Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
„Kiegészítő” NJK pályázat.
Név: Isabelle
Faj: ember
Nem: Nő
Frakció: Észak
Kaszt: Hollódoktor
Kor: 20-22 körül, nem tudni pontosan.
Kinézet: 5 láb magasság körüli lány, vörös fürtökkel, melyek nagyjából a válláig érnek. Bőrének és hajának ápoltságát a leggazdagabb nemes kisasszonyok is megirigyelnék, látszik, hogy sokat foglalkozik vele. Szeme tengerkék, alkata pedig kifejezetten csinos, ahol kell ott domborodik, másutt pedig vékony. Ruhái kiemelik nőiességét, sőt, kifejezetten sokat mutatnak meg belőle. Egyedül az övén lévő szikék és flaskák sokasága emlékezteti a szemlélődőt arra, hogy milyen szakmát űz a hölgyemény.
Jellem: Energikus, folyamatosan pörgő leányzó, akit talán lekötözve se lehetne megállítani. Kifejezetten temperamentus, továbbá tipikus locsifecsi, csak úgy ömlenek belőle a szavak, az ember könnyen azt hiheti, hogy egyáltalán nem is gondolkodik azon, mit és kinek mondd el. Ez azonban tévedés. Régen igaz lehetett ez az állítás, ma azonban minden egyes szavát komolyan meggondolja. Foglalkozása (vagyis inkább mérgei) ellenére jó indulatú, szeret segíteni másokon, akár önfeláldozás árán is. Nem így az üzleti életben: alattomos és számító, aki nem fél bevetni a női bájait sem, hogy a másikat meggyőze. Álma, hogy egyszer nyugodt élete legyen, valahol vidéken, családdal és gyerekekkel.
Szívtam még egy utolsót a jéghideg téli levegőből, mielőtt beléptem volna a pinceszerű ház ajtaján. Nem volt kedvem leváltani a jóleső, hideg, és megnyugtató érzést azért, ami bent vár rám. Eddigi tapasztalataim alapján kifejezetten büdös van az ilyen helyeken, hála a sok anyag keveredésének, párolgásának és még kitudja hány reakciójának, amit egy hollódoktor képes ezekből kihozni. Kár volt általánosítanom. Ahogyan beléptem virág és parfümillat csapott meg, mintha csak egy jobb nevű bordélyházban lennék. A falakon flaskák, az asztalon pedig különféle szerkezetek, melyeknek jó, ha a felét ismertem. Az üvegekben tárolt anyagok színe és állaga teljes kontrasztban állt a levegőben terjedő illatokkal, ahogyan az egyik asztalon elrejtett véres szike, valamint a virágokkal gondosan letakart foltos bürök is. Ugyanígy ütötte meg a szememet egy felettébb gyanúsnak tűnő könyv – túl sok volt rajta a csontváz – és egy vérnek tűnő folyadékkal tele lévő edény. Tekintetem azonban nem állt meg ezeken, egy nőt kerestem. A vád boszorkányság, mérgek árusítása és – természetesen – eretnek tanok terjesztése volt. Legalábbis ezeket bizonyító esetekről kaptunk bejelentést a sacra institutiba. Így rendeltek ide engem, és a ház előtt várakozó két keresztest, hogy hozzuk be kihallgatásra a nőt. Még mindig meg volt az a rossz szokásom, hogy a nem kifejezetten veszélyes helyekre egyedül menjek be. Szemem a jobbomon lévő ajtóra ugrott, ahogyan meghallottam a nyikorgását. Megijedtem egy pillanatra, már majdnem kardomhoz is kaptam, amikor megláttam ki jön ki. Nő helyett egy fiatalabb lány volt az. Korát, csak az arcából sejtettem, teste kifejezetten nőies volt – ezt a nőiességet pedig mélyen kivágott felsőruházata sem takarta. Jókedvű, élénk hangon szólított meg:
- Üdvözlöm Isabelle gyógy- és illatszer boltjában. Hátfájás? Esetleg szíve hölgyének keresi egy rózsa illatát? Nálam megtalálja! – mondta, s meg sem várva válaszomat kezdett el lepakolni az üvegcséket, a bejárati ajtóval szemben helyet foglaló asztalra. Energiája és pörgése akaratlanul is mosolyra késztetett. Nem terveztem azonnal nekiszegezni a vádakat, helyette inkább belementem a játékba.
