Theo Wagner

. . .
. .
.

Na szóval... *tenyérdörzsölés*

Theo barátunk egy kaland során elhalálozik, de feltámad valami rejrélyes módon. Gondolom már rájöttél: tudásdémonként. Apró extraként megtudja, ki is volt előző életében. Hogy történt ez, hogyan éli meg a karakter és miként folytatja kalandjait?

-Fiú! – nyitom fel szemeimet egy kétségbeesett halk hangra.
Ahogy felkelek, egy fehér világban találom magamat. Leporolom a ruhámat, de nem tudom, hogy mégis miért, hiszen nem véltem felfedezni semmi port vagy koszt rajta. Talán a berögzült reflexeknek tudható be ez az egész. Ahogy előre nézek, kicsit homályosan, de látok egy kaput. Egy díszes arany kaput, mely nyitva áll előttem. Netalántán ez a vég? Elindulok előre, mely egy darabig jól is halad, de egy rövid távolság megtétele után, a lépteim elnehezülnek. A haladás egyre nehezebb, és egy lánc csörgését kezdem el hallani, mely éles fémes hangjával tölti meg ezt a tiszta világot. A csörgésről, nem veszek tudomást mindaddig, ameddig már csak az utolsó léptemet tudom megtenni, majd mintha a lábaim a földbe gyökereztek volna. Nem bírok lépni. De mégis miért? Ahogy a földre nézek, saját lábaimon kívül semmit nem látok, ami nehezíthetné a tovább haladást.

- THEO! – hírtelen újra megszólal ez a hang, bár már hangosabban, mint azelőtt. Ez a kétségbeesett kiáltás, mélyen a szívemig hasít. A bokámon egy régi rozsdás bilincs jelenik meg, melytől kiindulva a lánc a fémes éles hangjával csörögve szemenként jelenik meg, mint valami hullám, majd ugyanígy el is tűnik újra. Mégis mi lehet ez? Mi ez a lánc ami visszafog? Próbálom kitalálni hogy mégis mi nem enged örök nyugovóra térni, de hiába.

- Mégis miért nem hallgattál rám! - ahogy próbálok erőlködni az előre jutásban, újra a hangot hallom, ekkor már erősebben. A lánc újra elkezd a bokámtól irányulva manifesztálódni, de már nem tűnik el.
Követem a szemeimmel, és keresem a végét. A fémes csörgés közepette, nem akar vége lenni. Minta a mögöttem lévő végtelenségbe menne ez a lánc, melynek nem is lenne vége. Ahogy figyelem a láncot, akaratlanul is visszafordulok a kapu irányába, mely már csukva áll. Előtte egy érdekes figura int, majd meghajol és hátat fordít. Mégis mit jelenthet ez? Újra a hangot hallom, de már nem vagyok képes kivenni mit is mondhat. Az elmém zavaros, és a fehér világ is mintha lassan elkezdene összeomlani, összefolyni.
Egy csattanást hallok, és a lánc csörgése hirtelen megáll, a folyamatosság pedig megszűnik. Pár pillanat után, újra a csörgést hallok, de most a végtelen messzeségből hallom közeledni. Ahogy közeledik a hang, egyszer csak látom, hogy a fehér föld, amin állok, szemenként nyeli el a láncot mely engem fogva tart

