Reggel van. A Nap még épp csak hogy pislogott az égen, de ettől független engem már a rosszul lét kerülgetett. Enyhén szólva is morcos voltam, és ezen az se segített, hogy egész este csak forgolódtam az ágyban, vagy amikor végre sikerült elaludnom, rémálmaim voltak, olyanok, amelyekre inkább nem is akartam visszaemlékezni. Dracon a lábam mellett toporgott, szemmel láthatólag rá is átragadt a rossz kedvem és a morcos hangulatom. A fejemen csuklyával, össze vont szemmel figyeltem Boroskát, aki az udvaron csatangolt, keresve Jancsikát, aki valami titokzatos módon eltűnt. Valószínűleg nem nagyon örülne, ha megtudná, hogy miattunk nincs meg az inasa, azonban az a mocskos szemét jó helyen van ott, ahol most van és nem is szándékoztam élve kiengedni őt az alagsorból. Ha ennek az egésznek vége, még alaposan megkínzom és kivallatom, aztán amikor már nem lesz nekem semmi hasznom abból, hogy Ő még lélegzik, elvágom a torkát, mert megérdemli.
Nem túl vidám hangulatomon csak tovább rontott, amikor megtudtam, hogy az a szerencsétlen barom minden tiltakozásunk és kérésünk ellenére három balfaszt bízott meg a kísérgetésünkkel. Nem bízott bennünk, ez biztos volt,és ennek elég nyilvánvaló jelét adta. Tény, hogy mi sem bíztunk benne, főleg azok után nem, amiket megtudtunk a pincében, de ez egyáltalán nem tett jóvá semmit sem. Végig néztem a jellegtelen ruhákba bujtatott szerencsétlenekbe és csak arra tudtam gondolni, hogy Ők is simán megérdemelnék a halált. Így aztán az öt főre duzzadt "sereggel" indultunk meg Milingen felé. Az oda felé vezető úton teljes némaságba burkolóztam és csak lapos pillantásokat vetettem a nyomorult környezetemre. Dracon megunta a társaságomat, és inkább a fejünk fölött repkedve próbálta valahogy levezetni a feszültségét. A lovak patájának ütemes kopogása volt az egyetlen aláfestő "zene" az utazásunkhoz, és már ez is kezdett idegesíteni, így örültem, amikor végre megérkeztünk az oly' sok bonyodalmat okozó faluba. A hangulatom eddigre már annyit romlott, hogy már alakoskodni se volt kedvem, főleg amikor megláttam a csőcseléket, ami az utcán gyülekezett. Szánalmas lények, amelyek képtelenek magukat megvédeni, ettől független a pofájuk nagyobb, mint Elatha főkapuja. Ők is megérdemelnék azt, hogy a pengémmel felnyissam a torkukat. Hmm...ha tovább folytatódik így a nap, a végén vérengző őrült leszek, aki szétcsap mindenkit a fenébe. Shea biztos, hogy örülne a gondolatnak és a változásnak. Na, már csak ezért se teszem meg. Ideje megint adni a felelőtlen, hülye selfikét, hogy ragaszkodjunk a felvett szerepemhez.
- Már csak ez kellett nekünk! Még több kalandozó!
Valószínűleg ha egy kicsit gondolkozok, mielőtt járatom a pofámat, a dolgok máshogy alakultak volna és én is köntörfalazok egy kicsit, azonban tényleg, de tényleg semmi hangulatom nem volt ahhoz, hogy még ezekkel a hülyékkel is cseverésszek. Szerettem volna minél hamarabb letudni ezt az egészet, hogy utána eltakarodhassak a környékről, felmarkolva a fizetségemet és fontosabb dolgokat intézni. Ingerelt, hogy ennyi ember van a közelemben, s egyelőre csak Eva-t tűrtem meg magam mellett, mint ideiglenes szövetségest - a kérdés az, hogy vajon Ő ellenem fordulna-e, ha a helyzet úgy adná? És vajon mennyi kéne ahhoz, hogy a nyugodt tekintetekben harag csillanjon s a kardját ellenem fordítsa? Nem tudtam és nem is akartam kipróbálni. Nem féltem tőle, soha, senkitől se féltem, és lehet, hogy győznék is, de ettől független tényleg nem akartam harcolni vele, hisz még információkkal szolgáltathat arról a hülye nevű tünde csajsziról, aki Hószex főpapnője, vagy mi a fene. Eva-nak tehát túl kell élnie.
- Kalandozó? Ne sértegessen már, legyen szíves. Mi...
...kedves utazók vagyunk, akik csak segíteni akarnak...
...mi idegbeteg őrültek vagyunk, akik legszívesebben szétcsapnának titeket...
...minket rohadtul nem érdekeltek! Csak haljatok már meg!...
...mi vagyunk azok, akik rohadtul nem örülnek annak, hogy három balfaszt is mellénk osztottak. S ahogy hátranézek a balfácánokra, az arcom a csuklya alatt még jobban elkomorul. Sok mindent mondhattam volna. De minek? Számít egyáltalán? Három fél is harcol azért, hogy Ő kerüljön ki győztesen ebből az egészből. Kezdve azokkal a megtévelyedettekkel, akik a falusiakat akarják segíteni, folytatva az önző kalandorokkal, s zárva a mi párosunkkal, akik elvileg Bormann akaratát kéne hogy érvényesítsék itt. Azonban az a hülye barom már évekkel ezelőtt elcseszte a dolgot és maximum fenyegetőzéssel tudnánk megoldani az ügyet, amit az első csoport biztos, hogy nem hagyott volna és valószínűleg jóval többen vannak. Tehát: minek is áltassam őket és magunkat? Főleg, hogy itt vannak a csicskái és kémei?
-...öhm, Bormann megbízásából vagyunk itt. De nem kell megsértődni, ránk támadni meg főleg nem, mi nagyon rendes fickók vagyunk ám...
~ Rendesen felvágnám a torkotokat, ja, meg van közöttünk egy nő is, akivel szintúgy ne szórakozzatok. A "ránk támadni meg főleg nem" rész pedig inkább figyelmeztetés volt, mint kérés, de ettől független örülnék, ha nekem jönnétek. Legalább lenne kin levezetni a dühömet és megbüntetni őket olyan dolgokért, amiket el se követtek, de elkövethetnének...~
-... azért jöttünk, hogy megvédjük magukat!
~Még is hazudok. Behalás...de ha más nem, legalább azért, hogy most tényleg ne támadjanak ránk, még a végén valaki megsérülne...~
- Öööö, a báró úr megtudta, hogy vadállatok fenyegetnek benneteket és segíteni akar.
~Akar a francokat. De jó, Eva, akkor Te játszd ezt a játékot.~
- Óh, azok az átkozottak!
- Herr Bormannak most bezzeg egésze jut segíteni!
- Azt én nem tudom, hogy Borocska mikor akar segíteni és mikor nem, ez nagyon nem az én dolgom.
Ezt már valami másik alak mondta. Szúrós tekintettel méregettem őket. Csesszétek meg, ne panaszkodjatok már itt állandóan. Aki nem tudja megvédeni magát, az megérdemli, ha felkoncolják a farkasok, vagy bármi más. Ti se nagyon siettetek oda védelemért. Igazából Ti megérdemlitek egymást Bormann-nal. Ugyanolyan csökönyös marhák vagytok...
