Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:



You are not connected. Please login or register

[Magánjáték] Felhőtlen egek

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Magánjáték] Felhőtlen egek Empty [Magánjáték] Felhőtlen egek Hétf. Nov. 16, 2020 3:57 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A Nap egy tüzes szerető. Amíg éltem, vad lángja fékevesztettem marta bőröm, de ahogy testem az idő homályába veszett, a hús minden átka, s áldása követte. Immáron melenget, megbocsájtott nekem. Vagy csak én bocsájtottam meg magamnak?
Nem tudom, de oly mindegy is. 

A józanság ritka ajándékát forrón keblembe ölelem mindig, ilyenkor tiszta az elmém. Látok, hallok. Értékes idő. Nevetséges, hogy néha mennyire könnyű megébredni, máskor pedig milyen nehezen jön a fantazmagóriák elkergetése. A napsütésben kedvem volt kiélvezni ezt, s úgy eltölteni, ahogy kívántam. Nem a városban, nem az angyaltoronyban. A szabadban. 

A parókia belső udvarában hevertem lustán, egy korhadt padnak támasztva. Általában utálok egyedül lenni, de most a nyugtató fényben valamiért a magányban is békére tudtam lelni, egyetlen társaságom néhány kövér veréb volt, akik nyelemen pihenve sütkéreztek, néha felreppenve, hogy mosakodjanak a közelben lévő algásvízű vederben. Szerettek az állatok, hisz nem igazán mozogtam, viszont a magam módján mindig valami gyenge meleget árasztottam a környezetembe, ami rövid időre egész kellemes volt, csak némi várakozás után kezdett égetni... CSAK AZ AJÁNDÉKOM!


Az üszkös kardom megint beleszúrtam Edward mellkasába, miközben eszelősen kacagott rajtam. Tudom, teljes bizonysággal, hogy nem így történt, de ez nem akadályozza meg az elmém abban, hogy tovább fonja a történetet. Néha én szúrom a kardot, akkor ő nevet. Néha ő szúrja, akkor én. Néha egymást szúrjuk, s akkor mindketten kacagunk, időnként pedig csak bort iszom vele, akkor mindketten sírunk. Nem meglepő, de egyra gyakrabban köszönt régi barátként a téboly, s ha nem koncentrálok, elveszek az emlékek zavaros habjaiban, hogy aztán valamikor később magamhoz térjek. Néha percek, néha órák, napok. Félek, de egyszerre nyugtot is a tudat, hiszen jó emlékek is megkörnyékeznek, nem csak azok a pillanatok, amikor Lucreciát a lázálmai közepette borogatom, vagy esetleg az, ahol a saját asszonyom holt testét rázom, hogy keljen fel. Nem sok, de vannak jó emlékek... Hilde, tedd le azt a szart! 


Öreg vagyok már nagyon. Nem a testem, hisz az alig élt meg hetvenpár telet, a lelkem az öreg. Úgy pereg róla az idő, ahogy a hámlás a napégette bőrről, s hiába kaparom lefelé, mindig ott van. Jé, egy gyík...  Jól van aranyom, apa itt van. Mindig.


Leave me be, I’m tired
I feel so damn cold

Hold me like a child

‘Cause I feel so damn old
I got so damn old



A hozzászólást Hilde von Nebelturm összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Nov. 16, 2020 5:38 pm-kor.

2[Magánjáték] Felhőtlen egek Empty Re: [Magánjáték] Felhőtlen egek Hétf. Nov. 16, 2020 5:35 pm

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
Ahogy végignézek a Parókia falain, ismételten konstatálom magamban, mint már korábban is, hogy bizony, szép munkát végeztek, akik rendbe hozták. A tető egy részét egészen újra kellett építeni, a kormot le kellett takarítani a falakról kívül és belül, s ki tudja, milyen nagy károkat okozott még a tűz. Az elsők között igyekeztek megjavítani ezt a hatalmas épületet. Az ide kerülő fiatal lelkésztanoncok jóformán semmit nem érzékelhettek abból, amit lakhelyük átélt, s ez jól van így. Ki tudja, milyen terheket kell majd hordoznia azoknak, akik ma ifjak, s gyermekek?
Nem maradt más feladatom a mai napra, mint amiért jöttem. Megtehetem hát, hogy kis ideig csupán álldogálok és figyelem a Protestáns Egyház egyik legrangosabb épületét, s azokat, akik ajtajain ki-bejárnak. Nincs miért hazasietnem, bár tény, hogy ebben a meleg nyári időben nem valami kellemes érzés sok időt tölteni a nap alatt teljes páncélzatban, most azonban, hogy az épület hűvöséből jövök, egészen elviselhető, egy darabig az is lesz. Odahaza ritka volt az ilyen napsütéses nap, még nyáron sem volt olyan, mint idelenn, Délen, s volt, hogy a dajka kiküldött minket az árnyékból, mert azt tartotta, hogy a napsütéstől megerősödnek a csontok. Nem tudom, így van-e, nem értek az ilyen dolgokhoz, igazából nem is számít már. Már úgysem erősödhetnek tovább, ha eddig nem erősödtek volna meg. Most már csak gyengülhetnek.
Túl sokat mélázom elmúlt időkön.
Ahogy azonban így álldogálok, tűnődöm mindenfélén, megakad a szemem valamin. Pontosabban valakin.
Tekintetem hiába jár körbe az udvaron régi barátot fürkészve, még csak ismerős arcot sem lelek. Az Akadémián bizonyára folytatódik a tanítás: most már nem járkálnak ki palástos ifjak a belső udvarba. Óvatosan közelebb lépek hát. Gyakran jár másfelé az öreg figyelme, ha gondolatai messzire vitték, nem akarom gorombán visszarántani a valóságba. Ügyelek rá, hogy halkan szólítsam meg, ahogy közelebb lépek.
- Leülhetek, uram?

3[Magánjáték] Felhőtlen egek Empty Re: [Magánjáték] Felhőtlen egek Hétf. Nov. 16, 2020 6:06 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A mesterem azt mondta régen, hogy a jó vasat nem csak ütni kell, mint a bolond, érezni kell, hogy mit az, mit tűr, s ha nagyon ellenkezik, hevíteni kell még. Egyszerű. Már annak, aki egy egész életet töltött vele, ráérzés nélkül akár meg is szakállasodhat az ember, akkor sem fogja megérteni. Az emberi kapcsolatok is ilyenek, ésszel kell őket építeni, ha túl forrón hevíti fel őket a mester, ridegek lesznek, törnek majd. Egy jó barátság pont kellő mennyiségű meleget igényel, s annyi konfliktust, ami megedzi, de nem töri el. Nem sok igazi barátom volt régen, túlzottan magamnak való voltam mindig is, talán másképp rendezném a dolgokat, ha tehetném, de oly mindegy. Minden mindegy már.

