Az utam, ha szabad azt mondanom, egészen unalmas volt. Épp a Déli királyságon haladtam keresztül, hogy azon átvágva érjek el Elatha-ba, amikor egy kis faluba botlottam - szó szerint. Épp egy dombon vágtam keresztül, egy olyan területen, ahol még soha sem voltam, amikor a lábam megakadt egy aljasul elrejtett gyökérben, és lebucskáztam a már előbb említett dombon. Fájó tomporral, sebzett önbecsüléssel keltem fel, csak hogy lássam, ahogy Dracon, az az átkozott dög, röhög rajtam. Legalábbis szélesre tárt pofája, lógó nyelve és akadozó légzése erről árulkodott, mint ha kissé homályos tudatom - csúnya dolog ez a fej beverés - elhitette volna velem azt is, hogy könnycseppek csurognak le amúgy egészen aranyos kis pofiján. Egy földrögöt akartam hozzá vágni, amit könnyű szerrel kikerült. Átkozódva tápászkodtam fel a földről, hogy leporoljam magam, amikor észrevettem, hogy tőlem nem is olyan messze egy falucska van, meghúzódva a fák árnyékában, amelyek már Köd-erdőt jelentették. Ha jobbra fordultam volna, és még megyek húsz mérföldet, a Schwarzjägerek tornyánál kötök ki. Meg is lepődtem a falucska látványán, hisz a dombon felkaptatva nem láttam semmi jelét egy közösségnek - nem szállt fel füst a kéményekből. Az állatok halk mormogását felfogták a fák és a domb, tökéletesen húzódott meg Köd-erdő árnyékában. Dracon felé egy ideges pillantást vetettem, aki már messze kotródott tőlem, és egy satnya fa tetején pihent meg.
- Ilyenkor nagyon tudlak utálni téged, Te rohadék...
Nem nagyon hatódott meg rajta. Ha az volt a tervem, hogy kikerülöm ezt a falut, hát akkor nagyot tévedtem. Egy ajtó nyílt ki a legközelebbi háznál, és egy öreg ember lépett ki rajta. Legalábbis először embernek mondtam volna, hisz emberlakta királyságban vagyunk, de a ruhája - amely színben leginkább a tavaszi fák lombját utánozta - és a hegyes füle hamar meggyőzött, hogy egy elfről van szó. Nem nagyon örültem neki, hisz egész életemben kevés olyan elfikével találkoztam, aki nem nézte volna le kapásból a fajtánkat, főleg azóta, hogy Arrcy haverom feleségül vett egyet és ezt a fajukra mért súlyos sértésként fogták fel. Beképzelt kis picsák...De ez az egyed csak érdeklődve nézett engem, meg a sárkánykát, aki viszonozta a pillantásait.
- Mi járatban erre felé, fiatal úr? -szegezte nekem a kérdést rögtön.
Most, hogy közelebb ért, alkalmam volt jobban megnézni őt. Arcán számtalan ránc és redő jelezte, hogy bizony már pár évtizedet ezen a világon töltött, és nem volt egy túl kegyes és egyszerű élete. Szemében némi fájdalom és bűntudat csillogott állandóan, vegyítve némi melankóliával. Karvalyorra és keskeny szája nem volt túl bizalomgerjesztő, ahogy kiugró állkapcsa és szemöldökcsontjai sem. Arcába őszülő haj lógott, amelyben több volt már a fehér hajszál, mint az ébenfekete. Keze betegesen vékony volt és az erek kidudorodtak rajta. A ráncos bőrön jó pár helyen fekete és lila szemölcsök látszódtak, a körmei feketedtek a kosztól és már talán évek vagy hónapok óta nem is voltak vágva, úgy hogy akár fegyverként is lehetett volna használni azokat. Amikor megszólalt, látni lehetett, hogy bizony már elég sok foga kihullt az évek során. Nem volt éppen a legbizalomgerjesztőbb látvány, amit láttam, és az a bűz, ami belőle áramlott, arra késztette a gyomromat, hogy jó párszor ugráljon egyet, és történetesen majdnem pofán hánytam őt. Sálamat az orrom elé húzva vártam meg, hogy oda érjen hozzám, bár a legtöbb érzékszervem riadót fújt és menekülni akartam. A sötétzöld szembogárban valami olyan fény csillogott, amitől az összes szőr felállt rajtam.
- Az nem hinném, hogy a maga dolga lenne. Csak keresztül haladok a falun és már itt sem vagyok.
- Fiatalok, fiatalok, folyton csak rohannak és elsétálnak a lehetőségek mellett. Rohantok, mint ha nem lenne a tiétek a világ összes ideje. Mondd csak, Életek Kiontója, újból ölni mész? Nem, a beállásod, a tekinteted másról árulkodik. Megpihensz...de a múlt állandóan üldöz téged. Számodra nincs pihenés.
Hangja keserűen mély volt, és olyan hatást keltett, mint ha nem is Ő beszélt volna, hanem csak egy instrumentál lenne a hatalmasabbak kezében. Vagy lehet, hogy csak képzelődtem. Talán bejátszott egy enyhe agyrázkódás is. Dracon leszállt mellém és a tündét nézte meg magának alaposabban is. A szavai nem csak engem, de talán Őt is felkavarták.
- Nem tudom, hogy miről beszél, nem kísért engem semmi sem.
- Oh, nem akarsz beszélni róla. De tudod, én talán tudok neked segíteni. A vér ott száguldozik a fejedben...na nem a saját véred, másoké. De van egy szerem, egy jó kis szerem. Egy kísérlet...de hatásos, ebben biztos lehetsz! És még fizetek is érte...
- Összegezzük: meglát egy totál ismeretlen személyt, akivel még életében nem találkozott, bemagyarázza neki, hogy a számtalan, általa kioltott egyén vérével álmodik és kísértik őt; aztán felajánl egy szert, és még fizet is érte, hogy meggyógyítsa őt? Durván átverés szaga van.
- Az átverés egyedül a Te fejedben létezik, fiatal úr. Fizetek, mert mint mondtam, ez egy kísérlet. Valakin ki kell próbálnom, de ezek az ignoráns falusiak nem nagyon hajlamosak rá. Két hete súlyos hasmenésben szenvednek. Véletlenül összecseréltem két hatóanyagot. De ez nem valami bíztató rám nézve, nem igaz? De nyugodj meg, ezt a főzetet a lehető legnagyobb odafigyeléssel kevertem ki! Esküszöm!
- Nem nagyon győztél meg...
- 1500 váltó, én mondom neked! Ennyit kapsz, ha kipróbálod, és utána elmeséled nekem, hogy hatott-e, vagy sem.
- Holt self tales no tale.
- Jajj, ne szórakozz. Nem halsz bele. Csak...hogy is mondják manapság a fiatalok? Betépsz? Vagy mi...egy kis drogocska. Már pár hete jelentkezőket keresek rá, kint van a hirdetés a kocsmában, de nem jelentkezett rá senki.
- Miért akarnám szétcsapni magam?
- Ha megiszod a főzetet, két órán keresztül a világ összes problémájáról el fogsz feledkezni. Ha másra nem, hát arra jó, hogy erre az időre magad mögöd hagyd a múltad árnyékait.
- Ha tudja már a hatását, minek kellenek alanyok a kísérlethez?
- Mert én csak nagyjából sejtem a hatásait, de még nem lett kipróbálva. Tedd meg ezt a kedvemért, és amikor jössz vissza a Köd-erdőből, térjél be hozzám, és mondd el a tapasztalataidat.
- Egy módon tudsz meggyőzni öreg elf. Ha elmondod a hatóanyagait. Értek a témához, és ha csak egy olyan cucc van benne, ami mérgező, megitatom veled az összeset. De! Ha tényleg hatásos a cucc...hmm...viszek kettőt magammal. Ismerek valakit, akinek talán szüksége lehet rá...