- Egy csapat kalandor most ment fel, aztán jöttek vissza...A szörnyek széttépték a nagy részüket. Ha maguk is megakarnak halni, menjenek csak...
- Ohh...szóval szörnyek? Még is, milyen szörnyecskék? Bár a terveim között nincs az, hogy meghalok, de ha ezzel megmenthetek a drága falusi életeteket, miért is ne?
Az már más kérdés, hogy nem titeket akarlak megvédeni, hanem igen csak érdekel, hogy végül is, mi lett az eredménye Jonas kísérleteinek. Az alapján, amit a föld alatti könyvtárban láttam, nem lehet valami túl bizalomgerjesztő látvány, de kell valami, ami tovább hergel engem és táplálja a haragomat, hogy ne térjek le a "helyes ösvényről". És addig innen úgy se szabadulok, míg el nem intézzük ezt. Valószínűleg be kéne fogni a számat és hagyni, hogy Eva beszéljen mondjuk.
- Nem mi vagyunk átkozottak, hanem az arany, amit találtak, talán elgondolkozhatnának rajta, hogy érdemes-e vele foglalkozni, vagy ráhagyják a gondot a báróra.
~ Szerintem itt már az ész érvek semmit sem jelentenek, bár az jó, hogy ha azt próbálod elérni velük, hogy féljenek az aranytól és inkább a leggyűlöltebb ellenségükre bízzák a veszedelem legyűrését. Utána valószínűleg könnyebb lenne kereskedelmi egyezséget kötni, mert az az egyetlen valid megoldás, ha a helyzetet nézzük. A báró biztos, hogy nem akarná, hogy a teljes aranykészlet a falu kezére kerüljön, míg a falusiak nagyon nem akarnák, hogy a fordítottja történjen és ha kell, a királyhoz vagy kihez fordulnának segítségét, vagy az egyházhoz bár annak meg elvileg világi dolgokba nem kéne hogy sok befolyása legyen. Tehát, kölcsönös megállapodás kéne független közvetítőkkel. Vagy lerohanni a falut, kinyírni mindenkit, eltusolni valahogy az ügyet és újra benépesíteni olyanokkal, akik nem akadékoskodnának Bormann-nal...~
- Mi már felkészülten megyünk oda, gondolom a kalandorokat elkábította az éhségük. Van még odalenn valaki?
~ A felkészülten azért túlzás, de mi legalább tudjuk, hogy mi vár ránk. A ketrecek száma alapján tíz mélységi vérrel fertőzött farkas. A kalandorok biztos, hogy kinyírtak egyet vagy kettőt, többre nem lehet számítani tőlük. Mindenki a maga célját és érdekeit nézi, nem gondol arra, hogy össze dolgozzanak...~
Amire számítottam az az volt, hogy ezek a hülyék vitatkozni kezdtek egymás között. Jó pár megjegyzés érkezett, ami a báró ellen hangolta az amúgy is felhergelt tömeget, mások meg valami angyalokról beszéltek. Szegénykék képzelődnek, vagy már annyira vallási fanatikusak lettek, hogy mindenkiben a Teremtő megváltóját látják. Azt hiszem, hogy itt mi semmikép se fogjuk érvényesíteni az akaratunkat egészen addig, míg alá nem ássuk az egyház megbízhatóságát és hatalmát a többi versenyzőjével egyetemben. Ami viszont lehet, hogy rizikós vállalkozás lenne. Bár lehet, hogy elég annyi is, ha pár farkasfejet a falu szószólójához vágnék, hogy "nesze, ezektől mentettünk meg titeket." Alaphelyzetben nem is érdekelt volna a beszélgetés, amíg...
- Néhányan visszamentek még, Kristen nővér és egy félangyal vezetésével, hogy elűzzék az istentelen lényeket.
Erre a megjegyzésre azonban hirtelen felkaptam a fejemet, annyira, hogy a nyakam nagyot reccsen a hirtelen mozdulatra és a csuklya is lecsúszik a fejemről. A hirtelen reakcióra Dracon is össze rezzen és értetlen tekintettel méreget engem, ahogy biztos vagyok benne, hogy mások is, akik láttak. Valami összeszorította a mellkasomat. De nem, Ő nem lehet itt. Van még bőven nefilim ezen az átkozott földrészen, nem igaz? Nem feltétlen jelenti azt, hogy Ada is itt lenne. Valaki másnak kell, hogy legyen. Akármennyire is vágytam, hogy végre újra lássam őt, azonban azt nem ilyen körülmények között képzeltem el. Reménykedtem benne, hogy nem Ő lesz az...ha valami baja is esik, akkor Jonas ÉS Bormann is meghalnak, ahogy az összes szolgálójuk és katonájuk, utána jönnek a falusiak, akik a hülye aranylázuk miatt ide rángattak mindenkit a környékről A szemem összeszűkült, a szemem mint ha lángokat vetett volna. A hangom mély volt és fenyegető.
- Félangyal? Milyen félangyal? Mi a neve?
- Az egyház itt? Mit akarnak?
~ Valószínűleg még több aranyat, amivel cicomázhatják a Katedrálisukat, vagy mi. A franc se tudja, hogy minek hívják azokat a hülye viskókat, ahol tisztelik a hamis istenségüket és közben félik a teremtményeit, amelyeket a saját gyengesége miatt szabadított erre a földre. A lemondás egyháza, még is a papjaik gazdagabbak, mint egy báró...~
- Jobb, ha megnézzük szerintem.
A félangyal nevére feltett kérdésemre csak összezavarodott tekinteteket kaptam, illetve némi vállvonogatást. Vagy nem mutatkozott be nekik a nefilim, vagy pedig elfelejtették. Csodás. A kínzó kérdésre akkor később kapok majd választ, a bányákban. Úgy látszik, hogy lett még egy okom, amiért oda le kell mennem, bár egy kicsit előre borsódzott tőle a hátam. Mi van, ha nem csak tíz farkaska volt, hanem több is? Vagy vannak más kísérletei, amik sikerrel jártak? Bár azt mondta, hogy nem, de akár hazudhatott is. Plusz ott lesz még egy-két másik alak is...
- A pápa áldása kell, hogy elszakadjunk attól a mocsoktól, aki csak el akarja kobozni az aranyunkat. -mondandóját és ingerültségét egy köpéssel intézte el, milyen elbűvölő. - Így eljött Kristen növér és azt mondja, segít nekünk és megküzd a szörnyekkel. És magával hozt az Úr egy angyalát is. Így már minden rendben lesz.
~ A pápa engedélye kell az elszakadáshoz? Jó az ilyen dolgokat észben tartani. Nem mint ha érdekelne. Tehát ezért van itt a nővér és a félangyali kísérője, hogy biztosítsa, végül a pápa részesül az aranyból, meg talán hagy egy kicsit a falusiaknak is. Milyen képmutató egy fráter...Semmivel se jobb, mint Bormann, csak ezt meg a falusiak nem látják be. ~
Inkább visszahúztam a csuklyát a fejemre, hogy védjen a naptól és így figyeltem tovább az eseményeket. A falusiak tovább pofázhattak felőlem egymás között, én már letettem a voksomat a távozás mellett, ahogy Eva is. Annyit beszélnek az aranyukról és hogy az mind az övék lesz, hogy az valami szánalmas. Drága aranyoskáim, amint ennek vége, az arany senkié se lesz, mert itt valószínűleg durva vérengzés fog kialakulni, mert még mindig mindenki magának akarja a földi javakat. Megcsóváltam a fejemet, arcomon keserű mosoly-szerűség játszadozott, amikor a három katona felé fordultam.
