[Magánjáték] - The Sound of Silence

Egy éve lassan már, hogy utoljára Hellenburgban járt. A város sokat változott azóta, hogy maga mögött hagyta a magas falakat és a sűrű utcákat. Kicsit sajnálta is, amikor melankolikus pillantással körbefordult, próbálva az ismeretlen épületeket felismerni. Az ember valahol reméli, hogy bizonyos dolgok sosem változnak. Hogy történjék bármi, lesznek dolgot, melyek ugyanazok maradnak. Valahogy Gerard szívében Hellenburg is egy ilyen hely volt. De nem így volt. Mint minden más, Hellenburg is megváltozott. Nem is értette, miért esik neki ez ilyen rosszul. Kénytelen volt beletörődni.
A piac szerencsére még mindig ugyanott volt, ahol eddig. Nem tervezett sokat maradni, várt rá a munka a nagyvilágban. Azonban a hogy elinduljon vissza, rengeteg mindenre lesz szüksége. Nincs is jobb hely a világon az egykoron angyalok lakta város piacánál, hogy az ember mindent összeszedjen, amire csak szüksége van. A nagy tér, melyet a bódék tarkítottak most is olyan zsibongó és élénk volt, mint mindig. Ám mégis csendet, nyugalmat érzett, aki oda lábát betette. Talán pont a hatalmas ricsaj miatt. Mert így bárki bármit mondott, esély nem volt, hogy azt bárki harmadik meghallhassa.

Egész jó kedve van, amikor felébred. Gyorsan felöltözik és lerohan a konyhába, hogy egyen valamit, ám nem találja azt, amit úgy szívesen enne most. Lemondó sóhajjal veszi magához a kevéske váltóját, hogy a piacra mehessen vásárolni. Korábban kelt volna fel, ha tudja ki kell jönnie, de már mindegy is. Most a tömeg és zsivaj forgatagába vetheti bele magát. Furakodik és nem kér elnézést, csak megy előre a célja felé. Egy ember azonban megelégeli és elkapja a grabancánál és visszarántja.
- Mocskos kis félénk tünde, ne tolakodj! Noira bosszúsan néz az alakra és ökölbe szorított kezekkel áll meg előtte. Igaz, hogy magasabb alak, de ez őt mit sem zavarja.
- Ha nem lennék ekkora tuskó, akkor nem kellene tolakodnom és elférnék melletted! Szól vissza elégedett mosollyal és még a szemöldökét is megemelgeti. Itt nincs nagy hely verekedni és mivel ő a kisebb előnyben van akár menekülésről, akár harcról legyen is szó.
- Ó, te kis mocsok, olyat kapsz, hogy rohanhatsz haza anyucihoz sírni! Fenyegetőzik a sértett ember és már lendíti is a kezét, ami elől leguggol a lány és az öklét az alak hasfalába bokszolja, majd már fut is tolakodva tovább a tömegen. Nem húzott volna be, de hát halott anyukáját senki se vegye a szájára, főleg ne egy ilyen alak. Mögötte páran kinevetik a nagyszájú barmot, akinek ellátta a baját és persze mivel lehajolt, az a tasli valaki mást talált el, így most kapott más ellenfelet is. Nem nagyon néz maga elé és ekkor fut neki véletlen a piacsoron bámészkodó alaknak.
- Bocsánat! Mögöttük viszont kezd a helyzet kitisztulni és mindenki arrafelé mutogat, amerre a tündelány van, páran meg is indulnak felé.

Hirtelen egy erős lökést érzett a háta mögött. Valaki belerohant. Egy pillanat sem telt el, érezte, ahogy kibillen az egyensúlyából és elkezd zuhanni egyenesen a föld felé. Szerencsére még időben észbe kapott, hogy válaszolni tudjon a semmiből érkezett veszélyre. Egyik kezét oldalra nyújtotta, a tenyerébe egy fekete, csillogó dárdát megidézve a puszta árnyakból. Könnyed, természetes mozdulattal markolt rá a szokatlan fegyverre, majd támasztotta meg magát vele, mielőtt elesett volna.
Egy óvatos mozdulattal egyenesedett ki, majd elengedte a dárdát, s ahogy az eltűnt, midőn Gerard érintését elvesztette, körbenézett, mi is szaladt bele. Egy tünde lányt pillantott meg, nem sokkal előtte, zavarodottan ácsorogni az utca kellős közepén. Egy halk nyikkanás jött abból az irányból, mikor éppen elesni készült. Minden bizonnyal ő lehetett. Végignézve rajta biztos nagyon kapkodhatott.
~ Nem érdekes. Az illem úgy diktálja, én legyek az alázatos...
- Nem esett bajod? - fordult a tünde lány felé, óvatosan téve felé egy lépést.

