Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:



You are not connected. Please login or register

[Azonnali] Azonnalis azonnali

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Azonnali] Azonnalis azonnali Empty [Azonnali] Azonnalis azonnali Csüt. Ápr. 01, 2021 12:29 am

Iudex

Iudex
Klerikus
Klerikus
Dícsértessék!


Valamelyik mesélőnek az az ötlete támadt, hogy mi lenne, ha az oldaltrollra bíznák a havi azonnali kiírását... És most itt vagyunk. A feladat könnyű: az egyik csodálatos azonnali ötletemet kéne megírni. Aki valamiért nem emlékszik ilyenre, annak itt egy best-of az én remek ötleteimből:


  • bevásárlóközpontos azonnali
  • indokolatlanul sok lekváros azonnali
  • molylepkés azonnali
  • villamosos azonnali
  • nüremberges azonnali
  • starbuckos azonnali
  • kuponozós azonnali
  • facebookozós azonnali
  • lépcsőn legurulós azonnali
  • Scooby-Doos azonnali
  • wc-ben villanyt lekapcsolós azonnali
  • medvét bottal bökdösős azonnali
  • gyalogkakukkos azonnali
  • pszichoterapeutás azonnali
  • internetről holdkőzet rendelős azonnali
  • NAVos azonnali
  • óvodás azonnali
  • ferdetoronyból különböző súlyú dolgokat kidobálós azonnali
  • duguláselhárításos azonnali
  • lavinás azonnali


A kivételes alkalom kivételes szabályokat diktál: akárhány ötletemet papírra vethetitek. Mindörökké, ámen.

Jutalom:
100 TP, 1500 váltó és egy szezonális tárgy

Határidő: 2021. 04. 22.


_________________
"Amikor Matheus inkább mágiapontokat költ, mert a világért sem viselkedne normális emberként."
- Lance Kalver

2[Azonnali] Azonnalis azonnali Empty Re: [Azonnali] Azonnalis azonnali Csüt. Ápr. 01, 2021 1:10 am

