Küldetés- Aki nem dolgozik, ne is egyék.

A Nebelwald egy igencsak veszélyes terület, de emellett felettébb csodálatos is. Érdemes tudni róla, hogy a gyengéket nagyon sebesen kiveti magából, s aki nem életrevaló, az hamar kábulva találhatja magát egy óriás üregi pók fészkében, ahogy éppen a petéit helyezi el az ember testén, s fullasztón fonja bele a kényelmetlen selyemágyába. Történetünk szerencsére nem ezeken a területeken fog játszódni, de a határos részeken is óvatosnak kell lenni. A játék korábban játszódik egy évvel, ekkor még Akae 12 éves volt, s Lyli az erdőt járta.

Lyli: Tél eljövetelével mindig kicsit nehezebb a dolgod: Bár az Elfek hatalmas fái mágikus mivoltjuk miatt meg-meg tartják leveleiket, a hideg mégis nagyon sebesen besettenkedik a lombok közé, s se gyümölcs nem akad, se állat. A közeli falukból lopott élelem se képes most már eltartani téged, ugyanis egyre gyakrabban kapnak rajta, s emiatt kénytelen vagy nyugatabbra utazni, ahol talán átvészelheted az egész ügyet. Lábad sokáig cipel, s az ismerős tájékok lassan eltávoznak köreidből, egyre sötétebb és sötétebb a vidék. Kissé talán az idő is melegebb, de ez oly keveset számít, amikor az éhség olyan rettenetes erővel marja a gyomrod, hogy ordíthatnékod akadna tőle. Végül nem jutsz sokáig, s valahol a Nebelwald külső rétegében elájulsz az éhségtől. Álmodban a húgod jelenik meg előtted, s rettenetesen szégyenled magad, hogy nem tudtad megvédeni. Sajnos számodra a kaland itt véget ér...hetne, ám mire magadhoz térsz, egy kellemes pihedunyhás ágyban fekszel, melletted egy gőzölgő tál zabkásával, melyben répa és szárított gomba főtt. A szoba félhomályos, de azonnal fel tudod ismerni az építészeti stílusból, hogy ez bizony egy sötételf lakás. Utóbbi felismerésed nem is rossz, ugyanis tőled két méterre az asztalnál egy vén self szürcsölgeti hiányzó fogaival a tiedhez hasonlító szegényes kis étket. Nos?

Akae: Az általad választott szakma igen nehéz, s mivelhogy igen fiatal is vagy, a megszokottnál is ritkábban tudsz olyan munkákat találni, melyek lehetővé teszik azt, hogy megtudd tölteni a gyomrod . Most éppen egy Woodshade nevű vegyes lakosságú városkában próbálsz valamilyen vérengzős feladatot találni, ám véletlenül se akad túl nagy szerencse kezeid közé. Persze a remény még nem veszett el, utolsó esélyként egy fogadóban kapsz egy fülest arról, hogy lakik ám a városka szélén egy gombafarmász, akinek igencsak meggyűlik a baja a fosztogatókkal, akik szegénynek ellehetetlenítik az élelem raktározását. Eléggé ígéretesnek tűnik az egész, s ha elindulsz megkeresni az öregurat, akkor nem is botlassz sok nehézségebe: Némi szépen megművelt laska gombás után egy nagyobb fekete galóca termőt találsz. A ház hollétének kisilabizálása viszont egészen más kérdés, s már-már besötétedik, mire végül a sötétben megpillantasz némi pislákoló fényt egy rettenetes nagy fából, s ahogy megközelíted, kiderül, hogy annak a belsejébe van vájva a lakás. A kicsiny ablakból nem sokat látsz a homálynál, bár talán egy öregember és egy betegeskedő nő képét még éppen ki tudod venni. Mit teszel hát?

/ Nincsenek határidők vagy bármi ehhez hasonló. Jó játékot kívánok nektek, s ne feledjétek: Nem mindig az erőszak a megoldás, sőt! /

