Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Top posting users this month
Alberich Fischer
[Magánjáték (Skri'sha és Gerard)] - Csak oda 1szava10[Magánjáték (Skri'sha és Gerard)] - Csak oda Voting_bar2[Magánjáték (Skri'sha és Gerard)] - Csak oda 1szava11 


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték (Skri'sha és Gerard)] - Csak oda

2 posters

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Magánjáték (Skri'sha és Gerard)] - Csak oda Empty [Magánjáték (Skri'sha és Gerard)] - Csak oda Pént. Szept. 25, 2020 6:45 pm

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
- Felcsapom az öreg üregeset! - állt fel a hordóról Klaus.
- Nálatok aztán fürcsa névvel lletik a dudákat. - morogta a lány nem sokkal mellette.
Klaus elégedetten nézett körbe. A vitorlák feszesen álltak, a rakomány le volt kötve és réges-rég maguk mögött hagyták a kikötőt. A sodrás kellemes tempóban vitte a hajót le a széles folyón. Megrakodva árukkal, napok alatt elérhették Eichenschildet, ahol kipakolhattak és megkaphatták végre a fizetésüket. Kellemes pénzkeresési forma volt, ha amúgy állandóan a vidéket járja az ember.
- Klaus, ide fogod csalni az összes nyomorult szörnyet. - sóhajtott egy nagyot Saga, mielőtt Klaus a szájába vette volna a dudáját.
- Az a terv. Az ágyúk töltve vannak. - hallatszott a hajó másik végéből. Maria épp csak egy pillanatra dugta kia fejét a kormány mögül, aztán ravasz vigyorral, ahogy intett Klausnak, hogy dobja már fel a napot egy kis melódiával.
Gerard egy nagyot sóhajtott, ahogy letette a könyvét maga előtt. Ezt a tervet nem most kellett volna életben tesztelniük. Nem ők voltak egyedül a hajón. volt egy pár ember, akiket menet közben felszedtek, hogy pár váltóért biztonságosan elszállítsák őket valahova félúton, vagy éppen egészen a nagy Eichenschild falai közé. A kihalt, veszedelmes pusztákon egy jól felszerelt hadihajó tapasztalt, hadviselt legénységgel hívogató volt. Gerard már gondolkozott is rajta, hogy a szolgálatait gazdagabb egyéneknek is felhasználja. Hadba vonuló uraknak, zsoldosoknak, akár még magának a királynak is, amikor a csatatérre vezényli a seregét.

Skri'sha

Skri'sha
Csöndesen bámulom az óceán kékségét, és a gondolataimba merülve morfondírozok néhány apróságon. Nem igazán vannak világmegváltó gondolataim és ezúttal a gonoszkodás is messze van tőlem. Egyszerűen csak a távolba meredve gondolkoztam el… a semmiről. Néha nekem is megvannak azok a pillanatok, amikor egyszerűen nem gondolkozok, miközben még is, és meglepően pihentetőek is szoktak lenni ezek az aprócska kis elrévülések. Végül arcomba húzom köpenyem csuklyáját, elrejtve arcomat a gyilkos napsugarak kegyetlen hullámaitól, majd az előrébb feltörő beszélgetések felé veszem az irányt. Bár köpenyem nem igazán ad szabad rálátást testemre, de azért így se vagyok éppenséggel túlöltözve, legalábbis a legtöbb erkölcsös városi etikához mérten. Fölöslegesnek ítéltem bajlódni vele, a hajón úgyse árt meg senkinek. Mivel a feltörő „szócsata” ígéretes piszkálódó alapnak ítélkezett, úgy a férfi mögé lépve megszólítom, természetesen megvárva, míg belekezd a játékba.
- Remélem más dudákkal is ügyesen játszik zenész uram. – kérdezem csábos hangon.
Ha esetleg kizökkenne a ritmusból, vagy netalántán elakadna, úgy nevetgélve kacsintok a férfira, majd valamelyik nagyobb árnyékos területen megpihenve, előkaparom az egyik már megkezdett faragványomat és tovább kezdem el farigcsálni a már egyre inkább mintát felvevő combcsontot. Persze szemrevételezéssel senki nem tudná megmondani milyen csontot használtam fel az anyag alapjául és nagy eséllyel már senki nem is tudná megmondani, így nem kell azon bajlódni, hogy elrejtsem, noha ténylegesen emberi csontokat is használok. A faragvány egy félig kész kígyót ábrázol, melyet botok végére lehet majd rögzíteni díszként, legalábbis a terveim szerint. Bár faragáshoz csak egy éles követ használok, mivel késem az sajna nincs, mivel sosem faragom már tovább az anyagot, miután már a kő elkopott, így eddig elég szépen sikerült az én kis csecsebecsém. Természetesen nyílt szándékom, hogy az efféle nem mindennapos foglalkozás felkeltse valakinek a figyelmét. Persze én is odamehetnék valakihez beszélgetést feldobni, de ez így sokkal mókásabb.

