[Északi frakcióküldetés] Die Jahreszeit der Stürme

Az ősi isten körkörösen sétál. Alakja amint kiúszna a látóteretekből mintha csak végig az ellenkező irányból közeledett volna hirtelen körbe fordul, miközben beszél
- Hadd meséljek el egy történetet. Volt egyszer egy apró fiú, aki elkapott egy madarat. Gyönge madárfiók volt, törékeny és magatehetetlen, hasztalanul és csöndben feküdt a fiú markában.
ahogy Loki sétál és minduntalan irányt vált egy idő után mindez olyan gyorsan történik hogy az az érzésetek támad két Loki járkál körülöttetek egyszerre
- A fiú megfogta a madarat és odaszaladt öregapjához, egy bölcs öreg sámánhoz. Mosolyogva tartotta elé a kezét, és azt kérdezte: Nagyapó, él-e vagy halott a madár, amit tartok? Az öreg sámán esze éles volt, ismerte jól az unokáját és ismerte jól a rejtvényeket. Így a bölcs választ adta a fiúnak.
Loki két remegő tükörképe összetalálkozik, majd ahogy elválnak egyikük hirtelen Jozef alakját ölti magára, a másikuk pedig a titeket fogadó Jarl hatalmas képét mutatja; a sötét tünde arcára rettegés ül ki, ahogyan a jarl ökle megindul felé és magatehetetlenül nézi, ahogy készül porrá zúzni; amikor az ütés betalálni ismét Loki áll előttetek
- Feleljetek hát, de bölcsen. Él-e vagy meghalt a társatok?
Haragos fejjel figyelte, ahogy az isten beszélt. Fel volt háborodva. Hogy merte őt így rászedni? Mit képzel magáról?! Ő a múlt, egy vesztes, egy ostoba barbár senki, akit elmosott a háború folyama. És még neki áll feljebb?! Azt hitte felrobban mérgében.
Némiképp változott róla a véleménye, ahogy meglátta, milyen képet tár eléjük. Tetszett neki a látávány. Úgy kell a kis rohadéknak, amiért megégette őt még az égben. Legszívesebben azonnal rávágta volna, hogy emlék.
- Egy kérdésem volna: csak akkor érvényes az egyezség, ha mindkét próbát teljesítjük, igaz? - csakhogy ismerte a mesét. A mesében a madár élt, és halottnak tettette magát, hogy így meneküljön meg.
[color=#ffcc00]- Ez így van. - bólint Loki vigyorogva, aztán közelebb sétál, hirtelen lendületet vesz majd bukfencet vet és eltűnik - [color=#ffcc00]De hogy ne legyen ilyen egyszerű a történet… megmutatok nektek még valamit. Ezer meg ezer év árulását!
Hirtelen a viking testek megmozdulnak és lassan talpra állnak, hogy aztán ismét egymásnak essenek. Olyan érzés volt, mintha valaki dróton át rángatta volna őket. Mint a bábok. Gerardot rossz érzés ragadta magával. Olyan volta  tekintetük, mint a gyenge démonoknak, akiket uraik ide-oda lökdösnek nap mint nap.
- Lokival senki nem törődik, Loki még csak nem is aesir. Loki egy hazugság, ezt mondták. Így hát nem törődött senki velem, én pedig csak bolondoztam és suttogtam. Suttogtam a nagy Skovald király fülébe, hogy verje agyon tulajdon fiát. - meséli, miközben az egyik viking meg is teszi és hatalmas pajzsával agyonver egy kisebbet - Ködöt lehelltem Gwylly jarl szemei elé, hogy hitvesét gonosznak lássa és megfojtsa álmában. Amit láttátok tőlem... - válik ki a harcoló vikingek közül megint Jozef alakja. - … nem hazugság, nem is látomás. Az a most, az igaz és a hamisíthatatlan. A jarl fülébe is úgy suttogok, ahogy mindig. Szóljatok hát bölcsen: él-e a tündefiú?
- És csakugyan eleget suttogtál már a jarl fülébe, hogy megtegye ezt?
Kis ideig nézte az ábrándképet, majd elgondolkozott.
- Él az a madár.
- Állj! - csattan fel Gustavus, ahogy Gerard kimondja a válaszát. - Rosszul gondolkodik, Dietrich nagyúr. Nem az a kérdés a novícius él-e, vagy meghalt. Az a kérdés mit kell mondjunk, hogy bölcs válasz legyen. Ez...csak erőfitogtatás. Azt akarja megmutatni nekünk Loki, legyen bárki is hogy ugyanúgy tartja rajta a markát Jozefen, mint a fiú a madáron. Az okos válasz az lenne, hogy tőle függ foglya él-e vagy meghalt... De az öreg sámán ismerte a fiút. Egy gyermeket nem elégít ki ha túljárnak az eszén.
