[Magánküldetés] Panem et circenses

~ Magánküldetés Cedrick von Nebelturm részére ~

Úgy tekint erre, mint egy kirándulásra. Mindenhol új emberek, szagok, fények, tájak.. De Észak idegen. Nagyon idegen, és nem ritka manapság, hogy mellkason veri a honvágy. Ráadásul egy félangyalt vámpírként kísérgetve nem is maradhat soha olyan rejtve, mint szeretne. Főleg, hogy a legtöbb dolgot -étel, szállás, miegyéb- nem vásárlás vagy önellátás útján szerzik be, hanem vagy kapják, vagy kérik. Így pedig kénytelen mindig szociális közegben lenni - még ha csak két szárnyat és hátat is lát ilyenkor leggyakrabban.
Ez most sincs másképp, ahogy a vásári forgatagban nézelődik, anélkül, hogy próbálna rosszul lenni a tömegben. Konzorcium.
Hm..
Hallott már róla, de még nem volt szerencséje. Főleg azért nem, mert a vásárokat már hírből messzire elkerüli. Kerülte.
Az embereket..
De most kénytelen benne lenni, miközben a nefilim kíváncsiságát követi keresztül-kasul az egyébként jelentéktelen faluban.
Semmin sem időzik hosszabban a tekintete, ha mégis, akkor is inkább csak elbambul, és nem veszi észre, hogy bámul. De a sok dolog közt mégis van mit nézni, így mire feltűnik neki, hogy két alakot a nagy tömeg ellenére is sokszor lát maga körül, és felocsúdik a szemlélődésből, addigra a félangyal messzebb van már tőle. Előrenéz utána, de a fehér szárnyak eltéveszthetetlenek, így inkább a két idegent kezdi figyelni, még egy kicsit lejjebb maradva a szárnyastól. Megnézi a ruhájukat, arcukat, mindent, inkább csak kíváncsiságból, tisztes távolságban maradva tőlük mindeközben, de a forgatag kétélű fegyver, és őt is tökéletesen elrejti. Egyáltalán nem gondol még rosszra. Egy nefilimet sokan követnek az emberek közül. De mégsem árt, ha megnézi őket magának. Addig is elfoglalja a gondolatait valamivel.
Az egyik testesebb alak, csuklyával a fején, a másik vékonyabb, első ránézésre olyan tündeformájú, de sapka van rajta, és nincs elég közel hozzá, hogy megbizonyosodhatna efelől. Csak nézi őket. És elég ideig nézi őket, hogy lássa - egyáltalán nem érdekli őket a vásár. Csak bóklásznak, mintha nézelődnének, de időről-időre a félangyal felé fordulnak vissza. És közelednek is hozzá.
Összeráncolja a homlokát. Két össze nem illő alak.. Ez az a pont, ahol kezd nem tetszeni neki a helyzet. Ahogy egyre nézi őket, ők meg rosszul leplezetten a félangyalt. De talán csak kérni akarnak tőle valamit. Gyógyítsa meg a kecskéiket, áldja meg a vetést..
Talán jó lenne szólni a szárnyasnak.. - kúszik a tekintete egy másodpercre előre.
Hagyja magát sodortatni a tömeggel, épp csak egy kicsit kell navigálnia, hogy helyben maradjon, anélkül, hogy feltűnne. Kivár. Ám ahogy azok ketten elég közel érnek a nefilimhez, és a nagyobb darab oda is lépne hozzá a társa megragadja a könyökét és megállítja:
- Nem itt - rázza meg a fejét.
A szavak épp csak átszűrődnek a tömegen. Gondterhelt ráncokba szalad rájuk a szemöldöke.
„Nem itt..”
Hát hol? És mit..?
Legyen merész? Konfrontálódjon szemtől-szembe? Avagy talán --kérdezze meg mit akarnak..?
A két férfi mögé lép a kavalkádban, határozottan szólítva meg őket. „Mert minden átverés alapja a kellő határozottság..” - ezt fogalma sincs, hol hallotta. Mindenesetre jól hangzik.
- Elnézést, uraim, hallottak már a Kék Medve Barlangjáról? - az első nevet mondja, ami eszébe jut. Csak meg akarja nézni őket közelebbről, megállítani őket, elterelni a figyelmüket, megtudni mit akarnak, mindeközben az elveszett idegent játszva..
Persze, hogy hazudik.
Ahogy felé fordulnak már látja, hogy a szikárabb alak valóban tünde lehet. Egyértelműen látszanak a manószerű, éles vonalak és mandulaforma, fűzöld szemek. A másik.. a másik inkább tipikus fogdmegnek néz ki, vastag állal, az arca bal oldalán két apró, karmolásszerű heggel. És morog is hozzá:
