Még mindig a hatása alatt vagyok az eseményeknek. Mindig akartam, szerettem volna, hogy végre ne "csak" novícius legyek, hogy legalább egyenrangú legyek, de most mégis fejbe vágott a dolog. Nem csodálkozom egy percig sem, hogy maguk az atyák sem nagyon akarták elhinni. Persze azt magam sem tagadhatom, hogy épp elég okot adtam a kételkedésükre és a bizonytalankodásukra. Megoszlottak velem kapcsolatban a vélemények, hogy vajon benőtt-e már a fejem lágya, na meg, végül is én lettem volna az első sötét elf, akit az egyház pappá szentel. Szóval nem, nem csodálkoztam, hogy ez az egész nem ment nekik könnyen.
Az már azonban érdekesebb volt, hogy a felszentelésemet egy utolsó próbatételhez kötötték, hiszen nem tartom valószínűnek, hogy az ostrom alatt tanúsított teljesítményemet ne mérlegelték volna és szerintem elég jól megálltam a helyem egy egyszerű novícius létemre, akinek mágikus ereje még csak gyerekcipőben jár pl. egy inkvizítoré mellett.
Minden esetre ehhez kötötték és így most épp egy lovag mögött ballagok nem kicsit kíváncsian, hogy mi lesz a feladat, aki bevezetett a rendházba.
- Kérem, itt várjanak. Az érsekatya nemsokára megérkezik. – int a teremben lévő padok felé, de a többes szám máris felkelti az érdeklődésemet.
Mikor félreáll, ugyan csak meglepődve állok meg.
- Johannes atya? - azt hiszem nem teljesen sikerül jóképet vágni, vagy leplezni az érzéseimet. - Biztos, hogy ide kellett jönnöm? - nézek a lovagra bizakodóan.
- Óh, én teljesen biztos vagyok benne. Hogy megy a sorod a fronton fiú? Ugye ott szolgálsz?
Meg sem kell hallanom, mit mond az atya, már a képére ülő vigyorról tudom, hogy mi az igazság. De, ha a vikingeket túléltem vele, akkor csak nem lesz gond, nem igaz? Mi a fenéért kell nekem még bizonyítanom! Most az orra alá dörgölhetném, ha felszenteltek volna!
Megemberelem magam és én is vigyort öltök.
- Csak biztos akartam lenni benne. Egyébként igen, ott szolgálok és jól mennek a dolgaim ~ kivéve, amikor nem ~ fejezem be magamban.
Még jó, hogy ekkor ismét jön valaki, így megmenekülök a további kérdésektől és mikor meglátom ki az, a mosolyom őszintévé válik.
- Hagen atya, Jozef novícius. – köszönt minket mosolyogva az ismerős nővér.. - Úgy tűnik valóban speciális egységet verbuválnak.
- Dícsértessék a Jézus Krisztus, Gloria nővér. Öröm újra látni. – áll fel Johannes a lány üdvözlésére.
- Dícsértessék nővér! Te is velünk tartasz? Soha jobb hír. - bólintok némileg megkönnyebbülve, hogy legalább a társaság egyik fele a kedvemre való lesz, bár láthatóan ők is ismerik egymást.
- Mindörökké ámen. Igen Jozef, engem osztottak mellétek, bár fogalmam sincs, hogy hova megyünk...- biccent felénk Gloria.
Máris újabb lányt vezet be a lovag.
- Üdvözletem. Kylin vagyok. – mutatkozik be azonnal, ahogy meglát minket.
Annyi azonnal látszik rajta, hogy félvér, neki is tünde vér csörgedezik az ereiben, de nem egyházi személy, legalábbis a ruházata és a felszerelése nem erre vall.
- Jozef Strandgut novicius. - üdvözlöm őt is egy biccentéssel, de kíváncsian.
- Johannes Hagen. – lép hozzá a férfi és meglepődve nézem, ahogy kézcsókkal köszönti.
Mi az ördög, csak nem veti rá magát máris, hol van az önmegtartóztatás, atyám?
