Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Latest topics

» [Magánküldetés] - A Fekete Valkűr Ébredése
by Wilhelmina von Nachtraben Vas. Okt. 02, 2022 8:16 pm

» Kaland: Nebel der Stadt II. - New Fog
by Wilhelmina von Nachtraben Szomb. Okt. 01, 2022 5:02 pm

» Képességvásárlás
by Alicia Zharis Csüt. Szept. 29, 2022 10:39 pm

» Magánjáték és PvP Zárás
by Nessaris Maera Vas. Szept. 18, 2022 10:22 am

» [Magánjáték - Damien & Nessa] Im Wein ist die Wahrheit
by Nessaris Maera Szomb. Szept. 17, 2022 6:39 pm

» [Azonnali] - Hexenjagd
by Voice of Beltany Hétf. Szept. 12, 2022 9:13 pm

» Városleírás
by Voice of Beltany Csüt. Szept. 08, 2022 7:51 pm

» [Útvesztő] A magoi hét próbája
by Voice of Beltany Szomb. Szept. 03, 2022 10:59 pm

» [Magánjáték] Hó és Sár
by Hóhajú Yrsil Csüt. Aug. 25, 2022 10:34 pm

Top posting users this month
Wilhelmina von Nachtraben
[Magánküldetés] - A Fekete Valkűr Ébredése 1szava10[Magánküldetés] - A Fekete Valkűr Ébredése Voting_bar2[Magánküldetés] - A Fekete Valkűr Ébredése 1szava11 


You are not connected. Please login or register

[Magánküldetés] - A Fekete Valkűr Ébredése

2 posters

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Magánküldetés] - A Fekete Valkűr Ébredése Empty [Magánküldetés] - A Fekete Valkűr Ébredése Hétf. Júl. 18, 2022 10:30 pm

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje

"Az uraim forróvérűek, hamariak, nem hezitálnak, és végletekig hűségesek. Ez tartja egyben ezt a földet, oly közel a folyamon túli északiakhoz. Ez kell, hogy egy jókorát vághassunk oda nekik. Ettől olyan erősek. Nézzék el nekik. Nem lehet mindenki olyan nyugodt, mint a hellenburgi vitézek." - Edmund von Rowan.

Ködös tavaszi reggel volt várfal tövébe húzott templomban. A Rowan birtok kemény télen volt túl. A lelkész, annak rendje módja szerint rendbette megboldogult ura síremlékét. A várúr, aki élete árán állította meg az ellenséget, hogy a várat bevegyék. Nem volt az tisztességes sír, csupán csak emlék, ahová az urak és lovagok tiszteletet tenni járhattak. Edmund von Rowan páncélja súlyos volt, a víz mély, sötét, az iszap vastag, a tél pedig hosszú. Azóta is ott feküdt a várárok mélyén. Nem tudták őt kiemelni.
- Áldás békesség, ahogy mondani szokták. - dalolta egy harsány, érces hang.
A templom kapujában egy nő állt, különös fajta, boszorkányos megjelenéssel. Haja rendezetlen volt, loboncos, szeme alatt két méretes táska lapult, s nem viselt mást, csak egy hálóköntöst, s egy kabátot.
- Elég az ábrándokból, tudom, hogy merre bújsz, démon.
A nő elmosolyodott, ahogy az illúziója szertefoszlott. Mint kiderült, egész végig a templom padjai közt feküdt.
- Mostmár biztosan tudom, hogy érzed a démonokat.
- Eddig kétségid voltak?
- Vannak papok, akik nem jártasak.
A lelkész nagyot sóhajtott.
- Mit akarsz, Berith?
- Egy ajánlatom van számodra. Erika kisasszony hadtudományának gyarapítására.
- Gyarapítani? Az a lány nem katonaalkat.
- De vitéznek való szíve van! - rikkantott Berith, ahogy odahajolt elé - Ha a megfelelő módon noszogatjuk, kiváló hadúr lehet belőle.
- A békés úr nagyobb szolgálatot tesz a népének. Mert a békés úr hosszabb ideig úr, s nagyobb biztonságot ád, mint akit a harctéren kell őrizni.
Berith megcsikorgatta a fogait.
- Ki beszél itt hosszú szolgálatról. Én változást akarok, mégpedig most. Új ura lesz Rowannak. Itt az esély, hogy valami nagy részei lehessünk. Hogy visszafizessük a tartozásunk.
- Mit érdekelnek téged egyáltalán a bosszúszomjas urak?
- Mondjuk úgy, van egy pár elméletem, amit már régóta tesztelni akartam, és ez a tökéletes szituáció rá.
A lelkész idegesen hátrált a nőtől.
- Miért pont engem akarsz magad mellé.
- Nos, ha azt akarom, hogy minden gond nélkül menjen, téged magam mellett kell tudjak... - virított ravasz mosolyt, mielőtt ásított volna.


