Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Legutóbbi témák

» [Magánküldetés: Kyrien von Nachtraben] - Családi titkok
by Kyrien Von Nachtraben Kedd Nov. 05, 2024 6:37 pm

» Erlendr - emlékiratok
by Erlendr von Nordenburg Pént. Nov. 01, 2024 7:40 pm

» Küldetés: Az arany fényében tündökölvén (V.I.Sz. 822. Tél)
by Jozef Strandgut Hétf. Okt. 28, 2024 3:45 pm

» [Magánküldetés] Rote Fenster hinter den Wänden (V.I.Sz. 822. Nyár)
by Nessaris Maera Szomb. Okt. 26, 2024 6:21 pm

» [Útvesztő] A magoi hét próbája
by Ostara Kedd Okt. 22, 2024 12:49 am

» Élménynek túl rövid...
by Erlendr von Nordenburg Szer. Szept. 25, 2024 7:39 pm

» Képességvásárlás
by Jozef Strandgut Vas. Szept. 22, 2024 7:21 pm

» Mesterségekhez kötődő vásárlások, receptek, alapanyagok
by Hóhajú Yrsil Csüt. Szept. 19, 2024 12:19 pm

» Enoch ben Metathron
by Noel Vas. Szept. 08, 2024 12:18 pm


Ön nincs belépve. Kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon

Nagyküldetés // Amikor a Poklok összecsapnak...

+9
Helga Lothbrock
Dieter von Rotmantel
Leyna von Gotteskraft
Gloria
Erhard Strenger
Amelia Tewelon
Zramon
Ivone Von Slusser
Isidor Bose
13 posters

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Go down  Üzenet [2 / 3 oldal]

Lloyd Hawthorn

Lloyd Hawthorn
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista

* Az ember az estek többségében nem szokott túl vidám lenni, ahogy éppen a halálába masíroz, de neki úgy istenigazából nincs semmi oka szomorkodni, ha lehet, még talán értékeli is a tényt, hogy egészen nagy durranással távozhat az élők közül, s ki tudja, ha dalt nem is írnak róla, ő maga már írt... Az is valami, nem? Úgy egészében egyébként nem igényel túl sok besurranást az egész, kifejezetten könnyen megy az egész sumákolás, úgy mozognak a sátrak és mindenféle tábori részek között, mintha csak mindig is otthonuk lett volna. Utóbbi egyébként nem tekinthető valószínűek, így vagy mindenki a vöröslő éggel foglalkozik, vagy nemes egyszerűséggel csak a fortyogó csatával, ami egyébként tagadhatatlanul legalább annyi odafigyelést igényel, mint a kotyogós kávé.
~ Szavamra mondom, ilyen veres se volt még az ég... Ha babonás lennék, azt mondanám talán rossz ómen, de leginkább a borra emlékeztet, az meg ritkán rossz úgy isten igazából...
* Minden jó véget ér egyszer persze, s ahogy már nem is járnak messze a királynő vélhető helyétől, egy problémás pozícióban lévő talpig fegyverzett démonba bukkannak. Nagyon rossz helyen van, ez nem is kétséges, igen rosszul befolyásolhatja még a dolgok menetét, s így feltétlenül szükséges valahogy elcsalnia kicsit arrébb, vagy akár meg is ölnie. Egy intéssel jelez csak, s már arrébb is mozdul a többiektől, hogy más szögben kerüljön, s megközelíthesse a flótást. Ez jó ötletnek tűnik, s innen majdnem szabad a rálátása a királynőre, s pont csak úgy 30 méter választja el tőle, illetve pár sátor.
- Koma, segíts már egy pillanatra ezzel!
* Kiáltása pont kellő hangosan szólal meg ahhoz, hogy az őr meghallja, s az egy rövid biccentéssel meg is indul az elf fele, aki éppen valamilyen nehéznek tűnő ládát halászott fel valahonnan... Kutya se tudja mi lehet, nem is lényeges...
- Mi van elf?
- Ezeket a tőröket a frontra kéne cipelnem, de nem bírom...
- Adjad, féreg.
* A doboz menten az őr kezébe kerül, aki már fordulna is meg, de Lloyd kardja kígyómódra felszisszenvén ki is vágódik, levágva a démon jobb karját, majd végül torkon is szúrva azt. A történt rövid és elegáns, de ahogy az ismeretlen tartamú dobozt leejti a lény, a királynőnek azonnal megüti a fülét a zaj, s sajnálatos módon a páncélos ellenfél is menten rádől: ólomsúlyú papírnehezékként tolja le a földre, szinte minden levegőt kinyomva belőle, egy-két bordát is becsületesen megrepesztve.
~Ez már elterelés a javából, hogy az üszkös vas döfne bele ebbe a disznóba... Lory és Rhon megy, és megöl egy királynőt... Én pedig egy mázsás démon alá vagyok szorulva... Ritka elegáns... Becsületes kis disznóól, ha mondom...
* Mocorgása ég világon semmit nem segít, a nyomás mesze túl hatalmas rajta ahhoz, hogy képes legyen kimászni alóla, s sajnos valóban segítségre van szüksége, ami úgy tűnik nem is akárki szerepében fog jelentkezni, hanem... Na ki tudjátok találni, olvasók? Ki? Hát még SZÉP, hogy Norven atya s a királynő testőre. Lassan már Lloyd se lepőd meg ezen, szinte olyan lesz számára a doromboló inkvizítor, mintha csak egy teljesen megszokott része lenne egy átlagos érkezésnek: Leves, főétel, desszert s persze Nornor.
~ Micsoda komédia... Micsoda pokolrágta mocskos komédia.
- Segíts, ez még él!
- Ez az ördögnek sem kell, ne fázz...!
* A szavak szerencsére nem jelentenek mindig igazat, így két ember segítéségével valahogy sikerül kicsúsznia a nehéz súly alól, s végre képes elrakni kardját... Büdös ez a egész, roppant sebesen távozni kéne innen, s nem is akárhogyan, hanem valahogy úgy, hogy se ez, se az ne nagyon neszelje meg a sumákolást, ami egyébként nem rejtőzik olyan hatalmas ajtók mögött.
- Köszönöm, éppen ideje volt...Akkor megyek is utamra...
- Szívesen,  de várj, a csata arra van.
* Miért kerülnek mindig elő a kardok? Sose lehet nyugta? Még csak az hiányzik, hogy most meginduljon és bemenjen harcolni a tömegbe. Volt már köpönyegforgató, de ekkora köpönyeget még egy szabó se forgat meg.
- Te tudsz valamit erről, igaz?
- Tudok... Többet tudok, mint gondolnád. Vigyük a királynőt, vagy a protestánsok eltakarítják a föld színéről, veled együtt.
- Való igaz...Ámbátor előtte bekötöttem volna felsőtestem, úgy érzem a flótás kicsit jobban megsebzett, mint bármely élő tehette volna.
- Tőlem! Csak találj itt valahol egy felcsert.
* Meglepően könnyen ment az egész, s azonnal ki is hátrál a kialakult furcsa helyzetből... Vagyis csak egy picit. Az előbbi beszéd kicsit felkeltette a figyelmét, s nem kérdéses, hogy ebből biza még becsületes hasznot lehet húzni. Az atyával nem jó egymással szemben lenni, ám úgy tűnik véletlenül se ez a helyzet, s bár közösködni se igazán kíván vele, most legalább úgy tűnik, hogy ha félig is, de talán szövetségesek. Kisebbik rossz, nemde?
