-
Hírét hallottam egy-két érdekes mesének - kezdi a pultnak támaszkodva, az első szónál már elnyerve a vele szemben lévő figyelmét. A fogadó zsúfolt levegőjét szívja már egy ideje, és szinte azonnal szánta rá magát, hogy kérdezősködjön a tulajtól. Csak hallott már valamit az itt megforduló személyektől, kizárt legyen, hogy ne tudjon semmit. Mondjuk ez a legveszélyesebb is, hiszen minél többet hall, annál könnyebben keveri össze, ráadásként olyan információkról is értesül, amiknek közük sincs a valósághoz... Mindenesetre megér egy próbát.
Egy kis hatásszünet után folytatja:
-
Kaszás királynak emlegették, ha jól emlékszem.Erre elkerekednek a férfi szemei.
-
Mégis mi dolga lenne egy nőnek... - néz végig Alicián, és mintha kissé utálkozna. -
...egy efféle dologgal?-
Az egyszerű kalandvágy - vonja meg a vállát egy félmosoly kíséretében, figyelmen kívül hagyva a másik enyhe ellenszenvét. Természetesen nincs ebben semmi kalandozásra való vágyódás, csupán a hasznot keresi benne, hogy valamivel talán gazdagodhat nekromantagyűjteménye.
-
Kalandvágy! - cicceg, és nem sok híja van annak, hogy a tünde megforgassa a szemeit.
-
Tudna nekem pár dolgot mondani róla? - érdeklődik, fenntartva az enyhe kedvességet.
-
Óh, hogyne tudnék, egy jó tanácsom akad magácskának, de csak mert ilyen...gyönyörű. - Halványan elvörösödik, a nekromanta pedig magára kényszeríti a mosolyt, sőt, még halkan nevet is - legszívesebben azonban megidézne egy csontvázat, hogy megízleltethesse annak fegyverét ennek a férfinak a vérével. -
Hagyja annyiban!Cseppet sem lepődik meg ezen az ajánlaton. Bezzeg ha tudná, hogy miféle szerzet is ő, akkor már más lenne a helyzet. Egyelőre csak egy egyszerű vándornak tűnik a csapos számára, mi másnak?
-
Nos, ez igazán kedves, de nem egyedül áll szándékomban felkutatni ezt a királyt. Talán olyan veszélyes lenne? - rákönyököl a pultra. -
Egyáltalán ki volt ez a Kaszás még mielőtt ilyen híres lett?-
Az a baj, hogy a magácska fajta "kalandorok" okozzák a vesztünket. Olyan dolgokat bolygatnak meg, amikkel egyébként nem kellene szórakozni - válaszol, teljesen jogosan felhozva ezt. A kíváncsi egyének valóban elég problémásak, pláne akkor, ha még kalandornak is állnak. Csak rossz helyre kell nyúlniuk, és az olyan óvatan flótások hatalmas pusztítást képesek maguk után hagyni, ha olyan nagy volumenű az eset.
-
Ha akkora felfordulást keltettem volna valaha is az elmúlt egy évtized alatt, bizonyára már tudná, ki vagyok, nemde? Óvatosan és mindent átgondolva cselekszem. Pontosan ezért lenne szükségem arra, amiről eddig értesült - felel ily módon. -
Szóval lehet tudni róla valamit még a hírneve előttről?A csapos felsóhajt, belefáradva a kérdezősködésbe, majd a pultra könyököl elé, és belekezd a mesébe:
-
Azt mondják, hogy egy igen erős lény. Nem tudja senki pontosan, melyik faj képviselője, de persze sokan emberre tippelnek, érthető módon. Egy elf él annyit, hogy sose akarjon ilyen szörnyű dolgokat tenni. - Alicia bólint egy aprót. -
Na már most van, aki azt állítja, hogy lovag, mások azt, hogy mágus. De egy biztos: alighanem egy egész seregre volt szükség, hogy egyáltalán esélyük legyen ellene.Ez tűnik idáig a legelképzelhetetlenebbnek.
