[Magánjáték] For Science Vol2.

Négyszer olvasta el Theo Wagner utolsó levelét egymás után. A mágustanoncnak aznap kellett megérkeznie, de Loreena ismét kétségek között örlődött. Még mindig gyengének érezte magát Anna von Hellenburg kis beavatkozása után, mikor is gyakorlatilag kihánytatott vele egy darabka mélységit. Nem hitte volna, hogy a kis parazita eltűnése olyan lesz, mintha egy szervét tépték volna ki. Ugyanakkor tudta, hogy ezek csak üres kifogások. Félt, hogy nem jönnek majd ki Theoval (noha a levelek ennek pont az ellentétére engedtek következtetni), de attól még jobban félt, hogy szembe kellett néznie a lehetőséggel, hogy kiderül róla, hogy tényleg buta a tudományhoz és az elméletekhez. Gyakorlatias tünde volt, mindenben azt nézte, hogyan tudja hasznosítani, nem pedig a bonyolult összefüggéseket mögötte. A politikában ezeket a mélyebb láncolatokat már elkezdte meglátni, túl sokat volt a szeme előtt és csak egy orrtülök tévesztette volna el, de a Természet a tündéknél mindig vallásos áhítat tárgya volt, amit tisztelni kellett és szeretni, nem pedig megérteni. Mióta egyszer már meghalt a vallásossága sokkal nagyobb mértékeket öltött, de most szüksége volt a földhözragadtabb részére is a természet törvényinek, nem csak a morálisra. A kettőnek valahogy együtt kellett működnie.
Előkészítette a vendégszobát a házukban, amit azóra bővítettek még egy emelettel. Rájött ugyanis, hogy eddig leendő gyermekeinek szobájában szállásolta el a vendégeitek, de az utóbbi időkből kiindulva el kellett ismernie, hogy Cynewulf akkor is be fog esni részegen néha, amikor már azok a szobák foglaltak lesznek, és Ada is lenyűgözőnek találta a várost legutóbb. Nameg mi van ha kis ékkövekkel kirakott cumit szeretne készíttetni a kicsi hercegnek vagy hercegnőnek? Eirynnek dolgoznia kell valahol... Így új vendégszobákat építtetett az emeletre, hamár a Blutstern építészek a közelben voltak, Armin pedig legalább harminc rajzon keresztül mutogatta a kupolás kis tornyot, aminek elhúzható éjszaka a teteje, hogy lehessen látni a holdat és a csillagokat. Az egyik új emeleti szobát választotta a mágustanoncnak, de a biztonság kedvéért lefoglalt egy szobát is a város egyik patinásabb fogadójában, hogy a vendége választhasson, és hogy minél figyelmesebb házigazda benyomását keltse.
Mivel nem tudta, egészen pontosan mikor érkezik, meghagyta a városőröknek, hogy minden belépő fitalabb ember állítsanak meg, kérdezzék meg a nevét, és ha van közöttük Theo Wagner azt azonnal kísérjék a házához. Sokkal előkelőbb lett volna palotát mondani, de jól megfontolt politikai okokból teljesen átlagos házuk volt, ami inkább illett egy középosztálybeli kereskedőhöz, semmint Köderdő uralkodópárjához. Már nem maradt más, mint a várakozás...

Az út fárasztó volt, de minden csepp izzadságot megért, hogy a feladatomat teljesíthessem. Ha Felix élne, akkor biztos nagy odaadással végezné, ezt a nagy becsben álló felkérést. Ahogy haladtam, szépen lassan körvonalazódott a horizonton a város alakja. Mire a kapukhoz értem, már az égbolt közepét is elhagyta a nap. Dél múlt én pedig még csak most értem a kapuba.
~ Érdekes. Ahogy látom, megállítják a fiatalokat. ~ gondolom magamban az előttem történtek láttán, majd haladok tovább a kapu közelébe.
Ahogy odaérek, egy termetes őr áll elém, ki kérdéseket tett fel nekem, melyeket megválaszolva, kiderült, hogy mind ez a hűhó csak miattam van. Ekkor elkapott az izgalom, és kicsit bepánikoltam. Hogyha ilyen figyelemben van részem, akkor nem teljesíthetek semmiképpen sem rosszul.
