Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Név: Csontíj
Leírás: Ashor megragadja a már előhívott csontvázának gerincét, majd belevezetve nekromanta mágiáját átformálja azt. A csontváz ekkor szétesik, és a gerinc átformálódik. Egy íj keletkezik belőle, a csontváz csontjai pedig szétrepednek, majd vesszőkké változik. Az így létrejött íj nem hord olyan messze, mint egy átlagos íj, de ha valakit eltalál egy vessző, az ugyanazt érezheti, mintha egy hétköznapi vesszővel találták volna el.
Kezem a múltkori fiúval való találkozás óta, már begyógyult, mégis egy csúnya heg árválkodott a kezemen. Elmélyülten néztem a sebet, egy fának támaszkodva, miközben tőlem pár lépésnyire Lilly aludt némán. Roppant szófogadó engedelmes kis gyermekre leltem benne, szinte tökéletes fegyver lesz belőle. Ellenben makacs bátyját az óta sem sikerült megtörnöm, és látva mit tettem húgával egyre gyakrabban próbált megszökni, ami valljuk be, egyre inkább kezdett felhúzni. Mindenesetre egyelőre most ő is zavartalanul aludt húgától alig pár lépésnyire. Kezem azonban ismételten magára vonta a figyelmemet.
- Ez így nem lesz jó. – mormogom orrom alatt.
És igazam volt. Bármennyire is nem érdekeltek a sérüléseim, azért tisztában vagyok, hogy hamarosan a hegek lesznek az utolsó problémáim. Nem félem a halált, de nem hallhatok meg, míg el nem végeztem a kötelességem, és létre nem hoztam Abysst, a Holtak Városát. Kezem végül ökölbe szorult, és zord tekintettel álltam fel, és sétáltam távolabb a kölyköktől. Majd a tenyeremet a föld felé emelve megidéztem egy csontvázat. Már régóta gondolkoztam egy újfajta mágián, mely segítségével még könnyebben rajtaüthetek a gyanútlan prédáimon, de eddig nem volt esedékes eme akció. Most azonban elérkezettnek láttam az időt, hogy megpróbálkozzak vele. Mesterem régen elárult egy titkot, miszerint a nekromanta képes formálni a csontot, ha elég erősen koncentrál rá. Ez viszont nem olyan nyílt információ, így bármennyire is remélhetném, nem hiszem, hogy más is képes lenne segíteni ez ügyben. Nem mintha más segítségét kérném e téren. Kezeim végül a csontváz gerincére simult, majd behunytam a szemem, és magam elé képzeltem egy csontból készült íjat. Éreztem, ahogy a nekromanta mágiám lüktetni kezd a csontváz belsejében. Hirtelen furcsa izgalom járt át, mint amikor szemeim előtt hal meg valaki pengéim által. Azonban az izgalmam miatt a gondolataim elkalandoztak, és egy pillanattal később hangos reccsenéssel az egész csontváz miszlikekre robbant. Elkáromkodtam magam saját hülyeségemen, majd dühtől vezérelve egy újabb csontvázat szólítottam magam mellé. Végül lenyugodtam, és ismét nekipróbálkoztam. Ismét körbejárt a lüktető erő, de most nem vettem le a tekintetemet a célról, és mikor kinyitottam szemeim, szinte még nekem is elállt a szavam. A csontváz darabjaira hullt, ám a gerince egy íves íjjá változott. Csodálva húztam végig az ujjamat az ív mentén és elmosolyodtam. Igaza volt a mesternek. Tényleg csak rá kell koncentrálni. A földre néztem ahol megannyi nyílvessző feküdt a földön. Egyiket felvettem és csodálkozva vizsgáltam meg tollazatát, ugyanis a kemény csont tényleg tollszerűen hatott. Ám nem sokáig csodálhattam művem, ugyanis egy lágy neszt hallottam mögülem.
- Ébredj Lilly! Most nincs, itt el kell futnunk! Ez az egyetlen esélyünk! – hallom a fiú vékonyka hangját.
Dühtől vezérelve, szinte már majdnem mentem, hogy fejbe vágjam azt az idegesítő kölyköt, de végül megnyugodok, és átgondolom a helyzetet. Végül megállok és elmosolyodva összeszedegettem a nyílvesszőimet. Egyik kezembe az íj, másikba 5 darab vessző. Így léptem a fiú mögé, aki továbbra is húgát ébresztgette. Lilly bár felkelt nem foglalkozott öccsével. helyette válal fölött rám nézett, és üdvözölt.