- Nem kellene nagyobb cégér, hogy jól menjen az üzlet? – próbáltam utalni arra, hogy az „üzlete”, tulajdonképpen egy pince volt, az is a város egyik legrejtettebb zugában, kifejezetten veszélyes környékén. Kérdésem csöppet sem zökkentette ki a ritmusából: vagy már túl sokszor válaszolt hasonlókra, vagy alapjáraton lehetetlen volt leállítani.
- Jó bornak nem kell cégér. – kacsintott rám, felnézve az üvegek mögül. Nem rossz. – Tehát mire keres orvosságot? Vizitörpekór? – mondta, s már el is kezdett vizsgálni a szemével. Mikor nem talált semmit, tovább folytatta – Görvélykór? Vagy valami…sokkal komolyabb? – Vágott meglepett és egyben aggódó arcot. Aranyos volt, bár kifejezetten negatívan értintett, hogy az illatszert kihagyta. Vegyem sértésnek, hogy ki se nézi belőlem a szeretőt?
- Igazából nem éppen gyógyszert keresek. Inkább…az ellentétét. Mérget. – húzom el a mondatot. Talán kicsit még dadogtam is mellé. Ahogyan meghallotta a méreg szót, szinte megdermedt. Alig tudta lerakni a kezéből az épp aktuális üvegcsét, mielőtt elejtette volna. Dermedtsége ugyanis remegésbe csapott át, amit csak nehezen tudott palástolni, keze elrejtésével. Szinte esendő volt.
- Itt…itt nem árulnak olyat. Már a vád is sé...sértés. Takarodjon. – az utolsó szóra már összeszedte az önbizalmát, s kezével az egyik, láthatóan dobásra tervezett üvegcsére markolt rá. Nem voltam kíváncsi a tartalmának élettani hatásaira, így reflex-szerűen hátrálni kezdtem.
- Nyugalom, kishölgy. Értek én a nemből. – emeltem fel kezemet védekezésként. Úgy döntöttem elhalasztom a beszélgetés. Helyette más jutott eszembe. – De azért estére készülj. Hozok bort. – kacsintottam most én rá, az előbbi viszonzása gyanánt. Láttam az értetlen és csodálkozó tekintetét, ez pedig perverz örömmel töltött el. Nem hagytam, hogy visszakérdezzen, egyszerűen kifordultam az ajtón. Kint intettem a harcosoknak, hogy mehetünk: vaklárma volt a bejelentés. Ismertek már annyira, hogy tudják, feleslegesen kérdezősködnének.
Felkaptam egy üveg bort, ami a legdrágábbnak és legjobbnak tűnt, s köpenyem alá rejtve indultam el. Útközben loptam néhány virágot az épp útba eső temetőből. Rózsát, úgy is szerette. Eléggé messze volt a lakása ahhoz, hogy átgondoljam a tervem. Szükségem volt egy jó hollódoktorra. Láttam mire képesek a szereik, és akartam valakit, aki lekövethetetlenül és kérdezősködés nélkül lát el belőlük. A lány fiatal volt és manipulálható. Az alapján, hogy bejelentették, nem volt elég tág az ismeretségi köre ahhoz, hogy megvédje magát a besúgók ellen, és a sötétebb üzleti körökben sem hiszem, hogy a nagyobb halak felfigyeltek rá. Még. Ha ügyes, bőven lesznek kuncsaftjai, vagy arra, hogy összevarrja őket, vagy arra, hogy különböző szerekkel lássa el a bandájukat. Az ez által összegyűjtött információt se bánnám, ha megosztaná velem. Ha pedig sikerül levenni a kis kecses lábáról – márpedig sikerülni fog –, nem látom akadályát annak, hogy megtegye. És hogy mit ajánlok neki? A társaságomon, és egy elég jól fizető vevőn túl, azt, hogy az egyház nem fogja zargatni. Elsimíthattam a besúgók, és túlbuzgó hívek bejelentéseit a kis kotyvasztásairól, ez pedig nagyon jól jöhetett neki, ha nem akarta magát véges időn belül az inkvizíció karmai között tudni. Közben odaértem. Immár mély levegővétel nélkül kopogtattam az ajtaján – merthogy most olyat is csináltam –, s vártam, hogy beengedjen.
