Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Latest topics

» Küldetés: Inthronizatio
by Iudex Hétf. Jún. 01, 2020 9:47 pm

» 'We borrow freedom'
by Jozef Strandgut Vas. Május 31, 2020 5:30 pm

» [Magánjáték] A Vándor új kardja
by Hilde von Nebelturm Vas. Május 31, 2020 5:28 pm

» [Magánjáték] Rosszkor, rossz helyen
by Hilde von Nebelturm Vas. Május 31, 2020 2:12 pm

» Hilde von Nebelturm- Helyzetjáték
by Hilde von Nebelturm Vas. Május 31, 2020 12:32 am

» Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz)
by Wilhelmina von Nachtraben Szomb. Május 30, 2020 8:58 pm

» Fun facts...
by Adrastea Szomb. Május 30, 2020 3:06 pm

» Magánküldetés: Kicsi világ idegen mindenüve
by Syele Wilder Szomb. Május 30, 2020 1:33 pm

» Küldetés: Gott mit Uns!
by Lothar von Nebelturm Pént. Május 29, 2020 9:46 pm


You are not connected. Please login or register

Edgar von Schwarzjäger

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Edgar von Schwarzjäger Empty Edgar von Schwarzjäger on Szer. Ápr. 01, 2020 1:42 am

Edgar von Schwarzjäger

Edgar von Schwarzjäger
Vámpír Végrehajtó
Vámpír Végrehajtó
“The soil of a man’s heart is stonier; a man grows what he can and tends it.”
S.K.

Néha, amikor az arcodra nézek, azt látom, ami voltál. Párás kék szemeddel kitekintesz a világra, az íriszeiden üveges tükörképet vet a tavasz forró szelében hajlongó fák zöldje, és arra gondolok, hogy az ajkaid a madarak énekének csodájától ámulva nyílnak résnyire. Mindig vidéken akartál élni. Távol a vámpírtornyok városias hangulatától. A csöndet, a nyugalmat szeretted, a rendet. Ha akkor engedtem volna neked, ha nem akartam volna sok váltót kaszálni, ha nem akartam volna karriert építeni, ha úgy akartalak volna, ahogy most akarlak, még mindig élnél. Megépíthettem volna az álmaid otthonát. Emeletest, nagy szobákkal. Megvásárolhattam volna a bútorokat, amiket mindig is akartál, az anyád tölgyfaasztalát tehettem volna az ebédlőbe, Hellenburgból rendeltem volna színes üveget az ablakokra. Vörösre festethettem volna a hálószobád, mert mindig úgy akartad, és türkizkékre a szalont, mert az inspirált. Hatalmas ablakokat tetethettem volna mindenhová, mert vámpírságod ellenére is imádtad a fényt, és könnyű, színes selyemfüggönyöket vehettem volna. Árvácskát, kéknefelejcset és tearozsát ültetnék a kertedbe, mert ezek voltak a kedvenceid. Citromfüvet és mentát is vetettem volna az ágyások közé, mert szeretted a friss, illatos teát. Később halastavat is ástam volna, és nagy, fekete márványtömbökkel raktam volna körbe, és színes naphalakat telepítettem volna bele. Fülemüléket is szelídítettem volna a kertedbe. A juharfa egyik ágára hintát szereltem volna neked. Araszra pontosan mindent úgy raktam volna össze, ahogy te akartad volna.

Azt akarom, hogy amikor majd visszatérsz, abba az életbe tedd, amiről mindig is álmodtál.

− Hallasz valamit?
− Semmit.
− Menj mélyebbre.
− Figyelj ide, vámpír… nincs odabenn senki…
− Azt mondtam, menj mélyebbre.
− Fölösleges.
− Tudom, hogy ott van. Látom őt. A szemében. Régen nem volt ilyen, mostanában egyre többször néz úgy, mintha… mintha élne.
− De nem él.
− Dehogynem.
− Ha te ezt életnek hívod…
− Csak újra kell tanulnia. Mindent. Fél évvel ezelőtt még felülni se tudott, ma már jár. Az elején nem tudott fogni, ma már késsel-villával eszik. Lassan megy neki, de tanul és fejlődik. Napról napra egyre inkább olyan, mint amilyen volt.
− Te nem vagy ostoba, vámpír. Már így is túl sok időt vesztegettünk el…
− Nem vesztegettem el egy percet sem.
− Tényleg azt gondolod, hogy megtaníthatod gondolkodni, érezni? Még a legnagyobb nekromanta mesterek se képesek ilyesmire… A legnagyobbak se tudják visszahozni a testet és a lelket egyszerre a halálból. Neki is. Nézz rá. A teste itt van, de mindig üres lesz már. A lélek valahol máshol van.
− Mondtam már, néhány hónappal ezelőtt még sehol se volt, most meg képes önállóan mozogni. Még néhány hónap, talán év és képes lesz önállóan gondolkodni is. Néha már hallat hangokat is, csak türelemre van szüksége és időre. Nagyon kérlek, próbáld meg még egyszer.
− Már ezerszer próbáltam, és nem találok semmit.
− Csak… menj mélyebbre.