Igazából nem hittem az öregnek, csak minél gyorsabban megakartam tőle szabadulni. Ha kinyírom őt ott helyszínen, az egész falu nekem esett volna, ott hagyni meg nem tudtam, mert rohadt erőszakos volt. Végül csak megmutatta nekem az alapanyagokat és fél óra alapos vizsgálat után megállapítottam, hogy talán - de csak talán! - nem lesz halálos. Az azóta eltelt közel másfél hétben párszor megfordult a fejemben, hogy lehajtom, aztán lesz ami lesz, de nem vitt rá a lélek. De most már ott volt előttem Elatha, kezdtem látni a város körvonalait. Két-három óra, és ott leszek az én drága Lory barátosnémnál, és még előtte meg akartam bizonyosodni róla, hogy nem halna bele, ha netán vele is megkóstoltatnám. Nagy adag kételkedéssel vettem elő táskámból a fiolát, amiben a lötty volt, és lepattintottam a dugóját. A bűz, ami felszállt belőle, majdnem meggyőzött arról, hogy hagyjam a fenébe, de aztán lehajtottam, mert nem fogok gyáva módjára meghátrálni a kihívás elől. Dracon furcsán nézett rám, mint aki nem tudja eldönteni, hogy most ezért megbüntethet-e, avagy sem, én meg nem is nagyon törődtem vele. Amennyire büdös volt ez a szer, annyira jó volt az íze, és alig bírtam megállni, hogy a maradékot le ne hajtsam. Bánatos lélekkel pattintottam vissza a dugót és lötyögtettem meg az üvegcsét, ami még félig tele volt.
Azt hittem, hogy ez a cucc nem is hatásos. Két perc eltelt, és még semmi. Aztán hirtelen olyan színeket kezdtem el látni, amiről eddig fogalmam sem volt, hogy létezett. Egy fának támaszkodva próbáltam visszanyerni egyensúlyomat, hisz hirtelen az egész erdő forogni kezdett velem. De a fa átváltozott valami aljas szörnnyé, ami leakarta harapni a kezemet, és riadtan sikoltva ugrottam hátra. Ahogy körbenéztem, mindenfele szörnyek leselkedtek rám, és Dracon, az a dög vagy három méter magas lett! Mi a franc?!
- Huh, haver...te mi a francot zabáltál be?
Fordultam én a picikém felé, akinek a szájából egy félig megrágott rukh tetem lógott ki, de a ragadozó teste még mindig rángatózott. Draci szeme vad tűzben égett, miközben leült patás lábaira, és élvezettel rágcsálta a kajáját. Ezzel még nem is lett volna probléma, ha egyszer csak a rukh szájából nem ugrott volna elő egy mini-Armin, kezében egy üres borosüveggel és vádlóan hadonászott volna felém a maga ötven centis alacsonyságával, s magas, csipogó hangon nem kezdett volna el karattyolni nekem valamit. Mini-Arrcy vad ordítással - mint egy rohadt csibe!! - támadott nekem, miközben egyre jobban zsugorodott, annyira, hogy a végén már nem is láttam őt. Valami kis csípést éreztem a vállamon, és oda fordulva, a kis barátomat láttam, a még mindig üres üveggel a kezében.
- Miattad fogyott el az összes bor a Köd-erdőben! CYNE! MIATTAD CSAK VIZET TUDUNK INNI! AZ ÖSSZES LÉTEZŐ SELF NEVÉBEN ELÁTKOZLAK! IGYÁL VIZET ÉLETED VÉGÉIG!
Nem bírtam tovább...az izzadság úgy csobogott végig az arcomon, mint ha vízesés alatt álltam volna, miközben a kis manó - vagy mi a szösz - zokogni kezdett és végig a borát, a rumját meg a pálinkáját siratta és engem átkozott. Rohanni kezdtem teljes erőmből az üres borosüveg-fák között, átvágva egy gyümölcsösön, ahol az öreg, fogatlan selfek lekvárt készítettek a körtékből és barackokból - amik nem is nőttek itt! - és a kútból felhúzott poshadt vízzel koccintottak egymás egészségére. Előttem Elatha képe egyre kezdett nőni, ahogy közeledtem hozzá, de közben meg úgy tűnt, mint ha egy sárkány barlangjába rohantam volna éppenséggel. Az őrök - kezükben virgáccsal - felém fordultak és valamit kiabáltak utánam, de nem tudtak érdekelni. Mindenki tök furcsán nézett rám a szétfolyt arcukkal és káráló hangjukkal, miközben páran zenélni kezdtek....hát, végül is, gondolom totál normális, amikor valaki emberi bordákból készített lantot penget és koponyákat használ dobként. Totál normális, nem igaz? Óh, nézd, ott meg valaki éppen egy még dobogó szívet ajándékoz a szerelmének. Milyen romantikus. Hova csöppentem én? Szerencsére ekkor már megláttam Lóri házát, ami - akármilyen furcsa- teljesen normálisnak tűnt. Már mint semmi elfolyás, semmi furcsa jelenet, hanem mint ha egy szigetnyi normálisság lenne az őrültek tengerén. Mire odaérten, Ar-mini eltűnt, s vele együtt az állandó kárálása. Hátra nézve még pár furcsa selfet láttam, akik engem bámultak. Mi a franc bajuk van ezeknek?! Amikor lenéztem a kezembe, már ott volt a két üveg, amit az alkímista adott nekem. Ezek hogy kerültek ide? Mit kell ezekkel csinálni? Ki az a csávó, aki adta nekem ezeket? És miért. A kép csak lassan kezdett kitisztulni, annyira, hogy össze tudtam szedni a gondolataimat. Mire feleszméltem, már az ajtón kopogtattam, és nemsokára rá megjelent előttem a nő, akiért jöttem...de mit is akartam én tőle? Ja, meg van! Megosztani vele ezt a rémálmot, mert nem járja, hogy egyedül csapom szét a fejemet ilyen löttyökkel!
- Szia drága bariörim! -köszöntöttem őt egy igen csak őszinte mosollyal, ami fültől-fülig ért - Nem....öribárányom...nem, nem az a bari, a másik bari. Tudod, a bari-bari. Báránybarát? Nem, BARÁT! Meg van, örökbarátom! Jó téged újra látni, főleg ha ketten is vagytok!
Köszöntém vala a drága barátomat, akiből tényleg kettő volt. Az egyik végig fapofával állt velem szemben, a másikon mint ha valami érzelmek is megjelentek volna. Hogy tudja ezt egyszerre csinálni? Lenne egy ikertestvére? Na most melyik Lory és melyik Lóri? Vagy őt máshogy hívják? Armin hogy nem téveszti őket össze egymással? Milyen titkok lapulnak itt meg?
- Figyi, legkedvesebb Loreena Wildwind nevezetű ismerősöm...vagy ismerleszármazottom...mennyi idős vagy? Csak hogy tudjam, ősöm vagy-e, vagy leszármazottam...na mindegy, szóóóóóval Lóri. Képzeld el, találkoztam egy alkímistával, aki nem al, hanem fő, mert rohadtul tudja a cuccokat. Szóval főkimistával. Képzeld, fizet nekem, meg egy vendégemnek 1500 váltót, csak hogy totál szétoffoljuk az agyunkat. Izé, szóval azért, hogy igyunk egy kis itókát, aminek rossz az íze, és ütős a hatása. Garantáltan szétröhögöd a fejed. Én felet ittam meg, és fél Köd-erdőt átteleportáltam. Benne vagy?
Azt mondjuk nem kell tudnia, hogy alig két mérfölddel ezelőtt hajtottam le a felét, azért vagyok még mindig ennyire beállva, mint a gerely, de nem árt jól promociózni az öreg italát, mert tényleg ütős egy anyag! Legközelebb Ada közelében kell meginnom belőle három-négy üveget, és akkor egy egész klánnyi asszony-pajtit fogok majd látni, és azt már nevezhetjük majd túl-Ada-golásnak, azon kivétellel, hogy így se lesz túlzás. Közben Lórit nézegetem, aki nagyon csak meglepődöttnek tűnik - már mint az érzelmes Loryka, és nem a fapofákat vágó ikertesója. Hogy elvegyem a kissé indiszkrét kérdés erejét, megveregetem a vállát biztatólag, hogy eloszlassam a kétségeit...de ebben a pillanatban kitisztul a kép, és látom, hogy az egy ajtókeret...
- Hú de befásultál...