Bocsánatot kér Noira, majd csak pislog a következő látott jeleneten, még nem látott ilyesmit, hogy valaki megidézzen egy fekete fegyvert, amibe kapaszkodva meggátolja az elesést és még vissza is egyenesedik. A fekete fegyver semmivé válik, a tünde meg tátott szájjal próbálja felfogni, hogy mi történt. A kérdés téríti csak magához és eszébe jut, hogy miért is menekült ennyire.
- Még nem! Hátrapillant és már látja közeledni a nagydarab férfit és még egy másikat, akit megüthetett helyette. Ilyenkor szívesen szidná a tündetársait, akik úgy döntöttek, hogy jobb lesz nekik máshol. A családjával azonban nem akartak visszamenni az erdőbe, aminek ez az ára. Egyedül nem érdemes kimozdulnia a tündének már.
- El kell tűnnöm előlük. Szemével már keresi is a lehetőséget, hogy merre mehetne tovább, nem lenne jó ha rendbontásért lecsuknák, pedig nem ő kezdte az egészet.
- Ott a kis mocskos tünde! Ne hagyják elmenekülni! Noira futásnak is ered, keres egy hordót, aminek a tetejére felugorva talán felmászhatna az épületek tetejére, onnan már hamar szem elől veszíthetnék, de persze ebbe a kis tervbe még van bőven átgondolatlan rész, az sem biztos, hogy talál hordót vagy hogy sikerül elfutnia. Akarnak már önkéntes fajgyűlölők, akik segítenének a termetes alaknak.

Gerard egy halk mosollyal kuncogott egyet.
~ Eltűnni, mi?
- Mi sem egyszerűbb! - mondta fölényesen.
A démon egy határozott mozdulattal húzta ki magát, majd hajolt hátrafelé, hogy megragadja a tünde lány kezét, miközben a másikat kezét a levegőbe emelte, s csettintett egyet. Ebben a pillanatban a levegő egy pillanatra zavarossá, ködössé, homályossá vált Noira körül, ahogy szép lassan megjelent körülötte Gerard illúziója, láthatatlanná téve őt.
- Ez megfelel? - nézett a semmi irányába egy elegáns fejfordítással, ahogy egyhelyben állva igyekezett a varázslatot fenntartani.

Név: Illúzió
Típus: Bűbáj (1/kör)
Erősség: I.
Ár: 1000 váltó
Felhasználás: Akarat alapú
Leírás: A tudásdémon maximum egy percre bármilyen audiovizuális illúziót létrehozhat, ami alkalmas az ellenfelek megtévesztésére. Az illúzió nem lehet tíz méternél magasabb és szélesebb.

Noira éppen szaladna el, amikor a keze után kap az, akinek nekiment, na még csak ez hiányzik, hogy összedolgozzon azokkal az emberekkel és elverjék, csak azért, mert tündének született. Ám valami teljesen más történik, fölényesen kijelenti, hogy mi sem egyszerűbb. A lány értetlenül pislog kettőt, majd észreveszi, hogy eltűnt. Szó szerint, nem látja a kezét és ahogy lefelé néz a többi részét sem a testének. Ez egyszerre rémisztő és eszméletlenül menő. Nem is tudta, hogy létezik ilyen varázs, pedig mennyivel egyszerűbb lenne az élete így.
- Ezt el se hinném, ha nem velem történne! Hangjában még mindig ott a meglepettség, na meg az öröm, mert nagyon tetszik neki. Az emberek továbbfutnak egyenesen, szitkozva a kis átkozott tündét, aki így meglóg előlük. Elhangzik, hogy gyáva kis féreg, meg minden finomság, amit már megszokott Noira, de attól még nem szereti hallani. Ahogy elrohannak, úgy nyugszik le a piac hangulata is és ő is megkönnyebbültem sóhajt. Belegondolva elég kicsi az esélye, hogy pont valaki olyanba fusson bele, aki képes ilyesmi varázslatokra is.
- Köszönöm, azt hiszem most már visszakérem a láthatóságomat.

