következő találkozás alkalmával nem találtunk volna egy ilyen jó kis szűkületet, ami megakadályozta volna őket abban, hogy szétszóródjanak. Aztán meg a nő is elterelte egy kicsit a figyelmemet, meg a farkasokra koncentráltam, így történhetett meg az, amitől a legjobban tartottam. Egyszer csak valami fehér alak húzott el mellettem, egészen elmosódott volt, azonban rögtön tudtam, hogy mi is az. Pluszban még láttam, ahogy egy újabb farkast is lángra lobbant a szerelmem és a kardos alakok is hadakoznak rendesen. Ez nem érdekelt...csak az a rohadt dög.... S újabb fények csatlakoznak az áradathoz. Dracon, baszki, nehogy megpróbálj azokon keresztül szárnyalni! Megráztam a fejem, kitisztult a kép, most már nem csak a farkasokra kell összpontosítanom, hanem az én sárkánykámra leginkább. Az előttem elterülő látványt a több fényforrás vonta szürreális fénybe, az egész barlang világított, mint ha valami elcseszett ünnepség lenne. Az egész még nem is lenne baj, ha nem éppen egy Mélységi ünnepség jutott volna az eszembe. Itt áldozzuk a vérünket - bár még sérültet a mi oldalunkról nem láttam - s közben Hoshekh kis szépségei hullnak, mint a legyek, de előbb-utóbb a bajnak is be kell következnie. A hangulathoz hozzádobott még az égő hús édeskés-kesernyés bűze is, amihez hozzácsapódott a megpörkölődött szőr émelyítő szaga is. S a fejem nem csak emiatt fáj. A mágusnak kinéző alakból olyan sötét energiák áramlanak, amelyek nagyon nem tetszenek, s újabb színt ad a kavalkádhoz.
~ Basszátok meg, álljatok már le a hülyeségeitekkel!~
 Egy ideig elgondolkozok azon, hogy mindent rohadtul sötétbe borítsak, azonban ez megzavarná a harc menetét és biztos, hogy elvonná a harcolók figyelmét a farkasokról. Azonban a szemem már égett a túl sok fénytől...és későn reagálva ordítok Dracon után.
- Dracon, baszki, a francot csinálsz?!
 Ordítok a sárkánygyík után, azonban az már rám se hederít. A vér, az égett szőr, a sűlő hús, a félelem és a verejték illata megbolondítja őt, aki nem volt ehhez hozzászokva és egyetlen módon reagál, amit ismer: Ő is hozzá akarja adni a sajátját az egyveleghez. Csak néztem az apró, törékeny fehér alakot, ahogy átszáguld a mágikus viharon. Összerezzen, és összébb is húzza magát, aztán áttör a fénytengeren és a farkasok mögött ér földet. Olyan gyengének, olyan kicsinek látszik a farkasok között, ez azonban nem érdekli őt, csak felszáll a levegőbe és okos módon a karmait használva támad az egyetlen farkasra, amelyik még nem bocsátkozott harcba és nem is figyelt fel rá. A karmok mélyen tépnek a dög tomporába, ami fájdalmasan felnyüszít, újabb hangokat csapva az amúgy is elviselhetetlen kakafóniához.
- A kurva nénikédet, Te dög...
  Suttogom szinte magam elé. Nem hagyott nekem választást. Nem hagyhatom, hogy egyedül harcoljon, oda kell mennem hozzá, nem érdekelve, hogy menet közben velem mi lesz. Túlságosan a szívemhez nőtt ez a rohadt mocskos kurafi. Három alak van, aki miatt most aggódok és ha bármi baj történne velük, Jancsikát és Bormannt is kinyírnám minden teketória nélkül: Ada, Dracon és Én.  Összehúzom magam, hogy minél kisebb támadási felületet nyújtsak, majd egyszerűen elviharzok a farkasok és a harcoló kétlábúak között, nem törődve azzal, hogy netán menet közben valaki rám támadna. Őrjöngő viharként szelem át a fénylő áradatot és megtorpanok azon dög előtt, amit Dracon is kipécézett magának. Ha ennek vége, én biztos, hogy kinyírom Dracit...rohadjon meg, a szívbajt hozza rám! Az éjgyilokkal támadok, igyekezve távol maradni a pofájától. A vérző hátsójú dög nem nagyon tud rám figyelni, meg kell osztania figyelmét köztem és a repkedő sárkánygyík között. Éreztem, ahogy a penge mélyen a húsába hatol, az oldalában. Aztán megakad a csontokon. Az egész penge beleremeg a találkozásba, és egy ideig nem is bírom kirántani. A farkas pofája a kezem után kap. Dracon a másik oldalról támad és a karmaival kitépi annak a szemét. Ismét egy fájdalmas, kétségbeesett nyüszítés, hogy a világ tudtára adja fájdalmát, bánatát és haragját. Tudta, hogy veszített, tudta, hogy meg fog halni, de harcolt tovább, mert nem volt más választása. A menekülés nem opció. A szívem azért fájt...farkasokat ölni mindig is egy kicsit olyan volt, mint ha saját magamból szakítanék le darabokat. A végső csapás bevitelekor egy kép úszott a szemem elé: négy lábon állva nézek fel magamra, körülöttem sötét energiák tombolnak, a háttér éppen szétrobban a sok fénytől. Fázok. Félek. Testemből ömlik az éltető energia. Mit tettem én a világ ellen? Nem az én hibám az, amit most teszek. Elfogtak. Megkínoztak. Kísérleteztek rajtam. Elszakítottak a falkámtól. Nem támadtam volna emberekre. Volt élelmünk bőven. Egy sötét, dohos helyre kényszerítettek. Az elmémet megbomlasztották. A társaim halottak. Megkönnyebbülés. Vége. Végre vége. Aztán a kép szertefoszlott. Ott álltam a farkas teteme előtt, a szememből egy könnycsepp gördült le, amit gyorsan letöröltem, mielőtt még bárki észre vette volna. Mi lesz, ha egyszer engem is megfertőz egy Mélységi? Mi lesz ,ha egyszer én is ezen átkozott, szerencsétlen jószág sorsára jutok? Én is Farkas voltam, a kétlábú fajtából...vajon én jobban teljesítenék? Ellen tudnék állni? Mi van, ha nekem nem adnak választási lehetőséget, ahogy ezeknek sem adtak? A saját végzetemet láttam most magam előtt? Aztán Dracon felé fordulok. Minden elmosódott még...
- Dracon...te rohadt...mocskos...szemét dög.
  Kezdeném el őt szidalmazni és fenyegetően indulok meg felé. Nem akartam harcolni, itt és most nem, csak ha a kényszerűség rá visz, de Ő elvette tőlem a választási lehetőséget. A mellkasom hullámzott az idegességtől, a csalódottságtól, és a félelemtől - a saját gyarlóságomból fakadó félelemtől. A rohadék csak hátrált, aztán felszállt a levegőbe és még a nyelvét is volt mersze nyújtogatni, mielőtt elszállt volna, vissza a többiek felé.
- Ott rohadsz meg!
  Kiáltottam el magam csalódottan. Az égett dögökből áradó füst már kezdte a torkomat csípni és a szememet irritálni, így a sálamat az arcom elé húztam, hogy legalább az valamilyen szinten megszűrje az ártalmas párolgást. Aztán megfordultam és megláttam őt, ahogy ott áll, a többiekkel együtt. A harc véget ért. Most a szívek csatája jön. A mellkasom fájdalmasan szorult össze, ahogy a tökéletes alakot bámultam. Az arcot, amely képes volt haragudni, képes volt ítélkezni, de egyben szeretni és mosolyogni is. A szemeket, amelyek ugyanolyan könnyen borulnak lángba a dühtől, mint az érzékiségtől. A kecses alakot, amely szorosan fonódhat a self köré, védelmezően és szeretően...s amely ugyanúgy képes kioltani az életet. Minden más eltűnt...csak az ösvény létezett, amely hozzá vezet. Nem láttam és nem hallottam semmit, csak vakon botorkáltam a fény felé, amit Ő jelentett. Nem hittem volna, hogy egyszer valaha is valakit közel engedek hozzá, s főleg nem ilyen hamar. Miért pont Ő? És hogyan? A kérdések nem számítottak. Már ott voltam előtte és szégyenlősen néztem fel rá, várakozóan.
- Örülök, hogy újra találkozunk, Ada. Bár valamivel jobb körülményeket képzeltem el a viszont látásra...
  Elvesztem azokban a szemekben. Aztán éreztem, hogy a torkomat mardossa nem csak a...sóvárgás? A vágy? Azok a furcsa érzelmek, amiket csak az Ő közelében érzek? Nem tudtam őket teljesen leírni...de emellett a füst is. Észhez tértem. Még nem menekültünk meg.
- De egyelőre tipli van innen kifelé gyerekek, várjuk meg, míg elszáll a füst.
  Ekkor jelent meg Dracon is, aki játékosan csóválta a farkát és Ada-t szagolgatta. Ajjaj, ez még neki fog támadni! Ha választanom kell kettejük között, akkor Dracit fogom lecsapni a fenébe. Nem engedem, hogy rátámadjon, vagy bármi mást tegyen ellene, mint ahogy az előző nőkkel tette. Azonban legnagyobb megdöbbenésemre a picikém felszállt és szinte körül rajongta a nefilimet. Öhmm....mi a franc?
- Úgy látszik, megkedvelt téged...
  Többet nem tudtam mondani meglepettségemben. Körbenéztem. Mindenki már összeszedte magát a harc után és készen állt arra, hogy...kimenjenek, vagy vitatkozzanak. Én az utóbbira tippelnék. Túl sok ellentétes cél és gondolkodás mód. Ez tipikusan az a helyzet, ahol senki se találja majd meg a közös nevezőt. Csak fél füllel hallgattam a többieket, nem tudott érdekelni, hogy ki mivel van elfoglalva. Ismeretlenek. Idegenek. Jelentéktelen alakok. Kényszerű szövetségesek, akik ugyanolyan egymás ellen fordulnak, mint a közös ellenség ellen. Nem jelentettek számomra semmit és nem is akartam túlságosan hosszú időt a közelükben tölteni. Túl sok kétlábú volt egy helyen az én ízlésemnek és legszívesebben sikítva rohantam volna ki innen.
- Úgy látom, a kis mitugrász a szárnyasokra gerjed...
   Ha most nem lettem volna mással elfoglalva, a barátságos nevetés ellenére is a nőhöz léptem volna és leszakítom az arcáról a bőrt. Senki se beszél így Draconról, csak én egyedül. Aztán folytatja tovább.
- Jut is eszembe, Ti kik is vagytok egész pontosan...vagy ami jobban érdekelne, honnan tudjátok, mifélék ezek a dögök.
  Nem éreztem késztetést arra, hogy válaszoljak neki. Ahogy Ada se válaszol nekem, mással van elfoglalva. Az arcom elkomorul egy kicsit, csalódottság ül ki rajta, amit a sál szerencsére takar. Nem így képzeltem el a találkozásunkat. Lehet, hogy csak én idealizáltam magamban azokat a dolgokat, amik közöttünk történtek? A vállam megrogyott és elfordultam tőle, hogy valami mást találjak, ami elvonja a figyelmemet. Ada válaszol valami fel tett kérdésre, amit én nem hallottam, csak Eva-t hallom már, aki viszont a nőnek válaszol.
- A báró megbízásából jöttünk. Úgy tudjuk, egy kultista műve ez, mélységi vérrel kísérletezett. De jobb lenne menni, fene tudja, mi van ebben a füstben.
  Az én figyelmemet ekkor már a térdeplő kardos alak vonja magára, aki szemmel láthatólag rosszul van. Megsérült volna? Olyan, mint ha mély álomból ébredt volna és a páncélos alak lép oda hozzá. Körülöttük pár halott farkas teteme. Nem éppen egy szívmelengető látvány, de az életem során találkoztam már ennél szörnyűbb látvánnyal is, azt meg nem adom senkinek a tudtára, hogy mennyire megrázott az, hogy farkasokat voltunk kénytelenek ölni, akiknek az egyetlen hibájuk az volt, hogy engedték magukat elfogni, hogy valami őrült kísérletezhessen velük. Ők nem tehettek erről....A lovagnő kérdez valamit a zsoldostól. Érdekel ez engem egyáltalán? Felsegíti őt. Jól van, nem látszik rajta sérülés jele. Csak elfáradt...vagy ami mondjuk szánalmas lenne, hogy rosszul lett a vér látványától. Aki nem bírja a vért, az ne adja a harc útjára a fejét. Fintorgok a sál alatt, ahogy szúrós, ítélkező tekintettel méregetem a párost.
- Ha ez mélységi vér, akkor mélységit lélegezzük be...szerintem se kéne itt maradni.
  Ezt már az az alak mondja, aki a mágus-szerű alakkal érkezett. Felé fordulok. Na igen, ez is benne lehet a pakliban, bár valószínűleg inkább csak az égett szőr és hús szagát érezzük és az soha sem kellemes egy élmény. De inkább távolabb húzódok mindenkitől és csendesen szemlélem az eseményeket. Mindenki beszél, mindenki aggódik, mindenki saját magával van elfoglalva. Hova keveredtem én?!
- A kultista idelenn él? -teszi fel a kérdést a fajtársam. - Ha nincs több belőlük, akkor menjünk ki. Esetlen megkereshetnénk ezt a Kultistát.
~ Szerinted mit érnél Te egy kultista ellen? Vagy itt mindenki? Nekünk szerencsénk volt, hogy akkor kaptuk el, amikor nem számított rá és nem is volt esélye védekezni, meg mert csak egy rohadt szobatudós volt. De ha az igaziakkal találkoznál, a gatyádat összepiszkítva menekülnél...Itt mindenki olyan öntelt, hogy az valami csodálatos.~
- Ez jó ötlet. Kedvem lenne társalogni vele...
~ Nesze neked, még egy őrült. Itt mindenki totál hülye?!~
- Meghalt!
  Ez már Eva volt, aki az előre kitalált sztorihoz tartotta magát. Hagytam, hadd beszélje ki magát, végül is, neki valószínűleg jobb a beszélőkéje, mint nekem és én ha egyszer belelendülnék, mindenkit elküldenék a vérbe, és valószínűleg sok új ellenséget szereznék magamnak. A többiek iránt érzett szánalommal vegyült megvetésem csak egyre erősödött. Nem tesz jót nekem a bezártság, mondtam már? És Shea is ott dorbézolt a fejemben, néha hangos kacajokkal "szórakoztatva" engem. Legalább nem pofázott, ez is egy jó dolog, csak éppenséggel folyton negatív érzelmekkel bombázta az agyam. Mit akar ezzel elérni?
- Szökni akart és a báró emberei megölték, csak ennyit árult el. De mi csak felbérelt zsoldosok vagyunk erre a munkára, amit úgy néz ki, elvégeztünk. A bári megtett mindent, hogy megmentse a jó lakosait.
~ Óh, az biztos...főleg hogy lószart se tudott arról, hogy mi folyik itt. Felőle az egész falu kinyiffanhatna...~
- Megtett mindent? -hördült fel a lovagnő. Király, még csak ez hiányzott.... - Látta, mint csámcsogtak azok a dögök? Maga szerint ez megmentette a lakosokat?
- Láttam és mi köze ennek a báróhoz? Jöttünk, hogy megöljük őket, ahogy mondtam és ez igenis megmentette a lakosokat, vagy nem így látja?
~ Baszki,lovag lány, te totál meg vagy zakkanva? Szerinted ki a faszom látta előre azt, hogy itt mi fog történni? Kivételesen a báró most ebben ártatlan, de te úgy vádlod őt, mint ha tudott volna erről. Akkor Ti se mentettétek meg a lakosokat, te eszement nőszemély, hisz végül is.... szerinted min csámcsogtak azok a dögök? Óh, de magas erkölcsi piedesztálról nézed a helyzetet. A gáz az, hogy elég omladozó a szerkezet és az egész alapjában véve hamis...Képmutató.~
- Egész pontosan hol bujkált ez a kultista? Hol kutakodott, hogy egész idáig senki sem vette észre?
- Emberek...akármit is akarunk tenni, tegyük gyorsan. Nem hiszem, hogy jót tesz nekünk, ha itt állunk a füstben. Ha tovább akarunk menni, legalább essünk túl rajta gyorsan.
~ Legalább valaki a fejét is használja és nem csak vádaskodik és kíváncsiskodik.~
  Azonban ez az egész helyzet kezd egyre jobban felbaszni engem idegileg. Érzem, ahogy sötét gondolatok cikáznak a fejemben és alig bírom vissza tartani a dühömet. Itt mindenki teljesen meg van hülyülve, tisztelet a kivételnek. Arcomon vicsorral fordulok a lovagnő felé, aki a hülye keresztény egyházat képviseli itt. Álnok, képmutató bagázs az egész, és nagyon nem lopták eddig se a szívembe magukat, a kislány pedig nem nagyon lendített az ügyükön.
- Jól van, folytassátok így a veszekedést. Valaki álljon már a füst kellős közepébe, kíváncsi vagyok az élettani hatásaira.
  Vágom közbe. Remélhetőleg belehalnak. Bár egy kis bűztől még senkinek sem esett baja, kivéve a gyengélkedő zsoldosnak. Hihetetlen, én is hülye lettem és beszálltam az értelmetlen vitába. Akkor most én is ugyanolyan szánalmas vagyok, mint ezek itt? Hosszan szívtam be a levegőt, majd lassan engedtem ki, hátha megnyugszok tőle. Fals próbálkozás. A fejem lüktetett, Shea csesztetett és itt mindenki teljesen el van vakulva magától...
- Nem a báró idézte ide ezeket a szörnyeket, neki tudomása sem volt az egészről. Őt is ugyanúgy megvezették, ahogy itt mindenkit. Ha kopogtatni akartok az ügyeletes rossz fiúnál, keressétek meg a Hoshekh névre keresztelt Mélységit, biztosan szívesen lát titeket...
  S hogy még jobban magamra vonjam a figyelmet, megkerestem a biztos pontot a lelkemben, amit semmi sem torzíthatott el, ahol a Hold ereje száguldozott bennem. Becsuktam a szemem, aztán egy pillanatra minden sötétbe borult. Mire visszatértek a fények, a szememben vad tűz égett. Ideje észt verni ezekbe a barmokba...
- Mint mondtam, kint beszéljük meg a dolgokat. A farkasok már nem mennek innen sehova, de Mi sem fogunk, ha tovább álldogálunk itt.
~ Alapozzunk a félelmükre....azzal talán elérek valamit. Ha nem, itt hagyok mindenkit a fenébe, aztán tegyék azt, amit akarnak. Engem nem érdekel már ez az egész...~
- Te aztán tudod, hogy vond magadra a figyelmet...-szakította meg merengésemet a nő, aki eddig is nagyon pedálozott, hogy magára vonja a figyelmemet, de aztán elindul kifelé, a többiek pedig követik őt. Úgy látszik, hogy végre valahára mindenki elhúzza innen a sejhaját.
- Én egyébként a Mélységi miatt aggódnék, nem a halott kultista miatt, mert ha a vérét használták, itt kell lennie a közelben.
~ Nem, nincs itt a közelben. Távolról irányítja a dolgot a halandó csicskásain keresztül. De miért? Ez itt a kérdés? Miért nem lép személyesen közbe? Nem tud vagy nem mer? Mennyire korlátoltak az ilyen lények képességei? Mennyi harcos kell ahhoz, hogy kinyírjanak egyet? Mi az, amitől félsz Hószex?~
- Nem. Nem mentett meg senkit.-tekintetemet a makacs nő felé fordítom. Ez nem tudja befogni a száját?!- Ide küldte magukat feltakarítani, az lehet. Honnan tudta a kegyelmes báró úr, hogy mi fogja önöket itt várni, mit kell megölni, mikor alig egy órája támadtak rá az első falusiakra?
~ Baszki, mondtuk mi azt, hogy tudta, hogy mi támadt rájuk? Csak annyit mondtunk, hogy a falu védelmére küldött minket...mondjuk megvédeni őket a szabadúszó barmoktól, akik szintúgy az aranyat akarják maguknak? Akkor vált sietőssé a dolgunk, amikor megtudtuk, hogy mit tett a kultista...legalábbis a "hivatalos" verzió szerint. Nagyon nem tetszik nekem ez a pöffeszkedő nőszemély. Ada, kinek a társaságába keveredtél?~
  Még folytatná a szövegelését, az látszik rajta, de csak idegesen dobbant és megy a többiek után. Mivel nagyjából már mindenki kiindult, én is utánuk megyek. Majd később visszajövök ide egyedül, hogy körbe nézzek. Addig is, jó lenne már friss levegőt szívni, mert ez már kezd irritáló lenni. A társaság azonban csak még irritálóbb. Meg kell szabadulnom tőlük minél előbb. De előtte még remélhetőleg lesz időm beszélni Ada-val, aki egyrészt ignorált, másrészt néha elkaptam a pillantását, de nem tudtam belőle kiolvasni semmit sem. Vajon most mit gondolhat rólam?

34Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Pént. Ápr. 14, 2017 2:47 am

Lamia von Nachtraben

Lamia von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Ada gondolataiba mélyed, nem zavarja a csapatban fennálló feszültség. S így van módja rá, hogy meg hányja-vesse az eddig hallottakat magában. A vámpírnő szavain rágóik és azon, amit a démonfiú mondtak – bestiákról és mélységiekről. Mégis a feszültség az, ami elvonja a figyelmét saját belső világáról, a hosszú árnyak, melyek a Nap sugarai által narancsszínűre festett alakjuktól húzódnak, s mellettük menetelnek. Nyomasztó, s eltart, míg a félangyal rájön, miért. Ada körülnéz, hogy megbizonyosodjon, de rajtuk s furcsa árnyékpárjaikon kívül semmi sem él, semmi sem mozog a környéken. Síron túli csönd honol a tájon, s a barlang fekete szája sem javít az összképen. Egy másik barlang nyílása jut eszébe akaratlanul is. Egy barlangé, amely angyalromokhoz és az egykori angyalhoz vezetett. Akkor még fehér volt a hangja… azóta sokat látott, tapasztalt, megélt - vajon mit mondana Azrael? Mit tudott, ha tudott egyáltalán róla?
- Noh itt vagyunk, ki gondolta meg magát? – szólal meg Egan Tyr Foley holpap és Ada olvashatatlan szemekkel néz vissza rá. Fel sem merült benne, hogy bárki is visszafordulna, s ez emlékezteti rá, hogy mennyire eltérő a nefilimek és a többi veroniai gondolkodása. A pusztában nincs olyan, hogy valaki egy útnak nekiinduljon, aztán menet közben egyszerűen meggondolja magát. Bár lehet, hogy csak az útjaik túl hosszúak és a céljaikat túl fontosnak tartják ahhoz, hogy ilyesmivel éljenek. Pedig ő is érzi, amit a többiek, hogy máshol talán jobb volna e pillanatokban.
- Hozott valaki fáklyát? - néz szét Kristin, mire a démon lassú, öreges léptekkel megindul a járat felé. Egyik kezét a magasba emeli és megidéz egy lángoló kardot, amivel világítani tud. A két társa szó nélkül követi. Kristin Angelika csak bólint:
- Megteszi.

A faluban még oly hevesen kardoskodó férfi bizonytalan felszólalása kíséri őket, miközben a barlangba belépnek.
- Nálam... volt. Lent hagytuk.
A lovagnő szorosan a démon mögött halad, Ada hozzá csatlakozik s kezében megjelenik kékes fényben derengő lándzsája, a próféta Égi Vértje. Nincs szüksége páncélra, egy nefilimet a szent erő véd.
Sorban, óvatos, csöndes léptekkel vonulnak egyre beljebb. Igaz, mind harcosok, de minden lélekben egy gyermek lakozik. Andromeda egyik faltól a másikig járatja tekintetét, néha oldalt kapja a fejét egy-egy kiálló kőre, kőzetre, árnyékra, amely másnak láttatja magát, vagy mélyedésre, mely veszélyt sejtet. Ám a holdpap szerint nincs mitől tartaniuk.
- Csak ez az egy út számít, ami előre vezet. Vannak oldaljáratok, de azok el vannak hagyva.
Ada sincs meggyőződve róla, hogy a bestiák még nem térképezték fel amit lehetett, ám ekkor valamiféle zaj kél elől. Az első ami eljut hozzá mégsem a csámcsogás hangja, hanem Egan Tyr Foley ruhájának suhogása, és az, ahogy elhalad mellettük és eléjük áll.
- Látsz valamit, sötét tünde? - néz körül Kristin Angelika pajzsát és fegyverét maga elé emelve. - Nem lehet, hogy pont az oldaljáratokból jönnek ezért nem vette őket észre senki?
- Egyelőre semmit. A bányavezető elmondása szerint az oldaljáratok nem futnak bele természetes képződményekbe.
A démonfiú valamit csinál elöl, amit a nefilim nem láthat, de mire végez, nagy bizonyossággal ennyit szól csak:
- Természetes járat.
S mintha a barlang mélye csak arra várt volna, hogy ők összerakják az információmorzsákat, feltűnnek, akik miatt érkeztek.
- Készüljetek, farkasok.
- Végre!
A farkasok felkészülnek, mert ketten azon nyomban el is indulnak feléjük. Ada először támadóállásba helyezkedik, a szeme sarkából látja, ahogy a démon a hasához kap, mint aki rosszul lesz, s valahol mélyen a tudata alatt, szinte az ösztön szintjén egy újabb kép áll össze. Mint amikor a kártyáit olvassa és a képek végül kiadják a választ: A farkasok vére kátrány… olyanok, mint a rákszörny a könyvtárban… a szörnyet kultisták hozták létre… a kultisták a mélységieket szolgálják… fekete víz, fekte árnycsápok… és az ima, ami megállította őket. Azrael játszott velük, de a szolgáit az imája győzte le. A mélységi ellen a szentség a legerősebb fegyver, nincs mitől félnie.
~ וַיֹּאמֶר אֱלֹהִים, יְהִי אוֹר; וַיְהִי אוֹר És monda Isten: Legyen világosság! ~
- …Yehi 'or!
Egy, a többiek számára ismeretlen nyelven mormol, héberül, miközben a feje fölött fénylő aranykorona jelenik meg. Csak a farkasokat látja maga előtt, saját imája zeng a fülében, így mások szavai, sikantása nem érik el a tudatát, hiába jutnak el hozzá. A gyűrű riasztó visolya is csak arra jó, hogy egy pillanatra megakassza az imáját. Oldalt pillant, de a többiek sem foglalkoznak vele, s akármi is okozza, egy forrástalan hanggal nem lehet harcolni.
Balján a semmiből előkerülő fehér porfelhő és a feléjük jobb oldalt támadó farkas között a hátsó harmadikat célozza meg. Kezéből vakító fehér szikra pattan és azonnal lánga borítja az egész állatot. Ada meglepődik, mert a fénynek vakítónak kell lennie, ezt már tudta, de arra nem számított, hogy az egész lényt felemészti egy pillanat alatt. Ő maga is elvakul s megdermed a lángoktól, melyek előtte égnek. Sűrűn pislog, így is eltelik pár másodpercbe, mire látja kirajzolódni a barlang hátuljában meghúzódó farkasokat. Hallja ahogy a mancsuk koppan a kövön és megindulnak feléjük. Háttal a többieknek, előtte a falkával, nem hezitál. Égi Vértjének manifesztációját megszünteti és a jobb és bal keze ujjából kilő még két szikrát a hozzá legközelebb eső fenevadakra. Azok szintúgy lánga borulnak, a bánya belseje immáron fényárban úszik. A testükből viszont csípős füst száll fel, s még nem végeztek az összessel.
Kezében újra feldereng a lándzsa, miközben megfordul, hogy felmérje a csata állását maga mögött, és ekkor egy pillanatig azt hiszi, hogy káprázik a szeme. Mert meglátja Cynewulfot, a holdcsókolta sötételfet, a bérgyilkost, a férfit. Azt, aki a kedvese volt és most már sosem lesz közömbös a számára. De ezt nem mutathatja. Fogadalmat tett, s e fogadalom köti. S köti a küldetés, és köti Kristin Angelika, aki most védelmezőn melléje lép. A lovagnő szemében ő most talán egy szent erőt szóró félig égi harcos, akin nincs páncél, mint őrajta és ezért védelemre szorul. Nem látja, hogy a testét, azokat a vékony karokat, lábakat, derekat nem kell, hogy fémlemezek vigyázzák, nem látja, ahogy a próféta nefilim egy pillanatra sokkal inkább emberi, mint angyali, egy lány, akinek a szíve és a lelke a törékeny. De ha a szíve esendő is, a lelkét már megerősítette azoknak a tucatnyi élőholtaknak a kivégzése, melyekkel Élóhimnak áldozott. Ha látja, hogy másnak nem kell segítség visszafordul és kész a további támadásra.
- Ezek mélységi vérrel fertőzőttek, nem csupán sima farkasok, vigyázzatok velük. Ki tudja mit okoz, ha megkapnak valakit. – hallja valahonnan.
A barlang mélyén elszabadul a fények kavalkádja. Andromeda valóban nem sok harcban edződött még, és mégis szinte kísértetiesen gyorsan fejlődik, és sosem hezitál. Most is csak végi néz rajtuk és úgy dönt, rájuk hagyja, nincs rá szükség többé. Éber marad a veszélyre, mégis hagyja, hogy a gondolatai elragadják. Az egyetlen olyan irányba, mely a céjukon képes tartani figyelmét.
- Mit gondolsz, ki tette? Miért? – fordul Kristin Angelikához.
- Nem tudom. – feleli és még utoljára körbeforul, mielőtt eltenné a kardját. - Sok förtelem van ezen a világon. A Sötétség? A Sötét Apostol? Ki tudja. De nem vagyok benne biztos, hogy csak ennyi volt belőlük. Jobban járnánk, ha szétnéznénk azokban az oldalsó tárnákban. Viszont még mindig áll, hogy aki aranyat mer kaparászni az egy hétig kukoricán térdelve fog vezekelni a gyóntatófülkében a falu templomában!
A félangyal elgondolkodik Kristin szavain és rábólint, bár nem honos a kukoricán térdeplésben, sejti, hogy valamiféle büntetés lehet. A fejük fölött elsuhan valami, az a valami később nagyra nőtt szárnyas gyíknak minősül, vagy valami másnak, egy lénynek, amiről Ada még csak történetekben hallott. Cynewulf szikozódva rohan utána, s mire megfeledkezhetne róla, a kis lény körülzsongja.
- Úgy látom a kis mitugrász a szárnyasokra gerjed... – hangja a vámpírnő hangját, aki szembe nézhet a nefilimek kortalan, átható tekintetével, aztán már ez se számít. A sárkánygyík körbeszaladja, a férfi pedig előtte áll és a nevé szólítja.
- Örülök, hogy újra találkozunk, Ada. Bár valamivel jobb körülményeket képzeltem el a viszont látásra...
Nem tud szólni. A sötét és a vakító világosság furcsa keverékében talán nem látszik, hogy a nefilim arca nem a tűztől válik lángvörössé. De ő látja a másik szemén a csalódottságot, amire viszont szintén képtelen felelni. Szinte levegőt se vesz, a füst mégis összegyűlik a torkában és köhögésre ingerli. A szeme könnybe lábad a marásától.
Vita keveredik újfent, mindenki mond valamit, de már elmúlt a veszély, s a füst egyre jobban nő.
- Menjünk. – javasolja sajátosan tömör stíllusában.
És midőn távoznak, Ada is távozik a színtérről a többiekkel. Az elkapott mondatokból és abból, amit az atyától megtudtak, ő is azt érzi, hogy valami nincs rendjén. Neki is különösnek tűnik az egybeesés a farkasokkal meg a nagyúrral, különösen, hogy a bányában jelentek meg és a kultistákat nem érdekli az arany. A fejében egymást kergetik a gondolatok aranyról, farkasokról és a bérgyilkos hirtelen, váratlan felbukkanásáról. Amikor kiérnek úgy fest, mint aki megszólalni készül, Cyne tekintetét keresi, de aztán Kristin Angelika hirtelen lendületből befordul előtte és a pillantása, elszántsága, és a tény hogy itt vannak emlékezteti, miért jött ő is, az útra amit azóta megtett, hogy a férfival akkor és ott találkozott... s hogy mi a dolga most.
Kristin Angelikára néz majd Cynera és a nőre, aki vélhetőleg Cynewulffal érkezett. A lovagnő meggyőződése rá is átragad, s ha egyszer felkel a gyanú, hogy tudnak valamit, csak úgy el nem múlik. S bár még mindig zavarban van, de egyúttal őszinte zavarodottság is ül a tekintetén. Hiába keményednek meg a vonásai és válik olvashatatlanná az arca, hirtelen nem tudja, hogy mit is gondoljon, a szíve rángat elő újabb és újabb kérdéseket: Vajon az ellensége lesz? Valaki aki félre vezeti és aki szembe száll vele? Miért, a pénzért? Az aranyért?
Valóban, milyen naiv is volt.*

35Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Szomb. Ápr. 15, 2017 8:12 pm

