Küldetés: Templombitorlók

Kisebb feladatok hegyén-hátán, mindig van valami, amivel foglalkoznia kell a zsoldosnak vagy éppen a keresztesnek, most viszont az apróságokat kénytelenek mindannyian elfelejteni és félretenni, ugyanis nagyobb bajjal kell most megküzdeniük. Mindannyian értesültök arról, hogy az Északi Pusztaföld egy kisvároskáját, név szerint Eisfeldet megszállta egy rablóbanda, és nem úgy tűnik, mintha olyan szívesen elmennének onnan: pofátlanul le- és betelepedtek. Az Egyház próbálkozott már figyelmeztető szavakkal, melyek nem hatották meg a gyilkosokat, sőt, a küldöncöket felkoncolták, hírek szerint még a templomtoronyra is feltűzték a levágott fejüket elrettentés gyanánt. Ha mindez nem lenne elég vérlázító, hát akkor még a következőt is elmondják nektek: adót szednek a falusiaktól! Adót! Hát mégis hogy képzelik ezt? Az egyetlen templomot is, ami védelmezhetné a fegyvertelen és képzetlen lakosokat, azt is elfoglalták. Konkrétan beköltöztek a robusztus falak közé, tönkretéve mindent, ami benn található, ellopva az arany- és ezüsttárgyakat, melyek szükségesek a szertartásokhoz, megcsúfítva a freskókat, és az ottani misekehelyből, amibe a misebort öntik, úgy isznak, mint a disznók. Állítólag a főnökük ezt a megszentelt épületet használja palotaként, az a trónhelye. Hát szabad ilyet?! Mindemellett még a kereskedőket is előszeretettel kínozzák meg, fosztják meg értékeiktől, egyik-másikat pedig elküldik, hadd terjesszék, micsoda rémuralmat hoztak létre.
Ilyen szentségtörést nem tűrhet az Egyház! Az előbb említett okok miatt tapasztaltabb kezekbe kell adni az ügyet, és itt jöttök ti: Robert, Avis, Alphonse, Alexander.

Robert: Téged egy feljebbvalód kér meg arra, hogy tegyél pontot az ügy végére. Megemlíti, hogy rajtad kívül még három személyt küldenek ki egy másik szekcióból, ám pontosítás terén csak annyit tud mondani: fővárosiak. Nem emlékszik rájuk tisztán, de még annyival meg tudja toldani, hogy lesz egy nő, aki elvileg mágiahasználó, valamint lesz másik két szerzet, akik viszont hozzád hasonlóan ugyanúgy fegyverforgatók. Ha nem találkoznátok út közben, vagy nem jöttök rá azonnal egymás mellett lovagolva, hogy ti egy helyre tartotok, nos, ez esetben is van megoldás: legvégső esetben Diepholz egy fogadójába, nevezetesen a Rossz Szájízbe kell mindannyiótoknak betérni.

Avis, Alphonse, Alexander: Tekintve, hogy nem tudom, hogy akartok indulni, mehettek külön-külön, akár együtt is, ezt majd megbeszélitek magatok között, a menet és a végeredmény úgyis ugyanaz: akárhogy is legyen, mindenféle esetben igaz az, hogy egy egyházi, reverendát viselő pap lép oda hozzátok, és közli veletek a fentebb említett szörnyűségeket. Felkérne titeket arra, hogy segítsétek az Egyházat azzal a csekélységgel, hogy kifüstölitek a templomból a romlott népséget, hogy a falusiaknak ismét békés hétköznapjaik legyenek, és természetesen a fizetség sem maradna el, busásan megjutalmaznak, ha sikeresen teljesítitek a kérteket. A hozzátok érkezett pap meg tudja mondani, hogy lesz veletek egy keresztes is, akivel majd társulhattok (és ha külön vagytok, akkor nagy nehézségek árán, de fel tudja azt is idézni, hogy miféle szerzetekre kell még számítanotok). Ha út közben nem futnátok össze, esetleg nem sikerül felismernetek egymást, akkor Diepholzban található Rossz Szájíz fogadóban biztosan találkoztok.

Mindannyiótoknak adnak lovat, hogy a lehető leggyorsabban elérhessétek az emlegetett falut, Diepholzot, ami egy hétköznapi település. Nincs semmi különlegessége, bár itt is érezhető a félelem, hogy a mindössze két faluval odébb lévő Eisfeldben letelepedett csapat kiterjeszti a hatalmát ide. Egyik-másik falusi meglátva titeket még könyörögve borul a lábatok elé, hogy mentsétek meg őket - borzasztóan félnek.

