Küldetés: Grande Karneval

- Találkoztam már  vámpírokkal, akik nem valami kedvesek; tündékkel és egy démonnal is. Már csak nekromanta és kultista maradt ki, meg az északiak. Gondolkozik el az asztalra könyökölve és arcát a tenyerén tartva Naela.
- Déli katonával is találkoztál már? Ha már külön veszed az északiakat.  Érdeklődik Korach, aki inkább eszik és nem pillant fel, pedig láthatná a pillanatnyi zavart, unokahúga tekintetében.
- Igen, eggyel, segített edzeni és kardvívásban is okított kicsit. Válaszol a lány és utána rendezi is a gondolatait, amik hirtelen Lance körül akartak forogni.
- Hát van mit tanítani az már biztos, mindig is béna voltál benne! Nevet fel a nem túl kedvesen, de őszinte beszólásán a férfi.
- Köszönöm... Válaszol Naela és szerencsére történik is valami más, ami eltereli ezt a kellemetlen témát.
Egy fiatal fiú ront be egyszer csak a fogadóba, ahol nagy hévvel elkiabálja magát.
- Itt van! Megérkezett Willebrand Karavánja!
Ez eddig nincs is benne semmi érdekes, ám amikor látják, hogy sorra indulnak meg sietve és szinte szaladva az emberek a fogadóból, akkor összenéznek. Naela szemében ott van, hogy őt érdekli és menne, Korach ellenben forgatja a szemeit, mert nincs kedve megnézni. Persze nagy sóhajjal feláll és int, hogy menjen csak unokahúga, majd követi. Nem akar futni, ráérősen indul Naela után, aki azért sietősen távozik és izgatottan. Mikor odaér, már bizonyára vannak ott szép számmal, így nem sokat lát, lévén milyen kis alacsony teremtés. Leveszi a köpenyét és kitárja felfelé a szárnyait, hátha így sikerül kicsit előrébb kerülnie, mikor megérinti az emberek vállát vagy alkarját, hogy legyenek kedvesek előre engedni. Kíváncsi mi vonzza ide a falusiakat ennyire.
Ahogy kiérkezik, akkor egy, hat szekér alkotta kört lát meg Naela, amik úgy vannak megalkotva, hogy elzárják az utat. Egy pontot kihagyva természetesen, ott egy rögtönzött kapu van és mindenki ott tömörül. Különös ez az elrendezés, de mégis érthető, hiszen így a kocsikkal szépen lezárták maguknak azt a kis részt, ahol valamire készülnek. A kapuban lát egy feliratot is, nem tudja mit lehet ez a Herbert Willebrand Utazó Társulata, de ha ennyien várják, csak nem lehet rossz a műsoruk. Szerencsére némi tolakodással, de sikerül előre jutnia és szemügyre vennie kik is ezek.
A kapuban három alak áll, a középső egy magas, negyvenes éveiben járó férfi áll magabiztos mosollyal, hibátlan sötétzöld nemesi felöltőben és vászonnadrágban, fején pávatollas kalappal. Ő beszél is a tömeghez. Mögötte két oldalt maszkos alakok állnak, akik szinte teljesen egyformák, kopott vörös ruhában, lovagló nadrágban, fejükön szövetsipkában vannak. A válluk megereszkedett és mosolygós arcú fából eszkábált maszkot viselnek. A nevető arcos alakok furcsák, biztos csak a középen álló férfi testőrei vagy valami ilyesmik, gondolja Naela, miközben ismét hallja már közelebb érve a tömeget túlkiabáló zöld ruhás alak hangját.
- Kérem, csak szépen, sorjában. Jegyek a ma esti előadásra tömegével vannak, senki nem fog lemaradni!
Miközben vár a sorára, hogy odaérjen a jegyeket megvenni, addig viszont nézelődik kicsit. Egy csúcsos tetejű sátrat állítanak fel olyanok, mint a két maszkos alak. Biztos abban lesz majd az előadás. Itt már jobban megcsapja a fűrészpor illata, ezt nem annyira érti, miért van itt, a szappané viszont kellemes, de kicsit erős számára.
Korach a tömeg mögött megállt, mert úgy hallja, mintha csak jegyeket árulnának, így nem érzi szükségesnek előre menni, amúgy is látja Naela szárnyait és így tudja merre van a lány. Mikor megcsapja a szappan és fűrészpor illata, akkor elfintorodik. Nem tetszik neki ez az egész. Szemét az unokahúgán tartva lép oda egy emberhez.
- Elnézést, meg tudja mondani, hogy miféle jegyeket árulnak ezek a karavánosok?
- Hát az esti előadásra. Sosem hallott még Willebrand karavánjáról? Kérdeznek vissza, mire Korach megemeli az egyik szemöldökét.
- Még nem, mitől ilyen nagy szám?
- Művésztársulat, a legszebb és legérdekesebb történeteket adják elő a királyságban vándorolva. Azt hittük, hogy a Csillagtalan Éjszaka után nem járnak többet, de mégis itt vannak.   ~Már megint mibe keveredtem?~
- Köszönöm.  Nem túl lelkes, csak reméli, hogy nem a legszebbet fogják ki, mert akkor aztán halálra unhatja majd magát az előadáson. Nem is érti miért ilyen lelkesek ezek az emberek, hiszen annyi mesemondó van, minek ehhez előadás? Addig is nem árt a levegőben terjedő illatokra is rákérdezni, hogy pontosan mi is okozza.
- Ez a fűrészporszag honnan jön? Van a közelben fafeldolgozó?  Elvégre az a dolga, hogy megvédje Naelát, de így elég nehéz, ha ennyire önfejű a lány és most hirtelen szórakozni kíván. Persze biztos benne, hogy csak azért, hogy megtudja milyen érzés az embereknek az ilyesmi. Talán így ad elő tanulságos darabokat és téríti meg a hitteleneket.
- Áh, az is onnan. Maga tényleg sosem járt még cirkuszban, igaz?  Majd meglátja. Feleli a beszélgetőpartner mosolyogva.
- Cirkusz? Remek.  Keresztbe teszi a kezét és lemondóan sóhajt. Valahogy nem érdeklik az ilyesfajta műsorok, de mint sok mást, ezt is el fogja tűrni Naelának még
Naela mindeközben végre sorra kerül és megáll a magas ember előtt, akire kedves mosolyával néz fel.
- Jó napot! Kettő jegyet kérek az előadásra!  Nem tudja mennyi lesz, de van nála elég váltó biztosan. Reméli a jegyen talál majd több információt is, hogy mit is fognak megnézni.
- Azonnal, kisasszony feleli a kalapos férfi. - Még nem láttam erre, első látogatása lesz?  Kérdezi meghajolva, miközben látszólag a semmiből előhúz két jegyet  és feléd nyújtja.
- Igen, ez lesz az első!  Kicsit csodálkozva veszi át a jegyeket és megnézi, hátha van rajta valami információ mit fognak megnézni és mikor pontosan, elvégre még az időpontot sem tudja, hányra kellene visszajönniük.