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő

Végre valahára elkezdenek mozogni is. Lia már halálra unta magát a szócséplés végén így elkezdett Gerard fejében énekelni, amitől a démon még a szokottnál is türelmetlenebb, idegesebb lett. Korábban is útnak eredhettek volna, ha nem akart mindenki mindenáron minden részletet tudni olyanokat is, amik teljesen fölöslegesek voltak. Neki megvolt az oka arra, hogy tudjon olyan dolgokat, amikre nincsen szüksége, de a többiek...
~ Az emberek ostobák...azt hiszik, ha tudnak valamit, ismerik is. Azt hiszik, a tudás majd megvédi őket...
~ Képtelenek megkülönböztetni a tudást az ismerettől.
A barlang bejárata mindha kicsit megváltozott volna. Mintha a pere kissé széjjelebb húzódott volna. Mint a mennyezete kissé lejjebb esett volna. Mintha a barlang szája egy széles moolyt formálna mely azt sugallja: „gyertek be, már vártam rátok”.
- Noh itt vagyunk, ki gondolta meg magát?
~ Szép, ennyi beszéd után még valakinek el lenne kedve menni...
Leo ránézett ingerült társára. Pontosan tudta mire gondol, hiszen többek közt ezért is tudnak olyan jól együttműködni. Leot nem érdeklik a fölösleges részletek. Elég csak azt tudnia, mit kell tenni, hogy elérje a célját.
- Hozott valaki fáklyát? - néz szét Kristin.
Leo nyel egy nagyot. Tudja jól, ideje bemenni. Ő valamiért jobban kedveli a nyílt területeket, bár ez inkább csak megszokás, egész életében a fák árnyákában, a szabad ég alatt élt...persze csak képletesen. A csapat morálja mintha nem egészen lenne a helyén, de ez talán várható is volt, amikor normális esetben gondolkodás nélkül egymás torkának esnének.
- Nálam... volt. Lent hagytuk.
Gerard úgy dönt magához ragadja a kezdeményezést. Lassú, öreges léptekkel megindul a járat felé, ezzel is kimutatva az elszántságát, a magabiztosságát és a tekintélyét. Egyik kezét a magasba emeli és megidéz egy lángoló kardot, amivel világítani tud. A két társa szó nélkül követi.
- Megteszi. – hangzik a lovagnő érzelemmentes hangja a háta mögött. A két démon nem felel semmit csak elégedetten mosolyog magában.
Menet közben a csipet-csapat próbál valamiféle formációt felvenni. A kedves keresztes, aki arra nem gondolt, hogy fáklyát hozzon egy sötét helyre próbál az első sorba férkőzni. Ez egy logikus és teljesen jogos lépés volt, elvégre neki van a legerősebb védelme közülük. Ám Gerard és Lia nem tervez hátul maradni, nem engedhetik meg maguknak, hogy egy egyházi kutya vezesse őket.
~ Nehogy azt gondolja egy percig sem, hogy mögötte fogok kullogni...
Leo megindul előre, ő is az első sorba helyezkedik el. Maria próbál középen maradni, elvégre neki nincs sok harci tapasztalata. Gerard már csak heccből is Kristin mellett marad.
Szép lassan haladnak előre. A korábban hallott morgás é csámcsogás egyre csak erősödik, mígnem már könnyedén meg tudják mondani, melyik irányból jön.
- Csak ez az egy út számít, ami előre vezet. Vannak oldaljáratok, de azok el vannak hagyva. – hangzik a holdpaptól.
- Látsz valamit, sötét tünde? Nem lehet, hogy pont az oldaljáratokból jönnek ezért nem vette őket észre senki?
~ Őrület, mennyit tudnak beszélni...
Arcizma sem rendül a csapatnak. Amit látniuk kell, azt nem a fény világítja meg hanem a mágia. Gerard óvatosan előveszi a Kincskereső Talizmánját, majd a markába szorítja.
- Természetes járat.
Ezután, ahogy a múltkor is tette, a mennyezetet és az oldaljáratokat kémleli, vagy reméli, hogy a koromsötétben valami elkezd fényleni.
- Egyelőre semmit. A bányavezető elmondása szerint az oldaljáratok nem futnak bele természetes képződményekbe. Készüljetek, farkasok!
Gerard szeme haraggal és elszántsággal telik meg, ahogy meghallja a hírt.
- Végre!
~ Ideje játszadozni. - szólalt meg a démon a fejében.
A két démon egy szempillantás alatt összeszinkronizálta a gondolatait. Gerard kész volt támadni az első lendülettel, a következő lépéssel, amint az egyik farkas feléjük fordítja a morcsos pofáját...aztán ismét magával ragadta a rosszullét. Így, hogy az elméje összeolvadt Liával, még inkább érezte a nefilim jelenlétét.
- Még mindig nem szoktam meg... - morogja, miközben a hasához kap mindkét kezével.
Leo ezalatt óvatosan előrántja az egyik kardját és figyeli az ellenséget. Maria igyekszik nem útban lenni, miközben a tekintetével valami értékesnek tűnő dolgot keres, amit a harc forgatagában ellophat. Mindenki felkészül a farkasokkal vívandó harcra. A „nefilimnek” nevezett különös teremtmény feje fölött valami glóriát idéző dolog jelenik meg, talán egy fegyver, vagy áldás, ki tudja. Ám még mielőtt belevetették volna magukat a dolgok sűrűjébe, egy ismeretlen hang kiáltott fel a hátuk mögött.
- Juhé, buli van!
Gerard óvatosan felnéz. Kezd alábbhagyni a fájdalom, de közben elvesztették a helyzetelőnyüket. Az egyik farkas támadásba lendült, bár az ellenfele a három hitébe kapaszkodó bolond, ez nem félemlíti meg.
- ...ideje elkezdeni.
Azonnal kinytja a varázskönyvét, majd megidéz egy nagy csomó pecsétet. A mágikus szimbólumok rátapadnak a ruhájára. A szemfülesebb emberek észrevehetik, hogy a másik csuklója körül sűrűbben vannak.
Nagy lendülettel megindul a farkas felé, egy pillanat alatt ott terem előtte, majd a felerősített kezében szorongatott kardot se szó se beszéd hegyével belevágja az oldalába és megpróbálja teljesen felnyársalni vele. Az ütés olyan erősre sikeredett, hogy miután megsebezte a farkast, a kard kirepült a kezéből. Egy pillanatra mintha megállt volna az idő, szép lassan nézi végig, ahogy a penge repül a levegőben, gyönyörűszép kört leírva pörög, majd elterül a poros föltön. Mielőtt a bestia teljesen felé fordulna egy jól irányzott mozdulattal kihátrál, majd megidéz négy lángoló Árnybéklyót és megpróbálja velük nyakon csípni a dögöt. Leo mozgásba lendül. A kezében szorongatott karddal előrenyomul, majd a Gerardot támadó bestiát próbálja megvágni.
- Ezek mélységi vérrel fertőzőttek, nem csupán sima farkasok, vigyázzatok velük. Ki tudja mit okoz, ha megkapnak valakit. – hangzik hátulról.
~ Micsoda?
~ Ez kezd egyre érdekesebb lenni.
A hátuk mögött egyre csak tobzódnak az események, mindenki kiveszi a részét a harcból, ki-ki a maga módján de felveszi a küzdelmet a félelmetes bestiákkal.
- Na MOST már buli van!
Szinte ugyanabban a pillanatban egy éles fény gyúlik a hátuk mögött. Valamiféle különös holdmágia lehet, legalábbis Lia emlékei közül arra hasonlít a leginkább. A fény egy aprócska nap alakját veszi föl, majd a barlang közepéhez lebeg és megvilágítja az összes farkast.
Gerard összeszorítja a szemöldökét, majd sejtelmesen ránéz a tenyerére.
~ Még 13 perc...
Elég egy pillantást vetnie az égett farkastetemekre, azonnal tudja, mi fog ki rajtuk.
- Leo, cseréljünk kardot!
A tünde nem habozik, a pengét beleszúrja a földbe, majd leemeli Gerard hátáról az Archeust. Kinéz magának egy rohadékot, ami őket támadja aztán meg is indul felé. A korábban már bevállt taktikát választja: megvárja, amíg a bestia nekiugrik, az egyik kardjával hárít, majd a másikkal (amelyikbe a szentség van) lesújt rá.
Gerard úgy dönt, ideje stratégiát váltani. Kis ideig koncentrál, mire a levegőben pecsétek jelennek meg (fél kezébe még mindig ott a könyv) és már meg is jelenik, amit meg akart idézni.
Sötét, nyomasztó aura lengi körbe a barlangot. Egy sejtelmes fény vegyül a szent és a holdtól származó szikra közé. Gerard teste körül elkezdenek kavarogni az árnyak, majd sorra lángra lobbannak, és végül a kezében alakot öltenek egy gyönyörű, kéken égő dárda formájában. A démon a másik farkast veszi célba és nekidobja.
Maria eközben hátulról figyeli az eseményeket. Feltűnik neki azonnal, amit a két újonnan érkezett mond. Sokat hallott a mélységiekről Gerardtól, így aztán egy pillanatra össze is rezzen, amikor meghallja az említett szót. A többiek a szó szoros értelmében rájuk se bagóznak, de őt szerencsére nem köti le a harc. Nem úgy mint a frissen megjelent sötételfet, aki hatalmas kedéllyel veti bele magát az események sodrába.
- Tetszik a stílusod! - mondja Cyne-nek eszelősen vigyorogva, miközben elhalad mellette.
- Óh, még nem láttál engem kibontakozni! – hangzik a válasz a bérgyilkostól magabiztosan.
Ekkor tűnik fel neki, hogy egy apró kis állatka is van a sötételf mellett. A sötétben alig látszott eddig, most is csak egy pillanat erejéig tudja szemügyre venni, amikor gazdája szavát figyelmen kívül hagyva elsuhan a fejük fölött, egyenesen a farkasokhoz.
- Dracon, baszki, a francot csinálsz?!
Onnan távolról úgy tűnt, mintha a kis teremtés is fel akarná venni a versenyt a fenevadakkal.
- A kva nénikédet Te dög...
Majd ő is előrerohant támogatni a kis kedvencét. Maria az események láttán felkacagott. A maradék farkasok szinte teljesen ugyanabban a pillanatban estek el a szedett-vetett csapat fegyverei által. Kívülről nézve elég komikusnak tűnt, hogy bár együtt vannak, mindenki külön harcolt a maga módján leginkább úgy, hogy a többiek még véletlenül se legyenek láb alatt. Kivételt képzett ez alól talán a három vallási képviselő, akik csapathoz méltó módon, vállvetve verekedték át magukat a dögökön.
Kis ideig mindenki csak csendben álldogált. A döglött farkasokból folytogató méreg módjára kezdett el szivárogni a vérük, ami különös módon egy párás, gőzhöz hasonló formában keringett a tárna falai között. Végül aztán a holdpap magához ragadta a kezdeményezést és feltette a kérdést, ami valószínűleg mindenkit foglalkoztatott.
- Nézzünk széjjel, vagy menjünk ki?
Különös véletlen lehet a sorsnak, hogy olyanok is összefutottak ezen az isten háta mögötti helyen, akik már korábban ismerték egymást.
- Örülök, hogy újra találkozunk, Ada. Bár valamivel jobb körülményeket képzeltem el a viszont látásra...
Gerard és Leo ebben a pillanatban végzett a harccal, majd elindultak a többiek irányába.
~ Különös...az a sötét tünde a nefilim barátja volna.
~ Nem dolgoznak együtt, máskülönben nem üdvözölte volna. De akkor mit keres itt?
- De egyelőre tipli van innen kifelé gyerekek, várjuk meg, míg elszáll a füst.
A kis sárkány is alátámasztja, amit gondoltak. Amint lehetősége adódik rá, a szárnyas teremtmény a nefilim nyakába ugrik. Úgy üdvözli, mint egy hűséges kutya.
- Úgy látszik, megkedvelt téged...
- Jó ötlet. Menjünk.
Maria csak áll egyhelyben és bambul a semmibe.
~ Egek, milyen unalmas. Ha legalább az egyiket meg tudtam volna ütni...no sebaj, úgy látom ideje munkához látni.
- Úgy látom a kis mitugrász a szárnyasokra gerjed... - mondja Cyne-nek barátságosan nevetve, egyúttal kicsit megpróbál Ada idegein táncolni- jut is eszembe, ti kik is vagytok egyész pontosan...vagy ami jobban érdekelne, honnan tudjátok, mifélék ezek a dögök.
- Nem tudom. Sok förtelem van ezen a világon. A Sötétség? A Sötét Apostol? Ki tudja. De nem vagyok benne biztos, hogy csak ennyi volt belőlük. Jobban járnánk, ha szétnéznénk azokban az oldalsó tárnákban. Viszont még mindig áll, hogy aki aranyat mer kaparászni az egy hétig kukoricán térdelve fog vezekelni a gyóntatófülkében a falu templomában!
Leo egy óvatos mozdulattal lecsapja a vért a kardról, majd visszanyújtja azt eredeti tulajdonosának. Gerard gondolkodva meredt az egyik farkas hullája felett, miközben egyre csak a hallott szavak bosszantják.
~ Honnan tudta az a két idegen, mitől lettek ilyenek a farkasok...?
Mivel még aktív a Pehelykönnyedség, kicsit nehézre esik nem háom métert megtenni egy lépéssel. Egy lendületből odaugrik a többiekhez, majd lábujjhegyen állva ér földet. Ekkor megszünteti a varázslatot, amikor újra viszsanyeri eredeti testtömegét. Leo pár lépéssel lemaradva követi.
- A kérdés nem az, hogy hányan vannak még itt, hanem hogy hogy került beléjük a mélységi vére...nem akarom megkérdőjelezni senki erejét se, de egy mélységi ellen kevesek vagyunk.
- A báró megbízásából jöttünk. –kapja meg a diplomata a válaszát kissé megkésve - Úgy tudjuk egy kultista műve ez, mélységi vérrel kísérletezett. De jobb lenne menni, fene tudja mi van ebben a füstben.
Gerard arcán kidagadnak az erek.
~ Micsoda?! Kísérlet? Akkor ezek eredetileg nem voltak itt?! Akkor nem is őrizhetnek semmit!
Leo óvatosan végignéz a csatatéren. El kell ismernie a látvány tényleg gyomorforgató, de rá valamiért nincs hatással. Arra gondol, ennél sokkal rondábbakat látott annak idején a Kísértet szigeteknél.
- Ha ez mélységi vér, akkor a mélységit lélegezzük be...szerintem se kéne itt maradni. - mondja Leo.
~ Idejöttem a világ végére, pár nyamvadt kutya miatt?! Akarom a rohadt kincsemet! - zsörtölődött magában Gerard. Olybá tűnt, a varázserő elpazarlása elég ingerültté teszi.
~ Szedd össze magad. Ez még akár jól is elsülhet... - szólal meg a fejében az amulett démona.
~ Igazad lehet. Nincs más dolgunk, mint ezt a mélységi véres praktikát megkaparintani. Hatalmas fegyver lehet, ha olyan kezébe kerül, aki tudja használni.
Maria eközben azon gondolkozik, hogyan lehetne a legtöbbet kihozni ebből a helyzetből.
- A szentség nem hat erre a fura valamire? - kérdezi közömbösen. Aki korábban is hallotta a hangját feltűnhet neki, hogy sokkal vulgárisabb, közvetlenebb a stílusa.
- A kultista idelenn él?
Lia ekkor ismét elkezdett kacagni.
~ Az a kettő már bánja, hogy idejött. Meglepődnék, ha minden kérdét ugyanilyen nyugodt hangnemben válaszolnának meg.
- Ha nincs több belőlük, akkor menjünk ki. Esetleg megkereshetnénk ezt a Kultástát.
Gerard ekkor váratlanul megszólal.
- Ez jó ötlet - mondja olyan hangon, mint az őrült gyilkos, amikor az áldozatához beszél - Kedvem lenne társalogni vele...
- Meghalt! Szökni akart és a báró emberei megölték, csak ennyit árult el. De mi csak felbérelt zsoldosok vagyunk erre a munkára, amit úgy néz ki elvégeztünk. A báró megtett mindent, hogy megmentse jó lakosait.
- Megtett mindent? - fordul Amy felé Kris - Látta, min csámcsogtak azok a dögök? Maga szerint ez megmentette a lakosokat? - csattan fel ingerülten.
- Egészen pontosan hol bujkált ez a kultista? Hol kutakodott, hogy egész idáig senki sem vette észre? - kérdezte Gerard kíváncsian. Természetesen ez egyáltalán nem érdekli, a maradék mélységi vérre fáj a foga.
Leo eközben idegesen forgatta a fejét.
~ Arról vitatkozni, hogy kimenjünk, vagy maradjunk? A köd közepén állva? Csak én érzem ezt hülyeségnek? – nézett körbe a társoságon.
- Emberek...akármit is akarunk tenni, tegyük gyorsan. Nem hiszem, hogy jót tesz nekünk, ha itt állunk a füstben. Ha tovább akarunk menni, legalább essünk túl rajta gyorsan.
- Jól van, csak folytassátok így a veszekedést. Valaki álljon a füst kellős közepébe, kíváncsi vagyok az élettani hatásaira.
~ Tetszik a stílusa...fogaska ezegyszer igazat szólt.
- Nem a báró idézte ide ezeket a szörnyeket, neki tudomása se volt erről az egészről, Őt is ugyanúgy megvezették, ahogy itt mindenkit. Ha kopogtatni akartok az ügyeletes rossz fiúnál, keressétek meg a Hoshekh névre keresztelt Mélységit, biztosan szívesen látna titeket. Mit mondtam, kint beszéljük meg a dolgokat. A farkasok már nem mennek innen sehova, de Mi sem fogunk ha tovább álldogálunk itt.
A bérgyilkos, aki a másik ismeretlennel jött egy különös trükkel kioltja a fényeket maga körül, hogy mindenki rá figyeljen. Ócska trükk és sok értelme nem is volt. A csapat minden tagja elég erős egyéniség. Egy ilyesféle fényjáték nem zökkenti ki őket.
- Láttam és mi köze ennek a báróhoz? Jöttünk, hogy megöljük őket, ahogy mondtam és ez igenis megmentette a lakosokat, vagy nem így látja? Én egyébként a mélységi miatt aggódnék, nem a halott kultista miatt, mert ha a vérét használták, itt kell lennie a közelben.
Ismerős név cseng a fülükben.
~ Hoshekh? De hiszen...
~ Ő volt az, aki a múltkor is beleköpött a levesünkbe.
~ "Ha megunnád egy démon erejét..." gondolod, hogy erre célzott annak idején.
~ Talán. - mondta Lia kicsit sértődötten. Persze tudta, hogy Gernek esze ágában sincs elhagyni őt, de már a gondolat is rosszul esett neki.
- Te aztán tudod, hogy vond magadra a figyelmet. - kacsint rá óvatosan a bérgyilkosra, majd megindul kifelé ő is. Gerard vállat von, majd int Leona és követik
- Legalább valaki értékeli a trükkjeimet...
- Nem. Nem mentett meg senkit. Ideküldte magukat feltakarítani az lehet. Honnan tudta a kegyelmes báró úr hogy mi fogja önöket itt várni, mit kell megölni, mikor alig egy órája támadtak rá az első falusiakra?
Elindultak hát végre, miután pont eleget álltak a füstben, hogy az megártson nekik.
~ Ha tényleg Hoshekh keze van a dologban, akkor fölösleges itt bármit is csinálnunk...
~ Tudom. Mit gondolsz, mi lehetett a célja vele?
~ Ez egy kísérlet volt. Ezzel akarták letesztelni, hogy fertőzhetnek e állatokat. Egy hadsereget akarnak. Készülnek valamire.
~ Ha így történt, elég ostobák voltak, hogy egy ennyire ismert és felkapott falu mellett kezdtek bele...

36Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Vas. Ápr. 16, 2017 3:20 pm

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona

Lassan az önjelölt gyászmenet megindult - Leon részéről visszaindult - az ideiglenes föld alatt temető felé, hivatalos nevén a bányákba. Nem sok szó esett a menetelés alatt, közben még a Nap is alászállt, narancsos gyászlepelbe borítva a társaságot, távozásával is búcsúztatva őket.
Hamarosan csak elérték a pokol kapuját; ugyanúgy mint eddig, sötétség volt az ajtaja, amin talán még a hegyes fülű pap szeme se volt képes át látni. Legalábbis a tündék jobban boldogulnak az áttetsző feketeséggel, mint az emberek. Elvileg. Egy hang sem törte meg a fülsüketítő csend kakofóniáját.
- Noh itt vagyunk, ki gondolta meg magát? - kérdezte a holdpap. Leon nem érzett benne semmiféle kihívást, így nem is húzta fel magát rajta.
- Hozott valaki fáklyát? - tette fel a jogos kérdést a lovagnő.
- Nálam... volt. Lent hagytuk. - vallta be Leon. Nem mintha ez tényleg változtatott volna akármin is, egyszerűen csak kiszaladt a száján.
Még mielőtt erre akármifajta reagálás jöhetett volna, a másik csoport első embere, akivel még lement először a bányába, előrelépett. Szótlanul magasba emelte a kezét, ahol megjelent egy lángoló kard, és elindult a bánya gyomra felé.
- Megteszi. - hallotta Leon maga mögött a lovagnő hangját. Az ő véleménye ennél kissé eltérőbb volt.
~ Felvágós.
Mindenki elkezdte követni őt, mint egy ön jelőlt vezetőt, bár a nehéz páncélos hölgy elsiet mellette, beérve a pozőrt. A mágus kardforgató társa szintúgy beáll az elsősorban, és Leon büszkesége megdobban, majdnem úgy ahogy másnak a szíve kéne. Gyorsan ő is csatlakozik az élvonalhoz, közben idegesen kezét a fegyverére csúsztatva. Nem tetszik neki a gondolat, hogy szembe kell néznie azokkal a férgekkel újra. Ezen az sem segít, hogy lassan halk hangok kezdenek felszűrődni hozzájuk; csámcsogás, csontok roppanása és egy olyan, amit a szakadó szövetre emlékeztette a zsoldost.
- Csak ez az egy út számít, ami előre vezet. Vannak oldaljáratok, de azok el vannak hagyva. - mondta a holdpap, miközben megkerült minket, előrevágva.
- Látsz valamit, sötét tünde? - kérdezte a lovagnő, és felcsatolta a pajzsát. Úgy látszik mindenki meghallotta azt, amit ő is. Egy kicsit remélte, hogy csak képzelődött. - Nem lehet, hogy pont az oldaljáratokból jönnek ezért nem vette őket észre senki?
Leon megremeg ahogy egyre közelebb kerülnek a veszélyhez, körülötte a többiek harcra készülődése inkább csak egy megérzés, mintsem tudatosan észrevett dolog. Fegyverét lassan kihúzza a hüvelyéből, közben próbálja megőrizni a hidegvérét. El akar futni, nagyon messze. Pont ezért nem fog.
- Egyelőre semmit. - válaszol a holdpap nyugodt hangon. - A bányavezető elmondása szerint az oldaljáratok nem futnak bele természetes képződményekbe.
Szinte suttogva mondja, mégis, üvöltésként hat Leonnak az a rövid kijelentés, amit még hozzátoldott utána.
- Készüljetek, farkasok.
- Végre! - üvöltött fel a lángoló kardos, de aztán úgy néz ki, mégsem indul harcnak. Úgy látszik neki is meg vannak a saját problémái. Leon keze jobban remegett a kardon mint eddig.
~ Nem akarom.
Körbepillant, és hagyja, hogy a bátrabb társai előretörjenek a harchoz. Ha véletlenül átjutna egy farkas, talán megtudja védeni a mágusokat. Vagy legalábbis pár pillanatig feltartani őket.
~ Félek. Dögöljek meg, félek.
Láthatólag a többiek nem éreznek így, mint ő. Az angyal lassan elsétál mellette, jól hallhatóan de érthetetlenül morog valamit a saját nyelvén, miközben a feje fölött egy korona manifesztálódik. Elvileg így mondják ha hirtelen megjelenik.
- Juhé, buli van! - hallja maga mögül, ahova hirtelen meg is fordul, leengedve védelmét. Két alak zárkózik fel hozzájuk, és egyikük sem szenved hiányt fegyverben vagy... furcsa kísérőben. Még nem támadtak nekik így Leon feltételezi, hogy valahonnan erősítést kaptak. Nem tesz fel kérdéseket, helyette visszafordítja tekintetét a harcra. Foglalkozhat velük a harc után is, ha mind megélik.
A farkasok felhagyhattak az étkezéssel, mert a vicsorgások átcsaptak csatazajba. Az egyik rögtön rajta volt a sötét tündén, de ő valami fehér port szórt rá, amitől még nem hagyja abba a rohamát. A lovagnő érkezik a segítségére, lendületét átadja az állatnak, a pajzsán keresztül.
- Maradj mögöttem! - ordítja el magát. A hölgy nőtt a zsoldos szemében hirtelen; nem csak a száját tudja járatni, hanem a csatában is rendesen odateszi magát, méghozzá mindenfajta trükközés nélkül.
A lángoló kardú emberre ez már nem igaz: némi hókusz-pókusz után hirtelen... arrébb került a térben? Vagy csak nagyon gyorsan odarepült a másik állathoz és megpróbálta átdöfni azt fegyverével. Az állat láthatóan Leonhoz hasonlóan nem volt oda az ilyen megoldásokért, így miután csak megsebesítve lett, ellentámadásba lendült.
~ Nem akarom. Nem akarom... - mondta magának untalan és értelmetlen. Valahonnan metsző fény csapott fel, és a bűz édes-mézes elegye jelent meg az égett hús képében. Leonnak görcsbe rántódott a gyomra.
~ Mocskos mágusok... - remegett meg a térde egy pillanatra, majd kiköpött maga mellé. Nem volt szokása, de meg kellett valahogy szabadulnia a szájába tapadt, mocskos íztől.
- Farkasok? - hallott meg maga mögött egy új, női hangot Leon. Azt gondolta biztos az erősítéssel együtt érkezhetett. Nem tekintett hátra, előtte folyamatosan zajlottak tovább az események; a holdpap kilépett a lovagnő védelmező takarásából, és világító pengéket küldött a farkas felé. Nehéz lenne tagadni, hogy a korábban kigyulladt állat fényénél igazán látványosnak tűnt ez a megmozdulás. A páncélozott hölgy szintén rá vettette magát, a másik oldalt pedig a másik árnyfarkast körül hadakozott egy csoport. Itt mindenki küzd. Csak Leon nem.
Lassan előrébb vonult, ahogy látta a többiek sikereit, leküzdve magában a páni sokkot, ami miatt eddig egy helyben állt. A harcoló felek mellé zárkózott fel, hogy nyomban szembe kerüljön az egyik döggel, ami egy farkas groteszk paródiája akart lenni az eltúlzott méretű állkapcsával és csak alkatában egyező testfelépítésében. Az a minimális harci tapasztalat és félelem vezette a kezét, hogy arrébb táncoljon a rohamozó állat elől, és oldalról, egy felső csapással belevágja kardját a bestia hátába. A hirtelen felcsapó adrenalin vagy maga a félelem tette csak, de kezdte érezni, ahogy felpezsdül tagjaiban a vér. Maga az állat szintén gyors volt, szőr hullott pengéje nyomán, de nem sérült meg komolyabban, de mégis, hirtelen elkezdett hátrálni.
Ahogy Leonnak van egy pillanatnyi ideje fellélegezni, hangos ordítások, még több lángoló dög, fura aurák és fényhatások veszik körbe. Lassan elviselhetetlen lesz az égett tetemszag, szemet csípően kezdi betölteni a barlangot a füst. Lényegében egyszerre gyulladt ki minden. Több színben.
~ MI AZ ISTEN FOLYIK ITT?! - zúdul át a fején a pánik-visszhangos gondolat, és életét csupán szintén dekoncentrált ellenfele passzivitásának köszönheti. Ahogy felocsódul, rögtön nekitámad, hogy fejét vegye; teszi ezt félelemből, nehogy az állat szétmarcangolja. Az állat nem reagál, ahogy elválasztódik bús, bamba pofája rövid nyakáról, s porba hull. Leon ledermed. Nem ennek kellett volna történnie... ki kellett volna térnie és... talán máshogy...
Újra elfogta a hányinger, amin nem segített sem az égett gyomorforgató bűz, sem a füst, ami irritálta egy szemét- és két tüdejét. Térdre rogyott az állat mellett, majd azokra rádőlve előre görnyedt. Pislogott párat a szemével, majd megpróbált felnézni, de csak az felnyitott fejű állat elvágott garat maradékát és rengeteg szürkés-szín vért látott. Újra rátört a roham és ki is adta gyomra azt a keveset, amit eddig benne tárolt. Erősen lüktetett a halántéka és forgott vele a barlang. Oldalára dőlt. Halkan elkáromkodta magát.
- Elfogyott a harci kedv? - kérdezte egy zúgó, távoli női hang, valahonnan valószínűleg a közelből. Ahogy megküzdve görcsbe rándult nyakával sikeresen felnézett, egy páncélkesztyűbe bújt kezet látott meg; megnyugvással töltötte el a tudat, hogy a másik oldalán egy ember volt és nem még egy torzó. Némán bólintott - mivel beszélni képtelen lett volna - és elfogadta a felé nyújtott markot.
Lassan felkecmergett, tompa aggyal követve az előtte lévő, elhomályosodott foltot. Lassan és botladozva hagyta el a többiekkel a barlangot, ki tudja mennyi idő után. Távoli hangok csengtek a fülében, amik bizonyosan a többieknek kellett lenniük. Valamikor. Vagy most?

37Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Vas. Ápr. 16, 2017 5:57 pm

Serene Nightbough

Serene Nightbough
Mesélő
Mesélő

Mindenki írt? Nagyszerű! Menjünk tovább.
Eiryntől szeretnék kérni egy mielőbbi időpontot, vagy ha a többiekhez akar csatlakozni most a megszerzett infókkal, akkor azt kérem jelezze Frauline Nebelturm! Smile
A többiekkel már körvonalazódik az új egyeztetés időpontja, itt az ideje, hogy lassan eldőljön Milingen sorsa, vagyis legalább egymás között eldöntsétek, hogy mi a fontos,
és hogy mit kezdjetek utána! Nehéz lesz, sok veszekedéssel, de végülis a falu sorsa a ti kezetekben van. Határidő: Mivel egyelőre úgy tűnik leghamarabb péntenek fogunk tudni egyeztetni, ezért kitűzném az onnantól 1 hetet vagyis ÁPRILIS 30.-at, de egyéni programok ismeretében ezen rugalmasan tudunk tolni mint mindig. Kéretik a naptárba azért ezt felvésni, és várok skypeon mindenkit.

38Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Csüt. Ápr. 27, 2017 11:06 pm

