Pályázat a következő képesség megtanulására:
Írni és olvasni tudásÁr: 500 váltó
Tanulás: 1000 szó
ElőzményA tudás hatalom
-
Leikhanut! Beszélnünk kell.„Bármikor beszélhetünk. Én mindig itt vagyok neked.” hallottam a gyönge suttogást.
-
Én emlékszem, hogy mielőtt megengedtem volna neked, hogy a közelemben maradj, iskolába jártam. Ott engem megtanítottak sok dologra.„Valóban. Bizonyára te voltál a legjobb nebuló.”-
Bizonyára. Emlékszem, hogy engem megtanítottak a betűvetés és olvasás fortélyaira.„Nem maradhatott ki a képzésedből, semmiképp sem.”-
Akkor miért nem emlékszem rá? Miért nem emlékezem arra, amit egyszer biztosan tudtam? Hova vesztek el a szavak és a betűk? Hova vesztek el a jelentések?Vártam a választ, de az nem érkezett. Hosszú idő óta először nem hallottam semmit a gondolataim között. Csönd volt. A város apró rezzenéseinek hangja beszűrődtek a nyitott ablakon. Valaki sétált egy utcával arrébb, kopogós cipőben, a közelben egerek motoszkáltak, a padlásról madarak szárnycsapásait hallottam leszűrődni. Tele voltam kinti zajokkal, de a belsők nem voltak ott.
-
Leikhanut! Válaszolj! – utasítottam szolgámat, de hiába. A zajok nem tértek vissza.
Mérgemben kiugrottam az ágyból és toporzékolni kezdtem. Követeltem, hogy jöjjön vissza és magyarázza meg a válasza hiányát, de persze nem jött. Akármennyire is akartam, nem tért vissza. Szinte teljes mértékben biztos voltam benne, hogy a mélységi lény tehet arról, hogy elfelejtettem a betűvetés és olvasás tudományát, így egyértelműnek éreztem számon kérni rajta. De mivel ezt nem tudtam megtenni, magamtól kellett újból felidéznem az elfelejtett tudásom. Amennyiben tényleg elfelejtettem és nem elvette tőlem az ostoba alattvalóm.
Felkaptam az egyik papírlapot az ágyamról, melyet alig egy órája hajítottam le és alaposan szemügyre vettem. Egy férfi arcának rajza volt a lap jobb felső sarkában, baloldalt pedig listaszerűen felsorolva szavak, a lap közepéig. Onnantól viszont egy egybefüggő szöveg vette át a lista helyét elterülve a teljes alsó felén a lapnak. Szép nagy betűk voltak, kerek és hullámos formákkal, némelyik éles vonallal, némelyik pedig pontokkal maga fölött. Próbáltam valami ismerőset kivenni belőle, de nem sikerült. Csak meredtem az ismeretlen formákra miközben vártam, hogy fejem lassan belefájduljon az erőlködésbe.
-
Miért nem válaszolsz már, te mihaszna mélységi? – kérdeztem halkan, egyik kezemmel a papírlapot szorongatva, másikkal a hálóingemet gyűrve. –
Megegyeztünk, hogy erőt adsz! Kiérdemeltem a hatalmat! Jogosan az enyém! Te úgy gondolod, hogy írni és olvasni nem hatalom? Hiszen ezzel szerzünk tudást. Ezzel közlünk híreket. Azért vetted el tőlem, mert fölöslegesnek érezted! Igaz? Tudom én, hisz nem tartalmaznak mágiát az egyszerű szavak! Nem kényszerítenek térdre másokat a betűk! Miért is lenne az fontos? Miért?Lassan beszívtam a levegőt és ugyan olyan lassan ki is fújtam azt, hogy lenyugodhassak. Hadarni kezdtem és az nem jó. Egy úri hölgynek meg kell őriznie a józan eszét. Még akkor is, ha haragosa van. Visszahelyeztem a papírlapot a többire és ismét kimentem a fürdőbe, hogy arcot mossak és lehűtsem a fejemet, ami égett a haragtól. A víz kellemes volt, bár nem oly hűvös, mint szerettem volna. A nyári melegben ritkán talál hideg vizet az ember. Végigsimítottam a hajamon, amely már vállam alá ért és eldöntöttem, hogy levágom magamnak. Addig is elterelhettem a figyelmemet nyomorúságomról. Megragadtam a tőrömet és néhány gyors mozdulattal meg is szabadítottam magam a fölöslegtől.
-
Leikhanut, most már igazán válaszolhatnál. Nem vagyok már annyira mérges, ne aggódj. De tudni szeretném, miért vetted el a tudásom.„Én soha nem vettem el semmi tőled. Nem mernék.” hallottam ismét gondolataim között a hangot, amely egyszerre töltött el örömmel és elevenítette fel haragom. Ezúttal azonban visszafogtam magam.