Az egyhangú, csendes zsibongás szép lassan újra visszatért a piac utcáira. Nem volt senki más, aki megzavarta volna. Gerard egy kellemes sóhajjal engedte el az idegen lány kezét, óvatosan süllyesztve le a karját, nehogy úgy érezze meglepettségében, hogy ide-oda akarná őt rángatni.
- Csak óvatosan. A hangod nem tűnt el. - konstatálta, mennyit beszél az idegen még úgy is, hogy éppen elbújni készült az ismeretlen üldözői elől.
Gerard leengedte a karját, majd lezseren intett egyet, mire a varázslat szertefoszlott, s a tünde lány ismét láthatóvá vállt, a démon pedig alaposan szemügyre vette, kinek is sikerült beleszaladnia.
~ Hm...rendezett és kimért viselet. Nem tűnik banditának. De akkor miért üldözték?
- Ej, te aztán jó nagy slamasztikába keveredhettél. - nevette el magát halványan, miközben lépett kettőt és szembefordult vele.

Noira annyira nem félt, hogy a hangja bárkinek is feltűnne a piaci hangzavarban, de jobbnak látja, ha elhallgat, amíg eltűnnek a felbőszült alakok. Most is, mint általában ő nyert és jól megjárták a kötekedők. Amint ismét látható lesz elmosolyodik és persze ámuldozva nézi, ahogy ismét láthatóak lesznek a kezei és a teste is.
- Ú, ezt meg tudnám szokni! Meg tudod tanítani? Teszi fel a kérdést miközben a férfi megjegyzést tesz neki és elneveti magát, na meg közelebb is lép hozzá.
- Én? Ugyan! Ez csak a szokásos minden napom, amikor valakinek nem tetszik, hogy hegyes fülem van és még itt vagyok ezen a világon. Megvonja a vállát, az emberek általában gonoszak, kezdi megszokni, de azért igyekszik megvédeni magát.
- Belém kötött a tömegben és mikor be akart húzni nekem, azt a másikat találta el, mert lehajoltam és a gyomrába bokszoltam. Kicsit le is hajol és mutatja a mozdulatot, de nem nyújtja ki a kezét, csak hát így jobb mesélni. Azért kergették, mert ahelyett, hogy lett volna megszégyentelenítve, ezek a furcsa alakok jártak pórul.
- Azután menekültem és neked mentem, de nem volt szándékos, utána te meg csak felemelted a kezed és eltüntettél, ez nagyon király volt, köszönöm! Persze a végét tudta már ő is, Noira mégis hozzá tette, mert annyira jónak élte meg, muszáj hozzátennie, el se fogja hinni Freia, ha elmeséli neki.

Melegség töltötte el a szívét, ahogy végignézett a lányon. Rég találkozott már olyannal, aki ennyire élénk, lelkes, ennyire tarthatatlan lett volna. Az ilyen embereknek szokása, hogy tudtokon kívül mosolyt csalnak mások arcára. Jó érzés olyannal találkozni, aki oly sok sötét, tragikus esemény után is megtartja erőtől duzzadó lelkesedését. Abból pedig mostanában jutott az átlag városi tündének is bőven elég.
- Hát, ha csak ennyi a baj, vegyél fel egy csuklyát. - mosolygott rá nevetve. Ez a tanács nehezen volt komolyan vehető. Nem azért, mert nem volt értelme neki. Nagyon is sok lett volna. Bármely épeszű ember ezt tanácsolta volna. Azonban Gerard tudta jól, az idegen lány nem fog így cselekedni. z ő büszkeségét sértené ha így tenne. Azért is mondta olyan szórakozott, szinte már viccelődő hangon.