- Na, akkor Ti szépen itt maradtok, vigyáztok a falura ÉS a falusiakra...
Nyomtam meg az utolsó szót. A falusiak már tudják, hogy Ők Bormann emberei és ha kedvük támadni levezetni a feszültséget, akkor biztos, hogy beléjük kötnének. Ha ezeknek a hülyéknek hamarabb jár el a kezük, mint hogy gondolkoznának és rátámadnak ezekre a szerencsétlenekre, akkor már biztos, hogy bukni fogjuk az ügyet. Legjobb lenne magunkkal vinni őket, azonban nem tudhatjuk, hogy a bányákon kívül vannak-e még máshol is farkasok, és azt meg nem nézem ki a falusiakból, hogy meg tudják védeni magukat. Még ha övék is lesz az arany és nem kérnek Borocska védelméből, akkor is megszívják. Egy védtelen, kiszolgáltatott falu csábító célpont lenne bármilyen, a környéken táborozó bandita tábornak...mindegy, egyelőre itt lesz három katona, akik nem tudom mennyire értenek a fegyvereikhez, egyelőre róluk is le van tudva a gondom.
- Mutassátok meg a drágaságaimnak, hogy Borocska mennyire szívén viseli a falu sorsát, mi Eva-val elmegyünk és kinyírjuk a szörnyeket.
Meg se vártam, hogy a katonák mit is fognak reagálni, ha ellenkeznek, akkor majd móresre tanítom őket a falusiak szeme láttára. Azonban nem hallottam felőlük semmi ellenkezést, így Eva-hoz léptem és egész közel hajoltam hozzá, hogy az már a személyes terét sértse, de ezen meg remélhetőleg Ő nem sértődik meg.
- Szerinted arra hogy reagálnának, ha megtudnák, hogy Borocska szolgálja szabadította rájuk a szörnyeket? -súgtam a fülébe.
- Ha nem a bárótól kapnánk a megbízást és a bérünket, akkor minden bizonnyal könnyebb dolgunk lenne, ha elmondanánk. De még kísértésbe eshetek, csak lássam, mi van odalenn.
- De igazad van, menjünk és nézzük meg ezeket a cuki szörnyeket, a drága nővérkét meg az angyalkát. Jól fog jönni nekik szerintem egy selfike segítsége a sötét alagutakban.
- Menjünk, nézzük meg, mire mentek az Úr követői, talán elkél a segítség még nekik is.
~ Óh, abban biztos vagyok...~
Öntudatlanul is a mellényem zsebéhez nyúltam, amiben ott lapult a három fiolányi Mélységi vér. Vajon ha a dögök szervezetébe kerülne, akkor milyen hatással lenne rájuk? Jonas azt mondta, hogy a próbálkozásai rendre kudarcot vallott, amikor a vért használta csak, de aztán ki tudja, hogyan sikerült elérnie az áttörést. Lehet, hogy ezek a dögök csak erősebbek lennének attól, ha ez a cucc a szervezetükbe jutna? Nem tudom, de lehet, hogy még lesz alkalmam kipróbálni, csak jussunk el odáig. Kissé türelmetlenül indultam meg a bányák felé. Az első szakaszt szótlanul tettük meg, aztán éreztem, hogy meg kéne törnöm az őrjítő csendet...
- Amúgy mi lesz a taktika? Bemegyünk, szétcsapunk minden farkast és reméljük, hogy nem halunk meg? És ha ki is jövünk, az összes kis dögöt elintézve, a falusiak tényleg Borocska ellen vannak. Remélem, hogy neked jobb a beszélőkéd, mint az enyém...
- Muszáj lesz kinyírnunk azokat a farkasokat, hogy egyáltalán esélyünk legyen meggyőzni a falusiakat. Nem hiszem, hogy a báró egy fillért is fizetne nekünk, ha ez nem sikerül. Meg egyébként is rühellem, ha valami mélységi szórakozna itt.
Óh, azt én is nagyon de rühellném...na meg valószínűleg akkor élve nem kerülnénk ki a bányából. Lehet akármennyire nagy a pofám és az egóm, de Ada szavaiból azt vettem ki, hogy nem egyszerű esetek azok a dögök, és a főpapnőjük elég erős volt ahhoz, hogy alaposan borsot törjön Eva orra alá, akkor milyen lehet a mestere? Több információ kell ezekről a dögökről. De egyelőre koncentráljunk a jövőre és reménykedjünk a legjobbakban.
- Óh, az nem is kérdéses, hogy kinyírjuk őket, és a Mélységiekkel én sem pacsizgatok. De utána mi legyen? Én tényleg nem vagyok jó a meggyőzésben, csak szólok, tőlem maximum annyit várj, hogy kinyírom azokat, akik a báró ellen vannak.
~ Tehát lényegében az egész falut...~
- Akkor ki fizetne adót? -meglepetten vettem észre, hogy Eva elmosolyodott. Szokatlan, de üdítő látvány. - Majd azt mondjuk, hogy a báró elfogta a kultistát, akiről megtudta, hogy ezt művelte és tömlöcbe vetette, majd azért küldött minket, hogy megmentse a falut a kreálmányoktól, mert ez a föld az övé, de szívén viseli az emberei sorsát. Ezért csak a részét kéri, semmi többet. Na milyen?
- Igen, ez ...talán működhet, egészen addig, míg nem követelik, hogy hozzuk ide a kultistát, hogy lássák, ahogy kivégzik, vagy ilyesmi, mert akkor Jancsika pofázni kezd. De megkínozhatom addig, míg már megszólalni sem képes és akkor cibáljuk a falusiak elé? Ugye megengeded, hogy picit megcsiklandozzam a pociját?
- Az igazságszolgáltatás a báró kiváltsága, ezt már magyarázza ki ő, nekünk a bányában lévő arany sorsát kell pátyolgatnunk.
~ Tehát lényegében akkor nem engeded meg, hogy megkínozzam őt...~
- De az biztos, hogy nem hullatnék könnyeket a kultistáért, de azt hiszem, Ő a kisebbik gond, Serrena a nagyobb.
Eva sóhajtott egyet, biztos, hogy nem voltak kellemes élményei azzal a nővel. Legalább volt bennünk valami közös pont és egy közös ellenség. Remélhetőleg ez elég lesz ahhoz, hogy ne forduljunk egymás ellen a közeljövőben. És mindig jó az ilyen dolgokat tudni. Talán még beszervezhetem őt a későbbiekben, ha a dolog úgy adódik. Ha ráakadok Hoshekh-re, vagy Serrena-ra vagy más kultistára.
- De Ő nincs itt, még szerencsére, mert ahogy a szavaidból kivettem, nem egy túl kedves nőszemély. Akkor jó, egyelőre aranyozzuk be a napunkat, aztán meg improvizálunk, ha nagyon úgy adódik. Mondd csak, mennyire bánsz jól a fegyvereiddel? Milyen a stílusod? Széles vágásokkal dolgozol, vagy sem? Csak hogy ha netán egymás oldalán harcolunk, akkor tudjam, mekkora távolságot tartsak.
- Zsoldos vagyok, ha nem bánnék jól velük, már nem élnék.- érkezett az amúgy elég egyértelmű válasz.- És inkább a taktikát részesítem előnyben, mint az erőt, így nem suhogtatok feleslegesen.