-
Hogy érted, hogy nem vetted el? Akkor hogy felejthettem el egy ilyen fontos dolgot? Még csak alig hat hónapja, hogy találkoztunk. Annyi idő alatt nem lehet elfelejteni az ilyet.„A tudást nem lehet elvenni. Bizonyára nem is felejtetted el.”-
De akkor még is mi történt vele?„El lett fedve.”-
Hogy érted, hogy el lett fedve? Még is mivel lett el… - és ekkor megértettem. Legalább is azt hittem, hogy megértettem. Az emlékek, melyeket használtam, hogy írjak és olvassak, eltakarják a mélységitől kapott varázslatok emlékei. Gyorsan kirohantam a fürdőből, vissza a hálóba és sorban a földre helyeztem a vásárolt papírlapokat. De nem volt elég. Besiettem a nagyszobába, ahol a két öregember az óta is csak ücsörgött, mozdulatlanul, és kirántva a vitrin ajtaját megragadtam kettő nagyobb könyvet. Azok is mentek a papírokhoz, hiszen szavak voltak bennük. Szükségem volt rájuk.
-
Meg kell változtatnod az emlékeim helyét Leikhanut! – utasítottam, miközben leültem az ágyam szélére, hogy rálássak a sok földre helyezett írásra. –
Tudom, hogy te képes vagy rá. Hatalmat adtál, melyek emlékek formájában maradtak jelen. Akkor bizonyára képes vagy áthelyezni őket.„A hatalom, melyet kaptál, teljesen más, mint egy emlék. Erősebb.”-
És? – hangom rideg és kihívó volt, jelezve neki, hogy nem érdekel a magyarázkodása. Vissza akartam kapni azt, ami jogosan az enyém volt. –
Ez nekem jár. Szóval csináld. Most!Ahogy ezt kimondtam a világ elsötétült körülöttem. Érzékeim megszűntek és egy pillanatra hideg, zsigeri félelem járta át a lelkemet. Mintha egy üres térben lebegtem volna, miközben valami ismeretlen érzés manifesztálódott körém, kitöltve a végtelen ürességet. Emlékeket hallottam, amik nem az enyémek voltak és nem is értettem, miről beszélnek. Ismeretlen nyelv volt. Fények és képek ugráltak körülöttem, mintha maguk a csillagok szaladgálnának mindenütt, miközben kiabálnak hozzám ismeretlen és érthetetlen szavakat. Alig pár pillanattal később már nem hallottam semmit, csak képeket láttam. Formák és színek ugráltak a szemem előtt, mint villámok egy viharos éjszakán a hegyek fölött, de nem ismertem fel egyet sem. Tudtam, hogy e világiak, mert minden kép a sajátomnak érződött, még sem tűntek úgy. A képek után ismét hangok következtek. Ezúttal ismerősnek hatottak. Felismertem bennük egy ritmust. Mintha egy dallamot hallottam volna a zűrzavarban, pedig nem volt semmilyen dalszerű bennük. Még is megragadtak. Újból képek cikáztak előttem, ám a hangok nem haltak el, csak erősödtek. Egyre erősebbé váltak, már-már fülsüketítővé. Megpróbáltam befogni a fülem, de nem voltak kezeim, amikkel eltakarhattam volna. Óráknak tűnő perceket töltöttem el, nézve a rohanó képeket és egyre ismerősebbé váltak. A hangok egyre közelebbinek és érthetőbbnek érződtek. Egy könyv, melyet tovább lapoztam, mert egy férfi arra kért. Egy gyerek, aki több gyerek előtt állt és beszélt. Felolvasások. Hangok. Képek.
Szemeim kipattantak és én kiborultam az ágyamból. Fejem lüktetett és minden apró mozdulat, nyilalló fájdalommal töltötte meg. Légzésem szapora volt és szörcsögős. Képtelen voltam az orromon keresztül venni a levegőt a mindent kitöltő vasszag miatt. Összeszedtem minden erőmet és ismét kimentem a fürdőbe. Ismételten a vödör fölé hajoltam és belemostam remegő kezeimmel arcomat szennyező salakot, amely vörösre színezte meg a vizet.
-
Sikerült? – kérdeztem gyöngéden alattvalómat, ám az nem válaszolt. Még is éreztem, hogy sikerült. Minden szenvedésem ellenére, sikerült neki. Úgy éreztem visszakaptam valamit, amit már rég elveszettnek hittem.
Visszabotorkáltam a szobába és kezembe vettem a legközelebbi papírlapot. A múltkori ismeretlen formák ezúttal értelmezhető betűkké álltak össze. Szavakat alkottak. Mondatokat. És én el tudtam olvasni őket, amíg fejem ismét meg nem fájdult. Akkor pedig elégedetten feküdtem le az ágyam tiszta felére, hogy álmodhassak a jövőmről.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