- Gloria vagyok, a szent brünhilda rend nővére. – a hangját mintha kis izgatottság lenn úrrá, de talán csak a várakozás izgalma ez, ami engem is feszít.
Pár perc múlva léptek hallatszanak és egy közepes Jormungandr-be öltözött alak jelenik meg. Meglepően fiatal, olyan harminc körül járhat, fekete haja egyenes szálú és kissé csálén hátra van fogva egy lófarokba, egyik oldalt a tincsek lelógnak a fülére - a másik oldalon azonban egyértelműen látszik a tündékre jellemző hosszú, hegyes fülkagyló.
- Laudetur Iesus Christus. Elnézést, hogy megvárattam önöket. Sangarinus atya vagyok, Krisztus nyáját mint érsek szolgálom. Kérem, fáradjanak beljebb. - lép oda az ajtóhoz, hogy kitárja.
- Mindörökké. Johannes Hagen atya, szolgálatára. – indul meg elsőnek Johannes atya.
Ki nem néztem volna belőle, hogy ő az érsek, az Ordo Draconis nagymestere, de hát a rend maga is fiatal, ha jól vagyok értesülve.
- Dícsértessék érsek atya! - hajtok térdet azért, ahogy az illem megkövetelte, aztán követem.
- In aethernum, atyám.
Az érsek irodája nagy, de eléggé szegényesen berendezett, gyakorlatilag egy szekrény, egy nagyobb íróasztal és pár szék alkotja, kiegészülve a falon lógó feszülettel.
- Kérem, foglaljanak helyet. - mutat az egy sorban elrendezett öt székre az asztala előtt, ő maga pedig mögötte foglal helyet. - Gondolom mind kíváncsiak, miért hívattam ide önöket annyi helyről és elöljárón keresztül, így rögtön a tárgyra térnék, utána pedig feltehetik az esetleges kérdéseiket. – kezdi. - Hallottak a Tünde-erdő sorsáról azóta, hogy a háború kitört?
- Nem sokmindent. – int nemlegesen a fejével az atya, miután a nővér és Kylin után ő is leül.
Elpirulok, amikor Johannes atya hellyel kínálja a lányokat, mert eszembe jut, hogy mennyire próbálta a fejembe verni Norven atya az etikettet és most jól felsültem vele. De ezek után az a minimum, hogy legalább megvárjam, míg leülnek én csak aztán foglalok helyet.
Az érsek beszédéből le lehetett szűrni, hogy talán már ide született, de minimum olyan régen él itt, mint én, mert tökéletesen beszéli a nyelvet.
- Csak amit mindenki, hogy elnyelték a lángok. - toldom meg az inkvizítor szavait.
- Én azt tudom, hogy az az erdő, ami addig volt eltűnt, a helyét pedig valami más vette át. Legalábbis a fronton a felderítők ezt mesélik. – jegyzi meg Gloria.
- Ahogy az előttem lévők is mondták. Azt tudom, hogy ég, az okát kevésbé. –fogja rövidre Kylin.
- Mindannyian helyes dolgokat állítanak. A módját igazából rejtély fedi, de annyi bizonyos, hogy... nos... volt elődöm türelmetlen reakciója miatt a tünde királyságok pozíciót cseréltek egy idegen föld azonos területű erdejével, ezt nevezi a köznyelv most Finsterwaldnak. Azonban még ez előtt, Abaddón arkangyal pusztítása alatt az erdő jelentős északi területe kigyulladt. Ahogy a kisasszony is mondta... - biccent Kylin felé. - … nem csak egyszerűen felégett, azóta is folyamatosan lángokban áll anélkül, hogy elemésztené a fákat. Az északi máguskör varázslói valami különösen erős jelenséget sejtenek a háttérben és felettébb erőszakosan ösztönzik a koronát, hogy tegyen lépéseket a jelenség felderítésére és az erő kiaknázására. Azonban van egy apró probléma. - itt egy pillanatnyi hatásszünetet tart. – Ez eddig ekkora mágikus behatást csak isteni csodák alakíthattak ki.