Feladatotok csupán annyi: szervezzétek meg az utazásotokat, érkezzetek meg Diepholzba, valahol fussatok össze, mutatkozzatok be egymásnak (ha szeretnétek). Ha sikerül lerendezni magatoknak privátban egy megbeszélés folyamán, áldásom rá, nyugodtan jöhet egy hosszadalmasabb beszélgetés is. Ha a falusiakhoz intéztek kérdéseket, akkor az jöhet üzenet formájában nekem.
Bárminemű kérdés, óhaj-sóhaj, pontosítás esetén keressetek fel, a játékhoz pedig jó szórakozást kívánok!

Már ébredezett Rob, mikor elkezdték a harangok magukból ontani, dallamos csengésüket. Talán kezd hozzászokni a szervezete, ehhez a mindennapos zenebonához. Most szerencsére a másnaposság, halvány emléke nélkül ébredhetett. Mégis a tegnap este fogyasztott fanyar sört, mára állottá vált utóízét érezte a szájában. Jéghideg vízzel, megpróbált öblögetni, miként a kellemetlen érzéstől megszabaduljon. A legkényelmesebb, megviselt rongyaiba bújt, s úgy vélte kinéz egy kicsit. A zsalukat kinyitva, beengedte a friss levegőt, mely átjárhatta a szobáját. Az idő szépnek tűnt, mégis kissé esőre állt. Ez a csekély, előjel ugyanakkor nem tántorította vissza Robertet. Még szerette is, ha kicsit csepereg. Főleg akkor örült neki a legjobban, ha el akart könnyedén aludni. Felért egy esti mesével, melyet hajdani dajkája, vagy anyja mesélt el neki régen. A nosztalgiától búcsút véve, kiment a folyosóra, de nem volt egyedül. Az éppen arra járó, fiú alkalmasnak tűnt, eszébe ötlött dolog megvalósításához.
- Hé, fiú! Hozz nékem meleg vizet, a fürdőmhöz! - adta ki a fiatal legénynek a parancsot, mire az szaladt is lefelé. Berkeley ház sarja elégedetten biccentett egyet, hisz tudta mennyire málé, némelyik tanonc. A kosz, már kezdett kellemetlen szagot ölteni rajta, így gondolta, nem lenne rossz ötlet megmártózni. Ráadásul, úgy is lemegy reggelizni, illetve élvezni az napot, mely ráköszöntött. Mire visszaér, talán a fürdője is készen lesz. Az étkezdéből, magához vett némi szalonnát, valamint törtkenyeret. Kint akarta elfogyasztani, méghozzá az egyik kellemes gyertyán árnyékában. Zsebkésével vágta magának a katonákat, miket rá is helyezett egy kisebb kenyérdarabra. Úgy érezhette magát, mint gyerekkorában. A világ gondjait, végre levethette válláról, s élvezhette Isten apró örömeit. Az utolsó szalonna darabbal, befejezte a kis piknikjét. Mégse akart, íly gyorsan véget vetni a pihenésnek. A fa erős törzséhez dőlve, pihentette szemeit. A levelek megvédték, az itt-ott előbújó nap sugaraitól. Látása híján, tisztán hallhatta, ahogy a szél suhogtatja az ágakat, valamint a megbújó madarak fülbemászó csiripelését. Ő se volt rest, megvillantani zenei tudását. Az egyik kocsmanótát dúdolta, ami kellemes estélyek kimaradhatatlan fénypontja. Apró neszre lett figyelmes, amely folyamatosan növekedett. Lépések voltak azok, nem mások. Úgy vélte, miszerint a legény jött, akit megbízott. A szemei, viszont lerántották a leplet, az előtte megállt személyről.
- Micsoda szégyen! Először azt hittem, hogy egy zenész van itt. Talán a tegnap este mámorában, eladta lantját és egyházi göncökre cserélte. - szólalt fel gúnyos hangon Friedrich, mindemellett kiköpött oldalra. Robert jól ismerte, a kellemetlen társaságot, mégis ezen alak mindennél jobban idegesítette. Öntelt férfiú volt, tele karrierista elvekkel. Legtöbbször elkerülték egymás, mivelhogy egy nemesi származásúval, nem igazán volt kedve kikezdeni. Azonban a feljebbvalói kereteken belül, mindent megtett, hogy Robnak az életét megkeserítse.
- Micsoda öröm! Ki sem mondhatom...így nem is teszem. A madarak elhallgattak, őket talán megrémíti természeted. - jegyezte meg pimaszul a nemes, majd feltápászkodott.
- Ezért még megfizetsz! - szólalt fel ingerülten a gerinctelen keresztes, s már készült megütni az előtte álló riválisát.
- Elég ebből! A pokolba is! Úgy veszekedtek, mint valami öregasszonyok. - az elszabadulni készülő haragoknak, Erwin mennydörgésszerű hangja vetett véget. - A ragya cifrázzon ki Friedrich, nem ezért küldettelek! Most takarodj innét! Ha még egyszer nem azt csinálod, mit mondok, akkor a csizmám a seggedben lesz!