Örül, hogy nem valami keserű sorsú emberbe botlott bele, ám nagyon a kérdésére nem kap választ, amit elkönyvel magában egy kíméletes nemnek. Vannak, akik inkább nem válaszolnak, mert nem akarják a kedvét szegni a másiknak, bár Noiráét amúgy is elég nehéz lenne.
- Csuklyát? Azt leginkább este szoktam vagy ha hideg van, mi más haszna lenne? Látszik abba is a hegyes fül és aki kötekedni akar az fog is. Megvonja a vállát, elvégre már megszokta, hogy mennek itt a dolgok és bizony lehet alacsony és lehet törékenynek tűnik, de van ott erő és mozgékonyság bőven.
- Amiért megmentettél azoktól a barmoktól, hálám jeléül szívesen segítek neked, már ha tudok, csak majd éhen halok, te nem? Szeretem a piacot, mert ilyenkor sok a friss áru és azokból lehet a legfinomabb reggelit megcsinálni! Persze nincs sok váltója, de ha jól vásárol be, akkor simán jut mind a kettejüknek valami laktatóan finom étel. Reméli nem válogatós, de persze lehet nem is akar enni és valami mással kell majd előállnia.

Gerard kedélyesen legyintett egyet. Úgy látszik a másik nem vette a lapot és nem viccként értette, amit mondott neki. Nem húzta fel magát rajta különösebben. Kevés olyan emberrel találkozott eddig, aki ne vette volna a másik minden szavát halálosan komolyan. Furcsa hóbortja ez az embereknek...vagy talán csak a puszta elővigyázatosság.
- Ó ugyan, igazán semmiség. Nem szükséges hálálkodni. Biztos vagyok benne, hogy a helyemben bárki ez tette volna... - mondta, miközben kissé elbizonytalanodva elgondolkozott - ...noha lassan egy éve már, hogy utoljára itt jártam volna. Nehezen tudom kiismerni magam. Örömmel venném, ha körbevezetnél. - mosolygott rá a lányra lágyan.

​Noira elég kis szeleburdi, így nem vesz minden viccet, de nem is sértődik meg a dolgon legalább. ​Szimpatikus neki ez a varázsló, aki ilyen jó dolgokat tud, mint egy fekete bottal megtámaszkodni és felállni, meg köddé változtatni őt, hogy a mérges tuskók ne vegyék észre. Talán ennek a hatása alatt is van még kicsit, ezért nem érezte át annyira a viccet.
- Ó, szerintem nem, mert nem sok varázstudó van itt, aki használná is a képességeit csak úgy valakin, akiről még azt sem tudja, hogy miért üldözik. Amíg gondolkozik, addig Noira beszél, nagyon jó kis beszélőkéje van, amíg kap olyan kérdést, amire inkább nem válaszolna.
- Nos, nem ismerem az egész várost, de nagyon szívesen, de előbb muszáj ennem valamit. Gyere, arra van a kedvenc pék ismerősöm, mindig nagyon finomakat süt. Mutat az adott irányba és el is indul, hamar megcsapja az orrukat a friss cipók illata és mikor odaérnek mosolyogva fogadja őket a terebélyes nőszemély.
- Jó reggelt Kedveskéim! A szokásosat vagy most kérsz valami mást is mellé? Érdeklődik és jól szemügyre veszi a megmentőjét. Noira és megfordul követve az asszony tekintetét és elmosolyodva néz vissza maga elé.
- Én egy cipót kérek és ennyi, ha lehet akkor legyen még meleg, azok a legfinomabbak! Kifizeti és utána szinte visszaszökken csípve egyet a péksütiből és a szájába téve azt. Látszik az arcán, mennyire odavan tőle, na meg hát máris nem érdekli, hogy éhes.
- Ó! Elfelejtettem bemutatkozni! Noira Floinn vagyok! Nem nyújt kezet, mert nem érzi, hogy az annyira szükséges lenne, meg hát amúgy is abban fogja az ételt, amit nyámnyog.
- Merre kezdjük a körbevezetést? Kérdezi két falat között, azért annyira még ő sem illetlen, hogy teli szájjal beszéljen.

