Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 55

[Vámpír frakció külkdetés] Az éjszaka szárnyai

Hétf. Szept. 02, 2019 7:13 pm by Hannes von Rotmantel

A partvidéki vámpírcsaládok ostrom alatt állnak. Hoshek elfajzott katonái elfoglalták a …

Comments: 9

Küldetés: A ház padlója recseg

Szomb. Szept. 14, 2019 8:15 pm by Sötét Apostol

A ház padlója recseg


[Küldetés - 821. Nyár]"Ne legyenek más isteneid..." - Page 3 …

Comments: 4


You are not connected. Please login or register

[Küldetés - 821. Nyár]"Ne legyenek más isteneid..."

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Go down  Üzenet [3 / 5 oldal]

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
A feszültség még mindig ott rezeg benne, ám egyre inkább úgy tűnik, hogy sikerül bejutniuk a bányába, hála az égnek... és az itt levő személyeknek, hogy nem akadékoskodtak többet a kelleténél. Leo mondjuk annyira nem örül a dolognak - a mondat, melyet alkalmaz, hogy ezt kifejezezze, kísértetiesen ismerős a sötételf számára -, azonban most nem igazán az a lényeg, hogy ő minek örül. Ugyanis Damien annak nem örülne nagyon, ha kihallgatásra vinnék őket.
Nem mintha a zárt, sötét helyek, melyekből véletlenül sem volt kicsit túl sok a közelmúltban, annyira a szíve csücske volnának, de ha egyszer van egy cél, akkor oda kellene eljutni. Nem letartóztattatni magukat közben.
A nefilimlány naiv kedvessége egy kis vigaszt csempész a siralmas helyzetbe. Visszamosolyog rá, kissé kényszeredetten, ám ennek sokkal inkább a körülmények az oka, semmint a leányzó személye.
- Üdv, kisasszony. Örülök, hogy látok ismerős arcokat is...
Már úgy tűnik, minden szépen alakul, amikor a csapatban feltűnnek olyan ismerős arcok is, amelyekkel kapcsolatban már több a komplikáció.... A rövid hajú lány a szellemjárta városból - nem probléma. Sokkalta nagyobb probléma viszont a sötét bőrű, furcsa, világos mintákkal teletűzdelt testű, sötételfnek kinéző, de nem az, nagyon nem az - démon.
Mi a jó eget keres ez itt?!
- Azt a démont mégis miért hozták le ide szabadlábon? - kérdi, érezhetően lesújtó tekintetet lövellve az említett lényen. Mina mindig megsérül, amikor ez az átokfajzat jelen van? Még ha nem is ő okozza.
A lány azonban lassan ébredezik. Hála az égnek, az után sem kell már a szárnyas ficsúr karjaiban lennie.
Nem tudja pontosan, miért nevezi gondolatban szárnyas ficsúrnak. Talán csak a tény miatt, hogy fogott egy ájult nőt és azonnal kisajátította.

Mina lassan kezdi egyre erősebben érezni, hogy fáj a feje. Ez egyrészt azt jelenti, hogy él és létezik, másrészt azt, hogy valami nagyon nincs rendjén. A világ ritmikusan mozog alatta-körülötte-felette... vagy ő mozog a világhoz képest? Meleget érez, majd lassan rájön, hogy karok között van. Cipelik, mint a gyerekeket szokták. Furcsa, idegen illat veszi körül. Kedve támadna pihengetni még és nem kinyitni a szemét. Egy ideig nem is teszi, mert fél, hogy ha még látna is, a mozgó, gyorsan elsuhanó világ még jobban megfájdítaná a fejét.
Egy pontra koncentrálódik a fájdalom, ám onnan eléggé szétterjed. Ismerős. Túlzottan ismerős. Az a fekete, magát hercegnek ismerő démon is okozott neki ehhez hasonlót.
Egy pillanatra azt hiszi, még mindig ott van, a fojtogató karok között, így hirtelen szív be egy adag levegőt és gyorsan nyitja ki a szemét, rémülten, kissé megrándulva.
Meglepetésére szárnyakat lát. Hát, ezek biztosan nem a démonéi, neki szárnyai nem voltak. Sokkal inkább tartozhatnak angyalféléhez. De hova a csudába viszi őt egy nefilimférfi, a karjaiban, és miért?
- El...nézést, hol vagyunk pontosan? Illetve hova megyünk? - néz körbe kábán, ismerős arcokat keresve. Damien fellélegzik, hogy a lány végre jól van, bár láthatóan nincs teljesen képben azzal, hogy mi történt.
- Mina! Jól vagy? Valaki tudna adni egy kis vizet?
Vizet? Neki? Az vajon elmúlsztja a fejfájását?
Hideg van... hol lehetnek? Felismer néhány arcot, de nem igazán érti, hogyan kerülhettek mind egy helyre. Majd egyre sötétebb lesz és nyirkosabb. Ruhái azonban védelmezik, benn tartják a hőt.
Ha kap ilyesmit, természetesen elfogyasztja, azonban kezd kissé kényelmetlenné válni, hogy egy ismeretlen cipeli. Így amint elég erőt összeszed ahhoz, hogy újabb szavakat formáljon és bízik is magában, hogy képes lábon állni és hasonlók, fölfelé néz a férfira ismét, aki hozta.
- Köszönöm, most már azt hiszem, menni fog... menni. Kit tisztelhetek önben?
Aztán ahogy körbetekint, rögtön megakad a szeme valamin. Az írás, amelyet annyi éven át tanulmányozott!
- Várjunk, miért vannak itt héber feliratok? Hol vagyunk?
- Egy bányában. Ennél többet nem tudhatni biztosra.
Nefilimek... héber írás... sötét, nyirkos hely, feltehetően valahol a föld alatt. Bánya. Hát...
- Oh ne... megint? - Ennyi fakad csak ki a gondolatmenetéből, mely valahogy így folytatódik fejben: ...azok a nyavalyás bukott angyalok, hát mennyi van már belőlük és miért kell állandóan összefutnom velük, ráadásul most úgy indulok neki az egésznek, hogy valaki alaposan fejbevágott?!
Azonban a kíváncsiság nagy erő, ezért meg is próbál feltápászkodni, melyben Damien biztosan segít neki, hogyha a nefilim férfi esetleg szintén ilyesmit óhajt, akkor nem tiltakozik, részint gyengeségéből kifolyólag, részint mert nincs oka tiltakozni, majd az obeliszkhez vonul és ráveti szemét az írásra. Előtte azonban még köszön Naelának.
- Nahát... sokan összegyűltünk itt. Bocsánat, kissé még nem vagyok magamnál, de azt hiszem, el tudom olvasni.
Meg kell ugyan kicsit erőltetnie agytekervényeit, hogy értelmezni tudja az elég ritkán olvasott szöveget, ám azért csak sikerül. Naela pedig rögtön figyelmeztetően néz rá. Ismeri ezt a tekintetet. Ám miért? Ha úgyis figyelmeztetik a többieket, miért ne lehetne nekik elárulni mindent, amit megfejtettek?
Utána ő is a falak felé fordul, majd halkan megkérdi a nefilimlányt:
- Van valami terved?


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
Követve az öreget, igyekeztem karnyújtáson belül maradni tőle, ha bármi megtámadna engem, magam elé tudjam rántani, de szerencséjére nem kellett, hogy sor kerüljön ilyesfajta szerencsétlenségre. Hallgattam a meséjét, miközben egyre mélyebbre hatoltunk a kivilágítatlan alagutakban. Egyetlen fényforrásunk a fáklyák voltak, ám a lángok folyamatos derengése sem volt elég ahhoz, hogy messzire lássunk a sötétben. Út közben, hátranézve, észrevettem, hogy a Nefilim férfi cipel valakit. Valaki igen ismerőset. Elegáns ruha, fakó bőr, finom vonások. Beletelt pár percbe, mire felismertem Wilhelminát, és utána már értettem, honnan is volt ennyire ismerős a harmadik sötét tünde a csapatunkban.
- Drágakövek. – ismételtem magamban halkan, majd végignéztem öltözékemen és realizáltam, mennyire szegényesnek is tűnhetek mások szemében. Nem voltam elégedett, így magamban elhatároztam, hogy szerezni fogok néhány ékszert. Egy úri hölgynek úgy is kell kinéznie, mint egy úri hölgy.
Mikor végre beértünk a fehér falak közé, elfogott az izgalom. Közeledtünk a jövendőbeli szolgám felé. Éreztem, ahogy a szívem kalapálni kezd és arcom kipirosodik. Csak nagy nehezen tudtam megállni, hogy ne is mosolyogjak. A terembe beérve az első dolog, ami feltűnt, a sok írás volt a falon. Ismeretlen nyelv, ám mintha úgy hallottam volna, hogy héber. Nem mintha tudtam volna, milyen faj is lenne az a héber, de úgy gondoltam, jó lesz észben tartani. A következő, ami azonnal feltűnt, az a terem közepén tornyosuló hatalmas kő, tele a héber kriksz-krakszokkal. Az első adandó alkalommal odasétáltam és tenyeremmel végigsimítottam rajta, kicsit megnyomva, hogy nem borul e el. Megkerülgettem, majd úgy döntöttem benézek a jobb oldali sötét helyiségbe. Elképzelhető, hogy egyedül veszélyes, de az izgalom és a türelmetlenség arra ösztönzött, ne várjak másra, és a csapdákra emlékeztető lány szavait is figyelmen kívül hagytam. Fáklyámat előre tartva óvatosan megindultam a sötét szobába

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Nem fogok vitatkozni egy nefilimmel, ha azt mondja, hogy szerinte megállítjuk majd Vyrath-ot, bár mivel nem tudja, hogy egy démonnal áll szemben – sohasem kérdeztem meg egyiküket sem, hogy érzékelik-e egyáltalán őket, valahogy úgy mint mi egyháziak…., - ezért érheti még meglepetés.
Ám elvileg azért vagyunk itt az atyával, hogy felderítsük a bánya rejtélyét és a benne lévő gonoszt, így csak megrántom a vállam.
- Rendben.
Ezek után megvárom Johannes atyát és a saját lovagtársaimmal körbevéve indulok a többiek után. A nefilim lány és Susy az öreggel társalog az élen, őket követik a többiek, a másik félangyal, a még mindig alélt vámpírlánnyal, Mina-val a karjában, aki mellett természetesen ott a társa Damien is aggódó arccal. A csapatban van Vyrath és az idegen lány is, aki eddig eléggé tartotta a három lépés távolságot.
Én biccentek Damien felé, hiszen már többször is összefutottunk. Mikor meglátja azonban a szabadon mászkáló démont, látni, hogy ismeri és egy cseppet sem örül a viszontlátásnak.
- Nem így hoztuk, de szerintük – intettem a konvojunk eleje felé, - nem lesz baj és egy pár kézzel is többen leszünk. Ám én biztos vagyok benne, hogy bajt fog keverni, ezért rajta tartom a szemem. – mondtam a másik sötét elfnek.
A bánya elején nincs semmi szokatlan, olyan mint sok másik. Az öreg fáklyákat is szerez, így azoknak sem kell vakoskodniuk, akik nem látnak jól a sötétben..
Egyet kell értsek az öreggel, amikor megérintem a falban futó hideg anyagot, amiről nem nehéz kitalálni, hogy micsoda, tényleg értékes anyag és szívesen tennék szert rá, akár kisebb mennyiségben is. Nem csodálom, hogy a régi bányászok ragaszkodnak a helyhez és a látottak alapján van is még mit kiszedni.
Na, de itt van ez az átok!
Persze talán egyszerűbb lenne az egészet berobbantani, de biztos lenne valamilyen pénzéhes idióta, aki újból kiásná és akkor ott vagyunk, ahol voltunk.
Aztán már az angyalromokban járunk. Eltéveszteni sem lehet a fehér falakat. Ezek a fehér folyosók végül egy terembe vezetnek és telis tele van írással. Láttam már ilyeneket, megismerem, de sajnos csak egy-egy jelet ismerek fel belőlük, olvasni nem tudom, ám gondolom vannak közöttünk páran, akiknek ez nem okoz gondot. Nem csalódom mind a nefelim lány, mind a közben már úgy látszik magához tért Mina is elmerülten nézegeti az írásokat. Főleg a terem közepén lévő csúcsos obeliszken lévőket.
Még három járatot veszek észre azon kívül, ahol bejöttünk. Egy pont szemben van és látszik, hogy még tovább visz lefelé, a másik kettő azonban sötéten mered ránk.
Az idegen lány (Syele) elindul a jobboldali felé, annak ellenére, hogy a nefilim lány türelemre intett minket.
- Hé! Várj! – indulok utána, hogy megállítsam, hiszen ismerjük már a mélységiek csapdák iránti lelkesedését. – Magadat és minket is bajba sodorhatsz.

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Naela érintése kicsit megnyugszik, és elég erőt is merít, hogy végül leoldja a démon kezéről a kötelet.
Komolyan néz Jozef szemébe, miután riadtan távolabb lép tőle, és bólint. Persze hogy tudja mit csinál. Ez a furcsa, és egyértelműen ijesztő alak megígérte, hogy meg fogja védeni. Ellenben a sötételffel, aki egyházi, tehát biztosan az ellensége…
Félszegen, és még rémülten pillant Korachra, aztán meglátja Ericet… Nem, ez nem lehet… Ő miért van itt? Már-már megint pánikba esik, de úgy látszik tényleg betartja az igéretét a furcsa idegen, és éppen elég fedezéket biztosít neki azzal, hogy elé áll ahhoz, hogy biztonságban érezze magát kicsit eltűnve a tekintetek elől.
De azért közben hevesen bólogat, amikor szóba kerül, hogy induljanak. Minél előbb, mielőtt valaki más elviszi azt a szolgát, vagy valami történik vele…
Naela, Korach és a démon közelében igyekszik maradni, a lehető legtávolabb az egyháziaktól, ha lehet a tekintetüktől is, és úgy igyekszik a járatban befelé.
Nem igazán figyel az öreg szavaira, neki nem sokat mond a feketeacél, sem a drágakövek, de még a déracél sem. Azt tudja, hogy az acélból jó fegyvert csinálnak, a drágakövekkel pedig a nemes kisasszonyok szeretik ékesíteni magukat. A családi történet pedig nem olyan figyelemreméltó, vagy tragikus, hogy igazán szíven üsse. A romok már annál érdekesebben hangzanak, hiszen Armaros ha nem is sokat, de mesélt neki róluk. Az okkultisták említésére pedig egyenesen felkapja a fejét, és az öregre bámul. Itt okkultisták is vannak? Ugye nem… Az már túl sok lenne… Vagy mégis?
Ebből a veszedelmes gondolatspirálból kirántja a vibrálás, ami szinte mellbe vágja. Mágia. Rengeteg mágia. Az csak a szolga lehet! Tesz is egy bizonytalan lépést előre, de Naela figyelmeztetése megállítja. A nefilim lány ellépett mellőle, és az egyik feliratos oszlopot kezdi tanulmányozta Közben boldogan veszi tudomásul, hogy Mina is magához tért, és rámosolyog a kisasszonyra, de a gondolatai már vissza is térnek a mágia vibrálásához
Mivel a démon a legközelebbi, kicsit is megbízható alak, neki súgja oda - Ott és ott valami mágia van. Ott rengeteg! - mutat előbb a baloldali járatra, majd a lépcsőkre szemben. - Segí-ts megnéz-ni, kér-lek! - teszi hozzá, és elindul a lépcsők felé.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Vyrath

Vyrath
Kísértő
Kísértő
Úgy tűnt a köderdei szolga csak nem tudott ráülni a szájára, pedig igazán emlékezhetett volna hogyan járt az úrnője legutóbb. De úgy döntöttem nem hagyom neki, hogy a morgása legyen az utolsó szó, helyette csak hátat fordítva neki belebújtam a bőrvértembe, a hátamra akasztottam a pajzsom és a Balmungot a vállamnak támasztva utoljára megforgattam a holdezüst tőrt az ujjaim között, amit legutóbb az úrnőjétől vettem el.
- Kit látnak szemeim? Csak nem a szolga, aki képtelen megvédeni a vámpír grófnőt? Félsz talán, hogy megint kudarcot vallasz? - vigyorogtam tenyérbemászóan, miközben egy vállrándítással a lába elé dobtam a tőrt. - Ezt legutóbb nálam felejtettétek.
Kizárt dolognak tartottam, hogy bántani fog, bármennyire provokálom. Ahhoz túl mélyen volt a saját, ostoba moralitásában, az önkényesen megválasztott "jó" pedig legfeljebb lesajnálni engedte, bosszút állni nem. Végülis az nem "védelmezés", ami az egyetlen felmentő pontja volt a vámpírkisasszony fejében a gyilkosságnak, csupán kegyetlenség azért, hogy ő jobban érezze magát. Gyáva volt ő ahhoz, hogy rám támadjon ott és akkor.
Természetesen Jozef diakónus is csatlakozott a sipítozáshoz, de a két szárnyas nefilim néhány szóval térde kényszerítette. Önelégülten vigyorogtam rá, még biccentettem is egyet, aztán a dárdámat átvetve a két vállamon és a karomat átlógatva rajta becsatlakoztam újonnan lett megmentőm mellé.
Az öreg meséjét csak szemforgatva hallgattam - szinte szánalmas volt a parasztok mennyire ragaszkodtak nevetséges dolgokhoz, mint az otthon vagy a hagyomány. Mintha bizony a földet érdekelte volna, hogy milyen hűségesen művelik meg és laknak rajta - sejtettem, hogy inkább volt ez irigység. Azért nem akartak elmenni, mert nem akarták, hogy más húzzon hasznot a bányából.
Az alagút falában feltűnő, kékes derengés hidegebbé tette a levegőt, mint lennie kellett volna. Déracél. Érdekes egy dolog volt, szinte szívta magába a meleget és gyúrta varázserővé. Kár, hogy nem fehéren ragyogott, talán még tetszhetett is volna.
Aztán a kőből hirtelen márvány lett, éles és egyenes, mintha a holdat hozták volna ide. Szinte révületben simítottam végig a falakat, követve az érthetetlen jeleket, keresve a domborművek és rajzok mögött megbúvó jelentést. Angyalromok, úgy nevezték. Ha valóban angyalok építették, a szépséghez volt érzékük.
Szinte észre sem vettem amit a csapat többi tagja bogarászott, míg az apró megmentőm fel nem szólalt. Nehezen beszélt, mint aki épp csak tanulta, de annál határozottabban indult el.
- Ahogy kívánod, óh, gazdám! - hajoltam meg ripacs módra, aztán követtem, alig a szemem sarkából pillantva rá a felébredő vámpírnőre. Sokat üthették eszméletlenné, úgy tűnik.


