Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Név: Tessa Hendriks
Faj: Sötét Tünde
Frakció:
Kaszt: Druida (Természetpap)
Nem: Lány
Kor: 18
Kinézet
Ezüstös haja általában szabadon omlik vállaira, késői órákban a Hold fényével körülvéve azt az érzést kelti másokban, mintha valóban az éj teremtménye volna. Ilyenkor még szépnek is lehetne nevezni, ha sötétszürke bőre és élénkpiros szeme nem képezne tincseivel éles kontrasztot, és válna ezzel az Ítélet két lábon járó emléknyomává. Ugyan nem gyakran fordul meg forgalmas helyeken, jelenlétét általában kényelmetlennek és fenyegetőnek ítélik meg azok, akik nem ismerik, komoly arckifejezése pedig csak besegít az ilyesfajta benyomás keltésében, habár ez csupán óvatosságának és csendes, mindig figyelő személyiségének a megnyilvánulása. Fülében általában egy karika alakú, arany fülbevalót hord, melyet apjától kapott 17. születésnapjára és egyben a mágia világába való beavatásának szimbólumául. Általában egyszerű, sötét ruhákat visel, melyek nem emelik ki sötét bőrét, és nem hívják fel rá a figyelmet.
Jellem
Nemcsak a tündék, de fajtársai is különös jelenségnek vélik, nehéz vele szót érteni, hiszen személyisége a legtöbbjükétől teljesen eltérő, még szülei számára is sokszor talányt jelent. Inkább az erdő, és a benne élő növények, állatok társaságát részesíti előnyben, különösen, amióta a mágia útján is meg tudja őket szólítani. Ebből adódóan a magányt részesíti előnyben, ám képességei fejlődésével együtt korábbi félénkségét és határozatlanságát egyre inkább céltudatosság és magabiztosság veszi át, ennek ellenére még gyakran előbújik sérülékeny oldala, melyet igyekszik mások előtt elrejteni. Furcsaságát nem sikerült még levetkőznie, előfordul, hogy egy adott szituációban teljesen máshogy reagál, mint amire az illető számítana, és a humorérzéke is borzalmas. Sokszor naivnak tűnhet, és ugyan társadalmi ismereti és tapasztalatai kissé hiányosak, alapjáraton gyanakvó természet, ha idegenekkel kerül kapcsolatba.
Előtörténet
Tessát jóleső érzés töltötte el, ahogy szemeit a környező tölgyfákon pihentette. Teljes szélcsend honolt, ennek ellenére egy-két kaparászó és zizegő hangon kívül alig lehetett valamit hallani. A párás levegő még mindig bágyasztóan hatott, de könnyen elviselhetővé vált, ha valaki éppen a patak kissé hűvös vízébe lógatta lábait, ahogyan azt a kis self is tette. Nyugalom árasztotta el lelkét, mely könnyedén elégedett boldogsággal párosulhatott volna, ha szíve nem lett volna tele bizonytalansággal.
Különös, visszahúzódó és szótlan teremtés volt, és aki nem ismerte, könnyen faragatlan személynek ítélhette, mikor nemes egyszerűséggel, minden szó nélkül faképnél hagyta, ugyanis sokszor tette ezt. Néha valóban elutasítás rejlett mozdulataiban, legtöbbször azonban csak időt kért, hogy gondolkodhasson. Ilyenkor felkerekedett, és hosszú bolyongásra kárhoztatta magát, majd mikor úgy érezte, kellően védett helyhez ért, lekuporodott egy fa tövébe, vagy valamelyik közelebbi patak partján merült el gondolataiban.
Szülei viszont egyszerű munkásemberek voltak, nekik nem sok idejük volt az élet nagy kérdésein gondolkodni, ahogy azt gyakran célzásképpen megjegyezte édesanyja a lány előtt, de egy ideig nem feszegették előtte ezt a kérdést. Valójában azonban senki nem ismerte útjai célját, még ő maga sem. Ugyan ilyenkor döntésképtelensége vagy a választás terhei alól való kibújás űzte minél távolabb a többiektől, egyedülléte alatt se lelt soha válaszra. Egyik nap több barátra vágyott, másik nap papnő szeretett volna lenni, harmadik nap legszívesebben a folyóig rohant volna, hogy belevethesse magát. Nem tudta, mit akar, de azt se igazán, hogy mit nem, így félszeg magatartása sokszor dührohamokban tört ki, vagy napokig meg sem szólalt. A világon csupán egy dologban volt biztos, mégpedig abban, hogy soha nem fog egész nap édesanyjához hasonlóan egy varrodában ücsörögni, vagy cipőket készíteni és javítani, amivel apja mindennapjai teltek. De a természet közelsége - még ha szomorúságát nem is enyhítette -, egymással viaskodó gondolatait egy kicsit csillapította.