A démon némán követte a tünde lányt, aki nagy hévvel gázolt át a piac apraján nagyján, mígnem egy pékség előtt állt meg. Úgy látszik, jól kiismerte magát. Gerard csak intett egyet a kezével, nemigazán volt éhez, nem is szólva arról, hogy neki démonként nem volt szüksége annyi ételre, mint másoknak. Helyette azonban, ahogy a lány befejezte a vásárlást, vásárolt egy kenyeret, majd a hátizsákjába tette, egy apró kis ruhadarabba göngyölve.
- Áh, igaz is. - rázta meg a fejét, ahogy megpróbálta felidézni, mire is van szüksége - Szükségem van vízre, egy friss térképre, és egy kevés húsra. Valamint mindenképpen szeretnék találni teafüvet és mézet. Az semmiképp nem maradhat ki. - mondta a témához képest különösen komoly ábrázattal.
Ekkor jutott eszébe, hogy a nagy igyekezetben elfelejtett bemutatkozni.
- Jut eszembe, az én nevem Gerard. Gerard D. Lawrenz, szolgálatodra. - mosolygott rá.

Noira miközben már az első falatokat nyammog, akkor követi a szemével, hogy kenyeret azért mégis csak vett itt a megmentője, bár simán elszaladt volna amúgy is, de így hamarabb vége lett az üldözésnek és még el is tűnt! Még mindig nagyon fantasztikus érzésnek tartja a dolgot, bár maga is meg tudná csinálni ezt.
- Akkor kezdjük a hússal! Erre van két nagyon jó is, bár neked gyanítom szárított kell, nem nyers, így egyre le is redukálódna. Megvárja a választ és az után indul csak meg arrafelé, amerre meglelik a megfelelő árust. Most már nem is siet annyira, mint mikor a pékhez mentek, jóllakottan sokkal nyugodtabb, de persze nem lesz lustább.
- Térképet szerintem a könyvtárban hamarabb találunk, mint itt, bár a fene tudja, vannak itt is könyvárusok, ott megkérdezhetjük. Mivel nem tud olvasni, ő ilyesmikkel nem foglalkozott soha, fogalma sincs, hol lehet ilyesmiket kapni.
- Víz meg jön bármelyik kútból, de ha rám hallgatsz, akkor a város legbelső gyűrűjéből gyűjtöd be, mert ott a legtisztább. Nyilván, hiszen a tehetősebbeknek mehet a jó, a szegények meg megisszák, ami van. A legjobb víz falun volt, a tanyájukon az biztos, ahhoz foghatót itt nem ivott még.
- Hú de hosszú neved van! Marad a rövidebb résznél, hogy Gerard, a többit el is felejti, mert fölösleges.
- Szolgálatomra? Hah! Arra az eltűnős valamire nem tudsz megtanítani?

A demon elégedetten bólogatva hallgatta, ahogy Noira gyorsan összeszedi a gondolatait, hogy mit honnan is kellene összeszednie. Meglepett elégedettséggel tapasztalta, hogy számos dolog maradt meg ugyanolyannak, mint mikor utoljára járt itt.
Azonban amit utána kérdezett tőle a lány, ugyancsak meglepte. Ő ugyan a "szolgálatodra" köszöntést nem szó szerint értette, ez csupán csak egy udvarias frázis volt, Noira viszont úgy látszik félreértette. Noha Gerardnak már korábban is feltűnt neki, mennyire izgatott lett a varázslata láttán, felmerült benne a gondolat, hogy csak a megfelelő pillanatot kereste, hogy ismét szóvá tegye. Gerardnak minden bizonnyal csak nevetve legyintenie kellene egyet.
Azonban úgy döntött, mégsem veszi a lányt félvállról. Utálta bevallani magának újra és újra, de mindig is forrott a vére, ha azt a temérdek tudását átadhatta. Menőnek is nevezte, szinte csodálta őt. Ilyenben ritkán lehet az embernek része. Élvezetesnek ígérkezett a beszélgetés.
- Hm...nem olyan egyszerű ige ez, mint elsőre tűnik. A hatalomnak mindig ára van. - vallotta be.
"Hogy megszerezd, bűnben kell lelned végzeted, istenedet megtagadva. Ez ugyanis pokolból való mágia." Ezt akarta mondani, de magában tartotta. Ha tanítani szeretné a lányt, nem szabadott rögtön ilyeneket a fejéhez vágnia, azzal csak elijesztette volna. Helyette inkább csak kiegészítette, amit mondott.
- Minél nagyobb az a hatalom, annál többet kell fizetni, hogy megkaphasd. - egyelőre csak ennyit mondott. Kíváncsi volt, miként reagál erre.

