Azonnali: Vakrandi

Damien és Syele

Setting: westernes azonnali

Damien öltözéke, csak a világos színek kékek inkább:

Őrültség. Teljesen őrültség. Szemen szedett badarság.
Ahogy Damien az elegáns hintóban zötykölődik, melyre csak azért volt szükség, hogy szintén elegáns fekete-világoskék mintás ingjét, nyakkendőjét és zakóját gyűrődés ne érje, valamint ne kelljen lovaglócsizmában betrappolnia erre a… „randevúra”, számtalanszor elgondolkozik rajta, ez mégis jó ötlet volt-e.
De egyszer csak elérkezik a pillanat. Megérkeznek. Itt az elkerülhetetlen.
Jó már abban, hogy a belül érzett kellemetlenségeit leplezze, így az épületbe beérve udvarias mosoly ül az arcán, s az izgalom akár kellemes várakozásnak is tekinthető. A hintó biztosította, hogy elegáns cipőt vehessen fel, s ne kelljen lovaglócsizmában betrappolnia. Fekete-világoskék ingjét Mina választotta ki, be kell vallania, csicsásnak érzi, de összességében, ahogy a tükörben nézte magát, inkább csak azt véli, mások tartják majd annak, valójában tetszik. Haja egy fekete szalaggal van összefogva.
Ahogy befelé sétál, megigazgatja kissé a zakóját.
A belső helyiség ketté van osztva, lent egy tánctér, felül a galéria, ahonnan bő kilátás tárul lefelé. Balra a bárpult, a bartender szinte a könyvek lapjairól is lesétálhatott volna, morcos tekintettel osztja az italt, és készíti elő a korsókat egy sürgőlődő szolgálólánynak.
Válaszfalak állnak az asztalok között, melyeknél a párok fognak majd helyet foglalni. Láttára összeszorul a gyomra és nyelnie kell egyet. Miért hagyja magát rávenni ilyenekre?
Óvatosan szimatol a levegőbe, ugrik tekintete egyik jelenlévőről a másikra, felméri a helyzeteket, ki kivel lehet barátságban, vannak-e riválisok? Ki mennyire részeg már?
Ah, igen, az alkohol. Annak a szagát majd lehet szagolni jó ideig.
A pultnál lehet kérvényezni az asztalt. Ezt kellene neki is tennie, most, hogy ideért. Vagy… egyszerűen megfordulhat és kisétálhat innen, mintha sose lett volna szándéka részt venni egy ilyen eszeveszett ötletben. Az esemény jól meglesz, nélküle.
Sokáig csak álldogál a tömegben. Egyszer oldalról meglöki valaki, mire elnézést kérve lép oldalra. Ezzel csak annyi a gond, hogy így valaki másnak megy neki. Újból bocsánatot motyog. Egy kereskedő küllemű, fekete öltönyös férfi, italával a kezében felé fordul, s jókedvűen felröhög.
- Na mi van, inadba szállt a bátorságod? Nem kell itt félni, az asszonyok nem harapnak. Csak ha akarod. - és kacsint hozzá egyet.
Damien úgy véli, talán mégis szükség lesz pár italra, hogy ezt kibírja... Fölényes mosollyá alakítja hát gyámoltalan arckifejezését, és megcsóválja a fejét.
- Tapasztalat, uram? - Ösztöneivel szembemenve beáll a pulthoz a férfi melletti szabad helyre. - Mit iszik?
A férfi elismerő hangon felel az ital nevével, melyet Damien biztosan hallott már, de fogalma sincs, milyen is az. Szerencsére beszélgetőtársa ecsetelni is kezdi a tartalmát, amitől csak egy kicsivel lesz okosabb.
- Ajánlaná egy ilyen estére? - kérdi tőle, meglepve, hangja milyen nyugodtan cseng. A férfi elgondolkozik.
- Hmm, attól függ, milyen estére vágyik. - Sejtelmes arckifejezése mellé épp csak nem kezdi el vonogatni a szemöldökét. - Ha tüzes menyecskét kap, jobb lenne egy... - és mond egy másik nevet, mire Damien megunja a társalgást, s csak annyit mond:
- Rendben, akkor azt hiszem, meg is van a mai választásom.
Majd rendel is magának egyet.
A szolgálólány, visszatérvén legutóbbi pohárkihordó-körútjáról, megáll és kissé bizonytalanul tekint Damienre.
- Uram, véletlenül nem a meglepetések éjszakájára érkezett? Csak mert... – zavartan köszörüli meg a torkát -, még nincs asztala, jól látom?
Oh, egek.
Damien kedvesen a lányra mosolyog.
- Így van.
Most írta alá a halálos ítéletét. A pultos összehúzott szemöldökkel bámul a lányra, aki fülig vörösödve szólal meg újra, miután a pult alatt belepillantott valamibe.
- Ahem... A hetes asztal az öné, uram.
- Köszönöm - biccent, s kortyol egyet az italból. Rögtön megtorpan, majd nehezen nyel egyet, s megvárja, míg a fintor elmúlik az arcáról. Még egyet igazít a ruháján, majd a számokat figyelve megpróbálja megkeresni a neki valót...
Majd meglátja...
Lang kisasszonyt. Annyira meglepődik, hogy hirtelen meg sem szólal, csak résnyire nyílt ajkakkal áll meg az asztal mellett és néz a lányra.
Majdnem helyben elsüllyed, mert a lány öltözéke igencsak illetlenül szép, felül körbefutó lelógó… valamikkel, szűk derékkal, rajta szalaggal, s selymesen csillogó szoknyával, s olyan helyekre vonja a figyelmet, ahová semmiképp nem kellene. Hát mennyire fiatal ez a teremtés? Mégis mit keres itt?!
Hisz kezdettől fogva megmondta Minának, hogy ez a hely akár egy csapda is lehet…
Mielőtt menekülhetne, érzi az asztalnál ülő lány tekintetét magán, ahogy lentről felfelé méri végig, s mikor tekintete találkozik az övével, akkor ismeri csak meg, ki is áll az asztala előtt.
- Damien Nightwind.
A neve Syele furcsán a helyzethez illő hangján valahogy még zavaróbb, mint amikor Seamustől hallja. Végigbizseregnek a karjai, s hirtelen bénának érzi magát.
A lány meglepettnek tűnik, ugyanakkor a mosolya túlságosan is tükrözi azt a női önérzetet, mellyel a társadalom különböző korban ruházza fel a lányokat.
- Csak nem...?
Ösztönösen hátrébb slisszan egy pár centimétert a lábával – eszerint ez még megy, még ha csak csigalassússággal tud is mozogni. Lassan, mélyen beszívja a levegőt. Meglesznek azok a szavak idővel, csak meg kell találni őket. Ilyenkor tudja áldani sötét bőrét, ha Mina lenne, zavara még sokkal egyértelműbben ülne az arcán.
- Syele kisasszony? Khm... - pislog párat, akaratlan is szemügyre véve a rafinált öltözéket. Mina szokott hasonlóakat felvenni. Félelmetesen könnyen elfeledtetik, hogy a kisasszony mennyi idős. Amelyre pontos számot persze nem tud... - Mi járatban... Gondolkozott még valamin, amivel befejezze a mondatot, de nem jutott dűlőre, így annyiban hagyja. Homloka ráncolódik kissé, ahogy megvonja a szemöldökét.
Syele kisasszony keze a szája elé vándorol, nyilván elrejtvén, hogy megmosolyogja őt. A szék felé int.
- Mint láthatja, éppen a meglepetésemet vártam. Tudja... A meglepetések éjszakája. – mosolyog rá kedvesen. Damien pedig kényszeríti a kezeit, hogy az oldala mellett maradjanak, és ne kezdje el dörzsölni a halántékát, vagy vágja arcon magát.