Friedrich átadta a nála lévő pergament, aztán elballagott. Erwin hatalmasat nevetett, szakálla alatt. Rob kedvelte az idősödő keresztes, igazi viselkedni nem nagyon tudott. A Berkeley sarj, nem bírta ki, miként ne dicsérje meg vigyázóját.
- Jól kiosztotta, azt a semmirekellőt Erwin papa.
- Az ilyen fattyak, miatt én is elgondolkozok, hogy kibe mártsam lőcsömet. Na, de nem gúnyolódás, miatt vagyunk itt fiam. El kell menned Eisfeldbe, hol pár huligánnak elvedd a kedvét. - osztotta meg az információt, a magas rangú keresztes.
- Huligánok...ezt nem másra szokták bízni? - érdeklődött Robert, ki nem tudta hova tenni a feladatot, mit rábíztak.
- Ördög és pokol! Azt, hiszed becsapnálak, vagy hazudnék neked! Egy templomról van szó, amelyet meggyaláztak, ezért is tekinti az egyház problémájának az ügyet. Na fejezd be, amit félbehagytál, s vágtass el Eisfeldbe! Ja, majdnem elfelejtettem. Nem csak te leszel ott. Talán hárman lesznek, rajtad kívül. És, ha jól rémlik az egyikük nő...talán mágus is. Na mindegy, én átadtam az üzenetet. Sok szerencsét fiam! - kívánt jókat a szakállas férfi, aztán pártfogoltját otthagyta. Az ifjú lovag fürdőjében, világosan átolvasta a parancsot, illetve mellékelt felhívást. Páncélját felöltvén, kiválasztotta a deres paripát, azonkívül elindult célpontja felé. Útja közben, ha találkozik, arra járó utazókkal, jogosan hiheti azt, miszerint leendő társai is köztük lesznek.

A zsoldos, kit Alphonse von Baudissin néven ismerhettek, nem is olyan régen érkezett vissza arról a rosszul sikerült felderítésről, ami miatt egy ideig a déli vidékeken kellett tevékenykednie. Az őrmesterétől egy pár nap pihenőt kért csupán fáradalmait illetően, azonban a vaskalapos katonafelettes úgy vélte, Alphonse túl sokáig volt távol a kötelességétől, örülhetett volna amiért nem lógatták fel dezertálásért.
- Mit képzel ez a szemétláda? Dezertálás? A rohadt újoncok hátrahagytak megdögleni, erre még én vagyok a hibás?- dühöngött, miközben a kardját fényezgető Franz felett ácsorgott, mellkasán összefont karokkal, morcos arckifejezéssel. Amennyiben kék szemei tengerként működtek volna, úgy azon minden bizonnyal gyilkos hullámok szedték volna áldozatukat. A szuronnyal hasonlatos pillantások Franzra szegeződtek, noha Alfie egyetlen "hűséges" barátjának tekintette őt a többi környezetében lévő fegyverforgató közül.
- Fölöslegesen idegeskedsz. Élsz. Ez számít egyedül, nem? A hazaúton Joachimot agyontaposta a lova, Hans pedig meghalt, mert belefulladt a patakba, amikor át akartak rajta kelni.- mondta Franz, miközben köpött egyet a padlóra. - Erre itt vagy te, aki ott ragadsz mindenféle utánpótlás nélkül, s hazajutsz egyben, szinte sértetlenül. Eltekintve a fájós lábadtól, amit bizonyára a sok gyaloglás okozott. Szóval, ne panaszkodj itt nekem, mint valami fürdős lotyó.
- Heh, te aztán jó kedvre tudod deríteni az embert. Na, szerzek valami élelmet, kong a belem.- somfordált odébb a fiatalabb zsoldos, majd komótos léptekkel, egy régi dallamot fütyörészve haladt a főhadiszállás udvarán. Bámészkodott mindenfelé, figyelte katonatársai mindennapi tevékenységeit. Páran edzettek az lőtéren, mások gyakorlókarddal püfölték egymást, míg ketten egy kövér kovácsot szórakoztattak, miközben az egy csatából ellopott hátast próbált megpatkolni. Valami igazán szórakoztatót közölhettek vele, ugyanis patakokban csorogtak a könnyei, a ló meg elégedetlenül prüszkölt. Alphonse eléggé jó viszonyban volt a konyhafelügyelővel, ebből kifolyólag néha sikerült beszereznie pár igazán finom falatot abból, amit a tiszti lakomán meghagytak a fejesek. Talán egy jó kövér alma, esetleg néhány falat rostonsült. Mennyei lakomának számított, s Isten a tanúja rá, jobban főztek a kaszárnyában, mint bármelyik fogadóban, amit az egyszerű zsoldosok megengedhettek maguknak. Ráadásul, szolgálati időben aligha hagyhatta el valaki indokolatlanul a posztját. Miközben Alfie szemlélődött, észre sem vett egy egyházi személyt, ki ettől függetlenül leszólította félúton az úti célja előtt.