-
A történetek szerint, nem volt olyan lovag, aki fel tudta volna venni vele a harcot, és aki mégis volt olyan botor, és megpróbálta, az sose hagyta el a küzdőteret.Eltűnődve húzza végig állán ujjait, a nő továbbra is hallgat egy darabig, végül kénytelen megszólalni:
-
Hmm, valóban lenyűgöző erő birtokában lehet - vallja be, de igazat megvallva ez nem elég neki, hogy elismerje - tekintve, hogy a mesésebb részletet nem veszi figyelembe. -
Gondolom, a külsejéről is sokféle elképzelés akad. Erről fecsegtek a környéken?-
Nem hallott tisztán? Aki látta valaha is, biztosan halott.-
Elképzelések attól még akadhatnak - jelenik meg ismét egy finom mosoly arcán, de közel sem azért, mert olyan jó kedvében lenne. Részben bosszantja a fogadós ezen viselkedése, részben pedig már hozzászokott ezekhez a felszólalásokhoz, az informálódásnál azért mégis bicskanyitogató.
-
De mindegy is - legyint. -
Azok a lovagok hol ütköztek meg vele?-
Többnyire véletlenszerű helyen. Ahol a Kaszás tartózkodott, odamentek, de sosem tértek vissza.-
Legutóbb hol bukkant fel?A pultos felkacag, mire a nő kérdőn felvonja szemöldökét.
-
Jesszusom, kislány, tudod te, milyen régi ez a mende-monda?Magában fanyarul elvigyorodik, és egy újabb olyan gondolata támad, ami a csapos halálával járna. Eddig nem tartotta magát egyáltalán egy gyilkos hajlamú illetőnek, de ez előhozza belőle azt az oldalt. Főleg azzal a kislánnyal...
Magabiztosan felegyenesedik.
-
Valóban az lenne? Érdekes módon mostanság eléggé szárnyra kapott, és kell, hogy ennek valamilyen oka legyen - vonja le a következtetést.
-
Tudja, nem hiszek az efféle legendákban. Szörnyű, ami Délen történik, de biztos van rá ésszerű magyarázat.Ésszerű magyarázat. Persze, mert arról híres ez a világ: ésszerű magyarázatokról. Már eleve az felborítja ezt az ésszerűségnek nevezett dolgot, hogy az emberek egymás ellen fordultak egy iszonyatosan gyerekes ok miatt. Hol ésszerű ez? És akkor még ne sorolja a többit, amik felborítják az általa rendnek elképzelt felépítést.
-
Én pedig ki szeretném deríteni, mi az oka ennek, az pedig most mellékes, ki hiszi el ezt, ki nem. Tehát? - vár választ korábbi, egyelőre megválaszolatlan kérdésére, talán még kissé türelmetlen is.
-
Az a baj, hogy túl sok az ellentmondás. Az áldozatok száma nő, és most hirtelen elővették ezt a történetet.Megállja a grimaszolást. Egyszerűen nem bírja megkedvelni ezt a férfit sehogy sem. Ellenszenvet táplál iránta, amit egyelőre palástol - mégse lenne jó elvágni magát a hírektől.
-
Túl sok? - Ismét kissé felvonja a szemöldökét. -
Ha csak egy egyszerű gyilkos van a dologban, akkor nincs ok az aggodalomra. Milyen ellentmondásokra gondol?-
Az egyik azt állítja, hogy egy bitang nagy pallos volt nála, a másik egy kaszát emleget. Egy harmadik úgy állítja be, mint valami isteni hatalmú lényt, aki egyetlen szavával is képes ezreket megölni.Ez esetben az is lehet, hogy Azrael kardja van a dologban, viszont... Túl sokszor futott már bele ebbe, így nem is alapoz erre. Különben is, akkor már nem úgy állna a világ, ahogy, tehát a mennyei fegyver nincs benne ebben a történetben. Ennélfogva bukik az egész istenes elképzelés.
-
Akkor mégis van valami leírás róla, még ha ilyen kevés is - jegyzi meg. -
Hollétével kapcsolatban valaki elejtett pár szót?-
Hát, ha a "hollét" azt jelenti, hogy hol itt, hol ott bukkan fel, akkor igen.Nem sok híja van annak, hogy megránduljon egy izom az arcán. Hihetetlenül irritáló ez a személy.
-
Van humorérzéke - mosolyodik el enyhe gúnnyal. -
Akkor úgy kérdezem: legutóbb milyen helyszínt emlegettek?-
A nyugati és a parti síkság környékén látták párszor, meg valahol a Schattenschield környékén.-
Schattenschield... ? - ezt inkább már csak magának teszi fel elgondolkodva, mintha nem akarná elhinni, de köszönte szépen, ennyi elég is volt az érdeklődésből. Még pár pillanatig áll ott maga elé nézve, végül felpillant a fogadósra:
-
Még egy kérésem lenne. - Hagy egy kis szünetet. -
Megköszönném, ha készítene két főre némi ételt, hogy mit, azt magára bízom. - Elővesz pár csilingelő érmét, melyeket a pultra tesz, ellöki magát, és társa felé indul. Bizonyára jót fog tenni nekik, ha meleg étket vehetnek magukhoz.