Gondolataimat végül egy mély, de kimért hang zavarta meg, ami azonnal visszarántott a valóságba. Kivételesen sajnáltam.
– Csak tessék, a verebeket már úgy is elröppentek. – fordítottam a tekintetem a lust kis madarakra, amik a kert túlsó oldalára reppentek, s onnan figyelték a kétlábon járó hegyet.
Az igazat megvallva nem kívántam a társaságot, tényleg jól éreztem magam, de nem akartam megsérteni sem. Oswald is egy magának való teremtés volt, így ha más nem, hát a szándékát mindenképpen értékeltem, jóindulat sugárzott belőle. Csak az állatok ne szaladtak volna el, de hát érthető volt. Mi ne félt volna egy ekkora óriástól?
– Mi járatban, Oswald? – folytattam végül kissé vidámabban. Az, hogy mi nyomta a lelkem nem az ő baja volt, de azért egy jó beszélgetés lehetőségére sosem mondtam volna nemet.

4[Magánjáték] Felhőtlen egek Empty Re: [Magánjáték] Felhőtlen egek Hétf. Nov. 16, 2020 6:48 pm

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
Zavartan pillantok a kert túlvégében ugráló verebekre, majd vissza a lándzsára. Valamiért azt reméltem, hogy örül majd a társaságnak, a felderítők kapitányán kívül nem sokakról tudok, akik kifejezetten keresnék a társaságát, bár az is igaz, hogy az utóbbi időkben, hogy Hilde is magasabb körökbe került, s nekem is másféle dolgaim akadnak, mint régen, már nem találkozunk olyan gyakorta, nem járunk annyit mindenfele együtt. Igyekszünk hát kihasználni, mikor lehetőségünk nyílik találkozni, netán közösen feladatot teljesíteni, tekintve, hogy egyébiránt sem akadt olyan sok a régiek közül, akikkel össze lehetett volna járni. Arról nem tudhattam, az öreg miképp látja a helyzetet, meglehet, elsőre rosszul ítéltem meg a dolgot, hiszen azért nem mindenki menekül a saját gondolatai elől. Van, aki szeret elmerülni bennük, s nem fél, hogy megfullad.
Most már attól tartok, kínos volna távozni, különösen miután engedélyt adott, így hát leülök mellé, méregetve a sombokor tövében meghúzódó kismadarakat.
- A kapitány megkért, hogy a tegnapi tanácskozáson született terveket hozzam el Bonhoeffer tanácsosnak, aki vállalta, hogy a holnapi ülésen bemutatja. A kapitányok nem érnek rá képviselni, Bonhoefferben pedig von Witten is megbízik. Valami nagy dolog lehet, ha a Tanács véleményére is szükség van hozzá, de úgysem az én dolgom - megvonom a vállam - Egyúttal legalább meglátogattam az egyik beosztottam. Gyakorlat alatt megsérült, de már lényegesen jobban van.
Feleslegesnek tartanám ennél is többet mondani arról, mi járatban vagyok itt. Manapság minden mögött talált volna még annyi gondot az ember, mint aminek amúgy is látszott - már reggel biztos voltam benne, hogy a kapitányok idejéből kitelne, hogy egyikük megjelenjen a holnapi zsinati ülésen, pusztán nem akarnak részt venni. Hiába áltattam volna magam azzal, hogy az egyház konfliktusai az egyház falain belül maradnak, biztosra kellett vennem, hogy csak a vak nem látja, milyen feszültség alakult ki a Zsinati Tanács és a Templomosok között. Meglehet, hogy régebb óta is volt, csak nem vettem észre; tavasszal tudatosult bennem igazán, hogy az egyházunk vezetői nem azok, akiknek hinni akartam őket, s korántsem olyan hibátlan az institúció sem, mint gondoltam. Jobb nem foglalkozni ezzel, amíg változtatni nem lehet rajta. Van épp elég terhe az embernek enélkül is.
Pillantásom a feketeacél szoros ölelésében pihenő opálra emelem. Semmi érdekeset nem csinálnak a verebek.
- És ön? Élvezi a napsütést?



A hozzászólást Oswald von Bertold összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Feb. 05, 2021 2:29 am-kor.

5[Magánjáték] Felhőtlen egek Empty Re: [Magánjáték] Felhőtlen egek Hétf. Nov. 16, 2020 7:13 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
– De jó dolguk van a kapitányoknak, hogy egy tisztet használnak futárként. Pazarlásnak tűnik. – jegyeztem meg kissé cinikusan, majd folytattam. – Legalább a beosztott örülhet, hogy becsületes ember alatt van. Mit csinált? Meghúzta a vállát?
Mit értettem én ehhez, sosem voltam igazán nagy harcosok hírében. Gyakorlatoznom se nagyon kellett, egy kovács voltam, csak akkor forgattam kardot, mikor éppen éleztem, vagy a kalapáccsal vertem. Aztán persze fene se tudja, azokkal a nagy kövér pallosokkal könnyen meg lehetett rándítani az ember valamilyét, ha meg újonc, lehet, hogy nem igazán lelte még meg a magához való ügyességét. Mennyire voltak a templomosok egyáltalán jó harcosok?
– Sütkérezem, mint ahogy az öregek szoktak. – nevettem kissé enyhülten. – Halandó életemben nem sokat tudtam élvezni a napsugarakat. Most se igazán érzem őket, de legalább a fény nem bántja a szemeim. Emellett pedig vidámabb nappal, mint éjszaka.
Irónikus, hogy még ennek a formának is voltak előnyei, de ha más nem, legalább ezért hálás lehetek. Hiányoltam persze az alvás andalító zsibbadtságát, de legalább semmiről se maradtam le, emellett pedig idővel megértettem, hogy minden napszaknak megvolt a maga szépsége. Éjszaka a csillagok, hajnalban a köd, nappal pedig az ég.
– Szereted a anapsütést, Oswald? – kérdeztem vissza kis gondolkodás után. – Milyen érzés, mikor egy hűvös kora tavaszi napon megérinti a bőröd?
Sosem igazán érezhettem ezt meg, még a szebb napokon is csak égetett a tapintása, s bár az amalgán nyaklánccal megtűrtem éppenséggel, de örömet sosem okozott. Hogy tudtam volna hát értékelni egy gyengéd, langyosságot, ha közben azt éreztem, hogy kövekkel verik a fejem? Általában ha tehettem nem is nagyon mentem ki csak éjszaka. Dacból, főleg, de emellett kényelemből is. Miért kínoztam volna magam valami olyasmivel, ami általánosságban csak fájdalmat, s kellemetlenséget okozott? Utólag kicsit sajnálom. Jó lett volna megtudni, hogy mit is jelent az, ha "simogat valakit a napsugár". Az ismeret nélkül kell kivárnom az örökkévalóság végét.