Mondjuk ezt jó tudni. Nem nagyon volt alkalmam még arra, hogy másokkal párban harcoljak, de ha valaki neki kezd hadakozni egy karddal, akkor ott az éjgyilokommal nagyon messze kell kerülnöm tőle, mielőtt még véletlen engem találna el. Hosszabb penge, hosszabb hatótáv és nagyobb veszély a közelben...meg ezzel együtt nagyobb tér is kell a harchoz. Ha Eva közelében ugrándoznék, nem tudna olyan effektíven hadakozni, mivel hátráltatnám őt a mozgásban. Tehát: távol kell maradni tőle. Aztán felvett egy fáklyát. Még jó, hogy nekem erre nincs szükségem, az egyetlen előnyöm ebben a helyzetben, bár már kezdett sötétedni, de a Nap még mindig éreztette a hatását, így igyekeztem minél hamarabb az alagutak sötétségébe húzódni.
- Ezt jó tudni. Ja, és lehet, hogy néha idegesítő vagyok, de azért ne engedj a kísértésnek, hogy engem is lecsapj a farkaskákkal együtt. Legalábbis addig, míg ki nem próbálok valamit...
- Nem hiszem, hogy összekevernélek egy farkassal, csak igyekezz ne négykézláb közlekedni.
- Négykézláb csak hány...izé, rókázni szoktam. Az már majdnem farkas, nem igaz?
Ezzel az ujjamat végig simítottam a furcsa, tökfigurát ábrázoló puha gyűrűn, amit még Mistwood-ban találtam egy utazásom alkalmával. Elvileg visszariasztja az állatokat és a harcban járatlan kétlábú társaikat, bár csak egyszer próbáltam ki, és akkor hatott. De vajon mennyi farkas és mennyi mélységi van ezekben a dögökben? Rájuk hogy hatna a gyűrű mágiája? Ettől független elmosolyodtam: ideje kipróbálni, nem igaz? Eva arcán ismét egy mosoly jelent meg. Talán nem is utál engem annyira....ez igen csak jót tesz az egészségemnek.
- Tényleg, tartja a mondás, hogy ember embernek a farkasa...akkor a Farkas a farkasnak az embere?
- Inkább siessünk, még a végén lecsapják a kezünkről a dögöket, vagy megetetik őket magukkal az előttünk járók, és akkor meg túl erősek lesznek.- s ezzel el is tűnt az arcáról a mosoly...
- Na de ja, legyünk komolyak, kinyírjuk a farkasokat, megmentünk mindenkit és még Hószexxel és a hülye követőivel is kibabrálunk. Ilyenkor szép az élet.
Eva meggyújtotta a fáklyát és azt előre tartva nyomult be a járatba. Egy ideig mögötte mentem, de pár lépés után rájöttem, hogy a fáklya fénye bizony nekem nem tesz valami túl jót..
- Bocs, de én megyek elől. A fáklya fénye engem elvakít és tovább látok előre a sötétben, mint Te most a fáklyáddal...
Azzal meg se várva a nő reakcióját, előre rontok, izgatottan. Ideje pontot tenni az ügy végére, így vagy úgy, de szabaduljunk már innen. Szerencsére Eva nem akadékoskodik, így aztán én meg törtem az utat előre. Ahogy mentünk tovább, előttünk már hallani lehetett, hogy valakik és valamik összeakadtak, és ez nem csak az én fülemet ütötte meg. Eva hangja csendült mögöttem.
- Siessünk , elölről mintha lármát hallanék.
Igazat adtam a zsoldos nőnek. A vérem felpezsdült annak a lehetőségére, hogy most végre találkozhatok a csúnya kísérleti eredményekkel és az előttünk járó csapattal. Kíváncsi voltam, hogy még is, kiket sodort ide a Hold Szeszélye. Ellenségek? Szövetségesek? Bár valószínűleg mind a három frakció képviseltette magát itt, úgy hogy túl sok szövetségesre nem találunk, egyedül maradtunk Eva-val...kár, még pár segítő kéz elkélt volna.
- Juhé, buli van!
Eresztem meg nem túl hangosan a hangomat, nehogy magamra vonjam a csapat figyelmét, akik szemmel láthatólag valamit nagyon nézegettek, bár egyelőre a testek takarása miatt nem láthattam, hogy mit, csak sejthettem. Azonban már innen is észrevehettem azt, hogy a csapat tagjainak feje felett valami fénylik, bár nem tudtam beazonosítani, hogy az még is, mi a fene lehet. Nem úgy tűnt, mint ha a kultisták műve lenne, legalábbis tőlük ilyen tiszta fényt nem vártam volna el, így valószínűleg az eredeti csapathoz tartozók idézték meg. Dracon körmei hangosan kopogtak a bánya járatának kövén. Lenéztem rá. Az egész testében feszült sárkánygyík szemei ide-oda járt, keresve a fenyegetéseket, a fülét hátra sunyította, a farkát maga alá húzta. Lehet, hogy nem ártott volna a táskámban lévő vasállkapcsot ráadni? De inkább nem akartam megkockáztatni azt, hogy megvaduljon tőlük, hisz eddig csak egyszer próbáltam ki, akkor is majdnem rám ugrott. Meg nem akartam őt arra buzdítani, hogy a farkasokba harapjon, nem tudom, hogy milyen hatással lett volna rá az ereikben száguldozó Mélységi vér. Így csak megpaskoltam a fejét biztatóan és haladtunk tovább. Nem terveztem előre vágni és az élvonalban harcolni, az nem az én stílusom. Ha valahogy a dögök mögé tudnék kerülni, az már inkább jobban illene hozzám, azonban nem láttam egyetlen olyan helyet sem, ahol meg tudnám kerülni a csoportot és az esetleges ellenséges egységek mögött felbukkanni. Arcom elkomorult: nesze neked, megint egy olyan helyzet, ahol nyílt harcra kényszerülök.
- Nyugi van kisfiam...nemsokára bemutatkozhatsz itt mindenkinek!
Próbáltam lenyugtatni Fehér Szellemet, akin már egyre jobban kiütköztek az izgatottság jelei. Nem volt az a túlzottan harcias típus, kivéve amikor az én vagy a saját védelméről volt szó, vagy a nők elűzéséről, netán a piák elpusztításáról, azonban most valószínűleg mindannyiunk élete veszélyben forgott és átváltott "testőr üzemmódba". Aranyos kis dög....örülök, hogy az én oldalamon volt, hisz igen csak nehéz őt lecsapni, amikor belelendül a harcba. Aztán valami mozgás támad előttünk és úgy látszik, hogy az elől lévők valamivel harcba bocsátkoztak. Most már én is elég közel kerültem ahhoz, hogy jobban kivehessem, kik is vannak elől. Egy sötét elf, egy páncélba bújtatott - valószínűleg emberi - alak és...hát igen, az, amitől a legjobban tartottam. Nem lehetett összetéveszteni azt a kecsesen bájos alakot, a szárnyakat, hajának lágy vonalait. A szívem kettős mód reagált: egyrészt meglódult már csak annak a tudatától is, hogy itt van a közelemben Ada, akit már annyira vágytam látni....másrészt a félelem szorította össze a mellkasomat. Nem tudom, mit tennék, hogy ha bármi baja is lenne. Tekintetemet eközben egy másik alak vonja magára, akinek a ruháján érdekes szimbólumok kezdenek kirajzolódni. Tehát legalább még egy mágus is van velük, vagyis inkább most már velünk. Meg még egy pár kardos alak és egy másik nő, aki egyelőre nem nagyon tesz semmit. Elég szép és változatos egy bagázs, ideje, hogy egy bérgyilkos is csatlakozzon hozzájuk.. Úgy látszik, hogy Eva is úgy döntött, hogy nekiáll bulizni. Tetszik a lány hozzáállása.