- Óh, akkor ezek ingyen vannak. Hátha hoz egy kis szerencsét.  Kacsint a kalapos; a jegyeken egyébként ugyanaz a felirat van, mint a kapu fölött és egy igen különös, virágokkal díszített kocsikerék, ami fölé egy vigyorgó, tollas kalapot viselő koponyát rajzoltak; időpont látszólag nincs rajta
- Köszönöm szépen! Mikor fog kezdődni az előadás?  Kérdezi, mielőtt jobban belemerülne a kép boncolgatásába. Nem szereti, ha koponyát lát bármin is, mert az annyira túlvilági. Az ingyen jegyek is kicsit zavarják, de mostanában hozzászokott az efféle kedvességekhez, így betudja annak, hogy nefilim és csinos biztos. A kacsintás miatt is inkább bízik ebben.
- Amint a nap lenyugszik. Addig keresse meg a legjobb helyet.  Mosolyodik el biztatóan és kivillantja a fogsorát, amiben az egyik ezüst és még a fény is megcsillan rajta.
- Köszönöm! Akkor majd az előadáson találkozunk!  Köszön el kedvesen és indul el kifelé a tömeget maga mögött hagyva. Korach elé lépve meg is lebegteti a jegyeket, aki csak a szemét forgatja és negatívan szólal fel. ~Mit is vártam tőle?~
- Milyen jó, hogy egy cirkuszba megyünk, mintha még mindig gyerekek lennék!  Hangjában jó adag elégedetlenség van, majd belekarolva Naelába elindul vele, hogy a kocsikat körbejárják.
- Menjünk egy kört! Jelenti ki és nem nagyon enged most ellenmondást, ami a hangjából eléggé érződik is. Közben a karavánba próbál betekintést nyerni és felmérni mi várhat majd rá itt az este.
- Annyira megkeseredett vagy!  Hagyja annyiban Naela a dolgot és csak sétál mellette, ő is nézelődik, bár nem lát bele semmibe sem többet, mint amit kellene.
Korach ellenben a szabad kezével a homlokát ráncolva sétál. Nem tetszik neki ez a rejtélyeskedés és a munkások sem, akik mind vörös ruhában vannak és maszkban. Minek rájuk mosolygós maszk? Miért cipekednek a nők is nehezet? Vannak zömökebb és vékonyabb testalkatok, de nincs megkülönböztetés, mindenki ugyanannyira kiveszi a részét mindenben. Egy vékonyabb szőke hajú férfit is kiszúr, aki a többieket irányítgatja, neki már csak félig mosolyog a maszkja és más ruhában is van. Nem tudja mi nem stimmel, de biztos benne, hogy valami készül és nem lesz jó. Legalább neki észnél kell lennie, ha unokahúga ennyire mindenben a jót látja. Hát ilyen téren teljesen ellentétek, kivéve, ha csinos lányokról van szó. Szerencsére még megállapítja, hogy vannak lovak is, így biztos lehet benne, hogy azok húzták a szekereket és nem ezek a szerencsétlen rabszolgának tűnő vörös ruhások.
- Neked nem fura, hogy van egy félmosolygós alak is, aki gesztikulálva mutogat a többieknek?  Érdeklődik Korach.
- Paranoiás vagy, próbálj már kicsit ellazulni!  Húzza fel magát kicsit Naela most már.
- Egek, hogy te mennyire idegesítő tudsz lenni! Fakad ki unokabátyja.
- Régen nem így volt, miért nem tudsz olyan lenni? Kérdezi kicsit reményvesztetten.
- Majd jó képet vágok az előadáshoz jó?  Ezzel el is engedi rokonát és távolabb lép, keres egy helyet, ahol leülhet és rálát  a lovakra és az épülő sátorra. Tudnia kell, hogy hol lesznek a kijáratok és persze, jobban meg akarja nézni a munkásokat is, akár egész estig itt is maradna. Csak Naela ne akarna visszamenni a fogadóba.
- Te most komolyan nézni fogod, ahogy dolgoznak?  Áll be Korach elé morcosan Naela, nem szokta ezt az oldalát senkinek sem mutatni, de hát most csak ketten vannak és unokabátyja már ismeri jobban.
- Menjünk vissza a fogadóba és kijöhetünk hamarabb ide elfoglalni a helyeket meg körülnézni jó? Próbál keresni valami kompromisszumot, amit elfogad rokona, mert ő nem akar itt állni és bámészkodni.
- Szerintem maradnunk kéne itt és nézni őket, de ha menni akarsz, nem hagysz sok választást. Morgolódik kicsit és csalódottan felsóhajt. Úgy fest hajthatatlan a nőszemély, mint mindig.
- Akkor menjünk. Korach lassan indul csak neki, még szórakozik kicsit hogy kinyújtózik, mert leporolja magát, majd lassan indul meg csak a fogadó felé, mindeközben a karavánon tartva a szemeit.

A fogadóba visszatérve már nem nagyon beszélgetnek a nefilimek egymással, mert nem szeretnének összeveszni és ebből csak az lehetne. Korach a fegyvere tisztogatásával van elfoglalva, amíg Naela inkább egy kis mozgással, ideje gyakorolnia is néha, ha nem szeretne eltunyulni és elveszteni a táncos tudását.
Amikor eljött az idő, akkor izgatottan noszogatta unokabátyját, hogy induljanak már el. Nyilván ez sem sikerült, valami gyorsan, mert nem siette el a férfi a dolgot. A fegyvere pengéjére húz egy bőrtokot, majd mintha csak sétálóbot lenne, arra támaszkodva sétál. Nem szeretne fegyver nélkül menni, reméli nem kötnek bele. A félmosolygós alak várja őket a jeggyel, amit Naela vidáman nyújt át, majd veszi vissza megtépve, hogy a táskájába tegye, amiben a rövidkardja is lenni szokott, most is benne hagyta, de nem azért, mert annyira szüksége van rá, inkább csak megszokásból benne maradt.
- Köszönjük Szöszi!  Korach megpaskolja a vállát az alaknak, akit még a sárga szín sátor építésekor látott, mint a munkások irányítóját. A paskolás után találkozik a tekintete a maszkossal, amitől kirázza a hideg, de inkább nem foglalkozik vele még, halad Naela mögött tovább, hogy elfoglalják a helyüket valahol középen az első pár sor egyikében. A sátorban hosszú padsorok vannak felállítva, mindegyik egy fejjel magasítva az előtte lévőhöz képest, körben fáklyák világítanak, középen pedig egy jókora tábortűz lobog. Korachban csak nő az ellenszenv és vállának támasztva fegyverét helyezkedik el. Körbe néz, keresi a kijáratokat a szemével és látványosan ásít is egyet a kezét a szája elé téve. Az előadás ténylegesen is csak akkor kezdődik el, amikor lenyugodott a nap. Korach nem érti miért, hiszen így is úgy sötét lenne a sátorban. Ekkor azonban megjelenik végre egy zöld ruhás férfi és minden kezdetét veszi.
- Üdvözletem, hölgyeim és uraim. Köszöntöm önöket Herbert Willebrand utazó társulatának legnagyszerűbb előadásán. Kérem fejezzék be a beszélgetést és a helykeresést, ugyanis a műsor azonnal elkezdődik.  Egy ideig vár, míg kérésének eleget tesznek, aztán hamiskásan mosolyodik el. Naela megtapsolja az érkező férfit és alig várja, hogy mi következik.