- Ezért kell az egyház segítsége? Azt gondolják Urunk táplálja a lángokat? De miért tenné? - ráncolom össze a homlokom és nézek rá kérdőn, mert érlelődik bennem a gyanú, hogy miért is vagyunk itt.
A fene se kívánkozik Finsterwald-ba, legalábbis önszántából nem. A saját küldetésem még csak értem, de vajon a többiek mit vétettek, hogy ezt a feladatot rájuk rótták?
- Ha a sárkány valóban angyal volt, akár az ő csodája is lehet. Valami köze kell legyen hozzá, ha attól gyulladt ki. Így az egyház szerepét értem. – vonja fel kérdőn a szemöldökét a nővér és pár pillanatra a másik lányra fordul a tekintete, aki meg is szólal.
- S ha jól sejtem az érsek úr kapta a feladatot, hogy egy kisebb csapatot állítson össze, akik kiderítik, hogy mi is ezen dolog hátterében. Amint ezen információ birtokába kerültek, pontosan részletes jelentést tesznek. Vagy ha úgy ítélik meg, akkor rendezik az okát. S ezen feladathoz miért is kell akkor íjász?
- Nem tudjuk pontosan mi okozza a soha nem alvó tüzet. - illeszti össze az ujjbegyeit maga előtt az érsek. - Teória annyi van, mint égen a csillag, de tény semmi. Egyedül akkor derül fény valamire, ha valaki bemerészkedik az erdőbe és megkeresi a jelenség forrását. Ez azonban igen veszélyes, tekintve, hogy nem tudjuk mi vár abban az erdőben. Éppen ezért az a legbölcsebb, ha egy jól kiegyensúlyozott csapat veszi át a felderítő szerepét, amely minden felmerülő kihívásra tud felelni és hibátlan stratégiai formációt alkot. Önöket hármójukat személyesen válogattam. - mutat rám, Gloriára és Kylinre. - Az okát megláthatják, ha egymásra néznek. Hagen atyát a Szentszék javasolta.
~ Tehát az atyák semmiben nem biztosak és inkább maguk derítenének fényt a dologra, mint, hogy támadási felületet adjanak az Úr tanai ellen. ~ szűröm le a magam logikájával.
Sötét tünde vagyok, de nem hülye.
És már nem lepődöm meg az előbbi gondolatmenetem után, hogy igen, mi leszünk a nagy csapat, aki az első szerencsés lehet és be teheti a lábát a pokol felszíni bugyrába.
- Gloria nővért és Kylin kisasszonyt értem, de én? - intek magamra. - Én mit láthatnék egy tünde erdőben.......egy volt tünde erdőben? - bukik ki belőlem.
Az, hogy Johannes atyát nem kimondottan erre a feladatra választották, csak egy alig észrevehető kunkort von a számra, de még sem röhöghetem ki nyíltan.
- Azért Jozef, mert sötét tünde vagy. Mindhármunkban tünde vér van, és mind a hárman feláldozhatók vagyunk. A félelfek nem érnek többet egy korcs kutyánál a tisztavérűek szemében, és gyanítom rád is néztek már hasonlóan. – mondja feszült hangon Gloria, szinte érzem benne a felcsapó dühöt, de remekül leplezi. - És persze egyébként is kapóra jött az összeállítás, egy közelharcos pap, egy inkvizítor, egy íjász és egy gyógyító személyében. Johannes atya pedig nyilván vigyázni fog ránk a sacra institutio megbízásából.
Kylin ugyan nem szólal meg, de a szemét elnézve, a nyakam rá, hogy a nővérrel ért egyet. Johannes is hallgat, bár nem hiszem, hogy velünk értene egyet.
Én hazudnék, ha azt mondanám, nem merült fel bennem ugyan az, amit Gloria nővér felhozott, bár azért nem gondoltam, hogy csak ezért esett ránk a választás. Az, hogy ezt nyíltan az érsek, tehát a feljebbvalója képébe vágta jelezte, hogy mennyire feldúlta a dolog. Talán még érzékenyebb volt a félvér voltára, mint én a kormos képemre. Én már tudtam kezelni, hiszen mióta az eszemet tudom a céltáblája voltam a mocskolódásnak, de ő még mindig ugrott rá.