_________________
"I am the eye of the storm
Inside I am silent and strong
Just waiting for the right moment to strike
Coiled like a cobra coming to life"

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Természetesen az önelégült azonnal azt hitte, hogy elfogadtam az irányítását. Hát persze. Együtt sétálunk oda a bánya bejárata előtt összegyűlt csoporthoz. Az idegesítő démon is nyeregben érzi most magát, hogy lekerült a lóról, és el is engedték. Milyen meglepő, hogy pont az apró kultista, Suzy volt az. Talán mégis jobban tudja zavarni a dolgokat, mint azt hittem volna. Természetesen a démon sem állja meg, hogy ne járassa feleslegesen a száját. Őt sem méltatom sok szóra, mindössze legyintek a kérdéseire. Így talán azt hiszi majd, hogy feladtam bárminemű próbálkozást, hogy elbírjak vele – hasznos, ha úgy érzi győzött, és nem kell tovább bizonyítania magát senki előtt.
Az viszont már kezdte feszegetni a határokat, hogy a fegyvere is kell neki. Közbeléphetnék, és a biztonságra hivatkozva elhajíthatnám azt a lándzsát a falu másik végébe...mégsem teszem. Nem akarok felesleges feltűnést, ami megakadályozhatná, hogy elvegyüljek a tömegben. Sőt, a tény, hogy Jozef fogta el, nem ad túlságosan nagy aggodalomra okot, ha mégis ellenünk szegülne.
Syele mit sem változott a legutóbbi afférunk óta, ám mintha kicsit visszafogottabb lenne – fejlődik. Sajnos ezúttal nem léphetek oda hozzá, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk.
- Mellém, fiúk. - szólítom fel a lovagokat és papokat, amint elindulunk lefelé a bányába. Egyrészt így haladhatunk hátul, másrészt ha baj történik, könnyebben tudjuk védeni egymást. Nagy a kísértés, hogy egyszerűen nekikezdjünk lemészárolni az irritálóbb lényeket az összeverbuvált csapatunkból, de nem tudom, hogy mi vár ránk idelenn – minden pajzsra szükség van. Elvettem az öregtől én is egy fáklyát, ahogyan egyre beljebb haladtunk, és útközben a bánya falait kezdtem el vizsgálni. Semmi különleges egyelőre.
Kifejezett megkönnyebbülést jelent az, hogy nincs szükség külön trükközésre, hogy a pajzsok elől vonuljanak – a nefilim nő átvette a vezetést az öregember mellett, aki vezet minket lefelé. Úgy tűnik ő érzi leginkább főkolomposnak itt magát.
Egy idő után érdekesebbé vált, az eddigi sivár barlang. A különböző kőzeteket ugyanis felváltotta a márványnak tűnő fal. Ez az, amit angyalromként szoktak emlegetni?
Végül egy elágazáshoz érkeztünk. Kisebb terem, középen egy oszloppal, rajta ismeretlen (bár minden bizonnyal héber) feliratokkal, és több elágazással is. Mit jelentenek a feliratok? A nefilimeknek érteniük kell, de úgy tűnik az időközben felébredt Wilhelmina is képes lefordítani. Odalépek mellé, ahogyan olvasgat, majd amint feltűnik, hogy befejezte, megszólítom.
- Sajnálom az előzőt, nem éppen így terveztem. - vakarom meg a nyakamat zavaromban, miközben az arcát kémlelem. - Viszont legalább sikerült felkeltenem. Mit ír? - mutatok a vésetekre, majd pillantok rá kérdően. Amennyiben nem válaszol, vagy látom rajta, hogy nem tudja eldönteni mit mondjon, hozzáteszem – Az egész csapat veszélybe kerül azzal, ha visszatartjuk az információt. Ne kockáztasson.

Serene Nightbough

Serene Nightbough
Mesélő
Mesélő
Syele & Jozef: Ahogyan a fáklya fénye lassan megvilágítja a jobb oldali szobát, különös és módfelett nyomasztó látvány tárul a szemetek elé. Középen egy ember méterű kőasztal van, a fal mentén polcok rajta pedig beszáradt tégelyek, amelyekben egykor balzsam lehetett. Ami feltűnhet, amikor a közelükbe mentek, hogy rendkívül jó illatot árasztanak magukból. Ezen kívül találtok még egy sarokban nagy mennyiségű félig elporladt gyolcsot, és egy asztalt, amin viszont olyan eszközök vannak, mint az inkvizitorok kínzókamrájában. Kampók, kések, még egy fűrész is. Ha megnézitek a plafont, az a mennyeket ábrázolja (legalábbis az egyszerűsített napból és felhőkből meg szányas lényekből erre lehet következtetni), a falon pedig végigfut egy halottas menet megkopott faragványa.
~ Királyhoz illő temetés.~ - szólal meg egy áhítatos öregasszonyhang Syele fejében.

Suzy & Vyrath: Ti a lépcső felé indultok hát. Ahogyan ráléptek az első fokra, a falban halvány kék fénnyel feldereng egy kristály, és ahogy haladtok előre egyre több és több kristály világítja be az utatokat. A lépcső meglehetősen hosszú, a végén pedig egy hatalmas, legalább hat méter magas kapu van. A mágia mögüle jön, és ha megpróbáljátok, meglepően könnyű kinyitni. Ha beléptek, bent kék fényű fáklyák gyulladnak meg maguktól, és egy kör alakú termet világítanak be. Az ajtóval szemben egy hatalmas szobor ül, legalább  tíz méter magas, a fal mentén pedig szintén szobrok állnak. Mindegyiküknél más fegyver van, de ha figyelmesen megnézitek, akkor több is van, akik fegyver helyett különféle hangszereket tartanak a kezükben. A szoba jobb oldalán pedig van egy szobor, amely egy magas szárnyak, csuklyás alakot ábrázol, kezében egy táblával. A táblán héber írás van, ám csak annyit tudtok belőle kivenni, hogy tételesen fel vannak sorolva dolgok. A szoba közepén bonyolult geometriai alakzatot faragtak a padlóba, mintha valami varázslat pecsétje lenne. Innen azonban nem vezet tovább ajtó semerre, a mágia pedig konkrétan minden irányból érzékelhető.

Naela & Mina & Tertullius: Ti egyszercsak azt veszitek észre, hogy ötösben maradtok - Korachot és Damient is beleértve - bár látjátok, hogy Jozef és Syele az egyik oldalsó szobában van, Vyrath és Suzy teljesen eltűntek. Látjátok ti is a kék kristály derengését, ami a lefelé vezető lépcső felől jön, így nem olyan nehéz kitalálni merre is mehettek. Korach és Naela újra érzi azt a különös meghívást, és az is egyértelműen a lépcső felől jön, ugyanakkor még se Mina sem Naela nem tudta rendesen végigolvasni az obeliszket.
A lovagok és papok, akik az északi csapattal érkeztek szintén szétnéznek az oldalsó helyiségekben, de nem találnak semmi említésre méltót.

//Határidő: 08.25.//

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
És még beszólni is képes az átokfajzatja. Nagyon biztonságban érzi magát.
- Attól, hogy ily szavakat ismételsz, nem növeled jobban az esélyét, hogy épen maradsz. - jegyzi meg Damien szinte vicsorogva a démon felé. Szent elhatározása, hogy a tömeg ellenére itt és most kezdeményez harcot vele, ám mire ezt megtenné, amazok ketten eltűnnek a kultistalánnyal.
Ó, egek. Suzi, nem tudod, kit vettél az oltalmadba. Remélem, most is tudsz olyan jól vigyázni magadra, mint a szellemek ellen... - sóhajt magában.
Ha egyszer újra a szemeim elé kerülsz, démon, megkapod a magadét.
Komolyan nem hiszi el, hogy gyűlt össze ez a társaság. Még Leo is itt van és ráadásul ismét Mina után szimatol. Ez a nap lehet még ennél rosszabb?

