[Mellékkarakter] Knorren

Név: Knorren
Faj: Démon
Frakció: Hellenburgi Nagy Könyvtár
Kaszt: Tudásdémon
Kor: 45
Szint: 4

Kinézet: Knorren egy fiatalos kinézetű, szőke démon, fejéből méretes szarvakkal kidíszítve. Feltűnő jelenség még a farka, aminek a vége kézfejben végződik, és mint egy harmadik kezet szokta használni, néha a rendes kezei helyett, ami igen mulatságos helyzetekhez vezethet. Kimondottan vékony, csontos alkat, amit az általában hordott kék talárja takar el, jobb esetben. Olvasáshoz egy vastag szemüveget hord, amit néha egyébként is magán felejt.

Jellem: Tudásdémonhoz híven nagyon fontos neki a tudás, főleg az elveszett tanok és annak tanulmányozható, fizikai kincsei, a relikviák. Életét áldozza rá, hogy a romokban található tárgyakat tanulmányozhassa, szövegeket fejtsen meg és helyreállítsa azt, ami rég elveszett az évszázadok során. Kissé fölényes, magát mindenkinél okosabbnak tartó egyén, de megtanult leereszkedni azért, hogy elérje a céljait. Nehezen tűri azt, ha valaki megzavarja a gondolatmenetét, felesleges kérdéseket tesz fel, vagy egyszerűen túlontól egyszerűnek mutatkozik szellemileg. Utálja tovább a talpnyalókat. Kevés dolgot szeret a munkáján kívül.

Előtörténet:

Knorren már a berendezés része a Hellenburgi Nagy Könyvtárban. Nem rég érkezett, démoni időszámítás szerint persze, de már senki se tud visszaemlékezni arra az időre, amikor még nem volt ott.
- Jöhetsz. - mondja fáradt hangon a kopogónak. Már rég felismeri ezeket az izgatott lépteket, de még mindig nem érti őket.
Vector bedugja az apró szarvakkal eláttot fejét a résnyire nyitott ajtón.
- Umm, zavarhatok?
Egy nagy sóhaj szalad ki belőle.
- Azt mondtam jöhetsz, nemde?
Félénken betotyog. Megcsóválja fejét Knorren. ~ Mi van ezzel a lánnyal? - gondolja magában.
Vector az érkezése óta az inasa, a jobbkeze, mondhatni. Önként vállalta eme kellemetlen feladat szerepét, és bár szétszórt és fura kissé, ő az egyetlen aki hajlandó elvégezni.
- Szeretnék beszélni veled.
- Hadd halljam. - próbál újra koncentrálni a jegyzeteibe. Vector ugyanúgy tudásdémon mint ő, de láthatólag sokkal kevésbé foglalja le a figyelmét a tudás halmozása mint a társaiét - no persze még mindig démonmércével nézve. Sokat őgyeleg csak úgy a közelében, látható indokok nélkül.
- Egy vallomással tartozom.
- Miről?
- Én... szeretlek téged, Knorren.
- Ez igazán megtisztelő, Vector. Én is szeretlek téged, nagyszerű munkaerő vagy. Még valami? - kérdi oda se nagyon figyelve. Legalább a napi kedvesség megvolt.
- Azt hiszem nem érted, amit...
- Mit mondtál? - mondja hűvős hangon, felpillantva. Rosszul viseli, ha megkérdőjelezik az inteligenciáját.
- Nem, mármint, félreértettél...
- Akkor beszélj érthetőbben.
- Én... egyelőre hagyjuk ezt akkor. Időre van szükségem hogy ezt rendesen megfogalmazzam.
- Ahogy kívánod. - tér vissza a papírjaihoz. Újabb értelmetlen időhúzás.
- Akkor... megyek is.
- További jó munkát.
- Neked is, Knorren.
Csukódik be az ajtó, panaszosan. Hangosan felsóhajt. Nők. Annyi mindent ért ő a világon, annyi tudásnak a birtokosa, de ezt az egy életformát sosem fogja tudni kiismerni. Talán ezért ennyire ellenszenves vele.

- o -

Egy vérborította katona lép be Knorren irodaszobájába. Láthatóan komoly sérüléseket szenvedett.
- Mi történt, Fultheim?
- Megvan... a... tábla.
- Az nagyszerű, de veled mitörtént? - akármennyire is kőszívűnek szokták tartani, az embereivel mindig tőrödik. A jó munkaerő fontos, ugyebár.
- Nekem már végem, nem fogom túlélni... személyesen akartam...
- Nem válaszoltál a kérdésre.
Sose tudta meg Knorren, mi kapta el az öreg bérencét. Kedvelte az urat - nem csak a pénzért csinálta, komolyan érdekelték a relikviák hátterei. A kedvenc beszélgető partnere volt. Ahogy ráeszmél, hogy kiszáll a lélek öreg barátjából, felidéződik benne egy kedves emlék.

- Mit hoztál nekem, Fultheim?
- Egy tekercset, Knorr. Ahova küldtél, minden beomlott, de ez láthatóan megúszta az egészet - átnyújtja az öreg pergamentet. - Őszintén, megpróbáltam beleolvasni, de nem tudtam...
- Persze hogy nem tudtad. Ez az angyalok nyelvén íródott. Nem igazán szeretem a dialektikáját, mintha ezt is úgy találták volna ki, hogy fájdalmat okozzon a magafajtámnak.
- Mi áll benne? - dől előre a székében a katona.
- Hmm, hmm... egy történetet mesél el. A helyszín leírások és személynevek egyeznek más anyagokban találtakkal, így valószínűleg igaz történetről van szó, nem holmi legendáról - felemeli tekintetét, de a bérenc némán figyel. Kedveli ezt az embert. - Egy mélységi bebörtönzéséről szól. Meséltem már róluk?
Társa némán bólint egyet.
- Egy szentfegyverrel szögezték oda rabhelyére, mivel nem sikerült elpusztítaniuk - vagy nem akarták. Nem egyértelmű a szöveg megfogalmazása. Képtelen alakot váltani, mozdulatlanságra és így őrületre kárhotatták lakhelyén.
- Hol?
Knorren összehúzza a szemét, és gondolkodik.
- Valószínűleg teljesen mindegy, nem érdemes több figyelmet szentelni erre. Köszönöm, barátom.
Komoly veszélyt hordoz ez - elég komolyat ahhoz, hogy ne akarja barátja életét erre feltenni.

Fura, ahogy az elme előránt emlékeket. Talán a halál a kapocs?
Szomorúan tekint le a testre. Szereznie kell egy új embert ahhoz, hogy folytatni tudja a munkát. Itt az ideje a kutatómunkáknak.