Név: Egon Gottfried
Kor: 21
Nem: Férfi
Faj: Ember
Kaszt: Zsoldos (Kiegészítő NJK)
Küllem: Teste gyakorlatilag teljesen megegyezik azon előítéletekkel, melyeket mindenki táplál egy ember felé: (Viszonylag) Magas, szőke és kék szemű fiatal ember, akinek veszélyes életmódját tükrözendő arcát több helyen is sebhelyek fedik. Ruházata általában szegényes, akármennyire gazdag paraszti családból is származik, szereti kerülni a feltűnést.
Jellem: "A veszélytől nem kell félni! Úgyis elér!" - Szokta mondani, amiből könnyen leszűrhető hozzáállása a világhoz. Szinte végtelen pesszimizmus és önbecsületének teljes hiánya jellemzi, viszont ezt kárpótlólag (vagy pont ebből kifolyólag!) folyamatosan odafigyelő, kimért és óvatos. Nyitott az új ismeretségekre, ami miatt gyakran keveredik bajba, az alkoholproblémái csak hab a tortán.
Előtörténet:
Mindenhez hozzá lehet szokni, sőt, sokszor muszáj olyan dolgokhoz is, amikhez rohadtul nem akarunk. Legyen az kisebb vagy nagyobb változás, általában egy vállrántással elintézzük és ha belül örlődünk is miatta, nem mutatjuk ki környezetünknek, hiszen az alkalmazkodás hozzátartozik ahhoz a (társadalmilag értett) erősséghez, amit megkövetelnek tőlünk.
Egyetlen eset fordulhat elő, mikor a szemöldökünk fekvonásán és a fejcsóválásón túlmutató reakcióinkat sem tartja gyerekesnek vagy értelmetlennek a körülöttünk lévő, minket folyamatosan formáló közeg: Ha ebből a közegből vagy kiesik valaki, vagy pedig bekerül.
A változás legsanyarúbb, legcsípősebb formája ez. A környezet alakulhat, amennyit akar, úgysem az fog meghatározni minket, hanem az emberek, akikkel megvitatjuk mindennapjaink fontos problémáit, többek között azt, hogy megint feljebb vitte a köcsög Adrian a sör árát, vagy azt, hogy nem túl szép dolog puszta bizonygatásból és büszkeségből elintézni, hogy egy frissen kötött barátság egyik tagjának dárdát állítsanak a sejhajába.
Az ajtó szokása szerint úgy nyikorgott, hogy szinte ki lehetett venni a dobhártya szaggató hangokból az "Öljél már meg, te szerencsétlen!" szavakat, amire én tiszteletteljesen meg is adtam a választ egy jól irányzott döféssel az ajtófélfába.
Egon felkapta a fejét és sóhajtott egyet nyugodtan.
- Csak te vagy az... - jelentette ki egy fémpénzzel játszogatva.
Kirántottam a tőrömet a fából és visszacsatoltam az övemre. Horkantottam egyet Adriánnak is jelezve, hogy megérkeztem és kezdheti is tölteni a szokásos rendelésemet. Három korsó sör; Egy nekem, egy Egonnak és egy Stefannak, viszont ezúttal akárhogyan is kapkodtam fejemet Stefant csak nem akartam megpillantani.
- Stefan mégis merre jár? - kérdeztem, majd leültem egyenesen a fiú elé.
Megvakarta tarkóját és valamit motyogott a levegőbe. Érteni ugyan nem értettem, de megelégedtem vele válaszként, tekintve, hogy annyira nem érdekelt, hogy félórás párbeszéd alakuljon ki közöttünk róla.
- Értem... - nyögtem ki előrébbhúzva magamat a székemmel.
A fiún látszott, hogy valami bántja, viszont nem akartam rákérdezni. Ugyan miért tettem volna? Ha valami problémája volt eddig is megoldotta nélkülem, miért lett volna hirtelen pont rám, arra a szerencsétlenre szüksége, akit úgy ismert meg, hogy az esőben erőteljesen nyalta a sarat a földről?
Felemelte tekintetetét az érméről és átterelte rám. Eleinte dühösen méregetett, de aztán lecsapta az aprót az asztalra és sokkal lágyabban, finomabban követte arcom mozgását a szemeivel.