Ebben az évben tombolt talán a legdurvábban a tél, amiket eddigi életem során már átéltem. És hiába volt nálam olyan eszköz, amivel tüzet tudtam csiholni, de ez az egyre jobban mardosó éhségemen sajnos nem segített.
Lassan már eljutottam arra a szintre, hogy én, egy eléggé híres család elsőszülöttje, akit még ha ki is tagadtak, de akkor is csak azon család sarja vagyok, lopásra kényszerültem. Bár ez ellenkezett az elveimmel, ott, és abban a helyzetben nem tehettem mást. Ám ez sem bizonyult tartós megoldásnak, hiszen tapasztalatom nem lévén, egyre gyakrabban buktam le, ami sokszor majdnem az életembe került.
Ekkor határoztam el, hogy útra kelek, és kicsit távolabbi vidékeken próbálok meg életben maradni a tavasz eljöveteléig. Lassan ismeretlen tájak váltották fel, az általam már felfedezett, és megismert területeket.
Viszont lassan elkezdtem aggódni döntésem helyességén, hisz a kimerültségtől, és az éhségtől már olyan gyenge voltam, hogy a járás is egyre nehezebbé vált.
Kezdtem érezni, hogy ennek nem lesz jó vége. Hirtelen térdre rogytam a fáradtságtól, és éreztem, hogy kezdem elveszteni a tudatom is.
Utolsó pillanataimban még húgocskámat láttam lelki szemeim előtt. Bocsánatért esedeztem hozzá, azért, hogy ott hagytam, azért, hogy nem tudtam, és nem fogom tudni megvédeni. Hisz azt gondoltam, hogy nekem itt a vég.
Majd minden elsötétült, és arccal előre a földre zuhantam.

Ám a sorsnak és a szellemeknek más terveik lehettek velem, és nem az, hogy ott, azon a kietlen és hideg pusztaságon haljak meg. Hisz mikor egyszer csak magamhoz tértem, egy félhomályos helyiséget láttam magam körül, a még mindig nehéz pilláim mögül. Valószínűleg egy szoba lehetett, és ahogy kicsit jobban ki tudtam venni a körvonalakat, egy sötét elf tulajdonában állhatott a ház, amiben a helyiség volt. Én pedig egy ágyban feküdtem nyakig betakarva.
Hirtelen zabkása, répa és gomba illata töltötte meg az orromat. Megpróbáltam felülni, ám ez nem sikerült, csak kissé oldalra tudtam fordulni. Egy idős elfet pillantottam meg, aki éppen a kevéske étkét fogyasztotta éppen.
-E-elnézést kérek? Meg tudná mondani, hogy hogy kerültem ide?- Akartam mondani, de ez csak a gondolataimban valósult meg. Megszólalni sajnos nem tudtam, mivel a szám, és a torkom is teljesen ki volt száradva. Ezért szavaim helyett csak valami nyöszörgés féleség hagyta el a számat. Majd, bár még eszméletemnél vagyok, de erőtlenül hanyatlok vissza a hátamra oldalra fordult helyzetemből.

Kérdésed felhangzik, amire is az öreg egy pillanatra hátranéz rád, majd visszafordulva étkéhez, még eszik egy kanállal s megtörli száját piszkosfehér gyolcs ingével. 
- Künt' találtalak valahun az erdőben, már majdnem köptek befele a legyek, de úgy gondótam' hogy visszacipellek, mert azé' mégse hagyunk valakit csak meghóni'. Úgy fáj most a hátam a cipekedéstől mint a rosseb, öreg vagyok mán ahhoz, hogy ekkora sózsákokat cipeljek. 
Kanalát megemelve irányodba bök vele, mintha arra parancsolna téged, hogy kezd el enni az eléd rakott étket. Jobban megfigyelve még egy pohár vízzel elkevert nagyon soványka adag bor is van mellette, így száraz torkodat átnedvesítheted kissé.
- Mán' így is igen kihűlt, egyöd mielőtt meggondolom magam. Nem sok van, de asztot' ami akad nem sajnálom, de persze csak akkor, ha nem csak disznókodsz' vele. 
Ételéhez fordulva folytatná a kajálást, de kopogás hallatszik a kis szoba ajtaján, ami arra készteti az öreget, hogy némi káromkodás után meggyújtson még egy gyertyát, majd az ajtóhoz lépjen. Kitárva azt egy fiatal sötételf fogadja kint. Némi mogorvasággal mordul fel az egészre, ám arcán végigszalad valami gyengéd mosoly. 
- Ejnyö, mit keres erröfelé egy kisleány ilyen késöi órán? Ekkortájt mán' otthon kéne lennie a hölgyeknek a helye... No, eridj befelö, oszt csatlakozz hozzánk, aki ilyentájt keres csak komám lehet'. 
Az öreg vagy nagyon éhes, vagy felismerte, hogy csupa csont és bőr vagy. Annyi biztos csak, hogy az asztal másik oldalára hirtelenjében egy gőzölgő tál szárított gombás-répás zabkása kerül, egy pohárka Lyli féle elvizezett borral. 
- No oszt most együnk, mert Holdanyó megharagszik azokra akik éhgyomorral hagyják a gyermeköket. 