Morcosan közeledik ahhoz az asztalhoz, ahol a hosszú, fehér hajat megpillantja. Leül tulajdonosával szemben, a nő ábrázatáról jól le lehet olvasni, hogy nem kifejezetten kedvező beszélgetés volt az előbbi a számára.
-
Jutottál valamire? - könyököl az asztalra.
-
Nos, van néhány infóm. Bár nem tudom, mennyi lehet igaz belőle - indít Yrsil azonnal egy széles mosollyal, és kényszerítenie kell magát, hogy ne takarja el a szemét valahogy. Hiába telt el hosszabbnak mondható idő, még mindig nem volt képes megszokni a csábdémon jelenlétét, azokat a tökéletes vonásokat, amikkel rendelkezik. Gyakran nem tudja eldönteni, hogy élvezze, milyen fess partnere van, vagy gyűlölje a helyzetet, hogy megbabonázza ez a fajta szépség.
-
Valószínűleg sokkal hitelesebbek - viszonozza keserűen a mosolyt. -
Egy fogadóstól aligha lehet valós alapokon nyugvó történeteket hallani - kissé megingatja a fejét. Eleve veszett ügy volt, nem is érti, miben reménykedett.
-
Különböző forrásaim különböző infókat adtak, de itt van amit tudok - kezdi. -
Úgy 700-1000 évvel ezelőtt az emberek háborúba indultak egymás ellen. A Nyugati parti királyság harcolt akkoriban a Keleti Belső-Királysággal - magyarázza, és mindezt Alicia meglepetten hallgatja. A démon végül borral kínálja őt, miközben ő maga is nagyot kortyol a poharából, a tünde pedig csak egy biccentéssel jelzi, hogy elfogadja. Szájához emeli, iszik belőle egy keveset, majd letéve azt megszólal:
-
Ez elég pontos - mondja csodálkozva. -
Engem csak kinevetett az a félnótás ott, és megkérdezte, hogy tisztában vagyok-e, milyen régi is ez a történet - szemét forgatja elégedetlenül.
-
Akarod, hogy én kérdezzem meg tőle? - kérdezi, és állna fel, egyebet a sötételf egyelőre nem vesz észre.
-
Nem, nem, nem, nem, dehogy - érinti meg azonnal a vállait kissé felemelkedve helyéről, mielőtt a férfi bármit is tehetne. -
Szükségtelen - teszi még hozzá halvány mosollyal, finoman, elvégre tényleg teljesen fölösleges lenne a semmiért problémáznia, valamint a kelleténél jobban magukra terelni a figyelmet. Épp elég különös látványt nyújthat Yrsil külsejével.
Szerencsére ezen szavak hallatán nyugodtan ereszkedik vissza helyére.
-
Ami kellett, elmondta, a többi nem számít - vonja meg a vállát, és újabbat kortyol az italból.
-
Főként emberek voltak jelen, kisszámú idegen segítséggel. Akkoriban eléggé féltek az idegenkezűségtől, tartva attól, hogy más birodalmakat is belesodornak a háborúikba - mondja, és újfent meghúzza a boroskupámat -
Egyetlen nevet jegyeztek fel mindkét oldalon: Raulf, a Kaotikus. Egy másik emberem Hellenburgban megerősített abban, hogy nagy mágus volt, rúnamágus. A fővárosi kapcsolatom annyit tudott hozzátenni, hogy ő és a kripta építésze ismerhették egymást, azt feltételezte, hogy a háborúból - meséli tovább, amelyet Alicia figyelemmel követ egy-egy apró bólintással megerősítve ezt. Észreveszi, hogy társa valamit próbál szemével jelezni távozásukat illetően, erre csak pillanatokkal később reagál. Feláll, tekintetéből ki lehet olvasni a kérdést: hová?