- Dicsértessék, fiam! Te volnál Alphonse von Baudissin?- érdeklődött, mire a harcos fiatalember kissé értetlenül megvakarta a fejét. Semmi jót nem sejtetett az, miszerint a Biblia embere tisztában volt az ő nevével.
- Igen, atyám. Miben állhatok az Egyház szolgálatára?- kérdezett vissza az ifjú, mire a férfi belekezdett nyájas hangján a mondandójában. Egy Eisfeld nevű települést rablók foglaltak el, s ezáltal igencsak komoly fenyegetést sikerült kifejteniük a királyság hatalmára. Szép szavakkal semmire sem mentek nálunk, ámbátor ez Alphonset nem lepte meg igazán, hiszen azokra, kik nem értettek másból, csupán erőszakkal lehetett hatást gyakorolni. Ő ehhez jól értett. Amikor azonban szóba jött az adóztatás, von Baudissin majdnem elnevette magát. Ez igen! Erre nem lehetett mást mondani, minthogy volt vér a pucájukban. Miután minden részlettel kapcsolatban felvilágosodott, csakis egy dolog maradt számára tisztázatlan:
- Miért én?
- A felettesed azt állítja, te megbízható vagy.
Alphonse számára világosság vált az ügy, miszerint valószínűleg korai elhalálozásában reménykedett az őrmestere. A küldetésre vonatkozóan kiderítette, kikkel kell majd együtt dolgoznia, s az egyik néven különösképpen megmosolygott. Avis Amrel. Eljött az idő, hogy újra meglátogassa a rúnamágus leányt. Avist felkeresvén, egy nagy öleléssel üdvözölte a lányt.
- El sem hiszem! Amikor megtudtam a nevedet a paptól, bár nehézkesen adta ki, szinte majdnem földhöz vágódtam. Mi ez, amennyiben nem a sors keze? Lassan ismét elkezdek hinni benne.- közölte a fiatalabb hölggyel a zsoldos, azután szándékában állott megnyergelni a varázsleány lovát is, hiszen mindkettőjüknek biztosítottak külön paripát.
- Hogy vagy mostanában? Történt veled valami érdekes, mióta visszatértünk?- kérdezősködött, ám egy pillanattal később ismét folytatta mondandóját: - Képzeld, engem majdnem fellógattak! A marhák. Egyeseknek szent meggyőződése volt, hogy szándékosan hagytam el az egységemet azon a  bizonyos héten, mikor találkoztunk.
Kissé pihentette száját Alphonse, ezt követően Avisra kezdett koncentrálni, várta a reakcióját. Jól esett számára újból látni őt, kialakult benne egyfajta kötődés a lány iránt, melyet igencsak nehezen bírt volna elmagyarázni. Talán a hajadon tisztasága vonzotta őt annyira, habár Alfie önmagát eléggé romlott egyéniségnek látta. A fekete kanca, amit a férfi kapott, kissé zabolázatlannak bizonyult, valószínűleg még csak pár éves lehetett az állat. Mindenesetre sikerült megülnie. Megvárta a leányzót, azután útnak indulhattak. Időközben Alphonse az eget bámulta, a kúszó felhőket, de azért néha figyelt az útra is, nehogy valamelyik elágazásnál rossz irányba kanyarodjanak, eltévesztve azáltal a célt. Egy Diepholz nevű falucska helyszínére értek. Von Baudissin érezte, néhány tekintet gyanakvóan szegeződött rá, meglehet nem mindegyik falusi nézte jó szemmel a fővárosból érkezett katonákat. Mi tagadás, a zsoldosoknál előfordult, hogy meggyalázták a fehérnépeket, hazatérve egy-egy nagyobb ütközetből. A férfiaknak szükségleteik voltak a nemiség terén is. Alphonsera nem volt jellemző az utóbbi, ámbátor találkozott már a jelenséggel bajtársainak körében.
- Mit szólnál hozzá, amennyiben betérnénk ebbe a fogadóba? Rossz Szájíz... Biztatóan hangzik. Remélem, van jó boruk.- bizakodott Alfie, ezt követően lepattant a hátasáról, majd kikötötte annak kantárját a lóitatóhoz.