(Magánküldetés Hilde, Oswald és Mina részére)

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

A rózsák szépen nyílnak idén is. Mina elmélázva nézegeti őket, elbújva a színeikben, illatukban, nagy lebernyeg ruhájában, mely bár kudarcot vall abban, hogy bárki elől is elrejtse egyre nagyobb hasát, legalább felettébb kényelmes.
Ki tudja, mennyi ideje lehet itt, az időt mostanában nem annyira figyeli. Valószínűleg túl hosszú ideje múlatja az időt, és valami fontos történhetett, mert egy legény némileg lihegve közelít hozzá. Messziről hallja a lépteit, sóhajt hát és elbúcsúzik az éppen szemlélt virágtól. A fiú megáll a rózsakert szélén, de láthatóan őt várja. Mina udvariasan odamosolyog és kifelé kezd sétálni, nyilván őt keresik. - Úrnőm. Bocsásson, hogy megzavarom, de...
- Csak nyugodtan, Hendrik. Vegyél levegőt - nevet fel halkan.
- Köszönöm, úrnőm. A... jöttek audicenciát kérni a... a Rowan-birtokról.
A mosolya megfagy, ahogy a laza mozdulatai is, melyekkel épp a haját igazgatta. Ajkai egyenesbe fordulnak és felveszi a hivatalos arcát, remélve, hogy nem látszik: szíve meglódult és ő maga meg is szédült kissé.
- Csakugyan? Csak nincs valami... probléma? Le kéne ülnie. Gyorsan. - Nincs, nem volt támadás azóta, csupán... azt hiszem, azt mondják... stabilizálni akarják a birtokot. Az előző támadás miatt.
Mina bólint.
- Köszönöm, rövidesen megyek. Hendrik bólint és olyan sietve szalad el, mintha Mina azért hívatta volna ide, hogy megszidja. Ahogy a nagyteremhez közelít, az egyik benti folyosón elfojtott szitkozódást hall.
- Te félkegyelmű, a gróf azt mondta, NE szólj a grófnőnek!
- Mi?! Én arra emlékeztem, azt mondta, mindenképpen szóljunk neki...
- Már süket is vagy.
Mina fejcsóválva közelít a nagyteremhez, kezeit összekulcsolva maga előtt.

Damien a nagyteremben ülve várja a küldöttséget. Arcán nyugodt várakozás látszik, úgy reméli, jól leplezi, hogy semmi kedve fogadni őket. De persze nincs más választása.
- Uram, köszönjük nagyságodnak az audienciát. Űrnőm, Erika von Rowan szavát hozom. Helyzetünk a folyó partján nem túl fényes, s minél előbb tenni kell valamit, mielőtt a parasztjaink éhezni kezdenek. A háború felperzselte a földeket és falvakat, a jobbágyaink nem képesek a búzát elvetni. Hogy véget vessünk a folyamatos csatározásoknak, Erika úrnő tervet szőtt a folyómeder visszafoglalására. Ehhez kérjük a maguk segítségét tanácsukkal és fegyvereseikkel.
Tanáccsal és fegyverekkel. Hát elkerülhetetlen.