- Farkasok?
Kiáltja előre, valószínűleg válaszokat várva a többiektől, bár én sokra nem számítanék tőlük, mindenki el van foglalva a maga dolgával. Mi már tudjuk, hogy azok...hát, Jancsika, ideje megnézni, hogy mennyit tudnak a kis dögjeid. Az alkalomra fektetem az éjgyilokot és ellazítom az izmaimat és az elmémet is lecsendesítem. A felesleges gondolatok, az aggódás, a félelem, a szeretet és a harag elvonják egy harcos figyelmét arról, ami ilyen helyzetben igazán számít. Kiűztem hát a gondolatomból Ada-t, a barlangot és a sok alakot, akik itt voltak, csak fegyvereket és mágiát láttam bennük, leegyszerűsítve számomra a helyzetet, hogy minél több figyelmet tudjak szentelni a farkasoknak. S miközben Eva további utasításokat/tanácsokat osztogat, a pengéje lángolni kezd. Ügyes trükk...
- Szóródjatok szét, ha lehet.
Hát igen, nincs túl sok értelme egy helyen csoportosulni, csak akadályozzák egymást és a farkasoknak több esélyük van arra, hogy egyszerre akár több kétlábúra is rátámadhassanak. Mivel most már a zsoldosnő is belevetődött az elől tobzódó tömegbe, rájöttem, hogy nekem ott semmi helyem és esélyem nem lenne. Ott van Ada, a páncélos egyén, a self, aki nem éppen bérgyilkosnak tűnik, az alapján, amit eddig láttam, valószínűleg inkább Hold Pap, és a furcsa jelekkel teleszőtt alak, aki szintúgy kardot forgat a kezében. Négy harcos, akik egy szűk átjáró előtt hadakoznak, megakadályozva, hogy én bemenjek oda, őket megkerülve...s egyben megakadályozva, hogy a farkasok kirontsanak onnan és széles terepen szóródhassanak szét.
- Túl sok a kaszabolós egyén az én ízlésemnek. Most kajak, én mit is csináljak?
Tűnődök inkább hangosan, miközben egy helyben ácsorgok. Dracon azonban már rohanna előre, így a szárnyánál kaptam el az utolsó pillanatban, mielőtt még valami hülyeséget csinálhatna. Ha a sejtésem beigazolódik, itt nemsokára még a pecsétes alak nemsokára elindít pár szép mágiát, ahogy a - valószínűleg - Hold Pap és a nefilim is, a páncélos/pajzsos alakot nem tudom hova besorolni és lehet, hogy a többiek is beszállnak a buliba. Egyértelműen nem olyan szituáció, amibe beakarom engedni az ilyen jellegű harcban még igen csak tapasztalatlan és gyakran túlságosan is önfejű Dracon-t.
- Nyugi van, mocskos dögje, hadd szórakozzák ki magukat a fiatalok.
Még mindig Apuci Szeme Fényén tartva a kezemet óvatosan közelítek a társaság felé, megtartva a kellő távolságot. Jobban át akarom látni a helyzetet hogy ez alapján meg tudjam állapítani, hogy még is, mi lenne a legjobb alternatíva a számomra. Az már biztos, hogy mögéjük nem kerülök, így inkább elfoglalom a hátvéd szerepét és készen állok arra, hogy ha bármi is áttör a kordonon, az az éjgyilokommal és Dracon karmaival találkozzon. És amúgy is, még várnunk kell, míg a többi farkas is elő kerül, egy esélyem van arra, hogy a gyűrűben felhalmozódott energiát elszabadítsam és ha rosszul időzítek, akkor az maximum az előttünk álló három farkaskára hatna. Lehet, hogy megfutamodnának, lehet, hogy csak lekushadnának és már ezzel helyzeti előnyhöz juttatnám a frontharcosokat, de értelmetlenség három dögre elpazarolni az értékes mágiát.
A lángba borított farkasokon túl megláttam végre azokat, akiket én kerestem. Elég csúnya mágikus vihar volt itt már kitörőben, ahogy Ada lándzsája lángba borított egy dögöt, Eva és a mágus? kardjai is lángolnak, szépen bevilágítva a helyet, engem meg némileg elvakítva, de így is meglátom a hét további Mélységi kreálmányt. Itt az ideje annak, hogy én magam is készenlétbe helyezkedjek. Mindent kitöröltem az elmémből, nem figyeltem arra, hogy a többiek mit csinálnak. Az egész elmosódottá vált, ahogy fókuszáltam. A nefilim mágia által lángra lobbantott farkas aranyszínű lángnak tűnt a látómezőm szélén, a lángoló kardok csak vörös foltok voltak...egyedül a farkasok képe volt tiszta. Azok rohamozni kezdtek, s feléjük halványan izzó valamik indultak meg. Nem számít. Az egyik lángoló folt mint ha elhagyná a gazdája kezét, helyette valami fekete szín jelenik meg a kavalkádban. Egy szürke alak meg a pecsétes alak felé. Nem számít. Egy másik alak is megjelenik, szürke foltként rajzolódva csak ki. Ez se számít. A farkasok bevágódtak a szürke és imitt-amott más színekkel borított térségbe. Aztán a szemem találkozik Ada-ével, ami elrontja a koncentrációmat. Belenéztem azokba a mélyen izzó, gyönyörű kutakba és hirtelen el is feledkeztem arról, hogy hol vagyok. Megint az angyalromoknál találtam magam, ahogy kiléptem a munkaadóm sátrából és Ada kérdőre vont engem...a kép változott, és ott álltunk egymással szemben...aztán ismét változás, már a sátorban, ahogy a kezem végig simít....
~ KONCENTRÁLJ! NEM GONDOLHATSZ MOST RÁ!~
Pirítottam magamra. Mindennek el jön a maga ideje és ez most nem az az idő, amikor az édes emlékeken kéne elgondolkozni. Megrázom a fejem és ismét a belső énembe vonulok vissza, amelyik csak a harcra koncentrál. Azért az arcomon megjelenik egy eszelős vigyor.
- Na MOST már buli van!
Rikkantom el magam, a hangom elmosódottan érkezik vissza hozzám, ahogy minden más hang is. Az acél pengék csattanása, ahogy belemélyednek valamibe....elmosódott. A kétlábúak lépteinek zaja, a hangok, amiket kiadnak koncentráció közben...elmosódott. Eva mint ha mondott valamit...elmosódott. Egyedül a farkasok vicsorgása, lépteik trappolása a kövön, az volt tiszta. Itt az idő, hogy kipróbáljuk a tervünket. Szinte megbabonázva megyek közelebb hozzájuk, hogy biztos hatótávon belül legyenek. Az utamat egyszer akasztja meg az eddig háttérben lévő nő hangja, ami tisztán cseng a fülemben.
- Tetszik a stílusod!
- Óh, még nem láttál engem kibontakozni!
