Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
A Lila 50 Árnyalata bemutatja:
1. Felvonás: A Vérvörös leány
Hideg tekintetem mereven az alattam elterülő kis kunyhóra szegeződött. Lassan, már egy órája ültem itt és néztem a magányos épületet a távolba. Nem volt különösebb célom, mindössze csak megfigyelést végeztem egyszerűen. Az alattam elterülő ház egyelőre csak egy lehetséges célpont volt, hogy felmérjem az erőmet. Az erőm mostanság rohamosan növekedett, de ha el akarok érni, egy nagyobb szintet, még erősebbnek kell lennem… és ehhez még több holttestre van szükségem. Egy újabb mészárlás képe bontakozik lelki szemeim előtt, melynek látványa akaratlanul is mosolyt csak az arcomra. A nap jelenleg a csúcsán pihent, és a házat lakók most éppen lelkesen dolgozva művelték a tanyájuk földjét. Egyszer csak megcsörren mögöttem a bokor, és én dühtől eltorzult arccal nézek hátra.
- Azt mondtam üljetek le a valagatokra, és ne mozduljatok. Ha még egyszer szökni próbálsz, eltöröm a lábadat értetted? – nézek lángoló tekintettel a fiúra.
Két gyermek volt tőlem alig pár lépésnyire tőlem. Egy 7 éves kislány, és egy 9 éves kisfiú. Mindkettejük még a démonokkal vívott csaták során zsákmányoltam, és elhatároztam, hogy belőlük is nekromantákat faragok, hátha így több esélyem lesz megtalálni az általam keresett kísértetet. A fiú védelmezően a húga mellé állt, dacos, könnyező szemmel. Felmordultam, és egyetlen jól irányzott csapással kisodortam a lábát a botommal. Hanyatt esett, és fel sem fogta mi történt máris az elemelkedett a földről és fojtogató kezeim között találta nyakát.
- Gyűlölöm az élők úgy nevezet szeretetét. Ha nem akarod, hogy felhasítsam a drágalátos húgocskád pofikáját, hagyd abba a hősködést, és csináld azt, amit mondok.
Végül egyetlen hanyag mozdulattal a földre dobtam a fuldokló kölyköt. A lány remegve húzta össze magát, magába motyogva valamit. Múltkor is láttam, hogy érettebben viselkedik a krához képest, és sok olyan dolgot megért, amit ilyen idősen még nem kellene tudnia. Épp e miatt a tudása miatt azonban most sokkalta jobban megviseli a mellettem eltelt idő, mint ami egy korabeli lányt viselne meg. De pont ez volt az, ami miatt megérte vele foglalkozni. Sokkal hamarabb fogja elnyelni az őrület az igaz, de a félelem sakkban tartja, és nem fog próbálni elszökni, mint a másik. Végül mivel a család lassan befejezi a napi munkáikat, és bevonulnak, hogy megebédeljenek itt volt az akcióm ideje is- Két közepesen hosszú kötelet veszek elő, majd egy-egy hurkot kötök rájuk.
- Álljatok fel. – mondom undorodó hangon a kölyköknek.
