Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Legutóbbi témák

» [Útvesztő] A magoi hét próbája
by Jozef Strandgut Kedd Márc. 26, 2024 7:29 pm

» Küldetés: Hogyan rajzolj határvonalat
by Wilhelmina von Nachtraben Hétf. Márc. 25, 2024 9:01 pm

» Rothadó kalász - Észak (V.I.Sz. 822. Ősz)
by Robin Holzer Szomb. Márc. 23, 2024 7:52 pm

» Várakozás a semmibe
by Kyrien Von Nachtraben Szomb. Márc. 23, 2024 11:26 am

» Sötétségből a fényre.
by Kyrien Von Nachtraben Szomb. Márc. 23, 2024 11:23 am

» [Magánküldetés] Rote Fenster hinter den Wänden (V.I.Sz. 822. Nyár)
by Nessaris Maera Csüt. Márc. 21, 2024 7:14 pm

» Kyrien Von Nachtraben
by Kyrien Von Nachtraben Csüt. Márc. 21, 2024 1:33 pm

» Toborzó irodák
by Kyrien Von Nachtraben Csüt. Márc. 21, 2024 1:31 pm

» Kyrien Von Nachtraben
by Waldert von Dunkelwald Csüt. Márc. 21, 2024 11:42 am


Ön nincs belépve. Kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon

[Magánjáték - Marcus & Mina] A tudás hatalom

3 posters

Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Go down  Üzenet [1 / 4 oldal]

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Hát lett egy lovászuk.
Ez majdhogynem minden nap eszébejut, amint újra nap simogatja az arcát... Meg is kellett tanulnia az utóbbi időben amalgámnyaklánccal aludni. Szerencsére viszonylag kényelmes, és messze elviselhetőbb, mint akár pár óra némelyféle szorongató ruhákban és ékszerekkel felszerelkezve.
Damien látszólag elégedett volt az utóbbi napokban. Ami csodálatos, mert végre van egy férfi a közelben, akire nem néz csúnya szemekkel, ez is ritka eset. Elvégre határozottan ő volt, aki indítványozta: ha már kastélyt kaptak, kellene bele személyzet is.
"A végén még megszólnak minket, hogy mi az, hogy magunkra főzünk és mosunk..."
Egy mosónőjük már akadt. A szakácskodáshoz - egyesek szerint puszta hóbortból - ragaszkodnak, ezt valahogy mindig mindenki furcsállja, senki sem hiszi el, hogy Anja oktatása után olyan ételeket lehet rittyenteni akár a semmiből is, hogy még egy hercegféle is megnyalná a tíz ujját.
Furcsa érzés, hogy mások sertepertélnek körülöttük. Egész addig nem furcsa, amíg rá nem nzé valamely tárgyra és meglepdve veszi észre, milyen tiszta, holott az előbb még tiszta por volt. Meg amikor csak úgy szembejönnek a folyosón. Akkora ez a kastély, hogy gyakorlatilag mintha egy komplett kis városkában élnének, s néha összefutnak, beszélnek pár szót, majd mindenki megy a magad dolgára.
Mina nem egy vérmes főnöktípus, erre már rájött. Lazán elbeszélget az úgynevezett szolgálóival - de ha visszaemlékszik, mindig is ezt tette. Amiért kapott persze egy jó adag szidást. De nem, soha nem fogja megérteni, miért kellene valakire máshogy nézni, ha ugyanolyan erkölcsök és normák szerint képes élni, mint ahogy az elvárt. Nem mellesleg, a dolgozóktól is meg lehet kapni érdekes információkat.
Van azonban olyan helyzet, amikor a dolgozó nem rendelkezik épp túl sok információval.. Még saját magát illetően se. Éppen ezért Mina a fejébe vette a tervet, hogy megtanítja Marcust olvasni. Ez azért elég minimum, hogyha náluk dolgoznak. Legalábbis nála az, hiszen annyi titok lengi körbe, ez pedig talán segít megfejteni őket. Önző érdek is van egy aprócskát a dolog mögött, hiszen a vámpír maga is kíváncsi a férfi múltjára, nem utolsó sorban arra, jelent-e veszélyt.
De főleg csak segíteni szeretne neki. És tudni.
Kopog Damien ajtaján. Furcsa, hogy külön helyen vannak, bár nem mondhatná, hogy nem szokta meg iszonyatosan gyorsan ezt az elképesztő kényelmet. Hatalmas váltás volt. Arról a pici parasztházba zsúfolt apró szobácskás lakóhelyről ebbe a.. mesepalotába...
- Gyere! - Úgy nyit be, hogy Damien az ágy szélén ülve fésülködik. Bájos. Komolyan, többet törődik mostanában a hajával, mint ő. Persze hát na... A fehérben jobban látszanak a hibák, mint a feketében...
A self szeme nyomban a lány kezében tartott vaskos lapkötegre esik.
- Egy... könyvet cipelsz?
- Aha. - Fölemeli a könyvet címlappal a self felé. Egy állatos könyv, mindenféle erdei állat képe tűnik fel rajta, róka, farkas, nyúl, vadmacska, madarak. A címe is ennyi: állatmesék, cirkalmas betűkkel, a betűkön is feltűnik egy-gy fészek és kikukucskál pár szempár mögülük. Rengeteg ilyn című könyv van természetesen, így inkább a szerzői miatt lehet beazonosítani. - Arra gondoltam, kezdésnek jó lesz - vörösödik, legszívesebben elsüllyedne. Fogalma sincs, mennyire jó ötlet, amire készül és nem fogja-e Marcus csak kinevetni.
- Sok sikert. Tanárnéni... - csóválja a fejét.
- Hékás. Ne akard, hogy hajigáljam ezt a szép kötetet.
- Ne is...
Nagy sóhajjal csukja be az ajtót. Damien úgyis el lesz ma foglalva a vadászat szervezésével. Tervezett egyet. Nos, végtére is akad erdőség a környéken, meg talán ezzel is öregbedik a rezidencia hírneve.
Mina tétován sétál ki az istállóba, hisz valószínűleg ott találja - ha nem, akkor majd legfeljebb visszasétál a szobába -, szorosan magához szorítva a könyvet és várva, hogy jelenléte feltűnjön a férfinak.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Marcus Berger

Marcus Berger
Déli Katona
Déli Katona

Minden megfelelően halad, az istálló rendben, a lovak rendben, nekem meg rengeteg időm van. Ez nem jó, mert hol a múlton merengek (azon a kevésen, ami megmaradt), hol a jövőn rágódom, ami még kuszábbnak tűnik, mint a múltam.
Most éppen a múltam foglalkoztat. Hogy el ne felejtsem, a földbe karcolom újra a J o h betűket, és elkezdem magamban sorolni, mely nevek kezdődnek így. Persze csak hallás után dolgozhatok, hiszen az  írásmódot nem ismerem. Jochem, Jochen, Jochim … ezt a nevet több változatban is ismerem. Persze ott van a Johann is, és annak változatai. És még lehet más is, amit nem ismerek. Melyik lehet az én nevem? Hogy szólított anyám és apám? És amikor nevet választottam magamnak, mért a Marcus volt szimpatikus? Nem sokat tudok a betűkről, de garantált, hogy a Marcus nem Joh-al kezdődik.
Nyílik az istálló ajtaja, és belép a grófnő. Felpattanok, és feléje fordulok, mintegy mellékesen rálépve a betűkre, ezzel eltakarva azokat.
- Üdvözletem, asszonyom. Tán kilovagolna? Nyergelhetek?


