Városleírás

Várostípus : Erődváros

Elhelyezkedés : A Nordenfluss északi oldalán fekvő kereskedőváros, kikötő, s végvár, mely közvetlenül a folyó mellett terül el. Délről maga a Nordenfluss, minden más oldalról pedig magas, vastag falak határolják.

Lakosság : 25 - 30 000 fő
87% ember, 11%-os tünde kisebbséggel, és még ennél is kevesebb, alig 2%-os démon lakossággal. Az állandó lakók közt elhanyagolható számú vámpír és sötét tünde található.

Vallás : A város hivatalos vallása protestáns keresztény. A templomok mellett három druida szentéllyel is büszkélkedhet a város, ahová a természethívő tündenép látogathat el. A lakosság soraiban megtalálhatók vallást nem gyakorlók és holdhívők is, elhanyagolható számban. A helyiek mintegy ötöde viszont katolikusnak lett keresztelve, s megtartotta szokásait azután is, miután Hellenburg elfoglalta a várost. Vallásukat a törvény tiltja, mely alkalomadtán feszültséget kelt a lakosok közt.

Hierarchia :
A várost a városi tanács irányítja. A tanácsba minden elismert céh és szervezet meghatározott számú delegáltat küld. Közülük kerülnek ki a városi ügyeket intéző hivatalnokok és a polgármester. A delegáltak megválasztásában a lakosok is részt vesznek, azonban csak a polgárjoggal rendelkező eichenschildiek szólhatnak bele, ki hozza a törvényeket.
A város évi egy összegben fizet adót Hellenburgnak. Bevételük fő forrása a vámoltatás, a kereskedelem, és a hajóztatás. Az utóbbi években a megnövelt katonai jelenlétnek hála Eichenschild temérdek zsoldos, hivatásos katonák lakhelye is lett, egyre csak tollasodva a háborúnak hála.

Történelem :
Claudette és férje Frig voltak az akkori, még igencsak kicsi Eichenschild család fejei. A legenda szerint Claudette a város akkori helyén járva beleszerelmesedett a tájba, és mivel ekkor már terhes volt, első gyermekét is itt szülve megalapozta meg a család vérvonalát. Itt letelepedvén V.I.SZ. 198-ban egy akkor még parányi uradalmat hoztak létre. Az évek múltán az Eichenschildek gyorsan kivívták a nép elismerését és szeretetét bölcs döntéseikkel, éles előrelátásukkal, bátor szívükkel. Nekik hála a kis település egy gyorsan fejlődő várossá nőtte ki magát. Kiváló kovácsok és kézművesek vetették meg lábukat a városban, felkérésre pedig Veronia minden tájáról özönleni kezdtek az építészek, tanítómesterek, és tudós emberek.
V.I.SZ. 390-ben kezdett épülni a városfal és a palota is, melyek munkálatai befejeződtek 413-ban. A város folyamatosan nőtt, és nőtt, hála a család ügyes kereskedelmi húzásainak, és óvatos taktikázásainak egy igazán nagy várossá gyarapodott. Az előnyös elhelyezkedése, a jó állapotú kereskedelmi utak, és a járőrszolgálatok bevezetése miatti biztonság végett egyre több kereskedő haladt át erre, és az évek során elkerülhetetlenül Veronia egyik legfontosabb kereskedővárosa lett.
A Nagy Harag évét követően (V.I.SZ. 800.) Eichenschild egyike lett a Veroniai királyság legnagyobb végvára. Pozíciójának hála az északi és a déli királyság közötti kereskedelem csomópontjává nőtte ki magát, s a reformáció okozta háború akarva akaratlanul soha nem látott gazdagságot és befolyást adott a városnak. Eichenschild, az erős falaival, jól képzett zsoldosaival és hűséges lovagjaival majd két évtizeden át ellenállt a hellenburgiak támadásainak.
V.I.SZ. 819-ben a város jelentős részét felemésztették a lángok. A tűzvész nemcsak magát a várost, de a környező erdők lés földek egy részét is érintette. A tűzvész okozója nem más volt, min Abbadón, a sárkány formájában megjelent angyal, aki lángokat fújt szerte a városra. Eichenschild rengeteg lakosát, pénzét és tartalékát vesztette el egyetlen nap leforgása alatt. Egy évre rá, V.I.SZ. 820-ban a város megadta magát. Bár a Veroniai királyság minden tőle telhetőt megtett, hogy megtartsa a várost, Hellenburg sikeresen elfoglalta. A sikerükben az is szerepet játszott, hogy az akkori király III. Gustav hónapokkal a csata előtt megfosztotta az Eichenschild családot a rangjától, mert a város nem volt hajlandó eleget tenni a királyi rendeleteknek, s nagyszámú lakosukat katonának küldeni. A kiátkozásnak hála nagyon sok katona a hellenburgiak érkezésekor átállt a déliek oldalára. Eichenshild azóta a Hellenburgi Királyi Szövetség fontos végvára, kereskedelmi központja. A régi uralkodócsaládot megfosztották rangjától. A város jelenleg szabad királyi város, s folyamatosan gyarapodik, ahogy próbálja egykori dicsfényét visszaszerezni.