- Hagyjon már.
A társa erre csak megköszörüli a torkát:
- Elnézést, jóuram, a komám kissé faragatlan. Sajnos sürgős ügyben járunk, így meg kell bocsássa, de tovább kell haladnunk.
Ó, nem, nem, nem.. - gondolja, miközben a két alakot nézi, akik azonnal próbálnák is lerázni. Tünde, és kishíján-bandita.. Ezek ugyan nem termést jöttek áldatni.
- Ugyan, urak, mi lehet fontosabb, mint a Kék Medve? - folytatja nem törődve a szavaikkal - Azt mondják a világ, de legalábbis a környék legjobb bordélya! - füllent újra szemérmetlenül, majd elvándorol a tekintete a félangyal felé.
- Maguknak is feltűnt, igaz? - bök az állával a tömegben a szárnyak felé. - Nem semmi.. - bólogat sokatmondóan a nefilim hátára.
Gyerünk, beszéljetek..
Gyerünk, gyerünk.
- Azt hiszem még egy ideig a faluban lesz, ha áldást akarnának tőle kérni esetleg. De azt hallottam elég hirtelen haragú.
Fogalma sincs, meddig mehet ezzel az őrült színjátékkal. Amíg meg nem verik, feltehetőleg.
De nem verik.
A nagydarab a tündére néz ominózusan, aki erre csak felerőltet az arcára egy mosolyfélét.
- Igaza lehet. Mutassa meg, merre van az a Kék Medve!
Jókedvűen neveti el magát a válaszra, vigyázva közben, nehogy kilógjanak a fogai.
„Minden körülmények között”..
- Azt mondták erre fele találom, de bevallom, egy kicsit megkavarodtam a tömegben. Nem ide-valósiak, ugye? Különben biztosan tudnák.. - toporog egy kicsit, ide-oda tekintgetve közben, mintha keresne valamit, aztán feltartja az ujját. - Igen. Azt hiszem erre lesz.. Majd megkérdezünk valakit. Ezt nem akarjuk kihagyni uraim, higgyenek nekem! - mosolyog a férfiakra, udvariasan maga elé intve, hogy menjenek a mutatott irányba.
A nagydarab azonban csak megint a tündére sandít, de ezúttal az nem viszonozza a pillantását, helyette csak szélesen elvigyorodik és odalép hozzá, átkarolva a vállát.
- Nem, tényleg nem. Csak látogatóba jöttünk, tudja, a fivérem erre dolgozik. Jöjjön, kérünk tőle útbaigazítást, és akkor nem kell keringenünk ebben a tömegben!  
Érzi, hogy határozottan a legközelebbi ház sarka mögé próbálnák tessékelni, de ennyire nem adja könnyen magát.
Valami itt határozottan..
- Nem szeretik a tömeget, uraim? - kérdezi, miközben finoman kibújik az átkarolásból - Pedig ez ritkaság erre fele.
Nem engedi, hogy vigyék. Cserébe elindul lassan, amerre ő mutatta, a válla fölött hátrafordulva a férfiak felé.
- Mit dolgozik a fivére? És mondja, mit keres egy tünde ilyen Északon? Ha nem sértem meg a kérdéssel, persze.
Hazudj még, hazudj..
De azok ketten egyáltalán nem hajlandóak belemenni a játékba.
- Nos... Ha így akarja - lép mellé a tünde, majd váratlanul egy szúrást érez a dereka fölött.
Egy tömeg közepén..
Ordítana, ahogy megérzi, de nem biztos benne, hogy rendesen kihallatszik, és valaki elkapja a hangját a zajos kavargásban. Valami szétárad a testében, blokkolja a mozdulatokat, a teste nem engedelmeskedik a parancsnak.. Először a legrosszabb fut végig az agyán. Nem, nem fog így meghalni..
- Tudja, egy nefilimért jöttünk. Nem vagyunk kezdők. Igaz a rendelés nem vámpírra szólt, de végül is ez még úgy sincs..
Távolodik a hang..
Dühödtön próbálkozik az első fogai ügyébe kerülő testrészbe marni, hátha, ha iszik, talán az a méreg sem hat olyan gyorsan, de legalábbis megharap valakit.. Elkeseredett gondolat, de ahogy összecsuklik, és mellé lépve elkapják mégis megpróbál úgy mozdulni, hogy elérjen valamit. Egy kart, nyakat, vállat, mielőtt végleg sötét borulna rá, és bár a szavak egyértelművé teszik, hogy nem fog meghalni.. Azért még dühös.