Ház leírás: Az fába vájt kis kalyiba egészen egyszerű s emellett pici is, de mégis roppant takaros. Az épület két helységből áll, a lakórészből ahol most vagytok, s egy kisebb kamrából. Előbbi teremben egy asztal, három szék, egy ágy, egy tűzhely s azelőtt egy kopott kis karosszék pihen, illetve pár falra szögelt polcocska, amiken mindenféle bolondos csecsebecsék álldogálnak. A másik terem egy kis kamrácska, ahol található még egy csöpp ágy, s egy tűzhely ha éppen a kandallóban nem lehetne megfőzni az étket. Így látva az egészét a helynek, az öreg igencsak szegényecske, de emellett mégis kellemesen takaros kis lakásacskája van. 

Öreg: Az öreg egyszerű küllemű kis 60-as bácsika lehet, bár ezt leginkább csak ráncos arca adja tudtotokra, mert teste a sok munkától igen fiatalosnak hat. Ében sötét arca valamilyen egészen jóindulatú mosollyal van megáldva, s egy dús bajusszal, mi tényleg egészen nagyapás küllemet kölcsönöz neki. Egyszerű piszkosfehér inget hord, s egy kantáros barna posztnadrágot, mely eléggé sáros a földeken való gürcöléstől.

Az öreg valószínűleg eléggé érthette a nyöszörgésemet, mert elmondta, hogy mi is történt velem. Igaz stílusra kissé nyersen fogalmazott, de hálás voltam neki, hogy nem hagyott a sorsomra.
Fejével az étel felé intett, ami mellett megláttam egy pohár innivalót is. Párat kortyoltam belőle, majd mikor már éreztem, hogy nem csak nyöszörögni tudok, megszólaltam.
-Nagyon hálás vagyok önnek, hogy megmentett engem. És az ellátásért is. Régóta nem találkoztam olyannal, aki kedvesen bánt volna velem.- Néztem magam elé kissé szomorkásan.
Örültem neki, hogy még életben voltam, és tudtam, hogy kaptam egy új esélyt a terveim megvalósításához. Ahhoz viszont erőre kell kapnom. Így hát nem is vártam sokat, és neki álltam a vacsorámnak.
Ám éppen hogy pár falatot ehettem, amikor kopogás hallatszott az ajtó felől. Az öreg morogva bár, de ajtót nyitott, és fiatalka kislány lépett be rajta. Számomra eléggé furcsa volt a sötét bőrszíne, de ez biztossá tette, hogy ő is egy sötét elf, és azt a gondolatomat is, hogy valószínűleg nagyon messze lehetek a szülőfalumtól.
- Szia.- Köszöntem oda neki, majd szó nélkül folytattam a táplálkozást.
Eközben viszont volt szerencsém szemügyre venni az új jövevényt. Vagy nagyon fiatal, vagy nagyon alacsony lehetett, mert magasság alapján nyolc évesnek mondtam volna, de az arca alapján se saccoltam volna többet tizenkét évnél. De a látszat néha csal, és én se voltam épp a legjobb formámban megérzések terén.

Ahogyan nyílott az ajtó a kis Akaenak a lelkesedése is szint az egekbe szökkent. Az illető igencsak idősnek tűnt a kislány szemében, de nem tudta megmondani, hogy menyi idős is volt ténylegesen.
- Szép jó napot uram! Az indok, amiért önt felkerestem az az ön tevékenységét megnehezítő, szinte ellehetetlenítő martalócok. Segíteni szeretnék, nem vagyok túl idős, de kiváló bérgyilkos. Nagyon nagyon olcsón is elvállalok bármilyen feladatot…
Ehetnék magukkal? tényleg? Nagyon szépen köszönöm !!!
Leült az asztalhoz és ő is nekilátott a falatozásnak.Majd a kislány várta, hogy a bácsi vajon mit is fog szólni az előbb elhangzottakra. Kicsit meg volt ijedve ugye hogy megint csak elutasítják, de mégis a remény hogy elvállalhatja a megbízást erősebb volt, mint a félelem a bukástól.
.