Felépítés :
A külváros némileg jobban hajaz egy falura, mintsem egy igazi városra. Az utcák nincsenek lekövezve, az állatok szabadon járnak kelnek, az emberek nyüzsögnek az utcán, sietnek a dolgukra. Pletykák születnek, és kapnak szárnyra, vagy éppen halnak meg. A házak falait borostyán növi be, az ablakokból virágok lógnak. Az építészet elég szabados, a legtöbb ház egymás oldalába van építve. Talán ez a rész őrizte meg a város eredeti formáját. Itt számos kispiac, üzlet található, az itt élő emberek pedig viszonylagos nyugalomban tengetik a mindennapjaikat.


A folyópartot érintő területeken van néhány vízimalom, és sokan halászattal foglalkoznak. A hal erős szagát füstölőkkel űzik el, ez egy egyszerű gyógynövényes keverék, amely nagyszámban terem a város melletti erdőségben. Erős, jellegzetes illatot áraszt, amely elnyomja a halak és más szagokból áradó bűzt. Füstje nem túl sűrű, ezért városszerte sok helyütt alkalmazzák. A folyó délebbi szakaszán, valamint a város két határán pedig barakkok, dokkok sorakoznak. Eichenschild a Hellenburgi Királyi Szövetség fontos kikötője lett, s nagyban hozzájárult a folyami hajózás fellendítéséhez. A városban hajókat építenek, javítanak, mind kereskedelmi, mind katonai célokra. A barakkok és a kikötők katonai része jól őrzött kerítéssel van elszeparálva a város többi részétől.


Ami a külvárosban talán a legjelentősebb, az a piac. A város nagyrész kereskedelemre épül, remek kereskedelmi útvonalak, folyópart, és földrajzilag előnyös pozíciója mind elősegítették a város fejlődését. A városnak árumegállító joga van, így bárki, aki a lábát beteszi, vagy a folyón keresztül hajózik, meg kell torpannia, s portékáit eladásra kínálnia.


A helyi kézművesek száma jelentősen csökkent az elmúlt években, azonban az utóbbi időben ismét gyarapodni látszottak. A városban szolgáló nagyszámú katona és a sorozatos építkezések kezdték el a mestereket visszacsábítani a városba. A kőművesek, kovácsok, ácsok sosem maradnak Eichenschildben munka nélkül, azonban a céhek alaposan megválogatják, kiket engednek a városban dolgozni.


A város meggyengülését követően a folyó és a házak romjai csempészek, tolvajok melegágyává változott. A feketepiac felvirágzott, s lopott javaktól a relikviákig mindent vittek át a vad harcok áldozatául esett városon. Mára a rend helyreállt, a szigorú törvényeknek, és a megnövelt katonai jelenlétnek hála az illegális üzletelés majdnem teljesen eltűnt a városból. Azonban időről időre még lehet látni kontárokat somfordálni a sötét éjszaka leple alatt.


Viszont itt, a Külvárosban található a temető, nem sokkal a fal mellett. Érdekessége, hogy a város szolgálatában álló nekromanták felügyelik. Ők a sírásók és a temető gondozói is egyben, valamint ők vizsgálják ki a város azon ügyeit, melyekben sejteni lehet, hogy nekromanták az elkövetők. Szokásukat több, a Déli királyság területén élő holtmágus is átvette, s próbálják ezt a szokást más városokban is terjeszteni.