- Maga mi járatban? – dobja vissza a labdát a lány. Hogyne, várható volt.
S voltaképp magának is annyiszor próbálta megválaszolni ezt a kérdést. Miért? Hogy lehet ennyire szánalmas, hogy egy ilyen eseményen jelenik meg? Hát mégis mit várt?
Semmiképpen sem Lang kisasszonyt. Voltaképp nagyon furcsa, hogy ő is épp itt legyen. Talán mégis több van emögött, mint az egyszerű… szórakozásra való vágya.
Tán a kisasszony híve a könnyed kalandoknak? Nem olyannak tűnik, mint aki házasságra vágyik. Legalábbis még nem most. Ha arra is, nem szerelemből, kötődésből vagy effélékből.
Vagy talán ezt csak az mondatja vele, ahogyan a múltkor megpróbálta kicsikarni belőlük azt a megállapodást. Oly kegyetlenül tárgyalt, a maga mézesmázos módján, kedves szavakba csomagolva, hogy sok évtizednyi tapasztalatú kalmárok megirigyelnék. Veszélyes ez a nő, nagyon veszélyes.
Halk nevetésfélét hallat.
- Attól tartok, ez egy félreértés lesz. Nem is tudom... hogy nem jutott ez a szervezők eszébe, de nyilván azért... nem mindegy, kit kivel sorsolnak össze, önhöz nyilvánvalóan valaki jóval... fiatalabbat szántak. - bólint komolyan, még mindig álldogálva.
A világos porcelánarcon felszaladnak a szemöldökök. A kisasszony karba tett kézzel dől hátra. Rossz útra lépett.
- Valóban? Mondja csak Damien, hány évesnek látszom én? De ne csak álljon ott, mint valami ló, foglaljon helyet kérem. – Damien szemöldöke leereszkedik, s nem titkolt sértettséggel lép egyet, majd kihúzva magát, helyet foglal a széken. Nem érdemes jelenetet rendezni. Egy ilyen helyen... bár ez nem kocsma, nem érdemes a szokásosnál jobban felhívni magára a figyelmet.
Azért van képe a kisasszonynak.
Ahogy eddig is…
– Látom, az italát sem itta még meg – állapítja meg a lány, Damien kezét vizsgálgatva.
Odapillant.
. - Helyesen látja - viszi fel a hangsúlyt kissé a végén. - Épp csak most kaptam meg - teszi hozzá. Ahogy ül, most olyan, mintha behúzódott volna a tömegbe, mintha lapulna a bozótosban, mintha emberek között slisszanna és eggyé válna velük. Csak sokkal… sokkal kevesebb a rejtek.
Hallja Syele mély lélegzetét, s csak még jobban összeszorul a gyomra. Ha már most le kell nyugtatnia magát, mi lesz ezután?
- Köszönöm. – felel a követelőző lány, s előrenyújtja a poharát. Szóval? Mi járatban? – köti az ebet a karóhoz. Damien meglepetéssel konstatálja, hogy az életkorára vonatkozó faggatózást elhagyta. Még jó…
Megemeli a poharát és a megfelelő pillanatban a lányéhoz koccintja.
- Mit gondol? Tudomásom szerint a rendezvénynek egyetlen célja van.
Ez voltaképp nem igaz. Az esték bárhogy alakulhatnak, és ezek többféle célt jelenthetnek, de bízik benne, a lány érteni fogja, mire gondol.
- Semmiféle titkos ügyletet nem kívánok lebonyolítani, ha erre gondol.
Ez pontosan úgy hangzik, mint amit azok szoktak mondani, akik igen, de talán a kisasszony ismeri őt annyira, hogy tudja, pontosan igazat mond.
Syele válasza megerősíti, hogy jól gondolta.
- Ha nem tudnám, hogy tiszta lelkű tünde, azt gondolnám, pontosan azért jött, hogy titkos ügyletet bonyolítson le. – mosolyog, próbálván visszafojtani a nevetést. Majd kortyol egyet az italából. Damien is így tesz, s miután a fintorát legyőzte, akaratlanul is elmosolyodik ő is. Kissé könnyedebben.
- Egy kicsit személyesen is érintett, tudja? Persze, első találkozásunk nem a legkötetlenebb formában történt, ami részben az én hibám, beismerem. De a mai éjszaka inkább... legyen csak a nyugalomé. Mit szól hozzá, Damien?
- A nyugalomé... Igen, jól hangzik. - Mit mondhatna, mellyel egyértelművé teheti, hogy hogy is gondolja ezt? - Így az ital után talán nem is zavarom tovább a kisasszonyt, elnézést, hogy ennyit raboltam az idejéből.
- Óh, máris menne? – Hangjában és arcán is látható a szomorúság. Mintha el is pirulna. Túlságosan jól játszik. - Hiszen még csak most érkezett. Engem cseppet sem zavarna a társasága.
Damien engesztelően elmosolyodik. - Nos... talán még ezt az italt elfogyasztom, úgy értettem. Amilyen ez, úgy az sokáig el fog tartani... - gondolja izzadva.
- Áh. – Nem biztos benne, mit érezhet a lány. Ismét kortyol egyet. - Értem.
Mire számított? Tényleg nem zavarja, hogy valami korabeli legényke helyett Damient kapta? És most… most… mégis mire számít?
A lány megszabadul kék sáljától, mely eddig takarta mellkasának azt a részét, melyet Damien igyekezett eddig is elkerülni tekintetével. Most is inkább az italát nézi.
- Nos, akkor ha nem bánja, kérdeznék... kissé személyesebbet. Hogy telik egy napja a birtokon? El tudom képzelni, hogy nincsen egy unalmas órája sem.
Meglepetten néz oldalra. Most először nem viszketnek a lábai arra, hogy azonnal felpattanjon innen és kimeneküljön az épületből. Elgondolkozik kissé, ujjaival a pohár felszínét cirógatja. Őszinteség lett volna az a kisasszony hangjában?
- Hát öhm... Az attól függ, melyik nap. Na jó, annyira nem különböznek valójában. Abban igaza van, hogy nem gyakoriak az... eseménytelen órák, ettől függetlenül aligha mondanám őket izgalmasnak. Sok kérés érkezik be hozzánk, néha követelés, kisebb-nagyobb viszályok a falusiak között időnként. De ezek még a valóban izgalmasabb esetek, inkább... tudja, valakinek el kell rendeznie, hogy a kastély tiszta maradjon, a vendégek el legyenek látva, mindig legyen vacsora az asztalon. - sorolja, szokatlanul megeredő nyelvvel. Túlzottan lelkesnek nem hangzik, viszont érződik, hogy némileg könnyebb azután, hogy legalább szavakba öntheti napi unalmait.
- Még a vacsorákért is ön felel? – hajol előrébb Syele, szemeivel az övéit keresve. - Nem hittem volna, hogy annyi munka mellett a főzésre is jut még ideje. Mi a kedvence? Mármint, étel.
Halvány mosollyal rázza meg a fejét.
- Nem, van személyzetünk, aki megoldja. Ha valaki, akkor Min... Wilhelmina grófnő veszi a kezébe az irányítást ezen a téren, de ez is ritka. - Elakad egy pillanatra. Ezt most miért pletykálta el? - Ellenben az összetevők beszerzésének is megvan a módja. A kedvencem pedig... nehéz megmondani, a nevüket mindnek én sem tudom, elég sokféle fűszerezésű sültet megkóstoltam már. Azt hiszem, a vad szárnyasokat kedvelem, minél több fűszerrel és burgonyával.
