Eltelt pár nap, és Lia még nem tért vissza. Valószínűleg már nem is fog. Azóta leginkább a idegőrlő fájdalom és a halálra hangoló unalom közt tengődök az apró ispotályi ágyon. Néha bejön a szőke ápolólányka, és lassan már elkezdek felvágni a dologgal, meg mesélni neki az egészről, mint valami "hős". Csak hogy elűzzem az unalmamat. Amikor itt van mellettem mindig sokat beszélünk semmiségekről meg az elképzeléseiről a jövőt illetően, miközben a derekamat simogatja azzal a borzalmas szagú valamivel. Lassan már sajnálom amikor elmegy. Nem mintha tetszene...
Nem jönnek be annyira a szőkék. Egyszerűen kell a társaság. Vagy akármi, amit csinálhatnék. Eddig sose volt így elvéve a szabadságom, de most nagyon hiányzik. Valószínűleg itt fogok feküdni még hónapokat. Talán elkéne kezdenem olvasni valamit...
Meglepő módon sokat gondolkodok Alicia-ról. Egy kicsit hiányzik. Emlékeztet valakire... régről. Pedig nem az a szemrevaló típus. Talán pont ez keltette volna fel a kíváncsiságom? Vonz az ismeretlen. Pedig valahol még sajnálom is őt... van benne valami olyan, amit nem tudnék megmagyarázni, azon kívül hogy árad belőle a fájdalom. Amit meg elakar fedni egy gonosz énnel. Ennyire nem akarna önmagával azonosulni? Vagy szembenézni azzal, ami kínozza?
Kevesebbet kellene beszélgetnem Knorren-nel erről a psziho-izéről. Kezdek megzakkani.
Csak egy csoda segíthetne most rajtam.
A hozzászólást Leon Wittman összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Szept. 17, 2016 7:41 pm-kor.