Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Legutóbbi témák

» [Magánküldetés: Kyrien von Nachtraben] - Családi titkok
by Kyrien Von Nachtraben Kedd Nov. 05, 2024 6:37 pm

» Erlendr - emlékiratok
by Erlendr von Nordenburg Pént. Nov. 01, 2024 7:40 pm

» Küldetés: Az arany fényében tündökölvén (V.I.Sz. 822. Tél)
by Jozef Strandgut Hétf. Okt. 28, 2024 3:45 pm

» [Magánküldetés] Rote Fenster hinter den Wänden (V.I.Sz. 822. Nyár)
by Nessaris Maera Szomb. Okt. 26, 2024 6:21 pm

» [Útvesztő] A magoi hét próbája
by Ostara Kedd Okt. 22, 2024 12:49 am

» Élménynek túl rövid...
by Erlendr von Nordenburg Szer. Szept. 25, 2024 7:39 pm

» Képességvásárlás
by Jozef Strandgut Vas. Szept. 22, 2024 7:21 pm

» Mesterségekhez kötődő vásárlások, receptek, alapanyagok
by Hóhajú Yrsil Csüt. Szept. 19, 2024 12:19 pm

» Enoch ben Metathron
by Noel Vas. Szept. 08, 2024 12:18 pm


Ön nincs belépve. Kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon

[Magánjáték: Leon és Miu] - "Mélyebbre kell mennünk."

3 posters

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Go down  Üzenet [1 / 2 oldal]

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona

[Magánjáték: Leon és Miu] - "Mélyebbre kell mennünk." 2vd5r8x

Következő produkciónk megtekintése 16 éven aluliak számára egyáltalán nem, azon felüliek számára pedig szigorúan pszihológus felügyelete mellett ajánlott!


Eltelt pár nap, és Lia még nem tért vissza. Valószínűleg már nem is fog. Azóta leginkább a idegőrlő fájdalom és a halálra hangoló unalom közt tengődök az apró ispotályi ágyon. Néha bejön a szőke ápolólányka, és lassan már elkezdek felvágni a dologgal, meg mesélni neki az egészről, mint valami "hős". Csak hogy elűzzem az unalmamat. Amikor itt van mellettem mindig sokat beszélünk semmiségekről meg az elképzeléseiről a jövőt illetően, miközben a derekamat simogatja azzal a borzalmas szagú valamivel. Lassan már sajnálom amikor elmegy. Nem mintha tetszene...
Nem jönnek be annyira a szőkék. Egyszerűen kell a társaság. Vagy akármi, amit csinálhatnék. Eddig sose volt így elvéve a szabadságom, de most nagyon hiányzik. Valószínűleg itt fogok feküdni még hónapokat. Talán elkéne kezdenem olvasni valamit...
Meglepő módon sokat gondolkodok Alicia-ról. Egy kicsit hiányzik. Emlékeztet valakire... régről. Pedig nem az a szemrevaló típus. Talán pont ez keltette volna fel a kíváncsiságom? Vonz az ismeretlen. Pedig valahol még sajnálom is őt... van benne valami olyan, amit nem tudnék megmagyarázni, azon kívül hogy árad belőle a fájdalom. Amit meg elakar fedni egy gonosz énnel. Ennyire nem akarna önmagával azonosulni? Vagy szembenézni azzal, ami kínozza?
Kevesebbet kellene beszélgetnem Knorren-nel erről a psziho-izéről. Kezdek megzakkani.
Csak egy csoda segíthetne most rajtam.



A hozzászólást Leon Wittman összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Szept. 17, 2016 7:41 pm-kor.

Miu Silverfalls

Miu Silverfalls
Tünde Druida
Tünde Druida

Hellenburg utcáinak kövét koptattam, nyugodt, mégis kissé félénk léptekkel. Már jó ideje elhagytam a tünde erdőket és bár némi szorongás is támad az ismeretlen hely révén, egyelőre nem volt problémám a honvágyammal. Persze furcsa volt a tiszta erdős terep után eme komor kőváros, de meg lehet szokni. Úti célom egy helyi, bár kissé régies ispotály, melyből nemrégiben érkezett egy felkérés. Tudniillik ideiglenes tanoncságra „hirdettem” magam orvosi képzésre. Igazából emiatt tértem be a városba főképp, hogy elsajátítgathassam az itteni füvészszokásokat. Azonban a kissé elhanyagolt épületet látva, kicsit… elbátortalanodtam. Úgy éreztem itt már nem fogok tudni új dolgokat tanulni. Azonban mégis folytattam utam végül, és miután megálltam egy korosabb hölgy fogadott. Hamar kiderült, hogy ő a tulaj. Miután egyeztettünk a beosztásról körbevezetett, majd átadta rögtön az első feladatomat. Én bólintottam, majd miután elmagyarázta a páciensem panaszait, problémáit otthagyott. Sóhajtva hajtottam fejet a távolodó hölgy elé, majd gyógyfüves köntösömet magamra kötve, mosollyal az arcomon lépek be a sérülthöz. Barátságos, kedves hangon szólva, nézek a férfira.
- Jó napot uram. Miu Silverfalls vagyok örvendek. Mától én váltom fel Silviat az Ön ápolásában. Kérem, nézze el nekem, ha kicsit lassú vagyok, de még csak tanonc vagyok. Viszont ha bármi panasza, kérése van, nyugodtan szóljon és intézkedek. Ha nincs, megelégedve a munkámmal kérem szóljon és intézkedem, hogy visszakapja Silvit. – fejezem meg kicsit hosszúra nyújtott bemutatkozásomat egy meghajlással, majd közelebb léptem a férfihez, hogy meg-megvizsgáljam.
- Láza nincs. A nyirok csomói… rendben vannak. – nézem meg a kézfejemmel a homlokát, majd ujjaimmal a nyakánál dörzsölgetve finoman, majd picit, ujjamat az ütőerére rakom és várok lehunyt szemmel – A szívverése… normális. Rendben uram az immunrendszere ezek szerint rendben van. De ha megengedi, szeretném kezelésbe venni… khm.. – köhintek egyet zavartan – a sérülését… - fejezem be a mondatot, miközben kissé pironkodva igazítom meg előre lógó tincseimet.