_________________
Előtörténet + Adatlap

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Mintha épp valami fontos közben kapta volna el Marcust. Valamit el akarna talán titkolni? De hát mit? Csak nem ásott el kincset az istállóban. Lopni meg mit lehet? A lovakat tán? Nos az azért elég feltűnő lenne. Amúgy se olyan embernek ismerte meg.
Már mintha ismerné.. Amit azért túlzás kijelenteni, a legjóindulatúbban is csak próbálkozik vele. Nehéz megismerni azt, aki még saját magát sem ismeri.
Úgy tűnik, a férfinak nem tűnt föl a lány kezében szorongatott úgy négy ujjnyi vastagságú könyv, vagy csak nem akar hinni a szemének. A vámpír erőt vesz magán és nagyot nyel. Felkészül a legrosszabbra. Többféle legrosszabbra. Nevetésre, felmondásra, visszaszólásra, elutasításra, bármire, ami udvariatlan és bunkó lehet. Elképzelte már párszor, így talán ha valamit tényleg hozzávágnak a fejéhez, nem lesz olyan kényelmetlen. Legfeljebb pozitívan csalódik. Ha pedig olyan negatívummal találkozik, amit még ki se talált, nos.. akkor legalább meglepődhet, ebben is van pozitívum.
- Nem, köszönöm, most nem gondoltam lovaglásra. Nem is a lovakhoz jöttem, igazából önt kerestem... - Ujjai fatalistán dobolnak a könyv borítóján. Enyhén fölemeli a kötetet. - Nos, ugyebár említette, hogy nem tud olvasni. Arra gondoltam... hogy... talán... esetleg... változtathatnánk ezen. Őszintén, fogalmam sincs, mennyire tudok tanítani bárkinek bármit, de úgy érzem, kötelességem megpróbálni. Vagyis hát, hátránya nem nagyon lehet. Nagyon kérem, ne érezze a legkevésbé se... megalázónak, mert semmi ilyesmi szándékom nincs, csupán... - Segíteni akarok. -... valószínűleg jól jöhet még ez önnek is a jövőben.
Kifújja a levegőt. Fogalma sincs, honnan jöttek a szavak, de jöttek, és ezért csak hálás tud nekik lenni.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Marcus Berger

Marcus Berger
Déli Katona
Déli Katona

Csendben, készségesen hallgatom a hebegést-habogást, és lassan kihámozom az értelmét, ahogy Wilhelmina lassan kiböki, miért is jött. Most aztán rajtam a sor, hogy korántsem kerek mondatokkal válaszoljak.
- Öhhh … huhh… asszonyom, nem is tudom, mit mondjak … én … én roppant hálás lennék … de nem akarom rabolni a drága idejét.
Az a helyzet, hogy ez marhaság, amiből mindkettőnknek sok van, az a ráérő idő.
- Az a helyzet, hogy én is éppen ezzel kínlódom. – vallom be. Kicsit odébbállok, de a betűkből már nem sok látszik, főleg, hogy amúgy sem voltak remekművek. - Próbálom azt a keveset felidézni, ami megmaradt.
Nem szokásom kéregetni, könyörögni, mindent magam szeretek megoldani, de tudom, az olvasás és írás nagy falat. Ugyanakkor még soha nem érzetem magam annyira nincstelen koldusnak, mint most, amikor kimondtam ezt a pár szót.
„Ami megmaradt …”


_________________
Előtörténet + Adatlap

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Akármennyire is kipirult és elvörösödött az arca, ahogy itt álldogál, elegáns, de azért kényelmes lila ruhájában egy esekönyvvel a kezében a lótrágyaszagban - amivel egyébként semmi baja, teljesen imádja a lovak szagát, csak hát mégis, az öltözék meg a helyzet -, amint észreveszi, hogy Marcust is mennyire sokkolta a bejelentés, valahogy megnyugszik. Mosolykezdemény próbál a felszínre törni belőle, de nem hagyja neki, még a végén kinevetésnek tűnne, és azt hinné ez a drága jó ember, hogy csak viccelődik vele. Pedig nem, teljesen komolyan gondolta. Bár hogy ez hol logikus, az ismét jó kérdés. Valószínűleg ez a gondlat is onnan eredhet, ahonnan a Vacsorázzunk együtt a szolgálókkal meg hasonlók. Sokan mondanák, hogy a Mina féle hozzáállásnak nincs létjogosultsága a világban. Ám mégis itt van, él és virul.
- Az én döntésem volt, Marcus - Most utat enged a mosolynak, ami kedvesen és kicsikét csökkentetten folyik szét az arcán. A plafon pedig mégsem szakad rájuk. Nagy levegőt vesz, széna és állatszag tölti meg a tüdejét. Igen, itt is otthon van... Éppen annyira, mint odabent a finom és kényelmes fotelekben, és ha valaki kineveti őt azért, mert olvasni tanít valakit, hát tegye. Nem fogja érdekelni.
- Tényleg? - lepődik meg felvonva szemöldökét, amikor Marcus felfedi a porba rajzolt betűket. Ez teljesen komoly? Eltakart pár porba írt betűt? A vámpír ismét elmosolyodik, ez olyn aranyos, hogy nem tudja megállni.
- Hogyhogy? Mármint.. mi alapján? Úgy gondolta, megtanulja magától?
Mellélépdel, hátha ki tud venni valamit az elmosódott vonalakból. A második valószínűleg egy O lehet, vagy egy C. - S mit próbált fölírni?