- Máris indulunk, atyám.
A fiú ekkor fogta fel, hogy ott állok mögötte, és elszörnyülködve nézett nyugodt arcomra.
- Azt hiszem figyelmeztettelek múltkor, hogy megbánod, ha szökni próbálsz. A húgod már az enyém, és jobban tetted volna, ha te sem álltál volna ellent. De legyen. Ha szökni akarsz, fuss. – ám a fiú nem reagált, így nyugodt hangulatom rögtön idegessé változott – Azt mondtam fuss! – mondom íjas kezemmel a mező felé intve.
A fiú meghátrált és húga felé nézett. Aki azonban továbbra is a parancsaimat várta. A fiú megbotránkozva hátrált párat, majd könnyes szemmel végül mégis elindult. Alig tett meg 3 métert egy nyílvessző süvített el mellette és állt a földbe. Rémülten nézett hátra, és elkerekedett szemmel vette észre, hogy felajzott íjjal őt célozva álltam szemeibe gyilkos fénnyel mérve be a pontos távolságot. Ismét elengedtem a vesszőt, de ez is mellé ment. Igazság szerint szándékosan lőttem mellé. Ilyen közelről szinte gyerekjáték fejbe lőni valakit, de egyrészt még rá kellett éreznem az íjra, másrészt nem mókás rögtön végezni vele. Húgáról teljesen lemondva végül kiabálva menekült teljes torka szakadtából, miközben tovább két nyílvessző csapódott vészesen közel hozzá. De az utolsó vesszőmet, már nem szórakoztam el. A csontvessző belecsapódott a fiú testébe, és véres hegye kibukkant a fiú mellkasából. Elhibáztam a szívét, de tudtam, hogy ez egy halálos lövés volt. Elmosolyodtam és a földre dobtam az íjat, ami nekromanta mágiától mentesen már rögtön darabokra is esett.
- Jöjj drága lányom. Atyád újabb érdekes dolgot tanult ma. Ideje lesz megosztanunk a világgal.
A lány némán állt üveges tekintettel a bátyját nézve egy ideig, majd mikor megindultam elfordult a haldokló fiútól, és mellém lépett.
- Igenis Atyám.
Leírás: Ashor megragadja a már előhívott csontvázának gerincét, majd belevezetve nekromanta mágiáját átformálja azt. A csontváz ekkor szétesik, és a gerinc átformálódik. Egy íj keletkezik belőle, a csontváz csontjai pedig szétrepednek, majd vesszőkké változik. Az így létrejött íj nem hord olyan messze, mint egy átlagos íj, de ha valakit eltalál egy vessző, az ugyanazt érezheti, mintha egy hétköznapi vesszővel találták volna el.
2. Felvonás: Fuss vagy meghalsz
Kezem a múltkori fiúval való találkozás óta, már begyógyult, mégis egy csúnya heg árválkodott a kezemen. Elmélyülten néztem a sebet, egy fának támaszkodva, miközben tőlem pár lépésnyire Lilly aludt némán. Roppant szófogadó engedelmes kis gyermekre leltem benne, szinte tökéletes fegyver lesz belőle. Ellenben makacs bátyját az óta sem sikerült megtörnöm, és látva mit tettem húgával egyre gyakrabban próbált megszökni, ami valljuk be, egyre inkább kezdett felhúzni. Mindenesetre egyelőre most ő is zavartalanul aludt húgától alig pár lépésnyire. Kezem azonban ismételten magára vonta a figyelmemet.
- Ez így nem lesz jó. – mormogom orrom alatt.