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona

A csodák viccesek a maguk formájában. Lecserélődött a szöszke hölgy. Legalább nem mondhatom, hogy nem változatosan szórakoznak rajtam odafönt. Egy aranyos, fiatalka lány, a maga nemében bájos látomásként, mint a szellő libben be az ispotályba. Hófehér haj, ezüstös szem, ékszerek... erdei elf, még cipőt se nagyon visel. Nem mintha túl sokkal találkoztam volna eddig belőlük, errefele a fajtájuk ritkán jár. Az előző ápolónővel szemben némileg színesebben - még ha föld színekben is - öltözve jelenik meg.
- Szervusz kedves. - köszöntöm őszinte jókedvvel a hangomban. Talán egy kicsit majd feldobódnak a dolgok. Bár nagyon túlmagyaráz mindent, betudom az idegességnek.
Egy rövid vizsgálat veszi kezdetét - őszinte leszek, nekem ez új. Eddig csak kenegettek meg beszéltek hozzám, a lány már most több hozzáértést mutat mint az előző lány... Sylvia? De furcsa, hogy így tudom meg a nevét. Valószínűleg azért nem tűnt fel, mert nem tudtam senkivel se beszélni rajta kívül, nem hiányzott hozzá társítandó megszólítás.
- Rendben van. - mondom egy nyögés kíséretében, ahogy a jobbik oldalamra próbálok fordulni, a lány felé tartva a sérült testrész. Magamban el is mosolyodok a lány zavarán - teljesen felesleges. Ha látott már férfit félmeztelenül sok újdonság nem érheti.
- Itt lenne. - mutatok rá azzal a kezemmel, amelyiken nem fekszem.

Miu Silverfalls

Miu Silverfalls
Tünde Druida
Tünde Druida

A férfi látszólag nem neheztelt rám, hogy leváltottam az előző nővért, és nem voltak előítéletei a koromat illetően. Ez kicsit azért megnyugtatott, így nyugodt szívveé állhattam neki, hogy megvizsgáljam. Az átlagos vizsgálatok után meggyőződtem, hogy semmi maradandó sérülést nem szerzett, amely gondot okozott volna az szervezetének. Persze a csontja eltörött, de sokkal súlyosabb is lehetett volna a helyzet, ha nem csak ennyiről van szó. Most azonban olyan dologra kellett, hogy sor kerítsek, ami nem csak engem hozhat kínos helyzetbe. Azonban úgy tűnt a férfi vagy nem érti, vagy nem jött zavarba a kérésem nyomán. Zavartan köhintek egyet.
- Hát jó… Uram… akkor elnézését kérem.
Elhúztam a függönyöket, hogy ne lehessen belátni, majd ez után átnyúltam a férfi fölött, hogy kicsatoljam az övét, majd ha hagyja, ha nem leszedtem róla óvatosan nadrágot.
- Kérem feküdjön a hasára és szóljon, ha fáj. Szeretném megnézni, hogy látták el a sérülését.
Ha így tett, az alsónadrágon keresztül tapogattam végig a sérült területet. Látszólag rendben volt, készen állt a forrásra, már csak a gyógyítás maradt hátra.
- Ha készen áll elkezdeném a gyógyítását, de előtte megkérdezném, hogy milyen véleményen van a mágikus gyógyításról… sokan nem bíznak benne, így megkérdem mielőtt nekikezdenék.



A hozzászólást Miu Silverfalls összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Szept. 04, 2016 2:28 pm-kor.

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona

Úgy látszik a zavartsága mégsem lesz nagy probléma, talán még... A lány átnyúl felettem és elkezd az övemnél matatni. Nem, ott biztosan nem sérültem meg, tudnék róla. A függönyöket is behúzta... mit akar tőlem?
- Öhm, mégis mire készülsz? - kérdezem kíváncsisággal és értetlenkedéssel a hangomban, és bár próbálnám megállítani, nem igazán vagyok abban a pozícióban. Lelopja rólam a nadrágot. Talán idősebb mint hittem volna? Nem, biztos nem ilyen célok vezérlik... csak nem használna ki egy szegény sérültet... mindenesetre nem könnyítem meg a dolgát, bár minden mozdulat a lábaimmal fáj. Csatánk rövid és gyorsan feladom a dolgot. Ha vetkőztetni akar az-az ő dolga, egy férfi ne álljon ellent ilyennek... ugye?
Megkér hogy forduljak át a hasamra. Hú, megnyugodtam.
- Persze...- mondom elnyújtott hangon. Még mindig nem vagyok teljesen meggyőzve. Lehet hogy fiú és az egy ép szemem már rosszul lát. Remélem nem bájosoztam le egy srácot, és nem akar... nem, biztos lány. Szépen átfordulunk a legkevesebb fájdalommal, és tűrjük a vizsgálatot. Amíg az alsóm rajtam marad, nagy probléma nem lehet.
Mágikus gyógyítás? Talán druida lenne?
- Amíg előbb jutok ki az ágyból tőle, azt csinálsz velem amit szeretnél. - mondom fanyar mosollyal, amit nem tudom hogy az ágy lepedője mennyire értékel.

Miu Silverfalls

Miu Silverfalls
Tünde Druida
Tünde Druida

A sérüléseit nagyjából helyre rakták. Igazából aggódtam, hogy nekem kéne visszaraknom a csontot a helyére, mert e nélkül semmilyen sérülést nem gyógyíthatunk meg. Ha a nélkül kezdeném le meggyógyítani, hogy nem lett visszarendezve a csontozata alaphelyzetbe, talán soha többé nem tudna lábra állni… vagy leülni valahova...  Mindenesetre szerencsére ellátták rendesen előttem, így nincs minden veszve. A férfi bár a kérésem után kicsit elbizonytalanodott, de látszólag kész volt rálépni a gyógyulás útjára… nos… remélem nem bánja meg. Arcom egyre vörösebb színre vált, és hamarosan egy-két köhintés után ismét visszatértem a férfi derekához.
- Öhm… most lejjebb fogom húzni az alsóját… kérem, ne lepődjön meg, be kell kennem a medence mentét egy gyógykenőccsel, utána… n… nekiállok előkészülni a következő fázishoz. Kérem n… ne mozogjon túl sokat.
Ezzel megfogtam az alsónadrágot és egyszerűen lejjebb húztam. Nem nagyon láttam még férfit meztelenül és most lesz az első, hogy magam vetkőztetek le valakit csupaszra. Nagyjából a combjáig húztam le a szövetet. Érzem, ahogy eluralkodik rajtam a páni félelem. Rövid időre kiléptem a függöny mögül, hogy behozzam a gyógyszeres tárolót, majd a köcsögöt letéve a földre belenyúltam és kezembe vettem a kékeszöldes masszát.
~ Jaj de kínos… Mi lesz, ha félreérti… - arcom már paprikavörös volt, ám végül valahogy kipréseltem magamból a szavakat – E…ez egy k…kicsit hideg l…lesz…
Végül egy tompa „toccs” hang kíséretében kezem a férfi derekára simul. Gyengéden simítom végig a férfi derekát, bemasszírozva a krémet a bőrébe. Kezem egyre érezhetőbben remeg, ahogy egyre lejjebb, és lejjebb araszolok. Bár mozdulataim finomak és precízek voltak, valóban masszás hatása volt. Talán el is lazulhatott volna, ha nem ilyen kényes helyen kellett volna. Arcom égett a szégyentől és a zavartságtól, de végül halkan lihegve hagyom abba a masszást, és törlöm meg a kezem.
- M… most kicsit b…bekell szívódnia… kérem ne..ne mozogjon és próbálja n..nem elkenni a kenőcsöt. Egy pár perc és visszajövök…

Ezzel szinte ki is slisszoltam a függönyön egyrészt, hogy megnyugodjak, másrészt, hogy előkészüljek a mágiámhoz.