Ahogyan elhagyjuk a Külvárost rendezetlen épületeit, immáron a Belvárosba érünk, amely nagyon sokban különbözik az eddigiektől. A két városrészt egy belső, vékonyabb fal választja el egymástól, s a kapuk mentén számos őr ügyel a rend fenntartására. Az utak kővel vannak kirakva, a házak letisztultabbak, és úgy egészében tisztábbak is. Itt szintén található egy újabb piac, ám ez inkább a külvárosi piac megnyúlása, mintsem újabb, különállóbb terület. Itt élnek a köznemesek és a gazdagabb polgárok, jómódú kereskedők. A belváros tiszta, és szép, rendezett, építészete erős eltérést mutat az eddig látott városrészekkel.


A város egykori fürdőházai mára az enyészeté lettek. Nagy részüket porig rombolták a folyamatos csatározások, tragédiák, melyek a várost érték. Ami éppen maradt, azokat a Zsinat utasítására bezárták, erkölcstelennek, paráznának titulálva, s megtiltották a város lakóinak, hogy ilyesféle élvezeteknek hódoljanak.
A régi fürdőket a városban élő tünde kisebbség vette birtokába. A források, kutak fölé épített fürdőházakat szentélyekké építették át. Jelenleg három ilyen gyógyhatású kút köré épített druida szentély található a városban, egy a külső, egy pedig a belső városrészen. A tündék azóta szabadon gyakorolhatták vallásukat, hogy Hellenburg elfoglalta a várost, s számuk csak gyarapodott, amikor az új szentélyek megépültek.


A számos kocsmák legnevesebbike az Acélszűz, mely a belváros szívében bújik meg, nem messze a nagytemplomtól. A város fennállása óta áll, bár néhányszor leégett, mindig újjáépítették. A legenda szerint Frig von Eichenschild alapító is itt itta meg utolsó sörét, mielőtt meghalt volna az utolsó csatájában. Azóta is számos Eichenschild megfordult ezen a helyen. Az italok nem a legolcsóbbak, ám annál finomabbak, és gyakorta rendeznek itt táncos mulatságokat is.



A szórakozni vágyó utazók itt a legjobb ellátást kapják, valamint a belsővárosban számos kocsma mellett fogadó is helyet kapott. A vendéglátásáról méltán híres Eichenschild ezúttal sem okoz csalódást az erre utazóknak, elsőrangú ételei, és borai mellett szobái is elképesztő kényelemről tanúskodnak. A megszálló vendégek kedves és barátságos kiszolgálást kapnak, ám könnyen kiürítheti az erszényt egy többnapos tartós duhajkodás.


V.I.SZ. 820-ban, amikor a város a Királyi Szövetség irányítása alá került, majd minden bordélyházat bezártak. A kemény adók, szigorú törvények, s az általános ellenszenv, mely az egész királyságban a bordélyházakat érte Eichenschildre is lecsapott. Egyetlen egy lebuj élte túl a városban, a Vörös Lepel. Még V.I.SZ. 439-ben épült, azóta rendületlenül fennmaradt, a hírnevét még növelte is. Rejtett sarkokban suttognak erről a helyről, minden szájból mást és mást. Van aki égre földre esküdözik, hogy csábdémonokat látott a helyen, míg mások gyönyörű tünde nőkről beszéltek. Egyes vélemények szerint A Nő szeszélyei című Indexre helyezett sorozat is itt született meg, ám erre kézzelfogható bizonyítékot még nem mutattak fel. Vannak olyanok is, akik olyan perverz élvezetekről suttognak, amelyek a nemeshölgyek már hallásból sokkolnának.


A város egyik leghatalmasabb épülete az Eichenblatt.  Ez az épület a városi tanács székhelye és a városháza, melyet még Gustav von Eichenschild kezdett építeni V.I.SZ. 641-ben. A megépítése harminchat évig tartott, s eredetileg vendéglátóhelyként funkcionált. Míg az Eichenschild család irányította a várost, ez volt a leghatalmasabb fogadó az egész városban. Miután a bárói családot menesztették, a városi tanács székhelye lett. Itt tartanak üléseket a képviselők egészen a mai napig.