Lassan ébred, és nem tudja, hogy álmodta-e ami volt, vagy sem. A ködösen felrémlő képeket tájakról, amik elúsztak, a ponyvás szekeret, a hosszú zötykölődést..
De egy rémálom válik valóra, ahogy végül teljesen magához térve kinéz a kietlen köves tájra, és rájön, hogy ébren van. Összekötözött bokával és csuklókkal, hasogató fejfájással -és fogalma sincs hol.
Kövek.
Odakint végestelen-végig csak kövek..
De legalább talán mintha melegebb lenne.
Idebent --szekér. Benéz a belsejébe, körbe, aztán megnézi magát is, mit hagytak rajta, de a kardját nem találja. Első frusztráltságában futólag az agyarával kap bele a kötelekbe, aztán egy árnytőrrel addig ügyeskedik, amíg ki nem szabadítja magát a béklyóból.
A csuklóját dörzsölgetve jár körbe a szűk helyen. Ugorjon szimplán ki? Felemeli a fejét az ésszerű gondolatra. A szekér végébe megy megnézni, hogy ez egyáltalán lehetséges-e, majd a kellő elszántsággal, gondolkodás nélkül ki is veti magát az alattuk futó útra. Ám mielőtt felállhatna, leporolhatná magát, és rohanhatna, a kocsi megáll, és előlről leugrik a városban látott tünde. Nagyot sóhajtva indul meg felé:
- Idióta majom, elfelejtette eléggé megtölteni a fecskendőt. Szóval, mit gondolsz, vámpír? Játsszuk le újra?
Rámordul az utánaugró alakra, és hátrálva nekiáll olyan sötét ködöt idézni maga köré, mint az éjszaka. Kivárja, amíg mindketten benne vannak. Kivárja.. majd egy ugrással és egy másik árnytőrrel a kezében ráveti magát a gyűlölt hosszú-fülűre, a férfi torkához szorítva a kését.
- Úgy tűnik ez most jobban ment. Mit csinálunk most?
- Kinek, és miért kell nefilim? Hova megyünk? - kérdezi a megszokott lényegre-törő módon. - Ki vagy te, és kinek dolgozol?
Túl sok kérdés, le kell állítania magát. De hiába kérdez, közben nem feledkezik meg az álnok szúrásról, amivel levették a lábáról, úgyhogy egy másodpercre sem néz félre a tündéről, és nem is lazítja rajta a fogását.
Méghogy „mit csinálunk..”
Dögölj meg..
- Minden kérdésre egyetlen hely a válaszod. De elmagyarázni nehéz. Nemsokára odaérünk.
- De hova? - kérdezi dühösebben, szorosabban tolva a tünde torkának a kést. - Magyarázd el!
A hegyes fülű  lazán hátra mutat a válla fölött.
- Különben? A Kősivatagban vagy, vámpír. Ölj meg, aztán indulj el egy irányba. Talán szomjan fogsz halni, talán megesz egy kőlakó rémség. Csak nyugodtan.
A Kősivatagban..
Elborzad a gondolatra.
Hogy került a Kősivatagba?
- Mi az a hely? - kérdez újra, ahogy elles a válla fölött futólag a szikla felé, ami túl szabályos valódi sziklának, inkább egy épületnek tűnik olyan pár száz méteres távolságból - és onnan is látszik, hogy hatalmas.
Nem érdekli, hogy eddig sem kapott rendes választ, kérdezne tovább, ám mielőtt még megtehetné, alighogy félrenéz, a tünde ezt azonnal kihasználja, és ügyesen félremozdul, miközben a tenyere élével kiüti a kezéből az árnyéktőrt, ami csörömpölve gurul végig a köves talajon. És ezt egy gyors ütés követi, ami úgy állba találja hogy egy pillanatra csillagokat lát. Kénytelen hátratántorodni, miközben tünde előhúzza a saját, meglehetősen ronda tőrét és két ujját a szájába véve füttyent egyet:
- Krämmer. Gyere ide és segíts megjavítani a hibádat.
És a bakról ekkor lassan elkezd lemászni a nagydarab ember is..
Remek.
Igazán, remek..
Cifrán káromkodva magában köp félre, és hátrál tovább a tünde elől, miközben megint az Árnyködért nyúl. Amilyen gyorsan csak tudja építi fel, mielőtt még lemászna a másik, hogy meglephesse azonnal, ahogy leért a szekérről. Ezúttal már egyből a torokra ugrik, ha már elvették a kardját, kénytelen az egyetlen természetes fegyverével harcolni, és előreosonva a kocsi elejéhez, lehetőleg hátulról ráugorva tép majd a letápászkodott Krämmernek nevezett alak nyakába, hogy friss vérhez is jusson.
Ez a terv.
Hallja, ahogy a tünde próbálja eltalálni a sötétségen keresztül, és még érzi is elsuhanni az arca mellett az ütést, de kikerüli; az osonás azonban nem ilyen sikeres -de vajon miért is nem csodálkozunk ezen?-, a hosszú-fülű megy utána, igyekszik utolérni, de nem elég biztos vaktában, hogy fusson. A Krämmernek nevezett alak pedig lassú, így pont akkor toppan le a földre, amikor ráugorva beleváj a nyakába, de erre az feljajdul és akkora parasztlengős ütést kap az arcába  -"ne, az arcomat ne..!"- hogy az már lakberendezésnek minősül.
És mikor ez az újabb pofon utoléri már csak a düh tartja benne a lelket, és ahogy a nagydarab utána fordul, majom módjára, gondolkodás nélkül veti magát újra a torkának, ezúttal biztosra menve visszaidézve a kezébe egy másik tőrt, lendületből, mellkas tájon döfve azt a férfiba. A nagydarab pedig úgy néz ki inkább erős, mint gyors, ráadásul páncél sincs rajta, így a tőr mélyen beleszalad húsba. A férfinak még egy bizonytalan próbálkozása van megragadni, aztán elenged, és eldől az úton.
Bosszúsan fordul szembe a tündével a sötétben.
Gyere.
Hát csak gyere..