- Akkor maradjon, ha akar, és von Himmelreich leradírozza a térképről! Te meg mondj le a pénzedről. Még a kardod élén esett csorba kikalapálására sem kapsz egy rezet sem egy halottól! Hanem a protestánsok kibeleznek, ha megtudják, neki dolgoztál.
- És te? Te csak azért jöttél, hogy ezt közöld velem? Te csak akkor teszel valamit, ha okod van rá! Miért viseled szíveden a démonkirálynő sorsát? Te is csatlakoztál és ezt nem csak én láttam, téged nem beleznek ki?
- Azt ajánlom, ne merészelj faggatózni velem, boszorkánykölyök! - vicsorítok rá. - Nem tartozom magyarázattal sem neked, sem senki másnak. Ha megint rám támadsz, mint a Fővárosban tetted, megöllek: ha nem, a nap végére elvágja a nyakad valaki más. A démonok ma mind itt pusztulnak és én nem fogok velük tartani. Engem az Úr védelmez. Téged senki. Elyra Slyph Helt pedig egyedül te.
- Nem, nekem tényleg nem! De Elyra Slyph-Helt biztosan érdekli majd, ha elmondom neki, hogy mit titkoltál előle és nem hiszem, hogy a protestánsok túlságosan válogatnának, ha itt mindent lerohannak, úgyhogy nem lennék olyan biztos a helyedben!
* A kialakult hatalmi játékok valóban egészen hevesek, majdnem hogy rosszul is érzi magát így, bármiféle intrika nélkül, de talán képes szerezni egy szeletet a szerepből, s az első kis hallgatásnál végre ő is kiránthatja kopottas rozsdás kardját, melyet Amy irányába fordít, majd egy vigyorral rásúlyoz.
- Mindenki a maga malmát hajtja, a királyok születnek és buknak. Ha segítesz és hátba döföd a királynőt, akkor sokkal több pénz üti majd markod, mint amennyit Elyra ígért neked.
- Azt hiszitek, a zsoldosnak nincs becsülete? Hogy ha ráígérünk egy kicsit, akkor minden megvehető? Talán igaz, de nálam ez nem jön be. Elvállaltam egy feladatot és tartom a szavam és, ha csak meglátlak a királynő közelében, hegyesfülű, akkor neked véged.
* Megvonná a vállát, igen, az hiszi. Mégis igazából miért lenne becsületük? Nem is feltétlenül érti a nőt, piros az ég mint a jól sült malac, folyik a vér mindenfele, s tényleg csak annyi dolga lenne, hogy egy olyan ember... mit ember, démon, veséjébe mártja a pengéjét, aki megbízik benne. Potom pénz, potom munka, mi kell még? Ne már, hogy a zsoldosok csakis azon a napon találják meg a becsületüket és az Istent, amikor ő maga éppen bérgyilkost játszik!
- Te magad erősítetted meg a döntésében, hogy felfogadjon a sajátjai közé. Mit fog szólni, ha kiderül, hogy két vasat tartasz a tűzben? Veszítettél, Eva Freiheit. Az elf csak egy abból a sokaságból, akik a királynődet holtan akarják látni! Ha van egy kis eszed, elfogadod az ajánlatát. Ha sok eszed volna, már csak a hátadat látnánk.
* Szeme egy pillanatra némi kétségekbe festett hálával tekint Norven felé, de erre véletlenül sincs ideje jelenleg, s tovább tartván a pimasz vigyort, az éltelen kardot s a pofátlan modort, folytatja a mondandóját. 
- Mennyit ígért? Ezer váltó? Három? Én az életed ajánlom fel, s vagy a dupláját a pénznek. Mindketten tudjuk, hogy ennél jobbat nem nagyon kapsz, arról nem beszélve, hogy nekem ráadásul édes mindegy, hogy téged is élre hánylak, vagy sem.
- És még ránk mondják, hogy köpönyegforgatók vagyunk! Már mondtam, nem fordulok megbízóm ellen és nem azért lettem a testőre, mert megijedek egy kis kihívástól.
* Szó sem lehet róla, ennyivel nem menekül... Itt ért véget a móka mára, ha fene fenét is eszik, ez a nő akkor sem fog odajutni Elyrához, s bár nem biztos, hogy feltétlenül biztosítani tudja a szabad vadászatot társainak, ha mást nem, talán még egy kicsit elfoglalja Amyt. Vigyora nem lankad, lába mégis megfeszül, s mozdulatra kész.
- Mit akarsz mondani a helytartónak? Miért engedtél a közelébe?
- Nem vagyok gondolatolvasó és a lelkekbe sem látok, áruló meg mindenhol van.
* Beszéd, tökéletes. Kardja úgy röppen el kezéből, mintha csak egy fadarab lenne. Nem is meglepő, hogy véletlenül se képes ezzel semmit se elérni, úgy pattan félre a lány védekezésében, mintha csak egy gumiszalag lenne... Ám aggódni nem is kell, nem ez volt az alapvető célja, s mire bárki észbe kaphatna, egy nyíl máris az íjra van helyezve, hogy kész legyen tüzelni bármely pillanatban.
- Megállj!
- Mire vársz! * Mindössze egy kar röppen felé, testének nagyot csapódván veszi el figyelmét egy pillanatra, ám ez már sajnos nem lesz elég ahhoz, hogy megakadályozzák akármiben is* Felség! Meneküljön!
* Szökken a nő, pattan az ideg, felé tőr reppen, amarra nyílvessző, már most tudja, hogy mindkettő találni fog, ilyen távolból szégyenletes lenne téveszteni, de mégoly problémás rosszra lőni. Fél pillanat se kell, a tőr hánytatóan csúszik bele combjának oldalába, menten csillagok táncolnak végig szeme előtt, de ezen a ponton már nem is érdekli az egész, ugyanis kétségtelenül tudja, hogy ő maga is talált. Neki nem kell sietnie még, Amynek kell... Ez így megfelel.
~ Pokolba, pont a lábamba...
* A mozgás kifejezetten kényelmetlenné vált egy pillanat alatt, míg a többiek teszik a dolgukat, csak arra van ereje, hogy felszedje a korábban elhajított kardját, s hogy konstatálja, hogy biza Sakk Matt... Vagy valami hasonló, a királynő halott. Arcán vigyor szalad végig, ez jól fog hangozni a resumén... Itt kéne elővenni a kulacsot, s borozni, de sajnos örömre nincs idő, íja még kézben, társai felé iramodó démont ő maga is kicélozza, s bár kutya se tudja, hogy eltalálta-e, lényegében leterítik. Ugrik hát a majom a vízbe, s úgy látszik nem a partnak csapódik, ugyanis szerencsére nem fogják itt hagyni, így a tőrt egyenlőre lábában hagyva tűkön állva várja, hogy odaérjenek, s még csak felsegíteni se kell, elvégre lábán van, csak éppen némi megtámasztás az, ami nem fog ártani. Menekülőre hát, s olyan sebesen szedi bicebóca lábát, ahogy tudja... Osztja a filozófiát, bármerre csak el innen, oda ahol bor, dicsőség és nők várják, na meg persze egy felcser aki végre bekötheti a lábát. Senkit nem érdekel ha Undine halott, csak kapják meg a jussot, és boldog a vég.

