Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Family Matters I.
Néhány hónappal Suzi szökése után történt. A paraszt férfi és asszonya sejthették volna, hogy nem titkolhatják örökké a rájuk bízott lány eltűnését… De váratlanul érte őket uruk látogatása. Nem volt a grófúr szokása, hogy a lánya után érdeklődjön, olyannyira, hogy mióta rábízta a jobbágycsaládra, egyszer sem látogatta meg.
Ekkor mégis betoppant a birtokra, határozott céllal: Magával viszi a mostmár minden bizonnyal nővé cseperedett lányt, és férjhez adja valakihez, aki elveszi fogyatékossága ellenére, cserébe pedig megfelelő támogatást tud nyújtani a grófi családnak, hogy a zavarossá váló helyzetben biztosítva legyen a jövője.
Annál nagyobb volt a meglepetése, és haragja, mikor leereszkedve a pórnép portájára, lányát nem találta ott, ahol hagyta.
A jobbágy és felesége rettegve esedezett könyörületéért, állítva, hogy nem mertek az Úr szeme elé kerülni, mikor a leány egyik napról a másikra eltűnt, bizonyosan rablók áldozatául esve.
Aki viszont ismerte az uraságot, az tudta, hogy nem az irgalmasság a fő erénye, és hiába is számított a házaspár megértésére és jóindulatára. A gróf nem tűrte, hogy az akarata ne menjen végbe, és az efféle hűtlenséget sem tolerálta.
Majdhogynem az utolsó dolog volt, amit a paraszt férfi és felesége életükben tettek, hogy egy pingáló mester jelenlétében a tőlük telhető legpontosabban leírták, hogyan is nézett ki a kisasszony, mielőtt eltűnt volna.
A gróf kivégzésük után sem adta fel, bár a házasság esélye igencsak megcsappant az eset következtében: Bizalmas barátainak szétküldte a rajzot, és arra kérte őket, ha látják a leányt, próbálják biztonságba helyezni, és értesítsék szerető apját, hogy hazavihesse.
Nem csalódott: A következő néhány hétben több jelentést is kapott róla, hogy a lányát látták erre is, arra is, általában valamiféle társaságban. Ugyanakkor mire megbizonyosodtak róla, hogy tényleg őt látták, már nem tudták taróztatni, tovább állt.
A sokadik ilyen hír után a gróf úgy döntött, komolyabb eszközökhöz fordul.
***
Suzi amennyi időt tudott, a határ északi oldalán töltött, remélve, hogy megtudhat valamit arról, hogyan juthat el Armaroshoz, és hogyan tudna segíteni rajta. Vágyott rá, hogy ezt megtehesse, hiszen annyi mindent köszönhetett a mélységinek…
Faluról falura járt, a fővárost gondosan elkerülve. Sok ember lett ott, akikkel nem akart összefutni, kezdve a bál résztvevőivel, a katonákon át Erickig.
A próbálkozása elkeserítően eredménytelennek bizonyult. Nem csoda: az emberek Finsterwaldról még csak-csak beszéltek, de sem Armarosról, sem más mélységiről, sem pedig a kiszabadításuk lehetőségéről nem esettegy egészen aprócska szó sem. El is keseredett emiatt, mert vágyott rá, hogy valamit tehessen Armarosért.
Aztán, amikor néhány nappal a csillagtalan éjszaka előtt annyira közel merészkedett korábbi lakhelyéhez, amennyire mert, az egyik faluban furcsa plakátra lett figyelmes… Nem sokszor látta magát a víz tükrében, úgyhogy nem lehetett teljesen biztos a dolgában, de abban biztos volt, hogy egy hozzá feltűnően hasonló lányt ábrázoló felhívás volt a helyi fogadóban kitűzve. Csuklyájában, kócosan-koszosan nem ismerték fel elsőre, így megtehette, hogy megkérdezi: kit ábrázol a plakát.
