Te jó ég, hogyan keveredtem fel ide ?
Ahogy lenéztem a fa csúcsáról kimagaslottam az erdő sűrű fái közül. Egy majd nyolc méter magas tölgyfa tetején állva ez valahogy nem tűnt túl furának. Egy félreértés miatt másztam fel ide a megsértődött kígyóm után, csak hogy bocsánatot kérjek. Hihetetlen hogy meddig képes vagyok elmenni ezért a dögért.
- Most már igazán gyere le... - kérleltem Jörmungandot, miközben az erősen kapaszkodtam a fatörzsbe - Nézd, feljöttem érted a fára is, bocsánatot is kértem, és egy ilyen vékony ág... - kezdtem bele az okok felsorolásának, de a kígyó fejének emelkedése, a sziszegése és a fatörzsre való felcsavarodásának jelképe egyértelműen jelezte az üzenetét - ...miiii ?
- Héééé, te most azt mondod hogy kövér vagyok ? - villant a tekintetem felé, szemeimben a Muspelheim izzó tüzével. A dög azonnal visszahúzódott és alázatosan bukkant fel újra. Úgy tűnik tisztában van azzal hogy bármikor lehajíthatom őt innen, ha feldühít. Helyes. Néhány csendes másodperc után békejobbot nyújtottam számára, amelyen átcsúszva a nyakam köré csavarta magát. Felkaptam majd az arcom elé illesztettem a maszkomat is. Éreztem ahogy a hangok kiélesednek bár az erdő egy kissé mintha élettel telibb lenne. De lehet hogy csak a képzeltem játsznik velem. Szinte azonnal leugrottam a fáról, megvárva a földetérés előtti utolsó pillanatot, majd egy régi trükkömmel lassítva le magam épp csak megérkeztem a földre.
Ahogy feltekintettem, egy barlang szája ásítozott előttem. Odabent egy fontos kincs vár megtalálásra, egy könyv vagy már inkább csak egy régi receptesfüzet...mindenki másképp jellemzi. Vagy felesleges út, ami miatt megint nem vagyok odahaza. Bár, talán ennek örülnek is. Nem lehetek mindig ott, életük minden pillanatában. Néha nekem is kijár egy kis kaland. Nem mintha az utóbbi időben nem lett volna részem mindenféle kalandokból, szinte úgy érzem hogy rettentő sok ez már mostanság. Legyen ez az utolsó, aztán hazalátogatok.
Megpróbáltam felegyeneseni, ám a hátam nagyot roppant, én pedig nyögve kaptam a hátra, mintha csak meg tudnám markolni a fájdalmam...persze eredménytelenül. Öregesen és fájósan hátráltam néhány lépést majd a fa tövébe huppantam és a kulacsom után nyúltam. Nagyot kortyoltam a hűs borból, majd fájdlamasan próbáltam masszírozni a fájós pontjaim. Ez most aztán nem hiányzott...
Ahogy lenéztem a fa csúcsáról kimagaslottam az erdő sűrű fái közül. Egy majd nyolc méter magas tölgyfa tetején állva ez valahogy nem tűnt túl furának. Egy félreértés miatt másztam fel ide a megsértődött kígyóm után, csak hogy bocsánatot kérjek. Hihetetlen hogy meddig képes vagyok elmenni ezért a dögért.
- Most már igazán gyere le... - kérleltem Jörmungandot, miközben az erősen kapaszkodtam a fatörzsbe - Nézd, feljöttem érted a fára is, bocsánatot is kértem, és egy ilyen vékony ág... - kezdtem bele az okok felsorolásának, de a kígyó fejének emelkedése, a sziszegése és a fatörzsre való felcsavarodásának jelképe egyértelműen jelezte az üzenetét - ...miiii ?
- Héééé, te most azt mondod hogy kövér vagyok ? - villant a tekintetem felé, szemeimben a Muspelheim izzó tüzével. A dög azonnal visszahúzódott és alázatosan bukkant fel újra. Úgy tűnik tisztában van azzal hogy bármikor lehajíthatom őt innen, ha feldühít. Helyes. Néhány csendes másodperc után békejobbot nyújtottam számára, amelyen átcsúszva a nyakam köré csavarta magát. Felkaptam majd az arcom elé illesztettem a maszkomat is. Éreztem ahogy a hangok kiélesednek bár az erdő egy kissé mintha élettel telibb lenne. De lehet hogy csak a képzeltem játsznik velem. Szinte azonnal leugrottam a fáról, megvárva a földetérés előtti utolsó pillanatot, majd egy régi trükkömmel lassítva le magam épp csak megérkeztem a földre.
Ahogy feltekintettem, egy barlang szája ásítozott előttem. Odabent egy fontos kincs vár megtalálásra, egy könyv vagy már inkább csak egy régi receptesfüzet...mindenki másképp jellemzi. Vagy felesleges út, ami miatt megint nem vagyok odahaza. Bár, talán ennek örülnek is. Nem lehetek mindig ott, életük minden pillanatában. Néha nekem is kijár egy kis kaland. Nem mintha az utóbbi időben nem lett volna részem mindenféle kalandokból, szinte úgy érzem hogy rettentő sok ez már mostanság. Legyen ez az utolsó, aztán hazalátogatok.
Megpróbáltam felegyeneseni, ám a hátam nagyot roppant, én pedig nyögve kaptam a hátra, mintha csak meg tudnám markolni a fájdalmam...persze eredménytelenül. Öregesen és fájósan hátráltam néhány lépést majd a fa tövébe huppantam és a kulacsom után nyúltam. Nagyot kortyoltam a hűs borból, majd fájdlamasan próbáltam masszírozni a fájós pontjaim. Ez most aztán nem hiányzott...