Mikor úgy érezte, lábujjait kellően kiáztatta, felkelt, és apró lábbelijét egyik kezébe fogva elindult a haza felé vezető ösvényen. Szerette meztelen talpa alatt érezni a talaj egyenetlenségeit, az ösvény útjába félig beágyazódott kavicsok kellemesen bizsergették lábait. Szürkés bőre által teljesen beleolvadt az őt körülvevő késő esti homályba, kétoldalt fák és különböző cserjék szegélyezték az alig észrevehető, vékony kis útszakaszt.
~ Nem sokára 17 éves leszel, és választanod kell. Mindenkinek adott valamilyen feladatot az Úr, és minél előbb elkezded keresni, annál hamarabb megtalálod ~ idézte fel anyja nemrég kimondott szavait és kedvesen mosolygó arcát, mely mögött apró aggodalom bújkált. ~ Így holnap munka előtt elkíséred édesapád, és ellátogattok néhány ismerőshöz, őt majd segíteni fognak neked a választásban. ~ Tessa sóhajtva folytatta útját, nem akaródzott neki a visszatérés abba a világba, amelyben szülei kívánták látni.
Egy útelágazáshoz érkezett, és magabiztosan haladt tovább a bal irányba tartó szakaszon. Ha másban nagyon nem is, a tájékozódásban mindig jó volt, és két-három éve már távolabb is kimerészkedett. Jobb oldalt alacsony, de meredek emelkedő húzódott, tetején a fák takarásában apró kis mozgásokat lehetett látni az avarban. Bal oldalt beljebb egy kis faház állt egymagában, és elhagyatottan, mint mindig. Egy tünde család élt itt kb. 10 évvel ezelőtt, de egy szerencsétlen betegség mindannyiukat a túlvilágra szólította.
Ahogy elhaladt mellette, a ház mögül halk beszélgetés ütötte meg a fülét, de nem igazán tudta kivenni a szavakat, ugyanis gyakran egymás szavába vágtak. Tessa maga sem tudta, hogy a kíváncsiság hajtotta, vagy egyszerűen csak szerette volna meghosszabbítani a hazafelé tartó sétát, de közelebb merészkedett, amit aztán meg is bánt.
A ház falához kuporodva próbálta kivenni az elburjánzott sövény mögötti alakokat, mikor hirtelen csend lett. Amennyire látta őket, úgy vette észre, hogy nem mozdultak, fejüket lefelé hajtották, és becsukták a szemüket, mintha koncentrálnának valamire. Először nagy ijedtség lett úrrá rajta, mert azt hitte, hogy érzékelték az általa keltett neszt, és most próbálják beazonosítani az irányát. Kővé dermedve feküdt a fűben.
De ekkor furcsa érzés lett úrrá rajta, mintha valami rezgést észlelt volna a levegőben, így lassan feltekintett, és hirtelen megvilágosodott. A tündék és sötételfek (minthogy némelyiknek sötétebbnek látta a bőrét, amennyire meg tudta állapítani) meggörnyedtek, és elfojtott hangok kíséretében el kezdtek változni a vonásaik, majd pár másodperc múlva öt hiúz állt a sövénykerítés mögött, közben ugyanis közelebb húzódott, és az ágak résein keresztül figyelte őket. Druidák voltak. Olvasott már róluk, és párszor egy-egy ünnepség, mint például a Rügyfakadás alkalmával saját szemeivel is látott ilyen tündéket, így felismerte őket.
A hiúzok (miután mindenki átváltozott) rögtön neki is vágtak az erdő sűrűjének, és távolodni kezdtek, egy kivételével. Ő még egy helyben állt egy darabig, majd egy távolabbi kökénybokor mellől fogai közé fogott valamit, és lassan a sövény másik oldala felé kezdett sétálni, amely mögött a lány alakja rejtőzött. Tessa ennek láttán lélegezni sem mert, visszahúzódni pedig már nem volt ideje, így kővé dermedve figyelt. A hiúz már majdnem elérte, mikor megállt, és lerakott valamit a földre. Úgy nézett ki, mint egy könyv, barna kötéssel. Ismét a hiúzra emelte tekintetét, ám az közben távolabb ment, majd futásra váltva követni kezdte a már messze szaladó társait.
Tessa izgatottan ült a barlang szájánál. Ez volt a kedvenc találkozóhelye, Karla, a tőlük nem messze lakó, szintén sötételf család egyik tagja, kis korában mindig ide hívta játszani. Azóta már csak elvétve beszéltek meg találkozót, ugyanis egy ideje ő is szülei boltjában tevékenykedett, és egyre több mindenben besegített nekik.
Tessa kedvelte a lányt, és örült neki, hogy legalább ő jól érzi magát, hiszen szívesen foglalkozott ékszerekkel, ám mikor Tessának tartott élménybeszámolót, ő általában csak a felére tudott figyelni, ugyanis energiái másik felét teljesen lekötötte az igyekezet, hogy előtörő irigységét visszafojtsa, és ne üljön ki mindez az arcára. Ettől aztán később még rosszabbul érezte magát, mint előtte.