Ahogy a lánc egyre közelebb bukik a fehér talaj alá, úgy egyre gyorsabban tűnik el, mintha csak egy ember lendületet venne, vagy a lánc súlya húzná lefele a szemeket, ezzel egyre jobban felgyorsulva.
Ahogy egyre közelebb ér, úgy elkezdek félni és azon agyalni, hogy mégis mi fog történni velem, ha a lánc elér hozzám. De mire ezt végig gondoltam, a lánc eszeveszett sebességgel kezdett haladni felém. Ahogy az utolsó méterek után elért hozzám, egy óriási rántást éreztem, majd elnyelt a fehér világ földje. Zuhanni kezdtem, a lánc pedig óriási erővel és sebességgel rántott lefele. A világ körülöttem összefolyt a zuhanás közben, majd láttam, ahogy közeledik a talaj. Az utolsó pillanataimban azon kezdtem el agyalni, hogy netalántán ez a vég, netalántán innen a pokolig fog rántani ez a lánc?
De hirtelen becsapódtam a földbe, ami érzésileg inkább volt egy nagy huppanás mikor az ember az ágyba dől, vagy még inkább mikor az ember alvás közben hirtelen a zuhanás érzetét érzi.
Ahogy hírtelen zuhanás érzete elért, megriadtam. Ebben a pillanatba, hirtelen nagy levegővel, majd az után kapkodva, szemeim tágra nyíltak és felültem.
Ébredésem után, egy kis kőember szerűség állt mellettem, mély kéken izzó szemekkel, mintha csak sírt volna.
- T-t-theo te m-mégis hogy? – Mondta a parányi gólem, hangja akadozott, mint amikor valaki sírás után próbál beszélni.
- Te mégis ki vagy? – kérdezem tőle értetlenkedve, miközben a körülöttem betöredezett talajon ültem. De nem vártam meg a válaszát, mivel ez után már jött is a következő kérdésem. – Mégis ki az a Theo?  -
Ezen kérdéseimre, mintha a kis gólemben valami összetört volna. Ahogy néztem rá, úgy nézett ő is felfele. De a bánat maga, a rideg kőtesten keresztül is éreztetni tudta magát.
- Netalántán én lennék Theo? – kérdeztem tőle, melyre csak egy szipogós bólogatást kaptam válaszul.
Ahogy jobban észbe kaptam, úgy elkezdtem felmérni a helyet ahol ébredtem. Mégis miféle hely ez? Valami barlang netalántán alagút bejárata elött lehettünk, mely körül kemény harc nyomait véltem felfedezni. Robbanások, csapások nyomait, a testem alatt a föld pedig vérben, és mocsokban úszott mely vér az alattam tátongó gödörben összegyűlt.
- Mégis ki vagy te és mi történt itt? – Kérdezem a kis gólemet újra, ugyanazzal a kérdéssel, csak kicsit kibővítve a válaszlehetőségeket. Majd figyeltem, hogy a szipogós gólem mégis mit válaszol nekem.
- Én-én Sariel vagyok nem emlékszel? És ez az a hely… az a hely,… ahol te meghaltál. –  Válaszolja nekem körbenézve a romhalmazon, ami körbevett engem. Kicsit szipogva, és akadósan, de már sokkalta nyugodtabban és egybefüggően adta a válaszát, mint legelőször.
- Nem, nem emlékszem hogy te mégis ki vagy, de ne aggódj kicsi gólem, minél több kérdésemre válaszolsz, annál jobban fogom tudni. De legalább világos hogy miért ülök egy nagy vértócsában.