- Mi az élet, hölgyeim és uraim? Mi a szórakozás, a boldogság? Mi az, ami egyedül édes ebben a keserű sötétben? Megmondom én. Mások sanyarú sorsát szemlélni, tudva, hogy a miénk alig valamicskét, de jobb. És hát mi lehetne sanyarúbb, mint a szerelem.  Kezdi a felvezetőt, aztán körbe sétálja a tűzet és valami port szór bele.
- Főképp a szerelem, amelyet elátkoztak. Amely tiltott az ember, tiltott az angyalok és még az Isten előtt is.  Szónokolja, miközben a tűz fénye sötétedni kezd, élénkből inkább narancsos lesz és mintha látnátok a mögötte lévő sátorfalra vetítve egy csatateret, kardokkal és halott lovagok kivehetetlen alakjaival. Amikor meghallja Naela a témát, ami az ember és angyalok vétke, kicsit összébb húzza magát. Ez mindig kellemetlen volt neki, de igazából, nem ő tehet erről. A szerelem meg bárkire lecsaphat, ennek nincs jelentősége. Korach csak felmorran. Unalmas számára már most minden, csak reméli nem fognak elcsepegni itt neki.  A tűzbe szórt poron gondolkozik, hogy mi lehetett, de sajnos nincs ilyen téren elég ismerete. Furcsa az egész, reméli nem képzelődik majd emiatt. Az ilyesmik ellen talán jobb lenne, ha sebet ejtene magán és akkor ugye nem könnyű elvonni a fájdalomról a figyelmet. Lecsúsztatja a lándzsáját és a bőrtokot kicsit feltolja, éppen csak annyira, hogy az ujját elvághassa a pengével, majd a zsebébe rejthesse azt. Lehet, hogy mindent túlaggódik, de nem véletlenül teszi ezt.
- Jól tudja ezt az Isten szolgája, a szerény inkvizítor, Willem!  Mutat egy irányba, ahonnan egy harmadik bejáraton belép egy maszkos alak, meghajol aztán elhúzza a kezét az arca előtt. A mozdulat után egy fiatal, rövidre nyírt hajú, merész tekintetű férfi jelenik meg előttük, feltehetően az északi pappok ruhájában, láncokkal körbevéve.
- Mégis, még a Biblia parancsa sem elég erős, hogy elfordítsa a szemét a gyönyörű, tiszta és vétkes angyalról, a bűn és megváltás asszonyáról, Tilda bárónéról.  Mutat egy másik irányba, ahol egy másik maszkos lép be és ugyanazzal a mozdulattal veszi fel egy gyönyörű, vékony nyakú, porcelánbőrű nő alakját; fekete haja konytba fonva a feje tetején, a ruhája pedig káprázatosan szép. Naela érdeklődve figyeli az ifjú inkvizítort és az angyal szerepét játszó szép nőt. Unokatestvére csak bólint, hogy igen tetszetős hölgyemény, már amíg nem változtatják át majd mélységivé.
- Szóljanak hát most helyettem a Sanyarú Szerelmesek!  Azzal meghajol és kihátrál.
A darab jó két órán át tart.  Willem, a fiatal inkvizítor egyik feladata során összefut az átutazóban lévő, banditák sanyargatta Tilda kisasszonnyal, akit meg is ment azonnal. A szerelmesek azonnal egymásba esnek, azonban kiderül, hogy Tilda már felesége egy déli bárónak, így aztán egy jelképesen eljátszott forró éjszaka után a két karakter különválik. A dráma két szálon folytatódik, odahaza Willem egyre több hibát vét a munkájában, míg végül felettesei kötelező eltávra küldik. Délen a báróné hanyagolja a férjét és a vendégeit, míg végül súlyos beteg lesz és hívnak hozzá egy orvost. Az orvos rejtélyesen, hollós maszkban bukkan fel, aztán felfedi magát Willem képében, és közli Tildával, hogy megölte a férjét, hogy együtt lehessenek.  A zavarodott Tilda elutasítja Willemet, aki mentegetőzve kizuhan a nő ablakából, az összetört szívű Tilda pedig megmérgezi magát. A darab végén újra megjelenik a kalapos alak, aki maga lehet Herbert Willebrand, aztán meghajolva fogadja a tapsot.
Naela láthatóan élvezi az előadást, valahogy jobban is, mint amúgy.  Átérzi az örömet és bánatot, majd a kegyetlenséget is, ami némelyeket őrült dolgokra ösztökélnek. A csókjelenetnél Korach kiszúrja, ahogy beharapja az ajkát a nő és a combjai közé csúsztatja a kezeit. Rossz érzés keríti hatalmába... mi van ha már volt valakivel   Naela? Az meg hogy lehetséges? Hiszen mindenkit elutasított és mindent tud róla, de a jelek szerint mégsem mindent. Biztos benne, hogy nem szerelmes, mert azt a vak is észre venné, de mi van ha volt több is? Emésztgeti magát a műsor végéig, majd úgy van vele, hogy úgyis ki fog derülni és akkor biztos előkeríti azt a mocskot, aki elvette az ártatlanságát úgy, hogy még nem is szerette őt. Ha valaki szeret valakit, nem hagyja egyedül nekivágni a nagyvilágnak. A lány nefilim viszont átérzi az örömet és bánatot, majd a kegyetlenséget is, ami némelyeket őrült dolgokra ösztökélnek.
- Köszönöm, köszönöm. Most azonban lenne egy komoly kérésem. Az éjszaka ránk szakadt, az árnyak gyülekeznek. Az igazi, borzongató, lélekszaggató, izgalmas sötét most következik, de nem való az mindenkinek. A sötétből jöttek szavai megrészegítenek, de el is sorvasztják a nyúlszívűeket. Így aki nem áll készen bármire, aki nem kész meghallgatni a sötétséget, az térjen haza. Otthon nyugodtan aludhat, álmát nem kísérti majd senki. Aki azonban itt marad... az megláthat egy más történetet. Egy hidegebbet, kegyetlenebbet... és a kegyetlenségben érdekesebbet.  Naelát kirázza a hideg ennek hallatára és fel is áll, hogy ő megy, de Korach elkapja a kezét.
- Ha én végig néztem a nyálas darabot, akkor erre már igazán maradhatnál, elvégre még nincs vége!  Lehet, hogy valami készül, de ahol kegyetlenség van, ott neki is ott a helye, ez végre izgalmas lesz és szórakoztató. Naela összehúzza a szemöldökét és leül. Aggodalmas képet vág, de próbál mosolyogni is emellett. A kezét csak ekkor engedi el unokabátyja.  Elég szorosan rámarkolt, mintha haragudna, így jobbnak vélte Naela, ha marad, ezzel talán kiengeszteli majd Korachot is.
Willebrand megvárja, míg a sátor körülbelül felére apad, aztán elmosolyodik és következhet is a következő történet.
- Hadd mondjak el hát egy másik történetet. Egyet, amely nem kevésbé tragikus, mégis kevésbé ismert.  Ahogy beszél a felemás maszkos alak mellé sétál és várakozóan megáll.