Az utazó aki többet szeretne látni a városból igencsak megdöbbenhet, hogy mennyi féle helyre eltévelyedhet. A legérdekesebbek közé tartozik a Harcosok Céhe. Itt évente egyszer megtartják a Harcosok gyűlését, amely nem áll másból csak egy héten át való kardvívásból, bajnoki tornákból, és természetesen fogadásokból és mulatozásokból a harcosok részére. Ezt a hagyományt V.I.SZ. 382-ben alapította meg Ermendrud von Eichenschild, aki ekkor mérte össze erejét testvérével, Gervassal. Ennek emlékére a család minden évben megrendezik a Harcosok Gyűlését, tisztelegve a két testvér előtt. A rendezvény rengeteg látogatót vonz mindenhonnan, sok harcos jön el, és sok érdeklődő is, így ilyenkor a fogadók tele vannak, amely jó szolgálatot tesz a város kincstárának is. A harcosok céhét ma templomos lovagok birtokolják és használják ottani főhadiszállásuknak. Jelenlétük hozzájárul a város katonai, és vallási stabilitásának megteremtéséhez. A Harcosok Gyűlését rövid ideig meg sem tartották miattuk, ám az utóbbi évben ismét felélesztették ezt a régi hagyományt.


Nem csupán a harcosok, hanem a varázstudományok kutatói is megtalálják a helyüket a városban. Egy aprócska bolt hirdeti régiségeit, ám az alapos megfigyelőnek a táblán egy érdekes szó csillanhat meg : Szabad Vándor - szól a tábla. Ide betérve egy igencsak fiatal, kedves hölgyeményt pillanthatunk meg. Ő Noitra, a városi mágusok pártfogója, és a néhai bárói család pártfogoltja. A boltban számos érdekességet, állítólagos varázserővel bíró amulettet, karperecet, és egyéb csecsebecsét lehet vásárolni. Valamint vannak itt különböző elixírek, és ritka alapanyagok is, alkimisták által gyakran látogatott hely ez.


Aki belép a boltba, azt kedvesen befelé intik, ahol már várják. Ez egy igazi mágus-menedék, egy hely, ahol a kóbormágusok ételt és fedelet kaphatnak a fejük fölé, egy helyet ahol tanulhatnak. Noitra nem titkoltan a régi Eichenschild család egyik üdvöskéje volt, s miután a bárói család elbukott, vagyonát felhasználva az egész város legbefolyásosabb varázslójává vált. Ez a hely egy kisebb iskola, ahol a mágusok tanulhatnak, ennek fejében pedig néhány évnyi szolgálatot töltenek el Noitra szolgálatában.


Amennyiben az ember barangol az utcákon, elkerülhetetlen hogy bele ne fusson egy zöld ruhás, barna hajú, agancsos hölgyeménybe. Általában nagy sebességgel ütközik bele az emberbe, felborított dolgai szerteszállnak, a járókelők pedig a fejüket csóválják, amikor meglátják. Ő Lina, a város önkéntes kuruzslója. Szinte mindenkin segített már a városban, lázas gyermekek, sérült katonák, nagybeteg férjek, feleségek...a város egyik legokosabb és legszeleburdibb orvosa. A város néhány doktorával egyenrangúan egy társaság tagja, melyet Hartwig von Eichenschild alapított még V.I.SZ. 381-ben. A társaság mára már céhhé nőtte ki magát, melynek célja a járványok leküzdése és a betegek megsegítése szerte a városban. Az utóbbi időben számos kiváló felcsert és hollódoktort tanítottak ki, és a rosszmájú pletykák szerint, még a Rotmantel vámpírcsaláddal is kapcsolatban állnak.



Mint a legtöbb városnak Eichenschildnek is van alvilága. Zsoldosok, orgyilkosok, tolvajok, és sok más egyéb sötét nézésű marcona alak él itt. A külváros sötétebb szegleteiben csak kellő óvatossággal ajánlott megfordulni, de aki szőnyeg alá akarja seperni egy ügyét, vagy olyan munkára keres embert, akit nem szeppentenek meg a törvények, könnyen megtalálhatja a neki kellő haramiát.