Mina néha kiesik a létezésre való koncentrációból és nem is érti, miért van ott, ahol. Majd a következő pillanatban újra felfogja a környezetéből érkező hangokat. Hogy miért vannak itt, az jobb kérdés. És azt is, hogy egy héber szöveget olvasott. És Naela. Na meg fejfájás. Túlságosan ismerős fejfájás. Ennél kifinomultabb módszerekkel is bántalmazhatnák, igazán. Mintha a világot egyáltalán nem érdekli, ki lett ő vagy mi.
És ekkor mellé lép. Oda sem kell néznie, valahogyan érzi, hogy ő az.
Északi kémek. Hirtelen ugrik be a szókapcsolat, és elsőre megrémül, mert azt hiszi, ezt a marhaságot akarja számonkérni rajta. De nem.
- Üdv... iizé, ne haragudjon, kicsikét furcsán van még a fejem. - kér elnézést bármiféle furcsaságért, amit esetleg mondana. Teljesen szürreális az egész. Hogy kerülhetnek mindig pont egy helyre?
- Felébreszteni? Oh... nem volt teljesen tiszta. Lehet, hogy még visszaájultam utána egy kicsit. Nem sokra emlékszem az elmúlt... Mióta vagyunk a bányában?
Fecsegek. Megint.
Mit ír? Elmondhatja vajon neki? Naela tekintete valamiért azt sugallta, tartsták titokban. Bár, hogy miért, az nem világos. Valóban a csapat túléléséről van szó. Kardinális kérdés ez. Leo utolsó mondatával viszont teljesen egyetért.
- Valamiféle fegyverre lesz szükségünk, amelyet Isten ad kezébe a kiválasztottnak... Nem tudom pontosan, mit jelent, de ezt írják. Egy szörny van itt. Valaha egy király volt, aki istenként imádtatta magát a néppel, és szörnyeteg lett belőle.
- Nem akarok alkalmatlankodni, de ha szörny van itt, talán szólhatnánk a többieknek is, hogy ne kószáljanak el - jegyzi meg a sötét tünde közelebb lépve, mire Minas körbenéz és ijedten konstatálja, hogy csaknem mindenki szétszéledt.
- Miért... csak úgy elindultak?! Hé, várjatok, veszélyes csak úgy összevissza mászkálni! Arra mentek? - mutat a kék derengés irányába.[/color]
- Arra. Suzi, és... az a démon, aki... szóval az. - bök a fejével Mina keze felé, aki erre még jobban elsápad. Nem elég, hogy északinak nézték, fejbeverték, egy sötét bányában vannak, még ő is itt van? Magasságos Dornburg-kastély. Lepillant sebes tenyerére, melyen a V alakú heg néz rá vissza csúfondárosan, majd enyhén remegbe combjára szorítja és hirtelen elhatározással fölvetve fejét, a kéken derengő lépcső irányába indul meg.
- Figyelmeztetni kell őket. Jönnek? Avagy jöttök... miért nincsen erre rendes kifejezés a nyelvünkben? - motyogja immár elgondolkozva.
Ahogy Mina előremegy, Damien kissé lemarad, hogy Leo-hoz szólhasson.
- Köszönöm, hogy segített, bármiért tette is. Tud valamit még esetleg, ami segíthet életben maradnunk?
Elvégre most már kollektíve kellene ezen ügyködni...


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Naela Valinarys

Naela Valinarys
Nefilim
Nefilim
Korach közelebb sétál Damienhez, így hallja, hogy egy démon társaságát élvezi Suzi, aminek nem örül. A démonok egy ocsmány faj és elkelhet a segítsége, hogy megvédje, ha már egyszer megígérte neki. Szerencsére hamar magához tér a vámpír nő, akire bájosan rámosolyog és mikor kéri le is ereszti a földre, de karjával még megfogja, amíg megtalálja az egyensúlyát.
- Korach vagyok, Naela rokona, ő kért meg, hogy mentselek ki titeket, amit amúgy szívesen. Pillant Damienre, mert valahogy nem hallotta, hogy megköszönte volna a dolgot. Magukra is hagyja őket, mert megérkeznek az angyal romokhoz, ahol nefilim társa és a karjában cipelt hölgy is az obeliszket kezdi el olvasgatni. Eközben Suzit az a sötét képű elcsalogatja egy másik szobába, amit nem hagyhat csak úgy, így utánuk megy. Naelára majd vigyáznak a megmentett ismerősei úgy is, ha másért nem, hát hálából. Mikor beéri a két elcsatangolót, akkor egy igazén kellemes helyre érkeznek meg, ahol szobrok vannak és fegyverek. Felcsillannak a szemei és egy lándzsás szobor elé lép.*
- Naela azt mondta ne érjünk semmihez, mert csapdák vannak elrejtve, ami nem hangzik túl jól. Nehezen tudja megállni, hogy ne a fegyverrel foglalkozzon Suzi helyett, de erőt vesz magán és a lány mellé sétál.
- Mi a terv Suzi? Kérdi és csípőre tett kézzel néz körbe. Látja a fura alakzatot meg a táblát is, de nincs kedve olvasni, majd a lányok megteszik, ha ideérnek.

Naela az obeliszket olvassa és mikor Mina megkérdezni, hogy van-e terve azzal, hogy nem adja ki az információt, akkor megszólal, de közben még inkább olvas és arra figyel.
- Fél információval nem megyünk sokra, a lényeg, hogy senki ne menjen sehová és ne rohanjanak a halálba. Miközben a férfival leáll beszélgetni, addig be is fejezi az obeliszket és elindul a fal felé, hogy ott is megnézze mit írnak. A nefilim, így átsiklik sok lényeges elhangzott információ felett és mikor összerakja a képet és megfordul, akkor tudatosul, hogy bizony csak négyen maradtak itt.
- Nos, ez valaha egy nefilim város volt, akik sokkal fejlettebbek voltak, mint ahonnan én jövök. Nem tisztelték az Atyát és már nem voltak hálásak azért, amit tőle kaptak. Az egész ott bukott meg, mikor az utolsó királyuk Istencsászárnak kiáltotta ki magát, ezért bezárták ide. Ő az őrült, akit csak egy fegyverrel győzhetünk le, a Yehudittal. Ehhez ki kell állni három próbát, az alázat, a dicsőség és a hűség próbáit. Ha jól érzem, akkor arra kell mennünk. Mutat a kék derengés irányába. Ezzel lényegében elmondott mindent. A próbáktól ő nem fél, hiszen tőle jobbat nem találhatnának erre a feladatra, de valahogy úgy érzi, többen is megpróbálkoznának ezzel.
- Én vállalom a próbák kiállását, elvégre ez a probléma hozzánk köthető.


_________________
"Csak azok az emberek szomorúak, akiknek nincs céljuk. Nekem van célom." - Naela Valinarys  Adatlap
http://questforazrael.hungarianforum.net/t1630-naela-valinarys#1

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Csak egy pillantással ellenőrzi, hogy semmi nem változott a teremben, és még mindenki megvan. Aztán abban a tudatban, hogy a többiek, főleg Naela és Korach egyelőre biztonságban van, és feltételezi, hogy ez így is marad, és nem kell aggódnia.
Kitágult szemekkel, elvörösödve pislog a démonra, amikor az gazdájának nevezi, és meghajol. Annyira szokatlan és zavarba ejtő neki ez a helyzet, hogy igyekszik is minél hamarabb megszüntetni, de mire ő próbálná meg finoman felemelni a férfit, az már felegyenesedik, és utána indul.
Ez Suzinak is eszébe juttatja, hogy minél hamarabb teljesíteni akarja a feladatot, így ő is sarkonfordul, és felsétál a lépcsőn.
Ahol, mintha csak az érkezésükre vártak volna, kékes fény világítja meg az útjukat, egészen varázslatos hangulatot kölcsönözve az egyébként hideg tárnának. Ámulva nézegeti a világító kristályokat, amíg el nem érkeznek az ajtóhoz, ami nagynak, és nehéznek néz ki...
Nem igazán reméli, hogy elég hozzá az ereje, de mivel a mágia vibrálását az ajtó mögül érzi, ezért megpróbálja kinyitni.
Meglepetten pislog pár pillaanatig, mert meglehetősen könnyedén sikerült.
Belépve a terembe az eddiginél is jobban elámul. Ez a sok hatalmas szobor, és a sokféle fegyver, és a hangszerek... Gyönyörűek.
Ekkor éri be őket Korach, aki máris közelebbről vizsgál egy szobrot. A kérdésre elgondolkodik, krbenéz a teremben, és a szeme megakad a szárnyas szobron a táblákkal a kezében, amikre valamilyen rúnákat véstek.
- Ez mi-csoda? - néz felváltva a két férfira, hátha valamelyikük tudja... Viszont egyelőre hallgat Korachra, és nem nyúl hozzá semmihez.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Vyrath