Yrsil nehézkesen feltápászkodik. A mindig vidám és bolondos hangulata érezhetően borús most, ám ezt a a nekromanta elkönyveli a feladat komolyságának. A démon végül a hátsó kijárat felé int szemével, majd karon fogja a holdcsókoltat, aki gyakorlatilag nem is tud reagálni erre meglepetésében, és addig húzza maga után, míg ki nem lépnek az ajtón. Kényelmetlen számára ez a fajta séta, még ha csak pár méterről is van szó - nincs ehhez hozzászokva. A keménység, a durvaság és a távolság az, ami életét jellemzi, így efféle tapasztalatokban igencsak szegény. Hogy mennyire és miként érezhető feszültsége, arról fogalma sincsen, de igyekszik ennek a lehető legkevesebb jelét mutatni.
Kiérve a férfi elengedi, ami megkönnyebbüléssel jár a sötételf számára, majd odainti egy nagyobb árnyékot vető tölgyfa alá.
-
Azok nemsokára kijönnek, indulnunk kellene. Tudsz haladni a napon, ugye? - érdeklődik, és enyhe döbbenet lesz úrrá a holtidézőn. -
Még két óra, és sötétedik, a többit majd inkább az úton.Egyértelmű, hogy valami gond van, a biztonság kedvéért Alicia még hátra is fordul, mintha csak keresne valakit. Eltűnődik azon, hogy így mégis mi lesz a kései ebédükkel, de végül belenyugszik abba, hogy bizonyára semmi. Kissé sajnálja rá a pénzt, hiszen még csak azt sem mondhatja, hogy a csapos megérdemli. Ilyen modorral aligha adott volna neki bármit is a "segítségéért"...
-
Napon semmi bajom nincsen - fordul vissza Sil felé. -
A felszerelésem véd - teszi hozzá rövid magyarázatként, majd némi hezitálás után folytatja: -
Neked nem lenne szükséged még pihenésre? - érdeklődik, tekintve, hogy annyi személlyel vette fel a kapcsolatot. El tudja képzelni, hogy az nem egy egyszerű munka, sőt, teljesen kimerítő is lehet.
-
Majd holnap reggel pihenünk, az éjszaka leple alatt szeretnék minél messzebbre jutni - felel így, mire szólásra nyitná száját a tünde, de nem mond semmit. -
A pihenés majd ráér, ha nem kell emiatt aggódnunk.Elindul, a sötételf természetesen követi, bár kissé aggódva, lépteiket egymáshoz igazítják. Voile ekkor száll le a magasból - egészen idáig az épület tetején pihengetett. Könnyeden siklik a levegőben, majd pár szárnycsapást követően kényelmesen elhelyezkedik a nekromanta megemelt karján.
Gyaloglás közben Yrsil folytatja az információk közlését:
-
A kriptával kapcsolatban még van néhány fontosabb hírem. Akit eltemettek oda, semmi információt nem kaptam, elég nagy rejtély övezi, bár valószínűsítem, hogy egy magasrangú tábornok vagy király lehetett oda eltemetve. - Furcsa, hogy elvileg egy igencsak fontos személy volt, mégis ilyen ködös körülötte minden. A helyzet épp elég nyugtalanító, ez pedig csak fokozza. -
A partokon élő ismerősöm három kulcsról beszélt - folytatja. -
Két kulcs a kripta kinyitásához való, a harmadik jelentősége ismeretlen.-
Ezek szerint a partra kell menni? Mert a fogadós három... - kezd bele, majd hirtelen megáll mind mondandóban, mind a mozgásban, amikor felfigyel a furcsa lépésre. -
Yrsil, elég lesz.Megáll, ezen kijelentésére értetlen pillantást kap a démontól.
-
Mi a baj? Követnek? - tekint hátra, vélhetően ellenség után kutatva.
-
Nem - rázza meg a fejét. -
Így megerőlteted magad. Neked pihenésre van szükséged, nem estig tartó menetelésre - közli az egyértelműt.
-
Viszont oda vissza nem mehetünk - int vissza a fejével. -
Ötletek?-
Ha tudom, kik voltak azok, akik miatt most menni kényszerülünk, akkor tudnék mit mondani. Mágiát használók? Protestánsok? Egyszerű fafejek, akik miatt csak a kisujjamat kell mozdítanom, hogy elmenjenek? - Kissé mintha ingerült lenne.
-
Protestánsok voltak, felismertem az öltözetüket. Odabent úgy ötöt láttam, kint lehettek még annyian.Erre csak egy beletörődő és fáradt sóhajtás a válasz. A páros mindkét tagjának világos lehet, hogy annyival Alicia nem bír el.