Vendég


Vendég

Mindenkitől távolabb vonulva meditálok a helyemen, hogy a harc után feltöltődjek. Fogalmam sincs, hogy ezután szükség lesz-e rám, vagy közösen mire jutunk? A saját nyugalmamba betör Kristin hangja, ami számomra olyan, mint nyáron a jégeső.
- Andromeda kisasszony, megkérhetem?
Én közben fokozatosan nyitom ki a szemem, és körülnézek, majd egy perc múlva felállok, s megindulok feléjük. Annyira nem vagyok buta, hogy túlságosan közel merészkedjek a nagyhangú lovagnőhöz. Megtartom a távolságot, aztán várom a fejleményeket. A zsoldos még mindig rossz bőrben van, s nem hiába támogatja őt Kristin. A többiek közül ketten, két ellenkező irányba haladnak, de a többiek álldogálnak. Az a minimális változás akkor történik meg, mikor egy nő odasétál Cynéhez.
- Hé, egymagad akarsz oda visszamenni? Elég merész vagy... – szólítja meg, én viszont csendben maradok. Mindenki a saját sorsának kovácsa, ezért hagyom őket, hogy azt tegyenek, amit csak szeretnének. A percek lassan telnek, ám Eiryn futva érkezik a csapathoz. Először nem kap rendesen levegőt, hogy beszélni tudjon; de látni rajta, hogy valamit szeretne velünk közölni.
- Örülök, hogy nem sikerült megöletniük magukat – köszönt minket, s mikor rendesen kifújta magát, akkor beszél hozzánk.
- Volt egy igen érdekes találkozásom... Ha érdeklik önöket az okok is, szívesen elmondom, egyébiránt nem rabolnám egyikünk idejét sem. – közli velünk, azonban a magam részéről úgy gondolom, hogy nem szólok bele a dolgok menetébe. - Merészség a második nevem. ÉS igen, egyedül. Vagy talán tudsz lopakodni, és eggyé válni a sötéttel? Mert őszintén szólva, eddig a szótlan álldogáláson kívül még sokat nem láttam tőled - feleli Cyne a barlang felől, majd megtoldja a következővel.
- Van még valakinek ellenvetése az ellen, hogy bemenjek, vagy hagyjátok, hogy végezzem, amihez értek? – méltatlankodik egy sort, majd haladnak tovább az események.
- Talán érdemes lenne meghallgatni, engem érdekel, miért jött ilyen sietve.
Amy az, aki kifejti a saját véleményét a mondanivalóval kapcsolatban, de hamarosan Kristin csatlakozik hozzá.- Halljuk. – nehéz követni figyelemmel kísérni a különböző beszélgetéseket, ezért végérvényesen Eirynre tekintek. Eldöntöm magamban, hogy jobb lesz egy személyre összpontosítani, mint mindenkire, mikor elkezd beszélni.
- Nem szándékozlak feltartani...bár tudod, a farkas kiszagol téged akkor is, ha a szemével nem lát. A mélységi vérét keresem. Tudod, hol találom meg? – válaszol valaki a csapat egyik tagjának. Mikor a társaság elcsendesedik, akkor kedves ismerősöm belefog a mondandójába.
- Találkoztam egy kultista nővel, Hoshek követőjével. A neve Serene Nightbound. Azt mondta, egy ismerőse azzal kísérletezik, hogy a mélységiek erejét állatokra ruházzák rá, ezen kísérletek eredményei a farkasok. Mivel nem voltak túl erős lények, nem nagyon érdekelte tovább a téma és elment, de veszélyesnek tűnt... – meséli nekünk, miközben a bánya bejárata felé int a kezével. Nem kell sok nekem, hogy kibújjanak belőlem a megfelelő szavak.
- S elmondta az ismerőse nevét? Vagy arra nekünk kell rájönnünk? Akárhogy is van, el kell beszélgetni vele. – fejtem ki a magam álláspontját, majd később megjegyzem - Én mindenesetre továbbra is kitartok amellett, hogy meglátogassam. – határozott vagyok ez ügyben, de vajon mi a helyzet a többiekkel?
- Ha a Mélységi vérét keresed, tudnám javasolni, hogy keress fel egyet? Átkutattuk a kultista laboratóriumát, ahol ezekkel a dögökkel kísérletezett, és nem maradt ott már semmi használható sem, csak pár elszáradt növény és felszerelés. – feleli Cyne távolabbról.
- Azt mondod Serena? Egy elf nő? Hol van? Merre ment? – mondja szótagolva Amy, s egyre pörgősebben, majd azután felém fordul és a következőt közli velem - Ő volt a kultista, amiről beszéltünk. A vér meg ott volt a dögökben, nem volt elég? Nos? – válaszolja nekem, majd Kristin beszáll az információszerzés sodrába.
- Egy kultista? A faluban? De azt mondod elment?
Hangja meglepettnek tűnik, de valójában pontosan nem tudhatom, hogy mi játszódik le benne jelen pillanatban. A nefilim figyelmezteti a lovagnőt.
- Nincs egyedül. – majd Ger becsatlakozik a nagy beszélgetésbe.
- És azt nem mondta véletlenül, hogy nincs e még ebből a fertőző vérből? Elég komoly fenyegetés lenne... – tudja le ennyivel, majd végül Eiryn kezd el szépen sorjában válaszolni a társaságnak, velem kezdve a sort.
- Nem mondta, hogy kihez jött, de szerintem nem jó ötlet belekötni – mondja nekem, majd Amy következik.
- Igen, ő lesz az. Ismered? És sajnos nem tudom, hogy hová ment, csak egyszerűen el... – feleli a zsoldosnőnek, aztán Kristin információ szomjúságát próbálja csillapítani.
- Igen. Az ő szavaival élve "tudományos érdeklődésből" jött, aztán amint befejeztük a beszélgetést, el is ment, úgy tűnt, teljesen. – ejti ki a szavakat, s mindannyiszor jól lehet olvasni az arcáról. Utoljára a következő szavakkal toldja meg a beszámolóját.
- Nem tudom, hogy fertőző-e a dolog, és Serene azt sem említette, hogy konkrétan mélységi vérről van szó...
Ránézek Amyre, majd felteszem neki a saját kérdéseim.
- Te édesdeden aludnál, ha tudnád, hogy kígyófészek közelében pihensz? – érdeklődök, ám a szavaim, mint a gyorsan folyó patak. Nem akarok itt leállni.
- A falu jövőjéről van szó. Nem lehet félvállról venni, egy ilyen esetet. Lehet ma csupán állatok az alanyok, de azután lehet, hogy rokonok vagy egyéb más családtagok válnak áldozattá. – magyarázom neki, hogy ez egyáltalán nem vicces. Ezt komolyan kell venni.
- Én továbbra is a falu oldalán állok – adom meg a végső löketet magam részéről, aztán fogom magam, s a falu irányába próbálok indulni. Mögülem egyre halkabban hallom a további beszélgetést.
- A grófnál lefülelt kultista tőle szerezhette a mélységi vért. És ezért meg személyes okoknál fogva nagyon szeretném megtalálni. Tényleg nem láttad merre ment? – ami után Kristin fejti ki a saját álláspontját.
- Ez már nem az én dolgom, a levadászását meghagyom az Ordo Malleusnak. Még a tündéről megbizonyosodom hogy nem aranyért ment le, de ezen felül szerintem nincs több dolgunk itt. – majd Nefilim szól, teljesen meggyőződdéssel.
- Kristin Angelika, Hoshekh kultistái itt lehetnek valahol. – tárja fel ezt az információt, mikor halványan hallom a zsoldos szavát.
- Visszahozom, ne aggódjon, asszonyom. - érdekesnek tartom, hiszen amilyen állapotban volt, nos semmi biztosíték nincs rá. Eiryn szavai újra felcsendülnek.
- Nem láttam, merre ment, csak úgy kifele a faluból... De szerintem egyedül volt – jegyzi meg, majd folytatja.
- Tényleg úgy láttam, hogy csak a kíváncsiság vezeti. És van egy olyan érzésem, hogy bár meglepően közlékeny, nagyon nem jó ötlet utánamenni – haladnék nyugodtan tovább, amikor a fejemben egy mélyről jövő idegen hang szólal meg. Megdermedek, hiszen sosem tapasztaltam előtte ilyesmit.
~ Sosem gondoltam, hogy a halandók ennyire szórakoztatók lesznek, mikor ez egy unalmas kísérletnek indult. És mindezt az aranyért, vagy valami láthatatlan igazságérzet nevében.   ~ jön a nevetés, amitől az egész fejem megtelik a hangjával, s őt képtelen vagyok kizárni. A két öklöm megfeszül, azonban egyelőre nem teszek semmit.
~ Micsoda képmutatás... – jelenti ki, s én nehezen nyelek egyet. Biztosan itt kellene lennem?
-  Serena......? Ez a te műved volt? – hitetlenkedik Amy. Olyan távolinak, s parányinak hat a rendes beszéd a fejemben hallotthoz képest, mint ha égről és földről beszélnénk. Testem görcsben van, s vajon hatása alatt vagyok a hangnak? Kicsoda beszél? Ez a Serena lenne?
- Ki... Ki vagy te, hogy ítélj? Te, aki az Ő nyelvén szólsz? KI VAGY TE HOGY ÍTÉLJ? – kiáltja Kristin, s a végén teljesen ki van kelve magából. Én ugyan megtapasztaltam ezen állapotát, de a jelenlegi mégis más. Mi a fene történik itt?
- Hoshekh! – ordít Ada egy nevet, emésztő gyűlölettel. Számomra ez csupán egy újabb ismeretlen név. Kik ez? Mi a szándéka?
- Barukh atah Adonai, Eloheinu, melekh ha'olam oseh asher kidishanu b'mitz'votav v'tzivanu l'had'lik neir shel yom tov Amein!! – kezd el szavalni, ami számomra teljesen érthetetlen. Közben ha eddig nem lettem volna jól, akkor most valami rátesz egy lapáttal. Szó szerint hányingerem van, s ha nem lennének itt ennyien, akkor a gyomrom tartalmát kiüríteném.
- Mindenki befejezte az átkozódást és a péniszméregetést? – indít a következő szavakkal Eiryn, ami meglepetést vált ki belőlem.
- Bevallom nem számítottam rá, hogy ilyen hamar újból találkozunk. Mindenesetre jobban örülnék a dolognak, ha esetleg nem a fejemben turkálna – kéri meg a másik felet, aztán jön az igazi önfegyelem játék.
~ Serene csak a szolgám, aki a testében hordoz engem. Én vagyok a Sötétség, aki elhozta az ítéletet Egyiptom földjének. Én vagyok az angyalok gőgjének megtorlója. Engem kerestél? Visszajöhettél volna a szigetekre. Én nem mentem sehova. Még mindig inkább lennél démon, mint az én segédem? Erősebb vagyok, mint a kis társad. A vámpírlány is tetszett nekem, de úgy döntöttem téged is kedvellek, fiú. Ha gondolod csatlakozhatsz a segédemhez. Én is jobban örülnék egy személyes találkozónak. Talán megérdemelnétek, hogy lássátok a Nagyságot. De egyelőre a lehetőségeim ezen a téren korlátozottak, be kell érned ezzel, Eiryn. Hát te, Holdpap... Nem szólsz semmit? Nem érzed magadat megtisztelve, hogy hallhatsz? ~ Zsong a fejem a hangjától, s érzem az szét akarna robbanni. Észre sem veszem, hogy valójában vigyorgok mint egy farkas.
- Mit akarsz tőlünk Serena vagy akárhogy hívnak? A kis játékodnak vége, a kultista és a szörnyei is halottak. – szólal meg Amy, s én csak tovább feszülök meg, ahogy a többiek beszélnek. Ez a valami ott van a fejemben, ott van mindenhol!
- Sötétség... Egyiptom. Az Úr angyala a sötétség leple alatt végigvonult egyiptomon és leszámolt a fáraó népének elsőszülöttjeivel az első húsvétkor. De te nem lehetsz.... Hogyan lehetne egy Bukott? – mondja Kristin, de számomra ez sajnos semmit sem jelent. Én a Holdvallás követője vagyok.
- Jobb lesz ha vigyáztok vele. Nem olyan ellenfél, akivel bármelyikünk egymaga fel tudná venni a versenyt... – figyelmeztet bennünket a démon.
- Szavaidból ítélve, nem talállak olyannak, mint akivel közös tálból lehetne falatozni. – fejtem ki őszintén,
- De mondj egy jó okot arra, hogy miért tiszteljelek? – érdeklődöm, mire kapok egy újabb csomag beszédáradatot.
~ Mennyi sötétség lakik benned, Crispin. Mennyi fájdalom... Ideális kultista lennél te is. Ha akarod ki tudom őt venni a fejedből, hiszen nem tartozik oda. Még mindig nem jöttél rá? Serene csak egy hordozó. Én nem ő vagyok. Hoshekh vagyok, a bukott, aki egyszer újra fel fog emelkedni. Nem voltam mindig bukott, Kristin Angelika Dalgaard, ki gőgösen viseled az angyalok nevét, holott csak apró porszem vagy, vagy annyi sem. Még emlékszem milyen volt fehér szárnyakat viselni. Ha ennyire tudni akarod, csatlakozz hozzám. Nem fogom többször felajánlani. Talán találhatunk közös célokat.  Hogy merészelsz tudomást sem venni az ajánlatomról, Leon?  És te, sötét tünde, nem ismered fel, mikor a nagyság áll veled szemben? Hogy összezúzhatnálak, ha úgy kívánom? Eddig érdekesek voltatok de ez a pimaszság kezd dühíteni... ~ Képtelen vagyok mozdulni, csupán újra zsong a fejem attól a sok beszédtől, amit olyan gyorsan megkaptam.
- Pater noster... qui... es in coelis, sanctificetur nomen tuum, adveniat regnum tuum, fiat voluntas tua, sicut  in coelo et in terra. – hangzik el egy szöveg  egy ismeretlen nyelven, ami nem itt ér véget, mert folytatja.
- Panem nostrum quotidianum da nobis hodie, et dimitte nobis debita nostra, sicut et nos dimittimus debitoribus nostris. Et ne nos inducas in tentationem, sed libera nos a malo. In nomine Patri... et Filii... et Spiritus Sancti. Amen!   – aztán csak egy köszönetnyilvánítás a részéről, Ada irányába.
- hazikaron hazeh yom zikh'ron t'ru'ah b'ahavah mik'ra kodesh zeikher litzi'at mitz'rayim... –  hallatszik nefilim hangja, s fogalmam sincs, hogy miről szól.
- Sosem hallottam rólad, ezért nézd el nekem. Nem vagyok tisztában a képességeiddel. – aztán elmélkedés után tovább gördítem a fonalat.
- Megleptél. Mégis mi az, amiért minket kiszúrtál, azon kívül, hogy szórakoztatóak voltunk? – sóhajtok egy nagyot, s abban reménykedem, hogy nem fogunk így sokat társalogni, mert fogalmam sincs, miként fogom kibírni. Nagyon megterheli a lényemet.
- Végül is, meghallgatlak, mit szeretnél nekem mondani. – mondom ki, miközben a biztonság kedvéért, s a rosszullétre való tekintettel leülök a földre.

39Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Pént. Ápr. 28, 2017 3:46 pm

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor

Az utunk kifelé legalább eseménytelen volt, és most, hogy nem kellett rohannunk sehova se, hogy a mások megsegítésére illetve a rémfarkasok kinyírására siessünk, volt időm alaposabban is végig nézni a bánya járatain. Pár csillogó kő, talán drágakövek lehettek, vagy aranytelér, vagy más, nem tudom, nem igazán értettem az ilyen dolgokhoz és nem is nagyon tudtak érdekelni. Most, kivételesen nem azért jöttem, hogy gazdag legyek, hanem hogy egy kicsit élhessek és ismét a kalandok sűrűjébe vethessem magam, talán hogy egy kicsit le is vezethessem a feszültségemet, ha mással nem, hát azzal, hogy pár alakba belevágom az éjgyilokom pengéjét és nézem, ahogy az élet kiszivárog belőlük, a szemük fénye kialszik, utolsó lélegzetükkel adják a világ, eme gyarló földdarab tudtára, hogy számukra már vége. Egy utolsó sikoly, talán? Az jó lenne, nem igaz? Látni tekintetükben a felismerést, hogy ki fosztotta meg őket attól, hogy tovább éljék ezt a hazugságokkal, megtévesztésekkel, szenvedéssel teli életet, amelynek végső soron tényleg, de tényleg semmi értelme nincs. Mindenki csak egy rohadt bábú egy sakktáblán, és szegények azt hiszik, hogy a szabad választás és döntés az övék. Mondjuk, tényleg szabadon választhatnak - abban, hogy hogyan érjék el mesterük céljait. De ez már nem az én dolgom volt. Én csak ölni akartam, a vér fémes ízét érezni, a vörös folyamot nézegetni, beleképzelni, hogy akit megöltem, egy bűnös lélek volt. Beleképzelni, hogy én voltam az...
  Megráztam a fejem, amikor kiértünk, hogy elűzzem ezeket a gondolatokat a fejemből és végig néztem a társaságon. Túl sokan voltak és mindenkinek meg volt a maga célja, amely szinte biztos, hogy ellentétes volt mindenki máséval. Ott volt a lovagnő, aki fennhangon hangoztatta, hogy az arany a falusiaké és aki el meri venni, az súlyos büntetésre számíthat. Drága kislányom, ha tudnád, hogy mennyire de rohadtul naiv vagy. Az egyház küldött téged és egészen biztos vagyok, hogy ha a dolgok úgy alakulnak, hogy végül Te "győzöl", akkor jönnek ide a drága sorstársaid hogy rátegyék a kezüket az aranyra. Hisz végül is, valamiből fel kell tartani azokat a bazi nagy templomokat és katedrálisokat, nem? Még hogy titeket nem érdekelnek a földi javak? Mondjad majd ezt akkor, amikor egy agyon díszített, hatalmas katedrális helyett egy paraszt kunyhójában adjátok elő a prédikációitokat. Az egész rendszer egy nagy hazugság, ami arra épít, hogy persze, mindenképp kell egy közvetítő, akin keresztül beszélhetsz a Te úgynevezett Istenedhez, de ha Ő tényleg ott lenne mindenhol és mindenütt, ahogy állítjátok, akkor nem kellenének se papok, se pápák, se a többi nyomoronc, akik élvezkednek a Ti alázatos és gyalázatos vakbuzgóságotokon, amit Hitnek neveztek. Elvileg Isten mindenki felett áll - akkor miért is kellenek neki cicomás házak, hogy a lába előtt vonagolva ajnározzátok Őt? Erre a kérdésre felelj nekem, légyszives, elvakult és hamis nővérke, kérlek...Anromeda. Elkíséri ezt a nőt, de valószínűleg nem azért, hogy az egyháziak javát szolgája, hanem hogy megvédje a falusiakat, bár ki tudja, hogy mennyire tud befolyásolni egy nefilimet az emberek téveszméje? Nem tudtam róla szinte semmit - abban az értelemben, hogy nem tudom, hogyan is imádkozott az Istenéhez, milyen kapcsolatban van vele. Túl hamar váltunk szét, túl keveset beszéltünk és számomra, szerelmem, még mindig egy rejtély vagy. Aztán ott van a varázsló, vagy micsoda, és a kísérői. Az idegesítő nő, aki nagyon nyomulni akar és a kardos haverja, aki eléggé szótlan, de legalább valamilyen szinten értelmesnek tekinthető. És a gyomorbeteg zsoldos, aki elhányja magát az erőszak legkisebb jelére. Egy hold pap - legalábbis valószínűleg az - akinek a motivációi még mindig ismeretlenek számomra, hisz egy szót sem váltottunk. Az egyetlen személy, akiben tudom, hogy megbízhatok itt és ismerem - legalábbis azt hiszem, hogy ismerem - a motivációit, az Eva. Tehát, összegezve: eléggé illusztris társaságról van itt szó, és nem tudom, hogy nekem hogyan kéne manőverezni, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki a helyzetből. Végig néztem rajtuk, arcomon kifürkészhetetlen kifejezéssel, a szememben egyfajta lenézés és értetlenkedés vegyült valamivel, amit talán idegességnek lehetett volna nevezni.

- Na, most hogy végre mindenki kint van, én mehetek vissza felderíteni a terepet, hogy meglássuk, van-e még valami odabent.
  A hangom kissé érdes, és feszültséggel teli. Igen, vissza kell mennem. Nem azért, hogy a többieket megvédjem, hanem a saját biztonságom érdekében. Nagyon nem volt kedvem ahhoz, hogy amíg itt kint vitatkoznak a drága "társaim", holmi ocsmány szörnyek támadjanak ránk hátulról és észrevétlenül. Na meg, egyáltalán nem volt semmi hangulatom ahhoz, hogy velük együtt szívjam ezt az ocsmány bűztől áthatott levegőt. Vitatkozzanak, amit akarnak, vágjanak egymáshoz sértéseket, hol érdekel ez engem? Civakodnak és marakodnak, pont, ahogy azt várhatni lehetett volna tőlük. A többieket hanyagolva Eva-hoz fordultam, aki mellettem álldogált, valószínűleg neki se volt túl sok kedve ahhoz, hogy a többiekkel vegyüljön el.
- Vigyáznál Dracon-ra addig, amíg vissza nem térek? Az éjsötét barlangokban csak feltűnő lenne ez a fehér korcs...
~ És Ada-ra nem bízhatom, mert a közelében teljesen elveszti a fejét. Milyen igaz, hogy a házi kedvenc előbb-utóbb azonosul a gazdájával. Kíváncsi vagyok, mikor kezd el trágár dalokat énekelgetni és az ellenkező neműek szoknyája alá belesni...~
- Még rád sem hallgat, gondolod, rám hallgatna?
  Na mondjuk ez egy jó kérdés...
- Néha napján hallgat rám...és ha megparancsolom neki, akkor itt marad. Ada közelébe nem szeretném engedni, teljesen elveszti körülötte az eszét...
  Eva közelebb hajolt hozzám. A szavait csak nekem szánta és valószínűleg a többiek is észre vették ezt. Valószínűleg a lovagnő fejében már összeesküvés elméletek egész hada sorakozik, hisz ránk csak még jobban fújtat, mint azokra, akikkel együtt érkeztek a bányához. Hát, azt hiszem, ilyen érzés kívülállónak lenni? Sebaj, én meg bennük nem bízok - a lovagnőben meg főleg nem...
- Na meg...ezek nagyon meg akarnak enni vacsorára, mi legyen az álláspont? Védjük Boroskát, vagy hagyjuk a fenébe, de akkor szerezz jó sok aranyat.
- ...a lovagnőben meg nagyon nem bízok. -halkítom le én is a hangomat, miközben az említett nőre vetek egy pillantást. - Egyelőre nem Boroska a legnagyobb problémánk, hanem azok, amik még a bányában lehetnek. Tartsuk magunkat a meséhez. Mindenképp ki kell erőszakolni azt, hogy közös megegyezésre jussunk. Egy kereskedelmi egyezmény Milingen és a vár között, vagy mit tudom én...
  Miközben Dracon felé fordulnék, megláttam, ahogy a másik sötét elf félrevonult és tőlünk jó távol kezdett el meditálni a Hold fényében. Egy kérdés legalább megválaszoltatott: láttam elégszer anyámat meditálni csöndes éjszakákon, amikor a világ nyugodt volt és a Hold teljes erejével sütött, hogy felismerjek egy Hold Papot. Tehát Ő az...legalább ebben az egy dologban nem tévedtem. Na de, ideje Fehér Szellemmel foglalkozni, nem igaz?
- Te, rohadék, meg itt maradsz Eva-val és nem mész el a közeléből, értetted? Apuci most vadászni megy...
  Dracon-on látszott, hogy mindez nem nagyon tetszik neki. Először megpróbálta magát behízelegni nálam és a lábamhoz dörgölőzni, miközben halnak nyüszített egy pár sort, mint ha csak féltené a gazdit és mindenképp vele akarna menni. Amikor észrevette, hogy a gyerekes sivákolása és nagy boci szemei egyáltalán nem hatnak apucira, akkor meg mérgesen fújtatott rám Esküszöm, ez rosszabb, mint ha egy 6 éves kisfiúval lennék, vagy éppenséggel egy tinédzser sráccal, aki állandóan puffog valamin és követelőzik. Most pedig bevágta a durcát és leült Eva lábára, valószínűleg szó szerint értelmezve a feladatot. Aranyos egy dög...
- Hát, majd meglátjuk...
   Hirtelenjében nem tudtam eldönteni, hogy még is, melyik szituációra is gondol ilyenkor a zsoldosnő társam, aki a lábán üldögélő sárkánygyíkot nézegette. Valószínűleg mindkettőre. Hát igen, nekünk is meg vannak a saját titkaink, nem igaz? Ahogy, sejtem, itt mindenki másnak is. És akkor még csodálkozok azon, hogy nemsokára egymás torkának esnek?
- Akkor irány a falu....nagyfiú.
  Eva mosolya mellkason ütött. Nem azért, mert sajnálom, ha mosolyogna - ilyenkor nagyon is felderül az arca és egy árnyalattal még szebb lesz - hanem az, ahogy Dracon reagált rá. Nem szokta meg, hogy mások mosolyogjanak rá, vagy kedvesek legyenek vele - ezt csak tőlem szokta meg. És most én itt hagyom őt, az egyetlen személy, aki valaha is törődött vele és egy másik kétlábúra van bízva. Óh, drága fiam, meg tudom érteni, mennyire elárultnak érzed magad, hidd el, nemrégiben én is átéltem ezt és tudjuk, hogy ez mennyire is tud fájni. Talán magammal kéne őt vinnem? De ha bármi is maradt még a bányában, ami él és mozog és támadni akar, Ő megsérülhet, sőt, akár meg is halhat, amit meg én nem élnék túl. Pfff...ha ez így folytatódik, tényleg egy szentimentális vén hülye leszek. Szerencsére az elérzékenyülés pillanatát egy idegesítő hang zavarta meg. Egyszer pofán vágom, én esküszöm. Előtte ellopok egy páncélkesztyűt, bekenem szurokkal, és utána belemártom egy nagy adag fémreszelékbe és üvegbe és ÚGY vágom őt pofán. Még mindig pattog, hát ez nem igaz. Szerintem ezek után semmi csodálkozni való nem volt azon, hogy én próbáltam innen minél messzebb húzni és inkább a sötét barlangokba mászkálni.
- És ezt mégis, hogy képzelik? Előbb felelnek a kéréseimre!
  Az egész testem megfeszült az idegességtől, ahogy a sipitozó hang átszüremlett a füleimen keresztül az agyam idegességért felelős részébe. Megfordultam és a kislánykát néztem, akire túl nagy páncélt aggattak, kezébe egy kardot raktak és elhitették vele, hogy ettől Ő egy felnőtt nő, aki viszont csak a rendje tanításait tudja szajkózni és saját gondolatai nincsenek...
- Andromeda kisasszony, ha megkérhetném?
- Igen?
   Csendül fel a nefilim hangja, ami viszont már tényleg megtorpanásra késztet. Ha ez a cafka még tovább próbálja manipulálni és befolyásolni őt, édesnek nem nevezhető rikácsolásával ellenem fordítani őt, akkor nem pofán fogom vágni, hanem elmetélem a torkát, és élvezni fogok minden egyes szúrást és vágást. Válasz helyett azonban csak a fejével "mutogat" Eva felé. Szánalmas. Hát itt mutatkozik meg, hogy mit is gondol másokról és hogy mennyire beképzelt és lenéző egy személy. Azt hiszem, hogy megtaláltam a következő személyt az életemben, akit teljes szívből utálni tudok. Hát nem csodás? Cyne ott csinál haverokat, ahol csak tud! Na de ideje őt lerázni, mielőtt még túlságosan is közel kerülünk egymáshoz és elkezdünk kéz a kézben virágokat gyűjtögetni és piknikezni....
- Én megyek és felderítem, hogy még mi maradt a bányában: Vagy ezzel is bajod lenne?
  Ideges tekintettel méregettem a nőcikét, amikor a másik toppant oda mellém. Hát ez valami csodálatos, mostanában valahogy mindig is körbe lengtek engem az ellenkező neműek és itt van egy, akit meg valahogy nem sikerül levakarni magamról. Mit is tettem, amivel így magamra vontam a figyelmét? Tény és való, hogy a külsőmmel semmi baj nincs és megfelelő mennyiségben vegyítem a mérhetetlen hülyeséget a felsőbbrendű intelligenciámmal, de kételkednék, hogy ennyi elég lenne nála. Valószínűleg fel akar valami célra használni, ami egyelőre a mélységiekben merül ki, meg a vérükben, semmint valami ágyakrobatikában, aminek kifejezetten hálát adtam. Most aztán főleg nem volt hangulatom hozzá...
- Hé, egy magad akarsz oda menni? Elég merész vagy...
~ Óh, kislány, még a felét se láttad a merészségemnek...~
- Merészség a második nevem. ÉS igen, egyedül. Vagy talán tudsz lopakodni és eggyé válni a sötéttel? Mert őszintén szólva, eddig a szótlan álldogáláson kívül még sokat nem láttam tőled.
  Ha más nem, a nyers és brutális őszinteséggel csak sikerül őt már végre levakarnom magamról, nem igaz? Legalábbis reménykedtem benne. Ada drága meg ezt a pillanatot választotta ki ahhoz, hogy kövesse Eva-t és megállásra kényszerítse, egy hangos "Állj!" felkiáltással. Na, a helyzet akkor kezdet még egy fordulatot venni, amikor betoppant egy újabb ismerős személy. Most már csak a könyvekkel hadakozó elfike és a mini-self hiányozna, és teljes lenne a könyvtársa csapat. A vámpír lány közeledő alakját nézegettem, az arca ki volt pirulva, mint ha jó pár kilométert lefutott volna. Bár, kérdéses, hogy egy vámpír mennyire tud kipirulni, nem igazán szenteltem ennek még túl sok figyelmet. Talán majd később kipróbálom egyen a csábítási tudásomat, persze anélkül, hogy tényleg akarnék tőle valamit, hogy kiderítsem az ilyen létfontosságú információkat. Bár, mondjuk, az se lenne rossz ,ha a nevét tudnám. Milyen butusok is voltunk, hogy nem mutatkoztunk be egymásnak. Így marad "vámpírka" a későbbiekben is.
- Örülök, hogy nem sikerült megölteniük magukat!
~ Hidd el, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy egymást kinyírjuk...~
- Volt egy igen érdekes találkozásom...Ha érdekli önöket az okok is, szívesen elmondom, egyébiránt nem rabolnám egyikünk idejét sem.
  De azért elcsepegtetsz néhány információt, hogy felkeltsed a figyelmünket. Óh, te kis manipulátor. Szemmel láthatólag jó párakat érdekelt volna, hogy a huncut kis könyvtároslánynak mi mondani valója lenne, engem meg viszont teljes mértékben hidegen hagyott. Csak egy újabb adalék ehhez az egész őrülethez, ez nem vitás, és köszönöm, de nekem már eddig is elegem volt ebből az egészből, nem hiányzik, hogy még valami cifra sztorival tovább rontsák a hangulatomat.
- Van még valakinek ellenvetése az ellen, hogy bemenjek, vagy hagyjátok, hogy végezzem, amihez értek?
  Szerencsémre - leginkább viszont az Ő szerencséjükre - senki se szándékozott megállítani engem, mindenkit teljes mértékben lekötött az újonnan érkezett és az Ő mondanivalója.
- Talán érdemes lenne meghallgatni, engem érdekel, miért jött ilyen sietve.
illetve
- Halljuk.
  "felkiáltások" hangzottak mögöttem. Jól van, okos vámpírka, kössed csak le a figyelmüket. Dracon érdeklődve nézte az újonnan érkezettet, azonban túl sok figyelmet egyelőre nem szentelt neki, csak egy újabb érdekes nyelven hadováló két lábú valami, aminek a szaga elüt a többiekétől, olyan, amivel eddig még nem találkozott és elraktározza magának ezt is, hogy később tudja mihez társítani. De nem, tévedtem és Hold Anyára, még mekkorát! Még hogy senki se fog megállítani? Elfeledkeztem az én drága kis kullancsomról...
- Nem szándékozlak feltartani...
~ ...csak pontosan ezt teszed most is!!~
-...bár tudod, a farkas kiszagol téged akkor is, ha a szemével nem lát.
~ You don't say...~
- A Mélységi vérét keresem.
~ Állítólag tuti kis afrodiziákum és ilyen megfogalmazás mellett totál úgy hangzik, mint ha valami kincs lenne. Odamész egy paraszthoz és "Hé, én a Régen Meghalt Tünde Király Kardját keresem. " vagy éppenséggel "Hé, én az utat keresem a Minden Kéj Barlangjához." Öhm...Cyne, minden rendben van amúgy?!~
- Tudod, hol találom meg?
~ Are you fking kidding me?!~
- Ha a Mélységi vérét keresi, tudnám javasolni, hogy keress fel egyet? -vonom fel a szemöldököm, a hangom cinikus volt, és egyben egy kissé tagolt is, mint ha lassú felfogású gyereknek magyaráznék el valamit újra és újra. - Átkutattuk a kultista laboratóriumát, ahol ezekkel a dögökkel kísérletezett, és nem maradt ott már semmi használható sem, csak pár elszáradt növény és felszerelés.
  Csóváltam meg a fejem. Még egy meglátásom igazolódott be. Ő is csak a Mélységivel volt elfoglalva, én csak egy eszköz voltam a kezében. Milyen kegyetlen és kihasználó is ez a női nem. Na mondjuk ezen se kéne csodálkoznom, nem igaz? Cyne, te mindig is csak egy kés voltál mások kezében, amit az ellenségeik szívének irányíthattak. Vagy csak alkalmi szórakozás...de mindegy, most már legalább mehetsz tovább. Ja nem, még sem...
- Találkoztam egy kultista nővel, Hoshek követőjével. A neve Serene Nightbound...
~ Hoppá. Eva...ez érdekes lesz...~
- Azt mondta, egy ismerőse azzal kísérletezett, hogy a mélységiek erejét állatokra ruházzák rá, ezen kísérletek eredményei a farkasok. Mivel nem voltak túl erős lények, nem nagyon érdekelte tovább a téma és elment, de veszélyesnek tűnt.
  Még is, még ennyi idő után is folyton jönnek itt a meglepetések, csak szépen sorjában. Még a kastélyban említette nekem Eva ezt a nevet és azt, hogy nem túl kellemes élmény fűzi hozzá, erre tessék, itt ismét felbukkan a neve. Véletlen lenne? Végül is, Jancsika mondta, hogy Ő a főpapnő, vagy mi a franc, gondolom, csak ellenőriznie kell a legújabb eseményeket, úgy hogy, az igazat megvallva, egyáltalán nem meglepő, hogy itt ólálkodik a környéken. Bár találkozni nem szeretnék vele, Eva szavai alapján nem az a fajta nő, akivel szórakozni kéne...Azért meg megvárom Eva reakcióját, erre tényleg kíváncsi voltam.
- S elmondta az ismerőse nevét? Vagy arra nekünk kell rájönnünk? Akárhogy is van, el kell beszélgetni vele. Én mindenesetre továbbra is kitartok amellett, hogy meglátogassam.
~ Drága Testvérem a Holdban, te vagy nem figyeltél a mesénkre, vagy nem hiszel nekünk. Nem tudom, hogy melyik lenne a rosszabb...~
- Azt mondod, Serena? -hallattszódott végül Eva meglepett és talán kissé ideges kérdése.- Egy elf nő? Hol van? Merre ment?
~ Ha szerencsénk van, innen minél messzebb...ugye nem akarsz utána eredni? Ugye? Légyszi. Nincs kedvem még utánad is rohangálni, mert amilyen hülye Draci, menne utánad a parancsom szerint és nekem meg meg kéne őt mentenem. Eva, maradj ott, ahol vagy. Ülj Eva, ügyes Eva. Maradj. Léééégyszi...~
- Ő volt a kultista, amiről beszéltünk. A vér meg ott volt a dögökben, nem volt elég? Nos?
  Na ez volt az a pillanat, amikor már tényleg semmi sem tartóztatott fel. Hagytam, hogy a többiek elbeszélgessenek egymással én pedig fogtam magam és elindultam a bányába, most már aztán tényleg semmi se fog visszatartani engem. Mielőtt beléptem volna a barlangba, felidéztem, hogy még is, mi volt ott, amikor elhagytuk. Sötétség. Nem tud ártani nekem és valószínűleg eddigre a furcsa varázslatok által keltett fényáradat is eltűnt, így tényleg teljes sötétség borulhat a járatlan járatokra. Bűz. Elviselhető. Gázok és füst. Csak az égett farkasok bőre és szőrméje, azonban eléggé zavaró és fojtogató tud lenni. Ez volt az egyetlen olyan tényező, amit ki kellett iktatnom, így aztán a táskámból elő vettem egy kulacs vizet és azzal alaposan beáztattam a sálamat, egy ideiglenes "szűrőt" alkotva meg, amely remekül működött akkor is, amikor erdőtűz füstjével vagy égő házakból kiáramló hasonló akadályokkal kellett megküzdenem. Mielőtt felvettem volna a sálat az orrom elé, a torkomat megöntöztem pár korty éltető, hűs vízzel, észre se vettem, hogy mennyire kiszáradtam, aztán bátran és céltudatosan indultam meg előre. Mögöttem a hangok egyre halványodtak és elmosódottabbá váltak. Vitatkozzanak. Essenek egymás torkának. Már nagyon nem tud érdekelni. Valami mint ha hívogatott volna engem a bányák felé. A farkasok. A halott farkasok. Nem, most erre nem szabad gondolni. Mi ez a hülye és beteges vonzalom a farkasok irányába?! Egy név ennyire tudná befolyásolni a viselőjét? Leráztam magamról a gondolatokat. Feleslegesek. Menjünk csak előre, Óh, az Örökös Sötétség felé, és nézzük meg, mi vár a Fátylon Túl. Csak akadjon valami, ami elég erős lesz ahhoz, hogy szétmarcangoljon engem, és hősi halált halhassak. Csak akadjon valami. Kristen, talán most találkozhatunk. Kristen, ugye megvártál engem a Kapuban? Hold Anya és Apa, adjátok, hogy lent várjon minden rémfarkas ősatyja, vagy valami más dög. Adjátok..


  Azonban a pusztító rémségek helyett valami mást adtak. Léptek csoszogását hallottam magam mögött, ami felidegesített. Nem nehéz páncélos léptekét, hanem bőr csizmáit, a hangok eléggé bizonytalanak voltak. Valószínűleg a rosszul léttel küszködő zsoldos az, akinek a nevét nem tudtam és őszintén szólva, nem is nagyon érdekelt. Nem éreztem iránta semmit sem enyhe megvetésen kívül. Annyi különböző lény vére száradt már a lelkemen és a kezemen, hogy teljesen hozzá voltam szokva. Keserű és kegyetlen életet éltem, ahol minden pillanatban meghalhattam volna, de helyette mások életét vettem el. Megkeseredett lettem, amit a bolondozással igyekeztem elfedni. Megedzett engem ez a világ, a sok kegyetlenség és őrület, amit láttam. Lenéztem őt...mert megláttam benne azt, hogy milyennek kéne lennem. Mikor lettem ennyire vérgőzös? Mikor léptem át a határt, amikortól már másokra ilyen felsőbbrendű lenézéssel tudtam pillantani? Tényleg ő tőle ódzkodtam, tényleg Ő volt az, akit semmibe vettem...vagy saját magam?  Akkor most, még is, kire haragudtam? Utáltam ezt a bizonytalanságot és azt a számtalan érzést, amit magával hozott. Miért kell neked engem követned? Nyíltan a tudtára adtam mindenkinek, hogy nem szeretném, ha követnének. Nem jár ki nekem némi egyedüllét? Nem, a válasz nyilvánvalóan ez volt: "nem". És akkor...