Kiáltok neki vissza menet közben, aztán folytatom tovább az utamat. Elég közel értem már, úgy éreztem, itt az ideje aktiválni a gyűrűt. Végig simítottam rajta, mire egy tiszta, csengő hang robbant a barlang sötétjében. A hangtól még én is összerezzentem egy kicsit, egész idáig csak egyszer hallottam, és akkor se volt túl kellemes...
- Na nézzük csak, kedveskéim, hogy mi van belőletek több? Farkaska vagy Jancsika kísérlete?
Tűnődtem el hangosan. Na ebben a pillanatban azonban több dolog is történt. A farkasok összerezzentek, de nem menekültek, csupán zavarodottnak tűntek és megtorpantak, ahogy reméltem is, bár azért féltem, hogy menekülőre fogják a dolgot, mert akkor viszont eléggé érdekes hajtóvadászatnak néztünk volna elébe, és valószínűleg a következő találkozás alkalmával nem találtunk volna egy ilyen jó kis szűkületet, ami megakadályozta volna őket abban, hogy szétszóródjanak. Aztán meg a nő is elterelte egy kicsit a figyelmemet, meg a farkasokra koncentráltam, így történhetett meg az, amitől a legjobban tartottam. Egyszer csak valami fehér alak húzott el mellettem, egészen elmosódott volt, azonban rögtön tudtam, hogy mi is az. Pluszban még láttam, ahogy egy újabb farkast is lángra lobbant a szerelmem és a kardos alakok is hadakoznak rendesen. Ez nem érdekelt...csak az a rohadt dög.... S újabb fények csatlakoznak az áradathoz. Dracon, baszki, nehogy megpróbálj azokon keresztül szárnyalni! Megráztam a fejem, kitisztult a kép, most már nem csak a farkasokra kell összpontosítanom, hanem az én sárkánykámra leginkább. Az előttem elterülő látványt a több fényforrás vonta szürreális fénybe, az egész barlang világított, mint ha valami elcseszett ünnepség lenne. Az egész még nem is lenne baj, ha nem éppen egy Mélységi ünnepség jutott volna az eszembe. Itt áldozzuk a vérünket - bár még sérültet a mi oldalunkról nem láttam - s közben Hoshekh kis szépségei hullnak, mint a legyek, de előbb-utóbb a bajnak is be kell következnie. A hangulathoz hozzádobott még az égő hús édeskés-kesernyés bűze is, amihez hozzácsapódott a megpörkölődött szőr émelyítő szaga is. S a fejem nem csak emiatt fáj. A mágusnak kinéző alakból olyan sötét energiák áramlanak, amelyek nagyon nem tetszenek, s újabb színt ad a kavalkádhoz.
~ Basszátok meg, álljatok már le a hülyeségeitekkel!~
Egy ideig elgondolkozok azon, hogy mindent rohadtul sötétbe borítsak, azonban ez megzavarná a harc menetét és biztos, hogy elvonná a harcolók figyelmét a farkasokról. Azonban a szemem már égett a túl sok fénytől...és későn reagálva ordítok Dracon után.
- Dracon, baszki, a francot csinálsz?!
Ordítok a sárkánygyík után, azonban az már rám se hederít. A vér, az égett szőr, a sűlő hús, a félelem és a verejték illata megbolondítja őt, aki nem volt ehhez hozzászokva és egyetlen módon reagál, amit ismer: Ő is hozzá akarja adni a sajátját az egyveleghez. Csak néztem az apró, törékeny fehér alakot, ahogy átszáguld a mágikus viharon. Összerezzen, és összébb is húzza magát, aztán áttör a fénytengeren és a farkasok mögött ér földet. Olyan gyengének, olyan kicsinek látszik a farkasok között, ez azonban nem érdekli őt, csak felszáll a levegőbe és okos módon a karmait használva támad az egyetlen farkasra, amelyik még nem bocsátkozott harcba és nem is figyelt fel rá. A karmok mélyen tépnek a dög tomporába, ami fájdalmasan felnyüszít, újabb hangokat csapva az amúgy is elviselhetetlen kakafóniához.
- A kurva nénikédet, Te dög...
Suttogom szinte magam elé. Nem hagyott nekem választást. Nem hagyhatom, hogy egyedül harcoljon, oda kell mennem hozzá, nem érdekelve, hogy menet közben velem mi lesz. Túlságosan a szívemhez nőtt ez a rohadt mocskos kurafi. Három alak van, aki miatt most aggódok és ha bármi baj történne velük, Jancsikát és Bormannt is kinyírnám minden teketória nélkül: Ada, Dracon és Én. Összehúzom magam, hogy minél kisebb támadási felületet nyújtsak, majd egyszerűen elviharzok a farkasok és a harcoló kétlábúak között, nem törődve azzal, hogy netán menet közben valaki rám támadna. Őrjöngő viharként szelem át a fénylő áradatot és megtorpanok azon dög előtt, amit Dracon is kipécézett magának. Ha ennek vége, én biztos, hogy kinyírom Dracit...rohadjon meg, a szívbajt hozza rám! Az éjgyilokkal támadok, igyekezve távol maradni a pofájától. A vérző hátsójú dög nem nagyon tud rám figyelni, meg kell osztania figyelmét köztem és a repkedő sárkánygyík között. Éreztem, ahogy a penge mélyen a húsába hatol, az oldalában. Aztán megakad a csontokon. Az egész penge beleremeg a találkozásba, és egy ideig nem is bírom kirántani. A farkas pofája a kezem után kap. Dracon a másik oldalról támad és a karmaival kitépi annak a szemét. Ismét egy fájdalmas, kétségbeesett nyüszítés, hogy a világ tudtára adja fájdalmát, bánatát és haragját. Tudta, hogy veszített, tudta, hogy meg fog halni, de harcolt tovább, mert nem volt más választása. A menekülés nem opció. A szívem azért fájt...farkasokat ölni mindig is egy kicsit olyan volt, mint ha saját magamból szakítanék le darabokat. A végső csapás bevitelekor egy kép úszott a szemem elé: négy lábon állva nézek fel magamra, körülöttem sötét energiák tombolnak, a háttér éppen szétrobban a sok fénytől. Fázok. Félek. Testemből ömlik az éltető energia. Mit tettem én a világ ellen? Nem az én hibám az, amit most teszek. Elfogtak. Megkínoztak. Kísérleteztek rajtam. Elszakítottak a falkámtól. Nem támadtam volna emberekre. Volt élelmünk bőven. Egy sötét, dohos helyre kényszerítettek. Az elmémet megbomlasztották. A társaim halottak. Megkönnyebbülés. Vége. Végre vége. Aztán a kép szertefoszlott. Ott álltam a farkas teteme előtt, a szememből egy könnycsepp gördült le, amit gyorsan letöröltem, mielőtt még bárki észre vette volna. Mi lesz, ha egyszer engem is megfertőz egy Mélységi? Mi lesz ,ha egyszer én is ezen átkozott, szerencsétlen jószág sorsára jutok? Én is Farkas voltam, a kétlábú fajtából...vajon én jobban teljesítenék? Ellen tudnék állni? Mi van, ha nekem nem adnak választási lehetőséget, ahogy ezeknek sem adtak? A saját végzetemet láttam most magam előtt? Aztán Dracon felé fordulok. Minden elmosódott még...
- Dracon...te rohadt...mocskos...szemét dög.