-Kövessen kérem- Szólt hozzám, szakítva félbe kemény és markáns hangjával a pillanatnyi lefagyást. Nagyon szó nem igen akaródzott elhagyni a számat, így hát csak egy dadogós – P-persze – csúszott ki a számon valamilyen isteni csoda folytán.
Ahogy haladtunk, a város igen igényes és szép volt. Kíváncsian vártam, hogy mégis milyen lehet a palota. A tágas terek, előkelő emberek, miközben előttem komornyikok, esetleg szolgálók vagy cselédek rohannak mindennapi rutinjukat végezve, és a felsőbb körök kéréseinek eleget téve, vagy éppen teljesítve azokat.
Ahogy haladtunk, az izgalmam szépen lassan múlni kezdett. Lépésről lépésre múlt el az izgalom, és a házak, amiket eddig kisgyermeki kíváncsisággal vizslattam, elvesztették érdeklődésemet. Annál inkább kezdtem felfigyelni a környezetem távolabbi pontjaira. A palota felé tartottunk egy darabig, de ahogy figyelmem lankadt, már más irányt vett az utunk.
Haladtunk egy darabig, közben figyeltem ahogy távolodunk a palotától. Úgy gondoltam megkérdem hogy mégis miért nem a palota felé haladunk.
- El… - Ennyit tudtam kinyögni a kérdésemből, mivel a katona éppen akkor szólalt fel, és hangja elnyomta az enyémet. – Itt volnánk – Szólalt fel mély hangján, majd egy kereskedőházhoz hasonló középosztálybeli ház ajtaján kopogott be.

Shauna, a szolgálólány nyitott ajtót az érkezőknek, kedvesen érdeklődve, hogy kit keresnek. Alacsonyabb sorból származó sötét tündék tipikus képviselője volt, nagy bíbor szemekkel, fehér hajjal és sötétszürke bőrrel. Bár még csak egy hónapja dolgozott a hercegi pár házában (az a hallatlan pletyka járta Elathát, hogy a hercegné mindent maga akart csinálni, de valószínűbbnek tartották, hogy csupán egy szolgálólány sem felelt meg eléggé), de mivel ahhoz képest amit más cselédektől hallott jól bántak vele, eléggé otthon érezte magát.
- Mondja meg a hercegnének, hogy úgy tűnik megjött a varázslója. - válaszolta az őr angolul, félreérthetetlen pillantást vetve Theora. Nem tűnt úgy, mintha le lett volna nyűgözve, nade a parancs az parancs ugyebár.
- Jöjjön be. - mondta a lány Theonak szintén angolul, ugyanis az emberek nyelvén egy kukkot sem beszélt. A kezével széles mozdulatokat tett, befelé integetve, majd szélesre tárta az ajtót, hogy utat engedjen a fiúnak a poggyászával együtt. Utóbbit meg is próbálta felemelni és beljebb ráncigálni az előtérbe.
Az előtér nem volt hatalmas de ízlésesen volt berendezve. Oldalt volt egy nagyobb szekrény a kabátoknak, egy kisebb, alacsonyabb a cipőknek. A falnál egy lila bársonnyal bevont kanapé terpeszkedett, ahova le lehetett ülni öltözni. Shauna igyekezett elvenni a fiú kabátját és beakasztani a szekrénybe, majd még beljebb invitálta egy kanapéval és fotelekkel telerakott fogadószobába. Ez már inkább hasonlított ahhoz, amit egy hercegi laktól elvárhatott az ember. A bútorok egyenként is kis mesterművel voltak, az intarziáikkal és növénymintás faragványaikkal. A falnál könyvespolc állt, és hogyha figyelmes volt az ember, néhány német nyelvű címet is kiszúrhatott, a legváltozatosabb témákban, közöttük híresebb és északon indexen lévő ponyvákkal egyetemben, a többi falat pedig különböző díszes szőttesek borították. Egyiken felismerhető volt a Fairlight uralkodóház családfája is, egészen a Szakadástól számon tartva. A hatalmas kandallóban nem égett tűz, nem volt olyan hideg idő, hogy be kelljen gyújtani, az előtte lévő szőnyegen viszont hatalmas szürke bundájú kutya hortyogott.