- Egy történet, amely egy idegennel történt meg, egy ősi, öreg nép büszke tagjával. Egy nép, amelyet körbeleng a pogány idők varázsa és rémmeséik is olyan világokba kalandoznak, ahol tisztes kereszténynek nincs keresnivalója. De mégis, nincs izgalmasabb, mint az idegen borzalom.  Vigyorog tovább, ekkor pedig a mellette álló alak leveszi a maszkját; szőke haja hirtelen csap át feketébe és nő meg, ráadásul egész teste átalakul, mintha az eddigi alakja csak illúzió lett volna; ruhája szertefoszlik, csak láncok és bőrszíjak maradnak a felsőtestén és egy fekete nadrág, homlokára pedig látszólag ráégetve egy kopott fényű félhold; a padok között hirtelen megjelennek a maszkos segítők és sorra leveszik a maszkjukat, amik alól csontarcok, koponyák és rothadó hús bukkan elő; néhány alak ruhája egyszerűen a földre omlik, alóla pedig szellemek reppennek elő, aztán az egész társaság körbeállja formációban Willebrandot és a mellette lévő, komor tekintetű alakot. Korach kicsit megborzong és a lándzsájára markol. A fene egye meg ezeket, bár ne lennének ennyien. Amíg nem esik senkinek bántódása, addig viszont el kell tűrnie őket. Naela arcáról lefagy a mosoly és aggodalmasan néz oldalra, az unokatestvérére, akinek szemében szinte látja a szikráját az erőszakos fellépésnek. Nem lenne sok esélyük és ez egy előadás végül is, ami egy tündéről szól. Megfogja Korach kezét, hogy nyugodjon le kicsit, majd érdeklődve figyeli, mi fog ebből kisülni, bár legszívesebben ő elmenekülne, hiszen ketten kevesek lehetnek. Korach próbálja megszámolni a társaságot, mégis hány fővel kellene számolniuk. Mind közül valahogy az átváltozott szőke tünde tűnik a legveszélyesebbnek.
- Ez a történet arról szól, hogyan lett élőholt a nemes sötét tünde Fionn Harvestmoon.

A következő darab, amit ezúttal Willebrand mesél sokkal tragikusabb és sokkal szomorúbb történet. Élt egyszer Elatha dicső városában egy bátor sötételf, bizonyos Fionn Harvestmoon, a város holdőreinek kapitánya és legendás hírű kardforgató. Volt neki egy előre eltervezett hitvese Erin, aki gyenge alkatú volt és emiatt elég beteges is. A sötételfeket nagy csatába hívta a hercegük, az emberek seregei mellet. Fionn sajnálatára nem a legjobbkor történt ez a csata, hiszen kedvese Erin ekkortájt súlyosan ágynak esett, szinte az élet is kiszállt belőle, alig volt hátra az életéből. A tünde harcos kérlelte a hercegét indulás előtt, hogy engedje haza és hagyja ki őt a harcból, hogy haldokló kedvese mellett lehessen. A herceg azonban hajthatatlan volt és elvezette népének minden katonáját az emberek csatájába, ahol végül a harcot a holtak seregei ellen vívták. Fionn ott találta magát a halál karneválján a csata közepén. Itt szemléltetésként a színpadon lévő élőholtak változatos fegyverekkel elkezdik kaszabolni egymást, nem csak színháziasan, ténylegesen komolyan lecsapják egymás tagjait. Naela a szája elé teszi a kezét és elfordul Korach felé, mert számára ez túl sok. Korach azonban egy kicsit élvezi a kaszabolást, ennyivel is könnyebb dolga lesz később úgy gondolja. Unokatestvére azonban azon gondolkozik, hogy ha ezt gyakran előadják, honnan szerzik az utánpótlást, mert ehhez mindig egy kisebb sereg kellhet. Csak reméli, hogy nem a nézőközönségből szerzik az előadás végén, mert az nagyon tragikus lenne. Fionn vadul küzdött az élőholtakkal, legalább hármat le is kaszabolt maga előtt, aztán ott találta magát szemtől szemben egy nekromantával, akit maga Willebrand alakít. Éppen készült lesújtani a tünde a nekromantára, amikor az megszólította.
- Halált érzek mögötted.
- Öltem. Feleli egyszerűen kissé rekedtes és gyenge hangon, miközben megvonja a vállát .
- Nem, nem, az előtted van. Ez a halál mögötted jár. Valaki, aki után vágyódsz és aki feléd vágyódik már meghalt. Rázza meg a fejét a holtmágust alakító Willebrand.
- Hazudsz! Kiáltott a tünde és a csata forgatagában el is keveredtek egymástól, szem elől tévesztve egymást.
Amikor vége lett a csatának, akkor az üres csatatéren Fionn levelet kapott egy hollóval, amitől a könnye is kicsordult. Az állt a papíroson, hogy hitvese, ígért szerelme tényleg meghalt, egyedül. A tünde ez után négy nappal és négy éjjelen át fel-alá járt a metsző hidegben, amíg tagjai kihűltek, a szemei kiapadtak és összerogyott. Meg akart halni, ám ekkor a nekromanta ismét megjelent előtte. Naela csak a párbeszédre fordult vissza és a szomorú levelet látva ő is átérzi a szomorúságot. Az egész előadás annyira valódi, ahogyana történet is annak tűnik. Biztos ezért szeretik ennyire az emberek az előadásokat. Kicsit elgondolkozik, hogy mi van, ha ez mind tényleg igaz? Akkor a nekromanta most új fordulatot hoz az egészbe, mert még biztos nincs vége a történetnek. Kicsit aggódik, hogy mi lesz, Korachhal ellentétben, aki inkább feszülten figyel. Nagyon nem szereti a nekromantákat és viszket a tenyere. Csak lásson valami jellemző varázslatot és biztos, hogy nem engedheti el őket másik faluba. Persze a kivitelezés még kérdéses, meg lehet csak túlgondolja. Bár erre kicsi az esély szerinte. Naelának is látnia kell, hogy ez nem helyes, reméli nem homályosítja el semmi hülye mindenkit meg lehet téríteni képzet az ítélőképességét.
- Te láttad a halált messze mögöttem. Hogyan? Kérdezte a tünde.
- Mert erős vagyok. Feleli rá egyszerűen a varázsló, majd folytatja beszédét. Én vagyok az, akit úgy neveztek, a Sötét Apostol. Akinek seregei ellen vívtatok. Aki egymaga megtorpantotta három királyság erejét.
- Vissza tudod őt hozni? Kérdezte Fionn, de a nekromanra csak megrázta a fejét.
- Ami halott élő sosem lesz. A harcos ekkor elsírta utolsó könnycseppét és lehunyta a szemét.
- Akkor hát segíts bosszút állnom azon, aki távol tartott tőle. Kérlelte Willebrandet.
- Úgy legyen, menj hát! Felelte a sötét apostol, Fionn Harvestmoon pedig gúlként kelt fel a Pusztaföld fagyos talajáról.
Ezután a bosszús tünde élőholt a sötét tündék városába ment, levágva fivéreit és bajtársait, míg a herceg elé nem járult. Vele azonban nem bírt birokra kelni, mert a sötételfek hercege mellett a sors bizarr fintoraként ott állt beteg kedvese és könnyes szemmel nézte őt, majd elfordult. Fionn tűze kihúnyt, lelke üres lett Erin elutasítását látva, csak állt ott, míg a herceg katonái le nem gyűrték. Ledöfték és szétvágták, el is temették, Fionn még sem szűnt meg látni és érezni. Aztán egy bizarr fordulatként a sírját kiásták és ott állt előtte a nekromanta, aki visszahozta, karján a hollóval, amely a hamis híreket hozta.