Először valami savval akart leönteni. Aztán megnyugodott, és megittuk a bort. Aztán…mást is csináltunk. Kiderült, hogy okosabb, mint hittem, csak tapasztalatlan. Az ajánlataimat rövid gondolkodás után elfogadta. Így néhány évvel a történtek után vicces ránézni a lányra. Azóta igazi üzletasszonnyá nőtte ki magát, és kifejezetten tehetséges volt a szakmájában is. Jóslatom bevált, és néhány banda felfigyelt rá, törzsvásárlókká lettek, és általában hozzáviszik az embereiket is összevarrni. A biztonsága miatt sem kell aggódnia: gyorsan híre ment, hogy kikkel üzletel, olyan őrült pedig nemigen akadt, aki megtámadna valakit, akinek hozzájuk van köze. Ígéretemhez híven, az egyház miatt sem kellett aggódnia, nyugodtan főzőcskézhetett pincéjében. Időközben belém szeretett. Nem vallotta be, de láttam rajta. Nem viszonoztam érzéseit, és ezt vagy észrevette, vagy túl gyáva volt, hogy bármit is mondjon. Egyszerűen hallgattunk a témáról, és ugyanúgy működtünk tovább üzlettársként és barátként, ahogyan előtte. Igen, barátként is. Isabelle azon kevesek közzé tartozok, akikkel szemben az évek hosszú sora alatt kialakult a bizalmam. Ezzel ő is tisztában volt, és megbecsülte: nem is adott semmi okot arra, hogy bármikor is kételkedjek benne.
Név: Isabelle
Faj: ember
Nem: Nő
Frakció: Észak
Kaszt: Hollódoktor
Kor: 20-22 körül, nem tudni pontosan.
Kinézet: 5 láb magasság körüli lány, vörös fürtökkel, melyek nagyjából a válláig érnek. Bőrének és hajának ápoltságát a leggazdagabb nemes kisasszonyok is megirigyelnék, látszik, hogy sokat foglalkozik vele. Szeme tengerkék, alkata pedig kifejezetten csinos, ahol kell ott domborodik, másutt pedig vékony. Ruhái kiemelik nőiességét, sőt, kifejezetten sokat mutatnak meg belőle. Egyedül az övén lévő szikék és flaskák sokasága emlékezteti a szemlélődőt arra, hogy milyen szakmát űz a hölgyemény.
Jellem: Energikus, folyamatosan pörgő leányzó, akit talán lekötözve se lehetne megállítani. Kifejezetten temperamentus, továbbá tipikus locsifecsi, csak úgy ömlenek belőle a szavak, az ember könnyen azt hiheti, hogy egyáltalán nem is gondolkodik azon, mit és kinek mondd el. Ez azonban tévedés. Régen igaz lehetett ez az állítás, ma azonban minden egyes szavát komolyan meggondolja. Foglalkozása (vagyis inkább mérgei) ellenére jó indulatú, szeret segíteni másokon, akár önfeláldozás árán is. Nem így az üzleti életben: alattomos és számító, aki nem fél bevetni a női bájait sem, hogy a másikat meggyőze. Álma, hogy egyszer nyugodt élete legyen, valahol vidéken, családdal és gyerekekkel.