A szolgálólány felemelt kézzel jelezte, hogy várjon itt, mellé persze mondta is, hátha legalább a mágusfiú felismer néhány szót, majd elszaladt az úrnőjéért.
Loreena a dolgozószobában igyekezett rendet csinálni Armin tervrajzai között, mikor Shauna bejelentette a vendég érkezését. Még összecsavarta a nagy, részletes ábrát a falújított holdtemplomról, majd nagy levegőket véve indult el a fogadószobába. A hercegné egyszerű zöld nadrágot és kanárisárga blúzt viselt. Nyaranta mindig vidám színekbe öltözött, mint a tünde erdőben mindenki, és erről a szokásáról itt sem akart lemondani, ékszerként csupán a gyűrűit viselte. Végülis otthon senki sem mászkált tiarában.
Ahogy meglátta a fiút elmosolyodott.
- Üdvözlöm, szerény otthonomban, Theo Wagner. - köszönt kedvesen. Folyékonyan beszélt németül, de egy enyhe akcentus még mindig hallatszott a szavain. Amennyire nehezen tanulta meg a nyelvet, úgy érezte ezen már igazán nem múlt semmi.
- Loreena Wildwind vagyok. A szolgálómmal már találkozott, mindjárt hoz teát.

Ahogy nyílt az ajtó egy tünde szolgálólány fogadott. Valamit mondott nekem angolul, de nem értettem tisztán. Persze biztos üdvözlés lehetett, így én is üdvözöltem őt. Ezek után tágra nyitotta az ajtót, és széles legyintésekkel befele kezdett invitálni. Szegény megpróbálta behozni a nehéz csomagomat, de inkább intettem neki, hogy ezt majd én beviszem, nem kell szenvednie a behordásával.
Átvette a kabátomat, majd beljebb kezdett el kísérni a házba. Szép ház volt, kialakításában és struktúrájában, a berendezések és a bútorok, pedig még szebbek voltak. A bútorok, és egyéb lakberendezési tárgyak mind illettek egymáshoz, ám mégis különböztek. Alakra, mintára, színre, mind illett egymáshoz, de mind egyedi megmunkálásnak, és sajátos kézjegyek díszeinek örvendett.
Végül hát betértünk a váróba, ahol több kanapé és fotel várta az érkezőket, hogy kényelemben végezhessék tennivalójukat.
Itt a cselédlány megálljt intett, és várakoztam. Nem telt bele sok időbe, már meg is érkezett ki szomjazik a tudásra. Cselédlánya mellette állt, miközben bemutatkozott. Persze én is álltam, mivel minő udvariatlanság lenne, ha az uralkodó ház egyik tagja, még az én bemutatkozásom elött bemutatkozik, én pedig a kanapén, vagy a fotelen elterülve flegmán nézném azt, majd egy hanyag és unalmas választ visszaböfögnék neki.
Persze ahogy megláttam a színes ruháiban, először kicsit megdöbbentem, de aztán belém hasított, hogy semelyik ember se szerethet azokban a flancos ruhákban lenni, főleg otthon.
- Üdvözlöm, szerény otthonomban, Theo Wagner. –
- Loreena Wildwind vagyok. A szolgálómmal már találkozott, mindjárt hoz teát.
Ahogy bemutatkozott, úgy én is tisztelettel szerettem volna megtenni. Jobb kezemet szívemre, ball kezemet a hátam mögé a derekamhoz emeltem, majd meghajoltam.
Ezek után jöttem én. A szívem majd ki ugrott. Mégis mit kéne mondanom, itt egy igazi hercegnő előttem, és figyelmét csak rám szegezi. Itt nem lehet hibázni.
- É-én érzem magam megtisztelve, nem vagyok méltó a köszönetre. – Majd vett egy nagy levegőt, szíve csak úgy dobogott, de ahogy kifújta, a szívverése lassulni kezdett. Nyugtatgattam magamat, hogy nincs semmi probléma, majd erőt vettem magamon. Nem telhetett el sok idő.