Most azonban nem kellett ettől tartania, hiszen jelen pillanatban majd kiugrott a bőréből izgatottságában. Reggel vidáman ébredt, és a reggeli körút apjával is jól sikerült, habár lelkesedését nem a kézműves foglalkozások váltották ki, de szüleinek erről nem kellett tudnia, hagyta, hogy meglepődve, de boldogan szemrevételezzék a változást.
- Hé, Tessa! - bukkant fel hirtelen Karla, integetve, amit Tessa is viszonzott, miközben barátnője elindult feléje. - Na, mi történt? Nem is emlékszem, mikor volt az utolsó alkalom, hogy te hívtál engem - mondta nevetve.
Tessa nem is figyelt az utolsó mondatra, hátranyúlt, és a barlang belsejéből egy bőrkötéses könyvet emelt ki, és rakott le eléje.
- Találd ki, mi ez! - vigyorgott Karlára. - Nem, nem ér belenézni! - szólt rá a lány kezét eltolva, aki már éppen a könyv belsejében kereste volna a választ.
- Nem tudom... vagy tudnom kellene? - nézett rá, kicsit összezavarodva, régen látta ilyen izgatottnak barátnőjét.
- Mágia. Varázslatok vannak benne.
Karla szemébe lassan ismét visszatért a magabiztosság, és csalódottan mosolygott: - De Tess, ez nagyon régi lehet, szerintem már a druidák sem ismerik. Honnan szerezted?
- Egyik ismerősünk adta - hazudta a lány, nem akarta ugyanis, hogy Karla azt higgye, lopta. - Ő is másokon keresztül jutott hozzá. De ez igazi druidakönyv, ő maga mondta - gondolt vissza a tegnapi estére.
- És? Akkor most megfagyasztasz egy fát? Vagy gilisztává változol, és beásod magad a földbe? - egy pillanatra megállt, és elfintorodott. - Habár, én nem tenném. Tudod, mindent oda temetünk. Meg hát az állatok... bár néha mi is...
- Jaj, hagyjad már... - vágott a lány szavába, de azért ő is elmosolyodott.
- De miért, mit akarsz ezzel kezdeni? Ha használható is, csak druidák ismerik, és ezt a szakmát tanulni kell, nem fogsz magadtól megtanulni bármit is.
Ezt hallva Tessa is kezdte egy kissé gyerekesnek érezni magát, és már megbánta, hogy megmutatta barátnőjének.
- Nem lehet olyan nehéz, minden le van benne írva.
- Hát, akkor sok szerencsét, de engem hagyj ki belőle, nem akarok giliszta maradni, ha esetleg rajtam akarnál kísérletezni.
Ezt követően még egy ideig évődtek, majd Karla a munkára hivatkozva felállt, és elköszönt a lánytól.
A selflány kezdeti lelkesedése azonban hamar eltűnt, és a könyv egyre hosszabban porosodott az ágya alatt, már csak akkor vette elő, mikor egy-egy nap után ismét feltört benne egy szikrányi remény. Ilyenkor kis batyujába rejtve csempészte ki a házból, és az erdő ritkán látogatott részeibe vitte. Ott leült a fűbe, ölébe vette a könyvet, és igyekezett a könyvben leírt utasításoknak eleget tenni, és megfelelő lelkiállapotba kerülni. Már soknál kívülről tudta a megfelelő szavakat, ugyanis kezdetben azt gondolta, az olvasás gátolja céja elérésében, és csukott szemmel, fejből mondva nagyobb sikerrel jár, de továbbra sem ért el semmilyen eredményt.
Általában állatokat próbált magához hívni, ezért olyan mélyen ereszkedett az erdő sűrűjébe, amennyire csak bírt, és ameddig a bokrok engedték, bár az apró tövisek és ágak igencsak összekarcolták bőrét. Elkeseredésében már sokszor megfogadta, hogy visszaviszi a könyvet a kunyhó mögé, ahol találta, ami miatt a bűntudata is napról napra növekedni látszott, hiszen biztos volt benne, hogy keresték.
Egyik nap végül ténylegesen rászánta magát a visszatérésre, és a megszokott céltalan barangolás helyett most konkrét elhatározással vágott neki a sétának. Ugyanazon az ösvényen haladt végig, amelyen korábban, azon a bizonyos estén. Vállát most azonban másfajta súly nyomta átvitt és valós értelemben is, lelke mélyén ugyanis tartott attól, hogy ismét felbukkannak a druidák, és akkor már nem bújhat el előlük. A ház felé közeledve lassabbra vette lépteit, de bármennyire is figyelte a környéket, semmilyen tünde vagy sötét tünde jelenlétét nem tapasztalta.
Miután még egyszer alaposan körülnézett, odasétált a sövényhez, pontosan ahhoz a ponthoz, ahol utoljára rejtőzködött. Nappali fényben már teljesen átlagos helynek tűnt, olyan volt, mint akármelyik másik része az erdőnek. Azonban egy hirtelen ötlettől vezérelve, a sövényt jobb oldalról megkerülve az általa bezárt füves kis területre lépett, és leült a közepére. ~ Lehet, hogy a hely is számít ~ gondolta, és ismét megpróbálkozott a varázslatokkal, de már igazából akkor feladta, mielőtt elkezdte volna, és csalódottan csapta be a könyvet.