Rhony Loendir

Rhony Loendir
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista

// Ez még az előző reag amit egy „kissé” kicsapongó időszak miatt nem voltam képes posztolni időben ezért most posztolom  Utólag is bocsi .  //



*Visszatérve a faluba tett kirándulásából nem kapta meg a várva várt bőkezű jutalmat, de a királynő legalább megdicsérte. Az is valami bár őt ez teljesen hidegen hagyta és lerendezte annyival,hogy ~Tényleg meg kellett volna, öljem azt a majomszabásút.
Egy órával később már a tábor másik végében vedelt valami gyenge minőségű vörösbort és elmélkedett.  
~Mit keresek én itt? Elég messze kerültem a célomtól, hogy megtaláljam azt a nyavalyás kardot, most meg egy másfajú ügyéért csak a pénz miatt kockáztatom a bőrömet.  Ennek semmi értelme.
*Ahogy ezen gondolkodott egy fajtársa lépett oda hozzá. Tündéhez képest elég rusnya küllemű és büdös volt.
- HEJ, komám mi ez komorság? Én tudok valamit, ami feldobná a napodat!
- Nem vagyok vevő az ilyen szórakozásra.
- Eh, komám nem vagyok én olyan ferdehajlamú, ám mint aminek te gondolsz. Egész másról lenne itt szó!
- Na, jól van, folytasd, de siess, nem érek rá egész nap, sok bor vár még rám ma.
- Van itt ez a különleges növényi olaj, amitől úgy érzed magad mintha a fellegekben lennél.  Na érdekel? Az első adag ingyen van ám!
- Akkor csak fogd, be és add, a cuccot aztán tűnj el.
*A rasnya elf átadta a kis üvegcsét, amiben körülbelül 5 centnyi átlátszó folyadék volt, aztán már sarkon is fordult.  Rhony feltörte a viaszréteget, amivel lezárták majd beletöltötte az italába és lehúzta, egy enyhe grimasszal befejezve, amit a rossz „szőlőlé” savanyúsága miatt nem tudott visszatartani.
Körülbelül fél óra elteltével úgy érezte, hogy minden rettenetesen humoros lett, aztán minden a szivárvány színeiben pompázott. Körülötte furcsa rémalakok lebegtek és mindenkinek démoni arca lett. Végül magához tért egy összedőlt sátor alatt. Kimászott majd elcsodálkozott mikor meghallotta néhány közelben beszélgetőtől, hogy „egy napja már csak a táborban ülnek és semmi sem történik”.
~Szóval egy napig kiütöttem magam.
*Egy 10 perces stagnáló fázis után úgy döntött felkeresi a királynőt, hogy megtudja mi a következő feladat.
….. megölni a trónbitorlót. *Csak ennyit fogott fel az elmondottakból, végig csak a pompás szín kavalkádra tudott gondolni, amit előző éjjel élt át, úgy gondolta nem lenne gond, ha néha ezzel feldobná a napjait.
- Ha nincs más, akkor megyek is készülődni!
- Elmehetsz!
*Nem is kellett kétszer mondani, a következő pillanatban már a harcostársai között kereste a csúnya küllemű hegyes fülűt, hogy szerezzen még abból a „növényi olaj”-nak nevezett löttyből.  Szerencséjére gyorsan megtalálta annak ellenére, hogy sok lélek volt a környéken, lévén háború van és ez itt egyfajta zsoldos hadsereg, és az köztudott, hogy hadseregben mindig vannak jó néhányan.
- Napot komám! Jöttél még egy kis „szórakozásért”?! *kérdezte egy apró mosollyal az arcán, mivel már előre tudta a választ.
- Igen! *Épp ahogy a csúf arcú tünde gondolta.
- Na és mennyi pénzed van komám?
*Belenyúlt a zsebébe majd átadta az összes érmét, amit ott talált.
- Nézzük, csak ez pont kifut öt darab kétcentes fiolát. *Szipogott egyet, majd átadta az üvegeket. Gyorsan bele is rakta őket a tarisznyájába majd elindult összeszedni a halmijait a bérgyilkosság elvégzéséhez.  Amint elkészült lehúzta az egyik adag olajt, és elindult.
Most gyorsabban hatott rá a szer, de enyhébbek voltak a hatások.  Csak a tárgyak színei változtak sokkal színesebbé. Ám akkor hirtelen az úton meglátott két elfet. Úgy gondolta közelebb lép, mert ismerősnek tűntek neki. Ahogy 10 méterre ért tőlük látta, hogy Iorweth a régi barátja és a felesége Linnor az, akik már halottak. Meghallotta, hogy ők is a bérgyilkosság végrehajtása ügyében készülődnek. Amit tudhatott volna, ha odafigyel a küldetés kiadásakor, de akkor épp máshol járt. Tudván, hogy nem azok, akiknek látja, őket mégis úgy érzi most jobb, ha velük tart és az ismerős arcok talán jó hatással lesznek rá.
- Üdv Rhony Loendir vagyok, ha minden igaz ugyan az lesz a küldetésünk szóval gondoltam csatlakozok.








// Innen jön a skypon megbeszélt rész //


*Csatlakozott is a két másik tündéhez. Útközben le se tudta szinte venni a szemét Linnor-ról, aki igazából Loreena volt. A nő valószínűleg észre is vette és nem is tudom mit gondolhatott róla mikor a lelombozott hangulatban ő mégis úgy mosolygott rá, mint akinek ez életének a legboldogabb napja.  Rhony-t persze nem igazán érdekelte a véleménye.
Mikor elérték a tábor szélét épp felkelőben volt a nap. A csata is kezdetét vette, ami jól is jött, hiszen a zűrzavarban könnyebb volt a lopakodás, bár a hely hordókkal és egyéb össze vissza elhelyezett, vagy a terület adottságaiból eredő, rejtekhelyül szolgáló objektumokkal volt tele. Így a sunnyogás az elfeknek itt gyerekjáték volt. Már egész közel jártak a trónbitorlóhoz, amikor egy démon állta az útjukat. A férfi csapattag vállalta, hogy magára vonja a figyelmét.  
Ekkor ment ki a drog hatása is.
Így ketten folytatták az utat tovább Elyrához, mikor a közelbe értek felmérték a terepet és mielőtt Loendir megszólalhatott volna a hölgy már elő is állt egy tervvel, ami elég jónak bizonyult. Rá is bólintott.
Bár a lány már nem egykori felesége alakját vette fel, mégis úgy érezte nem hagyhatja, hogy ő menjen, előröl, mert az a veszélyesebb, és még szimpatikusnak is tűnt neki, annak ellenére, hogy a fajtájában egy teljesen átlagos bár igéző szemekkel rendelkező tünde nőről van szó, ezért gyorsan egy kézmozdulattal jelezte, hogy „Én megyek, előröl”.  
A kábítószer hatása már kiment, de az adrenalin hatására az időt kissé lelassultnak érezte abban a pillanatban. Felhelyezte a nyílvesszőt az idegre, vett egy nagy levegőt és kivetődött a fedezék megül a démon nő elé. Látta, ahogy az arca a meglepődéstől szépen lassan eltorzul és valami furcsa kézmozdulattal legyint felé. Ekkor ereszti el félig a húrt, ami kilövi a vesszőt. A tudásdémon kezénél ekkor láng jelenik, meg ami felé érkezik. Végignézi, ahogy a lövedék és a lángcsóva elmennek egymás mellett és innen az események újra felgyorsulnak, csak annyit vesz észre, hogy a vessző talán súrolja az ellenség vállát és hirtelen fájdalmat érez a saját vállában is, amit az enyhén a bőrbe beleégő viselete okozott mivel a varázslat eltalálta.
Ekkor a földhöz csapódik, és nem tudja hirtelen, hogy mi történik körülötte. Az eséstől össze zavarodba két másodperc kell, hogy összeszedje magát, akkor átfordul és felpattan, miközben íját készenlétbe helyezi újra.
A földön egy test hevert, amin csontos gallérral felszerelt ruházat van. Ekkor tudta, hogy győztek, de persze még közel sincs vége, mivel még úgy tünik van itt némi veszélyforrás.
Az első rájuk támadó értett a szép szóból, hogy „vége van” felesleges már harcolni, de egy elvetemült démont muszáj volt egy „tripla tünde tüzelés” kombóval megtűzdelni, aki ettől padlót is fogott egyből.
Megpillantotta a harmadik társukat is akinek Loreena indul a támogatására mivel látszólag nincs túl jól. Rhony ránéz a vállára, ami elég rosszul néz ki a belekozmált szövettől és koromtól, de semmi olyan, ami túl komoly lenne, aztán ő is Llyod segítségére siet.
Ekkor már sejteni lehetett ,hogy valószínűleg az ő oldaluk vezetője is halott mert elég nagy fejetlenség vette kezdetét. Néhányan menekültek a csata elől fegyvereik eldobálása közepette, vagy saját társukat kezdték el leölni, valaki pedig, mint a tudásdémont örző zsoldos csak térdre rogyva hevert céltalanul.

https://www.facebook.com/tabansorkostolda

Isidor Bose

Isidor Bose
Zsinati Elnök
Zsinati Elnök

- Elyra meghalt! - kiabálják az első tábor démonai.
- A királynő halott! - kiabálják a másik tábor démonai.
Amilyen hevesen indult a harc, olyan hamar csendesül le. Mindenki megáll, sokan most veszik először észre a vörös eget, és hallják meg az egyébként kifejezetten fülsüketítő morajlást, ami a hegy felől jön. A tudásdémonok talpon vannak, és mágiákat lebegtetnek a kezük fölött. Ők már tudják, ami a többieknek egyelőre csak lassan szivárog a tudatáig:
Ha megüresedett a trón, hát aki kapja, marja.
Ismét elszabadul majdnem a pokol, amikor is egy nyurga, fekete hajú tudásdémon férfi sétál a csatatérre, elégedetten néz szét a forrongó tömegeken, majd valamit démonnyelven kiált valamit, majd németül.
- Csak ennyit akartam mondani.
A démonok, akiknek egy kis eszük is van, valóban letérdelnek, hiszen a férfi tényleg démonul szólt. Aki pedig azt a nyelvet tudja, az valóban a királyi cím örököse.
- Az igazi ellenségünk ott van! - mondja, majd elmutat a hegy csúcsa felé, Ahol a protestánsok zászlaja alatt felsorakoztak a déli emberek. Mielőtt bárki is fegyvert foghatna azonban, olyan egetrázó dörrenést hallotok, amilyet még nem is hallottatok. Az Eisspitz teteje széthasadt, és lángoló lények áradata özönlik lefelé. Legnagyobb meglepetésetekre a protestánsok pajzsokat húznak, és beállnak eléjük. A protestáns vezető hangját, egy nőét, a hegy és mágia is erősíti. A démonok felé kiabál:
- Meneküljetek, sátánfattyak, ha kedves az életetek!
Az új királynak nem kell kétszer mondani, a démonok elvonulnak. A Nefilimek pedig, hiszen azok, már mindenki rájöhetett, ahogy megütöznek a protestánsokkal, lenyugszanak, és tárgyalni kezdenek a nővel.