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Marcus Berger

Marcus Berger
Déli Katona
Déli Katona

Ezt elmondhatom, ez nem hiszem, hogy titok lenne. A kiképzésemet nehezebben tárnám fel, mint a gyermekkoromat.
- Van egy emlékképem, egy foszlány … - kezdem csendesen – Ülök a házunkban az asztalnál, és anyám írni tanít. Éppen a nevemet próbálom leírni. De csak az első három betűre emlékszem.
Leguggolok, és felkarcolom újra a három betűt. Közben persze rájövök, hogy magyarázattal tartozom.
- Tudom, hogy a Marcus nem így kezdődik. Ez az … igazi nevem, amire nem emlékszem.
Az igazit megnyomom kissé önkéntelenül is, jelezve, hogy az nekem egy fontos dolog. Valami, ami végre igazi bennem, a sok kitaláció, hazugság és bujkálás mellett.
Tétován felállok, és aztán kicsit még toporgok is. Ezek nehéz dolgok, nehéz helyzetek. Még senkinek nem mondtam el ilyesmit.
- Nem tudom, miért választottam a Marcust, amikor magamhoz tértem. Biztosan fontos valamiért, de nem tudom, miért. A Berger sem igazi. Csak megláttam a hegyeket, és … ennyi.
Na, akkor most a grófnő elkönyvelheti magának, hogy van egy lovásza, aki még a nevét illetően is tulajdonképpen hazudott. Veszélyt is jelenthet, olvasni, is meg kell tanítani … Kész főnyeremény vagyok, tényleg!


_________________
Előtörténet + Adatlap

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Minden erejét megfeszítve összpontosít arra, hogy az érzelmek nomális módon és mennyiségben üljenek ki az arcára, illetve semmi olyanféle reakciót ne produkáljon, ami értelmetlen és furcsa lenne, és magára írná, hogy nem teljesen normális. Valamiért elképzelni valakit gyerekként mindig igen intenzív hatást váltott ki belőle. Nem csak azért, mert a saját gyerekkora jut eszébe. Hanem hogy... léteznek még olyan emberek a világban, akiknek a gondolkodása nem csak a harc és háború köré összpontosul. És... nem tud olvasni.
Leguggol kissé, hogy jobban megnézze a porba vésett próbálkozásokat. Kicsit kanyarognak ugyan a betűk, látszik, hogy nem biztos és gyakorlott kézzel lettek rajzolva, de attól még egyértelmű most már. J.O.H.
De hogy tud valaki csak a neve első három betűjére emlékezni?
Bár... ha éppen írni tanult, akkor talán ezért maradt meg így az emlék. Az agy furcsa dolog. Olyanok tudnak előhívódni belőle, amikre nem is gyanakodnánk, míg amit fél perce láttunk, talán már el is suhant belőle.
- Johannes? Talán ez lett volna a neve? Elég gyakori név, úgyhogy előfordulhat. Mármint... nem akarom megsérteni, egyébként szép név.
Kellemes hangzása van, ám valóban túlságosan is sokan birtokolják, köztük olyanok is, akikhez nem illik semmiféle kellemes hangzás, sem a jelentése, melynek Istenhez van köze és az ő dicsőségéhez. De hát na, nem biztos, hogy minden parasztasszony avagy -ember annyira elmélyedt az egyháziak nyelvében, hogy ilyeneket tudjon, Mina is csak pár szót ismer. A nevek eredete mindig is foglalkoztatta. Hát még az embereké...
Kicsit olyan ez, mintha démon lenne. Bár Marcusnak legalább van esélye visszaemlékezni a múltjára, míg a démonoknak sajnos nincs.
- Szóval ez egy név, amit magának választott. Hát... végül is megértem, valamivel muszáj volt élni. Logikus. Egészen olyan hangzása van, hogy hihető... - Igen, ő is elhitte, hiszen nagyjából mindent elhisz. Bár megfordult a fejében, hogy álnév. De... nem ilyen álnévre gondolt. - Hmm. Ha én így adtam volna magamnak nevet, akkor... talán valami széllel kapcsolatos lenne. Na de mindegy is. Izé... nos... hoztam egy könyvet. Ez egyelőre csak egy mesekönyv, nem akartam valami földrajzi nevekkel telerakott dolgot hozni, vagy történelmit, a mágiával kapcsolatosak pedig hát eléggé szakosodnak, meg főleg én olvasgatom őket. - Szavai elfolynak a messzeségbe. Már nem tart annyira a reakciótól.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Marcus Berger

Marcus Berger
Déli Katona
Déli Katona

Wilhelmina szájából annyira szépnek hangzik, hogy Johannes. Egészen megtetszik. Olyan komoly, és kifinomult hangzása lesz, pedig valóban talán a legközönségesebb név.
- Igen, lehet, hogy ez volt. – felelem.
Ebbe most próbálok nem mélyebben belemenni, nehogy elragadjanak az érzelmek. A név amúgy is egy kényes pont nálam. Sejlik, hogy sok zűr volt körülötte … egyre több megérzés villan be, egyre több halvány sejtés, amit nem tudok még hová rakni, vagy éppen mivel magyarázni, sőt értelmezni sem. Néha teljesen megkevernek. Nem tudom, mi az, amit valóban átéltem, mi az, amit álmodtam, és mi az, ami csak a vágyaimban, vagy a spekulációimban öltött testet. Olyan ez, mintha a hajsza közben, hogy megtaláljam magam, egyben el is veszteném.
A könyv felkelti az érdeklődésemet. Jelenleg bármi felkeltené, amiben betűk vannak.
- Teljesen jó lesz. És még egyszer nagyon köszönöm, hogy foglalkozik velem.
Akár kezdhetnénk is, de engem zavar, hogy őt itt látom, akármennyire is tiszta most az istálló. Leülni sincs hová, hacsak nem a földre, világítás sincs …
- De talán menjünk ki … - vetem fel tétován. – Ne itt …
Arról nem is szólva, hogy egy úrihölgy a lovászával az istállóban, ebbe túl sok mindent bele lehetne magyarázni.