Mina ekkor lép be a terembe.
Az utolsó szavakat elkapja, s ez nem segít benne, hogy túlságosan egyenesen tartsa magát. Még jobban elsápad és megáll pár pillantra, míg sikerül stabilan mgartania magát a lábain. Mély levegőt vesz.
- Elnézést kérek a késésért, uraim. Későn értesültem ittlétükről - mondja halkan, s Damien mellé sétál, majd helyet foglal, nem törődve a férfi megrökönyödött és kissé bosszús pillantásával.
- Pontosan kik okoznak problémát ezeken a területeken, Herr Sandell?
- Az északiak első támadása nem volt teljesen sikertelen. Bár a vár nem esett e, elfoglaltak vagy leromboltak minden őrhelyet és erődítményt a birtok körül. Így nincs, aki felügyelni tudná a határvidéket, s emiatt gond nélkül be tudnak törni fosztogatni. Azóta folyamatosak az összecsapások, ahogy próbáltuk egymást minden erőnkkel visszaszorítani. Azonban ezt a fajta hadviselést nem lehet a végtelenségig űzni. Előbb utóbb a nép és a katonák bele fognak rokkanni, a birtok pedig eladósodik. Ezért most, hogy a fagy végre elvonult, minél hamarabb új hadjáratot kell indítanunk az erődjeink visszafoglalására.
- Értsem úgy, hogy Őfelségének nincs szabad hadereje arra, hogy az Önök birtokára elég rendfenntartót küldjön?
[color=#3062e3]- A föld védelme a várúr kötelessége, nem a királyé, Őfelségének nincsenek a környéken birtokai. És ez nem rendfenntartás lesz, hanem egy célzott offenzíva. Azonban van más is, ami aggasztó. Vett egy nagy levegőt, mert ezen a részen el kellett gondolkodnia. - A csatározások miatt a törvény keze nem ér már el a folyómederig. Az északiak agyafúrt módon karóba húzták a szolgabírókat és megfenyegették a parasztokat, hogy aki beáll bírának, az hasonló sorsra jut. Azóta gombamód szaporodtak meg a haramiák a vidéken, ahogy a nincstelen jobbágyok így próbálnak kenyérre valót szerezni. A szegénység pedig táplálja az irigységet, kapzsiságot, s egyre több torkot vágnak át a törvénytelen földön, így aztán a tél során rengeteg démon ütötte föl a fejét. Egyelőre nincs hadierőnk arra, hogy minden törvényszegőt lemészároljunk, így fontolóra vettük, hogy amnesztiát adjunk nekik cserébe azért, hogy csatlakozzanak hozzánk. Kiváltképp a démonokat, akikre még nem talált rá egyetlen herceg sem, így nem állnak a démonok földtelen királyságának befolyása alatt. Ebben keresünk segítséget, hogy együtt gyűjtsük össze és szelídítsük meg a vidéket. A helyi milíciákkal, szövetséges urakkal és Rowan lovagjaival együtt remélhetőleg lesz elegendő erőnk arra, hogy az egész folyópartot vissza tudjuk foglalni.
Damien érdeklődve vonja meg a tekintetét. Bár Dél mindig is elfogadóbb volt, így is meglepő a démonokkal szembeni ily mértékű tolerancia. Vagy talán csak... gyengék volnának legyőzni őket. Akárhogy is, előnyösebb így. - Felettébb támogatni való kezdeményezés. Hogy tervezik mindezt atudtukra adni?
- Odamegyünk és kidoboltatjuk... persze megfelelő kísérettel. Ehhez gyűjtünk most katonákat, urakat, lovagokat. Remélhetőleg Hellenburg tud küldetni hozzánk néhány lelkészt is, hogy minden templomot nyitva tudjunk tartani. Úgy szeretnén, hogy mire Erika kisasszony elutazik Hellenburgba, hogy díszceremónia keretében hűségesküt tegyen Rudenz von Hellenburg előtt, ismét mi irányítsuk az egész birtokot. Ez megszilárdítani a család hírnevét és egyben riválisaink kétségeit is háttérbe szorítaná.
- Ez a hűségeskü mikor fog megtörténni?
- A nyár kezdetén, miután elvetették a gabonát, s a király magához szólítja a bandériumokat a következő hadjáratára. Nem tudjuk, mikor érkezik meg a hívás, így sietnünk kell.
Damien bólint. - E célból örömmel bocsátok katonákat rendelkezésükre. Mina nagyjából felvette a beszélgetés fonalát, most csatlakozik be egy kérdéssel: - Mi vár azokra, akik elutasítják az amnesztiát?
Bár a válasz sejthető.
- Akasztás.
Mina kifejezéstelen arccal bólint egyet.
- Ezt persze el akarjuk kerülni. Minél többen állnak be közénk, annál könnyebb dolgunk lesz.
- Természetesen. A lelkészről jut eszembe... Ismerik Herr Oswald von Bertoldot? Ő talán szívesen támogatná az ügyüket. - tér át egy kellemesebb témára. Damien még mindig feszeng kissé mellette, de a bosszúja lassan átalakul higgadt tervezéssé.
- Von Bertoldal volt alkalmam alaposan megismerkedni. Derék ember, reménykedem benne, hogy mihamarabb újra látjuk egymást. Talán még egyszer összemérhetjük erőnket, kevésbé feszült körülmények közt. Biztosan nem emlékszik már rá, hiszen a sisakomon nincsenek felfestések, de én képviseltem uramat, amikor a lovagi tornával oldottuk fel az aratóünnepség alatt a vendéket közti feszültséget.
Nem emlékszik? Oda sem figyelt…
Ismét megfagy a székében, de mivel csak ül, ez aligha tűnhet fel.
- Oh... értem. Bocsásson meg tudatlanságomért. - ösztönösen is összefonja ujjait a hasa előtt. Az asztal eltakar... az asztal eltakar. Persze önmaga elől nincs, ami takarja.
- Felteszem szüksége van időre, amíg megfelelő kíséretet szervez. Ha megbocsát, nem tudom az úton elkísérni, mert más urakat is meg kell még látogatnom. Mikorra számíthatunk érkezésére?
Most Damien veszi át a szót.
- Kíséret? Tehát a személyes megjelenésemre is számít? - igyekszik udvariasan érdeklődni.
- Nem tartjuk szükségesnek. Ha elégnek látják egy vazallusukat is a feladatra, mi minden segítségnek örülünk. – feleli a férfi könnyedén.
- Értem. A mai nap megkezdjük tehát az illetékesek feladatának kiosztását. Igyekszünk, hogy ne kelljen idejüket vesztegetniük.
Időre van szüksége, amíg átgondolja, összeszed egy listát és értesíti az illetőket. Személyesen Mina semmiképp sem mehet most. Ha viszont ő megy, magára hagyja…
- Köszönöm. Akkor, ha megbocsátanak, én útnak is indulnék. Ha elég gyors vagyok, napnyugtára már a szomszéd birtokon lehetünk. – Sandell egy levelet nyújtt át az írnoknak. Ahogy Damien kibontja, sok újat nem talál benne, mindössze azt, amit a férfi már kifejtett nekik, aláírással és pecsétekkel.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Wilhelmina grófnő, majd Damien gróf száll ki a takaros, díszes fogatból. Mindketten sötétkéket viselnek, a nyak alatt fehér csíkokkal. Mina ehhez illő ékszereket is választott. A sötételfek mágiájával elruházott kék ékköve ott lóg a nyakában. Fülbevalója, karkötője és gyűrűi is vannak ebben a színben. Ahogy kiszáll, akaratlanul is ruháját kezdi gyűrögetni. Zavarja, hogy a keze üres. Zavarja, hogy Sebastian nincs itt vele. A dajkájára bízta, és egy perc nem telik el, hogy ne gondolja arra: ott kellene lennie. Mindezt persze nem kötheti bárki orrára. Csodásnak ígérkezik ez a nap...
Ezzel egyetemben lát egynéhány ismerős arcot. Például Frau von Nebelturm arcát, aki lóháton érkezett, s épp a szintén kékbe öltözött lovagoknak köszön. Egyikük arca szintén ismerős. Közelebb sétálnak hát hozzájuk.
- Üdv, uraim. Von Bertold. Frau Nebelturm - hajtja meg a fejét Mina mosolyogva, Damien szinte vele egyszerre köszön szintén. Egyszer már meg kellene beszélniük, ki kezdje, hogy ne vágjanak egymás szavába.
Köszöntésük kitűnik a sok „Áldás, békesség” közül, de már megszokták.
Von Bertold és a többi templomos közül sokan felelnek: - Istené a dicsőség.
Majd külön Minát és Damient is üdvözli kimért biccentésekkel.
– Gróf úr, grófnő. Micsoda kellemes meglepetés. Nem tudtam, hogy együtt utazunk majd.
- Nos, én magam is csak azért tudtam, mert érdeklődtem, kik osztoznak még e célban velünk - mosolyodik el MIna.
Hilde kisasszony a lóról kissé lehajolva fog kezet velük.
- Áldás, békesség!
– Két hét ide a Rowan-birtok, ha időben elindulunk, estére érünk Ostbruckba, ahol meg tudunk majd szállni. Akad ismerősük esetleg a környéken, vagy velünk szándékoznak tartani? – kérdi von Bertold Minára, majd Damienre nézve.
Mina nem biztos a válaszban; várakozóan Damienre pillant. - Amennyiben Önöknek nem volna terhére, örömmel Önökkel tartunk.
– A legkevésbé sincs a terhünkre, s kétlem, hogy bárkinek kifogása volna ellene, ha önöknek nincs.
- Hálás köszönetünk, von Bertold - mosolyog Mina.
Ezek után az indulást várják, némileg kínos csenddel, az út során pedig Mina egy párszor elbóbiskol. Hozott magával könyvet, melyet olvasson az úton, ezt lapozgatja, amikor nem érzi illetlennek, olyannyira lankadt a társalgás, vagy amikor még épp be sem indult.
Napokkal később a mehet éppen és sértetlenül megérkezik Rowan birtokainak határához. A területen megszaporodtak az utak menti sebtében felállított házikók, útkereszteződéseknél pedig apró falvakat emeltek, hogy elszállásolják a frissen érkezett katonákat és azokat, akik a folyópart mellől menekültek ide. A rakományt már a távolból árgus szemekkel figyelik. Megállás nélkül lovagolnak el mellettük, hogy ellenőrizzék a szállítmány épségét.
Von Rowan birtoka nem olyan, mint ahogy emlékeztek. Romos és leharcolt, túlságosan is ismerős látvány. Égett, összedőlt házak, szétszéledt háziállatok. Mindketten komoran nézik őket.
A katonák száma láthatóan megnőtt. De nem csak hivatásosok, hanem jobbágyok, parasztok is részt vesznek a hirtelen verbuvált hadseregben. Úgy látszik, egy-egy tapasztalt katonát azért melléjük raktak, hogy irányítsa őket.
Az egyik ilyen csapat feléjük igyekszik.
Egy írnok köszönti őket.
- Áldás békesség! Úrnőm, Erika von Rowan szavát hozom. Engedelmükkel mutatnám a biztonságos utat a vár irányába. Egy kis kerülőt kell tennünk, mert jelenleg a legrövidebb út biztonságát nem tudjuk garantálni..[/color] – mutat nyugat irányába.
- Istené a dicsőség! – köszön Hilde kisasszony, majd körbenéz. - Mi okozza, hogy a legrövidebb út nem biztonságos?
- Ellenséges hadakat láttak. Még nem bizonyosodtunk meg róla, hogy nem várnak lesben azon a területen. color] – felel az írnok rögtön.
- Üdvözletem. A hosszabbik út ellen nem tiltakozik. Amennyi időt a fogatban töltött, ez a kis idő már semennyit sem számít. Legalább a lábán lesz. Ha elindulnak, engedelmesen követi a csaaptot, közben meglehetősen magábaburkolózik. Minden erejével igyekszik megőrizni nyugalmát, s úgy tekinteni e helyre, mintha most látná először. Végtére is, ebben a forméájában új. Legutóbb nem volt ilyen romos...
– Engedelmükkel. – fogadja el von Bertold is az ajánlatot. Elindulnak.
A vártornyot messziről lehet látni. Kürtszó hallatszik, bizonyára őmiattuk, a bentieknek jelzi érkezésüket.
A híd tele van rúnákkal, ezt legutóbb nem vette észre Mina, legalábbis nem emlékszik rá…
A várárok jelentősen megduzzadt. Állítólag ott van még mindig von Rowan. Amióta meghalt, nem tudták kihúzni a nehéz páncélja miatt.
Szörnyű lehet itt élni.
Megáll egy ideig s elgondolkodva nézi a nagy adag, zavaros vizet. Kicsit túl sokáig is.
Damien gyorsan karon fogja és arrébb kíséri. Neki teljesen új a terep, így némileg könnyebb haladnia. Figyel, lát-e valami rendelleneset, ha valaki rájuk támadna, felkészült legyen. Igyekszik úgy pozicionálni magát, hogy Mina ő és valaki más között legyen, valamennyire védve.
– Nosztalgikus, nem igaz? – szólal meg von Bertold. Mina megfeszül, ahogy meghallja a szót, fel is kapja a fejét, de szerencsére nem neki szólt. Von Bertold puszta érdeklődéssel tekinti a várat, úgy tűnik. Furcsa belegondolnia, hogy így is lehet.
Hilde kisasszony viszont másképp véli.
- Aligha. – jegyzi meg keserűen. - - Inkább lehangoló. Egykoron ez egy oly szép birtok volt, most már csak árnya magának. Komoly aggodalmaim vannak, ha a várhoz ilyen közel is rajtaütésektől kell félni, mi több, kerülőt kell tenni.
A férfi ismét bólint. – Rosszabb a helyzet, mint azt gondoltuk. Nagyobb szükség van ránk, mint azt talán közölték volna velünk, máskülönben zsoldosokat fogadtak volna, nem bennünket keresnek fel.
- Igaz, a zsoldosnak is csak annyi a haszna, ameddig a földesúr pénze kitart, a kint látottakból pedig úgy sejtem, hogy nem nagy állóseregre futná – jegyzi meg Frau von Nebelturm, majd felsóhajt. - De ettől függetlenül nem helyes, hogy az ablakon másztak be az ajtó helyett. Helyes az nem lehet, ahol a Zsinatot megkerülve intézkednek.
A páros beszélgetéséhez Mina csatlakozik.
- Mi úgy értesültünk, hogy elégséges volna egy összeállított küldöttségnek megjelennie itt, ha mi magunk nem szándékozunk jönni. - jegyzi meg furcsállón.

- Von Nachtraben, önt és a gróf urat milyen jogcímen hívták meg? Vendégként?
– fordul hozzá Hilde kisasszony egy kis elgondolkodás után.
- Frau Erika von Rowan küldöttsége érkezett hozzánk. Felvázolták a... nos, az itt látott kellemetlen helyzetet. Hogy fosztogatók járnak erre, nem tudják a várat védeni, ezért igényelték fegyveres - és esetleg tanácsbeli - segítségünket, a környék visszafoglalására. - adja meg a diplomatikus választ, összeszedve emlékeiből és igyekezve minél összeszedettebben tálalni a már két hete hallott tényeket.
Meglepetésére a kisasszony elégedetten elmosolyodik.
- Örömmel hallom, hogy önöket rangjukhoz hívően keresték meg, s nem azért, hogy esetleg mágiára tanítsák a Frau von Rowant, vagy netalán ruhát keressenek neki a ceremóniára.
Mina döbbenten ráncolja össze szemöldökét.
- Mágiára? Hát ez... felettébb érdekes ötletek. Ruhát pedig talán... hm, nos... Minden bizonnyal megvannak a kisasszonyai rá. - motyog furcsállóan. Damien fanyarul somolyog. Minek ez a sok tettetés? Ez a dolog sem lesz olyan egyszerű, mint elsőre látszott...
– Hát, ahogy a dolgok állnak, inkább páncélra lesz szüksége – jegyzi meg von Bertold. Hilde kisasszony pedig csak elmosolyodik. Gyanús ez, ilyen értelmetlen indokokkal idehívni embereket. Később talán még szóba kerül… De lehet, hogy több fog még kiderülni erről az Erikáról is.
Nem tudott róla semmit. Annyira sokat az édesapjáról sem. Nem gondolta, hogy ennyire belefolyik majd a birtok életébe.
Vagy éppen fordítva. Sok mindent nem gondolt. És ez mind éktelen hiba volt. De utólag már könnyű tudni…
Ahogy a várhoz közelednek, már messziről látni a sort. A főtoronyban a lépcsőn át a lovagterembe jutnak. Egy hosszú asztal választja ketté, ezek körül nemesek és katonák tanácskoznak, jelentéseket küldenek és fogadnak. Az asztal legvégén ül minden bizonnyal von Rowan kisasszony, fekete köntösben, fekete szalaggal a nyakában. Persze.
Ami furcsa, hogy egy óriási kalapácson támaszkodnak a kezei.
Éles kürtszó hasít a levegőbe, ahogy belépnek.
-Bejelentem Hellenburg vitéz urait és kíséretüket, a nagyságos Protestáns Egyház küldötteit és azon Südarden vidék harcosait, mestereit, szövetségeseit. – szavalja egy apród.
Bent a terem kevéssé mutatja nemesi mivoltát, inkább egy katonai létesítményre emlékeztet a sok hadisátorral. Nem, mintha Mina otthonosnak találná az eredeti állapotában, ám ez még kevésbé segíti ebben.
Mina igyekszik udvariasan mosolyogni, ahogy a tömeg és hangzavar irritáló behatását igyekszik minél inkább elnyomni. Ha elkap egy-egy tekintetet, felélénkíti az udvarias mosolyt. Damien is így tesz, ő közben felméri a jelenlevőket, öltözéküket, korukat, feltehető státuszukat. S hogy mennyire türelmetlenek. Erika mindenesetre nagyon kimerültnek tűnik. Nem is csoda, elnézve a sort, ami vár rá. Damien siet is hát, hogy beálljon a sorba. Mina követi.
Frau Nebelturm hirtelen hangosan felkiált:
- Áldás, békesség!  Frau Erika von Rowan, a Zsinat küldöttsége, s annak minden kovácsa, kiképzője, a szolgálatára áll. – majd előrelép a hölgy előtt s féltérdre ereszkedik.



A hozzászólást Wilhelmina von Nachtraben összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Okt. 02, 2022 8:35 pm-kor.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Erika von Rowan előtt a sor araszolgat. Bár őhozzá beszélnek a sorban állók, neki mondják, mihez értenek, mivel érkeztek, az úrnő nem nagyon tesz vagy mond semmit, helette segédjei irkálnak, pakolgatnak papírokat, intézik az ügyeit.
Ahogy Minára és Damienre kerül a sor, az apród bejelenti őket.
- Nachtraben űrnő és Nightwind uraság, valamint kíséretük!
- Köszönjük. - mosolyog Mina az apródra. - Köszönjük a meghívást, von Rowan úrnő.
- Üdvözletem, úrnőm. Úgy értesültünk, magunk és kíséretünk segítségére lehetünk a vár biztonságának. - vezeti fel Damien ittlétük okát. Bár von Rowan biztosan tud róla.
Mögöttük a kastély és környéke őrségének néhány válogatott tagja, akit kíséretükként választottak, büszkén kihúzza magát.
- Engedje meg, hogy ezúton részvétemet nyilvánítsam édesapja miatt. - hajtja meg a fejét diplomatikusan Damien. Hangjából nem különösebben süt a szomorúság, inkább csak az udvariasság. Von Rowan neki nem jelentett semmit.
Mina pedig egyelőre hallgat, és a férfi szívesen beszél helyette. Nem irigyli Erikát sem. Nemrég vesztette el az apját, most meg a vára védelméért kell összekapargatnia az embereket.
- Köszönöm. - feleli nagy levegővétel után Erika.
Ezután az írnok beszél tovább.
- Uram, Űrnöm, önök csatlakozhatnak a folyómenti őrjáratunkhoz. Az őrjárat majd biztonságban elkíséri önöket azokra a helyekre, ahol démonokat találtak. Itt találják az írást, mely tájékoztatja az őrjáratot a küldetésükről. - nyújt át nekik egy tekercset, melynek szövegében nagyjából ugyanaz áll, mint a kastélyban hozzájuk járuló lovagok által adott pecséten, illetve, amit előtte szóban is közöltek velük: a kétségbeesett jobbágyok miatt gombamód szaporodnak a démonok.
Mennyi bűn... Mit fog tenni ezekkel a démonokkal, ha találkozik velük? - tűnődik Mina.
- Örömmel teszem hozzá, hogy a mélyen tisztelt lelkészurak érkezése miatt lelkész is fog önökkel utazni, hogy ne érhesse önöket meglepetés. Ha pedig a körülmények egy helyszíni kivégzést tesznek szükségessé, úgy annak tisztességes levezetésében is fog tudni segédkezni. Igénylik magukkal egyenrangú egyén társaságát az úton? Jelen állás szerint önök lesznek az őrjáratban a legmagasabb ranggal rendelkezőek.
- Oh? Von Bertold utazik esetleg velünk? - emeli meg a tekintetét Mina a lelkészek említésére.
Von Bertold, ki mögöttük, nem messze várakozik a sorára, megszólal.