Nos, annyi a közös, ezt mindenki reagálja le. Lehet zörgetni-zargatni nyugodtan, ez az utolsó körötök! Hajrá! Határidő jövő hét vasárnap!

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus

Elyra meghalt! A királynő halott!
A tündék olyan fürgén inalnak el a helyszínről, hogy szántszándékkal kerülnöm kellene a pislogást, ha látni akarom, merre mennek. Nem tartok velük túl hosszan, az összevegyülő kiáltozás arra ösztönöz, hogy körülnézzek így, mindennek a széléről - a hegy dübörögve morajlik a talpunk alatt és egy pillanatra azt kívánom, bárcsak fogalmam se lenne, mi történik; akkor ugyanis vissza se nézve távolodnék az Eisspitz emelkedő oldalából, egyre gyorsuló ütemben.
Így azonban várnom kell.
Zakatoló szívvel vetem a vállamat egy torzul feltekeredett, félholt fa törzsének; a levegőben felvert por hunyorgásra késztet, így is jól látom azonban a nyúlánk démont, aki magához veszi a szót. Természetesen egy szavát sem értem, de még csak fel sem ismerem a nyelvet, amelyen szól - nem nehéz kitalálni, hogy a démonok sajátja lehet és ez alighanem így is van, mert a két sereg legnagyobb része teljes egyetértésben ereszkedik féltérdre az összedúlt földön.
- Az igazi ellenségünk ott van! - ível föl a férfi hangja egészen a vörös égig, ezúttal németül és a csatatéren rekedtek - engem is beleértve - egy emberként pillantanak fel a bíbor fényben fürdő oromzatra.
Farkasszemet nézünk von Himmelreich egész protestáns arcvonalával.

Nekem itt semmi keresnivalóm!, villan át a fejemen és mozdulnék - hogy merre, magam se tudom -, ahogy mozdulna mindenki azonnal, de a szándékon egyikőnk sem jut túl. Dörrenés hallatszik, olyan erősen, mintha maga a mennybolt hasadt volna ketté, a fejemmel együtt; megkésve kapok a fülemhez és az egyensúlyom veszítve félretántorodom, az Eisspitz pedig hevesen megrázkódik a talpunk alatt. Hátha megnyílt alattunk a föld, és az egész hegyláncot, mindannyiunkkal együtt most azonnal elnyeli a Pokol?
Van mire felelnem az Úr előtt.
Rémülten ugrom fel, megtörölve az orrom, de nem látok friss vért a tenyeremen. A lábam alatt morajlik, dübörög, rezeg minden, s száraz gallyak záporoznak a nyakamba a félholt fa koronájából, de jóformán észre sem veszem: felfelé tekintek, a tűzhányó szétnyílt tetejére, ahonnan vastag folyamban ömlenek a nefilimek lángoló seregei: csak jönnek és jönnek, homlokegyenest szemben a démonokkal meg velem. Úgy özönlenek lefelé a meredek hegyoldalon, mintha sohasem akarnának elfogyni.
'..a Teremtő maga gyújt világosságot az égbolton. Vérvöröset, mely utat mutat a népének, s az angyalok, kiket elsőnek teremtett, visszajönnek...'
Mozdulatlanul, földbe gyökerezett lábbal figyelem a közelgő végítéletet.

- Meneküljetek, sátánfattyak, ha kedves az életetek! - harsan fel egy ismerős hang, kirántva dermesztő gondolataimból: az ifjú Skadi von Himmelreich parancsoló, erős orgánuma sokszorosan visszaverődik a szomszédos csúcsokról, szélfúvásként nyargalva át meg át a csatatéren. A démonok új királya felkapja a szavát; soha ilyen fegyelmezettnek egyetlen sereget sem láttam, nemhogy kettőt. Úgy vonulnak el, mint akik soha másra nem is készültek rettenetes, pokolbéli látomásba illő tájat hagyva maguk mögött: magamra maradok a világ végének legszélén és előrehajlok a fatörzs mellett, hogy lássam, hogyan sújt le a Déli Királyság eretnekeire az Úr haragja.
Az ítélet azonban késik.
Megtorpan a két sereg a vörösen sötétlő ég alatt, ahogy összetalálkoznak: mind a két vezér szóra nyitja a száját, s bár a körülöttünk magasodó sziklafalak felerősítik a szavukat, egy hangot sem értek az elhangzottakból. Hanem a nyelvet már jól ismerem: héberül szólnak mind a ketten, az angyalok nyelvén. Skadi leszáll a lováról, s a példáját a nefilimek közt is követik páran - gesztenyebarna paripán akad meg a szemem nem messze tőle s egy karcsú, sötét fahéjszín bőrű alakon, aki a kantárba immár oldalról fogódzik.
Anat!
'Én segíthetek neked, bármikor.'
Ha a nefilim igazat mondott, akkor értem jött; ha hazudott, akkor ütött az utolsó órám. Egy szál magamban semmit nem érek a Déli Királyság seregeivel meg a félangyalok lángoló sokaságával szemben: ha viszont hagyom, hogy befejezzék a társalgást és elvonuljanak, akár fel is adhatjuk a háborút. Esroniel von Himmelreich a legjobb diplomata, akit valaha láttam: ha a húga csak feleolyan tehetséges, mint ő, holnap már húzathatjuk a harangot a Katedrális felett.
Még mindig beszélnek, amikor futni kezdek.
Egyenesen neki a protestánsok balszárnyának.
- Félre! - kiáltok rájuk, a leghátsó sorok közé vetődve: ez a legostobább dolog, amit valaha tettem, és a katonák alighanem teljesen egyetértenek velem, mert meghökkent engedelmességgel húzódnak el az utamból. A sereg szélső traktusában szűk, döbbent ösvény nyílik előttem; gondolkodás nélkül rohanok végig rajta, mielőtt felfogják, mi történik, s pár pillanat múlva zihálva, bámuló tekintetek kereszttüzében torpanok meg Anat mellett.
A nefilim ugyanolyan szépséges, mint amikor először megpillantottam, és most kérdeznem sem kell, hogy felém forduljon.
- Arról szól nekik, hogy a déli királyhoz kell menniük - feleli kérdés nélkül.

