Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Mélységi: Voloch
Isten számára az elsők között vált bukott angyallá, ugyanis túlzottan élvezte a háborúk véres forgatagát és kegyetlenségét. A sajátjai között meglehetősen erős mélységiként tartják számon, ám az eddigi történelemben nagyon kevésszer bukkant fel kultistája. Tartózkodási helye ismeretlen, megjelenése egy nagyon magas, fekete, emberszerű alakra hasonlít, melynek a törzséből több csáp fut le a földig. Jellegzetessége, hogy mély hangon, visszhangozva beszél híveihez és szemei vörösen izzanak.
Jelszó: Ellenőrizve - Rudenz
Név: Hoya Weechwood
Nem: Nő
Kor: 37 éves
Faj: sötét tünde
Frakció: Voloch hű szolgálója, a sötét tündék kannibál szektájának tagja
Kaszt: Kultista- Hírnök ág - Die Leere (Az Üres)
Kinézet: Nemesi származásának köszönhetően szereti a finom anyagú ruhákat, selymeket és szinte mindig a kedvenc színében narancssárgában van vagy ennek az árnyalataiban. Haját összetűzve hordja, benne egy tiarájával, jelezve nemesi mivoltát, melytől csak akkor szabadulna meg, ha leváltanák azt egy koronára. Hosszú ruhákat hord, állati bőrből készült fekete magas sarkút szeret viselni, mert így kicsit magasabb, így is ki akar tűnni. Körmei hegyesek, általában festetlenek. A szája hatalmas belülről, melyben több tű éles fog és egy hosszú fekete nyelv foglal helyet, kívülről csak annyi látszik, hogy a szája széle felrepedt, ami kiegészülve vörösen izzó szemeivel senkinek sem csal mosolyt az arcára. Amikor valakivel beszél csak az „eredeti” szája mozog, egész száját csak táplálkozáskor használja. Ezek az „ajándékok” a mélységi részei, akit tisztel.
Jellem: Nagyon jó szónoki képességei vannak, hatásos rábeszélő. A hataloméhsége szinte csillapíthatatlan, így mindenki, aki feljebbvalónak érezteti, szebbnek, többnek a többieknél, az nagy szimpátiával indul nála, ez egyben gyengepontja is, ugyanis egy szelet hatalomért képes elhagyni a józan eszét is. A személyiségének hódolni nagy plusz pontot jelent a vele való beszélgetésben. Ügyesen tud az ember bizalmába férkőzni és mézes mázos szavakkal kivívni annak szimpátiáját és tetszését.
Gyenge pontja, hogy érzelmileg képtelen kapcsolódni bárkihez, nincs nagy érzelmi intelligenciája, így a nagyon finom érzelmi jelek szinte láthatatlanok számára. Az eddigi idő alatt azonban megtanulta értelmezni az alapvető mimikákat és testtartásokat, melyből megpróbálja értelmezni, néha utánozni az adott érzelmet. Forrófejű, lobbanékony, az őrületbe lehet kergetni egy dadogó személlyel és azzal, ha valaki orrhangon beszél hozzá.
Előtörténet:
A legtöbben életük elején tiszták és ártatlanok, de akad, aki már a kezdetektől fogva az árnyak szolgálja.
A Weechwoodok nagy tiszteletben álló, nemesi, tisztavérű, sötét tünde család voltak a tündék kivonulása előtti időkben. Legifjabb leszármazottjuk Odemus Weechwood, az uralkodó öccsének, Armin hercegnek a személyes tanácsadója volt, a politkai és társadalmi elit meghatározó alakja. Két fiával és páratlanul szépséges feleségével a sötét tündék nagyvárosában Elathaban éltek. A fiatalkorú ara újra teherbe esett, egy kislány fogant meg méhében, melyet az egész család nagy áldásként értelmezett.