Ahogy ezt kimondom, felállok majd a körülbelül két méter széles kráter széléhez állok. A vérem már néhol alvadt, de még nem teljesen. A hátam közepétől, és az övemtől terjedő nagy foltból csorog le a vér a nadrágom szárán keresztül a cípőmig eláztatva azt. A vér az éjszakai égbolton trónoló telihold fényében meg meg csillan, kis vér pocsolya frissebb részei, pedig teljes pompájában verik vissza az égbolt tükörképét, egy erős vöröses árnyalatba burkolva azt.
A kis gólem csak nézte, ahogy a vércseppek futkoznak végig a nadrágomon, vagy éppen az ingem széléről csöppennek le a földre.
- Sariel. – Szólok a kis gólem felé, nyugodt hangvétellel, melyre a kis gólem felszegi a tekintetét, majd rám néz. – Érdekelne, hogy mégis milyen életet élt ez a Theo, vagy mégis ki lehetett, és mit csinált. –
- Úgy gondolom, ha ennyire aggódtál miatta, akkor jól ismerhetted. Ezért szeretném a te segítségedet kérni ez ügyben. – Kérdezem tőle, miközben elkezdem az éjszakai holdat nézni, mely fénye beragyogja a harc maradványait, és a közeli földeket és erdőket.
Visszanézek rá, kicsit közelebb lépek. Lenyúlok, tenyeremet kitárva a kis gólem felé, majd kérdem tőle. – Akkor hát benne vagy Sariel? – majd mosolygok rá és várom a válaszát.
A kis gólem bólintva egyet belemászik a tenyerembe, majd lassan odaemelem a vállamhoz, hogy felülhessen. Ahogy odaemeltem a kezemet, jobban szemügyre vett jobb kezem éjfeketébe burkolózott. A kezemen valami fekete sárkánypikkely szerű dolog volt. Erre fel gyorsan megnéztem a ballt is, de azon nem volt semmi. ~ Ezzel majd foglalkozom máskor ~ gondoltam magamban, majd a kis gólemre néztem. – Akkor indulhatunk? – kérdeztem.
Ő csak bólintott, majd megindultunk az új életem új kalandjainak irányába.
Az úton egy darabig szótlanul haladtunk, de egy idő után Sariel megnyílt. Elmondott minden lényeges információt amit tudni akartam, talán még többet is. A kis gólem, már már kiöntötte a szívét a vállamon.
Ha jól raktam össze, én egy arkán mágus vagyok, aki egy kis faluban született, és egy éppen ott élő Felix Schmidtől tanulta az arkán mágiát, az ősi romok felfedezését, írásuk értelmezését, és az utazások alapjait. Huszonhárom éves vagyok, szóval ennyi idősen is haltam meg. Fiatalkoromban történt egy baleset, és ez a pálca képes a varázslataim mágiájának egy részét elnyelni. Bejártam egész Veróniát, és a személyiségem egy kíváncsi rendíthetetlen kotnyeles mágustanonc. A szüleim meghaltak ugyanakkor, mint a tanítóm.
Ez nem is egy olyan rossz alap. Ennél rosszabbal is kezdhettem volna. A lényeg hogy előéletemben már jártas voltam a mágiában, szóval most sem kell, hogy nehezemre essen megtanulni. De még mindig kíváncsian aggaszt, hogy a fiú mégis milyen ok miatt kockáztathatta az életét, ami miatt képes volt meghalni.
A lényeg, hogy a fontosabb dolgokat megtudtam, az érdekeseket, pedig sajnos még halasztanom kell. A kép össze állt, most már csak valami kevésbé véres göncökre van szükségem, hogy többet kideríthessek erről a fontos dologról.