Az érsek nyugodt arckifejezése nem változik meg, ahogyan mézszínű szemei Gloria felé fordulnak.
- Kérem, Gloria nővér, uralkodjon az indulatain és ne bocsátkozzon elsietett feltételezésekbe. Azért választottam önöket az északi királyságban lakó számos tünde és féltünde közül, mert nem bízhatom a feladatot akárkire. Az Ordo Draconis fiatal rend, mégis hírneve kellően rossz azóta, hogy elődöm, a megboldogult Demiphones püspök megpróbálta lépésről lépésre felégetni azt, ami a Tünde-erdőből marad. Ugyanazért választottak engem a pozíciója betöltésére, amiért én választottam magukat. A szelídség és óvatosság miatt. - szemei egy pillanatra lehunyódnak, aztán mikor újra felnyílnak tekintete rajtam állapodik meg. - Tisztában vagyok azzal, hogy Kylin kisasszonyon kívül egyikőjük sem ismerős a volt Tünde-erdőben, ám ez nem is fontos. Olyanokra van szükségem, akik a lehető legtisztábban elintézik ezt az ügyet anélkül, hogy tovább ártanának az erdőnek vagy az egyház hírnevének az itt maradt tündék szemében. Azért választottam önöket, mert bízom benne, hogy a kevert vérük és elcserélt életük felkészítette önöket arra, hogy egyszerre tartsák szem előtt két nép értékrendjét. Hagen inkvizítor pedig nem az önök bébicsősze. Hagen inkvizítor Őszentsége megbízott követe, aki tökéletesen kiegészíti a csapatukat, számos sikeres küldetéssel bizonyította, hogy képes feltalálni magát bármilyen közegben és olyan kevésbé konvencionális módszerekhez is ért, amelyekhez önök nem. Mellesleg a Szentszék kérésére ő fogja elbírálni Jozef Strandgut novícius helytállását és megítélni készen áll-e az Egyház kötelékébe való belépésre.
Tartom a szemkontaktust a fiatal érsekkel, aki szájbarágós alapossággal részletezi közben miért helytelen a nővér megállapítása. Meggyőző volt, legalábbis az biztos, hogy ő hitt benne. De végül is olyan mindegy a miért, a lényeg, hogy nekünk kell menni.
Mondjuk az eléggé humoros, hogy én képviselem a sötét tündéket a küldetésben, én, aki soha nem élt közöttük.
- Elnézést kérek, atyám. – vándorol a föld felé Gloria nővér tekintete, de szerintem csak az illem kedvéért.
Azonban egy pillanat alatt fagy le az arcomról a kezdődő és nem is kiteljesedett vigyor, amikor meghallom, hogy Johannes fogja értékelni a teljesítményemet.
Felhördültem, mint egy sebzett állat.
Hallom a gúnyolódó krahácsolását és ránéznem sem kell, hogy tudjam, mit takar.
- Megtisztel.
~ Hogy fulladnál meg! ~
- Óóóóó.....- nyögtem ki. - Ez.....nem.......pont egy inkvizítor, uram? - teszem még hozzá, mert még sem mondhatom el az érseknek, hogy mi a gondom.
Még a küldetés veszélyességéről is elfeledkezem, mintha olyan biztos lenne, hogy egyáltalán mindketten visszatérünk.
- Ki más, ha nem egy inkvizitor, Jozef? Institoris püspök növendékének pont nem kéne tőlük tartani. – néz rám a nővér biztatóan, hiszen nem értheti a problémám.
Sangarinus bólint Gloria szavaira.
- Ennél megfelelőbb bírálót nem kaphat, novícius. Ha felszentelése után találnák alkalmatlannak, szintén egy inkvizítor lenne az, akinek felelnie kell. Hipotetikusan, természetesen.