- Hogyha éhes vagy, esetleg szomjas, nyugodtan mondd meg! A mai estét én állom.- bólintott egy halvány mosollyal a leányra. Elsőként lépett be az ajtón, majd szétnézett. Sokféle alak mozgott ezeken a helyeken, tehát nem ártott óvatosnak lenni. Kikérte a rendelésüket, majd figyelte az ajtót, nem-e betér rajta valaki olyasféle fickó, akire esetleg ráillene a pap által elmondott személyleírás. Mondjuk, egy keresztes, avagy más lovagi páncélzattal ellátott személy. Alphonse jól tudta, a türelem erény.

Döbbenetes. Felháborító. Vérlázító. Gondolhatta a sok ember, aki hallott a templom történetéről. Megszállta egy csapat haramia, és úgy használják azt, mint valami bűntanya központját. Egy szent hely, amit most meggyaláznak. Bár vallásosnak nevelték, a háborúskodás, katonáskodás miatt sokszor nem tudta hova tenni a hitet Alexander. Ő a társaiban még mindig jobban hitt olyankor, mint egy felsőbb hatalomban. Igaz, a pörölyét valószínűleg egy felsőbb hatalomnak köszönheti. Nagy dilemma. Igazából, nem foglalkoztatta a kérdés, ideje sem volt ezen gondolkozni, de a következő küldetésre, amire felbérelték, megmozgatta agyának fogaskerekei. Természetesen nincs senkinek joga, hogy a gyengébbeket kihasználva szerezzen javakat magának, a másik pedig, hogy elfoglaljon egy templomot. Foglaljon el egy kisebb várat, az már valami. Sajnos az ottani templomosokat legyőzték, a küldöncöket kimiskárolták. Megesik, ilyen világot élünk. A kisvárosiak nem tudják megvédeni magukat, hogyan is tudnák, egyszerű emberek, akik nem fegyverforgatásból élnek meg. Ha van is, vagy lenne is, ahhoz kevés, hogy kiűzzék a gonoszt a templomból. Hah! Ördögűzés lesz ebből, csak a templomból kell kiugratni az ördögöt, nem az emberből.
Idejött hát, hogy önkényes igazságosztóként. Na jó, igazából kapott egy levelet, miszerint kiválasztották erre a feladatra, és ha minden igaz három társa is lesz: egy templomos, és meg talán két zsoldos, annyira nem vetette bele magát a részletekbe. Kíváncsi volt, hogy őket miért hívták a küldetésre, vagy, hogy miért nem csak az egyház foglalkozik ezzel. Biztos van annyi templomos lovagjuk, hogy kipucolják a szemetet onnan. Végül is egy templomos már nem semmi, szóval rá lehet fogni, hogy az egyház törődik a gyermekeivel.
Elérte hát a kisvárost, a határában látta már a templomot, ami kicsit tényleg leharcolt volt. A feltűzött fejek valahogyan elrontották az összképét. Ahogy baktatott a lovával, beért a város közepébe, ahol minden féle emberrel találkozott, de eggyel biztosan nem: nyugodt, jókedvű alakkal. Mindenkit átjárt a félelem és a kétségbeesés. Többen is kérlelően jöttek el a lovag mellett, többen odaszóltak, de valakinek már a tekintete is beszélt: Segítség! Lehangoló volt a látvány, de azért jött Alexander, hogy ezen változtasson. Némi segítséggel. Leszállt a lóról, kikötötte azt egy istállóban, és gyalog folytatta útját, a sötét, szinte háború sújtotta városban. Az egyik pillanatban egy öreg csuhás állt az útjába, aki mintha tudta volna, hogy kivel beszél:
- Alexander Schwarz? Dicsértessék, uram! Magának küldtük pecsétes levelet, a társai már minden bizonnyal várják magát!
~ Csodálatos, mint mindig időben, én érkezek meg a helyszínre legutoljára. – gondolta a lovag kicsit kínosan.
- Üdvözlöm én is. Mondja már meg nekem, hogy kiket keressek, mert nem sokat tudok az urakról…Ja, és persze a hölgyről.
Az aggastyán nagyjából elmondta azt, amit az öreg szemeivel látott, és útnak eresztette a lovagot. Nem sokat mondott, de eleget azért. A Rossz Szájíz nevezetű méltán híres kocsmában lesz a gyülekező, az ifjú Schwarz reméli a neve inkább a másnaposságra utal, minthogy nincs egy jó lőré, amivel öblíthetné szomját. Ágyast nem is remél, ebben a városban még azok is rosszkedvűek, pedig az azért nagy szó. Persze lehetséges, hogy azokat már elfogták a templombitorlók, de ebben a hangulatban, ami itt uralkodik, lehet, hogy ők sem kívánják meg az asszonyokat. Bár ezektől minden kitelik.