- Lassabban, kérlek....Huszonhét leszek, ha ez érdekel...és...mi? Szóval pénzért meg kell inni azt a cuccot és jó lesz? Belegondoltál, hogy én tünde vagyok és nem bírom a mérgeket, ugye?
~ Te mikor lettél tünde? Ezen tün-ődök. Tün-emény, az biztos. Tünde? Tényleg az voltál eddig is? Váááooo...huh, na várj, eddig is tudtam, hogy miféle-fajta. Most miért is lepődök meg rajta?Eh...na mindegy. Szóval tüncike. Ja, tényleg, azoknak ez a cucc akár még méreg is lehetne. De semmi mérgező nincs benne! A bürök meg a mandragóra csak fűszerek! Bár, így jobban belegondolva, a legutóbbi vendégem igen csak megsértődött a bürök levesemen, annyira, hogy el is játszotta a hullát - ami szerintem rohadtul nem jó vicc - aztán meg túlzásba vitte, és tényleg meghalta magát. Pff....gyengék ezek.~
- Las-sab-ban...okéééé...
Tűnődök el egy pillanatra a szó jelentésén. Eddig ezt nem nagyon mondták nekem. Kínzáskor általában inkább siettetni szoktak. Tényleg gyorsan beszélek? Nonszensz! Szinte látom a hangokat, ahogy elhagyják cuki kis ajkaimat! Ott lebegnek előttem, és rászállnak a keretre, ami nem rég még Lory #2 volt. Gyanúsan méregetem én azt a keretet, nem ám megint valami aljas trükkre szánná el magát, és közben a hangok szépen táncikálnak körülötte. Akkor...most már kijelenthetjük erről, hogy ez egy szó-fa? De ezen meg nem szokott aludni senki sem. Kivéve, ha részegen a fejedet támasztod neki. Ez még logikusnak is hangzik. Jól van, ez a probléma is le tudva. De mi volt még? Ja igen, a beszéd...ami nehezen megy.
- Csalárd anyag... -rázom meg utoljára a fejemet, amitől a szavak szétesnek és mindenféle pajzán szövegeket kezdenek el alkotni....Nem, nem szabad rájuk figyelni!
- De akkor...várj, nagyja egyidősek vagyunk. Ezért értjük meg egymást ilyen jól!
- Nem is tudtam, hogy egyidősek vagyunk.
Bólogatok teljes erőbedobással, visszatérve a jóval ezelőtti témára. Hát, tény és való, hogy az utóbbi időben egyre jobban kijövünk a hercegnével, főleg azóta, hogy nem tudja, hogy a háta mögött Arrcy-val szervezkedtünk és nyomozgattunk. De amúgy egészen a szívembe zártam őt, és ebből is látszik, hogy milyen nagy szívem van, hogy egy életnagyságú elfet oda be tudok gyömöszölni. Eh, na mindegy, szóval...ja, egyidősek vagyunk. Ez miért is fontos? Nem tudom...
- Ez nem méreg, esküszöm neked. Egy kísérlet! -aztán visszaveszek a tempóból, mert most meg annyira összefolynak a szavak, hogy én sem értem őket. - Meg ha még méreg is, akkor rád csak jobban fog hatni. Néztem az összetevőket...semmi halálos.
~ Amennyiben a láva meg nem forró...~
- Szóval Te csak még jobban el fogod dobni tőle az agyadat.
Kár volt ezeket a szavakat kimondanom, mert most meg láttam, ahogy a háttérben ezernyi Lóri dobálóznak az agyukkal, mások pedig egy rúd mindkét végére agyakat akasztanak, hogy ezzel tornázzanak. Agytorna, szó szerint. Ez undorító! Aztán bunyó keveredik belőle, és agyba-főbe verik egymást. Betegek...Így inkább az előttem álló, nagyjából még normális barimra nézek, akinek ekkor látom meg a hatalmas táskákat a szeme alatt. Csak nem bevásárolni volt?
- Iszol...akarom kérdezni, alszol Te eleget? - kérdezem tőle, ahogy olyan közel hajolok hozzá, hogy a legtöbben ezt már udvariatlanságnak tekintenék. Ahogy én is, így inkább el is húzódok tőle.- Az ajánlatom áll és még pénzt is kapsz érte.
~ Ilyet is legutoljára egy bordélyban mondtam...~
- Ez jobb, mint amikor Arrcyka meghív ingyen piálni. Áldom én az arany szívét neki. Bár...-itt ismét közelebb hajolok és gyanakodva méregetem a környezetemet, ami jelenleg Lory arcát jelenti és a fülébe suttogom- ...el ne áruld senkinek, hogy aranyból van...mert a sok ingyenélő kincsvadász megpróbálná kibányászni azt...
Aztán jönnének a Mélységiek és egymás ellen fordítanának mindenkit, miközben farkas-szörnyek vadásznának rájuk és vígan rombolnák szét a helyi templomot...
- Na jó, legyen. Többet hányni már úgy sem tudok. És nyugi, nem mondom el senkinek, hogy arany szíve van, a kincsekre vigyázunk.
A mondata végére már szélesre tárta az ajtót. Szerencsére az agytrösztök eltűntek és csak a többé-kevésbé normális házat láttam. Még szerencse, máskülönben rohantam volna el innen a fenébe!
- Kerülj beljebb. A nappaliban csináljuk mindenki szeme láttára, vagy menjünk fel és kockáztassuk, hogy hírbe hoznak minket?
- Mindenki szeme láttára? Kik vannak még itt?
Csattanok fel meglepetten, amikor is megjelenik pár manó Lory lábai között, én pedig akkorát ugrok hátra, hogy azt hittem, kirepülök ebből a világból. De csak arra eszmélek fel, hogy egy szép kis seggest mutattam be a házigazdanő szeme láttára. Elfintorodok a fájdalomtól és csak zsörtölődök egy sort.
- Rohadt manók mindig kirántják a lábamat. És miért hányogatsz Te össze-vissza Lóri cimbin? Csak nem a látványomtól? Ez eléggé...elkeserítő.
- Már azelőtt túl voltam rajta, hogy megjöttél. És egyébként, itt van Shauna, a szolgálólányom, és felvettem egy szakácsnőt is. Nagyon lelkesen végzik a munkájukat. És persze az is lehet, hogy jönnek vendégek.
- Uuu....lányok? -pattanok fel hirtelen, kezemben a mágikus módon még ép üvegekkel. - Menjünk inkább emeletre. Félek, hogy valami hülyeséget hoznék össze, ami tőlem telesen szokatlan jelenség lenne. Ha valaki meg pletyizni mer, azt...majd megoldjuk.
Bár miről is pletykálnának? Arról, hogy két barát találkozik? Undorító, hogy mindenben csak azt keresik, mibe köthetnek bele. Ilyen képességgel menjenek el kőművesnek és ne szobalánynak. Vagy előtérlánynak...vagy bármi lánynak, ami a ház egy adott helyiségét jelöli. A szakácsnő legalább érthető, mert azok kevergetik az üstöt, meg a sz.rt is...
- Draci?
Lóri kérdésére hátra pillantok, mint aki vár valakit, aztán rezignáltam vonogatom a vállamat.
- A hülye dögnek nem tetszett, hogy a drága apuci tudatmódosító szerekkel szórakozik, úgy hogy bedurcizott, és elrepült valahová.
~ Egészen pontosan rukh-ot zabál, amiből Armini-k ugrálnak elő. Azóta se láttam őt. Remélem megfulladt...~
- De akkor, menjünk. Hidd el, megiszod és úgy fogsz vigyorogni és röhögni, mint még soha. Én majd segítek neked, hogy átvezesselek a kezdeti nehézségeken, ha lesznek olyanok. Bízol bennem?
A barinőm egyelőre nem válaszolt, csak intett, hogy kövessem őt. Némi félelemmel vegyített kíváncsisággal követtem őt a házukba, ami hatalmas volt és jól felszerelt. A lépcső eléggé trükkös volt számomra, ahogy mindenféle szörnyek nyüzsögtek a fákba bűvölve. A szememet behunyva mentem tovább, azon imádkozva, hogy ne zabáljanak fel engem. Aztán felérve az emeletre, szinte hallottam, ahogy az állkapcsom feltöri a padlót.