- Egyetértek a nővérrel, biztosítalak arról, hogy nincs mitől tartanod. – szólal meg nyájasan az atya, amire önkéntelenül megborzongok.
- Hát, de......igen, persze. - sóhajtom, mert mit érek el vele, hogy ha ellenkezem, akkor csak mindenki kíváncsi lesz rá, miért is ódzkodom Johannes atyától. - Csak mindig úgy gondoltam Norven püspök lesz az, aki véleményez majd, hiszen ő ismer a legjobban. - magyarázkodom, de mikor sikerül összeszednem magam, az atya azért kap egy olyan tekintetet, amiből sejtheti, hogy azért nem lesz olyan könnyű dolga. Nem tudom mi lesz ennek a vége, kezdek kissé aggódni.
Ekkor az ajtó nyílik, és egy fiatal fiú lép be rajta.
Én nem gondoltam eddig arra, hogy az ötödik szék azért van, mert valaki még velünk tart, ám meglepődök, mikor egy velem egykorú fiú sétál be, láthatóan egy cseppet sem méltányolva, hogy ki előtt áll. Azonnal megkedvelem.
- Késett, herr Thawn.
- Eltévedtem. - feleli vállrándítva. - Lemaradtam valami fontosról?
Az érsek ekkor hosszan levegőt vesz csukott szemekkel, mielőtt válaszolna, láthatóan erőltet magára nyugalmat.
- Nem. Foglaljon helyet.
- Tawn! - biccentek felé. - Ő is velünk jön? - nézek az érsekre. - Ha jól látom ő nem féltünde vagy tévedek?
- Hölgyeim, uraim, az úr Tristan Thawn. A küldetés erejéig ő fogja kiegészíteni a csapatukat, rábízhatják a közelharcot, ha arra kerülne sor. Korábban tájékoztattam a feladat részleteiről, így nem kell ezzel terhelniük magukat. Ami azonban önnek is új, herr Thawn… - az érsek kihúzza a fiókját és egy nagyobb fadobozt vesz elő; a dobozból öt bőrszíjon lógó csepp alakú borostyán kerül elő, amelyet szétterít előttünk az asztalon. - Ezt nefilim testvéreink készítették, nem kizárt, hogy engesztelésképpen, amiért nem tudnak személyes támogatást nyújtani. A viselőjüket, ruházatát és minden magán viselt felszerelését megóvja a természetes tűz és bármiféle hő veszélyétől. Ezek fogják az életüket jelenteni a Cinderweald fái között. Javasolnám, hogy csak minimális puskaport vigyenek magukkal ennek ellenére, csak a biztonság kedvéért.
Az érsek elereszti a füle mellett a kissé ironikus kérdésemet, de nem erőltetem a dolgot, mert nem akarom magamra haragítani pont a felszentelésem előtt, mert akkor Johannes már hiába pedálozik, abból nem lesz semmi és még jó, ha nem dobnak ki.
Viszont megtudjuk, hogy a fiú jó közelharcos, pedig nem néztem volna ki belőle. Valamit biztos nagyon jól tud, ha ennyi mindent megengedhet magának. Jó lesz vele összehaverkodni.
A borostyánok magukra vonzzák a szemem, szép munkák és még milyen praktikusak, bár nekem magamnak is van egy kis védelmem. Önkéntelen a nyakamban lógó, különös ereklyét, az égetett ujjat érintem meg.
- Legalább adtak valamit, ez is több, mint amire máskor hajlandók, tisztelet a kivételnek. - teszem hozzá.
- Ez nagy igazság. - bólint az érsek felém. - És most kapóra jön a küldetésükhöz.
Gloria, Johannes és Kylin is el vesz egy-egy nyakláncot.
- Herr Thawn. – bólint a nővér az érkező felé, aztán már a feladatra koncentrál, gondolom realizálva azt, hogy úgy sem bújhatunk ki alóla, akármi is a véleményünk. - Tudjuk, hogy hol van Cinderwald lehetséges magja, az a bizonyos forrás amiről el kéne dönteni, hogy csoda-e?