- Az én Nevem Theo Wá… - Majd erre a mondatra, zajt kezdtem hallani a poggyászomból. Öreg poggyász volt, a csatok már nem úgy fogtak, mint régen, ezért két kis kötöző madzaggal volt összekötve.
A poggyász mocorogni kezdett, majd a nyitható felén, a szélén egy kis kőkard vájta át magát, mely kibuggyant a résen. ~ Az nem lehet… ~Miközben fordítottam a poggyász felé a tekintetemet, és a sápadtság fogott el a kis kőkard, mozgásba lendült. Recés hangjával indult meg a szélétől, a nyílás irányában haladva, szépen lassan. Először az első madzagot vágta át, majd rövid időn belül a másodikat is. Igaz, a kard kicsit életlen, ezért beletelt neki némi időbe, míg a madzagokat átvágta.
Mikor az akadályok átvágódtak, a gyenge csatok ketté nyíltak, a poggyász pedig mint egy könyv kinyílt a földön. Ott állt Sariel, porolta le magát, észre sem véve a helyzetet. – Ejj fiú többet a dohos könyveid közé biztosan nem bújok el. Szóval ez lenen a szállásod, nem is rossz. – Néz körbe a csomag, és az öreg könyvek hadán állva. – Na és kaptál egy szolgáló lányt is, hát neked az meg minek, úgyis csak a könyveket bújod.
Ekkor még nem esett le neki Loreena egyszerű ruházatából, hogy mégis kihez beszél.

A fiú szemmel láthatóan zavarban volt, és ezért Lory nem is tudta hibáztatni. Igyekezett a lehető legbarátságosabban és legközvetlenebbül viselkedni mindenkivel (legalábbis amikor megtehette), de a puszta rang sokakat megijesztett. Amelie királynő nem tűrt volna sem hibát sem sértést, de őfelsége a tünde királynő a tróntermen kívül nem is fogadott volna vendégeket máshol. Nekük meg még trótermük sem volt! Házuk is csak azért, mert a lovagnő ragaszkodott hozzá, és nem akart egész életében kocsmáról kocsmára vándorolni, mint ahogyan addig Armin tette és az ő apja és annak az apja… Türelmesen várta meg, hogy Theo Wagner bemutatkozzon, egyáltalán rátaláljon a hangjára, és időt akart adni annak is, hogy a hangulat feloldódjon. Hiába mondta volna el, hogy ő nem az a fajta uralkodó (vagyis nem is volt az, csak egy uralkodó felesége, de azok néha még rosszabbak tudtak lenni), úgysem hitték volna el. Az ilyesmi mindig menet közben derül ki, abból, ahogyan valaki viselkedik. Mielőtt azonban még bárhova is jutottak volna, a mágusfiú táskája önálló életre kelt.
Loreena felvont szemöldökkel nézte, ahogyan az apró páncélos alak kimászott a táskából, és róluk vagy az illemről tudomást sem véve nézett körbe. Fél térdre ereszkedett, hogy jobban meg tudja szemlélni az apróságot. Az utolsó hasonló, amit látott tündér volt, de ennek a kislegénynek nem voltak szárnyai és a tündérek egyébként sem viseltek páncélt. Hallott már gólemekről, akik hatalmas kőből faragott monstrumok voltak, bár élőben még egyet sem látott, úgy hallotta nem túl értelmesek… Angus felemelte a fejét a hangzavarra, és komótosan lépkedett oda, hogy először megszaglássza kicsit Theot, majd miután őt rendben találta szemügyre vegye a másik jövevényt is. Loreena egy pillanatnyi fáziskéséssel lépett oda, hogy megfogja a farkaskutya nyakán a bőrt, nehogy az lelkesedésében kárt tegyen a másik vendégükben.
- Bámulatos. - közölte, majd felnézett Theora. - Te készítetted? Megfoghatom? Egyáltalán mi...- ez?-...ő?
Ha a válasz igen volt, akkor odalépett a kis kőlény elé, és letette elé a tenyerét, hogy az fel tudjon mászni rá. Meg sem próbálta leplezni, hogy mennyire odavolt érte, malachitzöld szemei egyenesen csillogtak, ahogy ránézett az apróságra.

- Bámulatos.