- Ölj meg, hogy ne érezzek! Kérlelte a sötét tündéből lett gúl, de a nekromanta megrázta a fejét.
- Ami halott, élő sosem lesz, de aki visszatért, halott már nem lehet. Te már hozzám tartozol, mert a lelked az enyém. Válaszolta egyszerűen. Az előadásnak itt vége is lesz. Willebrand egy tapsolására az élőholtak java részét mitha a föld nyelné el, Fionnt kivéve, aki visszaveszi a maszkját, újra felvéve a szőke segítő álcáját.
Korach kicsit szánja a tündét, hogy így átverték, de annyira nem hatja meg a dolog, ostoba volt és belerohant egy ilyen alak csapdájába. Nem is lenne gond ezzel , de ha ez valós, akkor talán ők Naelával segíthetnek rajta, hogy ismét a földben pihenjen. A nefilim lány nagyon szomorúnak és felháborítónak tartja az egész történetet. Honnan tudta, hogy beteg volt a tünde kedvese? Ez a legnagyobb kérdés fogalmazódik meg benne, de feltenni nem fogja, ahhoz nem elég bátor. Összenéz rokonával és jobbnak látják, ha utolsóként távoznak, netalántán feltesznek pár kisebb kérdést, ha lehetséges. Szerencsére a régi jelzések még mindig élnek, így szavak nélkül is megértik egymást.
- Hölgyeim és uraim, az este betelt, az előadás véget ért. Herbert Willebrand Utazó Társulata nevében remélem, hogy megtalálták, amit kerestek és köszönöm, hogy megtiszteltek. És remélem mindannyian megfogadják, ha azt mondtom... jobb erről nem beszélni senkinek. Nehogy elrontsuk a meglepetést a következő közönségnek. Kacsint, majd a sátor bejáratáról felgördül a ponyva és fálykák jelzik a kifelé vezető utat. A közönség kissé kábán, a történet hatása alatt elszivárog, míg csak ketten marad Naela Korachhal, valamint a kérdően felvont szemöldökű, de mosolygó Willebranddal és mellette álló gúllal.
- Micsoda remek előadás volt! Lép közelebb Korach a kalaposhoz és a szöszihez, akin az ostoba maszk van ismét és kicsit mondhatni emberibb alakja van. Naela kicsit lemaradva követi csak.
- Mindig előadjátok ezt a darabot másodikként? Érdeklődik a férfi nefilim, mikor tapasztalja, hogy kivételesen nem ragaszkodik Naela az elsőbbségéhez. Willebrandot nézi inkább, hisz a maszk miatt túl sokat úgy sem tud kivenni a szösziből. Naela vele ellentétben a maszkos nézi inkább, mert ha igaz a történet, akkor elég megrázó lehet mindig a saját tragédiáját eljátszania.
- Csak ha van, aki meghallgassa, nefilim uram! Hajol meg a dícséretre a porondmester. Örvendek, ha tetszésüket lelték benne.
- Nos, elég valósághű előadás volt, gondolom nem véletlenül. Jegyzi meg kicsit célozva a rejtélyes varázslatra, amit a maszkokkal elfednek, de a lényegen nem változtat.
- A közönség szereti, ha a darab valóságnak érződik. Mintha nem egy történetet hallgatnának, hanem a történelem egy szeletét néznék. Mintha tudnák, hogy ezek megtörténtek másokkal, de velük nem. Nevet fel Willebrand. A felvezető szónoklatom nagy része csak hatáskeltés, de az üzenete igaz.
- És hogy tett szert egy ilyen gúllra? Int a fejével a szöszi felé.
- Ez sajnos üzleti titok. Kacsint a férfi, amire Korach elhúzza a száját, neki csak ne kacsingassanak férfiak.
- Beszélhetek vele? Szólal meg Naela és a maszkosra mutat.
- Ha ő meg kíván szólalni, csak nyugodtan. A gúlok különlegesek, kisasszony. Nem parancsolok felette olyan abszolút módon, mint egy közönséges csontváz felett.
Naela odasétál a gúlhoz, miközben Korach inkább szemmel tartja a pasast, aki épp most vallotta be, hogy nekromanta. Azokat meg ő nagyon gyűlöli.
- Beszélgethetnénk? Érdeklődik a gúltól valami választ várva.
- Na és honnan szerez elegendő hullát egy ilyen jelenethez? Temetőket fosztogat közben? Kérdezi Korach, nem nagyon fog udvariaskodni, amúgy sem szokása.
- Nem szoktam beszélgetni. Feleli a gúl dobozhangon a maszkon keresztül. De kérdezni akarsz. Kérdezz.
- Miért érdekli ez ennyire? Talán felcsapna a nyomdokaimat követni? Kérdezi Willebrand Korachot összeszűkülő szemekkel, de töretlen mosollyal.
- Te tényleg tünde voltál és ez a te történeted volt? Teszi fel a kérdést halkan, miközben Korach igyekszik lefoglalni a kedves, de ellenszenves Willebrandet.
- Én?! Ilyen szentségtelen dolgot? Ami halott maradjon is az, ám gondolom nem egyszerű újakat keríteni az elhullottak helyére.
- Igen. Feleli egyszerűen a gúl. De nem így történt teljesen.
- Ha nem érdekli, úgy maradjon csak rejtély. Tükör és füst. Mosolyog tovább a nekromanta.
- Nem így vertek át, de kívántad a halált? Érdeklődik tovább Naela.
- Nem tartja ostobaságnak, hogy meghívott egy vagyis két nefilimet az előadásra? Kérdi Korach összeszűkült szemekkel és a lándzsáját markolva, legszívesebben már most a hasába döfné, de valahogy túl nyugodt, ami nem jó jel soha. Megtanulta, hogy ne becsülje le ezeket a szemeteket.
- Így vertek át, de sosem kértem a herceget, hogy engedjen haza. Feleli hidegen a gúl.
- Nem szeretnél inkább megpihenni, mint mindig eljátszani ezt a drámát? Ez az első gúl, akivel beszélget, a legtöbben a népükből már az elején felálltak volna, hogy véget vessenek ennek. Korach is támadna, de Naela nagyon beszélgetni akar még, nem érti miért. mindenben a jót látja, de van, amiben nincs semmi jó. Emlékeztetné a gyilkolós kaszabolós részre, amit nem bír végig nézni, de nem teszi.
- A legkevésbé sem. Ön azt gondolja, nefilim uram? Kérdezi Willebrand merészen.
- Ismerve a nefilimek természetét és vágyukat, hogy nekromantákat öljenek, talán távol tartottam volna őket inkább. Feleli szintén merészen, amire Willebrand felkuncog. ~A férge, hogy nem fél!~ Lehet sokak felett van hatalma és hamar visszakerülnének a sátorba a többiek is. A gúl is valami erősebb fegyvere lehet, aki megvédni őt. Naela van egy olyan érzése, hogy nem szívesen harcolna.
- Érdekes. Feleli a gúl. Te azt hiszed, hogy van választásom.