Szemei szomorúan pásztázták a sövényt, amely alól egy kis mókus ugrált elő. ~ Biztosan élelemet keres. Lehet, hogy már télre is gyűjtöget, a múlt évi is igen kemény volt ~ gondolta magában, és eszébe jutott, hogy a tavalyi különös időjárási ingadozások miatt több mókust is holtan találtak. Ezen a gondolatmeneten haladva valami motoszkálni kezdett benne, és hiába igyekezett elhessegetni, nem akart kimenni a fejéből.
A kis mókus már indult visszafele, mikor Tessa hirtelen a batyujával, annak száját lefelé fordítva rávetette magát az állatra. A mókus rémült kapálózásba kezdett, a lány kétségbeesetten igyekezte tartani, míg másik kezével egy bot után kutatott, amivel határozottan - és izgatott lelkiállapotából kifolyólag erősebben, mint szerette volna -, rácsapott egyet az állat fejére. Egy rövid nyikkanás hallatszott, majd az állat mozdulatlanná vált.
Tessa ekkor elengedte, kiemelte a batyuból, és a földre fektette. Hirtelen nagyon elbizonytalanodott, hiszen csak remélhette, hogy nem ölte meg a kis állatot. Viszont végig akarta már csinálni, amit elkezdett. Az volt a terve, hogy megsebesíti az állatot egy tövissel, és megpróbálkozik a sebgyógyítással, az egyetlen dologgal, amivel még nem kísérletezett. Mivel szerette az állatokat, úgy gondolta, ekkor kellően motivált lesz ahhoz, hogy sikerüljön. Most már azonban bizonytalanul szemlélte az állatot, kezében a mellette levő kökénybokor egyik újonnan letört ágával. Aztán mégis közelebb húzódott, majd lassan az állat fölé hajolt.
- Azt hittem, láttál már druidát - szólalt meg hirtelen egy ismerős hang a háta mögül. A lány villámgyorsan megfordult, és apját pillantotta meg, kezében a könyvvel. Egy kis ideig mindketten csendben nézték egymást, majd Tessa bűntudattal hajtotta le a fejét.
- Igen - válaszolta összezavarodva, nem értve pontosan, mire célzott az apja.
- És láttál tőlük ilyet? Állatokat ölni? A Tünde - erdő közepén?
- Nem öltem meg! - kiáltott fel riadtan. - Csak... - itt elakadt, és már nem is igyekezett szavakat keresni, hogy megmagyarázhassa indítékait. - Én is druida akartam lenni. Soha nem akartam semmit, de most ezt, ezt igazán szerettem volna, mert láttam őket, itt voltak, ezen a ponton, tündék, akik hiúzokká váltak, majd itt hagyták ezt... - hadarta a lány, érzéseinek végre szabad utat engedve, mikor az apja közbevágott:
- Tudom. Én tettem ide - mondta, és komolyan a lány szemébe nézett. Tessa sokáig nem akarta elhinni, de aztán mégis megkérdezte:
- Te voltál a hiúz? Te...druida vagy?
- Igen. Régóta mozgok ebben a körben, de anyád... nos ő ugyan tudja, és elfogadja, de nem akarta, hogy te is tudj róla egy ideig. Azt akarta, hogy rendes foglalkozásod legyen, hogy ne csábítson el a mágia, és ne azt az utat kövesd, amit én - mondta, a mondat végére elkomorodva, majd egy halvány mosollyal folytatta: - De te igencsak megnehezítetted a dolgát.
Tessa pár másodpercig szótlanul és szégyenkezve ült a helyén, mire ismét szólásra nyitotta a száját:
- Akkor gondolom ez egy próba volt. És én megbuktam - csuklott el a hangja.
- Igen - felelte apja, majd egyenesen a szemébe nézett: - De mindenki hibázik. Másrészt pedig te magad sem hagysz nekünk más lehetőséget - felelte ismét egy szomorú mosollyal, majd lágyan a kezei közé emelte a kis állatot, és a terület közepére helyezte. Tessa ekkor nyert először valódi betekintést a mágia világába.
Édesapja saját kezébe vette a lány tanítását, fokozatosan tanította az alapokra, néha egy-egy új tündével vagy selffel is megismertette, és pár hónapon belül maga is képes lett egyszerűbb idézésekre. Édesanyja ugyan nem örült ennek, de az idő elteltével megbarátkozott a gondolattal, és lassan nézeteltéréseik is fogyatkozni kezdtek, majd szinte teljesen eltűntek. Apja türelmesen állt hozzá, habár a lány elég fogékonynak látszott a mágiára, és egyre gyorsabban tanult, és tanul még ma is, hogy egy nap igazi druida válhasson belőle, mint apjából.