- Fogjuk rá, hogy bízok benned, eddig nem adtál okot az ellenkezőjére, és tudom, hogy a férjem is bízik benned. Milyen kezdeti nehézségre számítsak?
- Wow, ez lenne a sárkány barlangja? Remélem nem vagy te házisárkány...
A szoba hatalmas volt, és olyan fényűzően berendezve, amit soha életemben nem engedhettem volna meg magamnak. Az itt található cuccok és a ház árából egy hónap erejéig vígan részeg lennék.
- Remélhetőleg egyszer majd tökéletesen, vagy makkéletesen megbízol bennem. Kezdeti nehézségek? Az íze kegyetlen undorító, mint ha...mit tudom én? Mélységit innál, vagy valami ilyesmi. Nem tudom, hogy milyen az ízük, de undorító egy dögök, és ennek az íze is az. Utána úgy megindul a szíved, mint ha most érkeztél volna egy Köd-erdő körüli futásról, a torkod kiszárad, és végül kezdődnek a hallucinációk. Nálam már nagyjából minden rendben van, de még van fél üvegem. Jaaa...és kérlek, ha netán szörnnyé változnék előtted, ne csapj le...léééécike.
- Vízízűek.
~ És ezt Te honnan tudod?~
- És majd kiderül, mennyire leszek sárkány.
Erre inkább nem válaszoltam, csak figyeltem, ahogy a párnákat dobálja le a szőnyegre, ami még mindig furcsán hullámzott, mint egy tenger, a párnák meg mint ha szigetek lettek volna. A cucc még mindig erősen hatott, pedig csak fél üveggel ittam belőle. El kell kérnem ennek a receptjét!
- Ha kiszárad a torok, ne hozzak fel vizet?
- Hát, ha nagyon besárkányulnál, még a végén tüzet is fogsz köpni, az lenne ám az attrakció! Jól jön, ha Arrcy-t meg kell nevelni. Amúgy meg, hidd el, hogy egyáltalán nem fog érdekelni, hogy kell-e víz, vagy sem. Minden gondod elszáll...
Felemeltem az üvegemet, a másikat meg átadtam a velem szemben ülő lánynak, és készen álltam rá, hogy jó példát mutatva lehajtsam a maradékot.
- Kedves egészségedre váljék Lóri. Találkozunk Odaát!
Az italnak másodjára még rosszabb a szaga, az íze viszont kétszer olyan jó. Egy élvezettel teli sóhaj hagyja el a számat, ahogy érzem, hogy rögtön hatni kezd, az első kortyokkal ellentétben. Mire kinyitom a szemem, már egy teljesen másik világban vagyok, ahol minden furcsa és rémisztő, és vicces és színes és hangos és bűzös és illatos...mint ha lerántottak volna egy lepelt a világról,hogy megmutassák, min van mögötte.
- Tengeren vagyok, azt hiszem...
Hallom meg a hangot nem messze magamtól. Vagy is, egyszerre közel és távol, ahogy a kimondott szavakra az agyam már átkapcsol abba a realitásba, ahol a hercegné van. Könnyedén lebegek a felhőkön, lenézve a lányra.
- A tenger jóóóó...
Húzom el a szót, miközben hátra dőlök, és a testemet a tenger hullámai nyaldossák körbe-körbe. Bár érdekes módon eddig nem is tudtam, hogy a víznek is van nyelve...és még hozzá milyen kellemes és puha! Azt hiszem, hogy többet kéne fürdőznöm a cucc hatása alatt!
- Csak csukd be a szemed és hallgasd a hullámok zaját!
Követtem az instrukciókat én is, és miközben az égbolttá alakult eget bámultam, hallgattam a lezüllött kocsmai bárdok pikáns dalait, amik nem szavakból, csak inkább nyögésekből és egyéb furcsa hangokból álltak. A Telihold magasztos fénye festette be a környezetemet, miközben körülötte hatalmas, csápos lények lebegtek, meg olyanok is, amiket le se bírtam volna írni. De nem éreztem úgy, mint ha fenyegetve lennék...hanem mint ha vigyáznának rám. A furcsa fények hipnotikus hatással bírtak és alig bírtam megállni, hogy én magam is felszálljak és csatlakozzak a fent folyó partihoz.
- És mit látsz a tengeren? Nézz körül, Lóri...
- Messzeségben tenger leszek, talán ott majd megpihenek.
Tenger felé fut a vizem, kis hajódat oda viszem.
Néhány nap és megérkezem.
A társam dúdolása sokkal kellemesebb élmény volt, mint a vándorzenészek nyihogása és ordibálása. szinte már álomba ringatóan kellemes hangja volt. Eddig miért nem énekelt? És honnan került ide az a sok hajó?
- Cyne, ne nyúlt a piros kőhöz...hagyd meg a sellőknek.
- Piros kő? Akkor a piros az tilos?
Emeltem fel a fejemet, hogy megnézzem magamnak Lórit, aki a hullámokban tapicskolt és lenyűgözve figyelt egy követ, amit én nem láttam, és amúgy se tudtam őt sokáig bámulni, mert fénykorona vette őt körül, most, hogy a Hold mögötte világított. Hunyorogva fordítottam félre a fejemet.
- A piros ...tilos-nevetett fel gyöngyöző hangon.
- Nem is tudtam, hogy költő vagy, Lory...vagy ez nem a Te saját szerzeményed?
Most, hogy jobban megnéztem magamnak, tényleg voltak ott sellők, akik az égből áradó furcsa színekben mártóztak meg, és ezek a fények visszatükröződtek a meztelen testükön, és cseppekként csurgott le felső testükön. Lenyűgöző látvány volt, mint ha csábítottak volna minket, hogy csatlakozzunk az életükhöz.
- Nem én költöttem, gyerekkoromban énekelték. Rémes rímfaragó lennék, akitől retteg a rengeteg.
- Hát, most azért költsél majd nekem egy versecskét, legyél szíves. A tudat totál felszabadult!
~ Pont ahogy ezek a sellőcskék...~
- Huh...ezeken a sellőkön nincs ruha!
Csattanok fel hirtelen elborzadva a dolgoktól.De jobban belegondolva, miért nem hordanak ezek ruhát? Hogy elcsábítsák az olyan esendő lelkeket, mint én vagyok? Hát ez borzalom! Ez szemétség! Undorító...hogy azt hiszik, hogy két formás mellel és cuki arcokkal el lehet engem csábítani. Tényleg felháborító...azt hiszem. Vagy is hát...Eh, Cyne! Nyughass!
- Minő erkölcsi fertő...szegények éheznek és ruhátlanok! Árvák! Mentsük meg őket! Ooolyan aranyosak.
Dörmögöm magam elé, ahogy megértem, hogy miért nincs rajtuk ruha. Hisz nem kapnak pénzt a sellő kormánytól. Csak dolgoztatják őket halálra, és nem kapnak semmit sem. Tisztára le voltak soványodva és nem láttam a közelükben a szüleiket sem. Olyan szomorú dolgok ezek. Miért szomorú dolgokat látok? Ez így nem ér! Remélem, hogy Loreena talál megoldást majd erre, Ő ilyen tekintetben sokkal okosabb, és talpraesettebb, mint én. A sellőknél meg főleg, mert nekik még talpuk sincs.
- Nem szereted a meztelen nőket? Ejnye Cyne...De adhatunk nekik enni. Mondjuk halat. Ha a sellő halat eszik, az kannibalizmus?
- Egy meztelen nőt szeretek, csak...eh, hagyjuk. De abba bele se gondoltam, hogy nem ehetnek halat...hogy te milyen körültekintő vagy és megfontolt és kedves! Akkor mit adjunk nekik, hogy ne legyenek kannibálok? Füvet? De attól meg ők fognak betépni, mint az állat. They'll be high as fuck...igazi égimesellők.
- Lehet, hogy szükségük is lesz rá, ha verselésre kényszerítesz, ó, Cynci, ki Köd-erdőben a legfessebb tünci...áhh, nem, ez még tőlem is szar volt. Adj nekik is a kotyvalékból. Csak önts bele a vízbe így...