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Indokolatlanul sok lekvár


Ez a fogalom nem létezik. Legalábbis Mina számára nem. Most nem.
Van, hogy a grófnőben felélednek az olyasféle vágyak, mint hogy az egész háztartás számára (ami meglehetősen nagy) készíteni kell egy óriási adag édességet. És most már van annyi presztízse, hogy nem nézik bolondnak, ha jómaga akarja elkészíteni az ételeit. Régen ez felháborító volt. A grófnő? Magának készítsen ételt? Ugyan már.
De később belátta az udvar népe, hogy Wilhelmina grófnő ezt igencsak élvezi, ettől ő nem lesz szolgálószerepben és semmi efféle butaság. Az állatait ideiglenesen száműzte a…
Nehéz lenne száműzetésnek nevezni, hisz a gyerekekkel játszottak. Fogadott és nem fogadott, azaz valódi, saját… nem, mindezek a szavak csúnyák, tehát a két fiával. Ő maga pedig kivételesen magára hagyatva készülhetett a nagy bevetésre.
Régen készített ételt… Emiatt izgult is egy kicsit, de tudta, hogy némi koncentrációval nem lehet probléma. Nagy levegőt vett, összedörzsölte a kezeit és csillogó szemekkel nézett a konyhaasztalokon sorba rendezett, hatalmas, különböző színű, nem teljesen folyékony, ám nem teljesen szilárd állagú üvegekre.
Lekvárok voltak.
A környék, mind az öt falu és még tán a messzebbiek közül is néhány, mind-mind adományoztak dúsan termő déli gyümölcsfáikból, szilvát, barackot, almát, meggyet, körtét, mindenfélét. Valaki már lekvár formában adományozott, valaki pusztán a gyümölcsöt küldte el, s itt, a kastélyban alakult át lekvárrá hosszú órák munkája és bödönnyi cukrok hozzáadása eredményeként. Drágakövekként csillogtak, az őket tartalmazó edények élesen verték vissza a fényt, s az általuk rejtett szubsztancia pedig jelenleg többet ért számára, mint bármiféle gyógyital, bájital, könyv vagy nyugodalmasan eltöltött éjszaka.
Óvatosan, mintha valamiféle ereklye volna, vagy egy veszélyes varázstárgy, nyúlt az első üveghez, ebben élénksárga barack volt, éles savanykás-édes illata hatására máris megjött az étvágya. A tészták egy másik asztalon sorakoztak, várva arra, hogy kinyújtsa őket. De előbb természetesen kellett egy pillantást vetnie egy lekvárra. Ebben benne volt minden. A falu lakóinak munkája, szeretete… annak a bizonyítása, jele, hogy neki itt létjogosultsága van.
Miért kellett ezt még mindig bizonyítani?
Áh… nincs idő ilyen keserédes gondolatokra.
Bár a lekvár kissé savanyú, jutott eszébe, de mindegy is.
Serényen a tészta nyújtásához fogott, lapossá formálta az anyagot, ez formálja majd a sütemények alját. Középen a lekvár fog csücsülni a maga tökéletességében, lefedve még egy adag tésztával, de csak vékonnyal, hogy a lekvár íze érvényesüljön, de mégis elég vastaggal, hogy a tészta ne repedjen szét és ne törje meg a sütemény esztétikáját.
Ezt néha kissé feleslegesnek gondolta, lévén a süti első célja maga az íz, azonban most grófnő volt, ezért figyelnie kellett mások elvárásaira is.
Tulajdonképpen a legtöbbeknek figyelniük kellett mások elvárásaira… anélkül is, hogy grófnők lettek volna, de ez nem számított. Semmi sem korlátozhatta az örömét és a sikert.
Egy tészta kinyújtva, rögtön fekhetett is rá a lekvár, tűzszínű, bordó, piros, lila vagy épp majdhogynem kék. Az illatoktól alig tudta megállni, hogy újra meg újra lecsippentsen mind a tésztából, mind pedig, hogy belenyúljon a lekvárba és egyen egy kicsit még így, sületlenül. De azért visszafogta magát, hiszen az utóbbi időben még mindig nem volt megelégedve azzal, amit a tükör mutatott – sokkal kerekebb volt, mint ahogy kényelmesnek érezte volna magát.
De néha nem tudta megállni, hogy mégis, meg ne kóstolja. Egyébként is, voltak érvek, hogy ez miért volt jogos. Például ellenőrizni kellett a lekvár minőségét. Sokféle helyről jöttek, s ki tudja, talán itt savanyúbb a gyümölcs… Nem, mintha Mina hajlandó lett volna egyetlen üveg lekvárt is elpazarolni akár, csak azért, mert savanyú. Nem véletlenül kellett a lekvárba cukor. Mondjuk a fele abból állt…
S talán kissé túl sok lekvárt rendelt, jutott eszébe Damien figyelmeztetése, amikor végigtekintett a szobán, s szinte alig volt vízszintes felület, mely üres lett volna, csak a rengeteg, átalakított gyümölccsel teli üveg csillogott a kora délutáni napsütésben.
Különben is, lehet, hogy az udvartartásban valaki nem szereti a lekvárt. Mi értelme akkor lekváros sütemény-lakomát tartani, ha akár csak egyvalaki is akad, aki elégedetlen lesz? Mit tesz ez a hírükkel? Hát nem sok jót.
Majd akkor megesszük mi mind! – felelt erre Mina, s most, ahogy visszagondolt erre, újfent megnyugtatta magát, hogy végül is neki van igaza.
Sorra készültek a tészták, s elégedetten arrébb is tette őket, hogy helyet adjanak a következőnek. A percek pedig teltek, s egyszer csak a grófnőnek dolgát kellett végeznie.
Előfordul az ilyen, s nem árt még az ilyen csodás étel gyártását sem félbeszakítani, hiszen ha kényelmesen érzi magát, csak úgy tudja minden tudását és szakértelmét beleadni a munkába. Mit munka? Szórakozás.
Lényegtelen.
Félretette hát az adag tésztát, amivel épp dolgozott, mellérakva nyitva egy üveg meggylekvárt, hiszen az volt a soron, hogy majd, ha visszatér, meg is kenje vele a tésztát rögvest.
Ahogy kiért, az ébredő tavasz illata megcsapta az orrát. Behunyta a szemét mosolyogva, s beszippantotta a rózsák illatát, a sokszínű rózsákét, melyeket éppúgy szeretett, mint a lekvárokat, s pontosan annyiféle színben is pompáztak. Talán egy kicsit többen. De virágként könnyebb azt.
Megint belegondolt, mennyire szerencsés, hogy itt élhet. Átjárta a teljes nyugalom.
Ám amikor visszatért a konyhába…
Ahogy a keze a kilincsre kanyarult, már érezte, hogy valami nincs rendjén. Fogalma sem volt, honnan, de érezte. Aztán ahogy benyitott a szobába, majdnem felsikkantott, hisz egy valóságos bűntény tárult a szemei elé.
Mindenhol vörös voltok. Szétkenve a falon, ki tudja, miféle mintákat alkotva, ragacsosan. Beljebb lépett, elhűlve, ekkor megpillantott valamit, ami még rosszabb volt.
Sárga foltok. Lila foltok. Tele velük az asztalok, s főleg a padló, néhol a falak, üvegszilánkok és félbetört edények holttestei hevertek a földön…
Hevesen kapkodta a levegőt, s kerek szemmel, félve, szinte nem is mert odapillantani a nyilvánvaló tettesre, aki ártatlan tekintettel, igen, innen is látta, a szeme sarkából, ártatlanul pislogva rá, ült a földön. Felhúzott lábai között egy fél üveget hintáztatott, átfogva egyik kezével, míg a másikkal a tartalmát szedte ki és tömködte a szájába, örömének hangot is adva hangos cuppogással.
Minában vegyült a szeretet és a düh, s az ellentmondások. Szeretet a lekvárok iránt, szeretet a fia iránt, s nem tudta megállni, hogy föl ne emelje a hangját.
-Sebastian!!... Hát látod te, hogy néz ki ez a szoba? Most minden lekváros lett… most hogy fogok megvendégelni annyi embert? Hogy készítem el a többi süteményt? Hogy… hogy… nem is tudod, mit tettél tönkre, igaz?!
A kisfiú kissé megszeppenten nézett vissza rá, de aztán eszébe jutott, hogy volt oka annak, amit csinált, és nem csak az, hogy a lekvár finom.
-De anya, nézd csak a falat.
-Látom, fiam – felelte Mina gyászosan.
-Azt mondtad, ki kell díszíteni a kastélyt. Hát most díszesebb lett. És azt mondtad, ellenőrizni kell, milyen a lekvár. Hát a lekvár nagyon finom.
Mina ezzel végül is nem tudott vitatkozni.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

3[Azonnali] Azonnalis azonnali Empty Re: [Azonnali] Azonnalis azonnali Szomb. Ápr. 03, 2021 1:30 am

