[Magánküldetés] Ajándék lónak ne nézd a fogát [Leon & Avis]

Épp külön kérésre egy fiatal kancát tanítottam be. Szükség volt az új lovakra, és hoztak pár fiatal állatot. És mivel a betanításban volt tapasztalatom, egem is megkértek hogy pártfogoljak, néhányat az új lovak közül. Mind remek jószág volt, és sokat várhattunk tőlük. Bár Fénytörő, a szürke kanca igazán makacs volt. Nem egyszer vetett le magáról, de kezdte megszokni hogy nem ő a főnök. Mikor végeztem leszálltam hátáról, majd elindultam vissza az istállóba. Akkor hallottam meg a kiabálást, hogy Victorexet keresik. 
- Nincs itt. Ha vársz egy percet segítek. - mondtam meg sem fordulva ahogy bevezettem Fénytörőt a helyére, és leszerszámoztam. Jelenleg kicsit ügyetlen voltam még, hisz nem gyógyultak be teljesen a sebeim a farkasos incidens óta. A karom sajgott, az arcom égett hol a seb volt szemem körül. De örülhettem hogy ennyivel, és későbbiekben néhány sebhellyel megúsztam, és nem a torkom harapták el. Mikor lepakoltam a szerszámokat, és megitattam a lovat a frissen érkezettek felé mentem. 
- Áh, ti vagytok azok? - lepődtem meg. A szamár gazdáját csak látásból ismertem, de Csacsi, az mindig is aranyosan viselkedett, velem. Hízelegni azt nagyon tud. - Merre jártatok hogy így kimerültetek? - kérdeztem miközben átvettem a kantárt és bevittem egy szabad állásba a szamarat. Lenyergeltem, és átdörzsöltem a szőrét, hogy kicsit megszáradjon. Szokás szerint megvizsgáltam a lábait a frissen érkezettnek, és igen csak duzzadt és forró volt. 
- Begyulladtak az inak és az ízületek. Ennyire nehéz volt a terep? - kérdeztem, miközben elmentem egy vödör vízért, és néhány tiszta kendőért, meg persze takarmányt, és répát is hoztam a kis pajtásnak. Nagyon kimerült szegény. Miután megkapta az ételt, a kendőket felhasogattam, és beáztattam a hideg vízbe, majd a lábait bekötöztem vele, hogy lehűtse, és levigye a gyulladást. 
- Egy - két nap és rendbe jönnek a lábai. - magyaráztam ahogy kijöttem, a bokszból és megtöröltem a kezemet. Tényleg nagyon elcsigázott volt mindkettő.

A válaszomra hamarosan valaki mégis előcsámpál; méghozzá nem is akárki. A hölgyet mintha már láttam volna korábban, de nem nagyon tudom hova tenni, de abban biztos vagyok, hogy utoljára egyel kevesebb látványos sérülés volt az arcán minr jelenleg. Mégha ez is az első gondolatom, úgy érzem talán nem jó rákérdezni - az is lehet hogy érzékeny a téma.
- Köszönöm, hölgyem. - próbálok kedves lenni vele. Ha valaki kispórolja a hangjából a fáradt és unott élt, amivel gyakran szoktak a munkásemberek feldobni a mondandójukat, az alapból megérdemli a tiszteletet.
Amikor megpillant úgy köszönt mintha régről ismernénk egymást, pedig ez erős túlzás lenne. De talán Csacsit ismeri ennyire... az logikus lenne.
- Hegyen-völgyben, meredek kaptatón és bizonytalan terepen. Az elmúlt hét alatt sok mérföldet magunk mögött hagytunk, és még csak nem is siettünk túlzottan. - próbálom szépíteni a dolgot. Való igaz, nem szágúldoztak és rendszeresen megálltunk pihenni, de jóval többet voltam Csacsi hátán mint mellette, és sajnos sok luxusról lekellett mondania a pajtinak; mégse járhatok hetekre elegendő répa mennyiséggel.
Ahogy kijön a vámpír megnyugodok szavai hallatán. Az előbbi akapján nem kicsit túlterhelhettem a szamaram.
- Hálás köszönet, tényleg. Megérdemli a pihenést. Még be sem mutatkoztam; Leon Wittman, zsoldos és ereklyekutató. - nyújtok kezet a lovászhölgynek.