Már látta a fogadó, de inkább ivó kis cégérét. Nem volt egy szép véset, de nem is azért megy oda, neki új céljai vannak. Nem hagyhatta, hogy ezek az emberek rettegésben éljenek. Megérdemlik a normális életet. Nem ismerte őket, de nem kívánt rosszabb életet, a sajátjánál. Odaért végre a fogadóba és szépen lassan benyitott. Bár szeretett irányítani, hiszen apjától leginkább ezt tanulta meg, de tudta, hogy ez most más lesz. Csapatként kell dolgoznia a többiekkel, viszont ha senki sem akarja a döntéseket a kezébe venni, ő cselekedni fog. Nem tudta, hogy ez az együttműködés meddig lesz így meg, de minden esetre, ki kell majd vívni a tiszteletet a többiek között. Ezen gondolatok között szépen besétált, majd a pultnál kért két kupa bort, és nézelődni kezdett kissé tanácstalanul. Ha nem találja meg hamarosan társait, egyedül kell elfogyasztania az italt, aminek persze nem lenne ellenére, csak na, milyen már az. Járt-kelt az asztalok között és közben figyelte, hogy kire vagy kikre illik az öreg pap leírása. Remélve, hogy jó asztalhoz megy, kinézett magának néhány beszélgető alakot, akik hasonlítottak az elmondottakra és meg is indult feléjük a két kupával. Odaért hozzájuk és így szólott hozzájuk:
- Üdvözletem a hölgynek, na és persze Önnek is! – vetette be minden báját, természetesen inkább a hölgy irányába, majd folytatta – Az én nevem Alexander Schwarz, zsoldos és lovag, vagy egyszerűen zsoldos. Azért jöttem ide, hogy segítsek, ugyan úgy, mint maguk. Templomos barátunkat, nem látták?
Tette fel a kérdéseit a lehető legudvariasabban és az ajtó irányába tekintgetett, hátha jön az emlegetett szamár, és hozzá tudnak látni a tervek kifundálásában.
- Az együttműködés, és a gyorsabb megismerkedés érdekében, hoztam némi bort, a jó ötletek is megjönnek majd tőle, én úgy gondolom. – szólt és töltött mindenkinek egy pohárral. – Mindenkinek az egészségére, nehéz feladat vár ránk, de biztos vagyok benne, hogy együtt megoldjuk, és kisöpörjük a mocskot ebből a templomból, és a városból is.
Remélte, hogy kis bátorítása sikeres lesz, és befogadja a közösség őt is. Miért is ne fogadná be, hiszen a jó bor a legjobb nyelv két vagy több ember között. A sok bor már nem biztos, hogy mindenkiből a jó énjét hozza ki magából. Várva az újabb történéseket, belekortyolt a borba és gondolkozott a további lépéseken.

Már kezdett elfáradni a ló, melyet magáncéljaiból elkobzott az istállóból. A szája szélén akaratlanul is hosszú nyálcsíkok képződtek. Nyerítései között is jó pár elnyújtott lihegésszerűség is elhangzott. Az egyházbéli ilyenkor megsajnálta a jószágot, s keresni kezdett valamit, hol megitathatja azt. Tudta, miszerint már nincs messze Diepholz nevű település, ám kockáztatni nem akart. Hogyha kimúlik a hátasa, akkor ezt a maradék utat gyalog kéne megtennie, az pedig ilyen páncélban majdnem lehetetlen. Persze az eldobása is a lehetőségek között volt, ám nélküle majdnem hogy pucéran érezte magát. Így megkímélve magát és jelenlegi állatát, az egyik legelő irányába vezette azt. Errefelé sok jószágot tartottak, így úgy vélte a legelőnél lesz valami itatószerűség. Szerencsére a vidéki ismeretei ma kifizetődtek Robertnek. A hatalmas rönkből kivájt vályú, magányosan foglalta el helyét. Szinte oázisnak számított a füves síkságban. A körülötte lévő két méteres környéken kitaposott kopár föld éktelenkedett. A megannyi haszonállat patái, s csülkei koptatták így ki. Lováról leszállva azt a pár lépést már kantárjánál fogva tette meg. Deres színű csatalovát így meg is itatta. Persze ő sem akart szárazon maradni, így kulacsának maradékát kiitta, majd az itató melletti kútból friss vizet töltött bele. Igazat megvallva nem volt finnyás, ám ha volt rá lehetősége mindig is szerette a jobb dolgokat választani. Néhány percig még hagyta ménjét legelni a közelben, ám folytatnia kellett az utat. Lovára szállva, a távolból egy birkanyájat vett észre, illetve annak juhászát. Bizonyára ők is idetartottak. A világért se akarta megzavarni őket, vagy hogy a paraszt pletykáljon róla, így amilyen gyorsan csak tudott távozott. Diepolzba érve láthatott pár menekülőt, kik egész életüket vagy egy szekéren, vagy csak némi batyuban menteni próbálják. Valószínűleg főleg eisfeldiek lehettek, de még talán egy-két diepolzi is akadt köztük. Bár az utóbbiban nem volt biztos, csak gondolta, miként megelőzzék a elkerülhetetlent elhagyják a szülőföldjüket. Elég közel vannak a mészárláshoz, s így talán nem akarnak egy ugyanoly kegyetlenséget elszenvedni. A felkent lovag nem volt benne biztos, de mintha társát látta volna. Ezt persze csak a páncélból gondolta, azonban mire leszólíthatta volna az bement. Nem akart rögtön emberek után szaladgálni, ezért is első útja az istállóba vezetett. Az ott lévő serdülő istállófiú fogadta őt.