- Te készítetted? Megfoghatom? Egyáltalán mi...- ez?-...ő?
A királynő reakciója szintúgy sokkolt egy pillanatra, mint maga Riel megjelenése. Szerencsémre, mondom, hogy a két nagyon hasonló érzés sikeresen kioltotta magát, melyre a királynő tekintete is közrejátszott.
Magából a viselkedéséből is látszott, hogy nem egy átlagos királynéval van dolgunk. Riel félreértésből eredő szavai, csak úgy elsuhantak a hosszú hegyes fülei mellett, és csak a kis kéken izzó szemű mini gólem érdekelte. Ahogy oda lépett, látszott a tekintetén az érdeklődés, mivel lehet még sosem találkozott ilyennel korábban.
- Heh, ez meg minek akar it engem fogdosni? Nem vagyok én játék baba vagy kabala. – Szólt Riel oda a számára szolgáló lányként felismert lányhoz, miközben nevetett, és kicsit óldara fordulva karba kulcsolt kezekkel, nézet felém.
- Igen én készítettem Majd kis idő elteltével, folytattam. - Királynő. –Hangsúlyoztam ki a királynő szót, mire Riel szeme helyén lévő kék fény hírtelen kicsapott a sisakja szemnyílásán keresztül egy pillanatra. Ezen pillanatban megmerevedett, mint egy kis szobor.
Ahogy Figyelem Riel reakcióját, úgy gondolom, ráteszek még egy lapáttal.
- Amúgy a Neve Liwet Sariel, de csak Rielnek becézem. Alapból, egy kis prototipus gólemnek készült, de valamilyen oknál fogva végül tudata lett. Ahogy én eddig gondolom az az, hogy a magként használt mágikus kő miatt, amit beleépítettem, és a szívét adja. – Okoskodok, hátha ezzel be tudok vágódni, és oktathatok itt, de a félelem még mindig bennem van, hogy tudnám e tartani azt a szintet, amit elvárnának tőlem.
- Nyugodtan megfoghatja. – Mosolyodom el, majd hangsúlyozom ki gúnyos hangon. – Nem fog ellenkezni. – Ekkora kis dermedt kőgólem, feje pattant egyet, mint egy a hidegből melegbe hajított kő, majd egy újabb villanással a szemében, már konkrétan a szemeimbe nézett. De amit látott, az csak az én gúnyos tekintetem volt, ahogy rá és a helyzetére tekintettem.

A harcias kis gólem úgy tűnt megilletődött, amikor Theo kimondta a „királynő szót”. Mosolyogva nézett fel a mágusfiúra, őt egyáltalán nem sértette meg az apró harcos stílusa, de egyébként sem volt sértődékeny típus. Volt néhány kifejezés amire érzékeny volt - például a szajha és szinonímái - de stílusért még sosem dobott ki senkit. Ezt persze másnak nem kellett tudnia.
- A hivatalos címem hercegné. - javította ki a fiút. - Köderdő hercegség, hivatalosan a Tünde Királyság vazallusa, de azt hiszem ilyen jelenleg nincs az embereknél. És azért -né, nem pedig -nő, mert a cím nem születési jogom, hanem a házasságom után kaptam. A tündék között ez fontos, ha nem őfelsége Amelie Fairbranch az egyetlen királynő, akkor nagyon megsértődnének…
Magyarázta türelmesen. A maga részéről nem bánta a dolgot túlzottan, de ha ezt máshol hibázta volna el a fiú, akkor komoly problémái lehettek volna, főleg, hogy sokan suttogtak arról, hogy Köderdő függetlenedni akart és önálló királysággá válni. Onnantól pedig őt is lehetett volna királynénak nevezni. Érzékeny téma volt ez, és nem is szerette firtatni senki, még Loreena sem. Kíváncsisága és figyelme viszont innentől kezdve teljes mértékben Sarial felé fordult.