- Legfesebb tünci? Óh, ez hízelgő rám nézve. Majd lesz ez még jobb is, én bízok benned, oh, Loreena.
Az üveg megfordul a társam kezében, amiből az előbb még zöldes színben játszadozó matéria már inkább cuki rózsaszínben távozott és befestette az egész tengert. Igazán szép látvány volt, meg kell hagyni, a sellőkön is látszott, hogy örülnek neki. Arcukon angyali mosoly terült szét, egy-kettőnek mint ha a hínár - ami hajként szolgált - összeállt volna nagy csomókba, és valami fű szál lógott ki a szájukból. Követve az előttem lévő példáját, én is beleöntöm a cuccot, ami viszont mint ha egy egész tó lett volna. Csak ömlött és ömlött, mint ha soha ki nem fogyó készlet lenne, de végül csak lehullottak az utolsó cseppek is. A rasztahínárú sellők ettől már durva partiba kezdtek. Öhm...oké, hát...a lényeg, hogy jót éreznek, gondolom én. Már készültem, hogy a lények közé vessem magam, amikor meghallottam Lory okfejtését.
- Tengeri szörny vagy. A tengeri szörnyek belepisilnek a medencébe?
- Én tengeri szörny? Ez szörnyű...nem, Lóri, a tengeri szörnyek nem pisilnek a medencébe. Mi tiszteljük a vizet, hogy képzelhetsz ilyet rólunk?
Kérdezem tőle sértetten. Bár az egy dolog, hogy én szörny vagyok...na de ezek a vádaskodások! Felháborító! Ahogy belenézek a vízbe, már látom a csápokat, amit a hercegné is. Egész fess vagyok. Kicsit igazgatom a csápbajszomat, elhúzom a homlokomról az egyik kis nyúlványomat, majd kissé szégyenlősen, halkan folytatom tovább.
- Na jó, igen...szerinted miért van ilyen sok víz a tengerben?
- Mindjárt gondoltam, hogy nem lehet véletlen. Azért nem megyek bele a tengerbe, de nem ám!
Ha az volt a tervem, hogy Lory-ra nézzek, az kudarcba fulladt, hisz teljes fényárban úszott, körülötte meztelen sellők jártak vad táncot, és az egész túlságosan is lenyűgöző látványt nyújtott ahhoz, hogy huzamosabb ideig kibírjam, mielőtt a testemben lévő véráram átcsoportosulna. Nagyot nyelek azért a látványra...hisz mindegyik sellő nő volt. Nekem lehet egyedül ilyen szerencsém...
- Vonzod a meztelen nőket, mint fény a szentjános bogarat. Nem jössz el velem egyszer csajozni? Amilyen fényesen ragyogsz, biztos, hogy fényt vinnél az éjszakába, Loreena Wildlight.
- Az előbb még nem érdekeltek a meztelen nők, vagyis csak egy, most meg csajozni hívsz? És ha én vonzom őket, nem félsz, hogy hoppon maradsz, mint tavasszal az őket, akiknek nem jutottak csak aprócska szarvak? Na ez rímelt már? Az első walpurgisom óta nem voltam nővel, és nem hiszem, hogy Armin díjazná. Akkor sem, ha neked segítek. Miért nem őt viszed? Alakul ez!
Kiált fel örömében a jól sikerült rím hallatán. Én meg csak szomorkásan ültem, belegondolva, hogy a végén még egyedül kell csajoznom. De akarok én egyáltalán ilyet csinálni? Ez a cucc teljesen megbolygatja a fejemet. A sellnők hívogatóan integetnek felém. Inkább lehasalok a vízre, és szerencsére nem is fulladok bele a habokba, csak nézem a mennyei látványt, amit nyújt a Mélység.
- Wow, hát a végén még tényleg költőt faragunk belőled! Ha Armin-t vinném magammal, nem maradna csaj nekem. Ha téged viszlek, nem maradnak nekem nők...és még elkeseredettebb lennék, ahogy belegondolok, hogy Ti...
Jobbnak láttam nem folytatni ezt a gondolatmenetet, mielőtt még hangosan is kimondom, mert akkor tényleg menekülőre foghatnám, de nincs kedvem innen elmozdulni, olyan kényelmes ez a hely itt. A fejemet a vízbe fúrva buborékokat "fújok" az orrommal és elmélázva figyelem az útjukat. Aztán elkomorodok és kiemelem csatakos üstökömet az ezernyi szín óceánjából, s a messzeséget figyelem elrévedő tekintettel.
- Egész életünket ilyen kis buborékokban éljük le. Beskatulyázva a társadalmi szabályok és elvárások által. Még én, a bérgyilkos sem mentesülök ez alól. Legalábbis valamilyen szinten érdekelnek...ha nem érdekelnének, egész nap totál meztelen mászkálnék atom részegen. Te, Lóri, mit tennél, ha levetkőznéd a ru...öh...aggályaidat, és azt tehetnél, amit csak akarsz, anélkül, hogy attól kéne félned, hogy mások hogy ítélnek meg? Tudom, a Walpurgis valami ilyesmiről szól...
Mielőtt Lóri válaszolt volna, mellém úszott a fények tengerében és leheveredett mellém, szórakozottan játszadozva csáphajammal, vagy is hát, most már nem is csápok voltak, hanem a szokásos ezüst színt vették fel, csak sokkal hosszabban és fényesebben. Érezni lehetett, hogy őt is elragadja a hangulatom. A hangja megnyugtató volt.
- Ne nézz le a Mélységbe, Cyne, mert ott maradsz. Megfog és nem ereszt, mint a szirének a dalukkal. Ki állítana meg, ha részegen mászkálsz meztelenül, ameddig nem bántasz senkit? Őrültnek néznének, ez igaz, de ez miért érdekelne? - egy rövidke szünet, aztán:- Pontosan ez lennék, ami most vagyok, mert minden tiltás ellenére lettem hercegné. Azt tettem, amit igazán akartam...Mert ha törődtem volna azzal, mások mit gondolnak, akár hogy a saját családom mit gondol, még mindig Zephyrantes-ben ücsörögnék. Kicsi tágítása az én buborékomnak. De egyébként felhő szeretnék lenni. Vagy madár. Vagy sárkány.
- A szirének csak azokat tudják elcsábítani a dalukkal, akik hajlamosak a csábulásra, gondolom én. A Mélység nem vonz engem...hát, hogy kik állítanának meg? -mosolyodok el egy pillanatra.- Az a sok kiéhezett szűz lány, és a férjükkel elégedetlen feleségek. Amikor egy meztelen istenség járkál közöttük, hajlamosak elveszíteni a fejüket.
Elégedetten cseng a hangom, annak ellenére is, hogy a sellők menet közben a fejeikkel kezdtek el zsonglőrködni és kéjvágyó tekintettel méregettek engem. A franc van itt? Bármi, amit mondok, valóságossá válik? Cyne, gondolkozz! Találj ki valami frappánsat! Vajon ha azt mondanám, hogy az összes víz borrá változik, akkor megtörténne? És kívánhatnám azt is, hogy a gyomrom végtelen mennyiséget fogadjon be. Legyek konstans részeg másnaposság nélkül. Legszebb álom, óh, édes Hold Anya! Azonban egyelőre hanyagoltam az ilyeneket...a részegségnek is meg van a maga ideje.
- A felhő az jó. Gyerekkorodban nem játszottál azzal, hogy mindenféle alakot képzeltél bele a felhőkbe? Látod ott azt a két felhőt? Úgy néznek ki, mint egy szárnyas lány, és egy férfi...vagy azok ott! -mutatok egy másik kék színben játszó csoportosulásra. - Mint egy korsó és egy üveg! A felhők szépek. Madárként tökéletesen szabad lennél. Sárkány meg ne legyél! Már így is félek tőled!
Még mindig a hátamon fekve Lóri felé fordulok, aki ekkor már felpattan a fekhelyéről és a hullámok úgy táncolnak körülötte, mint a habok közül kiemelkedő istennő lenne. Ezernyi árnyalat és szín összefogva. Az egész túlvilági látvány elbűvölő volt, egészen addig, míg meg nem szólalt a barátnőm. Na ez...lehet, hogy rossz ötlet lenne.