Noira kis egyszerű tanyasi tündeként nőtt fel, akinek nem sok köze van a fajtájához, azt leszámítva, hogy miként néz ki, mert testileg bizony ott a vékony hosszúkás alkat és a hegyes fülek. Mikor viszont rátérnek az igére, vagyis beszél róla Gerard, akkor láthatóan szélesen elvigyorodik eleinte, amíg meg nem hallja, hogy ára van. Igazából nem sok mindene maradt és arról bizony nem mondana le. Hallott erről már, hogy mindennek ára van és tudja, hogy ez nem váltóban értendő általában.
- Oh, értem. Én nem tudom mivel fizethetnék, talán nem is ér annyit a mágia. Elhúzza a száját és a szemébe szomorúság szökik, miközben a családjára gondol. Már csak a lova maradt meg onnan jóformán, szóval inkább nem szeretne semmit sem adni senkinek. Na de nincs itt a szomorkodásnak, így visszatér a témához, ami jobban izgatja.
- Te mivel fizettél a hatalmadért? Meg miket tudsz még?

Úgy tűnt, a lánynak hirtelen az élettől is elment a kedve. Nem gondolta volna, hogy ennyire lelombozza vele. Túlbecsülte volna? Mégis, Gerard némi bűntudatot érzett, hogy így elszomorította. Annyit legálabb meg tud tenni, hogy a lehetőségeket felvázolja.
- Az én mágiám az Átok megtestesülése. Ez démoni mágia, s azok birtokolják, akik meghaltak s démonként támadtak fel. De ne csüggedj, hogy hatalmas legyél, nem szükséges önnön életednek véget vetni. A mágia ezer és ezer formát tud ölteni. Egyesek hosszú évek fáradtságos munkájával tanulnak meg bánni vele. Mások fegyverükkel tanulják meg azt terelni, akár pásztor a nyájat. Mások az istenük útját követik, s érdemlik ki áldását. Ám bármely utat is választod, kemény munka és szilárd elhatározás kell kísérje utadat. - tette hozzá elégedetten bólogatva. Remek beszédét állított össze, s remélte ezzel sikerül a lányt motiválnia. Meg ha nem is egy elvetemült, mindenre kész tünde, mint elsőre gondolta, ha fogékony a háború valamely művészetére, kár volna kedvét venni.

Noira mikor meghallja, hogy egy démonnal van, egyből ismét teli lesz életkedvvel. Még eggyel sem találkozott, azt hallotta, hogy gonoszak és kerülje őket, de Gerard nem olyan. Ő kedves volt és megmentette azzal a ködös varázslattal, ami nagyon menő volt.
- Ú! Te démon vagy? Nem készültem meghalni, jobb szeretem az életet, de ha egyszer bekövetkezne, akkor biztos szívesen lennék én is az, ha ilyen jó dolgokat lehet vele tanulni! Azért a többi mondandót is meghallja, hogy lehet másképpen is elsajátítani varázslatokat, csak idő, kitartás meg tanulás. Nos egyelőre a karddal szeretne megtanulni brillírozni, majd utána ráér ilyenekkel is foglalkozni, mert a kettő együtt nagyon látványos és veszélyes lehet.
- Én harcos vagyok inkább, de pár varázslat biztos, hogy nekem is jól jönne. Persze nem csalni szeretnék harc közben, de ha többen jönnek ellenem, akkor jól jönne, ha el tudnék tűnni a szemük elől pár másodpercre néha.