6[Magánjáték] Felhőtlen egek Empty Re: [Magánjáték] Felhőtlen egek Hétf. Nov. 16, 2020 9:04 pm

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
- Vannak olyan dolgok, amit nem bízhatnak közkatonákra, még Hellenburgban is biztosra kell menni - mosolyodom el egy pillanatra - Épp ott voltam a parancsnokságon, miért ne vinném el, elvégre el is kellett magyarázni, ahhoz meg érteni is kell. A fiú - sóhajtok - egy múlt télen eltörte a karját és most ráesett, nem voltam benne biztos, hogy nem törte-e el ismét. Csak zúzódás szerencsére, noha igencsak fáj neki. Megmondtam, hogy pár napot pihenjen, nem volna jó megerőltetni. Borogatni kell ilyenkor az ilyesmit, meg fekete nadálytővel kezelni, hogy hamarabb elmúljon, s ne legyen gondja belőle. Egyelőre fegyverbe sem vagyunk szólítva, nem marad ki túl sok mindenből.
Mindig is igyekeztem vigyázni rájuk. Apámtól is azt tanultam, hogy felelősség az, ha az ember másokkal rendelkezhet, itt Hellenburgban pedig Helmut mondta nekem, tisztnek lenni is sáfárság. Úgy kell vigyáznunk rájuk, erejükkel gazdálkodnunk, hogy nyugodt szívvel adhassunk számot arról, miként bántunk a ránk bízottakkal. Nekem is volt olyan felettesem, aki a nevemet sem tudta, s nem is érdekelte, megmondta, mit kell csinálni, én pedig aszerint tettem, és ez egyik hadseregben sincs másképp. Ugyanakkor magam is szívesebben engedelmeskedtem azoknak a feljebbvalóimnak, akik legalább kicsit is ismertem és éreztem rajtuk, hogy emberszámba veszik az alájuk tartozókat, akik akár egy kicsit is ismertek és törődtek velem. Én is szerettem volna ilyen tiszt lenni, s csak remélem, hogy nem feledkezem meg később sem arról, hogy szem előtt tartsam a jó példát, amit láttam.
Eltűnődve hallgatom az öreg von Nebelturm válaszát. Kétségtelen, hogy igazsága van; számomra is feltűnt már, az ember érzelgősebb és melankolikusabb is valamily' okból éjjelente, s különösen korának előrehaladtával. Úgy sejtem, a vámpírok sem lehetnek különbül ezzel, bár tudtam, hogy az Hilde nagyapja a vámpírok között nem számított idősnek, valamiért mégis gyakran gondoltam rá kortól és tapasztalattól megedződött, őszülő bölcs figuraként, pusztán abból, ahogyan beszélt, amilyen volt nekem mindig.
Kérdése elgondolkodtat. Sosem voltam a szavak embere, kell egy kicsi idő, hogy visszaemlékezzem és megfogalmazzam a gondolataim.
- Olyan, mint hosszú magány után egy kedves szó. Azt hiszem - felelem végül - Különösen, ha hosszú a tél, könnyen rátör az emberre a mélabú a sok sötétség miatt, a kora tavaszi napsütés olyan, mint egy reménysugár. Én szeretem. Bár azért nyáron legtöbbször az árnyékot keresem magam is.

7[Magánjáték] Felhőtlen egek Empty Re: [Magánjáték] Felhőtlen egek Hétf. Nov. 16, 2020 9:49 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
– Igazad lehet. – válaszoltam keserűen. – A fene megenné a királyság dolgiat, titkolózás, kémkedés, zsiványkodás. S még inkább enné meg a fene, hogy ezekre szükség van. Az embert megőrjíti ez a sok ármánykodás, több a kígyó a falak mögött, mint a pokolszítta mocsárban.
Sosem voltam sem a politika ember, sem a felsőbb köröké. Talán vér alapon jogosan kivehettem volna a dolgom a torony közigazgatásában, de ezt meghagytam azoknak, akiknek megvolt a magukhoz való esze. Én sem voltam persze egy tejbe aprítható fajankó, de kétségtelenül inkább a kezemnek ügyességéből éltem, s kevésbé elmémnek élével. Nem is érdekelt ez a világ, megtarthatták azt maguknak a tudományosok.
– Fiatal még, egy jót alszik rá, s másnap már rá kell szólnod, hogy meg ne zúzza ismét, ahogy a fehérnép kolompéren hízlalt seggét markolássza. – nevetem fel bugyután, majd elkomolyodtam. – Úgy hallottam az illatos árokzsír is jó a zúzódásokra, Hildének én is sokszor kentem a térdére, ha megütötte játék közben.
Valahogy vsiszafogtam, hogy vihogjak. Nem tudtam, hogy Oswald mennyire ismerte a gyermekcsínyt, de nem akartam véletlenül se elárulni neki a játék nyitját. Kellemes perceket okozna egy alkímistának, ha egy jó tégely illatos árokzsírt kérnének tőle zúzódásra. Attól bizony tényleg minden seb beforr, mentem meg is tanul tőle futni, akit azzal fenyegetnek, hogy bekenik vele.

Elhallgattam kicsit, s kóstolgattam a szavakat. Nem állítom, hogy teljesen értettem, hogy mire is gondolt, de azt hiszem kapisgáltam. Emellett kissé meg is lepett, hogy mennyire fennkölten fogalmazott a lovag, furcsa volt tőle. Na persze nem azért, mert ostoba lett volna, egyszerűen csak szűkebbre szokta volt szabni a mondanóját, s általában kevésbé volt ömlengős, mint a többi nótafa fattya fajankó.
– Értem. Számomra egy szép ígéret, ha más nem is. Legalább a Nap reámmosolyog. Nem érzem melegét, de képzelem, s mennél forróban süt reám, annál hihetőbb az illúzió. – kicsit hümmögött. – És ilyenkor lengébben öltözik a fehérnép is, amiben aztán megint nincs mit kárálni.

8[Magánjáték] Felhőtlen egek Empty Re: [Magánjáték] Felhőtlen egek Hétf. Nov. 16, 2020 10:41 pm

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
Ha muszáj volna, sem tagadnám, hogy igaza van. Bármennyire nem láttam, vagy éppen nem akartam látni korábban, mostanra előttem sem titok, hogy sok dologban nem különb, amit idelenn Délen csinálnak, mint amiből kiábrándultam odafenn Északon. Azt hiszem, ez már csak ilyen, nincs új a nap alatt. A történet nem változik, csak máshogy hívják a szereplőket. Nekem talán jobb is, hogy nem játszottam soha nagy szerepet benne.
Javaslatát figyelmesen meghallgatom, s kicsit furcsállón vonom fel a szemöldököm az árokzsír említésére. Nem hallottam róla, ismerek pár gyógynövényt meg gyógymódot, de nem vagyok patikus és az én fejem sem egy herbária, nincs is rá szükségem, hogy értsek ilyenekhez. Szívesen veszem, amit mond, többször látott már el jó tanáccsal, de azért nem fogok minden követ megmozgatni, hogy ilyet szerezzek.
- Köszönöm a javaslatot, de azért nem vagyok az anyja sem a fiúnak, s nem is akarom, hogy ne feletteseként tekintsen rám. Jó, ha érzi a törődést, de arra nincs szükség, hogy eltunyuljon a kezem alatt, nem kölyök már.
Azért egy pillanatra eszembe jut, milyen idilli is lehetett az életük annak idején, régen, mikor Eckbert von Nebelturm oda mehetett, ahová akart, csinálhatott, amit szeretett volna, gondoskodott az unokájáról. Milyen gyorsan, egy szempillantásra meg tud változni az élet. Talán nem is gondoljuk, mi minden megtörténhet velünk. Sokszor emiatt természetesnek veszünk dolgokat, s utána bánjuk, hogy nem értékeltük igazán azt, ami volt. De hát ilyenek vagyunk mi emberek. Biztos vagyok benne azért, hogy az öreg sem gondolta volna, hogy mi mindent át kell majd élnie.
Hallgatom aztán a válaszát. Ígéret. Olyan sokszor adott erőt az embereknek. Talán ezért hasonlítja a zsoltáros Istent a Naphoz? Érdekes volna, ha így lenne. Lám, van azért, ami nem változik.
Aztán mondandója végével valamivel hirtelenebben és hangosabban távozik a levegő az orromból, ahogy mosolyra húzom a szám szélét egy pillanatra.
- Meglehet, bár itt nem sokat lát belőlük.

