- Grófnő... e-elnézést, hogy zavarom.
Ezt a szüntelen dadogást igazán elhagyhatnák már.
- Igen, Greta, mi a probléma?
- Gesche nagyon megbetegedett, és voltaképpen a tegnapi vacsorával elfogyott minden zöldségünk, a raktárakat pedig mindenképpen ki kellene már takarítanom, mert... tisz-tisztában vagyok vele, a múlt héten kellett volna, de nem volt rá id-
- Mi történt pontosan, kérlek, azt mondd, mert elveszem a háztartási teendők között.
- Az a gond, hogy... nem nagyon van zöldségünk.
- Nem nagyon?
- Úgy is mondhatjuk, hogy nincs. Így aztán a mai vacsorára szükséges lenne...
- És senki sem ér rá elmenni a piacra, igaz?
- Háát... - Még mielőtt Greta elkezdené felsorolni, kinek milyen elfoglaltsága van, egy intéssel jelzi, hogy elég, és felsóhajt. Ma este igencsak fontos vendégük lesz, nem akármilyen lakomával tervezik megvendégelni. Erre éppen ma reggel derül ki, hogy egyébként nincs zöldség. Hát mi ő, élelmezőtiszt, hogy még ezzel is ő törődjön?
Voltaképpen egyébként is jó ideje ki akart mozdulni. Egy kis lovaglás nem árthat. A lakoma pedig, ha már lakoma, legyen bőséges. Így aztán úgy dönt, nem éri be a földeken megtermelt étkekkel, egyszerűbb, ha egyenesen a fővárosi piacról vásárol be.
Elégedett sóhajjal lép be az illatoktól terhes térre. Ez a fajta zsivaj olyan, melytől teljesen elszokott. A nemesség és a figyelem olykor teljes mértékben hiányzik a hevenyészetten odavetett, vagy éppen éles hangerővel harsogott szavakból, pusztán a figyelemfelkeltés a céljuk. Akaratlanul is elmosolyodik a piacteret átható jókedvű nevetések hallatán. Élő, nyüzsgő hely ez, olyan más, mint az elszigetelt kis várkastély. Persze jó lesz visszatérni néhány óra múlva, ez biztos, ám amíg itt van, igyekszik kiélvezni eme hely hangulatát.
Egy házfal felé fordul és megpróbálja kidörzsöli az álmosságot a szeméből. Már sokadjára ébredt kopogásra. Fárasztó errefelé az élet. Ráadásul ma este megint órákon át kell majd figyelnie valaki szavára, aki egy fokkal kevésbé érdekli, mint azt majd mutatnia kell, és lehetőleg még kérdéseket is fog feltenni neki az illető, melyekre érdemben kellene reagálni. Nem várja ezt a vacsorát. Előtte azonban még egy kicsikét szabad lehet, itt. Talán a hajnalodó, tündöklő napfényben fel se tűnik oly sokaknak, hogy vámpír, hisz szemei halvány rózsák színében játszanak, öltözéke ugyan nemesi, ám nem oly hivalkodó, mint lehetne. Halványlila ruhát vett fel és ékszerként mindössze amalgámja van rajta, valamint a vért tároló kis gyűrű, melyet sosem vesz le szinte.
Egy petrezselymet-sárgarépát és még sok egyebet áruló asszonyság előtt álldogál épp, próbálván kiválasztani egy adag zöldséget, melyen a legkevésbé látszik már meg annak az anyagnak a foltja, melyből kihúzták azt. Friss, nyers illatuk imponáló, azonban inkább olyat választ, melyet nem kell órákig suvickolni, hogy ehető legyen. Könnyen lehet, hogy mire hazaér, nem marad sok idő az ételt elkészíteni. Főleg, amennyit pepecselni szoktak vele alkalomadtán...
Nézelődik hát és már nyúlna is az egyik finomnak, bőségesnek ígérkező, nagyobb darag sárgarépa felé, amikor...