- Szép jó reggelt uram! A lovát elvezethetem? - érdeklődött az ifjú, persze már látszott rajta, miszerint jócskán nagy pénzt remél a páncélöltözékes férfitól.
- Nesze fiú! - dobta oda a pénzt, némi borravalóval, majd folytatta Robert. - Adj neki zabot, és csutakold le!
A istállóban dolgozó inas megörült a pénznek, majd dolgára is ment. Közben pedig a keresztes is, végre lerendezte a mellékes dolgokat, s kíváncsian várta, hogy kikkel hozta most őt össze a sors. Vajon megbízhat majd bennük? Talán némelyikkel örök barátságot köt? Ezek a kérdések mindig is kísértették őt. Az ajtót kinyitotta, mégis valami visszarántotta. Csontos öregedő kezek voltak azok, melyek megpróbálták őt maradásra bírni.
- Kérem jó uram! Ön isten szolgája! Áldjon meg engem és családomat, hogy ne sújtson minket veszély!- könyörgött az öregasszony, miközben ősz feje, s kifakult szeme remegett a félelemtől. Berkeley könnyen megszabadulhatott volna a bősz hívőtől, ám kissé megesett rajta a szíve.
- Megáldalak téged gyermekem! Védjen téged meg a mindenható, s vigyázzék családodra! Ámen! - adott elő egy sablonos imát, nem azért mert ez illet ide, hanem mert hirtelen csak ez jutott eszébe. Az imák mormolása, amúgy se az ő feladata lett volna, ám segíteni próbál a kétségbeesetteken. Az asszony elengedte végre, s viszont áldotta az ismeretlen férfit. A lovag tudta, miszerint ezek csak szavak, ha az ima bármin is segítene, akkor valószínűleg nem egy templom lenne most vágóhídként használva. Gondolatait elhessegette, aztán a pulthoz ment hol így szólt:
- Csapos! Adjon egy barna sört!
A kiszolgáló bólintott egyet, majd elkezdte a barnás folyadékot kiönteni a vendégjének.
- Atyám azok az emberek... - próbálta figyelmeztetni Robertet, viszont mondata befejezetlenül maradt.
- Nem vagyok csuhás, így nem vagyok atya sem... áhhh mindegy folytasd! - sóhajtott egyet a keresztes, ezenfelül a pénzt is kitette az asztalra. - Megszokhattam volna már ezt.
- Szóval...azok az urak és a hölgy, valószínűleg magára várnak. - fejezte be nagyot nyelve a tulaj, valamint a korsóját is odaadta Berkeleynek. Jó alaposan megnézte a három személyt, s belegondolva illett is rájuk a leírás. Úgy vélte szerencsés. Késése miatt nem kell egyedül keresgélnie őket, ráadásul már mind a hárman egy helyen is ültek. Az asztalhoz ment, magabiztosan. Úgy vélte felismerik benne a negyedik társat, hiszen ruhájából kiindulva ő már csak keresztes lehet.
- Üdvözletem uraim! Hölgyem! - mindkét köszönésnél kissé megbiccentette fejét. - Remélem nem zavartam meg semmit. Úgy vélem mind a hármunk egy cél miatt van itt, s szétnézve a csehó többi tagján bízok benne, miszerint maguk azok, kiket keresek.
A negyedik székhez leült, eztán sisakját is levette fejéről, amely az út során szinte már összenőtt vele. Az út porát rögvest leöblítette a pince-hűs sörrel, mely igazán jól esett ilyenkor.
- A nevem Robert Berkeley! Elnézést, de egy férfi mégiscsak megérdemel minden formalitás előtt egy tisztes kortyot. - fejezte ki magát, a kissé bohókás bocsánatkéréssel, majd várta a többiek reakcióját.