9[Magánjáték] Felhőtlen egek Empty Re: [Magánjáték] Felhőtlen egek Hétf. Nov. 16, 2020 11:35 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
– Ahogy gondolod, azért jegyezd meg, hisz ha legközelebb valaki megsérül, jó ötlet lehet. Minden valamire való Rotmantel hord magánál, a legtöbb gyógyítónál is biztos akad. Kenőcskén érdemes használni főleg, mert elfogyasztva rútúl megfekszi az ember gyomrát. – kicsit nevettem, majd folytattam. – De persze csak kibickedek, aligha értek hozzá. De volt pár évem meghúzni a vállam, s mindig segített.
Úgy tűnt, Oswald valóban nem ismerte a régi gyermekcsínyt, ha lett volna még arcom, biztos tudta volna, hogy hülyéjét szándékszom járatni, de azt hiszem ezt is felírhattam a vasbörtön számlájára az igen rövid "Előnyök listára". Megette a fene ezt a kutya egy életet, de ha az ember nem kereste benne az örömet, akkor aztán tényleg nem volt benne semmi jó. Bolond volt, ki csak úgy alanyi jogon várta a boldogságot, ellenben vonzotta ám a vidámságot a kedélyes ember bolondos borszaga. 
– No, a vak se sokat lát a napból, akkor se, ha a képébe világít minden sugara. – mondtam rosszallóan. – Tényleg fedettek a leányzók errefelé, de csak az a vak nem látja a lengébb öltözködést, aki a napot sem.
Így belegondolva kutya módra furdalta már az oldalam, hogy ez a tutyimutyi jóember miként vélekedhetett a szép nőkről, ha már ilyen őszintén mesélt a nap dolgáról, csak nem bánta tán, ha kissé mégis érdeklődtem, hogy merrefelé áll a jó katona kardja? Bele nem tudott férni a fejembe, hogy ilyen jóvágású legény miért nem tartott még asszonyt, hisz hiába, nem volt Oswald egy rusnya teremtés, buta se. Papekkal kellett terelnie az asszonyokat szét, csak nem volt olyan válogatós?
– Sok madár fordul itt meg a kertben, lesem őket szívest-örömest, de egyet se láttam még, ami úgy válogatott volna a magban, mint a balomon ülő fácán. – nevettem kicsit, hogy ne érezze, hogy bántani próbálnám. – Milyen asszonyt kívánsz magad mellé, délceg lovag?
Hirtelen egy csalogányt pillantottam meg, ahogy az lustán megpihent az udvar túlsó oldalán. Nem kívánt dalolni még, de azért reméltem, hogy megszólal majd. Nagyon szép muzsikát játszottak.

10[Magánjáték] Felhőtlen egek Empty Re: [Magánjáték] Felhőtlen egek Szomb. Nov. 21, 2020 9:13 pm

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
Figyelmesen hallgatom, bár nem vagyok biztos benne, hogy meg is marad a fejemben a tanácsa, abban még kevésbé, hogy eszembe is jut, ha szükségem volna rá, de végtére is úgysem az én dolgom az ilyesmi. Azért vannak mindenféle orvosemberek, hogy ők értsenek a gyógyításhoz. Minél kevesebbet találkozom velük, annál inkább örülök.
Mosolyogva csóválom meg a fejem. Valahol mulattat, hogy Eckbert von Nebelturm lándzsába zárva is ugyanúgy kedvét lelte a különféle asszonyszemélyek bámulásában, mint egykoron saját testében is minden bizonnyal, hiszen a vér nem válik vízzé, kétlem, hogy az évek során kapott volna rá erre a szokásra. Fogalmam sem volt, hogy nézhetett ki az öreg vámpírként, milyen is lehetett valójában Hilde nagyapja, a Nebelturmok nagy kovácsmestere, nem mesélt sokat sem a feleségéről, sem a lányáról és sosem akartam firtatni a dolgot; vannak dolgok, amiről okkal nem beszél az ember, ami jó helyen van ott, ahol van.
Elrejtve a múlt leple alatt, remélve, hogy felemészti a feledés.
Már említésére ismét a verebeken pillantásom, s másfajta madarat is keresne a szemem, kérdésére így igencsak megelepődöm, de csak magamban morfondírozom azon, miként lyukadtunk ki ismét itt, s vajon miért érdekli olyan nagyon őt a dolog? Az unokáját sem nyüstöli, hogy találjon magának valakit, ámbátor meglehet, csak nem vagyok tanúja neki és valójában Hildének is a hócipője tele van az ilyesmi kérdésekkel. Az igaz ugyan, hogy ő még talán ráér, hogy valami délceg úriember közeledését fogadja, meglehet, a vámpírok később házasodnak, mint az emberek leányai. Felénk majdhogynem gyerek még az ember, mikor mások helyette eldöntik, kivel kell leélnie az életét. Így felnőtt fejjel én sem csodálom, hogy apám szívesebben járt vadászni, míg tehette, mint hogy odahaza töltsön időt a feleségével, s anyám is inkább hagyta, hogy a hímzőmunkáival a kandalló mellett találjon rá az éjszaka, mint sem a hitvesi ágyban.
Ezúttal erőst úgy tűnik, hogy valóban valami választ vár az öreg von Nebelturm, nem bosszantani akar csupán.
- Háborúban nincs ilyesmire ideje az embernek - próbálom gyorsan és könnyen letudni a kérdést, de ahogy kimondom, már én sem tartom sem jó válasznak, sem olyasminek, amit egy őszinte kérdés érdemel. Vállat vonok.
- Nem nagyon szoktam ilyenen gondolkodni, - vallom be végül - Sosem érdekelt ez igazán, pedig ifjúkoromban nekem is kinéztek valami nemeskisasszonyt, akit feleségül kellett volna, hogy vegyek, mégsem vágytam volna rá túlságosan. Vannak ennél nagyobb dolgok is az életben, azt hiszem. Nem nagyon kerestem és nem is keltette fel az érdeklődésem nagyon senki.
Nem látom értelmét, hogy Ingéről szóljak, remélem, hogy boldogan él a férjével, alighanem nekem is csak az volt a bajom, hogy nem ismertem még senkit Hellenburgban. Heidi azonban eszembe jut, s erőst gondolkodom, hogy megemlítsem-e. Rég hallottam felőle, remélem, hogy jól mennek a dolgok Buchenberg felé.
Érdekes, hogy pusztán kicsi piszkálásra is lepereg a pad felszíne, belül viszont nem tűnik korhadtnak. Bizonyára sokat ázott a szabad ég alatt.