Megszereztem neked a legszebb ruhád. Olyan, amit annyira szerettél még otthon, mert kihangsúlyozta a vékony derekad, a gömbölyded csípőd, és olyan csodásan mutatott benne a dekoltázsod. Mindig nevettél, mikor azt vetted föl, és azt mondtad, hogy úgy érzed, sokkal nagyobbnak tűnik benne a melled, mint amekkora valójában. Most olyan gyászosan fehérnek tűnik az anyag feketéje miatt a bőröd. Nem vagy eleget a napon. Feltűztem a hajad, és megkerestem neked a nyakláncot meg a fülbevalókat, amit nem sokkal azután adtam neked ajándékba, hogy bevallottam, nagyon szeretlek. Édes, citromfüves tortát vásároltam, a kedvenced. Gyerekkorunktól kezdve mindig csak a születésnapodon ettünk ilyen különleges finomságot, ilyenkor még a különösen szigorú apánk se tudott nemet mondani a kéréseidnek. Nem szúrtam bele gyertyákat, mert azt utáltad, de mellette meggyújtottam egyet. Tudtam, hogy nem fogod elfújni. Emlékszem, tízévesek lehettünk talán, mikor Hannah kitalálta, hogy mindenki a születésnapján elfújhat egy gyertyát, és amit közben kíván, az beteljesül. Hogy hallotta vagy olvasta valahol, fogalmunk sem volt, de nem tudtuk megtagadni a kérését. Azóta minden születésnapon így tettünk, még az apánk is, pedig tudtuk, hogy ostobaságnak tartja az egészet. Ez lesz az első születésnapod, amikor kimarad. Ez egy olyan tudatos cselekedet lenne, amire nem vagy képes, mióta meghaltál. Én fogom elfújni, és ezúttal azt fogom kívánni, hogy egy év múlva már te kívánj.

− Szüksége van rám.
− Ez nem igaz, vámpír, neked van szükséged rá.
− Szükségünk van egymásra.
− Sose fogod feladni, igaz?
− Ő se adná fel.
− Szerintem tévedsz. Ő már régen túllépett volna, nem lett volna annyira önző, hogy egy barlangban tartson félig-meddig életben, meggyalázva, ami még maradt a testedből…
− Vigyázz a szádra, nekromanta! Te nem ismerted Freyát…
− Nem tényleg nem. De téged ismerlek már. Nem vagy ostoba, Swarzjager. Tudod, hogy amit csinálsz, annak semmi értelme nincs. És még csak nem is őt kínzod igazán, mert ő már régen nincs itt…
− A végén te leszel megkínozva…
− Már azt hittem, összebarátkoztunk ennyi idő alatt. Így bántál mindig a barátaiddal?
− Ne legyenek illúzióid, nekromanta. Még ha kedvelnélek is, sose fogom elfelejteni, hogy a fajtád miatt kerültem a helyzetbe, amiben vagyok.
− Te is tudod, hogy ez nem igaz.
− Talán nem a te fajtád miatt történt mindez? Nem miattatok tört ki a háború?
− Ezt nem tagadom. De a saját becsvágyad miatt jöttél el ide. És amit most csinálunk… Ez is saját magad csinálod. Ehhez semmi köze a fajtámnak.
− Kérlek… Hallasz valamit?
− Semmit.
− Menj mélyebbre.
− Ennél nincs mélyebb.


Néha, amikor az arcodra nézek, azt látom, aki voltál. Párás kék szemeddel felém nézel olyankor, ha beszélek hozzád, de attól tartok, nem látsz. Legalábbis engem biztosan nem. Átnézel rajtam, mintha üvegből lennék, a tekinteted súlya alatt pedig úgy is érzem, hogy bármelyik pillanatban megrepedhetek.  


Drága Hanna!