//Elnézést a késlekedésért, reméltem, hogy Lothar és Leyna feltűnnek, de egyikük sem jelentkezett már egy ideje, így, ha nem bánjátok, a bemesélésük nélkül folytatódik a küldetést. Viszont, hogy behívott tagtól ne mentesüljünk, Avis ismerőse, Srien csatlakozik, ám teljesen más úton. Remélem, nem bánjátok majd, fiúk
Ezúttal pedig igyekszem belehúzni én is, úgy tűnik, én is mentesülök a programoktól most már.//

Alexander, Avis, Alphonse és Robert, sikeresen egymásra találtok, rendesen és illedelmesen ki is szolgálnak, elvégre ti vagytok a megmentők és a felszabadítók, a bátor harcosok a lakosok szemében. Egyik-másik falusi, ha nem akartok a Rossz Szájízben megszállni együtt, mindannyian, még fel is ajánlkozik arra, hogy elszállásol benneteket, még ha külön házakban is kell megpihennetek más-más embernél. Mindenki nagyon segítőkésznek bizonyul, érezhető, hogy próbálják valahogy támogatni azt, amit tesztek.
A Rossz Szájíz amúgy semmiben sem különbözik egy átlagos fogadótól, talán egy kissé leharcoltabb a többinél, de nagy panaszotok az étkekre és italokra nem lehet: ugyan nem a legjobbak, de nem is olyan botrányosan rosszak, hogy ne lehessen őket elfogyasztani. Mindenesetre egy ideig nem zavar meg titeket senki, így akár több körben el is kezdhettek beszélgetni, mit tudtatok meg, már most feldobhattok akár néhány stratégiát, ha van elképzelésetek, elmondhatjátok, mire vagytok képesek, mire lehet számítani tőletek. Elvégre ezek fontos információk, nem?
Ha akartok felfedezősdit játszani, megtehetitek azt is, kérdezhettek a falusiaktól - ha többen mentek együtt, akkor poszt formájában állítsatok meg valakit, tegyétek fel a kérdéseiteket, én pedig mesélőiben válaszolok, viszont ha külön utakon jártok, érkezhetnek a kérdések PM-ben, valamint skype-on is felkereshettek egy gördülékenyebb egyeztetéssel (ebben az esetben PM-ben kérjetek skype-nevet nyugodtan). Amelyik kényelmes, bármelyik lehetőségre nyitott vagyok.
Aki marad egy óránál tovább, az felfigyelhet egy újabb jövevényre: páncélba öltözött, sisakját hóna alá csapva lép be a kocsmába. Arca borostás és sebhelyes, haja világos, szemei kékek, robosztus alkat, tekintete határozott és hideg. Már ennyiből igencsak céltudatos személynek tűnik, magabiztos léptekkel megy oda a pulthoz, bizonyára hogy rendeljen valamit. Ha megnézitek, nagy valószínűséggel egy hozzátok tartozó zsoldos lesz, és bár ő nem szerepelt a felsorolt személyek közt, talán érdemes tőle is kérdezni valamit.

Srien, valahol északon jársz, és ahogy az északhoz illik, változatlanul hideg van. Hogy a vándorélet vagy valamilyen más indok vezetett ide, ezt rád bízom, mindenesetre az egyik faluban jársz, és az egyik falusi megszólít:
- Kisasszony - érkezik mögüled a hang, és ha megfordulsz, egy koszos, elrongyolódott ruhában lévő, ugyanolyan piszkos alakot látsz, görbe orral, aprócska, barna szemekkel, világos hajjal, és nem túl ápolt. Kissé még szagos is, de nagyjából ez mindenkire elmondható a környéken - egyértelműen valami készülőben van.
- Ugye... Ugye nem Eisfeldbe tart? - érdeklődik félve, remegő hangon, de mielőtt válaszolhatnál, folytatja a beszédet. - Kérem, ne menjen oda! Haramiák vannak ott, kegyét bántani fogják, ha elkapják - könyörög rettegve. Láthatóan aggódik érted annak ellenére is, hogy egyáltalán nem ismer.
Ha rákérdezel, mi történt, akkor természetesen elmeséli azt, amit tud: elfoglalták az egy köpésre lévő Eisfeldben lévő templomot, gyakorlatilag azt használják főhadiszállásnak, és teljesen kisajátítják azt a falut. Adót szednek az ottaniaktól, mintha csak független miniállamot akarnának létrehozni, az egyház küldötteit pedig megölték, és nincs ki segítsen. A környék is ennek az egész katasztrófának a hatása alá került - néha eljárnak fosztogatni, azért ilyen szutykos-mocskos és szegényes minden.
Rád is vonatkozik az, ami a másik csapatra: kereshetsz PM-ben, kérhetsz skype-ot, ha gondolod, passzolhatunk egymásnak posztokat is, és úgy, lassacskán kijátszuk a történéseket. Nyitott vagyok bármire!

Bármi óhaj-sóhaj van, nyugodtan keressetek!