[Leon és Oswald] Hellenburg Fénye, Hellenburg éje

Úgy volt, hogy Hellenburg Fényében találkozom két társammal, akik valami fontosat akarnak mondani nekem. Belépve a már jól ismert félhomály fogad, ahol csak a középső nagyobb teret világítja meg egy csillár, egyébként csak lámpásokra számíthat az ember. Ahogy körülnézek, nem látom a magamfajtákat sehol. A pulthoz lépek. A kocsmáros egy korsót törölget szorgalmasan foltos köténye sarkával, s amint meglát, biccent felém és odaszól nekem:
- Nincs szerencséje, lovag uram. Két társa nemrégiben járt itt, s azt üzenték, hogy sürgős dolguk akadt, nem tudnak ma eljönni.
Elhúzom a szám egy pillanatra, ahogy konstatálom, hogy bizony, hiába jöttem, de ha már itt vagyok, úgy döntök, legalább egy hideg sört legurítok, mielőtt továbbállnék. Rövid érdeklődés következik arról, hogy van-e valami újfajta, de minekutána nincs, beérem a szokásos barnával, amit szeretek.
- Ezt a pár korsót még eltörölgetem és küldöm is a magáét, foglaljon helyet addig.
Nincs még annyira este, hogy a kisebb-nagyobb társaságok elfoglalják az ivó nagy részét, így bőven akad hely, amiből választhatok. Találok egy viszonylag félreeső, méretre nem túl nagy asztalt, ami magasságában pont megfelelel.
Micsoda nap! Jólesik, hogy a sok rohanás után végre megpihenhetek és átgondolhatom, mi minden történt és mi lesz majd ezután, ha minden úgy alakul, ahogyan az a legkedvezőbb számomra is. Egy felszolgálólány érkezik - bizonyára új lehet, még nem láttam korábban -, leteszi elém az asztalra a sörömet, majd miután megköszönöm és távozik, egy darabig még elmélázva nézem a tetején úszó csillogó habot, mielőtt belekortyolnék.

- HOGY MICSODA?!
- Jól hallottad. - mondja fáradtan a lány, kezét a csípőjére rakva. Kivételesen nem volt rajta a piszkosfehér köténye, így dereka vonala sokkal élesebben rajzolódott ki ruhája alatt, mint ezelőtt bármikor - Édesapám beteg.
- De akkor...
- Igen, nincs nyitva az ivó. Nagyon sajnálom.
- És ez egészen biztos? Nem tudna mégis beállni? Csak egy ital kéne...
Válaszként sípcsonton rúgnak. Vasalt, katonai csizmával. Sose került forgalomba ez a fejlesztés, és az egyetlen egy próbadarabot kapta meg tőlem ajándékba - ebben a pillanatban sikerült is megbánnom ezt a döntésemet.
A hirtelen fájdalomtól térdre esek, és félhangos, szaggatott sziszegéssel jelzem nem tetszésemet. A nálam alapjáraton is magasabb lány felém hajol, árnyéka részben rám vetül; akkor szerencsém nincs, hogy a jó szememre essen az, így még a nap is elvakít. Mindenki ellenem van.
- Takarodj innen, Leon. Ha ennyire inni akarsz, akkor keress más helyet.
Hangjából élesen kihallatszik az, hogyha nem is lennénk ebben a szituációban, akkor sem esne nehezére hogy lenézően tudjon megvetni engem. Majd elviharzott.
Pedig én csak inni akartam...

Addig ténfergek a városban - fájós lábbal nem túl gyorsan - amíg ki nem lyukadok egy ivó előtt, ami nem pont úgy néz ki, hogy a fejemre akar zuhanni.
Hellenburg Fénye.
Sosem jártam még erre, de a neve ismerős, és ez aggaszt - a jól ismert helyek mindig drágábbak a többinél, és ez nem is feltétlen jelent jobb minőséget. Egy fáradt sóhajtással együtt lépek be a tölgyfaajtón, belegondolva, hogy úgy is felgyülemlett egy kis plusz a zsoldomból, amit talán elkölthetek jobb fajta italra is.
A hely közel kihalt - talán túl korán érkeztem, talán kevesebben járnak ide mint gondoltam.
Ahogy odalépek a söntéshez, a csapos rögtön megszólít, rögtön letéve a kezében táncot járó korsót; képzett emberre vall az gyors és biztos kéz.
- Mit adhatok, uram?
- Egy fekete sört, ha van, legyen szíves.
- Máris adom. - mondja röviden és rögtön ki is tölti a sötétszín- nedűt nekem. Valahogy már a színe is jobb, mint amit a megszokott helyen szoktam inni; lehet hogy majd átszokok ide.
- Sosem láttam még ezelőtt - kezdi társalgási hangnemben a pultos - új errefelé?
- A környéken lakom már elég hosszú idő óta, de nem csoda hogy nem ismer. A város másik felén dolgozom.
- Mi a foglalkozása?
- Zsoldos. - hallom meg magam mögött a hangot, amire hirtelen nagyot nyelek. Nem hittem volna, hogy errefele belefogok futni egy régi kollegába.
- Köpcös. - nézek szembe a túlzottan boldog csempésszel, mögötte hasonszőrű társai. Egyik sem tűnik barátságosabb figurának.
Egyikünknek a vére fog itt folyni, és a hármas túlerőt nézve az enyém, ha nem jön valami csoda...

A játékot inaktivitás miatt LEZÁROM.