Miközben elkezdtem ellátni Csacsit, megkérdeztem tőle merre jártak, mert begyulladtak a hátas lábai. Azonnal, kap szegény pára enni, és hideg borogatást megfáradt végtagjaira. Közben elmondta merre jártak. 
- Úgy vélem ez még egy lónak is kimerítő lett volna, nem hogy Csacsinak. - mondtam, ahogy bekötöztem a lábait, és miután felkeltem megvakartam feje búbját a két füle között. Majd kiléptem tőle megtörölve a kezemet, miközben elmondtam neki, hogy kis pihenés után rendben lesz hátasa. 
- Én meg Avis vagyok, Avis Schwarzritter. Jelenleg én vagyok az istálló lóidomárja. - mutatkoztam be én is és határozottan, megszorítottam a kezét.- Most is valami kincs után kutattatok? Mesélhetnél róla érdekesnek hangzik. - mondtam ahogy körbe néztem az istállóban van e még valami feladat. De minden jószág el volt látva. - Nos, én mára végeztem, lassan itt a váltás ha gondolod, tarts velem, és igyunk valamit. - ajánlottam fel neki. Reméltem, hogy nem kell ma is egyedül iszogatnom, mivel vámpír voltam a többség tartotta a távolságot velem szemben és inkább csak megtűrtek.

Nos... azt hiszem erre szokták azt mondani hogy gyorsan eldöntetett. Túl régen eresztettem ki a gőzt, és csak az ég tudja jobban mint én, hogy most rám is férne a dolog. Elnyűtt testre ott az ágy, persze, de a léleknek kell egy jó hideg ital és a kellemes társaság.
- Ki nem hagynám. - mosolyodok el melegen az ajánlatra. - Majd mesélek alaposan azután hogy leöblítettem a port a torkomról, ha nem bánod. Tudsz egy jó helyet a környéken, ahova beülhetnénk? - ajánlom fel neki a vezető szerepét.
Egy alapos - és csontroppantó - nyújtózkodás után úgy érzem készen állok egy görbe éjszakára. Menet közben meggondolom magam, és mégis elkezdek mesélni neki, még ha csak felületesen is.
- Most utoljára, ha minden igaz valami gyűrűt kerestünk, a Sziklásvölgyben. A Braunpicz hegység szélén van, egy kis apró zöld beugró az ormok közt, mondhatjuk. Elméletben oda volt temetve... már nem is emlékszem a nevére, de valamilyen hadvezér volt, ha minden igaz, valamikor a régmúltban vezetett hadakat Hellenburg ellen. Persze az is lehet, hogy csak egy bandita volt, akit nem mertek a többi hulla közé tenni, erről nem sokat szólnak a könyvek. A gyűrű valamiféle fegyverként működött... nem mintha ez mind túl érdekes dolog lenne. Mesélj magadról kicsit; szeretném megismerni azt, aki eddig Csacsiról gondoskodott.

Miután végeztem, megkérdeztem, tőle van e kedve egy italhoz. Gyorsan beleegyezett, aminek nagyon örültem majd mosolyogva ingattam meg a fejemet. 
- A Hellenburg fénye fogadón kívül más helyet nem nagyon ismerek. Szívesen veszem az idegenvezetést. - mondtam, miközben nyújtózkodott egyet, majd el is indultunk. Követtem őt, mert kíváncsi voltam milyen helyeket ismer. Közben el kezdett mesélni,merre járt és mit keresett.
- Csoda hogy egy darabban vissza értetek. Nem egy katona jött onnan vissza úgy hogy lesérült a hátasa. Volt amit megtudtunk menteni, volt amit sajnos nem. Mikor pedig én a közelben, táboroztam a mocsárvidék szélén, éjjel farkasok támadtak, meg. - mondtam, el tapasztalatomat, a környékkel kapcsolatban. 
- Nem, számomra elég érdekes, és izgalmas lehet egy-egy ilyen ereklye felkutatása. - mondtam mosolyogva. - Rajtam semmi érdekes nincs, csak egy lány vagyok aki a mocsárvidékről származik és lovakkal dolgozik. Szinte sehol nem jártam még Hellenburgon kívül. Úgy hogy nincs mit mesélni, a nevemet meg már tudod. - mondtam egy vállrándítással, ahogy haladtunk.