11[Magánjáték] Felhőtlen egek Empty Re: [Magánjáték] Felhőtlen egek Szomb. Nov. 21, 2020 10:06 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
– Leginkább pont a katonáknak illik hamar családot találni, hogy a magjuk ne a csatatér földjébe legyen temetve, s vérrel locsolva. Az még akkor se hajt ki, ha egy Rotmantel locsolja, pedig sok ördöngősségre képesek azok. – jegyeztem meg kissé cinikusan. Neki is tudnia kellett, hogy nem ilyen választ vártam.
Mindig is tudtam Oswaldról, hogy nagy tutyimutyi volt, de azért abban is biztos voltam, hogy valami más is lehetett a dolog mögött. Én már csak tartom magam hozzá, hogy legyen bármennyire is teszetosza a jóember, azért nem illő ilyen formán kerülni a a másik nemet. 

Az állatoknál sokkal több dolga aztán alig lehet valakinek is, de még így is akad lehetőségük párt választani, ha csak rövid időre is. Hiba lett vonla persze állatokhoz hasonlítani az embereket, hisz telejesen más posztóból készültek, de ami az állatnak ment, az már csak úgy illendő, hogy az embernek is menjék.
– Ennél nagyobb dolgok? Olyan rózsát készítettem feketacélból, hogy ha valaki megszagolta, a káprázattól melléképzelte a virág szagát... És még így is a legtnagyobb mesterműveimnek a saját gyermekem, gyermekeim tartom. – kicsit nevettem. – Aztán teszel, amit a szíved jónak tart, de nagy kár az, ha ilyen korban nem meleg vacsora, s még melegebb ágy vár rád. 
Nem ez volt persze a nők egyetlen dolga, az asszony maga is kovács volt, s ki is vette a részét a munkából becsületesen. De valahogy mindig képes volt valamit varázsolni a nap végén, akkor is, mikor én magam már csak heverni bírtam egy kemény nap után. Minden éteknél finomabb volt a leves, amit ő főzött, akkor is, ha az alja leégett. A sültjei pedig ha kissé kozmásak is voltak néha, de zamatosabbak is, mint bármi, amit egy kocsmában ehettem. Varázsló voltál, igaz?
– Bár, fene se tudja, végül is nem kell mindenkinek családot tartania. – böktem oda végül vidáman. – Hála az égnek ott vannak a bordélyok azoknak, akik nem kívánnak családot tartani. Úgy hallottam egész híresek a hellenburgi kuplerájok. – zártam végül le mondandóm heccelve. Biztos voltam benne, hogy Oswald ha be is tért volna egy bordélyházba, ott is csak annyit kért volna a pillangoktól, hogy kenjenek meg neki egy vastag szelet kenyeret húszsírral, s jól sózzák meg.
Azt hiszem sosem jártam bordélyházban, mindig is fent hordtam picit az orrom, s nem is kívántam az ilyesmit azután, hogy magamra hagytál. Nem a vágyaim tépted ki, mikor meghaltál, de a szívem mindenképpen. Azt magaddal vitted a sírba, a hideg földbe. Azóta is ott van fagyosan, felolvadni már nem fog nélküled. De jó helyen van, adtam volna magamtól is.

12[Magánjáték] Felhőtlen egek Empty Re: [Magánjáték] Felhőtlen egek Kedd Nov. 24, 2020 5:18 pm

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
Bizonytalanul, kissé gyanakvón pillantok az opál felé, ahogy hallgatom. Nem vagyok biztos benne, mégis mi a szándéka, elsőre ugyanis gúnynak venném, ahogy válaszol. Nála nehéz is megmondani, hogy sértegetni akar-e, vagy csak tréfálkozik a másikkal. Nem szeretem, amikor a szavak mögött kell kutatkodni a szándék után, de az arc sok mindent elárul a beszélőről. Kevesen vannak, akik igazán képesek uralni az érzelmeiket, óriási önfegyelem szükséges ugyanis ehhez, s hogy az ember jól ismerje önmagát. Eckbert von Nebelturm esetében azonban még ennyi támpontja sem lehetett annak, aki beszélgetett vele. Régről sem ismertem, hogy legalább régi emlékeket felidézve megmondhassam, mi célból mond, amit mond.
Jobb is talán, hogy nem eresztettem bő lére a válaszom. Abban sem vagyok biztos, hogy igazán érdekelné.
- Nagyon jól tudja, hogy nincs dolgom ilyen helyeken.
Egy pillanatig némán figyelem a verebeket. Az egyikük talált valami magocskát, úgy tűnik, azon veszekednek.
- Sok dolog nem egyformán fontos minden embernek. Az imént előnyként hivatkozott arra, ha otthon van, aki gyászolja az elesettet, másoknak rossz az, hogy a csatamezőn a család miatt kell aggódjanak. És talán jól is van ez így, hogy nem gondolkodik mindenki ugyanúgy. De nem tagadom, bizonyára szép és aprólékos munka volt az a feketeacél rózsa, amit készített és jó is az, hogy van, aki úgy érzi teljesnek és értékesnek az életét, ha megosztja azt valakivel.
Én valahogy sosem tartottam nagyra azokat, akik egy gömbölyű csípő láttán elveszítették a józan eszüket, s úgy gondoltam, ennél a másik fél is többet és jobbat érdemelt volna. Mindig reméltem, hogy az ilyen kölyökként viselkedő férfiaknál jobbat és méltóságteljesebbet talál majd a húgom, főleg miután már nem vagyok mellette. Szerencsére neki mindig is megvolt a magához való esze. Ember kellett legyen a talpán, aki meg merte környékezni őt.
- Ne aggódjon miattam, uram, úgyis észreveszi majd, ha elvettem valakit - molyodom el egy kissé - Az ilyen nem egyik pillanatról a másikra megy akkor sem, ha az ember úgy véli, az igazit találta meg.