Szívtam még egy utolsót a jéghideg téli levegőből, mielőtt beléptem volna a pinceszerű ház ajtaján. Nem volt kedvem leváltani a jóleső, hideg, és megnyugtató érzést azért, ami bent vár rám. Eddigi tapasztalataim alapján kifejezetten büdös van az ilyen helyeken, hála a sok anyag keveredésének, párolgásának és még kitudja hány reakciójának, amit egy hollódoktor képes ezekből kihozni. Kár volt általánosítanom. Ahogyan beléptem virág és parfümillat csapott meg, mintha csak egy jobb nevű bordélyházban lennék. A falakon flaskák, az asztalon pedig különféle szerkezetek, melyeknek jó, ha a felét ismertem. Az üvegekben tárolt anyagok színe és állaga teljes kontrasztban állt a levegőben terjedő illatokkal, ahogyan az egyik asztalon elrejtett véres szike, valamint a virágokkal gondosan letakart foltos bürök is. Ugyanígy ütötte meg a szememet egy felettébb gyanúsnak tűnő könyv – túl sok volt rajta a csontváz – és egy vérnek tűnő folyadékkal tele lévő edény. Tekintetem azonban nem állt meg ezeken, egy nőt kerestem. A vád boszorkányság, mérgek árusítása és – természetesen – eretnek tanok terjesztése volt. Legalábbis ezeket bizonyító esetekről kaptunk bejelentést a sacra institutiba. Így rendeltek ide engem, és a ház előtt várakozó két keresztest, hogy hozzuk be kihallgatásra a nőt. Még mindig meg volt az a rossz szokásom, hogy a nem kifejezetten veszélyes helyekre egyedül menjek be. Szemem a jobbomon lévő ajtóra ugrott, ahogyan meghallottam a nyikorgását. Megijedtem egy pillanatra, már majdnem kardomhoz is kaptam, amikor megláttam ki jön ki. Nő helyett egy fiatalabb lány volt az. Korát, csak az arcából sejtettem, teste kifejezetten nőies volt – ezt a nőiességet pedig mélyen kivágott felsőruházata sem takarta. Jókedvű, élénk hangon szólított meg:
- Üdvözlöm Isabelle gyógy- és illatszer boltjában. Hátfájás? Esetleg szíve hölgyének keresi egy rózsa illatát? Nálam megtalálja! – mondta, s meg sem várva válaszomat kezdett el lepakolni az üvegcséket, a bejárati ajtóval szemben helyet foglaló asztalra. Energiája és pörgése akaratlanul is mosolyra késztetett. Nem terveztem azonnal nekiszegezni a vádakat, helyette inkább belementem a játékba.
- Nem kellene nagyobb cégér, hogy jól menjen az üzlet? – próbáltam utalni arra, hogy az „üzlete”, tulajdonképpen egy pince volt, az is a város egyik legrejtettebb zugában, kifejezetten veszélyes környékén. Kérdésem csöppet sem zökkentette ki a ritmusából: vagy már túl sokszor válaszolt hasonlókra, vagy alapjáraton lehetetlen volt leállítani.
- Jó bornak nem kell cégér. – kacsintott rám, felnézve az üvegek mögül. Nem rossz. – Tehát mire keres orvosságot? Vizitörpekór? – mondta, s már el is kezdett vizsgálni a szemével. Mikor nem talált semmit, tovább folytatta – Görvélykór? Vagy valami…sokkal komolyabb? – Vágott meglepett és egyben aggódó arcot. Aranyos volt, bár kifejezetten negatívan értintett, hogy az illatszert kihagyta. Vegyem sértésnek, hogy ki se nézi belőlem a szeretőt?
- Igazából nem éppen gyógyszert keresek. Inkább…az ellentétét. Mérget. – húzom el a mondatot. Talán kicsit még dadogtam is mellé. Ahogyan meghallotta a méreg szót, szinte megdermedt. Alig tudta lerakni a kezéből az épp aktuális üvegcsét, mielőtt elejtette volna. Dermedtsége ugyanis remegésbe csapott át, amit csak nehezen tudott palástolni, keze elrejtésével. Szinte esendő volt.
- Itt…itt nem árulnak olyat. Már a vád is sé...sértés. Takarodjon. – az utolsó szóra már összeszedte az önbizalmát, s kezével az egyik, láthatóan dobásra tervezett üvegcsére markolt rá. Nem voltam kíváncsi a tartalmának élettani hatásaira, így reflex-szerűen hátrálni kezdtem.