A lány felállt remegő lábakkal a fiú, aki még mindig fetrengett, csak nagy nehezen tudott lábra állni. Végül nyakukra illesztettem a hurkot, és meghúztam éppen annyira, hogy ne fujtsam meg őket, de érezzék: Ha lemaradnak, megjárják. Ez épp eléggé jó lecke lesz számukra, hogy megtanulják, hogy szó nélkül kövessenek. Végül kezembe a kötéllel a ház felé indulok minduntalan fojtogató rántással megrántva a kölyköket, ha éppen lemaradtak. Végül mikor a ház közelébe értünk egy kutya ugatása lett hallható, majd veszett ugatással el is indult felém. Fenyegető morgásba kezdett, miután odaért hozzám ám én egy vágással elhallgattattam. Éreztem az elszörnyülködő tekinteteket mögöttem, de nem érdekelt. Tovább indultam és lassan el is értem a ház ajtaját. Pont akkor, amikor a családfő kilépett megnézni, mégis mit látott a kutya. Furcsállva nézett rám, majd mikor meglátta a kötéllel ráncigált gyerekeket dühös pillantással, próbált valamit nekem ordítani. Ám egy penge meggátolta ebben. A hasába fúródott a botom hegye, majd egyetlen mozdulattal ki is rántottam belőle. Ő sokkos állapotba hátrált pár lépést, de megbotlott és hátraesett. Hamarosan csúnya vértócsa gyűlt körülötte, és szeméből kihunyt a fény. Szememet a férfiről a döbbent családjára esett, kik az étkező asztal mellett ülve nézték végig a tetteket. Egy nő sikoltva ragadta fel kislányát, majd a legtávolabbi falhoz hátrált. A férfinek azonban volt egy idősebb fia is, aki dühödt arccal kályha elé ugrott és leakasztott egy kardot és egy pajzsot az ott lévő fogasról. Már indult volna felém, de megtorpant, amikor mellettem a földből egy csontváz emelkedett ki. Elfehéredett arccal motyogott valamit, amiből alig érthettem volna valamit, de mégis tudtam mit mond, mert elég gyakran hallom ezeket vissza.
- Egy nekromanta… Uram segíts.
A csontváz azonban nem mozdult, helyette csak megfogta a kötelet, melyet átadtam neki, majd a gyerekek mögé állt, és az ajtó felé noszogatta őket kardjával. Megpördítettem a botom a kezembe majd két kézre fogva, akár egy lándzsát harci állásba állok. A fiú kezdeti döbbenetsége végül dühbe vált át, és támadásba lendült. Pengéjét a botom fa részével felfogtam, majd visszalökve hátrálásra kényszerítettem, hogy aztán megpróbáljam ledöfni. Ám a hegy csak fát ért, ahogy a pajzsnak csattant. Meglepett ez a megfelelő csapás, de nem sokáig, így rögtön folytattam a támadást, sorra döfve kíméletlenül előretörve. Ám pengém minduntalan megakadt a pajzsába, melyet mindig épp oda emelt, ahova én akartam szúrni. Úgy tűnt ellenfelem is harcos, még ha nem is látszik rajta. Egyik védelme után végül mikor visszahúztam a pengém, ő is kicsapott a fedezéke mögül. Kardja felhasította a ruhám, és egy vágást vitt be bal combomba. Hirtelen egy pillanatra kiment az erő a lábamból és fél térdre rogytam, amit ellenfelem ki is használt. Mindent beleadva döfött előre. Azonban nem tudta kivel van dolga. Elengedtem egyik kezemmel a lándzsám és a penge felé nyúltam. A penge átdöfte a kezem, ám ahogy a kezem a markolatra kulcsolódott a kard megállt alig pár milliméterrel a mellkasomtól. Izzó szemekkel, dühtől torz arccal álltam fel a kezembe nyilalló fájdalomról mit sem törődve. A fiú a szemembe nézett, és úgy érezte, mindjárt összeesik. Fölé magasodtam, és éreztem a penge remegését a kezemben, ahogy a fiú félelme kinyilvánult. Nem tudta elszakítani a tekintetét a szememről, melybe mintha megannyi démonizzó mivoltja repkedett volna benne. Bár ellenállása példás volt, a vérszomjam legyőzte őt. A pengém a szívébe mart. A hullát félre dobva végül a nő és a gyereke felé indultam. A nő rémült arccal végső elkeseredettségébe