A válasz ijesztő volt számára
- Ő? Suzanna kisasszony, a grófunk lánya, akit évek óta halottnak hittek, és most megkerült…Jutalmat ajánlottak annak, aki épségben hazajuttatja a kislányt. - válaszolta a grófról terjesztett történeteket teljes meggyőződéssel továbbadó fogadós, a nemes család iránt érezhető feltétlen tisztelettel és rajongással a hangjában. Hiába, ügyeltek rá, hogy a naív, befolyásolható emberek előtt a gróf maga legyen a földreszállt angyal, így minden óhaját feltétel nélkül teljesítsék.
- Köszönöm - hadarta halkan Suzi, és nem futva, de gyorsan távozott a fogadóból, de még a faluból is. Ő is gyanította, és Armaros kurtán, bár kajánul meg is erősítette, hogy ez a bizonyos Suzanna kisasszony bizony ő, és keresik, hogy hazavigyék az apjához.
A lánynak persze természetesen eszébe sem jutott, hogy hazamenjen, hiszen fogalma sem volt róla, hogy ki ez a gróf, aki az apja, hiszen mikor Armaros kérésére elhagyta az otthonát, biztosan nem egy grófi kúriából indult el… Megijesztette, hogy hirtelen igényt tart rá valaki, aki soha semmit nem tett érte. Akárki más is ugyan így mondhatta volna, hogy az apja… Számára az egyetlen, aki ezt jogosan állíthatta volna a parasztasszony férje volt, de még inkább Armaros.
Ezentúl, hogy biztonságban érezhesse magát a falu közelében véletlenül sem vette le a csuklyáját, és próbált minél inkább eltávolodni tőle, tudtán kívül kerülve egyre közelebb a grófi kastélyhoz. Gyanakodhatott volna, hiszen a következő két napban egyre többször került elé az immár ismerős felhívás, ahogy faluról falura haladt. De csak akkor kapott észbe, amikor élelmet vásárolt, és közben egy kiskamasz fiú véletlenül meglökte, a csukja pedig lecsúszott a fejéről. Az egyik közelben álló férfi, aki nem sokkal korábban látta a plakátot, furcsán, felhúzott szemöldökkel nézni kezdte, aztán a falusi ember nagy hangján odaszólt az egyik cimborájának:
- Te, Karl, ez nem az a grófkisasszony? -
Erre a közelben állók is méregetni kezdték Suzit, aki mostmár hiába húzta gyorsan vissza a fejébe a csuklyát, ha lehet még az eddiginél is mélyebben, nem tudta többet elkerülni a kíváncsi pillantásokat.
Ezt ő is észre vette, és amint lehetett, amilyen gyorsan csak tudott, nekiindult, hogy ebből a faluból is tovább álljon, az eddigi útirányától eltérően végre megszabaduljon ezektől a zavaró, figyelemfelkeltő plakátoktól.
A falu határán viszont elé toppant egy fiatal, kedves arcú, életerős férfi is, és elkapta a csuklóját.
- Semmi baj, kisasszonyka, mostmár minden rendben van! Nagyon bátor volt, hogy elszökött, és egyedül igyekezett erre, mostmár vigyázunk magára! - jelentette ki a férfi, meg is simogatva az őt ijedten bámuló lány fejét. Nagyon próbálta megnyugtatni, mert tiltakozást, és a riadt arcot pedig annak tulajdonította, hogy a borzalmak, amiket a lány az elmúlt évek során átélt, nyilván bizalmatlanná tették minden emberrel szemben, leginkább minden bizonnyal éppen a hozzá hasonló férfiak irányába.
Elengedni viszont eszébe sem jutott, hiszen az a pénz, amit a gróf ígért a lányát hazajuttatónak, nagyon kellett neki, hogy boldogulhasson az életben húgával együtt. Ez volt élete nagy lehetősége, hogy valami igazán nagyot kezdhessen, ehhez viszont át kellett adnia a lányt az apjának. Megnyugtatta magát, hogy a családi körben a kisasszony meg fog nyugodni, és sokkal boldogabb lesz, mint bolyongva a világban, ahogy eddig tette.
A fizikai fölénye pedig éppen elegendőnek bizonyult hozzá, hogy szándékát érvényesítse: végül sikerült Suzit visszavinnie magával a faluba.