A város nagyszámú katonát fogadott fel falainak őrzésére. Ők, valamint az időről-időre fegyvert ragadó polgárok és a környékbéli zsoldosok teszik ki Eichenschild haderejét. A barakkok és katonai épületek nagy részét a külvárosban építették fel, a falakhoz közel, miután az fal menti negyedeket teljesen lerombolta a V.I.SZ. 820-ban lezajló csata. Helyükön kaszárnyákat, fegyverraktárakat, gyakorlótereket építettek. A katonák a rend fenntartása mellett az északról érkező ellenség megállítására, valamint a kereskedelmi utak őrzésére lett felszerelve, s nagyban hozzájárult Eichenschild erősödéséhez.

Városőr:

A számos templom mellett a belváros egy hatalmas katedrálisnak is otthont nyújt. A néhai katolikus fellegvár falai mára fehérre lettek meszelve, díszes, fényűző értéktárgyait beolvasztották. A város lelkészei ápolják Eichenschild lakóinak hitét. A katolikusnak keresztelt lakosság egy része erős ellenszenvvel tekint az új egyházra, mely megtűri maga mellett a démonokat és vámpírokat. Nemritkán zártak kalodába egy-egy polgárt, amiért a mára betiltott katolikus szokásoknak hódolt. Az Eichenschildben élő tünde kisebbség viszont teljes mellszélességgel támogatja az új egyházat, mivel nekik hála végre szabadon gyakorolhatták vallásukat, s szentélyeket is építhettek.


Az Eichenschild család számos nagy embernek adott életet. Voltak közöttük, nagy harcosok, újító orvosok, remek kereskedők, vagy bölcs mágusok. Majdnem minden generációban volt egy nagyobb hős, csak hogy példaként említsem Sigvald és Siglind von Eichenschildet. Ők egy ikerpár voltak, és V.I.SZ. 642-ben megfékeztek egy hatalmas járványt amely ellepte várost. Vagy mondhatnám még esetleg Wilburg von Eichenschildet, aki a Nagy Ember-Démon háború idején V.I.SZ. 599-ben visszaverte Gara'agul démontábornok ostromát, ám a kettejük között vívott párbajba mind a ketten belehaltak. A család emlékül emeltette a Hősök Csarnokát, ahol a nagyobb családtagok szobrai kaptak helyet, valamint itt található Claudette von Eichenschild alapítóanya sírja is.

Claudette von Eichenschild alapítóanya sírja. :

A felsővárosban található a közigazgatóság, és a bíróság, közjegyző, és a többi hivatalos szervezet. A törvénykönyv nagyjából egyezik Veronia többi törvényével, ám az árulást, és pár egyéb bűnt (amelyben benne van a korrupció is) szigorúbban büntetik. Ezt a törvénykönyvet 599-ben adta ki az Eichenschild család az akkori tanáccsal együttműködve, válaszul IV. János király tettére. Az évek során a törvénykönyv több kisebb módosításon esett át, melyek közül a legjelentősebbek V.I.SZ 800-ban és 820-ban történtek. 800-ban, a Nagy Harag évére felelve a város törvényben tiltotta a protestáns vallás gyakorlását, valamit megadóztatta a déli királyságból érkező összes árut. 820-ban, miután a város gazdát cserélt a Veroniai Kegyelmes Egyház vallását tiltották be, eltörölték az indexlista jelentős részét, új adókat vezettek be és töröltek el, s megszüntették az Eichenschild család és minden nemesi család örökös helyét a városi tanácsban.


A város sokáig otthont adott Veronia egyik legnagyobb könyvtárának. A könyvtár V.I.SZ. 820-ban veszett oda, s vele az ott őrzött tudás tetemes része, melyeket vagy zsákmányként hordtak el, vagy felgyújtották a könyvtárral együtt. Az épület maradványain azóta új csarnokot húztak fel, melyet a Mágusok Céhe vett birtokába. Az épület jóval kisebb, mint elődje, s a mellette elhelyezkedő egyetem volt. Az új épület körül maradt temérdek szabad kerteket, gyakorlóütereket építettek, dédelgetve álmukat, hogy egy nap ott is magasztos épületek fognak tornyosulni. A mágusok céhe jelenleg szegény és tagjaik száma kevés, de kitartóak, s feltett szándékuk újjáépíteni a régi könyvtárat. Jelenlegi vezetője Noitra, aki befolyása miatt majdhogynem királyként uralkodik a Mágusok Céhe felett. A céhen belül több haragosa is lett neki emiatt, s a rossz nyelvek arról suttognak, hogy a céhet egyetlen hajszál választja el a feloszlástól.