A köd a barátja. A tündét figyeli, ahogy az lassan csoszog, araszol felé a sötétben. A köd a barátja. A hangja az árulója.
- Úgy néz ki nem vagy olyan okos, mint hittem, de elég erős vagy. Igazi túlélő, nemde? Tökéletes leszel, ha most rájössz, mi a túlélésed záloga.
Szavak. Manipulálni próbálnak. Mintha lehetne.
Mintha hagyná..
- Te vagy a zálogom - feleli komolyan, a köd mélyéről lesve a tündét, nem engedve őt túl közel. - Mondd el végre mi van ott bent. Ki és miért ad le rendeléseket.
- Azt a helyet ott úgy hívják Arena Magna. Ironikus, nem? - kényszeredetten rándul meg a szája széle a kérdésre - A papok nyelvén elnevezni valamit, ahol rabszolgák egymást ölik le a nézők szórakoztatására. De elmondom mi van még bent. Víz, elsősorban. Étel. Mindkettő ritkaság errefelé.
Magában felhúzódnak az ajkai a fogairól, de nem engedi kilátszani az érzést, bár a sötét rejtené, mégis, megszokásból már ki sem mutatja.
- Hogy jutok ki onnan ha egyszer bekerültem? - kérdez inkább tovább, a lényegre törve, rezzenéstelenül.
- Ha megnyersz száz viadalt. - feleli a tünde, hasonlóan rezzenéstelenül, a szenvtelen válasszal megfeszítve a hegyes fogakat rejtő állkapcsot. - Akkor a tiéd a szabadság és még egy csinos jutalom is.
Szárazon neveti el magát a képtelen válaszon. Száz viadalt, jutalom.. -mese.
Mese..!
- Vigyél haza! - vicsorog tehetetlen dühében a hegyes-fülűre. - Megöllek és odamegyek magam önként, ha ez az egyetlen út, de így használhatatlan vagy nekem.
- Próbáld csak meg, vámpír mocsok - a válasz hörög, de hallja, hogy a férfi közben vigyorog és felé lép.
Próbáld meg, próbáld meg..
A válasz hergeli. Nem reagál rá. Lenyeli a haragját. Elhátrál a tünde elől, a halott férfihoz lép, és lehajol kikutatni a zsebeit. Semmi különleges. A maga zsebeibe vágja a talált tárgyakat: tűzszerszám, néhány váltó.. A sötétben merészen gyorsuló léptek rontanak neki.
Felmordul, ahogy összeakaszkodik a hegyes fülűvel, és az egyenesen nekirohanó lendület a földre sodorja. A feje az úton koppan, és hiába morog és rúg, nem tud felkerülni. A torkán szorulnak a férfi kezei. Utánuk kap, vicsorogva, az életét félti, és közben gyűlöl. Mert elkábították, ellopták, mert nem viszik ahova menni akar, mert így bánnak vele..
Takarodj!