- Nem szeretném felvenni az akarata ellenére. Sosem szégyenítenék meg egy lovagot. - mosolygott rá a gólemre. - Lehetséges, hogy a benne lévő kőbe bele van zárva egy lélek. Legalábbis tudom, hogy léteznek különböző tárgyak, amikkel így van. Mindenesetre örvendek a találkozásnak, Liwet Sariel, a nevem Loreena. - nyújtotta felé az ujját kézrázásra. Csodálkozott, hogy egy ilyen fiatal fiú képes volt egy ilyen erős mágikus tárgyat létrehozni, bár úgy sejtette, hogy a véletlennek is nagyon nagy szerepe lehetett a dologban. - Kötelezően teljesíted Theo Wagner parancsait, mint valami béklyó vagy ellent tudsz neki mondani?

Ahogy hallottam a helyesbítéseket, úgy egy kissé elszégyelltem magamat. Próbáltam a tőlem telhető legjobban fogalmazni, és az ekkor szokásos illemet betartani, de sajnos látszott, hogy életem nagy részét vándorolva a nemességet elég mesze elkerülve éltem. – Oh, elnézésedet kérem a hibás megszólításért. Mégis hogyan szólíthatlak? Vagy maradjunk a hivatalos hercegnénél? Akármennyire is akarnám tettetni, nem éppen vagyok gyakorlott, és igazán el vagyok veszve a nemesség és a rangok világában. De annál inkább kiismerem magam a tudomány, és a feltárandó romok terén. – Szólok mintha valami vallomást mondanék. Úgy gondolom elég ideig hecceltem Rielt, és neki is szépen leesik, hogy nem egy szokványos nemes hölggyel van dolgunk.
Riel fejét lehajtva, próbál bocsánatot kérni a kellemetlen félreértésért, látszik rajta, hogy ezt a dolgot most nagyon bánja.
- Annál jobban, mint ahogy én viselkedtem már nem tudnának jobban megszégyeníteni. Elnézésedet szeretném kérni, a modortalan viselkedésemért, de kegyed ezen félreérthető öltözékekbe bújva, igazán megtévesztő tud lenni.
A feltevésre, csak helyeselve bólogatok, mivel hasonló következtetésekre vagyok én is jutva. – Lehetséges, hogy így van. Sőt elég nagy a valószínűsége. De vizsgálgatni félnék, hogy a végén Riel nem ugyan az lenne, mint volt. Így a témát, csak elméleti alapon bontogatom, mintsem gyakorlatban. – Majd nézek vissza Rielre, és Loreenara.
Csak hallkan kissé lesütött szemekkel, már amennyire azt más ember észre tudja venni, a kis gólem így szól. – Nekem a megtiszteltetés. – Majd kezet ráz a hölggyel.
A kérdésre, hogy kötelezően teljesíti e a parancsaimat, már bátrabban adott választ, és nem éppen tartotta magát vissza a pimaszkodástól. Ekkor már felemelte a fejét, és kicsit több bátorsággal a hangjában volt képes kimondani a véleményét.
- Hát világi szerencsémre, amiért hálát adok a jóistennek, nem köt engem ennek a fiúnak a szava. Szabad vagyok, szabad akarattal, szabadon cselekszem. Csak vele tartok, mert nélkülem egy útját se élné túl. Nézzen rá milyen nyeszlett szegény. Az ilyen hol lenne képes túlélni. -  Mutat rám, miközben fejti ki a véleményét.
Nézek Rielre, de már megszoktam a pimaszságát. Egy - egy az állás, így most kihoztuk döntetlenre. Majd a beszédje végeztével én is hozzáfűzők azért pár szót. – A szabad akaratát, már csak az éles nyelve, és a pimaszsága tudja a legjobban bizonyítani. Amúgy jószívű csak nem szereti, hogyha ilyen kis jólelkűnek állítják be.
Erre már Riel nem szól semmit.

Nem akarta kényelmetlen helyzetbe hozni sem Theot sem pedig Sarielt, de e kezdeti félreértés után kifejezetten aranyosnak találta, ahogyan a fiú menteni próbálta a helyzetet. Az emberek között pedig eleve nem volt követelmény, hogy kiigazodjanak a tündék és sötét tündék mindenféle rangja és címe között, főleg hogy amikor volt is átfedés, az nem mindig ugyan azt jelentette. A saját nyelvükön egyértelműbb volt, de németre lefordítani mindet egy újabb bonyodalom, és újabb pont ahol a különböző fajok képviselői félreérthették egymást. Loreenától pedig már az is nagy szó volt, hogy sok év gyakorlása után képes bármit elmagyarázni az emberek nyelvén. Mikor határőr volt, csak pár szót beszélt németül, de a lovaggá válása után muszáj volt tisztességesen megtanulnia.