- Táncolj velem, ó, polipbajszú tengeri rém!
- Hogy én táncoljak? Mondd csak, ennyire nem kell neked a lábad?
Felkelek én is. A lábam alatt a víz összesűrűsödik és apró szigeteket alkot. Aztán a táj változik és most már egy holdfényben úszó tisztáson állunk kettesben, a háttérben látni a hatalmas farkasokat, ahogy nem létező prédájukat kergetik és néha gyászosan felordítanak. Elfordítom róluk a tekintetemet, csak hogy meglássam Loreena-t, aki menet közben átalakult azzá, amilyennek mindig is képzeltem volna Hold Anyát.
- Óh, anyám...
Borulok le előtte, tiszteletteljesen adózva a jelenlétének, fejemet lehajtom, nehogy tiszteletlenségnek vegye. Nem lehet rá nézni, ki népünk legkedvesebb irányítója.
- Talán még is csak felkérném egy táncra.
- Anyád?! Hát ilyen öregnek tűnök neked? -csattan fel, ahogy elfogadja a kezemet és átfordul alatta.
- Hát hogy akarsz csajozni, ha nem tudsz táncolni?
- Csajozáshoz tánc is kell? Eddig egyszer sem táncoltam -nézek rá értetlenül és rémülten.
- Ha eddig táncolás nélkül próbáltál nőt szerezni, az megmagyarázza sikertelenséged.
~ Öhm...köszike?~
- Mami, meg kell hagynom, hogy nagyon elkeserítettél engem. Hát tánc nélkül csaj sincs? Milyen egy elkeserítő egy világ ez, amibe csöppentünk? Na majd legközelebb a nőkeg egy tökéletesre sikeredett hastánccal fogom lenyűgözni. Szerinted szexi a hasam?
Próbáltam a táncot én vezetni, azonban ez teljesen hamvába holt kísérlet volt. Tényleg életemben nem táncoltam, ami lehet, hogy jobb is, mert ha űzném ezt a sportot, sánta nők hordája lepné el egész Veronia-t.
- Óh, szerintem Te az a típus vagy, aki még öregen is írtó jól fog kinézni, de nem akartalak öregíteni, tényleg nem...anyuci -eresztek meg felé egy féloldalas, komisz mosolyt.
- Miért is ne. Ha én vagyok a Holdanyád, te lehetsz a Fiú. Jól emlékszem, Ő aki a halált hozza, nem? Örökbe fogadlak.
Még ha tiltakozni is akartam volna - pedig nem akartam - akkor se tehettem volna meg, hisz mamuci hangjában olyan kérlelhetetlenség és erő sejlett, hogy neki aztán tényleg senki sem mer ellent mondani. Inkább csak nyeltem egyet és helyeseltem, ahogy jó fiúhoz illik.
- A Halál illik hozzám. Halálian jó fej vagyok, a humorom is halálos. De biztos vagy Te ebben az örökbefogadásban? mert én félek tőled, anyuci, hogy durván megnevelnéd a komisz és szemtelen fiadat.
- Még meg kell kérdeznem leendő apád. De jah, az alkímista szer azt mondatja velem, hogy határozottan a fiam vagy! És ne félj, néhány taslinál nem kapnál többet...
- Egy-két anyai pofon gondolom még belefér. Bár a leendő apucikámtól előre félek. Ő egy alkoholista!
Riadok meg, és tényleg elkerekedik a szemem a félelemtől. Főleg akkor, amikor már ismét Ar-mini jelenik meg Lóri mögött, és valahogy képes volt három Elatha-ra elegendő boros hordót egyensúlyozni a kezeiben, csak azért, hogy minden megigya egy szempillantás alatt, és közben mindvégig engem bámuljon, arcán kihívással. Alkesz kis...
- Én félek...-kis szünet-...hogy nekem nem marad!
- Ne félj. Nem engedem neki, hogy még többet igyon...Főleg, ha megissza ezt a rengeteg bort...
- De nem is kér engedélyt, hogy igyon!
Néz le Lóri a bortengerre, amiben tapicskolunk, és ami közben továbbra is egy hold sütötte rét. Valahogy egyszerre mind a kettő. A látványt nem bírja az agyam befogadni, totál el vagyok kábulva, de azért továbbra is próbálom vezetni Anyut a kezdők önbizalmával - ergo úgy teszek, mint ha tudnék, hogy elleplezzem totál bénaságomat - és lassú keringőt lejtünk az égi táncparketten. Egy kicsit mint ha kezdenék rákapni a dologra, legalábbis én mindenképp ezt gondolom saját magamról. De azért tudom, hogy kegyetlenül rosszul csinálom...
- Egyszer muszáj megtanítanod táncolni...és nézd! Megérkeztek a zenészek is!
Mutatok a tündérek felé, akik most jelentek meg mindenféle hangszerekkel. Olyanokkal, amilyeneket még életemben nem láttam és még a funkciójukat se nagyon sikerült kitalálnom. Meghajoltak felénk és olyan hamis zenét kezdtek el játszani, amitől a még nem létező szőrök is felálltak a hátamon, és a gyomrom bukdácsolni kezdett. Ez valami förtelmes volt! De hát, förtelmes tánchoz förtelmes zene dukál.
- Macskazene...látod, így kell ezt, nem is nehéz. Még a tündéreknek is tetszett, a sellőknek és a halaknak is.
Még pár pillanatig folytatódott a zene és a nem túl kecses tánc, aztán mint ha elvágták volna az egész jelenetet, hangok megszakadtak, mozdulatok megfagytak, csak Lory pukedlizett kecsesen a közönség felé. Ellestem a mozdulatokat, bár utánozni biztos, hogy nem tudtam volna.
- És a végén illik meghajolni és megköszönni...Még a végén faragatlannak hinnének. Engem meg rossz anyának, hogy ezt nem tanítottam meg neked.
Hát, akárhogy is próbáltam ellesni a mozdulatokat, nagyon nem jött össze. Közben a sellők, meg a tündérek, a halak, a rákszörnyek, a mittudoménhogymilyenlények száma egyre csak növekedett és mindegyik engem bámult, hogy mikor fogok végre én is meghajolni feléjük, és várták azt is, hogy mikor fogom elbénázni. A kezükben már ott volt a paradicsom, meg a krumpli, meg minden, hogy megdobáljanak engem. Rémisztő egy látvány.
- Oké, meghajolok én...
Azonban ahogy hajoltam, éreztem, hogy az egész testem gumivá változik, és hajlok össze-vissza, mint tornádóban a búza kalász. Olyan pontokat értem el a testemen, amit eddig képtelenségnek tartottam és sehogy sem tudtam kiegyenesedni, s közben ezernyi szín kavargott körülöttem, amitől már elég erősen kavargott a gyomrom, azzal fenyegetve, hogy kidobom az üres gyomrom kevéske tartalmát is. Amilyen hirtelen jött a kellemetlen élmény, olyan hamar el is tűnt, de volt egy olyan érzésem, hogy rosszabbul nézek ki, mint egy random ember négy hetes alkohol-kúra után.
- Ha minden meghajlás után ilyen élményben részesülök, inkább tartsanak engem a legbunkóbb fiúnak, téged meg a leginkompetensebb anyukának, mamuskám. Te meg ne nevess!
Ordítok rá egy manóra, akinek a bőre rózsaszínű volt, a szemei nagyobbak, mint a Nap, és valahogy még is belefértek a fejébe, pedig aprócska egy teremtmény volt. A fogai feketék, és valami táblát tartott a kezében, miközben a másikkal a hasát fogta a röhögéstől. Mi a büdös franc folyik itt?
- Na mi van, miért akarsz elesni pici Cyne-ka? He? Bénázunk, bénázunk? Mit gondolnának rólad a csajok? He? Meg kell vallanom, hogy elégedetlen vagyok veled! Pont hozzád kellett "ragadnom"?
- Történetesen azért, mert túl nagy a súly ott középtájt és lehúzott engem!
- Óh...nagy súly, mi? Ne áltasd magad! Akarsz kardozgatni, he? Jajj...de hát Roro nélkül nem kardozol! Az én vagyok! Gyere...gyere! Harcolj velem!