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona

A lány már megint megpróbál elvörösödni. Ezt beveszem rossz jelnek... már megint mire készül...
- Öö... oké... - mondom annyira feltámaszkodva, hogy a fejem ne legyen belefúródva az ágyba. Egyre gyanúsabb a dolog, de most legalább szólt előre és nem fog meglepni vele. Csak egy kicsit húzza le. Ugye?
Konkrétan lehúzta teljesen, csak épp annyira, hogy visszatudjam venni könnyedén. Már ha nem lennék szétsérülve, ugye. Aztán, fogja magát és kimegy. Itt hagyva, engem, félmeztelenül. Oké, hason fekszünk, nem lehet ebből a dologból semmi baj, ugye? Kényelmesen hozzámfér, nem lát semmit, csak megakar gyógyítani.
Belefúrom a fejem a párnába, és megpróbálok valami kellemetlen dologra gondolni. Akármire, ami kicsit se szexualizálható. Voltak azok a vadászkutyákból tenyésztett rusnya állatok, amiket a nemesek tartanak maguknál - akkorák, hogy egyedül elbírnának egy medvével is, egy ideig, de borzalmasan lassúak és olyan a pofájuk, mint ami megolvadt.
Visszajön, és cuppanós, hideg massza kenődik szét a derekam körül. Nem akarok odanézni, a végén kiderülne hogy fehér színű. Szépen, lassan halad lefelé... ronda, vadászkutyák...
Ha őszinte akarok lenni, még jól is esik. Kimondottan, a testem egésszé eltudna lazulni, ha nem állna görcsben percek óta. Nem nézek fel.
Aztán kimegy, és így maradok. Meg sem merek mozdulni. Nagy levegőkkel próbálom nyugtatni.
~ Megkéne fordulnod. - hallom az irritáló hangot. Általában csak kritizál, de néha felbukkannak a legrosszabb ötletei is. Amit eddig megtanultam róla, hogy soha semmiképp nem szabad rá hallgatnom.
Remélem hamar visszajön. Elég védtelennek érzem magam így.

Miu Silverfalls

Miu Silverfalls
Tünde Druida
Tünde Druida

Nagyjából tíz perccel később értem vissza a szobába. Az arcomon, már kevésbé látszott a pír, s miután, már beléptem a férfihoz sem jöttem jobban zavarba. Helyette letettem a földre a szövettáskát, majd szétnyitottam a csomagot. Hamarosan megannyi zöld levél terült szét sürögve. A kis helyet hamar belepte a harmattól nedves levelek kellemes illata. Hamar felkaptam párat és a férfihez léptem.
- Ezek elengedhetetlenek a mágiámhoz. Kérem, nézze el nekem, hogy ezek… öhm… nagyon hidegek lesznek. Az első pár pillanatban nem fog semmit érezni, de egy idő után elkezd melegedni a sérülés mellett. Lehetséges mellékhatás a szúró, fájó érzés is, de ezek a gyógyulás jele.

Ezután rászórtam a férfire, majd miután nagyjából elrendeztem lehunytam a szemem, majd kezemet a sérülés felé emeltem. Sóhajtottam egy mélyet, majd nekiálltam a gyógyításnak. Hamarosan kezemből zöldes fény kezdett el ragyogni, mely után szinte a levelek érzésre egyre jobban hozzátapadtak a sérüléséhez. Máris érezhette a csípőjében lévő bizsergést.

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona

Hát, csak visszajött egy idő után. Talán tíz perc volt, talán tíz óra? Ha nem érezném magam feszélyezve ennyire biztos pontosan tudnám. De miért is érzem magam kellemetlenül? Nem új a szituáció. Talán pont ez. Nem tudom mit akar. Ha rám akarna egyszerűen mászni az egyértelmű lenne, egyenes és elfogadható. De ő is zavarban van. Akkor segíteni akar? Valamiért nem tudok ebben biztos lenni...
Fura hangok ütik meg a fülemet, de nem tudok rendesen megfordulni.
- Te most, mit csinálsz? - kérdezem ezt, most kevésbé kétségbeesett hangon mint először. Remélem.
- Öhm, oké... - válaszolom.
Majd megint hozzám ér, de most az a kicsit ijedt, bizonytalannak ható mozgás hiányzik belőle. Bár valamit rámhelyez, nem tudnám megmondani mit. Kicsik, némelyik töredezett, mégis könnyűek. Druida, ugye? Talán valami növényi komponens? Mire készülhet...
Aztán érzek valami fura bizsergetőt, és az első rövid pánikroham ellenére, kivülről jön. Gyorsan megnyugszom. Különös érzés, a belül való zsibbadástól, az izmaim szétcsúszásán keresztül az apró, szúró fájdalomig mozog a listán. A kellemetlen részektől eltekintve - ahol felszisszentem egy kicsit - talán még jónak is mondhatnám... de inkább csak fura és új. Nem tudom meddig kell csinálni, vagy milyen mentális állapotban van, de megpróbálok vele beszélgetést kezdeményezni. Remélem nem ártok vele magamban.
- És... - gondolkodok el a hallott néven - ... Miu, honnan jössz? Ha jól vettem észre, nem vagy helyi...

Miu Silverfalls

Miu Silverfalls
Tünde Druida
Tünde Druida

Hamarosan le is fektettem a mágiám alapjait, és el is kezdtem a gyógyuláshoz vezető út első lépcsőfokát. Természetesen ez bőven kevés ahhoz, hogy rögtön felgyógyuljon, de egyelőre nem árulom el, majd csak a művelet végére. Remélhetőleg nem fog megsértődni, de sajnos nem tudok vele mit kezdeni. Az ilyen sérülések nem gyógyulnak be olyan hamar, bár hozzájön, hogy még nem vagyok olyan erős, hogy komolyabb sérüléseket semmi perc alatt ellásson. Az anyám nagy valószínűséggel hamar befoltozná a csontokat, de én nem vagyok olyan képzett, mint ő, s jóformán még csak egyszerű tanonc vagyok. Így nem sok mindent tudok ezzel kezdeni. A férfi kérdése egy pillanatra meglepett, kizökkentve a koncentrációból, mely miatt a mágia erőssége kicsit lecsökkent, de hamarosan ismét teljes fényében ragyogott, ahogy összeszedtem magam.

- Öhm... igen Uram. – szólok meg utána, barátságos, társalgós hangon, bár hallatszódik, hogy közben máshova koncentrálok – Valójában csak pár napja vagyok a városban. Nemrégiben küldött ide anyám, hogy tapasztalatot szerezzek. A Tünde Erdőkből származom Zephyrantes egyik druida házából. Tudja generációk óta hagyomány nálunk a druidaképzés… - egy darabig némán figyelek a munkámra, mielőtt folytatnám, udvariasságból – És Ön amúgy idevalósi?

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona

Egy enyhe kis kilengést érzek, bár akár a kezét is elránthatta egy pillanatra, ha meglepődött azon, hogy megszólaltam ténylegesen. Amin én lepődők meg, hogy képes engem magázni. ENGEM? Oké, ronda vagyok és megfáradt arcú, de öreg talán még nem vagyok.
- Tegeződhetnénk? Még ha ez nem is épp illembe vágóan kérdeztem, nagyon bántja a fülemet. - vallom be neki.
Legalább megtudtam, hogy tényleg druida. Nem mintha nagyon meglepne mostmár a tény.
- Igen, mondhatjuk. Itt nőttem fel és élek is, lassan húsz éve. - egy egészen kicsit lövök csak felé, ha kerekítünk végülis pontos a szám. - Ha már így elárultad, én is elmondhatom, gondolom: katona vagyok. Vagy kalandozó. Inkább valahol a kettő között.
Ha még csak tanonc, és egyedül van egy ennyire idegen helyen, ilyen fiatalon, talán először, lehet illene megdicsérnem, bíztatásképp. Nem tűnik annak a fajtának aki túlzottan felbátorodva tőle beképzelt lenne.
- Egyébként... jól végzed a munkád. Ahogy látom mindent megteszel annak ellenére, hogy kellemetlen a dolog. Szép munka. - próbálok kedves lenni, de nincs benne túl sok tapasztalatom. Őszintén azon is megvagyok lepődve, hogy nem vagyok egyszerűen csak bunkó vele. Közrejátszhat benne az állapotom, vagy az hogy nincs kihez beszélnem. Talán még aranyos is. De a húgom lehetne. Ezt az utolsó gondolatot elkéne hessegetni gyorsan.

Miu Silverfalls

Miu Silverfalls
Tünde Druida
Tünde Druida

A férfi válaszomra nem épp úgy reagált, ahogy sejtettem. Hirtelen csak nagyokat pislogok, és a meglepődöttségtől, egy pillanatra még a szavam is eláll. Majd, mikor kissé lenyugodtam, folytattam, amibe belekezdtem.
- Öhm rendben van… L…Leon…? –hangom kissé bátortalan volt, és bár emlékeztem a betegem nevére, mégis inkább kérdésnek hallatszott – Eh.. bocsásson meg, tudja… öhm akarom mondani… tudod  nagyon belém ivódott már a magázás… anyám szerint nem illik még a még a korombeliekhez se közvetlenül viselkednem, ha felkötöm az orvos köpenyt. Tudj…dod… nem is igazán találkozok másokkal a betegeimen kívül…  így kicsit szokatlan… - vallom be.
A férfi szavaira bólintok, hisz amúgy is sejtettem, hogy ezen a területen „dolgozna”. Testfelépítése fizikai munkavégzésre utalt és leginkább robotmunkás vagy katona jutott először eszembe, mikor ránéztem. Azonban a következő dicsérete viszont nagyon szíven ütött. Hamarosan a mágiám fénye elenyészett, én meg szomorú tekintettel pillantok félre. Egy ideig csendben várok feszengve, mielőtt megszólalnék.
- Leon… nagyon kedves tőled, amit mond…asz. De…én nem olyan vagyok, amilyennek elképzelsz. Nem vagyok ügyes és csak azért igyekezek, mert számomra minden lény fontos, és nem akarom, hogy sokat szenvedjenek… de… én nagyon fiatal vagyok ehhez… Bár jó formán születésem óta erre képeztek… - apró, szinte alig látható, szomorkás mosolyt csalok csak arcomra – De azért köszönöm… azért próbálkozok…

Ezzel visszaemeltem a kezem a sérült felület fölé és ismét nekiálltam folytatni ahol megszakadtak a dolgok, de jó ideig csöndbe maradok, és ha a férfi szóval is próbálna tartani, látszik rajtam letörtségem, mert komolyan gondoltam azokat, amiket mondtam… hisz… én tényleg csak egy csődtömeg vagyok… 

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona

Barátságosan elmosolyodom bizonytalansága láttán.
- Nézd, ha kényelmetlen a dolog neked, nyugodtan magázz csak. Hozzáfogok szokni.  - mondom kedves hangon. Már amennyire képes vagyok a dologra.  - Ennyire elszigetelt élnél? Nem magányos így? - kérdem tán kicsit álszenten. Én is elég visszavonultan élek, de van pár barátom mégis akikkel elszoktam járni. Régi munkatársak. Mégrégebbi munkatársak, akik nem akarnak megölni. Alicia. Már ha őt hívhatom így.
Őszintén meglep a lelombozódása. Ennyire rossz lennék mások felvidításában? Ez már sokadik kudarcom. Kezdenem kéne valamit a dologgal. Aztán végül - lassú felfogó képességgem szárnyalva - felismerem a helyzetet. Egy önbizalom hiányos fiatal, a depresszió jelei... Hirtelen viszketni kezd a szemkendőm. Tennem kell valamit.
- Ne legyél nevetséges! - mondom talán több haraggal a hangomban a kelleténél. Ami nem is rá irányul, hanem...
~ Heelloooo, Leon.
Én ezen már túlestem egyszer. Fájt. Nem fogom hagyni, hogy egy tehetség lélekben összezúzodjon. Ez már így személyes ügy.
Felpillantok rá. Elnémultam töprengésemben. Érzem, hogy remeg a kezem. Próbálom magam lenyugtatni. Mikor megszólítom hangom halkan, halványam hallatszik csak.
- Ügyes vagy. Ez nem üres dícséret. Bátran leküzdve viszolygásod segítesz. Nem próbálod, csinálod. És már maga a tudat, hogy szívjóságból cselekszel elkéne döntenie büszkeséggel. - itt kicsit megállok, véve pár nagy levegőt. - Hogyan tudnál eredményesen segíteni valakinek, ha még magadban sem bízol? - kérdem a legjámborabb hangomon, amit kitudtam magamból facsarni.



A hozzászólást Leon Wittman összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 16, 2016 10:43 pm-kor.

Miu Silverfalls

Miu Silverfalls
Tünde Druida
Tünde Druida

Megcsóváltam a fejem a férfi kérésére.
- Semmi baj Leon… majd megszokom hagyjad csak. Csak kissé furcsa egyelőre, azért bocsásson meg, ha néha mégis magáznám. Öhm… -nálak. – kérdésére szintén megcsóváltam a fejem - Amúgy nem olyan vészes. Mivel kicsit korom óta így vagyok, így nem ér olyan magányosan az idő. Sok kolléganőm nagyrészt kétszer idősebb nálam, sőt van, hogy akár háromszor is. De kedves asszonyok, így igazán magányos még sosem voltam. Bár… még sosem voltam… hogy is mondta?  Eljárni? Azt hiszem így mondtad. Nos, nem szoktam eljárni velük. Számomra nem engedik meg azt a luxust, hogy eljárjak szórakozni. De nem bánom. Nekem többet jelent mások ápolása, mint holmi játszogatás.
Ezután jött a dicséret, mely kissé rosszul érintett. Jól estek a szavai, de kicsit fájtak is, tekintve, hogy nem éreztem magam olyan ügyesnek, mint aminek ő állított. Bár ezután is megpróbált megvigasztalni (a maga módján). Egy pillanatra egyik kezemmel akaratlanul szám elé emelem, hogy elrejtsem kuncogásom, mielőtt ismét munkához látok.

- Kedvesek a szavaid Leon Úr. – hangomon hallatszódik, hogy most szándékosan teszem oda a jelzőt – Mily figyelmes és kedves, remélem nem csak azért, mert egy fiatal tündelány látja el. Jajaj… azt hiszem, mindjárt zavarba jövök a sok bóktól, de nem gyors tempó egy kicsit? – kuncogok fel ismét jóízűen, majd továbbra is mosolyogva végül rákoncentrálok kicsit a mágiára, hogy aztán egy olyan 5-10 perc múlva abbahagyjam – Na. Az első kezelésre ennyi egyelőre elég lesz. – törlöm meg enyhén verítékes homlokom, miközben fújok egyet és észre se véve, hogy ugorgatok magázás és tegezés között elkezdem összepakolni a dolgaim – A technikám nem tesz csodákat, szóval kelleténél ne mozogjon többet, ha dolga lenne, szóljon, és előkészítem az éjjeli edényt, ha valamije fáj, szólj nyugodtan. Nagyjából rendelkezek alapfokú masszás képzéssel is, így ha úgy érzed, hogy kényelmetlen a hely, szólj nyugodtan, és átmasszírozom, hogy ellazulhass. Egy ilyen sérülés nagyjából 2-3 hónapig tartana, hogy összeforrjon, majd fél-egy év a lábadozás. Ha mindennap ellátom mágikus úton, akkor nagyjából 2-3 hétre lecsökkenthetem a gyógyulást, de a lábadozásodban nem tudok segíteni. Az rajtad áll, hogy mennyi időre lesz szükség. Sajnos ennél tovább nem tudom elhúzni a gyógyítást, mert ennél jobban nem meríthetem ki magam sajnos… Bocsánat.. Öhm… van valami egyéb kérésed, kérdésed esetleg így helyben?

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona

Elmosolyodok a magázós-tegezős dolgon.
- Hát, némi pihenés lehet, hogy jót tenne. A jó munkavégzéshez az is fontos. - mondom neki óvatosan.  Nem akarok olyat mondani neki, ami a végén magára vehet. Ha valaki mindig csak egy dologgal foglalkozik, könnyen belecsavarodhat a dologba, vagy megsavanyodhat.
Felvonom a szemem a gúnyolódásra. Őszintén nem számítottam arra, hogy piszkoskodjon vagy flörtöljön velem. Talán nem kéne, de belemegyek a játékba.
- Ó, nem, egyáltalán. Nem játszik benne szerepet, hogy tünde vagy. - mosolyodom el. - Mellesleg muszáj bókolni. Valahogy kompenzálnom kell a bájosságodat, ne csak én érezzem magam kellemesen. - mosolygok jobban.
Végighallgatom a zavaros monológot. Olyan aranyos, ahogy próbálkozik.
- Akkor jól sejtem, hogy innentől végig itt leszel? - kérdezem enyhe boldogsággal a hangomban.
- És, ha szeretnék se tudnék nagyon mozogni, anélkül hogy ne akarjam széttépni a párnámat. Nem szeretnélek tovább dolgoztatni, pihenj le nyugodtan egy kicsit. - mondom gyenge hangon, ahogy próbálok ellazulni fektemben. Érzem, hogy - valószínűleg a gyógyulás hatására - égnek az izmaim.

Miu Silverfalls

Miu Silverfalls
Tünde Druida
Tünde Druida

Hogy őszinte legyek egyáltalán nem számítottam rá, hogy a férfi belemegy a viccembe, és tovább ragozza. Sosem voltam jó emberismerő így nem tudtam, hogy szavai komolyak, vagy tényleg csak a viccesedésemet viszi tovább. Így hát felkészületlenül ért a további bókok, még ha csak a jókedv miatt is mondta csak. Így hát egy darabig céklavörös fejjel hebegek, egy kicsit mielőtt belekezdenék a magyarázásba. Végül azért sikerült lenyugodnom, de olyan szokatlanul érintettek a férfi szavai. Őszintén… már jó párszor kaptam udvarlási ajánlatot, mely leginkább anyám kapcsolatai révén jöttek csak szóba. Sőt, már egy másik nevesebb druida családtól még egy házassági ajánlat is jött. De én mindegyikre nemet mondtam… és bár nem az ismeretlen férfiak, fiúk miatt… hanem mert én nem állok készen rá. Anyám mindig kiabál csak velem, hogy miért vagyok olyan, mint valami elkényeztetett királykisasszonyka… többször is megjegyezte, hogy az én koromba, már rég nem volt már szűz (bár én ezzel nem dicsekednék a helyébe). Erről azonban csak nekem kell döntenem, és senki másnak. Nem fogom hagyni, hogy más beleszóljon ebbe… ebbe nem…. még anyámnak sem engedem. A férfi szavait talán emiatt érthettem félre, hisz fejben kissé messzebb jártam, mint alapjáraton. Pironkodva, lehajtott fejjel motyogok csupán.
- Ha… ha Leon ú… öhm.. ha ezt kéred Leon… akkor… természetesen…

Persze furcsa lehet a férfi számára, hogy miért pironkodok egy ilyen egyszerű kérdésen és kérésen, de miután nagyjából igenlő válaszokat kapott, gondoltam hamar úgy volt vele, hogy azért sietek, hogy lepihenjek… végül is hasonló volt az okfejtésem. Bár a „szobából” viszonylag hamar elmentem, valójában csak a dolgaimat rendezgettem, és elvégeztem a maradék munkát a nap végére. Ugyanis hamarosan besötétedett. Bár néhány lámpás még tompa fénnyel világított a kórteremben, hamarosan halk szuszogások, fájdalommal vegyes horkantások zaja töltötte be a termet. Leon kis kabinja is ilyen volt. A folyosón elvétve egy-egy nővér aludt a földön hálózsákjaikba. Ez nem volt szokatlan, hisz több betegnél is ugrásra készen kellett lenni a nap 24 órájában. Azonban a férfi nem volt ilyen. Nagyjából este fél kilenc (másfél órával a takarodó után) lehetett, kinn már koromsötét volt minden, mikor Leon (ha még ébren volt) az elválasztó függönyök mozgolódására lehet figyelmes, mely surrogó hang kíséretében jelzi a „betolakodót”. Talán elején nem ismerheti fel az érkezőt, de mikor belépésnél a függöny fel lett emelve a holdfény hátulról világította meg vékonyka öltözékemet. Bár mindet csak egy pillanat műve volt, mégis tisztán látszódhattak körvonalaim. Bár karcsú voltam, szüléshez alkalmas csípővel áldott meg a világ (anyám öröksége), ám kifejletlen kebleim miatt leginkább egy kisgyerekhez hasonlítottam. Reménykedve, hogy a férfi nem vett észre, eközben leterítem a férfi ágya mellett a földre a hátamon cipelt alvócsomagomat. Először egy viszonylag puha bélés a földre, majd rá a vékonykatakaró és egy kispárna. Próbáltam némán, alig hallhatóan mozogni, ne keltsek fel senkit sem, és bár a sötétség miatt nem látszik, de a vörös arcom nyíltan jelezte, hogy a jelenlegi tetteim teljes mértékben sokknak számítottak nálam… de nincs mit tenni… Leon reménykedett benne, hogy mellette leszek végig… mégse hagyhatom magára, ha kér… de… ez olyan kínos… 

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona

A lány ismét csak meglep: a kis játékon halálosan elvörösödik. Nagyon kis édes, ezt nem tudom tőle elvitatni - amivel szerintem ő nincs tisztában -, de talán kicsit most túlzásba is viszi. Közel érthetetlen szinten beszél össze-vissza, méghozzá elég gyorsan, így nem tudom lekövetni a gondolatait.
Aztán csak összeszedi magát végre és megnyugszik kissé, az apróbb pánikrohama után. Nagyon furcsán viselkedik, még magához képest is. Majd hamarosan kimegy, remélem adva magának némi pihenőt, és nekem időt egy kis gondolkodásra.
Ez a lány nagyon érdekes. Egy zárkózott, munkára nevelt hölgy, aki felé csak elvárást mutatnak, valószínűleg mást nem is. Ez egy olyan élet amit nem tudok elképzelni. Bár...
Talán nekem is hasonló volt, csak kevésbé direktként érezve. Mennyire is vagyok szabad? Mennyire irányítva? Talán az egész csupán egy illúzió, amivel irányítják a lázadóbb jelleműeket? Talán...
Át kéne magam adnom az alvásnak. Ha hallanám magam egyébként valószínűleg csak nevetni tudnék. Ameddig elégedett vagyok a helyzetemmel, teljesen mindegy irányítanak-e vagy sem.
Ezzel a kellemes gondolattal csukom le a szemeimet, és adom át magamnak az álomnak.

Álmomból valami halk szöszmötölés kelt fel. Általában mélyen alvó vagyok, de valószínűleg a derekam körüli fájdalom éberebben tartott, mint reméltem volna. Résnyire nyitom az egyik szemem, hogy megtudjam ki az. Talán butaság, de akármi vagy akárki is van mellettem, taktikai előnyt jelenthet ha azt hiszi alszom.
Igen, frissen ébredéskor ezek az első gondolataim. Ezt még a csempész koromban ékelődött belém, nem a katona-évek alatt. Meglepő módon óvatlan tud lenni az ember, ha azt hiszi az ellenfele felkészületlen. Ha kissé szemben áll a mélyen-alvással, az azért van, mert városőrként gyorsan elhalkultak ezek az ösztönök - de szerencsére a legjobbkor tértek vissza.
Ahogy meglátom a fehér hajkoronát, kissé megnyugszom, de össze is zavarodok? Mit keres itt? Méghozzá... így. Közel átlátszó ingben. Szerencsére jelenleg háttal van nekem, így sokat nem látok belőle. Be is csukom a szemem, és próbálok úgy tenni, mintha mi se történt volna. Remélem a légzésem nem változott meg.
Így maradok egy ideig, de ha nem történik semmi érdemleges jó ideig, megszólalok:
- M-Miu? Mit keresel itt? - kérdem a legfáradtabb hangomon.

Miu Silverfalls

Miu Silverfalls
Tünde Druida
Tünde Druida

Eleinte teljesen azt hittem, hogy egyedül vagyok ébren (kivétel a nagyobb fájdalmakban küszködők, akik jóval nehezebben voltak képesek elaludni). Persze az ápolók többsége, kik az ágyak között aludtak, mindig félig éberek voltak, így nagy valószínűséggel többen sejtik, hogy már van valaki Leon mellett, de mivel nem volt ritka eset, hogy az ápoló közvetlenül a betege mellett alszik, így biztos voltam abban, hogy nem lesz semmi probléma ebből utólag. Már épp készültem lefeküdni rögtönzött pokrócomra, amikor is a férfi megszólított. Szó mi szó, a szívem a torkomba ugrott, és elfojtott sikkantás (mely bár nem volt hangos a közelünkben levők jól hallhatóan mocorogni kezdtek, de nem keltek fel). A mellkasomat fogva kissé morcosan felfújva az arcomat fordulok a férfihoz.
- Leon! A szívbajt hoztad rám! Ne tedd, ezt kérlek még egyszer… - suttogom oda, majd hangom elbizonytalanodik és körvonalaimon látszik, hogy oldalra fordítom a fejem – Öhm… de… de… hisz te kérted, hogy mindig l..legyek melletted… - felem zavarba – A..azt.. azt hittem…
Elhallgatok, nem fejezve be a mondatot, helyette hagytam lógni a levegőbe. Nyilvánvalóan kínos csönd veszi kezdetét, ám ha nagyon elnyúlik, némán köhintek és kissé csüggedten kérdezem.
- I.. Izé… ha zavarlak mondja csak… akk… akkor kimegyek.

Kezem akaratlanul is elkezdi morzsolni a hálóingem a combomnál zavaromba és némán álltam lesütött szemmel várva a férfi válaszát, ha pedig nem szólal, csak egy „bocsánat” kíséretében inkább összeszedem a cuccaim. Kicsit butának érzem magam. Ezek szerint nem erre gondolt Leon mikor örült, hogy együtt lehetünk majd… hogy is lehettem ilyen butus…



A hozzászólást Miu Silverfalls összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Szept. 20, 2016 4:58 pm-kor.

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona

Nem tudom nem úgy kezdeni a mondandómat, hogy ez a lány meglepett. Megint. Talán nem kéne rögtön azt hinnem hogy ilyen-meg olyan, hanem arra gondolnom, hogy rögtön mindjárt más milyen lesz. Talán megoldaná a problémát.
Próbálom a helyzetet humorral oldani.
- Látom már egész jól megy a tegezésem. - mosolyodom el, már ha ő egyáltalán lája ezt. Így, felfuvalkodva aranyosabb mint eddig. A végén még el fogom kezdeni élvezni, hogy zavarba hozzam.
Oppá. Félreértett.
- Hát, nem erre gondoltam, de... örülök hogy itt vagy. Ha kellemetlen, akkor nyugodtan menj... - próbálok mondani valamit, de érzem hogy csak rontok a helyzeten.
- ... szeretnél itt aludni? - kérdezem enyhén elvörösödve. Kellemetlen egy helyzet, de a kis sustorgásából arra következtetek, hogy nem teljesen az udvariasság kényszeréből szökött be hozzám.
Elnézegetem, ahogy zavarában mozgolódik. Borzalmasan aranyos. De... biztos nagyon kényelmetlen neki. Egy kicsit sajnálom szegénykét. Mennyi baja van velem...
Ha rám hárítaná vissza a kérdést, akkor magabiztosan annyit mondok:
- Maradj. - ilyenkor a semleges válaszokat könnyen félreértik. És ahogy elnézem ő imádja a dolgokat félreérteni egyébként is.