És igazam volt. Bármennyire is nem érdekeltek a sérüléseim, azért tisztában vagyok, hogy hamarosan a hegek lesznek az utolsó problémáim. Nem félem a halált, de nem hallhatok meg, míg el nem végeztem a kötelességem, és létre nem hoztam Abysst, a Holtak Városát. Kezem végül ökölbe szorult, és zord tekintettel álltam fel, és sétáltam távolabb a kölyköktől. Majd a tenyeremet a föld felé emelve megidéztem egy csontvázat. Már régóta gondolkoztam egy újfajta mágián, mely segítségével még könnyebben rajtaüthetek a gyanútlan prédáimon, de eddig nem volt esedékes eme akció. Most azonban elérkezettnek láttam az időt, hogy megpróbálkozzak vele. Mesterem régen elárult egy titkot, miszerint a nekromanta képes formálni a csontot, ha elég erősen koncentrál rá. Ez viszont nem olyan nyílt információ, így bármennyire is remélhetném, nem hiszem, hogy más is képes lenne segíteni ez ügyben. Nem mintha más segítségét kérném e téren. Kezeim végül a csontváz gerincére simult, majd behunytam a szemem, és magam elé képzeltem egy csontból készült íjat. Éreztem, ahogy a nekromanta mágiám lüktetni kezd a csontváz belsejében. Hirtelen furcsa izgalom járt át, mint amikor szemeim előtt hal meg valaki pengéim által. Azonban az izgalmam miatt a gondolataim elkalandoztak, és egy pillanattal később hangos reccsenéssel az egész csontváz miszlikekre robbant. Elkáromkodtam magam saját hülyeségemen, majd dühtől vezérelve egy újabb csontvázat szólítottam magam mellé. Végül lenyugodtam, és ismét nekipróbálkoztam. Ismét körbejárt a lüktető erő, de most nem vettem le a tekintetemet a célról, és mikor kinyitottam szemeim, szinte még nekem is elállt a szavam. A csontváz darabjaira hullt, ám a gerince egy íves íjjá változott. Csodálva húztam végig az ujjamat az ív mentén és elmosolyodtam. Igaza volt a mesternek. Tényleg csak rá kell koncentrálni. A földre néztem ahol megannyi nyílvessző feküdt a földön. Egyiket felvettem és csodálkozva vizsgáltam meg tollazatát, ugyanis a kemény csont tényleg tollszerűen hatott. Ám nem sokáig csodálhattam művem, ugyanis egy lágy neszt hallottam mögülem.
- Ébredj Lilly! Most nincs, itt el kell futnunk! Ez az egyetlen esélyünk! – hallom a fiú vékonyka hangját.
Dühtől vezérelve, szinte már majdnem mentem, hogy fejbe vágjam azt az idegesítő kölyköt, de végül megnyugodok, és átgondolom a helyzetet. Végül megállok és elmosolyodva összeszedegettem a nyílvesszőimet. Egyik kezembe az íj, másikba 5 darab vessző. Így léptem a fiú mögé, aki továbbra is húgát ébresztgette. Lilly bár felkelt nem foglalkozott öccsével. helyette válal fölött rám nézett, és üdvözölt.
- Máris indulunk, atyám.
A fiú ekkor fogta fel, hogy ott állok mögötte, és elszörnyülködve nézett nyugodt arcomra.
- Azt hiszem figyelmeztettelek múltkor, hogy megbánod, ha szökni próbálsz. A húgod már az enyém, és jobban tetted volna, ha te sem álltál volna ellent. De legyen. Ha szökni akarsz, fuss. – ám a fiú nem reagált, így nyugodt hangulatom rögtön idegessé változott – Azt mondtam fuss! – mondom íjas kezemmel a mező felé intve.
A fiú meghátrált és húga felé nézett. Aki azonban továbbra is a parancsaimat várta. A fiú megbotránkozva hátrált párat, majd könnyes szemmel végül mégis elindult. Alig tett meg 3 métert egy nyílvessző süvített el mellette és állt a földbe. Rémülten nézett hátra, és elkerekedett szemmel vette észre, hogy felajzott íjjal őt célozva álltam szemeibe gyilkos fénnyel mérve be a pontos távolságot. Ismét elengedtem a vesszőt, de ez is mellé ment. Igazság szerint szándékosan lőttem mellé. Ilyen közelről szinte gyerekjáték fejbe lőni valakit, de egyrészt még rá kellett éreznem az íjra, másrészt nem mókás rögtön végezni vele. Húgáról teljesen lemondva végül kiabálva menekült teljes torka szakadtából, miközben tovább két nyílvessző csapódott vészesen közel hozzá. De az utolsó vesszőmet, már nem szórakoztam el. A csontvessző belecsapódott a fiú testébe, és véres hegye kibukkant a fiú mellkasából. Elhibáztam a szívét, de tudtam, hogy ez egy halálos lövés volt. Elmosolyodtam és a földre dobtam az íjat, ami nekromanta mágiától mentesen már rögtön darabokra is esett.
- Jöjj drága lányom. Atyád újabb érdekes dolgot tanult ma. Ideje lesz megosztanunk a világgal.
A lány némán állt üveges tekintettel a bátyját nézve egy ideig, majd mikor megindultam elfordult a haldokló fiútól, és mellém lépett.
- Igenis Atyám.