Kezdeném el őt szidalmazni és fenyegetően indulok meg felé. Nem akartam harcolni, itt és most nem, csak ha a kényszerűség rá visz, de Ő elvette tőlem a választási lehetőséget. A mellkasom hullámzott az idegességtől, a csalódottságtól, és a félelemtől - a saját gyarlóságomból fakadó félelemtől. A rohadék csak hátrált, aztán felszállt a levegőbe és még a nyelvét is volt mersze nyújtogatni, mielőtt elszállt volna, vissza a többiek felé.
- Ott rohadsz meg!
Kiáltottam el magam csalódottan. Az égett dögökből áradó füst már kezdte a torkomat csípni és a szememet irritálni, így a sálamat az arcom elé húztam, hogy legalább az valamilyen szinten megszűrje az ártalmas párolgást. Aztán megfordultam és megláttam őt, ahogy ott áll, a többiekkel együtt. A harc véget ért. Most a szívek csatája jön. A mellkasom fájdalmasan szorult össze, ahogy a tökéletes alakot bámultam. Az arcot, amely képes volt haragudni, képes volt ítélkezni, de egyben szeretni és mosolyogni is. A szemeket, amelyek ugyanolyan könnyen borulnak lángba a dühtől, mint az érzékiségtől. A kecses alakot, amely szorosan fonódhat a self köré, védelmezően és szeretően...s amely ugyanúgy képes kioltani az életet. Minden más eltűnt...csak az ösvény létezett, amely hozzá vezet. Nem láttam és nem hallottam semmit, csak vakon botorkáltam a fény felé, amit Ő jelentett. Nem hittem volna, hogy egyszer valaha is valakit közel engedek hozzá, s főleg nem ilyen hamar. Miért pont Ő? És hogyan? A kérdések nem számítottak. Már ott voltam előtte és szégyenlősen néztem fel rá, várakozóan.
- Örülök, hogy újra találkozunk, Ada. Bár valamivel jobb körülményeket képzeltem el a viszont látásra...
Elvesztem azokban a szemekben. Aztán éreztem, hogy a torkomat mardossa nem csak a...sóvárgás? A vágy? Azok a furcsa érzelmek, amiket csak az Ő közelében érzek? Nem tudtam őket teljesen leírni...de emellett a füst is. Észhez tértem. Még nem menekültünk meg.
- De egyelőre tipli van innen kifelé gyerekek, várjuk meg, míg elszáll a füst.
Ekkor jelent meg Dracon is, aki játékosan csóválta a farkát és Ada-t szagolgatta. Ajjaj, ez még neki fog támadni! Ha választanom kell kettejük között, akkor Dracit fogom lecsapni a fenébe. Nem engedem, hogy rátámadjon, vagy bármi mást tegyen ellene, mint ahogy az előző nőkkel tette. Azonban legnagyobb megdöbbenésemre a picikém felszállt és szinte körül rajongta a nefilimet. Öhmm....mi a franc?
- Úgy látszik, megkedvelt téged...
Többet nem tudtam mondani meglepettségemben. Körbenéztem. Mindenki már összeszedte magát a harc után és készen állt arra, hogy...kimenjenek, vagy vitatkozzanak. Én az utóbbira tippelnék. Túl sok ellentétes cél és gondolkodás mód. Ez tipikusan az a helyzet, ahol senki se találja majd meg a közös nevezőt. Csak fél füllel hallgattam a többieket, nem tudott érdekelni, hogy ki mivel van elfoglalva. Ismeretlenek. Idegenek. Jelentéktelen alakok. Kényszerű szövetségesek, akik ugyanolyan egymás ellen fordulnak, mint a közös ellenség ellen. Nem jelentettek számomra semmit és nem is akartam túlságosan hosszú időt a közelükben tölteni. Túl sok kétlábú volt egy helyen az én ízlésemnek és legszívesebben sikítva rohantam volna ki innen.
- Úgy látom, a kis mitugrász a szárnyasokra gerjed...
Ha most nem lettem volna mással elfoglalva, a barátságos nevetés ellenére is a nőhöz léptem volna és leszakítom az arcáról a bőrt. Senki se beszél így Draconról, csak én egyedül. Aztán folytatja tovább.
- Jut is eszembe, Ti kik is vagytok egész pontosan...vagy ami jobban érdekelne, honnan tudjátok, mifélék ezek a dögök.
Nem éreztem késztetést arra, hogy válaszoljak neki. Ahogy Ada se válaszol nekem, mással van elfoglalva. Az arcom elkomorul egy kicsit, csalódottság ül ki rajta, amit a sál szerencsére takar. Nem így képzeltem el a találkozásunkat. Lehet, hogy csak én idealizáltam magamban azokat a dolgokat, amik közöttünk történtek? A vállam megrogyott és elfordultam tőle, hogy valami mást találjak, ami elvonja a figyelmemet. Ada válaszol valami fel tett kérdésre, amit én nem hallottam, csak Eva-t hallom már, aki viszont a nőnek válaszol.
- A báró megbízásából jöttünk. Úgy tudjuk, egy kultista műve ez, mélységi vérrel kísérletezett. De jobb lenne menni, fene tudja, mi van ebben a füstben.
Az én figyelmemet ekkor már a térdeplő kardos alak vonja magára, aki szemmel láthatólag rosszul van. Megsérült volna? Olyan, mint ha mély álomból ébredt volna és a páncélos alak lép oda hozzá. Körülöttük pár halott farkas teteme. Nem éppen egy szívmelengető látvány, de az életem során találkoztam már ennél szörnyűbb látvánnyal is, azt meg nem adom senkinek a tudtára, hogy mennyire megrázott az, hogy farkasokat voltunk kénytelenek ölni, akiknek az egyetlen hibájuk az volt, hogy engedték magukat elfogni, hogy valami őrült kísérletezhessen velük. Ők nem tehettek erről....A lovagnő kérdez valamit a zsoldostól. Érdekel ez engem egyáltalán? Felsegíti őt. Jól van, nem látszik rajta sérülés jele. Csak elfáradt...vagy ami mondjuk szánalmas lenne, hogy rosszul lett a vér látványától. Aki nem bírja a vért, az ne adja a harc útjára a fejét. Fintorgok a sál alatt, ahogy szúrós, ítélkező tekintettel méregetem a párost.
- Ha ez mélységi vér, akkor mélységit lélegezzük be...szerintem se kéne itt maradni.
Ezt már az az alak mondja, aki a mágus-szerű alakkal érkezett. Felé fordulok. Na igen, ez is benne lehet a pakliban, bár valószínűleg inkább csak az égett szőr és hús szagát érezzük és az soha sem kellemes egy élmény. De inkább távolabb húzódok mindenkitől és csendesen szemlélem az eseményeket. Mindenki beszél, mindenki aggódik, mindenki saját magával van elfoglalva. Hova keveredtem én?!
- A kultista idelenn él? -teszi fel a kérdést a fajtársam. - Ha nincs több belőlük, akkor menjünk ki. Esetlen megkereshetnénk ezt a Kultistát.
~ Szerinted mit érnél Te egy kultista ellen? Vagy itt mindenki? Nekünk szerencsénk volt, hogy akkor kaptuk el, amikor nem számított rá és nem is volt esélye védekezni, meg mert csak egy rohadt szobatudós volt. De ha az igaziakkal találkoznál, a gatyádat összepiszkítva menekülnél...Itt mindenki olyan öntelt, hogy az valami csodálatos.~
- Ez jó ötlet. Kedvem lenne társalogni vele...
~ Nesze neked, még egy őrült. Itt mindenki totál hülye?!~
- Meghalt!