Faj: Sötét Tünde
Frakció:
Kaszt: Druida (Természetpap)
Nem: Lány
Kor: 18
Kinézet
Ezüstös haja általában szabadon omlik vállaira, késői órákban a Hold fényével körülvéve azt az érzést kelti másokban, mintha valóban az éj teremtménye volna. Ilyenkor még szépnek is lehetne nevezni, ha sötétszürke bőre és élénkpiros szeme nem képezne tincseivel éles kontrasztot, és válna ezzel az Ítélet két lábon járó emléknyomává. Ugyan nem gyakran fordul meg forgalmas helyeken, jelenlétét általában kényelmetlennek és fenyegetőnek ítélik meg azok, akik nem ismerik, komoly arckifejezése pedig csak besegít az ilyesfajta benyomás keltésében, habár ez csupán óvatosságának és csendes, mindig figyelő személyiségének a megnyilvánulása. Fülében általában egy karika alakú, arany fülbevalót hord, melyet apjától kapott 17. születésnapjára és egyben a mágia világába való beavatásának szimbólumául. Általában egyszerű, sötét ruhákat visel, melyek nem emelik ki sötét bőrét, és nem hívják fel rá a figyelmet.
Jellem
Nemcsak a tündék, de fajtársai is különös jelenségnek vélik, nehéz vele szót érteni, hiszen személyisége a legtöbbjükétől teljesen eltérő, még szülei számára is sokszor talányt jelent. Inkább az erdő, és a benne élő növények, állatok társaságát részesíti előnyben, különösen, amióta a mágia útján is meg tudja őket szólítani. Ebből adódóan a magányt részesíti előnyben, ám képességei fejlődésével együtt korábbi félénkségét és határozatlanságát egyre inkább céltudatosság és magabiztosság veszi át, ennek ellenére még gyakran előbújik sérülékeny oldala, melyet igyekszik mások előtt elrejteni. Furcsaságát nem sikerült még levetkőznie, előfordul, hogy egy adott szituációban teljesen máshogy reagál, mint amire az illető számítana, és a humorérzéke is borzalmas. Sokszor naivnak tűnhet, és ugyan társadalmi ismereti és tapasztalatai kissé hiányosak, alapjáraton gyanakvó természet, ha idegenekkel kerül kapcsolatba.
Előtörténet
Tessát jóleső érzés töltötte el, ahogy szemeit a környező tölgyfákon pihentette. Teljes szélcsend honolt, ennek ellenére egy-két kaparászó és zizegő hangon kívül alig lehetett valamit hallani. A párás levegő még mindig bágyasztóan hatott, de könnyen elviselhetővé vált, ha valaki éppen a patak kissé hűvös vízébe lógatta lábait, ahogyan azt a kis self is tette. Nyugalom árasztotta el lelkét, mely könnyedén elégedett boldogsággal párosulhatott volna, ha szíve nem lett volna tele bizonytalansággal.
Különös, visszahúzódó és szótlan teremtés volt, és aki nem ismerte, könnyen faragatlan személynek ítélhette, mikor nemes egyszerűséggel, minden szó nélkül faképnél hagyta, ugyanis sokszor tette ezt. Néha valóban elutasítás rejlett mozdulataiban, legtöbbször azonban csak időt kért, hogy gondolkodhasson. Ilyenkor felkerekedett, és hosszú bolyongásra kárhoztatta magát, majd mikor úgy érezte, kellően védett helyhez ért, lekuporodott egy fa tövébe, vagy valamelyik közelebbi patak partján merült el gondolataiban.
Szülei viszont egyszerű munkásemberek voltak, nekik nem sok idejük volt az élet nagy kérdésein gondolkodni, ahogy azt gyakran célzásképpen megjegyezte édesanyja a lány előtt, de egy ideig nem feszegették előtte ezt a kérdést. Valójában azonban senki nem ismerte útjai célját, még ő maga sem. Ugyan ilyenkor döntésképtelensége vagy a választás terhei alól való kibújás űzte minél távolabb a többiektől, egyedülléte alatt se lelt soha válaszra. Egyik nap több barátra vágyott, másik nap papnő szeretett volna lenni, harmadik nap legszívesebben a folyóig rohant volna, hogy belevethesse magát. Nem tudta, mit akar, de azt se igazán, hogy mit nem, így félszeg magatartása sokszor dührohamokban tört ki, vagy napokig meg sem szólalt. A világon csupán egy dologban volt biztos, mégpedig abban, hogy soha nem fog egész nap édesanyjához hasonlóan egy varrodában ücsörögni, vagy cipőket készíteni és javítani, amivel apja mindennapjai teltek. De a természet közelsége - még ha szomorúságát nem is enyhítette -, egymással viaskodó gondolatait egy kicsit csillapította.