- A Loreena jó lesz, nem ragaszkodok a címekhez. - válaszolta arra, hogy akkor hogyan szólítsák. - Ha szeretik a mindenféle címeket, elé tehetik a Lady-t az emberek többnyire úgy szokták.
A lovagi címe volt az egyetlen, amit szeretett is, mert magától érte el, és ő szerezte meg a saját érdemei alapján. És persze azért, mert a Lady jól hangzott a Loreena előtt. A nevek letárgyalása után viszont a téma egy sokkal érdekesebb problémakör felé fordult, méghozzá a kicsi gólem felé.
Nem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el, amikor a fiú és az apró lovag felváltva magyarázták a helyzetet.
- A sima gólemek kötve vannak az alkotójuk parancsához, bár élőben még egyet sem láttam. Szerintem egy igazi lélek van a kőbe zárva. - tette hozzá a saját meglátását. Neki ez fontos volt, mert így tudta hogy önálló személyként kell kezelnie Sarielt, nem pedig csak valami furcsa, kiegészítő tárgyként.
- A túlélés pedig nem csak a testi erőn múlik, kis lovag. A ravaszság éppen annyira fontos, ráadásul Theo varázsló, így igen széles az arzenálja. De mindenkinek kell valaki, aki vigyáz rá.
Felegyenesedett, közben pedig Shauna behozott tálcán egy kancsó teát két csészével.
- Hol szeretnének szállást? Elkészíttettem itt a vendégszobát, de ha kényelmetlennek találják, akkor az egyik jobb fogadóban is bérelhetünk egyet. Illetve ha itt maradnak, akkor Sarielnek is csinálhatunk helyet, ha elmondják hogy szokott pihenni.

Ahogy néztem Loreenat a szemében lévő csillogás az új és érdekes dolgok után, egy kissé magamra emlékeztetett. Így egy pár pillanatra el is merengtem magamban. Emlékképek száguldoztak keresztül az elmémen, még tanonckoromból, ahol még egy letört faragvány rúnakarcolata is napokig elszórakoztatott. A megannyi rom, megannyi felfedezés, és utazás, nagyban közrejátszott érdeklődési köröm kifejlődéséhez. Na meg persze a sok érdekesebbnél érdekesebb dolog, a vicces kutatók, régészek, mágusok. Mikor a tábortűznél italozgattak, és eszmecserét folytattak. Emlékszem nem egyszer történt meg hogy a már kissé ittas állapotban lévő ottlévők összevesztek, és Felix meg egy másik arkán mágus elzárta őket egy zsebdimenzióba egy időre, hogy nyugodtan folytathassák az eszmecserét. Vicces látvány volt, mikor kiszabadultak végre. Ha dühös volt még visszazárták őket, de megesett, hogy bealudt, vagy éppen belehányt az illető a zsebdimenzióba.
De szép lassan feleszmélni, ahogy a kérdések, találgatások, és válaszok érték el a fülemet. Ámbár ezek az emlékek, kicsit megenyhítettek, így a hivatalos stílus valahogy elmaradt a beszédemből.
- Az állítása nem is helyes, és nem is helytelen, de ezekről még beszélhetünk késöbb. - Majd térek át a következő válaszra.
- A szállásunk akárhol jó lesz. Rengeteg fogadót megjártam már utazásaim során, és úgy vagyok vele, hogy ameddig egy ágy, egy asztal, és elég gyertya van a szobában, ott én már kényelmesen megtudok szállni. – Mondom felé, miközben a kis gólem a kutyával ismerkedik. Fura neki ez a viszonylag illedelmes jószág, amerre mi járunk, ott csak kóbor ebeket találni, és néha meggyűlik velük a baja. Szerencse hogy van a kis kardja, így nemigen tudják megcsócsálni a játékként rá tekintő kóbor jószágok. – Khm… - Vakarja a fejét zavarában Riel. – Lady… - Elcsuklik egy pillanatra a hangja. – Wildwind kisasszony - Mondja ki inkább így, mert ez valahogy jobban a szájára állt. – Hogy hívják őt? – Mutat az ebre.