- Kardozni akarsz? Na neeem....én ilyenben nem vagyok benne! Annyuuuciiii!
Rohanok inkább Lory mögé, hogy megbújjak mögötte, miközben az álnok manó még mindig röhög és mutogat felém. Nyugtalanító egy látvány. Mikor ér véget ez a rémálom?!!
- Az a bácsi...meg akar engem rontani. Miért nem a lányok rontanak meg engem?
Anyuci nyugtatólak simizi meg a buksimat, amitől rögtön megnyugszok és már majdnem hogy nekiállok dorombolni, de elfelejtettem, hogy hogyan is kell azt. Végül is, nem Cyne-cat vagyok, úgy hogy talán nekem nem is kéne tudnom dorombolni, azt hiszem.
- Melyik? A komód vagy a szekrény? A lányok szerintem félnek anyádtól...Az én fiamnak egy nő sem lehet elég jó! Gondolj bele, mit művelnének veled!
~Huh, abba bele tudok gondolni, hogy miket művelhetnének velem...határozott elgondolásaim vannak ezzel kapcsolatban, anyuci.~
- Hát, szerintem a szekrény...vagy inkább a szekrém volt az, ami meg akart engem rontani...
~ Egy rohadt manó képében.~
- Na de várjál már, anyu. Te nem engednél nekem egy lányt sem? Totál olyan vagy, mint a plüss sárkánykám, a Draci. Ő se enged se inni, se nőzni. Te tényleg egy sárkány vagy.
- Nem azt mondtam, hogy nem engedem, hanem hogy egyik sem elég jó neked! De tudod mit..Ha menni akarsz, menjél! ...Adok hátszelet!
Kommentálom, ahogy elkezd maga körül csapkodni. Olyan gyorsan teszi mindezt, hogy a mozdulatai elmosódnak és most már tényleg látom azt, aki valójában. Egy hatalmas sárkány, aki arra készül, hogy a fellegekbe szállva tűzözönt hozzon mindenre és mindenkire. Hogy felégesse az árpa és búza mezőket, és ezzel pusztítva el mindent, ami szent ezen a földön! Leégett szőlősök maradnak csak a nyomában...szörnyűséges látvány, sőt, mi több, rémisztő! Rettegve távolodok is tőle, halk imákat rebegve magam elé, irtózattal a szememben.
- Hol tartja apád Géallach-ot, várjál...
- Géallach egy másik sárkány? Baszki, én menekülök! Na pá mutter!
És teljes erőmből evezni kezdek a bortengerben. Ennek már a fele se tréfa.Főleg amikor anyuci megfelelő hátszelet biztosít nekem, és úgy suhannak el mellettem a tájak, mint ha íjból lőttek volna ki engem. Tényleg feldühítettem őt. Azt hiszem, hogy engem akár már halottnak is lehet tekinteni. Mellettem aszott szőlőszemek úsznak el, és lekvárnak elrakott gyümölcsök, akik gonoszul vigyorognak rám, és bizonygatják, hogy bizony, belőlük már nem lesz pia. Könnyeimmel küszködök. Ez egy rémálom! Nem akarok tovább itt élni!
- Ki az a szemét, aki nem pálesznek főzött le titeket! Távozz, Sátán!
Hessegetek el egy parasztot, aki nagyon is vidámnak látszik, miközben a roskadozó gyümölcsfákról szedi le a terméseket, csak hogy aztán lekvárt csináljon belőle, és vidámat rágcsál egy fürt szőlőt. Miért ilyen kegyetlen mindenki?!
- Apuci, védjél meg engem, légyszi!
Azonban Armin nem volt sehol sem. Ahogy anyu sem. Lehet, hogy félreértettem őt? Hogy hagyhattam őt magára? Hisz Ő csak segíteni akart...akármennyire is morcos tud lenni néha. Csak vissza kéne mennem hozzá...csak okot kéne rá találni. De nem jutott eszembe semmi jó sem. Aztán ahogy úszok tovább, meglátok egy kedves ajándékot, amivel talán kiengesztelhetem őt. Gyorsan meg is ragadtam a kis verdeső lényt, és a markaimba zártam, így úsztam vissza Loreena Wildwind úrnőhöz, aki egészen lenyugodott már...fogjuk rá.
- Mama, oooo - kezdem el énekelni valami iszonyat hamis hangon.
- Didn't mean to make you cry...
~ Or spit fking fire at me, please!~
- De hoztam neked egy ajándékot!
Azzal kinyitottam a tenyeremet, amelyből egy gyönyörű színekben játszadozó papagáj repült elő, hogy ott kőrözzön a nő feje körül, mint ha világ életében oda tartozott volna.
- Üdvözöld új családtagunkat, Lóri papagájt!
- Tehát...még...papagáj is vagyok...Te nem tisztelsz engem fiam, úgy érzem.
Úgy ráncolja a szemeit, mint aki tényleg ideges. Pedig én csak kedveskedni akartam! Hát mi ez az egész a nőkkel?!
-..De ha kihúznál az örvényből az...is...elég..lenne...
- Jaj...te már megint félre értesz engem. Te sem értesz meg engem?
Keseredek el, és hagyom, hogy a papagáj elszálljon, ezernyi apró pillangóvá hullva szét, miközben én csak nézem anyukámat az örvényben, amely készen áll arra, hogy bármelyik pillanatban elnyelje őt. Lehet, hogy segíteni kéne neki?
- Hogy kerültél Te örvénybe? Milyen ösvény vezetett oda? De milyen jó, hogy mennyi szép kis szó rímel ezzel? Örvény, ösvény, öszvér, ömlés. Szerinted nem kéne nekem is verset írnom egyszer, mint Te magad?
- Ötlettelen vagyok az örvénnyel szemben, hacsak nem elfeledett emlékek ömlenek vissza kéretlen. Szerintem nekem a rím nem is megy, csak az alliteráció, de a bácsikád nagy énekmondó, majd egyszer innotok kéne együtt az egészségemre. Az első versed pedig hozzám kell címezned!
A lábamat vígan lóbálom a kis szigeten, ahova leheveredtem, miközben Lóri csak forog egy helyben, küszködve a lehúzó erővel. Aztán végül csak a kezemet nyújtom neki és kihúzom az örvényből és magam mellé fektetem.
- Mamuci, meg tudsz nékem bocsájtani?
- Meg. Nem vagyok olyan, mint a nagyanyád...Csak ígérd meg, hogy nem fürdesz fekete vízben és nem nyúlsz a piros kövekhez...Meg ne egyél sárga havat...
- Kéretlen emlékek örvénylenek köröttem,
Félek, hogy lerántanak a sötétbe.
Feléd nyúlok, ments meg kérlek,
S meghívlak egy kör cefrére.
- Nem is volt rossz. Egész szép volt.
- Na jó, ez még tőlem is szánalmas volt, úgy hogy inkább tényleg jobb lenne, ha bemutatnál engem a bácsikámnak, főleg, ha inni is lehet vele. És talán akkor tényleg tudok egy olyan verset írni, ami méltó hozzád. Mondd csak, nagymama tényleg olyan rossz, mint ahogy hallom szavaidból? Megígérek neked bármit, Lóri mami, amit csak kérsz! Esküszöm, számorma ezen túl minden piros tilos lesz, és csak akkor nyúlok követhez, ha majd piros hó hullik az égből. A fekete vizeket messze kerülöm, és a sárga hót meghagyom a kis embereknek a jégházaikban. Bár...miért élnek jégházakban? Azért, hogy könnyebb legyen őket hűvösre tenni? ennyire szuicid hajlamúak lennének?
Ahogy a kérdezősködés zajlik tovább, az égből is hó kezd szállingózni, ami miatt fázósan húzom össze magamat. Szerencsére nem piros, úgy hogy a köveket is hagyhatom magukra.
- Ez a világ kezd egyre furcsább lenni...De akár csinálhatnánk hóangyalkát is...ha már az én angyalom nincs itt.