Tehetetlenül nézek végig a sokaságon.
Mihez kezdjek ezzel?
Nem beszélem a nyelvüket. Nem tudom, mit mondott nekik von Himmelreich és fogalmam sincs, hogyan győzte meg őket Anat, hogy ne pusztítsanak el mindenkit, aki az útjukba kerül. El vagyok veszve. Arról nem is szólva, hogy néhány pillanaton belül mindenki észbe kap, nekem pedig végem.
Visszafordulok a nefilimhez, de ő már nem engem néz: fölszegi az állát a beszélgetők felé és előrelép, hogy odakiáltson. Megragadom a karját.
- Várj...! - előzöm meg sietve, hogy a tekintetem az övébe kapaszkodik. - Tudod, mit cselekszel?
- Bízz bennem, Kather!
Telt hangjától a nyakszirtemen felborzolódik a haj: elengedem gyorsan, s ő egyáltalán nem pazarolja az idejét. Bátran kiált oda a nefilimnek, aki a fiatal lovaggal társalog - a két vezér figyelme egyszerre fordul ránk és bár Skadi szinte azonnal futásnak ered, valahogy mégis egyszerre érnek oda hozzánk. Von Himmelreich úgy söpör félre az útból, mintha ott sem volnék; mire visszanyerem az egyensúlyom és megfordulok, látom, ahogy szorosan magához öleli Anatot. Héberül kérdezi, amaz viszont németül felel.
- Nem, nem bántott...
Ez a vártnál is jobban feldühít egy szemvillanás alatt. Egészen megfeledkezem a protestáns hadseregről a hátam mögött: ingerülten ugrom oda hozzájuk, mintha csak magunkban lennénk és teketória nélkül akkorát taszítok Skadi von Himmelreich páncélos vállán válaszképpen, amekkora csak kitelik tőlem, félrelökve őt a nefilim közeléből.
- Mit képzelsz!
Az ezredes elesne, ha az Eisspitz emelkedője nem fordulna szerencsésen a talpa alá. Dühösen pördül meg, őt sem kell soká hergelni: kihívón lép felénk újból, a buzogánya nyelét szorosan megmarkolva.
- Te mit képzelsz, kutya! - kiabálja vadul, ügyet sem vetve Anatra, aki alig két lépésre áll tőlünk, pontosan egyforma távolságra mindkettőnktől. - Elvitted tőlünk, és kisajátítottad! Biztos mocskos dolgokra gondolsz a közelében! Láttam most is, hogy néztél rá!
- Örül, hogy megszabadult tőletek! - vágom rá ugyanolyan hangosan, mielőtt a tény, hogy részben nagyon is igaza van, az arcomba kergethetné a vért. - Különösen tetőled! Attól, aki vérontásra buzdítja és az Úr ellen lázítja az embereket!
Egyetlen lélegzetvétel választ el attól, hogy egymásnak essünk, Skadi von Himmelreich meg én, Isten haragjának vörös ege alatt: a nefilimek vezérének mély hangja dördül fel, mielőtt megmoccanhatnánk, és mi egyként fordulunk az idős férfi felé.
- Látom, ti emberek pont olyan barbárok vagytok, mint a legendáinkban meg van hagyva - szól németül, s most látom csak, hogy jókora, csontos kezében azt a Bibliát tartja, amelyhez Anat annyira ragaszkodott. Az indulat és a hirtelen rám törő alázat, amely a belőle áradó isteni jelenlétnek szól, belém fojtja a szót; egymás szemébe nézünk hosszan, amire engedek az inaim feszültségéből.
- A nő azt mondta, harcoltok Istenen - folytatja kimért hangján, mindenféle sietség nélkül. - Azt is mondta, hogy tartsunk velük. Te mit mondasz?
- A Déli Királyságot a legfőbb eretnek, Esroniel von Himmelreich zsinatelnök hajtotta igába - felelem, sokkal nyugodtabban, mint amire képesnek tartottam magam. Szándékosan nem gondolok rá, mennyi minden függ attól, ami itt elhangzik. - Káromlásba taszította a fél kontinenst! A régi rend visszaáll, akárhogy küzdenek ellene. Én békét hozok. Anat hisz nekem.
- Régi rend? Eretnek? - ráncolja a szemöldökét, mintha a szavakat ízlelgetné. - A mi szemszögünkből maguk mind azok. De jó, nem bánom. Én és egy részünk itt marad. Egy másik törzs veletek megy, láncba kötött ember, és megnézi a hagyományaitok. A harmadik törzs pedig veled, vasba öltözött asszony, és utánajár az igazatoknak. Ennyi. Nem akarok ellenvetést hallani!

Lázadó, ellenséges pillantást vetek a zsinatelnök húgára; ő álnok, gorombaságnak is beillő tekintettel felel, aztán mind a ketten elfordulunk, mintha ütemre tennénk.
- Legyen - biccentek a nefilimek vezére felé, és hallom Skadi helytelenítő, ingerült horkantását; hátat fordítok neki, s az utolsó, amit érzékelek belőle, az az erős hangja, amelyen parancsokat osztogat az embereinek.
- Elmegyünk! Hozzuk a nefilimeket is.
- Jó lesz így - hallom Anat szelíd hangját, ahogy elmaradhatatlan, eretnek Bibliáját szorongatva mellém lép. Nem szólok érte ezegyszer: ha a könyv nem volna, lehet, hogy nem úszom meg élve. Nélküle a nefilimek nem beszélnének, csak héberül. És van itt még valami.
- Honnan ismered? - bökök a hátunk mögé, ahogy elindulunk a lejtőn; Anat bánatosan fordul vissza, de Skadi alighanem rég eltűnt az emberei közt.
- Nagyon kedves volt velem, amíg a déli embereknél voltam. Adott ruhákat, szállást és fürdőt. Hallottam, hogy az ezüsthajú ember a rokona.
- Testvérek - biccentek, és egy pillanatra megüt a szó; úgy viselkedett a fiatal lovag, mintha Anat is a húguk volna. Mennyire tekinti vajon annak magát? - Szeretik egymást. Együtt harcolnak ellenünk.
- Értem - feleli, szomorúan figyelve a kavargó embereket, amelyek elrejtik a nőt a szemünk elől. - Néha meglátogathatom?
Csodálkoznék a gondolaton, ha nem szoktam volna meg a különös látásmódját. Elvégre háború van. Egyébként is, a von Himmelreich család megbízhatatlan és gátlástalan.
- Túl veszélyes.
A nefilim gyönyörű vonásaira új szomorúság ül ki; hogy szabaduljak a rossz érzéstől, amit okoz, röpke pillantást vetek a csatatér maradványaira. Hogy lehetséges, hogy még mindig élek? Alighanem az Úr vigyáz rám.
Érzem, hogy Anat szólni akar: rátekintek, ám ő néma marad végül, és ez valamiért jobban zavar, mint bármi, amit mondhatott volna. Most, hogy megszabadultam a démoni jelenléttől és jóformán győztünk, sokkal jobban kellene éreznem magam; a valóság azonban az, hogy semmit sem értem el azon kívül, hogy a háború tovább dühönghet. Hány ilyen lesz még? A protestánsok kitartóbbak, mint gondoltam.
A nefilimek pedig ugyanúgy fordulnak feléjük, mint felénk.
Fáradt némaságban indulunk el Északnak.

https://goo.gl/PNcR7L

Gloria

Gloria
Klerikus
Klerikus

A három tünde együtt menekül a kavarodásból. A prioritások világosak, először kell keresniük egy felcsert, aki ellátja Lloyd lábát és Rhony égéseit. Valahol vicces, hogy arra számított, hogy meg fog halni, és mégis ő az egyetlen a csapatból, aki megúszta az egész királynő-gyilkosságot egyetlen karcolás nélkül. A saját táborukhoz próbálnak visszakecmeregni, amikor megremeg a föld, és egy hangos dörrenés rázza meg a világot. Hátrafordul az Eisspitz felé, és pont látja a belőle kiömlő lángoló lényeket, legalábbis a fényüket, ami a megfesti az eddig is vöröslő eget. Nem tudja, mik lehetne azok, de nem is akar rajta gondolkozni. A két királynő halott, a háborúnak ez a része biztos, hogy véget ért, és nem szándékozik itt lenni egy esetleges folytatásnál. Ennyi volt a küldetése és nem több. Azt is látják, hogy arrébb még mindig valami balhé van, de igyekeznek elkerülni jó messzire. Így nem hallja sem az új démonkirály felemelkedését, sem azt, ahogy a déliek a tüzes lényekkel kezdenek tárgyalásba.
Ha találtak felcsert a táborukban türelmesen megvárja, ameddig az ellátja a két férfit. Nem rohan, és nem is fogja őket dolga végeztével magukra hagyni. Ők hárman most egy csapat a szemében, bajtársak, és Lorynak különösen fontos az az elv, hogy nem hagyhat hátra senkit. Nem is fog.
A felcser megkérdezi, hogy érte tehet-e valamit, de nemet int. Csak fáradt, pihenni akar, lehetőleg a saját ágyában aludni, ehhez pedig az kell, hogy minél előbb a Tünde Erdő hűs árnyékot nyújtó fái alatt lehessen. Már ameddig még megteheti. A táborban viszont még van egy nagyon fontos feladatuk: felvenni az ígért jutalmat. Nem mehetnek el a pénzük nélkül, és bár eleinte őt a jutalom egyáltalán nem érdekelte, úgy érzi keményen megdolgozott érte. És sosem árt egy kis extra váltó, amit kellemes dolgokra költhet, amire nőként szüksége van, nem csak mindig felszerelés, meg ellátmány… Remélhetőleg hárman, egyetértésben mennek verni az asztalt, valószínűleg a többi nem-démonnal egyetemben. Azért arra nagyon figyel, hogy Dágónba véletlenül se fussanak bele, nehogy a végén rajtuk kérje számon az ígért rabszolgákat, amiket így, hogy Riel Undine halott egyáltalán nem biztos, hogy meg fog kapni.
Amikor rendesen kifizették őket, akkor kell eldönteniük, hogy mégis hogyan akarnak távozni. Jobban örülne, hogyha mind együtt mennének, hogy szemmel tarthassa a két csirkefogót, de Rhony elég egyértelműen utasítja vissza az ajánlatot. Nem erőlteti, nem szeretne korlátozni senkit, nameg ő egyenesen a Tünde Erdő felé tart, hogy jelenthessen a feletteseinek. Lloyd viszont szintén arra megy, így meg is egyeznek, hogy együtt menjenek haza. Őt nem hagyta volna magára, főleg hogy még biceg a sérülésétől. Felajánlotta, hogy Jóska el tudja vinni haza kettejüket is, de a bárd nagyon hamar világossá tette a lány számára, hogy nincs olyan isten, hogy lóra üljön, akkor sem, ha így napokkal tovább tart a hazaút. Megpróbálta meggyőzni a férfit, hogy jobb lenne túl lenni rajta és gyorsan otthon lenni, de az hajthatatlan volt. Végül feladta, és a lovát kantárszáron vezetve gyalogoltak a Tünde Királyság felé, a déli emberkirályság vadonjában. Szerencsére nem volt gond az úton és még a jelentését is volt ideje megírni, amit Ann Shadowthornnak szánt. Néhány helyen még kikéri a bárd véleményét, hogy szerinte jó lesz-e úgy ahogyan írta, egyébként pedig békében telnek a napjaik, Lili pedig szokás szerint tud egy kis vidámságot csempészni bele.
Visszatérve az őrposztra egyenesen az irodába megy és átnyújtja a felettesének a jelentést. Az gyorsan átfutja, majd először Loryra néz, majd a bárdra, majd vissza a lányra…
- Remélem rosszul értem, hogy maga azért ért ide majdnem másfél héttel később, mert nem hagyta ott ezt az istencsapását?! – Loreena nem tudta eldönteni, hogy dühös, értetlen, kirúgja, vagy elneveti magát. Leginkább talán olyannak tűnt, mint aki képtelen volt elhinni a tényt, hogy a lány nem hagyta ott a sérült bajtársát, hogy egyenesen hazalovagoljon. Shadowthornhoz valószínűleg nem jutottak el történetek a lány kiképzéséről.
- Nem tehettem, asszonyom.
- Tűnjenek a szemem elől.
Loreena tisztelgett, és teljesítette a parancsot…