-
Ámbátor van egy fogadó innen néhány utcányira, már ha még áll, vagy hatvan éve nem jártam arra - folyatja, és oldalra biccent.
-
Rendben, akkor menjünk oda - egyezik bele. -
Zárt ajtó mögött még mindig biztonságosabb, mint a nyitott szabadban - jegyzi meg kelletlenül.
***
Letelepszik az ágy egyik szélére, és mély levegőt vesz. Idegen neki a hely, ez a fajta kényelem még szokatlan is - inkább feszült, mint nyugodt. Ez a barátságos környezet furcsamód nyugtalanítja.
-
Csak nem egy régi ismerős? - érdeklődik enyhe cinizmussal, utalva a korábbi öreg nénére, akiről egyértelműen megmondaná bárki, hogy ismeri Yrsilt.
-
Hát, mondhatnám réginek a hat évtizedet? - veti rá csábos mosolyát, és Aliciának van akkora balszerencséje, hogy pont a férfira nézzen. Ilyenkor tintázná össze a legszívesebben az arcát, de van egy olyan érzése, hogy a sötét foltok nem igazán lennének hatásosak a csábdémon ideiglenes megcsúfításában. Néha felmerül benne a gondolat, hogy direkt csinálja mindezt, persze aztán rá kell jönnie, hogy egy hozzá hasonló nem kifejezetten tehet a kisugárzásáról és megjelenéséről.
Az elf megadón megemeli a kezeit.
-
Teljesen illik rá - viszonozza a gesztust halványan, majd jobbnak látja elfordulni. Hallja, ahogy a férfi leheveredik az ágyra.
-
A kriptát valószínűleg erős rúnamágia védi Raulf jóvoltából. A tünde könyvtárban található adatok szerint azért, mert félnek az ott eltemetett Ghoulként való feltámasztásától. - Erre érdeklődve csillannak fel szemei, már nem azért, hogy feltámasztásra alkalmas lenne. Alicia még nem elég tapasztalt és erős nekromanta ahhoz, hogy olyan bonyolult és magasfokú varázslatot végrehajtson.
-
Valószínűleg egy magasrangú tábornok, vagy egy király lehetett, legalábbis a Ghoul fajtái többnyire ezek közül kerülnek ki.-
Ghoul? - kérdez vissza meglepetten, és tűnődőn állához emeli kezét. -
Igen, valóban híres emberek, fegyverforgatók... - teszi hozzá kissé bizonytalanul. -
De ez különös. Lehetséges, hogy akkor ez a Kaszás valójában egy ghoul?Ez végső soron nem lenne kizárt, ha olyan régre nyúlik vissza a történet, viszont így akkor tényleg hatalmas kalandra vállalkoztak. Csak reménykedni tud, hogy másik is lesznek, akik még nyomoznak utána, mert egyenként biztosan semmi esélyük nem lesz - mind a porba hullnak.
-
Nem, valószínűleg nem az. Még.Biztató kilátások.
-
Ám jogos a félelmük a feltámasztásával kapcsolatban. Talán érdekelne? - kacsint rá, újfent kissé csábosan, majd oldalra fordítja a fejét. A nő enyhén beleborzong ebbe, bár nem kifejezetten azért, mert annyira tetszetős lenne számára ez a felállás, sőt, inkább hátborzongató ez a viselkedés, de majd megszokja. Talán.
-
Te mit tudtál meg? - szuszog.
-
Remélem, nem áll szándékodban elcsábítani - forgatja játékosan a szemeit, hangján is érezhető a szórakozottság, ezzel némileg védekezve a vonzó modzulatok ellen. Legalábbis... Próbálja meggyőzni a másikat, hogy rá ez bizony nem fog, holott ha minimálisan is, azért érzi a hatását, ami mellesleg felettébb zavaró tényező is. Nem tudja jól kezelni.
Maga elé néz, és ismét komolyan beszél:
-
Egy ghoul feltámasztásához még nem vagyok elég erős, és ami azt illeti... igazából nem sokat tudtam meg. Minden homályos - rázza meg a fejét. -
Embernek hiszik, aki vagy lovag vagy mágus volt még a maga korában, és aki megtámadta őt, nos... Az meghalt - vonja meg a vállát. -
Állítólag senki nem látta, ennek ellenére született pár leírás róla, mint például az, hogy pallossal vagy kaszával jár, de van, aki azt hajtogatja, hogy isteni erővel rendelkezik - utolsó szavai gúnyosak, mintha nem akarná elhinni, hogy vannak olyan bolondok. Természetesen nem is hiszi el ezt az idétlen fecsegést.