Hoya viszont semmilyen áldást nem hozott. Az édesanyja nagyon legyengült a terhessége alatt, a szervezete nehezen tudta életben tartani a magzatot, félő volt, hogy elvetél. A fiatal, életerős nő egyre ernyedtebb lett. Olyannyira legyengült, hogy a terhesség utolsó hónapjában már az ágyból sem tudott kikelni. A gyógyítók tehetetlenek voltak, sokan baljós előjelnek tekintették ezt a terhességet.
Eljött az idő, hogy Hoya a világra jöjjön. A szülés fájdalmas volt és véres, bár a kislány megszületett, az anyja nem élte túl a megpróbáltatást. Mindenki furcsálta, hogy a csecsemő nem sírt vagy nyögött fel megszületésekor még fenekének paskolásakor sem.
Odemus, az életrős férfi megtört és szívébe örök gyász költözött. Látni sem bírta a lányt, akit szerelme haláláért okolt, így Hoyat nevelők és szolgák hada nevelte fel, szeretet nélkül, ridegen. A két fiútestvér apjával ellentétben próbálta magához közel engedni a csöppséget, sokszor játszottak vele és meséltek neki. Hoya szépen felcseperedett, megtanult olvasni és írni, a testvérei pedig vívni tanították, ez volt az ő furcsa szeretetnyelvük.
Hoya szépséges volt és karizmatikus, pont, mint az édesanyja, így nagyon közkedvelt lett társai körében. Ám a szolgálók és a nevelők sokszor számoltak be édesapjának arról, hogy a kislánnyal valami nincs rendjén, szinte sohasem eszik vagy csak keveset és rendszerint el kell zárni előle az állatokat, mert megcsonkítja, megöli azokat, de az édesapja nem hitte el ezeket a számára nevetséges állításokat.
//A nap amikor Hoya először kóstolt élőlényt //
~Szegény vergődő kiscica, olyan elevenen küzdött az életéért, de előlem nem menekülhet, mindenkit elkapok…hihi, én uralkodom feletted kismacska! Mehetsz a testvérkéid után a hullámtemetőbe. Milyen puha itt, ezen a részen, egészen különös…
A kislány elcsent konyhai késével felhasította a kiscica hasát, aki (hála égnek) eltávozhatott a túlvilágba. A felszökkenő vér a csodálkozó kislány szájának szélére fröccsent, aki először meglepődött, majd nyelvével, engedve az újdonságnak, megízlelte a vörös folyadékot.
Ízlelőbimbóival vasas ízt kóstolt és érezte, hogy élettel tölti meg ez a könnyed zamat. Kezét belemártotta a kiscica patakzó vérébe, majd elkezdte szürcsölni az isteni csemegét. Kezdetben csak a vért, majd kicsit később a húst is megkóstolta, mely tovább fokozta az élményt. A csemege után megmosta arcát a patakban, majd átment a szomszéd birtokra játszani pajtásaival.
//részlet vége//
Odemus nem is lehetett tanúja a szolgák borzasztó meséinek, ugyanis őt a poltikai élet eseményei jobban foglalkoztatták. Ez a dolog akkor csúcsosodott ki, amikor Odemusnak el kellett utaznia és vitte magával két fiát is, így a ház kiürült. Az egyedül maradt Hoya, kiélhette minden szadista hajlamát, elkezdett élő állatokat enni; kismacskákat, békákat, gyíkokat, kiskutyákat..stb. Minden ilyen étkezésnél úgy érezte szebb és erősebb lesz. Az állatok tetemeit egy közeli barlangban gyűjtötte, így a legtöbben csak azt vették észre, hogy eltűntek házi kedvenceik és azok ivadékai. Sokan egy a városba bejáró fenevadat okoltak, de a ház néhány szolgája félve őrizte a borzalmas igazságot.
Hoya növekedő hatalomvágya révén egy mestertanítóhoz járt, aki mesélt neki a történelemről, megtanította a német nyelvre és sok tudással okította, többek között segített neki a benne szunnyadó mágia felfedezésében és uralásában. A gyermek nagyon élvezte az erőt és tudást, élvezte, hogy valami olyat csinálhat, amivel kitűnik, amivel parancsol és egyre jobb és ügyesebb lesz átlagos társainál, a hataloméhsége egyre csillapíthatatlan lett.