- Johnny. - köszörülte meg torkát. -
Van egy kis... problémám. - bökte ki nehézkesen.
Megigazítottam fejemen a csuklyámat és elvigyorodtam. Akaratom ellenére kúszott a gúnyos mosoly az arcomra, viszont tény, hogy megállta helyét. Halk kuncogásba kezdtem, hogy azért ne sértsem meg, de jól szórakoztam a kiszámíthatóságán.
- Feltűnt. - bólintottam felé várván, hogy kilyukadjon a lényegre.
Zavarodottan kapta körbe a fejét. Puszta paranoia lehetett tippelésem szerint vagy csak elővigyázatosság. Valószínűleg attól tartott, hogy valaki követi és figyeli, mikor keres kibúvót egy tartozás, lopás vagy ne adj Armaros gyilkosság alól.
Egy kis erszényt vett elő zsebéből, aminek zörgéséből azt vettem le, hogy apró fémtárgyak voltak benne, valószínűleg pénz.
Átlökte nekem és nyelt egyet.
- Nyisd ki! - utasított némi hezitálás után, én pedig követtem parancsát.
Kiöntöttem az asztalra és gyorsan (már amennyire lehetett azt ennyi érmével) megszámoltam mennyi is az annyi. Ezer váltó.
Egy savanyú mosollyal nyugtáztam a pénz értékét és visszafötörtem a tartójukba, amit oda is dobtam Egonnak.
- Ezer váltó. - nyöszörögte a fiú, én pedig még mindig nem tudtam, hogy mit akarhat tőlem. -
Ezer váltó a kétezer-ötszázból.Felkaptam fejemet. Ugyan mire neki kétezer-ötszáz váltó és nekem ehhez mi közöm? Gondoltam, hogy kölcsön akart kérni, így egy savanyú mosollyal kifordítottam zsebeimet.
- Sajnálom, nekem is alig van.Felnevetett. Kissé erőltetten ugyan, de nevetett, ami igazán tiszteletre méltó. Akármire is kellett neki a pénz, arcáról leolvasva nem vidám dolog lehetett és hogyha valaki ilyen helyzetben is meg tudja tartani jókedvét (ha csak látszólagosan is) igazán hasznos képesség.
- Nem is kölcsön kell. - hervasztotta le vigyorát megsimogatva az oldalán csüngő kardot. -
Van nem messze egy falu, Hardstein. - vett elő egy rongyot is zsebéből, amivel elkezdte a pengét törölgetni. -
Pár hónapja arra jártam. Két napja csak vándoroltam éhtlen, szomjan és a kocsma, ami egyből a falu szélén fogadott egy igazi Isteni csodának tűnt. A Mennyei Manna maga volt az, én mondom! - állt fel és suhintott egyet kardjával, majd visszacsolta övére és ismét leült. -
Sikerült erősre innom magamat, amire nem vagyok büszke, de ember! Két napja nem ittam semmit negyedliter vizen kívűl, hát persze, hogy úgy fogok vedelni mint állat! De hol is tartottam? - kapott fejéhez és gondolkodni kezdett.
Pár másodperces szünet után folytatta.
- Oh, megvan! Szóval, a hülye italtól annyira elszállt az agyam, hogy megállíthatlannak éreztem magamat. Kezdődött azzal, hogy felrúgtam pár széket és asztalt ocsmányságokat kántálva, amit ugyan nem vettek jónéven az ottaniak, de egy legyintéssel letudták. Egy kocsmában gyakran előfordul az ilyesmi, viszont az már kevésbé, hogy ez az idióta utána még folytatja a tombolását és beszáll valami idióta kártyajátékba... - megvakarta tarkóját. -
... vagy kockáztak? Tudja a fene! Nem is ez a lényeg. A kocsma összes látogatója körénk gyűlt és végignézte a szégyenteljes bukásomat! Utolsó kör; Mindent vagy semmit! Kétezer-ötszáz váltót tett fel ellenfelem, az a gyökér sötét elf, akinek még mindig nem tudom a nevét, de nem is ő a lényeg. Fejembe szállt az irigység és az ital, így én négyezer váltót tettem fel, viszont csak egy ezres volt nálam! Ötszázat még adott egy felettébb kedves hölgy és most lógok kétezer-ötszáz váltóval ennek az idióta kormosnak, aki már kötéllel fenyeget. Ezek nem szaroznak ám! Arra történik a legtöbb gyilkosság a környéken és mind neki köszönhető. Azt akarom, hogy végezz vele.Megráztam fejemet zavarodottan.