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Ez a történet nem a megszokott vidám, vagy akár kissé durva, sötét mese. Inkább hátborzongató történetet akartam alkozni, mivel mostanság ilyen dolgokba botlottam és érdekelt egy ilyen megírása. (Ez jutott eszembe a lámpa lekapcsolós azonnaliról)

Minden iskolának, egyetemnek és akármilyen épületnek, ami nagy és viszonylag kevesen töltik meg, meg van a maga legendája, hátborzongató története, vagy éppen ténylegesen horror meséje. Nincs ez másképpen nálunk sem, éppen, hogy csak annyi különbséggel, hogy mi utána jártunk a legendának és amit találtunk nem publikálhattuk. Az életünkkel és szabadságunkkal játszva, idősen és öregen még is megtesszük ezt, mert a világnak tudnia kell róla.

A mi egyetemünk második emeleti női WC-ében, szemtanúk és áldozatok vallomása szerint a lányok nem emlékeztek arra, hogy mit is csináltak odabent. Sokak azt állították, hogy talán csak túlságosan megszokott dolgokat csinálnak odabent és ezért nem emlékeznek rá, hogy pontosan mi is történik ott. Ekkor a csoportunk néhány tagját összegyűjtöttem, hogy járjunk utána a dolgoknak. Egy fiútársam és egy lelkes lány társam csatlakozott is a dologhoz, mind a ketten megszállottjai voltak a paranormális dolgoknak.

Első lépésünk egy teszt volt. Megkértük a lányt, hogy menjen be és végezze el a dolgát és jegyzetelje le amit csinált és amit tapasztalt. Első probléma, amit meg kellett oldani, hogy a lánynak szüksége legyen arra, hogy használja a WC-t. Mivel a büfé zárva volt, a dolgunk megnehezedett. Az udvar kútvize nem volt gusztusos, de a tudományért mindenre hajlandóak voltunk. A lány üres jegyzetekkel tért vissza így az első teszt pozitív lett.

Nem szóltunk senkinek, pedig kellett volna. Reszketés fogott el bennünket akárhányszor egymásra néztünk másnap. Megbeszéltük, hogy az egyetemen nem beszélünk erről, egymás társaságát is valamennyire kerüljük. De a bizonyság, hogy a legenda igaz, még bőven nem volt nekünk elég. Azt is akartuk tudni, hogy mi okozta ezt. Természetesen telhetetlenségünk nem hagyott nyugodni, kísérletekbe kezdtünk.

A kérdés, amit feltettünk, hogy vajon mivel lehet megtörni a jelenséget? Az első gondolatunk az volt, hogy talán egy adrenalin lökettel kizökkenthetnénk őket, mondjuk, ha egy fiú megy be. Az élményt nem mondhatom fájdalmasnak, csak az utóhatást éreztem és a fájó fejemet jéggel borogattam. Ez a kísérlet eredménytelennek és fájdalmasnak ígérkezett, ezért néhány próbálkozás után feladtuk.

De volt itt egy érdekesség. Még ebben a szünidőben két biztonsági őr feljött az emeletre és levittek minket beszélgetésre, hogy többet ne csináljunk ilyen illetlen dolgokat, vagy a diáktanács előtt aláljuk magunkat rosszabb esetben a rektor előtt. Miután néhány további fenyítés és dorgálás után elengedtek, félelemmel telve a következményektől inkább ejtettük a dolgot, amíg nem találkoztunk a diáktanács akkori elnökével, akit az eset után eltávolítottak a posztjáról és el kellett hagynia az egyetemet. Minden esetre, akkor ő azt alította, hogy nem kapott erről értesítést, pedig kellett volna.

Ezek után belefogtunk a harmadik kísérletünkbe, ami már több sikerrel járt. A koncepció, hogy bármilyen hipnózis vagy drog hatása alatt állnak, a hirtelen sötétségben felébrednek az ösztönök és kijózanodnak. Ezzel csak az volt a baj, hogy a kapcsoló belül volt, a túlsó ablak pedig mindig csukva. Nem vetettük el az ötletet, de egyelőre hanyagoltuk a dolgot.

Az egyik tanóra közepénél jártunk, amikor furcsa hangokat hallottunk a pincéből. A nyikorgásokon túl, gyors léptek zaja és valami sistergő hang, amit nem is igazán tudtunk mihez társítani. Egy kattanást hallottunk, aztán csend lett. Senki nem beszélt róla, mi lehetett ez, a tanároktól sem tudtunk meg semmit, így ez máig rejtély maradt.

De kaptunk egy ötletet, babráljunk a főkapcsolóval. Nyílt titok volt azok számára, akik segédkeztek pakolásokban, hogy a főkapcsoló az alaksorban helyezkedik el, a híresztelésekkel szemben. Minden fel volt állítva. A lány a WC-be ment, társam pedig beszökött lentre, miközben eltereltem az őrök figyelmét. És láss csodát. A második emeleti WC-ben sikoltás hallatszott, majd mindenki kijött onnan. A két biztonsági gyorsan ott is termett, de nem a helyszínre érkeztek, hanem főkapcsolóhoz. Társam szerencsére éppen ki tudott menekülni onnan, de sejtették, hogy mi történt. Végül rendháborításért felfüggesztették határozatlan időre.

A következő napokban mind kettőnket megfigyelés alatt tartottak, minden diák csak megadott időkben mehetett megadott helyekre. Most már nem az, volt a kérdés, hogy mi okozza ezt a jelenséget, hanem hogy miért.