~ Hogy...micsoda?! – nézett maga elé falfehér arccal.
- Igaza van, Felség. Annyi év lenézés, és szenvedés után...ha a sajátjainak nem is volt rá képes...nekünk meg kell mutatnia a mire képes.
Idegesen harapott az ínyébe. Játszadozik velük. Azt hitte ott helyben kiereszti magából a haragját. Vett egy nagy levegőt, majd sóhajtott.
- Igazat szól, királyom. Mint mindig. Tehát Loki - fordult vissza az istenhez - A kérdés az, a madár képes-e kielégíteni a gyermeket annyira, hogy elengedje a markából?
- A bölcs ember számol a következményekkel. - gondolkodik magában a király. - A bölcs ember védi az életet és védi a gyengébbet. A bölcs ember azt akarná, hogy a gyermek elengedje a madarat, tehát ne ölje meg sem szántszándékkal, sem gyermeki dühből. Vagyis a tündefiú halott, Loki! - kiált fel, amire Loki hangja először kicsit fusztrált, majd halkan kuncog
- Hogyan...mindegy. Bölcsen szóltál, keresztények királya. Tévedtél, mert társatok él. De ez volt a bölcs döntés.
Hirtelen támadt hóvihar kezdi eltakarni a látványt, a táj fehérbe burkolózik majd hirtelen már hó helyett füst, amely lassan oszlani kezd és újra a sátor képe rajzolódik ki. Loki igazi alakjában áll, miközben arcán elégedett vigyor terül szét
- Menjetek vissza a faluba, keresztények. Mondjátok, hogy Angrboda áldását adta rátok. - azzal mintha csak egy földbe nyílt lyukba esne bele el is tűnik.
- Ne még vár... - nyúlt Loki után, de addigra már eltűnt. Kérdezni akart tőle. Rengeteg kérdése volt hozzá.
Gustav megkönnyebbülten felsóhajtott. Gerard, azaz Dietrich megköszörülte a torkát, kihúzta magát, majd alázatosan a király felé pillantott.
- Ha kívánja, szemléljük meg a többi harcosunkat.
- Reméljük az, hogy Jozef novícius életben van azt jelenti, hogy győztek. - húzza ki magát a király, aztán elindul vissza.
A faluban a nagyház előtt ekkorra kisebb tömeg viking gyűlt össze, akik azonban szétnyílnak. Jozef és Theo már ott várnak, ahogyan a jarl is és egy ismeretlen, vörös hajú viking nő a vállán egy puskával.
- Angrboda? - kérdezi a jarl, mire Gustav elégedetten mosolyodik el
- A férjével.
- Szóval ő lenne a Ragnarök. Vág a nyelve, az biztos. - vigyorodik el vadul a puskás nő.
- Ki? Mi van? - nyújtogatja a nyakát Jozef
- Na úgy látszik nekik is sikerült. Vagy netalántán a vesztőhelyünkre tartanánk? – kérdezi Theo.
- Jól van. Győzedelmeskedtetek, keresztények. Eláruljuk nektek az erőnk titkát. - bólint a jarl, miközben két viking kihoz neki egy jókora, csontokkal és prémekkel borított trónszékszerűséget, amibe leül. a puskás nő beáll mellé, nekidőlve a támlájának, egy másik viking nő pedig egy kis, még a mértékünkkel is kicsi ládát hoz elő és átnyújtja a férfinak.
A láda felnyílik, és benne egy fémes, fekete, porszerű reszeléket pillantotok meg, az óriások robbanó porának titkát. A jarl belenyúl és kivesz belőle egy ki marékkal, szétterítve a tenyerén.
- Az isteneink esze adta nekünk ezt. Ártalmatlan pornak tűnik, keserű és jelentéktelen. Magában. - szórja le a földre maga elé, majd újra lenyúl a dobozba és egy tűzszerszámot húz elő belőle (gondosan becsomagolva), ahogy a viking kibugyolálja és szikrát csihol, a szikra lassan lehull a kis kupac porra, azt érintve pedig hangos durranás hallatszik és a földön lévő kis por kesernyés füstöt eregetve tűnik el egy apró robbanásban, kis gödröt hagyva és homokszemeket csapva szét felétek.
- A tűz az, ami felébreszti. A tűz csókja halálossá teszi.
- És, honnan van a por? És csak ennyi van? Nem hiszem, hogy ez elég egy ......olyan lény ellen, mint Abbadon. – szólal meg Jozef, mire a vöröshajú nő felnevet.