- Nyugalom, kishölgy. Értek én a nemből. – emeltem fel kezemet védekezésként. Úgy döntöttem elhalasztom a beszélgetés. Helyette más jutott eszembe. – De azért estére készülj. Hozok bort. – kacsintottam most én rá, az előbbi viszonzása gyanánt. Láttam az értetlen és csodálkozó tekintetét, ez pedig perverz örömmel töltött el. Nem hagytam, hogy visszakérdezzen, egyszerűen kifordultam az ajtón. Kint intettem a harcosoknak, hogy mehetünk: vaklárma volt a bejelentés. Ismertek már annyira, hogy tudják, feleslegesen kérdezősködnének.
Felkaptam egy üveg bort, ami a legdrágábbnak és legjobbnak tűnt, s köpenyem alá rejtve indultam el. Útközben loptam néhány virágot az épp útba eső temetőből. Rózsát, úgy is szerette. Eléggé messze volt a lakása ahhoz, hogy átgondoljam a tervem. Szükségem volt egy jó hollódoktorra. Láttam mire képesek a szereik, és akartam valakit, aki lekövethetetlenül és kérdezősködés nélkül lát el belőlük. A lány fiatal volt és manipulálható. Az alapján, hogy bejelentették, nem volt elég tág az ismeretségi köre ahhoz, hogy megvédje magát a besúgók ellen, és a sötétebb üzleti körökben sem hiszem, hogy a nagyobb halak felfigyeltek rá. Még. Ha ügyes, bőven lesznek kuncsaftjai, vagy arra, hogy összevarrja őket, vagy arra, hogy különböző szerekkel lássa el a bandájukat. Az ez által összegyűjtött információt se bánnám, ha megosztaná velem. Ha pedig sikerül levenni a kis kecses lábáról – márpedig sikerülni fog –, nem látom akadályát annak, hogy megtegye. És hogy mit ajánlok neki? A társaságomon, és egy elég jól fizető vevőn túl, azt, hogy az egyház nem fogja zargatni. Elsimíthattam a besúgók, és túlbuzgó hívek bejelentéseit a kis kotyvasztásairól, ez pedig nagyon jól jöhetett neki, ha nem akarta magát véges időn belül az inkvizíció karmai között tudni. Közben odaértem. Immár mély levegővétel nélkül kopogtattam az ajtaján – merthogy most olyat is csináltam –, s vártam, hogy beengedjen.
Először valami savval akart leönteni. Aztán megnyugodott, és megittuk a bort. Aztán…mást is csináltunk. Kiderült, hogy okosabb, mint hittem, csak tapasztalatlan. Az ajánlataimat rövid gondolkodás után elfogadta. Így néhány évvel a történtek után vicces ránézni a lányra. Azóta igazi üzletasszonnyá nőtte ki magát, és kifejezetten tehetséges volt a szakmájában is. Jóslatom bevált, és néhány banda felfigyelt rá, törzsvásárlókká lettek, és általában hozzáviszik az embereiket is összevarrni. A biztonsága miatt sem kell aggódnia: gyorsan híre ment, hogy kikkel üzletel, olyan őrült pedig nemigen akadt, aki megtámadna valakit, akinek hozzájuk van köze. Ígéretemhez híven, az egyház miatt sem kellett aggódnia, nyugodtan főzőcskézhetett pincéjében. Időközben belém szeretett. Nem vallotta be, de láttam rajta. Nem viszonoztam érzéseit, és ezt vagy észrevette, vagy túl gyáva volt, hogy bármit is mondjon. Egyszerűen hallgattunk a témáról, és ugyanúgy működtünk tovább üzlettársként és barátként, ahogyan előtte. Igen, barátként is. Isabelle azon kevesek közzé tartozok, akikkel szemben az évek hosszú sora alatt kialakult a bizalmam. Ezzel ő is tisztában volt, és megbecsülte: nem is adott semmi okot arra, hogy bármikor is kételkedjek benne.