13[Magánjáték] Felhőtlen egek Empty Re: [Magánjáték] Felhőtlen egek Vas. Nov. 29, 2020 4:21 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Egy kissé nevetnem kellett a lovag válaszán, természetesen tudtam, s biztos is voltam benne, hogy nem járt ilyesmi helyekre, de ez nem akadályozott meg abban, hogy legalább egy pillanatra szórakozzak az eshetőségen.
– Ez igaz, de azt is nagyon jól tudom, hogy nem mesélnél róla, ha lett volna. – nevettem kicsit, majd folytattam. – Aligha hiszem, hogy mindenki annyira elhivatott a saját tisztasága mellett, mint amennyire te. Egy hosszú hideg nap végén egy lovag is csak egy férfiú, aki az ölelés melegségére vágyik, s biztos akad sok olyan is, aki nem annyira válogatja meg, hogy kit ölel.
Emellett persze mit értettem én a templomosok dolgához. A katonák imádtak kurvázni, a templomosok is biztosan, csak vélhetőleg jobban odafigyeltek, hogy mikor és hol. Nem engedhették meg maguknak, hogy felismerjéük őket, hisz senki se nézett volna jó szemmel arra, ha egy szentéletű lovag éjszaka a Liliomok házában markolássza a hófehér cipókat.
– Sosem voltam katona, de ebben az átkozott világban mindenki harcos. – megálltam picit, majd folytattam. – Az embernek nem azért kell valaki otthonra, hogy legyen kinek gyászolnia, hanem pont azért, hogy legyen miért hazatérnie. Vasmacska a létbe. – mondtam komolyan, majd hangom kissé ellágyult. – De talán igazad van, mindenkinek más fontos
Savanyú egy ember vagyok a magam módján, de még savanyúbb lennék, ha nem lett volna senkim. Az egyetlen út a boldogsághoz az, ha az embernek asszonya van? Nem, ebben biztos vagyok. Valaki a művészetében leli meg az örömét, hívő az istenében, bolond pedig a be nem teljesült álmaiban. De kétségtelen, hogy a boldogsághoz vezető legrövidebb útat annak az öröme jelenti, akit a legjobban szeretsz. 
– Hány tél telt el születésed óta? – kérdeztem kissé halkabban.
Milyen idős lehetett egyáltalán a férfi? Az embereknél oly nehéz ezt tudni, gondolkodás nélkül rávágtam volna, hogy talán 70-80 esztendős lehet, de mindig elfelejtem, hogy mennyire gyorsan is öregednek ezek a népek. Ha tehetem, leginkább a tekintetükből olvasom ki, de Oswald arca sosem árult el sokat.

14[Magánjáték] Felhőtlen egek Empty Re: [Magánjáték] Felhőtlen egek Hétf. Nov. 30, 2020 6:35 pm

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
- Ez nem elhivatottság - vonok vállat, ahogy figyelem, amint a piszkálódás következtében a pad felszníéről letörik egy korhadt darab és a földre esik - A templomosoknak és a lelkészeknek is lehet családjuk, nekem sem tiltotta meg senki, hogy keressek magamnak valakit, de nem foglalkoztatott a dolog. Mindig volt más.
Ez persze, csupán részben volt igaz. Az tény, hogy fiatalon sem jártam a lányok után, s mindig csodálkoztam rajta, hogy tudták mások valósággal az eszüket veszteni egy csinos menyecske láttán. Azt sem értettem soha, miért teszi kockára az életét azért, hogy az északon maradt szeretőjével találkozhasson, talált volna más lányt magának itt Délen is.
Úgy gondoltam, mindenkinél bekövetkezik az elkerülhetetlen, Erhardt is valami ilyesminek mesélte az elhívását, amiért lelkész lett. Elkerülhetetlenül megtalálta és nem hagyta nyugodni a dolog, s végül már nem is tudott mást elképzelni magának, tudta, hogy rá kell lépnie az útnak. Én sosem tudtam olyan szép szavakba önteni a gondolataimat, mint ő, nem tudtam volna hasonlóan szólni arról, miért lettem templomos. Valahogy így képzeltem el minden nagy dolgot, ami az ember életében megesik. Érthető, hogy a legtöbb ember miért nem szerelemből házasodik, nem is adatik meg mindenkinek, hogy boldog legyen ilyen igában. Egyszóval nem gondoltam volna soha, hogy nekem való volna az ilyesmi. Való igaz, hogy nem is igen láttam jó példát sehol.
Érthető az is, amit az öreg mond. Azt hiszem, egyik vagy másik fajta életet nem ismerheti igazán, csak aki élt már benne. Szeretettel beszél néhai feleségéről, s ha most találkoznék fekete lándzsával először, nem is gondolnám, hogy egyébiránt szívesen legelteti a szemét a fehérnépek hátsó felén.
Kissé váratlanul ér a kérdése aztán, nem igazán vagyok biztos a szándéka felől. Őnála mindig elgondolkodom, komolyan beszél-e, vagy ugratni próbál, nem árt, ha az ember megfontolja tehát, mit válaszol, ha nem csöndben marad inkább. Ahogy újabb levegőt veszek, igyekszem felkészülni arra, amit mondani akar, bármi is legyen az, mielőtt újból megszólalnék.
- Harminchat - felelem, s kissé bizonytalanul, kérdőn nézek felé. Mit megadnék, ha csak egy pillanatra láthatnám az arcát, mindjárt könnyebben kiigazodnék rajta. Fogalmam sincs, hogy tréfálkozni akar-e, vagy őszinte komolysággal beszél...

15[Magánjáték] Felhőtlen egek Empty Re: [Magánjáték] Felhőtlen egek Kedd Dec. 01, 2020 11:55 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Ismételten kedvem támadt nevetni, ezen vágyamnak pedig nem is szabtam határt. Egész máig meglepett, hogy bár egy toronyként egekbe nyúló férfiú volt a templomos, mégis milyen gyermeteg és érintetlen volt a lelke. Nem kell a tisztaság eldobásához asszonyt tartani, mi több, a legtöbb tisztaság nem is a hitvesnél piszkolódik be, hanem általában a kocsma mögötti szalmában, vagy esetleg a szomszédasszonynál, akinek a férje pont másik városban kereskedik az ócska patkószegeivel. Talán szóvá tehettem volna ezt, de úgy döntöttem, hogy se én nem leltem volna benne szórakozásom, se Oswald, így inkább csak hallgattam, gondolkodva, ahogy azt egy fegyvernek illett. Így is többet beszéltem már, mint az egyszeri lándzsa a viccekben.
– Harminchat. – mondtam, kóstolgatva a szavakat. Ekkor már gyermekem volt, pedig nekem aztán tényleg nem volt hova sietnem. – Tényleg nem egy pillanat alatt találja meg az ember az élete párját, de nem is kell hozzá 36 év. Döntöttem!
Ez lett volna az a pont, amikor megfogom Oswald vállait két kézzel, de sajnos a kezeim hiányában nem sokat tudtam tenni, így leginkább csak elképzeltem azt, hogy kihúzom magam.  Milyen magas voltam egyáltalán? Hogy festettem volna a petrencésrúd mellett?
– Ha 40.-ik teledig megházasodsz, a mennyegzőn én leszek a nyárs, amin a disznót sütik. Legalább a belseje is jól át fog sülni, s senkinek se lesz tőle fosása. – megálltam pillanatra. – De ha nem, akkor viszont minden héten sakkoznod kell majd velem két évszakon keresztül. Mit szólsz?
Nem gondoltam, hogy belemenne, de azért mókás volt elképzelni. Degradált persze az elképzelés, hogy holmi nyársnak használjanak, de sokat nyerhettem ezzel, egész pontosan egy új sakkpartnert. Azokból sosem ártott még egy, elég hamar elunta az emberek zöme. A kezdőkhet túl ügyesen elvertem, az igazán tehetségeseknek pedig nem voltam eléggé okos... Oswald vajon tudott egyáltalán sakkozni?