Apja bár nem szívlelte, de engedett kérésének és 19 évesen felvette maga mellé tanulni, hogy egyszer ő is a herceg tanácsosa lehessen. A fiatal lány sok tapasztalatot szerzett és megannyi kapcsolatot épített a politikai élet színterén. Szépsége és bája vonzotta a férfiakat, a nőket pedig irigységgel töltötte el. Ezen tehetségére felfigyelt a herceg is és kisebb diplomáciai feladatokkal kezdte megbízni, melyekben sikeresen szerepelt. Hoya jó kapcsolatot ápolt a herceggel, akinek tetszettek hízelgő és mézesmázos szavai. Karizmájának hála egyre híresebb és befolyásosabb lett az elit körében. Egy ünnepélyes vacsorán találkozott először a herceg egyik legbefolyásosabb tanácsadójával is, akit szintén elbájolt a lány. Hoya kihasználva adottságait elkezdett élénk érdeklődést mutatni irányába. Persze ebben nem volt semmi érzelem, jól tudta, a tanácsos bebiztosíthatja hatalmi pozícióját, nem kell örökre apja árnyékában élnie. Ám a tanácsosnak a herceg és az udvari elit egy része más feleséget szánt. Weechwood kisasszony ezért eltökélt szándékának tekintette eltüntetni az útból mindenkit, aki a tanácsos és az ő frigye közé állt. Sajnos azonban, ez a feladat nehezebb volt, mint gondolta.
Egy rosszul sikerült politikai cselnek köszönhetően a lányt menesztették a hercegi udvartartásból, aki úgy érezte elérkezett a világvége.
//részlet a napból, amikor találkozott a Voloch-al//
Dühös volt és a dühe csillapítatlanná vált. Bármit megtett volna, hogy újra hatalmat szerezhessen. A bűzös barlangjának sötétjében éppen egy ló beleit rágcsálta és jövőjén gondolkozott, mikor egy ismeretlen hang szólt hozzá:
- Jóllaktál kedvesem? Tudom, hogy éhes vagy…- visszhangzott a hang
A lány nagyon megijedt, futásnak eredt, de elesett egy állati tetemben. Félelmében bepisilt és a félelemtől mozdulni sem tudott, csak reszketve hallgatta az ördögi beszédet.
- Ne félj tőlem kedvesem! Nem szeretnélek bántani…Sőt ellenkezőleg, nagyon szimpatikus vagy nekem.
- Ki, ki vagy te? – kérdezte a reszkető lány, aki összeszedve minden bátorságát felkapva egy combcsontot védekezéskép maga elé a levegőbe tartotta, de csak harsány nevetést hallott.
- Szeretem a harcias nőket, pont olyanokat, mint te...
- Mit akarsz tőlem? Én egy köztiszteletben álló neme….
- Köztiszteletben? Hmm…a mai események alapján nem hinném, maximum ennek a barlangnak vagy a tisztelője.
- Mit akarsz tőlem?
- Tudom, látom, érzem, mit meg nem tennél egy kis hatalomért…nagyon kevesen vannak, akik hasonlóak hozzád. Igazán különleges vagy, tetszel…kedvesem.
A lány ledobta kezéből a csontot, s némileg megnyugodott.
- Tehát tudsz segíteni?
- Hogy tudok e?...bármit megadhatok…
A homályból egy magas alak kezdett kibontakozni, akinek a teste egy férfiéhoz hasonlított, de a lábai mintha csápokból lettek volna. Pusztán a lény látványa olyan borzalmas volt, hogy egy egészséges lélek hátralévő életében sebként hordozta volna.
Hoya rámosolygott az alakra, akiről még nem tudta ki vagy miféle, de hataloméhsége mindent felülírt, az épp eszét is.