Mikor úgy érezte, lábujjait kellően kiáztatta, felkelt, és apró lábbelijét egyik kezébe fogva elindult a haza felé vezető ösvényen. Szerette meztelen talpa alatt érezni a talaj egyenetlenségeit, az ösvény útjába félig beágyazódott kavicsok kellemesen bizsergették lábait. Szürkés bőre által teljesen beleolvadt az őt körülvevő késő esti homályba, kétoldalt fák és különböző cserjék szegélyezték az alig észrevehető, vékony kis útszakaszt.
~ Nem sokára 17 éves leszel, és választanod kell. Mindenkinek adott valamilyen feladatot az Úr, és minél előbb elkezded keresni, annál hamarabb megtalálod ~ idézte fel anyja nemrég kimondott szavait és kedvesen mosolygó arcát, mely mögött apró aggodalom bújkált. ~ Így holnap munka előtt elkíséred édesapád, és ellátogattok néhány ismerőshöz, őt majd segíteni fognak neked a választásban. ~ Tessa sóhajtva folytatta útját, nem akaródzott neki a visszatérés abba a világba, amelyben szülei kívánták látni.
Egy útelágazáshoz érkezett, és magabiztosan haladt tovább a bal irányba tartó szakaszon. Ha másban nagyon nem is, a tájékozódásban mindig jó volt, és két-három éve már távolabb is kimerészkedett. Jobb oldalt alacsony, de meredek emelkedő húzódott, tetején a fák takarásában apró kis mozgásokat lehetett látni az avarban. Bal oldalt beljebb egy kis faház állt egymagában, és elhagyatottan, mint mindig. Egy tünde család élt itt kb. 10 évvel ezelőtt, de egy szerencsétlen betegség mindannyiukat a túlvilágra szólította.
Ahogy elhaladt mellette, a ház mögül halk beszélgetés ütötte meg a fülét, de nem igazán tudta kivenni a szavakat, ugyanis gyakran egymás szavába vágtak. Tessa maga sem tudta, hogy a kíváncsiság hajtotta, vagy egyszerűen csak szerette volna meghosszabbítani a hazafelé tartó sétát, de közelebb merészkedett, amit aztán meg is bánt.
A ház falához kuporodva próbálta kivenni az elburjánzott sövény mögötti alakokat, mikor hirtelen csend lett. Amennyire látta őket, úgy vette észre, hogy nem mozdultak, fejüket lefelé hajtották, és becsukták a szemüket, mintha koncentrálnának valamire. Először nagy ijedtség lett úrrá rajta, mert azt hitte, hogy érzékelték az általa keltett neszt, és most próbálják beazonosítani az irányát. Kővé dermedve feküdt a fűben.
De ekkor furcsa érzés lett úrrá rajta, mintha valami rezgést észlelt volna a levegőben, így lassan feltekintett, és hirtelen megvilágosodott. A tündék és sötételfek (minthogy némelyiknek sötétebbnek látta a bőrét, amennyire meg tudta állapítani) meggörnyedtek, és elfojtott hangok kíséretében el kezdtek változni a vonásaik, majd pár másodperc múlva öt hiúz állt a sövénykerítés mögött, közben ugyanis közelebb húzódott, és az ágak résein keresztül figyelte őket. Druidák voltak. Olvasott már róluk, és párszor egy-egy ünnepség, mint például a Rügyfakadás alkalmával saját szemeivel is látott ilyen tündéket, így felismerte őket.
A hiúzok (miután mindenki átváltozott) rögtön neki is vágtak az erdő sűrűjének, és távolodni kezdtek, egy kivételével. Ő még egy helyben állt egy darabig, majd egy távolabbi kökénybokor mellől fogai közé fogott valamit, és lassan a sövény másik oldala felé kezdett sétálni, amely mögött a lány alakja rejtőzött. Tessa ennek láttán lélegezni sem mert, visszahúzódni pedig már nem volt ideje, így kővé dermedve figyelt. A hiúz már majdnem elérte, mikor megállt, és lerakott valamit a földre. Úgy nézett ki, mint egy könyv, barna kötéssel. Ismét a hiúzra emelte tekintetét, ám az közben távolabb ment, majd futásra váltva követni kezdte a már messze szaladó társait.
Tessa izgatottan ült a barlang szájánál. Ez volt a kedvenc találkozóhelye, Karla, a tőlük nem messze lakó, szintén sötételf család egyik tagja, kis korában mindig ide hívta játszani. Azóta már csak elvétve beszéltek meg találkozót, ugyanis egy ideje ő is szülei boltjában tevékenykedett, és egyre több mindenben besegített nekik.
Tessa kedvelte a lányt, és örült neki, hogy legalább ő jól érzi magát, hiszen szívesen foglalkozott ékszerekkel, ám mikor Tessának tartott élménybeszámolót, ő általában csak a felére tudott figyelni, ugyanis energiái másik felét teljesen lekötötte az igyekezet, hogy előtörő irigységét visszafojtsa, és ne üljön ki mindez az arcára. Ettől aztán később még rosszabbul érezte magát, mint előtte.