Bólintott, hogy majd később beszélnek, és kicsit el is szégyellte magát. Udvariatlan volt hiszen Theo és Sariel bizonyára fáradtak voltak, Észak pedig nem a szomszédban volt.
- Elnézésüket kérem. Bizonyára hosszú út áll mögöttetek, én meg máris lerohantalak a kíváncsiságommal. - bocsánatkérően mosolygott rájuk, legalábbis igyekezett, majd felállt. - Előkészítettem a vendégszobát itt, ha az megfelel. Shauna majd megmutatja merre van. Pihenjenek nyugodtan, frissüljenek fel… A fürdőszoba a folyosó közepén lesz, az árnyékszék kint van a ház mögött, ha pedig itt a földszinten bementek balra bele is fogtok futni rögtön az ebédlőbe és utána a konyhába.
Mutogatja meg rögtön az irányokat, de a körbevezetést majd ráhagyja a szolgálólányra, ha a többiek igénylik. Sariel kérdésére lepillantott a még mindig lelkesen farkát csóváló kutyára.
- Angusnak hívják. Nagyon barátságos a méretei ellenére, pedig házőrzőnek szántuk. - simogatja meg az állat nagy fejét. Mindig boldogan gondolt vissza a napra, amikor megtalálták a vacogó kis szőrgombócot Hellenburgban, a nászútjuk első napján. Armin persze azonnal becsomagolta a sáljába, és egy ideig bőszen bólogatott, hogy keresnek neki egy gazdát de valójában már az első pillanatban eldőlt, hogy megtartják.
Angus érdeklődve szaglásza meg Sarielt, még megnyalni is megpróbálta, de neki a kis gólem inkább tűntegyszerű kődarabnak egyelőre semmint új játszópajtásnak. Idő közben megjelent Shauna is, Lory pedig angolul kérte meg, hogy mutassa meg a vendégeknek a szobájukat.
- Szólunk majd, ha kész a vacsora, de ha kipihentétek magatokat gyertek le nyugodtan a dolgozó szobában leszek. Természetesen a városban szabadon járhattok-kelhettek amikor kedvetek tartja, bőven vannak látnivalók, de én is körbevezethetlek benneteket. - ajánlotta fel. Ha pedig nincs más, útjára engedte a vendégeket, hogy berendezkedhessenek.

Nagyon kedvesnek tűnt az elf lány, a pozíciójához képest. Mi már rég elszoktunk az ilyesfajta vendégszeretettől, meg már hozzászoktunk, a sátrazáshoz, és a dohos fogadókhoz. Így hát igen megörültünk, amikor egy igen kényelmes helyet kaptunk, mellyel együtt étel, és fedél is járt a fejünk fölé. – Igazán hálásak vagyunk a vendégszeretetéért. Nem tudjuk eléggé megköszönni. – Majd kicsit összerámoltam a kinyílt táskát, összefogtam és felálltam vele. – Akkor mi be is rendezkednénk engedelmével. – Majd felemelem Rielt, a kapucnimba teszem, és megindulunk a vendégszoba irányába. Ahogy belépek, egy nagyon takaros vendégszoba fogad. Ilyenekhez nemigen volt szerencsém, az eddigi életem során. Kipakolok, könyvek az asztalra, ruhák a szekrénybe. Ahogy megvagyok, igénybe is veszem a fürdőt, mégsem akarom az utazás okozta bűzömmel megtölteni ezt a szép házat. Majd ahogy végeztem, és most már tisztán és illatosan beértem a vendégszobába, felvettem hálóruhám, majd egy könyv és egy gyertya társaságában, lepihentem, mely olvasás közben el is aludtam a könyvel a mellkasomon. Mindeközbe Riel a szoba zugait fedezte fel. És a szokásosan elütötte az időt.

Sariel még mindig a legszórakoztatóbb NJK-k egyike, a találkozásotok második felvonása is igen érdekesre sikeredett. Jutalmul jár a szokásos 100 TP.