- Az én kívánságaim egyszerűek.
- Tudom kedvesem…- majd a lény kezével megsimította arcát, mely érintés jobb volt száz orgazmusnál és rosszabb volt száz pengedöfésnél.
- Milyen fiatal vagy….és mégis romoltabb vagy, mint a rothadó alma…
- Ha sértegetni akarsz…
- Bóknak szántam!
A lány nem értette miért, de elkezdett vonzódást érezni a lény iránt, egy elemi, ösztönös vonzódást.
- Sokkal többet adhatok neked, mint amennyit valaha is el tudnál érni….neked adhatom a mindenséget…az örök hatalmat. Sokkal többet elérhetsz ennél a bűzös barlangnál, sokkal több falat juthat neked.
- Mit, mit kell tennem?
- Kövess, szolgálj, add nekem amid van!
- Héj te! Mit csinálsz itt? – kérdezte hátulról két ismerős hang.
A lány hátrapillantott és két testvérét látta, amint azok közelednek felé.
A lény, mely eddig előtte állt, eltűnt, de mégis érezte vele van és fejében szól hozzá.
~ Ők csak lehúznak téged, gyengévé tesznek, ne hagyd magad!
- Mégis mi a fenét keresel itt, és miért véres a ruhád?! - kezdett bele a legidősebb testvér.
- Egek, véres a szád és a ruhád is! - folytatta a másik.
- Én csak, én csak, ettem egy kicsit, sokszor csináltam már.
- Micsoda? Miről beszélsz?
- Megettem ezeket az állatokat és ettől erősebb lettem, próbáljátok ki fiúk. Bár úgy ízletesebb ha él, de így sem rossz! - a lány felemelt egy frissebb macska tetemet és nagyot harapott belé majd a fiúk felé nyújtotta, akik elborzadtak húguktól.
- Akkor annak a sok szolgálónak igaza volt? Veled nagy baj van!
- TE BETEG VAGY! Téged kezeltetni kell!
- Most velünk jössz!
~ Látod, ők visszafognak téged, ugyanúgy ahogy az az átkozott apád….
A fiatal fiú kézen ragadta a lányt és elkezdte kihúzni a barlangból.
- Eressz, eressz- kiabált a lány, de a testvére csak húzta kifelé ebből a borzalomból.
- Azt mondtam eressz, CSAK VISSZAFOGSZ! – a lány valaki más hangján szólt. Érezte, hogy keze mintha megtelne élettel, leguggolt megfogott egy ökölnyi szikladarabot és minden erejével bátyja fejének dobta, a pillanat törtrésze alatt, aki rögtön összeesett.
A lány legidősebb bátyja látva ezt, előrántotta kardját és a lánynak rohant, nem tudta, mi tévő lesz, de megijedt.
~ Látod, már képes lenne megölni, hiszen ők kezdték, végezz vele!
- HAGYJ BÉKÉN!- hangzott a hölgy szájából a mély, kísérteties hang, majd kezével egy törött bordát emelt fel és a bátyja felé rohant vele, akinek tekintetét a lány mögött elsuhanó alak mételyezte meg, így már védtelenül rogyott össze, amikor a csontdarab átmetszette torkát. A másik testvér is a földre került.
~ ÉS MOST EGYÉL! Ízleld meg az igazi élőhús erejét és ízét!
A lány a még levegőért kapálózó testvére felé hajolt, majd nyelvével megkóstolta a felbuggyanó vért. Ez a vér más volt, sokkal lágyabb, édesebb, sokkal könnyedebb és a hús? A lány nagyot harapott bátyja mellkasából. A hús íze páratlan volt, kevésbé rágós, szinte elomlott a szájában. Sötét percek következtek, melyeket nem részleteznék, a lényeg, hogy a lány elfogyasztotta két testvérének színe húsát, szegények tehetetlenek voltak, elborzadva lehelték ki lelküket, megannyi fájdalom közepette.