Miu Silverfalls

Miu Silverfalls
Tünde Druida
Tünde Druida

Viccelődésére, csak kidugom a nyelvem durcásan, melyet szerintem nem hiszem, hogy észrevehet, és „hümpf”-ögve fordulok el. Persze hamar elmúlt ez, helyette ismét átvette az uralmat a pír, és hamarosan feltettem a férfinak a kérdést. Valójában élveztem a társaságát. Vicces volt, és szerethető típus. Barátságos. Bár kinézetre először olyan zord, murci alaknak képzeltem, de valójában elég üdítő volt a társasága, annak ellenére, hogy a beszélgetések nagyjában paradicsomot játszok. Persze vissza is utasíthattam volna, még akkor, amikor először hallottam, amit kért (amit valójában kijelentett, és semmilyen úton-módon nem számított kérésnek, de valamiért úgy fogtam fel, mintha kérte volna), de úgy voltam vele, hogy se neki, se nekem nem árthat ez a kis „találka”. Ráadásul nem is kell aggódnom, hogy a férfinek… öhm… olyan gondolatai támadnának, mert hiába próbálna rám mászni az „Izéje” jelenleg úgyis használhatatlan a fájdalmai miatt. Így kérdésére kissé bátortalanul közelebb lépek az ágyhoz.
- T…te mit szeretnél? – kérdezem bizonytalanul.
Érzem ahogy szívem nagyot dobban a kérés hallatán, és arcomon nyugodt mosoly terül szét. Boldogan bólintok, és néma léptekkel, viszonylag elég hamar bebújok a kis „kuckómba”. Kicsit még így is kemény a föld, de legalább tompul egy kicsit a „lepedőm” révén. Felsóhajtok és felkuncogok végül. De végül nem szólalok meg, csak egy idő után. Hangom fáradt volt, de meglepően nyugodt.
- Leon… - egy ideig hallgatok, majd a férfi felé nyújtom a kezem, mely tompa, alig érzékelhető halványzöld fényben kezd izzani, de a sötét miatt még így is meg-megvilágítja a vonásokat – Leon… én… ígérem meggyógyítalak… Adj nekem három hetet… és… megteszek minden tőlem telhetőt, hogy meggyógyulj.
Nem tudom miért éreztem úgy, hogy közölnöm kell a férfivel ezt, de így éreztem helyesnek. A kezem fényessége alábbhagy, majd a földre fektetem, továbbra is közel a férfi ágyához. Végül lehunyom a szemem és gyermeteg mosollyal az arcomon szólok a mai nap utoljára a férfihoz.
- Jó éjt Leon. Aludj jól.

Ezzel máris elszenderedtem, de mivel az évek folyamán meg tanultam csupán félálomba ringatni el magam, így nagy eséllyel a kisebb, különös zajokra is fel tudok ébredni, így ha még a férfi szeretne valamit, nagy eséllyel egész éjszaka a szolgálatára állok. Mármint… nem úgy!

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona

Hallom, hogy a kis élcelődésemre ki adja azt a hangot, amit a kislányok szoktak általában amikor ál-hisztiznek. Nem látom milyen arcot vág de eltudom képzelni, és imádnivaló lehet. Amikor rám hárítja az eldöntendő kérdést, meg sem lepődők, pontosan erre számítottam. Igazából, örülök is, hogy itt van. Mellette egyszerűen olyan kellemesen és relaxáltan érzem magam... bár ennek lehet köze a mágiájához is. Valahogy először érzem azt, hogy valaki önszántából van úgy mellettem, hogy nem akar tőlem semmit se elérni.
Mintha a kellemetlen légkör visszahúzódna, nyugodtan ledől a helyére, majd hallom, hogy halkan felkuncog. Mi ütött ebbe a lányba?
Amikor hozzámér világító-gyógyító kezével, a fényben ki tudom venni arcának és mosolyának kellemes látványát - ebben a színben egészen megváltozott a jellege. Magabiztosnak tűnt, és boldognak. Nyugodtnak. Persze cukiságokat is mond hozzá, csak hogy elolvadjon a szívem. Kezdem azt érezni, hogy Miu a gyengém lesz. Mellette képtelen vagyok olyan magambaforduló lenni mint másokkal szemben – olyan ártatlan az egész lénye.
- Jóéjt Miu. - mondom automatikusan. - Figyelj... nem kényelmetlen ott lenn a földön? - kérdezem, miközben nem nézek rá. Meredten kabinom függöny-falaira tapasztom a tekintetem, küzdve a fejemen átcsapó, ki-kiszökő hőhullámmal. Ergo elvörösödtem, megint. Nem olyan könnyű ezt bevallani mint ahogy gondolnám.
Nem mintha ez a kórházi ágy olyan nagy lenne, vagy egyáltalán elbírna kettőnket. Minden rossz szándék nélkül kérdezem, de pontosan tudom mennyire félre lehet érteni - ha elkezdenék javító-szándékkal habogni valószínűleg csak rosszabb lenne. Eh, lekéne nyugodnom.
Nagy levegős légzésgyakorlatok.

Miu Silverfalls

Miu Silverfalls
Tünde Druida
Tünde Druida

Leon nem szólalt meg, mikor bevallottam felé az „érzéseimet”, de nem is kellett megszólalnia. Számomra ez csak egy udvarias gesztus volt, melyet úgy éreztem meg kell vele osztanom. Szívem finoman dobbanva, nyugszik meg, és érzem, hogy átjár a békesség. Jól éreztem magam, hogy közöltem ezt a férfival. Talán azért, mert mindig jó érzés fogott el, ha reményt kelthetek valakiben… de… szerintem… azért is, mert tényleg ezt akartam tenni. Kedvelem Leont, mint embert úgy látszik, szívesen lennék a barátja, de ehhez előbb meg kell gyógyítanom. Számomra mindig is ez volt az első. Talán furcsán nézne rám, ha ezt bevallanám neki, de számomra sosem érdekelt más véleménye. Én… ezt választottam magamnak. És kész vagyok lemondani bármiről, hogy segíthessek másoknak és bár anyám szíjat is hasítana a hátamból, ha nem így tennék, de ez már csak amolyan… részletkérdés. Leon kérdésére kíváncsian nyitom ki a szememet, és meglepődve pislogok párat a sötétben.
- Ízé… nem olyan vészes. Hozzá vagyok szokva már ehhez. Miért kérded? – kérdezek vissza őszinte kíváncsisággal.