Vyrath
Kísértő
Kísértő
Az, hogy a lépcső az első mozdulatunkra világítani kezdett cseppet sem tetszett, de úgy tűnt az ártatlan úrnőmet nem zavarta kifejezetten. Nem tudtam mit rejtegethet a lány a tarsolyában, de már rég nem hittem el, hogy annyi lenne, amit mutat. Valahogy megérezte a mágiát és igaza is volt – a falon lévő kristályok, amik mintha az utat mutatták lefelé határozottan nem természetesnek tűntek.
A végtelennek tűnő lejtmenet egy várkapunak is beillő, kétszárnyú ajtóban ért véget, de őszinte meglepetésemre nem volt zárva. A lány egyetlen, bizonytalan mozdulatára kitárult úgy, ahogy csak a megbűvölt kapuk szoktak. Mintha be akart volna minket engedni, nem pedig távoltartani. Gyanakvóan összevont szemöldökkel léptem be és néztem körül, meg sem lepődve az önműködő, hideg kék fáklyákon. Mintha az éjszaka tüze lett volna a nap helyett a hold fényével világítva, beragyogva a termet, amibe jutottunk.
Akárki lakta is az angyalromokat fénykorukban, legyenek tényleges angyalok vagy nefilimek, a monumentalitáshoz értettek. Elismerően füttyentettem az ötembernyi magas szobrok láttán és elkalandozva forogtam körbe, kis híján elveszítve az egyensúlyom az úrnőm mögött.
- Ejha! Te láttál már ilyet, gazdám? – folytattam tovább a játékot színpadiasan. Különös volt, hogy ha más akart lealacsonyítani a démonátok tépni és marni kezdett, ha viszont én tettem ezt, láthatóan zavarba hozva másokat még elégedett is voltam. Úgy tűnt nem a status quo volt az, ami igazán életetett, csak a tudat, hogy én irányítottam. A szárnyas nefilim szavaira csak megvontam a vállam. Észre sem vettem mikor lépett be mögénk, pedig ekkora függelékeket nehéz volt eltéveszteni.
- Nem akartam szobrokat fogdosni. Szerintem senki, akinek meg van az ép esze még. – kocogtattam meg a halántékomat. A félangyal a Suzinak nevezett lány mellé állt, bennem pedig a sértettség új, minden eddiginél erősebb formája bugyogott fel: a féltékenység. Ki volt ez a macskajancsi, hogy kitúrjon a testőr szerepemből? Azt hitte talán, hogy jobban meg tudja védeni, mint én?
- Már ha megbocsátasz… - léptem be közé és ártatlan úrnőm közé. – Tettem egy ígéretet, szóval maradjunk a kartávolságnál, rendben? – néztem kihívóan a szemébe, aztán a kezében tartott lándzsára. – Tetszik az ízlésed fegyverek terén. – vigyorodtam el azért, miközben átvetettem a saját meteorit dárdámat mindkét vállamon.
Suzi hangjára a tábla felé kaptam a fejem, de nem tudtam egy betűt sem kibogozni. Az angyalok vésete érthetetlen és keszekusza volt.
- Talán a nefilim barátunk érti. – döntöttem felé a fejem. – Vagy Naela, ha már azt megtudta, hogy csapdákra számíthatunk.


_________________
"I am the eye of the storm
Inside I am silent and strong
Just waiting for the right moment to strike
Coiled like a cobra coming to life"

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Nem tudom mire számítottam a szobában, de idegesen szorítottam a kardomat és a mágiámat is készenlétben tartottam. A lányban, akit követtem azonban volt valami furcsa hidegség vagy távolságtartás, ami kíváncsivá tette, főként azért, hogy van bátorsága egyedül elindulni egy olyan helyen, amiről nem tudja, hogy a következő pillanatban nem pottyan a nyakába egy mélységi......
~ Jah Jozef, te sem vagy különb azzal, hogy a nyomába eredsz! ~ rovom meg magamat, de aztán a látvány kiver minden mást a fejemből.
A szoba ugyan üres, látnivaló azonban bőven akad. Polcokon sorakozó edények, amikből még mindig árad valamiféle növényi illat, kellemesnek is mondanám, de a középen álló kőasztalon sorakozó eszközök, szerszámok minden jóérzést ki is söpörnek a fejemből.
Körbenézek és a mennyezeten a képek magukért beszélnek, olvastam már ilyenről a tankönyveimben.
- Ez....ez egy balzsamozóhely. - mondom ki halkan. - Nincs itt semmi, menjünk vissza a többiekhez. - mondom a csendes barna lánynak.
Azért még egyszer végigszalasztom a szemem a helységen és az egyik kis, jó illatú tégelyt zsebre teszem. Meglepő, hogy még most is illatozik, mikor minden máson ott az idő nyoma.
Ha jön a lány, ha nem, én visszasietek és még pont elcsípem, amit a nefilim lány mondott.
- .........az egész ott bukott meg, mikor az utolsó királyuk Istencsászárnak kiáltotta ki magát, ezért bezárták ide. Ő az őrült, akit csak egy fegyverrel győzhetünk le, a Yehudittal. Ehhez ki kell állni három próbát, az alázat, a dicsőség és a hűség próbáit. Ha jól érzem, akkor arra kell mennünk. - mutat a lefelé vezető és mond kéken derengő járatra.
- Én vállalom a próbák kiállását, elvégre ez a probléma hozzánk köthető. - jelenti ki határozottan.
Nem tudom ugyan miféle próbákról van szó, de minket azért küldtek, hogy magunk derítsük ki, mi itt a helyzet. Az atyára nézek, aztán a többiekhez fordulok.
- Még azt sem tudjuk mik azok, lehet, hogy mindannyiunkra szükség lesz hozzá. Hol van az a fegyver és hol van.....Vyrath? - nézek körbe, mert van egy gyanúm.
Ha jönnek a többiek ha nem én elindulok a lépcső felé, ahol minden valószínűség szerint kedvenc démonom is lement.

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Körbe pillantok, miközben a vámpír válaszát várom, és megüti a szememet, hogy csak öten maradtunk fontosabb emberek…vagyis leginkább lényeg. Itt van még a néhány lovag és pap, de ők leginkább csak csöndes szolgákként teljesítettek eddig is – persze ez így volt rendjén, nagyon sokan követhették volna a példájukat. A démont nem bánom – remélem mire megtalálom már halott lesz. A novíciust és Syelét láttam hová tűntek, a kis kultistát pedig nem. Talán aggodalomra kellene, hogy okot adjon az eltűnése: megszokott passzívságához képest most kifejezetten aktív, egy olyan helyen, ahol angyalromoktól és héber írástól bűzlik minden. Talán egy mélységi? Valami közük biztos lehet hozzá.
A nő válasza meglepően aranyos. Hasonlít egy kisgyerekhez, mint aki mély álomból ébredt. Nem csoda, valami hasonló történhetett.
- Nem túl régóta. Maradandó fájdalom vagy komolyabb sérülés? – nyugtázom első kérdését és érdeklődök is azonnal kedvesen, a szövetsége jól jöhet. Kicsit habozik mielőtt válaszolna a kérdésemre, ám az utolsó mondat megtette a hatását – Köszönöm. – mondom egyszerre neki és a nefilim nőnek is, aki kiegészítette a mondandóját. Nem tett túlságosan jó első benyomást, sem a társa, sem amiatt, hogy visszaakarta tartani az információt. Próbák. Úgy tűnik azt a bizonyos alázat próbáját már el is bukta. – Ahogyan azt jónak látja. – bólintok rá mosolyogva
Természetesen nem fogok ellenkezni, ha ő mindenképp megakarja öletni magát, vagy legalább erősen megnövelni az esélyét. Időközben a vámpír is kapcsol, hogy a fele bagázs eltűnt. A novícius megérkezik, de nem fordítok rá túl nagy figyelmet, mindössze intek neki és a lovagoknak, papoknak, hogy kövessenek – a vámpír ugyanis megindult. A történetet egyébként, amit a nefilim és Wilhelmina előadott nem fogadom túl nagy kétkedéssel – amennyit mindent már láttam, ez is igaz lehet. Látom hogy a kutya megakar szólítani, egy lépésnyit hátra maradok hát, hogy pont elég ideje legyen. Határozottan meglep a mondandója. Ennyire buta, vagy rájött, hogy kénytelen együttműködni velem is, ha nem akar meghalni? Heh, talán meg is ijedt. Mindenesetre komoly képpel bólintok a köszönömjére, és kezemet nyújtom felé – elvileg valamivel meg kell szentelni a dolgot. Nem akaródzik hozzáérni, de most muszáj lesz, ha elfogadja a feléje nyújtott jobbot.
- Sajnos nem. Mindössze azt, hogy érdemes lesz figyelnünk egymásra. Mit tud a démonról? – kérdezek rá, hiszen az eddigi reakció alapján úgy tűnt, van már történetük, az információ pedig sosem árt meg.