A lény, aki eddig az árnyakban bujkált, újra testet öltött és a lány mögé állt, hangosan nevetett.
- Látod velem mennyi mindenre vagy képes!
- Igen - helyeselt a lány- és mit gondolsz, szép vagyok?
- Gyönyörű - válaszolta a mélységi, majd közelebb hajolt és megcsókolta a lányt, aki annyit mondott:
- Készen állok!
A lény fekete nyelve könnyedén csúszott át a lány kicsi szájába, nyelőcsövébe és a végén összeért ajkuk. A csápok letépték a fiatal lány ruháját, a két meztelen test egymásnak simult…a Mélységi és Hoya vad szeretkezés közben lettek egy. Az aktus végén a lény eltűnt és a lány csak a fejében hallotta újra.
- Most már az ENYÉM vagy!
- Igenis, Voloch, a mindenség ura!
//részlet vége//
A fiatal nemesasszony kilépve a barlangból mintha, mi sem történt volna, hazament és vett egy nagy fürdőt. Azonban életét onnantól egy más entitás uralta. Külsejében még nem volt látható a változás, csupán nyelve feketedett meg és lett egy kicsit hegyesebb. Mágiájában viszont érdekes változás követezett be, sötét tünde mágiáját már nem tudta használni, viszont új képességre tett szert a mélységi jóvoltából.
A Mélységi segítségével és Hoya éles eszével sikerült félreállítania minden ellenlábasát, így gond nélkül elvehette a tanácsos. Bár a hercegnek nem tetszett a dolog, mert érezte, hogy Hoya körű van valami baljóslatú, de hűséges követőjét nem tudta lebeszélni a frigyről, így a hataloméhes nő tanácsosné lett. Persze apja elfogadását még ekkor sem tudta kivívni, egyedüli gyermekeként sem. Odemus fiai rejtélyes eltűnését követően végleg visszavonult a politkai élettől és napjait magányosan a kúriája falai közt töltötte, ott is halt meg a Harag Napján, szénné égve.
Hoya és a tanácsos viszonylagos boldogságban éltek, legalábbis a férfi részéről. Ám egy idő után neki is feltűnt, hogy a felesége kissé megváltozott. A bőre sokkal fakóbb lett, a szemei is kezdtek megváltozni, állandóan bevéreztek, a végére már nem lehetett eldönteni, a szeme színe ilyen vagy csak a bevérzés. Nem evett rendes ételt, vagy csak keveset, ennek ellenére nem soványodott le. Gyakran tűnt el, majd bukkant fel hirtelen, mindig valamilyen váratlan jött ügyre hivatkozva. Ezzel egyidejűleg a környékbeli kisgyerekek, a fiatal szolgálók szőrén-szálán kezdtek eltűnni, sőt az egyik nemes kisfia is, akinek az egyik tanácsosi ünnepi estélyen veszett nyoma.
A férj gyanúsnak vélte a dolgot felesége körül, attól félt, hogy a megcsalja egy szolgálóval, akivel túl sok időt töltött együtt.
Hoya jó híveként Volochnak elkezdte kiépíteni szolgálói körében a mélységi kultuszát, akiket szépen lassan, rábeszéléssel, megfenyegetéssel, hamis ígéretekkel hű követőivé tett. Az újhold imádatára tanította őket, ugyanis azt hirdette, hogy ez az egyik legerősebb holdállás, éppen ezért tiltják tiszteletét az irigy tünde bölcsek.
A tanácsos megosztotta feleségével kapcsolatos félelmeit a herceggel is, aki kapva-kapott az alkalmon, mert tudta, így félreállíthatja a már cseppet sem rokonszenves hölgyet az útjából. Egy profi nyomkövetőt bérelt fel a tanácsosnő távolmaradásának leleplezésére, akinek nem kellett túl sokat nyomoznia, hamar kiderült az igazság.
V.I.Sz. 819. amikor minden megváltozott.