Némi zavarodottsággal hallgatta, ahogy megered a lány nyelve, egyre meglepettebb és meglepettebb lett minden egyes mondata után, s szép lassan megfogalmazódott benne a gondolat:
~ Minden rendben van ezzel a lánnyal?
Noira ugyanis olyan volt, mint aki részeg. Gerard egyértelműen látta, hogy nem az, de amiket mondott leginkább ehhez voltak hasonlíthatlak. Gerard életében nem találkozott még olyan tündével, aki ennyire közvetlen lett volna egy démonnal. A tündék szemében az ő fajtája idegen, természetet pocskondiázó, létezésével gúnyolódó faj. Még Leo, régi tünde barátja is hezitálás nélkül vallotta be, hogy nagyon sokáig tartott, míg nem érezte magát kényelmetlenül mellette. Mindennek a tetejébe Noira hezitálás nélkül kijelenti, hogy démon akar lenni. Mintha fogalma sem volna arról, mivel jár az. És az a fura kijelentése, hogy jobban szereti az életet a halálnál? Gerard nem értette mit akar ezzel mondani. Ki az az elmebajos, akiben egy percig is megfordul ez a kérdés?
Olyan érzés volt, mintha a lánynak fogalma sem volna a körülötte lévő világról. A mágiát egyszerűen csak csalásnak nevezni? Mintha nem tudná, hogy minden valamire való harcos képes varázsolni. Vagy talán jotünök tanították, akiknél a varázslás nem terjedt el annyira. És mindezt olyan természetes mosollyal és kdvvvel mondta...Gerard egyetlen embert sem tudott, aki így beszélt volna.
~ Ez a lány vagy őrült, vagy bolond, vagy egy hatalmas géniusz, s így titkolja... - Gerard nem volt benne biztos, melyik. De a naiv bolondokon túl csak egyetlen egy felé embert ismert, aki ilyen természetesen beszélt ilyen vészterhes dolgokról: azt, akinek a hatalma nem is mérhető az átlagos varázslókhoz. Kíváncsi lett. Rá akart jönni, Noira melyik.
- Ez érdekes. Eszerint a hadseregben szolgálsz?

Noirának fogalma sincs, hogy mit jelent démonnak lenni, de ha egy segít rajta, akkor rossz már nem lehet, főleg ennyi beszélgetés után. Elég jól megvannak és érdekes dolgokat is megtud, mint, hogy mágiát lehet másképpen is tanulni. Talán majd egyszer el is mélyül ilyesmiben, de lehet jobb lenne felkeresni ezt a Gerardot, mert sokat tud az effélékről.
- Nem, még túl fiatal vagyok hozzá és szeretném megtartani a függetlenségemet! Ez számára fontos, elvégre így a saját maga ura és amíg így is megél, miért is akarjon dolgozni, hogy mások ugráltassák. Na meg ott a hierarchia, aminek a legalján kezdhet és mire feltornázza magát valami normális szintre, addig rengeteget kell lenyelnie.
- A bátyámról mondjuk a hadseregben derült ki, hogy van tehetsége a mágiához is, de amiket mesélt arról a helyről, annyira nem hozott lázba. Megvonja a vállait és előre mutat, ahol már sorra is kerül Gerard, hogy vegyen magának húsellátmányt. Ezek után már csak a víz és a térkép van hátra.
- Messzire utazol majd? Milyen gyakran jársz itt a városban? Ostromolja ismét több kérdéssel a démont.

Gerard elgondolkodott. Talán nem volt olyan őrült a lány, mint elsőre gondolta. Csak simán meggondolatlan. Olyan, aki nem gondolja át, mit beszélt. Egyre inkább úgy tűnt. Minden esetre örült neki, hogy úgy döntött, eme vészterhes idők ellenére, hogy katonának áll. Szükség van a lelkes, vitéz ifjakra, hogy védelmezzék az ártatlanokat, igazságot szolgáltassanak, s hadba keljenek azok ellen, akik veszélyeztetik őket, vagy éppen céljaik útjába állnak.
- Biztos nagy bátorság kellett, hogy ennyi szörnyűség és nyomor közepette vállald a harcoslétet. Kitartónak, szívós valakinek tűnsz, Noira. - dicsérte meg egy elegáns karlendítés kíséretében - Áh, igaz is, a város. Nos, mint mondtam, egykoron itt laktam, de már több mint egy éve nem jártam itt. És elnézve az országutak állapotát, egy darabig nem is térek vissza. Az utazás sok kockázattal jár, veszélyesek mostanában a tágas mezők közti kitaposott ösvények. - magyarázta neki.