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
Hátam mögött hallottam, ahogy valaki utánam kiabál, majd gyorsan közeledő léptekre lettem figyelmes. Meg akartak állítani. De nem voltam hajlandó megállni. A szoba talán a szolgámat rejtegeti, ami csak rám vár. Végül azonban nem egyedül néztem szembe az unalmas és üres helyiséggel. Az egyik sötét tünde követett, aki odabent idegesen nézett szét. Még a kardját is szorította, mintha egy támadásra várna.
De még is miféle támadás érne minket egy elhagyatott bányában? Eddig sem volt itt semmi veszélyes. Kétlem, hogy ezután is lesz e bármi…
Az asztalon lévő különös, rozsdás eszközök és a plafonra festett kép is arra a következtetésre juttatott, hogy valakit itt eltemettek. Meghallván viszont Leikhanut hangját, úgy éreztem ő többet is tudhat erről a helyről. De nem kérdezősködhettem tőle, a környezetébe majdnem tökéletesen beleolvadó társaságom miatt.
- Ez....ez egy balzsamozóhely. – mondja halkan, majd leemel egy tégelyt az egyik polcról. - Nincs itt semmi, menjünk vissza a többiekhez.
- Egy nagy uralkodó, aki felszállt a mennyekbe. – mosolyogtam a mennyezetet bámulva, majd miután a férfi távozott, az én fáklyám lobogó fénye is magányosan hagyta a szobát.
- Én vállalom a próbák kiállását, elvégre ez a probléma hozzánk köthető. – jelentette ki a szép hölgy a körülötte álló kis csapatnak, a fal mellett.
Még is miféle próbákról van szó. Ez a nő értette azokat a furcsa írásjeleket?
Ahogy jobban körbenéztem, észrevette, mennyivel kevesebben is vagyunk, de nem kellett igazán zseninek lennem, hogy meglássam hova mentek. Valószínűleg Wilhelmináék társasága is arra mehet majd a Nefilim nővel. Nekem is velük kellene tartanom. De ha arra van a szolga, akkor csak elrontják a terveimet. Egyedül kellene tovább haladnom. Elkerülve a lépcsőket és a többieket.
- Még azt sem tudjuk mik azok, lehet, hogy mindannyiunkra szükség lesz hozzá. Hol van az a fegyver és hol van.....Vyrath? – kérdezte a sötét tünde, aki előttem távozott a balzsamozó helyről, majd ahogy ő is a lépcsők felé kapta a fejét, azonnal elindult arra.
Én megigazítottam magamon a köpenyemet, és elindultam a másik terem felé. Ha mindenki a lépcsőn ment le, akkor abban a helyiségben még senki sem járt. Egyedül lehetek. Ha pedig a szolgám is ott van, megszerezhetem. Az enyém lesz!

Serene Nightbough

Serene Nightbough
Mesélő
Mesélő
Syele: A terem amibe belépsz, egyértelműen egy fegyvertár. Ami különös, hogy a szokásos acél helyett itt minden bronzból van, és ezen kívül a stílusuk is egészen más, mint a fenti fegyvereknek, valószínáleg az itt élő nefilimek hátrahagyott dolgai azok. A falra számos érdekesen kinéző fegyver van feltéve: egy mágusbot tetején halványzöld kővel, egy míves kard, egy két élű fejsze, és egy hosszú lándzsa, valamint legfölül egy gyönyörű íj, amihez találsz nyilakat is. Ellenben látod, hogy ez egy zárt terem, nincs tovább úgy, csakis a lépcsőn lefelé, amerre a többiek mentek.

Többiek: Akik hát a nagy terembe, a látványelemekért olvassátok el az előző mesélői reagot, ha még nem tettétek. Egyelőre más nem történik, kaptok még egy kört beszélgetni és cselekedni.

//Határidő: szeptember 1.//

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Nem akarok sokáig lemaradni, mert egyáltalán nem tetszik, hogy a kis Suzy pont a démonnal tűnt el és miután meggyőződtem róla, hogy a szobában nincs semmi, ami érdeklődésemre számot tarthatna és még egy kis üvegcsét is zsákmányoltam, inkább csatlakozom a nagyteremben maradókhoz. Közben onnan a nefilim férfi is eltűnt, reméltem, hogy ő is lement, mert legalább valaki szemmel tartja Vyrath-ot.
Volt egy sanda gyanúm, hogy ha lehetősége lenne keresztbe tenni nekünk egy percig sem habozna és itt lenn, ahol bármikor a nyakunkba kaphattunk valami ocsmányságot, nem szerettem volna kockáztatni. Élénken emlékeztem még a démon fenyegetésére és nem vettem félvállról.
Közben a többiek is elindulnak, az élen a vámpírlánnyal, miközben az atya int felém, hogy haladjak velük. Elmegyek mellette és Damien mellett, aki ha jól hallom épp köszönetet mond neki, mire a püspök meglepően barátságos módon kezet nyújt.
Én már ismerem a módszerét, ezt a megtévesztő barátságosságát, de sajnos nem mehetek oda mindenkihez, hogy figyelmeztessem, a végén engem néznének bolondnak, annyira jól színészkedik.
Igyekszem még Wilhelminat is megelőzni a lépcsőn lefelé, amit egy kristály kék fénnyel világít meg, így még az éles látásomra sincs most szükség.
A kapu, amin még egy troll is simán átférne talán még kétszer is, most nyitva áll és bentről is kék fény árad kifelé. A kezem a kardomon nyugtatva lépek be és megállok, hogy szétnézhessek és tájékozódhassak.
A terem nagy és köralakú, a padlót olyan minta fedi, mint amilyet talán a mágusok pecsétjein látni. Hatalmas szobrok állnak körben, van amelyik kezében fegyver, van akinél.......hangszer látható. Az eltűnt társaink épp egy olyan szobor előtt állnak, aki valami táblát tart és az írás......közelebb megyek.......az írás az angyalok nyelvén van.
- Mindjárt ide is érnek! - figyelmeztetem a triót, főleg a démont. Laza fegyver tartása persze megtévesztő is lehet annak, aki nem ismeri a fajtáját, de remélem a két nefilim tudja kivel van dolguk. - Vagy te is el tudod olvasni? - nézek kérdőn a félangyal férfihez.

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
- Köszön...jük. És üdv. Elnézést. Kicsit, öhm... hektikusak a történések mostanság - húzza meg a "hektikus" szót Damien, majd zavartan néz a távozó angyal után.

Mina furcsa tekintettel néz a férfira.
- Fogalmam sincs. Majd az idő megmondja, gondolom. - Aztán úgy érezvén, hogy túl durva volt, hozzáteszi: - Kaptam már hasonlót. Túl fogom élni. - húzza el a száját némi öniróniával.
Damien pedig kimondja először is az első pár szót, amely eszébe jut válaszként.
- Azt, hogy egy beképzelt rohadék. - Ez valamiért nagyon jólesett. - Egyébként ne engem kérdezzen.
- Mi-milyen démonról?
- Itt van. A fehér mintás, sötét tündének kinéző.
Mina feje kezd kissé kitisztulni, és a kellemetlen emlék csak még inkább vág az érzéshez, amely az ütéstől maradt a koponyáján.
Kezdi úgy érezni, hogy nagyon nem kellene itt lennie. Behunyja a szemét pár pillanatra.
- A francba.
Nem gondolta volna, hogy ilyen tömören fejezi ki magát, és a szemöldökfelvonásából ítélve Damien sem. Mégis így lett.
Felemeli hát a kezét és mutatja Leo felé a tenyerébe vájt V betűt.
- Ezt kaptam tőle ajándékba. - mondja halkan. Majd nagyot sóhajt. Leo vajon miért is van itt egészen pontosan? Mihez fog kezdeni ez az egész csapat?
Ekkor lépnek be a terembe és hallja meg... Jozef kérdését.
Ő is itt?
- Én el tudom olvasni! Egyébként üdv. Régen találkoztunk. Na, nézzük, mit írtak ide, hátha ez valami nyomot ad arról a fegyverről, amit meg kell szereznünk.
Belemerül az olvasásba, így legalább hasznosnak érezheti magát és nem kell a jövőn gondolkodnia.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Naela Valinarys

