[Magánküldetés] - A Kaszás Kialudt Mécsese

Régóta járod már a kontinens városait, itt-ott megfordulva, hol elidőzve egy-egy városban. Valahol a két királyság határáál egy népesebb faluban egyszercsak egy felettébb érdekes beszélgetésre leszel figyelme. Ahogy közelebb hajolsz, két alakot látsz, akik kedélyesen társalognak egy szénabála mellett várva a társaikra.
- Lassan egy éve már...
- Á, van az több is!
- Tudod, mit hallottam? A szellemeik kikeltek a tömegsírból és azóta is ott kísértenek.
- Még jó, hogy idáig nem ér el a kezük. - nevetett a másik.
- Az kéne még csak. Előbb a sáskák, aztán meg a halálpapok.
- A rokonom járt a part mellett. Azt mondta, két mérföldre semmit nem látni, csak sivár pusztaságot. Az a hely örök időkre el lett átkozva, né mondom...
Korábban hallottál már erről. Hajdanán, majd egy éve a két egyház összefogott és kiűzték a Sötét Apostol híveit a Kísértet-szigetekről. Azóta egy élettelen, sivár pusztaság az egész, melyet a napok többségében csak körülölel a köd. Nincs más arra, csak hullák, dögszag, éhes farkasok, még éhesebb egyházi katonák...no meg persze a nekromanták hátrahagyott kincsei.


/Az első köröd tartson addig, hogy eljutsz a tenger partjához, a horizonton megpillantva a szigetcsoportot eltakaró köd szélét/

Már régóta sétáltam. Igazából nem tudtam minek, lehet Armaros sem, csak úgy elküldött, hogy ne tűnjön olyan haszontalannak, mint amilyen.
- Hová is megyek? - kérdeztem Armarostól minden reményemet feladva.
~ Csak menj még egy kicsit. Találsz egy falut, ott pihenj meg. - mondta olyan nyugodtan, mintha fel lett volna készülve arra, hogy az út közben mindentől elmegy a kedvem.
Mindenesetre én úgy tettem ahogy mondta. Érdekes módon aznap este óta nem jelentkezett, csak ebédnél.
~ Johnny, látom már jól laktál. - mondta.
- Nem laktam jól. - nyökögtem neki teli szájjal.
~ Nyeld le, ami a szádban van aztán beszélj! De most már indulj tovább!
- Van egy olyan érzésem, hogy nincs is számomra feladatod, csak fontoskodsz.
~ Ugyan! Alábecsülsz! Most indulj el északra és onnan...
- Te is hallod ezt? - vágtam szavába, ugyanis pár alak érdekes beszélgetésére lettem figyelmes.
- Lassan egy éve már...
- Á, van az több is!
- Tudod, mit hallottam? A szellemeik kikeltek a tömegsírból és azóta is ott kísértenek.
- Még jó, hogy idáig nem ér el a kezük.
- Az kéne még csak. Előbb a sáskák, aztán meg a halálpapok.
- A rokonom járt a part mellett. Azt mondta, két mérföldre semmit nem látni, csak sivár pusztaságot. Az a hely örök időkre el lett átkozva, én mondom...
Azután elsétáltak valamerre. Én elmosolyodtam, majd odaszóltam Armarosnak.
- Tudod, miről beszéltek, ugye? - kérdeztem önelégülten.
~ Persze. A nekromantákról, akiket pár éve kíűztek a Kísértet-szigetekről azok a vallásos idióták. De ez téged miért érdekel? Tehát ott tartottam, hogy...
- Tudod mi van ott a sok hullán kívűl? - vágtam ismét a szavába.
~ Hallottam valami mesét a kincseikről, de ez tényleg csak mese. Tehát, menj észak...
- Megvan, hova megyek! - törtem meg beszédét, mostmár harmadjára.
Még aznap elértem a tenger parthoz, ahonnan már látszott a szigeteket eltakaró óriási köd réteg.