[Mellékkarakter] Emilia von Nordenburg

Név: Emilia von Nordenburg
Faj: Ember
Frakció: Észak/Az Egyház/Ordo Maellus
Kaszt: Keresztes
Nem: Nő
Kor: 17
Szint: 4

Kinézet: Emilia meglehetősen kis termetű az Ordo Maellus lovagok között az alig 160 centijével, de az alkata kemény kötésű, amennyire ez egy 17 éves lány esetében lehetséges. Haja a Nordenburg család tagjaival ellentétben szőke, nem pedig fekete. Arcán általában vagy elkalandozó vagy életunt kifejezés ül. Legtöbbször rendi páncéljában látható, s az ezen csillogó arany rangjelzést rendszerint igyekszik elrejteni, mielőtt bárki is parancsokat várna tőle. Általában büszkén, egyenes háttal jár, amit finom vonású arcával kiegészítve valamiféle régi romantikus lovageszmény egy karakterére emlékeztethet.

Jellem: Saját akaratából lett lovag. Eltökélet, hogy szolgálnia kell az embereket és Istent. Nehezen viseli a kudarcot, viszont a saját érdemeiről gyakran megfeledkezik. Szereti a családtagjait (noha ők gyakran tanusítanak ellenségeskedést iránta), és sziládr meggyőződése, hogy Északnak és Délnek egyszer közös uralkodója lesz. Északhoz csak a rendi esküje köti, nem tartózkodik a lehetőségtől, ha együtt kell működnie déliekkel. Igazi ellenségének mindazokat tartja, akik az emberek életére törnek. Ahhoz szokott, hogy utasításokat kövessen, és ebben kiváló is. Tizedesi kinevezése óta óvatosan kerüli az olyan helyzeteket, ahol tőle várnának útmutatást, ugyanis nem érzi magát kompetensnek a vezetői szerepre.

Történet:
A Heimsrothi kis fogadót vidáman töltötte be a napfény ami az épp felszakadozó fellegek alól tört elő. Többen voltak benn az eső miatt a szokásosnál, így fel sem tűnt senkinek, hogy még egy nő lép be a beszélgetéstől hangos asztalok közé. Csak a fogadós vette észre azt, amit én is, de bölcsen elhallgatta.
A nő ugyanis Skadi volt, a nővérem.
Mosolyogva ült le velem szemben a szűk padra, amit valami kétbalkezes parasztlegény ácsolhatott már vagy tíz éve. Ha a páncélomban jövök, lehet, hogy le is szakad alattam. Középre toltam a helyi édességkülönlegességet, hátha ő is kér, de elutasítóan intett, s helyette inkább felnevetett halkan.
- Még mindig furán nézel ki páncél nélkül.
- Meglehet, hogy a sors furcsa perverziója miatt minden tisztességes von Nordenburg nő lemezbe öltözik vászon helyett, de próbálnál csak meg beolvadni Ordo Maellus tiszti öltözetben itt! - Feleltem összehúzott szemmel. A 'tisztességes' szót alaposan megnyomtam, hogy ezzel is elkülönítsem magunkat a két mihaszna, de főleg megátalkodottan rosszindulatú nővérünktől. Skadi jókedvűen intett.
- Tudom, tudom. Legközelebb Északra tervezzük a találkozót, ott majd nekem kell ügyeskedni.
Egy pillanatnyi csend állt be közöttünk. Ölembe vettem az erős, többrétegű vászontáskám, és két levelet húztam elő belőle. Az egyiken a Nordenburg család cirkalmatos pecsétje függött, a másik viszont csak egy háromszínű szalaggal volt átkötve. A zsinati gárda felségjelzése volt. Skadi nem túl elegánsan felhorkantott, amint kézbe vette a másodikat.
- Legközelebb egy tincs hajával fogja átkötni, vagy mi? - Rázta meg a fejét, majd visszaadta nekem a szalagokat, és olvasni kezdte a levelet. Arckifejezése először feszült, majd mérges, végül pedig csak sóhajtott egyet. - Szerinted mikor fog visszatérni Hellenburgba?
Megvontam a vállam, mintha nem érdekelne.
- Ki tudja. Manapság semmi sem biztos vele kapcsolatban. Régen olyan megbízható volt... Mindig megvédett a nővéreinktől. Kiállt értem apánk előtt amikor azt állította a szőke hajam miatt, hogy fattyú vagyok. A rendhez is az ő régi kapcsolatai által kerültem... Mi történhetett vele most? - Feleltem a nosztalgiába révdve, miközben a nővérem helyeslően bólogatott.
- Egyszer biztos észhez tér. Freyrnél csak nem lesz furcsább. - Nevetett, amire én csak mosolyogva megráztam a fejem. - De arról beszélj inkább, te hogy bírod! Szerinted mikor fogunk összeakadni harctéren? - Tette hozzá viccelődve. Bár hozzá kell tegyem, maga a szituáció nem volt olyan poénos. A nővéremmel nem akartam találkozni a harcmezőn. Soha.
- Remélem csak akkor, amikor mi már visszavonulunk, ti meg nem üldöztök. - Sóhajtottam. - Tudod nagyon jól, hogy az előléptetésemmel is csak teljes szerencsém volt. Inkább balszerencsém.
A nővérem szomorúan mosolygott miközben beszéltem. Nyilván ő is elképzelte a szituációt, és ha az ember őszinte magához, meg nem fordul  fejében, hogy a saját testvérei ellen harcoljon.
- Nem akarsz átjönni Délre? - Kérdezte hirtelen komolysággal. De egy pillanatig sem kellett gondolkodnom a válaszon.
- Nem. Ha én eljövök, ti soha nem fogtok a szüleinktől üzeneteket kapni többé. - Aztán még hozzátettem: - Valamint semmi szükség oldalakra állni ahhoz, hogy embereket mentsek. Itt is meg tudom ugyan azt a szolgálatot tenni.
A nővérem sóhajtott, majd még mondani akart valamit, de inkább elmosolyodott.
- Értem. Azért csak vigyázz odakint. Még a végén el talállak kapni.
- Az Ordo Maellus fő területe a különböző szörnyszülöttek levadászása. Ha ti magatokat délen annak tartjátok, hát nehogy én kapjalak el titeket.
Erre persze semmi esélyem nem volt, hacsak nem sétál be a nővérem is egy véletlen csapásom elé. Vajon azért mennyi problémás rangot ugranék?
Skadi felnevetett ismét, majd felkelt a helyéről. Leporolta utazóköpenyét ami alatt ott csillogott szokásos fekete vértje. "A von Nordenburg család minden tisztességes nőtagja lemezbe öltözik..." Bár ezt szerettem volna Freyre vonatkoztatva "minden tisztességes tag"-ra bővíteni.
- Köszönjük a leveleket ismét, Emilia. Következőnek találkozzunk Einburg mellett. - Intett Skadi, miközben már sétált ki a fogadóból.
- De... Nem azt mondtad, hogy következőnek te jössz északra!? - Álltam fel én is kapkodva a székemből. Nem erről volt szó!
- Jól áll a ruha, próbáld megszokni!
- Áruló! - A szó többszörösen rétegelt jelentésének minden fokát komolyan gondolva rogytam vissza a székembe. Miért kellett nekem a világ legidegesítőbb embereit tömörítő csalájdába születnem!?

(A von Nordenburg/Himmelreich család minden tagjának kellő engedélyével rendelkeztem a karakter megalkotásakor.)

A történet decent és elég hosszúságú is egy nem túl magas szintű mellékkarakternek, így ELFOGADVA. Köszöntünk a csatamezőn, kis Himmelrekt.