// a nyomkövető megégett naplója//
Nem kellett sokat nyomoznom, gondoltam, hogy könnyű meló lesz, de legalább sok lé jár érte. Kiderült, hogy a Weechwood lady a közeli barlangba jár elég gyakran, elvileg több férfi és nő kíséretében. Gondolom valami orgia találkahely nemesi ficsúrokkal vagy esetleg egy lovászfiúval, a szokásos ügy. Holnap bemegyek utána és megnézem, mit művelnek, de este van még dolgom, ellátogatok a(…)
Újhold volt, nagyon ritkán láttam ilyen ennyire tisztán. Belépve a barlangba istentelen bűz ütötte meg az orrom, olyan, mintha több tucat bomló lény hullája lenne idebent. S később észreveszem, nem tévedtem, kisebb kupacokban álltak állati eredetű csontok, kisebb állatok tetemei, beljebb menve nagyobb állati csontvázakkal is találkoztam. Vannak egészen frissnek tűnőek is. A barlang vége felé egyre több ruházatot találtam, majd csontokat, de ezek nem felnőtteké voltak, hanem kisgyermekeké, lábszárcsontok, koponyák, itt is vannak egészen friss tetemek is, néhány gyermeket felismerek a faluk kocsmáiban álló plakátokról. Mind kibelezve, olyan mintha valaki lerágta volna csontjukról a húst, később megpillantok egy láthatóan nemesi gyermekruhát. A ruházaton annak a családnak a címere látható, melynek kisfia a környékbeli nemesi kúria egyik vacsorájáról tűnt el, a plakátjaival tele van a város. Mégis miféle szörny tehette ezt? Előrántom a kardomat, hátha valamilyen fenevaddal less dolgom.
Majd meglátom azt, amitől szó szerint földbe gyökerezett a lábam. A sötétben két égőpiros szempár meredt rám a sötétből, a tanácsosnő nézett a távolból, csurom véres ruhában, éppen egy kisgyermek gégéjét roppantva szét, aki egy utolsó, halk segítségért kiáltott. Mezleten emberek guggolták körbe, akik vadul kántáltak valami igazán pokoli nyelven. Elkapni! - hallottam a vezényszót.
Elkezdtem futni, futottam, ahogy csak a lábam bírta, de tudtam előbb-utóbb beérnek, ők ismerik a barlangot, én nem, így gyorsan beleástam magam egy halott ló tetemébe és ott vártam meg míg minden elcsendesül. Szerencsém volt, túléltem. Most itt ülök egy kocsmában és reszkető kézzel írom e sorokat, ha esetleg nem érnék célba ezt akkor is tudja valaki, elmondtam a kocsmában ülőknek is, ez egy szekta, egy rohadt szekta. Wechwood tanácsosné kárhozott, valami nem mindennapi bújt belé, vagy ez ő maga? Aki megtalálja e sorokat….
//részlet és napló vége//
Aznap Hoya és az addigra több főt számláló, szolgákból és családtagjaikból álló kultista csoport sokáig üldözte a férfit, akit a barlangban láttak, de sehol sem lelték nyomát, így végül fáradtan hazatért mindenki. Az elcsüggedt nő tudta, hogy aznap diplomáciai küldetésre mennek férjével, így gyorsan ágyba bújt.
Ebéd után járhattak, a pár készen állt az indulásra, amikor is nagy robaj támadt.
Hirtelen lángba borult a világ.
A szolgálók fejvesztve menekültek, valaki a tüzet próbálta oltani, valaki életét mentette, de nagyon sokan egyből a tűz martalékává lettek. A tanácsospár is menekülőre fogta, a pincében szerettek volna elbújni, de a kastély tetőzete meggyengült a tűztől és egyenesen a párra zuhant. Egy kiszakadó gerenda kilökte Hoya-t az ablakon, a tanácsost pedig maga alá gyűrte a kastély, mindent elöntött a tűz.