16[Magánjáték] Felhőtlen egek Empty Re: [Magánjáték] Felhőtlen egek Kedd Dec. 08, 2020 2:52 am

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
Meg sem lepődöm, hogy az öreg ismét felnevet. Való igaz, nem fér a fejembe, hogy miért olyan fontos, hogy az ember összekösse az életét valakivel, olyannyira, hogy van, akinek igazán csak ennyi vágya van egész életében és minden dolga e körül forog, de amióta ismerem von Nebelturm mestert, tudom, hogy nem akarna megbántani. Ha meg nevetségesnek tartana mégis, csak tessék. Legalább jókedvre derítettem. Már elszégyellni sem tudom magam igazán a helyzetben, megjegyzésére is csak forgatom a szemem. Tudtam, hogy valami ilyesmiről lesz szó, hanem aztán mégis némi meglepettséggel az arcomon sandítok irányába.
- Döntött?
Őszintén kíváncsivá tett, s ha láthatta rajtam, bizonyára kedvét lelhette abban, hogy felcsigázta az érdeklődésemet. Leginkább hosszasra nyúló papolásra számítottam, nem arra, hogy majd terveket kezd szőni. Bár élettapasztalatai sokszor nyújtottak segítséget Hilde és az én számomra is, de ebben a helyzetben mégis mit tehetne egy lándzsa? Ha el akar látni udvarlási tanácsokkal, itt is hagyom nyomban, arra mérget vehet.
Érdekesmód azonban nem ez történik, s ahogy magamban emészteni kezdem az ötletet, nem tudom magamba folytani a nevetést, de nem is akarom.
- Egek, nem is gondoltam, hogy kegyelmednek ez ennyire fontos, de ilyen ajánlatra nem mondhatok nemet, még ha nem is várnék el ilyesmi áldozatot, annyit egy lakodalom sem ér.
Egy pillanatra mintha támadna bennem valamiféle rossz érzés, mint mikor a tette vagy szavai következmnyeire gondol az ember, de hamar elhessegetem a gondolatot. Azért ezt még az öreg sem gondolhatta komolyan hiszen.

17[Magánjáték] Felhőtlen egek Empty Re: [Magánjáték] Felhőtlen egek Vas. Dec. 20, 2020 12:16 am

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Azt hiszem lehet az ember száz, akár ezer is, de a gyermeteg lélek nem fogyhat el sosem belőle. Érzem a merő lényem keserű szagában, hogy öreg vagyok, öregebb, mint valaha, de azt hiszem a jelenbe markoló vasmacskám a jókedvem, s az, hogy máig játszom, mint egy félénk kisfiú, aki nem mer átkopogni a szomszédba. Legyek bármennyire vén is, amíg él ez a tűz, addig aligha veszhetek el az idő hányadék mocsarában. Úgy is visszaránt a jelenbe.
– Fontos, igen. Nem vagy a fiam, aligha osztozol a véremben, de azért a sorsod tenyeremen hordanám, ha lenne még tenyerem... – nevettem egy kicsit, kissé negédesre sikerült a kijelentés. – És kár lenne, ha nem lennének gyermekeid, jó apa lennél. Olyan türelemmel áldottak meg, amit még a Jóisten is csak azért oszt, hogy az ember gyermeket neveljen vele.
Lehetett ugyan rosszat mondani Oswaldról, de hogy ne lett volna türelmes, azt halandó ember nem állíthatta, de még mindenható lény se. Tövises akácfát lehetett volna vágni a hátán, s akkor sem moccant volna meg. Csuda egy teremtés volt, ha az ember nagyon elmélkedni akart az Úr létéről, aligha lehetett volna jobb példa a bölcsességére, mint az, hogy egy ekkora embernek ennyi birka türelmet adott.
– Sok szerencsét hát, Bertold lovag. – szóltam komolyan. – Csak vigyázz magadra, mert Hellenburg leányai úgy fogják dobálni magukat utánad, mint részeg az üres korsót.
Korsó... A korsót felemeltem, s beleittam. Egy kocsmában ültem, s egy sötét tekintetű férfi ült előttem, szótlanul kanalazva az étkét. Lucrecia kérője volt, s ha lehet, teljes ellentétének tűnt. Első pillanttól kezdve utáltam, azon vonását prfig különösen, hogy látszóalg nem is érdekelte ez a tény... Olyan volt, mint egy tál jéghideg, sziklamenyére hült kása. 

Azt hiszem ez az a pont, mikor közülni fogja velem, hogy kérné a lányom kezét, most fogja mondani, hogy bármit megtenne érte. Hogy ígéri, hogy sok unoka lesz, s hogy mindig mellette marad majd... De nem mondja, csak kanalaz, s kanalaz. Ennek nem így kellett történnie. Vagy rosszul rémlik? Tévednék talán?

Mondd már ki, kérlek. MONDD KI. MONDD KI, AZTÁN HALLJATOK MEG MEGINT. Hisz ez szokott lenni, nem? Így kell lennie. Mindenki meghal körülöttem, minden árva lelket elnyel a balszerencse, ami kacagva ölel körbe. Kérlek, csak térj a lényegre, más emléket akarok látni.
– Mondd ki! – csúszott ki a hang gondolkodás nélkül, észre se vettem.

18[Magánjáték] Felhőtlen egek Empty Re: [Magánjáték] Felhőtlen egek Szomb. Dec. 26, 2020 2:03 am

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
Nézem a madarakat és hallgatom az öreget. Alighanem öregszik, nem szokott érzelgősködni. Az igaz, lehet vele komolyan beszélgetni, tanácsai megannyi helyzetben váltak hasznunkra, mikor Hildével ketten teljesítettünk itt-ott szolgálatot. Szerettem hallgatni, amikor mesélt, milyen volt, mikor a lelke lángja tulajdon testében lobogott, s csuda dolgok készültek a keze nyomán, vagy amiként gondját viselte az unokájának. Sok más egyébről is mesélt már nekem Eckbert von Nebelturm, szerettem is vele beszélgetni, de mégsem ismertük egymást igazán. Mindig is úgy gondoltam, hogy sokkal több minden rejtőzik a szavai mögött, mint amit ki is mond, már a puszta élettapasztalatából adódóan is.
Jólesik valahol, amit mond, s jó emberismerőnek is tartom, mégis vannak kétségeim afelől, velem kapcsolatban igaza van-e? Sokféle ember van a világon, találkoztam jópárral közülük és sokukon láttam, hogy végül tulajdon szülőjükké váltak. Ha valóban meg van a sorsunk írva, kapálózhatunk ellene, de nem kerülhetjük el. Igen, talán ezért nem érdekelt soha, hogy bármiben is apám útjára lépjek. Legyintek is a lándzsa intésére, kissé felnevetve, de nemigen tudok mit mondani rá, annak ellenére is, hogy úgy sejtem, nem csúfolódni akar.
Megáll az idő egy kissé; mindketten tulajdon gondolatainkba merülhettünk, de nem is kell mindig szólni. Megvan az ideje a beszédnek és megvan az ideje a hallgatásnak. Valahol gondolkodom azért válaszon is, mit mondhatnék neki az elhangzottakra, de nem tudom, mennyire is gondolja komolyan valójában, amit mond. Ezen sokat tűnődöm az öreg von Nebelturm táraságában, nála tudhatja ezt legkevésbé az ember, s bizonyára aki jó abban, hogy a szavak mögé rejtett dolgokat kikutassa, annak is megggyűlne a baja azzal, hogy a fekete lándzsa dolgait megfejtse.
Rezdül a bokor, ahogy nagy verdeséssel röppennek fel a verebek róla. Egy szempillantás alatt a gondolataimból a jelen valóságában találom magam, de egy pár súlyos pillanat kell még, hogy fel is fogjam, mi történt.
- Mondjam ki? - pillantok rá némi megütközéssel - Micsodát?