- Igazából kiskorom óta másra sem vágytam, mint hogy harcos legyek. A bátyámmal sokat kardoztunk botokkal, majd fakardokkal gyakoroltunk később. A szüleim nem akarták, hogy én is harcos legyek, szóval reggel korábban keltünk és este később feküdtünk le, hogy tudjak gyakorolni. A végén muszáj volt belátniuk, hogy harcos vagyok és azt hiszem... kicsit elcsuklik a hangja. Azt hiszem, hogy ezt be is bizonyítottam a napokig tartó éjjelen. Nem akar belemenni a részletekbe, de érezhető, hogy tragikus volt számára az a bizonyos nap.
- Nem csak szívósnak tűnök, az is vagyok! Ki is húzza magát büszkén Noira, nem ő lenne, ha nem így lenne.
- Nem kell kíséret? Én nem félek a veszélytől annyira, mert mindent le lehet győzni, főleg ha ketten mennénk!

Igazán elbűvölő volta lány. Ritkán látni ilyen lelkes, élettel teli embereket. A tűz, ami ott égett a szemében, lenyűgöző volt. Gerardot magára emlékeztette. A szenvedély, az eltökéltség, melyet még a tudat sem, hogy jó eséllyel elesel, s nem leszel képes többé felkelni törhet meg.
~ Kíséretre...nekem? - ám legyen bármilyen lelkes is, a kérdése több mint nevetséges volt. Gerard volt valószínűleg minden idők legbiztonságosabban utazó embere a világon.
Azonban ahogy jobban belegondolt, rájött, hogy ez egy remek lehetőség. A lányban kétségkívül volt valami különleges, valami olyan, amiről fel lehetett hallomás alapján ismerni. Gerard úgy döntött, több időt akar vele eltölteni, látni akarja mire képes.
- Igazság szerint kifejezetten jól jönne. Ritkán utazok egyedül, jól jön a védelem.

Az életvidám és energikus Noira sokakban kellhet szimpátiát vagy ennek ellentétét, hiszen sokan nem szeretik, ha valaki nagyon pörög mellettük és nem lehet komolyan venni a szavait teljesen. Elég ami a szívén, az a száján típus és sokszor nem gondolja át, amit beszél. Azt ajánlata is csak úgy jött, ha már szóba került, hogy még egy olyan utazónak is veszélyes, mint ő a hazajutás. Úgy érzi a fiatal tünde, hogy jó lenne kicsit kiszakadni az itteni megszokott hétköznapokból, mert minden csak a családjára emlékezteti, akik már nincsenek vele.
- Tényleg?! Kérdezi meglepettem, majd hamar elmosolyodik, hogy persze, ő komolyan gondolta ám a dolgot, nem szeretné, ha elbizonytalanodna Gerard.
- Akkor csak Freiának kell szólni, hogy elmegyek egy kis időre. Csak nem lakik olyan messze, hogy egy hónap alatt se érjen ide vissza, ráadásul ugye van lova is, aki szintén örülni fog egy kis mozgásnak.
- De előbb akkor a könyvtárba megyünk térképért még gondolom. Tudja merre van az épület, ahová sohasem tette még be a lábát szerencsére, elvégre máskülönben honnan tudná, hogy neki ott nincs keresnivalója.

- Nem, nem, térképet egy-egy kereskedőtől szoktam kérni, majd lemásolni. Mostanában az utak gyakran változnak. Veszélyesebbek lesznek, vagy éppen pont járhatóak. Azoktól érdeklődöm mindig, akik maguk is sokat járják a városokat. - magyarázta el neki.
Meglepően gyorsan beadta a lány a derekát. Noha a lelkesedése miatt Gerardnak ezen talán már meg sem kéne lepődnie. Egy Freia nevű nőt emlegetett.
~ Áh, értem már. Biztos parancsba adták, hogy maradjon itt, és unatkozik. - állt benne össze szép lassan a kép.
- Freia? Ő volna a feljebbvalód? - kérdezte tőle.