letette gyermekét és rám rontott. Egy ütés érte el gyomromat, de csak arra volt jó, hogy még dühösebb legyek. Egy visszakezes ütéssel a földre küldtem a nőt ép kezemmel, majd megragadtam a tarkójánál fogva, és felemeltem. Talpra állt, ám ami elkövetkezett, annak sikítva próbált ellenállni. Ám nem hagytam kicsúszni a kezemből. Keményen markoltam majd egy határozott mozdulattal a falhoz vágtam a fejét, majd mégegyszer és mégegyszer. hamarosan vérző folt kezdett a falon megjelenni, és az eddigi sikogatás, már csak nyöszörgésbe ment át. Az izmom megfeszült és egy utolsó csapással a koponyája roppanva csapódott a falnak, majd a nő remegve kiterült a földön. Lábam ekkor felemelkedett és folytatta a kíméletlen munkát. Miközben véres masszává tapostam szegény lány anyjának fejét, ő csak zokogva sírt a sarokba kuporodva. Mikor végül befejeztem a trancsírozást letéptem a nő ruháját, és kötésként használva a kezemre tekertem. Végül intettem a csontváz felé, hogy hozza beljebb a szörnyülködő, sápadt gyerekeket. A fiú, a ruhájából ítélve már elokádta magát, de a lány furcsamódon a rettegéstől eltekintve nyugodt volt. A kislányt megragadtam, ahogy anyját is előbb, mire ő rúgkapálni kezdett a levegőbe, de nem foglalkoztam fele. Egy kést fogtam meg az asztalról sérült kezemmel (a botomat már a nő kínzásakor a földre dobtam), ám ahelyett hogy elmetszettem volna a torkát az általam hozott lánynak dobtam, majd elé vittem a gyereket.
- Öld meg.
Amaz csak kitágult szemekkel meredt rám némán kérdezve, hogy gondoltam én ezt. Ismét eluralkodott rajtam a düh, mire szorításomtól már sikoltozni kezdett a lány. Egyetlen mozdulattal a falhoz vertem, mire kábultan lógott a kezemben. Szinte olyan könnyű volt akár a tollpihe, olyan sovány volt, hogy ha akartam volna, egyszerűen kettétöröm. De azt akartam, hogy a fogoly lány érezze át a gyilkolást. Ám nem mozdult.
- Fiú gyere ide. – ám mivel nem mozdult az előzőnél sokkalta idegesebben, és hátborzongató hangszínnel mondtam – Azt mondtam gyere ide, te féreg!
Ő rémülten lépett óvatosakat felém, mire én felemeltem a lábam és a képébe rúgtam. A földre dőlt kábán, és én lábam a fejére tettem. Ismét a lányom felé emeltem a vékonyba áldozatot.
- Öld meg, vagy a bátyád a nő sorsára jut.
Ezzel elé dobom a még mindig kába lányt, és a nő felé mutatok. Ő odanézett, és mikor felfogta mire gondolok megragadta a kést, és elkeseredett sikollyal kiáltva döfésre emelte a kést. A penge az előtte fekvő lányba hatolt, mire az fájdalmasan felnyögött a kábultság tömény füstjén keresztül is, ám már vége volt. A drága lányom szinte megőrült. Arcomon sátáni vigyor szélesedd el, ahogy a lány őrült, könnyes szemmel egyre másra szúrta bele, és húzta ki a kést a már-már szétaprított kortársából. Mire a kés kiesett kezeiből, szinte teljesen beborította a vér. Szemei üvegesek voltak és megtörtek. Remegett, de tudtam, hogy figyel.
- Állj fel. – mondom nyugodt hangon.
Arcomon továbbra is sötét vigyor ült ki. A fiút felkaptam és a csontváz kezébe adtam, hogy hozza mögöttem, én viszont a lány mellé léptem, és elvágtam a kötelét a véres késsel. Most már nem fog elszökni. Megtört, és most már végre azzá formálhatom, amivé csak akarom. A fegyveremet felvéve végül kiléptem a szabadba sérült kezemet a lány fején tartva, miközben lassú tempóban haladtam nyugodt hangon kérdezem a lányt.
- Mi a neved törpe?
- Lilly… - mondja megtört hangon.
- Örülj drága Lilly, mert jó atyád mától nagy reményeket fűz hozzád.
- igenis… atyám… - mondja a lány, fel se fogva mit is mondott.
Nevetésem kísérteties színbe csengve sodródott a szélbe, hisz a Kaszás egy újabb apostollal gazdagodott.