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Klaus pördült egyet a tengelye körül, ahogy hirtelen a semmiből egy hang szólította meg. Nem volt rá felkészülve, ahogy figyelmét teljesen elvonta a zene és a partmenti táj. Szörnyekre, útonállókra fel volt készülve, akiket idecsal a zene. Hogy valaki a hajón levők közül oson a háta mögé kevésbé.
- Áh! - vett egy nagy levegőt, ahogy próbálta a döbbenetet takargatni - A szemedből kiolvasom, hogy kedveled a hangszer muzsikáját. - mondta határozottan.
A férfi ismét rákezdett, miközben az idegen nő rákacsintott, majd helyet foglalt. Klaus levegővétel közben nagyot nyelt. Az ilyen nőkkel vigyázni kell. Csalfák, csalafinták, s könnyen átejtik az embert, ha hagyja magát. Inkább lépett kettőt hátra, ahogy a nő ismét leült, valami apró csontot nézegetve, majd ismét rákezdett.
Gerard érdeklődve nézett fel ismét a könyvéből. A nőnek gyorsan megszűnt az érdeklődése. Kicsit túl gyorsan. Meg aztán, csontot faragni általában csak a vén mesterek szoktak, akiknek a teste már nem bírja a munkát a műhelyben. Nőknek szövést, hímzést, cserzést szokás tanítani. De voltak kivételek, például ahonnan Saga érkezett, s fiatal korában képes volt belekóstolni egy rakás mesterségbe. Érdekes ember lehetett. Kitalálta hát, hogy kideríti, mit akart kipuhatolni Klaustól. Felállt, majd odasétált mellé.
- Abból is egy hangszer lesz? - bökött a csontra, ahogy a könyvet a zsebébe csúsztatta.

Skri'sha

Skri'sha
A férfi nem mutatta jelét annak, hogy értette a célzásom, vagy direkt vezette el másfelé a témát. Akár így, akár úgy, hamar elvesztette az érdeklődésem fonalát, így úgy voltam vele, hogy kicsikét lefoglalom valamivel magamat, hátha különc időtöltésem kissé felkelti mások érdeklődését. És tervem úgy tűnt nem volt alaptalan. Bár mozdulataim megszokottak voltak és látszólag a munkámra figyeltem, de éreztem, hogy valaki közeledik, így oldalpillantással és halvány mosollyal tekintek a közelembe megálló férfi felé. Kissé felemelem a félkész kígyót, hogy szemügyre vehesse.
- Hát, ha ön ebből kinyer bármiféle dallamot, akkor elmondható, hogy igen hangszert. – mondtam gonoszkás mosollyal – Egyszerű dísz csak csupán. Meglepően sokan szeretik az ilyesmiket. És gondolom nem kell mondanom, hogy a pénz hívása hamar döntésre tudja hozni az embereket. – pillantok rá sokat mondóan.
Nem voltam tolakodó, de szerintem ő sem tagadhatja, hogy egy kis plusz váltóért, ő is hajlandó megtenni dolgokat, hisz ha nem így lenne, akkor a hozzám hasonlóknak sem lenne itt most helye. Persze nem vádaskodó voltam, nem volt szándékom, bolond is lennék, hisz ki lenne olyan balga, hogy panaszként hozzá ezt fel, mikor ő maga is a „panasz” tárgyát képviseli. Mindenesetre, miközben tovább farigcsálok, mostanra már visszahozom figyelmemet a tárgyra, ámbár beszélgető vonalamat, még terveztem elengedni.
- Ha jól sejtem Ön lehet itt a kapitány, igaz? Ha így volna, részemről a megtiszteltetés. Mellesleg a nevem Skri’sha. – mutatkozok be.
Persze felállhattam volna pukedlizni, vagy valami hasonló, de nem igazán kenyerem az ilyesféle fölösleges udvariaskodás, maximum csak akkor, ha a helyzet azt kívánja, bár jelenleg szerencsére nincs rá szükségem. Mindenesetre nagy reményeim vannak a férfival szemben, hogy hátha mutat majd valami érdekeset, bár egyelőre még nem kell annyira hajtanom a dolgokat. Hosszú az út a célig még.