Elhatároztuk, hogy egy éjjel itt fogunk maradni, hogy kivizsgáljuk a helyzetet. Szerencsére kezdődtek egyes termek átalakításai így el tudtunk rejtőzni a kirámolt bútorok között. Amikor az épületet bezárták, fegyveres katonák foglalták el az épületet, ezért nem tudtunk kimerészkedni. Már 3 óra volt amikor végre elhagyták a katonák az őrhelyüket. Az épület csendes volt, de mindenhol égtek a lámpák. Csak a WC-ben nem. Úgy döntöttünk, hogy egyelőre csak megfigyeljük, hogy mi történik. Reggel 6 óra tájt vissza kapcsolták ott is a villanyt és a katonák végleg elhagyták az épületet.

Másik éjjel már bátrabbak voltunk. Hajnali 3 óra tájt kimerészkedtünk és besurrantunk a WC-be. Elszámítottuk magunkat, mert valaki visszakapcsolta az áramot, szerencsére egyik társam gyorsabb volt és még időben lekapcsolta a WC-ben a villanyt. Néhány perc hallgatás és lélegzet visszafolytás után elővettük a zseblámpánkat és körülnéztünk.

És itt váltak a dolgok igazán hátborzongatóvá. Mai napig nem felejtettük el mindazt, amit ott láttunk és tapasztaltunk, úgy beleégett a szemünkbe, az orrunkba és a fülünkbe.

Az egyik WC zárva volt, természetesen könnyedén ki tudtuk nyitni. Mögötte a WC csésze helyett egy nagy lyuk várt ránk. Dohos nedves levegő jött ki onnan, a lyukat valami büdös és nyálka szerű folyadék vette körbe. Rothadó bűz, hideg levegő és egy létra várt a másik oldalon. Innen még talán vissza tudtunk volna fordulni, de ki tette volna… A létra alján egy hosszú folyosó vezetett kivilágítva, rácsokkal, amit emberi kéz erről az oldalról könnyedén ki tudott nyitni. Ahogyan a folyosón haladtunk, valami furcsa zajt hallottunk erősödni. Arra gondoltunk, hogy felüliről jöhet, hiszen valamilyen fémes csattogásnak tűnt, de ahogyan közeledtünk, valamiféle hörgéssé alakult ez a dolog. Nem volt tiszta semmi. Amit láttunk, álomszerűen valótlannak hatott, pedig is meg tudtuk fogni. Ugyanaz a nyálkás dolog volt, mint amit találtunk, de sokkal intenzívebben.

Ez után láttuk meg azt, ami az álmainkban ma is kísért. Olyan volt, mint egy hatalmas fej tátott szájjal, szenvedő tekintettel. Arc szerű volt, de mintha halott lett volna. Közelebb érve csápszerű végtagok nyúltak kibelőle, amik mintha vízben lennének nagyon finoman és kicsit mozogtak. Aztán minden megállt. Éreztük, hogy mennünk kell, el is indultunk, amikor valami emberalakú dolog nyelv szerűen kicsapódott belőle sikoltva. Ekkor kezdtünk el futni. A rácsok maguktól csapódtak be, sziréna nem hallatszott, csak sárga lámpák kezdtek el villogni. Hallottuk, ahogyan a katonák is jönnek. Azonnal kiszedtek minket a lyukból, nem bántottak és nem vontak minket felelősségre. Pokrócot, meleg kávét adtak nekünk, de nem próbáltak meg beszédre bírni.

Néhány óra elteltével elkezdtek velünk foglalkozni, nyugtatgatni és hasonlók. Három papírt toltak elénk, amiket titoktartással voltak kapcsolatosak. Továbbra sem mondtak semmit, csak elénk tolták tollal együtt. Amint aláírtuk elmondták, hogy mi lesz, hogyan lesz. Nem akartak megölni, tudták, hogy rendes életünk már nem lesz soha, főleg mert ilyen közel és ennyire tisztán – már ha azt tisztának lehet nevezni – még nem látta senki. Pontosan tudták, hogy minden terápia és kezelés ellenére, ugyan ott reszketünk lent és nincs más csak a fémesen csattogó hörgés és a bármikor előtörő sikoly…


_________________
Ha netán gőggel szemedben ölni vágysz, vagy szelíd szellemed biztonságra vágy, bátran keress fel műhelyembe.

https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132 https://questforazrael.hungarianforum.net/t1668-johann-von-nebelturm

4[Azonnali] Azonnalis azonnali Empty Re: [Azonnali] Azonnalis azonnali Vas. Ápr. 04, 2021 12:03 am

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
[Azonnali] Azonnalis azonnali 17716112
(#Starbucks #azonnali)


Azt hiszem boldogan kijelenthetem, hogy sok dolog változott az utóbbi időkben. Dél és Észak ismét békében élt, felfedezték a szeletelt kenyeret, s emellett egy influenszer lettem. Eleinte nem értettem, hogy nagyapa mégis mit akarhatott azzal, amikor a nyáron elküldött egy táborba, ahol tiktokozni tanítottak, de idővel teljes erővel beleéltem maga a szerepbe, s lassan nem is tudtam elképzelni azt, hogy más szerepben tetszelegjek, mint a mostani. Igen, azt hiszem tényleg sok változott velem. #changeisgood #honesty