- Miért pont én? - böktem saját magamra.
- Mert mást nem ismerek, aki hidegvérrel tudna ölni. Azt pedig már te is tudod, hogy nem szeretek végezni senkivel, bármit is tett. Ez a jószág is... - paskolta meg kardját. -
... csak azért van nálam, hogy komolyabbnak, veszélyesebbnek tűnjek, de utálom használni! No, de a lényegre visszatérve! - vett elő egy fecnit a zsebéből, amire egy beltere volt lerajzolva felülnézetből. -
Itt az ajtó! - bökött rá a lapon. -
És ahogyan megfigyeltem az elmúlt hetekben, a sötét tünde mindig ebbe a sarokba ül dél környékén. Nem olyan forgalmas környék, ő az első szinte kivétel nélkül és ilyenkor még a csapos is lemegy a pincébe. - mutogatott. -
Szóval, ha te előtte érkezel, megvárod, míg lemegy a tulaj a pincébe, egy egyszerű vágással levágod és el is tűnsz. Bármi kérdés? - nézett rám.
Csak pislogtam, mint egy idióta.
- Ez... lenyűgöző. - röhögtem fel. -
Mondták már, hogy remek felderítő lenne belőled? Talán még én is hasznodat venném!Elmosolyodott és eltette a lapot.
- Ha teljesíted ezt az apró kívánságomat, akkor beszélhetünk róla. De tényleg, bármi kérdés? Lassan indulnom kéne Stefanhoz. Nyulat vágunk.Még mindig mosolyogtam, de komolyra fordítottam a témát.
- Szokott bármilyen fegyvert magánál hordani?Egon megrázta szőke fejét.
- Nem. Soha sincs nála semmi. Kivéve, miután délután három körül elhagyja a kocsmát. Onnantól a kis bandájával a főút mellett fosztogatnak. Szóval ha most indulnál... - húzott elő egy másik cetlit, amire egy úttest volt felvázolva környezetével. -
Itt szoktak bújkálni. Itt egy nagydarab buzogánnyal, itt egy idióta tőrrel és itt a sötét tünde egy karddal! - mutogatta, de én csak a fejemet csóváltam.
- Szerintem holnap reggel indulok. Ha hamar kelek, még bőven odaérek előtte.- Remek! - pattant fel. -
Akkor holnap este itt találkozunk!Bólintottam és végignéztem, ahogyan kirobogott az ajtón.
- - O O - -
Csak eljött az este is, én pedig benyitottam a kocsmába, ahogyan szoktam. Az ajtó ismét nyikorgott, ismét egy döféssel üdvözöltem a bent ülőket. Stefan még nem szokta meg ezt a fajta üdvözlést és felriadt.
- Még mindig nem vagy normális, Herr Wood! - kapott szívéhez gyorsan zihálva.
Elmosolyodtam és leültem oda, ahová tegnap is.
- Azt hittem, hogy legalább egy hetet késni fogsz. - vigyorgott Egon. -
Vagy esetleg még mindig nem vagy kész? Nem látom sehol a fejet... - nézett végig rajtam, hátha mégis.
- Egon, te végigszelnél három falut úgy, hogy egy sötét tünde feje lóg az övedről? - vettem elő a zsebemből egy szürke mutatóujjat.
- Ez... - vette el és forgatta körbe. -
... sokkal undorítóbb és praktikusabb! - nevetett fel egy hús darabot áttéve a már eleve számomra kikészített tányérba.
- Ezt mégis miért? - kérdeztem.
- Nyúlhús. Jó munkát végeztél! - vigyorgott továbbra is.
A kocsmában egyedül Stefannak nem csúszott mosoly az arcára, de tőle ezt már megszoktuk.
- Ugye azt tudod, hogy lógsz nekem eggyel... vagy kettővel? 
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