~ Sosem gondoltam, hogy a halandók ennyire szórakoztatók lesznek, mikor ez egy unalmas kísérletnek indult. És mindezt az aranyért, vagy valami láthatatlan igazságérzet nevében.~
- Mi a jó büdös rákos fészkes fene ette mocskos alpári kurtizán anyja ez?
  Szaladt ki belőlem az önkéntelen de egyben még is csak visszafogott reakció. Egy másodperc töredékére arra gondoltam, hogy a mögöttem settenkedő kis senkiházi volt ez, azonban a hang túlságosan is mély volt és valahogy nem e világi. Ott dörömbölt a fejemben, mint a Végzet Kalapácsa verte volna a Kárhozottak Üllőjét és a háttérben az Ezernyi Kín Dobját verték volna a Hitetlenek Légiója. A hideg is kirázott ettől a hangtól, és enyhe rosszul lét is környékezett. Nem tudom, hogy mi volt ez, azonban határozottan nem tetszett. Attól a kegyetlen, sátáni kacajtól minden idegszálam összerándult, mint ha egy hatalmas pofont kaptam volna és éreztem, hogy Shea, mint egy fenyegetett vadállat vonul vissza és visít, mint ha...kínoznák őt. A sikolyainak hangja ott visszhangzott a fejemben. Hallottam már ezt...nem, nem az övét, másokét, ahogy megkínoztam őket a mesterem parancsára, vagy éppen Ő tartott nekem bemutatót. Láttam és máskor még talán élveztem is volna, de most ez a bensőm mélyéről csendült fel, olyan mélyen eldugott helyekről, amikről nem is volt tudomásom. Keserű, csípős izzadság csordult le a homlokomról, s hatolt be a szemembe, amitől pislognom kellett és erősen viszketett. Tényleg, mi a fészkes fa...szobor volt ez? Riadtan néztem körbe, hogy megkeressem a hang forrását, ami azonban úgy tűnt mint ha mindenhonnan szólt volna egyszerre, olyan kegyetlen erővel törve be a tudatomba, mint ha az csak valami vékony papírlap lett volna egy hatalmas sötétséghullám előtt. Próbáltam a hangot elűzni a fejemből, hogy visszanyerjem az öntudatomat.
~ Micsoda képmutatás...~
  Az anyád a képmutató, az. Te...rohadt...mocskos...valami. Bár volt egy halvány sanda gyanúm, hogy még is, mi lehetett ez. Végül is, az a hülye farokcibáló a pincéjében még is, mivel kísérletezett? És ráadásul a közelben látták Serene-t is, aki meg valami főpapnői szerepet töltött be. Hoshekh? Te lennél ez? Rohadjál meg, tényleg Te lennél az?! Shea karmaival a józan eszem maradékait marcangolta, miközben olyan érzés volt, mint ha túlságosan is túl zsúfolt lenne a koponyámban terjengő hatalmas űr. Kanfasztikus...
~ Shea, mi a franc van?~
  Sikolyok. Halálra vált sikolyok. Megrémültem. Rohadjak meg, megrémültem. Én, Cynewulf, első ezen a néven...olyan voltam, mint számtalan áldozatom egyike, aki lekötözve feküdt az asztalon, várva arra, hogy a pengém felhasítsa a torkukat, vagy levágjon belőlük valamit. Ilyen az, amikor akasztják a hóhért...
~ Shea, válaszolj.~
~ Fájdalom. Ősi. Űzöttség. Nyomor. Zsongás. Túlfeszítés. Emlékek. Ősiek. Ősiség. Sötétség. Hatalom. Kegyetlen...~
  Kaptam el lélektársam gondolatait, amelyek szaggatottak voltak és csak érzésekre koncentrálódtak, fogalmakra, amelyek külön-külön semmiféle értelemmel nem éltek. De még is, valahogy sikerült elkapnom a koncepciót. Végül is, egy végtelenség óta létező valami baszakszik velünk és úgy látszik, hogy ez ránk túlontúl is rossz hatással van. Vajon a többieket is kínozza ez a dög, vagy csak rám...pontosabban ránk koncentrál? Ki lennénk választva? De hisz nem tettünk ellene semmit sem. Jó, lebuktattuk Jonas-t, kinyírtuk a farkaskáit és nem éppen a legjobb cimboráim között tartottam számon, de ez szerintem akkor is túlzás! Észre se vettem, csak most, hogy egy pillanatra sikerült kitisztítanom az elmémet - pillanatnyi megkönnyebbülés, csak hogy rögtön vissza is térjen a kín - hogy menet közben térdre estem és a kezem remegett, a mellkasom szaggatottan emelkedett és süllyedt, miközben enyhe légszomj tört rám, a gyomrom kavargott, mint egy megvadult vihar az óceán kellős közepén. A látásom mint ha szilánkjaira robbant volna, s egyszerre volt minden kristálytiszta és elmosódott. Olyan élmény volt, amit nem akartam megtapasztalni a későbbiekben és köszöntem szépen, ennyi nekem bőven elég volt.
- KI A FRANC VAGY TE?!
~ Bár, a választ azt hiszem, hogy már tudom, nem igaz? Csak valamiféle megerősítés kéne...hogy tudjam, a legrosszabb rémálmommal szemezgetek.~
  Azonnemű kérdésemre, hogy csak engem kínoz-e, hamarosan választ is kaptam. Olyan kérdésekre és állításokra reagált ez a mocskos dög, amiket én nem hallottam és nem törődött azzal, hogy csak az adott személynek közvetítse tudatát. Tehát mindannyian egy közös rémálomba csöppentünk. Ha ez nem hoz minket közelebb, akkor semmi sem, nem igaz? Hallgattam a szavakat - tehettem mást, miközben szinte tehetetlenül térdepeltem egy helyben?! - és próbáltam annyi információt kihalászni belőle, amennyit csak tudtam. Elmém egy kis, racionális és sztoikus része megmaradt, aki elemezett és méricskélt. A tervek később jönnek. Információk kellenek, még hozzá minél több. De ez ellen...? Óh, milyen kis naiv is voltam, amikor azt hittem, hogy majd csak úgy oda csámpázok hozzá és legyilkolom. Ez a valami sokkal erősebb nálam és mindennél, amiről eddig tudomásom volt. Ez ellen akarok én harcot viselni? Ez ellen?! Cyne, te kurvára hülye vagy, hogy rohadjál meg...
~ Seren csak a szolgám, aki a testében hordoz engem.~
~ Igen, sejtettük, hogy kellenek neki halandó szolgák, valami ok miatt nem hagyhatja el azt a sötét fészket, ahol tanyázik. Azzal túlságosan is magára vonná a figyelmet, és ha egész Veronia egyesülne ellene, pár eltévelyedettől eltekintve, mennyi esélye lenne? Aljas, sunyi módon hátulról irányít.De mi alapján választja ki a szolgáit? Önként vállalkoztak-e erre vagy kényszerítette őket? És vajon mitől függ a szolgák ereje? Csak a sajátjukból táplálkoznak és mindenki "egyenlő részt" kap a Mélységiből, vagy másokba többet plántál önmagából? Ha így szétforgácsolja az erejét, vajon gyengébb lesz tőle? Illetve, most már legalább tudom, hogy az a rohadt nő is itt van. De hol bujkált eddig? Látott és hallott mindent? Kérdések...válaszok semmi.~
~ Én vagyok a Sötétség, aki elhozta az ítéletet Egyiptom földjének. ÉN vagyok az angyalok gőgjének megtorlója.~
~ Hangzatos nevek és tettek felsorolása. Fogalmam sincs, hogy mi az az Egyiptom, de nem is érdekel. "Angyalok gőgje"? Te magad is eléggé gőgös és beképzelt vagy, farokarcú kis szemét...~
~ Engem kerestél? Visszajöhettél volna a szigetekre. Én nem mentem sehova. Még mindig inkább lennél démon, mint az én segédem? Erősebb vagyok, mint a kis társad.~
~ Ki az, aki önként és vállalkozva kereste őt? Akármennyire is rühellem a lovagnőt, Ő biztos hogy nem. Ada sem, hisz lényegében a Mélységiek az ősellenségeik, nem? Az alamuszi és gyenge zsoldos főleg nem, Ő valószínűleg már csak a neve hallatára rohanna, és imádkozna, hogy élhessen még egy napot szánalmas életéből. A Hold Pap? Ő nem árulná el Hold Anyát és Apát. Eva? Ő rohadtul rühellte és ideges volt Serene-re, így azt se hinném. A vámpír lány is eléggé meglepettnek tűnt, amikor a kultistákkal találkoztunk a könyvtárban és ugyanúgy kivette részét a gyilkolászásból, mint mi. Maradt tehát a furcsa mágus és a társai. A lány? Eléggé rá volt izgulva a Mélységi vérre...maradtak ők. Szigetek? Milyen szigetek? Tehát ŐK végig tudták, hogy hol van Hószex? Azt hiszem, hogy velük is el kéne beszélgetnem egy sort, most már igen csak magukra vonták a figyelmemet és higgyétek el, gyerekek, az sosem jó dolog. Démon? Tehát nem mágus. Valószínűleg a furcsa jelekkel ügyködő valaki lesz a démon. Jó tudni...akkor még is, milyen hülye társaságba keveredtem én?! És melyik társára gondol? Valószínűleg mind a kettőre. Ez ellen még mi sem lennénk elegek, ha összefogunk és nem harcolunk egymás ellen...~
~ A vámpírlány is tetszett nekem, de úgy döntötte, téged is kedvellek, fiú. Ha gondolod, csatlakozhatsz a segédemhez. ~
~ Fiú? Melyik fiú? Valószínűleg nem a démon társára gondol, velük már végzett. A zsoldos lesz mögöttem. Őt is magához akarja csábítani? Szerintem nincs elég vér a pucájában...vagy éppen ezért csatlakozna hozzá, hogy védje semmirekellő és semmit érő bőrét. Mindig a leggyengébb láncszemmel kell kezdeni. Vissza kéne fordulnom és megölni őt, mielőtt meg elhatározásra jut.~
~ Én is jobban örülnék egy személyes találkozónak. Talán megérdemelnétek, hogy lássátok a Nagyságot. De egyelőre a lehetőségen ezen a téren korlátozottak, be kell érned ezzel, Eiryn.~
~Hopp, több fontos információ. Egyrészt, mivel a többiek nevét már nagyjából tudtam, így a vámpír lány nevét legalább felfedte előttem. Aranyos kis dög vagy. De még is, mi a franc ütött belétek? Ki akar személyesen találkozni ezzel a hülyével? Ti tényleg ennyire hülyék vagytok? Ja, hogy korlátozottak a lehetőségeid? Akkor még sem vagy annyira hatalmas és mindenható, mint ahogy ezt beakarod adni nekünk. Kösz az infót te rohadt mocskos dög.~
~ Hát te, Holdpap...Nem szólsz semmit? Nem érzed magad megtisztelve, hogy hallhatsz?~
~ Sosem fogjuk elárulni Hold Anyát és Apát, de szép próbálkozás volt te hülye farok.~
  Ennyi információ nekem egyelőre elég is volt. Éreztem, ahogy a bensőmben olyan szintű harag gyúl, amit eddig még nem nagyon éreztem. Egy sötétség örvénylett bennem, készen arra, hogy elpusztítsa a világot. Készen arra, hogy lecsapjon Hószexre és a szolgájára, még ha öngyilkos vállalkozás is lesz ez. Mint a Sötét Bosszúálló álltam fel a földről, tekintetem szinte már lángban égett és  keserűség íze, mint az epe. A torkomat marta, a szememet csípte, az idegeimet borzolta. Nem hagyhattam, hogy ez az őrület tovább folytatódjon, mert a végén én is teljesen bedilinyózok és nyáladzó őrültté válok. A fejemben tomboló hangok és keserű, sötét érzések így is eléggé kiakasztottak és legyengítettek, nem hiányzott, hogy ez a tortúra tovább folytatódjon. Az egy dolog volt, hogy egy kultista szórakozott a fejemmel és hülye álmokat álmodtam, amelyek mint ha valami próba lett volna. De amikor a Mestere csinálja ezt, az már túlzás és olyan attrocitás, amelyet nem lehet szótlanul és tettlenül hagyni. Serene az ereje egy darabjának hordozója, de ettől függetlenül nem halhatatlan és ugyanúgy vérzik, mint mindenki más. Hát, most megmutatom neki, hogy kurvára a rossz oldalt választotta. Azonban tiszta fejre lenne szükségem, hogy gondolkozhassak, hogy egyáltalán harcolni tudjak, hisz tudatában voltam annak, hogy bármennyire is elhivatott voltam, bármennyire is fűtött a harag és én mélyen lenyúltam érte, erőt merítettem belőle, régi barátként és hűséges szeretőként üdvözöltem őt, bőven nem volt elég. A lépteim bizonytalanak voltak, a kezemben csúszkált az éjgyilok markolata. Nem olyan állapot, amiben érdemes lenne felvenni a küzdelmet. Tiszta fejre van szükségem! Levegőre van szükségem! Megfulladok! Hold Anya, amikor azért imádkoztam, hogy legyen itt valami dög, ami elég erős ahhoz, hogy megöljön, nem erre gondoltam! Ez azért már enyhén szólva is túlzás!
  Próbáltam Shea-ért lenyúlni, azonban Ő egyre jobban megőrült. Rettegett, és a rettegése átszivárgott hozzám is. Valamennyit sikerült elkapnom a gondolataiból. Valamit próbált visszatartani, egy sötét titkot, valami, ami elég fontos volt számára és nagyon nem akart velem megosztani. Talán valami...féltés? Törődés? Védelem? Nem, de még is. Valami ilyesmi.  Akármi is volt az a titok, egy erős gátat, védőfalat vont köré, amit én nem tudtam áttörni és éreztem a rettegését: mi van, ha Hoshek igen? Mi van, ha kiderül, hogy....ki is Ő valójában? Hogy hogyan történtek a dolgok? Milyen dolgok? Mit rejtegetsz előlem Sheatro? Azonban nem válaszolt a kérdésre, minden erejével azon volt, hogy meneküljön. Sötét alagutak képe derengett fel előttem és egy rettegő, félelmében magzatpózba húzódó kicsi, törékeny alak...egy gyerek, hosszú, ezüstös hajjal. Mi a bánatos fene? Mindegy, ezzel hamar le kell számolnom. Remegő kézzel húztam elő a mellényem belső zsebéből az egyik fiola mélységi vért. Rohadjál meg Serene, ha ennyire imádod szolgálni az Angyalok Gőgjét, akkor itt az ideje, hogy kapjál még belőle. Széttörtem a fiola tetejét és a ragacsos valamivel jó vastagon beáztattam a fegyver pengéjét. Tessék, te rohadt ringyó, kapsz még belőle bőven. Aztán ha gondolod, még két fiolát le is öntök a torkodon. Nyeld csak az uradat, te ribanc. Megindultam a kijárat felé. Csak pár méter és...Ő ott lesz, nem igaz? A beszélgetések alapján. Ott lesz az a rohadt szipirtyó. Egy ellenség, amivel fel vehetem a harcot. Serene, utolsó pillanatot jön feléd, hát nem érzed? Üdvözöld széles vigyorral a halált!

- Shea, harcolj! HARCOLJ! TISZTA FEJRE VAN SZÜKSÉGEM!
  Azonban ahelyett, hogy megerősítést hallottam vagy éreztem volna felőlem, hirtelen éreztem a sötét jelenlétet, ahogy hirtelen az a mocskos izé rám koncentrál. Csak rám! A figyelme letaglózó volt, a térdeim összekoccantak. A rosszullét csak erősödött. Rohadjál meg! Ez nem fair. De a hangja...ősi titkoktól volt terhes. Valami...nem. Shea lefagyott. Valami rossz van készülőben. Valami nagyon rossz. Óh, bakker, kellett nekem hősködnöm!
~ Mennyi sötétség lakik benned, Crispin. Mennyi fájdalom...Ideális kultista lennél Te is. Ha akarod, ki tudom őt venni a fejedből, hiszen nem tartozik oda.~
~ Crispin? Milyen Crisp...~
  Akartam felcsattanni felháborodottan. Ez bakker, nagyon hülye szegényke. Még se lát olyan jól a fejembe, ha még a nevemet se tudja kiolvasni onnan. Ennyit a nagy hatalmadról...de aztán...

   Egy sötét gát, amikor átszakad. Először csak egy kis lyuk jelenik meg rajta, amin keresztül a Sötétség nagy erővel áramol keresztül. Egy gát, ami eddig fenntartott mindent, ami mögötte volt. Minden egyes titkot, rossz emléket, hazugságot. Egy világot, ami sosem volt, egy világot, ami csak hazugságokra épülhetett, ennek kell lennie az igazságnak. Azonban, ahogy a védmű eltűnt, az összes emlék megrohanta az elmémet, elárasztotta azt, mint ha minden fényt kioltottak volna. Az elsöprő hullám alatt csak hápogni tudtam ,levegőért kapkodni, miközben a tudatom és a szellemem ösztönösen menekült vissza, próbált elhúzódni. Sheatro felől csendes beletörődés és mérhetetlen fájdalom, valamint szégyen áradt. Leleplezték őt. És jött a harag. Mindkettőnké. AZ EGÉSZ KURVA ÉLETEM HAZUGSÁG VOLT?!

...Crispin...
  Néztem az apámat, ahogy a korbácsa lesújtott, és véres nyomot hagyott Kristen hátán, mert valamivel feldühítette őt. Néztem és nem tehettem semmit.

...Shadowbane...
  Átkozottak voltunk, ezen föld, ezen királyság, a self társadalom szégyenfoltjai. Árnyak között lapuló aljas mocsadékok. Kristen arcán könnycseppek gördültek végig, miközben a drágalátos apám - az a rohadt mocskos szadista szemét féreg - egyenként tépte le a ruháit, hogy megtanítsa neki a leckét...

...Shea...
  Amikor ott térdepeltem a csatamezőn, ahol az apám - legalábbis valaki, akit annak kellett neveznem, miközben legszívesebben letagadtam volna és megöltem volna - meghalt, ahol végleg eltűnt az életemből, legnagyobb örömömre, arra gondoltam, hogy talán végre szabad lehetek, sajnos Kristen számára túlságosan is későn jött el ez az idő. Ő meghalt, hogy megszabaduljon a terrorizáló önkényúrtól. Aztán jött a csapás a fejre, a sötétség, ahogy Aelfsige kiütött engem. Kiütöttek engem és Shea ezt a pillanatot választotta, hogy egy védőgátat fonjon az elmém köré, ami visszatartotta a keserű emlékeket, azt, amiket átéltem. Egy hamis világot teremtett nekem, hogy esélyem legyen a gyógyulásra, egy hamis világ, ahol minden szép volt, és egyedül csak Kristen halála volt igaz belőle, de az okok már hamisak....

 ....Kiril...
  Egy félresikerült kísérlet, egy elbaszott szertartás. Kiril látta ezt, hisz abban a pillanatban, ahogy a számára ismeretlen erők - hogy is ismerhette volna őket, hisz még csak ki se bújt anyja méhéből! - akcióba lendültek és egyesültek, a lelke már el volt szakítva eme halandó földi porhüvelytől és most mindentől távol, de még is, egy helyben lebegve látta azt a testet, aki majd nemsokára életet ad két testvérének, látta a körülötte álldogáló alakokat, a mágia vad örvénylését. A nő öntudatlan volt. De a gondolatfoszlányok átszüremlettek hozzá, mint ha valaki kínozta volna őt. Ha megszületik...ha élve marad, akkor Kiril-nek nevezték volna el őt. Aztán fájdalom, ahogy mint ha ketté szakították volna őt. Hirtelen ismét egy testben találta magát. Nem, nem egy testben. Kettőben. A lelkén tátongó seb vérzett és fájdalmas volt...annyira, hogy beleőrült. Egy meg sem született gyereknek még is, hogy kellett volna átélnie ezt? Érezte a másik lélekdarabja fájdalmát és magára vállalta az egészet, így legalább a lánytestvérében lakozó darabja nyugalmat talál.

....Kristen...
  Drága testvérem. Annyira sajnálom, hogy nem tudtam neked segíteni. A gyengeség ideje viszont véget ér.

  Ha azt hiszed, hogy tudod, mi is az igazi gyűlölet, ha tudod, hogy mit jelent haragudni valakire, akkor tévedtél. Nem tudsz te semmit. Hiszed, hogy minden tudás birtokában vagy, hiszed, hogy ismered a tested és az elméd.  De nem, óh, drága barátom, óriásit tévedtél. Amit most én érzek, NA AZ harag. Az perzselő, pusztító. Egy sárkány, nagyobb az egész világnál. Olyan erős örvénylés, ami világokat szakít szét. Sötétség, ami minden fényt kiolt. Fény, amely megvilágítja a lélek és az elme összes bugyrát és kínzó tisztasággal ráncigálja ki azokat eléd, hogy te végig nézhess a szánalmas gyűjteményen, ami Te magad vagy.Kiteregetve elég sötét elméd és leke minden hibája és elkorcsosodása olyan élmény, amit senkinek sem kívánok. Tessék, Veronia, lássátok Cynewulfot, a Bukottat. Lássátok Sheatro-t, a Megkínzott Őrültet. Lássátok Crispin Shadowbane-t, a Szétszakítottat. Lássátok Kiril-t, a Sosem Megszületettet. Lássatok ENGEM! Úgy éreztem, a sötétség örvénylik körülöttem, készen arra, hogy átlökjön a józan ész törékeny peremén.
- Látod, ez a bajod neked, Hoshekh...sosem szolgálnálak téged. De nem értesz minket, nagyon nem értesz és kurvára tévedésben élsz. Titkokat árulsz el? Leleplezel másokat? Tudod, hogy milyen emlékek vannak bennem...amik eddig rejtve voltam előlem. Egy gát, amit Sh..Kiril képzett, hogy megóvjon engem. Te ledöntötted a korlátokat. MEGAKAROD ÖLNI A TESTVÉREMET?
  Hördültem fel, ahogy még több emlék szivárgott át belém. Apám, ahogy súlyos bottal ütlegel minket. A kikötözés. Az éhezés és a szomjazás. A fenyegetés, ha eláruljuk anyánknak hogyan próbál betörni minket, akkor megöli őt a szemünk láttára. A vágások. A kín. A szenvedés. A pimasz vigyor, ahogy megpróbálja megrontani Kristen-t. A sosem múló fájdalom. Az emlékek letaglózóak voltak. Egy testvér, félbeszakítva. Egy testvér, aki már sosem lehet újra egy, mert a lélekdarabja, a párja, akit óvott, meghalt a nővéremmel együtt. Egy árnyékkép, egy sötét jelenés tudatom peremén. Apa...nem, nem hívhatom őt annak. Te rohadt, mocskos szemét...bár csak még élnél, hogy leszámolhassak veled. Megérdemelnéd, hogy hetekig kínozzalak. De, talán még életben van. Hisz...
~Óh, Kiril...Ő az a nekromanta, akit mindig is üldöztem, nem igaz?~
  Csendes beletörődés. Évek alatt összerakosgatott kirakós darabok. Talán még él. Számolni fogunk. Kezemben az éjgyilok, mint az igazságos bosszú fegyvere. Bőven elég arra, hogy véghez vigyem a végső bosszút. Serene, te leszel az első. Aztán a Mestered és mindenki ebben a kurva világban.
- Tudod mit, "Sötétség"? Baszd meg magad és dugd fel a hülye csápjaidat a seggedbe!
  Rikkantottam hangosan. Majd később még beszélek Shea-val, vagy Kirillel, vagy ki a franccal is. Most más dolgom van...
- Elmegyek érted, Te szemét...az ugye tudod?
  Suttogtam, ahogy kiléptem a barlangból. Sötétségből font lánc feszült köztem és Serene között és én követtem ezt a láncot. Meg fogom őt ölni. Minden más elhalványodott körülöttem. Láttam, szürkén és halványan a többieket. Elmosódott, jelentéktelen alakok csupán. Valami fényesség támad előttem, ami bántja a szememet és a bennem tomboló sötétség ösztönösen visszahúzódik. Érzem, ahogy egy kéz simul a mellkasomra, és felnézek, hosszú idő után először felnézek és kinyitom a szememet a világra. Aranysárga szempárok. Szebbek, mint az éjszakai égbolton csillanó csillagok. Szebbek, mint a Hold. Egy fájdalmasan gyönyörű arc. Túlságosan tökéletes erre a világra. Érzem Ada kezét a mellkasomon, ahogy végig simít rajta, mint ha megakarna állítani...de nem, mint ha a támogatásáról biztosítana engem. Megtorpanok. Kitisztul a fejem. Csak nézek rá, készen arra, hogy fejest ugorjak abba a két gyönyörű kútba. Szerető. Barát. Megnyugvás. Megváltás. Öröm. Boldogság. Vágy. Nyugalom. Törődés. Elsuttogott halk szavak. Egy ölelés. Csók. Fájt a mellkasom, ott, ahol a szívemnek kéne lennie, de helyette csak egy sötét massza van. De a masszába fény szüremlett be. Fájdalmas volt az első szívdobbanás. De a fájdalom is lehet gyönyörűséges, nem?  Az egész jelenetet a Hold fénye világította be, földöntúli derengésbe vonva a lány alakját, kiemelve minden egyes részletet. Mint egy világítótorony a tengeren hánykolódónak. Egy biztonságos kikötő. Esély a menekülésre. Éreztem, ahogy könnyek gyűlnek a szememben. Megakartam érinteni a kezét, magamhoz szorítani őt, érezni újra puha ajkait, ahogy az enyémhez érnek. Magamhoz ölelni őt, szorosan tartani őt. De nem...nem akartam őt bemocskolni a bennem tomboló sötétséggel. De jelenlétéből, közelségéből erőt merítettem. Erre az erőre volt szükségem.
~ Köszönöm.~ -akartam mondani, de a szám nem engedelmeskedett.
~ Szeretlek.~ - de ezt se tudtam mondani.
  Óh, Hoshekh...vagy Serene. Ha csak egy hajszála is meggörbül, ne tudjátok meg, hogy mit fogok veletek tenni. Csak merjetek ártani neki és megtudjátok, milyen az, amikor egy elvadult sötét elf haragja találkozik a féltéssel és törődéssel, amit szerelme iránt érez. Veszélyes kombináció ez...rátok nézve. Biztos, hogy ezt akarjátok?!

40Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Pént. Ápr. 28, 2017 6:35 pm

Amelia Tewelon

Amelia Tewelon
Déli Katona
Déli Katona

Örülök amikor kiérek a barlangból és nagyot szippantok a friss, bűztől mentes levegőből.
Pár perc múlva már mindenki, aki lent harcolt kint toporog már, sejtésem szerint legalább annyira élvezve a légzés boldogságát, mint én.
- Na, most hogy végre mindenki kint van, én mehetek vissza és felderíteni a terepet, hogy meglássuk, van-e még valami odabent. – hallom meg Cynewulf hangját mögöttem és arra fordulok.
- Vigyáznál Dracon-ra addig, amíg vissza nem térek? Az éjsötét barlangokban csak feltűnő lenne ez a fehér korcs...
Döbbenten meredek a sötét elfre, mikor simán rám bízza a gyí......sárkányát.
- Még rád sem hallgat, gondolod rám hallgatna? Na meg - hajolok közelebb, hogy csak ő hallja. - Ezek nagyon meg akarnak enni vacsorára, mi legyen az álláspont? Védjük Boroskát, vagy hagyjuk a fenébe, de akkor szerez jó sok aranyat.
- Néha napján hallgat rám...és ha megparancsolom neki, akkor itt marad. Ada közelébe nem szeretném engedni, teljesen elveszti körülötte eszét...- kicsit felém hajolva halkan folytatja, hogy csak én halljam. - ...a lovagnőben meg nagyon nem bízok. Egyelőre nem Boroska a legnagyobb problémánk, hanem azok, amik még a bányában lehetnek. Tartsuk magunkat a meséhez. Mindenképp ki kell erőszakolni azt, hogy közös megegyezésre jussunk. Egy kereskedelmi egyezmény Milingen és a vár között, vagy mit tudom én...
Aztán Dracon-hoz fordul:
- Te, rohadék, meg itt maradsz Eva-val és nem mész el a közeléből, értetted? Apuci most vadászni megy...
A sárkányka láthatóan nem örül a dolognak, mintha duzzogna vagy mi és egyszerűen ráül a lábamra.
Bizalmatlanul nézek a méretes szárnyas jószágra.
- Hát majd meglátjuk..... - vontam vállat mindkét ügyre értve a dolgot. - Akkor irány a falu ......nagyfiú. - kapott egy félmosolyt Draco és lendületesen elindultam a faluba.
- Ezt mégis hogy képzelik? Előbb felelnek a kérdéseimre! – csattan fel mögöttem egy mély hang és persze, hogy tudom kihez tartozik.
Magamban sóhajtok egyet és megforgatom a szemem, de megyek tovább.
- Andromeda kisasszony, megkérhetem? – jut el hozzám az újabb megjegyzése amire megfeszülök kissé.
- Igen? – a hallhatóan értetlen kérdés azért vigyort csal az arcomra, még jó, hogy ezt nem látják.
- Én megyek és felderítem, hogy még mi maradt a bányában. Vagy ezzel is bajod lenne? – szélesedik a vigyorom, ahogy Cyne rákontrázik, majd hallom, ahogy beszédbe elegyedik Maria-val, de mivel már a lány már benn is el volt ájulva tőle, nem vagyok túl kíváncsi a csevejükre.
Viszont mégis csak megtorpanok pár pillanat múlva, két okból is. Egyrészt a nefilim mégis csak magához tért és engem akar zaklatni és én nem akarok mindenáron harcot, ám a fő ok az a megjelenő, izgatott vámpírlány és annak szavai.
- Örülök, hogy nem sikerült megöletniük magukat. Volt egy igen érdekes találkozásom... Ha érdeklik önöket az okok is, szívesen elmondom, egyébiránt nem rabolnám egyikünk idejét sem.
- Van még valakinek ellenvetése az ellen, hogy bemenjek, vagy hagyjátok, hogy végezzem, amihez értek?
Sötét elf társamat hallhatóan nem érdekli.
- Talán érdemes lenne meghallgatni, engem érdekel, miért jött ilyen sietve. – biccentek Eyrin felé.
Terelésnek talán jó lesz.
- Halljuk. – engedélyezi felsőbbségesen a lovagnő is, mire a lány azonnal belefog.
- Találkoztam egy kultista nővel, Hoshek követőjével. A neve Serene Nightbound. Azt mondta, egy ismerőse azzal kísérletezik, hogy a mélységiek erejét állatokra ruházzák rá, ezen kísérletek eredményei a farkasok - int a bánya bejárata felé.
- Mivel nem voltak túl erős lények, nem nagyon érdekelte tovább a téma és elment, de veszélyesnek tűnt...
- S elmondta az ismerőse nevét? Vagy arra nekünk kell rájönnünk? Akárhogy is van, el kell beszélgetni vele. – kérdezi a talán leghiggadtabbnak tűnő Tyr. - Én mindenesetre továbbra is kitartok amellett, hogy meglátogassam. – teszi hozzá.
Azt hiszem soha jobb ötletem nem volt, mint, hogy meghallgassam, mit mond a vámpír lány, mert egyszerűen nem akarok hinni a fülemnek.
- Azt mondod Serena? - ismétlem meg a nevet szinte szótagolva. - Egy elf nő? Hol van? Merre ment? - mondom annál gyorsabban aztán.
A holdpap kérdésére csak vetek rá egy pillantást.
- Ő volt a kultista, amiről beszéltünk. A vér meg ott volt a dögökben, nem volt elég? Nos? - nézek vissza a lányra.
- Egy kultista? A faluban? - szűkül össze Kristin pillantása. - De azt mondod elment?
- Nincs egyedül. – szólal meg a félangyal is, aki láthatóan alig bírja palástolni érzelmeit az emlegetett iránt, ezt még egy kívülálló is észreveheti.
- És azt nem mondta véletlenül, hogy nincs e még ebből a fertőző vérből? Elég komoly fenyegetés lenne... - mondta a Gerard nevű fickó, aki eddig kicsit messzebb állt társával és akihez most visszasétált Maria.
- Nem mondta, hogy kihez jött, de szerintem nem jó ötlet belekötni - válaszolja a hírhozó a holdpapnak, majd felém fordul.
- Igen, ő lesz az. Ismered? És sajnos nem tudom, hogy hová ment, csak egyszerűen el...
Aztán az egyházihoz, akit a nefilim Kristin-nek hívott.
- Igen. Az ő szavaival élve "tudományos érdeklődésből" jött, aztán amint befejeztük a beszélgetést, el is ment, úgy tűnt, teljesen. - Nem tudom, hogy fertőző-e a dolog, és Serene azt sem említette, hogy konkrétan mélységi vérről van szó...
- Te édesdeden aludnál, ha tudnád, hogy kígyófészek közelében pihensz? - teszem fel a kérdést Tyr közben felém fordulva, mintha én tehetnék a dologról. - A falu jövőjéről van szó. Nem lehet félvállról venni, egy ilyen esetet. Lehet ma csupán állatok az alanyok, de azután lehet, hogy rokonok vagy egyéb más családtagok válnak áldozattá. – mondja komolyan. - Én továbbra is a falu oldalán állok. – jelenti ki aztán váratlanul és a település felé indul, ahogy nem régen én tettem. Megvontam a vállam.
Fél szemmel látom közben, hogy Cyne kihasználja az alkalmat, hogy a figyelme elterelődött róla és eltűnik a bánya bejáratában.
Önkéntelenül megvakargattam a lábamba kapaszkodó sárkánykát, miközben próbálok megnyugodni, hiszen nem lettem sokkal okosabb, mert a vámpírlány szerint Serena megint felszívódott.
- A grófnál lefülelt kultista tőle szerezhette a mélységi vért.- magyaráztam izgatottságomat. - És ezért meg személyes okoknál fogva nagyon szeretném megtalálni. Tényleg nem láttad merre ment? - kérdeztem fürkészve a lányt.
- Ez már nem az én dolgom, a levadászását meghagyom az Ordo Malleusnak. - dobja Kristin a hátára a pajzsát. - Még a tündéről megbizonyosodom hogy nem aranyért ment le, de ezen felül szerintem nincs több dolgunk itt.
- Kristin Angelika, Hoshekh kultistái itt lehetnek valahol. – szól rá elkomorodva és kérdőn Androméda, a nefilim, társára.
- Visszahozom, ne aggódjon, asszonyom. – szólal meg most először talán az eddig magába roskadó zsoldos, akiről már szinte meg is feledkezem.
- Nem láttam, merre ment, csak úgy kifele a faluból... De szerintem egyedül volt – szólal meg Eyrin rám nézve. - Tényleg úgy láttam, hogy csak a kíváncsiság vezeti. És van egy olyan érzésem, hogy bár meglepően közlékeny, nagyon nem jó ötlet utánamenni
Persze tisztában voltam vele, ahogy egy kicsit lehiggadtam, hogy igaza van a vámpírnak, láttam mire képes Serena, de már azt is tudtam, hogy valószínűleg valamilyen köze van a kultista undorító tevékenységéhez és ez még annyira sem volt kedvemre.
Azonban minden nemű gondolataimat keresztül húzta a mozgás, ami magára vonta a figyelmemet és a hang, ami beledörrent szinte a fejembe.
~ Sosem gondoltam, hogy a halandók ennyire szórakoztatók lesznek, mikor ez egy unalmas kísérletnek indult. És mindezt az aranyért, vagy valami láthatatlan igazságérzet nevében. ~
Dracon éles hangon felvijjogott, a hangja érdesen csattant az éjszakában. Karmait kieresztve, szárnyait szélesre tárva, hátát felpúpozva figyeli a laza alakot, aki a bejárat felett üldögél. Fogait mutatja ki és mély, állatias morgás tör ki a torkából, amely egy figyelmeztetés, hogy támadni fog nemsokára. Egész testében remeg és ugrásra készül, bár valami egyelőre még visszatartja...de nem sokáig
A kis sárkány viselkedése majd a frászt hozta rám, mert a történtek közben teljesen megfeledkeztem róla.
- Serena......? - nyekkentem meg fennhangon a szememet meresztgetve, mert nem láttam rendesen, de már hallottam vitatkozni saját magával ezen a dermesztő hangon, amibe most is hidegen beleborzongok. - Ez a te műved volt?
- Ki... Ki vagy te, hogy ítélj? Te, aki az Ő nyelvén szólsz? KI VAGY TE HOGY ÍTÉLJ? – visít fel mellettem az egyházi miközben térdre hull, mintha az istene jelent volna meg előtte.
- Hoshekh! - kiált rá Andromeda is, bár az ő hangjában inkább gyűlöletet hallok, ahogy szárnyával és fegyverével ad nyomatékot szavainak.
- Barukh atah Adonai, Eloheinu, melekh ha'olam oseh asher kidishanu b'mitz'votav v'tzivanu l'had'lik neir shel yom tov Amein!!
- Mindenki befejezte az átkozódást és a péniszméregetést? – csüccsen le hirtelen a földre a vámpírlány aztán a sziklán ücsörgő elf nőre néz.
- Bevallom nem számítottam rá, hogy ilyen hamar újból találkozunk. Mindenesetre jobban örülnék a dolognak, ha esetleg nem a fejemben turkálna .
~ Serene csak a szolgám, aki a testében hordoz engem. – zendül fel ismét a fejemben az az átkozott hang és nevetése erős fejfájással jutalmaz. ~ Én vagyok a Sötétség, aki elhozta az ítéletet Egyiptom földjének. Én vagyok az angyalok gőgjének megtorlója.
~ Engem kerestél? – feltételeztem, hogy ez másnak szólt, ezek szerint mindenkivel társalog. -~ Visszajöhettél volna a szigetekre. Én nem mentem sehova. Még mindig inkább lennél démon, mint az én segédem? Erősebb vagyok, mint a kis társad. A vámpírlány is tetszett nekem, de úgy döntöttem téged is kedvellek, fiú. Ha gondolod csatlakozhatsz a segédemhez. ~kis szünet után folytatja. ~ Én is jobban örülnék egy személyes találkozónak. Talán megérdemelnétek, hogy lássátok a Nagyságot. De egyelőre a lehetőségeim ezen a téren korlátozottak, be kell érned ezzel, Eiryn.
~ Hát te, Holdpap... Nem szólsz semmit? Nem érzed magadat megtisztelve, hogy hallhatsz?
Kizökkenek a megdöbbenés bénultságából, ahogy a sárkányka elrugaszkodik mellőlem, mert hiába kapok utána. Nem rántottam kardot, csak sajnálkozva néztem a gyík után, mivel nagyon úgy nézett ki, hogy nem tudtam kellően vigyázni rá, ahogy arra Cyne megkért.
Mikor a szigeten magával beszélgetett a tünde nő, már sejtettem, hogy itt komolyabb dologról van szó, mint némi meghasadt elmebaj.
Az, hogy ez a hang és az aki a nő elméjét birtokolja valami ősi hatalom, aki eléggé kihozza a mellettem álló félangyalt a sodrából, meg elég nyilvánvaló.
~ Még jó, hogy nem akartam neki ugrani. ~ vontam le gyorsan a tanulságot, bár ezt valószínűleg ő is hallja, ha eddig simán belekavart a fejembe.
- Mit akarsz tőlünk Serena vagy akárhogy hívnak? A kis játékodnak vége, a kultista és a szörnyei is halottak. - próbáltam elvonni a figyelmét, miután a borzongásom elmúlt és amit nem tudtam, hogy nem ő okozta.
- Sötétség... Egyiptom. – szólal meg Kristin mellettünk. - Az Úr angyala a sötétség leple alatt végigvonult egyiptomon és leszámolt a fáraó népének elsőszülöttjeivel az első húsvétkor. De te nem lehetsz.... Hogyan lehetne egy Bukott?
- Barukh atah Adonai, Eloheinu, melekh ha'olam oseh. – a félangyal továbbra is valamit mantrázik, amit én nem értek, miközben a lovagnőhöz lép és megérinti.
- Jobb lesz ha vigyáztok vele. Nem olyan ellenfél, akivel bármelyikünk egymaga fel tudná venni a versenyt... – hallom a Gerard nevű férfi hangját.
A szemem összeszűkül a rám törő fejgörcstől, ahogy próbálok több felé koncentrálni és kizárni az idegen tudatot, de hamar kiderül, hogy ez esélytelen.
- Szavaidból ítélve, nem talállak olyannak, mint akivel közös tálból lehetne falatozni. De mondj egy jó okot arra, hogy miért tiszteljelek? – mintha Tyr hangja lett volna……
Ismét feldörren a hang és a fájdalom is. Jó lenne ha legalább le tudnám halkítani legalább!
~ Mennyi sötétség lakik benned, Crispin.
~ Ki az a Crispin? ~
~ Mennyi fájdalom... Ideális kultista lennél te is. Ha akarod ki tudom őt venni a fejedből, hiszen nem tartozik oda.
~ Még mindig nem jöttél rá? Serene csak egy hordozó. Én nem ő vagyok. Hoshekh vagyok, a bukott, aki egyszer újra fel fog emelkedni. ~
ez azt hiszem nekem szólt.
~ Nem voltam mindig bukott, Kristin Angelika Dalgaard, ki gőgösen viseled az angyalok nevét, holott csak apró porszem vagy, vagy annyi sem. Még emlékszem milyen volt fehér szárnyakat viselni.
Hahh! legalább ezt az átkozott nevetést fejezné be, belerezeg a fejem!
~ Ha ennyire tudni akarod, csatlakozz hozzám. Nem fogom többször felajánlani. Talán találhatunk közös célokat.
Aztán mintha dühössé vált volna a hangja, de hangosabbá biztos.
~ Hogy merészelsz tudomást sem venni az ajánlatomról, Leon? És te, sötét tünde, nem ismerd fel, mikor a nagyság áll veled szemben? Hogy összezúzhatnálak, ha úgy kívánom? Eddig érdekesek voltatok de ez a pimaszság kezd dühíteni...~
~ Ezt már az előbb is levettem. ~ húzom el a szám, hogy ennyire lebecsül. ~ Csak gondoltam megemlítem, hogy a kis szolgáid már nem tudnak segíteni. ~
Nagy megkönnyebbülés volt látni, hogy Draco megmenekült, kár, hogy nekem nem voltak ilyen képességeim, e magával eltelt mélységit is le lehetett volna "kötelezni".
Fogalmam sem volt, hogy ha elszakad nála a cérna mire megyek egy szál karddal, mert nagyon úgy nézett ki, hogy mivel nem borultunk a lába elé, csodálva nagyságát, ez komolyan feldúlta.
Minden esetre a kezembe csúsztatom az első dobótört, mert nem fogok itt állni tehetetlenül, mint egy szobor.
~ Ha ilyen ....hatalmas vagy, akkor miért győzködsz itt minket? Talán mégis szükséged van ránk? ~
Mellettem a lovagnő mormolni kezd, aztán kivonja a kardját és a földbe szúrja maga előtt és féltérdre emelkedik
- Pater noster... qui... es in coelis, sanctificetur nomen tuum, adveniat regnum tuum, fiat voluntas tua, sicut in coelo et in terra. Panem nostrum quotidianum da nobis hodie, et dimitte nobis debita nostra, sicut et nos dimittimus debitoribus nostris. Et ne nos inducas in tentationem, sed libera nos a malo. In nomine Patri... et Filii... et Spiritus Sancti. Amen! – fejezi be határozottan majd feláll és kihúzza a kardot. - Köszönöm, kisasszony! – biccent a félangyal felé, aki visszabiccent.
Összerezzenek, ahogy meghallom Cynewulf érzelem fűtötte hangját. Vajon mit mondhatott neki, hogy így felhúzta? Nekem még nem nyert értelmet társam kiáltozása.
- Cynewulf. – Ada szólítja meg a férfit a mellkasára simítva a kezét, talán hogy megállítsa.
Most már biztos, hogy jól ismerik egymást.
Elég kaotikusnak látszik a helyzet, hiszen mindenki válaszol valamire időnként, aminek más számára semmi értelme, most például Tyr hangját hallom.
- Egyelőre nagy szavakat hallok az irányodból, de semmi többet. Pimaszság? Nem gondolod a részedről azt pimaszságnak, hogy most ilyen módon szólsz hozzám? Eddig érdekesnek találtál minket? Mégis mihez?
- Sosem hallottam rólad, ezért nézd el nekem. Nem vagyok tisztában a képességeiddel. Megleptél. Mégis mi az, amiért minket kiszúrtál, azon kívül, hogy szórakoztatóak voltunk?
– kis szünet. - Végül is, meghallgatlak, mit szeretnél nekem mondani
Hát úgy néz ki, hogy mindenki másként reagálja le Hoshekh megnyilvánulását és igen csak kérdéses, hogy mi fog történni, ha nem a szája íze szerint alakulnak a dolgok, mert az elején jól szórakozott ugyan, de most már……….

41Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Szomb. Ápr. 29, 2017 3:43 pm

Vyrath

Vyrath
Kísértő
Kísértő

A hangulat nem lesz kevésbé fagyos, ahogy a holdfényben fürdő éjszakai levegőben mindenki nagyokat lélegezve igyekszik visszanyerni az erejét – egyvalakit kivéve.
- Na, most hogy végre mindenki kint van, én mehetek vissza és felderíteni a terepet, hogy meglássuk, van-e még valami odabent. – A sötét tünde sietve a társnőjéhez fordul. - Vigyáznál Dracon-ra addig, amíg vissza nem térek? Az éjsötét barlangokban csak feltűnő lenne ez a fehér korcs...
- Még rád sem hallgat, gondolod rám hallgatna? Na meg…
Nem tetszik amikor emberek somolyognak egymás között a jelenlétemben. Szinte mindig azt jelenti, hogy van valami amit nem akarnak közölni velem, és tekintve hogy épp megvádoltam a két bárói bérencet, hogy többet tudnak mint amit elárulnak, ez igen csak rossz fényt vet rájuk.
- Néha napján hallgat rám...és ha megparancsolom neki, akkor itt marad. Ada közelébe nem szeretném engedni, teljesen elveszti körülötte eszét...- a tünde suttogva válaszol a nőnek, mormogását pedig eléggé elnyeli az éjszaka, hogy egy szót se értsek belőle. - Te, rohadék, meg itt maradsz Eva-val és nem mész el a közeléből, értetted? Apuci most vadászni megy... - parancsol rá a szemrevaló, pöttöm sárkánygyíkra. Kezd végtelenül idegesíteni, hogy szemtől szemben néznek bolondnak, mintha tegnap születtem volna. Vadászni… A mellettem még mindig sápadtan toporgó fiú karddal akart aranyat ásni, a sötételf pedig vadászni akar a csillogó rögökre.
- Hát majd meglátjuk..... - von vállat a zsoldosnő, majd mint aki jól végezte dolgát lendületesen nekiindul. - Akkor irány a falu ......nagyfiú.
Nyilván rendkívül kényelmes megoldás lenne mindkettejüknek kivonni magukat az események alól, de ez nem lesz ilyen egyszerű.
- Ezt mégis hogy képzelik? Előbb felelnek a kérdéseimre! – csattanok fel dühösen, de a nő mintha meg sem hallotta volna. - Andromeda kisasszony, megkérhetem? – A nefilim, mint aki álomból riad fel hirtelen összerezzen, és kérdően tekint rám.
- Igen? – Hosszan sóhajtok, ahogy rám tör a felismerés: egyedül maradtam egy csapat öntörvényű, saját feje után igyekvő alakkal, akiknél a Karolusburgi árvák is összeszedettebb és fegyelmezhetőbb csapat lenne.
- Én megyek és felderítem, hogy még mi maradt a bányában. Vagy ezzel is bajod lenne? – Jól tudtam mi maradt még a bányában, ahogy valószínűleg a sötét tünde is. Arany, őrizetlen és hívogatóan csillogó. Én meg falon mászó pók vagyok, ha ő csak a biztonság kedvéért a farkasok fészkét akarná felkutatni.
Andromeda lassan észbe kap, ahogy fejemmel óvatosan az Eva nevű zsoldos felé biccentek, és határozottan elé lép. Mielőtt tovább bonyolódhatna a társalgás azonban egy sietve közeledő, páncélban is vékony alakot pillantok meg a hold fényében derengeni, akiben a faluban látott Eiryn nevű vámpírt ismerem fel.
- Örülök, hogy nem sikerült megöletniük magukat. Volt egy igen érdekes találkozásom... Ha érdeklik önöket az okok is, szívesen elmondom, egyébiránt nem rabolnám egyikünk idejét sem. - mondja kissé zihálva, érdekes összhatást keltve. Furcsák ezek a vámpírok, még a legnagyobb káosz közepén sem felejtik el az úri neveltetésük és a modorukat.
- Van még valakinek ellenvetése az ellen, hogy bemenjek, vagy hagyjátok, hogy végezzem, amihez értek? - a sötét tünde érdektelensége annyira elképeszt, hogy válaszolni is elfelejtek. Vajon komolyan gondolja és tényleg ennyire nincs rendben valami a fejével, vagy direkt rájátszik? Akármelyik is, kezd kicsúszni a türelmem alól így inkább elengedem.
- Talán érdemes lenne meghallgatni, engem érdekel, miért jött ilyen sietve. – Az egyetlen értelmes mondat, amit ma Evatól hallottam. Bár nem vagyok benne egészen biztos, hogy nem csak saját magáról akarja-e elterelni a figyelmet.
- Halljuk. – bólintok a vámpír felé. Talán valami használható, ismerősebb helyzet felé terelődhet a nap.
- Találkoztam egy kultista nővel, Hoshek követőjével. A neve Serene Nightbound. Azt mondta, egy ismerőse azzal kísérletezik, hogy a mélységiek erejét állatokra ruházzák rá, ezen kísérletek eredményei a farkasok. Mivel nem voltak túl erős lények, nem nagyon érdekelte tovább a téma és elment, de veszélyesnek tűnt...
- S elmondta az ismerőse nevét? Vagy arra nekünk kell rájönnünk? Akárhogy is van, el kell beszélgetni vele.  Én mindenesetre továbbra is kitartok amellett, hogy meglátogassam. – Egan Foley szokásosan nem vesz tudomást bizonyos részletekről. A kultista elment, az ismerősének a nevét pedig értelemszerűen esze ágában sem volt elmondani. Az viszont, hogy a többi hírt miért közölte Eirynnel egy olyan kérdés, amire önkénytelenül ereszkednek lejjebb a szempilláim.
- Azt mondod Serena? - kérdez vissza nagyon lassan a zsoldos, mintha ízlelgetné a név minden részletét. - Egy elf nő? Hol van? Merre ment? - szavai hirtelen válnak kapkodóvá, ami gyanút ébreszt bennem. Nem először hallja ezt a nevet, és még azt is tudja, milyen fajba tartozhat a rejtélyes kultistanő. - Ő volt a kultista, amiről beszéltünk. A vér meg ott volt a dögökben, nem volt elég? Nos? – felel a holdpapnak, én azonban igyekszem a lényeget megfogni. Nem azért vagyunk itt, hogy Hoshekh követőire vadásszunk. A falu védelmére küldtek ide minket, igaz keresztények érdekének és életének megóvására.
- Egy kultista? A faluban? - szűkül össze a pillantásom. Nagyobb veszély van itt, mint némi politikai marakodás egy bánya fölött. - De azt mondod elment?
- Nincs egyedül. – Andromeda hangja szinte alig szűrődik át az arcát fátyolozó haragon és félelmen. Nem sokat tudok sem a nefilimekről, sem a mélységieknek nevezett, bukott angyalok átkos, torz népéről, de mivel legalább részben közös az eredetük nem lehetnek közömbösek egymás iránt.
- És azt nem mondta véletlenül, hogy nincs e még ebből a fertőző vérből? Elég komoly fenyegetés lenne... - Hideg ujjak simítanak végig a hátamon a tudásdémon hangjától, és a gondolattól, hogy birtokába kerül a sötétség, amely a farkasokat alkotta. Nem, ezt határozottan el kell kerülnöm. A vámpírlány gyorsan végigtekint minden kérdezőn és precízen és pontosan válaszol minden feltett kérdésre. Noha nem igazán bízok benne, azt el kell ismernem, hogy gyakorlatias.
- Nem mondta, hogy kihez jött, de szerintem nem jó ötlet belekötni. Igen, ő lesz az. Ismered? És sajnos nem tudom, hogy hová ment, csak egyszerűen el... Igen. Az ő szavaival élve "tudományos érdeklődésből" jött, aztán amint befejeztük a beszélgetést, el is ment, úgy tűnt, teljesen.  Nem tudom, hogy fertőző-e a dolog, és Serene azt sem említette, hogy konkrétan mélységi vérről van szó...
- Te édesdeden aludnál, ha tudnád, hogy kígyófészek közelében pihensz? - Nem tudom eldönteni, hogy egy általam érthetetlen elf közmondásról maradok le, avagy csak a holdpap furcsa kifejezés módja miatt, de nem tudom semmihez sem kötni Egan Foley bölcselkedni vágyó szavait. - A falu jövőjéről van szó. Nem lehet félvállról venni, egy ilyen esetet. Lehet ma csupán állatok az alanyok, de azután lehet, hogy rokonok vagy egyéb más családtagok válnak áldozattá.  Én továbbra is a falu oldalán állok. – aztán se szó, se beszéd elindul a falu irányába. Egy pillanatra átfut a fejemen, hogy a tünde lehet a népéről elhíresült, hallucinogén anyagok egyikének hatása alatt áll és a bódulattól viselkedik ennyire ésszerűtlenül.
- A grófnál lefülelt kultista tőle szerezhette a mélységi vért. És ezért meg személyes okoknál fogva nagyon szeretném megtalálni. Tényleg nem láttad merre ment? - magyarázza Eva a vámpírnak. Rendkívül kíváncsi lennék, mi is az a személyes ok, de már rég túlléptem a hatáskörömet. Jól tudom, hogy egy erősebb kultista ellen nem sok esélyem van, még Andromeda segítségével sem. Ha valóban elmúlt a veszély a falu felől másoknak, nálam felkészültebbeknek kell átvennie a feladatot.
- Ez már nem az én dolgom, a levadászását meghagyom az Ordo Malleusnak. - leoldom a karomról a pajzsom szíjait, majd a vállamon meghúzva őket a hátamra dobom azt, hogy kezemet csípőre téve körülnézhessek a társaságon. - Még a tündéről megbizonyosodom, hogy nem aranyért ment le, de ezen felül szerintem nincs több dolgunk itt.
- Kristin Angelika, Hoshekh kultistái itt lehetnek valahol. – Megértem Andromeda kételyeit, de nem vagyunk abban az állapotban, hogy kiírthassuk őket. Ketten biztosan nem és kizártnak tartom, hogy sokan csatlakozzanak hozzánk.
- Visszahozom, ne aggódjon, asszonyom. – A kardforgató fiú lassan megtalálta a hangját, és leleményesen a sötét tünde után veti magát a bánya sötétjébe.
~ Nagyszerű! ~ sóhajtok fel. ~ Most két bányászt kell megfegyelmeznem a tolvajlás bűnét illetően.
- Nem láttam, merre ment, csak úgy kifele a faluból... De szerintem egyedül volt. Tényleg úgy láttam, hogy csak a kíváncsiság vezeti. És van egy olyan érzésem, hogy bár meglepően közlékeny, nagyon nem jó ötlet utánamenni.


~ Sosem gondoltam, hogy a halandók ennyire szórakoztatók lesznek, mikor ez egy unalmas kísérletnek indult. És mindezt az aranyért, vagy valami láthatatlan igazságérzet nevében. ~

A fejem zúg, a világ darabokra omlik össze a szemeim előtt, a hangok is csikorogva, fájdalmasan nyöszörögve törnek szét, hogy újra összeálljanak egy rettegésbe öltözött hanggá. Mint a visszhang a verem mélyén, a villám utolsó sistergése a korhadt fában, a Hellenburgi nagytemplom padjainak reccsenése, ahogy a tűz szétrepeszti őket. Harangok, kardok, halálhorgések… Térde esek és a fejemhez szorítom a kezem, görcsösen hunyom be a szemem de még így is csak a tüzet látom magam előtt. Egy másik elme érintett meg, súg és szólít, mint az Úr… De ez nem ő. Ez egy torz, gúnyolódó hang, ez a fenevad, a hatszázhatvanhat bélyege alatt sínylődő sátán hangja, aki nevet és szidalmaz. Az Úr erejével kacérkodik és ostromol vele, gúnyt űz a legigazabb kapcsoaltból, ami ember és Isten között létrejön, gúnyt űz a Mindenható anyai simogatásából és korbácsütésre használja.
- Ki... Ki vagy te, hogy ítélj? Te, aki az Ő nyelvén szólsz? KI VAGY TE HOGY ÍTÉLJ? – nem tudok uralkodni a hangomon, úgy tör elő belőlem ahogy az Úr adta nekem, ösztönösen és vádlóan, nem törődve sem illemmel sem véleményezőkkel.
- Hoshekh! - törnek át Andromeda szavai a zavart látomáson, ahogy imát mormol a népe nyelvén. - Barukh atah Adonai, Eloheinu, melekh ha'olam oseh asher kidishanu b'mitz'votav v'tzivanu l'had'lik neir shel yom tov Amein!!
Kétségbeesve próbálok úrrá lenni a lángokon és a csikorgó hangon, ahogy a fenevad az elmémet ostromolja és minden erőmet megfeszítem – hiába. A ropogás újra szavakká áll össze, nevetéssé és kevély hangokká.


~ Serene csak a szolgám, aki a testében hordoz engem. Én vagyok a Sötétség, aki elhozta az ítéletet Egyiptom földjének. Én vagyok az angyalok gőgjének megtorlója. Engem kerestél? Visszajöhettél volna a szigetekre. Én nem mentem sehova. Még mindig inkább lennél démon, mint az én segédem? Erősebb vagyok, mint a kis társad. A vámpírlány is tetszett nekem, de úgy döntöttem téged is kedvellek, fiú. Ha gondolod, csatlakozhatsz a segédemhez. Én is jobban örülnék egy személyes találkozónak. Talán megérdemelnétek, hogy lássátok a Nagyságot. De egyelőre a lehetőségeim ezen a téren korlátozottak, be kell érned ezzel, Eiryn. Hát te, Holdpap... Nem szólsz semmit? Nem érzed magadat megtisztelve, hogy hallhatsz?


- Mit akarsz tőlünk Serena vagy akárhogy hívnak? A kis játékodnak vége, a kultista és a szörnyei is halottak. – valaki beszél, de nem ismerem fel. Nem ismerek senkit, csak a félelemet és a fenevadat, ahogy válaszol nekem, Andromedának, a zsoldosnak és mindannyiunknak.
- Sötétség... Egyiptom. – óvatosan ejtem a szavakat, mintha azzal is megharagíthatnám. - Az Úr angyala a sötétség leple alatt végigvonult egyiptomon és leszámolt a fáraó népének elsőszülöttjeivel az első húsvétkor. De te nem lehetsz.... Hogyan lehetne egy Bukott?
- Barukh atah Adonai, Eloheinu, melekh ha'olam oseh. – A nefilim hangja egyre közelebbről hallatszik, mintha felém fordult volna és nekem mondaná. Több hang is átfurakszik a félangyal imája mellett a lángok örvénylő dorombolásán, és szenvedve eljut a tudatomig a felismerés, hogy nem egyedül állom a sarat a mélységi gőgje ellen.
- Jobb lesz ha vigyáztok vele. Nem olyan ellenfél, akivel bármelyikünk egymaga fel tudná venni a versenyt... – A démon. Óvatos, összeszedett és gyakorlatias, mint mindig. Láthatóan a vihar elelnére sem hagyja el magát.
- Szavaidból ítélve, nem talállak olyannak, mint akivel közös tálból lehetne falatozni. De mondj egy jó okot arra, hogy miért tiszteljelek? – A holdpap. Büszke, vakmerő és ostoba, ahogy mindig.


~ Mennyi sötétség lakik benned, Crispin. Mennyi fájdalom... Ideális kultista lennél te is. Ha akarod ki tudom őt venni a fejedből, hiszen nem tartozik oda. Még mindig nem jöttél rá? Serene csak egy hordozó. Én nem ő vagyok. Hoshekh vagyok, a bukott, aki egyszer újra fel fog emelkedni. Nem voltam mindig bukott, Kristin Angelika Dalgaard, ki gőgösen viseled az angyalok nevét, holott csak apró porszem vagy, vagy annyi sem. Még emlékszem milyen volt fehér szárnyakat viselni. Ha ennyire tudni akarod, csatlakozz hozzám. Nem fogom többször felajánlani. Talán találhatunk közös célokat. Hogy merészelsz tudomást sem venni az ajánlatomról, Leon? És te, sötét tünde, nem ismerd fel, mikor a nagyság áll veled szemben? Hogy összezúzhatnálak, ha úgy kívánom? Eddig érdekesek voltatok, de ez a pimaszság kezd dühíteni...~


Nem tudom megkülönböztetni a válaszokat, a fenevad szavai csak csattognak és sisteregnek, mint a vihar a hegytetőn. Andromeda imája egyre erőteljesebben tör át a kábulaton, ajkaim pedig önkényteleünl próbálják utánozni. Eloim? Nem, Elo… Barath… A nyelvem belebotlik az idegen szövegbe, a hibám pedig ingerel. Épp annyira, hogy rám törjön a felismerés, amely eddig elkerült. Mert az isten szava fény a sötétben, az Isten mindig meghallgatja azt, aki eltévelyedett. Reszketeg kézzel ragadom meg a akrdom markolatát és vonom ki, a földbe szúrva magam előtt. A holdfény megcsillan a pengén és a markolat köré tekert ezüstdróton, a kard árnyéka pedig hosszan elnyúló keresztet rajzol előttem a földre. Féltérdre emelkedek előtte, fejem meghajtva, ahogy tanították.
- Pater noster... qui... es in coelis. – Botladozik a nyelvem, mert a latin mindig is az egyike volt az egyházi tanoknak, amely nehezen ment. De az Úr imáját, a Miatyánkot tisztességesen megtanultam, noha majd háromszor annyi idő és Konrad segítsége kellett, de épp ezért minden szava az elmémbe vésődött. - Sanctificetur nomen tuum, adveniat regnum tuum, fiat voluntas tua, sicut in coelo et in terra. Panem nostrum quotidianum da nobis hodie, et dimitte nobis debita nostra, sicut et nos dimittimus debitoribus nostris.- a szavak kisimulnak, nyelvem megered, mintha maga Szent Gábor arkangyal, az Isten szónoka segítené azokat, és az ima szavai aranyló fényként küzdenek az elmémet ellepő sötétség ellen. - Et ne nos inducas in tentationem, sed libera nos a malo. In nomine Patri... et Filii... et Spiritus Sancti. Amen! – fejezem be határozottan majd felállok és kihúzzom a kardot. A fejem tiszta, mintha egy hűs szél söpörte volna el a lángokat, a zajt és a recsegést. Szemem a dombtetőn álló alakot figyeli a bánya bejárata fölött – az ellenséget. - Köszönöm, kisasszony! – biccentek hálásan a félangyal felé, ám az már nem is velem van elfoglalva. Az időközben előbukkant sötételf felé siet, amely gyanút ébreszt bennem, de egyelőre nem foglalkozhatok velük. Más elelnség van előttünk, egy sokkal félelmetesebb. Az Úr haragjának hírnöke, a tizedik csapás, amely Egyiptom óvilági földjére hullt.
- Hoshekh. Megismertem a neved és az ábrázatodat, már nincs hatalmad fölöttem.

42Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Szomb. Ápr. 29, 2017 5:09 pm

Lamia von Nachtraben

Lamia von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

A bánya nyílását holdfény világítja meg, ezüstös lepel a világon. Odakinn végre levegőhöz jut, de a hangulat nem kevéssé csípős, mint a füst volt odabent.
- Na, most hogy végre mindenki kint van, én mehetek vissza és felderíteni a terepet, hogy meglássuk, van-e még valami odabent. – jelenti ki Cynewulf.
Kristin Angelika és a férfi egyszerre fordulnak a társaság felé, és a sápadt bőrű sötételf olvashatatlan tekintettel néz végig rajtuk. Ada nem érti mi ez a süllyedő érzés a mellkasában, amikor Cynewulf tekintete átsiklik rajta. Igen, az előbb szólt hozzá, s ő volt az, aki átnézett rajta. Most kezdi csak felfogni, a másik mit érezhetett.
Még szót vált kardot szorongató társnőjével, aztán a bérgyilkos a bánya, az embernő pedig a falu felé veszik az irányt. A falak, melyeket hitéből, meggyőződéséből és a túlélés vágyából építette Ada megremegnek, ahogy a férfi hátat fordít és elindul.
- Ezt mégis hogy képzelik? - szól mindkét távolodó után Kristin Angelika. - Előbb felelnek a kérdéseimre!
- Én megyek és felderítem, hogy még mi maradt a bányában. Vagy ezzel is bajod lenne? - fordul vissza Cynewulf, megállva a bánya bejáratánál, ahonnan utolsóként a kardoskodó férfi kóvályog kifelé.
- Andromeda kisasszony, megkérhetem? – kérdi Kristin Angelika nyomatékkal.
- Igen? - riad fel merengéséből. A lovagnő pedig a távolodni készülő Amy felé gesztikulál.
A lovangő tekintetét követve a harcosnőre és a sárkánygyíkra néz és egy pillanatnyi hezitálás után elindul utánuk.
- Állj. - csendül a hangja. Mélyebb, mint gondolnák, de tisztán cseng mint egy kristály és erőteljes az akaratától, mert hogy nem csak szóval él, ha kell erővel állítja meg.
Mielőtt azonban bármire is sor kerülhetne, a vámpírnő visszatér közéjük, észre sem vették, hogy közeledett, míg meg nem szólítja őket.
- Örülök, hogy nem sikerült megöletniük magukat - köszönti a csapatot. - Volt egy igen érdekes találkozásom... Ha érdeklik önöket az okok is, szívesen elmondom, egyébiránt nem rabolnám egyikünk idejét sem.
Ada látja a vámpírnő, Eirynt, akinek a nevét azóta se tudja, visszatérni és furcsálkodva pillant rá. Kristin Angelika is karba font kézzel nézi, s a nefilim nem tudja elengedni a gondolatot, hogy már másodszor fut belé mélységiek közelében. Bár ennyi erővel önmagára is gyanakodhatna, hiszen ő is a legváratlanabb módokon jut el hozzájuk, szinte minden alkalommal, hogy útnak indul.
- Halljuk. – szólítja fel a vámpírnőt Kristin Angelika.
A félangyal és a harcosnő váltanak egy futó pillantást. Ada látja rajta, hogy a másik a helyzetét méri fel, de aztán végül saját kíváncsisága győzi meg - így mindannyian maradnak és a beszámolót figyelik:
- Találkoztam egy kultista nővel, Hoshek követőjével. A neve Serene Nightbound. Azt mondta, egy ismerőse azzal kísérletezik, hogy a mélységiek erejét állatokra ruházzák rá, ezen kísérletek eredményei a farkasok - int a bánya bejájata felé.
- Mivel nem voltak túl erős lények, nem nagyon érdekelte tovább a téma és elment, de veszélyesnek tűnt...
- S elmondta az ismerőse nevét? Vagy arra nekünk kell rájönnünk? Akárhogy is van, el kell beszélgetni vele. – szólt elsőként Egan Tyr Foley holdpap, s úgy tűnt azonnal el is határozta magát. - Én mindenesetre továbbra is kitartok amellett, hogy meglátogassam.
- Azt mondod Serena? - ismétli a nevet szinte szótagolva, látható döbbenettel a harcos. - Egy elf nő? Hol van? Merre ment? – kérdi sürgetően.
- Egy kultista? A faluban? - szűkül össze Kristin Angelika pillantása is. - De azt mondod elment?
Ada, mintha egy álomban nézné és hallgatná őket. Lassan állnak össze saját gondolatai. Már megint Hoshek. A neve Sötétség, talán nem is akkora csoda, hogy újra meg újra az ő munkája nyomát éri. De sosem gondolta volna, hogy ennyien követik. Hát nincs bennük életösztön? Andromeda, aki egyébként esendő emberi felére, most nem érezheti magát távolabbinak az emberektől. Nem érti, hogy lehetnek ennyire gyarlók és ostobák. Mit várnak a mélységtől? Még ha hitetlenek is, hogy lehetnek ennyire vakok? De a név... Serene Nightbound, eltéveszthetetlenül egy tündéé kell legyen. Egy tünde, akár Loreena Wildwind és a népe, akik Lightleafet létre hozták, a fajok és vallások közös faluját. Még ők is... A nefilim elveszettsége indulattá formálódik, haraggá - s Ada átadja magát neki.
A dühe ezúttal az arcáról is leolvasható, szárnyai megfeszülnek pihenő helyzetükben is, a tenyeréből pedig kékes derengés fakad. Épp csak nem jelenik meg a lándzsája.
- Nincs egyedül. - állapítja meg a könyvtárra és a nagy csapat farkasra gondolva, ami nála annyit jelent, hogy nem hiszi, hogy egyedül volna, de Kristin Angelika már ismerheti annyira, hogy ezt tudja, hát ha még ránéz es meglátja rajta az indulatot.
A többiek eközben tovább tanakodnak és a vámpírnő trelmesen felelget a neki szánt krédésekre.
- Nem mondta, hogy kihez jött, de szerintem nem jó ötlet belekötni - válaszolja a holdpapnak, majd a heves reakciótól meglepetten Amy felé fordul
- Igen, ő lesz az. Ismered? És sajnos nem tudom, hogy hová ment, csak egyszerűen el...
Eiryn ezután a lovagnőhöz fordul.
- Igen. Az ő szavaival élve "tudományos érdeklődésből" jött, aztán amint befejeztük a beszélgetést, el is ment, úgy tűnt, teljesen.

Ada magán érzi a vámpír aggodalmas pillantását, miközben többen mélységi vérről beszélnek, Amy és Egan Tyr Foley holdpap pedig elhatározzák, hogy megkeresik Serene Nightbound-t, de csak a holpap indul útnak azonnal. A vámpírnőről pedig lerí, hogy elhamarkodottnak ítéli a fejleményeket.
- Nem láttam, merre ment, csak úgy kifele a faluból... De szerintem egyedül volt - jegyzi meg Eiryn.
- Tényleg úgy láttam, hogy csak a kíváncsiság vezeti. És van egy olyan érzésem, hogy bár meglepően közlékeny, nagyon nem jó ötlet utánamenni - teszi hozzá és pillant nyomatékosan a távozókra és rá, Adára.
- Ez már nem az én dolgom, a levadászását meghagyom az Ordo Malleusnak. - dobja Kristin Angelika a hátára a pajzsát. - Még a tündéről megbizonyosodom hogy nem aranyért ment le, de ezen felül szerintem nincs több dolgunk itt.
Adát viszont meglepi és bizonyos szinten megbotránkoztatja, hogy Kristin Angelika is csak az aranyra gondol. Egyetlen sötételf nem tud elvinni jelentős mértékű aranyat. Egyetlen sötételf... Cynewulf. Talán csak ne akarna utána menni?
De nem, nem csak erről van szó. Ordo Malleus... nem hallott még róluk, így nem tudhatja, hogy mit tudnak tenni a mélységiekkel kapcsolatban, de úgy érzi nem hagyhatja annyiban. A lovagnő nem tudja, mi történt a könyvtárban, milyen közel voltak a kultisták ahhoz, hogy felébresszenek egy másik fenevadat. Lehet, hogy ez csak egy kósza kísérlet, de egy esély arra, hogy közelebb jussanak a többihez.
- Kristin Angelika, Hoshekh kultistái itt lehetnek valahol.
Addig nem indul utána, amíg nem válaszolt. Bár feltehetően úgyis követni fogja, hisz ezért jött, s eddig sem krédőjelezte meg a döntéseit. Eddig egyszer sem.
- Visszahozom, ne aggódjon, asszonyom. - szólítja meg a lovagnőt a zsoldos váratlanul, de továbbra is elég dezorientáltnak tűnik és Adában erős gyanú kél, hogy eszében sincs Cynewulfot visszarángatni, amúgy se tudná. Ennek ellenére utána iramodik, a holdpap Egan Tyr Foley pedig lassan elsétál.