Gratulálok az első helyzetedhez. Érkezhet az új feladat!

Theo életének alapköve volt Felix létezése, ő tanította a karaktert mágiára, ő mutatta meg neki az első lépéseket egy misztikus világ irányába. Feltételezzük hát azt most egy pillanatra, hogy sosem létezett, ám a dolgot maguk mentén folytak tovább. Mutasd meg nekem azt, hogy milyen is lett volna a falut elpusztító csata úgy, hogy Theo is ott van az ezen a síkon lévő verziójában (Például parasztként, ki a családját védelmezi, esetleg az egyik oldalon harcoló katona ként. A lehetőségek tárháza védtelen, ezt te találd ki!) Hajrá!

A mai nap is ugyanúgy kezdődött, mint szokott. Segítettem a szüleimnek a földeken, megetettem az állatokat, majd elvégeztem az egyéb teendőket. Amikor egy kis szabadidőm akadt a könyveket bújtam, amiket a piacon eladott termények, állatok, és egyéb termékek árának egy részéből vettem. Legnagyobb álmom mégis az volt, hogy a fővárosban tanulhassak. Ahhoz pedig pénz kellett. Elvállaltam minden munkát amit csak bírtam, kubikolástól kezdve a barackszedésig mindent.
Már jó ideje járok a faluházba, ahol egy kis könyvtár is üzemel. Ahogy olvasom a könyveket, úgy jelennek meg a képek a fejemben, és úgy mozognak mint a valóságban. Mintha csak életre kelne az olvasott szöveg a fejemben. Látom, ahogy lejátszódik a történet, a vadregényes tájakat  amelyeken a hős küzd szerelméért, vagy a véres tájat melyet a háború bűze, a hullák halmai, és a vér vörös köd erdeje leng be.
De kedvenceim még mindig a tudományos kötetek, enciklopédiák, és kódexek, melyek segítenek megismerni a múltat, és a világban fellelhető természeti csodákat, tájakat. Kedvenceim közé tartoznak még a biológiai kötetek is, melyek megmutatják, hogy hogyan épülnek fel egyes állatok, milyen tulajdonságokkal rendelkeznek, na de mégis a legfontosabb, hogy milyen sokszínű a világ élővilága.
Ha az emberek tudnák, hogy mégis milyen sok dolog van, a világban melyeket megismerhetnének, talán nem lennének annyira begyöpösödve. Az öregek csak a régi dolgokban hisznek, hogy ha imádkozunk, akkor isten meggyógyít mindenkit. Pedig az orvosságok azok, amik meggyógyítják őket. Na meg persze, ha az imádkozás nem használ, akkor isten is úgy akarta, hogy ő meghaljon. Micsoda vicc.
Amikor hazaérek, legtöbbször csak az vár, hogy minek bújom azt a sok könyvet, és miért nem inkább csinálok valami más „értelmes” dolgot. Persze ezt leginkább az öregek mondják, édesanyám leginkább csak bíztat, hogy végre lesz egy tanult ember a családban, és milyen büszke hogy ennyit tanulok, és hogy biztos sokra fogom ezzel vinni az életben.
De a tény az tény, egy paraszt család nem a gazdagságáról híres. A pénzt nekem kell előteremteni, hogy ott tanulhassak, és ajánlással meg  nem juthatok be sajnos, mert nincs ki beajánljon.
Egyik nap ugyanúgy a faluházban voltam, a könyveket bújtam, a környezetemre nem is figyelve, olvastam az izgalmasabbnál izgalmasabb tényeket, melyek a világ rejtélyeibe adtak betekintést.
Már éppen a legérdekesebb résznél tartottam, amikor hirtelen egy kéz csattant a vállamon. Hátra néztem, majd a falu elöljárója fogadott egy széles vigyorral az arcán.
- Fiú, lenne számodra egy ajánlatom. – Szólt hozzám, miközben vállamat elengedve elsétált a velem szembe lévő székhez majd leült, és aztán folytatta tovább. – Úgy hallottam nagy álmod, hogy tanulhass a főváros egyik híres neves iskolájában. Igaz ez? – Erre a mondatra szemeim tágra nyíltak, és mint a sírrabló szemei az ősi kincsek látványától, pupillám nagyra tágultak. Az elöljáró ettől a pillanattól a teljes figyelmemet élvezte.
- I-igen… nagy álmom válna valóra, hogyha ez sikerülhetne. – Makogtam neki vissza, mivel a kérdése igen meglepett. Vagy netalántán a remény sugara túlságosan fényesen lángolt fel bennem, abban a pillanatban. Paraszt gyerek voltam, de pillanatok alatt leesett miért is kérdezte.
- No hát akkor. Az ajánlat maga így szól. – Vettem egy nagy levegőt, kezeim izzadni kezdtek, és vártam az ajánlatot. – Az igazság az, hogy ennek a földnek a nemesét hamarosan egy kisgyermekkel áldja meg az isten. Ezért küldetett engem, hogy találjak embereket, kik megfelelőek lehetnek a jövőben a gyermek tanítására. A felállított kritériumoknak megfelelsz, fiatal vagy, és szorgalmas megvan benned a potenciál, hogy sokat érj el az életben.