Fogalma sincs, miért ilyen bőbeszédű hirtelen, talán ez a borzalmas főzet az oka. Viszont ettől a beszédtől megkívánta az ételt.
Talán csak felismerte, hogy nem szabadul innen olyan könnyen. S végtére is, beszélgetni mégsem annyira… borzalmas.
- Óh, a szárnyasok. – Syele kisasszony nyel egy nagyot, mire önkéntelenül is elmosolyodik. - A réce a legfinomabb. Alaposan megfűszerezve talán a legfinomabb madarak közé tartozik. Talán nem mondok újdonságot, de jómagam is nagy kedvelője vagyok az erős fűszereknek. Felpezsdítik az embert.
Az utolsó szó eszébe juttatja, hol is van. Ismét kedve támadna levetni a bőrét. Visszafordul inkább a poharához, majd pislog párat.
- Erről jut eszembe, a fegyvertartással hogy vannak? Na jó, talán nem a leginkább témába vágó, de a felpezsdültségről azért mégsem kívánnék rossz irányba kanyarodni. Szóval, errefelé semmiféle korlát nincsen megszabva, önök hogyan kezelik? Őn támogatja, hogy mindenkinél legyen fegyver? Vagy ellenzi?
Kell egy kis idő, míg eljut az elméjéhez, mire is vonatkozott Syele kérdése. - Hát... hmm... Tudja, ezen nem gondolkoztam valami sokszor még. - De most engedelmesen elkezdi. Addig sincs szó semmiféle pezsdítésről legalább. - Amit korlátoznak, az viszont attól ugyanúgy létezni fog, csak rejtettebb módok kellenek hozzá. Ettől talán még veszélyesebb lesz. És... nem fogom elsütni azt a közhelyet, hogy nem a fegyver a veszélyes, hanem, aki használja, de érti. Persze ő könnyen beszél. Viszonylag képzett, így meg tudja védeni magát. Egyébként is birtoka van. Őrökkel. Ettől persze inkább célpont is. De eddig még nem intéztek merényletet ellenük, szerencsére. Talán túlságosan is elkényelmesedett?
- De csak elsütötte a közhelyet. Bár megértem. Fontos emlékeztetni magunkat erre is. Az eszköz soha sem számított. Csak... az... egyén. – Bólint Syele kisaszony, láthatóan büszkén. Damien sejti, hogy ez valami mélyebb röptű eszmefuttatás kezdete, de még mielőtt valami mód kimagyarázhatná magát a közhelyes történetből, a lány folytatja. - Ön egy tiszta lelkű tünde. Ebben semmi kétség... Ön is csak az egyént figyeli, ami elgondolkodtat... Milyen egyénnek látott engem, amikor először találkoztunk?
Áh, szóval innen fúj a szél. Most kiprovokálja, hogy dicsérjem? Hogy bókoljak? Vagy netalán valami bántót mondjak? Teszteli, van-e rá bátorságom?
- Öhm... nos... határozottnak mindenképp - választ egy biztonságos választ, és kortyol még egyet, majd nagy levegőt kell vennie, hogy átvészelje.
- Csak határozottnak? – érzi magán a lány kérdő tekintetét. - Nem kell ennyire diplomatikusnak lennie. Most csak mi vagyunk itt. Ahhoz meg túl sokat ittam, hogy megsértődjek a szavain. Kérem.
Picit kikerekednek a szemei. Túl sokat ivott…? Ajjaj.
Belenéz a poharába. Magán még nem érzékel annyi változást. Bár a kisasszony már korábban kezdte. Vajon mióta várakozott, ameddig Damien oda nem ért az asztalhoz?
- Igen, határozottnak, szokatlanul határozottnak a korához képest.
Meglátjuk, mennyire lesz igaza abban, hogy túl sokat ivott a sértettséghez.
- Azt kell, hogy mondjam, néha egyenesen... követelőzőnek tűnt. - pillant oldalra a poharából Syelére – követelőzőnek, pont, mint amilyen most –, majd inkább behunyja a szemét, amíg lekényszerít még egy kortyot. Utána már elég fájdalmasan ráncolja a homlokát.
- Követelőzőnek? – Nem tudja megállapítani, meglepett-e, vagy felháborodott a lány. Tán egyik sem. - Ez esetben, fogadja el formális bocsánatkérésemet. Minden bizonnyal van egy... attitűdöm, amikor bizniszről van szó. Tisztában vagyok vele, hogy nem mindenkinek szokott tetszeni, de legtöbbször elérem vele a céljaimat. Túlmagyarázom?
Csak nem zavarban van? Csak nem… Lang kisasszony… tényleg… zavarban van?
Damien arcán halvány mosoly pihen.
Egyelőre úgy fest, nem mondott semmi túl felháborítót.
- Értem, mire gondol.
Úgy tűnik, Syele kisasszony nem csak iszik, hanem eszik is valamit abból az italból. Némi kíváncsisággal odafordul, de nem tudja megállapítani, mi volt az, viszont az éles illatokból... valami olyan, amit Damien nem kívánna ma fogyasztani.
- A koromhoz képest? – kérdi végül Syele. Tényleg hathatott az ital, ha csak most jutott ez el a tudatáig.
- Bocsásson meg, talán csak sok ellenkező példát láttam - felel a korra vonatkozóan. Úgy tűnik, Syele kisasszony nem csak iszik, hanem eszik is valamit abból az italból. Némi kíváncsisággal odafordul, de nem tudja megállapítani, mi volt az, viszont az éles illatokból... valami olyan, amit nem kívánna ma fogyasztani. - Mondja csak, nem éhezett meg esetleg az idefeléúton? Jómagam lassan el tudnék fogadni valamit, főleg, hogy ilyen finomságokról tárgyaltunk. Persze meg nem tudná mondani, a kisasszony épp hol él, s meddig tarthatott az idefeléút, de mindegy is. Valamivel fel kell szívni ezt a sok mérget a gyomrában, különben el fog dőlni.
- Nem mondanám, hogy éhezem... de ha ezzel társaságom marad még egy darabig, boldogan fogyasztok én is valamit. – tolja el magától a lány a poharát, majd a sálját kezdi piszkálni.
Hát, ez egy kis baklövés. Mindegy. Muszáj ennie valamit az este...
- De ne higgye, hogy megmenekült a témától. Talán túl sok időt tölt idős üzletemberek társaságában? Hiszen maga is olyan fiatalnak látszik még. Talán öt év lehet köztünk. Legfeljebb!
Hát, ez egy kis baklövés. Mindegy. Muszáj ennie valamit az este... - Attól tartok, túl sok időt töltök üzleti dolgokkal, igen. De nem - nevet fel kissé. - Attól tartok, annál többnek kell lennie. Ha sokat ismételgeti, még a végén elkezdi magát feszélyezettnek érezni a kora miatt. Bolondság. A francért kellett megvennie ezt az italt... - Nos, hmm... megérdeklődjem, van-e esetleg kacsasültjük?
- Ha valamilyen csoda folytán lenne nekik... – Syele szemmel láthatóan egyre nehezebben találja meg a szavakat . - ...az önét is megfizetem. Csak ne kelljen most felállnom. Vagy... Hú...
Fölemeli a kezét, várva, hogy a szolgálólány mikor ér rájuk.
Damien kuncog egy kicsit.
- Arra nem lesz szükség, de köszönöm a felajánlást.
- Szóval a kora titok?- kérdi Syele immár kertelés nélkül. Szóval erre volt kíváncsi.
- Jövőre érem el a harmadik tízest, kisasszony. - felel és halvány mosolyra húzza a száját, olyasfélére, mintha azt nézné, hogy eleredt az eső, mikor épp indulni készült valahová.
- Neeeeem... – A lány megrázza a fejét, mintha nem akarná elhinni.
A szolgálólány viszont közben megérkezik.
- Jaj, igen... mond csak, van valami ennivalótok is?
- - Van. Csak a mai estére, egy burgonyás tálat tudunk felkínálni, birkával, két főre.
Szóval egyébként semmi ételt nem szolgálnak fel? Az merész. Ám ha nincs semmi más...
- Nem vagyok nagyon birkás, de a krumpli jól hangzik. Damien? – fordul hozzá kérdőn asztaltársa.
- A krumpli tökéletes. Bőségesen elég. - mosolyog a szolgálólányra kissé fáradtan, a tudtára adván, a húst kihagyhatják. Egy pirulós mosolyt kap válaszul, majd a lány elsiet.
- De, attól tartok, ez az igazság, kisasszony - néz a poharába, mosolykezdeménnyel a szája sarkában, cseppet sem "tartva" semmitől, inkább szórakozva Syele meglepetésén.
Syele kisasszony hiteltelenül formál egy szót hangok nélkül, minden bizonnyal azt a bizonyos számot.
- Én ezt nem hiszem el. Mivel ápolja a bőrét, hogy ennyire nem látszik meg? Vagy csak a simára borotvált áll miatt lenne? Vagy rátalált az örök fiatalság forrására?
Most már nem tudja visszafogni magát, ténylegesen felnevet. Megdörzsöli az egyik szemét. - Na de kisasszony, ez a szám annyira soknak számít? - ráncolja össze a szemöldökét ál-sértődötten, majd tovább nevet. - Talán ön is rossz példákat látott.
- Talán. De én nem nevezném rossz példának. – Bármit is jelentsen ez, most túl jól szórakozik, hogy elgondolkodjon rajta mélyebben. - A legtöbb férfi az ön korában vagy családot alapított, vagy katonának állt. Ön se nem katona, se nem három gyerek apja.
Nevetése hirtelen alábbhagy, még egyet rázkódik a válla, utána meglepően hirtelen komorság uralkodik el az arcán. Jó lesz még egy korty. Megrázza a fejét utána.
Ez a nő megtalálja a fájó pontokat olyan váratlanul és olyan élességgel, hogy egy katona megirigyelné. Vagy egy orgyilkos.
Valóban elrontott volna mindent? Ott van Sebastian… aki… nem az ő gyermeke. Egy fattyú. Egy elképesztően aranyos, érdeklődő, egy számára nagyon fontos valaki szeme fénye.
Syelének igaza van.
Le akarja vetni a bőrét. Elege van a hangokból. Az ízekből. Ő egy bukás… annyi év elszállt, csak úgy… anélkül, hogy… lehetett volna másként, de… de hogy lehetett volna?
Ez volt az, amit akart. Az ő döntése volt, minden.
Nem akarja ezt. Nem azért jött ide, hogy fájdalmas dolgokkal szembesüljön. Hisz ivott is. Azt felejtésért szoktak, nem?
- Csak nem azért látom itt ma este, mert ezen változtatni szeretne? – hallja Syele flörtölését kissé messziről. Mert ez mi lehet más, mint flörtölés?
Mit akar tőle? Házasságot, gyerekeket? Komolyan? Ő? Hogy volna az lehetséges?
Dehogyis, bolondság ez, csak a képébe vágja a hibáit, és majd jól szórakozik. Az angyali arcával gúnyosan kineveti, hisz ő, a tizenvalahány éves fruska többre fogja vinni, mint amennyire ő valaha is-
Ezek nem is az ő gondolatai. Nem lehetnek. Ki kell másznia ebből a feketeségből.
- Nem az én ötletem volt igazából. Nem is ragaszkodtam... sőt... kifejezetten elleneztem az ötletet, végül aztán valamiért mégis úgy döntöttem, hogy... nos... - széttárja a karját. Hogy itt lesz.
- Óh. – A lány a mellkasára teszi a kezét. - Igazán sajnálom, nem akartam megbántani. A modortalanságom. Jaj nekem. Wilhelmina grófnőnek remek meggyőzőereje lehetett. De ha már úgy adódott, hogy a sors összehozott bennünket, had legyen ez egy emlékezetes éjszaka. Mi az, amit mindig is meg akart tenni, de eddig nem merte? Van egyáltalán ilyen dolog egy grófnak?
Nem néz a lány arcára, a hangjából pedig kevéssé tudja megállapítani, mennyire lehet őszinte. Mindegy is. Felnevet, de inkább keserűen. - Oh, ha tudná. - gondolja, majd rájön, hogy ki is mondta, bár kissé halkan, az orra alá motyogva. Pislant, majd szemöldökét összehúzva felpillant, mintha ellenőrizné, "látták"-e. Végül a szobalány után kezd el pislogni, mikor hozza már vajon az ennivalót. A gyomra kezd nagyon égni. - Amikre a grófok általában vágynak, az szerintem... áh, nem. Ezt nem tudom megmondani. Csak egy vagyok közülük. És általában leginkább a nyugalomra.
Fogalma sincs, ebből mi fog kisülni. De nem volt kedve hazugságokon gondolkodni.
- Szeretném tudni. – felel a lány, de nem figyel most a szavaira. Kizárja őket, csak távolról hallja, nem engedi, hogy befolyásolják. - A nyugalomnak is sok formája van. Egy kanapén ülve a kandalló fényében olvasni? Vagy a fa tövében szunnyadni a tavaszi szellő által simogatva? Szerelme mellett ébredni fel a reggel, s nem törődni senki mással?
Damien csak bámulja a pohár alján rezgő folyadék felszínét.
Talán ez valami büntetés. Ezért kell megtorolnia… azért az egy bolond éjszakáért Nessával. Vagy valamiért, amit Minával tett. Vagy nem tett. Talán Nessának volt igaza, és nekik…
Franc vigye el. Senkinek semmi köze hozzá. Miért akarnak állandóan beleszólni?! Miért engedte, hogy erre is rávegye? Miért jött ide? Miért?
Belső viharából arcán csak némi kábaság látszódik, ami akár az italra is fogható.
Az étel érkezésére viszont felélénkül. Halkan felnevet az utolsó kérdésre, bár ez inkább már kényszerített. - Igazán köszönjük- néz fel tőle telhetően kedvesen a felszolgálóra, aki boldogan pukedlizik, majd jó étvágyat kíván. - Ahogy mondja. - felel Syelének, majd magához veszi evőeszközeit, és elégedetten sóhajt egyet. - Nos, jó étvágyat, kisasszony. - lát neki a fogyasztásnak.
- Jó étvágyat. – Bár Syele nem közli, érezhető a hiány a hangjából. Nem elégedett. Talán szégyelli magát? Mindegy is…
Damien bosszankodva húzza el a száját. Még az ételt sem élvezi annyira, mint szerette volna. Persze ettől igyekszik úgy tenni, mintha úgy lenne.
Rendkívül kellemetlen csendben enni úgy, hogy valaki mellette ül, és nyilvánvalóan vár valamit... Nem is bírja sokáig a csendet, miután eltüntette a krumpliadagot, még ráveszi magát egy kortyra az italból, majd kissé halovány hangon megjegyzi: - Nem volt rossz, bár érződik, hogy elsősorban italokkal foglalkoznak.
- Az ital jó volt egyáltalán? Láttam ám, mennyire meggyötörte minden egyes korty.
Kissé köhögésszerűen felnevet.
- Ennek... valószínűleg inkább hozzám van köze, de kissé fájdalmas volt - vallja be. Szégyellenie kéne? Füllenteni? Ugyan már. - Nem gyakran fogyasztok ilyesmit. Bár... azt is be kell vallanom, nem igazán figyeltem, hogy mik az összetevői. - bámul az "elkövetőre" a pohár alján.
Méltóság. Vagy mi. Hát mindegy.
- Elég könnyelműen veszi, hogy talán meg is mérgezhették – jegyzi meg a kisasszony, látszólag könnyedén.
Damien szemei kikerekednek.
Oldalra néz Syelére, mintha épp arra készülne a lány, hogy rátámad. A lány az ő poharát nézi, kissé megdöntött fejjel. - Ha lesz lehetősége egyszer megválasztani, mit iszik, én javaslom a saját italomat. Az önéhez képest sokkal kevesebb alkohol van benne, de annál több íz. És a végén egy kis csemege, hogy megfűszerezze a hangulatot. Milyen kár, hogy nem tudta kihasználni.
Vár egy kicsit, majd halkan felnevet. Egy pillanatra tényleg megijedt. Bolondság.
- Bízom a szervezetem ellenállóképességében. Nem biztos benne, ezt miért mondta. Talán tényleg elképesztően könnyelmű volt. Talán épp Syele mérgezte meg, amíg nem figyelt.
Figyelni kezdi magát, érez-e valamiféle jelet. Szédülés, hányinger?
De nem, csak fáradt. Nagyon fáradt. És valami keserű.
- A recept titkos? - ráncolja szemöldökét kicsit.
- No lám csak. Damien Nightwind érdeklődését fejezi ki? – Figyelmen kívül hagyja a megjegyzést, szemrebbenés nélkül várja a folytatást. Nem, a recept nem titkos. De ki kell érdemelni. - Here we go again… - Minek okán viszont, oly kellemes társaságom volt az éjszakára, s mivel okozott kellemes meglepetést is a számomra, annyit elárulok, hogy az erőspaprika kulcsfontosságú szerepet játszik benne. Minél tovább várakozik vele, annál erősebbé válik az ital maga. A nagy csípősség miatt pedig az édesség is jobban érződik benne. Meg szeretné kóstolni? – könyököl Syele az asztalra, összefűzött ujjaira támasztva az állát.
- Ah, vagy úgy... azt hiszem... a gyomromnak épp elég volt az eddigi. - emeli meg Damien a saját poharát. Hátradől a székében.
Syele nem változtat a pozícióján, csak a szemeit rebegteti meg.
- Igaz is. Az ön korában már vigyázni kell, mennyit iszik. Hiszen a másnaposság nem tréfa. – kuncog, majd felsóhajt. Szemtelen. - Jól sejtem, hogy az ital lassan elfogy? Hogy van a feje? Segítsek felállni?
Összehúzott szemöldökkel, de mosolyogva néz Syelére, mint a gyermekek, ha gúnyolódnak velük, de nekik is nevetniük kell magukon. - A fejem jól van, köszönöm. Távozni készül, kisasszony? - vonja meg egyik szemöldökét.
Rosszul döntött, ismét. Syele tekintetében várakozás, megnyugvás tükröződik, ahogy hátrafől, mosolyogva.
- Ne haragudjon, korábbi beszélgetésünkből abba a hitbe ringattam magamat, hogy csak addig marad, amíg itala tart. Én nem terveztem távozni. Hiszen most ettem, s az éjszaka még túl korai.
Félrenéz kissé, s kényelmetlenül vesz egy mély levegőt. Jól van lakva, ez kétségtelen. A gyomra kicsit ugyan ég az ételt megelőző... valamitől, de el fog múlni. Nem ez zavarja legjobban.
- Így igaz. Attól tartok, kisasszony, nem én vagyok az ön meglepetése. - Büszke magára, amilyen tárgyilagosan sikerült a hangját tartania. Vissza is néz a nő arcára, bár számít rá, hogy nem túl kellemes lesz, amit majd ott lát.
Nincs teljesen igaza. A lány elvigyorodik, meglehetősen szemtelenül. Nem erre számított. Ahogy arra sem, hogy utána tetőtől talpig végigméri. Pusztán a büszkesége győzi meg abban, hogy folyamatosan Syelét nézze és várja a tekintetét. Kelletlen tekintettel néz vissza rá, szemöldökét és szemhéját kissé leeresztve.
Végül a kisasszony megunja a nézelődést és megrázza fejét.
- Attól ne tartson Damien. Hiszen ön meglepett engem a társaságával. És néhány személyesebb titkával is. Legalább is nekem titkok voltak ezek. – Erre élénken megvillannak Damien szemei, bár igyekszik utána ellazítani a vonásait. Csak valami csapda volt ez? Mikor fog a lány végre előállni a kutyaszorítójával? Az üzleti kis ötletével? Valami zsarolással? Meddig vár még?- Azt viszont látom, hogy magának nem volt kedve itt lenni. Wilhelmina grófnő rábeszélte és ön engedett. Igazam van?
Oh, hogy az a…
- Nagyon sokat feltételez, kisasszony- rakja keresztbe lazán egyik lábát a másikon. - Miért lenne ehhez bármi köze a grófnőnek? Az nem fordult meg a fejében... - mély levegőt vesz, s behunyja a szemét, egy ideig elgondolkozva azon, hogy visszafogja magát. De most nincs kedve. - Az nem fordult meg, hogy... - kifújja a levegőt. A mondat kimondva fáj, és nem akar az a személy lenni, aki kimondja. Megcsóválja a fejét. - Meglepetés... meglepetésnek az volt, ezt meg kell hagyni. Örülök, ha ennyiben segíthettem.
Fáradtnak hangzik inkább, mint örömtelinek. Az udvariasság még mozog benne valamennyire, de már veszít az erejéből.
Olajra kellene lépni, mégpedig maradéktalanul.
Syele kisasszony természetesen folytatja, rendületlenül.
- Én nem feltételezek. Én következtetek. Megfordult a fejemben, hogy önszántából, lelkesen vállalkozott arra, hogy eljöjjön egy estére és megismerkedjen új alakokkal, esetleg a szerelemét megtalálja. Viszont... - Lassú, mély levegők. Damien türelmesen, a lány tekintetét állva várja az ítéletet. - ... aki így tesz, az általában szeretne is ismerkedni. Ön remekül kiöltözött. Ízlése a ruhákban dicséretre méltó. A modora is felettébb... udvarias. Amit már jobban értékelek is.
- Köszönöm. - Mosolya inkább készített, mint eredeti.
- De eddigi együtt töltött időnkből arra jutottam, hogy önt... nem érdekli, az asztal másik fele.
- Véletlen se vegye sértésnek a kisasszony... ahogy már az este elején igyekeztem említeni, hogy is mondjam, nos... nem éppen Önre számítottam.
Nem is számított semmire voltaképp.
Nos, de. Tipikus vörösbe öltözött macákra, akik egyéjszakás kalandba akarják berángatni. Körülbelül ennyi jutott eszébe. Nem akart gondolni rá. Voltaképp egész úton idefelé valami teljesen máson járt az esze, mindegy volt, hogy min, papírokon, a rózsák színein, hogy melyikből nincs még Minának, a tegnapi vacsorán, a legutóbb olvasott könyvön. Egész végig próbált úgy tenni, mintha az ideérkezése sosem történne meg. Nem akart számítani semmire. Igaza van. Nem akarta, hogy megtörténjen.
Lázasan kutat a fejében szavak után, amelyekkel valahogy enyhíteni lehetne az egészet, bármit, amitől kevéssé fog égni az arca... Bár az szinte reménytelen.
- Azt hiszem, nem éppen mi vagyunk... az egymásnak valók.
Kész. Vége. Nincs hová menekülni. Ezután az este után három napig nem akar senkihez sem szólni. Nem is, inkább egy hétig.
- Tudom. – mosolyog a lány, csalódottan. Hirtelen sokkal idősebbnek látszik a koránál. Mintha tényleg megértett volna végre valamit. Vagy csak jól színészkedik. - Nem azt akartam elérni a marasztalásával, hogy belém szeressen és megkérje a kezemet. Csupán esélyt szerettem volna arra, hogy megismerhessük egymást, személyesebben, mint a legutóbbi találkozásunkkor.
Sálját, melyet eddig hajtogatott, most újra visszateszi a nyakába. Damien tekintete pár pillanatig követi a mozdulatot, utána sietve visszanéz az arcára. Nem szabad ezt tennie.
- Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon milyen képet festhettem igazából az ön fejében magamról, hogy ennyire láthatóan ellenére legyen a személyemnek? De úgy sejtem, maga túl udvarias ahhoz, hogy elárulja nekem.
Ezt már említette korábban is. Mire akar kilyukadni?
Damien picit megemelkedik a szemöldöke, és elveszetten, értetlenül, kutatóan fürkészi Syele szemeit. Majd összehúzza a szemeit. - Hogy... "ennyire láthatóan ellene legyek"? Kisasszony, ez az esemény bizonyára... Mondja, mire számít? Mit várt, hogy mit tegyek? - A végére kissé jobban felviszi a hangsúlyt, mint tervezte, de még mindig nem annyira vádló, mint amennyire lehetne. Nem tud többet mellébeszélni.
Ismét nem gondolta végig, milyen választ vár erre, de semmiképp sem azt, hogy Syele tekintete elégedetten felragyogjon.
- Ezt! – nyújtja ki kezeit az asztal fölött. Oo…ké… - Ezt vártam volna. Érdeklődést. Kérdéseket. Van fogalma róla, mennyire jól esik egy hölgynek, ha többet szeretnének tudni róla? Igazán szerettem volna mesélni én is a hétköznapjaimról, a vágyaimról, a koromról... de nem illik az ilyesmiről beszélni, ha nem kérdezik meg.
Nem tudja eldönteni, a szomorúság most igazi-e vagy megjátszott, ahogy a lány felhúzza a szemöldökét és ölébe teszi a kezeit.
Damien kissé megvonja a saját szemöldökét.
Átkozott legyen, ha érti ezt a nőt.
Csak beszélni? Lehetséges, hogy tényleg ennyit akar?... Vajon hányan vannak olyanok, akik eljöttek erre a programra, de igazából valami előre megbeszélt titkos találkozón vesznek részt? Vagy igazából nem is akarnak semmi… olyat a másiktól? Lehet, hogy rosszul mérte fel az igényeket itt. Nem figyelte meg eléggé a jelenlévőket. Nem igazán érdekelték, csak el akart bújni.
Egyik pillanatban biztos benne, hogy Syele át akarja verni valamivel.
A másik pillanatban úgy tűnik, őszintén vágyik a… az egyszerű figyelemre.
Melyik a valódi?
Ha ez a mai nap legrosszabb döntése, hát legyen, de... de nem érdekli. Bátortalanul felnevet, halkan. - Hát... kisasszony, nem minden esetben kell behódolni mindenféle illő dolognak. Azt hiszem, jómagam is számtalanszor áthágtam már az illem különféle szabályait az este folyamán - közli nyugodtan, hátha erre felbátorodik a hölgyemény és hajlandó lesz az említett dolgokról beszélni... ha akar.
- Ön? Áthágni? Talán az elmúlt öt percben, bizonyára. – nevet fel Syele, cseppet sem sértődöttnek tűnve. - De az illő dolgok nem azért vannak, mert be kell nekik hódolni. Az illő dolgok ismerete tiszteletet mutat.
Persze, általánosságok, szép, semmit sem jelentő, hangzatos mondatok. Ebben nagyon jó. De most Damien nem erre kíváncsi.
- Természetesen. Nos, vegye úgy, hogy megkérdeztem mindent, amit az imént felsorolt. – tér vissza a tárgyhoz.
Olcsó megoldás, de talán működik. Az arcára egy mosoly kúszik, mely talán van tizedannyira szemtelen, mint Syele eddigi mosolyai.
- Milyen figyelmes öntől. – rebegteti meg a szempilláit a lány, ripacs színésznők túlzottságára emlékeztetve, de Damien ignorálja ezt. Vajon valóban mesélni fog valamiről? - Ez esetben kérem vegye úgy, hogy minden kérdésére válaszoltam.
Hát ezt nem hiszem el.
Kifejezéstelen arccal néz egy ideig, majd pislant egyet.
Idővel ajka széle meg-megrendül.
- Ha ettől... jobban érzi magát a kisasszony - tárja szét a karját, és két ujjával vonalat húz a szája szélétől lefelé, megpróbálván elrejteni a mosolykezdeményét.
A lány arca elkezd egy mérges békáéra hasonlítani, persze annál több esztétikával, ám az arcát hasonlóképp fújja fel, s szigorúan méri végig Damien arcát. Majd lassan kifújja a levegőt.
- Nem érzem jobban magam tőle, mint láthatja. De mit is érdekli önt, hogy én hogy érzem magam? Damien Nightwind érzései fontosabbak. De nekem is. Szóval árulja el kérem. Hogy érzi magát? – vág vissza, felszegett állal, olyan mosollyal, mintha most győzte volna le valami versenyben őt. - De ha csak annyit mer mondani, hogy "jól", számíthat arra, hogy két italt rendelek, amelyből az egyik az ön ölében fogja végezni.
Sok ide-oda ugrálás volt ezekben a mondatokban… Legény legyen a talpán, aki kihámozza, mi is a célja a nőszemélynek.
Emlékezni kell, a legjobb manipulátorok mindig el akarják hitetni veled, hogy te fontosabb vagy számukra, mint saját maguk.
Ekkor már hagyja, hogy a mosoly elterüljön az arcán. Furcsa mód szabadabb így. - Maga nagyon trükkös - jegyzi meg, s ezen a ponton biztos, hogy az ital mondatja vele.
- Sokan mondták már. Foglalkozási ártalom. – biccent a lány.
Ah, igen. Ahogy ezt sem szabad elfelejteni.
- Attól tartok, ragaszkodnom kell hozzá, hogy előbb ön válaszoljon.
Syele megvonja egyik szemöldökét.
- Legyen. Válaszolok.
Oh, for the love of…
Türelem. Ki tudja, mire derül fény. Úgy érzi, kezd haladni valamerre.
Legyen.
- Szóval, hm... melyik a kedvenc étele, Syele kisasszony?
Kisvártatva Syele felnevet, láthatóan mérhetetlenül jól szórakozik.
Damien is engedi, hogy mosolya vigyorrá szélesedjen.
- Nem hittem volna, hogy ezt meg fogja kérdezni. – szólal meg végül, s még mielőtt Damien szabadkozhatna, hogy pusztán ez jutott eszébe a koron kívül, a lány mélyen előrehajol az asztal fölött, kerek szemekkel nézve őt.
- A disznó feje, alaposan átsütve paprikával, tejszínnel és almával. A legjobb része a füle. Az mindig olyan kellemesen ropog a fogam alatt.
A hangsúlyozás arra készteti, hogy ő is elnevesse magát, de az úgy érződik, mintha győzelem volna a lány részéről, így picit összepréseli az ajkát, bólogatni kezd, és csak annyit mond:
- Hmm.
Mennyit ivott? Miért élvezi ezt csinálni?
A fogaskerekek forognak, valamivel vissza kellene vágni, de mivel?
A zavaró, hogy Syele ezek után túlságosan önelégülten helyezkedik vissza a székébe.
- Óh, egy nem idevágó témában, tudta, hogy sok helyen a férfiakat disznóként emlegetik az asszonyok? Kellemetlen szokás, nem gondolja? De nem is fontos. Most maga jön, Damien. Hogy érzi magát?
Már nem először kérdez vagy vet fel legalább három dolgot, majd vár választ csak az utolsóra…
De ezúttal Damien nem fogja hagyni neki.
- Grófságom előtt többféle társasághoz is volt... szerencsém, így sokféle, nem feltétlen hízelgő jelzővel tisztában vagyok a nememre vonatkozóan, igen. - bólint fontoskodón. Megint az ital. A kérdés pedig témába vág... - Hogy érzem magam? - kérdez vissza, hogy időt nyerjen. Aztán megint összepréseli az ajkait, hogy elfojtson egy vigyort. Tudja, hogy veszélyes vizekre evez, mégis megszólal, erélyes bólintással, összeszedve minden erejét, hogy ne mosolyodjon el. - Jól!
Syele nem nevet, nem homlokráncol, nem közelít fenyegetően. Csak megértően bólint.
Int a szolgálólánynak.
- Rengeteg ideje volt arra, hogy egy kielégítő és informatív választ találjon ki. Akár hazudhatott is volna. De ön még is úgy döntött, hogy próbára tesz engem. Hát úgy gondolja a döntésének nem lesz következménye?
Most már elmosolyodik ismét és engedi, hogy rázkódni kezdjenek a vállai a nevetéstől.
A szolgálólány közben megérkezik, s Syele rendel két italt. Arca zavaróan nyugodt.
- Damien? Önnek hozhat még egyet a keverékéből? Látom nagyon élvezi, ezért őrizgeti annyira. Ne féljen, ezt én fizetem.
Ez eddig nem nehéz…
- Szép estét, kisasszony - köszönti a szolgálólányt. - Nem, köszönöm, egy elég volt az estére. És az egész életemre is - teszi hozzá gondolatban, de ebből kevés látszik az arcán.
Syele egy intéssel küldi el a szolgálóleányt.
- Lassan harminc éve simogatja hamvas bőrét a por. Harminc esztendőnyi tanulás és gyakorlás. Még is gyermekként szemléli a világot. Keresi a szórakozást. Mit talált ezúttal olyan szórakoztatónak?
Hamvas bőr…?! Mi… hát ez már majdnem van olyan, mint a puha grófi kezek… mi ütött ezekbe?!
Na meg ő, gyerekes?
Erre összeráncolja a szemöldökét. Nem tudja visszafogni ezt a reakciót. Gyermekként? Ő? - Kisasszony, biztos vagyok benne, hogy ismeri ezt az érzést. Szerintem mindenki. Csak nem mindenki engedi. De ez a... fantasztikus ital, azt hiszem, hozzásegített, hogy ez megtörténjen. - Kihívóan néz Syelére.
- Milyen érzésre gondol, egészen pontosan? – kérdi a lány félig lesütött szemhéjak alól, majd egyik kezével ismét babrálni kezdi a sálját.
- Kíváncsiság? - feleli Damien könnyeden, vállat vonva, közben lesben áll, odapillantgat néha, amerről a szolgálólány érkezni szokott. Ha megérkeznek az italok, fel kell készülni a védekezésre. Drága ez az öltözék.
- Valóban? Kíváncsiság? S mikor kúszott be a bőre alá ez az alattomos érzés? Marja e a lényét, mint meztelen csigát a só? – cukkolja tovább a nőszemély, ám ekkor ismét megérkezik a szolgálólány és hozza a két pohár italt. Paprika van bennük, akkor ez az lesz, ami Syele kisasszonynál eredetileg volt.
- Gúnyolódhat, ahogy szeretne, de ne higgye, hogy sosem voltam kíváncsi életemben. - viszonozza a lány pillantását egy ideig nagyjából határozottan. Majd hozzáteszi, még mielőtt végiggondolhatná, hogy talán érdemes lenne visszafognia magát: - Annyira régóta nem ismer.
Syele vékonyan kinyitja a száját, majd olyan érzékien nyalja meg az ajkait, mintha Damient magát nézné ételnek. A férfi hirtelen kijózanodva mély levegőt vesz, s tekintete az asztallapra vetül.
- Mondja, állandó szokása szavakat adni mások szájába? – hajol előre a lány, s Damien elé tolja az egyik poharat, finoman, halkan. Majd maga elé veszi a másikat, s a szájához emeli, de még nem iszik. Vadállati szemekkel néz felé.
Picit kikerekednek a szemei. Láthatóan meglepődött és picit zavarba is jött a kijelentéstől. - Elnézést, ez nem volt célom - felel kissé elhalóan. Lehajtja a fejét. Hátrébb húzni a székét azért túl udvariatlan volna. Egy kis ideig fókuszál egy pontra az asztalon, figyelve, meg tudja-e őrizni a koncentrációt, majd megköszörüli a torkát.
- Azt hiszem... ideje indulnom, kisasszony.
Hirtelen, felvezetés nélküli. Már-már ünneprontó, az előbbi szórakozással szemben. De ennek nincs értelme tovább.
Talán a csapda, melytől eddig paranoiásan tartott, tényleg létezik és most fog aktiválódni.
- Ugyan, hová siet? Meleg ágy várja otthon talán? Vegye csak a kezébe azt a poharat. – bök a kisasszony a pohárra, mely Damien előtt hever.
Már utasítgat?
Ez nem jó jel. Valami készül. Kongnak a vészjelzők, és ezúttal nincs szándéka maradéktalanul megbocsátónak lenni.
Összeráncolja a szemöldökét. - Ahogy említettem, nem kívánok fogyasztani - közli, hangja kissé mélyebb és talán hidegebb. Összedörzsöli kezeit az asztal alatt. Ujjai kihűltek.
A lány bólint, megértően, mint ahogy korábban is, de köti az ebet a karóhoz.
- Én nem azt mondtam, hogy igyon, Damien. Én azt mondtam, hogy vegye a kezébe a poharat.
Fogd csak vissza a lovaid, Syele…
A lány feláll a székéből és lassan lép kettőt, hogy melléálljon. Egyik keze végigsimít az asztallapon.
Honnan tanulja ezeket a mozdulatokat? Vagy netán természetesen jönnek?
Damien nem tudja, melyik volna rosszabb.
Állja a lány tekintetét, és hirtelen kellemetlen harckészültséggel áll föl ő is a székből, szembefordulva Syelével és hátrálva egy kis lépést.
- Mitől fél Damien? – Mosolya olyan, mint valamiféle édes méreg. A fogai is kivillannak. Groteszk kiegészítői a bájos porcelánbaba-arcnak.
A lány ijesztő sebességgel terem Damien mellett, és a poharat nem tartó kezével a mellkasa felé nyúl.
- Én nem harapok. Vegye... fel... a poharat.
Ahogy a kéz közelít hozzá, hirtelen fog rá a lány csuklójára, talán túlságosan is erősen, és egy kis gondolkozás után hajlít rajta egyet. Az ízület rögzítése miatt ez váratlan fájdalmat fog okozni. Jó lefegyverzésre, még ilyen közelről is.
Arcán csak várakozó feszültség látszik.
A nyögés hangja ébreszti fel a kábulatából, s aztán a ruháján át is érződő, szivárgó hidegség még inkább.
Syele leöntötte. A másik kezében levő pohárból egyszerűen ráöblítette az italt.
Ahogy mondta is.
Damien hirtelen kapja el a kezét a lányétól, majd egy nagyot lép hátra, s rá kell parancsolnia magára, hogy lihegése lelassuljon.
Eddig nem látott riadalom ül az arcán, szemei kerekek, szinte szörnyülködve néz arra a területre, ahol az imént a kezeik voltak. Majd tekintete gyorsan a lány kezére villan.
- Jól van? - kérdi, és ha nem saját maga lenne, kinevetné magát, olyan gyámoltalanul hangzik a hangja.
Bántott egy nőt. Egy lányt. Egy majdnem gyermeket.
Nem is érte semmi támadás, ő meg simán csak… elkezdte kicsavarni a kezét.
Erőnek erejével sikerül leküzdenie a remegését. Hirtelen a világ mintha újra színeket kapna körülötte, a fogadóbeli általános zajok újra megtöltik a fülét, és mintha újjászületett volna.
Ez biztosan az ital hatása.
Eddig nem tudta, hogy ilyet is ki tud váltani belőle.
Többet nem iszom.
A lány arca, mely kissé fintorba fordult, hamar kisimul. Nem kezd el sikítani, őrökért kiáltani, méltatlankodni, panaszkodni, nem esik neki körmökkel, vagy ököllel a mellkasának. Mindössze megdörzsöli a csuklóját és az immár üres poharat az asztalra teszi.
- Soha nem néztem volna ki magából, hogy durván szeret játszani, Damien Nightwind.
Damien még kissé kába a sokktól ahhoz, hogy érdemben reagálni tudjon a kijelentésre.
Syele kihúzza magát, mintha csak megrázná magát egy verekedés után, s fölszegett állal lép közelebb Damienhez ismét.
- Szerencséjére nem bánom, ha valakinek van elég vér a pucájában.
Good lord, mit akar ez tőlem? És miért nem húztam már el rég?
De legalább jól van.
Ha ilyeneket képes mondani, akkor jól van. Viszont talán most azt gondolja, hogy Damien szívesen ágyba vinné őt. Ez a lány komolyan nem bánja, hogy kicsavarta a csuklóját? Nem erre jelentkezett. Hiszen csak tizen… hány éves is lehet? Még nem kérdezte meg…
Damien hátrál egy lépést.
- Elnézést kérek, ha hitegettem, és nem tettem elég nyilvánvalóvá, hogy mik a szándékaim, illetve, hogy mik nem/[i] a szándékaim.

- kezdi, igyekezvén erőt venni remegő hangján, s végig szemkontaktust tartani a lánnyal. - De le kell szögeznem, itt és most, hogy bármire is gondol, rossz helyen keresi.
A kérdő szemöldökfelvonás alapján valamit elrontott ismét.
- Damien, miért lát többet abba ami történik? Hát nem megmondtam? [i]Az egyik ital az ölében fogja végezni – A lány elégedetten bólint. - Én előre megmondtam, mi fog történni. Ön pedig megpróbált szembe menni a sorssal.
Lenéz a mutatott területre. Most, hogy így mondja, érezni is kezdi az adott állapotot. Nos, így némileg kényelmetlenebb lesz a hazafelé út.
Bólint, kissé kiüresedő, fáradt tekintettel. Részben megnyugvással.
- Rendben van. Meglett, amit akart. - Kis szünettel bólint. Fürkészi a lány tekintetét. Ennyit akart ez a nőstényördög? Tényleg ennyit?
Meg vagyok bolondulva?
- Meg. – felel a lány, persze nem a gondolataira, de elsőre mégis arra gondol. - Most pedig távozhat. Látom, hogy elfáradt, így nem is tartanám fel tovább.
Hogy dirigálhat így ez a lány? De mégis mihez kezdjen vele? Nem bánthatja. Ő nem az a személy. Nem volna méltó hozzá.
- Milyen kegyes - jegyzi meg halkan, hitetlenkedve váltogatva tekintetét Syele és a már üres pohár között. Megköszörüli a torkát, és a szokott mozdulattal kiegyengeti a zakóját, melynek idegenül sok súlya van most. A folt annyira nem látszik, csak... a világos részein. Ami nem oly kevés. És a szaga még jó soká érződni fog. Majd mindenki röhögni fog rajta. És somolyogni, s feltehetően azt hinni, valami nagyon durva átmulatott estén van túl. Tán irigykednek is rá, tán megvetik.
A másik, még teli pohárra tekintve egy pillanatig kísértésbe esik, de gyorsan elkapja onnan a tekintetét, s visszanéz Syelére. Az még mindig nem ő.
- További szép estét, kisasszony. - biccent egyet még mindig elidegenedett tekintettel, s tétován megindul kifelé a paravánokkal elválasztott részből, keresvén a kijáratot.
A leányzó, úgy fest, valóban elégedett, vissza is ül a helyére, tekintetében az a fölényes megnyugvás, melyet már túlságosan jól ismer.
- Igazán szórakoztató este volt a mai, Damien, és mondanám, hogy kellemes is, de többet érdemel a hazugságnál. Remélem lesz még hasonlóban részünk. - emeli meg a poharat búcsúzóul, s úgy tűnik, nincs több trükkje.
Damien egy halvány féloldalas mosollyal, s halk nevetéssel reagál, miközben kioldalog a helyszínről. A tömegen keresztül sokaknak nem tűnik fel, s a hintóban ülve is csak... kicsit kellemetlen, hogy szagos a ruhája és eléggé át is ázott.
Az út közben csak bámul kifelé az ablakon. Még sokszor felidéződik a pillanat, amikor a felé közelítő Syelétől valamiért olyan érzése támadt, mintha ő mindjárt az életére törne, vagy rosszabb.
Meg nem tudná mondani, miért, de valami megrémisztette.
Legfőképp aztán az, ahogyan ő maga reagált.
Valószínűleg akármeddig próbálkozna, semmi erőfeszítés nem volna elég, hogy Syele szavait, melyek apró tűszúrások a bőre alatt, elnémítsa valahogy.
Tényleg ideje volna azt tenni, amit annyian? Keresni valakit, családot alapítani?
A szemtelen vadmacska ijesztően a mélyére látott mindannak, amelyet egy ideje gondosan a kabátja alá rejtett, a birtok vezetésének fontossága, Mina és a gyermeke segítése, adminisztrációs feladatai alá.
Talán ez a nő csak azt akarta mondani, legyen önzőbb?
Nessa is nagyjából ezt mondta… Mindketten veszélyesek, két különböző módon.

Megdörzsöli a homlokát, majd fáradt szemeit is. A feje órák elteltével se nagyon díjazza azt az elfogyasztott vackot.
Az ajtón belépve rögtön segítőkészen rohannának hozzá a ruháit pakolni, halkan beszélnek, közlik, a grófnő már elaludt. Damien udvariasan elküldi őket, sietősen halad felfelé a lépcsőn közben összeszedve nagy nehezen pár szót magyarázatként, miszerint most nem igényel semmit, köszöni, csak egy kis pihenést, s igyekszik nem figyelni, ahogy összesúgnak a háta mögött.
Vagy tán csak képzeli? De összenéznek, az biztos.
Vajon még mindig csöpög a ruhája? Többször kicsavarta, de…
Mindegy, fáradt. Csak egy ágyat akar, és… előtte talán egy forró zuhanyt.
Kérdések kavarognak benne egyfolytában, ahogy csak ledobálja a drága ruhákat az ágyra, s víz alá áll. Megtisztulás. Bár ilyen egyszerű lenne az agyat is megtisztítani.
Ám tulajdonképp annyira szüksége van pihenésre, hogy idővel a gondolatok elnémulnak, és csak a párna húzza. Ígérete kellemes, biztonságos és megnyugtató, ha kipiheni magát, minden jobb lesz.
Megadja hát magának ezt a kívánságot.