Tartva tőle, hogy a megkerült kisasszony ijedtében tőlük, a biztonságból is megszökik, egy kicsi ablakú szobába zárták a lányt, figyelve, hogy mindig legyen mellette valaki. Suzi lázasan gondolkodott, hogy most mit tegyen… Lassan ugyan, de megértette a falusiak jószándékát, ezért semmiképpen nem szerette volna őket bántani, de sem a bezártságot nem viselte, sem pedig a gondolatot, hogy Armaros tudja hová vigyék, az állítólagos apjához, aki tökéletesen idegen volt számára. Adódott nem is sokára a megoldás lehetősége: A falusiak figyelme lazult, ahogy egyre biztosabbak lettek benne, hogy sikerült a kisasszonyt biztonságban tartani a gróf érkezéséig, így előfordult, hogy egy gyengébb lánykát küldtek, hogy enni adjon a lánynak. Suzi ezt kiismerte, és kereste az alkalmat, hogy kihasználhassa ezt a lehetőséget.
Végül a gróf érkezésének napján adódott az alkalom: Egy testvérpárt küldtek, hogy segítsenek a kisasszonynak megmosakodni, hogy illően fogadhassa az apját, és a vándorélet nyomai minél inkább eltűnjenek róla, mikor a gróf szemügyre veszi.
Suzi meglátva a lehetőséget a szokásosnál tovább nyitva álló ajtóban, ahogy a mosdáshoz szükséges holmikat hozták be a szobába, egyszerűen kiszaladt a lányokat félrelökve. Mire a visítás felverte a házat, már az épületből is kint volt, és gyorsan megtalálta a legrövidebb utat az erdőbe, ahol aztán már el tudott tűnni az őt kereső, ártani a világért sem akaró falusiak elől. Nem állt meg, akkor sem, amikor az ereje már igencsak fogyatkozóban volt. Csak három faluval arrébb mert egy a többitől távolabb álló ház padlására lopózni, és meghúzni magát éjszakára, másnap pedig kora hajnalban indult is tovább, hogy minél messzebb kerüljön a gróf birtokáról.
Mondanom sem kell, hogy a menekülés után néhány órával érkező gróf szinte őrjöngött a dühtől, hogy hiába jött ebbe az istenverte faluba. A lány a falusiak állítása szerint meg volt zavarodva, és ijedtében elszaladt, de bármikor megtalálhatják, és hazavihetik a gróf hűséges emberei.
A nemes urat ez nem nyugtatta meg: Aki az elhamarkodott hírt hozta, felelősségre vonta.
Az a fiatal férfi volt, aki a falu határában végül elkapta a kislányt két nappal korábban, aztán sietett, hogy jelentse a grófnak : megvan a lánya. A csalódásért, amit okozott, a falú színe előtt korbácsolták meg, és egészen a csillagtalan éjszakáig a gróf tömlöcében volt.
Ezután viszont a nemes úr magához hívatta, mivel a birtok védelmében hasznosnak bizonyult a fiú.
– Kapsz tőlem egy lehetőséget, hogy bebizonyítsd: méltó vagy a bizalmamra. Elindulsz, és megkeresed a lányomat, vagy bizonyosságot szerzel róla, hogy nem maradt életben. Biztos információ, vagy a lányom nélkül ne merészelj mégegyszer a szemem elé kerülni! Kotródj! – közölte a nemes úr. A fiú pedig köszöntet motyogva a nagylelkűségéért sietve hazament, hogy elbúcsúzzon a húgától, és családjától, aztán a lány keresésére indult. Egyszerű vándorruhát húzott, és elkezdte a felhívással a kezében – a felajánlott jutalomról szóló részt gondosan letakarva – a grófkisasszony nyomát keresni.
Nem volt könnyű dolga, sokáig senki nem tudott semmit. Aztán egy-egy faluban valaki, bár nem állította biztosan, de mintha látta volna. A másikban egy nagyhangú asszony dicsekedett vele, hogy nála szállt meg a kislány, a következőben a fogadós mondta, hogy egy különös felhívás iránt érdeklődött a lány… Aztán egy varázsló házánál megszűnt a nyom…