Üvölt magában, egyetlen idézett köd-hullámmal lökve félre magáról a kezeket, karokat, lábakat, a nyurga testet, a tiszteletlen modort, a gúnyos válaszokat, az ellen-erőt, a súlyt.. Dühödten ugrik a préda után, mert már nem egyéb, ahogy lezuhan róla, lent van, vesztett, hiába kalimpál, és próbálkozik, kapálódzik, vesztett, és halott, halott.. Erőből harap a védtelenül hagyott erek közé, maga alá szorítva a vergődő életet. Fent, a torkon, ahol ijedten dobol a bőr.. Azt a pontot a vámpíroknak teremtette Isten.
Élvezi az ordítást. A meleget, ahogy lecsorog a torkán. A fémes ízt, az egyediségét, a lassan, beletörődően engedő ellenállást, ahogy lazulnak az izmok az övéi alatt.. de a sűrű folyadékot egyre nehezebb nyelnie, és a hirtelen tudatosulás visszaliftezi az egészet a gyomrából. Zihálva engedi el a bőrt, visszanyelve az undorát, ahogy a fogai kiszaladnak a húsból. Rosszul van. Undorító.
Undorító..
Reflexből kap a tünde ingéhez. Két darabot hasít belőle, egyet gombócba gyűrve, a másikat lapjával szorítja a sebre. Rés nélkül préseli egymásnak az ajkait, a hullámzó hányingerével, és az elvérzéssel küzdve. Folyik. Vörös.
Halott..
Eltávolodva a zsebekbe túr, hogy elfelejtse. Csúszik a keze. Kulcs, pénz, érme. Nagy, kerek, nagy M betű domborművével. Nem nézegeti, elrakja. Gondolatok nélkül indul előre. Felmászik a bakra. Élelem, összehajtott köpenyek. Kíváncsiságból megnézi őket. Talán csak váltás lehet, vagy a hideg ellen.. Felejt.
Felejteni.
Leugrik, visszamegy hátra, megtörölve közben az állát. Felejt. Halott. Felrakja a tündét kötésestül a szekér hátuljába, aztán újra előre megy, felül a bakra, és tétlenkedés nélkül, határozottan rántja meg a gyeplőt, veszett tempót diktálva fel a hegyre a megriadt lovaknak. Ő már kellően csatakos. Koszos, izzadt, véres..
A távolság nagy, az idő kevés. Az aréna pillanatok alatt nő meg a látóterében, és közelebbről még masszívabbnak tűnik. A magassága viszont csalóka volt, messziről nagyobbnak tűnik. Kör alakú, széles, a falain ablakok, talán a szellőzés végett. Emberek hall. Tömeget. Odabentről.
„...rabszolgák egymást ölik le a nézők szórakoztatására”..
Félelmetes zsibongás, és felhangzó ovációk.. Ha érezne, felállna a hangtól a szőr a hátán. De most csak a hidegség létezik. Felejtés, számítás, ámítás, hazugságok. Tökéletesre komponált, a végtelenségig következetes, és pofátlan színdarab. De a sikere a nézőkön múlik.
Átlagos méretű kapu. Arra fele irányítja a lovakat. Fegyveres őrök.
„Hölgyeim és Uraim, a megtévesztés mestere, a messze földön névtelenül híres, a Hazudós Vámpír!"
Függöny. Fények.
„Komédia egy felvonásban.."