Most azonban nem kellett ettől tartania, hiszen jelen pillanatban majd kiugrott a bőréből izgatottságában. Reggel vidáman ébredt, és a reggeli körút apjával is jól sikerült, habár lelkesedését nem a kézműves foglalkozások váltották ki, de szüleinek erről nem kellett tudnia, hagyta, hogy meglepődve, de boldogan szemrevételezzék a változást.
- Hé, Tessa! - bukkant fel hirtelen Karla, integetve, amit Tessa is viszonzott, miközben barátnője elindult feléje. - Na, mi történt? Nem is emlékszem, mikor volt az utolsó alkalom, hogy te hívtál engem - mondta nevetve.
Tessa nem is figyelt az utolsó mondatra, hátranyúlt, és a barlang belsejéből egy bőrkötéses könyvet emelt ki, és rakott le eléje.
- Találd ki, mi ez! - vigyorgott Karlára. - Nem, nem ér belenézni! - szólt rá a lány kezét eltolva, aki már éppen a könyv belsejében kereste volna a választ.
- Nem tudom... vagy tudnom kellene? - nézett rá, kicsit összezavarodva, régen látta ilyen izgatottnak barátnőjét.
- Mágia. Varázslatok vannak benne.
Karla szemébe lassan ismét visszatért a magabiztosság, és csalódottan mosolygott: - De Tess, ez nagyon régi lehet, szerintem már a druidák sem ismerik. Honnan szerezted?
- Egyik ismerősünk adta - hazudta a lány, nem akarta ugyanis, hogy Karla azt higgye, lopta. - Ő is másokon keresztül jutott hozzá. De ez igazi druidakönyv, ő maga mondta - gondolt vissza a tegnapi estére.
- És? Akkor most megfagyasztasz egy fát? Vagy gilisztává változol, és beásod magad a földbe? - egy pillanatra megállt, és elfintorodott. - Habár, én nem tenném. Tudod, mindent oda temetünk. Meg hát az állatok... bár néha mi is...
- Jaj, hagyjad már... - vágott a lány szavába, de azért ő is elmosolyodott.
- De miért, mit akarsz ezzel kezdeni? Ha használható is, csak druidák ismerik, és ezt a szakmát tanulni kell, nem fogsz magadtól megtanulni bármit is.
Ezt hallva Tessa is kezdte egy kissé gyerekesnek érezni magát, és már megbánta, hogy megmutatta barátnőjének.
- Nem lehet olyan nehéz, minden le van benne írva.
- Hát, akkor sok szerencsét, de engem hagyj ki belőle, nem akarok giliszta maradni, ha esetleg rajtam akarnál kísérletezni.
Ezt követően még egy ideig évődtek, majd Karla a munkára hivatkozva felállt, és elköszönt a lánytól.
A selflány kezdeti lelkesedése azonban hamar eltűnt, és a könyv egyre hosszabban porosodott az ágya alatt, már csak akkor vette elő, mikor egy-egy nap után ismét feltört benne egy szikrányi remény. Ilyenkor kis batyujába rejtve csempészte ki a házból, és az erdő ritkán látogatott részeibe vitte. Ott leült a fűbe, ölébe vette a könyvet, és igyekezett a könyvben leírt utasításoknak eleget tenni, és megfelelő lelkiállapotba kerülni. Már soknál kívülről tudta a megfelelő szavakat, ugyanis kezdetben azt gondolta, az olvasás gátolja céja elérésében, és csukott szemmel, fejből mondva nagyobb sikerrel jár, de továbbra sem ért el semmilyen eredményt.
Általában állatokat próbált magához hívni, ezért olyan mélyen ereszkedett az erdő sűrűjébe, amennyire csak bírt, és ameddig a bokrok engedték, bár az apró tövisek és ágak igencsak összekarcolták bőrét. Elkeseredésében már sokszor megfogadta, hogy visszaviszi a könyvet a kunyhó mögé, ahol találta, ami miatt a bűntudata is napról napra növekedni látszott, hiszen biztos volt benne, hogy keresték.
Egyik nap végül ténylegesen rászánta magát a visszatérésre, és a megszokott céltalan barangolás helyett most konkrét elhatározással vágott neki a sétának. Ugyanazon az ösvényen haladt végig, amelyen korábban, azon a bizonyos estén. Vállát most azonban másfajta súly nyomta átvitt és valós értelemben is, lelke mélyén ugyanis tartott attól, hogy ismét felbukkannak a druidák, és akkor már nem bújhat el előlük. A ház felé közeledve lassabbra vette lépteit, de bármennyire is figyelte a környéket, semmilyen tünde vagy sötét tünde jelenlétét nem tapasztalta.
Miután még egyszer alaposan körülnézett, odasétált a sövényhez, pontosan ahhoz a ponthoz, ahol utoljára rejtőzködött. Nappali fényben már teljesen átlagos helynek tűnt, olyan volt, mint akármelyik másik része az erdőnek. Azonban egy hirtelen ötlettől vezérelve, a sövényt jobb oldalról megkerülve az általa bezárt füves kis területre lépett, és leült a közepére. ~ Lehet, hogy a hely is számít ~ gondolta, és ismét megpróbálkozott a varázslatokkal, de már igazából akkor feladta, mielőtt elkezdte volna, és csalódottan csapta be a könyvet.