Naela Valinarys
Nefilim
Nefilim
Korach kérdőn fordul Suzi felé, hogy mégis mi olyan ígéretet tett neki ez a démon, amit ő nem tett meg. Még hogy maradjanak a fél kar távolságnál! Felháborító.
- Rendben te lehetsz a jobbján én meg a bal oldalán, mert én is tettem neki egy ígéretet! Szólal meg lendületesen és oda is lép a lány másik oldalára, egyszerre úgy sem tud két helyen lenni a tetovált képű majom.
- Ja, eltudom olvasni, ha ennyire akarjátok. Sóhajt egyet, láthatóan semmi kedve ilyesmikhez, de szerencsére nincs hosszú szöveg.
- Az van ráírva, hogy imádd az urat! Dicsőítsd az urat!​ Bizonyítsd hűséged! Visszafordul a többiek felé, hogy na ki akarja kezdeni a sort, mert hát ő nem az a nefilim, aki ne bukna már az elején, annyira nem rajong az Úrért, de a kedvéért szívesen végez a bűnös lelkekkel. Ekkor érkezik meg a másik tündefiú, aki mivel a testvérének mondta magát az előbbinek, így őt is démonnak tekinti inkább és elég csúnyán néz felé.
- Ja eltudom és már nekik el is olvastam. Nem kell sok azonban és már az egész bagázs megérkezik egy fő kivételével.
- Hol hagytátok a másik kislányt? Amúgy az van odaírva, hogy imádd az urat! Dicsőítsd az urat!​ Bizonyítsd hűséged! Vigyorodik el a vámpírnő felé ragyogó mosollyal, hogy fölösleges rátekintenie is, mert ő már rég lefordította mindenki nyelvére.

Naela kedvesen mosolyog Damien felé, jól esik neki, hogy megköszöni a felajánlását, elvégre ezek a próbák, ha jól érzi, akkor végzetesek lehetnek. Amikor belép a terembe, szinte érzi, hogy ez hívogatta őt, de nem tudja merről érkezett pontosan ez az érzés. Keres valami Urral kapcsolatos képet vagy szobrot vagy utalást, mert biztos nem csak úgy imákkal kell dicsőíteni őt, hanem tettekkel, elvégre a próbatétel erről kellene, hogy szóljon. Lehet nem elég egyedül a feladatokhoz, de a sötét tünde szavaiból úgy vette ki, hogy ő segít majd neki és valószínű akkor majd Mina is.


_________________
"Csak azok az emberek szomorúak, akiknek nincs céljuk. Nekem van célom." - Naela Valinarys  Adatlap
http://questforazrael.hungarianforum.net/t1630-naela-valinarys#1

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
Nem volt ott… A szobában semmi mozgásnak nem volt jele, ellenben ahogy beljebb léptem, a fáklya fénye valami igen érdekeset fedett fel előttem. Egy fegyverraktárt. A fegyverek azonban nem voltak olyanok, mint amiket megszoktam. A fémjük is más volt és a mintázatuk is.
Miután az egyszerűbbnek tűnő, ömlesztett pengéket átkutattam, kezem a falon sorakozó különlegesebb fegyverek felé vándorolt. A bot, végén egy zöld kővel, egyértelműen varázsbotra hajazott, így le is kaptam, hogy megnézzem, hasznos e még. Suhintok vele párat, mire a kő, halványan feldereng. Vártam egy keveset, de se robbanás nem történt, se kövek sem mozdultak el a helyükről, és tűz sem gyúlt sehol. De mágia az van benne, hisz a kő világítani kezdett. Fénye nem volt elég, hogy a fáklyát túlvilágítsa, de egy kis ideig gyönyörködhettem benne, mielőtt kialudt.
Volt még ott egy lándzsa, egy kar és egy kétélű fejsze is, ám múltbéli tapasztalataimból tudtam, hogy nem nekem való fegyverek. Túl nehezek. Az íj, mely legfelül helyezkedett el a falra pakolt fegyverek közül, igencsak megragadta a figyelmem. Nyújtózkodtam, lábujjhegyre is álltam, de kezeim nem érték el. Kénytelen voltam az újonnan szerzett varázsbotomat használnom, hogy lelökjem a tartójáról és kezeim közé foghassam.
Pár próbafeszítés után úgy határoztam, megtartom az íjat és a varázsbotot is. Elvégre én találtam őket, és minden bizonnyal jól is állnak. Régi, használt íjamat ledobtam a fegyverraktár padlójára, majd magamhoz vettem az új lőfegyverem nyilait is, és távoztam, hogy teljes pompámban lesétálhassak a többiek után. A bottal, minden második lépcsőfokon koppintottam egyet, és ha akartam se tudtam volna letörölni magamról, gyermeteg mosolyomat.
Utolsóként érkeztem a terembe, ám a látvány túl szép volt, hogy érdekeljen bármiféle érkezési sorrend. A kék lángok, a szobrok, melyek fegyverekkel, vagy hangszerekkel a kezükben állták körbe a helyiséget, a különös vonalak a padlón, mind lélegzetelállító látványt nyújtottak.
Szememmel az ismerős alakot kerestem, s mivel Wilhelminát szúrtam ki először, ahogy a társával együtt, a nefilim férfi társaságában olvassák a kriksz-krakszokat.
- … van odaírva, hogy imádd az urat! Dicsőítsd az urat! Bizonyítsd hűséged! – hallottam az angyalszerű férfi magyarázatának a végét. Mégis miért kellene az urat imádni és dicsőíteni? Engem is lehetne...
- Üdv újra. – mosolyogtam feléjük kedvesen, ám mivel egyik kezemben a fáklya, másikban a varázsbot volt, így integetni nem igen tudtam. – Jó látni, hogy egyben vagy, Wilhelmina.



A hozzászólást Syele Wilder összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Szept. 01, 2019 10:52 am-kor.

Vyrath

Vyrath
Kísértő
Kísértő
Az egész kis csapat lecsörtetett utánunk, amikor rájöttek, hogy az érdekes dolgok bizony idelent lapultak. Vagy nem tudtak meg odafent semmit, vagy nem akarták megosztani velünk, mert az angyalfattyú korábbi figyelmeztetésén kívül senki nem toldott hozzá semmit. Csak körbeállták a táblát tartó szobrot, mint gyermekek a kivénhedt, foghiányos mesemondót és várták, hogy valaki elolvassa. Azonban amikor megtörtént senki nem lett okosabb semmivel.
Sóhajtottam volna, de a lenti áporodott levegőben inkább nem pazaroltam a lélegzetem. Helyette a nefilim felé fordultam hideg, fenyegető vigyorral.
- Ez nem egy tárgyalás, félangyal. Ez egy utasítás volt. Nem érdekel milyen ígéretet tettél, csak az, hogy maradj távol az ártatlan úrnőtől. Vagy számolj a következményekkel.
Nem törtem meg a szemkontaktust, csak néztem a sebhelyekkel tarkított arcát kihívóan és reméltem, hogy belém köt. Szívesen eltörtem volna az ő állkapcsát is a lekezelő viselkedéséért, épp csak az tartott vissza, hogy a mitugrász diakónussal is hasonlóan beszélt. Kíváncsi voltam ők hamarabb utálják-e meg egymást, mint hogy sértettségből megöljem a nefilimet.
- Ha a sötétség meg a szél innen jött, kétlem, hogy ez a vége a járatnak. - kezdtem el fel-alá járkálni a dárdámat szórakozottan forgatva közben. - Imádd, dicsőítsd, bizonyítsd hűséged. Vagy vallásos maszlag a korábbi lakosoknak, vagy elrejtett utalások. Én biztosan nem fogok imádni senkit, dicsőíteni pedig még annyira sem, de hátha nem ez kell hozzá. - körbenéztem a szobrok sokaságán, a falakon, még a padlón is, hátha láttam bármit, ami a három közül az egyikre hasonlított. El sem tudtam képzelni hogyan nézhet ki egy imádatot ábrázoló szobor, de valahol el kellett indulnunk.