- Nagyanyád...Karót nyelt katonatiszt, szó szerint és nem megbocsájtó. Hiszen még téged sem látott, egy szem unokáját! Szörnyűség, én mondom neked..A kis emberek mi van, ha maguk is jégből vannak? jégházakban élnek, jégcipőcskéjük van, meg jégfeleségük...És elolvadnának, ha meleg lenne. Meg kell tőlük kérdezni.
- Miért nyelt karót? Szőlő nő a hasában? Miért nyelnek egyesek karót, te jó ég! Milyen egy beteg világ ez, kérem szépen? nem akarom, hogy szegény jégemberek elolvadjanak. Megáradnának a tengerek és az óceánok és elöntenének minket! Te jóó ég...a keresztények vízözöne egy tömegmészárlás lett volna? Vagy felmelegedés áldozatai lettek szegénykék? Szerintem ne kérdezzük meg tőlük, biztos rémálmaik lehetnek még mindig ezzel kapcsolatban.
- Lehetséges! Sosem szerettem igazán a keresztényeket...Lehet ők ölték meg szegénykéket. Igazad van, ne emlékeztessük őket rá. Én tudom, milyen, amikor szörnyűségek kísérték a tündét...jégembert...
Közben Ő is a hószemekkel játszadozik, mint egy felhőtlen gyerekkorát élő fiatal, akinek nincs semmi gondja ezen a világon. Oh, nincs is szebb a gyermeki ártatlanságnál! Én is utánozom Lóri mozdulatait és jégangyalkákat kezdek el csinálni, majd végül egy gombócot gyúrok a frissen lehullt porhóból, és széles vigyorral rejtem el magam mellett. Egyszer úgy is meg fogom őt dobálni...de addig jobb, ha nem tudja, mire kell számítania.
- Mit akarsz az angyaloktól? Ha lát egy igazit Veronián, akár bukott, akár nem, az régen rossz...
- Nem szereted az angyalokat? De hisz Te magad is egy igazi angyalka vagy. Legalábbis angyalian kedves. Te vagy a kedvenc mamim.
- Nem szeretem őket. Lehetnék inkább nimfa? Vagy tündér? Lééééégysziiiii. Mert ha angyal lennék, el kéne pusztítanom a világot, vagy mélységi lennék. Nem akarok Mélységi lenni Cyne! A nefilim meg már majdnem ember. Nekem is Te vagy a kedvenc fiam. Momentán az egyetlen, de na.
- De legalább ez az egyetlen fiad egy kicsit bohó és néha őrült, meg gond van a fejében...de bizton számíthatsz rá. Soha se hagynám, hogy bárki bántsa az én Lóri mamimat. Na és melyik szeretnél lenni? Nimfa vagy tündér? Ahogy hallom, a tündérek néha szeretik szivatni a népségeket, meg pajkos, cserfes kis lények. A nimfákat nem tudom...nem vagyok botanikus, hogy minden fa-fajtát ismerjek.
- Legyen tündér. Az jó lesz. És akkor repülhetnék...a repülés jó dolog -csak figyelem, ahogy arcán tündéri mosoly terül szét - tüneményes egy látvány.
- Én akkor pillangó leszek és körbe repkedlek téged, társad leszek az úton. Csak éjszaka ne repkedjünk, legyél szíves. Nem akarok éjszakai pillangó lenni!
- Én sem. Majd éjszakára keresünk egy gombaházat. Bolondgombát -kuncog fel, gyöngyöző kacaja betölti az éjszakai eget.
- Elég bolond vagy Te már így is -öklözök bele finoman a vállába, én is csatlakozok a kacajához vidáman és hangosan.
- Bár néha nem árt, ha még jobban belebondoldulunk...vagy megbolondulunk, hisz bolondnak áll a világ! Vegyük fel a harcot a túlságosan komoly emberekkel és népekkel! Egy tündér és egy pillangó a gombaházában. Valamiért nagyon jó ötletnek tűnne, ha hupikékre festenénk magunkat, amint beköltöztünk! Gombasztikus lenne!
- Csodálatos lenne. És mennyi mindenki orra alá borsot törhetnénk. Kérdeznék" Ki volt az?" -próbálkozott mély hangon feltenni a kérdést, ami igen csak komikusra sikeredett, úgy hogy egy diszkrét röhögéssel jutalmaztam őt.- Mire a másik: "Hát, megtréfált egy hupikék tündér! Meg pillangó! Vagy törpike?" És senki sem hinne neki! És...elvesszük az összes süteményüket!
- Ha kifogyunk a borsból, akkor meg borsót törünk mások orra alá! Az szép zöld...úúh, kéne még egy kis zöld. Nem tartasz füvet magadnál? De próbálj meg légyszi beszélni mély hangon, egyszerűen csodálatos volt! -kacagom el magam, miközben előkészítem torkomat egy jó kis magas hanghoz. Cincogva folytatom tovább. - Uuuuh, a sütis ötlet nagyon jó! Cyn-cyn, én vagyok a hatalmas Cyn-egér! Egy cynege és egy egér kombója! Rettegjetek! Nincs olyan aljas cyn-csíny, amit ne követnénk el mi ketten! -dörzsölöm össze gonoszkásan a tenyereimet. - Reszkess Veronia! Muhaha!
- Muhahahha!-próbálkozik ismét kedvenc anyu-barim, és majdnem hogy össze is jött neki, bár a torkának valószínűleg nem volt valami kellemes, hisz azt köszörülgeti nagy erőkkel. - Nincs füvem, bocsi. Mondjuk...nem is értem, miért nincs! Lehet jót tenne...ez a cucc is...jó. Rég nevettem ennyit.
- Hát, azt én se tudom, hogy miért nincs nálunk fű. Majd fű alatt szerzünk valakitől. Örülök, hogy nevetsz, néha már túlságosan is komolynak tűntél nekem, öribarim. örülök, hogy veled próbálhattam ki, egy ilyen este közelebb hoz minket.
- Na igen...végül is, nem fogadok örökbe mindenkit!-hajtja vállamra a fejét, ahogy lassan a szer hatása kezd kimenni belőlünk és kezdünk lenyugodni.- Meddig tart a hatás?
- Hát, egyre kevesebbet haluzunk. Szerintem egy-két perc és elszáll a hatás. De utána fél óráig meg se fogsz mozdulni. Inkább ordíts majd a szolgálólányodnak, hogy hozzon vizet. Úgy öt-hat liter fejenként simán el fog fogyni.
- Jókor szólsz...-zsörtölődik teljesen alaptalanul rám Lóri, miközben nagy erőfeszítések árán kezd kúszni az ajtó felé. Érdekes módja a haladásnak, azt már meg kell vallani. Hajrá Csigusz!- SHAUNA! HOZZ FEL KÉT VÖDÖR VIZET KÉRLEK! A HÁLÓBA!
- Hát figyelj, én szóltam, hogy ki fogunk száradni -jegyzem meg tök ártatlan arccal, miközben Lórit nézem, aki a bejárat előtt gömbölyödik össze.- ...csak a cucc hatása alatt nem fog érdekelni. Milyen kegyetlen időket élünk-sóhajtok fel költőien-hogy egy self víz ivásra van kényszerítve. Lóri, legközelebb hozassunk fel két vödör bort, és egyik révületből a másikba esnénk.
- Te...az én szerveim nem bírnák a mérgezést.-nevetett fel kissé erőtlenül.
- Ezt is elég ól bírtad, nem igaz?
- Vééégül is. Fogjuk rá.
Hagyta rá a dolgot, ahogy ott feküdt a lépcső mellett, várva a megmentő vizet. A fények kialudtak. A hatás elmúlt. Immáron csak két normális barát maradtunk, akik közösen estek át ezen a vesszőfutáson...és mind a ketten veszett szomjasak voltunk! De megérte. Bőven megérte. Ez az alkímista egy istenkirály!
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
![[Azonnali] It's HIGH noon Empty](https://2img.net/i/empty.gif)
![[Azonnali] It's HIGH noon Left_bar_bleue](https://2img.net/i/fa/i/left_bar_bleue.jpg){kind=small}
![[Azonnali] It's HIGH noon Empty_bar_bleue](https://2img.net/i/fa/i/empty_bar_bleue.jpg){kind=small}