_________________
Előtörténet + Adatlap

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Johannes. Elkezdi vizsgálni Marcus arcát és megpróbálja elképzelni, hogy ez a név tartozik hozzá. Miért is ne?
Nem nevette ki a mesekönyvet.. ez eddig jó, csodálatos, egyszerűen fantasztikus. Ismét erőlködnie kell, hogy a megkönnyebbülés minél kevésbé látsszon rajta. Már csak az a jó kérdés, hogy most, hogy itt vannak, mégis hogy a jó égbe fog megtanítani egy felnőtt embert olvasni?
És most már személyzet is van. Valahogy úgy kéne tenni, mintha minden teljesen természetes lenne. Márpedig a lassan emelkedő pánikkal a szívében ez nehéz lesz. Nagy levegőket vesz, próbálja lenyugtatni magát. Csak nem lehet olyan nehéz. Elvégre neki ez régóta egyértelmű, pofonegyszerű, ösztönös, lehetetlen, hogy elrontsa. Hiszen csak rá kell mutatni a betűre, elmondani, hogy hangzik, melyik az, aztán majd megmutatni, hogyan kell azt leírni...
Te jó ég. Mikre nem vállalkozik?!
"Nagyon köszönöm, hogy foglalkozik velem." Hát ha ez valamiféle trükk, hogy kedvesnek tetteti magát, akkor igencsak jól csinálja, ha pedig nem, akkor...
Na jó. Túl sok volt az a háború. Elfeledtette vele, hogy vannak még rendes emberek Veronián.
- Persze, hogy nem itt, nem is arra gondoltam, hogy egy istállóban tanítom meg olvasni - nevet fel, aztán végiggondolja még egyszer, mit is mondott, és újra nevetni kezd, eltakarva szájával a kezét. Elfordul és egy darabig a barna deszkákat bámulja, amíg valahogy sikerül csillapítania teste remegését és válla rázkódását. El ne ájuljon itt, az nem lesz vicces...
- Bocsánat. Kicsit ideges vagyok - vallja be, hisz minek tagadni. Ezek után kilépdel a lóistállóból, elvégre nincs már több dolga itt. A nap kellemesen simogatja, s megnyugodva tekerednek ujjai az amalgámnyakláncra, amely megvédi a gyilkos sugaraktól. Visszabattyog a kastélyba és ahogy benyit, magában azt kívánja, senki ne jöjjön szembe és ne kelljen szemkontaktust létesítenie. Ahogy elérnek Marcus kijelölt szobájának ajtajához, megáll, mégsem akar betörni oda.
Várjunk. Lehet, hogy nem is itt gondolta.
Talán a könyvtárba kellene menniük, ami a földszinten van?
- Elnézést, itt bent jó lesz?
Fogalma sincs, ezeket miért nem gondolta végig ezelőtt...


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Marcus Berger

Marcus Berger
Déli Katona
Déli Katona

Nézem őt, ahogy nevet, elfordul, küzd a levegővétellel, aztán megy … követem, és közben figyelem. Olyan, mintha felkapná egy forgószél, és ide-oda dobálná az érzelmek viharában. Ő meg csak lebeg, sodródik, csapódik.
Megállunk a szobám ajtaja előtt. Ez… cseberből vederbe. Mintha csak kerestünk volna egy ágyat, hogy kényelmesebb legyen. Persze én vagyok a földhözragadtan vulgáris, míg neki láthatóan ez a probléma eszébe se jut.
Csendesen kitárom az ajtót. Odabenn rend van. ez abból adódik, hogy a szoba szinte teljesen úgy néz ki, mint amikor beköltöztem. Nincsenek személyes holmik szerteszéjjel elöl, mivel nincsenek személyes holmijaim. Az ágy élére hajtva, bevetve, a kard az asztalon. Hagyom, hogy belépjen, és becsukom az ajtót kettőnk mögött.
- Asszonyom, ne vegye tolakodásnak, de úgy látom, küzd valamivel. Bocsásson meg de aggódom. Ha tudok bármiben segíteni … az olvasás várhat. Egy-két óra, vagy nap már nem számít.
Nem tudok semmit, csak a látottakra hagyatkozom, meg arra a valamire, ami minden pillanatban, megállás nélkül dolgozik bennem. Már egy ideje figyelem. Először nem tűnt fel a működése, de aztán lassanként rajtacsíptem. Olyan, mint egy számító kis manó. Mindent kielemez, megcsócsál, elméleteket gyárt, és számításokat végez. Wilhelminát alig ismerem, de már az első beszélgetésünk alatt is volt egy csomó olyan pillanat, amikor szinte szóról szóra le meg tudtam volna mondani előre, mit és hogyan fog válaszolni, a szavaim milyen hatást váltanak ki belőle. Tudom, mire való ez, de nem akarom használni. Nem akarom ezzel befolyásolni mások cselekedeteit. Eddig még mindig Marcus felelt. De a manó attól még súg …


_________________
Előtörténet + Adatlap

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Miért is nem tud normálisan viselkedni? Hm. Talán ha a családjával marad, mint rendes és szabálykövető vámpír, és nem szökik el egy parasztfaluba, ahol körülbelül bárhogy lehet viselkedni, akkor tudná, mi az, ami illik és mi az, ami nem. Talán ha nem egy sötételfet választott volna társául. Talán ha...
Mindegy.
Marcus egy szót sem szól. Persze, mit is szólna, ahogy éppen követi? Az időjárásról kellene talán diskurálnia? Az is kellemesebb lenne mondjuk, mint a csend. Minden lépte, ahogy koppan. Minden lélegzete, amely lassan és szaggatottan végigvándorol a légcsövén.
Miért? Miért nem tud egyszerűen csak könnyed lenni és nem elérni, hogy mindenki furcsállóan nézzen rá? Talán ez volt a fő ok, hogy ellenkezett az ellen, hogy bárki más legyen rajtuk kívül a lakóhelyükön. A nap huszonnégy órájában olyannak lenni, ami megkérdőjelezhetetlen és természetes, ez nem fog menni. Egész biztosan nem.
Tétován lép be az ajtón. Mintha egy titkos, tiltott helyre menne, ahova nincs is jogosultsága belépni. Nyel egyet. A szoba mondjuk ugyanolyan érintetlennek tűnik, mint amilyen volt Marcus érkezése előtt. Nem sok minden mutatja, hogy beköltözött. Bűnösen mélyet szív a levegőből. Na az talán egy picit változott. Teljesen nem tudják elrejteni az emberek a jelenlétüket.
És remek. Észre is vette, hogy valami baj van...
Valamivel küzd?
Aggódik?
Lovászfiúnak szabad aggódnia? Ha már így beskatulyázta magát...
Mina tarkón billenti a kötözködő kis hangot a fejében és elgondolkodva fürkészi Marcus szemeit. Merész. Ilyen helyzetben nem kéne szemkontaktust létesíteni. A végén még az összes összevissza buta gondolatot kiolvassa a tekintetéből.
- Tessék? Ugyan, nehogy már, nem gondolja komolyan, hogy valami bajom van. Egyébként is, m-miért mondott órákat? Mit tervez?
Álljon meg a menet, itt Ő az, aki tervez dolgokat, nem?... Úgy látszik, keresztül akarnak húzódni a számításai.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Marcus Berger