Az anyósülésen ültem éppen, felhúzott lábakkal, a cipőm pedig rajta volt az üléskárpiton (alig vártam, hogy Ozzer szóljon miatta). Meg tudtam volna szokni ezt az egészet, delejezve bámultam a telefonom, miközben a Beats by DAR fülesemen hallgattam, ahogy Lil Sil az "It's tricky"-t játszotta. A képernyőn két szöveg volt felfestve: Dél és Észak. Az emberek a zene dallamára váltakozva indultak meg egyik vagy másik irányába a képernyőnek. Avatatlan szemnek talál értelmetlen lett volna az egész, de mint egy tiktok influencer, nagyon is értettem, hogy az irányválasztás azt jelezte, hogy valójában politikailag melyiket támogatod, az pedig, hogy éppenséggel négykézláb vagy kézen állva választottál oldalt tök mindegy volt, az emberek szerettek menőzni. Emellett pedig egy rossz szót nem szólhattam a hot shiteskedésre, hiszen én is ezerrel toltam a stilót, úgy voltam öltözve, mint egy OG tokker insta arthoe: szélesített aljú szakadt és koptatott farmar volt rajtam (#cancelskinnyjeans), egy pink Nieldipie hoodie (Brofist, tesó), s egy sötétkék beanie sapesz, amibe beletűztem egy fekete GMS kitűzőt (Gott mit uns ®, ha nem vágnád, boomer). Egyesek talán azért hordanak ilyen sapeszt, hogy eltakarják a zsíros hipster hajukat, de nekem nem volt ilyen célom ezzel, alatta ki volt engedve a majd hátam közepéig érő rózsaszínnel és kékkel melírozott hajam. Éppen a rosegold mePhone telóm nyomkodtam, időként megcsodálva rajta a "Where's my coffee" tokot, amikor Ozzer lelökte a lábam a kárpitról.
– Hilde. A múltkor az oreot morzsáztad szét. A nagyapád kocsiját is rendszeresen összepiszkolod vagy csak engem tisztelsz meg ezzel? – nyavalygott a milleniális szája.
Poros csíkot húzva engedem le a lábam a kárpitról, a dorkó csak úgy szántja a hamvas olcsó borítást. Ez persze nem volt szándékos, így nem is terveztem ott hagyni, így már szinte most készültem lesöpörni, mielőtt Ozzer szája elkezdene sírni.
– Naa, Ozzer, ne csinálj úgy, mintha egy Rémálmot vezetnél! Ez csak egy ötéves Reformátor. – leporoltam az ülést, majd csettintettem a nyelvemmel. – Mosolyogj!
– Sosem lehet normális parkolót találni Hellenburg belvárosában. – motyogta a férfi, miközben megállt az autóval.
Hát azt gondolta, hogy ilyen gyorsan tud majd tőlem menekülni? Tévednie kellett, nem arról voltam híres, hogy olyan könnyű lett volna lerázni: ha az ember az első elutasítás eltántorította valami cool cuccostól, akkor bizony nyomesz influencer volt, s ha valamit megtanultam ADDrastea példájából, az az volt, hogy bármilyen kemény is a váza alja, az ember nem adhatja fel az áttörésig.
– Naaa, Daddy Oz, ha nem csinálunk róla fotót, akkor nem is történt meg. – meg se vártam a válaszát, ajkaim lebiggyesztettem, s balom mutatóujjával a szemem mellé mutattam szomorúan, lőve egy selfiet. Megy is azonnal Instára. #nosmiles #nonightmare #Ozzer #getting #Sternbocks #nofilter #casualfriday. Soz Ozzer, itt az én akaratom érvényesül.
– Hilde, van normális nevem – sóhajt fel, mint akinek teher, hogy egy valóságos sztárral utazhat együtt. – Na jó, induljunk inkább.
– Nekem is, de mégsem tehetem azt ki Tiktokra, így marad a HildY Sunshine. – zárom rövidre a vitát, hogy tudja, hol is a helye.