Oh, a gyermeki ártatlanság, mely még mindig körbelengett engem. Még csak nem is sejtettem, hogy miért kérdezi a férfi tőlem ezt, azt hittem csak kíváncsiságból. Bár nem ültem fel, szememet a férfi ágya felé emelem, hogyha mást nem azt láthassam, hogy engem figyel-e. Azonban a szög miatt, csak a domborodó takarót látom, mely a férfi testének körvonalait vette fel. Milyen kár, nos mindegy, azért kíváncsian várom a válaszát.

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona

Szerencsére úgy tűnik nem értette félre a dolgot.
- Hát, biztos kemény a föld meg hideg is. Nem szeretném hogy megfázzál, vagy valami... - ennél átlátszóbb szöveget nem lehetne kitalálni se. Ettől függetlenül, tényleg aggódok miatta. Nagyon törékenynek és sebezhetőnek tűnik, nem szeretném, hogy valami baja essen. Kedves és ártatlan teremtés, nagyon ritka dolog manapság. Amikor felesküdtem magamnak az élet védelmére, akkor a magafajtákat képzeltem el magam elé, akiknek szüksége lehet rá. Ha őt képzelem el... akkor az nagyon motiváló.
Letekintek rá, kissé összeszedve már magam. Kíváncsi, nagyra nyílt szemekkel néz fel rám. Nagyon kislányos. A zavarom teljesen felesleges, túl nagy a korkülönbség ahhoz, hogy akármi olyan történjen, amiért kellene. Legjobb esetben később is barátok leszünk.
Bár ezen sokat segít az, hogy belebugyolálta magát a takarójába, és nem láthatok a már-már átlátszó ingjén át.
- Umm, mindegy is... jóéjt. - mondom zárásképpen, bukásom biztosságában. Megpróbálom lenyugtatni a gondolataimat, és újra visszatérni az álmok világába, ha még sikerül megtalálnom azt. Nem alszom el könnyen, így ha szeretne még valamit elérhető vagyok jóideig.

Miu Silverfalls

Miu Silverfalls
Tünde Druida
Tünde Druida

- Kedves vagy Leon. – kuncogok fel, majd hangom megnyugtató lesz – De ne aggódj. Jól vagyok, annyira nem vészes. Hálás vagyok az aggodalmadért. – vetek rá hálás pillantást, mikor felém fordult, bár nagy valószínűséggel nem láthatta.
Mivel könnyen elalvó típus vagyok, és elég kevés pihi is elég, hogy feltöltődjek, így egyáltalán nem aggódtam a kései órákért, tudtam, hogy a Leont úgyis hagyhatom majd még aludni, mert a gyógykezelésére csak a délutáni időszakban lesz csak, hogy ne kelljen a teljes napot kimerülten töltenem és ő addig pihenhet, míg el nem érkezik a reggeli, vagy az ebéd ideje. Ismét jó éjt kívánok mosolyogva a férfinak, majd lehunyom a szemem, és hamarosan légzésem egyenletes lesz, és halkan szuszogva ragad magával a felszínes álom, mely lehetővé teszi számomra, hogy kipihenhessem magam.
 
Pár nappal később
 
A mai nap is hasonlóan kezdődött, mint a többi. Leont négy reggellel ezelőtt hozták be és én is ennyi napja ismerem. Igazán hozzánőttem már az idő alatt, és mivel nem igen volt más feladatom, így a legtöbb időm vele töltöttem, míg nem zavartam, vagy nem pihent. Vicces voltak ezek a napok, és egyre magabiztosabbnak éreztem magam a kenegetések alatt is. Bár még mindig szokatlan volt, mikor a férfi fenekét simogattam a kenés miatt, viszonylag már jobban viseltem, mint az első nap. Persze a gyógykezeléseket is folytattam, melyet mágikus úton hajtottam végre, és minden nappal egyre biztosabb voltam benne, hogy hamarabb képes vagyok lábra állítani a férfit, mint alapjáraton szükséges lenne. Eleinte annyira nem voltam benne biztos, de a vizsgálataim alapján elég jónak tűnik a gyógyulási fázisai. Így, hát el is jött az újabb kezelésnek az ideje… mely azonban teljesen kikészített, így Leon először nem is tudhatja, miért torpanok meg az ajtóban a kezembe a szokásos zselés anyagot tartalmazó köcsöggel a kezemben. Nyelek egyet végül csak annyit mondok.
- Izé… Leon most… meg kell változtatnom a kezelést… - felelem láthatóan pánikozva, bár hangomon láthatóan próbálom nem kimutatni azt – M… m…. megtennéd, hogy… h….hát… hátadra feküdnél?

Fejem, mint a paprika, láthatólag remegek, és most már szerintem a férfi is sejti miért.



A hozzászólást Miu Silverfalls összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Szept. 20, 2016 5:00 pm-kor.

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona

Eltelt vagy pár nap, és az események felvettek egy kellemes kis ritmust. Miu-val mellettem az idő is gyorsabban telt, és napról napra jobban éreztem magam - már ha az agyat kapargató fájdalom tud tompulni. Valahogy az, hogy napi rendszerességgel keneget, gyógyítgat, és kellemes társaságot biztosít nekem, bőven boldoggá teszi az ágyhoz kötött napjaimat. Már-már valahol élveztem is az egészet. Ettől a kissé kellemetlen helyzethez is kezdett hozzászokni, egyre kevésbé látszódott rajta az, hogy lelkileg megterhelné hátsóm látványa.
Pont ezért nem értettem, hogy ma reggel, amikor belépett miért tért vissza a 'normális' bőrszíne. Amikor felvezeti a dolgot, úgy érzem, csatlakozom hozzá elpirulás terén.
- Te... most azt akarod, hogy... ? - hagyom levegőben lógva a kérdést , és nyelek egyet. Nem tetszik az, hogy ennyire kiszolgáltatottnak érzem már megint magam. Egy – jelenlegi állapotomhoz képest - hirtelen mozdulattal átfordulok, és vörös, de dacos arccal várom azt, aminek jönnie kell.
- Rendben. - válaszolok magamnak, vagy neki, ha érkezne kérdésemre a pozitív megerősítés. Hangom bizonytalan de nem csuklik el. - Csináljuk. - veszek pár nagy levegőt, és próbálok valami teljesen semleges dologra gondolni ismét. Elég problémás lenne, ha reflexből egy apró érintésre felébredne az, aminek nem kellene.
Nem tudom, miért sajnáltatom magam, igazából akármelyik katona azt mondaná, hogy jobb dolog nem is történhetne velem. Valahol igazuk van. De még mindig nem tudom eldönteni, Miu-ra hogy gondoljak.
- Ha akármi fura történne... én sajnálom. - hunyom be a szemeimet, és készülök a legrosszabbra.

Ajánlott tartalom



Vissza az elejére  Üzenet [1 / 2 oldal]

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.