Lyli, az öreg a szavadra csak legyint egyet. Úgy tűnik, mintha állandóan fent szeretnék tartani azt az álcát, hogy egy modortalan vénember, de nem nehéz átlátni rajta, s a szíve jó eséllyel igencsak aranyból van. 
- No, inkább egyél minthogy a szádat jártasd. Van még, ha nem elég. 
Közben persze meglepő mohósággal kanalazza ő is az étket, nem rossz tipp, hogy egész nap kint gürcölhetett, s lehetséges, hogy még ebédre se nagyon pihent meg. A mezőgazdaságban dolgozók munkaköre, néha biza igencsak flexibilis időbeosztást igényel. Akae, érkezésedre természetesen beterel téged az épületbe, s szövegedet  bérgyilkoslétről egy legyintéssel elintézi.
- Ahogy szóntam', majd evés után az üzlet.
Ki hogyan tölti el az étkét, jelenleg engem nem érdekel, csak fogyjon el. Ha valaki kérne még egy tányérral, egy-egy kisebb porcióra jut belőle, de itt el is fogy az alamizsna, s a bödön melyben a kása volt ki is ürült, a maradék kis kaparékot talán felönti majd vízzel s odaadja a disznóknak másnap reggel. Akárhogyan is, most így az ügy végeztével kényelmesen hátradőlve odafordul Akaehez.
- No hallom, akkor mégis miféle szerzet vagy te lyányom, s hogy mégis mit tudnál nekem segíteni. * Pillanatra valamilyen cinkos félvigyorgás gyullad fel arcán, majd székéből hátra pillantva rád néz Lyli* - Te is hercegnő, mondsza, mi dolgod van errefelé, amikor igen egyértelmű, hogy Holdanyó másként hozott világra mint az itt élők nagyját. Miért nem a fényes erdeitekben vagy, a mi sötét lukunk helyett? 
Közben megtölti ő maga is az előtte megüresedett poharat a sóherfröccsel, s hátradőlve kortyolgat, miközben várja, hogy miféle válaszolok fognak érkezni tőletek.

Az öreg mindkettőnket evésre biztatott. Azt mondta, hogy addig egy szót sem akar hallani. Ezzel nekem nem is volt problémám. Hamar befejeztem hát a vacsorát, És lassan elkortyolgattam a pohár vízzel hígított bort. Ez olyan jól esett a torkomnak, mintha selyemmel vonták volna be.
Ahogy befejezte az evést, az öreg rögtön nekünk is szegezte a kérdéseit. Nem is csodálkoztam rajt, hisz egy ilyen magányos öreg biztos tarthat attól, hogy kiféle-miféle szerzeteket sodor felé a sors.
De a valódi célomat nem mondhattam el. Azt rajtam kívül senki nem tudhatja meg. Valószínűleg akkor senki nem bízna meg bennem.
- Tudja uram.- Kezdem kissé akadozva a mondanivalómat. - Sajnos el kellett hagynom a népemet bizonyos okok miatt, amik elég szomorúak, és elég hosszúak ahhoz, hogy most magát untassam vele, és most melegebb helyet próbálok keresni, ahol átvészelhetem a telet. - Lehajtottam a fejem. Emlékek sokasága szállta meg az elmém, és bizony egy-két könnycsepp utat követelt magának pilláim tövében.
Megpróbáltam palástolni gyengeségemet, és megpróbáltam megereszteni egy halvány mosolyt az öregúr felé.
- Még egyszer szeretném megköszönni kedvességét, hogy megmentett, és hogy élelmet és italt is kaphattam.- Mondtam kissé elpirulva zavaromban, miközben a belső érzéseimmel viaskodtam.

* Az öreg hátradőlve egy kesernyés mosollyal hallgatja meg a reakcióitokat, majd végül némi hümmögés és gondolkodás után megvonja a vállát, s egyenlőre Akeához fordulva nekikezd mondandójának. 
- No, picurka, én ugyan elhiszem neked, de mégsem akarom, hogy bajod legyen. Komisz népség az, amelyik megvetette itt a lábát, s ezerszer zavartam már szét őket, de mégis mindig visszajönnek dézsmálni. Öreg vagyok még, nem sok bűn tapad a lelkemhez, de az igazán nem kéne, hogy a te halálod rajtam száradjon... De meglátjuk, erre visszatérünk holnap.
* Mintha lezártnak tekintené a dolgot, fejét Lyli felé fordítja, majd végül némi száraz hümmögés után válaszra nyitja száját sorsoddal kapcsolatosan.
- No, ez már valóban könnyfakasztó történet, de ne itasd itt nekem az egereket, a jó embereknek mindig akad megélhetése, Hold Anyó is így gondolja, bár páran inkább Apóhoz folyamodnának. 
* Nagyapós szakállát pödörgetve tovább bámul rád gondolkodóan, majd végül egy nehéz sóhajjal megvonja a vállát, s valamilyen kedves, törődő hangot vélsz felfedezni gesztusa mögött.
- Ha máshun nem, ha ügyes a kezed bizvást dolgozhatsz nekem is a hideg időre. Meggazdagodni ugyan nem fogsz, s büdös is néha a gomba, de ha nem túlzottan úri a kacsód, akkor jóféle munka, s biza nem lesz gondod éhségre. Persze csak ha szeretnél, s nincs jobb ötleted.
* Egy pillanatra kitekint az öreg az ablakon, majd végül egy ásítással egyetemben rácsap két combjára, valamiféle " Na jól van "-t átadva. Feltápászkodva némi fát dob még a tűzre, majd leül a karosszékbe a kandalló mellé. 
- Picur, van egy ágyacska a konyhába, tedd el magad ott holnapra. Te is aludj, elf.
* Pár pillanat múlva máris öblös horkolást hallani, s az öreg meglepő hangerővel szenderül el az egyébként kényelmesnek tűnő fotelban. A holnap hosszúnak ígérkezik, érdemes lenne pihenni, nemde?