- Ez a por olyan gyakori, mint a homok, pöttömök. Csak nem láttok tovább az orrotoknál. Csak szét van szórva és össze kell rakni. Aztán beletölteni egy csőbe, letuszkolni mellé egy pár golyót, és... - magyarázza hevesen, miközben demonstráció gyanánt lelő egy akis csapat fejé felé kiakasztott díszt. - …bumm! - vigyorodik el. A jarl persze csúnyán néz rá, de aztán visszafordul felénk.
- Nem is a por a lényeg, hanem a robbanás, amit kivált. Ha leszorítod az erőt, az egyre jobban próbál szabadulni. Ha megkötözöd, mint a nagy Fenrirt kötözték meg az istenek, csak egy irányba tud elszabadulni. Lehet az egy puska csöve, vagy... - dönti oldalra a fejét.
A viking nő, aki kihozta a dobozt biccent, felhúzza az egyik lábát, aztán keményen a földhöz csapja. Újabb durranás hallatszik, miközben a viking elegáns szaltóval átrepül fölöttünk, majd landolása után újra felhúzza a térdét, szabaddá téve a lába köré épített vékony, bőrökkel fedett páncélszerkezetet. egy pár centis fémhenger fordul ki belőle, vége kissé feketéllik és halvány fehéren füstölög.
- Hogy, hogy nem sérül meg tőle, hiszen a tűz éget, nem? - kérdez Jozef, nagyot nyelve. - Mi tartja kordában?
- Óh szóval így történt akkor az a nagy durranás! És mégis miből áll ez a fekete por? Mi kell hozzá? – teszi fel a kérdéseit Theo
- Az erő tartja kordában. A bölcsesség tartja kordában. A harcos tartja kordában. - áll fel a jarl. - Ez nem olyan dolog, amit ilyen könnyen elárulunk, ember. - néz rá Theora. - De nincs is rá szükségetek.
- Veletek megyünk, pöttöm. - vigyorog a puskás nő. - Megnyúzzuk nektek a Niddhögr-t, akit ti Abaddónnak hívtok. Utána az egész világot. - mondja a végét már ordítva, aztán magasba emeli a puskáját és artikulálatlanul üvölt, amihez az egész városnyi viking csatlakozik. - Egy ragnarök elüldözött minket. Több nem fog.
Gerard arcára halvány vigyor ült ki.
- Fölösleges félnünk a Ragnaröktől. A Ragnarököt mi magunk fogjuk elhozni a világra!
- Szép volt, uraim. - fordul felétek Gustav király. - Kiválóan teljesítettek, és ennek meg lesz a jutalma. Minden igaz Veroniai hősként zengi majd a neveiket, amikor megállítjuk az elkerülhetetlen véget.



Hazafelé ringatózott a hajó. Kész csoda, hogy nem süllyedtek még el. Jól emlékezett rá, amikor még elsőnek merészkedtek ezekre a vizekre. Nem sok kellett, hogy otthagyják a fogukat. De ez valahogy nem érdekelte. Annyi minden történt, ami még az ő, hatalmas és sérthetetlen elméjével is nehéz feldolgozni. Egyelőre azonban még nem szabadott kiesnie a szerepéből.
- Kiváló döntés volt magunk mellé állítani a pogányokat, királyom.
Majd vett egy nagy levegőt. Most vagy soha.
- Nem zavarja, hogy keresztetlenek? Az egyház nem fogja jó szemmel nézni.
- A legkevésbé sem. Az egyháznak épp azon kell törnie a fejét hogyan magyarázza meg a népnek miért jött el mégis az Úr ítélete, mikor mindenki tisztességesen fizette a tizedet.
~ Ez nagyon tetszik! Remélem meg is mondja majd nekik. – nevetett a lány a fejében.
- Nehéz mostanság a pápai tiara, milyen igaz. - folytatja - Annak idején az eretnekek is így tudjak megmaradni, hogy egyesítették erőiket.
Mintha nehezen jöttek volna a szavak.
- Gondolt már arra, hogy más lehetőségeket is kiaknázzon? Az elesett bandériumaink vitéz lovagjai bár elestek, most is köztünk járnak. Útjaim során sok inkvizítorral találkoztam. Azt mondják a frontvonalon mint a pestis szaporodtak el a pokolfajzatok. Talán egy-kettő örömmel erősítené a sorainkat.
A démonok jelenlegi királyának beépített emberei voltak a Fővárosban. Szinte biztos volt benne, hogy valamilyen módon a hadseregbe is beszivároghattak. Nem ismert magán kívül más démont aki tudott volna erről. Ekkor merült fel benne, hogy talán a frissen koronázott király nem is annyira tudatlan, mint gondolta. Talán végig tud erről a titokról. Talán már tervezgeti, hogy szövetkezik velük.