Ozzer kiszállt a kocsiból, majd megindult a parkolójegy automata felé. Követtem én is, de mielőtt bármi mást tettem volna, bevágtam magam mögött az ajtót, majd felszökkenve átcsúsztam az autó motorháztetőn, mintha csak az egyik Zsernyák tiktok videóban lettem volna. Gyakorolnom kell még párszor, hogy bátran tudjak videót készíteni erről, de azt hiszem nincs messze a tökéletességtől a mozgás, nagyfater járgányán majd begyakorolom. Ő Ozzerrel ellentétben legalább nem olyan savanyú emiatt, mint egy arthoe, akinek dislikeolják a selfinsert OC karakteréről készült slash rajzait (#cikiiii). Elmosolyodtam a bajszom alatt, s elővettem a telefonomon az Instát, ahol gyors indítottam egy liveot. Egy pillanat se kellett, hogy vagy jó ötvenen bent legyenek a szobában: a HildY–ArmY azonnal megindult, s már repkedtek is a szívecskék a képernyőn. Jó érzés volt nézni ezt. A telót Ozzer felé fordítottam, majd megszólaltam.
– Hova is megyünk most, Ozzer?
– Azt mondtad, a Sternbocksba – felelte, miközben kezeit zsebre téve figyelte a lámpát. Nagyon cool. – Egyébként miért nem tömegközlekedéssel jöttél?
– Bizoooooooony~ – ujjaimmal toltam egy victoryt, s úgy fordítottam a telót, hogy én is látszódjak rajta, meg Ozzer is. Ugrottam egyet örömömben, majd igazítottam egyet a satyekon, ahogy észleltem, hogy nem áll tökéletesen. – Ozzerrel eljöttünk a Sternbocksba, mert megkívántunk egy kávét. Ughhh, ma még nem is ittam egy kávét sem. Gáz, mi? – a kérdésre elvigyorodtam, s a kamerába néztem. – Egy influencer nem járhat busszal a városba, vagy igen? – kinyújtottam a nyelvem, s kacsintottam mellé. Tudom, hogy mi kell az embereknek ahhoz, hogy repkedjenek az emoticonok az iPhone képernyőjén.
– Még mindig nem Ozzer a nevem – válaszolta a férfi morcosan, majd tovább vakerált. – Influenszer. Jogos, de a sofőrt legközelebb te fizeted.
Helyes, ezek szerint legalább vágod a dolgokat, főni. Nem azt mondom, hogy a legforróbb csillag voltam az égen, de amikor beütött a primetime, akkor azért a livera be tudtam vonzani pár ezer embert, like pedig legalább tízszer ennyi jött, ha valami cukker témát sikerült elkapnom, vagy éppen bejött valami cool új trend, challange.
– Naaaa, ne légy ilyen morci! Az Oswald egyébként is egy öreg név, nem illik hozzád. – nevettem, s szememmel a magasban lévő Huldrát ábrázoló rajzot figyeltem, ami a Sternbocks logóján van. A felvetését pár pillanatra ugyan mérlegeltem, de már most tudtam, hogy javíthatatlan vagyok. Nyelvem kinyújtottam rá, szemeim a kamerára fordítva, majd kacsintottam egyet a nagyközönségnek. A szívek lassan ismét lebegni kezdtek. – Talán az kéne, de nem mindenhol találok ilyen jóképű sofőrt, mint téged. Őket nem mutathatnám meg liveolás közben, hehe.
– Hogy mi? – kérdezett vissza, de ezen a ponton már kissé tényleg késő volt visszafordulni: a kávézó fotocellái kinyíltak. – Na mindegy, inkább találd ki, mit szeretnél rendelni, míg sorra kerülünk.
Kicsit körbejártam annak a lehetőségét, hogy Ozzernek mégjobban agyára menjek, de végül arra jutottam, hogy azért mégis hálásnak kellett lennem, hogy idecihhölte a kis seggem a kocsival, nem beszélve a kávék áráról, amiket nem kétséges, hogy ő fog majd kicsengetni.
– Na, megjöttünk, puszi srácok! Nem sokára csinálunk majd egy duót Ozzerrel, szerintetek mit rendeljek majd? Komizzátok! – megint belecsücsörítettem a kamerába. – HildY Sunshine voltam, na csáhh!
Még egy csókot dobtam nekik, majd eltettem a telót a zsebembe. Emellett persze nem tudtam békén hagyni az okostelefont, végig matattam a zsebemben, mert éreznem kellett a technika selymes tapintását. Mi lettem volna én az internet nélkül?
– Láttam egy tiktok videót róla, hogy ha az ember tavasszal kér egy Groß pumpkin spice salty caramell cream frappuccinot, akkor nem csinálják meg, de helyette ajánlanak egy titkos kávét, ami nincs rajta a menün. Ezt szeretném kipróbálni. – megálltam picit, mélyen magamba szívva a kávézó aromáját. – Te?
– Egy eszpresszót kérek szerintem. Csak azok a szendvicsek vannak, amiket itt a hűtőben lehet látni?
Erős páros vagyunk bizony mi: elsőnek ő lepődik meg, másodjára pedig én ütközöm meg a hallottakon. Úristen, Ozzer. Hogy lehet ilyen büdös nagy basic választást tolni az SB-ben? Szó ne érje a ház elejét, ha valaki basic white bitch, az én vagyok, de valahogy felém basicelte magát, ami már csak a helyzetből adódóan is meglepő.
– Egy eszpresszót? Komolyan? Hogy lehetsz ennyire B O O M E R. – jól kibetűztem, hogy hallható legyen a meglepetésem. Mondjuk ezen a ponton nincs igazán min meglepődnöm, hiszen Oswald szűk farmerokat hord. Tipikus milleniál. – Legalább valami fahéjt vagy fűszergombát kérj bele, ne égesd le magad a barista előtt.