A palota egy teljesen más színvonalat képez az eddig látottakhoz képest. Egy dolog igaz volt az Eichenschild családról...sokat költöttek magukra. Mind egytől egyig kiváló társaság volt, és rendkívül táncos lábú, mely hozzájárult ahhoz, hogy a város, s különösen a nemesek nagyon jó véleménnyel voltak a bárói családról. A nemesek közt nagyon gyorsan elharapódzott a pletyka, hogy amikor táncolnak, valójában varázsolnak. Ez a pletyka még a mai napig fennmaradt, és úgy terjeng, hogy egy Eichenschild tánca olyan gyönyörű, hogy bárkit bűvöletbe ejt, csupán pár pillantásból. Ezt a család nem erősítette meg, de nem is tagadta, még maga Brünhilda von Eichenschild is (akit csak a bálok királynőjének emlegettek) csak ennyit mondott erről :

''Az enyémeim táncos lába oly elbűvölő, még néha én magam is elámulok tőle.''

Ma a palota több, kisebb részre van felosztva. A város képviselői, vezető hivatalnokai, megválasztott ügyintézői, a polgármester, a főbíró, valamint a más helyekről érkező követek kapnak ott szálást. Nem ritkák a különféle rendezvények, bálok, ahol egyességek, üzletek köttetnek meg. Ezek a bálok segítenek fenntartani a jó viszonyt a város körüli földek nemeseivel, akik az egykor a városhoz tartozó földeket kapták meg hűbérbirtokuknak Rudenz von Hellenburgtól, jutalmul, amiért nagy szerepük volt a város elfoglalásában. Ezek a földek termelik meg Eichenschild kenyerét, s emiatt majdnem minden polgár jó viszonyt akar a környékbéli nemesekkel ápolni...vagy éppen ellenlábasaira haragítani őket.
A régi palota javarészt megmaradt eredeti állapotában, nem hagyott rajta mély sebet sem a 819-es tűzvész, sem pedig a 820-as ostrom. A berendezés, a kényelmi holmik jelentős részének viszont lába kelt az évek során, így noha tágas, kényelmes szobái megmaradtak, az ott élők pompája a régi bárói családéhoz képest jelentősebben alábbhagyott.


A hagyomány szerint évente két nagy bált szerveznek, amely messze földön híresek az egész királyságban. Ezek a Nyári és a Téli bálok. Ezeken a bálokon nem volt ritka, hogy maga a király, is tiszteletét tette. A régi bálokra nem hívták meg, csak Veronia legrangosabb nemeseit, legbefolyásosabb embereit. Mára a bálok szolid, letisztult ünnepségekké lettek átszervezve, ahol a város polgárai megünnepelhetik a fél év alatt elért eredményeiket. Rudenz von Hellenburg rendelkezésére a palotában nagy fogadást tartanak azoknak, akik kivívták eredményeikkel a király elismerését. Úgy hírlik, nem egy bárót, grófot, lovagot avattak már fel a palota csarnokaiban.


A palotának van egy folyóra nyíló összeköttetése. Ez egy csendes vizű tó, amely egyenesen a palotából indul, és a folyópartra vezet. Maga a tó és a folyó nem ér össze közötte van egy fal amely elválasztja. Partján egy kis stég is helyet kapott, ahonnan körbe lehet a palota hátsó kertjét csónakkal járni. Nem ritka, hogy ide vonulnak vissza a falban megbúvó fülektől félő üzletfelek tárgyalni, vagy egyedül maradni a gondolataikkal. A tó egyik fele a helyőrségtől indul, míg a belső vége a palotába vezet, itt pedig egy csigalépcsőn egyenesen az előcsarnokba lehet jutni.