- Sajnos nem, de van egy kiindulási nyom. Sokan látni véltek egy alakot az erdőben, aki ember vagy tündeszerű. Nem tudjuk, hogy hogyan képes életben maradni, de vélhetően köze van a hely rejtélyéhez. – válaszol az érsek.
- Van bármi egyéb információnk az erdőről, vagy olyan tényezőkről amik segíthetnek a feladatunkban? – szál be a kérdezősködésbe Johannes atya is.
Semmiképpen nem mondanék le bármilyen segítségről, ha be kell merészkednünk abba az elátkozott erdőbe, mert, hogy Istennek ahhoz semmi köze, azt biztosra veszem. Talán a tündék csináltak valamit bosszúból. Én is elveszem a zsinórra fűzött borostyánt.
- Igen, azt gondolom, minden segítség jól jön. - pillantok Kylinre közben, mert állítólag ő már járt ott. Vagy a közelben, talán tud valamit, ami mi nem.
- Tehát egy szájon forgó beszéd alapján kezdjünk nyomozni az ok után? – néz a nagymesterre a lány kissé irónikus hangvétellel.
Sangarinus Hansra néz.
- Annyit tudunk, hogy Cinderweald valamikor tünde lovagi birtok volt. Ha a kúria már nem is áll, romjai az erdőrész közepén lehetnek, így tájékozódási pontként szolgálhat.
- Remek, a volt kúriát használhatnánk főhadiszállásnak, vagy afféle műveleti központnak, biztonságosabb, mint egy égő erdőben sátrazni. Viszont amire mindenképp szükségünk lesz az a szokásosnál több muníció. Nem hiszem, hogy ott találnánk ételt ha kifogyunk, vadászni sem fogunk tudni, ahogyan vízre sem számítanék. – mondja Gloria gyakorlatiasan.
Kylinnak Tristan felel
- Nem szóbeszéd. Tényleg él ott valami.
- És ezzel a medállal biztos eljutunk odáig? - kérdezem, mert nem tudom kipróbálták-e, nem én szeretnék lenni a próbababa. - És honnan tudod? - nézek a fiúra.
- Tehát az ördög tudja mi lehet ott, akár egy démon is... – lebegteti meg a dolgot Kylin. - Amennyiben annak szeretnénk, előtte fel kell deríteni. Nem csak mi gondolkozhatunk így és akkor igen kellemetlen meglepetés is érhet minket.
- Még egy ok, hogy megkeressük a kúriát, ha a különös alakhoz is az lehet az egyetlen nyom. – jegyzi meg a nővér.
- Ezt már önökre bízom. Az erdő peremén találnak egy ideiglenes helyőrséget, ehhez biztosítok térképet maguknak. Onnan bármi, amire szükségük lehet az önöké, a nagymester kivételes engedélyével. - ekkor elétek, főleg Hans elé tol egy lepecsételt borítékot. - Ebben megtalálnak minden szükséges iratot.
Úgy látom más sem lelkesedik ezért a feladatért, de ahogy Gloria mondta, valahonnan el kell indulni.
- A helyőrség után már semmit nem vehetünk biztosra. - bólintok Kylian felé. - Onnantól magunkra leszünk utalva. - mondom ki, amit már mindenki tud.
Johannes atya azonnal ráveti magát a borítékra, ami azt a gyanút vonja maga után, hogy ő tartja magát a csapat leendő vezetőjének.
- Köszönjük a segítséget. – bájolog……~ Na, azt már nem! ~
- Van valami külön kívánsága, uram, hogy ki legyen a kis csapatunk vezetője, vagy ránk van bízva? - teszem fel az engem legjobban érdeklő kérdést, de ezt a többiek nevében is teszem. Na meg, hogy ha még sem ő lesz az, lássam lehervadni az öntelt mosolyt.