Ozzer megállt, s körbepillantott, látszólag felmérve a helyet. Megértettem teljesen a dolgot, akárhányszor is tettem be a lábam a Sternbocksba, mindig egy meglepetés volt, hogy mennyire is lehengerlő a hely vibeja. Itt éreztem igazán otthon magam, s bár ritkán tudtam eljönni, mindig nagyon élveztem a dolgot. Legalább Ozzer is érezte ezt... Vagy nem.
– Ez egy kávézó, Hilde, ahol fizetek a rendelésemért – magyarázta, szépen lassan egyre jobban mérgelődve. – A baristának nem dolga, hogy megítélje, mit kérek, pláne, hogy KÁVÉT kérek egy KÁVÉzóban, nem tejszínhabos szirszart.
– Ok, boomer. Akkor nem szerzem meg a számát neked. – zártam le a témát, s megindultam a sötételf barista felé.
– Kinek a számát? – kérdezett vissza Ozzer, azt színlelve, hogy ostoba. Hisz nyílván színlelte... SE. 
Kávé. A kávét az elfek legsötétebb erdeinek mélyén találták meg, így nem csoda, hogy a sötételfek voltak az elsők, akik mesterévé váltak a stílusnak. Azóta eltel már néhány száz éve, de vannak dolgok, amik nem változnak. És az sem, hogy a Sternbocks volt az első olyan hely, ami igazán tökéletesítette ezt a műfajt. Mi lett volna velünk vámpírlányokkal, ha nem kaphatjuk meg a napi karamellás frappucinónkat? Eljött volna a vég, nem is kétségeges. Vágod, nem?
– Szióka! – köszöntöttem a nőt. Ében bőre kissé meg is lepett, a legtöbb sötételf kissé világosabb szokott lenni, gondolom valahonnan a Köderdőből származhatott. Szemem felemeltem kissé, s csöppet bólintottam a "Dark Lives Matter" kiírásra. Támogattam a DLM mozgalmat, verettem pár tiktok videót erről, meg instán is csináltam sztorikat a self barinőkkel
– Szia! Mit adhatok? – kérdezett vissza a barista tökéletes némettel.
– Egy Groß pumpkin spice salty caramell cream frappuccinot szeretnék kérni elvitelre, s el tudnád esetleg írni a nevem Hildára, hogy később feltehessem instára, hogy rosszul írták rá a nevem? – kérdeztem mosolyogva, majd Oswaldra villantottam. Hadd rendeljen a boomer is, amit szeretne.
– Bocsi, de attól tartok, nincs ilyen menünk. Ajánlhatom a sima salted caramell frappuccinonkat vagy esetleg mocha ízesítésben? – válaszolt a nő egy kissé zavart mosollyal.
Ultraciki ez az egész szitu, és nagyon vegzál, hogy Ozzer jól láthatóan szórakozik a hallottakon. Nagy levegőt vettem. Otthon azért szeretem hallgatni a Bad Guyt Billie Eideantől, de most valahogy nem éreztem magam olyan Bad Guynak, hogy vissza merjek kérdezni, hogy nincs-e titkos menü.
– Az jó lesz mocha ízesítésben. – szóltam végül elhaló hangon.
– Szuper! – felelte a csaj mosolyogva, s elővette a poharat, amihez nekitámasztotta a filcet, gondolkodva. – Mit is mondtál, milyen nevet írhatok?
– Hildát, kérlek. – válaszoltam, majd Oswaldra néztem, hogy végül mit fog kérni azzal a nagy buci BOOMER fejével.
– Hilda. A pult végén tudod majd átvenni a rendelésedet! És neked mit adhatok?
Mély levegőt vettem, s az összes influencer energiámat arra forgattam, hogy esetleg valóban befolyásolhassam Ozzert arra, hogy valami normális cuccost rendeljen, ne pedig egy basic bitch eszpresszót. Asszem kell még pár level-uppot tolnom instragramm modellként, mert OZ dobta a fuckkot nekem, s nem érzékelte a szugerálást.
– Egy sajtos-sonkás croissant és egy eszpresszót kérnék. – nyögte ki.
– Csak egy eszpresszót? – kérdezett vissza a sötételf, legalább olyan zavartan, mint amikor én kértem a pumpkin spice frappucinot.
– Igen. – folytatta Ozzer kissé kevésbé biztosan full cringbe.
– Öhm, oké. A szendvicset melegítsem? – kérdezett ismét vissza a nő.
– Nem kell, köszönöm. – válaszolt ismét.
– Készpénz, kártya? – kérdezett vissza, tovább kínozva Ozzert.
– Kártya.
– Háromezer-százkilencven váltó lesz. – zárta le végül a beszélgetést, s láttam, ahogy Ozzer testét elhagyta a lelke.
Halkan kuncogni kezdtem a látottakon. Nesze neked kávét kérő, akit nem néznek le. Jelenleg pont úgy éreztem magam, mintha csak a Sternbocksban lennék valakivel, aki csak egy eszpresszót kért.. Várjunk... Tényleg ez történt.
– Kérd el a számát is. – súgom oda a férfinek kuncogva.
– Köszönjük. – köszönt el Ozzer a baristától.
Feljajdultam egy kissé, Ozzer volt akkora genyó, hogy oldalba bökött. Nem fájt egyáltalán, de a megalázás miatt úgy gondoltam, hogy burnölöm én is kissé a képét valami szenvedéssel. Nem jó dolog ilyeneket játszani velem, mert túlzottan sok tiktok videót láttam ahhoz, hogy ki lehessen velem cseszni kicsinyességgel.
– Tuti megszerezhetted volna a számát, ne légy ilyen simp. – kíváncsian vártam a kávémat, már nagyon kívántam a csodálatos lötyit.
– Simp? – vonta fel a szemöldökét. – Miről beszélsz? Minek kellene a száma?
– Tudod, simplord. Nem vágod? – kérdeztem csodálkozva. Ezt azért még egy boomernek is vágnia kéne, nem? – Hát a barista csaj száma, eléggé trendinek tűnt. Most nincs barinőd, pont jó lenne neked. Vagy nem jönnek be a selfek?
– Hilde, már megbeszéltük, nem érdekel az ilyesmi.