A beálló másodpercek tanácstalanságában észre sem veszik hogy egy nyulánk alak ül a barlang bejárata feletti kövön. Ada, tekintetét Kristin Angelikára fgggesztve, csak lassan ébred rá, hogy rajtuk kívül más is van a bánya környékén. Szeme sarkából tűnik fel neki a mozgás, s mikor aranyszín szemeit az árnyékra emeli, az mintha egy almát dobálna ütemesen... Mire felfogná mit, vagy kit lát, mielőtt még elméje akárcsak a sejtés szintén is eltanakodhatna azon, vajon nőt lát-e, férfit, embert vagy tündét, egy hang zeng fel a fejében. Mélységes, mindenhol jelen levő ősi és új egyszerre. Mérhetetlenül idegen és mégis ismerős.

~Sosem gondoltam, hogy a halandók ennyire szórakoztatók lesznek, mikor ez egy unalmas kísérletnek indult. És mindezt az aranyért, vagy valami láthatatlan igazságérzet nevében. ~

Nevetés... senki nem nevet így. Inkább tudja, mintsem, hogy felismerné a kacajt annak, ami. A sárkánygyík élesen felvijjog, hangja érdesen csattan az éjszakában.

~ Micsoda képmutatás...~

- Serena......? - hallja magától nem messze a harcosnő nyekkenését. - Ez a te műved volt?
Kristin Angelika pedig az ég felé emeli az arcát, karjai erőtlenül hullanak le mint aki katarzist él át aztán térdre esik.
- Ki... Ki vagy te, hogy ítélj? Te, aki az Ő nyelvén szólsz? KI VAGY TE HOGY ÍTÉLJ?
Ada pillantása végigfut a többieken, aztán újra felhunyorog az alakra, hiszen látni akarja. A hangja ott zeng a fejében, a lelkében, minden porcikájában, és tudja, hogy a többiekkel is ugyanígy van ez. Kötekedik, kineveti őket és a láthatatlanról beszél, amikor ő talán valaha régen látta a láthatatlant, szolgálta Őt.
- Hoshekh! - kiált rá olyan ösztönös gyűlölettel a szívében, amit még talán sosem érzett.
Csap egyet a szárnyaival, de csak mintha hatalmas erővel lerázni akarna róluk valamit. Kell ez az erő, s most kell, amíg lehet. Ez a tudat, ez a hang nem fogja elengedni, ha most nem cselekszik, nem lesz legközelebb - ugyanúgy fogja majd rá lándzsáját Kristin Angelikára, mint tünde társnőjére tette, és ha Hoshekh nem akarja, nem fogja meggondolni magát. A kezében ott virít az Égi Vért... "Andromeda, imádkozz!" zendül a fejében Loreena hangja, és ő imába kezd. Ám Adonai dicsőítése az inkább úgy hangzik a héber nyelven és a felgyülemlett harag hangján, mint valami átok.
- Barukh atah Adonai, Eloheinu, melekh ha'olam oseh asher...

~ Serene csak a szolgám, aki a testében hordoz engem.~ - válaszol először Amynek, aztán újra nevet.

- ...kidishanu b'mitz'votav v'tzivanu l'had'lik neir shel yom tov Amein!!

~ Én vagyok a Sötétség, aki elhozta az ítéletet Egyiptom földjének. Én vagyok az angyalok gőgjének megtorlója.~

Ez volt az utolsó amit Ada hall, az imája ugyanis kiűzi a fejéből a mélységit. A temérdek hangzó a belsejében, az idegenség a testében és a feszítő érzés a lelkében kiszorulnak. Mintha egy leplet rántanának le a világról, újra látja a Hold ezüstös fényét leragyogni rájuk és abban megpillantja társait. Mindannyian mintha erősen koncentrálnának befelé, arcukon érzelmek reszketnek át és gondolatok, melyeket befelé osztanak meg, vagy kifelé motyognak, mondanak el, de dermedtek mindahányan. Most ők a szobrok, s Ada egy bizarr kiállítás egyetlen látogatója.
A sárkánygyík egyszerre elrugaszkodik és szárnyának heves csapásaival előretör, hogy rátámadjon a barlang szája fölött mozdulalanságában is gunyoros kultistára. Reptét a lovagnő tétova motyogása kíséri:
- Az Úr angyala a sötétség leple alatt végigvonult egyiptomon és leszámolt a fáraó népének elsőszülöttjeivel az első húsvétkor. De te nem lehetsz.... Hogyan lehetne egy Bukott?
Ada Kristin Angelikára néz. Ő már tudja, amit a lovagnő most sejt meg először az angyalokról. Átfut rajta a démon átka és elmúlik. Úgy, ahogy a mélységi sem képes tovább uralni őt, az imájától szertefoszlott a sötét. Ekkor döbben rá, hogy az ő szárnyai nem fogják eljuttatni a kultistához, mint a sárkányt, és az ereje is megfogyatkozott, de az ima új erővel töltötte el és kiűzte belőle a fenevad hangját. Erre van most szükségük, Ada odalép Kristinhez, aki úgy néz ki hogy épp a hitét kezdi elveszíteni. Óvatosan megérinti a vállát, és a szemébe nézve lassan mondja az imáját, hogy a lovagnő követni tudja.
- ...hazikaron hazeh yom zikh'ron t'ru'ah b'ahavah mik'ra kodesh zeikher litzi'at mitz'rayim...
(emlékeztetőül a szent napra és a kivonulásra Egyiptom feöldjéről)

Kristin Angelika, megrázkódott, tekintete találkozik Andromedáéval, majd az ajkaira siklik. Lassan megérti, mit akar, leborul, hogy úgy imádkozzon, ahogy az Egyház papjai tanították neki.
- Pater noster... qui... es in coelis, sanctificetur nomen tuum, adveniat regnum tuum, fiat voluntas tua, sicut  in coelo et in terra. - az eleinte akadozó szöveg szinte magától válik nyugodt tempójú, határozott imává, mintha maga az Isten segítené a lovaglány szavainak formálását. - Panem nostrum quotidianum da nobis hodie, et dimitte nobis debita nostra, sicut et nos dimittimus debitoribus nostris. Et ne nos inducas in tentationem, sed libera nos a malo. In nomine Patri... et Filii... et Spiritus Sancti. Amen! - mondja ki az utolsó szót nagyon hangsúlyosan, mint egy fegyvert szegezve a mélységi behatása ellen majd feláll és kihúzza a kardot.
- Köszönöm, kisasszony! - hajtja meg a fejét felé, melyre Ada egy rövid, értő biccentéssel felel.
A félangyal sem hagyja abba az imát, amely Élóhim dicsőségéről és a szombatról beszélt, amin a nefilim templomkban és házi szentélyekben gyertyát gyújtanak az Ő dicsőségére és azért, hogy a választott népet valaha kivezette Egyiptomból. Talán Hoshekh hozta el az Isten haragját, de azt az emberekért tette... Ada nem vallaná be most még magának sem, hogy a hang a fejében igazat szólt... az angyalok valóban gőgösek, és ez a gőg semmivel sem jobb az emberek gyengeségénél.
De az ima újdonsült erővel tölti el. Érzi, hogy a Nap angyalának idézése kivett belőle, a düh pedig csak felszítja az érzelmeket, elvakítja az elmét. De felfedi a szívet. Őt a hitéhez vezeti mindig vissza. Fent a Hold... s ez nem csak a holdpapoknak bizonyság. Ő ugyan nem hallja, amikor az alak szolgaként mutatkozik be, az ima kiűzte a hangot a fejéből, de láttott már mélységi szolgát, s ez itt nem egészen trutyiszörny, ahogy Loreena szokott utalni rájuk. Ada látja az előtántorgó Cynewulfot, a szemén az őrületet, hallja a kiabálását. Látja a többieket, a sárkánygyík után kapó csápokat és a démon béklyóját, amint gyöngéden visszahozza. Azokon a csápokon csak a szentség fog, de a test, ami hordozza törékeny a fémnek.
- Cynewulf. - szólítja meg, és amint a közelébe ér, a szemébe néz, abba a kavarodásba a lelkén, hozzálép, a mellkasára simítja a kezét. Nem gondolja, hogy meg tudná állítani, nem is akarja - a mozdulat inkább ösztönös, semmint céltudatos. Ada egyszerre érzi közelinek és rettenetesen távolinak a férfit, mintha az érintésen innen és túl egész földrészek választanák el őket, mindazt, ami akkor egy volt.
Kívülről látja magát, ahogy ellép a lovagnőtől és megérinti a férfit. Saját fontosságának a tudata, az önhittség, mint egy hal lubickolhat a gyomrában. Ő, Ada, ő a Hit. Ő a Szerelem. Milyen jól hangzik is ez. De a férfi könnyeiben pontosan látja magát, akár egy tükörben. Kristin Angelika a hit, és Cynewulf a szerelem. Az ő vágyuk és érzéseik. Ő, Ada, pedig mindössze az, aminek lennie kell: hírnök, emlékeztető. Ebben a tükörben teljesnek érzi magát és az életét. Igy már megéri félangyalnak lenni - se nem embernek, se nem égi lénynek, és mégis mindkettőnek egyszerre. Milyen szerencsés, hogy az életében megtapasztalhatja a keresést és az összetartozást, és hogy ezt másokkal is megoszthatja. Hogy ezt mások is megosszák vele. Hálát érez és boldogságot és a lelke nevet. Akármi is történjék ma itt, Hoshekh sem tudja levetkőzni magát. Megbukott Élóhim előtt, de elhozta nekik a sötétséget, s ők ezáltal meglelhetik a fényt.
Nem kellenek a szavak, Ada tudja, mit akar mondani a sötételf, aki a kedvese volt azon az éjszakán, és aki örökké kedvese marad a szívének. Azt mondják, a prófétálás véget ér egyszer, a nyelvek elhallgatnak és a tudomány elenyészik, de a szeretet nem szűnik meg soha. Nem, tényleg nem szűnik meg, csak meglátni, megérinteni nehéz, az élet szövevényébe belenyúlik a sötét. És nekik el kellett válniuk,... és neki meg kellett tagadnia őt....De nincs benne keserűség, azt enyítette a Hold. S megvigasztalja ez a pillanat is.
... A lány a prófétában a férfi karjaiba vágyik, a próféta a lányban erősebb, mint valaha...Cynewulf tette azzá, az ő szerelme. Crispin Shadowbane.
Ada elmosolyodik és felnéz a kultistára. Készen arra, hogy ha támad hárítson, védjen - rámarkol Égi Vértjére.
Talán lesz benne elég erő, hogy Yareach farkasát megidézze, ha úgy hozza a szükség, a Hold fénye bátorítóan dereng le rájuk, Amy kezében megvillan a penge. Mindeközben a holdpap szavai késve érnek el hozzá. Ha lesz még ideje, őt is felszólítja az imára. Hisz most nincs más fegyverük a tudatukat támadó gondolatok, a mélységi elméjének erőszakos behatolása ellen, csak az, ha emlékeznek a fényre.

43Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Vas. Ápr. 30, 2017 2:18 am

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő

Végre valahára kiértek a barlangból. Ahogy az várható volt, a társaság tagjai azonnal elkezdtek egymással vitatkozni, mindenki a maga világnézetét sulykolja. Gerardék egyelőre a többiektől távol diskuráltak.
- Remek, idejöttünk valami ostoba mondvacsinált kincsesbarlang miatt... - morogta Leo.
- Hát az arany igazi volt. - kontrázott rá a diplomata.
- Igen, talán megrágtad?
- Hát, tervbe volt véve, ha ti képesek lettetek volna azokat a hülye dögöket tovább feltartani...
- Elég! - rivallt rájuk Lia - Most ami sokkal fontosabb, hogy kifigurázzuk, mihez kezdjünk a helyzettel.
- Ugye tudod, hogy nincs ilyen frázis... - mondta Gerard.
- Mész a jó fenébe!
Leo és Maria jót nevetett azon, hogy Lia mennyire nem tudott káromkodni. Hiába sokéves démon, attól még örökre egy kisgyerek marad.
- Na jó, amit biztosan tudunk, hogy ezek a dögök mélységi vérrel fertőzöttek.
- Aggasztó...
- Az. Ezekből akár hadsereget is lehetne alkotni.
- Tehát akkor szerencsénk volt...
- Miért is?
- Mert nem voltak többen.
- Szerezni kéne ebből a vérből, akkor megvizsgálhatnám. - mondta a testtel is rendelkező démon.
- Az a kettő...ők mondták, hogy találkoztak a kultistával. - mondta a vámpír.
- Akkor őket kell megkörnyékezni.
Miután befejezték az események megvitatását, elindultak a többiek felé. Maria úgy döntött, megpróbál szóba elegyedni a korábban látott bérgyilkossal így aztán odament Cyne-hez. Sötét tündeként valamivel jobban látott a koromfekete éjszakában, mint a többiek, talán ez lehetett az oka a rejtélyes magabiztosságának, és hogy egymaga akar bemenni a barlangba.
- Hé, egymagad akarsz oda visszamenni? Elég merész vagy...
- Merészség a második nevem. ÉS igen, egyedül. Vagy talán tudsz lopakodni, és eggyé válni a sötéttel? Mert őszintén szólva, eddig a szótlan álldogáláson kívül még sokat nem láttam tőled. Van még valakinek ellenvetése az ellen, hogy bemenjek, vagy hagyjátok, hogy végezzem, amihez értek?
Leo eközben Gerard mellett maradt (csak jól jön egy kardforgató kéz ennyi szentfazékkal körülöttük) és odamentek azokhoz, akik még mindig a barlang előtt tanácskoztak. Pont időben, ekkor érkezik meg a helyszínre a korábban látott ékszerész lány, aki nem akart velük együtt bemenni a bányába...másodszorra.
- Örülök, hogy nem sikerült megöletniük magukat. Volt egy igen érdekes találkozásom... ha érdeklik önöket az okok is, szívesen elmondom, egyébiránt nem rabolnám egyikünk idejét sem.
~ Mi ez a formálisság...?
- Talán érdemes lenne meghallgatni, engem érdekel, miért jött ilyen sietve.
- Halljuk.
Maria nem akar Cyne útjába állni, egyedül egy valamit akar tudni.
- Nem szándékozlak feltartani...bár tudod, a farkas kiszagol téged akkor is, ha a szemével nem lát. A mélységi vérét keresem. Tudod, hol találom meg?
- Ha a Mélységi vérét keresed, tudnám javasolni, hogy keress fel egyet? Átkutattuk a kultista laboratóriumát, ahol ezekkel a dögökkel kísérletezett, és nem maradt ott már semmi használható sem, csak pár elszáradt növény és felszerelés.
Gerard és Leo pedig csendben hallgatja, amit Eiryn mond.
- Találkoztam egy kultista nővel, Hoshek követőjével. A neve Serene Nightbound. Azt mondta, egy ismerőse azzal kísérletezik, hogy a mélységiek erejét állatokra ruházzák rá, ezen kísérletek eredményei a farkasok - int a bánya bejájata felé - Mivel nem voltak túl erős lények, nem nagyon érdekelte tovább a téma és elment, de veszélyesnek tűnt...
- S elmondta az ismerőse nevét? Vagy arra nekünk kell rájönnünk? Akárhogy is van, el kell beszélgetni vele.
- Azt mondod Serena? Egy elf nő? Hol van? Merre ment?
A holdpap kérdésére csak vetek rá egy pillantást.
- Ő volt a kultista, amiről beszéltünk. A vér meg ott volt a dögökben, nem volt elég? Nos?
- Egy kultista? A faluban? - szűkül össze Kristin pillantása. - De azt mondod elment?
- Nincs egyedül...
Maria úgy dönt, inkább visszamegy a többiekhez. Amit ott hallanak, sokkal érdekesebb, mint amiről ők beszélgetnek.
- És azt nem mondta véletlenül, hogy nincs e még ebből a fertőző vérből? Elég komoly fenyegetés lenne... - mondta Gerard, aki természetesen most sem a falu megmentésén agyalt, csak el akarta a vért lopni.
~ Ami sokkal fontosabb, miért mondta ezt el pont neki?
- Nem mondta, hogy kihez jött, de szerintem nem jó ötlet belekötni.
- Igen, ő lesz az. Ismered? És sajnos nem tudom, hogy hová ment, csak egyszerűen el...
Ezután a lovagnőhöz fordul.
- Igen. Az ő szavaival élve "tudományos érdeklődésből" jött, aztán amint befejeztük a beszélgetést, el is ment, úgy tűnt, teljesen.
- Nem tudom, hogy ferőző-e a dolog, és Serene azt sem említette, hogy konkrétan mélységi vérről van szó...
- Te édesdeden aludnál, ha tudnád, hogy kígyófészek közelében pihensz?
- A falu jövöjéről van szó. Nem lehet félvállról venni, egy ilyen esetet. Lehet ma csupán állatok az alanyok, de azután lehet, hogy rokonok vagy egyéb más családtagok válnak áldozattá. Én továbbra is a falu oldalán állok.
- A grófnál lefülelt kultista tőle szerezhette a mélységi vért. És ezért meg személyes okoknál fogva nagyon szeretném megtalálni. Tényleg nem láttad merre ment?
- Ez már nem az én dolgom, a levadászását meghagyom az Ordo Malleusnak. Még a tündéről megbizonyosodom hogy nem aranyért ment le, de ezen felül szerintem nincs több dolgunk itt.
- Kristin Angelika, Hoshekh kultistái itt lehetnek valahol.
- Ez kezd nagyon rossz irányba haladni... - mondta halkan Leo, nehogy a többiek fülébe bogarat ültessen. A társainak a vére elég hűvös ahhoz, hogy ez ne történjen meg.
- Talán... - helyeselt Gerard.
~ Valamit csinálnunk kell, különben tényleg a semmiért jöttünk el idáig.
Tenni ugyan nem tudnak semmit, ám amit a nefilimnek nevezett furcsa lény mondott, igencsak elgondolkodtató.
~ Ha én kultista lennék, mihez kezdenék most. Ezek egy hadsereget akartak teremteni...nem, abból amit a lány mondott, csak egy apró kis magánakció lehetett.
- Visszahozom, ne aggódjon, asszonyom.
- Nem láttam, merre ment, csak úgy kifele a faluból... De szerintem egyedül volt. Tényleg úgy láttam, hogy csak a kíváncsiság vezeti. És van egy olyan érzésem, hogy bár meglepően közlékeny, nagyon nem jó ötlet utánamenni.
Váratlanul, mintha egy pillanatra megállt volna az idő. Minden elszürkült körülöttük, még az éjjeli állatok is abbahagyták a neszelést. Egy hang szólt csupán. Egy ismerős hang.

Sosem gondoltam, hogy a halandók ennyire szórakoztatók lesznek, mikor ez egy unalmas kísérletnek indult. És mindezt az aranyért, vagy valami láthatatlan igazságérzet nevében. Micsoda képmutatás...

Gerard csak meredt szemekkel bámult előre, észre sem vette a korábban föléjük lopakodó alakot. Ám nem tellett neki sok időbe, még a sötét ellenére is, hogy észrevegye: nincsenek egyedül. Ismerős alak üldögélt nem messze tőlük, a barlang pejáratának tetején, a korábban emlegetett kultista vezér.
- Serena......? Ez a te műved volt?
- Ki... Ki vagy te, hogy ítélj? Te, aki az Ő nyelvén szólsz? KI VAGY TE HOGY ÍTÉLJ?
- Hoshekh!
Gerard valamién oknál fogva elkezdett kísérteties vigyorral kuncogni. Úgy döntött nem szólal meg. A többiek szavai elég fejfájás lehetnek a mélységinek és az üresfejű követőjének. Van rá kifinomultabb mód is, hogy megszólítsa.
~ Hé, kit nevezel halandónak, öreg? Miféle arany, miféle igazság?! Amióta a nevedet hallottam egy dolgot keresek. Soha nem is gondoltam volna, hogy önként idejön hozzám!
Mariára kicsit másmilyen hatással volt a hang jelenléte. Elsőre megijedt, félni kezdett. Aztán belegondolt, beszélgetni egy mélységivel tényleg pont olyan, mit amilyennek a társai lefestették. Örült, hogy ezt is megélte. Csendben maradt, elfojtotta minden gondolatát, hogy még többet hallja a hangját. Majd amikor már nem szólalt meg többet, megpróbált beszélni hozzá.
~ Hé pajtás, nem zavar, hogy a véreddel itattuk meg a földet? Azok a dögök a te véredet kapták meg. Nem olyan, mintha téged sebeztünk volna meg vele? - mondta neki félig pimasz, félig kíváncsi hangon. Tudta jól, hogy most mindenki más is beszél hozzá egyszerre, ezért kíváncsi volt rá, mennyi türelme van egyszerű halandókkal társalogni.
Leo volt az egyetlen, aki tűrtőztetni tudta magát. Az ő eléje közel sem volt olyan ingatag, mint két társáé, bár ez annyira nem látszott rajta. Ő marad az, aki volt, egy csendes megfigyelő.
Gerard ekkor kieresztette az auráját a Zord jelenlét által, hogy ezzel emlékeztesse a mélységit, ki is ő, akivel korábban már találkozott.
~ Picit erősebb lett azóta, nem gondolod?
Igazuk is lett, olybá tűnt a különös hangot a fejükben mindenki más is hallotta.
- Mindenki befejezte az átkozódást és a péniszméregetést? Bevallom nem számítottam rá, hogy ilyen hamar újból találkozunk. Mindenesetre jobban örülnék a dolognak, ha esetleg nem a fejemben turkálna.
~ Én vagyok a Sötétség, aki elhozta az ítéletet Egyiptom földjének. Én vagyok az angyalok gőgjének megtorlója. Engem kerestél? Visszajöhettél volna a szigetekre. Én nem mentem sehova. Még mindig inkább lennél démon, mint az én segédem? Erősebb vagyok, mint a kis társad.
- Mit akarsz tőlünk Serena vagy akárhogy hívnak? A kis játékodnak vége, a kultista és a szörnyei is halottak.
- Sötétség... Egyiptom. Az Úr angyala a sötétség leple alatt végigvonult egyiptomon és leszámolt a fáraó népének elsőszülöttjeivel az első húsvétkor. De te nem lehetsz.... Hogyan lehetne egy Bukott?
- Barukh atah Adonai, Eloheinu, melekh ha'olam oseh
Gerard agyában érdekes, bár hamis gondolatok futnak át. Hallva a többiek szavait, amikre úgyse fognak kielégítő választ kapni azt hiszi, a mélységi egyedül csak vele beszél, a többiekkel pedig lehiteti, hogy figyel rájuk. Hogy egyedül csak ő a fontos neki...
~ A múltkor nem tudtunk elég ideig beszélgetni, mert annyira meglepett, hogy ismered a titkomat. Tudni akarom, mi a célod! - szólította ismét indulatos, kíváncsi módon.
A többiek kívülről egy egészen másik Gerardot láthattak. Míg az elméjében tomboltak a gondolatok és az érzelmek, kívülről ebből alig mutatott valamit. Nyugodt, kimért, megfontolt, mint egy igazi démon.
- Jobb lesz ha vigyáztok vele. Nem olyan ellenfél, akivel bármelyikünk egymaga fel tudná venni a versenyt...
Egy valaki már neki is rontott a kultistának, a barlangban lévő elf háziállata. Talán nem okos ötlet ilyen helyzetben varázsolnia, de ha megmenti őt a biztos haláltól, akkor van esély rá, hogy megnyeri magának az amúgy zárkózott és tartózkodó bérgyilkost. Megidézett hát egy Árnybéklyót, amivel megpróbálta elkapni a kis bestiát és egy határozott rántással meghátrálásra kényszeríteni.
~ Ha ennyire tudni akarod, csatlakozz hozzám. Nem fogom többször felajánlani. Talán találhatunk közös célokat.
Mindeközben a kötele ügyesen elkapja és visszarántja Darcit. Épp időben, ugyanis egy hatalmas csáp bukkant elő a nő köpenye alól, mely kis híján magával ragadta a kis ösztönlényt.
- Tudod mit, "Sötétség". Baszd meg magad és dugd fel a hülye csápjaidat a seggedbe! Elmegyek érted, te szemét...azt ugye tudod? – hallatszik a barlang mélyéről.
- Ezt már az előbb is levettem. Csak gondoltam megemlítem, hogy a kis szolgáid már nem tudnak segíteni. Ha ilyen ....hatalmas vagy, akkor miért győzködsz itt minket? Talán mégis szükséged van ránk?
- Pater noster... qui... es in coelis, sanctificetur nomen tuum, adveniat regnum tuum, fiat voluntas tua, sicut in coelo et in terra. - az eleinte akadozó szöveg szinte magától válik nyugodt tempójú, határozott imává, mintha maga az Isten segítené a lovaglány szavainak formálását. - Panem nostrum quotidianum da nobis hodie, et dimitte nobis debita nostra, sicut et nos dimittimus debitoribus nostris. Et ne nos inducas in tentationem, sed libera nos a malo. In nomine Patri... et Filii... et Spiritus Sancti. Amen!
- ...hazikaron hazeh yom zikh'ron t'ru'ah b'ahavah mik'ra kodesh zeikher litzi'at mitz'rayim...
- Sosem hallottam rólad, ezért nézd el nekem. Nem vagyok tisztában a képességeiddel. Megleptél. Mégis mi az, amiért minket kiszúrtál, azon kívül, hogy szórakoztatóak voltunk? Végül is, meghallgatlak, mit szeretnél nekem mondani.
Határozottan kezd egyszer nevetségesebbnek tűnni a helyzet. Mintha mindenki megőrült volna és magában beszélne.
~ Ez elég bajos...mintha egyre ingerültebb volna... - gondolta magában Leo. Ő, aki megtanult csendben maradni, gyakran megérzi, ha valakinek megváltozik a beszédstílusa.
Gerard óvatosan magához húzza a kis sárkányt, nehogy még egyszer neki próbáljon iramodni, törzsén természetesen ott a kötél biztosítónak. Látta mi folyik maga körül. A legtöbben már zavarodottan próbálnak valami kézzel fogható dologba kapaszkodni. Talán nem is a mélységiektől őrülnek meg az emberek. Megőrjítik azok saját magukat is.
Abból, amit a Sötétség mondott neki, bőven elég információt kapott. Ha valóban igaz, amit korábban elmesélt neki, látja a céljait, a vágyait és a titkait. Vagyis annak ellenére, hogy nem árulja el a célját, meg képes mondani, hogy az egyezik e a sajátjával, vagy sem. Ha valószínűleg tudnának közöst célt találni, akkor biztos, hogy van olyan dolog, ami együttes erővel véghez tudnának vinni...és biztosan van olyan dolog is, amiben egymás ellenségei lennének.
~ Nem akarlak untatni, azt megteszi helyettem más. - magyarázza olyan hangon, mintha ő is egy lenne a hatalmasok közül - Ha tudod mit akarok, tudod mit válaszolok. De nem most...még nem állok készen...
Maria csak feküdt a földön. El sem merte hinni, hogy egy ilyen lénnyel tudott beszélni...vagy legalábbis hallani, amit mond. Egyre csak ugyanarra tudott gondolni: milyen durva és merész dolog lenne egy ilyennel kikezdeni.
~ Mond...neked van fizikai alakod? Kíváncsi lennék, hagynád e, hogy megöleljelek.
~ Van. És kizárt hogy megölelj...

44Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Vas. Ápr. 30, 2017 9:24 pm

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona

Leon arcát finoman simogatta a lágy, esti szellő; maga a friss levegő is megnyugtatta a gyomrát és lehűtötte a felforrt fejét. Nagyokat lélegezve állt ki a barlang előtt fekvő sziklaterasz szélére, amin még eldobálva mindig meglehetett találni egypár itt hagyott bányászeszközt. Tompán érzékelte maga körül társait és azoknak beszélgetését: a fel-felcsapó ordibálásból arra következtetett, hogy újfent veszekednek egymással, legalábbis néhányan. Nagyon boldogan maradt ki ebből a helyi hagyományból.
Kábaságából egy érkező rezzentette ki: lelassult agyműködésével is sikerült felismernie az ékszerész vámpírhölgyet, akinek nem jutott rögtön eszébe a neve. Talán nem is volt fontos, egyáltalán. A mondanivalója annál inkább.
- Örülök, hogy nem sikerült megöletniük magukat... - kezdte a tőle már megszokott finomkodó szavaival: hitelességén fáradt zihálása alig rontott valamit. - Volt egy igen érdekes találkozásom... Ha érdeklik önöket az okok is, szívesen elmondom, egyébiránt nem rabolnám egyikünk idejét sem.
- Van még valakinek ellenvetése az ellen, hogy bemenjek, vagy hagyjátok, hogy végezzem, amihez értek? - hallott egy idegen hangot maga körül, mire a sötét tünde felé fordult. A lent folyt harc alatt biztosan látta már, utólag érkezett, de ötlete se volt, mit is keresett itt. Nem tudta mihez kötni felháborodását.
A csapat egyöntetűen beleegyezett a dologba, mire a vámpír beszélni kezdett.
- Találkoztam egy kultista nővel, Hoshek követőjével. A neve Serene Nightbound. Azt mondta, egy ismerőse azzal kísérletezik, hogy a mélységiek erejét állatokra ruházzák rá, ezen kísérletek eredményei a farkasok - intett a bánya bejárata felé. - Mivel nem voltak túl erős lények, nem nagyon érdekelte tovább a téma és elment, de veszélyesnek tűnt...
- S elmondta az ismerőse nevét? Vagy arra nekünk kell rájönnünk? Akárhogy is van, el kell beszélgetni vele. Én mindenesetre továbbra is kitartok amellett, hogy meglátogassam. - szállt be a beszélgetésbe a holdpap, a maga kimért temperamentumával.
- Nem mondta, hogy kihez jött, de szerintem nem jó ötlet belekötni. - válaszolt a lány.
A másik sötét elf még ordibált valamiről, de aztán levonult a bányába. A hirtelen ránk borult csendet Leon igazán tudta értékelni: fejfájása rögtön elkezdett csillapodni.
- Azt mondod Serena? Egy elf nő? Hol van? Merre ment? - kérdezte sebesen és hangosan a másik jövevény. A fejfájás újult erővel meresztette szét fejében a karmait, mélyebbre szántva barázdáit. Leon kezdett mindenkit egyszerre megutálni, szépen lassan.
- Igen, ő lesz az. Ismered? És sajnos nem tudom, hogy hová ment, csak egyszerűen el...
- Egy kultista? A faluban? De azt mondod elment? - próbálta megérteni a dolgokat a lovagnő is, szinte ráharapva a lehetséges veszélyforrásra. Túlbuzgó.
- Nincs egyedül. - mondta drámaian a félangyal. Valamire.
- Igen. Az ő szavaival élve "tudományos érdeklődésből" jött, aztán amint befejeztük a beszélgetést, el is ment, úgy tűnt, teljesen.
~ Mélységiek? Kultisták? Ugye azok a rossz emberek? - masszírozta meg Leon a halántékát. Kicsit túl gyorsan történt minden neki. Pedig nagyon gyorsan magához kéne térnie. Valahol itt kell lennie pénznek, csak még azt nem tudja melyik oldalon. Ha már ezért jött ide, és nyílik rá lehetőség, akkor nem hagyhatja itt.
Oldaláról levéve egy kulacsot vizek kezdett inni. Jobban kell lennie. Gyorsan.
A holdpap harsány szónoklatba kezdett, enyhén kikelve magából, majd otthagyva a csapatot elindult a falu irányába. Mindenki idegesen rohangált fel-alá és nem sikerült a zsoldosnak megértenie, mi miért is történik. Kezdett nagyon ideges lenni.
- Ez már nem az én dolgom, a levadászását meghagyom az Ordo Malleusnak. - dobta a lovagnő hátára a pajzsát. - Még a tündéről megbizonyosodom hogy nem aranyért ment le, de ezen felül szerintem nincs több dolgunk itt.
Ösztönösen ráérezhetett, hogy mikor kell rosszkor megszólalnia, mert Leonnak pont az járt a fejében, hogy visszamegy. Továbbra is az tűnt a legjobb dobásnak számára.
- Kristin Angelika, Hoshekh kultistái itt lehetnek valahol. - próbált nem túlzottan egyértelmű lenni a nefilim, kevés sikerrel.
Aranyért ment le... Várjunk. Most mindenki kijött, és a szörnyek is eltűntek, ugye?
- Visszahozom, ne aggódjon, asszonyom. - szólt oda Kristinnek, hogy megvillogtathassa a becsületét, lemosva a mocskot a nevéről, miközben persze azon gondolkodott, hol is dobta le a csákányát.
Nem várta meg, mit válaszolnak neki, rögtön bevetette magát a bánya mélyébe, futólépésben. Sokkal sötétebb volt, mint ahogy emlékezett rá, és már pár pillanat múlva a fojtogató, sűrű füst elkezdte marni egy szem szemét és tüdejét. Ösztönösen a földre vetette magát, és elkezdett előre fele araszolni a vaksötétben: a fáklyákat régen megfojtotta a fekete lég.
Furcsa képek kezdtek felidéződni benne... nyomasztó képek. Lángoló épületek, az égett gyanta édes illata, ami alig nyomta el a perzselt hullák szenes szagát. Rettegve oda lapulva a földhöz, miközben minden körülötte összedőlt... mikor már hallotta a halál hegedűjátékát...
Felüvöltött.
- Sosem gondoltam, hogy a halandók ennyire szórakoztatók lesznek, mikor ez egy unalmas kísérletnek indult. És mindezt az aranyért, vagy valami láthatatlan igazságérzet nevében. Micsoda képmutatás... - röhögött fel a fejében egy Hang. Egy másik hang. Szavaitól agya barázdáit ellepte a láthatatlan vér, csak úgy dübörgött a koponyájában; halántékában és szemeiben, a dobhártyáján másvilági zenét játszottak. Ez a Hang nem tartozhatott emberhez.
- KI A FRANC VAGY TE?! - üvöltötte valaki nem messze tőle, megfogalmazva helyette is a kérdést.
A fájdalom közel elviselhetetlen volt; egész testében remegett tőle. Valami ösztönös rettegés még társult is hozzá, de mégis... kevésbé félt tőle, mint ahogy szerinte kellett volna. Rosszul volt, borzalmasan rosszul: megártott neki a füst meg a ki nem hevert gyengeség. Ez csak egy újabb Hang, aki hirtelen belemászott a fejébe... igen... annak kell lennie...
Leon egyszerűen megpróbálta kizárni a fejéből a dolgot, úgy tenni, mintha nem hallaná, és elnyomni a gondolatait azzal, hogy csupán egy dologra gondol.
~ Hol lehet a csákányom? Hol lehet a csákányom?
- Serene csak a szolgám, aki a testében hordoz engem. - hallja a választ a Hangtól. De kinek válaszolt? És mire? Ki az a Serene? Mintha nemrég hallotta volna ezt a nevet...
- Én vagyok a Sötétség, aki elhozta az ítéletet Egyiptom földjének. Én vagyok az angyalok gőgjének megtorlója. Engem kerestél? Visszajöhettél volna a szigetekre. Én nem mentem sehova. Még mindig inkább lennél démon, mint az én segédem? Erősebb vagyok, mint a kis társad.
Pörögtek a szavak, egybefolyóan és sebesen, miközben hosszú percek teltek el. Leon kezdte úgy érezni hogy elfelejtett levegőt venni, miközben valami odapasszírozta a talajhoz. Kár hogy zuhant... zuhant?
- A vámpírlány is tetszett nekem, de úgy döntöttem téged is kedvellek, fiú. Ha gondolod csatlakozhatsz a segédemhez. - ezek a szavak mintha még mélyebbről érkeztek volna. ~ Ó, miért simogatnak a karmos kezek?!
- Én is jobban örülnék egy személyes találkozónak. Talán megérdemelnétek, hogy lássátok a Nagyságot. De egyelőre a lehetőségeim ezen a téren korlátozottak, be kell érned ezzel, Eiryn.  Hát te, Holdpap... Nem szólsz semmit? Nem érzed magadat megtisztelve, hogy hallhatsz?
- Shea, harcolj! HARCOLJ! TISZTA FEJRE VAN SZÜKSÉGEM! - üvöltik a közeléből, jóval közelebbről. Egy pillanatra kitisztult a zsoldos feje - megérezte maga alatt a követ és körülötte a fojtogató füstöt. Az előző tompasághoz képest minden belé vág így; de jól esik. A fájdalom szabaddá tesz, ha elzsibbadt a bilincstől a kéz... ~ Honnan jönnek ezek a gondolatok?
~ Hova tűnt a csákányom?! HOVA TŰNT A CSÁKÁNYOM?! - ez volt az egyetlen gondolat, ami megragadt Leon fejében és ékkő tisztán csengett benne, a láthatatlan és töredezett falakról visszapattanva, visszhangszerűen mindenfele elterjedve... egy szó hullámai redőt vernek a sötét leplen... csönd vagyon. Nem szól szám. ~ HOVA TŰNT A CSÁKÁNYOM?! Miért jöttem le ide? Milyen csákány? DE HOL VAN?!
- Mennyi sötétség lakik benned, Crispin. Mennyi fájdalom... Ideális kultista lennél te is. Ha akarod ki tudom őt venni a fejedből, hiszen nem tartozik oda. - megint máshol beszélt. DE MIÉRT?! Nem... ez a jó. Amíg csönd vagyon, addig jó.
Hogy lenne csönd, ha beszélt?
- Még mindig nem jöttél rá? Serene csak egy hordozó. Én nem ő vagyok. Hoshekh vagyok, a bukott, aki egyszer újra fel fog emelkedni. Nem voltam mindig bukott, Kristin Angelika Dalgaard, ki gőgösen viseled az angyalok nevét, holott csak apró porszem vagy, vagy annyi sem. Még emlékszem milyen volt fehér szárnyakat viselni. Ha ennyire tudni akarod, csatlakozz hozzám. Nem fogom többször felajánlani. Talán találhatunk közös célokat.
- Hogy merészelsz tudomást sem venni az ajánlatomról, Leon? - ordított rá, odaszögezve a semmihez. Nem létezik... nincs itt... miért nem hagy békén...
~ Nem törhetek meg. Nem törhetek meg. Nem törhetek meg... hiszen... HOL VAN A CSÁKÁNYOM?!
- És te, sötét tünde, nem ismerd fel, mikor a nagyság áll veled szemben? Hogy összezúzhatnálak, ha úgy kívánom? Eddig érdekesek voltatok de ez a pimaszság kezd dühíteni...
Ki lehetett nála is botorabb?
~ Elvesztettem. Vesztettem. Vesztettem? Merről jöttem... miért jöttem... Hol van a fény... a fény? Mi volt az a dal... az a régi-régi dal, amit még... Anya? Miért cseng ez most oly’ tisztán, hiszen... olyan régen...