A nő egy fa tetején ébredt fel. Ruhái megszaggatva, megperzselődve, néhány ág beleállt a kezeibe, átfúrta végtagjait, de élt, amit nem sokan mondhattak el. Szétnézve az akkori tájon már semmit nem látott, amit addig ismert, a város romokban állt, a gombaföldek még mindig égtek , a követői megsülve, csontvázzá égve hevertek a rommá lett kúria udvarán.
Sebeit ellátva gyorsan a hercegi várhoz sietett információért, de a romok között nem találta a herceget. Viszont néhány politikai ellenlábasát igen, akik segítségért kiáltoztak, több se kellett neki, tudta, ha most megöli őket, senki nem jön rá, ő viszont feljebb léphet a ranglétrán. Az időközben előkerült herceg, látta a tanácsosné hogyan tépi szét szájával nyaki ütőerét egyik, a romok közé szorult tisztjének.
//A találkozás//
- Mégis mit művelsz, te istentelen?
Hoya megtörölte száját és színpadiasan pukedlizett.
- Azt amit már régen kellett volna tennem. Átveszem az uralmat tőled, FELSÉG! – a lány hangja ördögien mélyre váltott.
A bölcs herceg felismerte mivel van dolga.
- Ki az urad? Melyik mélységinek adtad el a lelked, te szajha!
Ördögi nevetés következett
- LÉGY ÜDVÖZÖLVE OH HATALMAS VOLOCH, MINDENSÉG URA!
A következő pillanatban a lány szemei vörösen felizzottak és szája szétrepedt, fogai helyén tűhegyes fogsor állt és hatalmas szájából egy fekete nyelv kandikált ki.
A herceg elborzadt:
- Itt úgysem veted meg a lábad, távozz!
A kultista a herceg felé kezdett futni, hogy kioltsa életét, de ekkora, már megjelentek körülötte a Névtelen Árnyak, akik közül az egyik könnyűszerrel a lángok közé lökte a nőt, aki hatalmas robajjal tűnt el a várromok között, mindenki az hitte elpusztult, bár senki nem foglalkozott ezzel, hiszen akkor sokkal fontosabb dolgok kötötték le a őket, ugyanis az addig ismert világot elnyelte a tűz.
//részlet vége//
Hoya elmenekült és száműzetésben volt kénytelen élni egy évig. Bár a világ újra elkezdett gyógyulni, ő már nem kaphatta vissza régi, fényűző életét, elvesztette minden hatalmát. Mivel mindenki azt hitte halott, vérdíj nem volt kitűzve fejére, de új külsője miatt mindenki megrettent tőle, így csak fedett fejjel közlekedhetett a nép között.
Egy év bujkálás után azonban nagy változás történt, a tündék elmentek. 820-ban a királynő parancsára a tündék elhagyták ezt a dimenziót, Hoya pedig ezzel véglegesen elvesztette az összes kapcsolatát. Senkiről nem hallott többé, akit a régi világból ismert.
Az egyedül maradt kultista nem esett kétségbe, mert tudta, hogy újra eljött az ő ideje, ám Finsterwald erdejében az új élet reménye csekélynek tűnt. Elhagyatott, lerombolt városok és kétségbeesett, megalázott tündék tarkították a tájat. Fél év keresgélés után Hoya találkozott a Schwarzjagerek tornya környékén egy sötét tündékből álló kannibál szektával, mely tagjai között otthonosan érezte magát. Újra elkezdte hirdetni Voloch igéjét, arra törekszik, hogy átvegye a szekta felett a teljes uralmat, aztán tovább és tovább terjeszkedjen, míg ki nem szabadítja urát és el nem foglalja méltó helyét a világban…
//az előtörténetemben rengeteg segítséget kaptam Ciel-től, az itteni világ finom vonalait segített becsempészni a történetembe, mindenképpen szeretném megemlíteni, hogy a munkámat nagy százalékban ő tette teljessé <3 ) //
A hozzászólást Hoya Weechwood összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Nov. 04, 2021 10:24 pm-kor.