Szemei szomorúan pásztázták a sövényt, amely alól egy kis mókus ugrált elő. ~ Biztosan élelemet keres. Lehet, hogy már télre is gyűjtöget, a múlt évi is igen kemény volt ~ gondolta magában, és eszébe jutott, hogy a tavalyi különös időjárási ingadozások miatt több mókust is holtan találtak. Ezen a gondolatmeneten haladva valami motoszkálni kezdett benne, és hiába igyekezett elhessegetni, nem akart kimenni a fejéből.
A kis mókus már indult visszafele, mikor Tessa hirtelen a batyujával, annak száját lefelé fordítva rávetette magát az állatra. A mókus rémült kapálózásba kezdett, a lány kétségbeesetten igyekezte tartani, míg másik kezével egy bot után kutatott, amivel határozottan - és izgatott lelkiállapotából kifolyólag erősebben, mint szerette volna -, rácsapott egyet az állat fejére. Egy rövid nyikkanás hallatszott, majd az állat mozdulatlanná vált.
Tessa ekkor elengedte, kiemelte a batyuból, és a földre fektette. Hirtelen nagyon elbizonytalanodott, hiszen csak remélhette, hogy nem ölte meg a kis állatot. Viszont végig akarta már csinálni, amit elkezdett. Az volt a terve, hogy megsebesíti az állatot egy tövissel, és megpróbálkozik a sebgyógyítással, az egyetlen dologgal, amivel még nem kísérletezett. Mivel szerette az állatokat, úgy gondolta, ekkor kellően motivált lesz ahhoz, hogy sikerüljön. Most már azonban bizonytalanul szemlélte az állatot, kezében a mellette levő kökénybokor egyik újonnan letört ágával. Aztán mégis közelebb húzódott, majd lassan az állat fölé hajolt.
- Azt hittem, láttál már druidát - szólalt meg hirtelen egy ismerős hang a háta mögül. A lány villámgyorsan megfordult, és apját pillantotta meg, kezében a könyvvel. Egy kis ideig mindketten csendben nézték egymást, majd Tessa bűntudattal hajtotta le a fejét.
- Igen - válaszolta összezavarodva, nem értve pontosan, mire célzott az apja.
- És láttál tőlük ilyet? Állatokat ölni? A Tünde - erdő közepén?
- Nem öltem meg! - kiáltott fel riadtan. - Csak... - itt elakadt, és már nem is igyekezett szavakat keresni, hogy megmagyarázhassa indítékait. - Én is druida akartam lenni. Soha nem akartam semmit, de most ezt, ezt igazán szerettem volna, mert láttam őket, itt voltak, ezen a ponton, tündék, akik hiúzokká váltak, majd itt hagyták ezt... - hadarta a lány, érzéseinek végre szabad utat engedve, mikor az apja közbevágott:
- Tudom. Én tettem ide - mondta, és komolyan a lány szemébe nézett. Tessa sokáig nem akarta elhinni, de aztán mégis megkérdezte:
- Te voltál a hiúz? Te...druida vagy?
- Igen. Régóta mozgok ebben a körben, de anyád... nos ő ugyan tudja, és elfogadja, de nem akarta, hogy te is tudj róla egy ideig. Azt akarta, hogy rendes foglalkozásod legyen, hogy ne csábítson el a mágia, és ne azt az utat kövesd, amit én - mondta, a mondat végére elkomorodva, majd egy halvány mosollyal folytatta: - De te igencsak megnehezítetted a dolgát.
Tessa pár másodpercig szótlanul és szégyenkezve ült a helyén, mire ismét szólásra nyitotta a száját:
- Akkor gondolom ez egy próba volt. És én megbuktam - csuklott el a hangja.
- Igen - felelte apja, majd egyenesen a szemébe nézett: - De mindenki hibázik. Másrészt pedig te magad sem hagysz nekünk más lehetőséget - felelte ismét egy szomorú mosollyal, majd lágyan a kezei közé emelte a kis állatot, és a terület közepére helyezte. Tessa ekkor nyert először valódi betekintést a mágia világába.
Édesapja saját kezébe vette a lány tanítását, fokozatosan tanította az alapokra, néha egy-egy új tündével vagy selffel is megismertette, és pár hónapon belül maga is képes lett egyszerűbb idézésekre. Édesanyja ugyan nem örült ennek, de az idő elteltével megbarátkozott a gondolattal, és lassan nézeteltéréseik is fogyatkozni kezdtek, majd szinte teljesen eltűntek. Apja türelmesen állt hozzá, habár a lány elég fogékonynak látszott a mágiára, és egyre gyorsabban tanult, és tanul még ma is, hogy egy nap igazi druida válhasson belőle, mint apjából.
A hozzászólást Tessa Hendriks összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Május 29, 2018 8:23 pm-kor.