-
Ami még használható lehet, hogy hol jelent meg: Schattenschield, valamint a nyugati és parti síkság környékén.-
Schattenschield, valamint a nyugati és parti síkság - mormolja az ora alatt. -
Schattenschieldből talán kitiltottak anno húsz évre, ''az'' miatt az incidens miatt, ha jól emlékszem - nevet, Alicia pedig nem bírja megállni a mosolygást. -
Valamelyik síkságot nézném meg először, bár még nem tudnám megmondani, miért. Azt hiszem, ebben rád hagyatkozom. - Ismét mocorgásra lesz figyelmes, bizonyára felült a másik.
A tünde térdére könyököl, állát tenyerébe helyezi elgondolkodón.
-
Schattenschield nem egy biztonságos hely, a síkságok túl kézenfekvőnek, egyszerűnek hangzanak - tűnődik, majd pár másodperc után ismét megszólal: -
Hallgassunk a megérzésedre, legfeljebb egy kerülőt teszünk - fordul aztán Yrsil felé.
-
Akkor azt hiszem ebben megegyeztünk. - A démon új helyet kerít magának, méghozzá a nekromanta mögötti részt foglalja el, közben valamit csinál, mire a nő enyhén felvonja a szemöldökét. -
Akkor holnap reggel indulunk - paskolja meg az ágyat, jelezve, hogy a sötételfé lehet, és és egy halvány mosoly kíséretében fordul a holdcsókolt felé.
-
Nyugton maradok, nem kell félned.-
Már épp ki akartam térni erre is. - Körbenéz a szobában, megvizsgálgatva a bent lévő bútorokat, díszelemeket, csak hogy kicsit megbarátkozzon éjszakára ezzel a hellyel. Csak utána tekint a férfira.
-
De azért remélem, nem a földön szándékszol aludni.-
Fele-fele? - pillant először az ágyra, utána a nekromantára, aki bólint egyet. A sziszegést hallva viszont nem elégszik meg a váll fölött való átnézéssel: törzsből fordul kissé, és úgy kémleli, mit csinál a másik.
-
Baj... van? - követi a mozdulatokat, már hangján teljesen érzékelhető gyanakvása és aggodalma. Rosszat sejt.
-
Nem, semmi különös. Mindjárt kész vagyok. - Ezzel valahogy nem sikerült meggyőznie Aliciát. -
Na, dőljünk ki, holnap hosszú nap lesz.***
Idegesen lépdel fel a lépcsőn kora reggel kezében egy alkoholos vízzel teli tálkát tartva, szélén egy fehér ronggyal. Éjjel azt se tudta eldönteni, hogy kedves társát egy pofonnal ébressze, vágja ököllel gyomorszájon vagy nyúljon bele a sérülésbe, mert igen! Az a féleszű idióta elrejtette egészen odáig, ameddig tudta, de Aliciát, a sötételf nekromantát nem olyan könnyű átverni. Rosszul rejtette el a nyomokat.
A férfi kimerültsége igencsak előnyére szolgált, hiszen könnyedén átkutathatta őt, míg aludt, a sérülését meglátva vált igazán mérgessé. Percekig ült fölötte, hogy mit is csináljon, ám végül úgy döntött, jobb kipihentebb formában átgondolni ezt, így aludni tért. Pontosítva: megpróbált aludni. Nem érzi fáradtnak magát egy kicsit se, mivel a harag bőven elegendő lendületet ad ahhoz, hogyha esetleg kimerült állapotában lenne, képes legyen aktívan részt venni a cselekmények árjában.
Ügyetlenkedve nyitja ki az ajtót, és ahogy belép a szobába, lábával belöki a fát. Észrevéve, hogy a titkolózó uraság is kinyitotta ezüstös szemeit, a nekromanta vonásai morcossá válnak.
-
Maradsz, a ruhádat pedig leveszed - közli szigorúan.
-
Ó - villan fel a tekintete egy pillanatra. -
Rendben, megadom magam! - emeli magasba mindkét kezét, majd szétbontja fölsőjét. A nekromanta odamegy a démon mellé, mozdulatai árulkodnak jelenlegi érzelmeiről: a haragról.