Kezdünk.







Hegytető. Kerek, széles, masszív építésű harci aréna, annak átlagos méretű kapuja. A falakon belülről embertömeg morajlása, néha felhangzó ovációk. A kapu előtt strázsáló három őr lándzsákkal, kardokkal az oldalukon.
Vámpír érkezik lovas szekéren, vágtatva.


VÁMPÍR
(Messziről ordít. Néhány lépéssel az Őrök előtt fékezi le a kocsit, liheg, lepattan a bakról. Prüszkölő lovak, véres-rongyos a Vámpír. A térdére támaszkodik, hadovál, nem kap levegőt. A háta mögé mutogat, ahonnan jött, de nem tud megszólalni a zilálástól.)

ELSŐ ŐR
Lassabban, hé!

Második Őr, Harmadik Őr a lovakhoz lép.

ELSŐ ŐR
(Vámpírhoz) Ki maga?

VÁMPÍR
(Liheg.) Lejjebb, az úton, az a.. a fene.. (Térdeire támaszkodik, egészen előrehajol.) Az a fene, kiugrott a szekérből, elvágta a köteleit..

ELSŐ ŐR
(Odanyúl, állóhelyzetbe támogatja.)
Milyen fene? Szedje már össze magát és beszéljen értelmesen.

VÁMPÍR
(Kiabál.) A fogoly! Az a szedett-vedett gazember megszökött! Megölte Krämmer-t, a szekér hátuljában.. a szekérben.. (Hátra mutogat a ponyva felé.) Nem tudom, hogy.. él-e..

ELSŐ ŐR
(Felhúzza a szemét.) Veled dolgozik? Legutoljára Krämmer még valami hegyes fülűvel volt. De a ti gondotok, a saját árutokat már csak nektek kell leszállítani.

VÁMPÍR
Az, a hegyes fülű, betársultam, de az a görcs megszökött. (Fogát csikorgatja, aztán felkapja a fejét. Hátrarohan, vizsgálgatja a tünde életjeleit, pofozgatja. A kezdetleges kötés átvérzett, a tünde mozdulatlan. Előrekiált, hogy jöjjenek segíteni leemelni.) Bekötöttem, de azt hiszem, azt hiszem.. (Maga elé motyog.)