Marcus Berger
Déli Katona
Déli Katona

Mit tervezek? Ettől most én zavarodom meg.
- Mi? Tervezek? Nos, úgy értem, ha esetleg valóban lenne valami kívánsága előbb, amit teljesíthetek, akkor az … öhmmm … idő betelik . – felelem most eléggé bizonytalanul.
Aztán a tagadás elindítja bennem a kisördögöt. Az ujjaimon mutatva kezdem el sorolni.
- Nagy levegők, pánik, nevet, elfordul, remeg, majd bevallja, hogy ideges.  És… és most még gyanakszik is. – teszem hozzá a végén, ahogy az utolsó szavai jelentése lassan leüllepszik bennem. – Ha ezt mind én okozom, akkor elnézést kérek, és inkább tanuljunk máskor… vagy soha … ha meg mással van baj, akkor csak ismételni tudom magam: segíthetek?
Nem tudom megmondani, milyen viselkedésmintákat követek, vagy várok el Wilhelminától, mivel nem emlékszem a konkrét illemszabályokra. Nekem ez „csak úgy jön”, inkább mintát követek, mint tanításokat.  Ha már ebbe belemegyünk, akkor nem ezek a minták garantáltan nem a kiképzésemkor rakódtak rám. Tudom, hogy egy úrinő nem ilyen. Mármint ő az, csak nem olyan mégsem. Igen, nekem anyám a minta, hozzá hasonlítom. Ahogy erre rájövök, el is szégyellem magam, mert ez így nagyon nem fair. Egy halott anyával ugyan ki tudna versenyezni?


_________________
Előtörténet + Adatlap

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

A manóba. Jól összekavart mindent. Ebből valahogy ki kell mászni, egyenes úton, könnyedén, magunk mögött hagyva mindent és új, tiszta lappal kezdeni. Mint az írást, pontosan. Kinyitja a könyvet, ami természtesen ott nyílik ki, ahol beléraktak pár lapocskát és egy tollat. Már amúgy csak tinta kéne hozzá, azért majd visszaszalad a szobájába... Erről is megfeledkezett. Ám először is meg kell győznie Marcust, hogy semmi baja nincs.
Ami azért lesz vicces, mert először önmagát kellene meggyőznie róla.
Egyre nagyobbra kerekednek a szemei, ahogy Marcus sorolni kezdi a szavakat, amelyek minden kétséget kizáróan rá vonatkoznak. Eszébe jut, hogy ezért teljes joggal felháborodhatna, sőt úgy leteremthetné, ahogy csak akarná... Szemei villanása egy pillanatra tükrözi is a haragot, ami megjelenik benne.
- Ugye tudja, hogy ez már súrolja a tiszteletlenség határát...? - Lassan formálja a szavakat és halkan, mintha maga sem lenne biztos benne, hogy fenyegető akar-e lenni vagy sem. Minthogy egészen pontosan így is van. Azért kicsit büszke magára, amiért kimondta a szavakat.
- Nekem.. Semmi gondom nincs. Azonkívül, hogy még nemigen tanítottam senkit, a húgomat leszámítva, de megoldom, higgye el. Nem akarom semmiféle kellemetlen helyzetbe hozni, és nem is tartozik ezért semmivel..
Teóriája szerint inkább Marcus az, akit zavarja a dolog és így próbál kihátrálni a helyzetből. Valahogy meg kell akadályoznia, úgy, hogy ne érződjön nyomásnak és kötelességnek. Ugyanazt érzi, mint amikor ott tartottak, hogy akkor most felfogadja-e vagy sem. Miért kell mindenen ennyit problémázni?


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Marcus Berger

Marcus Berger
Déli Katona
Déli Katona

Nézem, hogy a szemeiben felvillan a harag. Ó, ezzel engem már rég nem lehet megriasztani.
- Igen, tudom. – felelem egy szomorkás mosollyal. – De inkább mutatkozom tiszteletlennek, mint figyelmetlennek. Nem hagyhatok figyelmen kívül valamit, aminek esetleg én vagyok az oka. De ha azt mondja, nincs semmi baja, akkor én … elhiszem.
Ez az utolsó mondat nem sikerült teljesen azzal a hangsúllyal, mintha tényleg el is hinném. Pedig én nagyon igyekeztem.
Tudom, hogy most már akkor is órát fog tartani, ha közben rénk szakad a plafon, mert megmakacsolta magát. Bármi is zavarja, legyűri, és elfojtja. Úgyhogy inkább leülök az asztalhoz, és várom, hogy odatelepedjen, aztán … olvassunk. Nincs nekem ez ellenemre, mi több, alig várom, hogy a betűk felfedjék a titkaikat előttem.
Nem várt kellemes meglepetés ez az állás, és ez a menedék itt. Mert valljuk be, ez egy menedék most nekem. Fedél van a fejem felett, kapok enni, nem én őrködöm egész éjjel magam felett, és vannak támogatóim. Ez szinte túl sok jó egyszerre. Tartok is tőle, hogy hirtelen valahogy vége szakad. De ha közben megtanulok olvasni, már előbbre jutottam.


_________________
Előtörténet + Adatlap

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Önkéntelenül is beleharap az alsó ajkába. Remek. Emberére akadt, úgy tűnik. Bár végül is ő mondta, hogy nem akar szolgálóként nézni rá. Vajon visszavonná-e az előző mondatát, ha tudná?... Nem valószínű.
- Ez.. dicséretes egyébként. - Csak őrjítő. Ha minden apró részletet észre fog venni rajta, és esetleg komplett teóriákat kitalálni mögé, akkor nem tudja, hogy fogja megmagyarázni neki saját magát.
Persze ezzel nem is tartozna.
De azért lehetetlen lenne anélkül élnie, hogy tudnák, mire gondol és mit miért tesz. Nem az a fajta, aki titoktartással éri el a fegyelmet. Nincs is szükség itt a fegyelem kikényszerítésére. Rég kiléptek a társadalmi normákból, az egész alaphelyzet azokon kívüli.
- Nos, azt nem mondtam, hogy nem ön az oka. Természetesen részben ön az oka, hiszen ön az oka annak, hogy elhatároztam, hogy olvasni fogom tanítani, lévén ha nem lenne, akkor nem lenne kit tanítanom. De ezen a tényen csak akkor változtathatna, ha nem lenne itt, azzal pedig nem vagyunk előrébb. Hiszen már idáig sem volt éppen egyszerű eljutni. - villant meg egy jelentőségteljes mosolyt, felidézve a pár héttel korábbi eseményeket. Komolyan. Ott álldogáltak a kastély előtt és effektíve vitatkoztak.
Nagy levegőt vesz és leteszi a könyvet az asztalra, majd óvatosan lehelyezi magát Marcus mellé és csak bámul a címlapra egy ideig. Az állatok aranyos és naiv vidámsággal mosolyognak rájuk. Legszívesebben a kezeibe temetné az arcát. Ezt nem hiszem el. Most komolyan állatneveket fogok betűzni? Mennyivel egyszerűbb lenne az, hogy Karolusburg meg Nordenfluss...
- Na jó, akkor hogy látja jónak? Haladjunk ábécésorrendben és írjam fel a betűket egy lapra, vaagy kezdjük a szövegekkel és haladjak sorban a betűkkel?


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Marcus Berger

Marcus Berger
Déli Katona
Déli Katona

~ Azta!
Az első szóáradatot hallva nagyjából ennyire futja. Mindazonáltal nem tudok vele vitatkozni … mert ahhoz értenem kéne. Azért a lényeg átjött. Zavarban van a helyzettől de nem fog meghátrálni. Hát mondtam én …
Végre ott a könyv. Az állatkák tényleg … bájosak. Lehet, nekem is volt ilyen könyvem kiskoromban? És ezt ebben a kastélyban most vajon ki használja? De mielőtt ezen a szálon messzire kóborolnék, megkezdődik az óra.
„Haladjunk ábécésorrendben és írjam fel a betűket egy lapra, vaagy kezdjük a szövegekkel és haladjak sorban a betűkkel?”
- Öhmmm… mi az az ábécé?


_________________
Előtörténet + Adatlap

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Pislog. Ez... most komoly? Nem, először nem akarja elhinni, hogy jól hall, és értetlenül pislant föl a férfira, aztán viszont... végül is... logikus, mégis honnan kellene tudnia... Mindazonáltal erősen be kell vetnie az elméjére kifejlesztett gyakorló hatást, hogy itt és most ne kezdjen el hangosan nevetni. Hihetetlen. Úgy látszik, tényleg eléggé burokban élhetett, ha az ilyenek meglepik. Vagy nem? Ez normális?
- Nos... az ábécé az... á.. és bé... meg cé.. ez az első három betű. Van egy lista. Minden nyelvben összesítik, hogy milyen betűket tartalmaz, és általában ilyen sorrendben is tanulják meg a gyerekek. - A francba. Kimondta, hogy gyerekek. De hát... hát... általában ők tanulják.
Tényleg nem tudta, mire vállalkozott.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Marcus Berger

Marcus Berger
Déli Katona
Déli Katona

Mire feltettem azt a kérdést, már valahol sejtettem, hogy ez az „ábécé” egy olyan olvasáshoz kapcsolódó dolog, amit alapból mindenki ismer. Wilhelmina pislogása is erre utal. Aztán a magyarázat is. Ez az alap, amivel kezdünk.
- Értem. Akkor lehet, célszerű lenne, ha látnék egy ilyen listát, hogy mégis felmérjem, meddig is kell eljutni, és hogy kiderüljön, mennyire is emlékszem belőle.
Ez egy jó alap lehet, valóban. Ugyanakkor még más emlékek is feltörhetnek közben, ha esetleg jobban valami eddig azért nem ugrott be, mert írás-olvasáshoz kapcsolódik.
- Hármat már ismerek, és nem sorrendben. Lehet, több is ismerős lesz.
De közben valami más is felvetődik bennem, és nyomasztani kezd. Wilhelminának nehéz lesz úgy tanítani valakit, hogy alig tud róla valamit, nem tudja, mire építhet.
- Azt hiszem, el kellene mondanom magamról egy-két dolgot, hogy elejét vegyük az ilyen fura meglepetéseknek. – jegyzem meg. – Most kezdek rájönni, hogy mennyire nehéz lehet ez a tanítás dolog olyasvalaki esetében, akiről nem tudja, hogy pontosan mit is tud, vagy milyen képzést kapott korábban. Igaz, ezt én sem tudom pontosan, de vannak azért benyomásaim.
Nem vágok bele azonnal, mert elképzelhető, hogy azt válaszolja, nem érdekli, nincs hozzá semmi köze. Ő a főnök ha azt mondja, tanuljunk, akkor tanulni fogunk.


_________________
Előtörténet + Adatlap

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

- Őő... rendben. Ebben nem lesz hiba. Viszont tintát azt a szobámban hagytam, egy pillanat, átszaladok érte. - Reméli, nem kap ezért furcsálló/rosszalló nézést, felkerekedik hát és amennyire gyorsan csak tud, elszalad egy tintásüvegcséért. Tolla az van, azt lerakva hagyja az asztalon, a könyvvel és a benne levő papírral egyetemben.
Amint visszaért, kezébe is veszi a tollat és óvatosan mártogatni kezd.
Megvonja a szemöldökét. Nemrég még éppen ő indítványozta, ám akkor ellenállásba ütközött... Nos, mindenesetre a jónak csak örülni lehet, buta lenne nem elfogadni a felkínálkozó lehetőséget.
- Én annak csak örülök, hogyha szívesen megoszt velem dolgokat, természetesen. - mosolyodik el, kissé zavartan, közben előássa az üres fehéres lapot a könyv cirkalmas, nagy betűkkel és állatkákról készült mókás illusztrációival díszített oldalai közül, kiteríti és elkezdi írni rá a betűket szépen sorjában.
- Ez még azért menni fog. - kuncog. - Hacsak nem rontom el.
Közben persze fülel, és csak arra koncentrál, hogy ne pacázza össze a lapot, ne kenje el a kezével és ne lökjön le semmit, amit nem kéne. Úgy kanyarítja a köröket, hurkokat, áthúzásokat, pontocskákat, mintha mindennap ábécéket írogatna fel. Nos, használja, az tény, amennyiben ideje engedi naplójába lejegyezni a napi eseményeket.
- Összesen huszonhat van belőlük. Persze van, hogy négyet kell egymás mellé rakni és az jelöl egyetlen hangot. - magyarázza. Elhatározta: nem fog vele törődni, hogy egy felnőtt ember ül mellette, lehetne akárki, egyszerűen csak úgy kell viszonyulnia a helyzethez, hogy ő most... információt ad át. És kész.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Marcus Berger