Lerakja az ágyra az edényt, mély levegőt vesz, mintha csak felkészülne valamire, és egy hirtelen mozdulattal ad egy pofont Yrsilnek. Ez a minimum, amit kap a felelőtlensége miatt.
-
Miért nem szóltál? - sziszegi, ezzel megelőzve a hangos, ideges beszédet, közben belenyomja a rongyot a folyadékba.
-
Hát, nem akartam úgy feltüntetni, mintha miattam lennénk lassúak. Túlélem, valószínűleg nem gondoltam hogy aggasztana - lesüti szemeit.
-
Akkor bolond vagy - veti oda ingerülten. -
És mi van, ha súlyosabbá válik? - kicsavarja egy kissé a rongyból a vizet, és kegyetlenül odanyomja a sérüléshez. Ez a másik, amire bőven rászolgált a démon: bizonyára csípi, égeti a sebet.
-
Ez nem egy sétakirándulás, tudhatnád - morgolódik, és ekkor már finoman tisztogatja a sebet. További kérdéseket nem tesz fel, hogy még jobban felvilágosítsa Yrsilt, úgy véli fölösleges, és ennyivel is tisztázta a felállást. Gondolatban mondjuk még mindig ostorozza balgaságáért, hiszen mi van akkor, ha húzós szituációba kerülnek, és az ő segítsége elengedhetetlen lesz? Mi van, ha elfertőződik, lázas lesz, és fene tudja, mi történik vele az út során? Nem azért segített annak a lánynak a megmentésében, hogy aztán a nevelője elpatkoljon.
-
Hát, tényleg nem sétakirándulás - ismeri el. -
Ám köszönöm, elég lesz, innen már járni fogok tudni, már ha átkötjük.-
Tekintsd magad szerencsésnek, hogy én vagyok itt, nem pedig egy őrült fajankó - jegyzi meg hidegebben, és beledobja a rongyot a tálba. Pár másodpercig még azt figyeli, ahogy a fertőtlenítő felszíne kisimul, majd az elf feláll, megemeli az edényt.
-
Ezt leviszem. A kötést el tudod intézni? - tekint ismét társára.
-
Ja, rám bízhatod. De akkor vidd mindened, és várj meg lent - kedvesen mosolyog, amit mintha Alicia viszonozna.
-
Jól van, de nem kell elsietned.A sötét tünde lerakja az asztalra a tálat, magára ölti köpenyét, kinyitja az ajtót, botját karjával oldalához szorítja, és úgy emeli meg ismét az edényt. Utolsó lépésként távozik a szobából, egy kis ügyeskedéssel pedig becsukja maga mögött az ajtót. A földszintre érve hálásan megköszöni a fogadósnak a segítségét, majd a pultnak dőlve várakozik a továbbiakban, míg lépteket hall meg. Ahogy feltekint, ismét meglátja azt a finom görbületet, ami újfent vonzó, de elkergeti a személyiségéhez alapból nem illő gondolatokat. Csak az hiányzik, hogy belekerüljön egy csábdémon hálójába...
-
Nos, indulhatunk, gyönyörűséges hölgyem? - kérdezi, majd udvariasan kinyitja Alicia előtt az ajtót. Gyanútlanul forgatja meg szemeit, amelyet mostanában mintha kicsit gyakran tenne.
-
Köszönöm - biccent egy aprót, és elhagyja az épületet. Váratlanul éri derekán az érintés, és ahogy megérzi, világos bőre még jobban elfehéredik, majd amikor már a démon nyakában kerül, a sápadtabbnál is sápadtabb arca.
-
M-Mégis mit művelsz?! - hangja remeg, erősen kapaszkodik oda, ahova csak tud - eleinte vészesen ragaszkodik a fejhez, azt öleli át ijedten. Lovon egyáltalán nincs baja a magassággal, de ez már több, mint elég ahhoz, hogy féljen attól: leesik. Egy szép hátívű paripát jól megül, de hogy nyakban...? Még talán gyerekkorában csinálta ugyanezt apja. Régi szép idők...
-
Ó, csak a dolgomat! - nevet fel hangosan társa. -
Yrsil, a női combok önkéntes védelmezője vagyok, így nem hagyhatlak csak így elsétálni - indul el könnyedén és vidáman az úton. -
Erre vezet az út, Úrnőm! - kiált fel, és szinte érezni lehet a vigyorát hangján. Hogy megbánja még, hogy ilyet tett!