- Talán segíthetnénk. Mondja Naela, majd a nevetésre odafordítja a fejét Korachra.
- Akkor miért beszélget velem és nem próbál megölni?
- Mert nem én döntök erről, hanem ő. Bök a fejével Naela felé, aki csak figyeli, hogy ezek itt mindjárt egymásnak esnek. Legalábbis van egy ilyen megérzése. A csata nem biztos benne, hogy jó ötlet lenne, elvégre az emberek nem értenék meg, hogy miért gyilkolta le valaki az egész társulatot.
- Miért csinálja ezt? Hogy a tudását ilyen előadásokra használja, az emberek szórakoztatására? Kérdezi meg Naela a kalapost, miután választ kap a gúltól és Korach mellé lép. A gúl már nem válaszolt, nem is tudna mit mondani, ellenben Willebrand leveszi a kalapját. Nem társítanak hozzá nagyobb dolgokat, elvégre csak egy kalapról van szó.
- Mi másra használjam, fräulein? Foglaljam el talán a világot?
- Nem, de ha valaki képes erre, akkor talán mások is. Így valaki nem csak arra használja a feltámasztottakat, hogy másokat bántson velük, hanem hogy valami szórakoztató mutasson az embereknek. Korach a szabad kezével a homlokára csap és nem hiszi el. Miért kell mindig mindenben a jót látnia Naelának? Hát igazán ideje lenne már, hogy megmutassa neki valaki, hogy nincs jó és rossz, a természet szabályaival ellen megy amit csinál, akár szórakoztat akár nem, ez bűn. A bűnösöket meg meg kell ölni.
- Ez így van. Bólint a nekromanta. A kisasszony bölcs.
- Inkább ostoba, hogy beveszi ezt a maszlagot. A drága gúlod is csak van és nem önszántából teszi azt, amit kell. Ha segíteni akarsz rajta, akkor térj észhez és tedd, amit egy nefilim is tenne! Egy igazi, világmegváltós! Próbálja feltüzelni Naelát, de hogy milyen eredménnyel jár, hát az nem látszik a nő arcán. Utálja, hogy ennyire ura ilyenkor az érzelmeinek.
- Szeretném, ha lenne választása a gúlnak és a többi feltámasztottnak. Biztos vagyok benne, hogy van, aki élvezi, hogy ismét élhet, de akik nem, azokat elengedi és átadja a túlvilágnak? Korach elfolytja a nevetését, mert elképzelhetetlen tartja, hogy ilyesmit megfog tenni a nekromanta, csak hogy bebizonyítsa, mennyire is jó. Willebrand viszont nem fogja vissza magát és felkacag a kérdésen.
- Egyik élőholt sem akar élni, aki tud magáról. Ha így gondolkodnék, kisasszony, hamar csődbe menne a társulat.
- De olyan remek történetei vannak, amit előadhat emberekkel is és ezek szerint vannak, akik nem tudnak magukról, őket még mindig alkalmazhatja.
- Ahogy a történet mondja... aki visszatért, halott megint nem lehet. Csóválja meg a fejét a férfi. Ha csak ennyit akartak, kérem lassan térjenek haza. Még össze kell készülnöm.
- De a többi feltámasztottat is meg lehetett ölni a csillagtalan éj után! ~ Semesh ~ Naela hangja kicsit indulatosabb és a kezét egyenesen a kalapos felé emeli meg. Elege van már a sok csalódásból, mindenki azt mondja, hogy túl kedves és ostobaság, hogy jobbá akarja tenni a világot. Most már akkor nem lesz türelmes, hanem dühös és ezért bűbájjal próbál vakító fényt csinálni, ami alatt férfi társa végre megkaphatja a kívánt csatáját, amit kezdetek óta tervezget már biztosan. Korach pedig, mint aki csak erre várt lerántja a bőrt a lándzsájáról és a gúl felé támadna vele, csak mint lenni szokott, nem úgy jön össze a dolog, ahogyan azt ők elképzelték. Ahogy Naela megemeli a kezét mintha egy ajtó nyílna a valóságon, akárha tökéletesen átlátszó üvegből lenne, gyakorlatilag "átnyílva" a nekromantán. A gúlja követhetetlen gyorsan lép a nefilimek mögé és egy-egy kézzel taszítja meg őket előre, így egyenesen átesnek az ajtón, ami be is csukódik mögöttük. Ahová kerültek pedig nagyon úgy tűnik, hogy nem a sátor belseje már. Egy hosszú lépcsőn állnak, amit mögöttük egy meredek sziklafalból indul és kacskaringósan lefelé tart, egy furcsa, vámpírok épületeihez hasonló város felé. Alattuk, ahogy lenéznek füves pusztaság van. A lépcsőt csicsás fekete kovácsoltvas korlát szegélyezi, de mintha látszólag nem tartaná semmi. Éjszaka van, csak a város fényei égnek, meg a lépcsőn néhány méterenként fura zöld színű fáklyák láthatóak.
- Remek, ez végig erre készült lefogadom! Morogja Korach és elindul lefelé a lépcsőn. Inkább lenne már a talajon, mint odafennt a lebegő lépcsőn, amit nem tart látszólag semmi.
- Én nem tudtam, hogy a nekromanták tudnak ilyesmit, hol lehetünk? Néz körül és követi Korachot Naela, elég nyugodt a körülményekhez képest. Egyszer érzi úgy, hogy megmenthet valakit, ha megöli azt a kalapost, akinek a szeme sem állt jól, erre csapdába esnek. Ám mindenhonnan van kiút! Persze valószínűleg addigra hűlt helye lesz a társulatnak is.
- Hát, vámpírokéhoz hasonlít a város, azok nem mondhatni, hogy kedvelnek minket, szóval nem túl jó helyen vagyunk. Jegyzi meg Korach és egy zöld színnel égő fáklyát megpróbál a kezébe venni, mert a pusztán is jól jönne valami fényforrás. amint oda leérnek, akkor körülnéz, de a várostól jobb irány, alig ha akad számukra.
- Maradj mögöttem Naela, nem szeretném, ha bajod esne. Súgja hátra a lépcső aljánál, ahonnan a város felé fognak majd menni.
Ahogy leérnek a lépcső aljára egyszer csak mintha szél támadna és egy látszólag fiatal, harminc körüli ficsúr terem eléjük lanttal a kezében, köpenyben és mellényben, fején egy hetyke kalappal... a gond csak az, hogy teljesen átlátszó és a színei a zöld árnyalatában játszanak csak, semmi más.
- Üdvözöllek titeket a túlvilágon. Hajol meg, aztán megpengeti a lantját. Gratulálok a halálotokhoz.
- A túlvilágon! Marha vicces! Csak mi nem haltunk meg. Mutat magára Korach, mert még elég jó színben van, ami a szellemalakról már nem mondható el. Naela egyelőre csak elképed és megnézi gyorsana kezeit, hogy ő is ilyen színű lett-e. Hogy lehet, hogy nem emlékszik a halálára, hiszen csak valami fura ajtón estek át. Az a szemét gúl, reméli csak gazdája parancsára tette azt amit. Korach hozza a formáját és nem túl kedves a fogadójukkal, pedig ő aztán nem tehet róla, hogy idekeveredtek.
