Érthető bizony. Amennyire hiányozna neki, ha egyáltalán nem mehetne ki nappal, pontosan annyira szúrja is a szemét és idegesíti a fény. Nagy, büdös, kövéren mosolygó Nap. Mennyivel jobban szereti a Holdat a hideg fényével. És a csillagokat. Éjjeleken át tudna alattuk feküdni. Még borús estéken is. Ha esik is. Inkább sötétben essen, mint nappal. Bár a nappal esőben már nem is olyan borzasztó..
A szeme sarkából észreveszi a másik vigyorát, akaratlanul is leutánozva azt. Fogalma sincs, hogy min vigyorognak épp. De jólesik.
- Vannak - bólint a kijelentésre - De sajnos amíg egy ember esélyt sem ad neki, addig lehet akármilyen tiszteletreméltó is az a vámpír, akkor sem fogja tudni bizonyítani ezt, és nem fogják szeretni.
Tudja, mert már próbálta. De amíg a fejéhez vagdosott szidalmak elől kell hajlongania, addig hiába is mutatná meg, hogy ő éppen a jobbik fajta hegyes-fogúak közül való. Meg sem hallgatnák. Tudja, mert már próbálta.
Úgy tűnik az ajánlata a kérdésekre nem kap valami remek fogadtatást. Némán hallgatja az északi szavait, magában derülve a hallottakon. Az utolsó előtti mondatnál azonban kívül is megremeg a szája széle, és a monológ végére szégyentelenül ki is tör belőle a nevetés. Ennél pontosabb meghatározást még talán senki nem adott az életére vonatkozólag. És amilyen igaz, éppen annyira vicces is. Elkeserítő. Mégis sírva röhög rajta.
- Frappáns hasonlat - nyögi ki végül, félrenyelve a kacaját. Köhint egyet, vigyorogva nevetgélve tovább a nyeregben.
Bólint az ötletre, megrázva a fejét a felajánlásra, miszerint mehet, ha akar. Ha így, hát így. Már letett róla, hogy éjjel haladjon.
- Jobb lenne beljebb húzódni a fák közé - jegyzi meg szórakozottan, megállítva Nyálast, és körbenézve az úton, hogy hol tudnának beljebb menni. Nem szívesen maradna közvetlen az út mellett.
A szeme sarkából észreveszi a másik vigyorát, akaratlanul is leutánozva azt. Fogalma sincs, hogy min vigyorognak épp. De jólesik.
- Vannak - bólint a kijelentésre - De sajnos amíg egy ember esélyt sem ad neki, addig lehet akármilyen tiszteletreméltó is az a vámpír, akkor sem fogja tudni bizonyítani ezt, és nem fogják szeretni.
Tudja, mert már próbálta. De amíg a fejéhez vagdosott szidalmak elől kell hajlongania, addig hiába is mutatná meg, hogy ő éppen a jobbik fajta hegyes-fogúak közül való. Meg sem hallgatnák. Tudja, mert már próbálta.
Úgy tűnik az ajánlata a kérdésekre nem kap valami remek fogadtatást. Némán hallgatja az északi szavait, magában derülve a hallottakon. Az utolsó előtti mondatnál azonban kívül is megremeg a szája széle, és a monológ végére szégyentelenül ki is tör belőle a nevetés. Ennél pontosabb meghatározást még talán senki nem adott az életére vonatkozólag. És amilyen igaz, éppen annyira vicces is. Elkeserítő. Mégis sírva röhög rajta.
- Frappáns hasonlat - nyögi ki végül, félrenyelve a kacaját. Köhint egyet, vigyorogva nevetgélve tovább a nyeregben.
Bólint az ötletre, megrázva a fejét a felajánlásra, miszerint mehet, ha akar. Ha így, hát így. Már letett róla, hogy éjjel haladjon.
- Jobb lenne beljebb húzódni a fák közé - jegyzi meg szórakozottan, megállítva Nyálast, és körbenézve az úton, hogy hol tudnának beljebb menni. Nem szívesen maradna közvetlen az út mellett.