Marcus Berger
Déli Katona
Déli Katona

Míg Wilhelmina elrobog tintáért (már meg se lepődöm, hogy azt elfelejtette), megnézem a könyvet. Állatok. Feltételezem, hogy a képek alatt az állat neve van. Ez jó lesz, mert ezt a nélkül tudom „elolvasni”, hogy valaki megmondaná, mi van odaírva, hiszen a kép megmondja.
Mina visszatér, és íri kezd. Én leteszem a könyvet, és igen, most jött el az az idő, amikor mesélnem kéne. Egy ideig nagy a csend, mert ezt nehezebb elkezdeni, mint gondoltam.
- Amennyire én emlékszem, hárman voltunk. Apám, anyám, meg én. Se testvér, se más rokon. Apám lovakat tenyésztett, anyám a kertet gondozta. Egy tanyán éltünk, mert sok hely kellett a lovaknak. Volt egy falu messzebb. Itt tanutam lovagolni apámtól, és írni anyámtól. De ez az időszak nem tartott sokáig, mert a legközelebbi emlékem, hogy … árva vagyok. Egy városban élek az utcán.
Azt hiszem, most mondtam ki először, most néztem vele szembe, hogy akkor előtte nem sokkal elárvultam. Ott volt a gondolataim mélyén, de soha nem néztem vele szembe igazán.
- Valami történt, ott a városban. Nem tudom, miért mentünk oda. Nem emlékszem. Arra sem, hogy mi történt. Arra emlékszem, hogy éhes vagyok, fázom, félek, és hogy tudom, nem mehetek vissza a tanyára. Ekkor biztos nem vagyok még tíz éves. Talán kilenc se. Ezek után már nem hiszem, hogy bármi fajta írással, olvasással kapcsolatos tanítást kaptam volna, és nem is használtam, amit otthon megtanultam.
Igen, ebben egészen biztos vagyok, hogy a kiképzés során nem oktatták a betűvetést, és nem is jelentett előnyt, ha valaki bírt ezzel a képességgel. Erről az időszakról még nem igazán akarok semmit mondani.
- Szóval, erre lehet számítani, amit egy kilencéves tudhatott … valamikor … nem tudom mennyi maradt meg belőle.
Teljesen jogos a mesekönyv. Közben kicsit nyújtogatom a nyakam, hogy mi készül a papíron.


_________________
Előtörténet + Adatlap

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Hálát ad a papírnak, hogy most okkal néz máshova. Így csak hallgatnia kell Marcust és van rá alibije, hogy elfoglalt a tekintete és kissé a figyelme is. Ám ettől mindent felfog, amit hall. Azon gondolkodik, mégis miért van az, hogy valaki szinte kérés nélkül ilyen őszinte vele, míg másoknak akármennyit könyöröghetne, fenyegetőzhetne, nem kapna közel sem ennyi információt. Marcus alig tud valamit saját magáról és még azt a keveset is hajlandó megosztani vele, ebben a bizonytalanságban.
Nem tudja, mennyi látszik rajta a meghatott hálából, amit érez, miközben gyermekkorára visszaemlékezve, jót mulatva jelenlegi tevékenységén kanyarítja a betűket. Igyekszik kicsit egyszerűsíteni és a lehető legszabályosabban írni, amitől természetesen elszokott, amikor gyorsan és sietve körmöl, és az írását úgy sem kell tudni elolvasni senkinek. Kevesebb díszes kanyarítást visz bele, igyekszik, hogy a minta a legjobban hasonlítson ahhoz, amivel könyvekben találkozni lehet.
Majd az elkészült sor alá ugyanazon betűket kezdi el vésni, csupán a nagy változatukat.
Az árva szóra egy pillanatra megáll az írásban. Vesz egy nagy levegőt, majd kifújja.
Miért mondja ezt el nekem? - kérdi egy hang benne tétován. Nem mintha bánná, sőt. Ám mielőtt mondana valamit, a férfi szerencsére folytatja. Elvileg van, hogy nem kell mondani semmit... reméli, hogy ez igaz és mások is így látják.
Város. Rá akar kérdezni, melyik város lehetett, ám ez olyan apró részletkérdés, és valószínűleg egyébként sem tudja, ha tudná, már mondta volna.
Felpillant kissé a betűkből. - És ezeket csak azért mondja, hogy tudjam, mennyire érthet az íráshoz-olvasáshoz?


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Marcus Berger

Marcus Berger
Déli Katona
Déli Katona

A kérdés kicsit megakaszt. Belegondolok, hogy azért mondom-e. Számomra egyértelmű, hogy egyébként nem mondtam volna el semmit. Bár most, hogy „kint van” nem érzem olyan nagy titoknak. Nem, a titok máshol rejlik.
- Nos … hát … jött ez az ábécé dolog, és úgy éreztem, kissé … elbeszélünk egymás mellett. És … ha elhallgatok olyasmit, amitől … esetleg másképp tanítana, akkor csak raboljuk egymás idejét. – próbálom értelmesen megfogalmazni, miért is döntöttem így.
Nem tudom, hogyan kell valakit írni tanítani, de például lehet rá több módszer is, és így jobban ki lehet választani … mit tudom én … azt tudom, hogy abból az ábécés kérdésből egy kukkot sem értettem.
- De a lényeg, hogy ennyi. Mert ezzel nagyjából mindent el is mondtam, amire emlékszem. Nagyjából egy éve megsebesültem, betört a fejem. Utána egy ideig nemhogy írni vagy olvasni, de beszélni sem tudtam, és azt sem értettem, amit nekem mondtak. Erre az időszakra sem emlékszem. Aztán egyszer csak pár dolog … elkezdett működni. És tudok dolgokat. Nagyrészt olyasmit, amin nem kell gondolkodni, hanem csak úgy … megy.
Hát ennél értelmesebben nem tudom elmondani. Pedig tudom, hogy „okos” vagyok. Nagyzolósnak tűnik, de azt fel tudtam mérni, hogy gyorsabban tanulok, és több mindent értek a világból, mint a falusiak, akikkel együtt éltem. Csak nem tudom, mire megyek ezzel.
Nézem a betűket a papíron, és azt, ahogy alakul a második sor.
- Ezek majdnem ugyanolyanok, mint fent. - jegyzem meg kicsit furcsállva a dolgot.


