[Magánjáték (Skri'sha és Gerard)] - Csak oda

- Felcsapom az öreg üregeset! - állt fel a hordóról Klaus.
- Nálatok aztán fürcsa névvel lletik a dudákat. - morogta a lány nem sokkal mellette.
Klaus elégedetten nézett körbe. A vitorlák feszesen álltak, a rakomány le volt kötve és réges-rég maguk mögött hagyták a kikötőt. A sodrás kellemes tempóban vitte a hajót le a széles folyón. Megrakodva árukkal, napok alatt elérhették Eichenschildet, ahol kipakolhattak és megkaphatták végre a fizetésüket. Kellemes pénzkeresési forma volt, ha amúgy állandóan a vidéket járja az ember.
- Klaus, ide fogod csalni az összes nyomorult szörnyet. - sóhajtott egy nagyot Saga, mielőtt Klaus a szájába vette volna a dudáját.
- Az a terv. Az ágyúk töltve vannak. - hallatszott a hajó másik végéből. Maria épp csak egy pillanatra dugta kia fejét a kormány mögül, aztán ravasz vigyorral, ahogy intett Klausnak, hogy dobja már fel a napot egy kis melódiával.
Gerard egy nagyot sóhajtott, ahogy letette a könyvét maga előtt. Ezt a tervet nem most kellett volna életben tesztelniük. Nem ők voltak egyedül a hajón. volt egy pár ember, akiket menet közben felszedtek, hogy pár váltóért biztonságosan elszállítsák őket valahova félúton, vagy éppen egészen a nagy Eichenschild falai közé. A kihalt, veszedelmes pusztákon egy jól felszerelt hadihajó tapasztalt, hadviselt legénységgel hívogató volt. Gerard már gondolkozott is rajta, hogy a szolgálatait gazdagabb egyéneknek is felhasználja. Hadba vonuló uraknak, zsoldosoknak, akár még magának a királynak is, amikor a csatatérre vezényli a seregét.

Klaus pördült egyet a tengelye körül, ahogy hirtelen a semmiből egy hang szólította meg. Nem volt rá felkészülve, ahogy figyelmét teljesen elvonta a zene és a partmenti táj. Szörnyekre, útonállókra fel volt készülve, akiket idecsal a zene. Hogy valaki a hajón levők közül oson a háta mögé kevésbé.
- Áh! - vett egy nagy levegőt, ahogy próbálta a döbbenetet takargatni - A szemedből kiolvasom, hogy kedveled a hangszer muzsikáját. - mondta határozottan.
A férfi ismét rákezdett, miközben az idegen nő rákacsintott, majd helyet foglalt. Klaus levegővétel közben nagyot nyelt. Az ilyen nőkkel vigyázni kell. Csalfák, csalafinták, s könnyen átejtik az embert, ha hagyja magát. Inkább lépett kettőt hátra, ahogy a nő ismét leült, valami apró csontot nézegetve, majd ismét rákezdett.
Gerard érdeklődve nézett fel ismét a könyvéből. A nőnek gyorsan megszűnt az érdeklődése. Kicsit túl gyorsan. Meg aztán, csontot faragni általában csak a vén mesterek szoktak, akiknek a teste már nem bírja a munkát a műhelyben. Nőknek szövést, hímzést, cserzést szokás tanítani. De voltak kivételek, például ahonnan Saga érkezett, s fiatal korában képes volt belekóstolni egy rakás mesterségbe. Érdekes ember lehetett. Kitalálta hát, hogy kideríti, mit akart kipuhatolni Klaustól. Felállt, majd odasétált mellé.
- Abból is egy hangszer lesz? - bökött a csontra, ahogy a könyvet a zsebébe csúsztatta.

Gerard ösztönei nem hagyták cserben. Ilyen nevet sem hallott még soha életében. Démonnak való név ez, melyet egy olyan nyelven beszéltek, mely idegen a világ minden lakójának. Vagy talán csak ő vt tudatlan. Nem számított hamarosan megtudja.
- Lawrenz. - mutatkozott be idvariasan, fejét és törzsét drámai mód megbiccentve - Egy ősi szóból ered az egyház nyelvén, mely annyi tesz, borostyán. - magyarázta érdeklődően - Magácskáénak van értelme? - nézett vissza érdeklődően. Ha tényleg egy másik démonnal van dolga, talán felajálnhatja neki szolgálatait.

Gerard egy pillanatra mérgesen húzta össze a szemöldökét. Hogy mondhatott a nő ilyet, ilyen flagma mód. A névnek óriási jelentőssége van. A szó, mely halála után is megmarad az embernek, biztos öröksége, mely ottmarad a könyvek lapjain. Egyszerűen felháborító.
A démon végül sóhajtott egy óvatosat. Már most tudta, hogy a nő világnézete nem nyeri el a tetszését. Bár legalább a kérdésére választ kapott, még ha kicsit szokatlan módon is. Egy démon nevelő. Igen. Ezzel érthető, miért nem tudja nevének értelmét.
- Csupán csak élvezettel hallgatom mások történeteit. - mondta komolyan bólintva - Magam is szoktam egy jó barátom is gyakorta üti el az időt faragással. - tette hozzá óvatosan.
Nem mindennap találkozni ilyen különös teremtessel. Gerard óvatosabban kereste vele a szemkontaktust, ahogy bókot eresztett a lány felé. Talán udvarolni alart neki? De hát Klaussal is ugyanezt tette. Talán az a nevelője egy volt a csábítás démonai közül.