Első Őr, Második Őr hátrasiet a kocsihoz.

ELSŐ ŐR
(Fejét vakarja.) Hát ennek annyi. (Vámpírhoz) Mit hoztatok volna?

VÁMPÍR
(Fejcsóválva.) Egy nefilimet, hogy a kutya rúgja meg. Arra szólt a rendelés.(Hajába túr, tétlenül néz körbe.) Most mi legyen?

Harmadik Őr elismerően füttyent.

ELSŐ ŐR
(Tarkóját dörgöli.) Szólok a főnöknek, hogy küldjön ki egy csapatot. Egy nefilim értékes áru. (Vámpírhoz) Te meg addig menj be –mármint, ha még megvan az érméd.

VÁMPÍR
(Zsebébe túr)Meg, az meg. (Előhúzza az érmét, gondterhelten felmutatja azt az Első Őrnek.) Egy nefilim, és mi elszalasztottuk..

ELSŐ ŐR
(Vállat von.) Valami kompenzációt biztos kaptok. (A Tündére néz) Illetve, kapsz. Na eriggy!

VÁMPÍR
(Búsan csóválja a fejét.) Eh.. Minden kevés egy jó társhoz képest. (Visszasüllyeszti a zsebébe az érmét, még egyszer a Tündére pillant, aztán visszamászik a bakra, és bemegy a kapun.)






Osztatlan siker.


A zsibongás bent csak egyre hangosabb. A kapu egy sötét, fedett alagútban folytatódik, majd egy lépcsőben végződik. Leszáll a szekérről. Körbenéz odabent, de jobb híján végül egyszerűen a folyosón hagyja a kocsit, és elindul fel a lépcsőn, a derékmagas peremmel ellátott párkányra.
Megcsapja a fény odafent. Elvakítja egy percre, hunyorog, és pislog, aztán ahogy a szeme megszokja, már körbe tud nézni az aréna belsejében.
Tálszerűen vájt mélyedés, kevés ülőhellyel amennyire látja, de annál több állóval. Nagyjából ezren lehetnek, mindenfajta fajból. Középen egy körkörös, köves küzdőtér van, ahol két alak pattog fel-alá. Amennyire lehet, távol marad a párkány szélétől. Erősen összehúzza a szemeit, hogy ki tudja venni a küzdőket a zavaró napsütésben. Az egyik egy fekete hajú, meglepően vékony nő, lenge öltözetben, bronzszínű láncokkal díszítve, ujjai végén jó alkarnyi világító karmokkal, hátán pedig egyetlen piszkosfehér szárnnyal. Összerándul a gyomra a tudatosuló látványra.
Egy..
Nincs ideje gondolkozni. Némán, mozdulatlanul figyeli, ahogy a félangyal egy ügyes ugrással landol az ellenfeléül szolgáló, látszólag jötün férfi mellkasán és belemélyeszti a karmait. A tömeg hirtelen ujjongására, akik erre a mozdulatra hangos ovációban felugrálnak, félrenéz rájuk, az éljenző arcokra, és ezúttal már képtelen távolságot tartani - végigfut a hátán a hideg a hangra.
Mit csinálsz itt..?
Megfogalmazatlan érzésekkel fordul vissza a meccs felé.
Látja, ahogy a félóriás megragadja a nefilim nyakát, de annak feje fölött ekkor egy korona jelenik meg, majd három fénysugár csap le gyors egymásutánban a jotünre. A félóriás erre ösztönösen elengedi a lányt, aki elrúgja magát, majd előre lendül és karmaival alulról felfelé végighasítja ellenfelét.
Csend.
Futkos a hátán a lúdbőr.
A holtan eldőlő test..
Olyan csend..
Ezer torok váratlan elcsendesedése a halál láttán. A lány leszegett fejjel emeli fel az egyik kezét. Egyetlen hang harsan fel:
- Megvan a győztes! Shira, a halál angyala még mindig veretlen!
Mit csinálsz itt..?