Eszt a levelet azért kapod hogy elmeséljek mindent, ami történt a Kísértetszigeteken.
Arról értesítettelek, hogy Freya megsérült a csatában, de mikor aszt montam hamarost teljesen felépül, nem mondtam igazat.
Felderítésre küldtek ki bennünket, vadászokat. Éjszaka volt, és akkor még nem tuttam, de nagyon kevés volt hátra már a háborúból. Nem tegnap kesztünk vadászni, te is tudod, hogy mindketten jó vadászok vagyunk, főleg Freya… Nem is csodálkoztam hogy minket kültek előre. Azóta se tudom, mit ronthattunk el. Minden egyes nap minden áldott percében azon gondolkodom, hogy mit ronthattunk el és hogy nem vettük észre a nekromanták élőhalottjait. Tudom, hogy az én hibám, Hanna. Tudom, hogy meglehetett volna a módja annak hogy megmentsem, csak észre kellett volna vennem, hogy csapdába csalnak.
A föld alól keztek előbújni. Rettenetes volt. Az egyik pillanatban még nem volt semmi, tiszta, hűvös éjszaka volt. A következő pillanatban mindenféle élőhalott szörnyetegek jelentek meg köröttünk. Esélyünk sem volt, Hanna. Esélyünk sem volt.
Azóta is minden egyes áldott nap minden percében azon gondolkodom, hogy az lett volna az egyetlen helyes döntés, ha akkor feladom és ott veszteg maradok, míg engem is elpusztítanak. De a remény nagyon alattomos dolog, Hanna. Befészkelte magát a koponyám zugába, ott motoszkált hosszú ideig, és újra és újra aszt monta, hogy nincs veszve minden… még minden visszafordítható, helyrehozható. Pedig nem volt az. Tudhattam volna jobban, tudnom kelett volna jobban, és ott kellett volna maradnom azon az átkozott csatatéren nekem is.
De a reményre halgattam.
A Rotmantelek kültek el először, aszt monták, ha létezik is orvosság vagy beavatkozás amivel Freya életét megmenthetnék, ők nem állnak a birtokában a tudásnak. A remény ott mocorgott még mindig, így egy Nebelturmot kerestem. Könyörögtem egy lánynak hogy ne engedje, hogy Freya kilehelje a semmibe a lelkét, zárja inkább egy fegyverbe. De visszautasított. Akkor úgy éreztem, hogy meg tudnám ölni, de aztán amiken keresztülmentünk inkább arról győzött meg hogy ha nem hallgattam a Rotmantelekre, utána erre a Nebelturmra kellett volna. De a reménynek ez se volt elég, Hanna.
Visszatértem a csatatérre és fogságba ejtettem egy nekrómantát. Egy egyetlen kijáratú barlangba hagytam, míg visszamentem a testvérünkért. Mire elcipeltem a testét a barlanghoz, ahol a nekromanta várt rám, Freyában már nem volt élet.
Rávettem a nekromantát, hogy hozza vissza. Nem érdekelt, miféle sötét mágiákat kell használnia, nem érdekelt, ha magát a sátánt kell a kénköves pokolból felrángatnia, de nem akartam hagyni, hogy meghaljon Freya.
Visszaszállt ugyan belé az élet de nem volt önmaga. Nem volt senki sem. A lélek hiányzott belőle, tudod. Levegőt vett, pislogott, mozgott, minden olyan volt mintha élne, de nem volt benne semmi, ami Freyára emlékeztett volna. Pedig nagyon sokáig kerestem benne. A nekromantát végig ott tartottam magunk mellett, újra és újra kényszerítettem, hogy próbálkozzon mindenféle varázslatokkal, keresse a megoldást ami visszahozza Freya lényét. A nekromanta hiába mondogatta, hogy nem lehetséges, a remény nem engette elhinni nekem.
Hónapokig kínoztam, aztán egy éjszaka vele álmodtam. Olyan valóságos volt, mintha tényleg megtörtént volna. Arra kért, engedjem el. Kérdeztem, hol van, hogy biztonságban van-e, hogy tényleg elment-e örökre, de nem válaszolt. Csak nagyon szomorúan nézett.
Mikor felébredtem, tuttam, hogy el kell engednem. Mikor felébretem, már nem volt ott a fejemben a remény.
Arra kértem a nekromantát szüntesse meg a varázslatait. Aztán elengedtem.
Hazaviszem, hogy a családjával legyen, Hanna. Arra kérlek, mire megérkezem a Swarzjager toronyhoz, készíts elő mindent a temetéshez.

És kérlek, kérlek Hanna, bocsáss meg nekem, ha lehetséges, amiért nélküled hoztam meg ezeket a döntéseket.
Remélem, tebenned van irányomba irgalom, hamár én sose fogok tudni magamnak megbocsátani.

Szerető báttyád,
Edgar.


(A levél sosem jutott el Hanna von Swarzjagerhez.)



A hozzászólást Edgar von Schwarzjäger összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 03, 2020 11:34 pm-kor.


_________________

2Edgar von Schwarzjäger Empty Re: Edgar von Schwarzjäger on Pént. Ápr. 03, 2020 6:09 pm

Ciel von Eisenschnittel

Ciel von Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
A két pici dolgot megbeszéltük, azok kivételével nincsen semmi probléma. A történet nagyon jó, s egy kis további hátteret ad Edgar eddig is ismert történetének. Személy szerint szívesen hallanék még egy keveset a nekromantáról, remélhetőleg idővel fel fog még merülni Smile

Jutalom: 100 tp és 1000 váltó

Továbbá az első élményért járó bónusz:

Név: Freya ajándéka
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy apró kis fémnyakék, amit még Freya készített neked úgy, hogy lefűrészelte egy számszeríj tüske hegye felett a fát, majd azt átfúrta, s bőrszíjra húzta. Érződik rajta, hogy nem mester készítette, de az is, hogy mérhetetlen sok szeretettel készült. Viselője minden küldetés után extra jutalomként 3 ezüstből készült számszeríj tüskét kap, amik hatékonyak a szellemek, s más természetfeletti lényekkel szemben. Ezek ugyanúgy hordhatóak küldetésre, mintha sima tüskék lennének, de beleszámítanak a klasszikus tüske limitjébe (ergo egy tegezben bárhogy lehet az ezüst és a fém tüskék aránya, de sosem lehet több 25-nél a számuk). A játékos felelőssége jelezni a mesélőnek, hogy extra jutalom jár neki.

Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.