[Magánjáték] - Komor-nyikk-hajj ... - Mina és Marcus

Mindig új és új nap kel fel, és mégsem tűnik el a kacsalábon ugyan nem forgó, de elég díszes építmény sehová. Pedig olyan hihetetlennek tűnik, hogy ott van, és az övék, hogy a vámpírlány lélekben mindig arra, hogy mint a mesében, valamiféle szalmaágyon fog felébredni. Ám mindig selymes puha takarója alatt leli az éjjel, vagy éppen a nappal, bár amióta teljesen külön szobája és ennélfogva magánszférája van, kezd néha-néha visszatérni fajához illeszkedő eredeti alvási szokásaihoz. Ugye a háborúban nem sok mindenkit izgat, ki mikor óhajt aludni, így alkalmazkodni kell, de hát amíg egy ideig béke van, kiélvezi ezt a luxust, ami megadatott.
Egy kastély fenntartása rengeteg munkával is jár nyilván, és akármennyire is fura, hogy ehhez mások, nevezetesen felfogadott munkások segítségét kell kérnie, be kell vallani, hogy azért úgy mégis könnyebb. Ráadásul így munkalehetőséget is biztosít sokak számára, ami megint csak pozitív.
Úgy gondolja, nekiindul és meglátogatja sorra a faluit. Merthogy van ám neki, nevezetesen öt darab, amelyekért felelősséggel tartozna, ám egyelőre fogalma sincs, mik és kik élhetnek ott.
- A gróf úr itthon marad a mai nap? - fordul be Damien szobájába, azazhogy csak behajtja kissé az ornamentikás faajtót, és így legfeljebb a szoba szélén található szekrényt láthatja; nem mintha olyan nagy titkolnivalójuk lenne egymás elől.
- Ha a kisasszony nem bánja. Valakinek el kell készítenie az ebédjét...estebédjét... északaiját... akármit, aminek az étkét nevezi, amikorra hazaér.
Széles mosoly terül szét az arcán. Végre egyszer nem neki kell főznie. Végül is, teljesen logikus, hogy mindenki úgy néz rájuk, mint valami házaspárra, nem is tudja, miért ellenkezik mindig... óh, de tudja.
Visszavonul körletébe hát, még mindig lenyűgözve, mily tágas tér áll rendelkezésére mozogni, nézelődni, dolgokat pakolni és úgy általában... Mintha gyerekkora köszöntene vissza. Ez teljes összhangban áll a lelkületével. Mivel teljes mértékben ráér, s pusztán információt indul szerezni, jó időt rászán arra, hogy öltözékét kiválogassa, álldogál a szekrénye előtt és hallgatja a csendet, kitekinget az ablakokon és nézi, ahogy a rózsák fejeit fújdogálja a szél. Végül egy mélyvörös, középen és az ujjai végénél fekete csipkedíszítéses ruha mellett dönt. Békeidő van. Haját egy fonatba rakja össze, hogy meg ne süljön alatta, elköszön és tipegve elhagyja ezt a hatalmas kőtömeget, ami a sajátja... visszanéz még párszor, beszívva a virágok illatát, majd találomra az egyik falucska irányába megy. A nevüket még memorizálnia kell, ha már csak öt van.
Egészen idilli életkép kerül a szeme elé. Egy csapat gyerek, játszadoznak, osonnak egy férfi után, mi a fene, csak nem lopni akarnak tőle? Rögtön be is indul Minában az igazságosztó, és lassult léptekkel, óvakodva figyeli a jelenetet. Átvált lebegésbe, úgy könnyebb a közlekedés és főleg annak hangtalan kivitelezése. Ám a gyerek, aki osonkodott, lebukik, elkapják szépen. A vámpír jóízűen kuncog a látottakon, de azért amikor kap egy fenéken billentést a kölyök, kicsikét elhúzza a száját. Milyen jó, hogy épp erre járt, amikor ilyen humoros dolgok történnek... jöhetett volna akkor is, amikor csak a tücskök ugrálnak és a fű szikkad unalmában, s mindenki otthon pihen az állataival egyetemben, vagy legfeljebb azokat legelteti. Az ilyen embereknek mennyire nincs fogalmuk arról, mi zajlik a csatatereken... Sokáig neki sem volt.
- Azért ekkora büntetést talán nem érdemelt a lurkó. - jegyzi meg, de már rögtön megbánja, hogy egyáltalán megszólalt.. Vajon mit fog gondolni az idegen, hogy rögtön egy negatív megjegyzéssel kezdi a beszélgetést? Vagy mi van, ha épp semmi kedve beszélgetni? Nem lenne szerencsés, ha őt is egy fenéken billentéssel üdvözölné. Bár... ilyen délceg fiatalemberből nehezen nézne ki hölgyek irányába ilyenféle magatartást. Ha viszont már itt vannak, illő lenne közölni, ki is ő és mi végett jár erre. Na jó, ez utóbbit ráér később megtudnia, esze ágában sincs felvágni a titulusával.... (Ha később derül ki és nagyobb a meglepetés ereje, az sokkal viccesebb, mint ha rögtön elárulja.)
- Elnézést, hogy megzavartam. Wilhelmina vagyok.
Wilhelmina von Nachtraben grófnő - surrogja egy háttérzaj az elméjében, s enyhe pír lepi el arcát.