- Démonok... - nevet fel Gustav. - Ön démonokat akar a szolgálatomba ajánlani, Dietrich nagyúr. A bűnben születetteket, akik csak a saját akaratukat követik, akár a poklokra is. Nem, nagyuram. Nekem egy hadsereg kell, egy ökölbe zárt kéz. Nem dönthet egy-egy ujj úgy, hogy ellenem fordul, de még csak tőlem el sem.
- Áh, szó sincs róla. Ez csak egy alternatíva...azokra az érákra, amikor már több démon fog születni, mint ember. - hajol meg - Köszönöm felségednek az audienciát.
Csendes volt az út. Senki nem szólt egy szót sem. Egyedül Gerard fejében nem tudtak lecsitulni a gondolatok.
~ Nem érzem, hogy túlságosan elégedett lennél.
~ Az vagyok, ne félj. Csak elnyomom. A siker megrészegíti az embert. Nem vagyok hajlandó behódolni neki.
~ Na ezt már szeretem.
~ Még sok dolgunk van.
~ Nagyon is. Új háború közeleg.
~ Azt kötve hiszem. Ezek a fegyverek a legádázabb protestáns lovagot is térdre kényszerítik.
~Nem is rájuk gondoltam. Ezer és ezer ismeretlen erő rója ezt a világot, kezüken olyan hatalommal, amit eddig el sem tudtunk volna képzelni.
~ És most fog eldőlni, vajon tényleg elég rátermett vagyok-e, hogy közéjük lépjek...ó, miket beszélek. Szinte már érzem, ahogy a tenyerem beborítja a vérük. – kacagta el magát, ahogy a hajó szép lassan kiért a ködből. Még sok munka várt rá.

Hetekkel később Kartephilus, az Ordo Malleus lovagja gyanakodva nézte a műhelyében ügyködő félóriást észak előretolt helyőrségében. Az éppen helyére forrasztott egy utolsó kis darabot, aztán felállt és a lovaghoz lépett, felé tartva a vértet.
- Készen van. - Hiába telt el annyi idő, a jotün még mindig erős akcentussal, tőmondatokban beszélt. Kartephilus gyanakodva átvette, kis híján elejtve a súlyos páncélt.
- Hogy fogok ebben mozogni, Agmundr? - nézett fel a félóriásra, de azért elkezdte magára venni a vértet.
- Meglát. - felelte a viking, miközben odadobott a lovagnak egy rövid csövű fegyvert. Egy Gungnirt, a vikingek egyik puskáját. A lovag a fejét vakargatta, de felemelkedett, szinte felugorva a székéből. Gyanakodva méregette a súlyos, eddigi páncéljánál is vastagabb szerkezetet maga körül, mégis úgy mozgott, mintha csak lovagláshoz öltözött volna. Ruganyos léptekkel rontott ki az udvarra, alig bírva fékezni a lendületét, ahogy elért a gyakorlóbábukhoz. Célra tartott, ujjai ügyetlenül meghúzták a kallantyút a fegyver alján... aztán mintha az ég szakadt volna ketté, a szalmafigura pedig sehol nem volt. Kartephilus tovább rohant, élvezve a páncélja súlyát és teljes erővel szaladt neki a következő célpontnak, térde egyetlen rúgásával kettétörve azt, mintha maga is félóriás lett volna. Arcára elégedett vigyor húzódott, és az sem törölte el a jókedvét, hogy meglátta a jotün kárörvendő arcát.
- Remek munka, Agmundr. Olyan erősnek érzem magam, mint még soha.
- Jó. - felelte a viking, miközben a horizontot kémlelte. Ekkor már a lovag is hallotta a lódobogást, amit dél ellentámadása keltett. Vissza akarták foglalni az elvesztett helyőrségüket - de ahhoz Kartephilusnak is volt egy-két szava. - Erő jó. Háború jön.
- Az. - bólintott a férfi, és a puskát hetykén a vállára dobva nézte, ahogy a lovasroham feltűnik - és azonnal fel is bukik az első sor a mellette felhangzó sortűztől. - Háború.

Köszönöm mindenkinek a részvételt, gratulálok a befejezéshez. Jutalmatok 300 TP, 3000 váltó és egy egyedi achievement:

"Iron and thunder"
- Azon játékosok emlékére, akik teljesítették a Die Jahreszeit de Stürme frakcióküldetést
Jutalom: -


Azok, akik nem fejezték be jöhetnek hozzám egyezkedni privátban.