19[Magánjáték] Felhőtlen egek Empty Re: [Magánjáték] Felhőtlen egek Vas. Jan. 03, 2021 7:14 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
– Elfáradtam, azt hiszem. – szólaltam meg szórakozottan, mint aki szégyellte a történteket. – Elbambultam, s elvesztem picit a gondolataimban. Az ember teste egy vasmacska a józanságához, de test nélkül néha elsodor a gondolatok ára. Egy régi történeten gondolkodtam... 
Nem szerettem ilyesmikről beszélni, de azt hiszem megérdemelte a lovag, hogy most már én is meztelenre vetkőzzek egy kissé. Eddig ő volt a humor célpontja, most én lettem a bolond. No, nem mintha eddig nem az lettem volna, de azért mindig igyekeztem magam pár réteg szarkazmusba burkolni, hisz olyankor még a legélesebb kés is csak abba a rétegbe mart, amit már egyébként is szétmartam.
– Cudar egy dolog megöregedni. – folytattam, főleg magamban. – Mennyivel jobb világ lenne ez, ha az ember örökké fiatal maradhatna, s sosem marné szét az idő rezsdája.
Kezdtem érezni, hogy fél fejjel már megint a hullámok alá bújtam. Egy távoli beszélgetés zaja csapta meg fülem. Tudtam, hogy kik voltak azok, de nem akartam becsatlakozni, mert tudtam, hogy akkor ismét itt fogom hagyni a napsütést, s a madarakat. Azt pedig nem akartam, tényleg kár lett volna a borongós múltba nyúlva merengeni. 
– Nos... Minden bizonnyal neked is van jobb dolgot, mint itt lenni egy vénemberrel. – nevettem fel picit, leginkább kínomban. – A jó katona embernek mindig akad feladat a városban, a társaságom pedig aligha lehet túlzottan izgalmas.
Nem tudtam, hogy miként is fogalmazzam meg, hogy egyedül kívántam maradni. Aligha lett volna udvarias elzavarnom a templomost, de az se lett volna ildomos, ha nemes egyszerűséggel eltűnnöm a beszélgetésből... Így két rossz láttán talán inkább a kisebbik felé hajlottam. Úgy is tapasztalhatta, hogy nem voltam olyan beszédes a mostani időkben... Az emlékek tengere pusztulás volt, ez nem is lehetett kérdéses, de legalább békés is.  A békés pusztulásnál pedig, ellenkezhetett bárhogy is az ember, de léteztek rosszabb sorsok is. S talán ha megtalálom az összes homályos emlékem, akkor akár meg is értem azt, amit a testem börtönében nem tudtam felfogni.

20[Magánjáték] Felhőtlen egek Empty Re: [Magánjáték] Felhőtlen egek Vas. Jan. 03, 2021 9:36 pm

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
A régi történetek. Egy emberöltő alatt is könnyű úgy érezni, hogy túl sok nyomja az ember vállát, hát még egy vámpírnak milyen lehet, arról a különös sorsról nem is beszélve, amely Eckbert von Nebelturmot sújtotta. Valahol meg is lep az őszintesége. Ismer már egy ideje, talán jobban, mint ahogy én őt valaha megismerhetem, nyíltsága, közvetlensége mégis szokatlan most számomra. Őszintén meglep, hogy megosztja velem ezeket és egy pillanatra el is mosolyodom - megtiszteltetés számomra, mert kizártnak tartom, hogy sokan büszkélkedhetnének még ilyesmivel, az unokáját leszámítva, persze.
Féloldalas mosolyra húzom a szám és felvonom a szemöldököm, ahogy pár pillanattal később, de megsejtem a szavai mögött rejlő szándékot.
- Hát persze, jól el is ment az idő, nélkülem meg összedől a város ugyebár. Vigyázzon magára, öreg.
Felállok és megmozdul a kezem - ösztönösen vállba veregetném, ahogy néha a kölyköket, ha nyomasztja őket valami, de egy lándzsánál nem igazán tehet ilyet, azt meg végképp nem tudom, az öreg mit szólna hozzá, úgyhogy a gesztus most elmarad.
Egy darabig még figyelem a bokrot.
- Elmentek a verebek - jegyzem meg, bár nem tudom, mit figyel a kopottas opál a feketeacél ölelésében. Odafenn tompán dörögni kezd az ég, s látom is a közelgő szürke fellegeket. Megyek hát én is, mint a verebek, s bízom benne, hogy Hilde összeszedi a nagyapját, mielőtt elered az eső.

21[Magánjáték] Felhőtlen egek Empty Re: [Magánjáték] Felhőtlen egek Kedd Jan. 05, 2021 9:09 pm

Sibylla

Sibylla
Mesélő
Mesélő
Bevallom, kicsit kifogtatok rajtam, az elején nem nagyon értettem, mi baja van Hildének : D
Ez egy pompás játékra sikeredett, igazán élveztem olvasni ^^ Bevallom, szerény véleményem az, hogy a magánjátékok az olvasók számára különböző indokokból kifolyólag (ezt majd szívesen kifejtem privátban, ha akartok róla beszélni) nem annyira élvezetesek, mint maguknak a játékosoknak, de oh boy.... ezt a játékot nagyon szerettem : o A két karakter dinamikája nagyon lendületes, ami tök jó, mert nem válik a játék unalmassá, ráadásul mindketten sikerült eddig ismeretlen vizekre eveznetek, én legalábbis véltem felfedezni új infókat a karakterekről.
Nagyon szerettem a játék hangulatát is, nagyon kiegyensúlyozott volt ettől a keserédességtől, így nem váltak a reagok sem komolyan vehetetlen majomkodássá, és a melankólia sem lett túltolva, annak ellenére, hogy mindkét elem előfordult a hozzászólasaitokban.

Kiérdemeltétek a jutalmatok, felírhatok magatoknak 100tp-t, Hildének pedig jár egy lánc, Oswaldnak egy topáz pluszban.


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.