Benned ég a szikra
s bár kinn sötét az éj,
a szíved gyújtja lángra
és árad ránk a fény.

Szerteszéled sok csúf rém,
szertefoszlik a sötét
a bűverő, mit szíved rejt,
ezernyi hanggal árad szét.

Megtelik dalunkkal a lég,
földerül hallatán az ég!
Elszáll a bú, a gond
a szíved öröm töltse el
vidáman nézz az égre fel
és énekeld a dalt!

Nem kell hősnek lenned
csak őrizd ezt a fényt,
hogy dallá váljon benned
és űzze el az éjt!

- Egyszerű. Untatsz. - válaszolta megnyugodva és magabiztosan, egyenesen kihívva a Hangot. Túl lassan fogta csak fel, mit is tette.
Mit is tett?
ÉS HOL VAN A ROHADT CSÁKÁNY?!

45Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Hétf. Május 01, 2017 11:46 am

Serene Nightbough

Serene Nightbough
Mesélő
Mesélő

Új kör drágáim, új kör! Folytatjuk ahol a legutóbbit abbahagytuk. Eiryn pótol a következő körben, viszont mivel május 8-ig nyaral, addig nem lesz egyeztetés. Utána viszont kéne találni egy közös időpontot, mindenki gondolkodjon a beosztásán, én minden este itt tudok lenni legkésőbb 8-ra. A határidő így május 22. lesz, tehát egy héttel hosszabb mint a szokott. Nincs már sok hátra a küldiből. Addig is, kis ízelítő a továbbiakból:

Ada, Kristin: Az Úr ereje az egyetlen, ami felül tud kerekedni egy mélységin, imátok pedig meghallgattatott. Hoshekh hirtelen húzódik ki belőletek, fájó, kongó ürességet hagyva magatok után, de még éltek, és léteztek, és van esélyetek segíteni a többieken.

MINDENKI más:
~ Igazad van, Amelia, tökéletesen iagzad van. Minek is győzködnék jelentéktelen porszemeket?~ A nevetése betölti az elméteket, velőtrázó, fájdalmas, többeteknek elered az orrotok vére a nyomástól.
~ Nem tartozom semmivel nektek, Holdpap. Szánalmas bogarak vagytok csupán...~
Láthatóan eléggé felidegesítettétek ahhoz, hogy ne legyen kedve a további társalgáshoz, ugyanakkor Leon mintha mégis elégedettnek éreznéd Hoshekhet, már ami a saját állapotodat illeti. Amy, Egan, Leon és Cyne, iszonyatosan magas fülsüketítő hangot hallotok egyszerre mindenhonnan ami eltompítja az érzékeiteket, mintha a fejeteket belülről próbálná meg felrobbantani. Eiryn és Gerard, ti érdekes módon hallotok valamit, de ez kimerül tompa nyomásban, mintha titeket annyira nem akarna bántani.

Ekkor a barlang bejárata felett álló alak karjai hirtelen megnyúlnak két vastag, polipkarokra emlékeztető csáppá, és az Ada-Kristin páros felé csapnak...

46Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Csüt. Május 18, 2017 7:39 pm

Amelia Tewelon

Amelia Tewelon
Déli Katona
Déli Katona

- Cseszd meg! – válaszolnám az önelégült mélységinek, de a nevetése a torkomra forrasztja a szót. És, ha az eleredő orrom vére nem lenne elég ehhez, akkor a hirtelen az agyamig hatoló visítás mindenképpen, mert úgy érzem szétveti a fejem. Féltérdre rogyok és a kezemet a fülemre tapasztom felnyögve.
A sívításon és a fogcsikorgatásomon csak nagy nehezen hallom át a mellettem álló félangyal kiabálását, de másra nem is tudok már figyelni.
- Imádkozzatok... hogy az elmétek megszabaduljon!
~ Talán Isten megbocsátja, hogy kissé elhanyagoltam mostanában? Hát, ha lát minket és utálja a mélységieket, akkor lehet, hogy van remény……Kérlek Uram, ha számít valamit is a fohászom, hát most nagyon jól jönne egy kis segítség! Ha túléljük ezt, ígérem, hogy igyekszem jobb bárányod lenni! ~
Valószínűleg a dög minden gondolatomat hallja, de már nem számít. Minden erőmmel ellent próbálok állni és megmozdítani a kezem, hogy eldobhassam a tőrömet, de már az is nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne ájuljak el.
Már csak abban bízhatok, hogy az ima segít!
Olyan hirtelen tör rám a csend, hogy ez majdnem olyan fájdalmas, mint az ellenkezője.
Először a hangok kezdenek elérni rádöbbentve, hogy valószínűleg máris egy elkeseredett csata közepében vagyok/vagyunk, mire véreres szemekkel nézek fel és azonnal fel is ugrom, ahogy tudatosul bennem, hogy közvetlen közelemben nefilimet és társát csápok tartják támadás alatt.
- Uram segíts! Uram segíts! – mantrázom, mert fogalmam sincs meddig tart a nyugalom a fejemben, amit reményeim szerint az előbbi fohász váltott ki, de ha az, akkor talán ez továbbra is távol tartja a gondolataimtól Serena-t, vagyis azt aki benne lakozik.
Csak a csápokat látom magam előtt és olyan közel lépek, amennyire csak merek, majd megpróbálom belevágni a tőrt a csápba és már rántom is elő a következő dobótőrt, hogy azt meg az elf nő mellkasa felé irányítsam.
Dühösen felszisszenek, ahogy sem megsebezni, sem eltalálni nem vagyok képes, de nem adom fel. Nem adhatom fel, mert akkor minden bizonnyal itt veszek. Épp eléggé megmutatta már ez a szörny az erejét, hogy tudjam, nem volt szerencsés ujjat húzni vele, de én élni akartam.
Látva, hogy a félangyal csapása sem sebzi, a lovagnő meg elterül a földön és, hogy van, aki már most menekülőre fogja, lázasan töröm még mindig tiszta fejem a szabaduláson.
- Angelika... vissza kell vonulnunk! – kiált fel Androméda, mintha csak a gondolataimat visszhangozná.
- És hagyjuk, hogy a falu essen áldozatul Hoshekh-nek? Még sosem futamodtam meg csatából, kisasszony és nem ma lesz az első. – érkezik a nekem dölyfösnek és egyben jelen körülmények között, ostobaságnak tűnő válasz.
Ekkor tapogatózó kezem egy kis ajándékon állapodik meg.
~ Mit veszíthetek? ~
Miközben látom, hogy a nefilim megidéz egy farkast, aki a szorongatott lovagnő segítségére siet, előhúzom a kis harangot és próbaképpen megrázom. Mivel még sosem használtam, csak merem remélni, hogy a hatása egy mélységit is megérint.
- Ha elcsendesül bennetek a harag, mi lenne ha futnánk? - kiáltom rekedten, nem foglalkozva a makacs egyházival. Ha ő hősi halált akar halni, az ő dolga!
Azért talán mégis mérgesen felhorkannék az egyházi gőgős szavaira, ha nem szállt volna el belőlem minden negatív érzés és nem szemlélném békésen a világot egyelőre.
Mert hirtelen minden elcsendesül és Serene csápjai visszaváltoznak emberi kezekké.
- Mi ez? MI A FRANC EZ?! - üvölti felénk egész kétségbeesetten. Kezével, mely már nem csápként tekereg, így azt mutatja hatott rá a kis csengő varázslata, épp a vérző vállát markolássza, amit a mágus hajított felé még az előbb.
- Kristin Angelika, az emberekért jöttél ide. – hangzik az égi lény erőteljes hangja társa felé, majd oda bólint nekem és elindul a falu felé. Ebből a szögből, a barlang szájától nézve feltűnik a templom keresztje.
- Nézd... innen nem tudjuk megvédeni őket.
Természetesen ennyi erővel egy falnak is beszélhetne.
- Nem futok el. - feleli Kristin. - Meddig akarunk menekülni? Vissza a faluba? Hogy ott tegyük csatatérré egyszerű emberek életét? Ha nem itt állítjuk meg sehol nem tudjuk, ennél jobb csatatér nincs a környéken.
- Mi lenne, ha elmenekülne? – hallatszik egy értelmes hang, melyben a vámpírlányra ismerek és a kérdése egyértelműen a mélységinek szól.
- Mi lenne, ha menekülnénk? – ez már viszont nekünk.
Szavai teljes összhangban vannak a saját tervemmel, de ettől függetlenül elbizonytalanodva nézek a még mindig a barlang felett kiabáló elf nőre. Valami fura érzésem van, hogy szívesen tennék vele dolgokat, ami nem igazán egyezik jelenlegi hangulatommal.
- Én nem akarok itt meghalni, mert egy ostoba lovag hősködni akar! – szólalok meg kis habozás után, miközben a földön fekvő Cynewulf-ot erőlködve felhúzom, mert eldönti a kérdést a mélységi láthatóan növekvő hatalma.
- Nem sok időnk van, de talán eltűnhetünk a szeme elől addig. – mondom azoknak, akik inkább a menekülést választanák velem együtt, de még hallom a félangyal döbbentnek, vagy értetlennek hallatszó hangját.
- Segíts, nekem mellette kell maradnom.
~ Bolondok! Meg fogtok halni!~
Én tudom, hogy mennyi időnk van ebben a nyugalomban és nem is vesztegetem. Minden erőmet bevetve vonszolom magammal a sötét elf férfit, remélve, hogy a kis sárkány jön velünk.
Ha az egyháziak ott akarnak maradni az ő bajuk, én megtettem mindent, hogy kihúzzam magunkat a csávából, ha nem élnek vele………
Láttam mivé válik az elf nő és még biztosabb vagyok benne, hogy nem akarom megvárni, mi lesz az után, hogy elmúlik a csengő varázslatos hatása.
- Van egy templom a faluban, lehet, hogy az menedéket nyújtana. – vetem még oda nekik, hátha ez még meggondolásra sarkalja a habozókat.
Nem akarok hátra nézni, nem akarok lelkiismeret furdalást érezni, csak biztonságba akarok jutni.
Majd, ha már ott vagyok, talán lesz idő arra is gondolni, hogy miként lehetne segíteni nekik, ha még életben lesznek, mert az sem lenne jó, ha egy dühös mélységivel a nyomomban kellene élnem a jövőben.


47Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Szomb. Május 20, 2017 2:14 pm

Vyrath

Vyrath
Kísértő
Kísértő

A helyzet elkeserítő, mintha már a torkunk köré fonta volna az undok csápjait az egyiptomi sötétség és várja, hogy megfojthasson, mint a fáraó népének elsőszülöttjeit. Andromeda és én levetettük ugyan magunkról a mélységi fájdalmas ködét, és a fiatal démon és kompániája is hellyel-közel állja a sarat, azonban a sötét tündék és a zsoldosnő szenvedéstől eltorzult arccal dermednek meg.
- Imádkozzatok... hogy az elmétek megszabaduljon! – harsogja Andromeda, azonban magtalan a próbálkozása. A Serena névvel illetett nő, aki a bánya bejáratának tetején áll nem hagy nekünk időt társaink megsegítésére. Tündéhez illően kecses, lágy vonalú karjai bugyborékolva semmivé lesznek, mintha csak egy láthatatlan víztömegben oszlottak volna szét és helyükön a bukott angyal förtelmes, alaktalan csápjai jelennek meg. A tünde teste kígyózó mozdulatot tesz, a két ostorszerű áttetsző csáp pedig lendületesen, halálos suhogással indul meg felém és a nefilim felé.
~ Így-e, Hoshekh? Ha neked nincs hatalmad fölöttünk a báboddal akarsz eltiportatni minket?
Gyorsan reagálok, ám épp egy szívverésnyi idővel azelőtt sikerül pajzsomat két kézzel magam elé tartva Andromeda és a lény támadása közé lépnem, mielőtt az eltalálná. Nagy hiba volt, hogy nem vettem kézbe a felszerelésemet a veszély első jelére, ami miatt csak a tapasztalatlanságomat okolhatom.
- Maradjon a közelemben kisasszony, nyújtsunk minél kisebb célpontot neki. - szólok hátra a nefilimnek összeszorított fogaim között szűrve a szavakat, ahogy a két csáp iszonyatos, rohamozó bika erejével csapódik neki a Canes Domini pajzsának, egy arasznyit tolva hátra a kemény talajon.
- A kardot! - A vámpír hangja hirtelen hatol be az erőpróbától lefoglalt gondolataim közé, ahogy a csáp visszahúzódik hogy újabb rohamot indítson.
- Rendben. - felel nekem a lassan felocsúdó Andromeda, majd mindentudó tekintete a vámpírra vándorol.
- Engedd. Segíts leszedni onnan. – Az előbbi nekem szól, az utóbbi Eiryn Nebelturmnak, ám egyikünknek sincs ideje cselekedni mielőtt az áttetsző, szentségtelen ostorok újra lecsapnak ránk. A nefilim szent fénnyel derengő lándzsájával csap le rájuk, amitől azok vissza is húzódnak ám egy gyors kanyart követően célpontot váltanak: engem.
~  Ha meg akar minket érinteni, akkor a csápnak anyagnak kell lennie, nem mágiának. ~  fut át a gondolataim között, miközben pajzsomat közel tartva, inkább a testem fordulatát kihaználva félretaszítom a csápokat é egyik kezemmel azonnal rámarkolok. Izmaim megfeszülnek, ahogy az iszonyatos fizikai erő ellenében tartom magam, de elég parttalannak tűnik a harc.
- Kisasszony, odaadná Fräulein Nebelturmnak a kardomat az odalamról? Hogyan is tartja a mondás, a Nebelturm pengét nem kell élezni? - Csak reméltem, hogy az ideges fogcsattogáson keresztül is értette a vámpír, amit mondok és valami ördöngös mágiát készül alkalmazni a fegyveremen. A válaszát nem hallom én nem is látom, szemem sarkából azonban a futva közeledő zsoldost pillantom meg kezében kivont tőrrel. Mielőtt bármit elérhetnénk, úgy érzem, mintha a vállam kiugrana a helyéről, ahogy a fenevad erejétől övezett tünde maga felé ránt, és noha időben engedek a szorításon, de nem tudom megőrizni az egyensúlyomat. Hasra esek, páncélom kemény csattanással találkozik a bánya előtti köves talajjal. Ujjaim önkénytelenül szorulnak ökölbe, közben felmarkolva a kavicsokkal teleszórt porból, ahogy magam alá húzom a karjaimat és igyekszem visszanyerni a lélegzetem feletti uralmat.
- Angelika... vissza kell vonulnunk! - Andromeda hangja kétségbeesett, szinte kérlelő. De nem. Nem vonulok vissza. Egyetlen egyszer tántorított meg a félelem, egyetlen egyszer féltem a haláltól és rest voltam megtenni, amit meg kellett volna, akár az életem árán is. Nem lesz újabb alkalom.
- És hagyjuk, hogy a falu essen áldozatul Hoshekh-nek? - tápászkodok fel a félelem ösztönös érzésétől összekoccanó fogakkal, de olyan elszánt és sértettségtől lángoló szemekkel, amiket csak a becsületükön csorbát szenvedett lovagok és a sértett nők tudnak. - Még sosem futamodtam meg csatából, kisasszony és nem ma lesz az első.
Ada beletörődik a makacsságomba és népének egyik szavával megidéz egy áttetsző, ezüstös csillogású toportyánalakot, amely azonnal, agyarait csattogtatva esik neki a csápoknak, feltartva azokat, míg a rögtönzött csapat magához tér. Mágiák villannak, a démon kezéből egy hosszú, keskeny és éjfekete lándzsa repül a tünde felé, amit röviddel azután a zsoldos és Eiryn dobótőrjei kísérnek. Hirtelen ezüstös, szinte nappali világosságot adó fénygömb jelenik meg a kultista arca előtt, ahhoz hasonló, amit a faluban láttam – kétség kívül a lassan feleszmélő holdpap mágiája.

Harang.

Apró, talán távoli harang szólal meg a káosz közepette, és mintha a világ ráncai kisimulnának. Karácsony? Szenteste? Az nem lehet, a világ csodája csak évente egyszer hoz békét minden élőre.

- Ha elcsendesül bennetek a harag, mi lenne ha futnánk? - A zsoldosnő rekedt kiáltása arrafelé vonzza a tekintetemet és megpillantom a kezében a csengettyűt. Egyértelműen egy ereklyét tart, amely a karácsonyi csoda erejével van átitatva, a kérdés csak az volt, honnan szerezhetett a zsoldos ilyen értékes holmit.
- Mi ez? MI A FRANC EZ?! - töri meg a békét a kultista ijedt sikolya. Kezei, újra hús-vér, tünde kezek a vállán ejtett sebet szorítják, ujjai között vér csorog de a csoda nem engedi, hogy megtámadjon minket.
- Kristin Angelika, az emberekért jöttél ide. Nézd... innen nem tudjuk megvédeni őket.. - Andromeda keveset szól, de szavait nagy nyomatékkal ejti. Meggyőzni próbál, kétségtelen, ám nem lát valamit, amit én igen. Megrázom a fejem, miközben a hajam kérlelhetetlen, lendületes táncot lejt az arcom körül.
- Nem futok el. - felelem Amynek és Adának is. - Meddig akarunk menekülni? Vissza a faluba? Hogy ott tegyük csatatérré egyszerű emberek életét? Ha nem itt állítjuk meg sehol nem tudjuk, ennél jobb csatatér nincs a környéken.
Eiryn hirtelen veszi át a szót, és áll be elénk, a kultista felé fordulva.
- Mi lenne, ha elmenekülne? - kérdezi Serenától, majd hátat fordítva neki felénk néz. - Mi lenne, ha menekülnénk?
Csodálom a higgadt, derűlátó viselkedését és a segítőkész hajlamát, azonban elhatároztam magam és abban sem a veszély, sem a józanész nem fog eltántorítani. Mert én már csak ilyen voltam.
- Én nem akarok itt meghalni, mert egy ostoba lovag hősködni akar! – csattan fel a zsoldosnő, és teljesen megértem. Sosem kényszerítettem senkit rá, hogy velem jöjjön a halálba. A nő nehézkesen a vállára veszi a félájult sötét tündét, aki a társa lehet, aztán körbenéz a kis csipett-csapaton.
- Nem sok időnk van, de talán eltűnhetünk a szeme elől addig.
Iszonyatos szörcsögő hang hallatszik, és ahogy szemeim a dobtetőn álló kultista felé fordulnak tágra nyílnak a rám törő, lehengerlő felélemtől. A tündéből mintha elveszett volna a szín, a forma és az alak, egész teste egy alig felismerhető, áttetsző vibrálás, mintha zuhogó vízesés mögött állna.
- Segíts! – kéri Andromeda a vámpírnőt, átadva neki az eddig általa pátyolgatott zsoldosfiút, aki hasonló állapotban van, mint a sötét tünde. - Nekem mellette kell maradnom.
Lehunyom a szemem, és hagyom átáramolni a testemen a rettegést. Éreztem már ezt. Egykor, egy Hellenburgi templomcsarnokban, felvágott mellkasú és átszúrt gyomrú halottak között feküdve, remegő, könnybe lábadt szemekkel, amikor a lélegzeted is próbálod visszatartani. Akkor nem tudtam legyőzni. Most igen. Nagyon lassan húzom elő a kardomat, magam mellé engedve, rajta egy ismeretlen, feketeacél szerű tompa fényű borítással, pajzsomat pedig védekezően, alacosnyan magam elé tartom.
- Fiat voluntas tua. - pillantok fel a kultistára. Ha ő meg tudja törni a csoda erejét és megtámad, nekünk is tudnunk kell védekezni.
- Kezd kicsit komplikált lenni a helyzet... - hallom meg a démonfiú hangját, ahogy mellém lép az ellenségünk felé fordulva. Azonnal szúrni kezd a belőle áradó démonlég, de kivételesen hálásan bólintok neki is és a mellette szótlanul összpontosító tündének is. Legalább nem egyedül nézek szembe a halállal.

48Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Vas. Május 21, 2017 9:28 pm

Lamia von Nachtraben

Lamia von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Tizenegy alakot lát. Céltudatosság. Tizenketten vannak jelen a démon démonával együtt. Kényszerhelyzet. Tizenhárman Hoshekh szolgájával. Halál.
Ada lelki szemei előtt kártyalapok peregnek. Öntudatlanul számol tovább.
Tizennégy. Könyörület.
~Könyörülj!~
A kép megváltozik, más színben tűnik fel előtte. Ada elkapja Cynewulf elsötétülő tekintetét – hát mégsem ébredt fel. Amy kezében pedig hiába vilan a tőr, ha nem ura magának. De már nincs idő, az ima hiábavalóságnak tűnik ezzel a sokféle néppel. És még sincs más ötlete, hátha legalább a holdpap megpróbálja.
A félangyal amúgy mély, nyugodt hanga élesen cseng:
- Imádkozzatok... hogy az elmétek megszabaduljon! – harsogja, miközben lendül feléje és Angelika felé egy csáp. A mélysigi csápja, ami a kultistából tör elő. Égi Vértje épp, hogy karcolja a fenevad nyúlványát, az mégis visszahúzódik egy pillanatra. Ada könnyen összeszokó harcos, számít az eléje lépő Angelikára, és a pajzsra, amit a támadónak szegez kettéjük közé, ezért se mozdul előre.  
- Maradjon a közelemben kisasszony, nyújtsunk minél kisebb célpontot neki.
Ada rábólint.
- Rendben.
- Hé! Akinél van fény, gyorsan kapja elő. – kiáltja a démon s felemelt karja körül pecsétek gyűlnek. Ám ekkor más is rájuk kiált. Félúton jár már, amikor a nefilim felé fordítja az arcát.
- A kardot! - vakkantja határozottan a vámpírnő, akit ő még a könyvtárból ismer. Ada nem biztos benne, mit szól ehhez majd Kristin Angelika, hogy egy átkozosnak adná a fegyverét. De nincs idejük magyarázkodni és a félangyal ugyanúgy, mint akkor Blighted Fallsban a kővel, vagy később az üdlöztetések során, most is a veszélyesebbet választja.
- Engedd. - a hangja se nem parancs, se nem kérés, inkább vélemény, ösztön. Nem lehetnek benne biztosak, hogy Hoshekh nem szállta meg és irányítja, és mégsem lép közbe.
- Segíts leszedni onnan. - kéri még, mert emlékszik a dobótőreire a könyvtárból és mert se ő, se Kristin Angelika nem tudják elérni a bánya lábánál a kultistát.
Mindeközben újra megpróbál hárítani, ezúttal mindkét csápra egyszerre. Az egész fegyver szent, nem kell az élével eltalálnia, kaszáló mozdulattal lecsap rá. A csápok vissarettennek, megégnek, de nem adják fel. A nefilimet kerülve Kristin Angelika felé csapnak. A lovagnő nem válogat, nemes egyszerűséggel megragadja az egyiket, úgy szűri nekik fogai között, látható erőfeszítéssel fogva Hoshekh nyúlványát.
- Kisasszony, odaadná Fräulein Nebelturmnak a kardomat az odlalamról?... Hogyan is tartja a mondás, a Nebelturm pengét nem kell élezni?
A vámpírnő azonban nem vár arra, hogy odanyújtsák neki a kardot. Melléjük lépve kezét a fegyverre helyezi és az érintése nyomán a penge megerősödik.
- Uram segíts! Uram segíts! – a zsoldos óvakodik oda tőrét a csápba vágva és egy dobótőrt küldve Serene felé, de egyik sem talál igazán. A nyúlvány ekkor ránt egy nagyot Kristin Angelikán, aki továbbra sem engedi el, hasra esik.
Ada érzi, ahogy szétesik a kép körülötte – lealább is ő így érzékeli, am történik. Maria és Egan futását, Kristin Angelika esését. Nincs idő semmire, Eiryn megiramodik, Amy ugrik a képbe. Ő meg csak hárít, amennyire tud, a lovagnőt támadó csáp felé vág.
- Angelika... vissza kell vonulnunk! - kiáltja a tőle tanult szakszót a hősies menekülésre.
- És hagyjuk, hogy a falu essen áldozatul Hoshekh-nek? - tápászkodik fel Kristin, fogai közben a félelemtől összeszorulnak de a szeme sértettséget tükröz és hatalmas indulatot. - Még sosem futamodtam meg csatából, kisasszony és nem ma lesz az első.
Ada elfordul tőle, az ellenség felé. Amire készül, már nincs ereje, mégis összegyűjti, ami maradék megmaradt. Az Úr útjai kifürkészhetetlenek, s ők itt ma meghalnak bizonyosan. Élóhim viszont csodát művelt a vámpírral, azért menekülhetett meg a mélységi befolyásától, azért segít az átkozott  nekik is, egyháziaknak, más magyarázat nincs: meg akarja menteni őket... bíznia kell. A vértet maga előtt tartva már nem próbál hárítani, néz előre, a Holdat nézi, s a lelke tudja, egy angyal néz le rájuk.... Megadja magát a kegyelemnek és imádkozik.
~ כְּשֵׁם שֶׁאֲנִי רוֹקֵד כְּנֶגְדֵּךְ וְאֵינִי יָכוֹל לִנְגּוֹעַ בָּךְ, כַּךְ לֹא יוּכְלוּ כָּל אוֹיְבים לִנְגוֹעַ בָּהֶם לְרָעָה. (Úgy, ahogy én szökdelek teelőtted és nem tudlak megérinteni, úgy az én ellenségeim se érinthessenek engem ártó szándékukkal.) ~
Egy félig materiális megtermett farkas alakja bontakozik ki előttük az éjszakában. Mintha maga is a rájuk lesütő égitest fényéből állna össze, egyszerre megfogható és mégsem az.
- Teqof. – utasítja Andromeda, és a lény neikugrik a csápoknak. Az egyik megragadja, a másik, lefejti magáról, de nem tud megszabadulni tőle. A zsoldosnő tőre támogatja harcát.
Vörös lándzsa szeli át az eget a démon mesterkedése nyomán, és nekiütközik Serene vállának. A jelenetet a farkassal, tőrrel és a lánzdsával a holdpap gömbje világítja be, a Hold kicsiny mása.
Ada figyelmét a lovagnőre fordítja vissza. A félangyal tekintete átható, és ő látja a lovagnő szemét mindazt, amit az a két tükör láttatni enged - és többet. Kiolvassa belőle azt a fajta gyökeres elszánást, ami dac és több, szívósabb annál. Mintha az élete függne attól, hogy a szabályához ragaszkodik. Pedig ez a ragaszkodás a valóságban akár el is veheti azt.

Ekkor csengőszó, egy apró kis harang hangja tölti be a teret. Még nem egészen fogja fel mi történt, de a csatában minden gondolat és mozdulat gyorsabb, s az ösztönök hamarabb súgnak mint az érvelés. Felpillant, körülnéz és valahogy összeáll benne a zsoldosnő, kezében a csengő és a csend és a béke. Csoda történt.

- Mi ez? MI A FRANC EZ?! - üvölti feléjük Hoshekh bábja, egész kétségbeesetten. Kezével épp a vérző vállát markolássza és egyáltalán nem biztos hogy képes lesz újra csáppá változtatni.
Ellenségük keptelen ártani nekik, s benne ott az apostolok elszántsága, de még emlékszik arra a tehetetlensegre, amit előbb érzett. A félangyal és a lovagnő lelkét hasonló anyagból gyúrták, rettenthetetlen harcosok mindketten.  De Andromeda számára értelme kell lennie a tettnek és céljának a harcnak. Most először érzi úgy, hogy nem szégyen, ha hallgat rá, nem félelem, hanem bölcsesség a visszavonulás egy hozzá mérten összehasonlíthatatlanul nagyobb ellenfél elől. Újra a lovagnőhöz fordul.
- Kristin Angelika, az emberekért jöttél ide. - emlékezteti nyomatékosan. Az pedig, hogy a falura támadna a Sötétség, egyáltalán nem biztos. Ahogy az sem, hogy innen van valami esélyük legyőzni őt vagy akár csak elrettentni. Nagy lelki erőfeszítés árán ellép Cynewulf mellet, elindul Leon felé, hogy felhúzza, megtámassza, hogy kimenekítse. Bólint Amynek, és elindul a falu felé. Ebből a szögből, a barlang szájától nézve feltűnik a templom keresztje.
- Nézd... innen nem tudjuk megvédeni őket.
- Mi lenne, ha elmenekülne? - kérdezi Serenától a vámpírnő hirtelen, majd a többiekhez fordul.- Mi lenne, ha menekülnénk?
- Nem futok el. - feleli Kristin Angelika mindnyájuknak. - Meddig akarunk menekülni? Vissza a faluba? Hogy ott tegyük csatatérré egyszerű emberek életét? Ha nem itt állítjuk meg sehol nem tudjuk, ennél jobb csatatér nincs a környéken.
- Én nem akarok itt meghalni, mert egy ostoba lovag hősködni akar! – szólal meg a zsoldos, miközben a földön fekvő Cynewulf-ot erőlködve felhúzza.- Nem sok időnk van, de talán eltűnhetünk a szeme elől addig.
Ekkora Serene átlényegül. A kultistán teljesen eluralkodik Hoshekh, hogy az alakja elveszik egy amorf tömbben. Ada nem először lát hasonlót, de így is mikor megfordul és meglátja, a szemei elkerekednek a félelemtől. A lovagnő pedig csak ádáz arckifejezéssel előnyös terepről beszél. Nem tudja.. nem érti... ha tudná, ha értené, nem beszélne ilyet.
Az éjszaka egyaránt fátylába vonja a bányát, a falut, a templom keresztjét, s mindannyiukat. Lehetne ez egy akármilyen csendes, nyugodt éj, egy hosszú, fárasztó nap után. De ez nem az az éj.
Ada arra gondol, hogy milyen valószínűtlen a kép, és hogy igazán nem számított rá, hogy ezen a küldetésen találkozik a halállal. A tizenhármas a halál, és az újjászületés kártyája is egyben. Ha a kettőt egymás mellé tetszik, semmi egyéb a kettő együtt, mint változás. Valaminek el kell tűnnie hogy valami másnak, újnak teret adjon. Vajon akkor hal meg igazán, ha elmenekül és magára hagyja a lovagnőt, vagy ha vele együtt pusztul el? Mi számít inkább? A test pusztulása vagy a léleké?
Tévedés azt hinni, hogy egy félangyal nem latolgatja ezt. Ada a lelkiismeretére hagyatkozik, amikor végül a vámpírnő felé fordul. Olyan csekélységeket hagy hátra, mint az ész vagy az életösztön. De cserébe megtartja azokat az elveket, amelyek mentén elszökött otthonról, kiűzték a városából, és amelyek tovább hajtják, mindig előre, sosem az édeskeserű múltba. De harag van mélyen a szívében. Harag Kristin Angelika önfejűsége iránt és harag Élóhim iránt, amiért ide vezette, érzése szerint oly távol a céljaitól. Könnyebb volt szabad prófétának lennie, mint a vezeklése rabjának. De ami könnyű, nem mindig jó és ő megadja magát.
Ígéretet tett.
- Segíts - kéri a vámpírnőt újra. - nekem mellette kell maradnom.
A nő ezúttal átveszi tőle a zsoldos terhét, Ada egy bólintással köszöni meg.
Lassan megfordul, és ránéz a térdeplő Kristin Angelikára: a lány testén fémlapok, kezében kardja, előtte a pajzs. A leke nem a mélységivel harcol, hanem a saját démonaival. És démon áll mellette, de a lovagnő most hálás érte. A nefilim szomorúszép szoborszerű arca nem árul el semmit. Vonásai időtlen dolgokat idéznének a halandók félelem és vágyak hajszolta képzeletébe, ha ugyan nézné valaki e pillanatban, de nincs tanújuk, csak a Hold és a csillagok. Azok pedig nem először látják hogy válik ellenségből bajtárs egy nagyobb cél, egy nagyobb félelem súlya alatt.
Ugyanúgy, mint a délután, szárnyai hosszú árnyakat vetnek, csak ezúttal a Hold derengő fényében. Kristin Angelika és a démon mögött állapodik meg. Nem engedi el a farkas manifesztációját, pedig minden perccel szipolyozza az erejét.  
- Van egy templom a faluban, lehet, hogy az menedéket nyújtana. – hallják még a zsoldos hangját, de senki nem felel már neki.



A hozzászólást Andromeda összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Május 23, 2017 11:42 am-kor.

49Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Hétf. Május 22, 2017 2:36 pm

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő

- Imádkozzatok... hogy az elmétek megszabaduljon! – tölti meg a nyomasztó levegőt a félanygal szava.
~ Micsoda? Minek néz ez engem... - Gerard egy vérszegény mosolyt megeresztve próbálja leplezni, mennyire is tartja ökörségnek a tervet.
Leo ekkor izzadó homlokkal előrántja az egyik kardját és lihegve rátámaszkodik.
~ Mi a fene...?
- Ger...hallom a hangját...és nincs éppen jó hangulatban. - nyögi keservesen.
Maria mindeközben próbálna felállni, de nem tud, mert a zúgástól elhomályosodott a látótere.
~ Úgy látszik egyedül énrám nincs hatással... - gondolkozik észre sem véve, hogy Eirynt se gyötri látszólag ez a furcsa varázsige - Még hogy imádkozni...talán van naki kifinomultabb módja is.
- Hé! Akinél van fény, gyorsan kapja elő. - vakkantotta nemtörődöm módon, majd felemelte az egyik kezét és elkezdett kántálni. A karja körül a szokottnál lassabban, de megjelentek az elmerombolás pecsétjei. A varázslat célpontja ezúttal nem más volt, mint Maria.
~ Ez a búgás a gondolatunkkal játszik? Akkor egyetlen egy gondolat erőltetett felidézése talán hatásos ellene...és mi van az elmeolvasással. Meggátolja ez a mélységit, ha az áldozat elméjét egy bús emlékkel próbálom elzárni. Vagy zavarni fogja... - a kérdések egymás után jelentek meg a fejében, s még a harc forgatagában is egyetlen egy dolgot akart: válaszokat. A mélységiekről elég hiányosak voltak az ismereteik, így ez egy soha vissza nem térő alkalom, hogy megnézze, mire is képesek ezek a bestiák.
Marián azonnal megmutatkozik a mentális támadás hatása. Lelki szemei előtt tisztán kirajzolódik egy nyomasztó emlék. Egy emlék a múltjából, amikor még a családjával élt. Akkor kisgyerekként látta először milyen az, amikor valakit száműznek a familiából. Olyannyira sokkolta az esemény hogy elhatározta még ha nincs is ínyére, meg fogja tanulni az illemet.
~ Hehe...el is felejtettem már. Esküszöm, ha élve kijutunk innen, megverem az a rohadékot.
Mariának olyan fehér lett az arcán a bőr, mint a...nos, mint egyébként. Ha nem vámpír lenne, akkor jól látszódna rajta, hogy megviselték a történtek. Miután kitisztult a feje, óvatosan feltápászkodott, majd émelyegve nekidőlt az egyik fának, nehogy visszazuhanjon a földre. Az emlék, ami visszhangzott a tudatában nem volt valami kellemes, de össze se lehetett hasonlítani azzal, amit a mélységi adott neki. Kicsit hezitált, majd elkezdett lassú léptekkel ballagni a falu irányába, nem törődve azzal, kit hagy ott.
Leo még mindig a kardjára támaszkodva próbálta meg egybefogni a gondolatait. Gerard nem használta rajta az elmerombolást, egyrészt mert a tapasztalatok alapján nem lett volna képes hatékonyan harcolni, másrészt minden csepp varázserejére szüksége volt.
- Acélozd meg az elméd. Ha ezt nem bírod ki, hogy akarnád a szivárvány tövét megtalálni?
Leo ennek hallatán idegesen markolt rá a kardjának végére, miközben egyre csak várta, hogy a zúgás enyhüljön.
~ Remek, így kiderül, hogy hozzá lehet e szokni, vagy van e neki meghatározott hatóideje.
~ Most pedig...
A mélyégi egy ideje szótlan maradt. Abból, ami korábban tapasztalt, biztos nem azért lehetett, mert elfáradt. Eszerint nincs hozzá több szava. Olybá tűnik, ha nem hajlandó beállni a követői közé, nem fogja őt élve elengedni innen. Máskülönben miért mondott volna el neki olyan titkokat, amiket talán még a gyengébb kultistái sem ismernek. Gerard a szájához emelte a mutatóujját, és idegesen beleharapott, majd a nyelvével óvatosan végigszántotta. Ezt követően az ujját a magasba emelve elgondolkozott, miközben óvatos léptekkel megpróbált kikerülni Serene látóteréből, mely valahol Kristin és Ada körül fókuszálódhatott.
~ Az első lépés dönt el mindent. Egy lépés, és a csata eldől, mielőtt befejeződött volna.
A felszínes gondolatai alatt természetesen más szándéka is volt: megnézni a szél erősségét és irányát. Kérdés, hogy a mélységi mennyire lát bele a fejébe. Ha az ösztönös cselekedetek okait is látja, akkor kénytelen kijelenteni, hogy olyan ellenféllel néz szembe, aki majdnem úgy olvas a fejében, mint Lia.
A korábbi hang egyre erősebben zúg a fejében. Már nincs sok ideje és őt is meg fogják támadni. Mariának viszont sikerül elmenekülnie. Ha eljut a faluba, akkor talán tud egy szekeret szerezni,a mivel elmenekülnek. Addig viszont túl is kell élniük. Körülöttük már mindenki összezavarodott, talán ők maradtak az egyetlenek, akik még képesek épp ésszel gondolkozni.
- Angelika... vissza kell vonulnunk!
- És hagyjuk, hogy a falu essen áldozatul Hoshekh-nek? Még sosem futamodtam meg...
Tett pár lépést, majd megállt. A többiek aligha fogják pár percnél tovább húzni.
~ Amint lépést teszek, el fog uralkodni rajtam az az érzés, mint Leon. Az én elmém erősebb, de mégsem vagyok védve a hatása alól.
Elkezdett újabb pecséteket idézni, majd előhívott egy lángoló dárdát. A másik kezével kinyitotta a varázskönyvét. Mostmár volt fény is, látta, ami oda volt írva.
~ Lia, csináljuk!
~ Na végre! Szinkron!
~ Szinkron!
Gerard fejében ott kavarogtak Lia emlékei, tapasztalatai, ismeretei. Mélységi legyen a talpán, aki ebből az információhalmazból ki tudja olvasni az az egy gondolatot, ami kell neki...legalábbis ezt gondolta. A könyvet fellapozta az Elmerombolásnál, hogy reagálhasson rá, ha a hang a fejében elviselhetetlenné válik. A dárdát pedig, amint megpillantotta a varázsigét, nekidobta a kultistának.
~ Azok a csápok nagy hatótávolságú fegyverek. Nehéz velük védekezni, ha túl messzire nyújtózol velük...csakhogy, a mélységi képes a fejembe látni. Lássuk, milyen gyorsan tudja ezt az információt átadni neki.
Szemével pontosan látta a tüzes dárdát suhanni a levegőben. Látta előre, hova fog becsapódni és mivel a fénye csillagként tündökölt az éjszakában azt is látta, körülbelül mikor fog. Egyik kezét a fejéhez emelte, felkészülve, hogy a saját elméjét skatujázza be, ha Lia önmagában nem lesz elég a mélységi ellen.
~ Legyen valaki bármilyen erős, ha kiégetik a szívét, meghal!
Leo eközben küzd és próbál Gerard előtt helyezkedni, egyelőre egy karddal, amit mindkét kézével fog. Maria tovább gyalogol a falu felé egy céllal: szerezni egy szekeret, amivel megszökhetnek. A dárda csak száll a levegőben, majd beleékelődik a vállába.
~ Mi a franc? - gondolkodik hetvenkedően - Csak ennyire vagy képe...?!
Ekkor a mélységi jelenléte felerősödik benne. Azonnal elkezdi kántálni a varázsigét, de félúton megakad, térdre rogy.
~ Szedd össze magad. Gyorsan, törd meg a saját elmédet! - a lány szavai egyre halkulna, zavarossá válnak. Mintha ő is szenvedne.
Gerard érzi, hogy tótágast jár a gyomra. De még él. Talán közben sikerült valami mással lekötni a kultista figyelmét. Egyre csak gyengül. Képtelen akár csak egy pecsétet is felidézni. Már csak egy találat kéne, csak egyetlen egy, hogy a sebzett vadat kivégezhesse. Fény is van már, csak fel kell olvasnia a varázsigét. De képtelen rá...még jó, hogy volt B terve. Egyik kezével az hátához nyúl és megpróbálja leemelni az Archeust. Akárhány elmevarázslatot látott már, a fájdalom majdnem mindegyiket semlegesítette. A szentelt fém mint mindig, most is kellemesen melegítette a kezét, persze csak fokozatosan kezdi el égetni. Leejti a pengét a földre, mert már képtelen a kezében megtartani öt másodpercnél tovább, majd a tenyerét végig futtatva a penge élén amilyen erősen csak tud rámarkol remélve, hogy meg tudja magát sebezni. A fém érős fájdalommal csíp bele a húsába, de nem segít.
Hirtelen egy ismerős hang tölti meg a levegőt. Az apró csengettyű zajától olyan némaság lesz úrrá a csatatéren, amit már jó ideje nem látott. Hirtelen mindenki elhallgat. Senki sem érti, mi történt. Aztán a búgó ürességet Serene döbbent hangja töri meg.
- Mi ez? MI A FRANC EZ?!
A kultista a tehetetlen dühtől túlfűtve kántálásba kezd. A testét rövidesen ellepik a sötét ómenek, majd szép lassan elveszti eredeti formáját és valami olyanná alakul, amire nincsenek szavak. Gerard óvatosan feltápászkodik. A látvány egyszerre volt csodálatos és rémisztő.
- Bukott angyal, egy rákfenét...ez maga...a halál.
Felidézte Lia gondolatait, amik a szinkronkor jutottak az agyába.
~ ..."amit biztosra tudunk, hogy a testének egy részt képes átalakítani a mélységi anyagává. Ha feltételezzük, hogy ezt az egész testével képes megcsinálni, akkor nincs esélyünk legyőzni."
Talán nem tart ez olyan sokáig, hogy legyőzze őket. Ismeri a harang titkát ő is, így tudja, mennyi idejük van. Ám amiért jött, az nem a kultista feje. Ezekkel a társakkal nincs esélye nyerni.
Úgy dönt, fényezi egy kicsit a egóját. Odasétál Kristin mellé és felajánlj egy segítő kezet.
- Kezd kicsit komplikált lenni a helyzet...
Leo szokás szerint egy szót sem szól, csak megy mellette. Maria meg már vígan dalolászva halad a falu felé fuvart keresni. A többiek remélhetőleg nem halnak meg addig. Nem kell mást tenniük, mint időt nyerni.

50Aranyláz                                  - Page 2 Empty Re: Aranyláz Hétf. Május 22, 2017 9:17 pm

Eiryn

Eiryn

Eiryn végül úgy dönt, hogy mielőbb jó lenne beszélni a harcos szívű csapattal, így végül elindul vissza a bányához. Amikor megérkezik, megkönnyebbülve látja, hogy mindenki egészben van.
- Örülök, hogy nem sikerült megöletniük magukat - köszönti a csapatot.
- Volt egy igen érdekes találkozásom... Ha érdeklik önöket az okok is, szívesen elmondom, egyébiránt nem rabolnám egyikünk idejét sem.
A helyzet egyébként kissé feszültnek látszik, úgy tűnik, a közös testmozgásnak nem sikerült elmosnia a különböző frakciók közti érdekellentéteket. A könyvtárból ismerős sötételf úgy tűnik, vissza akar menni a bányába, miközben Amelia, akivel mintha együtt érkezett volna, épp a falu felé készülne, de a nefilim az útját állja, így végül felé fordul.
- Talán érdemes lenne meghallgatni, engem érdekel, miért jött ilyen sietve.
A lovagnő szokásos egyenes, kissé durva modorában csak keresztbe teszi a kezét:
- Halljuk.
A démon és tünde társa csak érdeklődően néznek, mindenki más pedig hallgat. Mivel úgy tűnik, az összegyűltek kíváncsiak a mondandójára, belefog.
- Találkoztam egy kultista nővel, Hoshek követőjével. A neve Serene Nightbound. Azt mondta, egy ismerőse azzal kísérletezik, hogy a mélységiek erejét állatokra ruházzák rá, ezen kísérletek eredményei a farkasok - int a bánya bejájata felé - Mivel nem voltak túl erős lények, nem nagyon érdekelte tovább a téma és elment, de veszélyesnek tűnt...
- S elmondta az ismerőse nevét? Vagy arra nekünk kell rájönnünk? Akárhogy is van, el kell beszélgetni vele. - mondja Egan - Én mindenesetre továbbra is kitartok amellett, hogy meglátogassam.
Mi?! Ez nem jó ötlet... Nagyon nem! Már épp kezdene ellenkezni, amikor Amy is közbeszól.
- Azt mondod Serena? - ismétli meg a nevet szinte szótagolva. - Egy elf nő? Hol van? Merre ment? Ő volt a kultista, amiről beszéltünk. A vér meg ott volt a dögökben, nem volt elég? Nos?
Eiryn próbálja felfogni a szóáradatot, bár nem igazán érti, hogy a mélységi vérnek mi köze a dolgokhoz. A dolgot nem könnyíti meg az sem, hogy hirtlen mindenkiből kirobbannak a kérdések, és a lány szinte már vágyakozva gondol vissza az eddigi néma beleegyezésre.
- Egy kultista? A faluban? De azt mondod elment? - szegezi neki a kérdést a lovagnő összeszűkült szemmel; a nefilim pedig olyan dühösnek tűnik, mint rövid ismertségük alatt még soha.
- Nincs egyedül - szögezi le, és Eiryn elgondolkodik, hogy vajon tényleg bölcs döntés volt-e elmondani a dolgot.
- És azt nem mondta véletlenül, hogy nincs e még ebből a fertőző vérből? Elég komoly fenyegetés lenne... - száll be a démon is a kérdezz-felelek játékba, Eiryn pedig nem tehet mást, mint hogy próbálja észben tartani mindenki óhaj-sóhaját, és türelmesen felelget a kérdésekre.
- Nem mondta, hogy kihez jött, de szerintem nem jó ötlet belekötni - válaszolja a holdpapnak, majd a heves reakciótól meglepetten Amy felé fordul- Igen, ő lesz az. Ismered? És sajnos nem tudom, hogy hová ment, csak egyszerűen el...
Ezután a lovagnőhöz fordul
- Igen. Az ő szavaival élve "tudományos érdeklődésből" jött, aztán amint befejeztük a beszélgetést, el is ment, úgy tűnt, teljesen.
Kissé aggódva pillant a nefilimre, majd a démonnak is válaszol.
- Nem tudom, hogy ferőző-e a dolog, és Serene azt sem említette, hogy konkrétan mélységi vérről van szó...
Ezután újra teljes káoszba fullad a beszélgetés, Eiryn pedig csak kapkodja a fejét. A holdpap a falu jövőjéről beszél, meg az őket fenyegető veszélyről, és el is indul visszafelé, a sötételf pedig a bánya felé tart. A lovagnő az Ordo Malleust emlegeti, amitől Eirynnek akaratlanul is végigfut a hátán a hideg, meg újra szóba kerül az arany is, és végül a Kardhuszár is eltűnik a bányában, a félangyal több kultistától tart.... Túl sok információ túl sok embertől ahhoz, hogy egy egyszerű, mezei ékszerész fel tudja fogni, így kiválasztja Amyt, aki közvetlenül hozzá (is) beszél, és próbál csak rá koncentrálni.
- A grófnál lefülelt kultista tőle szerezhette a mélységi vért. És ezért meg személyes okoknál fogva nagyon szeretném megtalálni. Tényleg nem láttad merre ment?
- Nem láttam, merre ment, csak úgy kifele a faluból... De szerintem egyedül volt - jegyzi meg.
- Tényleg úgy láttam, hogy csak a kíváncsiság vezeti. És van egy olyan érzésem, hogy bár meglepően közlékeny, nagyon nem jó ötlet utánamenni - pillant nyomatékosan Eganra, Amyre és Andromédára, bár a holdpap valószínűleg ezt már nem látja. Kissé aggasztó ez a tendencia, gyakorlatilag a csapat harmada eltűnt vagy a bányában, vagy elindult a falu felé. Együtt erősebbek és okosabbak is lennének, nem?
~ Persze ha továbbra is olyan jól működünk együtt, mint edigg, akkor az utóbbi állítás nem állja meg a helyét... ~
Ekkor hirtelen egy kellemetlenül ismerős hang szólal meg a fejében, egy hang, amit alig pár órája hallott utoljára Serenával vitatkozni...
~ Sosem gondoltam, hogy a halandók ennyire szórakoztatók lesznek, mikor ez egy unalmas kísérletnek indult. És mindezt az aranyért, vagy valami láthatatlan igazságérzet nevében. Micsoda képmutatás... ~
A hang mintha mindenhonnan szólna, vagy egyenesen a fejéből... Eiryn szinte érzi, ahogy az öblös, mély szólam végigzeng a koponyáján, valami nevetésszerű visszhanggal egybekötve. A könyvtárban történtek után a lány igazából már meg sem lepődik a dolgon... DE! Pánikszerűen kapja ide-oda a tekintetét, mintha csak a lehetséges menekülési útvonalakat keresné, de amikor meglátja a barlang bejárata fölött ücsörgő Serene-t, megdermed. Olyan nyugalommal bámul a nőre, mint egy nyúl a kígyó szájába. A sötételf sárkánygyíkja ezzel szemben felrikolt, és támadásra készen, harciasan néz szembe a veszéllyel.
- Serena? Ez a te műved volt? - hallja Eiryn Amy elcsukló hangját maga mellől, és ez végre megtöri a dermedtségét. Újra körbepillant, és próbálja felmérni a többiek reakcióját. Kristin az ég felé emeli az arcát, karjai erőtlenül hullanak le mint aki katarzist él át aztán térdre esik.
- Ki... Ki vagy te, hogy ítélj? Te, aki az Ő nyelvén szólsz? KI VAGY TE HOGY ÍTÉLJ?
A végén már kiabál, és Eiryn fél, hogy teljesen kiborult. A félangyal úgyszintén magán kívül van, de ő a dühtől, és úgy tűnik, tökéletesen tudja, hogy mit csináljon.
- Hoshekh! - kiált rá olyan gyűlölettel, hogy a vámpír is megremeg. Csap egyet a szárnyaival, de csak mintha hatalmas erővel lerázni akarna róluk valamit. A kezében ott virít a lándzsája, és valami fura nyelven kántálni kezd - Eiryn felételezi, hogy imát, bár ilyen vérszomjasan inkább valami ősi átoknak hangzik.
- Barukh atah Adonai, Eloheinu, melekh ha'olam oseh asher kidishanu b'mitz'votav v'tzivanu l'had'lik neir shel yom tov Amein!!
~ Ajjaj, ez bármelyik percben nekironthat a kultistának... ~
Eiryn már épp belekezdene valami megnyugtató mondandóba, amikor hirtelen valami dermesztő aura telepedik az egész környékre, ami újfent okoz pár pillanat sokkot. Eiryn megrázza magát, felsóhajt, és miután sikeresen összeszedte magát egy kissé, a problémamegoldás általános módszereként lehuppan a földre.
- Mindenki befejezte az átkozódást és a péniszméregetést? - kérdezi, majd Hoshekhez fordul.
- Bevallom, nem számítottam rá, hogy ilyen hamar újból találkozunk. Mindenesetre jobban örülnék a dolognak, ha esetleg nem a fejemben turkálna - jegyzi meg kissé szarkasztikusan. Hoshekh mintha csak beszállt volna a közös társalgásba, mindenkinek válaszol, és ezekből a válaszokból kitűnik, hogy a társaság nagy része csak gondolatban szólította meg a mélységit. Ami egy kissé udvariatlan.
~ Serene csak a szolgám, aki a testében hordoz engem ~ válaszol először Amynek. De mivel mindenki kérdezi ki ő, ezekre csak felnevet.
~ Én vagyok a Sötétség, aki elhozta az ítéletet Egyiptom földjének. Én vagyok az angyalok gőgjének megtorlója. ~
Aztán egy kicsit élénkebben hozzáteszi:
~ Engem kerestél? Visszajöhettél volna a szigetekre. Én nem mentem sehova. Még mindig inkább lennél démon, mint az én segédem? Erősebb vagyok, mint a kis társad. A vámpírlány is tetszett nekem, de úgy döntöttem téged is kedvellek, fiú. Ha gondolod csatlakozhatsz a segédemhez. ~
~ Tehát a démont meg akarja szerezni magának... Akkor legalább őt valószínűleg nem fogja megölni, mint... ~
Ebben a pillanatban Hoshek válaszol az ő köszöntésére is.
~ Én is jobban örülnék egy személyes találkozónak. Talán megérdemelnétek, hogy lássátok a Nagyságot. De egyelőre a lehetőségeim ezen a téren korlátozottak, be kell érned ezzel, Eiryn. ~
A lány csak néz. Hát azt meg honnan a fenéből szedte Hoshekh, hogy ő találkozni akar vele? Csak annyit szeretne, hogy kimásszanak végre a fejéből!
~ Hát te, Holdpap... Nem szólsz semmit? Nem érzed magadat megtisztelve, hogy hallhatsz? ~
- Jobb lesz, ha vigyáztok vele. Nem olyan ellenfél, akivel bármelyikünk egymaga fel tudná venni a versenyt... - hangzik fel a démonfiú hangja, és Eiryn ezzel tökéletesen egyet is tud érteni. Sajnos valószínűleg jelenleg a menekülés sem járható út, pedig igazán szimpatikus a lehetőség... Ekkor a sárknygyík hirtelen elrugaszkodik a földtől, és fogait vicsorítva a mélységire ront. Eiryn ösztönösen felé rándul, vissza akarja tartani, de ebből a távolságból és a földön ülve semmi esélye sincs. Egyébként a sárkánygyíknak sincs semmi esélye. A már-már ismerős csáp kicsap a fent álló alakból, és az állatka felé vág, de az utolsó pillanatban egy fura béklyó tekeredik a sárkánygyík testére, és sikeresen kihalássza a veszélyzónából. Eiryn szemével végigköveti a kötelet, és látja, hogy a démon óvatosan magához húzza vele a kapálózó gyíkot.
~ Mázli. Lehet, hogy ez a démon tulajdonképpen még kedves is? ~
Közben a többiek lassan kezdik felfogni, hogy mivel is állnak szemben.
- Mit akarsz tőlünk Serena vagy akárhogy hívnak? A kis játékodnak vége, a kultista és a szörnyei is halottak. - mondja Amy, majd a lovagnő hangja tör utat az általános káoszon keresztül.
- Sötétség... Egyiptom. Az Úr angyala a sötétség leple alatt végigvonult egyiptomon és leszámolt a fáraó népének elsőszülöttjeivel az első húsvétkor. De te nem lehetsz.... Hogyan lehetne egy Bukott?
A nefilim tovább imádkozik, de már nem csak önmagában. Odalép Kristinhez, és mintegy bátorításként tagolja neki a szent szöveget. Ahogy elnézte, hirtelen Eiryn is egy kicsit bátrabbnak érezte magát, mintha csak a félangyal magabiztossága belé is átszivárgott volna. Kissé távolabbról mintha Egan hangját hozná a szél, de a vámpír képtelen kivenni a pontos szavakat. Aztán Hoshekh újra válaszolgatni kezd mindannyiuknak egyszerre, újabb információözönt zúdítva az elméjükbe.
~ Mennyi sötétség lakik benned, Crispin. Mennyi fájdalom... Ideális kultista lennél te is. Ha akarod ki tudom őt venni a fejedből, hiszen nem tartozik oda. ~
~ Ki a fene az a Crispin...?? A sötételfnek kell lennie, egyedül az ő nevét nem tudom ~
~ Még mindig nem jöttél rá? Serene csak egy hordozó. Én nem ő vagyok. Hoshekh vagyok, a bukott, aki egyszer újra fel fog emelkedni. Nem voltam mindig bukott, Kristin Angelika Dalgaard, ki gőgösen viseled az angyalok nevét, holott csak apró porszem vagy, vagy annyi sem. Még emlékszem milyen volt fehér szárnyakat viselni ~
Aztán ismét felnevet.
~ Ha ennyire tudni akarod, csatlakozz hozzám. Nem fogom többször felajánlani. Talán találhatunk közös célokat. ~
~ Hogy merészelsz tudomást sem venni az ajánlatomról, Leon? És te, sötét tünde, nem ismerd fel, mikor a nagyság áll veled szemben? Hogy összezúzhatnálak, ha úgy kívánom? Eddig érdekesek voltatok de ez a pimaszság kezd dühíteni... ~
Eiryn nyugtalanul fészkelődni kezd, és próbálja kiűzni a fejéből az afféle gondolatokat, minszerint "Ennek tényleg Istenkomplexusa van". Van egy olyan érzése, hogy a többiek taktikája, miszerint "dühítsük addig a dögöt, amíg megpukkad mérgében" nem éppen nyerő. És folytatják...
- Ezt már az előbb is levettem. Csak gondoltam megemlítem, hogy a kis szolgáid már nem tudnak segíteni Ha ilyen ....hatalmas vagy, akkor miért győzködsz itt minket? Talán mégis szükséged van ránk? - vágja hozzá Amy, majd hirtelen egy újabb nyelven egy újabb ima zeng fel. Kristin a földbe szúrt kardja árnyékában térdel, és úgy tűnik, végre összeszedte magát.
- Pater noster... qui... es in coelis, sanctificetur nomen tuum, adveniat regnum tuum, fiat voluntas tua, sicut  in coelo et in terra. Panem nostrum quotidianum da nobis hodie, et dimitte nobis debita nostra, sicut et nos dimittimus debitoribus nostris. Et ne nos inducas in tentationem, sed libera nos a malo. In nomine Patri... et Filii... et Spiritus Sancti. Amen! Köszönöm, kisasszony! - hajtja meg végül a fejét Ada felé, aki még mindig mondja a saját imáját.
- ...hazikaron hazeh yom zikh'ron t'ru'ah b'ahavah mik'ra kodesh zeikher litzi'at mitz'rayim...
Ekkor a barlangból kitántorog a sötételf, Crispin, vagy hogy hívják, valamiféle őrült kiabálással. A nefilim elé siet, de Eiryn nem nézi őket sokáig, inkább a kultistára függeszti a tekintetét. És milyen jól teszi!
~ Igazad van, Amelia, tökéletesen iagzad van. Minek is győzködnék jelentéktelen porszemeket? ~ Hangzik fel a mélységi nevetése. Ery a növekvő ingerültséget érezve óvatosan feláll, hiszen az mind a harchoz, mind a meneküléshez jobb testhelyzet az ülésnél.
~ Nem tartozom semmivel nektek, Holdpap. Szánalmas bogarak vagytok csupán...~
Ekkor a barlang bejárata felett álló alak karjai hirtelen megnyúlnak két vastag, polipkarokra emlékeztető csáppá, és az Ada-Kristin páros felé csapnak... És valami furcsa, zúgó hang tölti be Eiryn elméjét, tompa nyomással párosulva. Az újabb fejleményre összerezzen, és kissé ijedten pillant körül. Amikor látja, hogy a többiekre jóval nagyobb hatással van a dolog, cseppet sem lesz boldog, úgy tűnik, egyedül a két egyházi meg a démon harcképesek.
- Imádkozzatok... hogy az elmétek megszabaduljon! - harsogja a nefilim, miközben lendül feléje és Angelika felé a csáp, aki épp csak elkapja a támadás jelét időben, hogy hellyel-közel lekapja a válláról a pajzsot és maga elé emelve két kézzel Andromeda elé lépjen.
- Maradjon a közelemben kisasszony, nyújtsunk minél kisebb célpontot neki. - mondja. A démon közben fényért kiált, a fene sem érti, hogy mi a célja vele, de mivel Eiryn nem tudja teljesíteni a kérését, inkább a félangyal által felvetett ötletre koncentrál. Kissé ugyan bizonytalanul pislog az ég felé, de azért elküld egy gyors fohászt.
~ Isten, szerintem egy mélységi még egy vámpírnál is rosszabb. Megtennéd, hogy ma inkább Hoshekhen töltöd ki a haragod és nem rajtam? ~
Meglepetten veszi észre, hogy az ima után enyhén elönti az émelygés, de mégis... Ez a fajta rosszulét valahogy a tisztaságot juttatja az eszébe, és a fejében teljesen megszűnik a zúgás. Egy pillanatra ámulva megtorpan, de aztán a védekező Kristin felé fut, és parancsolóan a lovagnő felé nyújtja a kezét.
- A kardot! - vakkantja rá nem jellemző határozottsággal és éllel. Az elképzelése az, hogy ha már nem jó harcos, legalább a másik kardján alkalmazhat Árnyborítást, némileg feljavítva azt. A nefilim szokott, semleges hangján áll mellé.
- Engedd. - mondja a lovagnőnek.
- Kisasszony, odaadná Fräulein Nebelturmnak a kardomat az odlalamról? - adja be a derekát a lovag.
-  Hogyan is tartja a mondás, a Nebelturm pengét nem kell élezni?
- Segíts leszedni onnan - mondja Androméda, hiszen sem Kristin, sem ő nincsenek túl jó helyzetben ahhoz, hogy a karddal foglalkozzanak: az előbbi erejét megfeszítve próbál ellentartani a csápoknak, míg Androméda ragyogó lándzsájával próbálja azokat megsebezni. Eiryn nem késlekedik, odalép a lovag mellé, és egy ujját a pengére helyezve Árnyborítást tesz rá. A családi jelmondatuk elhangzására halványan elmosolyodik, majd sürgősen kivonul a tűzvonalból, előkészítve a dobótőreit, amit lehtőleg nem szeretne használni. Közben nem sokkal arrébb Amy hangja hallatszik, ahogyan imát mormol, és kivont tőrrel ront a csápokra, majd egy dobótőrt hajít Serene mellkasa felé, de nem túl pontosan. Visszapillantva az Egyházi párosra Eiryn látja, hogy nem áll túl jól a szénájuk. A nefilim szent fegyvere ugyan hasznosnak bizonyul, de a lovagnőt elrántják a csápok.
- Angelika... vissza kell vonulnunk! - kiáltja a nefilim, aki mellett hirtelen valamiféle farkas jelenik meg, ami azonnal a csápokra veti magát.
- És hagyjuk, hogy a falu essen áldozatul Hoshekh-nek? - tápászkodik fel Kristin.
- Még sosem futamodtam meg csatából, kisasszony és nem ma lesz az első.
Ery tépelődve álldogál a partvonalon, de látva, milyen rosszul áll a többiek szénája, káromkodva Serena felé hajítja a dobótőreit, talán figyelemelterelésnek jó lesz. Pedig annyira nem volt kedve ténylegesen is belefolyni a harcba!! Hirtelen egy fénygömb jelenik meg Serene előtt, olyasmi, mint amilyet Egan idézett a faluban. Tehát ő is összeszedte magát, legalább annyira, hogy támogatni tudja a harcolókat. A déémon kezében hirtelen egy lángoló dárda tűnik fel, amit egyenesen a kultista felé hajít. Mielőtt azonban látná célbatalálni a fegyvert, Eiryn egy apró harang vidám csilingelése kelti fel a figyelmét. A tiszta hang egészen a lelkéig hatol, és csodálatos békesség önti el az egész lényét. A szája akaratlanul is mosolyra húzódik.
- Ha elcsendesül bennetek a harag, mi lenne ha futnánk? - kiáltja rekedten Amy. Eiryn körülpillant, és látja, hogy a harang hangja mindenkire hatással volt. Hirtelen minden elcsendesül és Serene csápjai visszaváltoznak emberi kezekké.
- Mi ez? MI A FRANC EZ?! - üvölti feléjük egész kétségbeesetten. Kezével épp a vérző vállát markolássza, ahol a démon dárdája megsebezte, és nem úgy néz ki, mint aki újra csápdémont tudna játszani.
- Kristin Angelika, az emberekért jöttél ide. Nézd... innen nem tudjuk megvédeni őket.
- emlékezteti nyomatékosan a lovagnőt Androméda, és a csapat eszméletlen tagjai felé indul. Kristin azonban nem hajlandó feladni a harcot.
- Nem futok el. - feleli Amynek és Adának is - Meddig akarunk menekülni? Vissza a faluba? Hogy ott tegyük csatatérré egyszerű emberek életét? Ha nem itt állítjuk meg sehol nem tudjuk, ennél jobb csatatér nincs a környéken.
Ery eredetileg sem akart harcolni, és be kell vallania magának, hogy Serenát nem feltétlenül szeretné halottnak látni. Csak lehet. Így tehát megragadja a lehetőséget, hogy mindenki békésebbnek tűnik egy percre, és többekben megérik a visszavonulás gondolata.
- Mi lenne, ha menekülne? - kérdezi Serenától, majd a többiekhez (főleg Kristinhez) fordul.
- Mi lenne, ha menekülnénk?
- Én nem akarok itt meghalni, mert egy ostoba lovag hősködni akar! – szólal meg Amy, miközben a földön fekvő sötételfet erőlködve felhúzza.
- Nem sok időnk van, de talán eltűnhetünk a szeme elől addig. – teszi hozzá. Serene eközben újabb varázslatba kezd, legalábbis úgy tűnik, mert hirtelen egy óriás-slájmhoz hasonló izé áll a tünde nő helyén. Eiryn idegesen összerezzen, de fölöslegesen: a vizuális támadást nem kíséri sem mentális, sem fizikai.
- Segíts – szól hozzá ekkor a félangyal, a Kardhuszár szerencsevadász ernyedt teste alatt roskadozva.
- Nekem mellette kell maradnom.
Nyilvánvalóan a lovagnőre érti. Bár Eiryn nem képes felfogni, hogy mi a jó abban, ha megöletik magukat, teljesíti Androméda kérését. Ő a maga részéről nem akar öngylkos akcióba kezdeni, és leginkább azt szeretné, ha senki más sem csinálna ostobaságot, de ha ez lehetetlen, akkor megtesz minden tőle telhetőt, hogy a lehető legtöbben jussanak biztonságba. A vállára rángatja az ájult férfit, és a plusz tehertől nehézkesen megindul a falu felé, Amy és az átala cipelt sötételf nyomában.
- Van egy templom a faluban, lehet, hogy az menedéket nyújtana. – szól még hátra a válla fölött a zsoldos, de Eiryn kétli, hogy a többiek megszívlelnék az ötletet...

Ajánlott tartalom



Vissza az elejére  Üzenet [2 / 3 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Similar topics

-

» Küldetés: Aranyláz

Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.