Gyors lépésekkel haladok Elatha utcáin, amit úgy ismerek, mint tulajdon tenyeremet. Sietségem oka, hogy Holdcsókolt és egy Kormos durván összeszólalkozott egymással, s kezd elmérgesedni a helyzet.Az én dolgom mint Holdpap az lenne, hogy lenyugtassam a két fél viszálykodását, még mielőtt többen megsérülnének. Mert lássuk be, hogy a két szemben álló társadalmi réteg állandóan marja egymást, de legtöbbször nem jut addig el az egész, hogy valakinek a halálát okozná. Már pusztán ezek gondolatokra gyorsabban szedem a lábam, hogy minél hamarabb szétszedhessem őket vagy legalább meggyőzzem őket. Nem vélem, hogy könnyű feladat, sőt számomra az első ilyen alkalom. Hamarosan a távolban meglátom az összegyűlteket, s idővel az ingerült szócséplést, s a sok beszéd zsivaját. Abban reménykedek, hogy nem érkeztem túl későn. A sokaság széléhez érve kissé megemelem a hangom.
- Kérem engedjenek beljebb! - miközben finoman nyomakodok egyre beljebb, hogy végül megérkezzek a két marakodó személyhez.
- Fogd a be a pofád, Kormos! Rangon aluli! - nyelek egyet a szavak hallatán, de nem töri meg a haladásom ritmusát. Egy-egy arccol leolvasom a megdöbbenést, míg másoknál inkább harag, vagy szomorúságot okoz.
- Te beszélsz Holdseggű! Életedben nem dolgoztál annyit a jólétért, mint mi! Erre vagy úgy oda? Hát ne legyél! - érkezek meg az első sorhoz, majd mikor nincs több akadály, akkor megállok, hogy igazítsak egy picit a ruhámon. A kormos felfigyel az érkezésemre, s cseppet sem palástolva érzéseit, mély undorral néz rám.
- Oh, hogy még egy ilyen holdas – jegyzi meg minden további nélkül, abban a reményben, hogy ezzel felmérgesít annyira, hogy leálljak vele verekedni. Nos én cspán ingatom a fejem a kijelentésére, majd a Holdcsókoltat nézem meg, hogy éppenséggel ő miként fogadja érkezésem. A részéről sincs túl nagy lelkesedés, de legalább nem olyan utálattal tekint rám, mint a másik. Mikor befejezem a csendes femérést, akkor arra várok, hogy érkezzen őr. Én nem tartozok rendfenntartók közé, én csupán a békítő.
- Kérem engedjenek beljebb! - miközben finoman nyomakodok egyre beljebb, hogy végül megérkezzek a két marakodó személyhez.
- Fogd a be a pofád, Kormos! Rangon aluli! - nyelek egyet a szavak hallatán, de nem töri meg a haladásom ritmusát. Egy-egy arccol leolvasom a megdöbbenést, míg másoknál inkább harag, vagy szomorúságot okoz.
- Te beszélsz Holdseggű! Életedben nem dolgoztál annyit a jólétért, mint mi! Erre vagy úgy oda? Hát ne legyél! - érkezek meg az első sorhoz, majd mikor nincs több akadály, akkor megállok, hogy igazítsak egy picit a ruhámon. A kormos felfigyel az érkezésemre, s cseppet sem palástolva érzéseit, mély undorral néz rám.
- Oh, hogy még egy ilyen holdas – jegyzi meg minden további nélkül, abban a reményben, hogy ezzel felmérgesít annyira, hogy leálljak vele verekedni. Nos én cspán ingatom a fejem a kijelentésére, majd a Holdcsókoltat nézem meg, hogy éppenséggel ő miként fogadja érkezésem. A részéről sincs túl nagy lelkesedés, de legalább nem olyan utálattal tekint rám, mint a másik. Mikor befejezem a csendes femérést, akkor arra várok, hogy érkezzen őr. Én nem tartozok rendfenntartók közé, én csupán a békítő.