Ez már Eva volt, aki az előre kitalált sztorihoz tartotta magát. Hagytam, hadd beszélje ki magát, végül is, neki valószínűleg jobb a beszélőkéje, mint nekem és én ha egyszer belelendülnék, mindenkit elküldenék a vérbe, és valószínűleg sok új ellenséget szereznék magamnak. A többiek iránt érzett szánalommal vegyült megvetésem csak egyre erősödött. Nem tesz jót nekem a bezártság, mondtam már? És Shea is ott dorbézolt a fejemben, néha hangos kacajokkal "szórakoztatva" engem. Legalább nem pofázott, ez is egy jó dolog, csak éppenséggel folyton negatív érzelmekkel bombázta az agyam. Mit akar ezzel elérni?
- Szökni akart és a báró emberei megölték, csak ennyit árult el. De mi csak felbérelt zsoldosok vagyunk erre a munkára, amit úgy néz ki, elvégeztünk. A bári megtett mindent, hogy megmentse a jó lakosait.
~ Óh, az biztos...főleg hogy lószart se tudott arról, hogy mi folyik itt. Felőle az egész falu kinyiffanhatna...~
- Megtett mindent? -hördült fel a lovagnő. Király, még csak ez hiányzott.... - Látta, mint csámcsogtak azok a dögök? Maga szerint ez megmentette a lakosokat?
- Láttam és mi köze ennek a báróhoz? Jöttünk, hogy megöljük őket, ahogy mondtam és ez igenis megmentette a lakosokat, vagy nem így látja?
~ Baszki,lovag lány, te totál meg vagy zakkanva? Szerinted ki a faszom látta előre azt, hogy itt mi fog történni? Kivételesen a báró most ebben ártatlan, de te úgy vádlod őt, mint ha tudott volna erről. Akkor Ti se mentettétek meg a lakosokat, te eszement nőszemély, hisz végül is.... szerinted min csámcsogtak azok a dögök? Óh, de magas erkölcsi piedesztálról nézed a helyzetet. A gáz az, hogy elég omladozó a szerkezet és az egész alapjában véve hamis...Képmutató.~
- Egész pontosan hol bujkált ez a kultista? Hol kutakodott, hogy egész idáig senki sem vette észre?
- Emberek...akármit is akarunk tenni, tegyük gyorsan. Nem hiszem, hogy jót tesz nekünk, ha itt állunk a füstben. Ha tovább akarunk menni, legalább essünk túl rajta gyorsan.
~ Legalább valaki a fejét is használja és nem csak vádaskodik és kíváncsiskodik.~
Azonban ez az egész helyzet kezd egyre jobban felbaszni engem idegileg. Érzem, ahogy sötét gondolatok cikáznak a fejemben és alig bírom vissza tartani a dühömet. Itt mindenki teljesen meg van hülyülve, tisztelet a kivételnek. Arcomon vicsorral fordulok a lovagnő felé, aki a hülye keresztény egyházat képviseli itt. Álnok, képmutató bagázs az egész, és nagyon nem lopták eddig se a szívembe magukat, a kislány pedig nem nagyon lendített az ügyükön.
- Jól van, folytassátok így a veszekedést. Valaki álljon már a füst kellős közepébe, kíváncsi vagyok az élettani hatásaira.
Vágom közbe. Remélhetőleg belehalnak. Bár egy kis bűztől még senkinek sem esett baja, kivéve a gyengélkedő zsoldosnak. Hihetetlen, én is hülye lettem és beszálltam az értelmetlen vitába. Akkor most én is ugyanolyan szánalmas vagyok, mint ezek itt? Hosszan szívtam be a levegőt, majd lassan engedtem ki, hátha megnyugszok tőle. Fals próbálkozás. A fejem lüktetett, Shea csesztetett és itt mindenki teljesen el van vakulva magától...
- Nem a báró idézte ide ezeket a szörnyeket, neki tudomása sem volt az egészről. Őt is ugyanúgy megvezették, ahogy itt mindenkit. Ha kopogtatni akartok az ügyeletes rossz fiúnál, keressétek meg a Hoshekh névre keresztelt Mélységit, biztosan szívesen lát titeket...
S hogy még jobban magamra vonjam a figyelmet, megkerestem a biztos pontot a lelkemben, amit semmi sem torzíthatott el, ahol a Hold ereje száguldozott bennem. Becsuktam a szemem, aztán egy pillanatra minden sötétbe borult. Mire visszatértek a fények, a szememben vad tűz égett. Ideje észt verni ezekbe a barmokba...
- Mint mondtam, kint beszéljük meg a dolgokat. A farkasok már nem mennek innen sehova, de Mi sem fogunk, ha tovább álldogálunk itt.
~ Alapozzunk a félelmükre....azzal talán elérek valamit. Ha nem, itt hagyok mindenkit a fenébe, aztán tegyék azt, amit akarnak. Engem nem érdekel már ez az egész...~
- Te aztán tudod, hogy vond magadra a figyelmet...-szakította meg merengésemet a nő, aki eddig is nagyon pedálozott, hogy magára vonja a figyelmemet, de aztán elindul kifelé, a többiek pedig követik őt. Úgy látszik, hogy végre valahára mindenki elhúzza innen a sejhaját.
- Én egyébként a Mélységi miatt aggódnék, nem a halott kultista miatt, mert ha a vérét használták, itt kell lennie a közelben.
~ Nem, nincs itt a közelben. Távolról irányítja a dolgot a halandó csicskásain keresztül. De miért? Ez itt a kérdés? Miért nem lép személyesen közbe? Nem tud vagy nem mer? Mennyire korlátoltak az ilyen lények képességei? Mennyi harcos kell ahhoz, hogy kinyírjanak egyet? Mi az, amitől félsz Hószex?~
- Nem. Nem mentett meg senkit.-tekintetemet a makacs nő felé fordítom. Ez nem tudja befogni a száját?!- Ide küldte magukat feltakarítani, az lehet. Honnan tudta a kegyelmes báró úr, hogy mi fogja önöket itt várni, mit kell megölni, mikor alig egy órája támadtak rá az első falusiakra?
~ Baszki, mondtuk mi azt, hogy tudta, hogy mi támadt rájuk? Csak annyit mondtunk, hogy a falu védelmére küldött minket...mondjuk megvédeni őket a szabadúszó barmoktól, akik szintúgy az aranyat akarják maguknak? Akkor vált sietőssé a dolgunk, amikor megtudtuk, hogy mit tett a kultista...legalábbis a "hivatalos" verzió szerint. Nagyon nem tetszik nekem ez a pöffeszkedő nőszemély. Ada, kinek a társaságába keveredtél?~
Még folytatná a szövegelését, az látszik rajta, de csak idegesen dobbant és megy a többiek után. Mivel nagyjából már mindenki kiindult, én is utánuk megyek. Majd később visszajövök ide egyedül, hogy körbe nézzek. Addig is, jó lenne már friss levegőt szívni, mert ez már kezd irritáló lenni. A társaság azonban csak még irritálóbb. Meg kell szabadulnom tőlük minél előbb. De előtte még remélhetőleg lesz időm beszélni Ada-val, aki egyrészt ignorált, másrészt néha elkaptam a pillantását, de nem tudtam belőle kiolvasni semmit sem. Vajon most mit gondolhat rólam?
Kezdőlap
Keresés
Regisztráció
Belépés
