Sokáig hallgat a földre taszított személy, mint ha egészen elbizonytalanodna tőlem. Fogalmam sincs, hogy mi az a dolog, amitől ennyire elvitte a kiscica a nyelvét. Tudom jól magamról, hogy nem én lennék a nyertes a Veronia legszebb férfiai között. Az élet volt olyan kegyes hozzám, hogy kaptam hegeket az arcomra, amik megtanítottak arra, hogy óvatos legyek. Emellett sok olyan küzdelemben volt részem, ami majdnem az életembe került. Ezekből lehet tanulni és fejlődni, főleg ha zsoldos az illető.
- Örömmel hallom, s remélhetőleg, a kínálat szintén elfogadható lesz a helyen. Még sosem jártam ott. - vallom be, hogy most először járok ezen a környéken. Ettől függetlenül szívesen fedezem fel az új helyeket. Mivel nem utasít el, így megfordulok és a Mosolygó Árvalány felé indulok. Egyelőre nem akarom elmondani neki a nevem, jobb ha annak hisz, aminek akar. Ám a balszerencse istennője hamar megmutatkozik, mert elég kemény verőlegények lépnek elő a közeli sikátorból. Az egyik túlzó hangsúllyal megszólal.
- Úgy bántál ezzel a másikkal, mint valami kisasszonnyal ember! De minket nem érdekel, hogy ki vagy! Ida a pénzzel, vagy összeverünk benneteket! - hangzik tőle, miközben ők összesen hatan vannak, mi meg ketten. Egy apró morgással veszem tudomásul, hogy ez történik velünk.
- Jobb ha elmentek, mielőtt valaki megsérülne közületek. - ejtem ki a szavakat, mire ők vészjóslóan felhorkannak.