- Ide kéne hívni Matheus atyát, rögtön nem lenne kérdés. – nevet Gloria a férfira. - Szerintem legyen a vezetőnk Thawn. Bizonyára nem véletlenül van itt, sokat tud az uticélunkról, és mivel nem ismeri egyikőnket sem biztosan pártatlan. – fonja elégedetten karba a kezét.
- Mattheus atya... – réved el egy pillanatra az atya az emlékekbe - ...úgy gondolom egyikünknek nincs felesleges keze. – villant egy mosolyt a nővérre.
- Hidd el, velem rosszul járnátok. - húzza el a száját Tristan.
- Bízom benne, hogy ezt meg tudják oldani felnőttek módjára. - mosolyodik el halványan Sangarinus.
- A helyőrséget úgy értesítettem, hogy holnap estére érkeznek meg, ehhez hajnalban kell indulniuk. Addig szabad időt kapnak felkészülni, ahogy jónak látják. Az Úr vigyázzon önökre. – bocsát el minket az érsek, de az atyának még van mondanivalója.
- Amennyiben Thawn nem vállalja, és egyeseknek ellenérzéseik vannak velem szemben – pillant egyenesen rám, - úgy azt javaslom vezessen minket Gloria nővér. Így lesz a legbiztonságosabb mindannyiunk számára.
Érdekes lenne, ha Gloria nővér javaslatára a fiút nevezné kis az érsek a vezetőnek, mert őt nem ismerjük, fogalmunk sincs, hogy mire lenne képes, hiszen láttuk már mennyi benne a tisztelet.
Ennél még Johannes is jobb választás, mert a saját ellenérzésem ellenére, tapasztalata neki van a legtöbb, ezt el kell ismernem.
Az érsek úgy néz ki ebbe nem akar beleszólni, ami érthető is a részéről, nem ő jön velünk.
Értékelem, hogy Tristan tudja, hogy hol a helye, de az atya javaslata nem kis mértékben lep meg. Önként lemondana a vezetői posztról?
- Én elfogadom. - bólintok rá, mielőtt meggondolná magát. - És hajnalra útra készen leszek.
- Rossz ötlet. – vágja rá azonnal a nővér. - Nekem sincs problémám Johannes atyával, többször is dolgoztam már vele. Azért javasoltam herr Thawn-t hogy elfojtsak egy konfliktus forrást. De kérdezzük meg Kylin kisasszonyt, hogy volna-e olyan kedves és vállalná-e a csapat koordinálását.
- Nekem senkivel sincs semmilyen bajom, így számomra ez lényegtelen, amíg az illető képes jól vezetni a csapatot. Így, én lemondanék erről a posztról. – hárít Kylin is.
Az érsek eközben csak megdörzsöli a halántékát, mert az előbb láthatóan befejezettnek tekintette a beszélgetést és mi még mindig itt vagyunk és vitázunk.
Tristan eközben sóhajt és feláll.
- Ennek sosem lesz vége. Igazatok van, vezetek én. Ti tudtok együttműködni, én tudom mit kell csinálni. Hajnalban találkozunk. - aztán kisétál.
- Legyen hát Thawn. – egyezik bele az atya azonnal. Ez igen csak gyanús…….!
Egy fintorral jelzem, mit gondolok, de mivel én kezdeményeztem az egész vitát, inkább nem szólok most. Még változtathatunk rajta útközben is, ha nagyon nem működik.
- Ha nincs más uram....... - nézek az érsekre, de láthatóan elege van belőlünk. - Akkor megyünk. - állok fel.
- Általában nem ilyen döcögős az indulás. – próbálja az élét venni a dolgoknak a nővér és ezt főleg Kylin-nek, az új társnak címzi, hiszen ő talán ebből szűri le, milyenek is vagyunk. - Szerintem most is hamar összecsiszolódunk majd.
- Csak a folytatás menjen simán és kevesebb gondunk lesz. – válaszol neki a lány. - Hárman biztosan, a másik kettő... Már kevésbé biztos.
Mindannyian távozunk az érsek szobájából, hogy felkészüljünk az utazásra, amiből talán sosem térünk vissza.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