_________________
Előtörténet + Adatlap

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Türelmesen hallgat és nézi s várja, ahogy Marcus próbálja kimagyarázni magát a helyzetből. Vagy nem is ezt teszi? Mindenesetre most ő dadog és keresi a szavakat. A vámpír lassan elmosolyodik, talán a kelleténél több elégedettséggel és magabiztossággal, de azért látszik, hogy pusztán jóindulatból teszi.
- Nem hinném, hogy ez bármin is változtatna. Mármint, a tanítás tekintetében. Egyébként nagyon is sok mindenen változtat, nyilván örülök, ha eszébe jutnak dolgok és főleg, ha erről én... mi is tudunk. - Vagy ő is tud? Fogalma sincs, hogy csak őt személy szerint van-e kedve Marcusnak beavatni a dolgokba.
De elég ebből, mert még a fejébe szállnak a dolgok.
- Beszélni sem?... Te jó ég, ez ahhoz képest elég nagy fejlődés akkor. De ki tudja még, milyen képességei törnek majd a felszínre? Könnyen lehet, hogy egyszer csak eszébe jut egy bonyolult tánc koreográfiája vagy rajzkészség vagy nem is tudom, mi.
Ezek az elrejtett képességek jól hangzanak. Persze nem irigyli azt, aki maga rejtőzik abban a testben, mely nem tudja, mit élt át. Egy betört fej... Mivel érdemelhette ki ezt? Nem tűnik olyannak, aki "előző életében" ölt, sikkasztott, lopott volna, mivel tehetett hát keresztbe másoknak?
- Igen, ezek ugyanazok, csak ezek a nagybetűk - mutat az alsókra. - Ezekkel kezdünk egy mondatot, illetve a neveket, személyek vagy mondjuk városok nevét. Vagy... ha valaki verset ír, és egy fogalomnak különösen nagy jelentőséget tulajdonít, akkor mondjuk a Halál is lehet nagybetűvel. Mint afféle... "személy". De alapvetően... mondatkezdés meg nevek. - tér vissza. A végén még irodalomórát fog itt tartani. Bár az inkább kedvére való volna, hisz némi kreativitás is megmutatható benne.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Marcus Berger

Marcus Berger
Déli Katona
Déli Katona

~ Mi is?
Ja, hogy Damien … Először tartottam tőle, hogy a ház urának sokkal több kérdése lesz velem kapcsolatban, mint Wilhelminának. De úgy tűnik, itt sok tekintetben a nő hordja a nadrágot, és Damien amolyan másodhegedűs. Eddig az ebéd és vacsora időpontját határozta meg leginkább.
A feltételezésen, hogy esetleg valamikor hirtelen táncra perdülök felnevetek, mert ez számomra a teljesen lehetetlen kategóriába esik. Én egészen másfajta lépésformációkat tanultam, bár azt is szokás táncnak nevezni.
- Ó, rajzolni jó lenne! – sóhajtok fel aztán. – Nemrég arra gondoltam, hogy ha eszembe jutna, hogy nézett ki a házunk pontosan, és körülötte a vidék, akkor lerajzolhatnám, és megmutathatnám másoknak, és akkor talán valaki felismerné.
Persze ehhez emlékeznem kellene.
De most ideje a betűkre koncentrálnom. Egy pillantással engedélyt kérek, hogy magam elé húzzam a lapot, és megszemléljem. Megtalálom hamar a J o és h betűt. Amit én ismerek, abból a J valóban inkább a nagyra hasonlít a többi a kicsikre. de vajon hogyan folytatódik? Egyenként elkezdem megszemlélni a betűket, és közben koncentrálok. Néhányat még az ujjammal újra is rajzolok az asztalon. A nagy B-nél megakadok, és újra ismétlem a mozdulatot. Ez ismerős. Én ezt csináltam, csak nem ilyen felületen.
Lehunyom a szemem, és újra rajzolom a betűt a levegőben párszor. Lassan kirajzolódik a kép … egy bőrből készült felületen húzkodtam az ujjamat. Ez nem tanulás volt, hanem inkább … ábrándozás. Egy láda előtt térdelek, az ölemben egy táska … egy nyeregtáska? Nagyon szép, díszes darab. Az elején a csat fölött vannak benne betűk. Betűk? Nem egy betű? Nem, nem. Három betű. Ez a középső. Körötte van két kisebb. Azokat nem szoktam így rajzolgatni, mert kicsik hozzá, nem fér bele az ujjam. De a B úgy van belemélyítve a bőr anyagába, hogy egy gyerekujj még elfér benne. Mi a másik két betű? Megpróbálom minél erősebben rögzíteni a képet, és aztán némi erőszakot alkalmazva magamon, kibontakozom az emlékből, és visszatérek a papírhoz.
Az M-et hamar megtalálom, az jellegzetes. De a másikban elbizonytalanodom kicsit, hezitálok az O és a C között, de végül úgy döntök, hogy nem volt bezárva a kör.
- Ezt a hármat már láttam otthon. – mutatom meg Wilhelminának. – Egy bőr nyeregtáskán voltak díszítésképpen, amit egy lábában őriztünk. Középen volt ez … - mutatok a B-re – és ennek a két szélén ez, meg ez kicsiben. – mutatom az M-et és a C-t – Ezek együtt mit jelentenek?


_________________
Előtörténet + Adatlap

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Jó dolog látni, amikor valaki tényleg lelkesedik valamiért... Nem csak elutasítja, hogy áh, ő biztos hogy nem... Hirtelen eszébe jut Dieter, a rajzolásról. Eszébe jut, amikor leosontak hozzá abba a kis kórházszobába lényegében, ami a börtöne volt, amikor megmutatta a rajzait, amelyek csak még pirosabbá tették Mina arcocskáját és sokféle gondolatot indítottak meg benne. Nemrég újra találkozott a fiúval - nos, azóta már végképp nem fiú, de ez már így marad, az emlékek miatt. Nem is gondolta volna, hogy összefutnak még. Picit olyan volt, mintha egy álom lenne, amely lezáródott akkor, amikor kiléptek abból a pici szobából.
Elmélázva nézi Marcust, ahogy kezeivel mintákat rajzol, s erősen kell koncentrálnia, hogy visszafogja arcának rángását, amely nemigen tudja eldönteni, hogy fintorogni, mosolyogni, vagy mit is akar.
Megnyugodva veszi észre, hogy nem ő az egyetlen, akinek a gondolatai mintha más irányba kószálnának. Végül is azt mondta, valamikor tudott valamennyire írni és olvasni. Lehet, hogy visszatérnek valamennyire. Ám mielőtt rákérdezne, meg is kapja a választ. Megvonja a szemöldökét. Micsoda részletekre képesek a gyermekkori emlékek.
- M. B. C.? Szóval... Kis m, nagy B, kis c... - betűz, és hirtelen ismét apró gyereknek érzi magát, amiért még ennek a felfogásával is baja van. De hát no, nehéz elképzelni vizuálisan valamit, aminél nem volt ott. - Az M. B. megfeleltethető lenne a Marcus Bergernek, már amennyiben az M is naggyal lenne, viszont a c-t nem tudom, egyébként is, honnan tudhatta volna akkor, hogy milyen néven fogja egyszer nevezni magát? Meg... miért lett volna az ön neve a nyeregtáskán?- sorolja a költői kérdéseket. Ilyenkor lenne jó időt utazni, ennyi év távlatából fogalma sincs, hogy valaha ki tudják-e deríteni.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Ajánlott tartalom



Vissza az elejére  Üzenet [1 / 4 oldal]

Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.