[Magánjáték] (Hunstan&Gerard) - A nem túl ideális körülmények.

Ott repült a rozoga, szuvas szék a magasban, egyenesen neki az ablaknak. A por, amit felkavart, kis időre álállta a nap útját, szürkés árnyékot vetve, ahogy a férfi, aki mellett elszállt az öklét emelte a magasba.
~ Te jó ég, mibe keveredtem? - gondolta magában Gerard.
Pedig egyáltalán nem tűnt a hely fenyegetőnek. De abból, ahogy a helyiek reagáltak a történtekre,a démon kénytelen volt azt a következtetést levonni, hogy itt mindennaposak a kocsmai verekedések. Nagyot sóhajtott a démon. Olyan szívesen csatlakozott volna. Ahogyan a hős bárdok megénekelték, mikor útjaik során egy-egy fogadóban acsarkodás tört ki, s belefoglalták azt dalaikban, amikor tovább indultak a következő városba. A legendás ökölharcosok, akik pofonjait messze földön félik, s olyan nevekkel illetik őket, melyeket a históriás énekek lovagjai megirigyelnének. De sajnos Gerardnak nem volt erőssége a viaskodás. Varázslatait ugyan lantba tudta volna vetni, hogy előnyhöz jusson, ám óvatosnak kellett lennie. Az ő varázslatait háborúra tervezték, nem holmi barátias, vagy éppen kicsinyes viaskodásra.
Óvatosan hátrált két lépést a démon, ahogy a mellette lévő ember felpattant, majd kupáját kiürítve a verekedő tömegbe hajította és egy ugrással csatlakozott. Gerardnak is valami hasonlót kéne tennie. Felkap valamit, s azzal esik neki. Kikecmeregni innen nem akart, miért is tette volna? Egy ócska székért nyúlt, s elhajította hát. Nem kellett sok, hogy valaki kiszemelje. A démon kissé idegesen ropogtatta meg az ökleit. Most már nem volt visszaút, gondolta magában, ahogy egy mosolyt erőltetett az arcára, s megvillantotta fogait.

Tiszta erőből érte az ütés Gerardot. Az idegen, akivel éppen szembe találta magát tökéletes pontossággal ütötte őt mellkason. A démon érezte,a hogy a levegőm kiszorul a tüdejéből, s módszeresen repül hátra a hatalmas erőtől. Gerard egykettőre a falnak csapódva találta magát. Felbőszült szemekkel nézett vissza. Most már csak nem hagyhatja, hogy ide-oda dobálják. valamivel vissza kellett vágnia. A mellette lévő alak eszes fickó lehetett, mert egy asztalt állított fel, lapjával egyenesen a tömeg felé állítva. Gerard örömteli vigyorral állt be mögé.
- Ez pont kapóra jön. Kösz, komám! - mondta, ahogy a tenyerét nekifeszítette az asztallap aljának.
A démon mágiát áramoltatott, egyenesen bele az asztalba, érintésétől a bútor süvítve előreindult, egyenesen neki a verekedő embereknek, utat törve köztük. Bár Gerard pofonját aligha érezné meg bárki is, ha ezzel indít útjára valamit, az már nem pattan le senkiről. Szegény démon barikádja most odalett.
- Azt mondom gyorsan vegyünk valahonnan még egyet... - gondolkozott le Gerard. Ez az asztalrúgás újfent felé terelte egy-két legény figyelmét.

A használt varázslat: