[Magánküldetés] Familie ist ein Segen (822. Nyár)

Armaros, álmában közelítette meg Suzit, ahogy az már szokásává vált az évek során.
- Drága Suzy. – szólalt meg nyájasan. – Nem vagyok túl elégedett veled. De ezen most változtathatsz. Egy igazán apró áldozatot várok el csupán...

Mesélői megjegyzés:

- Drága Suzy. – hallotta a szeretett, mézédes hangot. – Nem vagyok túl elégedett veled. De ezen most változtathatsz. Egy igazán apró áldozatot várok el csupán…-
Suzi keze megállt a csúnyácska, koszos kóborcica fejénél, amit épp simogatott. Megrémült, épp mint minden gyerek, akinek a szülei elégedetlenségüket fejezik ki. De nem is kellett megkérdeznie, mit tegyen, Armaros azonnal, szokás szerint, kisegítette.
A lány előtt hirtelen megjelent a kis falu látványa, amely oly ismerős volt már a számára, hiszen annak idején onnan szökött el.
- Úgy hallottam, hogy van egy gróf, akinél egy számomra igazán hasznos ereklye rejlik. Te is ismered. Hogyan is ne ismernéd, hiszen az apádról van szó. - halkan kuncogni kezdett. - De neked bizonyára nem okozna gondot elvenni tőle azt az ereklyét igaz?-
Erre viszont a lányka nagyot nyelt. Nem szívesen emlékezett arra a falura, évek óta nagyon messzire elkerülte.
Viaskodott pár pillanatig benne a hellyel, és hozzá kapcsolódó rossz emlékekkel kapcsolatos ellenérzés, és az Armaros elismerésre való mély vágy. Az utóbbi viszont győzött, így bólintott, miközben hagyta, hogy a cica a kezéhez dörgölőzzön.
~Megpróbálom~ ígérte, remélve némi segítséget a dologhoz. ~Mit hozzak el?~
Armaros, magas, gazdagon öltözött tündeként libbent be a lány szemei elé, kitakarva a káprázatot, saját maga képzetével. Szelíden mosolygott és leguggolt a macska mellé, hogy mosolyával a lányt megajándékozhassa. Ha ez lehetséges lett volna, Suzi odaszaladt volna, hogy megölelje Armarost.
- Azt még nem mondhatom el. - emelte ujját a szája elé. - Hiszen az most még nem fontos. Annyi biztos, hogy elfér majd a te kezedben is, így nem lesz nehéz elemelni. Ami viszont fontos, hogy tudd, ez nagyon fontos nekem. Ha ezt sikerül megtenned, el tudok jönni hozzád. - Suzi Értette, hiszen tulajdonképpen elég, ha akkor tudja meg, mit kell Armarossnak megszereznie, ha odaér. A mélységi utolsó mondata pedig minden maradék ellenérzést és kétséget eloszlatott benne. Ennél csodálatosabb dolog nem is történhetne, minthogy Armaros eljön hozzá, és ha ezt lehetővé tudja tenni, akkor megteszi, amilyen gyorsan csak lehet.
Ahogy a mélységi szavai után a látomás szertefoszlott, még végigsimította néhányszor a cicust, aztán felegyenesedett, és elgondolkodva tett néhány lépést kifelé a kisváros eldugott sikátorából. Már sötétedett, tudta, hogy nem biztonságos ott maradnia, és különben is minél előbb el kell indulnia. Éppen nem volt messze a gróf birtokától, de azért néhány napba beletelik, mire odaér.
A kisváros macskaköves főútján sietve, látta, hogy a templom előtti főtéren már gyűjtik össze a portékáikat a kereskedők, vissza a szekerekre, melyek a tér legszélén ácsorogtak. A levegőt betöltötte az eső illata, melyet nyugat felől fújt a szél. Odaszaladt a legközelebbi árushoz, hogy megkérdezze, merre tartanak ezután. Nagy szerencsének érezte volna, ha épp arra, amerre neki mennie kell, de egy próbát megért. Legnagyobb meglepetésére pedig nem csalódott az árusokkal: egyikük éppen a gróf birtokára vitt termékeket, s onnan tervezett gyapjút venni, így nem volt ellenére, ha csatlakozik mellé a kishölgy. Indulni azonban csak másnap reggel volt hajlandó, ugyan is estére veszélyes volna elhagyni a cölöpfalak adta biztos menedéket. Suzi ettől mérhetetlenül boldog volt, tudat alatt amiatt is, hogy így estére még mindenképp a kellemes fogadóban maradhat.
A tértől nem messzire volt a fogadó, ahol szállást foglalt, s a fogadós asszonyság már a kedélyes hangulatú urakkal kellett, hogy foglalkozzon elsősoron, amikor a lány benyitott.
- Üdvözlet a kisasszonkának! - köszöntötte a söntés mögül, miközben kettő korsóba töltötte a sert. - Kinézelődte magát a mi kis városkánkban?- Suzi barátságos mosollyal bólintott a kedves néninek, és elújságolta neki az aranyos cicát, amit látott, és azt is, hogy amint lehet, vagyis kora reggel, indulnia kell tovább.
- Ejj, a macskákkal óvatosan! Nem játszótársnak vannak tartva. Vadásznak azok ilyenkor. És merre menik innét tovább, ha szabad kérdezni? - kifújta magát egy pillanatra és előrehajolt Suzi felé, így vörös hajtincsei, melyeket nem tudott hátra fogni, az arcába lógtak. A fogadós asszony kérdésére a már megszokott választ adta
- Amer-re a lá-bam visz. Sok felfe-dezni va-ló vár még rám. - mosolygott a nénire. Nem szabad senkinek az orrára kötnie a terveit, mert könnyen kihasználhatják, és bajba kerülhet. Ezt jó megtanulta, így a legkedvesebb, legártatlanabb embernek sem adott egyértelmű, nyílt választ ilyen kérdésre. És tulajdonképpen nem is hazudott, hiszen tényleg vándorol, hogy felfedezze a világot, ha közben időről időre fontos feladatot is kap Armarostól.
A nő arcán egy pillanatra aggódó kifejezés ült ki, amely azonnal el is repült, amint meghallotta, hogy hívják.
- Aztán vigyázzon magára a nagy felfedezések alatt. Azt mondják több az útonálló manapság, mint volt. Csak tudnám, mikor akar intézkedni az új király... - csak megrázta a fejét és tette a dolgát.
Az ivóban igen sokan voltak, fiatalok, idősek, jól öltözöttek és szakadt ruhások is egyaránt, de mindenki a maga dolgával és társaságával volt elfoglalva, leszámítva egy alakot, akit Suzi eddig nem vett észre. Kopott szürke köpenye takarta testét, de a fejét nem, így lehetett látni, ahogy a pultnak támaszkodva, kezében egy korsóval Suzannera nézve nevetett fel. A férfi hosszú, barna haja hátra volt fogva, így hegyes fülei is jól látszottak.
- Kalandvágyó a kisasszony! Ez remek. Ha nem tudja még pontosan merre menne, felajánlanám szolgálataimat, mint testőr. Hiszen veszélyesek az utak manapság... Mit szólna hozzá? -
A lányka ösztönösen kicsit távolabb lépett, és riadt tekintettel méregette a férfit. Részben, hogy amennyire tőle telik, megállapítsa, mennyire megbízható, részben, hogy Armarostól megkérdezze, egyáltalán szabad-e ezt az ajánlatot elfogadnia. Eddig alapvetően egyedül rótta a világot, és nem akaródzott változtatnia ezen. Nem egy idegennel, főleg nem Ilyen idgennel.
- Oh. - emelte fel meglepetten a szemöldökét az idegen, majd mosolyogva beleszürcsölt a korsójába, mielőtt szembefordult volna a lánnyal. - Jól képzett katona vagyok, nem közönséges rablóbandita, kérem. És még a bérem is megfizethető. -
Egy mozdulattal félrehúzta köpenyét, hogy megmutassa a lánynak a szegecselt bőrvértjét, balján lógó kardját és jobbjára akasztott kis méretű lőfegyverét.
Armaros a kérdésre felsóhajtott.
- Kellett neked eddig testőr? Vagy úgy érzed már elgyengültél? -
Talán nem látszott a fogadó fényében, hogy a férfi kijelentésére Suzi elsápadt, és már Armaros válaszával egyidőben megrázta a fejét.
- Vigyá-zok magam-ra - mondta vékony hangon. - Nem csi-nálok semmi ve-szélyeset. - tette hozzá, mintegy magyarázatként, és megfordulva el is indult a szobájába, azért figyelve, hogy követi-e a katona.
~ Csak a te segítségedre van szüségem ~ mondta gondolatban durcásan Armarosnak menet közben.
- Te talán nem csinálsz veszélyeset... - a férfi azonban már nem tudta befejezni, mielőtt Suzi otthagyta. Az hallotta, hogy még beszél, de a fogadó zajai miatt érteni már nem értette. De hát nem is akarta. Csak azt, hogy békén hagyja.
Ez a vágya úgy tűnt, teljesül, mert nem követte senki a szobájáig, így biztonságban érezhette magát odabent, miután magára zárta az ajtót.
- Pontosan. Csak rám van szükséged.- duruzsolta fülébe a mélységi. Nem is kellett mondania, Suzi már jól tudta, hogy igazán csak Armarosban bízhat. A többieket az alapján ítélte meg, amit Armaros sugallt neki róluk.

A továbbiakban az éjszakája csendes és nyugodt volt, a csendet csupán az italozóból felszűrődő tompa nevetgélések és zajok törték meg.  Másnap pedig Suzi izgatottan, és pihenten ébredt. Nagyon kíváncsi volt már, mit tartogat számára Armaros küldetése.
Sajnálatára reggel már nem a kocsmárosné fogadta odalent, hanem a férje, aki viszlegalább annyira szívélyesen fogadta ébredését, mint a felesége tette eddig.
- Hallottam, kisasszonka korán távozik, ezért bátorkodtam hamar kisütni néhány pogácsát. Fogadja el kérem! Amolyan búcsú ajándéknak. - mosolygott kedélyesen, kezében egy kis batyut szorongatva, benne a pogácsákkal. A lányka nagyon örült a kedvességnek, és gyermeki boldogsággal mosolygott a fogadósra.
- Köszö-nöm! - vette át az útravalót, de mivel valóban sietett, nem elegyedett bővebb beszélgetésbe. Iparkodott az árusokhoz, ahol fuvart ígértek neki
A sok kirakodó árus mögött meg is találta az emberét, aki éppen a kötelek erősségét ellenőrizte, hogy mindene rögzítve legyen, s a lova is a helyén álljon.
- Jó reggelt, jó reggelt! - köszöntötte a lányt a bajuszos úr, szép kalapját megemelve előtte. - Nemsokára indulunk is, csak még a kíséretünket várjuk. Nem biztonságos ám egymagunkban utazni az utakat, még ha főutak is azok. - Morgolódott megcsóválva a fejét, és csak intett a lánynak, hogy üljön fel a szekér elejébe, amíg vár. Suzi csak bólintott, bár kicsit türelmetlen volt. Minél hamarabb oda akart érni, hogy eleget tegyen mentora kérésének. De hát gyalog még lassabban érne oda, mint így, még a várakozással együtt is.
- Tegnap el is felejtettem megkérdezni, de mi célból utazik magácska a Walford birtokra? - kérdezte utasától. Ez már kicsit kényelmetlen volt Suzinak, de megvolt a megszokott történetek tárháza a hasonló kérdésekre a fejében.
- Meglá-togatom egy bará-tomat az egyik falu-ban. - Hogy melyik barátját? Azt nem tudta. De általában egy barátjánál kötött ki. Legalábbis mikor odaért, a barátja lett az illető.
- Ohohó! - kacagott fel a kereskedő és megpödörte a bajuszát, pirospozsgás orcája alatt.
Úgy tűnt volna, ha Suzi járatosabb a gesztusok olvasásában, mintha mondani készült volna még valamit, de amint a szája nyílott, be is csukódott. Az árusok közül egy magas, zöld köpenybe burkolózott illető bújt elő, integetve a kereskedőnek. Ugyan az a tünde, aki előző este megpróbált Suzi bérelt testőrévé válni. A katona láttára Suzi elsápadt, de igyekezett, mint okos lány, nem mutatni a dolgot. Az még bajba keverheti,
- És itt is a testőrség! - szólalt meg lelkesen az kereskedő.
- Remélem nem késtem sokat.-
- Ugyan, éppen csak összekészültünk. A szekér eleje már tele, de hátul még lesz hely, pattanjon fel. -
Azzal a tünde felkapaszkodott, közben meglepetten nézve a lányra, aki elől ült.
- No lám csak... Ezek szerint van még szerencsém. Üdvözlöm kisasszony!-köszöntötte a szekér utasát. Válaszul a lány biccentett neki. Aztán igyekezett a lehető legmesszebb maradni tőle.
- Nos, ha minden megvan, akkor indulhatunk is. - húzta fel magán nagy nyögéssel a szekérre a kereskedő is, majd kezébe vette a szárakat és egy nyelvcsettintéssel megindította a lovát.
A város cölöpfalait elhagyva, mintha a férfinak eszébe jutott volna, mit is akart mondani, s mint a vízfolyás, dőltek belőle a szavak, így ebédre Suzi már tisztában volt a férfi teljes családi állapotával, a gyermekeinek hollétével és legidősebb lányának udvarlójával is. Suzi érdekesnek találta a meséjét, így pedig lassanként már a katona sem zavarta, Egy kis csermelyhez közeli réten állt meg a szekér, hogy a ló is pihenhessen, legelhessen, s egyenek valami jót.
- Jó Wilhelmem, mondja csak, miért viszi a portékáit a Walford birtokra? - kérdezte a katona. - Azt mondják nem áll túl jól a sora azoknak manapság.-
- Hát pont azért, drága Jákobom. - vonta meg a vállát. - Annyi balsors sújtja őket, megérdemelnek némi luxust is arrafelé, megfizethető áron. No meg náluk olcsó a búza.-
- Kisasszony, maga hallott már a Walfordok balszerencséjéről? - kiáltott a lány felé a katona. Suzi meglepetten pislogott rá, visszasétálva a virágok csodálásából útitársaihoz. Meg is rázta a fejét, közben Armarostól is választ remélve. Elvégre csak arról tudhatja, hogy nem butaság, amit Ő mond.
- Azt mondják, amióta a lányuk eltűnt, szörnyű balsors éri őket. - magyarázta a tünde. - Csaknem minden hónapban tűntek el gyerekek a birtokról. Sok helyen trollok jelentek meg a semmiből. Hírek vannak arról is, hogy hullatáncoltatók ették be magukat egy falujukba. Már az inkvizíció is járt a grófnál, bár azt senkinek sem kötik az orrára, hogy miért… - A lányka arca a grófkisasszony említésére picit megrándult. Ő nem is tűnt el! Csak nem akar visszamenni. Tanulni akar. De azért… rosszat sem akar a családjának.
Armaros csak felsóhajtott:
- Azok a szóbeszédek, a szörnyű szóbeszédek. Kitudja, mi igaz belőlük, s mi nem? -
Suzi hallgatva a nehézségeket, elszomorodva gondolkodott. Talán tudna kicsit segíteni…
- Mikor utoljára jártam arra, azt sugdolózták, hogy a grófúr drasztikus lépéseket fog tenni. - biccentett a bajuszos. - Kíváncsi vagyok, mit sikerült elérnie.- Erre a lányka felkapta a fejét
-Mi-lyen lépé-seket? - kérdezte
- Nem tudni. - rázta meg a fejét a kereskedő. - De azt mondják, a karolusburgi máguskör is belefolyt az ügyekbe.- Suzi elhúzta a száját a válaszra. Ez nem jó… Veszélyes.. De hát végülis neki nem kell semmibe belekeverednie, úgyhogy a mágusokkal sem fog találkozni.
Kis pihenőt követően, Jacob javaslatára összeszedték a holmikat, s inkább tovább indultak. Csak később magyarázta el, hogy egy goblint látott sunnyogni az egyik fa mögött.
Út közben Suzi tovább nyugtatta magát a gondolattal, hogy a veszélyes embereket elkerülheti.
Néhány óra elteltével már kijelenthették, hogy a Walford birtokon vannak, és az erdősávok közül fel-felbukkantak a megművelt földek és a kisebb kunyhók.
- Meglepően biztonságos utunk volt eddig. - sóhajtott fel boldogan a katona a szekér hátuljában.
- Ne szólja el magát Jákob! Még nem értünk a kastély alá.-
A szekér lassan zötykölődött, a szél lustán simogatta a fák lombjait, s a pásztor csak integetett a dombtetőről.
- Merre tehetjük le a kisasszonyt? Nincs már túl sok óra hátra napnyugtáig. Nem szeretném, ha messzire kéne sétálnia a barátjához. - fordult az árus Suzihoz. Ő elgondolkodott egy kicsit, hogy Armaros kisegíthesse: hol is lenne a legjobb nekikezdeni a feladatnak?
A mélységi hangja lágy szövetként kezdte el simogatni a tarkóját:
- A következő falu peremén kell leszállnod, és a közeli erdőbe menned. Lesz egy feladatom a számodra, amit még napnyugta előtt el kell intézned. -
A lány mosolyogva adta tovább az üzenetet a kereskedőnek: A következő faluban száll le. Onnan már elboldogul. És köszöni, hogy csatlakozhatott.
- Vigyázzon magácskára. - búcsúzott a bajuszos. - Innen nekünk alig egy órára lehet egy jó kis fogadó. Talán a Dalospacsirta névre hallgatott? Na mindegy! Majd meglássa magácska, ha ott száll meg.-
A tünde csak félmosolyával biccentett a lány felé és előre mászott a helyére.
Armaros eközben, mintha csak a lány kezét fogta volna
- Légy óvatos a tündével. Bizonyára fogtok még találkozni egymással... Most pedig várd meg szépen, amíg elmennek, és irány az erdő.- Suzi mosolyogva integetett útitársai után. Magában persze bólogatott Armarosnak. Nem szereti a katonákat.
Amikor már nem hallotta a szekér zötyögését, és nem is látta őket, lassan elindult az erdőbe, ahogy Armaros kérte
A fák lassan körül is ölelték a lányt, és az aljnövényzet egyre magasabbra kezdett nyúlni. Szerencséjére egy csapás, amely bizonyára vadállatok által lett kijárva, vezette őt, s csakhamar egy elkorhadt, öreg vadászleshez ért.
-Tovább - mondta Armaros. Az erdő egyre sűrűsödött, s a hatalmas tölgyek és bükkök óriások módjára tornyosodtak fölé, míg nem elért még egy vadászleshez, amely már sokkal jobban ápolt volt, mint a korábbi.
Suzi alapvetően nem félt az erdőben, de azért mindig óvatosan járkált benne. A vadászleseknél előbb igyekszik meggyőződni róla, hogy más nincsen éppen ott. Nem akar váratlanul összefutni senkivel.
Figyelmes szemei ezúttal sem hagyták cserben: kiszúrta a gyermek méretű alakot a fatákolmány tetején. Bőre rücskös, zöldes-barnás színű volt, s csak egy ágyékkötőt viselt magán. Suzi szerencséjére éppen a másik irányba nézett, így őt nem vette észre, nem hallotta.
- Már nem vagy messze. Tőlük kell neked egy apróság. - suttogta a lány fülébe a mélységi. - Egy gyöngyfüzér, minden gyöngyén egy felkarcolt pecséttel. Önmagában haszontalan tárgy, de ezt a szörnyek nem tudják. Hogy is tudhatták, ők csak elvették mástól. -morfondírozott gunyoros kuncogással. Suzi nyelt egyet, miközben fedezékbe húzódott, hogy semmiképp ne tudják észrevenni. Megkereste szépen faragott kis tőrét, biztos ami biztos, és kicsit jobban körül nézett, hogy kitaláljon valamit.
A bokrok és fák között átnézve látni lehetett egy tisztást, amin mintha fel lett volna túrva a föld, s helyenként kihegyezett faágakat szúrtak bele, de beljebb már nem lehetett látni. Csend volt, csak a langyos szél zúgott a levelek között, meg időnként a toronyban álló alak harácsolt párat.
Az ösvény tisztának tűnt, s a tisztás felé vezetett, a vadászlestől alig pár méterre. Suzi láthatta, hogy a toronyban több kihegyezett ág is neki van döntve a korlátnak.
Óvatosan, lassan közelebb lopakodott, hogy megnézze magának azokat a lyukakat és ágakat. A bokrok takarásában, lehetőleg nem hozzáérve a levelekhez sem.
Szerencséje volt. A talpa alatt megreccsenő ág hangja pontosan egy időben történtek a toronyban hangosan feltüsszentő rémség hangjával, így biztonságosan közelebb tudott lopódzni a tisztás pereméhez. Ott aztán láthatta, hogy több nagyobb gödör is volt ásva, s azok mélyén egy-kettő hasonló kis alak szuszogott. Láthatóan aludtak. Ettől Suzi megkönnyebbült. Akkor nem lesz annyira veszélyes, mint lehetne.
A tisztás közepén egy ágakból és rongyokból összerakott kerek jurta állt, bejárata mögött látni lehetett néhány zsákot és egy kialudt tűz helyét.
Megnyugodva az alvó rémek láttán úgy gondolta, mindenképp körül kell nézni odabent, úgyhogy ameddig takarásban tudott óvakodott , utána pedig lehetőleg zajt nem csapva, beszaladt a jurtába, alaposan körülnézni.
Így akár egy szellem, észrevétlenül besurrant a jurtába, ahol javában horkolt még kettő goblin is, a kialudt tűztől nem messze, zsákoknak dőlve. Öltözékük sokkal több volt, mint a kint pihenőknek, s az egyikük nyakában ott lógott a gyöngysor is, több más formájú talizmánnal együtt. Volt ott még néhány váltó is szétszórva a földön, valamint csupaszra rágott csontok. Annak ellenére, hogy a jurta igen hézagos fallal rendelkezett, az átható dögszagot nem volt képes kiengedni magából, így azt azonnal érezhette is a lány, amikor belépett oda.
Suzit ez nem zavarta még. Nagyon óvatosan megnézte, hogy a nyakláncot mennyire lehetne észrevétlenül levenni. Más nem igen érdekelte. Neki csak a láncot kell elvinnie. Még azt ellenőrizte, hogy a jurta oldalán a sátorlap felemelhető-e annyira, hogy kimászhasson ott, a biztonság kedvéért.
Az összecsomózott rongyokat viszont a botokhoz erősítették, amik között még egy goblin is alig fért volna el, nemhogy Suzi.
A szerencséje egyértelmúen elhagyta: a goblin teste is olyannyira bele volt fúrva a zsákba, aminek nekidőlve horkolt, hogy egyszerűen nem lehetett csak úgy leemelni róla a nyakláncát.
- Talán ha a fejét is leveszed a nyakáról, könnyebb lesz. - súgta kuncogva a mélységi. - Vagy ha rossz álmokat látna, elmozdulna? -
A lányka a tőrére pislantott, aztán értetlenül pislogott néhányat. Ezzel a tőrrel az nem menne...  Álmában pedig beszélni sem tud vele...  De ha...
~Egyben kell a lánc?~ kérdezte Armarost. Ha el tudná valahogy vágni, vagy tépni... úgy könnyebben menne
- Nem a lánc kell. A gyöngyök. -
Suzi megkönnyebbülten elmosolyodott. Akkor ezt meg lehet próbálni. Közelebb lépett a goblinhoz, és megfogta a láncot. Mivel nem tűnt egyértelműen elvághatatlannak a tőrével, megpróbálta átvágni, és óvatosan lehúzni róla a gyöngyöket. A madzag, amelyre a gyöngyök fel voltak fűzve, könnyedén megadta magát a tőr élének. Ahogy azonban az utolsót is sikeresen lehúzta a madzagról, a goblin felhorkantott és mellkasához nyúlva vakaródzani kezdett. Lustán pislogott az ijedten kifele igyekvő lányra, s mire észbe kapott volna, hogy mit is látott, Suzi már a tisztáson kívül járt. Ekkor hallatszódott a hangos sikítás, amit csak egy meglopott goblin volt képes kiadni magából.

Az erdőt hirtelen hatalmas ricsaj zengte be, ahogy a goblinok felébredtek és azonnal a tolvaj után eredtek. A nap még magasan járt a lombok között, de az árnyékok már kezdtek megnyúlni, s ahogy a lány kapkodta a lábait, egy fa dárda éles süvítéssel repült el mellette, hangosan koppanva egy tölgyfa törzsén. Hallani lehetett az kis népség talpa alatt megzörrenő aljnövényzetet, mint ha patak vize folyt volna, olyan soknak hatott.
Suzy viszont elsősorban amint meghallotta az üvöltést, az utolsó gyöngyöt a kezében szorongatva rohanni kezdett ahogy a lába bírta, minél több fa mögé belépve közben, hogy védje magát. Ahogy a dárda elsüvített mellette, ellenben megijedt, és icipicit lassulva ettől elkérte védelmező lényét Armarostól.*
Ahogy a mélységi lény materializálódik a fák árnyékai közül, az egyik goblin, amelyik gyorsabb lehetett a többinél, sikeresen utolérte a tolvajt, s kezében egy hegyes bottal már ugrott is volna neki, ha a védelmező lény meg nem ragadta volna a lábát és rántotta volna vissza tőle. De ahogy Suzy is láthatta, ha hátra nézett, legalább négyen még siettek felé, utat törve maguknak az aljnövényzetben. A távolban már láthatóvá válik a rozoga vadászles, amellyel elsőként találkozott. A kislány megkérte a lényt, hogy intézze el, de legalább tartsa fel a goblinokat. A szörnyecske tétovázás nélkül nekivetette magát, hogy sebességével magára vonja a goblinok figyelmét. Suzy pedig futott tovább a vadászleshez, s attól jobbra, mintha egy fémes csillogást vélt volna felfedezni egy bükkfa tövében, egy pillanat erejéig.
Sokáig nem állt meg nézelődni, de azért vetett egy pillantást a dologra, mielőtt felmászott a biztonságosabbnak tűnő koholmányba. Nem igazán látott semmi tárgyat, ám azt látta, hogy a földön fekvő vékony ágakon még zöldek voltak a levelek és meglepően rendezetten voltak lefektetve egymáshoz közel.
A vadászles viszont öreg volt, létrájának jónéhány foka hiányzott, deszkáit valószínűleg több szú rágta, mint amennyi nem, de legalább még állt a négy lábán, így nem tántorodott el a lányka, meg sem állt a tetejéig. Ott aztán a les fedezékéből kinézve figyelte mi történik a védelmezőjével és a goblinokkal.
Ahogy várakozott a viszonylagos biztonságban, egyre több és több goblint látott érkezni, s a velük egy szinten harcoló kis lényének egyre nehezebb dolga volt feltartóztatni mindet. Néhány érthetetlen, artikulálatlan kiabálást követően elkezdték megközelíteni a tákolmányt azok, akik túljutottak a nem túl messzire kialakult hercehurcától. A vadászles korhadt deszkái között volt néhány öreg kötélmaradvány, egy kis fa sípocska, egy vadászkés nyele és egy fenőkő is.
Suzy nagyon sajnálta a lényt, aki érte harcolt. Nem akarta, hogy baja essen. Segíteni viszont nem tudott volna neki, így másra fordította inkább a figyelmét. Igyekezett nem hangzavart kelteni, ahogy körülnézett, hátha mégis akad valami segítség, ha már a tőrét nem tudta védelmezője kezébe nyomni… amit látott, az elsőre kiábrándító volt, de… Ha a goblinok félnek a szörnyektől… Miközben magához vette a dolgokat azért megpróbált megerősítést kapni Armarostól is, de már volt ötlete.
Okos lány... - Hangzott Armaros mézes mázos hangja, ahogy Suzy magához vette amit talált.
A goblinok eközben elkezdtek felfele kapaszkodni a létrán, hatalmas szemük vörösen izzott a dühtől.
Suzy pedig gyorsan, és riadtan szájába vette a sípot, és amennyire hosszan csak tudta, fújni kezdte. Közben jópárszor végighúzta a kés nyelét a fenőkövön. Hogy pedig biztos lehessen a sikerében, megpróbált Armarostól is segítséget kérni**, hogy ezek a rondaságok a legfélelmetesebb dolgot képzeljék a hangok mögé
A síp hangja élesen nyilalt bele minden lény fülébe, s a bűbáj is megtette a hatását. A goblinok megálltak, s a legfelső, akire a varázslat hatott is, pánikszerűen elkezdett kapálózni, aminek az lett az eredménye, hogy a létra hangos reccsenéssel megadta magát az erőknek, s hangos puffanással a földre esett a szörnyekkel együtt. Kicsit megszeppent a létra összetörésétől, de tovább folytatta a sípolást, és a kaparászást, minden idegszálával magában rimánkodva hogy tűnjenek el a közelből a goblinok.
Nem sok kellett azonban ahhoz, hogy azok, akik eddig a mélységi lénnyel voltak elfoglalva, annak eltűnésekor, azonnal a vadászles alá siessenek, megnézve, miféle dolog történik a tarsukkal, aki viszont hegyes botjával hadonászni kezdett, nyüszítve, amíg a sípolás is tartott.
Suzy egyre kétségbeesettebben folytatta. Eltökélte, hogy csak akkor hagyja abba, ha már nem hallja a goblinok lépteinek zaját sem.
Néhány perc telhetett el, Suzy kissé már szédülni is elkezdett a nagy fújkálástól, de két levegővétel között azért hallotta, ahogy a goblinok iszkolnak elfelé, bokrokon keresztül, hamar eltűnve az erdőben. Mielőtt viszont megkönnyebbült sóhajjal lemászhatott volna valahogy a vadászlesből, a falu felől, ahonnan ő maga is jött, kutya csaholását hallotta.
A kutya nem zavarta, az biztos nem tud feljönni ilyen magasra. A falusiak pedig segíthetnek neki. Eltette hát a gyöngyök mellé a sípot is, és bágyadtan igyekezett azért előbb megtudni, kik is érkeznek, és milyen kedvük van, mielőtt felhívja magára a figyelmüket.
A fák közül hirtelen fel is bukkant egy hatalmas bundát viselő eb, mély ugatással, s szimatolni kezdett. Nem sokkal utána egy nő loholt (jó jel, hogy nőről van szó, ők érzékenyebben a szegény megszeppent lányok iránt), kezében egy nyílpuskával, az már felhúzva és megtöltve. Zöld köpenye szaggatott volt, de bőrvértje jó állapotú.
- Van itt valaki? - kiabálta, ahogy előbukkant a fák közül. - Keress Guffer! Keress! -
Suzy úgy döntött, hogy a fegyverekkel később is foglalkozhat. Sóhajtott, és részben, hogy megsajnálják, részben az eddigi riadalmak miatt keserves sírásra fakadt.
Így nem is tellett sok időbe, hogy megtalálják a lányt a vadászlesen, s bár a kutya boldogan csóválta a farkát, hogy megtalált valakit, a nő már sokkal gondterheltebbnek látszott.
- Jaj szegény lány. Mit csinálsz te idekint egyedül? - nyílpuskáját lefektette a földre és oldaláról leemelt egy batyut, amiből rövid turkálást követően egy hosszú kötelet húzott elő. - Feldobom neked! Ha tudod, vesd át a fán és leeresztelek. Nem kell félned, itt vagyunk. Guffer! Figyel! -
A parancsra pedig a kutya azonnal az erdő sűrűjének szegezte a figyelmét, négy mancsát megvetve. Suzy meg szipogva törölgette a szemét, és bólintott. Igyekezett elkapni a kötelet, és óvatosan lemászni a nő segítségével. Remélte, hogy nem baj, hogy a kérdésre közben nem válaszol. Kimerült volt hihető okot kitalálni.
- Jaj, had nézzelek meg. - hajolt előrébb a nő, szürke szemeit gyorsan végig futtatva Suzyn. - Nem sérültél meg? Hogy kerültél oda fel? Hol vannak a szüleid? - A lány megrázta a fejét. Nem sérült meg.
- Gobli-nok! - válaszolta röviden. Ebből már ki lehetett találni, hogy megtámadták. A többi meg nem érdekes.
A szüleire irányuló kérdésre viszont el hallgatott, és szomorúan a földet bámulta. Azt nem mondhatja, hogy ennek a birtoknak az urai és otthagyták… Végül s legkevésbé megkérdőjelezhető választ mondta.
- Meghal-tak -
A nő halk sóhajtással vette tudomásul a tényeket és eltette a kötelet.
- Örülök, hogy még időben ideértünk. Az én nevem Berta. Ez itt pedig hű társam Guffer. -  mutatta be magukat, miközben eltette a kötelét. - A környező vidék vadászai vagyunk. Téged hogy hívnak? Ami pedig a legfontosabb... van hol laknod? -
Suzy elbizonytalanodott. Itt veszélyes lehetne a saját nevét használni… de ha megint találkozik a kereskedővel meg a katonával…
- Suzy a nevem. - mondja végül. - Sze-rettem vol-na szá-lást keresni a közel-ben -
- Nos, Suzy, örülök, hogy nem esett bántódásod. - biccentett a nő és kedvesen mosolyogva a vállára kapta a batyuját, s kezébe a fegyverét. - Szállást a faluban találsz itt a legközelebb. Jól ismerem az öreg Zachert, nála mindig meg tudja magát húzni az ember... de ha ne adj Isten, valami jót is szeretnél ma este enni, én felajánlanám a kunyhómat, ma esti hajléknak. Mit szólsz? Sokat tapasztaltam már a goblinok szörnyűségeiből, tudom mi esne jól a gyomrodnak ezek után. -
Suzy alaposan végiggondolta a dolgot. Ezen az estén már nem szeretett volna új ismerettséget kötni… elég volt a goblinokkal találkozni.
- Köszö-nöm! - kapott tehát a felajánláson, hogy a nőnél húzza meg magát estére
- Gyere akkor. Nem lakom sokkal messzebb a falutól. - intett, majd egy füttyentéssel magához hívta hű társát is, s kivezettek az erdőből.
A csapat nem sétált át a falun, a mezők fölött, az erdő mellett vezetett az útjuk, s napnyugtára már látni is lehetett egy magányosan álló kis erdő széli rönkházat, zsindelyes tetővel, oldalában farakással. A lány egyre nyugodtabban lépkedett a nő után. Lassan a pulzusa is visszatért a normál állapotba, és a kíváncsiságából is megjelent valamennyi, ahogy figyelte a környéket.
Az ajtó kissé szorult de hangos nyekergéssel végül kitárult, hogy utat adjon a kinti homálynak.
- Üdvözöllek szerény hajlékunkban. Az ázott kutyaszag állandó, de ne aggódj, a kajában nem lesz szőr. - lépett be a nő, mögötte a kutyával, aki azonnal a helyiség egyik sarkába sietett, míg a tűz meg nem gyulladt a kandallóban. - Pihenj csak le te is, azonnal intézek mindent.-
A szag Suzyt aztán nem zavarta, rosszabb is volt már olyan helyen, ahol aludt. Körbenézett a kívülről barátságosnak tűnő házikóban, és a tűz közelében ült le, hogy átmelegedjen.
A házikóban nem volt sok dekoráció, a helyiség közepén álló asztal kicsi volt és mellette egy félbevágott farönk volt a pad, két kisebb rönkkel magasítva. Középen természetesen a kandalló, ahol már égett a rőzse, attól jobbra az ágy, egészen a sarokig, egy ládával mellette. Székből három is volt, mind a három kézzel készülhetett, lábuk sem volt egyformán hosszú, de megálltak. A kandallótól balra néhány hordó foglalt helyet, azok előtt pedig agancsok, kötelek, kampók, egy medvecsapda kettő darabban és egy nyúzóállvány, üresen.
A ház jobb első sarkában egy nagyobb párna volt, amin a nagy méretű eb szuszoghatott.
Így a biztonságban a kimerültség is erőt vett Suzyn, úgyhogy el-el bóbiskolva nézett a tűzbe. Sikerült. De még nem tudta, hogy teljesen elvégezte-e a feladatot, amiért idejött.
- Mit csináltál az erdőben egyedül? - kérdezte Berta, ahogy elkezdte felállítani a főzőállványt a kandalló elé, kizökkentve a bóbiskolásból vendégét.
Suzy fáradtan elgondolkodott, hogy vajon látta-e valaki, hogy korábban már a faluban járt… de a kimerültségtől nem tudta biztosan visszaidézni…
- Körül a-kartam néz-ni - vallotta be kelletlenül. - De csak hogy sö-tétedés előtt vissza-érjek a falu-ba. -
- Egyedül? - húzta fel Berta a szemöldökét, de végül csak megrázta a fejét. - Felelőtlenség az ilyen. Főleg mostanában. A fenevadak meg vannak őrülve. Nem mondta neked senki? -
Suzy megszeppenve rázta a fejét.
- Azt hit-tem söté-tedésig nem olyan ve-szélyes… -
- Régen lehet, hogy így volt... - sóhajtott Berta, majd elővett egy kést és az asztalnál elkezdett előkészülni. - Csak aztán jött a csillagtalan éjszaka, meg a mágusok a maguk ostobaságával. A környéken élsz? Vagy messziről jöttél? -
- Messzi-ről - felelt a kis kultista gyorsan.
- Így nem is csodálom, hogy nem tudtad. - legyintett vendéglátója, majd az egyik hordóból vizet mert az edénybe és az állványra rakta. - De gondolom, most mindenhol veszélyesebb. Látom fáradt vagy már. Húzz magadnak egy párnát az ágyamról nyugodtan, majd szólok, ha kész az étel. -
- Köszönöm! - mondta, megkönnyebbülve, hogy nem kell több kérdésre válaszolni. Fogott egy párnát, letette a padra, és odakucorodott rá, hogy addig is pihenjen, míg ehet.
Berta finom érintésére riadt fel a bóbiskolásból A házat finom illat töltötte be, és a gyomra is megkordult, úgyhogy hálálkodás közepette elfogyasztotta a vacsorát, majd rövidesen vissza is aludt. Volt mit kipihennie.

*Név: Tief Sklave (Mélységi szolga)
Típus: Bűbáj (Fenntartott)
Erősség: I.
Ár: 1000 váltó
Felhasználás: Szövetségalapú
Leírás: A kultista képes megidézni egy speciális, akaratának alárendelt mélységi szolgát, amely egyelőre csak egy valódi mélységi erejének töredékével rendelkezik. Mérete és fizikai ereje egy goblinéval egyezik, azonban kifejezetten gyors, nyálkás bőre miatt nehéz elkapni és meglehetősen csúnya harapásokat tud okozni.

**Név: Flüstern (Suttogás)
Típus: Bűbáj (Fenntartott)
Erősség: IIb.
Ár: 2500 váltó
Felhasználás: Szövetségalapú
Leírás: A megszállottban lakozó mélységi beleolvas ellenfelének elméjébe és annak kétségeire és félelmeire reagálva eltántorító suttogást küld egyenesen az elméjébe, ami ellen csak a mágikus pajzs véd. Természetesen a kultista nem értesül sem a kételyekről, sem a suttogott üzenetekről.

- Suzy... - hallotta az ismerős női hangot, ahogy lassan kezdett visszatérni az álmokból a valóságba. - Suzy... hasadra süt a... Guffer! NEM! -
De a hatalmas eb nem hallgatott, s izgatottan kezdte el lehúzni a lányról a pokrócot.
Az ajtó már tárva nyitva volt, hogy minél több napfény és friss levegő ömölhessen be a szobába, de belül semmi sem változott a tegnaphoz képest. Berta éppen az ajtóból sietett vissza, hogy szőrös társát megnevelje, mire Suzy magához tért.
Álmosan dörzsölte meg a szemét, óvatosan pillantva a kutyára, hogy biztos legyen a jó szándékában.
- Jó reg-gelt. - pillantott körbe. A beáradó napfényből ítélve tovább aludt, mint szokott. Tényleg kimerült tegnap az izgalmakban.
- Jó reggelt. - mosolygott kedvesen a nő, és erősen kirántotta a kutya szájából a pokrócot, amit aztán visszadobott az ágyra. - Remélem jól aludtál. A pék nemsokára megérkezik, ha szeretnél egy kis kenyeret. Tervezel maradni? -
Suzy pillantása a kérdésre cókmókjára tévedt, és mivel Armaros nem kéri másra, megrázta a fejét. Ezen a vidéken mégkevésbé jó ötlet, hogy sokáig egy helyen maradjon.
- A kenye-ret megvá-rom. Azt-án indul-nom kell - válaszolta
- Óh. Merre tovább? - érdeklődött Berta csípőre tett kézzel.
Guffer eközben szimatolni kezdett, s egy hangos morranással, farkát csóválva kisietett az ajtón.
A lányka kissé bizonytalanul fogadta a kérdést, és a csípőre tett kezet.  Elvégre nem mondhatja, hogy minél messzebb innen.
- É-szak felé - mondta halkan, alig észlelhető kérdő hangsúllyal. Fogalma sincs hova kell még mennie.
A figyelmét viszont egyértelműen magára vonta a kutya kisietése. Kíváncsian nézte az ajtót, hogy megtudja kicsoda, vagy micsoda érkezett.
A nő mély levegőt vett és bólintott egyet.
- Értem. - odakintről vidám nevetést lehetett hallani, s léptek zaját. Berta nem is késlekedett, kisietett, hogy üdvözölje a jövevényt. - Gyere csak Suzy! Válassz te! -
Suzy követi Bertát, miután gyorsan “rendbeszedte” magát (vagyis igazított kicsit a haján, meg a ruháját kisimította valamelyest).
Meglepődve pillantott a nőre. Ő úgy gondolta, hogy magának vesz, útravalóul is. Azért odalépett a pékhez.
- Jó reg-gelt - köszöntötte udvariasan, és megnézte mit hozott magával a mesterember.
Odakint egy fiatal legény állt, talán lehetett pár évvel idősebb a lánynál, s mutatta a cipókat Bertának, ám kedélyes mosolya olyan hamar arcára fagyott, amilyen hamar Suzy megjelent az ajtó mögül. Egy pillanatig megdermedt, majd pislogott, és a szemét dörzsölgette.
- Kisasszony? - nézett a lányra döbbenten.
Suzy, bár teljesen nem értette miért, de érezte, hogy gond van. Ettől pedig kicsit riadtan nézett a fiúra. Nem ismeri, úgyhogy annak sem kellene… Mindenesetre gyors mozdulattal felemelt egy cipót.
- Ezt sze-retném. - jelentette ki, és már adta is a pénzt, ami biztos elég lesz. Azután Bertához fordult - igyekezve úgy, hogy ne nézhesse meg jobban a fiú a vonásait.
- Tény-leg indul-nom kell. Köszö-nöm, hogy befo-gadott! - mondta és a cipóval együtt indult befelé a házba a holmijáért.
- Walford kisasszony, várjon! - nyúlt volna utána a legény, de nem érte már el, s figyelmetlenségében a váltókat is elejtette, amiket kapott.
A vadásznő igen csak értetlenkedve nézte a jelenetet, majd hirtelen neki is bevillanhatott valami, mert egy hangos kiáltással azonnal a kutyájának parancsolt.
- Guffer! Fogd! - majd amikor a kutya, nagy testével elállta a lány elől az utat, utána sietett. [colot=pink]- Suzy! Ne menekülj el kérlek! - [/color]
Látva a kutyát közte és az ajtó között, amennyire ijedtégében telt tőle, értetlenül fordult vissza a fiú felé - tartva a távolságot.
- Az ki-csoda? - kérdezte, aztán mintha derengeni kezdene valami folytatta  - A gróf lá-nya? Hallot-tam ró-la, de nem is-merem - mondta kicsit hadarva idegességében.
- Nem... - rázta a fejét a fiú. - Tisztán emlékszem... A kisasszony siket és világtalan volt ugyan, de az arcára tisztán emlékeszem… -
- Thomas, nem lehet, hogy csak valami félreértés ez csupán? -
- Nem lehet. - jelentette ki határozottan és Suzi sietett, hogy letérdelhessen. - Suzanne Walford kisasszonyt itt lakott a közeli faluban Hafersonéknál, Isten nyugosztalja őket. Sokszor vittem nekik is kenyeret s az ablakból láttam, jól emlékszem a kisasszony arcára. Suzanne Walford kisasszony… -
A fiú hangja elcsuklott idegességében és fejét hajtotta elveszettnek hitt úrnője előtt. Berta csak az arcát dörzsölgette és próbálta elhelyezni magát valamelyik lábán, miközben hol a fiúra, hol pedig Suzyra nézett, akinek a tekintete szintén ide-oda járt a kutya, az ajtó, és a fiú között.
- Nem mond-ták még, hogy hasonlí-tok rá - pislogott. Kezdett pánikba esni. Persze, hogy nem emlékezhet a fiúra, ha sosem látta… De ha híre megy, hogy itt látták… Valahol a gondolatai hátsó felében viszont felsírt a keserűség. Kedves nevelői már nem élnének?
- Kisasszony, kérem... A családja már nagyon várja otthon… - rimánkodott a fiú.
- Épp ha-zafelé tar-tok - nézett a lány a fiúra zavarodottan. - Messze la-knak in-nen. Észa-kon! - igyekezett biztosítani az igazát.
Rövid csend telepedett a hármasra, amit végül Berta tört meg egy nagy sóhajtással.
- Ne haragudj Thomas, de nincs az a csoda, ami egy világtalan, siket leányzónak visszaadja a világot. Biztosan csak valami félreértés történt. De elmehetünk a grófúrhoz, hiszen ha valaki, ő képes lesz tisztázni. Jó? Suzy? Remélem nem nagy kitérő ez neked, de a félreértések tisztázása fontos. - Berta megjegyzésére a lány is egyetértőn bólintott. Félreértés. Bizony. Aztán viszont döbbenten pislogott vendéglátójára. Az kéne még, hogy ráismerjen az apja. Aki eldobta magától.
~Menj velük Suzy. ~súgta szolgálója fülébe Armaros. ~Menj velük és nekem is könnyebben segíthetsz.~
Suzi erre riadalmában életében talán először ellenkezett Armarossal első reakcióként.
~ Nem akarok ~ makacskodott a mélységinek. De ez nem tart sokáig. Nem tudna felszívódni, ráadásul akkor biztosak lennének a dolgukban ezek ketten.
~Hát nem szeretsz már engem Suzy? Nem hoznád meg értem ezt a csekély áldozatot? Nem ér meg ennyit neked az ajándékom?~ erősített rá a viszakozására a mélységi is.
~de… ~ válaszolt csendesebben. De sírni lett volna kedve. Félt, hogy ennek nagyon rossz vége lesz. Más választás nem lévén viszont megadta magát.
- Tény-leg nem tart so-káig? - kérdezi beletörődő sóhajjal Bertát és a fiút.
- Manapság már igen könnyű audenciát kérni a grófúrtól, hiszen csaknem mindig itthon van. - bólintott a vadász, s Thomas is felkapta a fejét.
- Én azonnal előre is szaladok. - lelkesedett. - Nincs egy óra gyalogútra innét a kastély. -
- Guffer, ül! - utasította a vadász a társát, s míg a legény felkapta a kenyeres kosarát és elsietett az ösvényen, a falu felé, addig ő is összeszedte utazóköpenyét és összefogta a haját.
- Jó… De nin-cs sok i-dőm! - igyekszik Suzy azért fenntartani, hogy ez neki nem jó. Ő is bement a táskájáért, és gyorsan ki is iszkolt az épületből. Nem futott el, pedig szívesen tette volna. Csak elsétált az erdő felé. Meg kellett nyugodnia kicsit.
- Suzy! - szólt utána Berta, amikor mindenét összeszedte, és a ház ajtaját is lelakatolta. - Minden rendben? Nem kell aggódnod. Biztosan csak valami félreértés az egész és a Grófúr is látni fogja. Walford kisasszony már oly régen eltűntnek nyilvánították, bizonyára már nem is él... Ha szerencséje volt. -
A lány kicsit rezignáltan bólintott.
- Mi tör-tént ve-le? -kérdezte, hogy Berta egyre biztosabb legyen, hogy félreértés a dolog, másrészt azt még nem tudta teljesen, hogy mit beszéltek az eltűnéséről.
- Senki nem tudja. Egyik éjszaka csak... eltűnt. - vonta meg a vállát. - Eleinte azt hitték az emberek, hogy elrabolták váltságdíjért, de miután nem érkeztek követelések sehonnan, találgatni kezdtek. Még olyan elvetemültek is voltak, akik azt állították, hogy magától szökött meg a kisasszony. Hafersonék kivégzése után azt gondolták, hogy ők voltak, akik eladták a lányt valami utazó kuruzslónak. De az igazság az, hogy senki sem tudja, mi történt vele igazából. Emlékszem, Gabriel… - Hangja elakadt és nyelt egyet, miközben tekintete egy pillanatra a távolba révedt. - Szóval mi is kerestük a környező erdőkben, de hiába. Se híre, se hamva nem lett meg. -
A lány figyelmesen hallgatta az emberek között felreppent ötleteket. Magában mulatságosnak vélte, hogy azt hitték elrabolták. De magában le is hervadt a mosolya, amikor Berta nevelői kivégzését említette. Majdnem kiszaladt a száján a hitetlenkedő kérdés, de sikerült fékeznie magát. Csak az arca komorult el.  Inkább elterelte hát a témát.
- Gabri-el? A barát-ja? - kérdezte
A nő hallgatott egy darabig, s inkább megindult az ösvényen. Időnként vissza-vissza nézett, majd egy mély és fájdalmas sóhajjal bólintott.
- Gabriel a férjem volt. Erős és figyelmes volt. De nem elég erős és nem elég figyelmes. -
A hallgatás és Berta válasza megértette vele nagyjából a helyzetet. És azt is tudta, hogy ilyenkor nem szabad firtatni a dolgot.
- Sajná-lom - mondta, és ezután csendben sétált a nő mögött.

A reggeli séta a falun át csendes volt, csak a madarak csicsergése, a száraz föld kopogása a talpak alatt és Guffer lihegése kísérte az utazókat. A házak táján még csend honolt, csak a ludakat hajtó pásztor köszönt félszegen a társaságra, jó időt kívánva.
- A grófúr birtoka pont a domb túloldalán kezdődik. - bíztatta Suzyt Berta, elhagyva az utolsó házat is. - Onnan már látni is lehet a kastélyát. Újabban bővíteni kezdtek rajta, így ne lepjen meg, ha nem mutat olyan elegánsan.-
Az út a domb oldalán kavicsosra váltott, s a domb tetején egy nagy tölgyfa állt az út mentén.
A lányka csendesen sétált Berta és Thomas mögött. Nem esett nehezére meglepetten kémlelni a távolt Berta megjegyzése után. Sosem tudta, hogy pontosan hol van a grófi kastély, és soha nem is látta még az épületet. Egyáltalán nem is akarta látni, de most kényszerhelyzetbe került...
- Nem olyan ez a kör-nyék, mint ahogy a nemesek bir-tokai látsza-ni szoktak.... - jegyezte meg
- Nos... nem volt ám ez mindig így. - magyarázta a nő, ahogy felfelé kaptatott az úton. - A grófúr régen sokkal több figyelmet fordított a környező vidékre. Nagy vadász hírében állt. Sokszor jöttek-mentek a hintók is errefelé. Mostanában máshová helyezi a figyelmét. De mi nem panaszkodhatunk. Az adónkat megfizetjük és banditákkal sem kell számolnunk errefelé, hála az Égnek. -
Suzy szomorkásan hallgatta a beszámolót, és fürkészte a környéket. Felérve a domb tetejére, míg Berta a kezét a tölgyfára helyezte, és fújt egy nagyot, hogy beihassa a látványt, ő csak némán nézte a völgyet, és a benne álló kis kastélyt. Két szárnya volt neki egy hosszabb törzzsel és egy majdnem 15 méter magas toronnyal a jobb szárny tövében. Maga a völgy, sűrűn be volt nőve fákkal, s a dombról lefelé vezető út is egy öreg vaskapun át vezetett be a magas fák közé.
- Itt lak-na a grófkis-asszony? - kérdezte, ügyelve a megfogalmazásra. Nem volt a kastély csúnya, de... egy olyan szabad léleknek, mint Suzy, szűkösnek tűnt hozzá, hogy az egész életét itt töltse.
- Itt. - bólintott. - Irigylésre méltó, tudom. Közel az erdőkhöz, saját istállóval és lovakkal, még egy könyvtár is van ott a toronyban. Persze, nem olyan hatalmas, mint ami a szomszédos birtokokon áll, de nem is egy hatalmas birtok ez. Őrökre nem kell számítanod. A grófúr újabban más módszerekkel kívánja megvédeni a portáját. -
Suzy erre kissé kényszeredett mosollyal bólintott, egyetértését kifejezve. Persze, sokan irigyelnék, aki itt élhet.
Berta egy nagy sóhajtással tovább indult. A lány nem mozdult rögtön. De nem is kellett sokat noszogatni, hiszen több okból sem szaladhatott volna el. A kapuig többet nem szólt.
Leérve az öreg vaskapuhoz látni lehetett, hogy azt már nagyon régóta nem zárták be, a borostyán is elkezdte benőni az egyik felét, a másikon pedig egy fej méretű fémlemez volt felakasztva, közepén egy vörös kővel. Ahogy közelebb léptek az érkezők, a kő felizzott és egy mágikus pecsét jelent meg a lemezen. Suzi alaposan megnézte mindezt.
- No lássuk csak... Nem kell megijedni, ez csak az egyik módja annak, hogy a grófúr a birtokát megvédhesse. Csak csináld utánam. - magyarázta nyugodt hangon a nő, majd odasétálva a lemezhez ráhelyezte a kezét. - Berta Hausenberg. -
A pecsét pulzálni kezdett, majd miután abbahagyta, a vadász levette róla a kezét és Suzy felé fordult.
~Az micsoda? ~ kérdezte magában Armarost, és látva Berta módszerét, meggyőződése lett, hogy nem kellene hozzáérnie. Sehol nem mondott más nevet, mint a Suzy-t, de Berta a teljes nevét mondta... Azt viszont ő nem mondhatja ki hangosan, de máshogy sem a kőnek.
~ Talán egy kis probléma lehet, de nem látom okát, miért ne hazudhatnál. ~ Kacagott fel a mélységi.
- Nem kell aggódni, ez csak azért kell, hogy biztonságosan eljussunk a kastélyig. - próbálta nyugtatni őt Berta is.
Nem nyugodott meg teljesen sem a nő, sem Armaros szavaitól, de egy próbát tehetett...
- Suzy - mondta ki tenyerét a kőre téve, közben magában is arra gondolva, hogy neki nincs vezetékneve. Ő csak így egyszerűen Suzy.
Amint kimondta a lány a nevét, a pecsét pulzálni kezdett, majd megnyugodott, hasonlóan mint korábban, egy különös érzés azonban megmaradt utána. Suzynak állandóan bizsergett a tarkója, mintha csak valaki folyamatosan figyelte volna. Nem volt ismeretlen az érzés, de ettől csak még kényelmetlenebbé vált. Nem tudta eldönteni, hogy vajon látják-e azt is, amire gondol, ahogy Armaros is megérti őt, vagy csak figyelik.... Az előbbi kifejezetten rémisztő lehetőség volt. Ahogy Bertára nézett, látta, hogy ő is kényelmetlenül érezte magát, időnként a tarkójához nyúlt, hogy megvakarhassa.
- Guffer! Marad! - parancsolt kutyájára a nő és elindult a kapun túlra. - Gyere Suzy. Most már biztonságban leszünk. - Nem kellett kétszer mondani, Suzy szorosan Berta közelében maradt, amennyire lehet, eltűnve a nő mögött.
A nő út közben kissé megköszörülte a torkát, nehogy megijessze a lányt a hosszú csend után, hiszen az azonnal feltűnhetett, hogy madarak nem csiripelnek a környéken.
- Szóval... nincs családnév? -
Suzy először kicsit meglepődött a kérdésen, aztán lehajtva a fejét nemet intett.
- Ne-kem nincs. Csak a Su-zy - mormolta.
Berta meglepően megértően mosolyodott el és kissé mintha megrázta volna a fejét.
- S még is a családodhoz igyekszel vissza északabbra. No de nem firtatom. Mindenkinek meg van a maga keresztje. -
Suzi szintén elmosolyodott. Ez végre nem olyasmi volt, amit nehezen tud megmagyarázni.
- Segí-tettek. Nem is-mertem ő-ket min-dig, de azt mond-ták, a csa-ládhoz tartozom. - magyarázta lelkesen, Armarosra gondolva.
- Meg is jöttünk. - intett Berta nem sokkal később a kastély felé, amely lényegesen nagyobbnak látszott közelről, mint a domb tetejéről. Az út a két szárny közötti udvarra vezetett, ahol több, szépen vágott sövény is állt, néhány virágágyással, amelyekben rózsák és levendulák is virágoztak. A szárnyaknak és a törzsnek is volt ajtaja az udvar felé, bár egyértelműen a törzs hatalmas, kétszárnyú kapui voltak a fő fogadókapuk, Berta még is a jobb szárny felé vezette Suzyt, ahol egy egyszerű kis ajtó kopogtatójával kopogtatott. A lányka odaérve a kastély elé, enyhén eltátott szájjal nézte a látványt. Szép. Csak a kopogtatást hallva lépett Berta után.
Egy percnyi várakozást követően egy elegáns ruhát és fehér kesztyűket viselő szikár, szemüveges öregember nyitott ajtót, s engedte be a párost.
- Üdvözlöm Frau Berta és... Suzy. - köszönt gyöngéd hangján, kissé meghajolva. - Thomas már elmondta miért jöttetek. A grófúr a dolgozószobájában fogad majd benneteket. Hozhatok esetleg egy kis teát? -
- Köszönöm Richard, én nem élek a lehetőséggel. -
Bertát követve Suzy is megrázta a fejét. Jobb, ha nem fogad el semmit. Szimpatikus volt neki a bácsi, de tudta már, hogy ez a látszat általában becsapós.
- Ahogy óhajtjátok. - bólintott kedvesen, majd elindult a parkettázott folyosón. - Erre tessék. -
Ahogy a folyosón haladtak, néhány festményt lehetett látni csupán dekorációnak, főleg tájképek és csendéletek voltak. Suzy alaposan igyekezett megjegyezni az útvonalat, hogy szükség esetén gyorsan  kijusson. Nem sokkal később egy vaskos tölgyfaajtóhoz ért Richard, s kopogtatás nélkül benyitott, hogy bejelenthesse az érkezetteket, majd beinvitálta őket.
- Herr Walford, Berta és Suzy. -
A menekülés gondolata, ahogy belépett a dolgozószobába, szinte teljesen háttérbe szorult a lány fejében. Öreg könyvtár szaga ütötte meg az orrát, némi bőrrel keveredve. Noha a szobának volt ablaka, a fény nagyját a lámpások adták a szobában található asztalokon, s székeken. A helyiség nem volt túl rendezett, sok pergamen csak félresöpörve feküdt a könyvespolcok aljában és a középen nyugvó szőnyegen elhelyezett asztal előtt. Mögötte egy nagy karosszék, benne egy hasonlóan vékony, bajuszos, őszülő férfival, aki éppen egy tervrajzot tanulmányozott, kezében egy nagyítóval.  Félelme ellenére Suzy kíváncsian figyelt. Mégis csak az apja ült ott az asztal mögött, akit Berta mögül igyekezett anélkül megnézni, hogy ő látszana. Elvégre, sosem látta még, ahogy a hangját sem hallotta.
A szék mögött a falon egy portré lógott, mely a férfit ábrázolta díszes ruhájában, balján egy kard lógott, jobbján pedig egy fiatalabb nő. Az ő haja is barna volt, szemei hasonlóképpen, s mint egy porcelánbaba, oly vékony és törékenynek tűnő.
- Köszönöm Richard. Szóval, hol a leány? - komor és fáradt hangja volt, ez még Suzynak is feltűnt mikor Berta közelebb lépett az asztalhoz, a mögötte bújdokló lánnyal. Ő lépett Berta után, ahogy a nő mozdult, de tekintetét magára vonta újra és újra a fiatalabb nő a képen. Ő lenne az anyja?
A kérdésre ügyetlenül meghajolt a gróf előtt, ahogy egyszer-kétszer látta nemes hölgyektől.
A férfi felemelte a tekintetét a tervrajzról, a nagyító halk koppanással megpihent a papíron, ő pedig fáradtan dörzsölgette meg a barna szemeit. Lassan hátradőlt a székében, felfedve arcának barázdáit, homlokának ráncait, s egy régi sebhelyet az állán, majd kissé hunyorogva végigmérte a lányt.
- Suzy, igaz? - hajolt előrébb, vékony ujjait összefonva az álla alatt.
- I-gen, Uram - felelte bizonytalanul, kényelmetlenül érezve magát a vizslatás miatt.
- Az erdőben leltem rá, tegnap napnyugta előtt. Thomas ma reggel vélte felfedezni a kisasszony arcát rajta, s azért jöttünk, hogy tisztázzuk az esetleges félreértéseket és megelőzzük a fölösleges híreszteléseket. - magyarázta Berta, Suzi  pedig, megerősítve szavait, bólintott.  A férfi bólogatott és ajkai elvékonyodtak. A lány belekezdett volna a magyarázatba, hogy nem tudja, mit értett félre Thomas, de addigra a gróf ráparancsolt.
- Igazán figyelmes tőled. Lány! Gyere közelebb! -
Ettől kicsit megrettenve Suzi előbb közelebb lépett Bertához, de végül egy lépéssel, aztán szükség esetén többel is közelebb lépett az asztalhoz.
A férfi szemei mintha izzani kezdtek volna, úgy felragyogtak, s az arcán a döbbenet halvány jelei mutatkoztak meg, ahogy jobban szemügyre vette az arcát.
- Richard! Megtenné, hogy kikíséri Bertát a folyosóra? Szeretnék négy szem közt beszélni a lánnyal. -
- Ahogy óhajtja. - biccentett engedelmesen az inas, s Bertának jelezve, udvariasan kitessékelte az ajtón, majd becsukta maga mögött. Suzy ijedten nézte, ahogy Berta eltűnik az ajtó mögött. Armaros ugyan így is vele maradt, de sajnos, ő fizikailag nem tudott megnyugvást árasztani jelenlétével.
Amint az ajtó becsukódott az asztal mögött ülő férfi hangos sóhajtással engedte el magát, s mintha még fel is kacagott volna kicsit, bár a melegség hiányzott belőle. Vállai megereszkedtek, s egy pillanatra, mintha még öregebbnek hatott volna sovány arca, mint valójában. Ismét hátradőlt a székében és mosolyogva szólította meg Suzyt, aki egészen eddig meredt Berta után.
- Hogyan? -
A lány értetlen tekintettel fordult vissza a felé.
- U-ram? - kérdezte, mert úgy érezte, nem elég érthető az arckifejezése.
- Annyi esztendő után... már el is felejtettem számolni őket... Hogyan élted túl a világot? Hogyan gyógyultál meg? Hogyan... -   értetlenül rázta meg a fejét és felállt az asztaltól. - Csak... hogyan? -
Bár egy asztal választotta el a két embert, a magasságbeli különbség így is hatalmas volt. A férfi csak nem két fejjel a lány fölé tornyosult.
Suzi rájött, hogy baj van. A gróf is határozottan felismeri benne a lányát... Nagy levegőt vett.
- Saj-nálom, Uram... - kezdett bele, igyekezve értetlennek tűnni. - De még so-ha nem lát-tam nagysá-godat... Ösz-sze kever a kisa-sszonnyal? - válaszolt félig-meddig kijelentő, félig-meddig kérdő hangsúllyal.
- Neked semmi okod rá, hogy uramnak szólíts. - egy lépéssel az asztal mellett termett, arra támaszkodott. - Persze, hogy soha nem láttál, hiszen nem is láttál. Nem is hallottál. Egy szót sem. Ezért is vagyok megrökönyödve, hogy... hogyan? Miféle csoda kellett hozzá? De az lehetetlen, hogy tévedés legyen. Egy apa tudja, amikor a vérét látja. A Walfordok vérét. -
Suzi az engedélyt figyelmen kívül hagyva egyre elkeseredettebbé vált.
- Hallot-tam, hogy a kisassz-ony si-ketvak volt... Uram, azt nem le-het gyógyí-tani... - igyekezett rámutatni, hogy emberileg tényleg nem lehet, hogy Ő legyen... ő.
A gróf halkan felkacagott, s a festmény felé fordult.
- Bár csak az anyád is itt lehetne... Hiszen ez csoda. Hiszen ez valóságos csoda! -
Suzi tekintete újra visszatért az asszonyhoz a képen. Hát jól gondolta.
- A grófné i-gazán gyö-nyörű . - mondta magához képest is halkan, közben arra gondolva, bár anyának is ilyen "szép" lett volna az a nő.
- A leggyönyörűbb. - bólintott. - Sajnálatos volt a halálának híre. Úgy megviselte az eltűnésed, hogy a szívfájdalom vitte el. De most, hogy visszatértél, és magaddal hoztál egy csodát is, már minden jobb lesz! Te vagy Suzanne Walford. Erik Walford és Agatha Walford lánya. Erre a nyakamat is merném tenni. Hiszen az anyajegyek is bizonyosan ott lesznek a hátadon, rögtön a jobb vállad alatt. Három pont. Ahogy emlékszem. -
Suzi megrökönyödött azon, ahogy a gróf mondta:  a halálának a híre.... Csak a híre? Nem volt ott mellette? Kérdezni viszont nem lehetett, azzal csak megerősítené az így is erős meggyőződését, hogy a lánya áll előtte.
Az anyajegyek elsőre elbizonytalanították. Sosem foglalkozott ilyesmivel, de ahogy gyorsan átgondolta, kezdett lehetséges kiutat látni bennük.
~ Megtennéd, hogy ne lásson ilyen anyajegyeket? ~ kérdezte Armarostól.
~ Hogy megtenném e? Háh! Bármikor máskor. De ma nem. ~
Ettől a választól elsápadt. Nem akarta érteni, mit jelent.
~ Azt akarod, hogy legyek a lánya? ~ kérdezett vissza rémülten. De hát akkor bezárják, és soha nem jut ki....
~ Hiszen nem vagy már a lánya? Valakinek igazán lehetnél a lánya nem? Nem is beszélve arról, hogy van nála valami, ami nekem kell. ~ Hangja egyre mélyebbé és komolyabbá vált, ahogy beszélt a fülébe. Suzy értette a komolyságát.
~ Neked vagyok a lányod ~ válaszolta gondolkodás nélkül Armarosnak.
- Nem tu-dom - felelt végül a grófnak is. Nem akarja. Egyáltalán nem. De belátja, hogy Armarosnak igaza lehet... így könnyebb dolga lesz, hogy megszerezze neki azt a valamit. És egy jó lány szót fogad...
- Nem kell félned. - próbált nyugodt hangnemet felvenni a férfi. - Ez csodálatos dolog. Hiszen hazatértél. Ez az otthonod. Azonnal intéztetek neked egy szobát is, ahol felkészülhetsz. Sok dolgot kell bepótolnod. -
Ha a gróf arra számított, hogy ettől Suzy nyugodtabb lesz, tévedett. Menekülőutat kereső őzikéhez hasonlóan állt ott.
- De én nem va-gyok grófkis-asszony - motyogta. Valamennyire kitanította ugyan Armaros, hogy hogyan forgolódjon a nemesek társaságában, de egyrészt régen alkalmazhatta, másrészt sosem igazán ment neki a sok formális udvariasság. A gróf is látta kisgyerekkorában, hogy alkalmatlan erre, azért küldte annak idején el a kastélyból.
- Jaj, ne butáskodj! A legjobb tanítót hívatom majd, hogy segítsen a felzárkózásban. - legyintett a férfi, majd benyúlt az asztala mögé és egy sétabotot vett elő, amire támaszkodva az ajtóhoz sétált, s a fejét kidugva rajta, inasához szólt. - Richard, legyen kedves átadni a jutalmat Bertának és kikísérni a kapuig. -
Rövid hezitálás után hallatszott is a beleegyezés a túloldalról, majd az ajtó becsukódott. A gróf egy pár pillanat erejéig még csak a keretet bámulta, majd egy gyors biccentéssel megfordult és hideg tekintetén idegennek ható mosollyal nézett Suzyra. A lány makacsul rázta a fejét. Nem a tudásával van a baj, hiszen már a legjobbtól tanult.
- Hosszú még a napunk. Gyere, körbevezetlek. -
Suzi utolsó reménye is elszállt azzal, hogy Bertát elküldték, és könnybelábadó szemmel állt csak ott,  amikor apja invitálta, hogy megmutassa a kastélyt. Ez nem az otthona, és nem is szeretné, hogy az legyen.

Erik habozás nélkül indult meg, ki a dolgozószobájából, hogy körbe vezethesse lányát a kastélyban. Arcának vonásai, a jobb megvilágításban is jobban kisimultak, bár egy apró grimasz időnként végigfutott rajta, amikor a mankójára nehezedett. A férfi türelmesnek bizonyult Suzival, nem sürgette, de időnként hátrakérdezett, követi e még a lány. Az ugyan erősen vonakodva, de elindult a férfi után. Az sem tűnt jobb ötletnek, hogy egyedül maradjon a szobában. Akkor már jobb, ha megtudja, hova is került, azt később is hasznosíthatja.
Erik elégedettnek tűnt a lány engedelmességével, és folytatta a vezetést.
Ami hamar feltűnthetett volna Suzinak, ha jobban tisztában van vele, hogy működik egy ilyen uradalom, hogy a kastély ugyan igen nagy volt, felszolgálók szinte sehol sem voltak. A régi cselédszobákban letakart bútorok álltak, a folyosókon sem dugta elő a fejét senki sem, leszámítva a konyhát, ahová ugyan nem ment be a férfi, munka hangját lehetett hallani bentről.
A folyosók nem voltak túl szélesek, két ember egymás mellett még kényelmesen elfért, hogy nem ért faltól falig a válluk.
Suzi csendesen nézte a dolgokat. Teljesen idegen volt neki ez a gazdagság, ha szépnek is találta a kastély berendezését.
- Az istállók nincsenek olyan messze a bal szárnytól, oda viszont most nem foglak elvezetni. - magyarázta az apa. - Helyette inkább a te szobádat mutatom meg. A legjobbat tartogattuk a számodra. -
A toronyhoz kísérte lányát, amelynek nagy ajtaját már Suzy is felismerhette volna, hiszen a mögött volt a dolgozó szoba. De ilyen hamar nem ismerte ki magát, így csak derengett neki, hogy mintha ismerős lenne az ajtó, amitől balra azonban egy igen keskeny lépcső vezetett felfelé. A fokok felett üvegezett ablakok engedték be a fényt a csiszolt kőfalakra, s néhány forduló urán meg is jelent egy ajtó a falon.  A lány figyelme viszont most még inkább a szobára fordult, amit Eric mutatott. Az “övé”. Igyekezett ízlelgetni a mondatot.
-Itt is volnánk. Ne de ne ítélkezz előre, amíg nem látod a... kilátást. - motyogta a férfi és feltárta az ajtót, amely mögött egy paplanokkal lefedetten bebútorozott szoba állott, széles ággyal, tükörrel és egy hatalmas zsalugáterrel az ajtóval szembeni oldalon, amely feltételezhetően egy erkélyhez vezetett.
Suzi gondolta, hogy a takarás lekerülne a  bútorokról, ha ide költözik.
Eddigre felbátorodott annyira, hogy apja mellett belépjen, és körbefordulva teljesen megnézze a szobát. A kilátás pedig kifejezetten érdekelte is, így keresni kezdte azt is, honnan lehetne körülnézni. A nyitott ajtóból beáramló fény elegendő volt ahhoz, hogy a kicsit poros szobát remekül fel lehessen mérni. A tükrön és az ágyon kívül egy asztalt, néhány széket, komódot, szekrényt és könyvesszekrényt is ki lehetett szúrni a takarók alatt, valamint a zsalugáter kis reteszét is könnyen el lehetett mozdítani, hogy azt kinyitva az erdőre és dombságokra néző erkély fedhesse fel magát.
- Normális esetben lenne ott egy szék és egy asztal is, - magyarázkodott Erik. - De megette volna az idő, ha kint hagyjuk. Ha szeretnéd, leküldetek érte valakit a pincébe. -
Suzi egy pillanatra elfelejtette, hogy nem egyedül van. A gróf felé fordult, és megrázta a fejét. Nem akart elfogadni semmit, ne legyen adós semmivel.
Csak aztán, kérdő pillantást vetve a grófra bátorkodott kinyitni a zsalugátert, hogy gyönyörködjön a kilátásban. Menekülőútnak sem rossz, ha arra kerül a sor.
- Rendben. - kissé megköszörülte a torkát. - Remélem tetszik. Való igaz, egy kicsit sok lehet ez most neked, ezért nem is szeretnélek több mindennel terhelni. Azonnal felküldetem a házvezetőnőt, hogy kiseperje a szobát, utána kényelembe is helyezheted magad. Ebédnél találkozunk. - ezzel kihátrált a szobából és elindult lefelé a lépcsőn. Botjának kopogása éles visszhangot vert.
Suzi meg sem próbált rámosolyogni Erikre. Csak biccentett.
Aztán, amint már úgy ítélte, elég messziről hallani a kopogást, ellenőrizte, hogy nyitva van-e az ajtó.
Egyelőre nem akart sehová elmenni, de azt tudni szerette volna, hogy szabadon megtehetné-e.
Végül kissé sértetten közölte Armarossal a benyomását.
~Nem tetszik itt. ~
~Nos, ezt sajnálattal hallom. hümmögött a mélységi. De nem kell sokáig maradnod, ha ügyes leszel. Az ereklye itt lesz valahol. Biztos vagyok benne. Neked csak meg kell találnod...~
Az ajtó nyitva volt, bár a zsanérok kívántak volna némi olajozást. A kastély egyik szegletéből mintha valami vakkantásszerű kiáltás hallatszódott volna, de elég messziről ahhoz, hogy ne lehessen érteni. Pár perccel később pedig fapapucsok kopogását lehetett hallani a lépcső aljáról.
~ Mit kell keresnem? ~ kérdezte eltökélten. Akkor gyorsan megtalálja.  A papucsok koppanása nem zökkentette ki. A gróf mondta, hogy küld valakit. Addig is kíváncsian latolgatta, hogy milyenek lehetnek a letakart bútorok. És hogy vajon lehetséges-e, hogy pont itt legyen az ereklye.
~Egy mágikus tárgyat, amely képes engem kirepíteni szörnyű börtönömből. ~magyarázta lassan ízlelgetve a szavakat.~ Állítólag nem nagyobb egy vázánál, de az alakját senki nem tudta pontosan leírni. Se a működését. Az viszont bizonyos, hogy fontosak hozzá a gyöngyök.~
Suzi megállapította, hogy ez nem lesz egyszerű, de bízott benne, hogy rájön majd, melyik tárgy mágikus. Legalább nem túl nagy dolog.
Hamarosan fel bukkant a lépcsőkön feltrappoló, öles asszonyság, aki lisztes kötényét le se vetette magáról, úgy sietett. Pufók volt, göndör barna haját hátra kötve hordta, s szeplős orcáját csak két kék szempárja ékesítette. Első ránézésre még Bertánál is fiatalabb lehetett, de Suzinál már jóval idősebb. Mikor meglátta a lányt, csak úgy felragyogtak a szemei.
- Hát a kisasszony tényleg létezik! Nem akarok hinni a szemeimnek! És micsoda gyönyörű szemei vannak! Csakugyan az édesanyjára ütött, meg kell hagyni. Hány éves is most a kisasszonyka? Merre járt hát? Nem volt olyan veszélyes a világ oly egymagában? Remélem nem banditák között kötött ki. Nem is tudom mit kezdhetnék magammal, ha olyan haramiák között kéne élnem... - és a nő szája be nem állt, még takarítás közben sem.
Sebesen összeszedte a takarókat, előkészítette a paplanokat és párnákat, vödröt hozott benne vízzel és egy ronggyal azonnal elkezdte letörölni a felületeket.
...no meg aztán itt vannak mostan a varázstudó mester és tanítványa. Ők aztán igazán különleges alakok, én mondom! Tessék vigyázni velük. Alig beszélnek velünk, a grófúrral is csak levélben egyeztetnek, pedig itt laknak ők is a jobb szárny alatt…-
Suzi kíváncsian, és csendben figyeli az asszonyt. Látott már fecsegős embert, de mindig meglepődik mennyit tudnak némelyek beszélni. Viszont, ahogy a varázslóról kezd beszélni a nő, nem marad tovább csendben.
- Varázs-ló? Itt? - kérdezi, igyekezve izgatottságában riadtnak is tűnni
- Az. - bólintott a nő. - Pár éve jelent meg a tanítványával és a grófúr megkedvelhette az ajánlatát, mert azóta itt dolgozik. Nem mondom, hogy vendégszerető társaság. Én úgy hiszem, miattuk lettek elengedve a többiek. Valami kőemberekkel végezteti a grófúr a munka nagyját már a birtokon. Egész este dolgoznak, nappal meg nincsenek láb alatt. De én megmondtam neki, sarkamra álltam és megmondtam, hogy azok az izék a konyhába be nem tehetik a koszos lábukat, vagy milyük van nekik. Na mindegy is. A lényeg, hogy tartózkodjék a kisasszonyka a pincétől. -
Ahogy az utolsó sarkot is felmosta és a legkisebb pókhálót is kikapta a szobából, egy elégedett biccentéssel távozott a szobából, hagyva, hogy Suzy maga helyezze el a dolgait. A lánynak nem sok elhelyeznivalója volt. Inkább azzal töltötte az időt, hogy kigondolja, hogy védhetné meg magát, ha majd lemegy a pincébe. Szinte biztos volt benne, hogy ott lesz, ami kell neki.
Ahogy csendesen töprengett, a nyitott ajtó mögött hirtelen egy alak suhant el. Nem lehetett sokkal nagyobb a lánynál, s cipőjének kopogását is alig lehetett hallani, ahogy felfelé szaladt a lépcsőn, majd csend lett. Suzi gyorsan odaszaladt, hátha meglátja, ki volt az. Hiszen most mondta az asszonyság, hogy senki nem maradt, a konyhán kívül. Sajnos a lépcső olyan élesen kanyarodott tovább a toronyban, hogy már nem tudta elkapni szemmel, ki lehetett az, de onnan már megint hallani lehetett a távolodó cipőkopogás halk zaját.
Elgondolkodott, utána menjen-e. Aztán úgy döntött, egyelőre nem kellene. Még nem ismeri eléggé a kastélyt, nem tudna mit mondani, vagy merre menekülni, ha bajba kerül. A léptek így teljesen el is haltak, fel nem fedve azok gazdáját. Így a csend ismét honolni kezdett a helyiségen. Az erkélyhez sétálva Suzi azt is tervezgetni kezdte, hogyan juthatna le onnan, hogy az erdőben eltűnjön. Az erkélyről behallatszódott a fák zörgése, majd Armaros szólalt meg.
~ Hát nem unatkozol így egymagad? Miért nem megyünk felfedezni? Le a pincébe? ~
A mélységi hangjára a lányka megrázta a fejét.
~ Nem ismerem eléggé a kastélyt, hogy biztonságos legyen. De minden mást megnézünk ~ egyezett bele a felfedezésbe. Persze, hogy unalmas egy ilyen kicsi szobában ülni órákig. Úgyhogy elindult, felfelé a toronyban először. Most nem fogja már senki azt hinni, hogy követte, de talán szembetalálkozik azzal, aki felment.
Ahogy felfelé haladt, hamar arra a felismerésre kellett jutnia, hogy a lépcső nem folytatódik. Két forduló után ellaposodik, majd néhány láda és doboz áll a fal mellett, amelybe végződik az út.
Alaposan körbenézett, bár erősen varázslatot sejt amögött, hogy eltűnt aki felsietett az imént. Belenéz a ládákba-dobozokba, teljesen átvizsgálva a kis padlást, de el nem mozdítva semmit. Megérzése pedig helyes volt, valóban varázslat volt az alak eltűnése mögött, méghozzá egy nem éppen megszokott láda beltartalmának képében. Ahogy a kicsi, rézlakatos láda száját felhajtotta, nem is az alja nézett vissza rá, hanem egy másik láda nyitott teteje és egy tetőgerenda a mögött.
Jól megjegyezte magának a ládát, és hogy mit látott mögötte. De most még nem mert mást tenni. Mindenesetre valószínűleg talált egy gyors utat vissza a toronyba. Visszacsukta tehát a ládát, és elindult a toronyból lefelé. Odalent nagy csend honolt, csak a konyhából hangoztak halk kopácsolások, de a folyosók üresek voltak, s Erik dolgozószobájának ajtaja is zárva látszott. Ahogy azonban Suzi azon gondolkodott, merre is tovább, háta mögül hirtelen hallani lehetett a gyors léptek zaját, ahogy valaki szaladt lefelé a lépcsőn, bár nem olyan gyorsan, mint ahogy felfelé látta szaladni az alakot korábban.
A lányka a feltűnés elkerülése érdekében folytatta a falak, ablakok nézegetését, ismerkedve a kastéllyal. A szeme sarkából igyekezett megnézni az érkezőt, egy fekete palástot viselő leányt, vörös haja csak úgy lobogott a háta mögött, s a karjai között alig fértek el a tekercsek, amikkel szaladt lefelé a lépcsőn. Amikor azonban észrevette Suzit, mintha kővé vált volna. Szemével figyelte, s mint egy félős vadállat, ugrásra készen figyelte a lányt.
Suzi csak néhány pillanattal azután, hogy a lány megállt, fordult oda. Kérdő tekintettel nézte pár pillanatig.
- Szia - köszönt. - Baj van? - kérdezte pislogva, ezzel is palástolva, hogy alaposan megnézte az idegen lányt.
Ahogy Suzi megszólalt, úgy összerezzent a lány, hogy néhány tekercs ki is pottyant a kezei közül.
- Én... Te... hogy... izé... - hebegett a vöröske, barna szemeivel hol Suzira, hogy a pergamenekre nézve, de végül csak kibökte. - Te ki vagy? -
- Suzi - válaszol barátságosan. - és te? A vará-zsló tanít-ványa vagy? - kérdezte. Őt megnyugtatná, ha nem kellene magyarázkodni
- Lili. - biccentett a lány, s bár értetlen arckifejezése nem változott, az elejtett tekercseket elkezdte összegyűjteni. - Hogy kerültél ide Suzi? -
Suzi közben odalépett segíteni Lilinek.
- Azt mond-ták ez az ott-honom - vonta meg a vállát a kérdésre.
- Az otthonod? - húzta fel a szemöldökét Lili. - Fura vagy. -
Suzi meggyőződés nélkül bólint. Igen, az otthona. Vagy olyasmi. A megjegyzés pedig nem különösebben lepi meg. Sokan mondták már, hogy fura.
Lili, amint összeszedte az összes tekercset, hátrébb lépett Suzitól.
- Köszönöm a segítséget Suzi. Remélem találkozunk még... Biztos, hogy nem csak egy szellem vagy? -
- Szel-lem? Itt o-lyanok is van-nak? - kérdezett vissza a grófkisasszony meglepetten.
- Nem voltak eddig... - nézett végig rajta Lili. - De nem lennék meglepve, egy ilyen elhagyatott helyen... De nem mintha az baj lenne, csak akkor a mesteremnek el kéne tűntetnie téged. Hiszen a szellemek rosszak és ártók. Te szellem vagy? -
Suzi válaszul megrázza a fejét. Nem akar ő rosszat senkinek. Ugyanakkor értetlen maradt a tekintete. Miért lenne ő szellem? Lili kissé összehúzta a szemét, s bólint párat, majd sarkon fordul és elsiet arra, amerre eredetileg is indult.
~ Mit csinálsz? Menj utána! ~ szólt Armaros. Suzi nem gondolkodott sokat. Lili után indult.
Segît-hetek? - próbált utána kiáltani. Ám mielőtt még igazán megfontolhatta volna, hogy jó ötlet e egyáltalán Lili után eredni, egy ismerős öregúr lépett ki a folyosóra.
- Áh! Kisasszony. - köszöntötte kedvesen, ahogy közelebb sétált. - Hogy tetszik a kastély? - Megjelenésével teljesen elbizonytalanította a lányt.
- Szép. - válaszolt  Lili után pislogva.
- Valamit keres netán? - nézett Richard is abba az irányba, amerre Suzi, aki gyorsan megrázta a fejét.
- Felfe-dezek. - magyarázta, bocsánatot kérve közben Armarostól az elszalasztott lehetőség miatt
- Áh. - bólintott az öreg. - Ha szeretné elkísérhetem. Ebédig úgy sincsen sok tennivalóm. Meg is tudom mutatni, Martha hol rejtegeti a teasüteményeket. Jut eszembe, Marthaval bizonyára találkozott már. Ő a mi házvezetőnőnk. Egy jó tanáccsal ha élhetek, mindig dicsérje meg a fősztjét.-
A lány mosolyogva bólintott a tanácsra. Az ajánlat viszont nem igazán tetszett neki.
- Nem a-karom zavar-ni a pihené-sét. Nem té-vedek el -  igyekszik kedvesen elutasítani.
Richard mosolyogva bólintott.
- Nos, az való igaz, a Walford kastélyban nem lehet igazán eltévedni. Azért vigyázzon magára a lépcsőknél. - azzal ő is búcsúzott, s az egyik ajtó mögött el is tűnt a maga kényelmes tempójában, magára hagyva a lányt.
Suzi tovább indult arra, amerre még nem járt. Lili nem volt barátságos,  és nem szeretett volna okot adni a bizalmatlanságra, így nem követte.
Ahogy Suzi haladt előre az ismeretlenbe, a levegő mintha melegedni kezdett volna, bár csak alig észrevehetően, míg el nem érkezett a jobb szárny sarkához, ahol két út állt előtte. A folyosó, amely csaknem kiköpött mása a bal szárnynak, vagy a lépcső, amely lefelé vezetett a pincébe. A lépcsősor előtt egy vaskapu állt csupán, de az is nyitva.

Kettő út állt Suzy előtt. Egy nyitott vaskapun túl a lépcső lefelé a pincébe, illetve egy folyosó, ami egyenesen fut végig a másik szárnyon. Erik már természetesen végig vezette őt, így nagyjából tudta, hogy a folyosó közepe tájt van a könyvtár, valamint a kijárat az istállók felé. Mivel a folyosót már látta, a pince felé vezető út jobban izgatta a fantáziáját. Ugyan akkor tartott is tőle, hogy bajba kerül, vagy olyasmivel találkozik, amivel nem kellene. Végül mégis a kíváncsisága győzött, és óvatos, lassú léptekkel elindult lefele, figyelve minden zajra, hogy ne érhesse meglepetés, amire nincs felkészülve.
A megszokott elvárásokkal szembe menve, ahogy Suzy haladt lefelé a lépcsőn, a levegő nem hűlt, sokkal inkább melegedett, s mire leért a lépcső aljára a meleg csaknem tábortűzből áradó hőségre emlékeztette. Csodálkozott a melegen, és nem kevésbé óvatosan lépkedett tovább, bár nem tekintette rossz előjelnek, hogy nincsen hideg.
Odalent egy aprónak nem nevezhető borospince tárult elé, a polcok azonban üresek voltak. Se üvegek, se hordók nem voltak ott, cserébe viszont remekül át lehetett látni a homályon a pince végében található ajtóig, amely alól ömlött a fény. Hang csupán a saját szuszogása és cipőtalpának koppanása volt hallható. Suzi nem értette, miért nincs semmi a polcokon, de az ajtó jobban érdekelte a hordók hiányánál.  Odament mellé, és előbb benézett, nem akart sem udvariatlan, sem gyanús lenni.
Az ajtó zárva volt, mikor Suzy odaért, bentről azonban egy mély, dörmögő hangot hallhatott magyarázni, noha érteni nem értette a szavait. A kulcslyukon bekukucskálva több apróságot vélhet felfedezni. A szoba nem olyan nagy, mint a pince, bár az oldalsó falait nem lehetett látni onnan. Az ajtótól pár lépésre egy magas alak áll, túl közel az ajtóhoz, hogy az arcát is látni lehessen, de mellette Lili köpenyét láthatja ellibbenni. A fényforrás pedig, amely túl erős volt, hogy gyertyából jöjjön, egy gömb volt. Egy aranyszínben úszó gömb, amely a magas férfi előtt lebegett, éppen csak láthatóan.
A mormolás hirtelen abbamaradt és a magas alak félrefordult kissé, majd várt.
Mivel voltak itt, ráadásul többen is, nem szerette volna kísérteni a sorsot, ezért visszafordult. De ugye lesz még alkalom tanulmányozni mit csinálnak? Kíváncsi lett, és Armaros feladatát is meg tudná csinálni.
Már éppen a lépcső aljánál járt, amikor hallotta az ajtót, nagy nyekergéssel kinyílni, pont csak annyira, hogy valaki kiosonhasson rajta. Ha Suzy visszanézett volna láthatja, hogy a pince teljes sötétségben fürdött, hiszen a fény, ami egészen addig az ajtó alól áradt, halvány emlék volt csupán. De a lány nem fordult vissza, hiszen akkor biztos észreveszi, aki kijött. Halk léptekkel lépkedett fölfelé, de azért figyelt, már csak a sűrűsödő sötét miatt is.
-Lenne kedve bemutatkozni a kisasszonynak? - hangzott fel a kérdés a lépcső tetejéről, még mielőtt Suzy megláthatta volna, ki is állt fönn. A férfi hangja mély volt, markáns és kissé rekedtes.  A lány kicsit ijedten torpant meg, és nézett fel. Aztán eszébe jutott, hogy ő a gróf lánya, és éppen ismerkedik a kastéllyal. Legfeljebb megmondja az illető, hogy kerülje ezt a pincét, nem? Más baj nem történhet.
- Suzi vagyok - mosolyog a férfira láthatóan is megnyugodva . Ahogy felnézett, egy igen magas férfi állt előtte, barna bőrzekében, barna bőrnadrágban, fekete bőrcipőben, kibontott varázslóköpennyel a vállán. Övéről lánc lógott, annak a végén egy vaskos könyv, másik oldalán egy pálca, olyan fehér, mint a hold. - Ön ki-csoda? - kérdezett vissza kiváncsian csengő hangon. Még nem döntötte el, hogy jó ötlet lenne-e elárulni, hogy tisztában van a mágus jelenlétével a kastályban. Talán jobb minél tájékozatlanabbnak tűnni, hogy semmi okot ne adjon gyanakodásra.
-Suzi! - mosolyog vissza rá szélesen a férfi, vaskos barna szakálla fölött. - Örülök, hogy megismerhetlek. Az én nevem Mathias. Mathias Krügner. Minek köszönhetjük az ittléted? Engem nem is értesítettek, hogy vendégünk lesz. Ha ezt tudom, kicsinosítom a kastélyt. -
Kicsi zavartan kezdi csavargatni a haját, míg azon gondolkodik, mennyit áruljon el. Aztán úgy dönt, az igazság a legbiztonságosabb, és célravezetőbb. Elvégre sokmindenre ad okot, és magyarázatot.
-Azt mond-ták, hason-lítok a gróf lá-nyára. A gróf biz-tos ben-ne, hogy ő va-gyok. - vonta meg a vállát. - Én nem tu-dom. De itt ma-radok megtud-ni. - magyarázta. - Ne-ked is ke-llett vol-na szól-ni? -
A férfi igen meglepetten vonta fel a szemöldökét a magyarázatra, majd kacagni kezdett és megrázta a fejét.
-Erik végleg elveszítette talán az eszét... Ne mond el neki, hogy ezt mondtam. - legyintett egyet és megdörzsölte az arcát. - Nem, nem kellett volna szólni. Amúgy is nagy munkában vagyunk. Csak hallottalak szimatolni az ajtóban, így gondoltam nyakon csíplek. De ezek szerint te most otthon vagy... Mikor is érkeztél? - kérdését ugyan neki szegezte, de tekintete a lány válla fölé tévedtek, s ajkai kissé összeszorultak.
- Csak ma - válaszolta Suzy - Az-ért szere-ttem vol-na körbe-járni. Ne ve-sszek el. Nem a-kartam zavarni… -
- Nem hiszem, hogy zavartál volna. És nem kell annyira félned, hogy a szavaid is elakadnak. Nem vagyok én annyira ijesztő alak. - kezével legyintett is egyet, hogy jöjjön közelebb, ne álldogáljon fent a lépcsőn. - Akkor még bizonyára a tanítványommal sem találkoztál. Lilianna Krügner. Az én zseniális unokahúgom, aki éppen mögötted áll és nem mer megszólalni azzal az éles nyelvével. -
- Lili? - vidult fel a grófkisasszony a név hallatán - Összefu-tottunk, mi-kor indul-tam felfedez-ni - fordult vissza boldog mosollyal a lány fel. És valóban, éppen csak egy lépcsőfokkal lejjebb ott állt Lili, szúrós szemeit a hátába mélyesztve.
-Ki is ijesztetted a kezemből a pergameneket. - bólintott a lány, s Suzy mellett mesterére nézett. - Akkor most szünetet tartunk? -
-Ne hara-gudj… - szabadkozott a lány  - Csak o-lyan ki-halt a kas-tély, ö-rültem, hogy lá-tok valakit. -
-Az ereklyék nem mennek sehová. Később is tudunk foglalkozni velük. - válaszolta Mathias. A lány megkönnyebbülten felsőhajtott és vállai megereszkedtek. -Nem olyan nagy ez a kastély, hogy el lehessen veszni benne... Van esetleg valami ami különösebben érdekelne? Mi szívesen elkísérünk. - ajánlotta Suzinak. - Lilianna még a kisebb zegzugokat is ismeri, főleg az új építési területeken. Tényleg, azt is láttad már? Igazán remekül halad a munka. -
-A gróf meg-mutatta nagy-jából a kas-télyt, de az is-tállóba és oda nem vitt el - magyarázta. Szeretett volna lelkesnek tűnni, de nem nagyon sikerült neki. Még mindig tartott tőle, hogy itt ragad. Kísérettel pedig nehéz menekülőutat keresni.
- Óh! - sóhajtott fel Mathias, közömbös csalódottságot mutatva. - Akkor viszont én beszélek a gróffal, lenne néhány jelenteni valóm neki. -
- Megmutathatom Suzinak, min dolgozol? - kérdezte fürgén Lili, mielőtt mestere eltűnt volna.
- Gondolod, hogy értene bármit is abból, amit lát?  -
- Ha elma-gyarázza, biz-tos - csillant meg Suzy szeme. Így megtudhat valami fontosat, és Armaros megbízásával is valószínűleg haladhat
A férfi torkából kellemetlenül öblös és cinikus kacagás tört fel, majd megvonta a vállát.
-Miért ne? Próbálkozzatok meg vele. - azzal egy éles pukkanás és egy villanás következtében a férfi eltűnt.
Lili láthatóan büszke volt és azonnal elindult vissza a pincébe, ahol néhány másodperc múlva egy gyertya fénye kezdte elkergetni a sötétséget.
-Gyere Suzi! - szólt lentről a lány.
~Tartsd nyitva a szemed. ~ hangzott Armasos figyelmeztetése.
A lányka boldogan mosolygott. Ez érdekes lesz! Armaros figyelmeztetését szinte meg sem hallotta, de magától is óvatos volt, mint minden idegen közegben. Mindent jól megnézett, amint belépett a szobába, lelkes tudásszomjjal.
-A nagybácsim hivatalosan a Máguskör ügyeivel foglalkozik, ez amolyan... bemutató project, hogy én is megtanulhassak mindent. - kezdte el lelkesen Lili, ahogy benyitott a hátsó szobába.
- De jó ne-ked! - lelkesedik Suzi is. Sajnálja, hogy Armaros nem tudja így tanítgatni. De tudja, hogy lehetetlen lenne.
Nézegette az ábrákat, a polcokat. A gyertya fénye ugyan nem volt olyan erős, azért éppen elegendő volt, hogy bevilágítsa az asztalt a szoba közepén, a fehér falat és a szénnel ráfirkált arkán szimbólumokat, valamint a könyvespolcokat a szoba két oldalán. Egyik tele könyvekkel és pergamenekkel, a másik tárgyakkal, amelyek az árnyak rejtekében csupán amorf alakoknak látszottak.
-Mennyit tudsz az arkánumról? A mágia folyamáról? - nézett Suzyra csillogó szemekkel a lány.
- Nem so-kat - ismerte be Armaros tanítványa - Nem ta-nultam még ele-get, hogy érdem-es lett volna tanul-mányozni a szim-bólumokat. -
-Nem baj! - legyintett a lány és letette az asztalra a gyertyát. - A lényeg az, hogy a mágiát meg lehet zabolázni, hogy tárgyakba áramoljon. Hasonlóan, mint egy varázspálca, amit Mathias is használ, csak nem kell, hogy varázstudó használja. Mint például az a kesztyű ott. Nézd csak! Bőrkesztyű, amibe bele lettek veretve a pecsétek, amik meg lettek bűvölve. Ez egy varázsló által alkotott mágikus tárgy. Nagyon vicces amúgy. Szeretnéd kipróbálni? -
-Bizton-ságos? - kérdezte Suzi, nézegetve a kesztyűt. Nem úgy tűnt, hogy ez a tárgy kellene Armarosnak.
- Igen, igen. Csak húzd fel az egyik kezedre és tapsolj vele. Azzal aktiválhatod. -
A gróflányka óvatosan felhúzta a kesztyűt. Mielőtt tapsolt, igyekezett megérezni, hogy mi is van a kesztyűvel. Ahogy felhúzta, egyszerű bőrkesztyűnek érződött, kissé használt, s nehezebb a fémek miatt, de semmi más. Aztán, mivel nem támadt rossz érzése, tapsolt, várva, mi fog történni. A levegő hirtelen megváltozott. Lassan örvényleni kezdett a szobában, felkavarva a port, meglobogtatta a gyertyát, s kissé lehűtötte a meleg levegőt, ami körül vette őket.
-Hűsítő. Frissítő. - kacagott fel Lili, ahogy tanoncköpenyét összefogta, ne lobogjon nagyon. - Ilyen egy mágus által bájolt varázstárgy. Nagyon nehéz ám megzabolázni a mágia folyamát, hogy erős mágiákat lehessen tárgyakba zárni. Illetve nem zárni... Vezetni. Nehéz értelmezni mindent, amit a nagybácsim magyaráz. De a lényeg, hogy ezek gyengék. Viszont vannak az ereklyék. - Kezével az asztalra mutatott, ahol egy kis szoborszerűség ült. Óvatosan a kezébe vette, hogy megmutassa Suzynak.
-Érzed a mágiát ami árad belőle? - a tárgy egy emberi alakot próbált ábrázolni, ahogy a sarkán ül, s ölébe fekteti kezeit.
Suzi kiváncsian nézegette. Nagy nehezen vette csak a kezébe. Félt, hogy baja esik. Ahogy a kezében tartotta, próbálta érezni a mágiát, ahogy Lili mondta. És valóban, a mágia igen haloványan, de érezhető volt a tárgyban, ugyanakkor nem ugyan olyan érzést keltett a lányban, mint Mathias varázslata keltett korábban. Ez sokkal ismerősebb, nosztalgikusabb érzés lehetett a számára.
- A grófúr tulajdona természetesen, az ő engedélyével kezelhetjük, de állítólag valami igazán ősi mágia van elzárva benne. Az effélék általában az angyalok varázslatait szokták tükrözni, ami szent mágia... De még nem jutottam el oda, hogy megértsem, hogyan lehetne aktiválni. Mathias szerint van valami kulcsa, azokkal próbálkozunk idelent már annyi ideje. Eddig egyik pecsét sem működött, de legalább sokat tanulok közben az arkánumról, szóval annyira nem bánom. Titokzatos, igaz? - nézett rá Lili izgatottan mosolyogva új barátjára.
Suzi elmélyedve hallgatta a beszámolót. Az, hogy ez a grófé, szöget ütött a fejébe.
~Gondolod, hogy… ~ kezdte a kérdést Armarosnak, amit valószínűleg be sem kell fejeznie.
-Le-het kell va-laki a gró-fi család-ból? - kérdezte izgatott aggodalommal Lilitől is közben
-Ha ez így lenne, akkor a grófúr már segített volna felfedni a rejtélyt. - sóhajtott fel szomorúan. - Sok dologgal próbálkoztunk már. Még egy papot is elhívtunk, hogy próbálja megnézni, nem átkozott e vagy valami... De ő sem tudott segíteni. És igen kellemetlen alak volt. Nem fogta vissza magát, hogy megszóljon, amiért mágiát tanulok és nem a gyógyítás művészetét... - kezével még hadonászott is, mit aki éppen kifiguráz valakit, majd kinyújtotta, hogy visszakérje a szobrocskát.
Suzi sajnálkozva bólogatott. Egyszerűbb lett volna felajánlani a segítségét, mondva hogy akkor biztos lesz, hogy a gróf lánya-e.
~ Talán... remélem nem veszítetted el a gyöngyöket.~ emelte meg a hangját Armaros.
-Egy dologra amúgy rájöttem. Sokkal szebben néz ki, ha valamit tart az ölében. - zsebéből előhúzott egy üveggolyót, nem nagyobb egy hüvelyknél és beletette a szobor ölébe fektetett kezébe.
-Vissza te-hetem a helyére - jegyezte meg, és oda is lépett az asztalhoz, hogy óvatosan letegye a szobrot. Így talán volt alkalma arra is, hogy jobban megnézze az üveggolyó helyét, és megpróbálja felidézni a táskája alján biztonságban heverő gyöngyök méretét. Ahogy jobban megnézte, láthatta, hogy valóban, az üveggolyó ugyan túl kicsi volt oda, de  gyöngyök tökéletesen passzolnának. Lili közben nagyon lelkesen keresgélt a holmik között a polcon.
- Na, de van itt még néhány érdekes tárgy, ha szeretnéd meg tudom mutatni őket. Van egy olyan tőrünk, ami szikrákat szór, meg olyan botunk is, ami képes lebegni.  -
Suzi egyelőre nem tehetett többet, úgyhogy Lilit is figyelte. Hátha még más hasznos dolog is akad itt.
-Úh! - kiáltott fel a lány lelkesen, ahogy megfordult egy kis ládikával. - Ez ugyan nem olyan nagy szám, de nekem az egyik kedvencem. Nézd csak! Ez a ládika képes hangot ismételni. Megjegyzi, amit legutoljára belemondtak és amikor újra kinyitjuk, visszahalljuk őket. Szeretnéd hallani, mit hallott utoljára a visszhangládika? -
A grófkiasasszony bólintott. Jó lesz megjegyezni, hogy ezzel óvatosan, ha titokban akar bejönni ide. A lány óvatosan kinyitotta a ládikát, s eleinte semmit sem lehetett hallani. Csend volt, de Lilianna arcán látni lehetett, hogy alig bírja visszatartani a nevetését. Suzi kiváncsian várta a hangokat. De a hangok csak nem akartak jönni. Lili még is vigyorgott, mint a tejbetök. Suzi értetlenül pislogott, hol Lilire, hol a ládára. Semmit nem hallott még a láda?
A nagy csendben hirtelen megszólalt Mathias, aki hirtelen az ajtóban termett egy halk pukkanás kíséretében.
- Lilianna, mit... - mikor aztán felmérte mi is történik, nagyot sóhajtott. - Az nem egy visszhangládika, Suzi. Ne haragudj, az ostobaságáért. -
- Ajj, miért árultad el neki? Annyira kíváncsi lettem volna, meddig tudom elhitetni vele. - sóhajtott fel kissé morcosan a lány.
- Nincs olyan dolog, hogy visszhangláda. - magyarázta Suzynak a mester.
-Akkor mi? -  kiváncsiskodott, a mágust kérdezve elsősorban így, hogy megjelent (kisebb szívrohamot okozva Suzinak)
- Az egy kis pénzesláda. Egy egyszerű ládika. - intett a szóban forgó tárgy felé, amit éppen visszahelyezett Lili a helyére. - Ellenben, ha szeretnétek nem láb alatt lenni, amíg én papírokat írok, kivihetitek a tollbotot a kertbe. -
-Nem tu-dok segí-teni? - kérdezte Suzi. Nem szeretett volna elmenni még innen. Sok érdekesség volt itt, amivel még meg akart ismerkedni.
- Tudsz hivatalos visszautasító leveleket fogalmazni a Falbwichi Máguskör nevében, jelentkező mágusmestereknek? Anélkül, hogy belealudnál? -
A lányka meglepődött a feladat megfogalmazásán, aztán szomorkásan megrázta a fejét.
-So-se pró-báltam -
- Sose próbáltam. - ismételte utánad a férfi, szemén látszott, hogy megrándult kissé, de hamar lerázta magáról minden látszatát az idegességnek. - Menjetek! Majd ebédnél találkozunk. -
Kezével legyintett, majd a férfi mellett egy fej méretű mágikus gömb jelent meg, beárasztva a helyiséget a nap fényével. Lili inkább felkapta a különösen csavart formájú botot a sarokból és kisietett az ajtón.
-Sajná-lom - pillantott Mathiasra, aztán ő is ment Lili után. Nem szerette volna feidegesíeni a mágust. Eddig olyan segítőkésznek és barátságosnak tűnt, kár lenne magára haragítani.
Odakint aztán Lili ugyan olyan lelkesen, mint eddig is, megmutatta neki a tollbotot. Nagyon jó mókának bizonyult.  Először csak a kezét felemelve próbálgatta.
- Hullj! - mondta a parancsszót, mire a bot szép lassan ereszkedett a földre. Mosolyogva-nevetve figyelte, és az ebédig hátralévő időt azzal töltötték, hogy kísérletezzenek vele. Suzi keresett egy fát is, és annak az ágai közül engedte el a botot. Próbálta megtalálni azt a pillanatot, amikor az még éppen nem ért földet, így "megfoghatja" a zuhanás végefelé.
Így találta őket az ebédre invitáló inas szava, amire kicsit leporolva a ruháját, de így is picit maszatosan indult az ebédlőbe.

A déli harangszó csak tompán hallatszódott be a völgybe, amikor az inas megérkezett. Tekintete kissé aggályosan révedt a környező fák felé, de mikor látta, hogy a lányok rendben vannak, ismét a nyugalom telepedett arcára.
-Kisasszony, mielőtt még az ebédlőbe lépne, kérem jöjjön utánam. - intett a férfi kedvesen. - A grófúr igen igényes a tisztaságra az étkezőasztalnál, így ha megengedi, tisztább öltözéket ajánlanék fel a nap hátralevő részére. -
Suzi összezavarodva pislogott az inasra, de nem ellenkezett. Hiszen most kifejezetten tiszta a ruhája, máskor sokkal koszosabb szokott lenni.
Richard az egyik szélső szobába vezette, ahol a bútorzat még Suzy szobájánál is szegényesebb volt, s az ágyra mutatott, ahogy ki volt terítve egy nagyjából az ő méretének megfelelő, tiszta szoknya és ing.
- Az egyik cselédlányunké volt, aki régebben velünk élt. Magácskához hasonló volt a termete, így ha csak ideiglenesen is, de remélem megfelel. Kezeskedtem afelől, hogy a grófúr levelet írjon Herr Bertholdnak. Igen neves szabó a közeli városból. A napokban bizonyára meg is fog érkezni, hogy levehesse a méreteit és magácskához méltó öltözékeket alkothasson. A kezét, legyen szíves. - tartott a lány elé egy tálat benne habos vízzel, jobb kezében pedig egy törülköző.
Suzi kissé lefagyott a kedvességtől. Nem ezt tanulta az úri népekről.  Így kellett néhány pillanat, hogy mozduljanak a tagjai, és óvatosan megmossa a kezeit, és az arcát is.
A ruhát igazán csak ezután nézte meg. Richard úgy beszélt, mint aki nem tartja megfelelőnek az ágyon heverő ruhát, ő viszont kifejezetten szépnek, és kényelmesnek látta.
- Ha kívánja, azonnal hívom Marthát, hogy segítsen a fűzővel. - lépett hátrébb a férfi, közelebb az ajtóhoz, igyekezve nem a lányra nézni.
- Boldo-gulok! - jelentette ki Suzi gyorsan, bár fogalma sem volt, hogy miként kell egy fűzőt felvenni. De nem lehet olyan nehéz ugye? Legfeljebb nem veszi fel...
- Ahogy óhajtja. - biccentett Richard és kilépett az ajtón, hogy időt adjon az átöltözésre.
A fűzőt, mivel hátul kötős volt, s nem is a jó méret, Suzy ott is hagyhatta az ágyon, szoknyáját szépen az ingre húzta, s a vele járó mellényt magabiztosan fordítva húzta fel. Hiába, nem ismerte jól a ruhákat, mindig a legegyszerűbb darabokban járt.
~ Tetszik amit itt kaphatsz? ~ hangzott a kérdés a mélységitől, hogy elterelje a lány gondolatait.
Suzi óvatosan bánit a ruhával, nehogy baja essen, és amikor végzett amennyire tudott, végig nézett magán. Nem tűnt rossznak, ahogy állt rajta a ruha.
~ Lili és az ilyen ruha hiányozni fog~ válaszol Armarosnak, magától értetődőnek véve, hogy nem marad itt sokáig.
~ Én is szívesen megtapasztalnám már. ~ sóhajtott fel a mélységi türelmetlenül, majd elhallgatott.
~ Igyekszem. Szeretnék már veled lenni. ~ ígérte Suzi a hálás, szerető gyermek odaadásával.
Ekkor kopogás hallatszott, s az inas hangja szűrődött át az ajtón.
- Készen áll a kisasszony? Az édesapja már várja. -
A kopogásra a lány kiszólt.
- Sza-bad! - De közben már oda is lépett, és kinyitotta az ajtót.
Az ajtó mögött természetesen Richard állt, aki azonnal észre is vette, hogy Suzy fordítva vette fel a mellénykét, s gyorsan szóvá is tette, nehogy így jelenjen meg az étkezőasztalnál. A kisasszony hálás biccentések sorával köszönte meg, hogy az inas segített helyretenni a mellényét.  Miután rendbeszedte magát, a férfi elkísérte az étkezőig, és ki is nyitotta a kétszárnyú ajtó jobb oldalát, hogy egy visszafogott, de igen giccses étkezőt tárhasson a szeme elé. A falakon szarvas aggancsok, a helyiség végében egy hatalmas kandalló, a fölött pedig egy medve trófeája. Az asztalnál talán ha tíz ülőhely lehetett régebben, de szék csak annyi volt, amennyi éppen kellett. Ámulva lépett be az étkezőbe, bár a trófeák láttán kissé elszorult a szíve. Sajnálta ezeket az állatokat, akiket szórakozásból öltek meg...Aztán, ahogy lejebb engedte a tekintetét vette észre, hogy mindenki áll... Az asztalfőnél ült Erik Walford, jobbján egy üres szék, balján a mágusmester, aki mellett pedig Lili ült. Mind felálltak, amikor megérkezett Suzy és Lili igen csak meglepődött, hogy más ruhában látja őt. A gróflányka is döbbenten pislogott a jelenlévőkre, hátha valaki magyarázattal szolgál, aztán "apja" intésére odalépett az üres székhez.
-Köszönöm Richard. - biccentett Erik, aki jobbjára intette Suzyt. - Igazán örülök, hogy itt vagy. Hogy tetszik a kastély eddig? Hallottam összebarátkoztál Liliannával. -
- Sok felfe-dezni való van. - válaszolt a lány, a helyzettől kicsit megszeppenten a grófnak.
- És még mennyi minden lesz. - biccentett a férfi és kezével az ablakok felé mutatott, amiken túl látni lehetett néhány fa szerelvényt. - De ez most nem aktuális. Most csak örülök, hogy itt vagy. -
Ezzel leült, s Matheus és Lili is követték a példáját.
Suzinak kiült az arcára az öröm. Szóval nem kell mindig a kastélyban maradnia Erik szerint sem? Ez jó hír!
- Bizonyára már találkoztatok, de a formalitásokat még sem hagyhatom ki, az úr itt Mathias Krügner, Magoi. Az én kérésemre udvari mágusként foglalatoskodik nálunk, így igen sokat fogtok találkozni. Mathias, ő pedig itt a lányom, Suzanne Walford. Kérlek legalább annyi tisztelettel bánj vele, mint velem. -
- Ahogy uraságod kívánja. - mosolygott szakálla fölött a férfi.
Amikor a gróf bemutatta a mágust, a lányka barátságos mosollyal biccentett felé. Keresni is fogja a társaságát a mágusnak, több okból is. Sokat tanulhat tőle, és tőle kell megszereznie azt a valamit Armarosnak, többek között.
Mellette viszont Lilin is megakadt a tekintete, és kérdőn nézett a lányra.  Lili kissé türelmetlenül fészkelődött a székében. Erik kettőt tapsolt és a helyiség másik oldalán kinyílt az ajtó, és nem egy, nem kettő, hanem három apró, emberszerű alak sétált be rajta, kezükben kis kosarakat tartva, amelyekben tányérok és evőeszközök voltak, amelyekkel hamar megterítették az asztalt.A belépő szerzetek elterelték a grófkisasszony figyelmét. Nézte, hogyan teszik le a dolgokat. Amikor elé értek, megpróbált utánanyúlni az evőeszközöknek, hogy segítsen. Úgy gyorsabb lesz, ugyebár.
Lilin látszott, hogy majd csak kipukkad belőle a szó, de visszatartja, mert nem illik szólni, ha nem szólítanak.
Amikor Suzy a kezével nyúlt volna, a tálca gyorsan elmozdult előle, s a szürke figura tovább dolgozott.
- Nem ajánlott belenyúlni a gólemek feladataiba. - jegyezte meg kedvesen Mathias. - Ők hibátlanul végzik a feladatukat, és nem hagyják, hogy bármi is megakadályozza őket benne. -
Suzi meglepve húzta vissza a kezét, aztán megértve bólintott Mathias szavaira. Nem akart ő belenyúlni... Csak megszokta, hogy magának intézzen mindent.
Miután a gólemek kipakoltak, hamar kisétáltak a kosaraikkal és helyükre Martha lépett be, tiszta kötényben, s hozta a szép üvegtálat, benne a melegen gőzölgő gombóc levessel, s tálalni kezdett, csendesen. A belépő asszonyt a lány meleg mosollyal üdvözölte. Eddig ő volt a legmegszokottabb figura számára a kastélyban.
- Látom, valami nagyon ki akar bukni belőlet Lilianna. Mondd csak. - intett végre a lánynak Erik.
- Hol volt Suzy, amíg nem itt volt? -
Kérdésére Eriknek, mintha gombóc szorult volna a torkára, kissé krákogni kezdett.
Suzi szintén Lili felé fordult. Egyelőre nem mondott semmit, nem volt biztos benne, hogy neki szól a kérdés. És egyébként sem tudná, honnan kezdje.
- Lili... - kezdte volna a megdorgálást a mestere, ám Erik közbelépett.
- Nem, semmi gond. Khm. Fiatal még... khm. Nos... Én nem tudom, hogy leányom hova veszett el és szerintem a mai napon ne firtassuk a kérdést. Inkább örüljünk, hogy visszatért és magával hozott egy csodát. -
Suzi megjegyezte magának, hogy erről nem szabad beszélni, de egyben elhatározta, hogy majd elmondja Lilinek, hogy mindenhol járt. Amerre csak kedve támadt, többé kevésbé.
- Egy csodát? -
- A hangját és a szeme világát.  - bólintott büszkén a férfi. - Bizony. Hatalmas ünnepséget tervezünk majd a visszatérése megünneplésére, s igen sok levelet írtam már az elmúlt órákban, hogy minden a lehető legmegfelelőbben legyen prezentálva. Remélem majd a segítségemre lesz ebben, Mathias. -
- Mindenképpen. - bólintott a férfi és kíváncsian nézett Suzira. - A kisasszonynak mi a tapasztalata a csodával kapcsolatban? -
A csoda firtatása ellenben Suzinak volt kellemetlen. Zavartan lesütötte a szemét, és csak akkor nézett fel, mikor Mathias kifejezetten őt kérdezte.
- Tapasz-talataim? - kér pontosabb megfogalmazást, hogy mit kellene elmondania. Addig sem azon kezdett aggódni, hogy egy nagy ünnepélyen kellene jól viselkednie.
- Igen. Valóban csodálatosnak hangzik, hogy hangot és látást kaptál, de ha megengedi Erik, én, mint a mágiában jártas ember, tovább mennék a csoda gondolatán. Vannak olyan papok és apácák, akik Istentől kapott erejükkel képesek töréseket gyógyítani és látást visszaadni is. Mikor történt a csoda? Mit tapasztaltál? Hallottad az Úr hangját? Esetleg fényt láttál, vagy az örök lángot? -
- Úgy gondolom ez egy kicsit sok lenne most egy vacsora alkalmára. - próbálta Erik menteni a menthetőt, de a Magoi nem engedett, s csak előrébb dőlt az asztal fölé.
- A csodának a megélése nagyon fontos, hogy felismerjük annak mibenlétét. -
Suzi, ahogy hallgatta a mágust, kezdett megijedni, de sikerült egyben tartania magát. Nem ronthatja most el, hogy hogyan reagál.
~ Segíts. ~ kérte Armarost ~ Mit mondjak neki? ~
~ Az igazat, természetesen. Hallottad az éteri hangot, amely megnyugtatott és megajándékozott. Mert különleges vagy. -
Suzi teljesen megnyugodott, hogy nem kell hazudnia. És bólogatni kezdett.
- Megi-jedtem elő-ször, de megnyug-tatott. Azt mondta külön-leges vagyok, ezért megajándékozott. - felelt a mágusnak
Mathias elmélázott kissé, Lili arcán az ámulat leplezetlen valója terült el, Erik pedig összeszorította az állkapcsát és mély levegőt véve pislogott párat.
- Ez bizony egy olyan csoda... egy olyan ajándék, amiért hálát kell adjunk. Adjunk hát hálát az Úrnak, ezért az ebédért és az ajándékért, melyet lányom kapott tőle. - tette össze a kezét a férfi, ahogy a többiek is, hogy meghallgassát a gróf asztali áldását, mielőtt nekikezdenének a levesnek.
Suzi követte a többiek példáját, de ő magában Armarosnak mondott köszönetet mindenért.

Az ebéd viszonylag csendesen telt az imádkozás után. Erik és Mathias csendesen beszélgettek a leves után, főleg a Magoi fejlesztéseiről, a biztonsági rendszerről és az elmúlt napok eseményeiről a faluban, majd Martha ismét megjelent, egy tálcával, rajta a következő fogással: Burgonya, almával töltött pulykával.
Az illata azonnal kitöltötte a helyiséget, s tálalást követően a nő távozott, szó nélkül, ahogy korábban is. Suzi jóízűen evett, csendesen, és nem sokat.
Örült, hogy a téma nem terelődött vissza rá, és az életére. Mire mindent megevett, meg is nyugodott.
Az ebéd végeztével Erik csendesen megtörölte a száját és Szuzihoz fordult.
- Örülök, hogy együtt tölthettük ezt az ebédet. Gondolkodtál már azon, miféle ruhát szeretnél varratni Herr Bertholddal? -
Az apja kérdése láthatóan váratlanul érte a kisasszonyt. Ilyet még nem kérdeztek tőle… ha épp nagyon elhasználódott a ruhája, akkor a piacon talált valami olcsó, nagyjából megfelelő darabot, de sosem mondhatta meg, hogy milyen ruhát szeretne.
Bele is telt pár pillanatba, mire megrázta a fejét, beismerve, hogy még nem.
- Semmi gond. Majd úgy írom tovább, hogy ne hozzon szövetet. - próbált kedvesen mosolyogni, hideg tekintetével. - Mathias, megkérném, lányomnak is mutassa be, miképpen működnek a kastély körüli védelmek, nehogy valami baleset történjen.-
- Ahogy kívánja. Amennyiben a kisasszonynak sincs ellenére, hogy velünk töltse a délután nagy részét, boldogan tartok prezentációt is. - kacsintott a szóban forgó lányra, Lili pedig izgatottan összenyomta a két tenyerét.
Azzal fel is álltak, s a mágustanonc már az ajtónál járt, amikor Mathias kérdőn nézett Suzira. Az nézte néhány pillanatig Mathiast, akiről az ösztönei a komoly érdeklődése miatt azt súgták, hogy maradjon tőle távol, de Lilit látva végül mosolyogva bólintott, hogy szívesen velük tart, és követte a mágust és tanoncát.
Odakint a kastély előtti virágágyások között kellemesen sütött a nap, s a völgybe beáramló hűvös szellő cirógatta a lombkoronákat. Mathias késlekedés nélkül elővett a zsebéből egy medált, egy ismerős vörös kővel, intrikált fémszálakkal körülötte.
- Tudod hol a párja? - kérdezte, felvéve az okító hangnemét. A lányka, ismerve ezt a viszonyulást nézte a medált, aztán a felismerés boldogságával bólintott.
- A kapu-nál! - válaszolt lelkesen.
- A kapunál! - bólintott majd Lilire nézett. - És mit kell csinálni a kapunál állónál? -
- Megérinteni és kimondani a nevünket. - mondta a tanonclány monotonon, mint aki már százszor elismételte.
- Pontosan. - bólintott a mágus, és ismét Suzi felé fordult, előre nyújtva felé a medált. - És miért van erre szükség?-
A lány kérdőn pislogott. Erre még nem jött rá, bár nem is sok ideje lett volna rá, hogy gondolkodjon rajta. De azért nem szeretett volna teljesen butának sem tűnni.
-Mint-ha figyel-tek volna azóta - mondja amit tapasztalt, miután kimondta a nevét a kapunál. Ennen sejtette a megfejtést.
- És ez jó. Ez itt egy igen ritka kristály. Még a vámpírok készítették, hivatalos neve "vérszikra", de ez nem túl bizalomgerjesztő, így én csak Barátkőnek hívom. Egy napig képes megjegyezni és figyelni azokat, akik bemutatkoznak neki. Lili, megfognád? Köszönöm. - magyarázott Mathias, majd amint átadta a lánynak a követ, egy pillantás alatt eltűnt a szemük elől a férfi.
Suzi gyanakodva, de kiváncsian nézte a “barátkövet” Érdekesnek hangzott, amit tud. Neki viszont most veszélyes.
- Most jön majd a kedvenc részem. - suttogta a lány a medállal. - Láttál már lőfegyvereket? Még a nagyon újakat nyugatról? -
A gróflány várakozón pislogott Lilire, akinek a kérdésére bizonytalanul bólintott. Nem volt biztos benne, hogy olyat látott, amire a lány gondol.
-Mi fog tör-ténni? -
- Bumm. - kuncogott a lány, majd egy újabb pukkanással ismét megjelent a Magoi.
- Sokáig tartott és még nem a legstabilabb folyamat, de képes voltam ehhez hasonló fegyvereket bűvölni. - emelte meg a kezét, amelyben egy nyílpuskához hasonló fegyver volt, ám a markolat fölött nem a megszokott íj forma, hanem egy végénél kiszélesedő cső volt. - Ha a Barátkő figyel, ezek nem tüzelnek. De ha nem? -
Suzi ijedten nézett Mathiasra. Azt mondta, egy napig figyel a kő… és azután?
-És a-ki itt lakik? - kérdezett is rá óvatosan. Tudnia kell, hogy mi lesz, ha már nem figyel a kő, ha itt fog lakni néhány napig
- Szerencsére a személyzetnek el lett mondva, hogy ha nem muszály, ne menjenek a fák közé. - legyintett Mathias
- Ha pedig távoznának, csak szólniuk kell, és használhatják ezt a Barátkövet. - magyarázta Lili, majd rámarkolt és kimondta a nevét, hogy aktiválhassa a követ.
- Ez neked is fontos Szuzi, mert holnap, ha ki szeretnél menni, szólnod kell nekünk. Most pedig, hogy az alapjait ismered, kezdődhet a bemutató?-
Szólni kell, ezt jobb, ha megjegyzi. Nem akar bajba kerülni. Komolyan bólintott, jelezve, hogy érti.
Aztán újra, hogy a bemutatóra is készen áll.
- Talán nem tűnik evidensnek, de az ösvény, amely a kaputól a kastélyig vezet, a legkevésbé becsapdázott vonal. - magyarázott, ahogy sétált előre. - Ha szemfülesek lesztek, láthattok is néhány kiugró növényfoltot, de kérlek ne szóljátok meg a csapdász képességeimet, nem az a fő foglalkozásom. A lényeg, hogy működnek. -
Ahogy a csapat sétál előre, úgy fel is tűnhet Szuzinak, hogy az egyik fa mellett valóban más a fű, mint körülötte.
- Na már most, én nem mutatkoztam be ma a Barátkőnek. Mit gondol a kisasszony, mi fog történni, ha elsétálok előtte? -
Suzi kicsit elgondolkodott, mielőtt válaszolt volna.
-Mi-kor megjö-ttem vilá-gított. Megtá-madja, a-ki bemu-tatkozás nél-kül jön? - válaszol félig kérdő, félig kijelentő hangsúllyal, aggódó tekintettel.
-Nem egészen. - rázza meg az ujját a Magoi. - Megtámadni csak akkor tudnak valakit, ha van támadó. De ebben az esetben ki volna a támadó? A fa?-
Kicsit butának érezve magát rázta meg a fejét, de mostmár nem szeretett volna találgatni, várta, hogy Mathias elmagyarázza a védelem működését.
Mathias pedig várt egy kicsit, majd állát a csapda felé bökte, és elindult felé szó nélkül. Amikor aztán elég közel jutott hozzá, köpenyét maga elé tartja, pont időben. Egy hatalmas, mennydörgésszerű durranás rázza fel a völgy nyugalmát, fülsüketítő sípolást hagyva a közelben állók fülében. Mathias a lányok felé fordult, s miközben Lili izgatottan tapsolni kezdett, ő megmutatta a rongyosra szaggatott köpenyét, melyet maga előtt tartott.
-Mit szól a kisasszony? Elegendő biztonságot nyújtanak a csapdáim?-
A kisasszony láthatóan nem volt hozzászokva az ilyen éles hangokhoz. A kezét a fülére szorította, és csak mikor a sípolás is elmúlt vette le róla.
-Én nem mer-nék csak úgy bejön-ni- bólintott a kérdésre, talán nem olyan nagy megnyugvással, mint kellett volna. Neki ugyanis ez inkább azt jelentette, hogy kifelé sem szívódhat fel csak úgy.
- Más is van még? - kérdezte kiváncsi arccal. Ha nem szeretné, hogy baja essen, mindenről tudnia kell.
- Nocsak? - lépett közelebb meglepettséggel vegyes aggodalommal a varázsló. - A kisasszony nem érzi magát elég nagy biztonságban?-
-Ha nem tu-dom mire kell figyel-ni… - igyekezett a lányka magyarázni aggodalmát.
- A gólemeket is ki szoktuk küldeni járőrözni. - tette hozzá Lili, de Mathias csak legyintett.
- Azok nem olyan megbízhatóak.-
Suzi kis meglepettséggel nézett Lilire.
-Mint az e-bédnél? - kérdez. Aztán még meglepettebben néz Mathiasra.
-Hogy-hogy? -
-Mint az ebédnél. - bólint Lili.
-A gólemek nagyon hasznosak, ha egyszerű dolgokat kell csináltatni velük. De amint egy kicsit bonyolultabb, mint mondjuk... minden órában sétálj egy kört és kergesd el a behatolókat az erdő közeléből... - Mathias megvonta a vállát majd összefonta a karjait. - Mint mondtam, nem megbízhatóak efféle dolgokban. A háztáji munkákban viszont igen ügyesek. Na de most! A kisasszonynak mennyire van érzéke a mágiához? Érzett valamiféle bizsergést, vagy nyomást a tarkója mögött, amikor varázsoltam maga körül? -
Suzi megértve a dolgot bólintott a magyarázatra. A gólemeknek nincs agya, nem tudnak sokrétű parancsot érteni. Világos. Ez hasznos is lehet.
A neki szóló kérdésre igyekezett felidézni a dolgot, de biztos választ nem tudott adni. Nem tudta eldönteni, hogy a félelem miatt égnek állt a haja, vagy a mágiát èrezte.
-Nem tu-dom - felel ezen el is töprengve. Szokta érzékelni a mágiát, de most? Ki tudja.
-Ez esetben te kapsz egy térképet tőlem. Ugyan is a délután hátralevő részében versenyezni fogtok! - csapta össze a tenyerét, majd rongyos köpenye mögül előhúzott egy papirost, rajta a birtokkal. - Karikákkal megjelöltem rajta, hogy nagyjából hol kell keresni a csapdákat, s neked az lesz a feladatod, hogy pontosan megjelöld őket rajta, míg te, Lili, erősíted a mágiaérzékelésedet és térkép nélkül fogod megtalálni őket. Természetesen nem az a fontos, hogy hol vannak, hanem, hogy mennyi van belőle. Készen álltok? -
Átnyújtotta térképet Szuzinak és ravasz félmosolyával sandított unokahúgára, aki meglepetten és izgatottan bólogatott, köpenyének szélét gyűrögetve.
Suzi először meglepetten pislog néhányat, de végülis nem volt ellenére a dolog. És a térképet talán vissza sem kell adnia, ami nagy segítség lenne később.
-Ez a lelkesedés. - bólintott a férfi büszkén, majd elindult vissza a kastély felé. - Én visszamegyek teázni egyet, és meggyőzöm Marthát, hogy a győztest süteménnyel várja. Sok sikert! -
A sütemény végleg meghozta a kedvét a lánynak, hogy lelkesen vesse magát bele a keresésbe, kezében a térképpel.
Ahogy feltűntek neki a foltok a fűben, és hasonló jelei a csapdáknak, és egyre magabiztosabban kiigazodott a tèrképen is némi segîtséggel Armatostól, egyre vidámabban szaladgált össze-vissza a birtokon, és jelölgette a csapdákat. Persze az is segített neki, hogy határozottan érzékelte is a csapdákat, ami megerősítette a gyanúját
A nap már lassan nyugovóra tért a dombok mögött, mikor Mathias hangja zengte be a völgyet, magához hívva a lányokat. A hangját hallva szaladt vissza, és kicsit fáradtan ült le a fűbe a mágus mellett,
Az elsőképpen Suzi térképét kérte el, hogy megszámolhassa, majd mivel a lány (abban a reményben, hogy majd visszakapja) odaadta, elismerően bólogatott, és Lilire nézett.
-Harminc egy. - felelte büszkén a lány, mire Mathias vastag szemöldökét csaknem a homloka közepéig szaladt.
-Ki lesett kiről? - kérdezte gyanakodva.
-Csak né-ha talál-koztunk kőzben - pislogott Suzi őszinte ártatlansággal.
A Magoi egy mély levegőt vett és elismerően biccentett.
-Martha! - kiáltott egy nagyot, a nő, lisztes kötényében sietett ki az udvarra.
-Na ki lett a legügyesebb kincsvadász? Bizonyára a kisasszony! No nem szeretném, ha Lilianna kisasszony rossz néven venné, persze ő is igazán remek, én biztos vagyok benne. -
-Döntetlen. -
-Döntetlen? -
- Döntetlen. -
-Hát az hogy lehet? Hiszen annyit el tetszett rejteni uraságod, lehetetlen, hogy pontosan ugyan annyit találjanak meg. Vagy meglelték az összeset?-
-Nem az összeset. - kacagott fel a férfi és megvonta a vállát. - De úgy tűnik, mind a két leányzónak kijár a sütemény.-
-Óh! Még szerencse, hogy többet sütöttem. - kacagott fel kedélyesen a nő is és mind a lúdanyó már sietett is a konyhára, hogy hozza a jutalmakat.
-Még egy kis teát is, legyen szíves! - kiáltott utána Mathias.
Suzi arca felragyogott a kijelentésre, hogy mindenki kap süteményt. Ritkán volt alkalma együtt eszegetni valakivel finomságot, de örült az ilyen lehetőségeknek

Suzy és Lili sikeres csapdavadászatát követően mézes-szilvás süteményekkel lettek megajándékozva. Suzi büszkén majszolta a süteményt. Jó érzés volt, hogy a teljesített feladatnak máris lett jutalma. Mathias nem evett belőle, de Martha gondoskodott róla, hogy néhány darab maradjon, ha esetleg később meggondolná magát. Ezt követően a házvezetőnő azonnal elhessegette a lányokat kezet mosni és vacsorához készülődni.
Amennyire tőle tellett, Suzy a ruháját is rendbe szedte, hogy megfeleljen a grófnak, ám a vacsora ezúttal Erik nélkül történt. Először ez elkeserítette a kisasszonyt, de aztán arra jutott, hogy jobb is így. Legalább nem fog semmit elrontani. Richard később megmagyarázta, hogy az úr jelenlétének hiánya a levelek írása miatt történt.
Vacsorát követően Suzynak fel lett ajánlva a fürdés lehetősége, amit Martha boldogan összekészítene a kisasszonynak, hosszasan fecsegve arról, régen mennyire sokszor tette meg a torony és a földszint közötti távolságot dézsákkal, miközben előkerítette a hálóinget, s az ágyra készítette. Martha felajánlása zavarba hozta Suzyt, így mire szóhoz jutott volna, el is szalasztotta a lehetőséget, hogy elutasítsa a kedves asszonyt. Mivel a fürdő előkészítése, és segítése közben is beszélt az asszony, megkérte, hogy kicsit a fürdő után is maradjon még, ha teheti, és meséljen a kastély életéről. Fontos információnak tűnt minden, amit megtudhat róla, ki, mikor és mit csinál.
-Jaj, kisasszony, régen nincsen már itten olyan élet, mint volt. - sóhajtott, az ágy szélére ülve. - Isten lássa a lelkemet én mélyen tisztelem Herr Krügnert, de amióta megjött, csak egyre több a baj. No nem a tolvajókról, vagy a banditákról beszélek én, azok elő se merik dugni az orrukat, amióta itt van a varázsló. De az épület... Most építtet a grófúr egy új részt, hogy ne a pincében kelljen hivatalt tartania Herr Krügnernek. De a régi épülettel nincs aki foglalkozzon. Persze, nem kell annyi szájat etetni, amióta a cselédek és inasok elmentek, de a munka nem tűnt el velük. Gyakran nem is tudom, hol áll a fejem. Hajnalhasadta előtt már takarítok, főzök, bevásárolok. Ha nem lenne Richard, már bizonyára alulról szagolnám az ibolyákat. Jaj miket beszélek, ne haragudjon kisasszony, miattam fog rémségekről álmodni, azt nem lehet ám. -
A kisasszonyka együttérző szomorúsággal hallgatta Marthát.  Felmerült benne, hogy ő tehet róla, hogy ilyen nehéz lett a munkája.
-Segít-hetek! - vetette közbe.
-Kisasszony, magácska ne alacsonyodjon le az egyszerű házimunkára. Nemesi vér maga, sokra hívatott. Fél füllel hallottam, a grófúr beszélgetését Richarddal és bizony sok bepótolnivalója lesz. - bólogatott sokat sejtetően, de ajkai széles mosolyt sejtettek a gyertyafényben. - Sok új dolgot fog megtanulni, megismerni. Holnap az atya is jelenését teszi, hogy tisztességesen találkozhasson önnel, biztos vagyok benne. Ha a kisasszony jól érzi magát és sokat tanul, akkor azzal segít nekem is.-
Suzy megnyugvás helyett riadtan pislogott Marthara. Ha egész nap tanul, nem lesz ideje a fontosabb dolgokra.
-Mit?-
-Hogy mit? - nézett rá meglepetten a nő. - Hát amit az úri hölgyeknek tudia illik. A műveltség, a szervezkedés, a tervezgetés, a pénz és a számmisztika. De látom a kedvessége már mélyen ott van a szívében. Ne nekem köszönje. Köszönje az Úrnak, hogy visszatalált mihozzánk, és hogy megajándékozta egy csodával. Jaj egek! Inkább magácska meséljen, milyen volt a napja? Hogy érzi magát minálunk? -
Suzy elgondolkodott. Az Úrnak… ha rajta múlt volna most is a legeldugottabb faluban élne süketen és vakon. Armarosnak ellenben valóban köszönheti, épp ezért kell igyekeznie, hogy minél előbb elvégezze a feladatát.
A kérdésre zavartan válaszolt. Milyen napja volt? Amilyen még sosem. Jó, és rossz értelemben is.
-Izgal-mas volt. -
Martha kissé előre hajolt és megigazította a takarót a lányon.
-Köszöntöm itthon, Suzanne Walford kisasszony. - azzal a lány ölébe helyezte a gyertyaoltót és egy halk nyögéssel felállt az ágy széléről.
Mikor felállni készült Martha, a kisasszony is felpattant, hogy segítsen neki.
-Köszönöm - mosolygott kedvesen a nőre.
Az éjszaka benyúlt végre az ablakon, s a teljes sötétségben Suzy álomra szenderült. Arról, hogy miről álmodott egy ilyen nap után, csak ő tudhatta, azt, ami viszont utána következett, a kastély minden lakója hallhatta. Hatalmas durranás rázta meg az ablakokat, ahogy az egyik csapda aktiválódott a kastély körüli erdőben, ezzel felzavarva mindenkit.
~Eljött az idő~ szólt Armaros magabiztosan. ~Suzy, ébredj!~
A lány álmosan nyitotta ki a szemét a durranásra, de Armaros hangja könnyeden visszarántotta az ébrenlétbe. Gyorsan kiugrott az ágyból, magához vette a gyöngyöket az erszényben, amibe tette, a zsebébe süllyesztette, és óvatosan, de sietve indult lefele.
Ahogy a lépcsőn haladt, egyszer csak egy lámpás fénye vetült a falnak, jelezve, hogy valaki éppen felfelé tart, sietős léptekkel, fapapucsban. Sóhajtozása és szuszogása Marthát juttatta a lány eszébe. De sietett tovább. Elvégre teljesen természetes, hogy ijedt legyen.
Nagy sietségében Martha nem is tudott megállni azonnal, így egy nagy sikkantással ragadta meg Suzy vállait, nehogy fellökje szegényt.
-Kisasszony! Hála az égnek rendben van. Nem történt semmi önnel? Senki nem járt a szobában? - kérdezte a pánik határán. A kérdezett kicsit megriadva az asszony lendületétől rázta meg a fejét, jelezve, hogy nincsen gond.
-Mi tört-tént? - kérdezte.
-Nem tudom. - felelte Martha őszintén. - De Herr Krügner már bizonyára elindult, hogy utána járjon. A kisasszony rendben van? Szeretné, hogy maradjak, amíg hírt nem kapunk kintről? -
Suzy megnyugtatónak szántan elmosolyodott, és megint megrázta a fejét.
-Majd bezár-kózok - igyekszik biztosítani a kedves nőt, hogy biztonságban lesz.
-Rendben. Siessen vissza akkor a szobába, én meg sietek tovább Lilianna kisasszonyhoz, hogy vele minden rendben van-e. - azzal sóhajtott egy nagyot és mint a tyúkanyó, térült-fordult, s letopogott a lépcsőn, fehér hálóköntösében.
A kisasszony mosolyogva bólintott, és már indult is vissza fölfelé. A szobájához érve kívülről becsukta az ajtót, hogy Martha ezzel is megnyugodjon, aztán amennyire halkan tudott, tovább ment fölfelé a toronyba.
Ott, akár csak korábban, most is ugyan azok a dobozok és ládák várták a lányt. Semmi változás nem látszott, ahogy azonban felért, egy újabb robbanásszerű hang repülte körbe a völgyet, s vele együtt a kastélyt is.
~Ne foglalkozz vele. Csak menj tovább.~
~ Észre veszik, ha használom a ládát? ~kérdezte Armarost, az éjjeli sötétben nehezebben találva a ládát, amiben az alaksort látta.
~Kétlem, hogy jelezné bárkinek is. De biztos vagy benne, hogy oda vezet, ahova te menni készülsz?~ felelt a mélységi, miközben Suzy keze végül megleli a láda fedelét.
A lány elbizonytalanodott. Szinte biztos volt benne, de nem teljesen.
~ Azt hiszem… ~ válaszolt, de inkább hangzott a dolog kérdésnek.
~ Akkor nem állítalak meg. Te jobban ismered a saját otthonodat. ~
Suzy erre több okból is rázta a fejét. Nem az otthona, és nem mondaná, hogy ismeri. De mivel az tényleg biztos, hogy levisz a toronyból a láda, felnyitotta a tetejét.
A kis rézlakatos láda felnyílt, s az alján, akárcsak a múltkor, egy másik láda nyitott teteje volt látható, azon túl pedig tetőgerendák. Sötét volt a túloldalon, nem világítottak gyertyák.
Hogy biztos legyen a dolgában, mielőtt mást tett volna, igyekezett felidézni, milyen is volt az út a varázsló lakhelyére, illetve az a terem, ahol dolgozott. Talán ráismer.
Nem is tévedett. Ahogy visszagondolt és felidézte magában a helyiségeket, láthatta a különbséget. A dolgozószoba a pincében volt, ott tetőgerendákat nem igen lehetett látni, csak a boltívet, illetve a kastély gerendái mintha teljesen más szögben állnának, mint azok, amiket a láda túloldalán lát.
~Menekülőútnak akár jó is lehet, ha félresikerül a terv.~
Suzy bólintott, de mivel már abban sem volt biztos, hogy a láda a kastélyba vezet, inkább visszacsukta a fedelet.
Óvatosan indulva megint le a lépcsőn, igyekezett kitalálni a történetet, amit esetleg mondani fog, ha összefut valakivel, de szerencséjére, senkivel nem találkozott. A folyosók üresen tátongtak, a szobák csaknem kongtak, csak az ablakokból lehetett látni az udvaron fáklyafényt, ahol Erik Walford állt és várakozott. A pince is nyitva volt, s egészen a magoi dolgozószobájáig akadálytalanul eljutott a lány. Amikor azonban benyitott volna, egy ismerős pukkanó hang zavarta fel a csendet a túloldalról, s a dolgozószobát léptek zaja töltötte ki.
A hangot hallva Suzy igyekezett megbújni a sötétben, amíg nem biztos benne, hogy ki van ott. Ha a varázsló, már tudja mit mondjon
Eleinte csak papírok zörgése volt hallható, majd különböző fém és fatárgyak koppantak össze, ahogy keresett valamit az illető. Végül Mathias diadalittas "aha!"-ja hallatszott, s a kotorászás abbamaradt egy időre. A hangot eflismerve a lány sietős léptekkel indult a terembe.
-Mathi-as? - mondta előre, nem akarva meglepni a magoit ebben a helyzetben. A férfit így is igen meglepte a lány jelenléte, s kezének intésével azonnal egy fénygömböt idézett meg, hogy jobban láthasson.
-Szuzi. - sóhajtott fel megkönnyebbülten. - Mit csinálsz te itt? Nem a szobádban lenne a helyed?-
-Megi-jedtem egye-dül - futott oda a grófkisasszony a varázslóhoz, látható megnyugvással.
-Áh... - bólintott megértően a magoi, és kissé hezitálva a lány vállára tette a szabad kezét. - Nos, nem kell mitől tartanod. Nem vagy veszélyben, erről biztosíthatlak. A birtokon is minden rendben van. Mindenki jól van, így aggódnod sem kell. Szóljak Marthanak, hogy felkísérjen a szobádba? -
Másik kezében egy követ tartott, ám ahogy fogta, nem lehetett jól látni, miféle kő az.
-Mi tör-tént? - kérdezett vissza Suzy, elkerülve, hogy rögtön válaszolnia kelljen.
-Csak... néhány vadállat tévedt a völgybe. - válaszolt kissé hezitálva. - Farkasok. De nem kell tartanod, valószínűleg most már elmenekültek. Nyugodtan visszamehetsz aludni. -
Suzy kicsit elgondolkodva bólintott.
-Ér-tem . - felelt. És megfordulva el is indult kifelé, gondolkodva, hogy meddig kell mennie, mielőtt visszafordulhatna Mathias távozása után  Sokáig nem is kellett várnia, amint elhagyta a szobát, egy halk pukkanás jelét adta, hogy a férfi már el is tűnt onnan.
~Siess Szuzi. Nem sok időd van.~
A kultistalány óvatos, de gyors léptekkel ment vissza, emlékezetből keresve a polcot, ahol a szobor van. Rövid keresgélést követően sikeresen meg is lelte néhány könyv között a kis szobrocskát. Ahogy kezébe vette a bizsergés ismét érezhetővé vált.
Amennyire tudta a köntöse alá rejtette a becses tárgyat, és sietve indult fel a földszintre, onnan pedig a szobája felé, ahová biztonságosan vissza is érkezett. Gyorsan a táskája aljába tette a szobrot, eltakarva más holmival, mellé a gyöngyöket, és elhatározta, hogy korán kel, hogy mielőbb odébbálljon

Amióta Suzi visszatért a szobájába, és elrejtette a szobrocskát, csend volt. Martha csak egyszer nézett be, hogy megbizonyosodjon, minden rendben van e a kisasszonnyal, s mivel úgy látta, hogy már alszik, csendesen visszacsukta az ajtót és távozott. A hold fénye lassan nyújtotta el a nyitva hagyott zsaluk árnyékát, és Suzi úgy érezhette, az álmok nem akarják elragadni a figyelmét, így igen hamar felzavarta álmából az erkélyre vezető ajtajának mozdulása. Talán csak rosszul volt bezárva, s az éjszakai szellő belökte. Talán. Ettől a lány még óvatosan felült, feszülten figyelt, és csak akkor indult az ajtó felé, ha nem érzékelt többé mozgást.  A tőre kicsit távolabb volt egy karnyújtásnál, de azért gyorsan elő tudta kapni, ha kellett.
De semmiféle mozgást nem érzékelt: a szobában minden úgy állt, ahogy eddig is. Veszélynek semmi jelét nem érezte, ugyanakkor valami különös, ázott növény szag töltötte meg a tiszta szoba levegőjét. Talán kintről jöhetett, de Suzit gyanakvásra késztette.
Magához vette a tőrét, és mielőtt az ajtóhoz lépett, meggyújtotta a gyertyát az ágya melletti asztalkán, hogy jól lássa,  ami esetleg a szobában van.
Amint a szobát elöntötte a meleg fény, és a színek is látszódni kezdtek, az ajtótól nem messze levő szekrény mellett Suzi észre is vett egy zöld köpenyt csak úgy a földre dobva, ami biztosan nem az övé. Az ajtónál pedig földet fedezett fel a padlón.
~ Nem vagyunk egyedül. ~ Jelentette ki az egyértelműt Armaros is, bár hangja olyan semleges volt, mintha nem is érdekelné a veszély. Ez Suzinak azt jelentette, hogy nem olyan komoly a baj, mint gondolhatná. Magában bólintott a megállapításra, hiszen erre ő is rájött. Lassan körbefordulva igyekezett megtalálni, hogy hol és ki van a szobában.
Egy magas, nyurga férfi alakot vélt felfedezni az ágya mellett, ám pont csak arra a pillanatra látta, amíg az kezével el nem fojtotta a gyertya lángját. A hirtelen okozott sötétség elegendő volt, hogy mire Suzi kettőt pislogott, az alak sziluettje eltűnjön a szeme elől.
A lány gyorsan odaugrott az asztalhoz. Mindenképpen kell a fény, hogy lássa a betolakodót, meg az sem lenne jó, ha a táskájában matatna, bár amennyire tudta, eldugta benne a fontos dolgait.
De amint az asztal mellett termett, egy kéz megragadta a tőrét tartó kezét, és a háta mögé fordította. Nyakán hideg fém érintését érezte, és egy ismerős hang szólította meg a háta mögül.
-Ha sikítasz, véged. - hangja nyugodt volt, kimért, pontosan olyan, amilyenre emlékezhetett volna az ivóból, ahonnan elindult. De egyelőre az első riadalomban nem tudta kitalálni, honnan ismerős a hang - Igazán fájna a szívem, ha meg kéne öljelek. Szóval most segíteni fogsz nekem. Értetted? -
Sikítani a lánynak egyébként sem jutott volna eszébe. Nincs elég erős hangja hozzá, hogy értelme legyen segítségért kiáltania, csak magát sodorná nagyobb veszélybe. . Apró mozdulattal megpróbálta kiszabadítani a karját.
Ez a próbálkozás vagy fél percig kitartott, mielőtt egyelőre feladta volna, hogy megszabaduljon a szorításból.
A férfi erős volt, így a próbálkozás sikertelennek mutatkozott.
-Harciaskodunk? Jól van, így is játszhatunk. - a lány érezte, ahogy a hideg penge belenyomódik a nyakába és erős, szúró fájdalom járta át a testét, ahogy felsértette a bőrét. - Van ebben a kastélyban egy tárgy. Apró szobrocska, ami nekem kell. Most már figyelsz rám? -
Suzi igyekezett nem adni jelét sem ijedtségének, sem annak, hogy tudja, miről van szó. Megszólalni pillanatnyilag nem tudott, kiszáradt a torka, úgyhogy egy óvatos, apró bólintással jelezte, hogy figyel. Tudta, hogy nem lenne gond, hogy megszabaduljon a férfitól, de túl sok kérdés vetődne fel később a kastély lakóiban, így Armaros segítsége nélkül próbált előbb boldogulni.
-Helyes. - mondta a férfi és a penge okozta fájtalom alábbhagyott, csak a hideg, fagyos érzés maradt utána. - Tehát egy aprócska szobor, amely egy térdeplő alakot ábrázol. Nagyon fontos nekem és tudom, hogy a varázsló vigyázott rá. Amikor viszont felforgattam a szobáját, sehol sem találtam. Ellenben, te itt vagy. Miért? Egy lány, aki csak egy barátját jött meglátogatni a közeli faluban, mit keres a gróf kastélyában? -
A grófkisasszony lassan megrázta a fejét. Nem tudja hol a szobor.
A kérdésre már nagyobb levegőt vett, és nyelt egyet, hogy megnedvesítse a torkát. A hangja így is cérnavékony volt, ahogy válaszolt.
-Ez az ott-honom - közölte magában fintorogva a szón. - Eric gróf lá-nya vagyok. - tette hozzá végül, arra gondolva, hogy baja semmiképp nem lesz a dologból. Vagy megijed és elszelel a férfi, vagy megpróbálja túszként felhasználni, hogy odaadják a szobrot. Egyik esetben sem fogja bántani.
-Na persze, én pedig Észak királya. - hallatszott a gúnyos reakciója. - Ügyesen el tudtad adni magad, az biztos. De tudom én, hogy te is csak lopni jöttél. És erősen gyanítom, hogy a szobrot akarod. Miért? -
-Nem hal-lottam még a szobor-ról. - válaszolt megrettenve kicsit ellenfele teljes bizalmatlanságától. Így mindegy, mit mond, a férfi már bebeszélt magának valamit…
-Akkor most sétálunk egyet. - reagált hamar, s elengedve a lány kezét gyorsan hátralépett, karnyújtásnál messzebbre. - Megkeresed nekem a grófurat és elkéred tőle a szobrot. Mert ha te nem tudod, hol van, ő tudni fogja. -
Lassan megfordult, hogy megnézze magának a támadót. Közben igyekezett normál mederbe terelni pulzusát, csak most döbbenve rá, hogy eszeveszetten kalapál a szíve.
A hold fényében egy tünde vállas alkata rajzolódott ki. Testét sötét ruhákba tekerte, hosszú barna haját hátra fogva hordta, és ezüstös csillogású görbe tőrt tartott a kezében, az oldalára pedig egy kisebb méretű nyílpuska volt feszesen ráerősítve. Mostmár felismerte a testőrt, aki a Walford birtokra is kísérte a szekéren, amin jött.
-Tedd el a tőrödet. Csak gyanút keltene. Nem akarod, hogy gyanakodjanak, igaz? -
-Rám nem gyana-kodnak. - nézett a testőrre viszonylagos nyugalmat erőltetve magára. Őt mindenhol szívesen látták a kastélyban, ami nem mondható el egy tolvajról.
-Nem rád fognak gyanakodni. Rám. De te azt nem akarod. - jelentőségteljesen megkocogtatta a nyílpuskája nyelét, majd a lány tőrére biccentett. Suzi magában hozzátette, hogy rá anélkül is fognak, de ezt, sok más dologgal együtt nem akarta a tünde tudomására hozni, úgyhogy letette a tőrét az asztalkára. Máshogy is meg tudja magát védeni, ha kell.
-Ügyes. - biccentett, majd az ajtó felé intett. - Most pedig nyomás. Nem érek rá egész éjjel. -
A lánynak láthatóan nehezére esett, hogy hátat fordítson a férfinak. Lassú, óvatos lépéseket tett hátrafelé, mielőtt még ennél is lassabban megfordult volna. Azután különösebb óvatosság nélkül kinyitotta az ajtót. Kedve lett volna rögtön leszaladni a lépcsőn sikoltva, de türtőztette magát. Volt egy gondolata, hogy magyarázattal tud szolgálni a szobor eltűnésére a tündét felhasználva, így nem szabadna kapkodnia, amivel ráadásul kockáztatna is.
Amint kilépett a szobából, érezte, hogy mágiát aktiváltak, és a tünde teljesen eltűnt a környezetéből. Megtorpant a tünde eltűnésére. Megrémítette, hogy nem látja az ellenséget.
-Ne játssz a türelmemmel te lány. - hallotta a tünde hangját maga mellől, bár látni ugyan nem láthatta.
Látható rémülettel az arcán fordult a hang felé, de néhány mély lélegzetvétel után lépett tovább. Közben megpróbálta legalább a lélegzetvételét, vagy a lépteit hallani a tündének, hogy követni tudja, merre van. A tünde azonban gyakorlott tolvaj volt, minden neszt elkerült. Nem szuszogott, nem csoszogott, nem lépett recsegő padlódeszkákra.
Odalent a folyosók üresnek látszottak, amíg egy igazán fáradtnak tűnő Richard be nem nyitott az udvar felől. Lassan felocsúdott és lámpását megemelve a lány felé indult.
-Kisasszony? Mit csinál itt kegyed, éjnek évadján? A veszély már elmúlt, nincs miért aggódnia. -
Suzi jóadag hezitálással a mozdulatban bólintott.
-Nem tu-dok alud-ni… - jegyezte meg, ezúttal nem annyira próbálva palástolni a füllentést.
-Nem is csodálom. Ez után a nagy kalamajka után. - mosolygott kedvesen az öreg, s ahogy közelebb ért és látta a lányt, szemét összehúzta kissé. - Kisasszony, a nyaka. Mi történt? -
Suzi nyakát figyelte, ahol a hideg fém okozta vágás után, mindössze egy fagytól roncsolt apró seb látszott.
-Elbot-lottam a sö-tétben - válaszolt elsápadva, tekintetén keresztül próbálva eljuttatni az üzenetet Richárdnak, hogy ne kérdezzen. Félt, hogy baja esik a kedves öregnek, ha esetleg hangot ad gyanakvásának.
-Apám-at most megta-lálom? - kérdezte, hátha ezzel segít nem továbbfűzni a témát.
-Hogy megtalálja e? - egyenesedett ki az öreg, próbálva vicceskedve javítani a lány hangulatát. - Nos ez bizony jó kérdés. Ha jól emlékszem, utoljára Mathiassal konzultált odakint, de az talán már egy órája lehetett. Ha szeretné, megkeresem és szólok neki, hogy menjen fel a kisasszonyhoz.- Pár pillanatig elgondolkodott a felvetésen, hátha a tündének más elképzelése van. Ha nem jelezte ezt, akkor viszont kedves mosollyal bólintott.
-Köszö-nöm! Ha Math-iassal van, mindke-tten jöhet-nek - tette hozzá.
-Meglátom mit tehetek. - mosolygott az öreg és elindult a másik szárny felé.
Amint hallótávolságon kívülre ért, Suzi mellett megjelent a tünde, ahogy elmúlt a mágia hatása.
-Mathias Krügner nem tudhat semmiről. Tudod most mi következik? - kérdezte halkan a férfi, ahogy jobb kezében a nyílpuskáját az inas felé szegezte. A grófkisasszony gondolkodás nélkül beállt a nyíl útjába.
-Őná-la a szobor. - jelentette ki az eddigihez képest határozottan. - Ha ő is hall-ja a kérése-met, hama-rabb meg-lesz. -
-Nincs nála a szobor. Végig kutattam a teljes pincét. - jegyezte meg frusztráltan. - De te honnan is tudhatnád? Hiszen nem is hallottál még a szoborról… -
-Te mond-tad, hogy ő vigyáz rá. - dobta vissza a labdát. Logikus, hogy a varázsló rejtette el valahová, azért nincs a pincében.
A férfi nagyon fontolgatta, hogy valahogy még is lelőhesse a távolodó inast, ám végül csak összehúzta a szemöldökét és eltette a fegyvert.
-Rendben van. Legyen. De ne hidd, hogy nem fogom rajtad tartani a szemem. -

A percek telnek, s a szobát bevilágító gyertya, melyet a tünde nagy kegyesen megengedett újra gyújtani, lassan félig leégett. Eközben a férfi az asztalon ült, lábát lógatva, időnként meg-meg lökve a széket, melyen Susanne táskája pihent, szemével figyelve a lány minden mozgását, míg kezében a felhúzott és megtöltött nyílpuskát tartotta. Suzinak egyébként sem lett volna bátorsága csacsogni, úgyhogy az ágya szélére ülve várt, és reménykedett, hogy valahogyan sikerült a veszélyt jelezni a grófnak és varázslójának.
- Tisztában vagy vele, hogy nem tudhatnak rólam? - kérdezte fenyegető hangon a tolvaj.
Meglepetten pillantott fel, amikor a tünde megszólította. Eddig is tisztában volt a jelenlétével - lopva figyelte, nehogy a kincsi veszélybe kerüljenek, de úgy gondolta, nem nagyon akar tovább tárgyalni.
Válaszként azért bólintott. Nem fogja nyíltan említeni a tündét. Remélhetőleg nem is lesz rá szükség.
A tünde visszabólintott, s a csend visszaült a szobára. Az erkély ajtaját kissé megmozgatta a kinti szél, s ahogy ez történt, mintha kopogtattak volna a szoba ajtaján.
-Suzanne? - hallatszódott egy nagyon fáradt Erik hangja a túloldalról.
Suzi gyorsan felpattant az ágyról, és az ajtó felé indult, eleinte óvatos léptekkel, hogy a tünde biztosan jelezhesse a szándékait. Az mutató ujját ajkai elé emelte, majd körvonalai elhomályosultak, s a gyertya fénye, mintha teljesen áthatolt volna rajta, mielőtt láthatatlanná vált.
-Richard szólt, hogy látni szeretnél. Történt valami? - jött a következő kérdés.
Lendületesen nyitotta ki az ajtót, és ölelte meg apját, mintegy riadt gyerek tenné. A férfi kissé feszülten húzta ki magát az öleléstől, látszott rajta, hogy nem szokott hozzá efféle dolgokhoz. Kezével óvatosan megsimította a lány hátát.
-Igen. - válaszolt aztán udvarias mozdulattal beinvitálva a grófot a szobába. - Fur-csa - rossz ál--mom volt. - fűzte a szót megpróbálva fedezéket nyújtani amennyire tudott Ericnek (ami egy láthatatlan ellenféllel szemben még akkor sem könnyű, ha a mágiát be tudja határolni az ember)
-Furcsa rossz álmok sajnos előfordulhatnak egy ilyen éjjelen. - sóhajtott fel fáradtan. - Látom régóta vársz már, a gyertyád is sokat égett. Nem kell félned, idehívom Marthát, hogy segítsen visszaaludni. -
-Pisz-kál a do-log. - folytatta, leülve az ágy külső sarkára, és kezével jelezve, hogy szeretné, ha Eric is így tenne. - Ben-ne volt Mat-hias és Lili, és va-lami szo-bor. - igyekezett minél többet mondani egyszuszra, nehogy a gróf úgy döntsön, hogy itt hagyja.
Ericen látszott, hogy nagyon szívesen lenne máshol, de végül megeresztette a vállait és bebicegett az ágy mellé, magához húzva egy széket, amire ráülhetett.
-Nos, Mathias még mindig kint van, de bizonyára jól van, Liliannára pedig Martha vigyáz, így neki sem lehet semmi baja. Miféle szoborról álmodtál? -
Suzi bólintott, hogy érti, nem kell aggódnia. Apja kérdésére pedig igyekezett felidézni, hogyan is írta le a szobrot a tünde, nehogy elárulja magát, hogy látta is már.
-Ki-csi - mutatta végül a kezével is az aprót - és tér-del - tette még hozzá. - Úgy tűn-t fontos, hogy megta-lál-jam. -
Az apa eleinte elmélázott, ahogy gondolatai között kutakodott, majd megértően bólintott, amikor a fogaskerekek a helyükre csúsztak a fejében.
-Talán megint az Úr akar üzenni számodra. Emlékszem arra a szoborra. Az volt az első, amit Mathiasra bíztam, hogy derítse ki az eredetét, hiszen generációk óta a családunk birtokában volt, még sem tudtam mire jó. Nem is olyan régen mondta, hogy az mindössze papírnehezékként lehet hasznos és azóta nem is hallottam felőle. Egy régi, ócska szobor, aminek semmi értéke nincs. Az álom... talán csak éreztetni akarta feled az Úr, hogy otthon vagy. - a férfi mintha meg akarta volna nyugtatni a lányt miközben fájós térdét dörzsölgette.
Suzi elgondolkodott, látszólag Erik válaszán. Azt igyekezett kitalálni, mi lenne megnyugtató a tünde számára, és előnyös neki.
-Oh.. A-kkor le-het nem is lát-hatom? - kérdezte végül elkeseredve.
- Nos, ha Mathias nem bánja, bizonyára megmutatja neked. - bólintott Erik. - Elvégre úri hölgy vagy, a te szavad neki sokat kell, hogy érjen. Reggeli után lehet akár az első kérésed felé.
Kicsit kezdett gondba kerülni. Szinte biztos volt benne, hogy a tünde nem lesz hajlandó reggelig várni, de nem igen tudott jó érvet, hogy miért lenne sürgős....
-Ha még meg-van... - mélázott el kissé, az egyetlen érthetőnek tűnő aggodalomnak hangot adva. - Ál-momban nagy baj lett be-lőle, hogy el-tűnt. -
-Óh. - a férfin látszott, hogy komolyan veszi a lányt, de hezitált. - Miféle baj? Mi történt az álmodban? -
Suzi legszívesebben valami olyasmit mondott volna, hogy ellopták, és elfoglalták a kastélyt, de ezt nem csak azért találta veszélyesnek, mert közel áll ahhoz, ami épp történt, hanem azért is, mert akkor minden bizonnyal minden követ megmozgattak volna, hogy megkerüljön, és nehezen talált volna magyarázatot rá, hogy miért került a szobájába.
-So-kan keres-ték - kezdett végül bele, lasan formálva a szavakat, mintha kissé nehézkesen idézné fel a részleteket - És ne-kem is el kel-lett men-ni mesz-szire, hogy előke-rítsem! - fejezte be. Ez is épp elég baj, de úgy gondolta, legfeljebb komolyabb intézkedéseket tesznek, hogy senki ne küldje őt sehova, ha nem lesz meg a szobor.
-Az bizony nagy gond lenne. - nyögött fel halkan, ahogy felállt a székről és magához vette a botját. - Azonnal megyek is, szólok Mathiasnak, hogy kerítse elő. Meg kell annak lennie valahol, ha ennyire fontos. -
~ A táskád! ~ Hangzott a figyelmeztetés Armarostól, s Suzi láthatta is, hogy a táskája alig láthatóan kinyílott, s a láthatatlan tünde bizonyára kutakodott benne.
Suzi ezt észrevéve felpattant, és gondolkodás nélkül magához ölelte a táskáját, és elhúzta a tünde közeléből.
A táska mintha megakadt volna egy pillanatra, de szerencséjére jól ragadta meg a száját, így semmi nem hullott ki belőle.
-Veled me-hetek? - kérdezte apját.
-Semmiképpen sem! - emelte meg a hangját a férfi. - Nem tudhatjuk, mennyire biztonságos odakint. Semmiképpen sem jöhetsz ki. De mindenképpen szólok Mathiasnak és a szobor meglelése elsőbbséget fog élvezni. Rendben? -
A lányka kétségbe esett arccal nézett fel az apjára.
-Nem sze-retnék egye-dül marad-ni - sóhajtotta szinte, közben Armarost is bevonva igyekezett megállapítani, hogy nem tűnt-e el a szobor.
A gróf ismét hezitált, de végül csak beadta a derekát... valamennyire.
-Mit szólnál, ha elkísérnélek Marthához? Biztosan még Liliannával van, így együtt lehettek, biztonságban. -
~ Talán még meg van a szobor, de ha így haladnak a dolgok, használnod kell. ~ javasolta a mélységi.
Suzi megnyugodva bólintott apjának, és bár minden idegszála előre futott volna, nem merte Ericet a láthatatlan tündével hátra hagyni.
~ Minél előbb ~ értett egyet gondolatban a mélységivel. Kezdték az idegei felmondani a szolgálatot.
A férfi megnyugodva fordult ki az ajtón és kezdett el lassan lebicegni a lépcsőn. Eközben egy új árnyék jelent meg a szobában, ahogy a tünde férfi ismét láthatóvá vált, s a már megszokott bizalmatlanságával nézett Suzyra és a táskájára.
Suzi a táskájával együtt ment Eric után, azzal az elhatározással tekintetében viszonozva a tünde pillantását, hogy bármiáron megvédi a kincseit, és a szobrocskát.
Erik lassan vezette át a lányt a másik szárny végébe, a tünde viszont nem követte őket... azonnal. A grófúr először koppintott kettőt az ajtón, majd lassan be is nyitott.
-Martha. Hoztam még egy leányzót a keze alá, ha nem bánja. Nem szeretne egyedül maradni, nekem viszont feltétlenül meg kell találnom Herr Krügnert. -
-Kérem, uram, ha egyel elbírtam, mit nekem kettő. - nyitotta ki jobban az ajtót a nő és lámpását kezében tartva intett Suzannenak, hogy siessen befelé. - Vigyázok rá, mint tyúkanyó a tojásaira. Jöjjön kisasszony! -
Valahogy félteni kezdte Ericet.
~Tudod hol a tünde? ~ kérdezte Armarost
~ Az én szemem is csak annyit lát, amennyit a tiéd. De biztosan nem ment messzire. Készülhet valamire.~ érkezett a válasz, sejtelmesen. Suzi cseppet sem lett nyugodtabb.
- Na-gyon vi-gyázz. - fordult apjához komolyan. - Mint-ha lett vol-na valaki a szobám-ban. - Azzal belépett Lili és Martha társaságába. Rájuk meg majd ő figyel.
Erik csak bólintott és beljebb hessegette a lányt, míg Martha becsukta az ajtót utána. Odabent igen sötét volt, még a hold fénye se nagyon sütött be, hiszen a másik irányba néztek az ablakok, de a lámpás fénye elegendő volt, hogy ne essen hasra az ember semmiben sem. A kis ágyon a szoba sarkában Lili volt összehúzódva, kissé bágyadtan nézett maga elé és lassan szuszogott. Az ágy mellett egy kisebb komód, teteje tele papirosokkal és néhány könyvvel, valamint egy szék, amelyen Martha pihent.
-Jöjjön csak kisasszony, jöjjön. Mi történt? Végül csak rossz volt az éjszaka? Vagy csak a szoba volt kellemetlen? -
Egyelőre nem mert többet mondani, csak megrázta a fejét, és Lili mellé feküdt, szüntelenül járatva a tekintetét a szobában, táskáját szorosan magához ölelve, a legapróbb mozgás vagy nesz forrását is kutatva, amit nem Martha vagy Lili keltett.
-Nem érzek mágiát a levegőben. - súgta Lili, ahogy meglátta Suzy riadt tekintetének ugrálását. - Mi történt? -
Hangját úgy visszafojtotta, hogy Martha ne hallhassa, vagy legalább ne érthesse.
Magához képest is hallkan felelt.
-Egy tün-de betört a szo-bámba. - mondta, és meg is állt, hogy figyelni tudjon. Lilitől talán még segítséget is remélhetett, de figyelnie kellett, ha a tünde esetleg felbukkanna.
-Az megmagyarázza a mágikus jeleket. Ide éreztem a őket… - Suzi bólintott. Varázslatot is használt a támadója.
-Ejnye már, nem illik a sugdolózás. - szólalt meg kedvesen Martha, majd megemelte a könyvet. - Folytassam a felolvasást? -
-Most nem fontos, köszönöm. - válaszolt azonnal Lili és ismét elfojtotta a hangját. - Hol van most? Mit keresett? Menekülnünk kell? -
A gróflány szintén bűnbánóan mosolyog Marthára, és Lilit követve megrázza a fejét. A monoton alapzaj csak elnyomná az összes többi neszt.
-Nem tu-dom hol van. De Mathi-asnál is kuta-kodott. - folytatta, megint nem beszélve túl sokat.
-Egy nyavajás tolvaj? Mathias ellen esélye se lenne. Csak... - hirtelen elhallgatott és tekintete az ajtónak meredt.
Martha eközben valahonnan kötőtűket vett elő és fonalat, hogy elfoglalhassa és ébren tarthassa magát valamivel.
-Mágikus jel... Nem Mathiasé. Mennyire tűnt veszélyesnek a tolvaj? -
-Nagyon - felelt gyorsan. - Hol? - kérdezte, rossz előérzettel.
-Nem tudom. Eltűnt. Odakint volt, de eltűnt. - súgta a lány. - A grófúr veszélyben lehet? -
Suzi erre aggódva bólintott.
-De van egy öt-letem. - mondta és a táskájába nyúlt, ellenőrizve a szobor meglétét. A szobor itt is segíthet.
-Mit fogunk tenni? - Lili arcán izgatottság mutatkozott, eltakarva fáradt szemeit.
Suzi közben a táskájában matatva igyekezett legalább egy gyöngyöt a szobor kezébe (ölébe?) tenni.
-Tu-dunk za-vart kelte-ni? - kérdezte Lilit.
-Tudni tudnék, de idebent, vagy odakint? Mit terve... - Lili hangja azonban hirtelen távolinak tűnt, ahogy a gyöngy beleült a szobrocska ölébe.
Suzy érezte, ahogy testét melegség járta át, mint egy hullám, amely végigmos a köveken. A szobor tapintása eltűnt a kezéből, ahogy a táska is amely körülötte volt, s az ágy is, amelyen ült. A szoba megtekeredett, ahogy a hatalmas mágikus energia beleáramlott, s az ablak nem csak kinyílott, kirepült a helyéről, ahogy az ajtó is. Az idő, mintha megállni látszott volna, s a széken ülő Martha, valamint az ágyon gubbasztó Lilianna is elfolyósodó kocsonyává változott a hatalmas nyomás alatt. A lámpás lángja eltűnt de a sötétség nem jött elő. Suzy úgy láthatta, mintha ő maga lett volna a fény forrása. Kezei már nem a táskában voltak, mert nem volt ott táska, s egész teste ragyogó aranyként tündökölt a körülötte kavargó káoszban, melyből mindössze Armaros hangját ragadhatta meg, mint ismerős elem.
~Ez bizony sokkal érdekesebb, mint amire számíthattam volna.~
Suzi viszont csak megrémülve pislogott körbe, igyekezve értelmezni a történteket. Nem akart ő Marthának és Lilinek ártani…  Értelmezni azonban nem lehetett, hiszen bármerre is nézett, mintha állandóan változó torz formákat látott volna, akár egy éber rémálomban. A falak önmagukba fordultak, a gerendák kígyókként tekeredtek meg, a bútorok nem tudták eldönteni, hogy székek, asztalok, ágyak vagy ruhák akarnak lenni. Suzy viszont észrevehette, hogy mozgása könnyedebbé vált, végtagjai akár a toll, s testét majd szétvetette az erő.
- Különös kaput nyitottál meg, azt meg kell hagyni. - A lány egy kéz érintését érezte a vállán, ahogy Armaros talán életében először, fizikailag megérintette őt. Amilyen riadtan pördült meg az érintésre, az elképedést olyan végtelen boldogság váltotta fel az arcán, ahogy megértette, hogy most Armaros fizikailag is mellette van.
-Hol va-gyunk? - kérdezte végre hangosan is.
- Korai még az öröm. -válaszolt nyugodtan a magas tünde testet öltött mélységi. - Mindenhol és sehol. Itt és ott is. Jó tudni, hogy a szobor tényleg működik, mint kapocs. De ez még nem lesz elég, hogy a láncaimat levethessem.- és valóban, a mélységi fizikai megjelenésének lábaira hatalmas bilincsek szorultak, s kezeiből is láncok lógtak ki a semmibe, mely mögötte tátongott. - Remek munkát végeztél. - dicsérte meg mézes hangon a lányt. - Ha akarod, használhatjuk ezt a kaput, hogy eltűnhess a Walford birtokról. -
Suzi kissé elkomorodott. Akkor mégsem sikerült, pedig annyira szerette volna… A dicséret viszont így is büszkeséggel töltötte el. De még maradni szeretett volna, bármennyire mást diktált az esze.
-Sze-retném, ha nem esne ba-juk! - nézett kérőn a mélységire, meggyőződéssel arról, hogy Armarosnak nem lehetetlen, mait kér.
- Akkor tegyél értük. - biccentett Armaros. - A gyöngy hamarosan el kell, hogy törjön, így ezt a kaput újra nem fogod tudni megnyitni. De kell, hogy legyen másik. Vigyázz a szoborra és hozd el nekem. -
A lány komolyan bólintott. Nem hagyja a szobrot. Sem a gyöngyöket.
- Ügyes lány.  - Hallotta az utolsó szavakat, amelyek láthatóan Armaros ajkai közül folytak ki, majd mintha hosszú idő óta először vett volna megint levegőt, magához tért az ágy tövébe.
Martha zavartalanul kötögetett a széken és Lili csak kérdőn nézett rá, nem értve miért nem válaszol a lány korábbi kérdésére.

Suzy rövid találkozása Armarossal a mágia szövetein keresztül látszólag sem időt, se teret nem vett el a lánytól, így a másik két jelenlévő sem érezte, vagy látta amit ő látott és érzett. Kezével kitapogatta a táskájában a szobrot, de a gyöngy, melyet belehelyezett már nem volt benne, helyette port érzett ujjai között, finomat, akár a hamu.
Lili közben kissé hezitálva fürkészte Suzy tekintetét, várva a választ, vagy magyarázatot, vagy tervet, melyet kiötölt.
A grófkisasszony vett egy nagy levegőt, amint sikerült teljesen megértenie, hogy mi történik körülötte, és azt is, hogy nem veszett el semennyi idő menet közben, hanem éppen ott tartanak, ahol az Armarossal való beszélgetése előtt.
Közben Lili elhangzott kérdésére is visszaemlékezett, és rájött, hogy válaszolnia kellene, hiszen barátnője erre vár.
- A lé-nyeg, hogy a tün-de fi-gyelmét elte-reljük! - hadarta gyorsan, azt latolgatva, mi a legkevésbé kockázatos lépés. Nem akart veszélybe keverni senki mást, de neki magának sem fűlött a foga ahhoz, hogy megint kést szorítsanak a nyakához.
- De mit csináljunk? Magunkra hívhatjuk a figyelmét, de utána? Hogyan győzzük le? - kérdezte Lili. A hangja nyugtalanságot mutatott, de fészkelődéséből egyértelmű volt, hogy izgatottá vált, és álmossága is eltűnt.
Eddigre Suzynak lassan felvette az agya az események fonalát, és már össze tudott rakosgatni egy nagyjábóli tervet.
- Úgy már Ma-thias elbír-na ve-le!(?) - mondta ki reményét, de érezhető kérdő hangsúllyal. Lili jobban ismeri, mire képes a varázsló. Jó lenne, ha számíthatnának rá.
- Mathias bárkivel elbírna. - bólintott Lili határozottan. - De fogalmam sincs, hol lehet. Talán még mindig az erdőt pásztázza… -
Fejét azonban abban a pillanatban felkapta, ahogy ezt kimondta. Közvetlenül a szoba alatt, ahol a Magoi dolgozószobája is van, mágia jeleit érezhette a lány, s jelentőségteljesen Suzyra nézett.
- Ez Mathias. -Tátogta, hogy Martha ne aggodalmaskodjon feleslegesen.
- Segít-sünk neki! - mondta, és már  pattant is fel, hogy keressen valami fegyvernek használhatót
Martha igen csak megugrott a hirtelen sürgéségtől, és figyelmét is azonnal a lányok felé fordította.
- Kisasszony, minden rendben? -
- Suzinak csak... egy másik ágytálhoz menne. - pattant fel Lili is, azonnal rögtönözve valamiféle kifogást. - Én vele megyek és vigyázok rá. Sietünk vissza Martha, ne aggódjon. - azzal az ajtó felé sietett, megragadva Suzy kezét.
A szobában sajnos nem volt semmi, amit fegyverként lehetett volna használni, leszámítva a lámpást, amely nem csak fényt biztosít, de olajjal biztosította azt a fényt, így igen erős tűzforrás is lehetett.
- Elkér-hetjük a lám-pást? - kérdezte Suzy az asszonyt, már készítve is egy gyertyát, hogy maradjon fény Marthának is.  Úgy vélte a fény jó barátjuk lehet, ahogy a tűz is.
- Hát hogy ne, tessék csak. - nyújtotta a házvezetőnő a siető lányok felé, s gyorsan lopva a lángból meggyújtotta a gyertyát. - Ha menni kell, akkor menni kell. Óvatosan a szőnyegekkel. Mindig felgyűrődnek a fránya gólemek miatt. - intette a szeles fiatalokat.
- Vigyá-zunk- bólintott Suzy, és már nyitotta is nagy lendülettel az ajtót a lámpával a kezében. Ahogy viszont becsukódott mögöttük az ajtó, óvatosan kémlelt körbe, a lámpást is mozgatva, hogy ne maradjon egy zug se végig sötétben. Nem akart meglepetést.
A folyosó üres volt, és csendes, egyedül a pince felől lehetett halk motoszkálást hallani, fojtott morgolódás kíséretében. Lili is óvatoskodva haladt, ám sietősen, izgatottsága nem hagyta nyugton a lábát, sietett lefelé a pincébe, ahol már látni is lehetett az erősebb forrásból áradó fényt, s az általa vetett árnyakat is.
Odalent minden bizonnyal Mathias tevékenykedik.
Suzi igyekezett visszafogni Lilit és vele együtt magát is. Minél hamarabb Matheus mellett akart lenni ő is, de ha rohannak, úgy könnyen bajba keveredhetnek. Úgyhogy érzékeit amennyire tudta kiélesítve tempósan, de nem rohanva haladt arra, amerre a mágiát érzékelték.
A dolgozószoba ajtaja ezúttal nyitva volt, s a nagy fénylő gömb ott lebegett középen. Az ajtó előtt Mathias jelent meg, majd tűnt el ismét, ahogy könyveket és tekercseket pakolt, inkább fáradtan, mint lelkesen. Egyik ilyen pillanatában észrevette a lányokat, ahogy Lili belépett a fénybe, s kissé meglepődve szemlélte őket.
- Mit csináltok ti itt éjnek évadján? Nem aludnotok kellene? Főleg neked Suzi. Hosszú napod lesz holnap. -
~ Nem vagytok magatok. Figyel.~ suttogott Armaros, Suzy gondolatai között. A lány mostmár tudta mire számítson.
- Az é-szaka is ho-sszú. - vonta meg a vállát, közben töprengve, hogy csalhatná elő a tündét. - Nagy itt a fel-fordulás - nézett körbe, keresve a behatolót, de nem igazán bízva eredményben.
- Ez nem ok arra, hogy virrasztással tedd tönkre a holnapod. - dörmögte dorgáló hangján Mathias, majd lerakta a könyvkupacot asztalára és csípőre tett kézzel nézett körbe. - Ami azt illeti, pont miattad van most ez a felfordulás. Erik mondta, hogy nagyon fontos lenne, ha meglenne a szobrocska, mert rosszat álmodtál. De mit ad Isten, sehol sem találom… -
-Az ereklyés polcon nézted? - kérdezte Lili, odaszaladva az említett szekrényhez.
- Ott kezdtem. Szóval, ha nem probléma, kicsit még várakoznod kell a szobrocskára.-
- Lehet, hogy ezért jött? - suttogta Lili, mire a Magoi összehúzta a szemöldökét.
- Ki jött miért? - kérdezte a lányokat fürkészve.
Suzi kicsit megszorította a lámpát. Úgy, hogy a tünde hallja, nem akart nyíltan beszélni a támadójáról, de mivel Lilinek már beszámolt róla, nem igazán tehetett úgy, mintha semmi nem történt volna… Gyorsan döntött tehát.
- Igen. - válaszolt Lilinek, és a mágia vagy mozgás legkisebb jelére is figyelve folytatta Mathishoz fordulva. - A “rossz á-lom.” Betö-rt a szo-bámba egy tün-de. - mondta, némi lappangó számonkéréssel a hangjában, de egyénként nem barátságtalanul, hanem sietve.
- Azt álmodtad, hogy betört hozzád egy tünde? - értetlenkedett a férfi, szakálla mögött vakarva meg a nyakát. Suzi ettől aggódni kezdett, mert így a mágus lassabban készül fel a veszélyre.
- Nem, tényleg betört hozzá egy tünde. Én is éreztem az idegen mágikus jeleket. És lehet, hogy a grófúr veszélyben van. - pontosított a mágustanonc, megelőzve Suzyt a magyarázattal, szerencsére.
-Úgy értitek, van egy behatoló a bortokon, aki a szobrocskát akarta? Ezek szerint sikerrel járt, és bizonyára távozott nem? -
- Még itt van. - folytatta határozottan. Mostmár minél előbb fel kell készülnie Mathiasnak a veszélyre. Sőt. Azonnal. - Azt hi-szem követett is min-ket. -
A polc mellől egy elfojtott sikkantás hallatszott, ahogy Lili megdermedt a torkához simuló pengétől.
- És nem találta meg, amit keresett. - hangzott a tünde hangja a mágustanonc mögül, s magas termetével a lány fölé tornyosulva, egyik kezével a száját szorította, másikkal a tőrét tartotta a torkának, miközben szemei folyamatosan a Magoit figyelték. - Ha csak egy pillanatra is elmozdulsz, a lány halott... Most pedig elő a szoborral.-
Mathias arca kővé vált, ahogy egész teste is. A levegő megtelt fagyos félelemmel. Suzi is legalább annyira megijedt, mint Mathias, de gyorsan arra jutott, hogy őt talán nem tartja komoly fenyegetésnek a tünde. Hogy erről megbizonyosodjon, tett egy lépést oldalra.
-Nincsen nálunk a szobor. - mondta lassan és kimérten Mathias.
- Pedig nálam sincsen. És a grófnál sem volt. - hunyorgott a betörő. - A kisasszony nem bizonyult nagy segítségnek, de ha esetleg a táskáját kiürítené a padlóra… -
Suzi megdermedt a mozdulatban. Lassan felemelve mutatta az üres kezeit. A táskát Marthánál hagyta. Úgy érezte, ott nagyobb biztonságban lesz.
-Nin-cs be-nne. - jelentette ki szemrebbenés nélkül. Ki kell verni a tünde fejéből a gyanakvást. - De tu-dom hol van. - vallotta be mostmár, remélve, hogy összezavarodik legalább kicsit a tünde, és Mathias közben ki tud találni valamit. Akár ha csak egy pillanatra hátat fordítana a tünde a mágusnak… Mathias meg is próbált mozdulni, esetleg varázsolni, vagy csak elnyúlni az asztal felé valamiért... amíg vér nem serkent unokahúga nyakából.
- Nem játszadozunk varázsló. - sziszegte a tünde, figyelmét el nem fordítva róla. - Ha tudja hol van, kisasszony, akkor ajánlom, hogy hozza ide, de sebtiben. Különben a lány már nem fog több nyarat megélni. -
- Nem. - jelentette ki tőle meglepő határozottsággal. - So-ha nem kap-ja meg, ha bánt-ja Lilit. - közölte ellentmondást nem tűrő hangon. Nem fogja itt hagyni Lilit és Mathiast, még kevésbé visszahozni a szobrocskát ide, és odaadni.
- Ne teszteld a türelmemet lány! Ez nem az a kés, amely téged sebzett. Ez kivérez. - felelt a tünde, és hogy nyomatékossá tegye kijelentését, még mélyebben belevágott a lány nyakába, ügyelve, hogy ne vágjon túl mélyre. Lilianna elfojtott sikoltása csontig hatoló érzést keltett Mathiasban, és a lány könnyei legalább olyan sűrűn folytak, mint a vére.
- Suzi... kérlek... - szólt a Magoi, aki szemmel láthatóan kereste a lehetőségeit.
Suzi viszont megmakacsolta magát. Elege lett, és elhatározta, hogy mostmár véget vet a dolognak. A lámpát fogva közelebb lépett a tündéhez, egyenesen a szemébe nézve*.
- Már pe-dig, amíg a csa-ládomat fe-nyegeti, nem segí-tek. - jelentette ki, dühösen meredve a tünde szemébe. - Nem megy sem-mire a fenye-getőzéssel. - közölte nem szakítva meg a szemkontaktust egy pillanatra sem.
A behatoló szemei kitágultak, tartása egy pillanatra megmerevedett. Szorítása erősebbé vált, majd arca rángatózni kezdett, mígnem hangosan felkiáltott.
-NEM! - és ahogy ezt tette, Suzyt és Mathiast is finom, fehér porfelhő** vette körbe, mielőtt még a Magoi kihasználhatta volna a lehetőséget.
Suzi a porral küszködve minden koncentrációját és önuralmát latba vetette, hogy ne pislogjon, és még néhány lépéssel közelebb ment a tündéhez, hogy el ne veszítse a tekintetét.
- Ha el-engeded, segí-tek. - mondta, egyébként semmi jelét nem mutatva támadás szándékának, nehogy kétségbeesésében a tünde Lilit megölje.
Az ellenfele láthatóan küzdött valamivel elmélyében, és a szavak értelme már nem jutott el hozzá. Keze remegni kezdett, és amilyen erősen csak tudta, ellökte magától Liliannát, tőrét is elengedve közben.
Mathiasnak több sem kellett, abban a pillanatban előre ugrott, jobbjával a tünde arcát megragadva, s egy fél pillanat alatt három arkán lövedékkel gazdagította meg annak fejét. A tünde teste elernyedt és összeesett a földön, ahol lassan egy vértócsa kezdett kialakulni, a fején éktelenkedő döfésnyomoknak köszönhetően.
- Kifelé! - utasította a Magoi Suzyt, és felkarolta unokahúgát, hogy vérző nyakát elláthassák. A kisasszonynak nem kellett kétszer mondani, már sietett is kifelé. Nem akarta látni, ami a tündéből maradt.
- Mit tettél vele Suzy? - kérdezte Mathias, a lépcsőn felfelé sietve. - Hogy csináltad? -
- Nem tu-dom mi történt. - mondta ki az első eszébe jutott mondatot. - Az Úr segí-tett. - tette hozzá bizonytalanul.
A férfi ugyan nem tudott mit mondani, aggódó tekintete mögött még is egy hálás mosoly derült fel. A folyosóra felérve Marthaért kiáltott, s a nő jött is ahogy tudott, hogy a lány sebét ellássa, és kérdéseit megőrizze önmagának.  Ezért Suzi is hálás volt. Miután biztos volt, hogy Lilinek nincsen komolyabb baja, a Magoi azonnal elindult, hogy megkeresse Erik Walfordot, míg Suzanne Walfordot maradásra intette, így hagyva őket hármasban a szobában, ahonnan indultak. Az aggódó Martha, a reszkető Lilianna és az áldott Suzanne, aki kimerültségében, táskáját magához ölelve hamar nyugtalan álomba merült a várakozás közben.

*Név: Blick auf Wahnsinn (Pillantás az őrületbe)
Típus: Bűbáj (Fenntartott)
Erősség: I.
Ár: 1000 váltó
Felhasználás: Szövetségalapú
Leírás: A kultista tekintetén keresztül bepillantást enged a mélységi elméjének őrületébe, így ameddig a szemkontaktus tart bárki, aki a szemébe néz zagyva motyogást és erős félelmet fog érezni.

**Név:Moondust (Holdpor)
Típus: Bűbáj (1/3 kör)
Erősség: I.
Ár: 1000 váltó
Felhasználás: Egyszerű pecsét
Leírás: A holdpap ellenfelét egy finom, fehér porfelhőbe burkolja, ami rontja a látást, irritálja az érzékszerveket és égető érzést kelt. Sötét tündékre hatástalan. 5 körig tart, és egyszerre három célponton is lehet.

Az éjszaka felkavart veszélyek pora végre leülepedett, s mire a nap felkelt, a Walford birtok visszatért a megszokott csendjébe. Erik Walford épségben megkerült, Lilianna Krügner élete pedig nem forgott többé veszélyben, ahogy Suzanne Walford kisasszonyé sem. Mathias megegyezett Erikkel, hogy a betörést csendben tartják, amíg a Magoi fényt nem derít a részletekre. A gyanú elkerülte Suzanne kisasszonyt, akár csak a rosszakarat, s a ház minden tagja szemében csak úgy lett ismert, mint az "Áldott leány". Attól függetlenül, az elkövetkező napok nem teltek eseménytelenül, hiszen a grófúr lányának kiokítására lassan megérkeztek az Erik által legalkalmasabbnak vélt személyek, akiknek köszönhetően új dolgok megtanulására nyílt lehetősége a lánynak, hogy nemesi kötelességének eleget tegyen.

A kérdés csupán annyi, vajon meddig marad Suzanne Walford, saját családjának kastélyában, őrizve az ereklyét, amely Armaros kiszabadításában játszhat kulcsfontosságú szerepet?

Amíg ez megválaszolásra nem kerül, kérlek fogadd el kemény munkád gyümölcsét: 200 TP, 2000 Váltó és a következő nyersanyagok: Fenyőgyanta, Vas-oxid, Mandragóra, Rugó, Acél
Az "ülő szobor" bekerülhet a karakterlapodra, mint típus nélküli tárgy, a számodra leginkább passzoló leírással.