– Semmi gáz, támogatom az aszexuálisokat is. Van pár nagyon cool tiktokker a témában, követem őket. Némelyiknek mondjuk van párja amúgy. – válaszolok szemtelenül. Tudtam, hogy Ozzer nem volt aszex (csak incel), de azért szívesen másztam az idegeire, pláne az előző közjáték után.
Ozzer felkapta a tálcát, s magához vette azt. Nevetségesnek tűnt a kis tálca a kezében, ilyenkor kapcsoltam csak, hogy micsoda egy fucking meatcake volt. Ha egy kicsit jobban és többet foglalkozott volna az ilyesmikkel, akkor jobbról-balról tudta volna szakítani a csajokat a partykon. Valahogy sosem értette ezt meg, akárhányszor is mászott nagyfater a fejére emiatt. Papi szarrá szekálta, hogy ekkora incel, de az se ért semmit.
– Inkább mesélj, mi van Norberttel? Nekem úgy tűnt, elég jól kijöttök.
– Stalkol mint állat, még nem tudom, hogy megéri-e vagy sem. Nem tenne jót a hírnevemnek, ha kiderülne, hogy pasim van... De talán, ha ő is tiktokker lenne, akkor eléggé menő páros lehetnénk. – megvontam a vállam, nem akartam, hogy Ozzer érezze, hogy idegelt a téma. – De eléggé clingy a srác, talán jegelem egyelőre. Hessteg simp.. – a két kezemen lévő mutató és középső ujjakat kereszteztem, hessteget formázva vele.
– Értem. Nos, eléggé odavan érted, tény – Ozzer kinézett gyors egy helyet magának, ahonnan két csibe úgy röppent el, mintha csak közénük akartunk volna tolni egy liveot. Megvoltak az előnyei annak, ha OZ-vel utaztam. – Na és Eirik? Ő talán pont korodbeli.
– Még csak azt hiányzik, hogy az egyik kis részmunkaidős srácoddal járjak. Tuti instája sincs neki. – ismét vállat vontam. – De most amúgy is inkább szingli maradnék, néztem Matthy Zaly tokjait a témában, tökre megmutatja, hogy mennyire is fontos az, hogy az ember ne pasizzon csak úgy. Hessteg cöli. – megint verettem egy hessteget az ujjaimmal.
Kicsit jobban belegondolva ennyire azért nem volt egyszerű a téma, hiszen pont, mint bármelyik másik lány, én is vágytam rá, hogy jöjjön valami baró srác, s levegyen a lábaimról. Talán a modern kor leánya voltam, de egy hercegnő is, vágod, nem? #princess
– Bár van pár cool trend, amihez pasi kéne. Pl KatttHerr nem rég kitalálta a gyóntantófülke challenget. Nézd! – folytattam, leginkább magamnak. Tudtam, hogy Ozzert nem izgatta a téma, de azért meg szerettem volna mutatni a dolgot, hogy kicsit megbotránkoztassam. Rossz voltam? Tuti. #Iamthebadguy
Elővettem a tiktokot a telókán, s megmutattam neki azt, ahogy egy fiatal Norven Eschivával beszökik egy üres gyóntatófülkébe, s ott megcsókolják egymást, majd elszaladnak. Mögöttük egy dühös pap kiabál, de ők csak kacagnak, s ezerrel tolják a YOLO életérzést.
– Hogy mik vannak... – ráztam meg a fejét OZ, majd nyomban le is csapta a kávét, mintha csak egy feles lett volna. – És ilyeneket akarsz csinálni? Nagyapád mit szólna?
Hogy mit szólna? Nagyfater egy akkora flash csávó volt, hogy tutira kacagva nézte volna végig velem a dolgokat, miután túlteszi magát azon, hogy van egy srácom. Valszeg le is tépné a kis drazséit a páromnak, de ezt kivéve bármiben támogatott. Egy csomó videót és liveot együtt toltunk, a nézőim legalább annyira vártál őt, mint engem. Akkora cool faszi volt, de komolyan. Mármint, beíratott egy influencer táborba, vágod? Hogy lehet ilyen menő nagyfaterja valakinek, de kom?
– Még nem csináltam róla fotót... Hogy tehetted ezt? – kérdeztem, szörnyülködve azon, hogy Ozzer nem várta meg a kávéval a fotómat. Végül megvontam a vállam. – Csak egy csók. Ezen a ponton jobban meglepődne, ha te csókolnál meg valakit. Hah, buuuuurn.
Elvettem a kávét, majd megfordítottam azt úgy, hogy látszódjon a nevem. Csináltam róla egy gyors szneppit, s feltöltöm instára, hogy rosszul írták fel a nevem. #always
– Fotót? A kávémról? – pislogott, nem értve a lényeget, majd végül grimaszolt egyet. – Jaj, nagyon vicces.
– Megkóstolod az enyém is, ha már megittad a tied, mint egy vadállat? – kérdeztem tőle mosolyogva. Mindennek ellenére hálás voltam azért neki.
– Nem, köszi, idd csak nyugodtan. – utasította vissza az ajánlatom.
Végigmértem a férfit, bármennyire is boomer, simp, incel, cringe, s lúzer volt, a maga módján nagyon is szerettem őt. Ezer évig járhattam volna a földet, s nem találtam volna még egy ilyen fura faszont, pláne nem olyat, aki az állandó nyavalygásom (s nyavalygása ellenére) is elhoz engem ide. Többször kellett volna megköszönnöm neki, hogy a barátom volt ,még akkor is, mikor már bőven a saját életével kellett volna foglalkoznia. Ha kész róla a duett, bele fogom tenni, hogy #legend. Mert Ozzer egy legenda. Brofist, tesa.
– Mielőtt még meginnám, kell csinálnunk egy duettet, mert a követőim imádnak téged. – jelentettem ki vidáman, s megemeltem a magasba a mePhonet. – Most akkor annyit kéne csinálnod, hogy megfogod a szendvicset és...



Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.