– Örömmel, bár attól tartok, nekem más feladatot szántak. Azonban minthogy nemesként érkeztek, méltatlan volna, hogy őrjáratra menjenek, mint a közkatonák. Ha jól képzett és ütőképes katonákra van szükség, pláne, hogy démonok is szóba kerültek, örömmel ajánlom erre a feladatra saját embereimet
- a végén már Erikához szól, aki csak akkkor kapcsolódik össze a tekintetével, mikor megszólítják. Tekintete üresebb, mint Mináé volt idefele úton. Mintha nehezére esne koncentrálni.
Halkan megszólal:
- Herr Kernel... - mondta halkan - mi célból érkezett Herr Bertold és emberei?
A környező urak közül néhányan elfordulnak, láthatóan szégyellve magukat az úrnő helyett is, néhányan pedig még feszültebben tartják rajta tekintetüket.
- Herr Bertold és a Templomos Lovagok a kiképzőtisztek munkáját jöttek segíteni, köztük nagyságod vívókészségét kiteljesíteni is. - felel az írnok.
- Akkor úgy hiszem, nincs akadálya - támaszkodik rá a kalapácsra Erika, s így valamivel magasabb. Az írnok mondana valamit, de a nő folytatja. - Kérem, nyugtassa meg a kardmester urat, hogy a mai kiképzés nem marad el. Tegyük át alkony idejére, miután a toborzó alakulat visszatért.
Minának nem teljesen világos a szervezés. Az írnok viszont úgy tűnik, most már elégedett. Ezek után a grófi pároshoz fordul vissza.
- Eme kíséret eleget tesz igényeiknek, uram és űrnőm?
- Az őrjáratra éppenséggel itt van a mi kíséretünk is. - Mina megköszörüli a torkátt. - Ha megoldható, szívesen tárgyalok ezekkel a démonokkal. Mind Herr Nightwind, mind én részesültünk már dicséretben diplomáciai képességeinket illetően, így reményeket fűzök hozzá, hogy sokakat meg tudunk győzni a békés csatlakozásról.
Az írnok bizonytalanul hebegni kezd.
- Engedelmükkel, a háború jelen állása szerint legalább egy szakasznak megfelelő talpassal ajánlott utazzanak. Túl kockázatos volna pusztán személyes kísérettel utazni....
De hisz nem is mondta, hogy kíséret nélkül szeretne.
- Valóban? Mégis... mennyire veszélyes? Lehet tudni számokat halálesetekről? - puhatolózik Mina.
Elég aggasztó, hogy egy katonai táborrá alakult a vár. De a kastélyukat is amiatt kapták meg, mert meg tudták védeni magukat. Persze... fogalma sincs, mifélék az itteni démonok.
- Ezért is ajánlottam a saját egységemet is - emlékezteti von Bertold, de az írnok csak Mina kérdésére felel.
- Természetesen. - mondja, majd lázasan elkezd lapozni az egyik könyvecskéjében. - Sajnálatos módon a hadakozás megnehezítette a veszteségek nyilvántartását, egyelőre csak becsléseink vannak, de a veszteségek nagyjából ezerötszáz vitézre tehetőek a harcok kiújulása óta. Ebbe beletartoznak természetesen a tél során felfogadott zsoldosok, akiknek a szerződése véget ért, s nem egyeztek bele, hogy tovább maradjanak.
Mina von Bertoldva pillantva bólint.
- Természetesen kíséretünk is velünk jönne. De maguknak is van... tapasztalatunk a harcban, akár démonokkal is. - Picit meghajtja a fejét és nyel egyet. Majd gyorsan hozzáteszi: - Azonban természetesen kitűzött célom, hogy minél kevesebbek életének kelljen véget vetni.
- Hálásan köszönöm. Sok szerencsét kívánok. Gott mit Uns! - zárja le az írrnok a hivatalos formulával.
Köszöni? Hogy Mina próbálja megkímélni a démonokat?
Vagy csak már nem tudja, mit mondjon...
Mina és Damien is furcsállóan ráncolják össze a szemöldöküket.
- Gott mit uns - felelik szinkronban, kissé tétován.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Ajánlott tartalom



Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.