Az öreg szavain elgondolkodtam. Ártani nem árthat nekem, hiszen dolgoztam már otthon is, sőt, talán a tűzgyújtási képességemmel is előnyre tehetek szert. Mondjuk abban egyet kellett magamban értenem az öreggel, hogy a másik csaj egy kissé tényleg fiatal ahhoz, hogy bárkivel megküzdjön. Bár mondjuk a bors is amilyen kicsi, olyan erős. De ki tudja, majd csak kiderül, hogy mi is lesz a dolgok vége, és hogy mennyi ideig tudok itt maradni, de ha a tél végéig, vagy a tavasz közepéig, nekem már az is jó. hisz itt nem ismer senki, és el tudok bújni a világ elől újabb terveket szövögetve. És talán egy kicsit meg is tudok erősödni.
Az éjszaka közepén arra ébredtem meg, hogy fázok. Nem tudtam, hogy hol vagyok, nem tudtam, hogy ki vagyok, csak abban voltam biztos, hogy nagyon hideg van ebben a szobában. Ahogy a kandallóra néztem, nem is csodálkoztam rajta. Hiszen éppen hogy pislákolt a tűz, valami miatt a többi fa nem kapott lángra. Ám ahogy erőteljesen arra koncentráltam, hogy melegebbet akarok, abban a pillanatban a többi hasáb is elkezdett izzani, és pillanatok múlva újra vidáman ropogott a tűz.
Nem tudtam, hogyan csináltam ezt, de abban a pillanatban nagyon menőnek éreztem magam, még akkor is, ha senki más nem látta rajtam kívül. Nagy nehezen aztán elnyomott a fáradtság, és elrepültem az álmok szigetére, ami csupa csend és nyugalom volt számomra.

* Felkelt hát a nap, s ahogy a jó öreg kakaska kukorékolni kezdett, az apó máris felkászálódott a karosszékből, s neki is indult a reggeli rutinjához. Jött a disznók etetéséhez, a csirkék gondozásához, vizet mert ehhez-ahhoz, s végül összeszedte a tojásokat, amiket az éjszaka folyamán adtak a madarak. Visszatérve a kunyhóba, menten neki is állt valamilyen reggeli készítéséhez, s sózott szalonnát pirított meg a tűz felett tartott serpenyőn, illetve gombát. Emellett sütött még pár tojást is, s végül megrakta az asztalt a bódítóan illatozó étellel, ami máris egy fokkal ízletesebbnek tűnt, mint a tegnap esti szegényes kása. Ha a csörömpölésre eddig nem keltetek volna fel, most úgy hét óra környékén végül rácsap az asztalra.
- No, akkor ébresztő álomszuszékok! Csináltam reggelit, de ebédet már nem kaptok, ha nem veszitek ki a részeteket a munkából! Ott van az étel az asztalon, én már megettem a magamét, megyek is dolgomra. 
* A hazugság nagyon átlátszó, könnyen észre vehetitek, hogy sem az asztalon, sem a mosogatóban nincs egy harmadik tányér, jó eséllyel azt a keveset osztja meg most veletek, amit még magától is sajnál. Ha végeztek az étkezéssel, kilépve azonnal megmar titeket a deres idő, s a félhomályban kicsit keresgélnetek kell, hogy végül megtaláljátok az öreget, ahogy egy nagy vödörbe szedi az egyik tuskón növő laskagombák illatos tömkelegét.
- Gyere bakfis, megmutatom neked hogyan kell leszedni ezeket a gombákat... Nézd csak, látod ezeket amik nagyobbak a többinél? * A vödörbe belenyúlván kivesz egy méretes kalapos gombát* - Ez már érett. Fogd meg? Érzed? Puhább egy picit, de még nem löttyedt. Ezeket kell leszedned, ami kisebb az még nőhet, ami puhább az már maradjon is ott. Ha nagyon férges, dobd ki. Nézz meg minden gombát, fene sok bogár meg pók van itt, ami akkorát harap, hogy utána le kell vágnom az ujjad, ha nem akarsz meghalni. Óh és egyenlőre csak a laskát szedd, az nem olyan büdös mint a többi, és könnyű megkülönböztetni, ha bármi máshogy néz ki, ne bántsd.
* Körülötted mindenfele rönkök vannak, így teljesen érhető, hogy mivel is megy el az öreg napja. Unalmasnak ígérkező feladat egyébként, de ha éppen nem harap meg egy tenyérnyi pók, akkor nem túl veszélyes.
- Te meg picur gyere velem, megnézzük elég erős vagy-e.
* Az öreg azonnal megindul, s egy tuskóhoz vezet téged, amibe egy fejsze van belevágva. Azt ő maga menten kiszedi, s egy farakásból egy hatalmas vastag fahasábot tesz rá.
- No, ha valóban olyan erős vagy, akkor itt ez a fejsze, s aprítsd ketté nekem ezt a szép rönköt egy ütéssel!  A hátam már nem bírja, nem vagyok már a régi.
* Gondolkodnod se kell azon, hogy menni fog-e, a rönk túlontúl hatalmas ahhoz, hogy képes legyél felaprítani, de persze attól még megpróbálhatod.

A nehéz éjszaka után nem éppen kipihentem ébredtem, de legalább azt tudtam, hogy ki vagyok, és hogy hol vagyok, ugyanis homályosan rémlett, hogy az éjjel mintha erre nem igen emlékeztem volna. Ahogy zörgést hallottam, felültem az ágyban, és nyújtóztam egy nagyot.
- Szép jó reggelt kívánok önnek is. - Válaszoltam az öreg mondataira.
- És elnézést kérek, tegnap tiszteletlen voltam, és be se mutatkoztam. Lyliana Silverfalls vagyok.- Reménykedtem, hogy errefelé már nem jutott el a klánom híre, hisz egész messze voltam az otthonomtól.
- Ön nem is eszik?- Kérdeztem meglepődve, mikor láttam, hogy minket étellel kínál, de ő le se ül enni, és nyoma se látszik, hogy reggelizett volna.
Figyelmesen hallgattam, amikor elmondta, hogy miben is kéne neki segítenem, ám az egyik mondata után felszólaltam kissé riadtan.
- Pó-pókok? Azt hittem azok ilyen időben már nem jönnek elő. Tudja kissé félek tőlük.- Néztem riadtan az öreg felé, de óvatosan, minden oldalról megnézve először a leszedésre gondolt gombát neki láttam a munkának. Magamban halkan kuncogtam, amikor a kis-lányka feladatát ecsetelte éppen. Ugyan már hogyan is tudná éppen ő elhasítani azt a hatalmas rönköt. De nem szólaltam meg, csak csináltam tovább a feladatom tovább, reménykedve, hogy a pókok szabadságra mentek, és helyüket nem vették át a kígyók se.

- Csudát nem, ezek olyan szőrösek mint öreg McCoy hasa, nem zavarja őket a hideg. * A félelemre csak elvigyorodik, majd göcsörtös kezét meglengeti előtted * - Nagyon helyes, akkor legalább fogsz figyelni. A figyelmetlen embert hamar megtalálja a halál errefelé.
* Azzal magadra hagy, s elkezdhetsz foglalkozni a feladattal. Egyesével, kettesével szeded lefele a gombákat, mik könnyeden adják magukat neked. Ügyes vagy persze, de csak annyira, amennyire elvárható tőled, s úgy három perc szedegetés után azt kell észrevenned, hogy ahogy nyúlsz egy gomba után, mintha megmozdulna. Csak egy pillanatod van elrántani a kezed, s máris konstatálod, hogy a gomba valójában egy majdnem tenyérnagyságú faszínű pók mimikrije, amivel álcázza magát a rönkön. Mit teszel hát?

Ha látná az öreg a tényt, hogy nem állsz neki a reggelidhez, jó eséllyel olyan taknyon tenyerelést kapnál, hogy a fal adná a másikat, de mivel jóindulatú vagyok, ezt jelenleg kihagyom, s nem kell aggódni egy nagyobb tasli miatt. Akármi is legyen, egy felettébb becsületes mozdulattal belevágod a baltát a rönkbe, s bár igaz, nem sikerül véletlenül se kettévágnod azt, de beleáll, s még az öreg is meglepődik kissé, hogy egészen jó erő van a kezedben.
- No, nem lepődtem meg, de azért tényleg erős kis szaros vagy te...  Adok még egy esélyt. Látod azt a jó 7 mázsa fát? Ha felaprítod nekem vacsoraidőre az egészet, akkor tied a feladat.
* Bármi is legyen a válaszod, tenyerét megdörzsölve elindul a házhoz, ahonnan visszatér egy kisebb fejszével, amit át is ad neked, majd ő maga is visszamegy a rönkökhöz, hogy elkezdje hát a gombák szüretelését.

Az öreg válaszára kissé elsápadtam, ugyanis világ életemben ódzkodtam a pókoktól, de most se volt semmi kedvem össze futni velük. Ám szerencsétlenségemre, ahogy az egyik gomba felé nyúltam, az megmozdult. Alig tudtam elrántani a kezem, mikor jobban megnézve észrevettem, hogy egy hatalmas pókkal állok szemben. Na ne, még csak ez hiányzik. Bár sikítani nem mertem, de kt-három lépést hátrébb ugrottam.
- Elnézést, uram. Ezeket a pókokat hogy lehet megölni?- Kérdeztem kicsit reszkető hangon, és még a válaszra vártam, még óvatosabban, és megfontoltabban szedegettem tovább a gombákat. De közben kíváncsian figyeltem, hogy a kis fruskának hogy megy majd a favágás.

* Az öreg elégedetten hümmögve tapasztalja ahogy a fejsze átszalad a farönkön, s végül magának csöndben bólogatva hagy ott téged, hogy tehessed a dolgodat, elfoglalva a helyét Lylitől egy pár méterre, ahol ő is szedi a gombát magának. Olyan ez az egész, mintha csak két kölyök pottyant volna csak úgy a kezébe, s ez úgy istenigazából nincs is nagyon messze az igazságtól. Füle mögül kérdés csendül, kicsit hátrafordul megnézni, hogy mégis milyen pókról van szó.
- Csak úgy, mint bármelyik másikat, vigyázz vele, akkorát harap, hogy utána egy egész napig nem tudod mozgatni a kezed.
* Itt véget is érhetne az egész, elvégre nem különösebben mérgező az a szerencsétlen ízeltlábú, s előbb utóbb biztosan el is fog onnan menni, vagy jobb, Lyli meg is öli, de a fiatal Akea úgy dönt, hogy jó ötlet lesz nyulka-piszkát játszani. Egy pillanat se telik bele, úgy mozdul mint a villám, és egy akkora sallert sóz le neked, hogy ha nem kapaszkodsz meg magadban, eldőlnél mint egy zsák búza.
- Magadnál vagy te?! Holdanyóra mondom, kurva kölke... * Szinte zihál a méregtől, s halántékán az ér is csak kis híján nem szakad ki * - Megharap, aztán ha nem bírod mit csinálok veled? Cipeljelek be a füvészhez ezzel a szar hátammal? Még mit nem, meg ne lássak még egy ilyen hülyeséget. 
* Nem is foglalkozik túlzottan sokat innentől veled, visszafordul a rönkhöz, s halkan szitkozódva folytatja a munkát, ami gyakorlatilag azon nehezebben felismerhető gombák leszedése, amivel Lyli nem foglalatoskodik. Lelkét nem kicsit marja, hogy eljárt a keze, így végül egy két perc múlva bűnbánó hangon szólal meg.
- Az első porontyom pont ennyi idős lehetett, amikor megharapta egy vörösvadászpók. Pár perc múlva halott volt... Ezeket az állatokat meg kell tisztelni, de nem ölebek, olyan vadak mint a szél. 

Az egész egy szempillantás alatt történt, és még mielőtt egy kissé megégethettem volna a pókot, Akae úgy gondolta, hogy milyen jó lenne új házi kedvencnek. Ám ezt már az öreg se nézte szótlanul, és korát meghazudtoló gyorsasággal akkora maflást adott a kislánynak, hogy sok klántársam megirigyelné az erejét. És a magyarázat se váratott sokáig. Úgy érzem, hogy ez a kis csaj még elég sok gondot fog okozni. Főleg az állatimádata miatt. Ezek után mivel elégedetten konstatálom, hogy a pók végre eltűnt onnan, úgy döntök, hogy szótlanul és óvatosan folytatom a munkámat, hogy ne okozzak csalódást az öregnek.

* Szerencsére minden a helyére kerül, Akea is visszatér a farakáshoz, Lyli is folytathatja a problémák nélküli gombaszedést.
- Bakfis, ha megtelik a veder, vidd el a füstülőbe, ottan van az ól mögött. Tedd rá a szárító rácsokra őket.
* Fárasztó a munka, nem is kérdéses, hogy kifejezetten elveszi az emberből a szuszt, pláne, ha fát kell aprítania. Emellett persze az is problémás, hogy rohadt unalmas az egész, s bár legalább érezhető, hogy van haladás, mégse mondható el, hogy úgy istenigazából fogyna a dolog, sőt, mintha csak nőnének közben a gombák. Ehhez persze néha párosul egy kis pihenő is, nem osztja két kézzel az öreg, de mégis kellemes, ha éppen akad. Akármi is legyen, az este lassan bemászik az erdőbe, s azon kapjátok magatokat, hogy a hőmérséklet kifejezetten lehűlt. Közben mindketten össze tudnátok esni a fáradtságtól, s Akea lassan úgy érzi, hogy nem kéne sok ahhoz, hogy leszakadjon a keze... A meglepetés viszont az, hogy bármennyire is ki vagy mint a kutya, sikerült felaprítanod az összes fát. Az öregnek majd leesik az álla a dologtól, s szakállába kapaszkodva hümmögve figyeli a farakást, amit szépen generáltál neki.
- No nem azért mondom picur, de jó erőben vagy... Nem akartalak tényleg ilyen feladattal megbízni, de mindig tartani szoktam a szavamat... Holnap elmondom mi lenn, a dolog, de ma már túl sötét van hozzá, s gondolom éhes is vagy.
* A fejszét kiveszi kezedből, majd átveti hátán, s visszapillant Lylire. Képén mosoly jelenik meg, majd egy intéssel jelez neked, hogy gyere oda hozzá, akkor is, ha félbe kell hagynod egy rönköt.
- No bakfis, te már nagyobb vagy mint a töpörtyű, induljatok vissza házba, s rakjatok tüzet, addig én elmegyek és gyűjtök pár tojást a csirkéktől.
* Azzal int is nektek, s meg is indul az ólba, ahonnan majd a követező körben vissza fog térni hozzátok a házba. Gyújtsatok hát tüzet.

A nap igencsak hosszúra nyúlt, és bár a további részében eseménytelenül és pókmentesen telt, de akármennyire is hozzá szoktam a kevés pihenőhöz, mégis éreztem magamon a fáradtságon. És láttam, hogy a kis hölgy is eléggé elfáradt, akinek a fát kellett felaprítania. Ám nagyon nagy meglepetésemre, mégis végzett az összes fával. Maga az öreg is meglepődött, mert ő se gondolta volna, hogy sikerülni fog neki, de hát vannak még csodák.
Már elég rendesen elért minket az este félhomálya, amikor az öreg takarodóhoz rendelt minket, és megkért, hogy gyújtsunk tüzet, mire beér.
Ám valahogy még mindig nem igazán volt kedvem felfedni a képességem, így gyorsan bementem a házba, a kis lányt meg se várva, és betettem a kandallóba az odakészített fát. Majd az erszényemből elő szedtem a tűzgyújtáshoz szükséges eszközöket, és egy kis szikrát csiholtam. Majd mintha csak fújnám a tüzet, hogy életre kelljen, az erőmet kissé kihasználva életre is keltettem azt, és pillanatokon belül már a vidáman pattogó tűz hangja töltötte be a helyiséget. Leültem az asztalhoz, és vártam, hogy vendéglátónk vissza érjen, és elmondja, hogy mi a mai következő feladat.

// Akea, egy 13 éves gyerek vagy. Ha nem szel csak annyit, mint írtad, úgy fogsz kinézni, mint az Afrikában éhező gyerekek. Most aprítottál fel több mázsa fát, olyan éhes lehetsz, hogy még a szöget is megennéd. /

* Mire visszaér az öreg, már lángol a tűz a kandallóban. Zsebeit tojásokkal töltötte meg, kezében pedig marékra hozza a szárított gombát.
- Bakfis, segíts előkészíteni a vacsorát. A konyhában akad kés, meg egy fél oldal szalonna. Vágj belőle le egy keveset, és kockázd fel kérlek. * A kintről behozott összetevőket leteszi az asztalra * - Picur, hozz egy tányért és egy kanalat, keverd össze a tojást. Majd rántotta lesz belőle... Addig én előkészítem a kását.
* Úgy tűnik most nem lesz répa a kásában, egy nagyobb kondérban vizet rak fel főni az öreg, majd kimért egy jó félkilónyi zabot, amit félretesz egy tálba, hogy majd később beleteszi a kondérba, ha már a víz eléggé forró.
- Nagyon sokat segítettetek ma, nélkületek biztos nem sikerült volna ennyi munkát elvégeznem. Fel lett vágva az összes fa, s a gomba nagyja se romlott meg a rönkön, de holnap kezdődik az egész elölről...
* Göcsörtös kezeit megdörzsöli kissé, majd fáradtan hátra dől a székben, s kicsit bámulja a plafont, mintha attól valami választ kaphatna. Nem tudja, hogy mit kezdjen a gyerekkel, megígérte neki, hogy megbízza a feladattal, de elég veszélyes dolog a goblinokkal hadakozni, pláne, ha itt a Nebelwaldban laknak. Minden csupa méreg, azok meg elég fúrmányosak ahhoz, hogy jól kihasználják.
- Picúr, öntsd bele a zabot a vízbe, s fedd le azzal a nagy fekete fémlappal. * Az öreg továbbra is a széknek dőlve most Lyli irányába fordul *- Bakfis, meg tudod csinálni a rántottát te magad? Nagyon elfáradtam, jól esne most egy kicsit pihenni, s most hogy így leültem, nem érzem, hogy fel tudnék állni.