_________________
"I am the eye of the storm
Inside I am silent and strong
Just waiting for the right moment to strike
Coiled like a cobra coming to life"

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
A démon kérdésére megrázza a fejét. Nem látott még ilyesmit. Komoly arccal igyekszik valahogy elkülöníteni a teremben vibráló sok-sok mágiát, hátha az segít neki, hogy merre induljanak. A mellette zajló veszekedésre felkapja a fejét, és oda-vissza járatja a tekintetét a démon és a nefilim között... Miért vitatkoznak ezek? Hiszen egyiküket sem küldte el... És egyikük sem akarja bántani...
Végül, amikor Korach átlép a másik oldalára, a beszorítottságtól elvörösödik, és kilép közülük. Aztán mikor két lépéssel arrébb már úgy érzi, kap levegőt, visszafordul.
- Hagy-játok abba! - kéri a két férfit halkan - Nem a-kar bánta-ni - néz Korach szemébe, aztán a démonhoz fordul. - Megí-gértem, hogy vi-gyázok rá. Kér-lek... -
Közben a többiek is utolérik őket, és kiderül mi van a táblára írva. Fél füllel figyeli, mit agyalnak a többiek, de közben ő is gondolkodik. Itt csak egy szobor van, ami nagy urat ábrázol... És imádni csak úgy lehet, ha leborulnak előtte... Odalép tehát a legnagyobb szobor elé, és megpróbálja megnézni, van-e itt bármi, ami arra utal, hogy tovább lehetne menni arra.
Közben gondolkodik tovább... Eddig ahányszor azt mondták, dicsőíteni valakit, utána énekelni kezdtek...
- Én nem tu-dok éne-kelni... - jelenti ki szomorkásan, és néz a többiekre, remélve, hogy valamelyikük tud.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Damien nem cicomázza túl a démon leírását, vagy azt, hogy bármiféle hasznos információt szolgáltasson – mire számítottam volna? A vámpír hozzászólása azonban sokkal érdekesebb volt. Tömör volt és olyan szót használt, amit eddig még sohasem. Meghatározó élmény lehetett a találkozásunk, amikor pedig felemelte a kezét, arra is rájöttem, miért. Soha nem voltam a hősszerelmes típus – eszközként azonban nagyon hasznos volt. Megfogtam Wilhelmina kezét, és végigsimítottam a sebhelyet.
- Hmm… - gondolkodom el egy pillanatra, mosolyra húzva ajkaimat – A kérdés csak az, hogy ráférne e az a sok kezdőbetű… -pillantok el az előttünk lévő terem irányába, ahová a démon és a kis kultista elindultak.
Ezután szótlanul megyek tovább a lépcsőkön. Díszes, már-már túlcicomázott az egész, a világító kristályok pedig kissé kellemetlen hangulatot kölcsönöznek az egésznek. Még pont időben lépek be a kör alakú terembe, hogy elkapjam a nefilim fordítását – valamint a démonnal való szóváltását is. Felettébb szórakoztatóak, remélem egymásnak ugornak előbb utóbb, és mindketten halálosan megsebesülnek. Tehát dicsőíteni kellene az Urat. Természetesen tudnék énekelni, de nem hinném, hogy egyszerűen ennyiről lenne szó. Körbenézek a szobrokon, több kezében is hangszert látok. Minden bizonnyal van valami közük a „feladathoz”.
A nefilim nő azt mondta, hogy ő majd elvégzi a próbát. Nem néztem rá, de vártam hát, hogy ő cselekedjen valamit – kíváncsi voltam csakugyan hasznos tud e lenni, vagy csak a szája nagy, mint a férfinak.

Serene Nightbough

Serene Nightbough
Mesélő
Mesélő
Végül hát mind összegyűltök a nagy teremben. Három lovag, két pap, még az öreg is lebattyog utánatok, bent van Jozef, Johannes, Wilhelmina, Damien, Naela, Korach, Suzi, Vyrath és végül befut Syele is a frissen zsákmányolt íjjal és a mágusbottal. Amint pedig a lány belép a terembe, az ajtó hatalmas dörrenéssel zárul be a csapat mögött, mintegy magától. Az egyik lovag felvont szemöldökkel lép oda, hogy megpróbálja kinyitni... Ekkor pedig a hozzá legkzöelebb álló szobor megmozdul, meglendíti az alabárdját és nemes egyszerűséggel kettévágja a férfit, intha páncélja nem is lenne, vérvörsre festve az ajtót, meg az előtte lévő padlót. A szobor ez után megmerevedik, mintha soha nem is moccant volna meg.
Ekkor, ha valaki a nagy koronás trónon ülő szoborra néz, láthatja, hogy egy pillanatra arany színnel ragyogott fel a szeme.
- A... a szobor! A szeme! - kiáltja rémültem az öregember is. Ez után pedig a szobor szeméből arany fényű sugár csap ki, a szoba minden irányába, nagyjából derékmagasságban, felszántva még a követ is, amit elér...

Tehát, semmilyen irányba nem lehet tovább menni, még csak egy repedés sincs a falon, ami erre utalna. Körben vannak szokbrok, amik fegyvereket tartanak a kezükben, más szobrok pedig hangszereket - ez utóbbiból kevesebb van, illetve az ajtóval szembe van egy szobor, ami legalább 15 méter magas (ültében csak 10), egy trónon ül és koronája van, neki van a lézerszeme is. A padlón középen van egy mágikus pecsétre emlékeztető bronzból kiöntött minta de nem csinál semmit, akkor sem ha ráléptek sem semmikor máskor. Aki érzi a mágiát, az az egész terem minden pontjából érzi, nem lehet elkülöníteni semmit.

//Hát elkezdődött! Határidő szeptember 9.//

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Kicsit érdeklődve húzom fel a szemöldököm, amikor érzékelem a nefilim férfi felém vetett éles pillantását, mert nem nagyon értem mivel váltottam ki az ellenszenvét, de legalább nem tartja vissza az információt, hogy mi van a táblára írva.
~ Hmm....Imádd az urat, dicsőitsd az urat és bizonyítsd hűségedet? ~ gondolkozom el a szavakon, miközben a többiek is szép lassan leszivárognak.
Eszembe jut, amit a nefilim lány még fenn a teremben mondott, hogy ide valami istenkirálynak kikiáltott valakit zártak, aki nem ismerte el a mi Urunkat, ezért biztos voltam benne, hogy ez az írás a saját dicsőségét hivatott hangoztatni.
Ismét végig futtattam a szemem a szobrokon, hogy kitaláljam, mire is akarja felhívni a tábla a figyelmünket, mert, hogy nem csak véletlenül írtál oda, azt már sejteni lehetett abból, hogy valami próbák lettek emlegetve.
Szinte egymást követték az események gyors egymásutánban, mikor az ajtó hirtelen ránk csapódott, nagy döndüléssel, aztán a lovagot egyszerűen keresztül csapta a megelevenedett szobor. Mikor felhangzott az öregember kiáltása, már megfeszített izmokkal vártam, hiszen attól tartottam a többi szobor is hasonlóan tesz majd, ráadásul pont akkor láttam meg a hatalmas királyi szobor szemében a villanást én is.
- Hasra! - kiáltottam, bár lehet, hogy félig elharaptam a szót, ahogy jó példával járva elől a földre vetettem magam valami hatodik érzéktől vezérelve.
Nem tudhattam, hogy a többieknek lesz-e elég ideje reagálni, de nagyon reméltem, hogy igen, igaz volt akiért nem aggódtam volna annyira, ha még sem.
- Azt hiszem Vyrat, nem nagyon hagytak neked választást. - morogtam kis kárörömmel, miközben, ha megúsztam épségben, a fejem kissé felemelve pislogtam körbe, legfőképp a koronás szoborra szegezve a pillantásom. - Azt hiszem az imádat és a dicsőítés meg volt akaratunk ellenére is, de hogy bizonyíthatták a hűségüket ehhez a fickóhoz a követői? Mindenki meg van? - próbálkoztam egy körbenézéssel, de eszembe sem jutott egyelőre felállni.

Vyrath

Vyrath
Kísértő
Kísértő
Lucifernek hála nem nekem kellett megpróbálnom a hangos dörrenéssel bezáródó ajtó nyílik-e valahogy, az egyik bátor lovag megtette helyettem. A fémes csikordulás, ahogy a páncélja széthasadt a szobor könyörtelen csapásától bosszantotta a fülemet, de örültem, hogy ennyivel is kevesebb egyházin kellett átvágnom magam a szabadulásért. Csak azt nem akartam, hogy Terulius vagy Jozef a szobrok áldozatává váljon - velük személyes sértettségem volt és nem engedtem át másnak a prédámat.
Az öregember kiáltására a szobor felé kaptam a fejem, a király szemében lassan felragyogó fény pedig a leghangosabb "menekülj" parancsot kiáltotta felém, amit rövid életem alatt éreztem.
Gyorsan kellett cselekednem. Ha ugyanolyan fény volt, amelyet én is elő tudtam idézni nem volt értelme előle menekülni, ha azonban az egyháziak bosszantó szent fénye, úgy előbb el is kellett találnia. Mivel a szeme lehetett a forrása a szobor fejmagasságában a leghasznosabb az volt, ha minél közelebb és minél alacsonyabbra kerülök, úgy volt a legnagyobb esélye, hogy bármilyen fénysugár célt téveszt. Így hát tettem két sietős lépést előre, aztán térdre vetettem magam és előre borultam, a kezeimmel védve a fejem.
- Értem, tehát a táblákról hiányzott egy kiegészítés. - morogtam összeszorított fogakkal, ahogy a helyzet szégyene beleégette magát a húsomba. - Imádd az urat, vagy halj meg. Így egészen más értelmet nyer a dolog.


_________________
"I am the eye of the storm
Inside I am silent and strong
Just waiting for the right moment to strike
Coiled like a cobra coming to life"

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [3 / 5 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.