- De-de én mégis hogy tudnám tanítani azt a gyereket? Nincsen tapasztalatom, se nem vagyok elég képzett ilyesmihez. – mondtam neki kételkedve önmagamba, hogy mégis egy ilyen paraszt gyerek mint én, mégis mire tudnám tanítani azt a gyereket, ha egyszer eléri a tanuláshoz alkalmas kort.
- Na de a lényeg még csak most következik. Ajánlással bejuthatsz a Karolusburg egyik nevesebb egyetemére. Ott megtanítanak neked mindent, amit csak kell. Eckerman az én kezembe adta a döntés jogát, szóval ha elfogadod ezt az ajánlatot, akkor holnap már egy hintóval mész is a fővárosba. – Mondta a már kissé összes hajú elöljáró, miközben bizakodóan tekintett az elötte ülő meglepődött fiúra
- Ezer örömmel! Persze elfogadom! – Vágtam rá hírtelen azon pillanatban, ahogy befejezte a mondatát. Ámbár a válaszom hírtelen érkezett, az elmém csak szépen lassan kezdte felfogni a körülötte történteket.
A beszélgetés végeztével hazafelé ballagtam, és az elmémben megszámlálhatatlan gondolat cikázott. Voltak gondolatok a jövőmről, a lehetőségeimről, és arról a temérdek tudásról, melyet ott halmohatok fel a fővárosban. Azok a hatalmas könyvtárak a megszámlálhatatlan könyvel, és a bennük rejlő tudással mind csak rám várnak.
Ahogy hazaértem, a vacsoránál beszámoltam a családnak hogy mi is történt velem. Mindenki nagyon megörült, hogy mi is történt velem, és hogy a jó isten meghallgatta az imákat, amiket az idősek, és édesanyám mondott el éjszakánként. Még hosszú órákon keresztül beszélgettünk, míg nem előjött a téma, az indulásom időpontjával kapcsolatban. Én bolond el is felejtettem megemlíteni. Részeletesen elmagyaráztam, hogy egy lovaskocsi fog várni engem a ház elött, az fog elvinni a fővárosba.
Másnap reggel már édesanyám nekilátott az útravaló készítésének. Apám fát vágott a kemencébe, majd anyám befűtötte megfelelő hőfokra, majd pogácsát kezdett sütni a hosszú útra, hogy az ő fia biza ne éhezzen az oda tartó úton. Éni még segítettem a maradék időmben a háznál, még megetettem az állatokat is.
Az ebéd, ünnepi ebéd volt. Anyám frissen sütött kenyeret, levágott egy kacsát, majd kacsasültet sütött. Sokat dolgozott vele, de pontosan ezért az odaadásáért, valami istenire sikerült. A szaftos puhára sült kacsa húsa, ás a rajta folyó zsírja, a frissen a kemencében sült kenyérrel, valami isteni volt. Abban a pillanatban úgy éreztük magunkat, mintha a nemesség egyik nagy étkezésén lettünk volna. A tálakat úgy kitunkoltuk a friss kenyérrel, hogy azokat az anyámnak szerintem nem is kellett elmosogatnia.
Majd eljött az idő. A nap már lemenő félben járt, és lovaskocsi érkezett a ház elé. Az elöljáró mellette állt, és rám várt. Én már a kész csomagommal, és anyám útravalójával felpakolva köszöntem el a családtól, anyám apám kezét erősen fogva pár könnyet hullajtott, hogy elmegyek, majd utamra engedtek.
A hintóban kedvenc regényemet olvastam, mire lóháton haladó katonák páncéljának fémes érces hangja zavart fel a könyv világából. Nagyjából a város láthatárán haladtunk, éppen amikor elhaladtak mellettünk.
- Már megint gyakorlatoznak… - sóhajtottam egy nagyot. – Ez már a héten a harmadik eset.-
Majd ahogy egy hét után levélben értesültem róla, ez volt az első, és az utolsó alkalom hogy elbúcsúzhattam tőlük.

Jól van, mint írtam neked chaten meg voltam elégedve a cuccal kifejezetten, szép munka volt, pláne, hogy a vége csattanósan lett megmutatva. Jól van. 

Jutalom tárgy: 

Név: A bölcs ember gyűjteménye
Típus: Passzív
Leírás: Felix komoly varázsló volt, akinek jelentős könyvgyűjteménye akadt otthonában különböző mágiával foglalkozó témákban. Ezeknek a végtelen olvasgatása miatt Theo könnyebben tanul varázslatokat. Minden megtanult varázsképesség (Vagyis olyasmi ami máguskasztból adódó vagy mágiával kapcsolatos /Ergo a kasztfüggetlenek közül például a mágiaérzékelés. Ha felveszed másodlagosnak a lovagot, annak fizikai képességeire nem használható./) ára 10%-al olcsóbb. (Ergo ha 3000 váltó lenne, mindössze 2700 váltóért megvásárolhatod.) 

Új helyzet: 

Mutasd meg kérlek nekem 10-es szinten hogy nézne ki Theo, ha nem lenne semmilyen nerf vagy hasonló ami visszafog téged. (Azaz adminok nélküli elképzelésed szerint mikre lenne képes és hogyan?)