~Innen hogy fogunk kijutni?~ Az ég felé emeli tekintetét, ami kicsit reményvesztett lett, mert a túlvilág még sem csak a világon egy másik hely, ahová áttaszították őket.

Semesh:

A helyzet nem túl rózsás, de legalább nem szellem alakban vannak itt és nem mondhatnák az sem, hogy zombik lennének, mert élő hús-vér mivoltjukban estek át ide, ahogy az élők szoktak. Korach átveszi a beszélgetést, mert Naela érezhetően még nem tért magához.
- A helyzet az, hogy de. Feleli a szellem Korachnak. - Tudom, ezt nehéz feldolgozni. De ez itt a túlvilág, a halottak földje, a város a világ alatt. Innen pedig nem szoktak visszajutni.
- Nos, halál nélkül gondolom bejutni sem, szóval erre nem vennék mérget. Válaszol Korach önelégült mosollyal és el is indul egyenesen előre a város felé, nem kerülve ki a szellemalakot, ha minden igaz, csak átsétál rajta legrosszabb esetben is. Naela a sarkában követi a férfi nefilimet, eléggé letöri ez az egész helyzet még jelenleg. A férfi számára idegesítő szellem azonban nem mozdul, így átsétál rajta. Megborzong az érzéstől Korach, inkább legközelebb kikerüli az ilyen alakokat és csak halad tovább. Nem hisz annyira az effajta túlvilágban, elvégre ez nem a pokol vagy a menny, hanem valami más. A városban, ahogy előrehaladnak észreveszik, hogy ez elég nagy, majdnem annyira mint Hellenburg. A különbség annyi, hogy itt sokkal több a toronymagas épület, az utcák teljesen hagyományosak és furcsa mód a lakosok lakosok tesznek-vesznek, vásárolnak, beszélgetnek, zenélnek, van aki kutyát sétáltat. Ami nem stimmel az idilli képbe, az az, hogy itt mindenki csontváz, rothadó zombi vagy szellem. Korach elfintorodik ezek láttán és hallva, amit a kis lantos utánuk szól.
- Higgyétek el, senki nem tudja elfogadni azonnal. A halál mindig hirtelen. Pedig meghaltatok. Csak felmutatja a középső ujját neki, jelezve, hogy mennyire érdekli az ostoba fecsegése.
- Most mihez fogunk kezdeni? Van valami terved? Érdeklődik Naela, bárcsak nála lenne a köpenye, amit magára húzhatna, ez az egész olyan bizarr és a hideg is kirázza.
- Hé te, vannak itt angyalok vagy nefilimek? Kérdezi meg Korach az egyik lakost, nem foglalkozva unokahúgával. Kell lennie valami csavarnak, mert a halál fájdalmasabb és nem csak úgy jön. Az a hülye portál... Lehet a temetőt kellene megkeresniük, hátha van ott valami nekromanta szellem.
- Itt? Feleli a megszólított halott (vagy kinézet alapján inkább élőholt). - Hát most már ti.
- F@szom ebbe az egészbe! Látod Naela, ezért nem kell ilyen sz@r előadásokra lemenni! Ezt neked köszönhetjük, remélem tudod. Akad ki, mert persze mindig jobb mást okolni mindenért.
- Elnézést. Arrébb rángatja Korachot az élőholttól, nem érti miért most akar veszekedni, mikor amúgy is maga alatt van.
- Én ezt nem értem, egy portálon lökött be ide, biztos ki lehet jutni valahogyan. Feleli Naela kissé aggódó ábrázattal.
- Oh! Hát persze! Próbáljuk ki, mi van ha itt meghalunk, vállalod? Röhög fel kínjában, mire mindent végig próbálnak, addigra lehet tényleg halottak lesznek végérvényesen.
- Ezzel nem segítesz, remélem tudod.
- Hé, angyalkák! Ki akartok jutni? Hallatszik nem messze egy pisszenés után a kérdés, amire odafordulnak keresve az illetőt. Nem szem magasságban találnak rá, fel kell emelni a tekintetüket egy szárítókötél felé, ugyanis ott lóg lefelé a lábfejénél fogva egy csontváz, aki feléjük integet. Korach keresztbe teszi a kezét és elfordul, nincs kedve egy lógó csontvázzal beszélgetni, ellenben Naela odasétál alá.
- Üdvözöllek, igen, ki szeretnénk jutni, tudsz segíteni?
- Talán. Feleli a csontváz hintázva. Attól függ ti tudtok-e segíteni nekem.
- Mit kérsz?
- Nos a helyzet az, hogy van egy kis problémám. Leugrik eléjük a csontváz, akinek az egyik karja hiányzik.* Picke elvitte az egyik karom, és elég kellemetlen nélküle. Ha visszaszerzitek nekem, akkor elmondom, hogyan juthattok ki. Korach elneveti magát és megtámaszkodik a ház falának. A csontváznak ez nem nagyon tetszik, a férfi nefilim felé fordulva, hogy ha lenne szemöldöke most csúnyán nézne.
- Ez a Picke egy állat vagy gyermek? Érdeklődik Naela, nem foglalkozva unokatestvérével, ő ki akar jutni, ha ehhez egy kutyát kell kergetnie, akkor is.
- Picke a főnök kutyája, de csak a baj van vele.
- Hogy néz ki? Mekkora és merre futott el?
- Olyan mint az... Mutat egy karjával egy csontvázkutyára, ami nagyjából térdig ér a mellette sétáló zombinak.*  Csak egy kicsit nagyobb. Szerintem a temetőben lesz, ott szeret lenni.
- Rendben, azt hol találom meg? Nem hangzik túl jól, hogy egy akkora szőrmókot kell majd kergetnie, ami csontokból áll, ez lesz Naela életének legbizarrabb élménye az is biztos. Amint elegendő információja van el is indul az említett hely felé. Korach némán lemaradva követi csak, az biztos, hogy távolról fogja figyelni az eseményeket, mert ez mulatságos lesz. A csontváz elmagyarázza, hogy hol találják meg a temetőt, amit viszonylag könnyedén meg is közelítenek. Ahogy befelé haladnak kisvártatva meg is látnak valamit, ami csak Picke lehet. Agy kutya csontváza, annyi különbséggel, hogy medveméretű lehet és fejből is vagy három van neki.
- Hát ez kib@szottul nagy! Hajrá Naela! Kacag fel, de azért a lándzsáját úgy tartja, hogy ha kell, a lány segítségére menjen.
- Nos... Ez már nem is kutya. Jegyzi meg halkan, majd elindul a lény felé.
- Picke, kérlek gyere ide hozzám, játsszunk egy kicsit! Próbálkozik előbb a szavakkal a lány, reméli erre majd ráharap. Ahogy elnézi az egyik feje vidáman rágcsál egy fájdalmasan rángatózó csontkart, egy másik alszik, a harmadik pedig hirtelen felkapja a fejét és Naelára néz, aztán sebesen megindul a félangyal felé. A lány hátraszökken, mert túl gyorsan indul meg felé Picke, majd ismét felemeli a kezét és ismét hátrébb szökken egyet, mert nem úgy tűnik, hogy meg akarna állni a nagyméretű eb. Korach feszülten figyel a közelben ugrásra készen.