Rhony Loendir

Rhony Loendir
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista

*A három tünde egymást támogatva mennek, hogy találjanak, maguknak egy felcsert bár ez csak a két férfira vonatkozik mivel a csapat női tagja egyetlen karcolás nélkül megúszta. Elég szerencsés leányzó.
Meglepetésükre, a nagy felfordulás közepette is sikerül balhé nélkül eljutniuk a táborba és meg is találják az ottani gyógyítót, aki ellátja a két háborús hős sérülését.
Bár Rhony nem igazán akart volna kezelést kapni arra az égési sérülésre, de úgy gondolta jobb ötlet volt legalább odáig velük tartania.
Ezután továbbra is a hármas kompániába verődve felveszik a pénzt. Itt azonban az utak ketté kellett váljanak. Loendir innen úgy érezte most újra egyedül akar lenni.
- Sajnálom, de azt hiszem, én innen külön válok. Remélem, találkozok még veletek. Sok sikert a továbbiakban.
* Aztán egyből el is indul miközben a tarisznyájába nyúl és ki akarja venni az egyiket a négy megmaradt fiolából, hogy talán amíg még látótávolságba vannak, egyszer utoljára láthassa őket a felesége és barátja képében.  De a stanyiszli aljában csak üvegszilánkokat és a kifolyt növényi olaj nedvességét érzi.
Mikor kivetődött a királynő elé, hogy szemből rálőjön akkor törhettek el az esés következtében.
- A FENÉBE! *Mondja kisség ingerülten, de annyira nem esik még kétségbe. Elindul a táborba, hogy összeszedje a maradék holmiját. Amit egy sátornál hagyott még az akció előtt.
A nagy kavarodásban kissé nehezen, de megtalálta a cókmókját, amit a felfordulás közepett kissé megdézsmáltak, valaki ellopta az otthagyott nyílvesszőinek a felét, a cipójába valaki csak beleharapott és a többit meghagyta, elvitték a nyulat, amit a táskájában élve hagyott ott, hogyha kevés lenne, az élelem majd leöli, de az is lehet, hogy csak kiszabadult és elfutott, valamint a néhány otthagyott pénzérmét is elvittek.
- És valamelyik rohadék még a maradék boromat is megitta. * Kiáltotta el magát most már tényleg eléggé ingerülten. Kis idő után megnyugodva felpakolta a halmijait és elindult, hogy megkeresse a büdös és rusnya arccal rendelkező elfet.
Körülbelül három órán át kereste a nagy felfordulás közepette, de sehol sem találta az összekötőt, szerencséjére legalább élelmet és italt tudott a keresés közben szerezni, ami talán ki tart addig, hogy visszamenjen a tünde erdőbe ahol talán több esélye lesz rá, hogy megtalálhassa az említett hegyes fülűt.

https://www.facebook.com/tabansorkostolda

Amelia Tewelon

Amelia Tewelon
Déli Katona
Déli Katona

Mondhatnám, hogy megsemmisülten rogyok a térdemre, miután meglátom, hogy minden erőfeszítésem ellenére a Helytartót a szemem láttára megölik, de végül is inkább csak csalódott vagyok. Meg valahol megkönnyebbült!
Ha életben lenne, most minden valószínűség szerint esélytelen harcot kéne vívnom két bérgyilkos tündével, vagyis, ha a hátam mögött hagyott íjászt is beleszámolom, hárommal. És akkor még az inkvizítort nem is említettem! Na meg azt sem, hogy mindezt sebesülten, egyik kezem használatát nélkülözve kéne elvégeznem. És ez nem hangzik jól és józan ésszel felfogva csekély esélyem lett volna a túlélésre. Mindezt most eldöntötte egy erőteljes döfés Elyre hátába. Így aztán igaz, hogy egy vasat sem látok a beígért jutalomból, de a becsületem eldobása nélkül hátrálhatok ki ebből az egészből.
Mert, hogy itt az ideje a távozásnak az nyilvánvaló!
A démonseregek között kitör a káosz, mikor egyre több felől hangzik fel a seregek vezetőinek halála, Mikor aztán a bizonytalanság a tetőfokára hág, hirtelen lelassulnak a harcolók, majd meg is állnak és várják, hogy történjen valami.
A hegy fölött a vörösség most már egyre baljósabb és a dübörgés olyan fokra hág, hogy meg mernék esküdni, hogy a következő pillanatban az egész hegy a levegőbe fog repülni.
Itt az ideje, hogy nem foglalkozva már senkivel és semmivel, magamat mentsem.
A kardomra támaszkodva feltornázom magam. Vetek még egy pillantást a hegy felé feszülten figyelő Norven atyára, a felszívódó tündékre, aztán egy fájdalmas grimasszal próbálva valami kevésbé fájdalmas pozíciót találva a vállamnak megindulok.
Azért útba ejtem Elyra sátrát és keresek egy kendőt, amivel felkötöm a karom, valamennyire rögzítve, mert a lovaglás még így is megterhelő lesz. Ha hirtelenjében találok valami értéket, akkor azt sem vonom meg magamtól, de hosszasan nem állok le kutatni.
Mikor kilépek túl nagy a csend és mindenki egy magas, fekete hajú démonra szegezi a pillantását, aki elég nagy hatással van mindkét seregre szavaival, bár abból egy kukkot sem értek, de biztos valami lehengerlőt, mert szinte egyöntetűen térdelnek le, függetlenül attól, hogy az előbb még egymást öldökölték.
~ Ez baromi jó! Ezért volt ez az egész? Hogy most egymás vállára boruljanak? ~ önt el a méreg, de innentől aztán végképp nem érdekel az egész.
Az sem, hogy a démon a protestánsok felé mutogatva ordibál. Viszont az már igen, amikor a föld ugrik egyet a lábam alatt és olyan dörej zúg végig a tájon, hogy szívesen kapnék a fülemhez, ha nem épp azon lennék, hogy megkapaszkodjam egy sátorkitámasztóban, nehogy pofára essek. Vállamba újabb fájdalom hullám mar, hogy könnybe lábad a szemem.
Mikor visszanézek, kikerekedik a szemem és most már egy percig sem habozok, már a vállam kínjai sem érdekelnek, csak rohanok oda, ahol Hűségest hagytam, hogy a hátára tornászva magam, robogjak el. Nem kell nekem az ösztönzés, ami a lángoló lények áradatát feltartóztató sereg felől harsan, magamtól is tudom, hogy ez most nem az a hely, ahol szívesen várakoznék arra, mi lesz a következő csapás, ami ránk zúdul.
Most már tudom, hogy valószínűleg miről beszélt az inkvizítor, mire várt és örültem, hogy volt időm és lehetőségem még időben eljönni onnan.
Ez már nem az én csatám, ezeket a lényeket meghagyom a papoknak.
Míg van bennem erő, addig lovagolok, aztán keresek egy települést, ahol ellátják a sebesülésemet, majd, ha már jobban vagyok, állok is tovább.


Zramon

Zramon
Nekromanta
Nekromanta

A csata hevében, ahogy a háború démon végleg elterült a földön és nem is kelt fel többé, az alkalmi segédem, a falánkság démon rögtön lakomához is látott, és alig kezdett bele, a csatazaj alább hagyott, és lassan mindenki megállt, majd én is meghallottam a kiáltást:
- Elyra halott!
- A királynő halott! – kiáltották a másik oldal képviselői is. Tágra nyílt a szemem, és rögtön Apüllon-t kerestem, hátha ő meg tudja cáfolni a híreket, de végül nem találtam meg. Az egész harci hév alább hagyott, és egy nyurga, fekete hajú démon sasszézott be a tömeg közepére, hogy szóljon valamit a saját nyelvén, aztán pedig elmondta ugyanezt, hogy az is értse, aki nem beszéli a démonok nyelvét.
- Az igazi ellenségünk ott van. – mutatott a hegy irányába, ahol emberek gyülekezete látszott. Legalábbis messziről annyit láttam, mintha emberek gyűlnének odafent, és idetartanának, hogy egyszerre söpörjék el a két legyengült sereget. Később, mikor jobban szemügyre vettem, valami más is látszódott, mintha…de nem, az képtelenség…nefilimek. Protestánsokkal karöltve. Ebből baj lesz, és ahogy ez átfutott az agyamon, a fekete hajú démon, aki az előbb szólni mert, kereket oldott, és jó néhány démon követte a példáját. Féltem, hogy ebből talán baj lesz, de sokkal jobban érdekelt, hogy mi következik ezután a belépő után.
- Meneküljetek, sátánfattyak, ha kedves az életetek! – hallatszott a hegy felől a protestáns nő hangja, és egy kis nyugalmat erőltettem magamra. Technikailag nem vagyok démon, így rám nem igazán vonatkozik a kérése, felszólítása. Azon tűnődtem, vajon mi lesz? Megindulnak lefelé és elsöpörnek mindent és mindenkit, majd levadásszák a menekülőket? Vagy csak szimplán megjelentek, és félelmet akartak kelteni bennünk, hogy megadjuk magunkat. Remélem jól bánnak a foglyokkal.

Lloyd Hawthorn

Lloyd Hawthorn
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista

* Az események a menekülés folyamán roppant sebesen történnek, egyik pillanatban még saját lábába támaszkodik, másikban már inalnak is el, egyenest kifele a táborból, be az erdőbe. Egy darabon nagyon kellemetlen a mozgás, de úgy 200 méter után mintha végleg elszakadna valami az izomrostok között, s immáron nem akadályozza az egész annyira, képes egyedül is haladni végre akár kicsit gyorsabban is az átlagos sétasebességnél, ám persze ettől függetlenül még mindig rettenetesen éget combja oldala, ahova fityegve csapódott a tőr, s így ki is használja a segítő vállak jótékony ajándékát. Lili is előkerül itt kint, igencsak bosszúsnak tűnik, hogy nem tudott a bárd jobban vizsgázni magára, így leginkább csak puffog, s nem is nagyon csacsog semmit. 
~ Gyorsabban haladnék ha kihúznám... 
* Keze kicsit még táncol a fegyver felett, ám végül egy sóhaj után megembereli magát, s egyenlőre ott hagyja húsában, hogy talán ne szenvedjen ki útfélen. Az egész utazás egyébként furcsán békében telik, s bár egy ponton meg kell állnia, hogy tátott szájjal figyelje a vöröslő egeket, s a nefilimek csodás megjelenését, de a kis várakozás mégoly jelentős ok a sietségre, s jó pár fertályóra elteltével végül megérkeznek a felcserhez. Innen már tényleg csak egy álom az egész. Mint utólagosan kiderült, semmi komoly nem volt a sérülés amiben részesült, csakis egy mély szúrás, s végül egy gyors kimosás s ordítással tűzdelt sebkiégetés után jobb is, mint valamikor legújabb korában. Igaz, első pár lépés kicsit fájdalmasan telik, s emellett meg is szenved azzal, hogy megszokja a kellemetlen hiányt amit a combja oldalában érez, de akárhogyan is nézzük, kapott egy ingyen tőrt (Azt biza elrakta!). Lory felvetése, miszerint a jutalmat érdemes lenne átvenni igen jó ötlet, menten részévé is válik az elf-fogatnak, s társaságukban át is veszi az igen bő kézzel osztott bónuszokat. Merre tovább hát? Elég régen járt utoljára hazájában, hirtelenjében jó ötletnek tűnik csatlakozni Loryhoz, aki bár felajánlja neki azt, hogy lovagoljanak, de ezt biza vissza kell utasítania, s inkább fafejű módon ragaszkodni a sétáláshoz. Szerencsére nem kell sokat kardoskodnia, a nő hamarabb megadja magát mint gondolta volna, így hát még mielőtt elindulna haza összeszedi a cókmókját, adózik pár fillérrel a komáknak, majd végül Lilit is kiengeszteli, aki egyébként felettébb mérges volt azután, hogy megsérült. Akármi is legyen, irány hát az elf hon, ahova aztán majd másfél hét poroszkálás és kutyagolás vezet, jut itt mindenből mindenkinek elég: Jelentésírás, Lili bolondságok, s persze dalolás. Ezalatt bár nem kicsit megterheli a lábát, de utóbbi dolog segíti is a gyógyulást, s bár odaértükkor még mindig kicsit biceg, de azért mérföldekkel jobban van mint előtte. Mi is az hát, ami most segíthetne rajta? Bor? Kenyér? Dehogy is, Shadowthorn hadnagy, ki más!
- Remélem rosszul értem, hogy maga azért ért ide majdnem másfél héttel később, mert nem hagyta ott ezt az istencsapását?!
- Nem tehettem, asszonyom.
- Tűnjenek a szemem elől.
- Nem kell kétszer mondani, bár azért én még a saját jelentésem leadnám, hallottam egyet s mást, amire lehet kíváncsi lehet a nagysasszony~
- Akkor halljam, istencsapás...
* Még biccent egyet bajtársnőnek, majd egy hamiskás vigyorral bele is kezd a maga jelentésébe, ami főleg a korábbi utazásokkal kapcsolatos, illetve mindenfajta kis pletykát foglal magába, ami hasznos lehet.

Celina von Wald

Celina von Wald
Déli Katona
Déli Katona

Menekülni szerettem volna, de aggódtam azokért, akik semmit sem tudva harcolnak a démonok egyes táboraiért. Reingard és még ki tudja mennyien…
Haboztam elmenekülni, de nem is volt rá szükség. Hamarosan észrevették a démonok, hogy a királynő meghalt és kiáltozásokból leszűrve a lázadók vezetője sem élte túl. Nem harcoltak tovább egymással az eddigi ellenséges felek, immár egységesen állnak tanácstalanul az elcsendesedett harctéren. De ez nem tartott sokáig. A megüresedett trón új uralkodóért kiáltozik, a démonok pedig nem haboztak, mindenki azon igyekezett, hogy ő kerüljön királyi pozícióba. Fejvesztett harcukat egy nyurga, viszonylag emberi kinézetű démon fékezte meg. Egy ismeretlen nyelven szólt hozzájuk, mire mindenki térdre ereszkedett előtte. Úgy néz ki, ez alapján dől el a démonoknál, hogy ki kerül a trónra.
- Az igazi ellenségünk ott van! – mutatott a hegy felé, ahol megkönnyebbülésemre a déli emberek serege sorakozott fel. Ám mielőtt bárki is fegyvert ránthatott volna, megremegett alattunk a föld. Az Eisspitz hegység meghasadt, ezzel utat nyitva a déli területek felől jövő lángoló lényeknek. A protestánsok nem menekültek el, sőt, pajzsukat tartva védelmezően álltak ezen furcsa lények felé.
- Meneküljetek, sátánfattyak, ha kedves az életetek! – hallottam a vezető nő mágikusan felerősített hangját, ahogy a démonok felé kiabált. Nem kellett neki többször mondani, a démonok serege meglepően gyorsan eltűnt a színhelyről.
Én is megindultam a népem felé, s mire odaértem, már békésen tárgyalásba kezdtek.

Dieter von Rotmantel

Dieter von Rotmantel
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Olyan gyorsan lett vége a démonok nagyra nőtt civódásának, ahogy elkezdődött. A csata két oldala egyszerre üvöltött fel, a híreket felkapta a szél és percek alatt mindenki tudta, mi történt. A hírek számomra közömbösek voltak, ugyanis teljesen hidegen hagyott a keletkezett politikai űr, de láthatóan a tudásdémonok, legalább is az értelmesebbje gyorsan felkészültek az elkerülhetetlen viharra: a trónért való marakodásra. Azonban mielőtt kitöretett volna a fejetlenség, a leggyorsabb önjelölt kiskirály a semmiből megjelent és felsétált egy vér áztatta buckára, hogy a többiek fölé emelkedjen. Alakja irreálisan magas volt és sovány, csak hosszú haja lengett körülötte, mintha egy viharvert, kopasz fa árnyéka lett volna. Ahogy ránéztem, ösztönös, bestiális félelem fogott el, ami rögtön haraggá alakult.
~ Ő lehet az! A legnagyobb prédám! ~ tettem egy bizonytalan lépést felé, de mielőtt futásba válthattam volna, a démon a maguk ijesztően erőteljes nyelvén szólalt meg, amitől fajtársai térde ereszkedtek előtte. Ez egy pillanatra megállított, ugyanis csak nem vadászhattam az új démonkirályra miután az előző felfogadott. Legalább is nem éreztem úgy, hogy helyes lenne.
- Az igazi ellenségünk ott van! - mutatott fel, el a fejem fölött a Har-Mageddon lejtője felé, ahol Hellenburg egyházának magánkatonái sorakoztak fel, mintha vártak volna valamire. Eddig is észrevettem a lassan közeledő lovagok zörejeit, de nem tartottam túlzottan jelentősnek, ugyanis kis létszámúak voltak és elég messze. Úgy hittem, csak a csata végkimenetele érdekelte őket első kézből, de szinte azonnal megtudtam, hogy tévedtem, mikor alattam szöget váltott az emelkedő. A tűzhányó oldala megrepedt, feltárva lángoló gyomrát, ám nem olvadt követ lövelt magából, hanem embereket. Legalább is emberszerű alakokat, akik szinte támadóan törtek előre, nekiütközve a déliek sorfalának. Érdeklődve támasztottam vállamnak a számszeríjam, figyelve, várva, de a feltételezhető vezetőjük felénk kiáltott.
- Meneküljetek, sátánfattyak, ha kedves az életetek! - A démonok új királyukkal együtt úgy szívódtak fel, ahogy a tündék csak dzsumbujban tudnak, így végül alig páran maradtunk a csatamezőn. Celinát nem láttam sehol és a jutalmam sem volt sehol, így csak bosszúsan megkerestem a lovamat és még egyszer visszanéztem a küzdő emberekre. Tényleg felesleges volt idejönnöm.

Isidor Bose

Isidor Bose
Zsinati Elnök
Zsinati Elnök

A történések végső kimeneteléről Norven posztjában olvashattok.
Akinek nincs kedve ehhez: Bejöttek a nefilimek, Északra is és délre is jutott belőlük, valamit itt is maradtak a hegy lábánál, egy demilitarizált zónát létrehozva. Hogy ez milyen hatással lesz a világra? Ki tudja. Minden esetre, itt a jutalmatok! Yay!

Lloyd Hawthorn: 300 tapasztalat, 1000 váltó és egy Tőr.

Név: Nehéz vadászvért
Kategória: Könnyü páncél
Leírás: Nem nehézpáncél természetesen, de a vadászok között a legnehezebb. sok vastag, keményített bőrlemez erősíti az egyébként vastag, kétrétegű vászonalapot. Könnyű mozgást eredményez, míg kiváló védelmet ad. (Kép, persze férfi verzió)
Ár:2000 váltó

Loreena Wildwind: 300 tapasztalat, 1000 váltó

Név: Tünde lovagvért
Kategória: Könnyű páncél
Leírás: Ez a lovaggá ütésedhez tartozik, ami ugye kronológiailag ez után, de egyébként meg e közben zajlott. (<- ezt így nem kell odaírni az adatlapodra.) Egy különleges páncél, ami kiváló védelmet nyújt, de csak bizonyos területeken, ezek között a kéz és a láb kiemelt fontosságú. Jó alapot nyújt a gyors közelharchoz. (kép)
Ár: 2000 váltó

Rhony Loendir: 300 tapasztalat, 1000 váltó

Név: Kószák gúnyája
Kategória: Könnyű páncél
Leírás: Egy olyan öltözet, ami kifejezetten segít a viselőjének a halk mozgásban és a rejtőzködésben. Védelmet nem sokat nyújt, fejvadászathoz viszont kitűnő. (Kép, persze csak a ruha jár!)
Ár: 2000 váltó

Celina von Wald: 300 tapasztalat, 1000 váltó

Név: Blauadler vértezet
Kategória: könnyű páncél
Leírás: Egy régi, legendás zsoldoscsapat, a Blauadler különleges vértjeinek másolata, amely bár fémelemeket tartalmaz és ezért csökkenti a viselője mozgási sebességét, kiváló védelmet biztosít. A viselőjéről messziről látszik, hogy a déli királyság tagja.
Ár: 2000 váltó

Reingard Schwarzjäger: 300 tapasztalat, 1000 váltó

Név: Acélirha
Kategória: Nehéz Páncél
Leírás: Egy kitűnő Schwarzjäger munka, az acélirha a külső bőrréteg alá ékelt vaspikkelyeket tartalmaz. Az ezt viselő vámpír képes lesz még kevesebb zajt kelteni lopakodás közben, míg fenntartja egy vasvért védelmét. (Kép)
Ár: 2000 váltó

Zramon: 300 tapasztalat, 1000 váltó

Név: Esszencianyelő
Típus: Könnyű páncél
Leírás: Egy igen különleges munka, egyenest a kísértet szigetekről. Védelmet bár nem nyújt, de a beleszőtt fonal (ami Dornburg gyártmány) képes elszívni a körülötte meghalt, nem általa idézett és irányított élőholtak halálakor varázserőt tölteni, épp egy keveset, de hosszú távon hasznos lehet. (Kép)

Quermos Ashor: 300 tapasztalat, 2000 váltó, páncél nincs, mert nem fejezted be.

Amelia Tewelon: 300 tapasztalat, 1000 váltó és mivel nem vagyok szemét, északon kaptál egy szolgálati tőrt ahelyett, amit Lloyd elvitt a lábában.

Név: Könnyű vasvért
Kategória: Közepes páncél
Leírás: Haladó kovácsmunka, egy egyszerű technikával több, vékony vaslapot rétegeltek egymás mellé, így megtartja a rugalmasságát és védelmét is. Gyakori páncél, de jósága miatt lett népszerű. (Kép)
Ár: 2000 váltó

Norven Kather: 300 tapasztalat, 1000 váltó

Név: Vellum Inquisitores Primae
Kategória: könnyű páncél
Leírás: Egy különleges páncél, amelynek viselője képes az ellene irányuló szent képességekből varázserőt nyerni. Épp csak egy kicsit, de ez hosszú távon jól jöhet. (Kép - cuccok nélkül, persze. Sapka opcionális.)
Ár: 2000 váltó

A többiek, ha esetleg visszatérnének, 1000 váltóval gazdagabbak. Köszönöm a játékot, szép kaland volt! Legyetek résen, jön a következő hamarosan! A téma pedig: Protestánsok!

Ajánlott tartalom



Vissza az elejére  Üzenet [2 / 3 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.