Ezt a szüntelen dadogást igazán elhagyhatnák már.
- Igen, Greta, mi a probléma?
- Gesche nagyon megbetegedett, és voltaképpen a tegnapi vacsorával elfogyott minden zöldségünk, a raktárakat pedig mindenképpen ki kellene már takarítanom, mert... tisz-tisztában vagyok vele, a múlt héten kellett volna, de nem volt rá id-
- Mi történt pontosan, kérlek, azt mondd, mert elveszem a háztartási teendők között.
- Az a gond, hogy... nem nagyon van zöldségünk.
- Nem nagyon?
- Úgy is mondhatjuk, hogy nincs. Így aztán a mai vacsorára szükséges lenne...
- És senki sem ér rá elmenni a piacra, igaz?
- Háát... - Még mielőtt Greta elkezdené felsorolni, kinek milyen elfoglaltsága van, egy intéssel jelzi, hogy elég, és felsóhajt. Ma este igencsak fontos vendégük lesz, nem akármilyen lakomával tervezik megvendégelni. Erre éppen ma reggel derül ki, hogy egyébként nincs zöldség. Hát mi ő, élelmezőtiszt, hogy még ezzel is ő törődjön?
Voltaképpen egyébként is jó ideje ki akart mozdulni. Egy kis lovaglás nem árthat. A lakoma pedig, ha már lakoma, legyen bőséges. Így aztán úgy dönt, nem éri be a földeken megtermelt étkekkel, egyszerűbb, ha egyenesen a fővárosi piacról vásárol be.
Elégedett sóhajjal lép be az illatoktól terhes térre. Ez a fajta zsivaj olyan, melytől teljesen elszokott. A nemesség és a figyelem olykor teljes mértékben hiányzik a hevenyészetten odavetett, vagy éppen éles hangerővel harsogott szavakból, pusztán a figyelemfelkeltés a céljuk. Akaratlanul is elmosolyodik a piacteret átható jókedvű nevetések hallatán. Élő, nyüzsgő hely ez, olyan más, mint az elszigetelt kis várkastély. Persze jó lesz visszatérni néhány óra múlva, ez biztos, ám amíg itt van, igyekszik kiélvezni eme hely hangulatát.
Egy házfal felé fordul és megpróbálja kidörzsöli az álmosságot a szeméből. Már sokadjára ébredt kopogásra. Fárasztó errefelé az élet. Ráadásul ma este megint órákon át kell majd figyelnie valaki szavára, aki egy fokkal kevésbé érdekli, mint azt majd mutatnia kell, és lehetőleg még kérdéseket is fog feltenni neki az illető, melyekre érdemben kellene reagálni. Nem várja ezt a vacsorát. Előtte azonban még egy kicsikét szabad lehet, itt. Talán a hajnalodó, tündöklő napfényben fel se tűnik oly sokaknak, hogy vámpír, hisz szemei halvány rózsák színében játszanak, öltözéke ugyan nemesi, ám nem oly hivalkodó, mint lehetne. Halványlila ruhát vett fel és ékszerként mindössze amalgámja van rajta, valamint a vért tároló kis gyűrű, melyet sosem vesz le szinte.
Egy petrezselymet-sárgarépát és még sok egyebet áruló asszonyság előtt álldogál épp, próbálván kiválasztani egy adag zöldséget, melyen a legkevésbé látszik már meg annak az anyagnak a foltja, melyből kihúzták azt. Friss, nyers illatuk imponáló, azonban inkább olyat választ, melyet nem kell órákig suvickolni, hogy ehető legyen. Könnyen lehet, hogy mire hazaér, nem marad sok idő az ételt elkészíteni. Főleg, amennyit pepecselni szoktak vele alkalomadtán...
Nézelődik hát és már nyúlna is az egyik finomnak, bőségesnek ígérkező, nagyobb darag sárgarépa felé, amikor...