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Gerard ösztönei nem hagyták cserben. Ilyen nevet sem hallott még soha életében. Démonnak való név ez, melyet egy olyan nyelven beszéltek, mely idegen a világ minden lakójának. Vagy talán csak ő vt tudatlan. Nem számított hamarosan megtudja.
- Lawrenz. - mutatkozott be idvariasan, fejét és törzsét drámai mód megbiccentve - Egy ősi szóból ered az egyház nyelvén, mely annyi tesz, borostyán. - magyarázta érdeklődően - Magácskáénak van értelme? - nézett vissza érdeklődően. Ha tényleg egy másik démonnal van dolga, talán felajálnhatja neki szolgálatait.

Skri'sha

Skri'sha
Látszólag valami érdekeset mondhattam, hisz nevem nyomán, pillanatnyi szünet lett hallható, ám nem tartott olyan sokáig, hogy gyanús legyen, így egyelőre nem igazán zavart a dolog. A férfi ekkor bemutatkozott. Nyájas udvariaskodó meghajlására csak elhúzom a számat, nem udvariatlanul, csak így sejtelmes mosolyként.
- Nem vagyok én úri hölgy, Lawrenz uram, nem kell, ilyen módon illeggetnie magát. – mondom, bár hangomba cseppnyi gúny, vagy rosszindulat se volt, inkább amolyan baráti gesztusnak tűnhet csupán, hogy hagyja ezeket a formalitásokat – És azt kérdezte, hogy a nevem jelent-e valamit? Jó kérdés. Ha jelent is valamit, én nem tudom. – vonom meg a vállam, miközben visszatérek a munkámhoz – Erőszakból született gyerek vagyok, így nem neveztek el, vagy ha el is neveztek, nem mondták el az árvaháznak, ahova bedobtak. Hellenburg szülötte vagyok és egy démon nevelte. Ha más szégyellné is magát azért, hogy egy démon nevét viseli, engem nem zavar. A nevek nem többek, mint egyének megnevezését szolgáló egyszerű szavak, melyekhez sokan túlságosan sok jelentést csatolnak, mindenféle ok nélkül. A férgeket úgyse érdekli majd kinek a hulláját rágják, ha már eltávoztunk a földről, nem igaz? – kérdezem tárgyilagosan a férfitől, majd kuncogva hozzáteszem – De kissé elkalandoztam. Tudja nőből vagyok, szeretem járatni a lepénylesőmet minden ok nélkül. Amúgy gondolom nem csak azért jött, hogy a faragványromról kérdezzen. – váltok közben témát – Bár, ha még is, csak nyugodtan. Szívesen válaszolok egy ilyen fess fiatalember bármely kérdésére, már ha hatalmamban áll válaszolni. – mondom nevetve.
Rossz szokásomhoz híven, megint csak a szám járt és megint elszórakoztattam magam ahelyett, hogy puhatolózni kezdenék. Bár a tapasztalataim azt mutatják, hogy az emberek sokkal könnyebben megnyílnak nekem akkor, mikor magyarázok mindenfélét, mint mikor csak egyszerűen képükbe vágok egy kérdést. Mondjuk megértem… amíg felesleg, addig se kell nekik beszélniük legalább.



A hozzászólást Skri'sha összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Szept. 29, 2020 9:37 pm-kor.

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Gerard egy pillanatra mérgesen húzta össze a szemöldökét. Hogy mondhatott a nő ilyet, ilyen flagma mód. A névnek óriási jelentőssége van. A szó, mely halála után is megmarad az embernek, biztos öröksége, mely ottmarad a könyvek lapjain. Egyszerűen felháborító.
A démon végül sóhajtott egy óvatosat. Már most tudta, hogy a nő világnézete nem nyeri el a tetszését. Bár legalább a kérdésére választ kapott, még ha kicsit szokatlan módon is. Egy démon nevelő. Igen. Ezzel érthető, miért nem tudja nevének értelmét.
- Csupán csak élvezettel hallgatom mások történeteit. - mondta komolyan bólintva - Magam is szoktam egy jó barátom is gyakorta üti el az időt faragással. - tette hozzá óvatosan.
Nem mindennap találkozni ilyen különös teremtessel. Gerard óvatosabban kereste vele a szemkontaktust, ahogy bókot eresztett a lány felé. Talán udvarolni alart neki? De hát Klaussal is ugyanezt tette. Talán az a nevelője egy volt a csábítás démonai közül.

Skri'sha

Skri'sha
Szavaim nyomán érzem, hogy érzékeny témába nyúlok, és némiképp megváltozik rövidke időre a légkör közöttünk, bár nem érzem ténylegesen, hogy milyen irányba, viszont egészen eddig mulattat a beszélgetés. Hogy miért, azt nem igazán tudnám megmondani, de mindig izgatott a gondolat, hogy így vagy úgy, de kimozdíthatom az embereket a komfortzónájukból. Végül a kavics hegye az egyik mozdulatnál elpattant, pont mikor egy finomabb vágást próbáltam végrehajtani. Leellenőriztem a mintát és látszólag nem történt semmi komoly a faragványban.
- Az is egy érdekes hobbi. – mondom, miközben továbbra is a csontot fürkészem, majd nevetve hozzáteszem – Én is szívesen szeretem kipuhatolni mások titkait. Mindig is jó hallgatóság és beszélgető partner voltam. Hehe. – végül a hajóról a vízbe dobom a már használatlan kavicsot (ügyelve, hogy messzire kerüljön a hajótól), majd kiegyenesedve a férfinak nyújtom a félkész csontfaragványt – A faragványos kapcsán pedig, akkor fogadja ezt el tőlem. Mindig is kíváncsi voltam, hogy az emberek mit látnak egy megkezdett műben. – mondom neki komoly hangon – Ha esetleg legközelebb találkoznánk és megtartja addig, majd megmutathatná miként fejezte be. Mit szól hozzá? – kérdezem kihívóan.
Természetesen nem voltam túlságosan tisztességes. Nem igazán mondta a kapitány úr, hogy mégis mit szokott farigcsálni és amennyiben nem tudja, hogy mi járatban a csontfaragás művészetében, úgy elég hamar pofára fog esni, ha ugyanolyan procedúrával akar haladni, mint fafaragásnál, hisz a csont jóval nehezebben faragható anyag. De hát, ha mindent nekiszegeznék és felvilágosítanám a dolgok állásáról, akár kimaradnék néhány izgalmasnak ígérkező szituációból. Hiába… képtelen vagyok türtőztetni magam, ha másokon való játszadozásról van szó. Viszont mindeközben egy kérdés vetül fel bennem, melynek jó lenne utána járni.
- És mondja csak Kapitány úr, jár a menetjegyhez étkeztetés, vagy külön szolgáltatásokat kell érte nyújtani? – kérdezem játékosan, természetesen talán még jobban kétségek közé taszítva a beszélgetőtársamat a szándékaim felől.

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Gerard komoran vakarta meg a fejét. Most ismét eszébe jutott a készletek állapota. Igen, a hajó csordultig volt, de csupán azért, mert hosszú út állt előttük. A vitorlás eredeti küldetése árut szállítani a veszélyes területeken át. Embereket csak akkor veszne föl, ha azok maguktól kérik. A hajó nem volt felkészülve a legénységen kívül senki szállítására sem. Nem lett volna hatékony. Képtelenség megbeszélni, még egy tudásdémonnak is, hogy hány ember fog a hajóra felszállni. Még a hajóút megkezdése előtt megegyeztek, hogy csak annyi készletet visznek a hajóra, amennyit fel is fognak használni. Véletlenül beléjük botlott utasoknak nem volt .
- Ez egy hiányosság, amit még nem sikerült pótolni. - felelte tömören - Van egy pár horgászbotunk, azzal szerencsét lehet próbálni. Jobb megoldás egyelőre nincs a hajón.
A démon a pipájáért nyúlt. Hála a kis beszélgetésnek, máris ezernyi gondolat kavargott a fejében, hogy hogyan tudná jobban beosztani a készleteket. Hogy mit csináljanak, ha a készletek egy része odaveszik, megromlik. Szükségük volt a halászhálón és horgászboton túl más megoldásokra is, hogy valami ehetőt kerítsenek akár a kihalt pusztaság közepén is. Fürge mozdulattal megtömte a pipáját, aztán rágyújtott, egy egy hatalmasat szívott bele. Kifújta, ahogy lecsendesítette az elméjét.
Ekkor gondolt csak bele. A nő már megint bókolt neki? Még vadabbul kezdett el agyalni, vajon mi szándékból tehette. Szerette volna azt gondolni, talán csak egy örömlány, aki megszokásból teszi. Ezt gondolta amikor Klaussal is ugyanezt tette. De mégis ott a lehetőség, hogy félreismerte. Pár percnyi ismeretség után csak nem nevezhet valakit örömlánynak. Az borzalmas volna tőle. Így aztán úgy döntött, hogy naivan áll hozzá a bókhoz. Még ha nem is ez a legbölcsebb reakció rá, de a büszkeségét meg nem sérti vele. El se merte képzelni, mi történne, ha valakit oktalanul nevezne örömlánynak. Így aztán Gerard csak óvatosan visszamosolygott rá, ahogy a fejével biccentett egyet.

Skri'sha

Skri'sha
Felvontam a szemöldököm, hisz a férfi nem igazán figyelt az ajánlatomra és a felé nyújtott tárgyra, de hát gondolom elterelődött a figyelme. Végül megvonva a vállam úgy döntök, hogy hagyom a dolgot és nem fogom erőltetni, így megforgatva a kis szobrocskát elsüllyesztem azt a szütyőm mélyébe. Utóbbi kérdésem viszont már szabadabban fogadta, viszont nem igazán volt fogamra váló a válasz.
- Enje kapitány úr! Ilyenkor szokás ám figyelmeztetni az utasokat, hogy fejadagra nem telik. – fedem meg, látszólagos komoly arccal, bár ha jó emberismerő, akkor láthatja, hogy csak szórakozom (leginkább jelenleg az ő kárára).
Mindenesetre mivel úgy tűnik ennivalóm nem lesz, legalábbis meleg, úgy egyelőre hagyom a témát. Van néhány gyümölcs és pár száraz kenyér még a szütyőmbe, majd elrágcsálom, ha úgy van. Viszont nem igazán tudom ezzel mennyi ideig is tudnék ellenni, így viszont ideje tovább ütni a vasat.
-Lawrenz uram mondja csak az Ön meglátása szerint, milyen messze van a legközelebbi útba eső kikötési pontjuk? – érdeklődöm visszatérve könnyed stílusú hanglejtésemhez – Vagy nem terveztek köztes megállókat az út során?
Úgy voltam vele, ha megállnak néhány kirakodási pontnál úgy talán fel tudok magamnak pakolni néhány fejadag ételt, amennyiben elég izgalmasnak ígérkezik a hajóút. Ha meg nem, akkor maximum a szárazföldön maradok. Igazából lényegtelen és úgy gondolom, ha van is kikötő tervbe, nem igazán mostanság lesz, hisz nem lenne gazdaságos a férfinak. Lehet, hogy nem vagyok hajómester, de azért konyítok valamennyit az anyagi dolgokhoz, így nagyjából meg tudom állapítani mit, hogy miért egy ilyenféle üzletben. Hisz nem sokban tér el a kuruzslás ősi művészetétől… csak… pöppet nagyobb léptékű.


_________________
Skrisha:
- Beszédszíne: #9966ff
- Elbeszélés színe: #669999

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Gerard válaszul egy térképet húzott elő, majd rápillantott. Gyorsan eltette, elég volt csak egy pillantás, hogy a memóriáját felfrissítse.
- Megközelítőleg három nap múlva partot érünk. - felelte határozottan - De ha bárki előbb kívánkozik kiszállni, azt egy röpke fertályóra alatt meg tudjuk oldani. - bökött oldalra az ujjával.
A hajó másik végében egy apró csónak állt. Egyszerű mentőcsónak volt, amit partraszálláshoz meg felderítéshez használtak. Itt a folyón sok haszna nem volt neki, hála a mély, és egyenes Nordenflussnak, de kint a tengeren, ahol a part idegen, sziklás, és zátonyokkal tarkított, nem is beszélve az ezernyi ellenségtől, aki a hajóra evickélhet, egyszerűbb volt a sekély, parti vízben horgonyt vetni, aztán csónakkal kievezni a partra.
Gerardnak nem tetszett a nő hozzáállása. Távol álljon tőle, hogy valakit éhezni hagyjon a saját hajóján, de mi baja volt neki a horgászbotokkal? Talán még nem fogott botot életében? Pedig elsőre nem tűnt olyannak, akitől távol állna a vándorélet.
- De a vízben bőséggel találni halakat. Ha gondolja, rögvest szerzek egy horgászbotot. - tette hozzá óvatosan.

Skri'sha

Skri'sha
Bár kérdésemre a férfi előhúz egy térképet, de látszólag én nem kapok abból a féle luxusból, hogy én is megnézhessem mi is van rajta. Kár. Nem sűrűn találkozni ilyesféle dologgal az én köreimben. Vagy legalábbis nem igazán engedhetik meg a hozzám hasonlók, de hát ez ilyen. A Lawrenz végül ismét felém fordul. Szavai nyomán végül csak legyintettem.
- Áh, azt még étlen-szomjan is kibírom. – mondom nevetve, bár nem egészen a levegőbe beszélve – De ha úgy adódna, számítok az erős kezeire kapitány!
Szavaimat jóleső kuncogás hagyja el. Látszólag kicsit feszült a közelembe a férfi és mivel olyan vagyok, mint egy rossz macska. Szeretek játszadozni az „étellel”. Természetesen a beszélgetések során egyszer se vetült fel, hogy a férfi lenne a kapitány, de a kiállása, a könnyed megállapításai és az a tény, hogy nála van a térkép és tisztában van az útvonallal, illetve az, hogy felajánlotta a partaszállás lehetőségét, nem igazán adott okot a félreértéshez. Ezek azért olyan dolgok, amiket ez sima matróz a kapitány engedélye nélkül, csak nagy ritkán tehet meg. Vagy legalábbis én úgy ítélem, tekintve, hogy nem igazán vagyok jártas a tengeri utazás fortélyaiban és jogaiban. Ez valahogy elkerülte a figyelmemet. Nem tűnt túl izgalmasnak. A férfi kérdésére csak legyezgetek.
- Nem szeretem a halakat. Túl sokat kell bajlódni a szálkákkal. – mondom végül – Bár ha esetleg ráfanyalódnék, majd számítok Önre, Lawrenz úr. De meséljen magáról kicsit, valami egyéb célok viszik, vagy csak a haszonvágy húzza? – kérdezgetem érdeklődve.
Természetesen tudom, hogy ez személyes információk, melyeket nem igazán adna ki magából az ember, de mivel amúgy sem érdekelt, hogy kapok rá választ, úgy nem igazán érdekelt a végkifejlett. Azonban sejtettem, hogy az ilyen irányú témaváltás talán kényelmetlenséget okozhat a beszélgető pajtásomnak, így elegendő „lakoma” elé nézhetek. Hiába, nincs is jobb érzés annál, ha mások határait piszkálhatom. Valamiért annyira kielégítőek.


_________________
Skrisha:
- Beszédszíne: #9966ff
- Elbeszélés színe: #669999

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Ez a nő kész rejtély volt. Mégis melyik útba eső vándor panaszkodna egy szálkás hal miatt? Klaus az egyetlen, aki valah ilyet csinált, de ő is csak azért mert imádta osztani az észt. Pedig a hal amit itt fognak nagyságrendekkel finomabb mint ami a hajón van. A sózott hús és a kétszersült mind olyan száraz és sós volt, hogy össze ugrik tőle az ember szája. De muszáj volt. Ez volt az egyetlen módja, hogy elég sokáig elálljon.
- Ez egy hadihajó. - felelte tömören - Csak a napi betevőt keressük meg vele, amíg újra be nem lesz vetve. Bármelyik nap elindulhat vissza a csatatérre. - mondta, ahogy elrakta a térképet - Szóval nagy szerencséje, hogy most járt erre. Ezen a vidéken minden évben vezetnek hadjáratokat. Jobban teszi ha tél beáltáig vissza se néz. - válaszolt neki csípős hangon. Kezdte idegesíteni hogy a nő minden szavával az ujja köré akarja csavarni. A neves regényekben az ilyen nők szórtak rendre mérget az óvatlan ember italába. De ha azt hiszi, egyedül az ő nyelve ilyen éles, hát nagyot téved.

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.