Gerard komoran vakarta meg a fejét. Most ismét eszébe jutott a készletek állapota. Igen, a hajó csordultig volt, de csupán azért, mert hosszú út állt előttük. A vitorlás eredeti küldetése árut szállítani a veszélyes területeken át. Embereket csak akkor veszne föl, ha azok maguktól kérik. A hajó nem volt felkészülve a legénységen kívül senki szállítására sem. Nem lett volna hatékony. Képtelenség megbeszélni, még egy tudásdémonnak is, hogy hány ember fog a hajóra felszállni. Még a hajóút megkezdése előtt megegyeztek, hogy csak annyi készletet visznek a hajóra, amennyit fel is fognak használni. Véletlenül beléjük botlott utasoknak nem volt .
- Ez egy hiányosság, amit még nem sikerült pótolni. - felelte tömören - Van egy pár horgászbotunk, azzal szerencsét lehet próbálni. Jobb megoldás egyelőre nincs a hajón.
A démon a pipájáért nyúlt. Hála a kis beszélgetésnek, máris ezernyi gondolat kavargott a fejében, hogy hogyan tudná jobban beosztani a készleteket. Hogy mit csináljanak, ha a készletek egy része odaveszik, megromlik. Szükségük volt a halászhálón és horgászboton túl más megoldásokra is, hogy valami ehetőt kerítsenek akár a kihalt pusztaság közepén is. Fürge mozdulattal megtömte a pipáját, aztán rágyújtott, egy egy hatalmasat szívott bele. Kifújta, ahogy lecsendesítette az elméjét.
Ekkor gondolt csak bele. A nő már megint bókolt neki? Még vadabbul kezdett el agyalni, vajon mi szándékból tehette. Szerette volna azt gondolni, talán csak egy örömlány, aki megszokásból teszi. Ezt gondolta amikor Klaussal is ugyanezt tette. De mégis ott a lehetőség, hogy félreismerte. Pár percnyi ismeretség után csak nem nevezhet valakit örömlánynak. Az borzalmas volna tőle. Így aztán úgy döntött, hogy naivan áll hozzá a bókhoz. Még ha nem is ez a legbölcsebb reakció rá, de a büszkeségét meg nem sérti vele. El se merte képzelni, mi történne, ha valakit oktalanul nevezne örömlánynak. Így aztán Gerard csak óvatosan visszamosolygott rá, ahogy a fejével biccentett egyet.

Gerard válaszul egy térképet húzott elő, majd rápillantott. Gyorsan eltette, elég volt csak egy pillantás, hogy a memóriáját felfrissítse.
- Megközelítőleg három nap múlva partot érünk. - felelte határozottan - De ha bárki előbb kívánkozik kiszállni, azt egy röpke fertályóra alatt meg tudjuk oldani. - bökött oldalra az ujjával.
A hajó másik végében egy apró csónak állt. Egyszerű mentőcsónak volt, amit partraszálláshoz meg felderítéshez használtak. Itt a folyón sok haszna nem volt neki, hála a mély, és egyenes Nordenflussnak, de kint a tengeren, ahol a part idegen, sziklás, és zátonyokkal tarkított, nem is beszélve az ezernyi ellenségtől, aki a hajóra evickélhet, egyszerűbb volt a sekély, parti vízben horgonyt vetni, aztán csónakkal kievezni a partra.
Gerardnak nem tetszett a nő hozzáállása. Távol álljon tőle, hogy valakit éhezni hagyjon a saját hajóján, de mi baja volt neki a horgászbotokkal? Talán még nem fogott botot életében? Pedig elsőre nem tűnt olyannak, akitől távol állna a vándorélet.
- De a vízben bőséggel találni halakat. Ha gondolja, rögvest szerzek egy horgászbotot. - tette hozzá óvatosan.

Ez a nő kész rejtély volt. Mégis melyik útba eső vándor panaszkodna egy szálkás hal miatt? Klaus az egyetlen, aki valah ilyet csinált, de ő is csak azért mert imádta osztani az észt. Pedig a hal amit itt fognak nagyságrendekkel finomabb mint ami a hajón van. A sózott hús és a kétszersült mind olyan száraz és sós volt, hogy össze ugrik tőle az ember szája. De muszáj volt. Ez volt az egyetlen módja, hogy elég sokáig elálljon.
- Ez egy hadihajó. - felelte tömören - Csak a napi betevőt keressük meg vele, amíg újra be nem lesz vetve. Bármelyik nap elindulhat vissza a csatatérre. - mondta, ahogy elrakta a térképet - Szóval nagy szerencséje, hogy most járt erre. Ezen a vidéken minden évben vezetnek hadjáratokat. Jobban teszi ha tél beáltáig vissza se néz. - válaszolt neki csípős hangon. Kezdte idegesíteni hogy a nő minden szavával az ujja köré akarja csavarni. A neves regényekben az ilyen nők szórtak rendre mérget az óvatlan ember italába. De ha azt hiszi, egyedül az ő nyelve ilyen éles, hát nagyot téved.