A palota egyik legfontosabb szárnya a kilátó. A város legmagasabban fekvő épülete, ahonnan be lehet látni az egész várost, s messze kémlelni a falakon túl. A palotának ezt a részét a városi helyőrségnek ítélték, akik alsóbb szintjein fegyvereket tartanak és kaszárnyákat alakítottak ki, tornya tetején pedig őrszemekkel figyelik a várost. A városi tűzoltóság is itt kapott helyet, hogy minél hamarabb a tett helyszínére érhessenek. Eichenschild területén minden katonai épületet elláttak egy-egy ciszternával, s a városőrök feladatai közé tartozik a lángok megfékezése is. A városon mély, lassan gyógyuló sebet ejtett a 819-es tűzvész, melyet csak lassan felednek el annak polgárai.


A palota, s vele együtt a város több épülete mély, tágas pincékkel rendelkezik. A város ősi romokra épült, melyeket nagyrészt maga alá temette a föld. Ezek a romok számos alagutat, ismeretlen járatot, tárnát tartalmaznak. A földalatti járatok sokáig a feketekereskedelem, az alvilág búvóhelyei voltak, mivel hamar felfedezték, hogy a föld alatt gyorsan és észrevétlenül el lehet jutni a város egyik pontjából a másikba. Mára az ősi romok teljesen kihaltak, amikor az alvilág befolyása csökkent, csak kevesen maradtak, akik életükben megfordultak az ősi romokban. Gyakran teszik oda be lábukat tudósok, kincsvadászok, vagy éppen katonák, hogy felderítsék a földalatti romokat. Jelenleg egyetlen ismert és közismert út fekszik a romokon belül, a palotából a városon kívülre vezető hosszú ösvény, melyet Míria von Eichenschild rokonai használtak, hogy megszökjenek, amikor a várost V.I.SZ. 820-ban ostrom alá vették. Maga Míria, az akkori bárónő nem tartott velük. Az alagutat azóta beomlasztották, hogy ne tudjon rajta keresztül ellenség jutni a városba.


Az Eichenschild család mára elvesztette rangját, birtokait, s befolyását a város felett. A bárói család tagjainak nagy részét elhurcolták Carolusburgba, ahol aztán lefejezték, vagy tömlöcbe vetették őket. Az eichenschildeket szerették és tisztelték, míg a várost irányították, ami tisztelet az évek során megmaradt, s sok városlakó erős ellenszenvvel, haragossággal tekint a Veroniai Királyságra azért, ahogyan a bárói családdal bántak. Közülük néhányan azóta visszatértek a városba, hogy ismét befolyásra tegyenek szert a városi tanácson belül és újjáépítsék családi örökségüket. Közülük a legjelentősebb Ludwing Eichenschild, Míria, az utolsó bárónő ágrólszakadt rokona, aki most a városőrség hadnagyaként és képviselőként ténykedik. A város jelentős része támogatja a régi családot, hála jó hírüknek a városon belül.

A város háta mögötti kisebb hegyen szinte lehetetlen a közlekedés, a nagyon sűrű erdő, és a sziklás környezet miatt. Rengeteg vadállat él itt, a város körüli nemesek rendszeresen járnak oda el vadászni. A terület a környék nemeseinek hűbérbirtokaihoz tartozik, onnan kapja Eichenschild a fát az építkezésekhez és fűtéshez. Az árak, alkuk és egyességek nem egy konfliktust gerjesztettek már a városlakók és a környékbéli urak között. Az erdő mélyén jó néhány féle gyógynövény található, ám oda bemerészkedni igencsak veszélyes, ugyanis gyakran bújnak meg sűrűjében orvvadászok, útonállók, akik nem restek előbb pendíteni meg íjuk húrját, mint kérdezni.


Hosszú évszázadok teltek el a város megalapítása óta. Eichenschild megmarad annak, aminek alapítói megálmodták: a nyüzsgő, élettel teli város, mely tele van izgalmakkal, kihívásokkal, s kincset ígér mindenkinek, aki elég rátermett, hogy túljárjon versenytársai eszén.

A leírást Gerard D. Lawrenz-nek köszönhetjük.