- Állj, ne olyan sietősen Picke! Szól rá, de mit sem ér. Közben a harmadik fej is felébredt csak azt érte el. Korach Naela elé ugrik, hogy a lándzsájával visszatartsa a dögöt, miközben Naela közben a Kesem búbájt alkalmazza a szél elemre összpontosítva. Korach lándzsájára a kutya megtorpan, aztán felé kap az állkapcsával és sikeresen rá is harap. Kirántani Korach kezéből nem tudja a fegyvert, de cserébe viszont a lándzsával együtt dobja odébb a nefilimet egy jó két méterrel oldalra. Naela kezében megjelenik a kehely és benne már ott gomolyog a gondolt szélvihar.
- A ro@dt dög mindenedet! Korach a szárnyaival megpróbál nem elterülve a földön landolni és visszaszerezve az egyensúlyát indul meg lendületesen Naela segítésére a továbbiakban. Ő a dög torkát veszi célba a fegyvere hegyével. A kehellyel Naela a kutya fejére céloz, arra, amiben a csont kart rágcsálja.
A nefilim lány lövésétől a csontot rágó fej kibillen, de kis híján nem ejti el csak a kart, aminek annyira nem örül Naela, ezért továbbra is azt a fejet veszi vélba a lövedékével. Korach eközben megpróbálja torkon szúrni, de mivel nincs torka így csak a nyakcsigolyáját böködi, amiben túl sok kárt nem tesz. mikor szembesül a férfi az ostobaságával, akkor mint egy bottal csap oda a nyakának a kutyának lendületesen. Sajnos nem tudja levágni a fejét, a lándzsája nem elég nehéz hozzá, viszont sikeresen magára vonja a kutya figyelmét, aki így felé fordul. Ennek következtében Naela lövése célt téveszt és egy másik fejet biccent hátra.
- @nyádat te átkozott dög! Persze a már megtépázott szárnyára mennek rá, ami azért érzékenyen érinti, a lándzsáját megpróbálja maga előtt hosszában tartani, hogy csak kivédje a harapásokat velük. Naela továbbra is megpróbálja a kart tartó fejet célozni, hogy leessen a kar a földre. Persze azzal még nincs megoldva a gondjuk, de előrébb kerülnek a kijutáshoz. A széllökés ezúttal sem talál célt, helyette éppen azt a fejet találja el, ami Korach nyakára akar ráharapni, de cserébe a másik elengedi a kart, hogy az is Korachot haraphassa a továbbiakban, így már két csattogó koponya harap rá a lándzsára, igyekezve elkapni a nefilim férfi torkát. Naela kicsit megijed és erősebb bűbájhoz vetemedik.
- Csukd be a szemed Korach egy pillanatra! Kiált fel a lány, akinek feltett szándéka, hogy a csontokat is megperzselheti a nap égető sugaraival, a kutya nyakcsigolyáját veszi célba.
Korach megpróbálja a lándzsáját magától eltolni, hogy a nyakától távolabb legyen a dög álkapcsának a csattogása. Ha átverte őket a csontváz, akkor biztos darabokra fogja tépni, ha ezt túlélik. A fénysugár lecsap és sikeresen le is perzseli a kutya egyik fejét, ami halkan puffanva a földre esik. ~Na eggyek kevesebb!~
- B@zdki ezzel is kezdhetted volna! Morrang fel Korach, aki csak távol akarja tudni a dögöt magától, Naela pedig valami érthetetlen oknál fogva előveszi a kardját és azzal esik neki az egyik harapgálós fejnek, hátha le tudja vágni, bár ez eleve egy halálra ítélt dolog Korach a fejét verné a falba tőle, csak jelenleg más elfoglaltsága akadt. Tekintve, hogy Naela nem kardforgató és elég gyenge alkatú, ez nem igazán sikerül, viszont  sikerül magára vonnia az egyik kutyafej figyelmét, így Korachra ismét csak egy figyel, amit vissza tud tartani. Naela oldalra dobja a kardját és ismét a szél elementállal előhívja segítségül a kelyhet, hogy a felé forduló fejnek támadhasson, amíg kuzinja feltartja a másik egy fejet. A széllökéstől csak arrébb sikerül fújnia magától a lánynak a fejet, így megússza harapás nélkül. Ismét úgy érzi, hogy sikerülhet a fénnyalábot megidéznie, amivel a felé forduló fejet veszi célba, ami sikeresen a földön landol. A kutya két fejét elveszítve menekülőre fogja, és a kart hátrahagyva elrohan a temető egy távolabbi részébe.
- B@ssza meg magát, de nem ártana szerintem végeznünk vele, utána is mehetnénk! Naela lehajol a kézért és a lehullott fejeket nézi.
- Szerintem el kellene ásni ezeket, hogy ne egyesülhessen ismét, de különböző helyekre.  Az egyik fejet meglöki a lábával, hogy biztos legyen benne, hogy nem harap már. Micsoda szerencse, hogy meg sem moccan. Naela felveszi az egyik fejet és a táskájába gyömöszöli, ahogy azt tanácsolta, bár ezt nem érzi szükségesnek, de jobb a biztonság.
- A másikat hozd te Korach. Inkább biztosra menne és el is indul visszafelé a csontváz felé, aki most már visszakaphatja a karját, reméli tényleg segíteni fog. Korach felveszi a fejet és az alsó állkapcsot letöri és eldobja, nem akar baleseteket.
Vissza is indulnak a városba a karral, ahol a csontváz szerencséjére még mindig ugyanott vár rájuk, de mikor meglátja a Korach által szorongatott koponyát, akkor felkiált.
- Mit csináltatok?! A főnök ki fog nyírni! De... várjunk. Már halott vagyok. Akkor igazából mindegy. Meg van a karom?
- Tessék! Amúgy szerintem még egy fejjel is elég veszélyes Picke. Korach csak felnevet és ismét a falat támasztja. Szóval, mondd el mit tudsz, hogy juthatunk ki innen, kérlek.
- Nos sokat nem, de hasznos lehet. Volt már valaki, aki ide jött és kijutott és azt tudom, hogy beszélt a főnökkel. Szóval ha megkeresitek a városházán, ő ki tud juttatni titeket. Mondja örömmel, ahogy visszacsatolja magára a karját. Csak... ne vigyétek be Picke fejét... fejeit.
- Rendben, kaphatunk egy ásót, hogy eláshassuk valahol? Kérdezi Korach és ha megkapja el is indul vissza a lépcső felé, ahonnan jöttek, hogy a maga részéről ott ássa el a roh@dt dög egyik fejét. Nem kapott ásót, így csak elmegy, majd ás akkor kézzel gödröt, legyen, csak földelje el a fejet. Reméli Naela is valami hasonlót tesz.
- Köszönöm, mondd a főnök hogy néz ki és mire kell számítanunk nála?
- Majd meglátjátok. Nevet fel a csontváz, aztán el is szalad. Naela csak felsóhajt és elmegy keresni egy kis kertet, ahol elássa a másik fejet. Utána egy kendőben megtörli a kezét és ahol a csontváz magukra hagyta őket, ott találkoznak ismét a nefilimek.
- Akkor irány a főnök b@ssza meg! Kiált fel Korach, akinek nagyon elege van ebből a helyből és úgy érzi jobb sem lesz. Akinek ilyen döge van és így tartanak tőle...

Képességek: