[Magánjáték] Elmeséljem neked, vagy inkább keressek egy ládát?

Tavaszi napsütés volt a gyakorlótéren, éppen jó ahhoz, hogy egy kis vívógyakorlatot tartsak a zöldfülűeknek. Nem a tündelégió kért meg, a zsoldoscéh fogadott fel, hogy mielőtt még a mi dolgunk elkezdődik, segítsünk nekik. Ez egy kölcsönös megállapodás volt a sereg és a zsoldoscéh között, mi tanítottunk és olykor felszerelést adtunk nekik, ők pedig nekünk embert, amikor szükség volt rá. Eleinte jól ment, mindannyian fegyelmezetten viselkedtek, de aztán valami történt: egy csoportnyi lengén öltözött leányzó, akik nagyon úgy néztek ki, mint akik maguk is valami szabályszegést követtek el, odaálltak a gyakorlótér mellé. Álmodozó tekintettel nézték egy darabig a fiúkat, akik becsületesen próbáltak koncentrálni, de egyre kevésbé ment. Lassan elszállingóztak, elfutottak a lányokkal, és sajnos nem voltak meg az eszközeim, hogy itt tartsam őket: nem tartoztak nekem semmivel. Egy részem megértette őket, az ő korukban én is elszaladtam volna talán, a másik részem pedig a dühös oktató volt, akit néhány szoknya súlytalanná tett. Az utóbbi nyert, és mérges lettem. De úgy igazán. Nem akartam elhinni, hogy ezeknek a semmirekellőeknek ennyit ér a munkájuk, és az én munkám. Füstölögve vonultam be a zsoldoscéhhez közölni ezt az incidenst a kapitánnyal, majd a válaszát sem vártam meg, sarkon fordultam, és elindultam. Ezt csak sörrel lehet leöblíteni. Volt a város egy külső részén egy kocsma, nem volt nagy, sem látogatott, cserébe megbízható. Cseppet sem fényes hangulatban, határozottan nyitottam be, és baktattam oda a pulthoz.
- Két barna sört. - Hagytam meg a csaposnak, ahogy körülnéztem. Megláttam magam mellett egy férfit, akinél alacsonyabb embert utoljára akkor láttam, mikor gyerekként tükörbe néztem, és úgy döntöttem, heccelődöm vele egy kicsit. rám fért.
- Hé, te! Kilátsz egyáltalán a pultra? Ne kérjek neked valamit a lábad alá?

Fárasztó napokon van túl, s kedve, talán pont ezért, nem mondható túl rózsásnak. Szüksége van pár kortyra, mielőtt nekilátna egyéb teendőinek. Például oldalán himbálózó baltája már igencsak megérett az élezésre, jó kovácsot azonban még nem sikerült találnia a környéken. Talán majd most kissé körbe kérdezősködik a környéken, esetleg a kocsmákban, itt, ott na meg amott, hátha ismer valaki egy számára megfelelőt. A világért se adná holmi kontár kezébe, hogy kárt tegyen becses fegyverében.
Be is tér egy kocsmába, ám  mielőtt bárkinek is kérdéseket tenne fel, a pulthoz lép, s kikéri kedvenc italát. Nem sokkal később egy újabb vendég lép be, s nem hogy egy, de egyből két korsó italt is rendel magának. Szimpatikus számára a fiatalember így, első pillanatra. Felé intézett kérdésére kissé felvonja szemöldökét, majd elneveti magát, s csak ennyit mond:
- Hah! Ha annyit nőttem volna, ahányszor vicceskedni próbáltak velem ilyen módon, fejem búbja már a tetőt súrolná, drága barátom!
Évei alatt már hozzászokott az efféle megjegyzésekhez, s többnyire nem is igazán zavarja, ha épp jó kedvében találják meg.
- Hadd fizesse sörödet ez a törpe itt melletted. Megérdemled, ha már olyan huzatod van, hogy egyből két korsóval is magadba döntesz - ajánlja fel az ismeretlennek.
Időközben sajátja is a pultra kerül, s kissé pipiskedve nyúl utána. Ha az ismeretlen fel is ajánlja segítségét, visszautasítja azt. Elégszer gyakorolta már a mozdulatsort, hogy ne essen nehezére kiviteleznie azt. Nagyot kortyolva ízleli meg a keserű nedűt, s halk cuppogást hallatva állapítja meg félhangosan, inkább magának, semmint környezetében lévőknek:
- Nem a legjobb barna sör a világon, de azt hiszem megteszi...

Végignéztem rajta. Eszembe jutott, hogy valami más, elmés megjegyzést tegyek rá, de a felajánlása lebeszélt róla. Miért is gonoszkodjak vele, ha ismeretlenül is felajánlja, hogy fizet az italomért? Ugyanakkor megijedtem, mert két korsó barna sör nagyjából kitette azt a mennyiséget, amit biztonsággal meg tudtam volna inni anélkül, hogy mozgás-és beszédproblémáim támadjanak. Tünde lévén soha nem voltam kifejezetten nagyivó, és akkor se tudtam sokat ledönteni, így viszont bajban voltam, hiszen ha sorra fogja venni az italokat, hamar fejre fogok állni. Közben a pultra érkezett az itala, és nyújtózkodott érte. Megfordult a fejemben, hogy segítsek, de túl mókás volt, hogy meg is tegyem. Annyira belefeledkeztem a mutatvány figyelésébe, hogy észre se vettem, hogy elém is odakerült a két korsó, s belehúztam az italba.
- Egyetértek… - Mondtam, miután összeszorítottam a szememet, és cuppantottam kettőt, hozzá hasonlóan, de nem az elégedettségtől, vagy mert sokkal jobban akartam érezni az ízét.
- De legalább erős… - Mondtam a kisembernek, majd kezet nyújtottam. - Lance Kalver. - Mutatkoztam be. - Az itteni zsoldoscéhet szoktam kisegíteni. - Tettem hozzá. A tündelégiót egyelőre nem akartam megemlíteni, hátha savanyú véleménye lesz rólunk, amitől elvesztem a meghívás kegyét. Csak most mértem végig: a szakálla olyan hosszú és ápolt volt, hogy azt gondoltam, több ideje nő, mint amennyi ideje én élek, majd a baltáján állapodott meg a szemem.
- Jól látom, hogy ráférne arra a szépségre némi kezelés?